LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Homehttp://newagelaGalleryKeresésRegisztrációBelépés

Share
 

 Lanur-hegység

Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 19 ... 34, 35, 36
SzerzőÜzenet
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-11-08, 8:54 pm

//Valturaan//

Azt reméltem csendkúrázni fog, de nincs olyan szerencsém. Az első kérdése máris idegesít.
- Ez micsoda?
- Egy átverés, de haladjunk, mert nem szeretnék senkivel sem találkozni. Nem értem mit esztek, ezen a hideg helyen? Nem hogy a forró homokban fürödnétek, amíg kipucolja a koszt a pikkelyek alól, Ehh de hiányzik. De visszatérve a válaszra, amint már mondtam ez egy átverés azoknak, akik követnének. De haladj előre és ne akadj fent mindenen. Ha odaérünk, mindenre választ kapsz a hölgyektől.
Haladnék tovább, de Val hátraarcot csinál és megáll velem szemközt. Sóhajtok, mert nehéz percekre számítok, hisz a kölyök most nem csinál, mást csak lassít. Morgok valamit az orrom alatt, holmi hálátlan taknyos sárkányról, de válaszolok a kérdésére.
- Honnan tudtad, hogy követnek minket?
- Adva vagyok én, aki Sendelben és Verinolban kicsit villantott a valós személyiségéről. Mivel fogalmuk sincs mit művelek, és miért, bár az feltűnt nekik hogy embereknek ritkán ártok. Ettől még szörnyeteg vagyok néminemű hatalommal, és rengeteg infóval Furiáról és az ő terveiről. Aztán egy elf, nem akarok, újjal mutogatnia- Bököm meg párszor a mellkasát. –De szart kever, és beleavatkozik két egészen jól ismert sárkány harcába. Az elfek vezetője minden bizonnyal utánad kérdezett. Na szóval, mivel te csak feltűntél a semmiből pár éve, amit még a griff lovasok is gyorsan összeraktak, Thalionnak se eshetett nehezére. De mivel, te Larysst kajtatod, akiről teljes megerősítéssel tudja, hogy tényleg elf. Így felmerül nála a kérdés, hogy áruló vagy, vagy valami irtó hülye kém. Mivel, minimális veszélyt jelentesz az apróságokra, ezért csak távolról követnek. Aztán Thalion, és Onoria pechjére te meg én találkozunk. Nem is egyszer. Szóval, most vakarják a fejüket, de még mindig nincs okuk megtámadni minket. De ha kérhetném, haladjunk, utálom a víz minden formáját. Amúgy csöppet paranoiás is vagyok ilyen téren, de eddig igazam volt, és még neked se hazudtam.
- Mit akarnak Laryss-tól?
- Halvány fogalmam sincs, ha csak nincs valami a háttérben, amiről egy betűt se tudok. Arról mostanában nem szerzünk információt. Na meg elfek ritkán gyilkolják a fajtársaikat, legyenek bármely vérvonal örökösei. Thalion nagyon háklis azokra akik elfeket gyilkolgatnak. Szóval ez a kérdés számomra is rejtély. Viszont, befagy a valagam így bocs, de sietnék.
Nyúlok kétoldalt a hóna alá és így viszem át a falon, ami mögött egy zárt rövid kis barlang van. Ahogy belépek, leteszem, majd pár rövid szót kimondva eltüntetek az útból pár tonnányi követ. Az alagút továbbra se nőt sokkal, viszont ahogy a kövek eltűntek egy újabb kapu kerül elő.
- Ez az utolsó kapu ígérem, de haladjunk, a barlang mindjárt összezár.
Ahogy ezt kimondom, mögöttem megkezdődik a folyamat, és lassan a kaput is befedi, ha nem sietünk. Sóhajtok, mert nem szeretnék meghalni, megragadom és át dobom.
- Gyengék mennek előre, és csak óvatosan a dühöngéssel, anyád nem szereti a zűrzavart.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-11-15, 8:31 pm

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Mit is mondhatnánk, Valturaan nem volt túlságosan boldog attól, hogy a különös mágusnak hitt furcsa teremtmény, ki egykoron maga is hasonló ragadozó volt, mint az ifjú; az ujjával böködte a mellkasát. Attól sem ragadta el éppen a jókedv, amit mondott, s bár türelmesen végighallgatta okfejtéseit, szemeiből sütött a bimbózó düh fagyos tüze, s már csaknem készen állott arra, hogy Shugára zúdítsa, szerinte hogyan is estek meg azok a dolgok azzal a másik két sárkánnyal, akik legelőször is nem egymással harcoltak, hanem, míg az egyikük elől megmenekülni óhajtott, addig a másikuk árulónak kiáltotta ki, s kis híján megfojtotta. Hát ezt nevezte Melfyomer beavatkozásnak, a hósárkány véleménye szerint teljességgel helytelenül, s abban is biztos volt már, hogy az üldözőik, akárhányan is legyenek, sokkal inkább a barnaköpenyes kétes ügyei miatt loholtak a nyomukban. A fehér-elf-alakban tartózkodó meg is jegyezte magának e megállapítást, s elméje már éppen azon munkálkodott, miként is adja tudtára a különös embernek, hogyan is tartsa távol magát tőle és attól, hogy saját hibáit megpróbálja nemes egyszerűséggel rákenni, akár kenyérre a vajat. Legalábbis azon munkálkodott volna, ha nem érezte volna meg hirtelenjében hóna alatt a két erős kart, melyek kérlelhetetlenül közelítettek a kétlábú-testnek igencsak kemény barlangfal felé, ezáltal pedig azzal fenyegetvén a jégszeműt, hogy a mágus teljes erejéből nekicsapódik.
- Mit műve... - kezdte volna az ifjú sárkány felháborodottan, ám mielőtt még sikerült volna kiszakítania magát a mágus tartásából, már a túloldalon találta magát, ráadásul épségben.
Épségben és nem egyedül, ugyanis Shuga követte őt, jött vele az apró barlangrészbe, mely különösebb jegyeket ugyan nem viselt magán, mégis ez a kitűnő átlagossága perdült táncra az ifjú ragadozó idegein. Azonban nem nyitotta szólásra fakó ajkait - nem nyithatta, hiszen Shuga valóban igazat beszélt, s úgy festett, valóban elvinni is hajlandó őt anyjához, és ami ettől még fontosabb volt: Laryss-hoz. Visszanyelte hát haragját, mélyre eltemette önmagában, s úgy fordult szembe a tanácstaggal, ki ekkor egy hatalmas rakás kőtörmelékre összpontosított, s amikor a hideg szemek felfedezték a mögéjük rejtett újabb teleportkaput, Valturaan akaratlanul is felmordult, ám ezzel egyetemben be kellett vallania, szükséges rossz, mi még előtte állott. Szükséges volt ahhoz, hogy megvédjék a leányt a világtól, a háborútól, és az ifjú végtelenül helyeselt mindennemű erre való törekvést.

- Ez az utolsó kapu ígérem, de haladjunk, a barlang mindjárt összezár. - hallotta a mágus hangját, mely a kapuról egyenesen az őket körülvevő falakra terelte figyelmét.
Valturaan kapkodó mozdulatok kíséretében vette szemügyre, ahogyan a tér egyre csak csökkent körülöttük, mintha láthatatlan erők préselték volna összébb és összébb az apró barlangot. Erre aztán végképp nem számított. Bárhová is vezetett az az átjáró, különösen jól biztosították elérhetetlenségét olyasvalaki számára, ki nem volt beavatva a varázslatrendszer minden elemének létezésébe. Az ifjú hallotta a sóhajt, mely a mágustól származott, s ezt intő jelként tekintve megtett néhány hatalmas, szapora lépést az egyetlen megmaradt kijárat felé. Futni készült, olyan sebesen, amennyire csak tudott, ám előtte még visszatekintett a barnaköpenyesre. Nem akarta maga mögött hagyni - akkor sem tette volna, ha nem segítette volna családját, még annak ellenében sem, hogy kiharapott egy darabot fehér pikkelyekkel fedett testéből. Nem hagyhatta, hiszen azon túl, hogy értékes információk birtokában volt, egyetlen tény kiemelte őt a többi kétlábú - vagy kétlábúnak látszó - teremtmény soraiból: Shuga nem csupán lenyelte, s megemésztette magában a tényt, miszerint Laryss-t választotta; hanem egyenesen el is fogadta azt. Nem próbálta megölni érte, nem átkozta miatta sem az ő nevét, sem pedig senki másét. Egy ilyen életet bármikor és bárhol megmentett volna - már ha egyáltalán szükség lett volna rá, ugyanis amaz nem úgy festett, mintha gondjai akadtak volna a feléjük közeledő barlangfalak láttán. Éppen ellenkezőleg, még arra is képes volt, hogy tréfát csináljon helyzetükből.
- Gyengék mennek előre, és csak óvatosan a dühöngéssel, anyád nem szereti a zűrzavart.
S mielőtt még Valturaan egyáltalán elérhette volna a teleportkaput, a tanács tagságát elnyert varázsló nemes egyszerűséggel áthajította azon, mintha nem lenne más, csupán egy apró ingóságokkal teletömött fehér vászonzsák.
Hó fogadta magába az ifjút, kinek különféle érzésektől, érzelmektől, s gondolatoktól háborgó bensője csak még jobban átfordult maga körül a nem kívánt utazási mód következtében. Szánkázott néhány lábnyit, mire megállott a puha fehérségben, sötét köpenyét pedig szinte azonnal átlibbentette feje felett az első arra járó, hátborzongatóan ismerős szagokat hordozó szél. S bár úgy érezte magát, mintha a minap megtöltött gyomra próbálná kiadni magából tartalmát, semmi sem történt - nem csak testében, hanem azon kívül sem. Semmi. Csendes volt minden, mintha csak lakatlan volna, és az is volt, melyről saját szemmel bizonyosodhatott meg, amikor néhány pillanat múlva elég erőt gyűjtött ahhoz, hogy szépen lassan felemelkedjék régen látott otthona földjéről. A hósárkány hátrahajtotta köpenye alját, s végigszemlélte Jégkarom-csúcs minden szegletét. A központtól nem messze állott, mögötte éles, jégcsap alakú hegycsúcsok takarták a végtelen eget, s ahogyan a fehérrel borított, rejtett bejáratú barlangrendszerek képzeletbeli térképét fürkészte elméjében, arra gondolván, vajon mit rejthetnek azon területek, ahová tilos volt belépnie; a lég hirtelen megremegett. Egészen úgy tűnt, mintha valaki tüzet gyújtott volna, azonban közel s távol egyetlen lelket sem látott, nemhogy maga előtt, ahol lábnyom sem taposta még a frissen hullott havat! Kavargott a láthatatlan, hatalmas űrt kitöltő, éltető semmi, s abból a hullámzó semmiből hirtelen egy fej öltött alakot - egy nőstény sárkány hosszú, vékony, fogazott szarvakkal keretezett, időtől és tapasztalattól bölcs, mégis e tulajdonságokhoz mérten nyugtalanítóan fiatal feje, melyet azután hozzá illő, karcsú, izmos, hatalmas hófehér test is követett. Az a test azonban nem volt valós - nem volt élő -, szárnya hegyétől a farka végéig, a hátából kiálló éles csontnyúlványokon át az azok között feszülő áttetsző, éltében kétségkívül még hófehér hártyákig. Vérvörös szeme egyenesen a megszeppent ifjúra meredt. Úgy vette szemügyre, mintha régen látott családtagját sodorta volna elé a sors kiszámíthatatlan szélfuvallata.
- Üdvözöllek, utódom. - mondta a nőstényszellem, miután megszűnt körülötte a különös, alaktalan anyag áramlása; egészen úgy, mintha anyai oltalmába fogadta volna Valturaan-t.
Nem várt választ. Noha nem volt már élő csaknem tízezer éve, pontosan tisztában volt azzal, mit is jelentett az ifjú arcára kiülő, halovány rémülettől terhes, kérdő ábrázat, s hagyott számára időt, hogy megérlelje magában, mit meg kellett érlelnie. Ekképpen fordult Shuga felé, s kissé leeresztette különös taréjokkal és bőrlebenyekkel díszített fejét. Tekintetében komolyság csillant meg, ahogyan megszólította.
- Melfyomer, a megállapodás szerint még nem volt itt az idő arra, hogy idehozd. - figyelmeztette a mágust, ám azután mintha ravasz vigyor bujkált volna a szája sarkában - Kíváncsi vagyok a magyarázatodra, amit majd akkor fogsz elmesélni, ha értesítettem Kilimét. 
Frvaia, Jégkarom-csúcs újdonsült őrszelleme csaknem ugyanolyan jól végezte jelenlegi feladatát, mint ahogyan az ezelőttit. Talán még túlságosan is jól, s amit a munkamániáján kívül érdemes volt róla megjegyezni, az, nos, a véget nem érő, már-már bosszantó méreteket öltő kíváncsisága, melyet tizenegy évszázad sem volt képes kiölni belőle. Shuga pedig, aki rendszeresen járt odakint, a menedéken kívül, garantáltan érdekes hírekkel szolgált, ha fordított némi időt arra, hogy kiszedje belőle. Hogy a démonmágus élvezte-e ezt az időt? Nos, valószínűleg nem annyira, mint a kolónia ősanyja. Ami Valturaan-t illette, a nőstény számára különösen érdekes élettörténettel rendelkezett zsenge kora ellenére, még ha nem is teljesen értett egyet lényegével. Hasonlítani azonban képes volt valamihez, mely vele történt meg, s éppen ez vezetett oda, hogy felajánlotta szövetségét a kisfiát menteni igyekvő Kilime számára. Azt a szabadságot, amit nem adott egykönnyen, s főképpen nem ingyen. Ámde ez a fióka itt a hóban, a leszármazottja volt - Ennröth vére, ezáltal pedig az övé. S a vért minden áron meg kellett védeni.
A megvédendő azonban már nem táplált ilyen örömteli érzéseket a történtekkel kapcsolatban. Nem értette, milyen utódról beszélt ez az idegen, s bár elméje, az a folyvást dolgozó, tudta, hogy nem volt szaga, s tudta azt is, miféle szerzet lehet, egyszerűen nem fért a fejébe, honnan is került elő, s legfőképpen az, hogyan volt lehetséges, hogy otthona, s szülőföldje az utolsó hóbuckáig itt terült el előtte, érintetlenül, lakatlanul, üresen és elhagyatottan. Nem értette, hová tűnhetett apja és a kolónia, egyszerűen nem értette, miért hagyták el oly buzgón védett s eltitkolt otthonukat - s miért nem ment velük Kilime, a Vezetők egyetlen kívül született tagja. Az anyja, aki a barnaköpenyes elmondása szerint védelmébe emelte Laryss-t, az ibolyaszemű fehér elf leányt. Őt, akit négy éve, a hegység túloldalán elvesztett, s négy éve, négy hosszú éve egyetlen pillanatra sem látta, de még csak azt sem tudta, merre van, merre keresse, esett-e bántódása... és akkor, akárha csengőt csengettek volna meg egy fogadóban, mely vendég érkezését jelzi, úgy öntötte el Valturaan mellkasát a langymeleg megvilágosodás, mely nem sokkal azután szorító, tettlegességre késztető izgatottsággá változott, a sárkányfióka pedig se szó, se beszéd, egy hatalmas, hirtelen légvétel, s egy haloványan kiejtett "Laryss!" után rohanni kezdett, a központ kövezetei felé, melyeket évszázadok, s évezredek óta itt élő sárkányok karmai karistoltak különös mintázatúvá. Frvaia, aki még a nevét sem látta jónak közölni az ifjúval, egy darabig érzelemmentes arccal szemlélte annak mozgását, azután ismételten a démonmágusra szegezte vérszínű, furcsán fénylő tekintetét.
- Nem tudom, mi végre döntöttél így, de ajánlom, hogy meglegyen az oka. Szeressen orkot, surranót vagy fehér elfet, Valturaan a gyermekem, és látom, hogy felzaklatta valami.
Az egyik nagy vörös szem egészen közel ereszkedett a mágushoz, azután, mintha mi sem történt volna, Frvaia feje felemelkedett, ő maga pedig újból megkereste az ifjút. Az már távol volt tőlük,  szemmel láthatólag tanácstalanul, mit sem tudva rohant hol egyik, hol másik irányba. A nőstény megcsóválta a fejét, azonban ha gondolt is valamit, azt megtartotta magának. Helyette egyetlen kérdést szegezett a varázslónak, kinek döntése alapján vagy vele, vagy pedig nélküle készült távozni. Sárkány alakja foszlásnak indult, csillogó-különös füstös fehér fonalak repültek szét a széllel, miközben beszélt.
- Útba igazítod vagy velem jössz?
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-11-18, 10:00 pm

//Valturiaan//

- Hát én hogy örülök a viszontlátásnak. Hogy teltek a napjaid, míg nem találkoztunk. Az enyém viszonylag jól, míg el nem csaptam a gyomrom. Tudod néha némi kedvesség is elő jöhetne a torkodból, nem csak az hogy már megint bajt keverek. Kezd lassan sértő lenni.
Valt mellé lépek miközben az őse engem cseszeget, a vállára teszem a kezét és fojtatom a válaszom, hisz ha akarna, lazán kinyírna, minek rettegjek tőle?
- Ami meg az alkunkat illeti, a kölyök durván belerondított. Bár azt kell mondjam megnyugtató tudni, hogy képes gyilkolni a szeretteiért. Rettegtem, hogy valami pacifista gekkó lesz belőle, de ma majdnem megölt az ükunokád, szóval pár problémát ezzel kiküszöbölt.
Valra nézek széles vigyorral, és megveregetem a vállát
- Beza kölyök a hölgy itt az ükanyád bár a rosseb se érti, miért kell a frászt hoznia a szörnyekre. Amúgy felejtsd el hogy magyarázkodom, sose magyarázkodom senkinek, pláne nem olyannak aki erősebb mint én és még se hajlandó anyagiasulni holmi régi emlék miatt. De hagyjuk a múltat, Kilime merre van? Ok, ok, ok. Mást se hallok csak mindenki okol valakit vagy firtatja őket, van válasz rá szóval nyugi.
Nézek az elszáguldó kölyök után, a kis aranyos. Hogy fog még a fejem fájni miatta. Aztán meg Kilime hangja miatt.
- Ehh. Nem szereti az orkokat. És őket én is sütve szeretem, hisz úgy finomak. Az elf nőstény miatt ilyen ideges, akit Olodban loptunk ki a mészárlás elől. Tudod, aki a másik kölyökre is figyel.
Na mindegy. Nem idegesítem magam előre, lesz még munkám a kölyökkel. Nem is kevés. Frvia kérdésére nehéz jó választ adni.
- Segítek a kölyöknek, és utána követlek téged Kiliméhez. Nem díjaznám, ha eltévedne a gyerek. De van még min dolgozni rajta …
Valt után sétálok és viszonylag elhallóan szólogatom, hogy legalább védekezhessek azzal hogy segíteni akartam. Majd belátva a további zűrök hátrányait a kölyök után rohanok.
- Val te sárkányok szégyene állj már meg. Ne rohangássz össze vissza, mert valaki még lecsap téged. Inkább menj a családod szállására ott hamarabb megleled Larysst, de ne rövidíts más szállások közt. Kövesd a medál szagait és hamar megleled őt. Én követem az ősödet, nem szeretnék kimúlni kölök. Légy óvatosabb és tisztelettudóbb. Mert a végén rám sütik a te zűrjeidet is. De ha elindulsz jobbra, és ott kb 2 km később befordulsz balra és egyenesen mész olyan, nos, sokat akkor a végére érve megleled a nődet. Én követem a nagyságos asszonyt, nem szeretnék úgy pihenni, hogy tartanom kell bármitől.
Amint felfogta az útirányt, én is lazább alakot veszek fel, és homok förgetegként követem Frviát Kiliméhez.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-11-23, 12:28 am

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Frvaia jól tudta, hogy a leány hajtja az ifjút. 
Ő ne tudta volna, milyen borzalmasan hosszúnak tetszett akár egyetlen napnyi idő is, távol attól, akinek szíve számára a legkedvesebb az egész világon? Ő, aki csaknem tízezer éve várta már pontosan azt a pillanatot, mely szélvészként, vakon, meggondolatlanul rohanó utódja útját fogja állani hamarosan, ezzel megállítva őt a száguldásban - s véget vetve mindannak, melyen keresztülmentek. Mert bizony Frvaia is átélte ugyanezt, s egészen azóta kénytelen volt elviselni a fojtogató magányt, hogy Aanitsi, a vérszemet kapott, harcias nőstény véget vetett életüknek, időszámításunk előtt 9633-ban. Azóta létezett élők s holtak világa között, testetlenül, s maga sem tudta volna megmondani, mi végre küldte vissza ide Dremer, a holtak istene. A Sors Istennője talán tudta reá a választ - talán, hiszen Frvaia sohasem beszélt vele, mi több, soha nem is látta még. Azonban már korántsem foglalkoztatta annyira e rejtély, mint amennyire az első néhány évezredben kutatta okát szakadatlan. Ez az egyetlen kérdés legyőzte mindent átható kíváncsiságát, mégpedig az üresség miatt. Mert Frvaia mellkasa üres volt - végtelenül üres, még akkor is, ha lett volna, mivel megtöltse, s úgy érezte, sikerült is. Töltötte és töltötte a feneketlen űrt magában, s tölti még jelen pillanatig is, továbbra is eredmény nélkül. Az üresség létezésére nem volt kíváncsi. Azt akarta, hogy ne létezzék.
Azonban a nőstényszellem nem volt olyan ostoba, hogy a nyilvánvalót dörgölje Shuga Melfyomer orra alá, a nyughatatlan ifjú sárkányról, kit szíve húzott messze tőlük. Nem... Frvaia nem arra volt kíváncsi, amit egyébként is nagyon jól tudott - érezte Valturaan szemében a zaklatottságot, s azt kívánta megtudakolni a démonlénytől, tett-e valamit, mellyel hozzájárult leszármazottja megtépázott lelki állapotához. Mert sejtette, hogy tett, máskülönben aligha szegte volna meg a megállapodást, elvégre tartott Kilime haragjától, s okkal tartott tőle. A fehér szemű nőstény, bár súlyos hibákat követett el, mélyen legbelül minden gyermekét saját maga elé helyezte, s utolsó csepp vérével is védelmezte volna őket - még azt is, amelyik egy elf leány kezei között lelte meg boldogságát. A megállapodás pontosan ezt foglalta magában, s ezért született meg, amikor a mágus-teremtmény elbújtatta őket Därur kereső szemei - és kereső sárkányai - elől. Kilime látta, hogy helyzetük merőben veszélyes - túlságosan veszélyessé éleződött ki ahhoz, hogy Valturaan egyáltalán megközelíthetné őket, s ugyanúgy időről időre távozzék, mint a kolónia által magába olvasztott kék sárkányok, Noldar és Tuldrydd. Tudta, hogy idősebb fia Niveria ellen sem állaná meg helyét, s nem akarta, hogy harcba keveredjék - nem akarta megint látni, ahogyan gyermekei egymásnak esnek, s nem akarta többé meghallani, ahogyan az egykori menedék lakói a jégszemű vérét akarják ontani büntetésképpen. Kilime nem érezte jogosnak azt a büntetést, s annak is megvolt az oka, miért lépett ily későn, s miért késett el.
Félt.
A hatalmas nőstény félt megtörni a csendet. Félt szembesülni gyermekei, fia haragjával, azonban legfőképpen saját hibáival, melyek nem csak saját, hanem mások életét is gyökerestül megváltoztatták. S míg Niveriának megadatott, hogy legalább cseppet megismerje nemzőanyját, Jégkarom-csúcs vezetőségének nyomása, a titkok, a súlyos árak nyomása, s a mérhetetlen fájdalom teljes elzárkózást eredményeztek, melynek következtében Kilime még csak felnőni sem látta idősebb fiát. Ezt - ezt a hibát igyekezett kijavítani, amikor elhatározta, hogy a fehér elfek városának ostroma alatt megszökteti legkisebb gyermekét. Ezt a temérdek fájdalmat, kínt és szenvedést akarta kiirtani szívéből, s ekképpen elragadta atyja befolyása alól a törékeny fiókát, s senkit sem eresztett a közelébe Shugán kívül. Egy a háromból. Egy legalább megmenekült. Ennyit volt képes megtenni a nőstény, s a többit Shugára bízta: kövesse fiát, s védje meg odakint, ahová Frvaia oltalma nem ér el; védje, óvja, bármi áron, s adjon időt számára, hogy erőssé váljék - neki magának pedig arra, hogy végre saját medrébe terelje a folyót. Az a folyó azonban még mindig nem akarta megadni magát.
Az ifjú mégis újra otthon volt, újra Jégkarom-csúcson, nem is gondolván rá, hogy ki nem mondott kérdéseire, rejtett felháborodására létezett válasz, valahol mélyen, anyja szívében. Frvaia nem tudta, meddig marad még a mélyben, azonban bőven meg tudta volna ítélni, mikor jött el az idő, és ez a nap, nos, közel sem járt hozzá. Egyikük számára sem. Bólintott a sárkányszellem, hatalmas, vörös szemeket magán hordozó fejét meghajtotta a démonember választása előtt, engedélyt adván arra, hogy távozzék. Türelmesen várt, míg az ifjú után eredt, s hozzá beszélt, mintha csak acélidegekkel áldották volna meg az istenek - valójában azonban ezzel igyekezett leplezni, majd' meghalt (másodjára) a kíváncsiságtól, s bosszantotta az is, hogy még egy aprócska részletet sem sikerül kipréselnie a barnaköpenyes mágusból. Azt is felettébb szívesen megnézte volna magának, mi történik vajon, ha azok ketten - Laryss és Valturaan - újra látják egymást. Persze tudta, hogy nem lehet, több okból is kivitelezhetetlenné ítéltetett elméjében e hadművelet, s különben is, hamarabb lelte kíváncsisága csillapítását abban, ha menten elviszi a mágust Kilime barlangjába, amint amaz végzett az éltben lévő hósárkány okításával, aki, nos, nem különösebben festett úgy, mintha bármennyire is értékelné a gesztust. Éppen ellenkezőleg: meghallgatta, amit a barnaköpenyes mondani akart, aztán köszönés nélkül útnak eredt ismét, immáron gyorsabban szelve át a fagyos, tiszta hómezőt, mint eddig.
Frvaia megszokta már a homokfergeteget. Megszokta, akárcsak Jégkarom-csúcsot, és a központjában álló hatalmas, karcsú, hóval-faggyal borított hegytetőt, melyekbe a nőstény korábbi leszármazottai a barlangjárataik egy részét vájták. Orod Opelë ostromának napjáig e tető szolgált lakhelyéül a vezetőségnek, itt tanácskoztak, s ugyanitt tanították az ifjakat is. Elég hely volt benne ahhoz, hogy akár kétszer akkora kolónia is odaköltözzék, azonban a különös börtön-menedék lakó szerették megtartani egymástól a tisztes távolságot. Kilime odafent lakott, a legvédhetőbb helyen, melyet csak ismereteiből tudott: saját, régi otthonában, ahová Därur zárta el, s ahol mindhárom tojása világra jött. Ott, túl a hullámos, kiálló jéglebenyeken túl, s túl a jelző-kőtömbökön, a hegycsúcs üreges belsejében vigyázta sebezhető, törékeny fiókája életét e percben is, messze a külső bejárattól, egészen addig a barlangrészig, amelynek tetejét egy ponton kivájták, s csupán vastag jéglapok fedték azt, természetes, hideg fénnyel töltve meg a levegőt. S bár annak előtte nem így festett, a falakat nem jég borította, hanem valamiféle különös füstös-szürke színű, apró levelű, száraz szárú növényréteg, melynek egy-egy példányában alkonylila foltok, csíkok tűntek fel. E terembe vezette az őrszellem a varázslót, tisztes távolban megállapodva a szőrrel bélelt fészektől, amiben a hétéves Panu feküdt nyúzott, s mégis türelmetlen ábrázattal anyja mellett, folyvást azt kérdezgetve tőle, mikor végez már Laryss a gyakorlással. Hogy miért volt szüksége a leányra? Minden délután ő altatta el az aprócska sárkányt, aki csupán az elmúlt év derekán érte el egy kisebb termetű ló méreteit. Ragaszkodott a fehér elfhez, egészen azóta, hogy először találkoztak - talán azért, mert akkor még mit sem tudott magáról, s talán azért, mert szeretetet érzett felőle. Könnyen megeshetett, hogy mindkettő egyszerre, de nem is számított, hiszen a végeredmény magáért beszélt: Kilime képtelen volt alvásra bírni ilyenkor, bármit is tett, s bármit mondott. De nem bánta a dolgot, nem vonta volna vissza elrendelését, miszerint Laryss-t olyan helyzetbe emeli, melyben nem volt még kétlábú mellette. Nem bánta, mert elégedett volt az eredménnyel, s Panu személyisége, világképe abba az irányba haladt, amerre ő akarta. S bár fiókája hosszasan pislogott már egy ideje, amint elért hozzá Shuga jellegzetes aromája, mintha egyszeriben kiölték volna belőle az álom összes csíráját, felpattant, s egyenesen a mágus elé sietett, hogy néhány orrbökéssel üdvözölje őt, miután mindkét jövevény felöltötte a maga alakját - ki élőt, ki pedig kevésbé azt.
- Shuga! - kiáltotta néhányszor, majd szeretetteljesen hozzádörgölte dús, sűrű, rövid sörénnyel borított fejét. 
Nem sebezte meg vele a mágust, hiszen szarvkezdemények ültek még csupán a fején, hegyes vég nélküli, növekedésben lévő szaruképletek, melyeket azért nem ártott nem alábecsülni. Keménységük már jócskán volt ahhoz, hogy fájdalmat okozzon, ha gazdája úgy kívánta - s bár e gazda gondolkodása óvatlan szemlélődő számára ártalmatlannak, gyermekinek tűnhetett, Panu védelmezte szeretteit, dühös volt, ha felháborító dolgokat sodort útjába a szél, ráadásul már a mágia ízét is megérezte olykor-olykor. Figyelmét, törődését és őszinte szeretetét nem osztogatta akárkinek: megtanították rá, miként is tegyen különbséget, még akkor is, ha mindeközben a többi faj elfogadására nevelték - még akkor is, ha mindennek megvolt az árnyékos oldala.
A fióka kiábrándító felfedezést téve, s távolabb húzódva folytatta mondandóját. Jobb oldali szemében kivilágosodott a kék folt, ahogyan keskeny vonallá szűkítette szembogarát.
- Kocsmaszaga van. - állapította meg, mialatt hegyes fogait kimutatván, fintorogva hátrafordult az anyjához - aki egyáltalán nem lepődött meg a szóhasználaton -, s végül hozzátette - Valturaan-szaga is van.
A fióka ekkor felhagyott a távolságtartással, s megkerülte a démonlényt, ügyelvén arra, hogy - a kellemetlen részeg-Csupasz aromák ellenére - testvére szagának átvétele céljából alaposan hozzádörgölje az oldalát.
- Honnan is ismeri a kocsma szót?
Frvaia-ra, akinek a csipkelődő, - minden bizonnyal Shugának címzett, - hangsúlyozásából ítélve nem feltétlenül megválaszolandó kérdés elhangzása ellenére természetesen minden tudása megvolt azt illetően, miként is tanítják a legifjabb családtagot; az nem fordított túl sok figyelmet. Őt minden nap láthatta, minden nap megvizsgálhatta képlékeny jelenlétét, vele minden nap beszélhetett, de a barnaköpenyes már egészen más helyzetet teremtett. Kilime azonban nem feledkezett el gyermekei őséről, s külön biccentéssel üdvözölte őt, miközben tapodtat sem mozdult el a helyéről. Tiszteletet parancsoló látványt nyújtott; hófehér szemei a legerősebb napfényben is világítani tetszettek, s a szőrtelen testet borító erős, vastag, hidegtől védő pikkelyek úgy fénylettek, akár az eső utáni hótakaró fagyos hajnalon. Egyenes, vastag szarvai jól kivehetően jelezték korát bárki felé, aki a legkevésbé is tisztában volt a sárkányok dolgaival.
- Hálás vagyok a munkádért. - mondta, mint mindig, amikor idekísérte a mágust, s várta, hogy a szellem magukra hagyja őket, hogy visszatérjen a határok őrzéséhez.
Frvaia azonban nem tágított, s ennek semmi köze nem lehetett Melfyomer-hez, hiszen Kilime tudta jól, hogy valószínűleg megint kifaggatta őt az út alatt, így aztán semmi számára érdemlegessel nem szolgált volna, ha itt marad. Mégsem vált köddé az ősanya, sőt, mintha jelentőségteljesen az emberlényre nézett volna egy pillanatra, úgy, hogy csak Kilime láthassa azt. S ő látta is, látta bizony, ezért is változott át várakozó ábrázata gyanakvóvá, s ezért szegezte minden figyelmét a kétlábúra, aki egykoron homokban fürdőző, ősiekhez hű ezüst sárkány volt.
- Jó újra látnom téged, Shuga. - üdvözölte, s bár valóban kellemes volt rajta pihentetnie hószínű tekintetét, nem feledkezett meg Frvaia különös jelzéséről - Van valami, amiről tudnom kellene?
Kilime nem rendelkezett az igazság kikerülésének általa felettébb bosszantónak tartott szokásával, ha efféle dolgokról esett szó. Jóllehet, saját ügyeit nem mindig kezelte ekkora bátorsággal, megvoltak a saját indítékai, melyeket csak bizonyos személyekkel volt hajlandó megosztani. Därur bánásmódjától eltekintve rendkívül erős nőstényként tartották számon, s ez az erő nem csupán testi képességeit volt hivatott jellemezni. Frvaia látta, mire képes, s tudta, ha valaki, hát Kilime alkalmas lett volna arra, hogy elvezesse Jégkarom-csúcsot - ezért ajánlotta fel neki szolgálatait önként, s ezért nem adta sorsát Valturaan vagy Niveria karmaiba. Ami pedig a jelenlegi helyzetet illette, pontosan azért idegesítette a mágust, mert neki magának is megvolt a prioritása, s míg a hószemű nőstényt a tények foglalkoztatták, őt mérhetetlen kíváncsiságának csillapítása - amellett, hogy véleménye szerint ritkán annak is eljött az ideje, hogy valaki nagylelkűségből viszonozza a barnaköpenyes kellemes és cseppet sem idegesítő viselkedését. Legtöbbször éppen ő volt ez a valaki, hacsak Panu édesanyja át nem vette tőle a feladatot. 

-----------

Valturaan úgy tört előre, mintha csatában vonulna az első sorban - csak éppen harci láz helyett kétely, aggodalom, féltés, félelem, izgatottság és jókora adag zavarodottság ült ki arcára, átláthatatlan ritmusú táncot lejtve rajta, melytől a sápadt, fehér bőr talán még haloványabbnak tetszett. Nem értett ő semmit abból, amit a démonmágus mondott neki - semmit, azt hitte, s mégis azon gondolkodott, miért nem volt szabad levágnia az útvonalat. E gondolkodás azonban meglehetősen rövid életűnek bizonyult, hiszen, ahogyan egyre messzebb került már érkezésének helyétől, úgy érzett meg különféle szagokat egymás után; hol frisseket, hol pedig kevésbé azokat. Néhány belőlük a kolóniába tartozott, egy másikban pedig az anyjáét vélte felfedezni, egészen úgy, ahogyan Orod Opelë-ben is érezni vélte őt, Amyas házában. S bár utóbbi teljességgel képtelen észrevételnek tűnt, az előbbinek valódi voltára igencsak sok esélyt látott. Nem akarta kísérteni azt az esélyt a legkevésbé sem, így aztán nem kelt szárnyra, hiába száműzte fehér-elf-álcáját, hogy nagyobbakat léphessen, s ügyesebben mozoghasson a vastag hótakaróban. Pattanásig feszült idegekkel próbálta elkülöníteni egymástól az aromákat, amikor pedig meglelte közöttük a nőstényelfét, úgy érezte, a szíve távozni akar testéből a torkán keresztül. Ha valaki reánézett volna e pillanatban, nem a prédáját becserkésző, vadászat izgalmától lázban égő ragadozót látta volna - csak egy ifjú sárkányt, kinek reménye, várakozása, s minden erőfeszítése megtérülni látszott.
A központi hegycsúcs körül több kisebb emelkedés is meredezett az ég felé. Volt, amelyben korábban laktak is, azonban az öt legnagyobb egészen más feladattal rendelkezett, s éppen e nagyobb képződmények egyikéhez vezényelte őt a mágusember szava - Laryss illatával egyetemben, mely egyre erősödött, ahogyan az ifjú közeledett. Ez nem volt tiltott terület - a két szabálytalan kőtömb is jelezte ezt az alagútrendszer bejáratánál -, maga Valturaan is itt tanulta meg az alakváltás alapjait, azután, miután az ibolyaszemű jóvoltából szükségesnek érezte. A meredek falon, néhány vakon végződő barlangbejáraton kívül, az egyik oldalon egy különös formájúra vájt sík terület is helyet foglalt, amely, e pillanatban egyáltalán nem volt üresnek nevezhető. Két pikkelytelen járkált rajta, különös ritmusban, s még különösebb okból: mintha harcoltak volna egymással, azonban mozdulataik, s beszédük messze nem árulkodott komoly megmérettetésről. Az alacsony nőstény - egy hegyi törpe - vöröses-rozsdabarna haját, s a füle alatt meghagyott szakállát fonatok díszítették, erős kezében valamiféle fémtüskékkel ellátott kalapács meredt a másik félre, Laryss Orowennë-re, aki már jól ismert kardját tartotta fel, hogy védekezhessen. S mielőtt még az ifjú felfoghatta volna, mit is lát egészen pontosan, az ellenfelek összecsaptak, egyenesen a mögöttük sötétlő barlang különös, szürke-lila növényekkel borított bejárata előtt. Mozdulataikat a határozott hangú törpe nőstény magyarázatai kísérték, melyek arról árulkodtak, korábban is edzettek már együtt, s e leckének is az volt a célja, hogy szokatlan fegyverek ellen vértezze fel tudással az elf leányt.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-11-23, 1:20 pm

Valturaan

Csendesen nézem az elszáguldó sárkányt, aki úgy lőtt ki a szerelme felé mintha seggbe lőtték volna. Majd csendesen csatlakozom Frvia sétájához, nem mintha nem lenne mit mesélnem, de most valahogy nem látom értelmét a fecsegésnek. Ahogy megérkezünk Kilime és a kis Panu üdvözölnek. Pontosabban Panu szinte felöklelne, de a dörgölőzése óvatos és barátságos, a mérete is egyre jobban megmutatkozik rajta. Hamarosan kifejlett sárkány lesz. Megsimogatom a fejét, és a csiklandós részein meg is csikizve a gyermeket.
- Nem említjük meg a másik szagát, aprólék, sértő dolog szóba hozni. Bár tény tényleg kocsma szagom van. Na meg a bátyád is itt van, épp eszelős tempóban tart a kis elf nevelődhöz.
Frvia kérdésére féloldalasan hátracsavarom a fejem és rá nézek.
- Miért kérdezel olyasmit, amire tudod a választ. A selejtes bácsikájától természetesen.
Amikor Kilime megköszöni az őse segítségét, szinte késztetést érzek ahhoz, hogy én is visszacikizzek a kocsmás téma miatt.
- Persze jól végzi, mégis a frászt hozza az ide betérőkre. Nem kéne kicsit legalább egy nagyon kicsit megdorgálni? – Öltöm ki a nyelvem a szellemsárkányra, de azért tisztelet teljesen hajolok meg felé, hisz sokkal tartozunk neki. Egyelőre nem sok kedvet érzek Kilimének válaszolni, de előbb utóbb muszáj lesz, hisz ha nem válaszolok, rám ül és az fájdalmas lenne.
- Üdv Kilime rég beszéltünk. Háááát. – Vakarom meg a fejemet enyhén kínban. – Történt pár dolog, ami miatt előrébb hoztam a dolgot. A fiad kitudja miért úgy döntött üzenetet hagy nekem. Na, jó a miértet mind jól tudjuk. Mert én ígéretet tettem pár éve a kölyöknek, és most bevasalta. Persze semmi se kötelezett arra hogy idehozzam, de a viselkedése és a tettei elég meggyőzőek voltak.
Majd részletes mesébe kezdek az eseményekről, kihagyva a tényt hogy hülyére kínoztam a kérdéseimmel és szavaimmal Valt, bár szokás szerint minden szavam igaz volt, mégis kisebb őrülési jelenetet idézett elő Kilime fiánál.
- Szóval a kölyök erővel próbálta meg kiszedni belőlem a lány rejtekhelyét, és volt mersze feltételezni, hogy meggyaláztam. Erre kicsit elvertem, mert nem szokásom nőket gyalázni, pláne nem gyengébbeket. A lényeg, hogy ha nem figyelek magamra, a kölyök simán megölt volna. Nem azért mert tombolt. Azért mert az egyetlen logikus lépést tette, hogy legyőzzön azonnal. Nem kezdett hosszú harcba, gyorsan és azonnal tervezte lezárni a dolgot. Ezen megmozdulása, nem kis gyakorlatról tesz bizonyságot, és nem egy nyamvadt gyík, aki elbújik, ha harcra kerül sor. Így biztonsági okból hoztam ide, míg a város őrei bottal üthetik a hangoskodó sárkány nyomát. Na meg a fiad elég híres lett pár helyen. Neki ugrott egy vörös sárkánynak, igaz nem egyedül, de mégis megtette. Ez már megérte a döntést, hogy idehozzam, na meg elég messze Anzar egy szem fiától, hisz rá is annyian vadásznak, mint régen rám. Bár őt kevesebben mernék kinyírni a fent említett rokoni szál miatt. Jobb ha kikerüli őt, és a körülötte lebzselő veszélyt.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-12-13, 6:52 pm

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

- Mi ez a mozdulat? Nem annak az anyaszomorító Nol-nak a karcolásait gyógyítod, hát vágj oda rendesen! Legyél dühös, és az ellenfeled is érezze, hogy az vagy! Rajta, ijessz meg! - harsogta hirtelen a törpe asszony, jól érezhetően megnyomva az anyaszomorító jelzőt, annak ellenére, hogy az említett kék sárkány még csak nem is tartózkodott a Csúcson, hogy valamivel felidegesítse.
A feddés így hát teljes egészében a vele szemben álló elf leánynak szólt.
Laryss azonban, aki az imént igencsak különös dolgot vélt felfedezni a távolban, s ennek okán korábban hanyagul lendítette kardját, ezúttal nem osztozott a küzdelem-óra jelentette lelkesedésben. Nem tehette, ugyanis halovány-ibolyaszínű szemei fehér pikkelyek jól ismert csillanását érzékelték valahonnan messziről, mindössze egyetlen pillanatra, s e képzet foglalta el elméjét attól fogva. Eszébe jutott Panu, a sárkánygyermek, akinek felvigyázását reá bízták, s az is eszébe jutott, hogy mostanra már az ő társaságában kellett volna lennie. Azt persze nem tartotta valószínűnek, hogy a hétéves fióka megzavarná bármely fontosnak hangzó tevékenységében is - azon az időszakon szerencsére már átestek -, így, puszta érzékcsalódásként elkönyvelve a dolgot, egyetlen, mindössze egyetlen megbizonyosodást elősegítő pillantást vetett arrafelé, ahonnan a különös csillogást a lassacskán lefelé vánszorgó nap jóvoltából. Ám arra az egyre feltétlenül szüksége volt. Tudta, mennyire törékeny a béke, s a búvóhely biztonsága.
Valturaan elméjét, szaporán emelkedő-eső mellkasát, szívét, s csakhamar mindenét átjárta a mérhetetlen döbbenet, abba a döbbenetbe pedig türelmetlenség, mégis várakozás, azután pedig hitetlenség vegyült. Nem értette, mit is lát valójában, hiába volt egyértelmű, hiába volt valóságos - hiába volt valóság. Úgy érezte, teste ezernyi darabra törik, s azon darabkák mind-mind elszállanak a könnyed, hűvös szelek hátán, amikor az ibolyaszínű szemek reá irányultak. Abból a távolból még inkább aprócskának tűnt a gyenge fehér-elf-test, s e különbséget Valturaan tisztán érzékelte, még akkor is, ha sajátja felett többé már nem élvezett irányítást, nem érezte, meddig ér el, hogyan mozog. Úgy tetszett, mintha súlytalanul lebegne egyre közelebb és közelebb a véghez: az út végéhez, melynek elérkeztét az elf leány hirtelen mozdulatai is sürgették.
Laryss úgy vélte, káprázik a szeme. Úgy érezte, csak szíve gyötri most, képtelen látomással, mégis elejtette kardját, mely tompa csendüléssel került párhuzamba a talajjal; s elfordult tanítójától, mert felismerte azt az alakot. Azt a megtépázott, sebesen mozgó ragadozót, s annak minden vonását, egytől egyig, egymás után, elmélyítve magában a sosem remélt fejlemény édes illatát. Négy hosszú év után először pihentethette rajta szemét, rajta, az Ő kedvesén, kinek csupán árnyékától egy másik fajtársa talán gyötrő gondolatok közepette várta volna halálát, de ő meg sem rezzent... legalábbis nem a félelemtől. Arcának nagy részét fakó kezeibe temette, ahogyan létezésének utolsó morzsája is igyekezett magába fogadni a váratlant, s érezte Valturaan pillantásán, érezte közeledtén, hogy ő is ugyanezt teszi; talán még erősebben, mélyebben is, mint ő maga. De hogyne tette volna? Hiszen ő végig itt volt, itt rejtőzött, s közben tudta, tudta, hogy Shuga vigyáz reá odakint, megvédi, míg ereje engedi, azonban azt is igen jól tudta, hogy a máguslény nem léphetett kapcsolatba vele feleslegesen. Laryss látta a hósárkány jégszínű szemében, mit is eredményezett e döntés - az a döntés, amelybe nem avatkozhatott, mert Kilime rendelte el, az ifjú sárkány biztonságának érdekében. Látta, látott mindent, s látta a ragadozó-tekintet elködösülését is.

Uldrilda Skvindhelgr mindeközben csak egyetlen dolgot látott: egy számára ismeretlen sárkány közeledtét, s bár eszmélése első pillanatában még a segítséghívás legsikeresebb útját kutatta, szorgalmas tanítványára irányítva figyelmét, rögvest átértékelte helyzetüket. Ugyan nem értette, hogyan kerülhetett ide az elveszett fióka, azt pedig főképp nem értette, hogyan is volt lehetséges, hogy két ennyire különböző teremtmény ennyire aggódjék egymásért. És nem csak aggodalom volt, mit meleg tekintete ért - megkönnyebbülés, mérhetetlen szeretet, s megannyi más színes, egybeforró kavalkádja, s Drilda maga is ledobta fegyverét, hogy azután dús keblei előtt összefont karokkal szemlélhesse csendben a különös látványt.
Az ifjú, amint lába a kiszögellés fölé került, fényes villanás kíséretében maga mögött hagyta hosszú szárnyú, hiányos szőrzettel rendelkező, vitorlázó alakját, s csizmás-köpenyes fehér elfként landolt - valósággal ugrott - a korábban küzdők előtt. Döbbenettől, s hitetlenségtől hűvösen lángoló arca rájuk vetült, egyetlen pillantásra méltatva a törpe asszonyt, azután újfent az elf leánynak szentelte minden létező figyelmét. Néhány lépés, s az álomnak tűnő érintésnek létező-szaga volt, súlya, érzése. Laryss, ki eddig saját orcáit rejtette el előle, ezúttal az övéire tapasztotta erős tenyerét, s úgy nézte őt, mintha elvarázsolták volna. Valturaan-nak több sem kellett. A valóság arcul vágta őt, a két éveken át vágyott tenyér érintése, mint két csattanó pofon, visszavezérelte őt az életbe, s az ifjú sárkány gondolkodás nélkül zárta szoros, szeretettől - szerelemtől - forrósodó, mégis olvadó vajat meghazudtolóan lágy ölelésébe a fehér elfet, s lehajolt, hogy homlokát az övéhez érinthesse. Ajkát égette már a csók, ő mégis előbb Laryss illatát akarta magába szívni, s megrészegülni tőle, hogy azután már ne érdekelje semmi. Semmi ezen a világon.

-----------

Kétlábú-fülnek különösen hangzó fióka-nevetés töltötte be a növényekkel borított barlangrendszert, s főképpen azt a termet, amelyben Shuga Melfyomer csiklandozó ujjai tartózkodtak, igazán csekélyke távolságra Kilime legifjabb gyermekétől, akit szemmel láthatólag egyáltalán nem is érdekelt a rögtönzött illemtanóra. A sárkánygyermek hagyta, hogy a jövevény reá mérje, amit megérdemelt, végül nem bírta tovább, s kissé taszítva egyet a máguslényen, lassan a földig ereszkedett, ahol kiflivé gömbölyödve nevetett tovább, képtelenül arra, hogy szavakba öntse, szerinte igenis fontos dolog volt elemezni a szagokat, s megosztani másokkal az eredményt. Frvaia csendesen szemlélte őket, s talán túlságosan is gyanút keltő mennyiségű elégedettség tükröződött hószínű pofáján mindeközben. Néma maradt továbbra is, pedig máskülönben már idegesítőbbnél idegesítőbb megjegyzésekkel árasztotta volna el a barnaköpenyest. A magyarázatot várta, még megmaradt türelme társaságában, s bár Panu jelenléte némileg csökkentette a reájuk nehezedő lég súlyát, az ősanya pontosan tudta a történtek egyetlen bizonyosan elkerülhetetlen következményét, ezáltal pedig a sötétséget, amely Kilime szívét kerülgette. Akármit is mondjon ezután a démonember, a kijelentés már elhangzott, s míg a fióka figyelmét egyelőre elkerülte a hirtelen változás, mire észbe kapott, s meglepett tekintettel felemelte a fejét, hogy magyarázatot leljen, édesanyja körül addigra legalább háromszor átfordult az egész világ, alapjaiban rengetve meg mindent, melyet eddig biztosnak vélt. Metsző, jéghideg tekintete előbb a hírhozót igyekezte átszúrni, mintha azt próbálná kikényszeríteni belőle, hogy beismerje hazugságát. Elvégre megállapodást kötöttek, és azt a megállapodást nem lett volna szabad megszegnie, sem neki, Shugának, sem pedig bárki másnak, aki tisztában volt annak részleteivel. Az eroniai Frvaia-t nem érte felkészületlenül a másik nőstény viselkedése, s amikor látta, hogy Kilime izmai egyre inkább megfeszülnek a beszámoló alatt, úgy döntött, ezúttal elejét veszi a barnaköpenyes sérüléseinek, s csak azután lát neki megemészteni, amit hallott.
- Drága utódom valóban itt van közöttünk. Azért nem tértem vissza a határok őrzéséhez, mert hallani akartam az okot, amely miatt Melfyomer az eskü megszegése mellett döntött. Bevallom, a legkevésbé efféle magyarázatra számítottam.
Nos, úgy festett, Kilime sem éppen így képzelte volna mindazt, mely erre az eredményre vezetett. Átható tekintetét az azt szemrebbenés nélkül elviselő nőstényszellemről visszaeresztette a mágusra, sőt, lépett is néhányat, s karmos lábával maga alá húzta legkisebb gyermekét - úgy mért nyomást a különös szeműre, a Szárnynélküli Démonra, hogy megszorongassa őt. Azonban maga sem volt képes eldönteni, dühös volt-e inkább, avagy rémült. Dühös, mert a megállapodás semmissé lett... vagy rémült, mert elképzelni sem tudta, hogyan fogja elkerülni idősebb fiát ezek után - mert el akarta, a közelében sem kívánta tudni magát, egyetlen pillanatra sem. Bűntudat, fájdalom, s harag lesújtó keveréke kezdett sokasodni benne, ám elrejtette magában, mélyre; olyan mélyre, hogy a tekintete kereszttüzébe került mágus egyetlen cseppnyit sem volt képes érzékelni belőle. És Kilime egyetlen, végtelennek tűnő perc után elengedte láthatatlan fogságából Shugát, nem nézte tovább - a lábai között mocorgó Panu élvezett immáron elsőbbséget, kinek kételyek, s értetlenség áztatta zavarodottságát méterekről is ki lehetett volna szagolni. 
A legifjabb nem értett semmit. Most már valóban semmit. Nem értette, miért akarhatta a bátyja - az Ő bátyja, az a báty, akiről Laryss oly sok szépet, s jót mesélt - elvenni Shuga életét, s azt sem értette igazán, hogyan tudta volna a démonmágus meggyalázni a fehér elf gyógyítót. Mi volt egyáltalán az a meggyalázás? És ami talán még fontosabb, mi lelhette az Ő testvérét? Hogyan lehetett más, mint amilyennek Ő ismerte, hogyan? Laryss hazudott volna? Nem, az nem lehet. Laryss sohasem hazudott. És Shuga sem hazudott. De mindkettő mégsem fért össze egymással, ennek hatására pedig a gyermek, aki egészen ezidáig majd' megveszett volna azért, hogy találkozhasson e mesékből ismert teremtménnyel, most anyja lábaihoz húzta magát, tőle remélvén védelmet, biztonságot, de legfőképp: válaszokat.
Kilime azonban csupán végigsimított fiókája szárnyai között, s jobban magához vonta őt. Ő más elképzelést formált arról, mit is kellene most elsőként tennie, ennek értelmében pedig messzire száműzte magától önnön érzelmeit. Lelkének elfolyó darabjai hullámokban úsztak egyre távolabb, s távolabb tőle, míg ő maga acélkeménységű pillantásával burkolta be az egész barlangot. Még egyszer hagyta átperegni elméjén a démon szavait, majd pedig ebből utolsó megerősítést nyervén magának, kész volt kiosztani parancsait.
- Így már értem a döntésedet. - kezdte, ám hangja sokkal inkább diplomatikusnak hangzott, mintsem barátinak, s ahogyan tovább folytatta, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, miért is tesz így - Megmentetted magadat és a fiamat is, amiért hálával tartozom. De felbontottad az egyezséget, ami következményeket von maga után. Itt tartózkodása végéig te felelsz Valturaan épségéért és jólétéért. Egyelőre hagyd őt, hadd beszéljen a nőstényével, és pihenj. Vacsora előtt keress fel, továbbítsd minden kérését és üzenetét. Akkor majd megbeszéljük, hogyan tovább. Addig viszont éppen elég feladat vár rám. Menjetek a dolgotokra.
Jégkarom-csúcs egykori irányítója hű maradt régi szerepköréhez. A leghaloványabb érzelem-foszlány nélkül utasított, s bár nem emelte fel hangját, biztos volt benne, hogy elérte a kívánt eredményt, mely szerint Frvaia és Shuga magára hagyják. Panu társaságát nem tagadhatta meg, bármennyire is epekedett a magányért - zavarodott gyermeke még most is a lábai közül nézett fel rá, azonban nem abból az okból, mert megijedt volna önnön nemzőjétől. Rövidke évei alatt éppen elégszer tapasztalta már felőle e viselkedést, így képlékeny tudatát az foglalkoztatta most a lehető legkevésbé.
Ami Frvaia-t illette, a jelenlévők; nem, talán az egész megmaradt kolónia tagjai közül, nála jobban egyetlen lélek sem tudta, mi is történik egészen pontosan. Ő nagyon is jól értette, mire fel ez az egész parancs köntösébe foglalt kifogás, és bár ingerelte, mit Kilime tett, egyúttal azt is megtanulta már, mennyire nagy úr is az - a múlt sietve visszatérő apró szelete, mely bejelentés nélkül állja el otthona bejáratát. Ő, Frvaia, úgy döntött, teljesíti mestere gondosan elrejtett kérését, s nem létező, anyagtalan testével, különösen furcsa lépések közepette megindult hát arra, amerről érkeztek. Néhány mozdulat után visszatekintett Shuga felé, s ábrázata immáron levetkőzte minden komolyságát. Újfent elégedett vigyorral illette a csupaszbőrűt, s szavait késként használva megpróbálta kettészelni a tükörsima jéggé fagyott levegőt.
- Lám-lám. Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek, Melfyomer. Alábecsülted Valturaan-t, és most a gyermek húzta meg a saját határait, mielőtt te kijelölhetted volna a sajátjaidat. Kellett neked ígérgetni, nem igaz?
Kilime erre csupán fújt egyet. Az orrából távozó levegő ködszerű pamacsot rajzolt a barlangban, melynek látványára a nőstényhez képest aprócska fióka megpróbált tökéletes másolatot készíteni anyja párafelhőjéről. A történtek Frvaia hangsúlyozásán át egyáltalán nem tűntek többnek puszta játéknál, a család legifjabb tagja pedig ebbe a reménybe kapaszkodva tért vissza korábbi álláspontjához testvérével kapcsolatban.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-12-22, 8:10 pm

//Valturaan//

Kilime nehezebben veszi a dolgokat, mint kellene, ellenben Frvaia rejtett vidámsága kicsit sem lep meg. De az eseményeket figyelembe véve Kilime ha képes lenne rá már szemmel kinyírt volna. De mázlimra nem képes rá. A szellemsárkányra vigyorgok.
- Maradtál volna akkor is ha neked a folyosón mondtam volna el az egészet, csak hogy lásd neked mivel mondtam többet mint Kilimének. De neked is jogod van tudni az eseményekről. Hisz rengeteget köszönhetünk neked.
Majd a szemzsarnokra nézek, illetve először a zavarban lévő kölyökre Panura.
- Ha kérdésed van, tőlem kérdez, hisz a többség még óvna téged, azt élettől. A nagybátyád bezzeg lepcses szájú, de sosem hazudik, miként egy sárkány se tenné a fajtársaival szemben. Ezzel az egy dologgal emelkedünk felül az embereken, a többi dologban épp olyanok vagyunk, mint ők. Sosem hazudunk egymásnak ezt meg kell jegyezned, az már más kérdés hogy nem mindent tartunk fontosnak a közlendőkhöz.
Kilime szavai kimértek, mint egy jó adag jégtömb. Így szavaira élettelin vág vissza, hisz a nőstény elzárkózna, és az egész hegyet magára húzná a fia miatt.
- Az életem soha nem volt veszélyben, Vallal szemben, és ez igaz még jó pár sárkányra is, kik erősen fennhordták az orrukat. Viszont kíváncsi voltam, képes e lépni és megtenni, amit kell, és azt kell mondjam kellemeset csalódtam Valturaanban. Szóval inkább büszke lehetnél rá, és nem berezelni kéne tőle. Az anyja vagy időszerű így kezelned őt is. Ami meg a szerződést, avagy eskümet illeti még nem szegtem meg, és koránt sincs még vége. Val nem fog itt maradni, nem hiszem, hogy Laryss se vágyna a rokonaihoz, az elfeknél. Így biztos, hogy távozni fognak, előbb utóbb. Így ami kérdése lesz, azt egyenesen hozzád fogja intézni, nem bujkálhatsz évezredekig a fiad elől. Nem erre kértél fel, és emlékeztetlek a dologra, hogy én a barátságunk miatt teszem, amit teszek nem parancsra. Senki fullajtárja nem lesz soha Melfyomer. Ha beszélni akarsz a fiaddal, azt bizony személyesen fogod letudni, és lásd be hogy marhaság ez a távol-tartás. Szimplán rettegsz attól, mit tudnál neki mondani, mivel tudnád kiengesztelni. De néha a szavak helyett egy ölelés sokkal beszédesebb. Viszont ha bármelyik vakarcs neki megy Valtnak, azt megruházom. A hegyek közt vagyunk és ez az én terepem, hiába jeges, a Sziklaféreg még én vagyok.
Villantom fel én is az akaratomat, majd meghajolok Kilime felé és elindulok kifele. Frvaia szavai farkas vigyorra késztetnek, mintha a korábbi haragom soha nem is lett volna jelen, és hangosan kacagok a szellemsárkány szavain.
- Nem mondom, mert igazad lett. Viszont pont a szavaid miatt már korábban levertem jó sok cölöpöt a határra, és ezekekig jutott csupán a kölyök. Igaz ha akarta volna tényleg saját határokat jelölhetett volna ki. De a bölcsességed rengeteget segített helyesen felmérni az ifjút, csak most már az anyján kell lökni egy nagyot hogy ne rettegjen a következményektől. Mert nála lehet hogy új határok lesznek, és koránt sem biztos hogy mindenki örülni fog.
Csendes sétával indulok meg a fiókák felé, hisz azért szemmel tartom a kölyköket nem épp nyugis napok elé nézek. De míg kövekkel és porral van körülvéve, nincs sárkány aki ne hódolna be nekem. Sétát egy idő után por alakban fergetegként fojtatom, hisz így sokkal kényelmesebb és gyorsabb is a számomra.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2019-12-31, 4:00 am

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Az, ki született, s régen meghalt már; az, ki letűnt korok gyermeke még, a Griffkarmok Őre, Frvaia értette a Sziklaféreg szavait, s elmerengett bennük, mialatt távoztak Kilime barlangjából. Elmerengett, csendesen, s ami a legfőbb: magában, hiszen egyebet most nem tehetett, s nem is akart. Tudta jól, hogy az eroniai zaklatott, e zaklatottsága pedig közel sem volt ilyen erős és mindent betöltő már igen régóta, emellé pedig azt is tudta, nincs birtokában az, mellyel enyhíthetné Kilime szívének terhét. A kemény, végtelenül erős láncok, melyek láthatatlanul szorongatták a nőstényt, csak akkor esnek majd le, ha ő maga szabadul meg tőlük azzal a kulccsal, melyet egyedül kell megszereznie: a régmúlt elfogadásával. Addig azonban nem lesz nyugta, így az elzárkózás nem megoldás, a legkevésbé sem - tudta ezt Melfyomer is, Frvaia pedig igazat vélt felfedezni felszólalásában, s talán nem csak ő.
Kilime, Därur egykori foglya, mágiával átitatott szablyák képében szembesült az igazsággal, mely jelen helyzetben ártóbbnak mutatkozott szemében, mint egy tucatnyi jól képzett sárkányvadász. Mégis szembenézett vele, ízlelgette, közben pedig a távozók után nézett, mintha abban reménykedne, egyikük majd meggondolja magát, visszafordul, s a megoldás áldását bocsátja az édesanyára. Hiába várt, nem történt semmi - semmi, mely semmivé foszlathatta volna a nem várt fordulat elszakíthatatlan, különösen erős, ám mégis kellemesen puha fonalait. Hiszen hazatért a fia, olyanok közé, akik között nem kell félnie, akik között mellkast szorongató, lesújtó bizonytalanság nélkül hajthatja álomra fejét, hogy megpihenhessen a szörnyű évek után. Azok után az évek után, melyek még mindig nem szolgáltattak elég idővel Kilime számára, hogy felkészüljék, s talán az egész világon nem volt, nincsen, és soha, de soha nem is lesz annyi, melyben kellőképpen felhígulnának a keserű orvosságnál is sokkalta szörnyűbb ízű emlékek. Azok, melyek homokszemekként peregtek az egyre kevésbé szigorú, egyre haloványabb tekintélyt sugárzó tekintet előtt, s azok, amelyek végett hosszas gondolkodás várt reá a beállott csendben, melyet mindössze a legifjabb gyermek melengető közelsége járt át, akárcsak a jótékony enyhülés fel- fellobbanó szikrája.

-----------

Az ősanya, az élők megtörhetetlen védelmezője hamar magára hagyta a démonlényt. Szíves örömest elszórakozott volna még vele néhány értékes percre, azonban éppen e percek értékessége volt az, mely jobb belátásra térítette őt minduntalan. Őriznie kellett a határokat szüntelenül, s ő boldogan, büszkén tette ezt, láthatatlanul cikázva el Jégkarom-csúcs területe felett, akár egy mindent átszövő, legkeményebb fémnél is erősebb védőpajzs, melyet önnön létezéséből készített. Ő is kulcs volt, egy egészen másféle zár kulcsa, mely béke és biztonság szigetét teremtette meg a Lanur-hegységben. Aki oltalmába került, annak kivétel nélkül tartania kellett magát az odabent uralkodó törvényekhez, lett légyen bármilyen faji hovatartozású, férfi vagy nő, hím vagy nőstény, s gyermek, avagy felnőtt. Szövetség volt ez, háborút, ármányt és árulást nehéz taplakkal hóba tipró egyezség azok között, akik menedéket kerestek maguknak. S akik nem fogadták el Frvaia, Kilime és Shuga szabályait, azok bizony nem nyerhettek bebocsátást. Soha.

-----------

Az ifjú sárkány jégszínű szemein át összefolyt minden szín, mely a világon létezett; akkor is, ha egyetlen pillanat, s egyetlen helyszín nem tehette volna lehetővé, hogy az összeset valóban érzékelje. Mégis úgy tetszett, mintha pontosan ez történt volna, s az elme játékának következtében az őt körülvevő hegycsúcs úgy változott súlytalan, mégis talpa alatt érzékelhető, végeláthatatlan, kavargó, mégis lágyan, simogató, jó illatú ködként fodrozódó masszává, megfosztva őt a józan ész védelmétől, ám egyúttal üdítő gondtalanságot adományozva annak helyére. Mit számított már, ki lakja e helyet, mikor találkozik útja a nemzőjével, vagy éppen mit tesz a nem sokra tőle ácsorgó törpe asszony. Nem számított semmi. Véget ért valami súlyos, valami fojtogató, véget ért a bujdosás, a nyomozás, a vándorlás. Ami azonban nem ért véget, nos, az Laryss kiképzése volt, melynek fontosságát a lassú ritmusban topogó rőthajú átható tekintete igyekezett nyomatékosítani. Lyukat bámult volna az egész hegybe is vasakarata és elszántsága segítségével, ezúttal viszont nem csupán ennyiből állott a felőle érkező támadás. Örömöt is sugárzott, szeplős pirospozsgás arcán halovány mosoly terült el, a maga módján a két ifjú tudtára adva, megérti azt, mit e pillanatokban éreztek. Megérti, bár helyét nem pontosan itt kereste volna.
- Ha most rajtunk ütöttek volna, erre nem kerülhetett volna sor. De nem ütöttek, úgyhogy van időnk befejezni, amit elkezdtünk... Ugye?! - kezdte, mert hát látszott rajta, hogy csak elkezdte, s  el nem hangzott folytatás is illette volna még az egymás karjai között elveszetteket, akik erre a különös hangsúlyozásra természetesen rögvest másfelé koncentrálták figyelmüket.
Valturaan körül úgy pukkadt szét a képzelet-buborék, hogy szinte már hallotta. Egyáltalán nem örült, hogy megzavarták, így aztán nem túl barátságos pillantással jutalmazta az eddig figyelmen kívül hagyott alacsony termetű Csupaszbőrűt. Összeszűkült szemeiben dermesztő fény gyúlt, miközben egyik kezével lassan eleresztette Laryss derekát.
- Luuminen sapeily terä. - kélt szárnyra ajkairól a kardidéző varázslat, mielőtt még a fehér elf leány saját elejtett fegyveréért nyúlhatott volna.
Az áttetsző fegyver élesen csillant, mialatt használója a törpe asszonyra szegezte azt, másik kezével is eltávolodva a kétlábú nősténytől, aki meglepetten, s kíváncsian szemlélte az elkövetkező eseményeket. Nem avatkozott közbe, hisz' nem látta szükségét. Az ifjú sárkány nem gyilkolni akart, nem úgy mozdult, sokkal inkább árasztotta magából a kihívás hűvös tüzét, melynek jelenlétét a választ nem igénylő korábbi kérdésre érkező felelete szilárdította meg.
- Van.
S míg Valturaan arcára elégedettség költözött, az ibolyaszemű leány ábrázata valami egészen mást tartalmazott. Ő mindkét felet kiválóan ismerte, s elméjében már abban a pillanatban meghatározta a győztest, amikor a penge és a fémtüskés kalapács egymásnak estek. Hajlott az ifjú, s törtetett az asszony, küzdelmük tánca kétoldalú volt, akár az érem, összefonódó, mint a haj, azonban rövid életű, akár a kérész. És Laryss tudta ezt. Nem lepődött meg, amikor Uldrilda fegyvere íves suhintással kitépte a sárkány ujjai közül a jégkardot, mely sebesen megperdülve szelte ketté a hideg lég áramlatait, hogy azután magába fogadja az alant elterülő havas fennsík. Valturaan hiába nézett utána, nem láthatta a becsapódást, s ugyanígy hiába igyekezett elrejteni érzelmei hirtelen támadt viharát is, amely vihar igencsak zavarba hozta elszenvedőjét. Olyannyira zavarba, hogy csupán egyetlen nyögéshez hasonlatos hangot sikerült kipréselnie magából, ahogyan az elvesztett pengéje által megtett ívet tanulmányozta.
- He...?
- He, bizony! - így szólt a szemtelenül hangsúlyozott vélemény, melyet Laryss elfojtott nevetése egészített ki valahol mögöttük - Tanuljál szorgalmasan, fiú, és akkor talán majd félni is fogok tőled. Két éve sárkányokkal vagyok körülvéve, ne hidd, hogy a vagdalózásodtól remegni kezdenek a csontjaim. Vagy netalán a vajat próbáltad kenni?
Uldrilda pimaszul vigyorgott a jégszínű szemekbe, miközben gazdájukra szegezte különös fegyverét, akit addigra azonban már bőven maguk alá temettek a közelmúlt kusza gombolyaggá összeállott történései.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-01, 12:56 pm

//Valturaan//

A folyosó csendes, bosszantóan csendes, bár normál esetben élvezném. De most valahogy idegesít a dolog. Kilime szorongása is érdekes, bár megértem őt hisz egész eddig kerülte a fiát mint a tüzet. De lassan túl kell lépnie a félelmén. Frvaia is magamra hagy, visszatér az őrzéshez. Ahogy én is a kis sárkány megfigyeléséhez, aki amint látom, megint bajba keveredik épp. Nehéz sóhajt hallatok és lekarmolom az épp nem létező arcom. De mivel még messze van így csak egy dolgot tehetek. Miközben a törpe kifilézi Valturaant. A szemem, amit rá küldtem némi módosítással az arcom veszi fel. És jól láthatóan a küzdő felek közé ereszkedem.
- Ti meg mit műveltek? Azon kívül, hogy hangoskodtok. Törpe létedre elég agresszív vagy Drilda. Val oktatása még mehet, hisz benne van. De azért csak érzéssel, bár ne kíméld akkor, se ha nyafizik.
Valra és a lányra nézek.
- Val te meg fogadj szót Drildának, ha tanácsot ad. Sokkal jobb harcos, mint én. Ha harcra kerülne sor kettőnk közt simán legyőzne fegyveres harcban. Ha tanulni szeretnél, tőle támogatom, de az indulatok eben az esetben veszélyesek lehetnek. Pár perc, míg ideérek. Addig gyakoroljatok, de ésszel csak. Drilda köszönöm, hogy nem ugrottál Valnak amikor megjelent. Kínos meglepetés érte volna. De neked is szól, amíg ide nem érek nincs tombolás se neked, és sem neked Val.
A folyosón belehúzok az út megtételébe, hisz még mindig nem vagyok sárkány, és a sárkányok nem ismerik a pár lépés egy-egy szoba közt. Na meg a tény hogy az a gaz törpe képes lenne jó sok sárkánynak meglepetést okozni. Nem a semmiért díjazom, hogy nem rühelli a sárkányokat. Ritka a hozzáállása, és noha vannak még hozzá hasonlók, ő megérdemli a bizalmat.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-15, 8:27 pm

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

A jégpenge örökre elveszett.
S bár nem volt értelme bánkódni miatta, hiszen pótolható volt, az ifjú ragadozó még mindig túlzottan sok figyelmet tanúsított a kard által bejárt röppályának. Nem bánkódott - éppen ellenkezőleg -, rádöbbent valamire, s ez a valami újfajta vágy hűvös tüzét gyújtotta benne az eltemetett hamvakból. Arca megváltozott, s látta ezt Uldrilda is, aki még mindig reá szegezte fegyverét, jóllehet, távol állott tőle, hogy veszélyeztesse a zaklatott fióka testi épségét. Még nem készült szólni, mondanivalóját emésztette, formálta magában, hol Laryss-t, hol pedig újonnan megkerült választottját vizsgálván. Ekkor tűnt fel hát Melfyomer szeme, s ekkor rajzolódott ki a szokatlan kétlábú arca is a két küzdő között. A tekintetek a barnaköpenyes varázslatára tapadtak, s egyetlen szó sem hangzott el addig, amíg beszélt; sőt, néhány pillanatig még utána sem. A jó öreg Drildának is kellett némi idő ahhoz, hogy a mágus minden felfedett érzelmét ismerje, s helyére tegye azokat - azonban jóval kevesebb, mint amennyire tanítványának szüksége volt. Leeresztette fémtüskékkel borított kalapácsát, s megszólalt hát.

- Oktatom is! - közölte a törpe asszony, fél kezét csípőre tévén ugyan, azonban cseppet sem hangzottak nehéznek a szavak, melyek vörös ajkát elhagyták - Szerinted mi mást művelnék? Ráfér a kölyökre.
Valturaan persze cseppet sem volt ezen a véleményen. Legalábbis azon, hogy kölyök volna - a többivel mélységesen egyetértett, s bármi meg is tett volna azért, hogy a lehető legjobb védelmet biztosíthassa Laryss számára. Nem kívánta megismételni a négy évvel ezelőtti történések egyetlen másodpercét sem, s főképp nem abból az okból kifolyólag, mert nem képes felvenni a versenyt még egy keményebb diónak bizonyuló Csupaszbőrűvel sem. Tanulni akart végre már, s nem úgy, ahogyan régen, nem az apjától, nem Niveriától, nem haraggal, szigorral és félelemmel megtöltvén az időt, amelybe került. Ha úgy kell lennie, hát hagyja majd, hogy a Drildának nevezett különös nősténytörpe okítsa egyre s másra. Hagyni fogja, amíg úgy nem érzi, az aprócska kétlábú el nem bízza magát annyira, hogy azt képzelje, parancsolgathat neki vagy ordibálhat vele. Az ifjú sárkány abból többé nem kért.
Laryss ekkorra már abbahagyta a nevetést. Egészen jól szórakozott, ezt be kellett vallani, noha hirtelen támadt jókedvéhez nagyban hozzátett a nem várt jövevény érkezése. E szórakozás azonban gyorsan, s könnyedén süllyedt a démonlény szavainak árnyékába, hogy onnan újra soha fel ne bukkanjon. Shuga furcsa dolgokat mondott megfigyelő varázslatán keresztül, s a tudat, hogy e furcsa dolgok címzettje éppen Valturaan volt, nem hagyta nyugodni az elf leány elméjét. Akárhogyan próbálta másfelé terelni gondolatait, nem volt képes szabadulni egy képzettől, mely olyannyira erősen ragaszkodott a valóság fonalaihoz, hogy a gyógyító úgy vélte, bármelyik pillanatban fel is öltheti magára annak bűvös köpenyét, s eggyé válik vele. Az ibolyaszemű előtt megelevenedtek az események, melyek a Sziklaféreg ezen szavait eredményezhették. Megelevenedett előtte egy eszét vesztett Valuraan, villódzó, maróan hideg szemekkel, olyan ellenfélre szegezvén azokat, melyet nem képes helyben hagyni. Laryss azt is elképzelte, hogyan menthette meg Shuga, s hogyan vált ekképpen szükségessé, hogy tanmeséjét megpróbálja elültetni az ifjú hósárkány kemény fejében. A fehér elf visszaerőltette magára könnyed boldogságát, melyből mostanra egyetlen morzsa sem maradt felszínen, s hamisnak tetsző félmosolyt villantott, mielőtt magához ragadta volna az irányítást.
- Ne aggódj, Shuga, kézben tartom a helyzetet. Nem fognak bajt keverni, amíg ide nem érsz.
Ezt mondta. Úgy, mintha újfent meglelte volna szórakozását az egyre távolabb úszó árnyékok között, s valahogyan mégis úgy, mintha Kilime parancsolt volna rendet Jégkarom-csúcs lakói között, hogy reá figyeljenek, mert mondani kíván valamit. Laryss nem késlekedett. Mélységes szeretettel, gyengéden érintette tenyerét a fehér sárkány mellkasához, hogy félretolja az útból - abból az útból, amely egyértelműsíteni volt hivatott Uldrilda jelenlegi ellenfelét. Folytatni kívánta gyakorlatát, de hogyne tette volna? Elég volt egyetlen ostoba - ostobán valóságos - képzet, egyetlen egy, s koponyája máris lüktetni kezdett. El kellett hát terelnie figyelmét valamivel, amíg a démonmágus megérkezik.
Valturaan hagyta magát. Hagyta, hogy Laryss eltávolítsa korábbi helyéről, s követte a nyomás által láthatatlan erőkkel kijelölt lépéseket, melyek balra vezették. Az ifjú hím érezte az érintésbe sűrített megannyi apró ízt. Féltést. Törődést. Izgatottságot. Zavart. Megkönnyebbülést. A zaklatottság nem ért el hozzá - elnyomta azt önnön lelkének feltámadni készülő vihara, melyet Shuga hangja korbácsolt mérhetetlen erejével. A hangja? Nem. A megmásíthatatlan tény, melyre a szellemmágus Csupaszbőrű-otthonok alapköveként tekintett, s a tény, melynek Valturaan nem lelte jogos forrását. Nem értette, hogyan képzelhette az a hímlény... hogyan gondolhatta, hogy bármilyen parancsot is hatalmában áll kiosztani reá. Nem értette, miért jogosítaná fel erre Kilime ismeretsége... barátsága... bele sem akart gondolni, hogy micsoda. Nem akart belegondolni semmibe. Egyedül akart maradni Laryss-szal.
A törpe asszony megsimította fonott félszakállát, miközben a két ifjút szemlélte. Súlyos fegyverét ahelyett, hogy a leányra szegezte volna, felemelte, hogy a vállán nyugtassa tovább ezután. Mondania sem kellett volna, hogy berekeszti az edzést, hisz' ettől a pillanattól fogva nyilvánvalóvá vált, Laryss mégsem tekintette befejezettnek aznapi gyakorlatát. Kardját is kezébe vette akkorra, hogy készen álljon, ha kezdődne a következő menet. Uldrilda azonban még csak ujját sem mozdította feléje.
- Végeztünk mára, kicsi tünde. - mondta, azt a megnevezést használván a leányra, amelyet Tuldrydd ültetett el a gyakorlatban, ám az egy egészen másik történet - Vacsorát főzni sem fog más rajtam kívül. Menj, törődj a sárkány-uraddal, és várjátok meg a Sziklatöredéket.
Az asszony arca megenyhült. Igazán megenyhült, annak ellenére is, hogy továbbra sem tett le a különféle gúnyos megnevezések alkalmazásáról. Nem mutatkozott be az ifjú sárkánynak - hallották egymás nevét, s ez neki egyelőre elég volt. Egyébként sem ismeretlen alakként tetszelgett emlékei között az a kócos fej, a szurkáló tekintetről már nem is beszélve. Könnyűszerrel tudta társítani ezeket Laryss, Kilime és a többiek elbeszéléseihez, a nagyasszony elsőszülött fiáról, aki maga mögött hagyta az általa ismert világot, hogy mérhetetlen magány mellett keresse meg szíve otthonát. A nőstény törpe intett egyet Melfyomer arcképének, azután nemes egyszerűséggel továbbállott, meg sem várván, akad-e ellenvetése bármelyiküknek is.
Az ibolyaszeműnek nem volt. Ezúttal nem. Máskor - akármikor - eltántoríthatatlanul ragaszkodott volna az edzés befejezéséhez, most azonban elég volt baljára néznie, négy teljes éven át nem látott kedvese felé, hogy elengedje a tanórát. Amikor pedig ez megtörtént, a leány elméjét friss erővel repkedő, zümmögő-zavaró, sürgető gondolatok rohamozták meg. Egykettőre Valturaan előtt találta magát, jégszínű szemeibe fúródott tekintetével, s langyos, puha, óvó kezeinek tapintásával tudakolva tőle szótlanul: baja esett-e, elfáradt-e. Hogy vajon miként került ide? Laryss nem tudta, s nem is erre volt leginkább kíváncsi.
Megbecsülte a végtelennek tetsző idő távlatából emlékeiben megőrzött közelséget, s hagyta, hogy a sárkány, akit a legkevésbé sem érdekelt, hogy Shuga szemtanúja mindannak, mit művelnek; gyengéd csókkal nedvesítse ajkait.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-18, 4:52 pm

//Valturaan//

Ahogy sétálok a még távol levő trió felé közben, mint említettem szemmel tartom őket. Amikor csevegésbe kezdek, inkább megállok, hisz nem szeretnék a falnak menni. A Törpe bőszen szól vissza nekem, ami lássuk be nem meglepő.
- Főznél? Esetleg lepkéket kergetnél?
Vigyorgok a nőre, noha ha most mellette állnék, a fegyverét tuti belém mártja.
- Jól látod, tényleg ráfér egy kis mozgás. Kicsit el van hízva derék tájt.
A kacagó lányra nézek és felvonom a szemöldököm. Laryss szavai mögött mély érzelmek rejtőzhetnek, de amíg nem vagyok, ott nem igazán mondhatom a szemébe, hogy baja van. De még mindig ő a higgadtabb. Valra nézek és felsóhajtok, az ő gondolatai is cikázhatnak, méghozzá azt sem nehéz kitalálni min. Ezért az orra alá dörgölöm. Felveszem a teremben lévő por föld és homok segítségével a teljes alakomat és az ifjúra nézek.
- Ezen a helyen az én szavam a törvény. Vannak ugyan itt lakók akik kicsipkézhetnék a hátsóm, az is lehet hogy még csak gondot se jelentenék nekik. De van egy apró tény ami föléjük helyez, noha ritkán élek ezen dologgal mert nincs rá szükség. A sárkányok büszke nép, erősek is, aki ezt tagadja mind ostoba ork. De amikor egy hozzám hasonló fél lény menti meg a pikkelyes seggüket a haláltól. Az elég sok tiszteletet kiérdemel náluk. A te eseted se kivétel, ahogy itt senkié se. De butaság lenne azt mondani, hogy hibátlan vagyok. Hisz lássuk be 350 évvel ezelőtt megöltek. 40 éve élek ebben a felemás testben játszva az embert.
Veszem fel a démoni alakom teljes nagyságát, aminek a fogadóban a kisöccsét láthatta. Majd megbököm a sértett önérzetű mellkasát.
- Csak az életeddel tartozol nekem semmi többel, ha ez nem érdemel tiszteletet Valturaan. Akkor vedd sorra mi történt veled egy hozzám hasonló kétlábúval történt teszt harcban. Ha uralkodni akarnék, feletted nem egy módszert tudok rá. De én szeretem a szabadságot, az életet, és azt hogy van kihez hazatérnünk. Jelenleg erősebb vagyok nálad, bár azt is be kell valljam hogy mindez a szerencsén is múlt. Ha gyengébb lennék, akkor nem kéne itt papolnom egy kölyök sárkánynak, akit az elmúlt 8-10 évben védelmeztem. Nem kötelességből, nem pénzért. Csak azért mert az a gyáva nőszemély, aki még mindig tipródik a tette miatt, nem mert többet tenni érted és egy barátját kérte fel hogy segítsen. Rám bízott, mert tudja, hogy az életemet adnám mindenkiért, aki most itt van. Tökmindegy hogy régóta él itt vagy nem rég érkezett. Még Drildáért is megtenném, hisz számomra az élet a fontos minden más marhaság. Ti ketten összepasszoltok Laryssal. Sok fujjogó van de ez engem kicsit se hat meg. Ahogy anyádat is szerettem régen mikor sárkány voltam még, aztán elrabolták tőlem. Szóval kölyök ha arra kérne hogy öljem meg az apádat, csont nélkül nekiugranék még ha bele is pusztulok. De a kéréseit sosem tagadnám meg, mert kicsit furán mutatja ugyan ki, de szeret tégedet. Még a lányt is kimentette CSAK miattad. Szóval nem akarok holmi sárkány önbecsülés miatti zűröket. Csíplek kölyök mert van benned sok lehetőség, ahogy kedvelem Larysst is, hisz gyakorlatilag felfogta azt amit te meg az a rejtőzködő Kilime erősen tagad. Beleörülne ha bajotok esne, de nem tudja kimutatni mert ugyan úgy elfojt mint TE.
Váltok vissza az emberi verzióra, majd a gömbre. Pontosabban előbb vállon veregetem Valt és csak utána teszem meg.
- Sietek hozzátok, mert számítok némi bonyodalomra, pár itt lakótól. Gyakoroljatok, vagy turbékoljatok.
Félre vonulok, és a folyosón, végre ismét futásba kezdhetek. Közben, ahogy félszemmel azért lesem mi történik, Drilda egyik szava reked meg a két fülem közt. Sziklatöredék? Ezért cikcakkosra rágom a seggét, még jobban belehúzok hogy mihamarabb törpe húst ehessek.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-26, 1:50 am

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Laryss selymes, hófehér bőrét kellemes fuvallatként simogatta az ifjú sárkány forró lehelete. 
Egyenesen beleborzongott Valturaan közelségébe, szívének minden szegletével, lelkének legapróbb, rejtett darabjaival, meg is feledkezvén már arról, mennyire fontosnak tartotta a gyakorlást, s mennyire jó érzéssel töltötte el, ha ujjai fegyvermarkolatot értek. Ám hideg fém helyett azok az ujjak e pillanatban is a ragadozó nyakát, hátát simították végig újra és újra, pendülő acél hangjának, kardsuhintások ívének írmagját sem hagyva meg az elf leány elméjében. Valturaan számára hasonlóképp tetszett üresnek a világ - üresnek, s egyúttal csordultig teltnek, s aligha akadhatott olyasféle jelenség ezen a világon, mely képes lett volna áthatolni ezen a semminek tűnő mindenségen. Akkor sem szakította volna el magát a gyógyító puha arcától, ha Melfyomer százféle bosszantó módot talált volna arra, hogy tudassa vele: szerinte található rajta némi felesleg. Éppen ellenkezőleg cselekedett; tudván, hogy a különös mágusszerzet minden moccanásukat árgus szemekkel figyeli: úgy határozott, nem marad alul vele szemben nagy hírek említését illetően, így aztán a korábban csókkal fűszerezett szoros ölelést hirtelen valami egészen másnak bölcsőjévé változtatta. Eleget kellett tennie egy igazán fontos ígéretnek, melyre alkalmasabb időt talán hiba lett volna később keresnie; ekképpen pedig óvatosan a fehér nőstényelf apró, hegyes füléhez emelte ajkait, s - nem számított, hallja-e a szörnyvarázsló -, halkan suttogni kezdett.
- Nie azt üzeni, hiányzol.
Ha Laryss borzongását bármily csekély mértékben is fokozni lehetett volna, az bizonyosan megtörtént volna régi barátnéja nevének említése nyomán. Az ibolya íriszek felfénylettek, ahogyan a leány pupillája kitágult, s ahogyan ő egyre előrébb s előrébb jutott a következtetések sürgető, letaglózóan elme-rohamozó sorában. Nienna nan E’Leinor-Syllen személyét ugyanis nemcsak megemlítették előtte, hanem egyenesen neki szóló üzenet kapcsán bukkant napvilágra évek súlya alá temetett emlékek cafatokra szakadt lapjai közül. Elsodró erővel lett úrrá rajta újfent a meglepettség, s meg sem állotta volna, hogy ne tegye fel mindazon gyötrően, sietve eszébe ötlött kérdéseket, melyeket Valturaan üzenete keltett benne, akárha szikrával lobbantanak lángokat a tűzhely alatt. Meg sem állotta volna, ha Shuga nem dönt úgy, hogy egy egész arcnál is sokkalta jobban kell manifesztálódnia előttük - így pedig a kérdések, a kíváncsiság, a remény, s a bizsergető izgalom mélyen lenyelve vert tanyát a gyógyító gyomrában, türelmesen várván a maguk idejét.
A kiszögellés, ahol az elf és a törpe rendszeresen gyakoroltak, lépteik, támadásaik, hárításaik során sem vesztette el hótartalmát. A homok, a föld, s mindaz, mely felett a máguslénynek hatalma volt, alóla kúszott felszínre, hogy a már korábban megalkotott fejhez tartozó testté álljon össze. Valturaan érezte magán a varázslat-Shuga tekintetét, pedig az cseppet sem valódi szemekből származott, ennek ellenére mégis éppoly kellemetlenül vetült az ifjú hósárkányra, mintha a barnaköpenyes már meg is érkezett volna közéjük. Nem derítették túlságosan jó kedvre azok a szavak sem, melyek köréje társultak, akár egy védtelen, gyámoltalan hajót ostromló fullasztó, hatalmas örvény. A Csupasz-bőr mögött rejtőző egykori sárkány megsemmisítő szembesítést végzett el rajta, mialatt beszélt, noha annak első darabkája Laryss számára nem tűnt többnek egyszerű oktatásnál. Olyan oktatásnál, melyet választottja, a fehér ragadozó nemrégiben megemlített viselkedése következményeként jócskán megérdemelt, s a leány tétovázás nélkül osztotta Shuga álláspontját, még akkor is, amikor amaz, még több anyag segítségével felfedte előttük démon-valóját, s homok- és földujjaival a kis fehér mellkasát, azzal együtt pedig azt a nyavalyás büszkeségét támadta, amelynek maga a leány is gyakorta ellátta a baját.
Valturaan súllyal ellátott cérnaként megfeszült idegei türelmetlenül várták a folytatás érkezését. Sejtette, hogy Shuga még csupán a felénél sem tartott annak, mi kikívánkozott belőle, s annak is tudatában volt, hogy részbeni jogossággal teszi mindazt, amit tesz. Bármennyire is nem akaródzott elismernie, ha Kilime valóban őt kérte fel idősebbik fia védelmezésére, Melfyomer pedig engedelmeskedett neki, akkor bizony valóban tartozott feléje valamivel - bár korántsem az élet szót választotta volna; főképp olyasvalakivel szemben nem, aki éppen az imént jelentette ki, hogy szolgálatai a sárkányok fölé emelik szerény személyét.
Még mit nem... - gondolta az ifjú, s ügyet sem vetvén arra, miféléket vett még sorra azután a mágusszerzet, vészjóslóan fújt egyet.
Figyelmeztető tekintetét az alakot öltött ál-kétlábúra szegezte, s szavak sem kellettek hozzá, hogy kifejezhesse vele, miként is minősítette korábbi összeütközésük részleteinek Laryss előtti felfedését, akármilyen kevésbé egyértelmű módon is tette azt saját, külön bejáratú őrizete. Nem állott távol tőle, hogy felszólaljék, s azáltal helyére irányítsa a fölé magasodó furcsa lényt. Nem érdekelte, miféle következményekkel járna, s az sem izgatta túlságosan, ha ezzel gondatlan anyját sikerült volna magára haragítania, ki vissza sem nézve eltaszította őt magától, majd pedig hamis bűntudat hozadékaként a nyakába akasztotta a démonmágust. A legvastagabb falakat is játszi könnyedséggel áttörő harag gyulladt benne, mely kitörésre várt, mintha ezen a napon még egyszer sem adott volna esélyt annak csillapodására. Éles, hosszú, sötét karmokkal karistolta az ifjú bensőjét, megpróbálván rávenni őt, eressze ki, engedje szabadjára, s hagyja magát vezetni általa Melfyomer ellen. Kész volt folytatni azt, melyet Valianban megkezdtek, melyet soha nem akart Laryss tudtára adni, most pedig mégis az ibolyaszín szemek láttára fűzte volna tovább. Elege volt Shugából, olyannyira elege, hogy nem bírta már tovább. Magán kívül eresztette el az elf leány langymeleg karjait, hogy teljes testtel szembefordulhassék a homok-alakkal, nem számítva rá, hogy azok a karok erővel ragadják meg őt; olyan erővel, mely széttörhetetlen kalitkába zárja minden dühét, minden büszkeségét.
Az az erő Laryss lelkéből gyűrűzött.
A leány kezei reszketni kezdtek, s fehér elf lévén, bizony nem a hidegtől. A Nienna neve által okozott keserédes öröm, s kíváncsiság semmivé foszlott a nőstényelf arcát ostromló, feszültségtől terhes, rideg, súlyos terhek alatt. Szemnek láthatatlanul apró darabokra töredezett, ahogyan a mindent elsöprő rádöbbenés elmorzsolta azt, kétséget sem hagyván felmerülni a feldúlt elmében azt illetően, mire fel is hangzott hát el e tanbeszédnek álcázott figyelmeztetés. Laryss-ban szemernyi kérdés sem verdesett szabadulásáért grifftollas szárnyaival - nem volt reá szükség, ha nem létezett kérdőjel többé. Ténnyé vált az, mit álmaiban sem képzelt volna, valósággá, megtörténtté, s hirtelenjében azt sem tudta, utat engedjen-e könnyektől duzzadó rémületének, s fájdalmának, avagy fojtsa el őket magában Melfyomer elbeszéléséhez hűen, s hallgasson róla. Nem eresztette az ifjú sárkány kezét, egyre csak magához rántotta volna, mintha abban reménykedne, ha ölelésébe zárja, az majd megadja számára a helyes választ. Ám erre nem került sor - nem úgy, ahogyan az elf remélte, Valturaan ugyanis észlelte Laryss erejét, észlelte a mozdulatait, s mintha egyetlen, hatalmas ollóval egyszerre elvágták volna őt a dühéhez kötő láthatatlan fonalaktól, mintha arcul csapták volna; úgy fordult feléje, s úgy szembesült annak minden bánatával, minden félelmével, minden csalódottságával. Földre rántotta lelkét az ibolyaszemű szenvedésének látványa, könyörtelenül odaszegezte, csaknem kitépvén azt az ifjú mellkasából. Így találta meg a mágus tenyere vállát, arra kényszerítve őt, hogy elszakadjék a szörnyű, szívbe markoló látványtól, mely bűntudat ezernyi duzzadó patakját fakasztotta hevesen dübörgő szívében.
Shuga Melfyomer manifesztációja ezután szertehullott.
Ahogyan az ifjú elméje is.
Ismételten a kínlódó leány felé tekintett, ki egyre jobban szorította a sárkány karját. Minél tovább nézte, annál mélyebbre hatolt testében a bánat, s egy másfajta düh, egy egészen más természetű. Öngyűlölet.
- Mit tettetek? - rivallt rá, majd újra megismételte azt, kíméletlenül nyomatékosítva minden egyes érzelmét - Mit tettetek?!
De maga is tudta a választ.
A fehér sárkányt súlyos ütésként érte a zaklatott hang, s megfürdött annak medrében, mezítelenre vetkőzött a leány lelke előtt, hogy szembesüljék önnön hibáival. És az ifjú figyelt... minduntalan figyelt arra, mit Laryss mutatott neki saját magáról. Becsülte őt ezért is - tükör volta miatt, mely megmutatta számára igaz valóját, köntörfalazás nélkül, s elfogadta azt is, hogy Laryss ítéletei hasonlóképp lágyították bensőjét, akárcsak a szeretete. Öröm vagy fájdalom, az eredmény nem számított. Mindennel együtt volt szüksége arra az elfre.
Sajnálom. - borította be elméjét, annak minden szegletébe elhatolván - Sajnálom. Sajnálom.
De a hangok nem találták meg torkát. Nem számított, hányszor próbálta meg - nem számított, mert mélyen, legbelül még mindig késztetést érzett arra, hogy bántsa a mágust. Ebből a különös tehetetlenségből kovácsolt hát tetteket magának, amikor gyengéden megragadta a gyógyító kezeit, s annak hátához érvén, vezetni kezdte őt a kiszögelléshez tartozó egyetlen, barlangnak tetsző folyosórendszer szájához. Laryss haladt vele együtt. Ezek után végérvényesen elvesztette minden kedvét az edzés folytatásához, Drildával, avagy anélkül. Ha nem szerez tudomást a történtekről, talán most Valturaan okításába fogott volna, így azonban megtörölte könnyektől nedves szemeit, s szorított egyet az ifjú sárkány kézfején - azon, amely még szabad volt, s azon, amely nem a hátán nyugodott, hogy higgadtsággal áldja meg őt. A különös növények az egész padlózatot beborították, a mennyezet irányában azonban mohák nőttek, méghozzá olyanok, amelyek fényt szolgáltattak még a legsötétebb alagútrendszerekben is. Nem a jégkarom-csúcsi sárkányok szaporították fel őket, elvégre számukra még Csupaszbőrű-alakjukban sem jelentett hátrányt a félhomály. Az efféle módosításokat Kilime hatalomátvétele után végezték, a nagyasszony és Frvaia irányítása alatt. Shugára az alagutak bővítésénél volt elengedhetetlenül szükségük, így ő a növényekkel csupán elvétve foglalkozott, mégis, a végeredmény magáért beszélt. E kivilágított, átalakított folyosó vezette el a két fiatalt ahhoz az ajtóhoz, amely mögött a gyakorlatokhoz használt fegyverraktár bújt meg. Mindennek megvolt a maga helye, még ha nem is minden állványon, polcon s fiókban állott éppen az, minek ott kellett volna lennie - azokat e pillanatban, vagy a közelmúltban használták. Valturaan betette maga után a fülsértően nyikorgó ajtót, s közönnyel szemlélte meg az asztalon hagyott kenyér- és sajtdarabokat. Bárki is tartotta rendben e helyet, az étkezéssel járó romok eltakarítása merőben elkerülte figyelmét, ám ezzel együtt sem lehetett rendetlenségnek nevezni azt, mi odabent uralkodott. Az egészen különleges formájú, sokszögletű, aránytalan kör alapon nyugvó, kupola alakú mennyezetet teljesen benőtte a leveles-lebenyes sötét moha, mely napvilág hiányában hátborzongatóan kellemes fényt árasztott magából. Ebben a fényben, mely egészében nem, azonban nagyrészt elűzte magától a feketeséget, vált láthatóvá az ajtótól legtávolabb eső szegletben egy párnázott, támlával ellátott, padhoz hasonlatos ülőalkalmatosság, amelyre Laryss bökött, s amelyre ennek hatására az ifjú telepedett le, amíg a leány az ajtó mellett lévő ládához lépett vissza. Leemelte a kifakult, vörös lepeldarabkát a deszkák tetejéről, s amikor felhajtotta a láda fedelét, Valturaan földet vélt benne felfedezni, azzal együtt pedig alacsony, tömzsi lágyszárú növényeket, melyeket sűrű, fehér, pelyhes szőr borított. Leveleik, csak úgy, mint kissé áttetsző, színtelen szirmaik vízzel szedték meg magukat, a legkülönösebbnek bennük mégsem a látványuk bizonyult. Amikor az ibolyaszemű visszaengedte a láda tetejét, s a sárkány mellett helyet foglalva annak ölébe adott egy példányt, az ifjú tagjait lágy, simogató melegség járta át. E melegség segítette megnyugvásukat, miközben szorosan egymáshoz érve, csendesen várták Shuga érkeztét.
S az a csend valahol mégis hűvös feszültségtől roskadozott.
***

Amikor a barnaköpenyes a terembe lépett, Laryss volt az, ki elsőként szegte fel fejét, szigorú pillantással jutalmazván a mágust. Az a pillantás volt az, mely ráébresztette az ifjút, a valódi konfrontálódás még csak most kezdődik, s e zárt térben egyszerűen lehetetlen lesz elmenekülni a gyógyító büntetése elől. Mert az bizony kimérettetett rájuk - mindkettejükre, történjék bármi. Valóban bármi, s ezt az ifjú fehér tudta a legjobban. Mégis tett egy próbát Laryss figyelmének elterelésére, így pedig elővette a mágusdémon egy korábbi mondatát, s annak szerepétől eltekintve, kérdése jogosnak ítéltetett volna bárki szemein keresztül.
- Most, hogy itt vagy, szeretném tudni, kik azok, akik bonyodalmat okozhatnak.
Szinte hozzá sem kellett volna tennie, hogy úgy érti, rajta kívül. Fényes, jégszínű szemeiben minden lehetséges információ ott csillogott ennek alátámasztására, s Melfyomernek vaknak kellett volna születnie ahhoz, hogy ne vegyen róluk tudomást. Hangja kissé nyers volt ugyan, mégis kimerültség színezte be azt, s nem az a fajta, mely a testet támadja. Lelkéből facsart ki minden erőt és türelmet Laryss fájdalma és csalódása, azé a leányé, aki mindenkinél drágább volt Valturaan számára. Azé, aki most felállt, s visszafoghatatlanul reájuk mérte, mit reájuk kellett mérnie.
- Egyáltalán nem vagyok büszke. - közölte velük keményen, mindig arra irányítván tekintetét, akit éppen megszólított - Nem tudtok becsapni. Nem tesztharc volt, ami történt, és nem egy hozzád hasonló kétlábúval, Shuga, hanem veled, és nem fér a fejembe, miért kellett ezt csinálnotok! Valturaan, te folyton elveszted a fejed és mindenkinek nekimész, aki olyat mond, ami nem tetszik. Shuga, neked meg lehetett volna annyi eszed, hogy visszatartod, ahelyett, hogy felveszed a kesztyűt.
Visszatart, hogyne. - gondolta az ifjú ingerülten - Azért kezdte Ő az egészet.
- Mind a ketten hibásak vagytok. Nem akarok meghallani még egy ilyet, de mivel ennyiből úgysem tanultok, itt az ideje kiosztani a büntetést. Ha ennyire érdekelnek titeket a tesztharcok, lehetőséget adok nektek a gyakorlásra. Addig fogtok együtt edzeni, amíg Valturaan arra a szintre nem kerül hogy Drildával folytassa. Ellenvetést nem fogadok el.
Ennek ellenére azonban árgus szemekkel figyelte őket, hogy még csírájában elfojthassa a vélemény-nyilvánítást.
Vissza az elejére Go down
Shuga
Barnaköpenyes
Shuga

Hozzászólások száma : 635
Életkor : 41

Character sheet
Nép: Mágusok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-26, 5:21 am

Ahogy belépek kínos csend fogad, noha nem ott vannak ahol megkértem, hogy maradjanak. De legalább együtt vannak. Laryss szavai mérgezett tőrként döfnek a füleimbe, amire elmosolyodok. Miért ne tenném? Még a halálra ítélteknek is jár valami szórakozás. De előtte Valturaan szavaira válaszolok.
- Hogy mi van? – Zökkenek ki picit szerepemből. – Ja hogy az a probléma. Pár sárkány még itt is problémás egyed és nem igazán humánus egyedek. Szóval nem lenne jó találkozni velük.
Most ideje a lánnyal foglalkozni hisz Val elismerte, hogy erősebb vagyok nála így jó kis sárkányként nem fog vitába szállni velem. De sajna Laryssra ez nem érvényes. Pedig igazán lehetne.
- Csak nem megbántott valamivel? – Adom az ártatlant. – Azt állítod, hazudunk? Pontosítok, én hazudnék? Teszt harc volt, méghozzá sárkány módra, hisz nem vagyunk emberek, elfek és a többi faj. Sose akarj hazugságon kapni Laryss. – Sétálok felé kényelmes tempóban, majd a Sendelben kipróbált négylábú formámra váltva sétálok tovább felé. – Soha nem mondtam azt hogy mással harcolt. Csupán annyit, ha egy humánnal harcolt volna, lazán végez vele. De pechjére én egy szörnyeteg vagyok, így esélye sem volt ellenem.
Állok meg Laryss előtt, és lenézek rá. Bár csak egy ló méretű szörny vagyok, azért jól esik ez az alak, jobban mint a kétlábú. Majd mint a macskák leülök a seggemre és vakarózni kezdek.
- Szóval pont ezért történt meg az ominózus összecsapásunk. Ha csak egy picit is elvesztette volna az önuralmát, most a halálhírét kapnád. Sárkányok vagyunk, így teszteljük egy fióka életrevalóságát. Ha elbukik, mi erősödünk a halálával. Ha túléli, szintén jól járunk. Szóval ha kötekedni akarsz köss Rooberbe, és a hozzá hasonló istenekbe akik ilyennek teremtettek minket. Csak az erőt ismerjük el. És Valturaan megfelelt ezen a teszt harcon. Az hogy én hergeltem fel, szintén a része volt. Bocsánatot nem fogok kérni egy évezredes hagyomány miatt.
Öltöm ki a lányra a nyelvem. Majd ujra emberi alakban nézek rá.
- Bocsássák meg az istenek, hogy kevély vagyok. Igaz bele is haltam, és most egy névtelen fajú fertelem vagyok. Szóval, nekem is jár valami szórakozás. Meg lássuk be neki is kellett már hogy a hiányod okozta feszültséget valakin levezesse. Tehát ha büntetni akarsz akkor büntess.
Vonok vállat, pláne amikor Val edzésére térünk ki.
- Most csak szórakozol velem ugye?
Valra nézek és elvigyorodom.
- Kard? – Folyik a karkötőmből ki egy kristály kard, hisz a másik kardom halált oszt már akkor is ha csak meglapogatom a pengémmel. Igaz nem azért mert hű de nagy mágikus fegyverkészítő lennék, bár voltak már kísérleteim. De a Baláltól szerzett fekete kristály vicces dolgokra képes. Az egyetlen létforma ami immunis rá az Furia.
- Vagy karom? – Villantom ki a szabad kezemen a karmaimat.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan

Hozzászólások száma : 136

Character sheet
Nép: Sárkányok
Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime2020-01-26, 11:54 pm

//Shuga//

718 évvel az éj-hasadéki csata után

Valturaan, bár egészen elkényelmesedett a kellemes meleget árasztó növény hatására, nem fogadta túlságosan jól Laryss indulattal eléjük tárt terveit. Mi több, lelkéből a külvilág felé irányulván egyáltalán nem fogadhatta sehogyan sem, hiszen a leány jeges tőrként döfő tekintete félig rajta függött, félig pedig a máguson, akinek nyilvánvalóan nem akaródzhatott már olyannyira mosolyognia, mint érkezése pillanatában. Az is erre engedett következtetni, ahogyan a büntetést nehezményezte, ám mondandója egyes részleteinek hitelességét az ifjú szíves örömest megvétózta volna - ha nem ismerte volna választottja különös természetét, melynek az sem szabhatott határokat, ha szörnyetegekkel avagy sárkányokkal találta szembe magát. 
Nem, e két megnevezés határozottan nem tartozott össze az elf gyógyító elméjében, aki félelmet nem ismervén utasított rendre bárkit, akinek viselkedését a helyes fogalmával szemben állónak titulálta. Rejtély, honnan meríthetett egyáltalán bátorságot ekképp cselekedni, mégis megtette; most, s a múltban is egyaránt, ha úgy érezte, megfelelő utakra terelgetheti vele azokat, kik szívének fontosak. Ebből következett tehát, hogy bárki más egészen különböző elbánásban részesült, ha keresztezte a fehér elfnőstény határozott léptekkel kitaposott ösvényeit, bár ezidáig Niverián kívül nem sokan tapasztalták meg ennek hozadékát. 
A létszám ma sem gyarapodott.
Orowennë kiképzőmester egyetlen gyermekét nem ártó szándék vezérelte ítéletének kimondásakor; éppen ellenkezőleg, elrendelése javítani volt hivatott a két problémás hím egyed egymással való kapcsolatán, mely ettől göröngyösebben aligha indulhatott volna. Mégis úgy érezte, ötlete magzat korában kudarcot vallott, ennek ellenére azonban határozottan, egyenes háttal állotta a démon-teremtmény tekintetét, s olyan tűzzel a szemeiben nézett fel reá, hogy az ifjú sárkány önkénytelenül is rabjává vált. E fogság nem késztette visszavonulásra - látván végletekig óvott-féltett nőstényének véleményét Shuga nyilvánvaló túlzásáról, erőt merített, s bátorságot ahhoz, hogy mellkasában felgyülemlő, kavargó-szorító-feszítő dühétől megszabaduljék. 
- Ha el mernéd hozni nekem a halálhírét, neked is bőven van még mit tanulnod. - sziszegte a gógyító, ki okosabb volt annál, hogy bedőljön a barnaköpenyes változatosság hiányában nem szenvedő műsorának, s ki nem kapta meg a lehetőséget arra, hogy folytassa, ugyanis Valturaan rögvest karmai közé ragadta a szó jogát.
- Vér... - morogta, elf alakjához cseppet sem méltó hangon.
Jégszínű szeme megvillant a félhomályban.
Eltaszította magától a védtelen, ártalmatlan növényt, melynek gyökereit barna színű vászonzsák rejtette, felállott ültéből, s végre-valahára kieresztette magából mindazt, mit kénytelen volt odabent összezsúfolni. Nem érdekelte a Laryss által képviselt komoly fenyegetés, ahogyan abba sem gondolt bele eléggé, miféléket is tár fel a nőstény előtt meggondolatlan szavaival, melyekkel Shuga arcátlanságára igyekezett reflektálni. Arra az egyetlen mondatra, mely végtelenül éles kés alakját magára öltve az elevenébe vágott, s egyúttal a kérdésre, melyet a rögtönzött bemutató kíséretében tett fel neki a démonlény.
- A tiédet már úgyis kóstoltam.
Szándékai között helyet kapott, hogy megidézze fényes, fehér karmait, ezzel egyidejűleg pedig jégkardot alkosson jobbjában, mégis azonnal megfosztatott ennek végrehajtásától, csaknem abban a pillanatban, amikor erről való gondolatai végére érkezett. A gyógyító. Az, aki nem sokkal ezelőtt még felszínes, átlátszó higgadtságban úszva üldögélt mellette, élvezvén a sosem látott növény melegét. Az, kinek óvó érintésébe lelke minden apró, rejtett szeglete teljes valójával beleremegett. Az a gyógyító most fájdalmasan metsző tekintettel sértett elevenébe bámult, s mielőtt még visszafordult volna a mágushoz, kirántotta feléje kardját, hogy egy jól irányzott suhintással megkísérelje azt a földhöz közelíteni. Eközben szabad kezével az ifjú sárkány felé nyúlt, függőlegesen feltartott, erős tenyerével jelezvén számára az elf leány által kijelölt, szédítő szilárdságú, mégis láthatatlan határokat.
- Befejezni! - csattant fel.
S Valturaan a helyén maradt. Nem azért, mert elfelejtette volna, mennyire könnyedén kettétörhetné az akadályként előtte kirajzolódó kart - erejének teljes tudatában vált kővé néhány pillanatra, hogy azután, szemmel láthatólag meglehetősen zavartan és kimérten, kissé - egészen kissé - meghajtsa fejét Laryss irányában. E pillanatban már nem is foglalkoztatta, miféle szerzetekre célozhatott Shuga, a kérdését megválaszolván, s mennyien lehetnek. Nem foglalkoztatta a vágy, hogy rendre utasítsa a mágusteremtményt. Egyedül az érdekelte őt, hogyan tudná elfelejteni kétségbeesett, s végletekig zaklatottá vált párja kiáltását, melynek visszhangja talán még most is a teremben kísértett, akár egy gazdáját vesztett, céltalan őrszellem.
A leány - bármit is ért el mozdulatával - ekkor visszaeresztette kardját az övén függő bőrtokba, majd sóhajtás kíséretében megpróbálta megregulázni mostoha viharként kavargó, hevesnél hevesebb érzelmeit, melyek tompa üvegszilánkokként lelkét feszítették. Nem tágított tervétől, sőt, éppen ellenkezőleg: a történtek hatására még tisztábban lebegett előtte feladatának célja, a büntetés célja, melynek ennél hatalmasabbra növekedett szükségét soha, de soha nem kívánta tudomásul venni többé.
- Most kezdtek. - jelentette ki komoran, s talán kissé keserűen - Gyerünk kifelé.
Az ibolyaszemű biztosra akart menni. Nemcsak saját magával kapcsolatban, hiszen jól tudta, szemhunyásnyit is képtelen lesz ma éjjel aludni, ha minden ugyanígy marad kettejük között. Elébe kellett mennie annak, hogy szükségtelenül egymás vérét vegyék, s úgy érezte, minden erő birtokában is volt ahhoz, hogy ezt elérje. A kijárat felé, pontosabban az ajtó mellett lévő keskeny, mindössze három kardnak elegendő faállványra mutatott, mialatt fehér elfekre oly' jellemző ridegséggel folytatta beszédét. Nem hagyta maga mögé kerülni Melfyomert és a sárkányt.
- Csak tompa pengét használhattok. És ne lássak meg alakváltást.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Lanur-hegység - Page 36 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Lanur-hegység   Lanur-hegység - Page 36 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Lanur-hegység
Vissza az elejére 
36 / 36 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 19 ... 34, 35, 36

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Északi szeglet :: Lanur-hegység-
Ugrás: