LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Homehttp://newagelaGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Hyarmenya dzsungel

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11  Next
SzerzőÜzenet
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1771
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-26, 10:21 pm

//Mese: A láz - Caer csapata, Sou és kb. aki közelében van//

*Ha eszébe jutna, hogy varázslatának mi a mellékhatása, talán nem lepődne meg azon, hoy a halálvágy olyan elemi erővel tör rá. Kellett egy kis idő, amíg a Sou lelkéből kiinduló hatás saját védelmi vonalain áttört, de aztán ott érintette, ahol a legkevésbé volt erős.
Igen, ő is vágyja, hogy megpihenjen végre. Vannak sárkányok, akik több ezer évet leélnek, és nem fáradnak bele az életbe, de az arany sárkány lelkét már annyi minden érte, mintha ilyen korú lenne.
A keserűség vasmarkába fogja, s nem ereszti egykönnyen. Ott, ahol Sou van, minden olyan könnyű lehet. Ő is volt nemrég hasonló állapotban, nem is akart onnan visszajönni, de mégis jönnie kellett.
Nem mozdul el Sou mellől, ha Caer oda is megy hozzá, kénytelen a gyöngysárkány mellett faggatni olyan lényegtelen dolgokról, mint hogy mi is történt azon a bizonyos tisztáson.
Nem igaz, hogy nem felel neki, de csak ha harapófogó módjára húzza ki a szavakat az életunt sötét mágusból, akkor jut hozzájuk.
Amikor Nina visszatér, még mindig ott találja a sötét mágust, aki ott volt akkor is, amikor Dropie esetleg megkapta a magáét a vörös hajú nőtől. Akkor is ugyanolyan kifejezéstelenül meredt maga elé, mint most.
Kinyúl és elveszi a felé nyújtott üvegcsét, de nem issza meg.*
- Másnak jobban kellhet.
*Nyújtja vissza Ninának.*
- Van, amikor a legerősebb gyógymód az élni akarás.
*Jegyzi meg a kétlábú nőszemélynek olyan hangon, hogy abból sejteni lehet, mekkora tapasztalatmennyiség is rejtőzik mögötte.
Valamikor egy kéz éri el a gyöngysárkányon nyugtatott kézfejét. Észre sem vette, hogy rajta pihenteti. Mintha ezzel is csak hívni akarná vissza, az élők szenvedéssel teli világába.
Mellette maradt, nemhogy a dzsungelbe nem lépett be, de a fiatal sárkány mellől tapodtat sem mozdul. Ott virraszt mellette.
Megfogja a fiatal kezet, mintha ezzel erőt adhatna neki. Talán ad is, hiszen Sou ébredezni látszik. Hallgatja az összefüggéstelen beszédet és mintha felébredne valami kábulatból.
Az ébenfekete szemek körbejárnak a pihenésbe forduló táboron. Hallja egyes sebesültek nyögését, a dzsungel hangjait és a mellette fekvő ifjú hebegését.
Halk, mély hangján dallamos mondandóba kezd. A kétlábúak számára idegen nyelven, hiszen sárkányok szavait adja elő. Dallamosságából mégis kiérteni azt, amit mondani akar, s ha Sou nem is érti, a szavak mögött rejlő mondanivaló átjöhet.*

- Net soos water
verskyn, is dit ontslaan,
kerm van die uitlaat lug en longe.

So ek het
van waar ek gedink ek dans met my in die foto.
nou eers sien ek hoe die donker.

Asem van stilte,
terwyl die wind in my vloei.
Die lewe van die gees;
Ek gesluit my oë brand.

Vul my longe. my
daar is nie meer donker.
Ek kyk terug. Wat is links
shows gestyg het.

//Mint mikor vízből
bukkan fel, ki lemerült,
s tüdejében szűköl a fáradt levegő.

Így bukkanok fel én
onnan, hol azt hittem, táncol bennem a fény.
csak most látom, az mily sötét.

Lélegzetnyi csend,
míg árad bennem a szél.
Az élet az, a szellem;
ott lángol lehunyt szememben.

Megtöltöm tüdőm. Rajtam
nincs már sötét.
Visszanézek. Mit elhagytam
mutatja: feltámadtam.//


*Mire végez, elhalkul a gyöngysárkány is. Kain lenéz rá, fekete szemeit pedig megnyugvásként behunyja. Sou elaludt. Ott marad mellette, egészen hajnalig, s ha a gyöngysárkány felébredt, akkor is. Nem vesz részt a sem a hordágyak készítésében, sem pedig a többi készülődésben. Ha Caer mégis kérdőre vonná, hát biztosítja, hogy marad még, s ha kell, így, pihentebben már ismét hasznát lehet venni. Nem teszi hozzá, hogy csak ifjú barátja védelmében teszi, amit tesz, s hogy úgy érzi, törlesztenie kell, mert hibázott, megint.
Azt gondolná, hogy bő hét évszázad alatt elég bölcsességet szedett össze, de nem. Újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat. Mogorva arccal jár-kel.
Ha elindul a menet, akkor csatlakozik a végéhez, remélhetőleg már egy éber Souval, s ha Akahana vállalja az elővédet, ő nagyon jól meglesz a hátvéd szerepében. Souval azonban nem tudja, mit is kellene kezdenie. Szabadkozni nem akar, sajnálkozni sem, így marad a hallgatás. De ha a gyöngysárkány ránéz, a fekete szemekben láthatja, hogy azokban haragnak nyoma sincs.
A lovakhoz érve végre megkönnyebbül kissé. Ez azt jelenti, hogy hamarosan végre könnyebb út várhat rájuk. Természetes, hogy nagy ívben kerüli el a lovakat, de mindig akad egy-egy kalandor, aki ha nem is örömmel, de elhozza neki a kért lovat a ménesből. Ha Sou ébren van, egyszerre mindkettőjükét kéri.*


_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Dropie Dan

avatar

Hozzászólások száma : 103
Életkor : 23

Character sheet
Nép: Surranók
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-27, 1:00 pm

// Caer, Gylnar, Dylan //

A gondolatvihar, mely a kis surranó elméjében örvénylik, egyszer csak oly hirtelen csillapodik le, mint ahogy feltámadt. Köszönhető ez annak a sötét alaknak, aki csatlakozik az egybegyűltekhez, s megszólalásával megpecsételi a kis surranó fejében kialakuló képződmény életét. Hiába érkezett el életének abba a szakaszába, ahol alakot kezdet volna ölteni a megoldás. Talán mi is okosabbak lennénk, ha valódi alakot ölthetett volna az emlékezete, s nem vész el az új dolgok tengerében. Azonban nincs mit tenni, ezt már nem fogjuk megtudni, legalább is, ha csupán a kis surranón múlik.
- Igen! Nem akarjuk megölni! – magát kihúzva szólal fel a mágus, hasonló jellegű szavai nyomán, hogy rövid idő elteltével kérdőn meredjen felettesére. – Igaz?
Mintha az idő visszafele haladna, úgy veszi fel korábbi testhelyzetét, ahogy a parancsnok is megerősíti az általa mondottakat. Tényleg egyre jobban kezdi szórakoztatni az a feladat, amivel Caer ruházta fel, arról nem is beszélve, hogy úgy érzi, kezdi egyre jobban megérteni a feladat csínját-bínját.
Érdekfeszítő percek telnek el, miközben a jelentkezők egymást váltva próbálják meg ellátni a földön, eszméletlenül fekvő egykori őrültet, amit figyelemmel is követ a kis surranó, de azon kívül, hogy minél jobb rálátást keres az eseményekre, meglepő módon nem csinál semmit, egészen addig, míg a mágus egy kisebb csodát nem visz véghez, amiről persze alacsony termetű nézőnk sem maradhat le. Fel is csillannak látószervei, s reméli, hogy a férfi újra megmutatja tudását, de cserébe csupán a csodára képes egyének számának drasztikus csökkenését követheti figyelemmel, ami kissé le is lombozza vidám hangulatú surranónkat. Cserébe, elméjébe vési az előző képkockákat, hogy azokat most újra és újra lepergesse lelki szemei előtt, persze mindig egyes alkalommal kissé torzultabb, látványosabb hatásra emlékezve.
- Vedd el a fegyvereit! – érkezik a következő parancs a kis surranó felé, akinek eleinte fel sem tűnik, hogy ez az utasítás is őt célozta volna meg, így egészen addig nézi az előtte fekvő, megláncolt egyént, míg egy erős kéz nem kerül apró vállára. – A fegyverei! – A kis surranó megrázza magát, hogy vérét és ezzel egyben életerejét is felpezsdítse, mielőtt a korábbi maflásának feladójához lépkedne. Hiába eszméletlen és megláncolt az illető, mégsem téveszti szem elől, miközben szabad kezével korábbi sajgó arcához érinti. Hoopakját maga mellé a fához támasztja, hogy szükség esetén kéznél legyen, majd neki is lát a fegyverek összegyűjtéséhez. Nem kell sokat találgatni, hogy mi lesz az első, amit a kis surranó kezei közé kerül. Csupán a formalitás kedvéért, vegyük úgy, hogy felteszem a kérdést, s aki a sárkánymintás tűzifára gondolt, annak igaza van. Egyenesen hoopakja mellé támasztja, mielőtt az első tőrért nyúlna, majd a következőért, végül elérkezik a sor azokhoz, melyeket már az ügyes, fürge ujjak sem tudnak érintés nélkül kihalászni. Az első ilyennél, alig érezhetően ér a láncolt hadúrhoz, aki erre elfordul.
-Nocsak... – néz meglepetten, miközben a mozdulatnak köszönhetően elővillan a vékony vércsík melyet büszke lövedéke ejtett a nagy sárkányúr tomboló testén – Nem örülsz, hogy láthatsz? – Folytatja kuncogva – Pedig annyiszor ismételjük, amennyiszer csak kell. Ez a parancs. – még a makacs sárkányúr sem dacolhat a fürge ujjakkal, hiszen hamarosan az utolsó rejtett kés is ott pihen a kis surranó mellett a földön, s ha törött nyilait vagy számszeríját sem hagyta korábban szanaszét, akkor az sem menekül az éles surranó szemek elől.
Mint minden feladat, ez sem tarthat az örökkévalóságig, így egyszer csak elérkezik azaz állapot, amikor a tombolónak már csupán ruházata marad. Ekkor áll csak fel a kis surranó, hogy miközben a megszerzett javakat felettesének továbbítja, ismét szemügyre vehesse azokat, de mondani sem kell, hogy egyik sem ér fel az alakját megváltoztatni képes husánghoz. Valami csoda folytán, ez az a tárgy, ami utolsóként kerülne ki a kis surranó kezei közül, ámde ennek már nem jut szabad hely, így esik meg az a helyzet, hogy a szegény alacsony növésű segédre hárul az a szomorú feladat, hogy hoznia kelljen. Érdekes látványt mutathat így. Egyik kezében hoopakja, míg másikban a bot, s végül a kezek másik végén a két fegyvernél alacsonyabb termetű surranó. Így követi sérült kezű vezérét, aki elesett bajtársaik nyugalmáról kíván gondoskodni, melyek közül nem egyet annak a botnak az eredeti tulajdonosa intézett el, aminek éppen különös mintáját nézegeti a kis surranó. Apró ujjai többször is a mintára tévednek, hogy ne csupán éles surranó szemeire hagyatkozzon.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Akahana
Istennő
avatar

Hozzászólások száma : 1106
Munkahely : Holdistennő és a vadászatok segítője

Character sheet
Nép: Istenek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-27, 7:54 pm

Mese - szokás szerint mindenhol


Az erő magával ragadó volt, ahogy kavargott bennem, próbált volna kijutni, ha esélyt adok neki rá. De nem tettem meg, már el tudtam viselni, hála anyám tartós közbeavatkozásának, a testem megtarthatta az alakját, csak engem, a lényegét lökött ki magából, amíg elég erőssé nem vált ahhoz, hogy minden feketeséget megemésszen. Ezért nézett ki úgy, mintha elájult volna, pedig inkább csak pszichikai síkon szakadtam el tőle. Ott voltam mellette, néztem, amint lassan, szinte alig érzékelhetően tér vissza a vérkeringésem, szívverésem és a légzésem a normálisba, alvás szerű állapotot hagyva maga után. Kain már magánál volt, de őt nem érte ilyen nagy mértékben a támadás ereje, az a végére már csak rám figyelt, engem próbált megszelídíteni, mert mindenki máshoz csak rajtam keresztül volt ereje hozzáférni. Talán ezért bírta jobban, még akkor is, ha ő a gyengébb. De összeszedte magát, kijózanodott, szerencsére csak azután, hogy anyám felbukkant, mert nem tudom, mit tettem volna, hogyan tudtam volna kimagyarázni, hogy mit keres a fekete hajú, vörös szemű változatom a testem mellett. Anyám ritkán foglalkozik velem, nem éppen hihető magyarázat, hogy most szó nélkül megjelent és segített, azt meg ha lehet, nem kötném senki orrára, hogy neki adtam át az erő egy részét. Viszály magában is veszélyes, nem kell ahhoz még külön nekem is megajándékoznom őt egy sötét erővel, amelyet a saját isteni mágiám átmosott. Mintha egy alkoholistának kínálnák fel az egyik legjobb minőségű és legerősebb italt hordóstul. Bár, anya magától is megszerezte volna...
Kain mellém térdelt, a testem mellé, próbált magához téríteni, de esély nem volt rá. Amíg az erőm ilyen küzdő, minden energiát a mágia megszelídítésére használ fel, amíg ezzel nem végez legalább egy bizonyos mértékben, én kívül tartózkodom mondjuk úgy, önmagamon. Aminek az eredménye pedig, hogy a sárkány vagy itt hagy, amit nem néznék ki belőle, vagy visz. Ez utóbbi be is jött, hamarosan felemelt és még csak nem is húzhattam miatta a számat, mert voltam már rosszabb helyzetben is. Csak csendesen tűrtem, hogy keresztül jusson velem a dzsungel egy részét, majd mikor már esélyem volt rá, a testemet újra elárasztotta a megszelídített energia, és talán ő is megérezte, mert lenézett, én pedig ismét a saját testembe kerülve nyitottam ki a szememet.
- Letennél? - néztem rá óvatosan, majd egyszerűen megpróbáltam lábra állni, ami elég gyenge próbálkozásnak bizonyult, mert ha Kain nem kap el, határozottan kiterülök. A fenébe, azt nem tudtam, hogy az erő az egyensúlyomra is rámegy. Nem hiányzott a helyzet, de kénytelen voltam úgy mozogni, hogy a sárkány segítségével, és közben nem tudomást venni róla, hogy szánalmasan nézek ki. Bár, még mindig jobb, mintha ájult lennék, most csak annyi látszik, hogy harcoltam és mivel mi még nem menekülünk, ráadásul többé-kevésbé talpon vagyunk, annyit le is szűrhetnek belőle a táborban, hogy nagy eséllyel nyertünk is. Bár ez utóbbit nem én fogom velük közölni, éppen elég nekem egyenlőre a túrázás, a fejemet még rendesen érzem, nem kell extrának ide az értelmes beszéd. Helyette csak kisétálok az erdőből és az egyik tisztás szélén álló fa árnyékába húzódom. Hol van a hold ilyenkor, mikor olyan nagy szükség lenne rá? A nap nem sokat segít nekem, legyengít inkább, pedig szerintem nélküle is elég rozoga vagyok. Talán ilyen lehet az embereknek, mikor másnaposak, csak én a sajátommal teljesen ellentétes energiából kaptam egy szép, nagy lökettel. Tudtam mi történik körülöttem, hogy az elffel nagy bajok vannak, de sikerült orvosolniuk, miközben én a saját gyógyulásomra koncentráltam. Kezdett az energia visszahúzódni, maga mögött hagyott egy kellemes meleget, ahol már átalakult, így valamivel jobban voltam, de pattogni még így sem volt eszemben. Annyira azért nem éreztem magam jól, amíg próbáltam visszakerülni a jelenbe. Végül az rántott ki, hogy Caer nincs messze tőlem és mintha magyarázatot kérne az erdőben történtekről. Oké, mesélek én neki, de akkor tegye meg, hogy lehajol, mert a hangom még nem az igazi, ilyen lármában biztosan nem fog sokat érteni a dolgokból.
- A mágus, aki az egész átkot küldte, már halott volt. Egy tavat fertőzött meg az ereje, a szúnyogok abból keltek ki, azért kapták el, ahogy a többi állat is, amely ivott belőle. A mágiája nagy részét már megsemmisítettem, a többi a testemben esett foglyul és hamarosan eltűnik. - foglaltam össze röviden a dolgokat, mert ha ennél bővebben mesélném el neki, hogy mi volt az erdőben, határozottan nem értené meg. Nekem azonban még lenne egy kis dolgom, ha végre nem itt dekkolnék. Ez az energia engem ugyan megőrjít, mert nem hozzám tartozik és nem is egyezik az enyémmel, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok mit kezdeni vele. Sokat tehetek, de ahhoz az kell, hogy végre kicsit jobban ura legyen a testemnek és a gondolataimnak, vissza kell kapnom önmagamat. - Fel kellene állnom... - tettem hozzá, segélykérően nyújtva ki előre a kezemet, majd könnyedén a lábaimra támaszkodhattam. Vagy sok időt töltöttem a fa alatt, vagy gyorsul a regeneráció, mert már tudtam mozogni anélkül, hogy bárkinek is segítenie kellett volna nekem, így lassan elindultam Edward irányába. Tudtam, hogy az elf fertőzött, már korábban éreztem, de bármennyire is utálom, nem az én dolgom hagyni, hogy meghaljon és előtte az őrülettől vezérelve másokat is elpusztítson. Ezt nem fogadom el, így egyszerűen kikerülve minden őrét indultam meg felé. Volt, aki megpróbált megállítani, de nem sokat értek el vele. Mágus vagyok, erős, ráadásul ki van kötözve és ájult, kicsi az esélye, hogy ártani tudna nekem. Nagyon lassan térdeltem le mellé, olyan pontot keresve rajta, amelyet ha megérintek, nem fáj neki, ráadásul nem is ront az állapotán. Végül az arcát választottam, éppen az ujjam hegyét húztam végig rajta, mikor az energia sercegve életre kelt. A sötétség benne ismerte azt, amelyet a mágustól kaptam, hasonló alapokkal kezdtek, szinte erőlködnöm sem kellett, hogy a maradékból egy nagyobb adag az ujjaimon keresztül elérje és eltöltse őt. Nem adtam át mindet neki, az veszélyes lett volna, de annyit kapott, amellyel visszakaphatta a tudatát, a betegséget pedig egy időre megállíthatta. Ha tudnak rajta segíteni, akkor lesz ereje, hogy ezt kivárja, ha nem, nos, akkor a szenvedését meghosszabbítottam és könnyítettem, a többit pedig igazán elrendezhetem magamban is. Könnyedebben lélegzett már, mintha megnyugodott volna, miközben leültem mellé. Nem kell így nézni, nekem nem tud ártani. - Jobban van már. Itt maradok mellette, le tudom nyugtatni... - tettem hozzá, miközben a katonákra néztem. Pár elég aggódó képet vágott, mire Caert kerestem a tekintetemmel. Bíztam benne, hogy amit eddig tettem, az megelőlegez számomra annyit, hogy elfogadják a kérésemet, és ne rángassanak el innen. Magamtól ugyan nem mennék, dacolni meg még nem vagyok olyan jól. Végül bólintott, én pedig szórakozottan kezdtem el a közelben növő egyik bogyóval játszani. Szép, vöröses barna színe volt a levének, remek festék, amely nehezen kopik le. Egy ideig csak játszottam vele, majd mikor már kezdtek a megfigyelőim lenyugodni, hogy az elf nyugton marad, kissé közelebb kerültem az arcához. Hm, lehet, hogy gonosz vagyok, de az a véleményem, megérdemli. Éppen eleget idegesített, ha nem felépül, jön nekem eggyel. Egyszerűen összenyomtam a bogyókat, mire a leve a szemére folyt, a lehunyt szeme körül egész szép kis tócsába gyűlt, majd lassan felszívódott, sötét foltot hagyva maga után. Mivel senkit nem zavart a dolog, vagy nem vették észre, vagy nem akarták, így folytattam a játékot. Először a másik szeme körül kezdett egy csillag kialakulni, majd az arcán egy szívecske, végül pedig a szája is színt kapott. Az egyik fűszállal még sikerült jól látható, igaz, kissé csúnya betűkkel azt is a homlokára vésnem, hogy magát Szemét dögnek tartja, majd a nyaka felső részére került egy kutya nyakörv szerű rajzolat. Végső simításként még egy apró csepp a fülére is került, végül pedig eltüntettem a saját kezeimről a festéket, mintha nem is tudnák róla. Hát, ő bizony egy hétig fog. Egy ideig csak a próbáltam nem mosolyogni a helyzeten, végül feladtam és inkább a nem hangos nevetéssel dacoltam csak, de nem voltam vele egyedül. Valaki oda is jött megnézni közelebbről a képét, mire felismertem Radeket az alakban. Elég érdekes pillantást vetett rám, mire felöltöttem a legártatlanabb arcomat.
- Unatkoztam. Ő meg horkolt... - mintha ez magyarázat lenne arra, hogy úgy néz ki a képe, mintha hat éves kislány rajzlapja lenne, de ettől még nem fűztem hozzá mást, csak egy mosolyt. Talán ideje lenne majd felébreszteni őt is, de még egy ideig ha magától nem kel fel, nem fogom. Ha pedig megteszi, nos, én oldalazok hármat Gylhez, szerintem nem ő fog leleplezni.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gylnar Radek

avatar

Hozzászólások száma : 456
Életkor : 26

Character sheet
Nép: Emberek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-28, 1:38 pm

* Választ csak nem kapok, mintha Axist nem is érdekelné, hogy én mit is gondolok, mondok. *
~ Szellemek …

* Értetlenkedek magamban. *
~ Vagy sárkányok? …

* Nem is igen tudom eldönteni, melyik létből származhat Axis mostani egyoldalú megnyilvánulása. Múltkori találkozásunkkor egyáltalán nem ilyennek mutatta magát. *
~ Mi történhetett velük azóta?
* A kérdés szinte adja magát, mikor régi emlékek elevenednek fel bennem. *
~ Hiszen mikor elváltak útjain még egész jól megvoltak. Most meg … egymáshoz se szólnak?
* Idézem fel Axis reggeli szavainak értelmét, de nincs időm sokáig ezen gondolkodni. *
~ Arról nem is beszélve, hogy mindketten teljesen máshogy viselkedtek az egész expedíció alatt.
- Vedd el a fegyvereit!

* Cear felé kapom a fejem, és már látom is, hogy Dropiehez szól, aki nem mozdul. *
~ Meg kéne akadályoznom? .. Mégis, ha úgy tér magához, amilyen a támadás alatt volt, akkor valóban jobb, ha nincs nála fegyver.

- A fegyverei!
* Ismétlődik a parancs, amit Dropie hamarosan teljesít is, és mikor végül nála marad Axis, egy apró mosoly húzódik számra. *
~ Mi lenne itt, ha a surranó tudná, mi van a kezében? No meg mit szólhat Axis, hogy egy surranó kezei között pihenhet?

* A tudás fényében valóban érdekes kérdések ezek, de nem hiszem, hogy egyhamar választ kapnék rájuk, hiszen úgy vélem, ha Axis akkor sem tett semmit, mikor Edwardnak szüksége lett volna a segítségére, akkor nem egy ilyen apróság miatt fog fellépni. *
- Ketten maradjanak itt őrködni!
- Majd én!
* Jelentkezek önként Cear utasítására. Így legalább, ha Edwardnak újra gyilkolni támadna kedve, akkor talán még halál nélkül is végződhet.
Cear megvárja, míg egy következő jelentkező is akad, majd egy biccentéssel nyugtázza a jelentkezőket.
Mikor Cearék elindulnak, én is elfoglalom a helyemet. Most nem szúrom a kardomat a földbe, hiszen ha Edward úgy tér magához, akkor nem hiszem, hogy olyan dolgokra kéne pazarolni az időmet, mint a kard kihúzása, ezért közvetlenül magam mellett helyezem a földre, még egy kisebb követ a keresztvas alá is helyezek, hogy azonnal át tudjam fogni, ha úgy hozza a szükség.
Szerencsére nyugodtan telik az idő, így nekem is lehetőségem nyílik a Menionban maradtakra gondolni, és közülük is inkább két személyre, mígnem gondolataimat Akahana megjelenése szakítja félbe.
A másik őr, már azonnal ott terem, hogy megállítsa, de láthatóan nem kell megterhelnie magát az istennőnek, hogy kicselezze az illetőt, majd le is huppanjon Edward elé. Látszik, hogy ez nem nyeri el a másik tetszését, így felállok, hogy odasétáljak hozzá. *
- Nyugalom, nem lesz semmi gond. Adjuk meg neki is a lehetőséget, hátha tud rajta segíteni.
- De a parancs!
- Nem is hagyjuk magára, Viszont ha nem lenne ez a nő, akkor a tegnap esti pajzs sem lett volna … többek között.
* Látszik az őrön, hogy kissé elgondolkodik, de ez még közel sem elég számára, hogy szemet hunyjon az eset felett. *
- Nem hinném, hogy meg akarná szöktetni, vagy ártani akarna neki.
~ Bár az utóbbiban nem vagyok olyan biztos …

* Hiszen emlékszem még, hogy uszította Edwardra a madarat még idefele úton, hogy tegye tiszteletét annak ruházatán.
Még egy ideig eltart, mire sikerül elfogadtatnom vele Akahana jelenlétét, persze úgy, hogy nem kössem az orrára, hogy egy istennőnek akarja megmondani, mit is tehet, vagyis mit nem.
Így mire visszaindulnék a helyemre, csak akkor veszem észre, hogy a foglyot dekorálják. Egymás után veszem ki a különféle alakzatokat, nem beszélve a homlokán lévő feliratról. Nem is tudom megállni, hogy legalább egy mosoly ne jelenjen meg arcomon, amint a büszke Dylant, ilyen kidekorált állapotban láthatom. *
- Unatkoztam. Ő meg horkolt...
* Gyorsan távozó levegőm jelzi, ezzel milyen módon értek egyet. *
- Akkor lehet az én fülemmel vannak bajok… nem hallottam a horkolást…

* Értetlenül tárom szét kezeimet, miközben a kardom felé veszem az irányt. *
- Hogy fogom én ezt megmagyarázni?
* Mutatok Edward arca felé, miközben láthatóan, a másik őrszolgálatot ellátónak ez már túl sok. *
- Azonnal távolítsa el róla!
- Vagy legalább addig elrejthetnéd, amíg mi vagyunk őrségben…

* Gyorsan folytatom a másik őr szavait, remélve, hogy így még megoldódhat a problémánk. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sou
Fehér sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 772
Életkor : 67
Munkahely : ahol az érzésgombolyagok zárt ketrecének a kulcsa rejtezik.

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-28, 5:24 pm

//Mese: A láz - Kain és a hazafelé tartók kissé megviselt hada//

Nem uralják el elméjét a rémek, nem fohászkodik és nem hív senkit, még is a fáradt, egyre csak fáradtabb, lassan egészen rekedtessé váló hangjában, árnyalataiban felbukkan az érzelemcsokor, ami ezeket a szavakat követi. Lényegében beszélget, még ha éppen csak sejti is, hogy nincs egyedül. Hideg ujjai megtalálják azt a melegséget, amihez olyan szívesen közel bújna, fázik és fáj, annyira, hogy szavakba is alig tudja önteni. Nem, nem is képes. Képtelen kimondani, ezért mond mást, bármit, amit éppen elméje felszínre dob, de aztán vegyül bele valami. Olyan ismerős és olyan más az a hang, amit már annyiszor hallott. Kain? Hogy kiejtette a nevét, maga sem tudná megmondani, de tudja, most már tudja, hogy az aranysárkány itt van mellette. De hiába nyitja ki újra és újra a szemét, képtelen nyitva tartani, pillái folyton aláhullnak. Ha úgy érzi elég erős, hogy lásson, hogy szemügyre vehesse alakját, képtelen a sötét festékkel összemázolt palettán kivenni a világos foltból vonásait. A hang, az a dallamos mondóka viszont mesél, hogy jól érti, nem biztos benne.
Megbántottalak! Még meg fogsz, de amint túllépünk rajta, annyival jobban ismerjük majd egymást. Olyan helyre hoztalak, ahová nem akartál menni! Te is eljönnél velem, hát én miért ne tehetném? Így, talán egészen más szavakkal fogják megvitatni a történteket, mert majd szót kell róla ejteni, nem hagyhatja, Sou nem hagyhatja, hogy ez tüskévé érjen a másik így is sok hegtől terhes lelkén. De majd, majd ha egy kicsit jobban lesz. Ujjai erősebben fonódnak a másikéra, nem akarja elengedni. Ajkai éppen csak kinyílnak, de hang már nem szökik át küszöbükön, szemét sem képes kinyitni, de a mondóka még mindig tart és boldogan követi szavait. Nem olyan mindentől elzárt helyre vándorol lustán elméje, mint amelyiknek fogságából kitört, megmaradnak a neszek és érzetek, ugyan csak tompán, valahol az észlelés határának legszélén. Lélegzete elcsitul, ahogy nem gombolyodik le újabb gondolatfonal a gombolyagról, alszik.
Megmozdul és ha képes lenne rá, felüvöltene. Mintha abban a negyed pillanatban egész testét metszették volna fel, egyetlen erőteljes vágással. Kegyetlen a természet ébresztése, pedig csak elgémberedett hátának akart kedvezni, ha fogják kezét,- azt szorítja, azzal a gyengeséggel, amit a vérveszteségnek köszönhet-, legalább addig, míg a fájdalom csökken kicsit. Lélegzete és megfeszülő arca mutathatják, hogy nem kellemes perceket él meg, talán most látszik, hogy egy gyöngysárkány mennyire is sebezhető... Előbb az arca nyugszik meg és szemét is kinyitja. A zöld szemek hunyorogva merednek a korra reggeli égre, még felhős, még magában hordják a vattapamacsok a hajnal pírját. Élesebben látott és így hiába akart a sötét hajzuhatag beleolvadni, a dzsungel még feketébe hajló zöldjébe, már képes volt kivenni Kain arcát. Elmosolyodott, de ahogy újra megmozdult, már kínjában mosolygott, szorosan lezárt szemhéjai alól néhány könnycsepp is megszökött.
- Azt hiszem .. megérdemle..k, egy .. alapos.. egy .. fejmosást. – Próbál úrrá lenni a helyzeten, de mágiához még véletlen sem mer nyúlni. – Nem tartottam…be, amit .. amit ígértem. – Hát. Igen. Kain és még sokan mások, köztük Dylan is mind arra buzdították, hogy szenteljen nagyobb figyelmet a sebnek, de azzal egészen a majmok megérkezéséig nem volt semmi baj. De ennyire futotta egyenlőre, ha válaszolnia is kellene, hát inkább csak megfontoltan bólogat és azt sem árt hozzátenni, hogy míg a tábor lassan mozgásba lendül, újra elalszik. Így gyógyul a leginkább és így a szúró, húzódó, égő és még ki tudja, milyen galád módhoz folyamodó sebet sem érzi úgy, mint ébren. Sokáig viszont nem hagyják pihenni, képtelen két lábon, még vánszorogva sem, a hazatartó expedícióval haladni, így hordágyra fektetik.
Mikor újra kinyitja a szemét, bokrok baktatnak mellette, pontosabban öt viszik el a zöldellő növények mellett. Felnéz, de nem jut tovább az illető mellkasánál, nem erőlködik, inkább azon igyekszik kis buksiját törni, hogy hogyan is került ő ide. Nem csoda, hogy nem emlékszik. Oldala a legapróbb mozgást sem tűrte el, viszont a fájdalmat már Sou sem volt képes elviselni, ezért elméje a lehető legcélravezetőbb dolgot tette. Kikapcsolt. Valamit hallott, a szavak elvonták figyelmét. Megérkeztek! Hova? Aztán hallotta hogy hozzá szolnak, igyekezve felkészíteni az elkerülhetetlenre, letették és örült, hogy belemarkolhat valamibe, aminek olyan ismerős illata van. És ha már itt tartunk, hol van Kain? Riadtan, de előrelátóan, így meglehetős lassúsággal igyekezett tekintetével megtalálni az aranysárkányt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Mesélő

avatar

Hozzászólások száma : 1150

Character sheet
Nép: NJK
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-28, 10:21 pm

//Mese: A láz - Caer csapata//

*A lovaknál nem időznek sokáig. Az expedíció maradék csapatából azok, akik bírják a lovaglást, újra felülhetnek hátasukra, míg azok, akik erre nem képesek, a nyereghez rögzített hordágyakon utaznak tovább. Az üres nyergek és a gazdátlanul vezetett lovak mutatják, mekkora is volt a csapat vesztesége a dzsungelben.
Akahana munkája azután válik sokak számára láthatóvá a hadúr arcán, amikor Gylnar és társa helyett újabb őrök jelennek meg a hadúr mellett.
Mivel Edward nem szerzett sok barátot az út során, ezért az ábrák az arcán hamar gúny és köznevetség tárgyává válnak.
Ez egészen addig tart így, amíg a parancsnok meg nem elégeli. Persze, a jókedv jót tesz a csapatnak, de elvárja, hogy egy idő után ne egyik tagjuk állapota jelentse a derültség forrását.*
- Van elég bajunk anélkül is, hogy egyik társunk sorsán gúnyolódjunk! Mindenki találjon más forrást a derültségének!
* Ezek után már csak lopva, amikor Caer nem látja, és nem hallja, akkor mulatnak rajta.
Még a délelőtt folyamán lepi meg őket a szokásos, menetrend szerinti eső. Az égi áldás a szokásos keleti széllel érkezik, s az elsötétülő égből hamarosan özönvízszerűen zúdul alá. A csapat igyekszik első sorban a sérülteket védeni az esőtől, de ez nem járhat teljes sikerrel. Az ázott föld illata ezután egészen délig végigkíséri az expedíciót.
A parancsnok Dropiet rendszeresen körbeküldi lovával, hogy ellenőrizze a csapatot. Az elkobzott fegyvereket természetesen elvetette tőle, még ha ez nem is tetszett a surranónak és az egyik üresen maradt ló hátára köttette fel őket. A botot külön, egy másik lóra tetette.
Edward magához térése sem várat már sokáig magára. A déli pihenő után végre hatnak az eddig kapott gyógyítások és a pihenés is megteszi a hatását. A mágus erős szervezete levegőhöz jut, de ettől még gyenge marad, a láncok pedig gyakorlatilag nullára korlátozzák mozgását.
Edward mellé Caer Lothárt rendeli őrnek, valamint ismételten Gylnart.
Alvor a menetoszlop élén foglalja el helyét, ahogy Akahana is Caer kérésére, hogy az esetleges mágikus meglepetésekre ő biztosítsa a fedezetet.
A parancsnok nem bízik már abban, hogy ez az út gond nélkül véget ér.
Hátul Kain tölti be Akahana szerepét, már ami a mágikus védelmet érinti. A parancsnok Sout szíve szerint a többi sérülthöz sorolta volna, de látva a két mágus közötti kapcsolatot engedélyezte, hogy a menet végén, Kain közelében haladhasson.
A tudós és a katonák csapata a gyógyszerrel nem sokkal dél után találkozik a csapattal. Gyorsan kiderül, hogy csak egy fertőzött van az expedíción belül. Sokak szeme láttára a tudós saját mag adja be az ellenszert Edwardnak.
A hadúr ezek után inkább csak a két őrének figyelmét kapja meg, valamint, ha mellette marad, a tudósét. A többi friss katonát a menetben osztja szét a parancsnok, hogy jobban védve legyen az esetleges külső támadások elől.
Délután tartanak még egy pihenőt és már sötét este van, amikor a csapat megérkezik Menionba.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Alvor Freyr Ottar
Barbár
avatar

Hozzászólások száma : 78

Character sheet
Nép: Emberek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-10-29, 11:27 am

* A menetoszlop élén, a lován ülve gondolkodott azon, hogy mit is látott tegnap. Álmaiban sem gondolta volna, hogy egy ilyesfajta jelenség szemtanúja lesz. Persze látott ő már sok mindent, sárkányt, varázslót, varázslatot és miegyebet még, amit egyszerű ember nem nagyon tudna elképzelni, hogy részese lesz ezekben a látványokban. Még hatalmas, "maguktól" menetelő és harcoló fákat is. De ennek egyáltalán nem kellene, hogy meglepje Alvort.
Valamiért ez mégis elgondolkodtatta. Azok a kis sárkányok egyszerűen... Fantasztikusan félelmetesek voltak. Akkor úgy érezte Alvor, hogy végre egy méltó ellenféllel küzdhet, vagy legalább kipróbálhatja, hogy mennyit is bírnak ezek a bestiák.
És Alvor nem is csalódott: Sokat. Gyorsak voltak, érősek és vérszomjasak. Alvornak ez akkor felért egy aranybányával. Tökéletes ellenfél volt, meg is volt rá az oka, hogy le is mészároljon belőlük nagyjából kettőt-hármat. A valódi számra már nem emlékszik, de nagyjából három volt, amit leölt ezekből és azoknak is sikerült jól megsebeznie Alvort. Nyaktól lefele egy kicsi, de mély karmolás futott egészen a háta közepéig.
- Hm. - Alvor kicsit elmosolyodott. Jó emlékek maradtak meg benne - habár inkább keserédes, mivel két embert nem sikerült megvédenie a bestiáktól. Megint tanult valamit, ami nagyban hozzásegíthet a világismeretéhez egy keveset.

Miközben meneteltek, ismételten a régi, druida éneket mormolta magában, ezzel elütve valamivel azt az időt, amit lovaglással töltöttek vissza Menionba. Az eső is hamarosan rákezdett, és már Alvor azon kapta a fejét, hogy a vízcseppek megállás nélkül záporoznak hosszú hajára és szakállára. Az jutott eszébe, hogy véletlenül valami esődallammal keverte össze azt a dallamot, ami mormolt.
Mellette a varázslónő, Akahana lovagolt Caer parancsára. Látta már a nőt, találkozott vele a hegyekben. Úgy ismerte meg, mint aki hirtelen haragú és nem szereti ha "lyányomnak" szólítják. Gondolatban elnevette magát.
Hogy picit megpróbálja valami mással is elütni az időt, nem csak a dúdolászással, elővette a kulcsát és meghúzta.
- Hé. - Szólt oda a nőnek, majd felé nyújtotta. Hanem kér, akkor megrántja a vállát és ismételten meghúzza, ha viszont igen, akkor odaadja és így szól.
- Jó döntés. Úgy igyad, hogy ez minőségi. - Mondja. Miután a nő meghúzta (ha meghúzta), oda szól neki. - Még mindig zabos vagy, ha lyányomnak szólítanak? - Kérdi enyhe mosollyal. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lothár Von Falkenhausen
Nemes
avatar

Hozzászólások száma : 225
Életkor : 34

Character sheet
Nép: Emberek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-02, 12:19 pm

//Mese: A láz- A menetelő expedíció//

*Az este eseménytelenül telik, csak az őrség váltásokra figyelek, de szerencsénkre nem jöttek a szúnyogok ez azt jelenti, hogy tényleg sikerrel jártak a varázs használok. Másnap reggel vissza elindul az expedíció, ahonnan jöttük, én hátul mentem és védtem a menetet. Amikor vissza érünk a lovakhoz, meghallom azt amikor jelentik Caer parancsnoknak, hogy a lázzal fertőzött katona meghalt az éjjel. De ez már engem nem érdekel már úgy is túl késő volt annak az embernek.
Gyorsan felszállok a lovamra amikor indulunk, de látom, hogy sok lónak már gazdátlan nem számítottam rá, hogy ilyen sokan meg hallnak ezen az úton. Délelőtt megjön a nagy eső és megint elázok mint múltkor, de tűröm nem okoz nagy gondot, majd úgy is megszáradok mikor el áll. A déli pihenő nem telik sok időben, hogy Caer rám bízza Edward őrzését, nem ellenkezek a döntése ellen, de kissé aggódok Edward miatt ami a táborban történt, de ha próbálkozik valamivel is akkor gyorsan cselekszek. Oda is megyek hozzá, közben veszem észre, hogy Gylnart is Edward őrzésére bízták még bólintok is felé. ~Legalább nem leszek egyedül!~ Gondolom magamban, de inkább most csak némán megyek tovább, majd szólnak hozzám ha akarnak. Dél után össze találkozunk egy tudóssal és katonákkal kiderül, hogy hozták az ellenszert a fertőzötteknek, de csak Edwardnak van szüksége rá. Miután beadták neki az ellenszert tovább megyünk még egyszer lepihen az expedíció, de éjszakára végre beérünk Menionba. ~Most már csak a pénzemre kell várnom és végeztem itt!~ Mondtam magamban.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sou
Fehér sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 772
Életkor : 67
Munkahely : ahol az érzésgombolyagok zárt ketrecének a kulcsa rejtezik.

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-03, 8:20 am

Nem volt messze! Ez hihetetlenül nagy megkönnyebbülés volt számára és valamilyen szinten, még erőt is adott. Mikor a földre került, elképzelhetetlennek tartotta, hogy képes legyen önállóan felülni. Mondjuk azt nem is sikerült, feljebb emelkedni és megtámaszkodni már igen, még ha ehhez a művelethez nagy önuralomra, szinte roppanásig összeszorított fogakra is volt szüksége. De újra és újra ugyan azt ismételgette, sárkány és egy sárkány nem engedheti meg magának, hogy egy ilyen kis seb –ami persze méretét tekintve, ráadásul a vékonyka testén, messze nem volt „kicsi”-, megadásra kényszerítse. De hiába az elme kitartó buzdítása és makacssága, még túl gyenge ahhoz, hogy ezt az emberi testet kedve szerint uralja, így fáradtan dől vissza, szemeit is lehunyja és mikor újra kinyitja, hát, már jócskán eltelhetett az idő. Megint a pakolászók, szedelőzködők hangja ébresztette, fejét a hangok irányába fordította és szemtanúja lehetett annak, hogyan igyekszenek a sérülteket hordágyaiknál fogva a lovak teherbírására bízni. A gondolatára is megborzongott, noha kétségtelen, hogy ő maga is ezt a módszert választaná, ha lenne egy lova és vele lenne egy olyan sebesült, aki képtelen járni és túl nehéz ahhoz, hogy cipelje. A rengeteg zötykölődés ami ezzel jár, cseppet sem kívánatos … nem kizárt, hogy ő ezt így végig akarja csinálni. Nem! És tovább tiltakozott, már olyan hajmeresztőnek tűnő gondolatokig is eljutott, hogy őt szépen hagyják itt, majd el lesz magányában, sőt, felveheti eredeti alakját és ezzel hozzájárul ahhoz, hogy előbb felgyógyuljon. De egy másik gondolat pökhendien oda lökte nagyon is helyt álló elméletét, miszerint nem tett olyat, amiért annyira antipatikussá vált volna a társaság számára, hogy nagy egyetértésben eme kérését teljesítik és ott van Kain is.
Körbejártatta a tekintetét, valóban ott volt, egy kicsivel jobban nézett ki, mint arra utolsó és még tiszta emlékei alapján emlékezett és talán a tekintete is változott. De ahogy szótlanságával távol maradt, még is csak jelezte Sou számára, ha a másik nem is mérges rá, igen, talán tényleg nem tud mit kezdeni a helyzettel. Fárasztó más irányba kényszeríteni fejét, mint amerre a gravitáció vinné és ő még lóra akar ülni?! Igen, inkább ring a ló ütemes mozgására, minthogy a lelket is kirázza belőle a ló vontatta hordágy. Megszólalt, vagy is hát nem, pontosabban inkább csak suttogott, de olyan halkan, hogy a sárkányok éles füle sem lett volna képes kivenni a szavakat. Kénytelen volt megköszörülni a torkát, inni is tudna, mennyire is jól esne pár korty víz, de nem mohó egyetlen eggyel is beérné, de ezt hanyagolva újra nekifut a korábbi mondatnak.
- Szeretnék lóra ülni. …- És lenne még egy kívánsága is hozzá, de annak is újból és még egyszer neki kell rugaszkodnia. – de nyereg nélkül. – Aki emlékszik rá, de Kain biztos, hiszen sajátja mellé Vaspor kantárját is kiosztották neki, az tudja hogy ez nem is olyan ostoba kérés. Hiszen a vasderes jószág nem az a kimondott hátasló, sem pedig csatamén, inkább mutatja az igavonó lovak szilajságát és termetét, így háta jó széles, nyereg nélkül is biztos és kényelmes ülést biztosít. Sou szavai pedig egyértelműen Kainnak szóltak, hiszen ő strázsált mellette –feltehetőleg -, de ugyan így számít arra is, hogy mielőtt indulnak felsegíti a lova hátára.
Az út viszont lóháton sem kíméletesebb, mint a hordágyon. Hamar előredőlt az izmos nyakra, egyik kezével belemarkolva a vastag, durvaszálú sörénybe, de ettől eltekintve tartás nélkül „lógott” a ló hátán, mint egy odarakott batyu. Vaspot viszont mintha érezte volna, sebesültet visz, lassan és viszonylag puhán lépkedett, látszólag azzal a ténnyel, hogy egy sárkányt visz, megbarátkozott, ahogy azzal is, hogy egy másik nem messze tőle lépteti saját lovát. Bár meg kell hagyni, időnként hátracsapja fülét, kifejezve a közelség iránti nem tetszését, de fajtájából adódó nyugodtságának hála, nem ugrik meg. Sou pedig igazán hálás ezért Vaspornak, időnként, ha érez elég erőt magában meg megcirógatja az állat nyakát, még motyog is valamit, amit saját magán kívül igazán senki nem érthet.
Az első és be nem iktatott pihenő alkalmával még, úgy ahogy áldását adja arra, hogy leszedjék a ló hátáról, már ha erre szükség van, de olyan aprócska tények mint hogy új emberekkel találkoztak, sőt azok csatlakoztak is hozzájuk és immáron Dylan sorsa sem a halál. No, ezek teljesen elkerülték a figyelmét. Az út további része pedig szinte teljesen elszívta minden maradék erejét és a már tervezett pihenő alkalmával szó szerint morogva tiltakozott, hogy őt onnét „leszedjék”, de sem ereje, sem elég akarata nem marad ellenkezni és így Nina győzhetett, aki akart egy pillantást vetni a sebre. Hiszen mindenki mással is törődött, akkor a sárkánnyal, aki csak miatta jött, miért ne tette volna. A lány Kainnal is beszélt és kis híján kétszer is elárulta neki, hogy Sou sárkány, de ügyesnek mondható módon sikerült elhomályosítania baklövéseit. Végül egy kéréssel búcsúzott el a Fekete köpenyestől, Sou a város másodikszámú ispotályába kellene kísérnie.
Az illetékes pedig, friss kötéssel oldalán és újra Vaspor hátán, már nem igazán reagált a környezetére. Fáradt volt, fájt és inkább fájt, meg még fáradt is volt. A zöldből is elege volt, szinte összefolytak, spirálszerűen csavarodtak és mellé a hintázás, teljesen felkeverte a gyomrát, de inkább lehunyta a szemét és ettől nem kellet még egy pillanatnak sem eltelnie, már aludt is. Jó mélyen, súrolva az öntudatlanság állapotát. A menet keltette zajok, az aranysárkány közelsége viszont nem enyésztek el, ott voltak, ezt Soui is érezte és ez elég volt, hogy biztonságban érezze magát. De arra már képtelen volt, hogy az időt kellő mércével mérhesse és arra is, hogy felfigyeljen olyan szembetűnő dologra, hogy eltűnik a dzsungel, de még az előtte elered az eső, pedig most vízhez juthatna, vagy már ivott? A város és hangulata meg végkép nem jut el hozzá…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Edward Dylan
Sötét elf
avatar

Hozzászólások száma : 612
Életkor : 36
Munkahely : váltás alatt

Character sheet
Nép: Elfek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-03, 12:42 pm

*Úgy ébredt, mint aki másnapos. Fejében még víz-hangoztak álmai történései, a kiáltás, és a tudat, hogy nem tűnt el, itt van. "El foglak nyelni" Kísérteties ígéret volt ez, amit úgy érzett, be is lehet tartani. Nehezen vette a levegőt, és le-lecsuklott a feje mindahányszor megpróbálta felemelni. Azonban ez a kábultság is csak addig tartott, míg jelét nem adta létezésének a körbeölelő vas. Szorító hűvös láncok, melyek csörögve tekeredtek körbe a láztól felhevült testén. De ez még nem volt elég. A halál egyre közelebbi vasmarka nem volt elég a sorsnak, nem hallhatott meg úgy, ahogy talán kijárt volna neki, őszerinte. Mert ebben az állapotában másra nem tudott gondolni. Nevetés.
Elfojtott nevetések, kuncogások, és mindez az ő közelségében. Annyi lejött, hogy ő miatta, de miért? Lothár fénylő, zajos páncélja csillant meg a szeme sarkában, majd Gylnar fekete köpenyére lett figyelmes, ahogy jobban körbe jártatta a szemét a másik oldalán. Őrei vannak, még pedig ők. Végül is jó választás, de miért, mire a derű? Behunyta a szemét, a ninjára összpontosított, s ekkor vette észre, hogy mennyi legyengült, belesajdul a feje ebbe az egyszerű koncentrációba. Egyszerűnek egyszerű, ha valaki évtizedeken keresztül Lovas, és a nap legtöbb percében ilyen úton kommunikál. Végül megtalálta a ninját, vagy amaz őt? Mindegy a lényeg úgy is lejött.*
~Megkapta az ellenszert.
*Hii, ez fájt. Még is csak a ninja találta meg őt, majd jött a magyarázat.*
~Míg ájult volt.
*Jobban megnézte a kis társaságot, és voalá, ott a tudóska, és vele Nemai is,elengedhetetlen. Elszakadt a ninjától, és Nemait kereste meg. Ebben az embereben az a jó, hogy kicsi a védelme, de olyan kusza az agya, hogy még ő is csak nagy nehezen tudna kiszedni belőle valamit, az is inkább csak valami fölösleges emlék lenne. Egyszóval megtalálni, és megszólalni benne nem nehéz.
Az volt. Oké, akkor ezt hagyjuk későbbre.
De mi a csuda van vele, ami ilyen derűs másoknak?*
~Hehe, nem tudod? Megmutatom!
*Szólalt meg az ismerős, de jelen pillanatban nagyon is nem tetsző hang. Axis.
Az elkerekedett szemek, viszont azt mutatták meg, hogy sárkánya valóban megmutatta, mint egy tükröt, hogy hogy is néz ki most.*
-Mi a fene?
*Eddig is észre vehették, hogy ébren van, és talán Gylnarék így több figyelmet fordítottak felé, de eddig csak bambán nézett ki a fejéből ( a ki telepatikus beszélgetéseknek hála), most viszont, első ízben rögtön káromkodott.*
-Ez meg,....mi?
*Lesápadt. Edward Dylan, először érezte úgy, száz év elteltével, hogy megszégyenítették Összeszorította a fogait, és a különböző, jobbnál jobb halálnemekben gondolkodott el. Vajon melyik a legjobb választás ami felé azzal, amit vele tett a vakmerő? Nem foglalkozott az őrei értetlenségével, habár Lothár is és Gylnar is tisztában lehettek azzal, hogy ha valaki, akkor a sárkánya világosította fel, mert máson nem akadhatott ki ennyire, mint a kis firkálmányokon, amik az arcát díszítették jelenleg. Vett egy mély, nagyon mély és fájdalmas levegőt, majd lehunyta szemét.
Melyik volt az? De fontos is? A mostani állapotában, maximum arra lenne képes, hogy elmagyarázza neki, mennyire nemvolt szép, még csak a hangját sem tudja rendesen feljebb vinni. Így meg értelmetlen, majd később megkeresi és...*
~A holdisten hölgyike volt.
~Neem.
~De, talán nem tetszett neki, hogy a kismadarat elhessegetted a válladról tegnap.
*Hát persze, még véletlenül sem, az, hogy őrjöngve tombolt a tisztáson, meg sem nézve kit küld a másvilágra. Azonban ezzel a ténnyel a kis bosszúja semmissé lett. Egy istennőt még ő sem tudna megleckésztetni, pedig olyan irritáló, hogy az már fáj! Fújt egyet, lemondóan.
Ekkor kezdtek szedelőzködni.*
~Nagyszerű vagy Axis, és nem tudtál volna közbe avatkozni?
~Miért kellett volna? Ha a kis tombolásodba se tudtam, akkor ebbe sem...
*Dylan szemei szikrákat vertek, ölni tudna vele, csak a megfelelő alanyt keresi.*
~Megtehetnél nekem valamit.
~Szolgálatodra, felség.~Enyhe...enyhe? gúny a sárkány felől.*
~Szólj a ninjámnak, hogy írja le ezt, majd Nemainak kéne eljutattni, ha már elég nagy a zűrzavar.
~Ahogy óhajtod.
~"Felveszed a pénzt, és a külső negyedbe mentek, ott megvár mindenki."
Ennyi elég lesz.

~Mintha postagalamb lennék.
~Ennyit igazán...
~Jól van, már küldöm is.
*A ninja, habár megleőődött, de értette a dolgát. Gyorsan rájött, hogy a sárkány Dylané. A lova pedig, akit ugye nem kötöttek meg, és szerencsére még nem figyeltek fel arra az apró tényre, hogy ez az ő lova, most oda baktatott, mögé. Ha Lothár vagy Gylnar észre is venné, már Dylannek meg volt a terve a következő néhány percre. Első, mekkora szerencse, hogy a ló pont most talált ide! Össze állt a kép. Ránézett Gylre majd elmosolyodott.*
-Bocs, talán majd legközelebb jó őr leszel.
~Ne öld meg...

*Adta az utasítást a ninjának Axison kerezstül, aki már akcióba is lendült. Hirtelen a semmiből egy kis gömb alakú valami csapódott Gylnarék és Dylan közé, ami abban a pillanatban felrobbant és hatalmas fehér füstöt eredményezett, egyre sűrűbbet az idő múltával, eltakarva Dylant.*

//Már jóval a mi Európánk, és középkora előtt ismerték a puskaport ott keleten, egyszóval a ninjám ismerheti, de ha mondjuk hozzá teszünk egy kis mágiát, akkor biztosan kivitelezhető ez a kis manőver.//

~És nem gondolom magam szemét dögnek, de ha ezt akarjátok.
*Ekkora már lekerültek a láncok róla, ahogy a ninja a semmiből előkerült, első dolga volt meglazítani a kötést, majd egy jól irányzott rúgást mérni a Fekete köpenyes emberre, egy dobócsillagot meg a páncélos felé hajítani, hogy azért érezze az is, jobb ha nem jön közelebb. Ám a kis zabadulás, ugyan fejfájással, de nem olyan lassan ment mint azt egyesek szerették volna, Dylan nagy örömére.
Az élni akarás, sokat ad, és az adrenalin, megteszi a hatását éles helyzetben. Most nincs itt az ideje annak, hogy magyarázkodjon. Félig sem állt fel, mikor kinyújtva bal kezét a botért nyúlt, jobbkezével meg a lovát támasztotta. Nem, a szép csődör meg se rezzent, gazdája mellett maradt hűségesen. Dylan jó munkát végzett vele annál a lovásznál. Még a végén megszereti.*
-Kokohe!
*Ha botként nem, hát kardként biztosan kiszabadul onnan ahol volt, és a kezében s landol. Hát, ezt legalább visszaszerezte. Felült a lóra, amely nagyot ugrott és nyerített, majd nem foglalkozva sem az esetlegesen feléjük száguldó nyíllal, vagy emberekkel, a ninjával a ló farán elvágtatott. Amaz nem rendesen, és guggolva is volt a lovon, így fedezve egy eldobott tőrrel vagy egy újabb dobócsillaggal a lelépést. Aki elég közel merészkedett hozzájuk, azt kíméletlenül támadta, és a ninják jó célzók...*
-Agyő, drágaságaim!
*Oszt már ott sincs.*
-Egy élmény volt.....
*Nemai pedig ahogy megkapta a szeme előtt elsuhanó dobótőrre csavarva a kis üzenetet, egyből el is tüntette.*


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1771
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-03, 2:38 pm

//Mese: A láz - Sou és az expedíció a dzsungelben//

*Kain az út első szakaszában sem mozdult el Sou mellől. Talán tényleg jobban néz ki mint előző este, de azért közel sincs csúcsformában. A felrepedt szája fájni nem fáj már, de mutatós még, ahogy az állát is érzi, ha megérinti. Nem is beszélve a dzsungelben szerzett egyéb könnyebb sérüléseiről.
A reggeli szavakra csak valami alig hallható mormogást szól, talán a gyöngysárkány meg sem hallja, de nem is olyan fontos, amikor látja, hogy a fiú ismét lehunyja szemeit.*
- Most az a fontos, hogy gyógyulj, Sou.
*A továbbiakban némán halad a menettel. Mintha ismerős páncélzatot látna, emlékezteti arra a harcosra, akivel Telarban verekedett össze, de nem jut ennél tovább gondolatban sem. Más van a gondolataiban.
Az emberek áporodott szaga csavarja az orrát, fehér arca a szokásosnál is jóval fakóbb. A többség indulás óta egyáltalán nem tisztálkodott és ennek ennyi idő után már erős szaga van. Egyébként is nehezen viseli a kétlábúakét.
Magában még mindig az önvád mardossa, így nemigen szentel több figyelmet környezetének a kelleténél.
A lovaknál újabb gond várja őt. Ezek az állatok még mindig nem kedvelik a ragadozót és benne ezt tisztelhetnek.
Időbe telik, míg végre idehozzák neki a sajátját és kérésére Souét is. Ahogy sajátja esetében az is, hogy ismét engedelmes hátassá változtassa az állatot, hogy ne akarjon kifutni alóla.
Még mindig nem elég kipihent, s így az elsőnél valamivel több erejébe telik újra elérni a kívánt hatást.
Mindezt az után, hogy a kétlábú parancsnokot meggyőzte, a fiúnak mellette a helye. Kevés észérvet lehet emellett felsorakoztatni, és Kain nem is az a könyörgős fajta, főleg nem egy kétlábú felé, az arany sárkány nem is érti, hogy miként, de Caer engedi neki, hogy a fiú mellette maradhasson.
Őt nem érdeklik a szerencsétlen elfen megmutatkozó ábrák, amikről a fél expedíció suttog a parancsnok háta mögött. Sou sokkal jobban ott van gondolatai központjában, mint bárki más.
Amikor a gyöngysárkány jelzi, hogy lovagolni akar, nyereg nélkül, Kain az, aki egyértelműen lereagálja a dolgot. Úgy tűnik, Vaspor valami csoda folytán engedi neki, hogy megszabadítsa a lószerszámtól, amit valakik már előrelátón felhelyeztek rá és inkább csak a kötőféket hagyja rajta, ha Sou használni szeretné. Óvatosan fogja meg a fehér sárkányt, még ha esetleg tiltakozna is ellene, ő maga emeli fel a könnyű testet a ló hátára, amikor indulnak.
Kainnak így az út sem egyszerű, hiszen jól tudja, hogy a ló attól még nem szíveli, hogy megtűri a közelben, viszont ha Sou rosszabbul lenne, ott akar lenni, hogy kisegítse. Nem lenne jó, ha a porban végezné, mert már nem bír kapaszkodni a lova hátán.
A tudós érkezése neki újdonságot jelent, eszerint Menionban megtalálták a fertőzés gyógymódját.
Innentől még feleslegesebbnek érzi az expedíciót, pedig ha jobban belegondolna, addig azért eljutna, hogy nem elég kezelni tudni a járványt, a kiváltó okot is meg kell szüntetni és a csapat ezt elvégezte.
A hadúr szökése már hidegen hagyja. Hadd menjen, ő nem fog sírni utána. Egykedvűen nézi a távozást, főleg, hogy távol áll tőle a jelenet, ugyanis ő a menet végén van, míg Dylan valahol jóval előrébb szökik. Fekete kabátját kicsit meglazítja, hiszen a meleg azért meglehetősen erős ebben az időszakban.
A következő pihenőnél Ninának nem csak Sout kell meggyőznie arról, hogy le kell őt venni a lóról, hanem Kaint is, aki csak a seb miatt engedi meg ezt. Ha Nina határozottabb a kelleténél, kap néhány igen sötét pillantást a mágustól, mire meggyőzi arról, hogy van értelme a tettének.
Végül rábólint, nem csak a seb megnézésére, még arra is, hogy a gyöngysárkányt a megnevezett ispotályba juttatja el.
Még nem tudja, hogy mellette akar-e maradni, amíg felébred a fiú. Ha jó kezekben lesz, nem sok oka van maradni mellette.
Az úton kapott újabb trópusi eső után nyomorultabbul már nem is érezhetné magát. Ismét bőrig ázott, fekete haja rátapad arcára, fejére, kabátjára, s míg kicsavarja, addig azon bosszankodik, hogy teljesen feleslegesen csinálja ezt az egészet végig.*

http://Folyt.köv. Menionban//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gylnar Radek

avatar

Hozzászólások száma : 456
Életkor : 26

Character sheet
Nép: Emberek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-04, 1:44 am

* A nappal lassan estébe fordul, miközben az őrködés feladatától is sikerül megszabadulnom, és végre nyugodtan dőlhetek végig a földön, hogy gondolataimat ismét szabadjára engedhessem. *
~ Elbuktam.

* Ez az első alkalom, mióta Akahanáék visszatértek, hogy egyáltalán eszembe jut, miért is szántam el magam, hogy erre az expedícióra jöjjek. Márpedig nem sikerült megszereznünk az ellenszert. Asychic élete most már a Menionban maradtak kezében van. Bár tudom, hogy ezzel megtettem, amit megtehettem, mégis nehezen jön álom a szememre.
A másnap reggel viszont olyan mintha egy szemvillanásnyi idő alatt jött volna el. Ugyanazt a fáradtságot érzem, mely végül álomba tudott kényszeríteni, de nincs mit tenni fel kell kelni.
Igen nehezen sikerül rászánnom magam, hogy feltápászkodjak, miközben ismét apró fájdalom nyilall a mellkasomba, mire odakapom egyik kezemet. *
~ Úgy tűnik ezt a mozdulatot nem kedveli.

* Végül csak felkelek és megvonom a vállamat. *
~ Majd legközelebb jobban odafigyelek.

* Éppen ezért nem is bánom túlzottan, hogy Caer ismételten Edward mellé oszt be őrködni. Legalább az állandó görnyedt testhelyzetet megúszom, ami a hordágyak összeszerelésénél várt volna rám.
Végezetül Edward is felkerül az egyik hordágyra, amit a sok sebesültre való tekintettel nekem és Lothárnak kell cipelni. Így bár kevésbé tudjuk ellátni a feladatunkat, de mivel Edward még mindig nincs magánál, így ez nem jelent akkora problémát.
Végül a nap első fele nyugodtan záródik, csupán egy kisebb ébresztő jellegű eső zúdul a nyakunkba, mígnem Menionból egy kisebb csapattal találkozunk. *
~ Van orvosság?
* Döbbenettel átitatott öröm fut végig rajtam, hisz így újra reménykedhetek, hogy Asychicet még élve találom, mikor Menionba érek.
Ez az érzés meg is marad, miközben eljutunk az újabb pihenőhöz. Így nem is foglalkozok túlzottan Edward felébredésével, majd megszólalásával, mint ahogy később a pihenő alatt is kevesebb figyelmet szentelek a közeledő hátasnak, mint azt normális esetben tenném. Talán éppen ezért, talán pedig azért, mert Axis korábbi megnyilvánulása okán valamennyire hibásnak tartom magam Edward tettéért, miközben ígéretem pont azt okozta volna, hogy nem kezdjen el tombolni. *
~ A tudatlanság nem érvényteleníti az ígéretet.

* Gondolom én, és az már inkább az én hibám, hogy nem kérdeztem rá a részletekre. Így adódik, hogy a hátas Edward mögé sétálhat. *
- Bocs, talán majd legközelebb jó őr leszel.

* Mielőtt felfoghatnám, mire is utal ezzel Edward, addigra egy füstgránát robban fel kettőnk között, hogy eltakarja előlem a hadurat. A furcsa, hírtelen érkezett dolgora azonnal kardot rántok, ami nem is meglepő, hiszen az elmúlt két napban többször is ütöttek rajtunk.
A kivont karddal meg is indulok Edwardhoz, hiszen most a biztonsága is én feladatom, miközben láncok csörgésére leszek figyelmes, amint azok a földre hullanak. Közben a füst is oszlásnak indul, így megpillanthatom az idegent, aki idő közben Edwardhoz rohant, és a kötéseit lazítja. *
~ Ez meg ki?

* Mint aki pontosan tudja mennyi ideje van, az oszladozó füstöt még megpróbálja kihasználni és úgy indul meg felém. Nem törődve a kivont fegyveremmel, sőt inkább Lothár felé dob el egy dobócsillagot, miközben rám egy rúgást kíván mérni. Nem is térek ki igazán előle, inkább felkészülök az újabb sérülésre, miközben a közelségét kihasználva már mozdítom is a kardomat, hogy egy elegáns mozdulattal helyezzem a penge felső részét a ninja testébe, aki még ugyan próbál egy újabb dobófegyverért nyúlni, de a mozdulatot már nem tudja befejezni és kezéből kihull a fegyver, egyenesen a füldre, amit az ő teste is követ.
A bekapott találat azonban nem marad el fájdalom nélkül, mégsem gátolna meg abban, hogy Edwad után induljak, ám inkább a sérülést fájlalva nézem végig, ahogy Edward a lóra ül. *
- Agyő, drágaságaim!
Egy élmény volt.....

~ Remélem Axis most már elégedett vagy…
* Ezzel a gondolattal nézek az Edward kezében pihenő kardra. *
~ Az ígéret ezennel teljesítve.
* Közben a fájdalom is szinte teljesen elmúlik, hogy így vehessük alaposan szemügyre az előttem elterülő tetemet. *
- Ki lehetett?

* Tanácstalanul állok felette, talán valaki megválaszolja nekem ezt a kérdést, de a tényen ez már nem változtat. Ezzel véget ér őr feladatom, hiszen már nincs mit őrizni. Így térek be Menion városába. *
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Edward Dylan
Sötét elf
avatar

Hozzászólások száma : 612
Életkor : 36
Munkahely : váltás alatt

Character sheet
Nép: Elfek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-04, 7:07 pm

* Felült a lóra, amely nagyot ugrott és nyerített, majd nem foglalkozva sem az esetlegesen feléjük száguldó nyíllal, vagy emberekkel, a ninjával a ló farán elvágtatott. Amaz nem rendesen, és guggolva is volt a lovon, így fedezve egy eldobott tőrrel vagy egy újabb dobócsillaggal a lelépést. Aki elég közel merészkedett hozzájuk, azt kíméletlenül támadta, és a ninják jó célzók...
Jó célzók, és jó harcosok s, így Gylnar talán csak valamit elnézhetett. Remélhetőleg nme a saját lábába vagy esetleg egy társáéba szúrta a fegyverét a sűrű köd miatt. Mivel a ninja is látta, hogy nem fog ártani, a rúgásra sem volt szükség, csak Lothárt, és a többieket tartotta vissza amíg kellett még Gyl felé is dobott egy tőrt, majd ahogy Dylan felszállt a lóra, ő is ráugrott, és a ló faráról küldte a kis késeket, és surikeneket, ha kellettek, majd mindketten eltűntek.*
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Tyr Pak

avatar

Hozzászólások száma : 62

TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2012-11-05, 4:01 pm

A nézeteltérést lezáró Mesélő hozzászólás itt található.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-12, 9:47 am

// Küldetés : Ítéletidő //

Napok óta nem esett a dzsungel északi részén, amerre Balál nyugtot adó rejteke volt a fák koronái közt. A hajnali ködök szálltak csak alá napfelkelte idején, ami azonnali hőséget árasztott szét a tájon. A köd leszállt naponta, vizébe azonban szinte csak a fák sűrű lombjai mártogathatták fejüket, mint festő a pemzlijét.
Ezer szerencse, hogy a sűrűben nem talált sok utat a nap, s így a földről felszálló nedvek a fák alatt maradtak. A sár nehezen száradt, csak a felszinközeli gyökérzetű növények közt akadtak, melyek megérezték a szokatlan időjárást. Ilyen szerencsének Balál nem sokáig örvendett. Pár nap után rájött, hogy e nyugalomért cserébe hevesen fog egymásnak feszülni a hidegebb s a melegebb levegő, a végén ebből égiháború lesz. Ráadásul az állatokhoz hasonlóan az indulatos növények is agresszívebbé váltak.

A férfi egy közeli patakhoz igyekezett. A nap még nem kelt fel, néhány állatot el lehetett ilyenkor csípni, s a gázló közelében is ellenőrzésre szorultak a csapdái. Még a legutóbbi felhőszakadás után állította fel őket. Azóta nem fogtak még semmit.
Na majd ma...! Gondolta, ebben az istenverte megnövekedett fülledt hőségben már igazán kedvezhet számára a vadászat Istennője. De nem egészen arra számított, ami ezután következett. Ugyanis mintha égi préda volna, úgy kezdett derült égből záporozni rá a hőséghez mérten hideg eső. Ráadásul éppen egy nagy tisztáson kellett áthaladnia. Francba! Gondolta kissé megütődve. Itt is a vihar! A következő pillanatban toronnyi méretű villámok szelték a léget körülötte.
Pedig azt hitte, még jut ideje erre a vadászatra ma hajnalban, míg a nap felkél. De láthatóan nagyot tévedett.

Csapkodtak a villámok szerteszét. Egy közeli fát is megtaláltak. De az oly nedves volt, hogy nem gyulladt ki, hanem kettészelve tört szét hosszában dőlve fatársai koronájára. Balál óvatlanul megugrott. Ami hajszál híján az életébe került. Tudta, hogy a villámot valamiért nagyon vonzza a hirtelen gyors mozgás. De alulról nem számított veszélyre. Egy inda vont hurkot egyik lába köré észrevétlen és rántotta meg a csúszós füvön. Egy pillanat tört részén múlott, hogy a dzsungelben a hátára erősített kardját kikapja, és lenyisszantsa vele az erőszakos növény karját. Micsoda mázli, hogy észrevette, mert ha továbblép, vagy még egy percet álldogál meredten, vége a rövidke életének. Az inda egy nagyobbacska kelyhű húsevő virághoz tartozott, mely körül már sorakoztak a korábban bekebelezett, majd kiköpött nagyobb állatok csontvázai, mint egy mesterségét hivatva jelezni.

Balál meztelen felsőtestén táncot járt a hideg eső. Agyát meg kellett tornáztatnia, s e frissítés jót is tett neki. Most mit is csináljon? Fentről a vihar jelent veszedelmet, de a fák közt hamarjában tudná, hová szabad biztonságban elbújnia előle, míg csillapul gyilkos indulata az égnek.
Itt alant pedig az éhes növény, várja tátongó bibéjébe, mint egy gyomorba Balált, aki pedig esküdni mert volna rá, hogy bármely lény számára emészthetetlen, jelleme, és modora miatt. De legalábbis erősen rágós falat lehet. Ezt azonban hogy adhatná tudtára egy ilyen ostoba virágnak?!
Ennél az egész faramuci helyzetnél okosabb kell hogy legyen. Tehát? Tette fel magának a kérdést. Ötlete sem volt. Illetve ha azt nézzük, a természet maga adott egyet, méghozzá olyat, amivel két legyet üthet egy csapásra, s ha sikerül, a menny nyugvásáig biztonságba juthat a patak parti sziklák alatt megbújva. Ha sikerül...

Villám, és vonzás. Milyen szerencse, hogy ilyen remek megfigyelő! Ez lesz hát a mentsvára. Az esze. A fába csapó villámról eszébe jutott, hogy máskor egy kovácstól kapott fémrudakat használt sátortartónak. És a viharok alatt a villámok a környéken csak oda csaptak be, s cikázva ültek el a földben. Semmi kár nélkül. No, gondolta, akkor most A kardját itt hagyja egy időre. De sajnos a virág halálos kelyhe messze volt még. csak az indái nyúltak, és csapkodtak immár közel. Varázslathoz folyamodott hát, élete pillanatokon múlhatott.
Mindenesetre nem olyan egyszerű megoldást találni. A növény meg tanulni látszott előbbi kárából, már nem csapkodott összevissza az indáival, hanem valahogy igyekezett bekeríteni őt. Balálnak legalábbis ez a benyomása támadt.

Minden kiutat megszemlélt, de gyorsan veszélyesnek bizonyultak a számára. Valójában természet állította csapdáknak minősítette őket a vadász. maradt tehát egyetlenként a mentőötlete. Ami még korántsem biztos, viszont nem rejt számára más csapdát, mint a sikertelenséget, ami ha bekövetkezik, még mindig megpróbálhat küzdeni a növény ezer karja ellen, és hátha a villámok közben szerencsésen elkerülik. De NEM! Ez nem maradhat így! Muszáj megtennie az első lépést. Nem volt nagy dárda mester, hajításban sosem jeleskedett. A ragadozó növény virága pedig messzebb van, mint ahová célba bírná hajítani csak úgy a kardját. Megint jön hát, aminek jönnie kell, természetesen mágikus ereje.
Összedte az összes akaratát, és önbizalmát, és elhajította a kardot.

Mint egy dárdát, úgy hajította a virág kelyhe felé a hosszú kardot Balál. Majd Hirtelen utána bocsájtott egy célzott energianyalábot. A tüzes erő megállíthatatlanul irányította a virág közepébe a kardot, mely azt egyszerűen felülről lefelé átdöfte, és felnyalábolta.
A növény indái, melyeket karokként használt, veszett táncba kezdtek, majd egy hirtelen görcsös rándulással megszabadult tőlük a tisztás. Ha eddig nem volt biztos, hogy elpusztult a húsevő virág, akkor a következő percekben erre is válasz érkezett fentről. Villám csapott a kardba.
A férfi, mint űzött vad, szaladt végre a tisztáson át a a patakpartra. A sziklák alatti menedékben meghúzódhatott az ítéletidő végéig.
Tangeran nem csak szerencsésnek, de egyenesen áldottnak mondhatta magát, hogy annyi mindenre talál megbízható, gyakorlatias ötletet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-18, 9:42 am

// Júliusi Küldetés: A dzsungel fia- 1. //

Végre! Jól ismert tájak. A déli lankák, a dús legelők, a változatos erdők, patakok, tavak szép egyensúlyban. A változékony, de Balál Tangeran által megszokott meleg időjárás. Egyszer csak egy dombtetőre érve, a völgyben megpillantotta a köztes dombon Menion míves tornyait, körötte apró falvait. A völgyet ölelő dombkaréj felett pedig vaskos, fehér felhőkben a déli szél a Hyarmenya beláthatatlan zöldje által lehelt tápláló esőt hozta kéretlen-bőven. A helyi gazdaságok gazdagon ontották terményeiket, és az állattartás is áldásos volt ezen a vidéken. Az uradalom magasan adózott. Balál életében, és vándorlásai során sehol nem találkozott ilyen elégedett, és békés népekkel, mint itt. Hasonló volt a helyzet még a Déli- dombságon is, amit évszázadokkal ezelőtt a háború jobban megkímélt, s szinte csak a helyiek egymással, főleg területekért vívott alkalmi harcai pusztítottak. Ahol küzdelmes életét éltek a farmerek a vetésforgóban művelt végtelen mezőkön, és a dús legelőkön a mindennapi megélhetésért.
A két szomszédos tájegység békén élt többnyire egymással. Az életadó dzsungelt pedig, veszedelmes titkaival együtt jobbnak látták nem bolygatni, s hacsak tehették, elkerülték. Izgalmakkal, rejtélyekkel, mindenféle kinccsel, zsákmánnyal kecsegtetőn néha kalandorokat vonzott oda, akiket aztán, bizonyára viharos násztánc közben, örökre magába zárt a vadon. Kinek így, kinek úgy elégítve ki halálos kalandvágyát. Néha tiszteletteljes meséket suttogtak az erdőről, s szerelmetes látogatóiról. Ám többnyire fantázia szülte félelmet hallott ki ezekből Balál. Honnan is szedhették volna az igazat? Történetek keringtek olyan lényekről is, akik túlélték a dzsungellel való mélyebb ismeretséget.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 1:58 pm

Időszakonként Tangeran járta a vidéket, és ahol elfogadták, ott hosszabb-rövidebb időre a két segédkeze mellé, a valóságban éppoly érdekes történeteket nyújtott aő vadonról. Ilyenkor volt, hogy valakiben mélyen legbelül megfogalmazódott a kérdés: vajon Balál miként élhet a dzsungelben. Hogy lehet, hogy az az otthona? Feltenni azonban még soha senki sem merte. Az Istenkáromlástól, az Ősiek haragjától, vagy erős misztikus mágiától tartva nem igen feszegették a témát, a mágus származásával egyben.
A Hyarmenya ősöreg fái pedig megmaradtak az ismeretlentől való félelemmel vegyes tisztelet kivívóinak. Egyben békében éltek az emberek körülötte, bőségesen árasztott esőiért hálával.
Nem úgy, mint most! Ahogy Balál átvágott a völgyön, és fél napi gyaloglás után estére kelve egy a dzsungelhez közeli falucska központjába ért, hevesen kiáltozó, és vitázó csoportosulást vett észre. Nagyon sokan voltak, s minden utcából csak gyűltek, gyűltek a főtérre.
A gyülekezet közepén, a kis templom előtt egy tekintélyes férfi állt. A tanácsnok, a falu vezetője lehetett. felé záporoztak a kiáltások, a magasba tartott, csapkodó öklök. Néhányan kapákat, és vasvillákat is hoztak, és azt lendítették a magasba.
Balál megrökönyödve ment oda, hogy lássa, mi történik.
- Kapjuk el! Ez nem mehet így tovább!
- Dézsmálja a termésünket! Tizedeli az állatokat!
- Ne hagyjuk magunkat! Napról-napra rosszabb!

Balál karját megérintette valaki hátulról.
- Vadászom! Tangeran!- hangzott fel az ismerős basszus. Balál kimérten megfordult.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 1:59 pm

Mogadori volt, egykori zendülő gazda, a Déli- dombságról, akit végül elűztek otthonából egy több generációs föld vita törvénytelen megoldásáért. Elkobozták a birtokát, és a családja ménesét is, pedig ő csak kis rafinériával megpróbált az ellenségeskedésen felül kerekedni. Szélhámosnak, és gonosztevőnek bélyegezték. Balál tanúja volt, de idegenként nem tudta megmenteni a végrehajtástól. Túl nagy volt a tét, a birtok.
A segítségére sietve felajánlotta, hogy elkíséri erre a vidékre, ahol új életet kezdhet, és ha ő hozza ide, senki sem fogja megkérdőjelezni a személye megbízhatóságát, békében letelepedhet, és új életet kezdhet. Így is lett.
- Hogy vagy öreg barátom?- meglapogatta a férfi vállát.
- Őszintén szólva engem is érint a falu gondja. Már nem tudok olyan gazdát, aki ne károsult volna. A károk pedig egyre nagyobbak.
- De mi történt? Mi jár be a faluba lopni?
- ...ha csak lopás lenne, de kis mértékben értelmetlen pusztítást is tapasztalunk. Nem tudjuk, mi ez. Vagyis... Balál! Gyere velem!.
A gazda a falu Hyarmennya felőli oldalán építette házát, és mellé telepítette a gazdaságot is.
Amit Mogadori mutatott attól a mágusnak elállt a szava is. Emberi lábnyomok vezettek a dzsungel felé az udvarán álló csűrtől. Aprócska gyermeklábnyomok.
- Még a kutyák sem ugatják meg. Semmi más nyoma. A dzsungelig követtük őt, de mindig onnan jön, és oda távozik. Azon a cserjésen át. Balál, te... segíthetsz...

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 2:01 pm

Mogadori a házába hívta kedves barátját. Kiadósan megvacsoráztak. Egy bögre tejet kortyolgattak, amikor kopogtattak az ajtón.
A falu vezetője volt, és egy nála valamivel fiatalabb asszony. A két ember leült a házigazda őket is megkínálta egy kis háztájival, tejjel, vagy borral, de semmit sem fogadtak el. Mondván, sietnek, s nem tervezték, hogy ide betérnek, miután elcsitul a gyilkos kedv a faluban. Nem volt ebben udvariatlanság.
Mogadori közben bemutatta őket egymásnak. A falu bírája Eszneir Boan, és kedves felesége, aki szelíd hangon Mogadori szavába vágva csak egy néven mutatkozott be. Ny'ieröan. Emberek közt nem megszokott az egy név, de Balál tiszteletben tartotta ezt, annál is inkább, mert tündék mágiáját érezte az fiatalasszonyon, aki elképzelése szerint félvér lehetett. Külsején is felfedezni vélt ilyen jeleket, amik keverék jegyek voltak, és csak az erőt érezve vette észre őket. Különben könnyen elkerülték volna a figyelmét.
A bíró kezdte a mondandóját:
- Bocsáss meg, Mogadori, de valójában nem hozzád, hanem a vendégedhez jöttünk. A főtéren nem kerülte el az érkezése egyik katonám figyelmét, aki ismeri Önt- fordult a mágushoz Boan- Tangeran uram! Az a véleményem, hogy olyan mértéket öltött a gazdákat ért gondja atrocitás, hogy már nem leszek képes a következő alkalom után feltartóztatni őket, és a dzsungelbe indulnak - gyilkolni... Szerintünk ugyanis egy ember, vagy egy törpe lehet a tettes. A dzsungel hátborzongató veszedelem, nem ismerek senkit aki visszatért volna onnan- fejével délre intett, a sűrű irányába-. Ez nagy veszteség volna a falunak, de tény, ha itt nem tudjuk elkapni, akkor csak odabenn lehet lehetőség. Félek, hogy elveszítjük sok családunk fejét, és a falu ifjait. Kimondom én: attól félek, többé nem látjuk viszont a bíráskodni induló embereket.
Balál akaratlanul felnevetett. Hangos, öblös kacagása döcögve betöltötte a házikót. A többiek értetlen képpel néztek rá. Végül még mindig mosolyogva megszólalt:
- Szóval gyerek, vagy törpe... méghogy ...- torkán akadt a szó, és megint előtört belőle a nevetés. Zengett a ház, eleven életerő töltötte be minden zeg-zugát, és a három ember is zavartan elmosolyodott. Furcsán néztek a mágusra, aki úgy viselkedett, mint egy neveletlen kölyök. Amit róla tudtak, meg is erősítette ezt.
Végtére is elcsitult a visszatarthatatlan kacagása, és a többiek kínos mosolyát látva csak ennyit mondott, hogy befejezze:
- Azért ne is haragudjanak, de a törpe kicsit erős gondolat! - Hökkent arcukat látva erőtlenül folytatta- A törpék nem maradnának itt meg ezen a környéken, Nincs az a kincs... Vagy nem gondolják?
Kisvártatva a bíró válaszolt:
- Nem, nem gondoljuk. Higgye el, számunkra éppoly megdöbbentő, ha egy gyermek él a dzsungelben. Annál is inkább, mert a tettei egyre vadabbak. Állatiasabbak.
- Téved!- szólt közbe Balál!
-.Igen, mi hallottuk, hogy Ön a Hyarmennyaban nevelkedett kisgyerekként. Tehát lehetséges, hogy egy ember- elnézést, egy mágus ott éljen. De...
- Én nem erre gondoltam. Én arra gondoltam, amiket tett. A pusztítás a vadonban sem elfogadott, és főleg nem állatias viselkedés. Az egészséges állat csak prédáért, vagy önvédelemből, esetleg az utódai védelmében öl. Csak mi, civilizált, gondolkodó lények vagyunk képesek bármi okból... Vagy gyermek az, vagy más, de bárki is, megtalálom.
Balál szedelődzködni kezdett. Némán néztek rá. Mogaddori egy szóval marasztalta.
- Nem maradok. Követem a nyomokat, ameddig látok, és megjegyzem a helyet, ahol letérek a tolvaj útjáról. majd hazamegyek. Az éj leszálltával még elérem a kunyhóm. Benőtték már a liánok, és biztosan befutotat a kúszónövényzet. Talán még "lakók" is telepedtek bele. Legalább lesz eleségem. zsenge madárhús. Ma már ott alszom, barátom. És holnap kora hajnalban elindulok, és megkeresem a kis titokzatos ismeretlent. Elejét veszem a további rablásoknak, és vandalizmusnak. Megígérhetem. De Boan!- mélyen a bíró szemébe nézett. Tegezésre váltott- Tartsd vissza a gazdákat meg a katonáidat a vadontól. Azt egy sem élhetné túl!

Eszneir Boan némán, katonásan bólintott. A féltünde asszony, aki kortalan is lehetett ura mellett, egészen halkan csak ennyit szólt, miközben megérintette Balál karját:
- Állítsd meg! Vedd elejét az értelmetlen vérfürdőnek, kérem! Áldjanak az Istenek, és Akahana maga ajándékozzon meg vadászszerencsével!
A vadász ezzel az áldással útnak is indult a nyomokat követve a cserjésen át. Perceken belül a leszálló szürkület elnyelte magas alakját a ház mögött álló kis csoport szeme elől.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 2:01 pm

Kemény derékalj acélos testnek, ám az övé. Ez a saját ágya, merthogy neki is van ilyen. Mosolyogva ébredt a vadon motozó, zúgó, susogó zajaira. Egy vakala-maki üldögélt a párkányán, csak sziluettje látszott, mert a kelő nap fénye a háta mögül áradt a szobába. A vadász a palettákat nyitva hagyta, hadd járja át a szellő a kunyhót. Friss illatú reggel volt. Már úgy hiányzott mindez Balálnak, mint egy falat kenyér. Az otthon melege- biztosan erre mondják. Lakott már emberek között, és lehetségesnek tartotta, hogy mégsem egészen ilyesmire értik, de Balált itt nevelgette az édesapja, amikor nem voltak úton, és mindig az otthonának tekintette. Édesapja ugyan egy hatalmas szikla oldalában, egy hasadékhoz épített számukra házikót, ami egy kis vízesés torkolatában lévő tóhoz közel , de Balál még nagyon kicsi volt, amikor magára maradt, és nem tudott mindig ott lenni, mivel a környék állatai, kis és nagyragadozóit is beleértve előszeretettel használták a helyet szomjoltásra. Balál félt, hogy egy hajnalon meglepi őt valami. Törékeny, és gyönge kicsi testét könnyedén roppantotta volna zsákmányként széjjel bármi az otthona közelében. Mivel szorgosan vadászott, és csapdák fantáziadús tömegével lepte el, és ezzel majdnem el is barikádozta a környéket, jó ideig még ott élt. Ám belátta, hogy zsenge pecsenye válhat belőle még így is.
Legnagyobb biztonságban a fákon érzete magát, és gyakran ott aludt el. Ezért egy nagyon magas fákkal benőtt területet keresett, ahol elkezdett építkezni. Hamar lakhatóvá vált egy kicsiny szobácska, aminek oldalát falak szegélyezték, és vízhatlan teteje is volt. Azitán ott élve formálta kedvére. Évekig alakult a kunyhója a mostani formájára, a lengőhidakkal, a kamrákkal, de mára már nem nagyon van rajta alakítani, inkább csak folytonos javítgatni való.
A maki félredöntött fejjel figyelte őt. Balál kíváncsivá válik, mit akar a vakala. Általában éhenkórász népség, nem kötődnek hozzá, maximum a nála lévő növényi élelem érdekelheti. Balál behunyja szemét, és mozdulatlanná dermedve alvást színlel. A vakala ekro kitátja álkapcsát, pofája rondán megnyúlik. Kinyújtja a nyelvét, ami hosszú, hegyes kígyóként siklik a levegőben, Balál félig nyitott zsákja felé. A következő percben hosszú nyelvével valamit húzni kezd kifelé belőle. Balál résnyire nyitott szemmel figyeli, majd a párnája mellett a falnál lévő kraft markolatára kulcsolja jobbját. Mi a fene? Kérdi magától elképedve, a bőr batyu minden, csak nem növényi étel hordozója. Szárított húst rejt. Mióta eszik egy vakala húst?
- Ha ragadoznál, máskor dolgozz meg a húsért! Ha lopnál, akkor meg korábban kelj fel!
Azzal minden teketória nélkül a bőrtasak felé hajította a tőrt, ami a vakala arra tekeredő nyelve végének vesztét okozta. A tasakkal együtt a poros padlóra hullt. A vakala sikítva ugrott a párkányról alá valahova, az ágak biztonságába.
Balál nem értette, mi volt ez, de örült, hogy nem rá fanyalodott a maki, a végén még idehozná a családját lakomázni. Azért bármi okozta, végül is nem nyers húst kívánt meg a majom. Ez is valami. Balál sóhajtott. Itthon van! Hiszen ez az ő dzsungele, a mindig változó, és meglepetésekkel teli vadon. Erre el is mosolyodott.
- Most mit lepődsz úgy meg?- kérdezte saját magától- A vakalák is változhatnak. Vagy jöhettek a dzsungel olyan mélységeiből, ahol te még nem jártál. Ki tudja?
Erre még jobban vigyorgott. Kiskorától kezdve oly sokat élt egyedül, hogy itthon szinte mindent megbeszélt magával. Ez is csak azt jelezte számára, hogy otthon van.
Becsukta a palettákat, és útra készült.


A hozzászólást Balál Tangeran összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2013-01-28, 12:05 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 4:49 pm

Előző nap az est leszálltával egy vízmosás partján hagyta el a garázda tolvaj nyomát. Igazából el is veszítette, bár bízott benne, hogy a sűrűsödő félhomály akadályozta, de nem volt ebben biztos. A nyomok a picike patakocskáig vezették el, ahol eltűntek. A vízmosás bokáig ért, abban is folytathatta az útját a kis emberke, és akkor kétesélyes a nyomkövető sikere., mert egyáltalán nem biztos, hogy talál a mederben alatt nyomokat, pláne másnap.
A vadász tudta, minél több időt veszít, annál valószínűbb, hogy a természet eltakarítja, a vadak pedig összekuszálják a nyomokat. Most ráadásul eléggé beborult, úgyhogy Balál eltökélte, hogy még az eső előtt megtalálja a kisembert. A más lehetősége annyi marad, hogy bevárja a falu menti cserjésnél, aminek a környékéről jönni, és távozni szokott. ez viszont unalma,s és hosszan el is húzódhat. Nem beszélve róla, hogy nem ismeri a másikat eléggé, nem tudja, vajon mennyire óvatosan közelíti meg a falut, és mennyire szemfüles.
Balál tehát az nappal kelt, és azonnal indult. A maki nem járt tovább a fejében, csak a feladatra koncentrált. Hamar a kis érhez jutott, és megkereste a jelet, amit hagyott magának a parton. Aztán keringett egy darabig a környéken. Látszólag nem hagyta el a medret a tolvaj, de a medrben a menteirányban nem lelt semmi nyomot. Már 8 óra is elmúlhatott, amikor nagy káromkodások után végre meglátott egy jelet, amit körülbelül egy akkroa forma lény hagyott a víz alatt a kövek között, mint amit ő keres. meglepetésére az ellentétes irányba haladt a nyom, mint eddig. Majdnem teljesen ellenkező irányba... Kajánul elvigyorodott. Szerette volna gyorsan megtalálni a lényt, de nem bármi áron, és egy kis izgalom a kalandban, meg komolyabb intelligencia feltételezése az üldözöttben, csak emelte a munka színvonalát.
Mintegy fél órája haladt, amikor a kisember nyoma végre elhagyta a kissé duzzadó patakocskát. Megdörrent az ég, amire Balál eleresztett egy újabb könnyed káromkodást. A sűrű eső, ami itt megszokott, könnyedén el fogja mosni a már amúgy sem friss nyomokat a talajon.
Akkor végre meglátta, amit már várt. a nyomok keresztül, kasul haladtak egymáson, több naposak, és frissek egyaránt keresztezték egymást.
Ezen kívül nem látott semmi különöset itt, magát a nyomok kószáló okozóját sem. Egy ligetes területre, egy parányi tisztásra ért. Itt élhet a környéken a kicsi emberke. Sejtette, hogy 1-2 órán belül ide kell érnie, nem feltételezte, hogy ennél távolabbról több-kevesebb rendszerességgel járna ki a faluba egy ekkora termetű ember.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-27, 6:06 pm

Feltételezése, hogy inkább egy gyerekről lehet szó, mint törpéről, most meggyőződésévé vált. A gyerekek játszanak felhőtlenül, ennyi nyomot, így, csak gyerek hagyhatott. Nem csupán lábnyomok, hanem mindenféle egyéb. talált itt kis faragványokat fából, aprócska fabábukat, ágakból, háncsból, meg indakötegekből, kis hajócskákat, és játék tutajokat. Volt itt célba dobó hely, valaki nem is rég gyümölcsökkel hajigált itt majmocskákat, kisebbeket, mint a vakalák. No és ...ő... is ...kapott a fejére, pontosabban a két szeme közé...
Mérgesen kapta fel a tekintetét a szemközti fára. Egy alacsony ágon egy tejfel-szőke kisfiú kuporgott. Hogy nem vette észre? Haragja meglepetéssé változott. A fiúcska bőre vörösre égett a naptól, nem nagyon látott még ilyet, azt azért tudta, hogy nagyon fehér bőrű emberekkel fordul ez elő, a bőrüket csúnyán megégeti a nap. A következő percben hirtelen ötlettel Balál visszahajította az éretlen, kemény, fél tenyerébe férő gyümölcsöt. Egy pillanattal később 2 gyümölcs találta el a fáról, a nyakszirtjét érték egymás után a találatok.
Balál a kisebb fájdalomtól összerezzent, aztán menekülőre fogta. fedezéket keresett magának, és már be is ugrott egy bokorba, amiről úgy vélte, eltakarja a fiú szeme elől.
Pár perc nyugta lett ezzel, és muníciót is talált a földön. Körbepillantva látta, hogy az ismeretlen gyümölcs a környező alacsony, széles lombú fákon terem, és a környék tele van éretlenül, és túléretten lehullt gyümölcseikkel. kajánul elvigyorodott. És megcélozta a fiúcskát, enyhén felemelkedve a bokor takarásából. Vagyis megcélozta volna, de csak a csupasz ágat találta, ahol imént ült. Egy önkéntelen dobás eredményeként a gyümölcs szétcsattant a fa törzsén.
Balál hiába kereste a sűrű zöldjéhez szokott tekintetével a szöszit, nem találta, de ez az állapot nem tartott semeddig sem. ugyanis gyümölcszápor özönlfött rá, folyamatos, szűnni nem akaró sorozatokban a háta mögül, egészen pontosan egy majdnem a feje fölé nyújtózó fáról. Ahogy megpördült, a homlokán és a mellkasán csattant szét pár lédús termés. Balál önkéntelenül lenyalta a szája szélén csorgó vöröses levet. Mézédes volt. A gyümölcs záport illett viszonozni, de nem akart bajt, vagy sérülést a gyereknek, mégis akaratlanul egy keményebb darabbal, mint egy lövedékkel eltalálva lelökte őt a fáról.
Balál ijedten ugrott fel, de amaz zergemód szökellt odébb, és már hajigálta is tovább a vadászt. Ismét meglepte a gyerek, nem is akármennyire. Egy újabb bozótba ugrott, ahol végigtapogatta hasfalát, és a fenekét. Kemény küzdelem ez!- gondolta, ironikusan, de amit ezután látott meg, valóban megijesztette. A bozótos nem akármi volt, egy naphosszat tartó, ronda viszketegséget okozó növény fogta tökéletesen körül. Hamarosan szenvedni fog, mint a bolhás kutya
Azonnal kiugrott, az összecsapódó ágacskáktól nem menekülhetett, se be, se ki, óhatatlan hozzáért. Próbálta lesöpörni magáról a lehetetlent, meg-megrázva magát, és ugrált, mintha ez segíthetne, pedig jól tudta, hogy nem. Ahogy felfogta az eszével is, megállt. Perceken belül el fogja kapni a kín, ha nem csinál valamit. De mit? Ahogy felnézett, azonnal kereste a gyereket, de nem látta sehol. Körbefordult, és ott állt a háta mögött, immár közvetlen előtte. Csendben bámulta Balált. A vadász jól látta, hogy egy ízig-vérig ember kisfiú áll vele szemben. Nem lehetett több 8 évesnél.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-01-28, 12:34 pm

Mezítelen felsőteste, hámló, nap égette, és vágott felületi sebekkel tarkított. Vékony alkatú, szálkás izmai viszont finoman játszottak a bőre alatt. Mezítlábas, nyurga kicsi testén egy elnyűtt, rongyos, jobb időket látva egykor talán drapp színű rövidnadrág volt. Ahogy száját szóra nyitotta, félhosszú, szőke haja megrezzent az apró mozdulatra.
- Ki vagy te?
Mivel vele szemben állva Balál türelmesen figyelt, és továbbra is némán fürkészte a fiú finom vonásait, tovább beszélt:
- Az a bokor elég csikizős- mutatott az alávaló növényre a fiú.
Balál lassan eszmélt. Végre hosszan elnyújtva bólintott kettőt, közben gondolkodott, mit is mondjon. Aztán csak ez jött ki a torkán:
-Igen, ismerem- vágott fancsali képet a vadász, a bokorra, majd ismét a gyerekre nézve, Aztán leguggolva folytatta - Az én nevem: Balál Tangeran. Vadász vagyok, és itt lakom az erdőben. Benned kit tisztelhetek, ifjú harcos?- ezután ismét türelmes csendbe burkolódzott, és továbbra se mozdult. Beleképzelte magát a kisfiú helyébe, aki előtt immáron közvetlen közel áll egy ilyen behemót magas férfi ember, akit ezelőtt sosem látott, és ha jól belegondolt, egyáltalán senki fiát sem láthatott Lanuria lakói közül, meglehet, hogy hetek óta. Nyomai, és a viselkedése alapján, bár nehezen hihető, de teljesen egyedül lehetett.
- Markus vagyok- a gyermek várt egy picit, mintha gondolkozna, aztán jelentőségteljes hangsúllyal vágta ki:- Markus de Berend, a nagy, a hatalmas akrobata, és késdobáló! Világszenzáció!
Azzal, mintha a legtermészetesebb dolog volna, hátra szaltóval ugrott fel egy háta mögötti ágra. Onnan guggolva pedig egy kis kést húzott elő a háta mögül, a nadrágjából, és egyenesen Balál felé lódította. A penge emberi, vagyis mágusi számítás szerint valószínűleg Balál jobb lábfeje mellett fúródott volna a földbe, de az alanynak nem volt kedve megvárni, vajon így történik-e. Levegősodró igézettel s száján, két kezével a levegőben apró köröket formálva egy közeli fa derekába irányította a kés röptét. A kis kés erős pengéje vagy két ujjnyira fúródott a fatörzsbe.
- Ez elég veszélyes mutatvány. Nem hiszem, hogy a mutatványosok ezt korán kezdik el egyedül gyakorolni. Igazam van?- belegondolva ő maga sem dobott volna jobban. Ezt azonban mégse mondhatta nevelő célzattal. Legalábbis most nem ennek van itt az ideje, és lehetséges, hogy nem is az ő feladata volna. A késről határozottan a gyerekre pillantott, vagyis ismét csak oda, ahol az előbb guggolt. Persze nem volt már a közelében sem a helynek. Most jó néhány méterrel odább, egy karcsú fa csupasz törzsén mászott felfelé, rövidesen felért, majd kemény nagy dió szerű csonthéjas terméseket hajigált le, majd lejjebb mászott, és úgy 2 méter magasról egy gyönyörű ugrással érkezett a talajra. Balál elismerően tekintett rá, de nem mondta ki, mit gondol. Mert valójában zavarba volt kicsit, mit kezdjen a fiúval.
- Bocsánat...- állt elé a Markus, és a fatörzsben feszítő késre sandított.
- Nincs gond, csak elég ijesztő amit tettél. De azért egész ügyes vagy! - ennyit engedett meg, nem többet. Máris folytatta a lényegre térve- Markus! Hol vannak a szüleid? Hogy kerülsz ide a dzsungelbe? Tudod ez egy elég veszélyes hely...
A gyerek nagyra tágult szemekkel, sóhajtva nézett Balálra. odalépett a késéhez, és apró mozdulatokkal kifeszegette a hegyét a fából. Közben beszélni kezdett:
- Apukám, meg anyukám megbetegedtek útközben. Ilyen még sosem volt. Mi nem mutatványosok vagyunk, hanem igazi cirkuszosok. Képzeld, sátrunk is van! Itt délen jó a közönség. Apa mindig azt mondta, hoyg hálásak a déliek a szórakozásért. De amikor a Déli- dombságról ide tartottunk, és majdnem menion uradalmába értünk, akkor ők ketten ágynak estek. Van egy nagybátyám, aki gyakran utazott velünk, egy illuzionista. De rövid időket tartott csak velünk, mint most is. Mert ... Tudsz titkot tartani, ugye? - megvárta, míg Balál megesküdött, és tovább mesélt-...csak mert apukám szerint anyunak ez a féltestvére egy igazi varázsló, és csak a pénzért szokott velünk utazni. És tudod, ő, meg én nem betegedtünk meg, ezért anyu azt mondta, jöjjek el ide vele. Ők megálltak a szekerekkel, és kelet felé, egy keresztútnál várták, hogy meggyógyuljanak. A nagybátyám behozott ide, és képzeld, kiderült, hogy tényleg tud varázsolni. Egész éjjel valami hókuszpókuszokat művelt egy rúnajeles kőlapocskával, meg egy fura kristállyal. Egészen reggelig, én bele is aludtam, pedig nagyon izgalmas volt, volt benne füst, meg zölldes köd is, meg rezgő hangok abból a kristályos kőből. Reggelre kiderült, hogy ő is beteg lett. És azt mondta, hogy már tudta ezt. De későn vette észre. Már nem biztos, hogy megúszhatja.. nem tudom, mit.. De ami érdekes az egészből, hogy ő ugyanezt mondta, mint te, hogy ez egy eléggé veszélyes hely. De hogy ő készített nekem egy igazi nagy védelmi varázslatot. Azt is mondta, hogy sűrűn imádkozzak az istenekhez, hogy anyukámék meggyógyuljanak. Aztán mutatott itt sok gyümölcsöt, meg magokat, meg néhány gyökeret, és gombát, amiket megehetek, és amiktől erős maradok, és nagyra fogok nőni. Aztán elment. Azt mondta visszamegy a keresztúthoz, de nekem nem szabad. De azt hiszem, mér vissza se találnék, tudod? Északra sokkal közelebb van az erdő széle, Menion felé.
-... és... te imádkoztál? - csúszott ki a buta kérdés önkéntelenül Balálból, mert nem is tudta, mit mondjon. Hamar kisült, hogy nem volt ez olyan butaság. Markus előre mutatott, a sűrűbe.
- Gyere! Megmutatom.
Pár perc, és egy sűrű aljnövényzettel körbefont, széles tisztásra értek. Középen egy kövekből összehordott, aprólékosan összeillesztgetett alacsony oltár szerűség volt, rajta hamu, és megpörkölődött ágak. Körötte felaprított ágak, rőzse, és mindenféle éghető levél kupacokba hordva.
A vadász meghökkenve kapcsolt.
- Te itt szoktál imádkozni?
- Igen, és áldozok is. Apukám szerint az áldozatokat jó szívvel fogadják az istenek. Csak nem tudom, melyik istennek kéne meggyógyítani a családomat... és idehozni őket. De mindig azért imádkozom, míg a gabonát, meg az állatokat égetem, hogy a családommal egymásra találjunk...
- Ó igen, értem én. Neked valóban családra van szükséged Markus! Meg egy puha ágyra, és valakire, aki megkínál esténként egy bögre langyos tehéntejjel. Kitaláltam valamit, de neked is hozzá kell járulnod az ötletemhez. Előtte azonban még egy fontos dolog! Tudod az áldozat az istennek valójában nagyon egyszerű. Sokkal egyszerűbb, mint amit te csinálsz. Olyan valamit kell odaadni életed során bármikor, bárkinek, amiről nehéz szívvel mondasz le, de ha a másik szükséget szenved és azzal segítheted, te mégis megteszed. Én azt hiszem, odafentről az öröklétből ez tűnhet igazi ajándéknak az ő szemükben. Érted ezt kisfiam?
Markus elgondolkodott, majd mélázva bólintott.
- Mit is találtál ki az előbb?
Balál hirtele nem bírt válaszolni, mert elképesztő viszketegség járta át a felsőtestét, majd a lábaira is átterjedt. Egy fához támaszkodva próbálta enyhíteni legalább a hátának az égését. Közben az ég dördült egyet, mintha rászólna, hogy nem mindegy, hogyan is mondja el a kisfiúnak, mi következik most, és ne feledje a szavát, ebbe a gyereknek is bele kell önként mennie. Nem erőszakolhatja rá az akaratát csak úgy.
- Elmondom neked, csak menjünk! Szedd össze a holmid, kérlek! Mindjárt esik.
- Már esik is. Hová menjünk?
- Markus! Ide bármikor visszajöhetsz, ha kedved van, de eztán inkább csak velem együtt. Jó?
- Akkor veled lakhatok?
- Nem Markus! Tudod, én sokat vagyok úton, mint te, meg a szüleid, nagyon-nagyon sokat. Viszont van egy kunyhóm nem is olyan messze innen, egy szép vízesés is van a közelben, meg sok minden érdekesség. Úgyhogy azt hiszem, hogy velem együtt alkalmanként meglátogathatod a dzsungelt. Ám most máshová megyünk. Adok neked egy lehetőséget, hogy segíthess egy nálam kicsivel idősebb házaspárnak. Tudod, Markus, ők kedves, csendes emberek, a férfi gazdálkodik, és állatai, meg kis földje is van. Van egy csikója is, olyan szeleburdi kis kanca, mint amilyen a te természeted. Az asszony pedig a házat tartja rendben, és minden hétvégén a falu piacára viszi a fölös terményeket, meg a gyümölcseiket. Egyszerű emberek, nem gazdagok, de mindenük meg van, amit két kezük megteremt. És lelkileg igen gazdagok. Jó kedélyűek. Kedvelik a vidám öreg Balált, és a dzsungelbéli meséit- Pajkosan kacsintott a gyerekre, aki sejtve mi fog következni, összeszedett pár apróságot a tarisznyájába, és csendesen várt a férfi előtt.
- A faluba...? Odamegyünk?
- Igen. De nem félj. Annak, aki kérdezi, majd elmondom én, mi volt. Persze csak annak, akire igazából tartozik. Azért, tudod, véres áldozat talán mégsem kellett volna...és az égetés is sok volt picikét....
- Meg nem is az enyém volt a jószág, meg nem is volt fontos, hogy ragaszkodjak hozzá... Lehet, hogy még ezért nem jöttek értem anyukámék...
Balál nem szólt, csak némán elindult a patak irányába, majd megfogta a fiúcska odanyújtott kicsi kezét. Így mentek kettesben észak felé a patak mentén, miközben eleredt az eső, mintha dézsából öntötték volna a nyakukba. talán az istenek, akiknek tetszett valami beszéd, és így akarták enyhíteni Balál viszkető kínjait, ezzel a langy esővel.
Késő délutánra járt az idő, amikor a faluba értek. A fiú megtorpant egy pillanatra, mielőtt kiléptek a cserjésből de Balálra nézve úgy döntött, tovább megy, lesz ami lesz. Lehet meg is kövezik majd ezek az emberek, akiknek jól tudta ő, ennyi gondot okozott.
Ahogy beértek, sorra gyültek a falu utcáira az emberek. Álmélkodva, kíváncsian lesték a kese kisfiút, és a nagy termetű vadász-mágus furcsa párosát, amint komótosan baktattak az utcán. Majd a főutcára kanyarodtak, addigra gyerekek, és egy kisebb csoport felnőtt is kísérte őket. A bíró díszes kapuja előtt elhaladva, Boanék is kijöttek, de ők sem, és továbbra is senki sem szólt. csak fejbiccentéssel üdvözölte Balál a bíróékat, és ment tovább, mire a falu túlsó széléhez közel egy takaros kis porta előtt megállt. A kertben folyton termő gyümölcsfák roskadoztak, a kert végében istállók, és a kiscsikónak egy futtató. A kapu előtt megállt a vadász, és várt. A fiú zavarában egyik lábáról a másikra állt, de ő sem szólt, csak pislogott körbe, és a csikót leste. Aztán valami mozgás látszott a hátsó kertből. Majd kisvártatva nyikordult a kis léckapu.
- Balál! Mi szél fújt ere? Kerülj beljebb!
- Bemegyek, de látod, nem vagyok egyedül- a gyerek Balal háta mögé bújt, és most a mágus húzogatta a pici kezét, hogy előjöjjön. Végre kilépett a nagy ember jótékony takarásából. Első zavara után elszántan nézett szembe a gazdával. No, gondolta, most jön a számonkérés. De az erre a napra elmaradt. Közben a gazda idősödő felesége is kijött a házból. zavartan néztek. Balál e közjáték után fejezte be a mondandóját- Hoztam nektek valakit! Úgy emlékszem, mindig egy ilyen ügyes kis segítő kézre vágytatok, valakire, akit nevelgetni lehet, míg nagyra nő, valakire, akiért naponta többször is lehet imádkozni, akit megitathattok esténként egy bögre tejjel, s akiről a port, meg az efféle koszt, ami csíntalanságában ráragadt, le lehet csutakolni a dézsában. Ugye jól emlékszem, hogy mindig efféle imát mondtatok?
Mindenki elképedve állt. Az gazda szemében könny csillant.
- ...úgy érted..? Neki is szüksége volna ránk? Olyanok lehetnénk, mint egy család?- kérdezte a férfi.
- Azt hiszem, ezt neki kell eldöntenie, de jelenleg ez a legjobb, amit ajánlani tudok újdonsült kis barátomnak.
- Mi a neved, kisfiam?- hangzott a halk csengő asszonyhang, még a megilletődöttségen alig véve erőt. Hiszen életükben csak a gyermekáldás maradt el. Valóban naponta könyörögtek egy gyermekért.
- Markus...Markus de Berend .. asszonyom- nagyon halk, de határozott volt a felelt.
- És azt meg kifelejtetted, hogy akrobata, és tanuló félben lévő, késdobáló zsonglőr vagy. Na, ezt máskor el ne feledd, ha bemutatkozol! Jó?
A kaput szélesre tárta a gazda, visszafojtott könnyel telt mosolya, és a koszos, és maszatos kisgyerek vállára, puha asszony kezek pihentek le lágyan.
Balál akkor már sejtette, hogy a korábbi szakadó eső ellenére, azért még rajta is lehet némi maszat a gyümölcs csatás kaland maradványaként. A kapun ő lépett be utoljára, és maga mögött becsukva látta, ahogy csendes egyetértésben hazafelé vette az irányt mindenki. Nem maradt más, mint a szeretet melegének keserédes órái, ahogy a kis parasztházra rászakadt a boldogság. A lámpás pislákolva fulladt el aznap este a sok mesélés közben elalvó gyermek békéjét utolsó lobbanásáig őrizve.
Odakünn talán kíváncsi istenek jártak aznap este, de mintha ők is csak lábujjaikkal érintették volna a földet, nehogy megzavarják e meghatározó álom-időt, mely három ember, és egy mágus lelkébe hozott változást.




//A dzsungel fia- küldetés vége //
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Belnir
Zöld elf
avatar

Hozzászólások száma : 26

Character sheet
Nép: Elfek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-05-06, 12:18 pm

//Márciusi-Áprilisi küldetések: 5. küldetés - Ítéletidő//

*A Hyarmenya dzsungelben a természet az úr. Tökéletes példája annak, hogy a természet erősebb az embereknél, és minden civilizált lénynél. Sehol egy ösvény, egy kunyhó. Csodás, hely az olyan természetkedvelő zöld elfeknek, mint Belnir. Kissé nehéz benne a közlekedés, a nap, mintha sosem akarna lenyugodni. Nagy a hőség. A dzsungel védő lombkoronájának árnyékában kicsivel elviselhetőbb. Belnir épp egy ritka növény keresett az erdőben. Egy növényt, melyből roppant hatékony bénító mérget lehet nyerni. Egy másodpercbe se telik, míg kifejti a hatását. Sok napfényre van szüksége, így nem a dzsungel árnyékában nő. Belnirnek át kell vágnia magát az erdő sűrűén, hogy egy tisztásra leljen. A fák hatalmasra nőttek, ötven-hatvan méter közöttiek. Volt, ami közel nyolcvan méter magas is lehetett. A törzsük tele volt tüskékkel. Lombkoronáikból az indák a földig értek. Belnir figyelme egy percre sem lankadhatott, hisz Hyarmenya tele van ismeretlen, veszélyes állatokkal és növényekkel. Nem tudhatta, melyik növény tépheti le a karját, ha félre akarja tolni. „Már vagy egy órája keresek egy nyamvadt tisztást, és ez alatt jó, ha 1 kilométert haladtam! Kezdek eljutni ahhoz a ponthoz, amikor már irritál ez a sok zöld!” *Hirtelen egy inda rátekeredett a lábára és felrántotta. Három méterrel a föld felett lógott fejjel lefelé, jobb lábán egy indával. „Remek!!! Ennél rosszabb már nem is lehetne!!!” *Az inda elkezdte lassan felfelé húzni. Belnir felhúzódzkodott, megfogta az indát, és megnézte, hová húzzák. A fa tetején egy óriási, vörös virág csücsült. Négy hatalmas, széttárt szirmai tele éles fogakkal. Közöttük az inda, ami Belnirt húzta szép lassan a virág fogai közé. „Ó, csodás!” *Egyik kezével erősen fogta az indát, a másikkal pedig elővette az egyik tőrét, és a keze alatt elvágta. A növény fülsüketítő visításba kezdett. Meglóbálta kicsit megmaradt indáját, és még gyorsabban kezdte szája felé húzni az elfet. Belnir meglengette magát, és a szirmok előtt pár méterrel átugrott egy másik indára. A gyilkos növény csalódottan zárta össze szirmait, mihelyst behúzta az üres indáját. A magasság szédítő volt. Körülbelül ötven méterre lehetett a földtől. Belnir sóhajtott egyet, majd elkezdett lecsúszni a talajhoz. Egyszer csak azt vette észre, hogy nem halad lefelé. És valóban nem. Az inda csúszott fölfelé. Belnir a lomkoronákra emelte megdöbbent tekintetét. Minden fának az ismerős, vörös virág ült a tetején. Az összes inda arrafelé a virágokból nőtt ki. „Így érdekes lesz a lejutás.”
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Belnir
Zöld elf
avatar

Hozzászólások száma : 26

Character sheet
Nép: Elfek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-05-12, 6:08 pm

*Belnir ott lógott, több méterre a talajtól, és a távolság növekedett. Nem igazán volt ideje gondolkodni. Meglendítette magát, és átugrott egy másik indára, ami azon nyomban elkezdett fölfelé csúszni. Egyik indáról a másikra ugrált, míg el nem fogytak. Csak pár métert sikerült lefelé haladnia. A sűrű dzsungelnek hirtelen vége szakadt. Már nem volt hova ugrani. Míg mindig irtózatos magasságban függött az indán, ami egyre közelebb húzta Belnirt a vörös virághoz. „A rohadt életbe!!! Most mi a fenét csináljak?! Ha innét leugranék, tuti nem kelnék föl! Ha megpróbálnék a törzsbe kapaszkodni, felnyársalódnék! Az indán pedig nem maradhatok, mert növénytáp lesz belőlem! Gyerünk! Valami ötletet! Akármit!” *Egyre közelebb került a virághoz. „Megvan!!!” *A mellkasához emelte a tőrét, és elkezdett mormogni egy varázsigét. Fekete füst szállt fel a tőrből. A penge és a markolat is egyre hidegebb lett. Belnir befejezte a mormolást, és a tőrt belehajította a fa tüskés törzsébe. A tőr körül a fa lassan besötétedett. Elkezdett rohadni. Egyre csak gyengült, majd porként hullott ki a törzsből, ami, mintha semmi se lett volna ott, meghajlott, és dőlni kezdett Belnir felé. Nem dőlt sokáig. A mellettük levő fa megállította. A vörös virág, ami a kidőlt fa tetején nőtt, a másik fa törzsének tüskéibe zuhant. Fülsüketítő visítással hirtelen visszaengedte az összes indáját. Belnir zuhant egy kicsit, majd pár méterre a földtől megállt. Addig ért a növény indája. Belnir minden gond nélkül leugrott a földre. Felkapta a földről, a fekete faporban fekvő tőrét, a hüvelyébe csúsztatta, majd a felső részétől megfosztott fához fordult.
- Sajnálom, hogy ezt kellett tennem veled, de az a rohadt virág a lombodban meg akart enni. – hátat fordított, és elkezdett sétálni a tisztás felé.
– Jobbulást!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Belnir
Zöld elf
avatar

Hozzászólások száma : 26

Character sheet
Nép: Elfek
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-06-07, 11:59 am

*A tisztás hatalmas, viszont roppant barátságos volt. A nap az egészet beterítette. A messzi erdőből, ismeretlen, gyönyörű madárdalok szűrődtek ki. Belnir élvezte az idegen természet muzsikáját, miközben szemeivel a földet kutatta. Már több mint egy kilométert gyalogolt a tisztáson eredménytelenül. A nap, már nem volt olyan kellemes, mint amikor először kilépett a fák árnyékából. A hőség őrjítő volt, és árnyékot sehol se látott. „Már egy órája kutatok, ezen a napsütötte, füves pokolban! Mennyi napfény kell annak a rohadt növénynek?!” *Ebben a percben az egész tisztást árnyék lepte el. Belnir a nap felé emelte tekintetét. Óriási sötét felhők borították az eget. Néhány pillanat alatt hatalmas szél kerekedett, és eleredt az eső. Sűrű, nagy cseppes eső. A napsütötte pokol, vizes, sötét pokollá változott. Az ég megdördült, és villámai a tisztás körüli fákat kezdték ritkítani. „Mi a…? Mi a fene ez?!” *Belnir felhúzta a csuklyáját, jobb kezével fent tartotta, bal kezével elől összekötötte a köpenyét, majd elkezdett szaladni a fák felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Balál Tangeran
Szürkeköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 646
Életkor : 44
Munkahely : Szabadúszó

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-08-05, 3:08 pm

// Aden .... ismééét.... geek  //

Balál hazafelé tart Menionból. Az úton sűrűsödnek a fák, ligetek. A környék egyre kevésbé mutatja a jellemzően déli arcát, hanem a dzsungel közelségére utal már minden. A páratartalom nagyon megnőtt, felhőtlen ég néhány perc alatt gyűjthet felhőket, sőt a trópusi viharok is hirtelen törhetnek ki. A hőség pedig rekkenő. Ami a helyi gazdáknak áldás, az az utazóknak gyötrelemmé válhat.
A vadász szája fülig ér, egy déli katona indulót fütyörész halkan a fogai között... Hamarosan az utolsó faluhoz ér, és le is tér majd a kereszteződésnél az útról, mert a nap még magasan jár, van ideje hazajutni, nem kell feltétlenül betérnie a faluba, ami részben nevelte. A kunyhójára vágyik, az otthonába, ahol mindent saját maga fabrikált, a saját igénytelen ágyába, a világ elől rejtező kunyhójába, ahová eddig még senkit soha nem invitált meg.
Egyszerűen haza. Igen, hazamegy, s mire leszáll az éj, már ki el is rendezi a magára hagyott otthont, hogy aludni térhessen benne. Mosolya a szokásos őszinte, akár egy gyereké, de hiszen az ő dzsungelében gyermek is még mindig...
A következő emelkedőn túl van a kereszteződés, ahol a falut kerülve a dzsungel felé szalad az út, s ami így forgalom nélkül gyakorlatilag egy kis ösvénnyé szűkül, majd eltűnik, mire az erdőig érne.
Végre kibukkan kócos üstöke a domb mögül, s a látványtól lemerevedik. Jól ismert alak bontakozik ki a kereszteződésnél, egy bokor részleges takarásában. Balál alig hisz a szemének, de a fehér hajzuhatag megerősíti a gyanúját. Szemellenzőt tart a szeme fölé a tenyeréből, és résnyire húzott szemmel nézi a fiatal férfit. Hihetetlen, de úgy tűnik, ő az...De mit csinál? Nahát! És mi a csodát keres itt? Igaz akad olyan közös ismerősük, akinél meghagyta a mágus, hogy hazautazik, de hogy eljutott-e az üzenet hozzá, és azért jött el idáig? Vagy mi lelte?
Balál szája fülig ér, mire a közelébe ér.
- Aden?!- szól először halkan...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sou
Fehér sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 772
Életkor : 67
Munkahely : ahol az érzésgombolyagok zárt ketrecének a kulcsa rejtezik.

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-08-05, 8:11 pm

//Küldetés: Ítéletidő, Wyerre von Morhan társaságában //

Az éjszaka csendesen és lassan borítja ezüsttel pettyezett, tinta fekete köpenyegét a tájra. Mintha a Nap nem lenne képes elszakadni ezektől a tájaktól, pedig már szikkadtra szívta éltető sugaraival, de lassan tovatűnik az utolsó meleg árnyalat is. A nappal aranyló színben úszó táj, most az éj leszálltával ezüstösnek tűnik. Közel s távol egyetlen fénypont sem gyúlt ki, távol van minden ember lakta település. Lent, egészen dél felé azonban húzódik egy sáv, ami az éjszaka sötétjénél is mélyebb, az ott a Hyarmenya. Amihez Sounak esze ágában sem volt közelebb menni, habár már egészen messzinek számítanak az itt szerzett emlékek, de most, néhány visszatekintő gondolatnak köszönhetően,viszont, úgy tűnik, mintha csak tegnap esett volna meg vele. Nem vágyik a fák szűkös közeire, a benne lakozó fura lények társaságára meg aztán pláne, a majomféle lények talán békében hagynák, ám azokat az indás „szépségeket” aligha érdekelné, hogy egy sárkányt igyekeznek felfalni. Sőt, talán minél nagyobb a falat, annál jobb?
A kifakult világban elfér még egy nagyobbacska lény is, nem olvad ugyan bele makulátlan fehér színével, de nem is nagyon lóg ki. A törékeny, mozgékony kis test félig eltűnik, két domb alkotta völgyben és egészen elcsúszna a figyelem rajta, ha összehúzná magát. De jelen helyzetben, most hogy feltámadt a szél, nagy megkönnyebbüléssel tárta a lehető legszélesebbre tollas szárnyait és aztán fektette a földre őket. A szél, aminek élénkülésében talán volt némi szerepe, most jóleső felfrissülést ad számára, ahogy a tollak között bóklászik. Lábai után a nyakát is kinyújtja, elégedetten behunyja szemeit is. Halk suttogás, ahogy a kalászos szálak egymásnak dörgölőztek és megélénkültek az éji muzsikusok is. Nem volt fáradt, hosszú idő után, nem volt fáradt. Most csupán csak a meleg csitulását várta, egyszerű élvezetet találva a természetben.
Mélyeket lélegzett. A száraz és szúrós illatok nem zavarták, de felfigyelt valami nagyon is ismerősre. Ajkainak széle megemelkedett, ahogy gúnyosan elmosolyodott, most aztán nyugodtan eláztathatják, egyetlen egy ruhadarab sem fog kényelmetlenül, már-már zavaróan a testéhez tapadni és nem kell majd órákat meleg párát termelő ruhákban járnia. Szemei szinte kipattantak, ahogy az első villám átszáguldott az égen. De. Sehol egy határozott moraj, vagy valami elhaló mormogás, ami előjele lett volna, vagy kísérte volna, csak az élesen és fényesen cikázó villám. Lassan a fejét is felemelte, az eget fürkészte. A dzsungel fölött még fényesen pislákoltak a csillagok, ám északon egyet sem talált, aminek nyilvánvaló oka, a dús és esőtől terhes felhők tömege.
~ Nyugtalan lennék? ~ A felfedezés kissé álmatag, talán pilledt, mielőtt a villám elűzte volna a szendergés puhán ringató csápjait. De azt nem hagyhatta figyelmen kívül, ahogy ösztönösen maga alá húzza tagjait, szárnyait is szorosan a teste mellé zárja. Ugrásra kész. Újabb és újabb villám fénylik fel, de most is a némaságból súlyt alá az ikerpár. Csak egy pillanat, vagy talán annyi sem és beleremeg a levegő a csattanásba. Sou hátrasimítva füleit igyekszik védekezni a hirtelen zaj ellen, de már késő. Kicsit cseng még a füle, de már közben kénytelen konstatálni, hogy heves viharnak néz elébe. Vetett egy futó pillantást az erdő felé, de akkor már itt helyben sújtsa agyon a villám, oda biztos nem megy.
Dörgött, hosszan és szinte üvöltve. De nem mozdult meg, a szél megugrott, már nem játékosan hajlongatta a száraz füvet, inkább cibálta, kiverve az utolsó magot is szülőjükből. ~ Ott az előbb valami megmozdult?! ~ Sou oldalra kapta a fejét, nem a váratlan mozgással volt a baja, inkább azzal a rossz érzéssel, hogy a szél jótékonyan elrejthette valakinek az érkezését. El is rejtette, meglepő módon egy őz bukkant fel, de a suta gyorsan felismerte a helyzetet és más irányba ügetett tovább. A sárkány felsóhajtott, de közben próbálta elnyomni magában a késztetést, hogy kövesse a patást, hogy menedéket találjon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Wyerre von Morhan
Barnaköpenyes
avatar

Hozzászólások száma : 226
Életkor : 24

Character sheet
Nép: Mágusok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-08-06, 7:45 pm

//Ítéletidő - Nawara'Sou társaságában//

A messziről körvonalazódó vár nem vonzott falai közé, a félelf testem magában hordozza a sötétek makacsságát. Lefar Irondur, rég volt már az az idő, mikor falaid közé férkőztünk… A múlt képei nem gyötörnek soká, a város felett gyülekező sötét felhők indulásra késztettek. A dombokat könnyedén veszem be, hisz utazásom mai részének javát térkapuval rövidítettem meg. A sötétség lassan elfed minden alakot, a mögöttem olykor felvillanó égbolt másodpercekre bevilágítja a környéket. A szél hátulról segíti meg gyorsabb haladásom, csuklyám tarkómnak feszül, ahogy minden ruha erősen előre lengedezve küzd a légmozgással. Összefogom a köpenyt, mi már az egy ideje a megszokottól eltérő színben tévesztette meg a szemlélőket. Akár a legsötétebb kék színében pompázó óceán, szinte oly fakó, messziről tán fekete behatása van. Az utam szegte kereskedő, már bánthatja a napot, találkozásunk az ő, és útitársa életébe került. Tetemeik fertőző ragálya ellen, csak én, s az értük eljövő Dremer mentesül, hisz mulatság is volna, ha a ragály teremtőjén, vagy a halál Nagyurán fogna a varázslat. Mindenesetre a néhány elkobzott ruha, és (csicsás) nemesi kiegészítő már más fényben tüntet fel; leginkább olyannak, aki nem tartozik egyik rendhez sem… Az emberek hajlamosak egy szín láttán következtetni, ostobaság, az én rendemnek nincs színe. 
Az égen vonuló békétlen fellegek apró könnyeikkel tarkítják meg öltözékem. A víztől fekete pettyedzés sűrűsödni kezd, az egyre nagyobb és nagyobb gomolyfelhők cseppjei pillanatok alatt eláztatnak. Arcomba tapadt hajam hátrasimítom, a fák már közelibbnek tűntek. Hyarmenya jelenthet „biztonságot” a vihar ellen, bár kétkedek, meglehet, a puszta ég alatt nem fenyeget akkora veszély, mint az odabenn lapuló sötétség. Tartani nem tartok tőle, de ismerek pár megbúvó lényt, ki előszeretettel fogyaszt húst, s a vért úgy szipolyozza ki, akár a méh a nektárt.
Az ezüstös ég most szürke felhői fekete ábrázattal tarkítják a magasságok boltozatát. Termetesebb emelkedőn futok felfelé, a keletkező sár elég sikamlós ahhoz, hogy lefelé már pár szökkenés és csúszás lejuttasson. A felvillanások egy időre alábbhagytak, aztán mély dübörgés kísért végig, hatalmas csattanása a közelben cikázott lefelé. A sáros víz, és a megtépázott fű megadva magát kirobbant a nyaláb körzetéből. Késlekedés nélkül érkezett meg egy újabb csapás, a pillanatnyi világosság derengő körvonalakat fedett fel, a mellettem szélsebesen szökkenő őz kihozott egyensúlyomból, billegve zuttyantam hátsómra. Bosszúsan hunyorogtam előre, de nem az őzet hibáztattam esésemért, inkább a nagyobb, termetesebb jelenséget mi megállásra sarkallt. A szél irányt változtat, az eső most szemből ér, s jócskán megnehezíti a levegővételt.
Újabb dörrenő világosság… már keresve nézek a fehérség után, arcomba húzom a köpenyt, csak nagyra nyitott szemeim adják meglepettségüket. A jelenség bosszús emlékeket idéz elő, még egykori hazám Gwaith-Dúr idejéből… Talpra pattanok, s nagy ívben megkerülve őt, immár szemből állok a sárkánynak. Félelem nélkül nézek annak zöld szemeibe, melyeket a tisztes távlatból méregetek. Az újabban becsapó villámok dörrenésének ereje "átjár", túl közeliek... 
Haragos pillantásom nem vetem véka alá, megvetésem lenyelve fordulok sarkon, hogy az "égi támadás" elől a fák közt húzódjak meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sou
Fehér sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 772
Életkor : 67
Munkahely : ahol az érzésgombolyagok zárt ketrecének a kulcsa rejtezik.

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   2013-08-06, 10:02 pm

Tűz lobban a távolban. Reccsenő, száraz füvet ropogtató lángjainak hangja nem jut el hozzá. Elfújja a szél, az összes hangot egy nagy süvítő egyveleggé olvasztva. De ha nem így lenne, már akkor sem bénulna meg a félelemtől, ahogy tett ezt a dzsungelban tett látogatása alkalmával, múltkor. A múltkor viszont választása nyomán kötelessége volt az expedícióval tartania, most viszont ragaszkodhat a mezőhöz továbbra, ahhoz a mezőhöz, amit igen furcsa módon tucatjával találnak meg a villámok. Az égi nyilak keltette feszültség szinte tapintható volt, mintha elszórta volna a parányi szikrákat, amik csak egy kis lökésre vártak, hogy robbanjanak.
Marja felett az egyik izom idegesen megrándult, de még az is görcsösen megfeszült, ahogy a sötétből előbukkant az őz kecses alakja. Menni! Most, amíg még van lehetőség! Ez a késztetés pont olyan volt, mintha már eldöntötte volna, hogy a jótékony sötétségbe burkolózva a villámokon kívül más veszély is les rá. A józan ész és a belső ösztön újabb párharca, ami újfent láthatatlanul zajlik le benne, de hogy melyik irányba dőlne el a mérleg nyelve, hét az nem fog kiderülni. Egy árnyék, leginkább annak tudta megnevezni’ azt, amit látott. Alig tűnt ki a fekete és szürke tájban, amibe időnként fakító fényesség tört be. Pont egy ilyen alkalommal vehette szemügyre azt, aki előtte áll. Messze nem volt szellem, noha a szagát messze vitte a szél, felismerhetetlenül elkerülve a föld és a növények illatával. Élő volt nem kétséges, de vajon milyen erő hozhatta ilyen észrevétlen a közelébe, távol volt, de ha azt nézzük, hogy kikről van szó, akkor ez a távolság is közeli.
Sou kénytelen volt hamar túllépni a meglepettségén, megbűvölve nézte a köpenyegébe bújt alakot. Néma párbaj bolt? Talán. lehet fényes nappal már egymás torkának estek volna, vagy elkerülik messze, a lehető legmesszebb egymást, de nem fényes nappal van, hanem villámoktól terhes, zivataros éjszaka. A szél nem csak a köpenyeget cibálja, repíti Sou sörényét is, időnként a nyakához csapva egy-egy, az esőtől összeállt vastagabb tincset, de ezzel nem okoz kellemetlenséget a sárkánynak. Az eső minden éles szilánkká váló cseppjei is tehetetlenek, kopognak, dobolnak a kemény pikkelyeken, de azok áthatolhatatlanul alápergetik a tiszta „szemeket”.
El ne veszítsd! Inti óvatosságra magát, de a gondolat még csak el sem hallt, de ő már a tűz felé pillantott. Mit annak, hogy szinte tépi a szél a lángjait és az ég csatornái bőven hullajtanak rá vizükből. Ég tovább, mi több, terjeszkedik! Aztán vissza az idegenre, elnyomva magában a bűnös kis hangocskát, aki persze fennhéjzva koppintott az orrára, hogy már fejét vehette volna az ismeretlen. Milyen átható volt a pillantása, nem is inkább, azt nem láthatta, de az érzés … Azonban a hátát látta, ez megdöbbentőbb volt, mint a váratlan felbukkanása. Sout nem háborította fel a dolog, egy cseppet sem, örült, hogy van, ami az ősi ellentétek rendezésénél fontosabb. Valóban. A táj egyre gyakrabban öltözött nappali világosságba, az aláhulló cseppek nagyobbak és hidegebbek lettek, az elmúló percek alatt.
Lehunyta a szemét és mikor felnyitotta már döntött is, inkább az erdő fáit célozzák meg az égi nyilak, minthogy őt vegyék célba. Nemes egyszerűséggel felállt és nekiiramodott, ki hinné, hogy az ég bestiái, azaz most csak ő, ilyen jól elboldogul a földön is. A rejtélyes alaknak adatott némi előny, de elenyésző számú vágtaugrással utolérhette volna, ezt azonban nem tartotta jó ötletnek. Inkább a magasba emelkedett és a feje fölött húzott el a dzsungel irányába. Előny. Ez járt a fejében, mert ha kellő időre tesz szert, eljátszhatja, hogy látta saját magát, már ha újból összeakadna az idegennel.
Ám, ekkor jön szinte a semmiből egy fa. Kielégítő a látása, még sötétben is, de a villám vakító fényében már túl későn vette észre a száraz csúcsot. Persze hogy belegabalyodott, eltörte, szárnyai beleakadtak a lomba és így egyenes, bár nem túl sima volt az út, lefelé. Érkezését hangos robaj kísérte. Kedve lett volna egy jót nevetni pórul járt helyzetén, de arra koncentrált, hogy összeszedje magát. Igazi mázlista, egy enyhe szárnyficammal megúszta az egészet. Az állapotfelmérés után jöhetett a meddig jutottam kérdés megválaszolása, a fák törzsei között felsejlett valami világosabb, tehát nem jutott túl mélyre az erdőben. Akkor most nem tehet más, minthogy figyel. Ha egyedül van nincs akadálya egy alakváltásra, de ha csak csekély jelét is érzi annak, hogy nincs egyedül… nem fedheti fel megint a kilétét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Hyarmenya dzsungel   

Vissza az elejére Go down
 
Hyarmenya dzsungel
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
8 / 11 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3 ... 7, 8, 9, 10, 11  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Déli szeglet-
Ugrás: