Középvidék

A kocsmában érdeklődő pillantások kereszttűzében figyelték, ahogy Ilsette próbálta megnyerni az embereket. A szemekben kétkedés volt, nem vártak tőle semmit, ami megoldja a helyzetet, hiszen bármi lenne is az, már eddig is meg lehetett volna oldani.
-Eddig a nyarak forrók és szárazak voltak. Ha elkezdett esni, akkor mintha dézsából öntötték volna, de utána elég hamar el is állt. Az ősz meghozta a hideget és egyre inkább az egész napos szemerkélés szokott olyankor jellemzővé válni. Szinte minden télen esni szokott a hó. Tavasszal pedig minden virágba borul.
Az ember közönyösen mondta, úgy gondolta, ezt tudhatja mindenki.
-Viszont most fura minden. Máskor is volt, hogy elmaradt a havazás, de a növények nem így reagáltak. A legveszélyesebb, hogy kirügyeznek a fák és egy kora tavaszi fagy még simán tönkretehet mindent. Viszont jön egy kis eső, alig esik reggel már érezni a talajban rothadó gyökereket. Ahogy eláll és kisüt a Nap, délre már a növények szomjan akarnak halni. Nedves a föld, de az elpusztult gyökerek nem tudják tovább juttatni már vagy én nem tudom...
Egy kis szünetet tartott, hogy a két kísérőre pillantson.
-Fura alakok azok ám vannak. Maguk fajta bolondok, akik fekete köpenyt viselnek. Néha vöröset vagy mást. Itt bóklásznak mostanában, gondolom a nemesek kíváncsiak, miért ne fizetjük nekik a kilencedet. De ha nincs miből? Csak sanyargattok minket, drága úrnő! De ki fogja megfizetni ennek a sok bolond szerzetnek az árát? Ugyan ki termeli meg a nekik járó fizetséget? Nekünk kell, mert az ilyen madamok, nem dolgoznak, mint maga, Kedves.
*Érezhetően elégedetlen volt azzal, hogy az úri réteg csak követel, de semmi hasznot nem éreznek, ha bajban vannak.
-Ha gondolja, kiviszem a földemre. Itt van nem messze. Ott kedvükre tanulmányozhatják a növényeimet. Mert ebből idén se lesz semmi.
*Ha vele tart a nimfa és két társa, akkor azt tapasztalhatja, hogy való igaz, amit a gazda mondott. A növények részei mintha külön életet élnének A szár még nedvtől duzzadó, de a levelek már kókadoznak, a gyökerek ki akarnak rohadni. Mintha nem is ugyan az az időjárás járt volna itt. De legfeljebb csak a lányt érdekli, a fekete köpenyes demonstratívan bambul a távolba, míg Vogont jobban érdekli, hogy az utánuk érkező többi falubélit szemmel tartsa, illetve tanulmányozza a rendtag és a nimfa viselkedését.
~Kár az időért. Ebből rabszolga már nem lesz. De ha itt hagynám egyedül, megint biztosan bajba kerülne. És napokig nem kapja vissza az erejét a sötét varázsló sem.

A sötét elf nem igazán avatkozik bele a dolgokba. Egyre jobba kezd felfigyelni Izra teremtményének szorongó mozdulataira, viszont nem hozza szóba. Valamiért fontosnak érezte, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hozza magát ahelyett, hogy a mielőbbi menekülés mellett döntött volna. Kezdve attól, hogy nyugodtan evett, miközben a mágus már szólt nekik, hogy bajok lehetnek. Folytatva azzal, hogy oda ment a fickóhoz...
~Minek is vagyok itt egyáltalán, ha már lassan egy egész falut maga köré gyűjt, hogy megvédje őt a bajba kerüléstől. De ezektől a parasztoktól mit vár? Ha mégsem sikerül megoldani a problémát, akkor csak feleslegesen nagy sereg vesz minket körül, akiken keresztül kell majd törnöm.
De ha erre kerül a sor, akkor nem fogok azzal foglalkozni, hogy őt is felvegyem Saurusz hátára. Illetve... -beleharap az ajkába- Na jó, megfogadtam, hogy felszállhat, ha másként nem lehet őt kihúzni a bajból. Valamit kitalálok, de legközelebb tuti nem teszek ilyen könnyelmű ígéretet magamnak.
*Ezek a gondolatok jobban foglalkoztatták, mint a mezőn látottak. Néhány fekete átok hatását már az első percben felismerte. De nem akart semmi bonyodalmat olyanokkal, akikhez semmi köze. Viszont a rend tag valószínűleg több információval rendelkezik arról, ki állhat a dolog hátterében. De ő lenne talán ebben a gyülekezetben az utolsó, aki most feszegetné. Már csak az hiányozna neki, hogy a falusiak azzal gyanúsítsák őket, hogy egyiküknek közük lehet a környező földek megátkozásához!
Szerencsére a kocsmától kezdve magával hozta a lovát, hogy most felüljön rá.
~Talán viszont pont ez jönne kapóra? Ha a népharag a fiúra terelődne, talán nem kellene annyi emberen átgázolni a szabadulás közben és hátra hagyhatnánk, hogy feltartsa a helyieket...

A falusiak morogtak és hitték is, amit mond a szép teremtés, meg nem értettek hozzá. Végül az egyikük szólalt meg valahol a hátsó sorokban.
-És akkor most le tudja venni róla vagy nem?
A fekete köpenyes arcán vigyor jelent meg, de igyekezett a földet bámulva nem túl feltűnő lenni vele. Vogon pedig megszólalt.
-Ne várjatok túl sokat az úrnőtől! Lehet félre kell vonulnia majd a titkos laborjába, hogy elkészítse az ellenszert.
Remélte, hogy ha a nimfa nem tudja megtörni az összes összehányt rontást, akkor érti a célzást és ők színpadiasan elvonulnak a boszorkánykonyhára és a falu határától lábuk nem éri a földet. Még ha tudta, hogy az övé addig sem fogja, mert bármikor fel kell kapnia a nőt maga mellé.

Vogon csendben nézte, ahogy a nimfa válaszol a kérdésre és néha szurkolt azért, hogy levegőt is vegyen. És igen csak csodálkozva nézte, ahogy az úrnő a kíséretének egy tagjára támad vádlón. Ahogy egyébként szintén megdöbbentek a falubéliek is.
-Én ugyan nem. Semmi közöm ennek a földnek a megátkozásához. És még csak nem is tudom, ki tette.
*Szavai igen csak zavarba hoztak mindenkit. Kivéve a rabszolgakereskedőt, aki sejtette, hogy nem lehet akkora hatalma senkinek, akit ilyen könnyen legyőztek, hogy az egész falut egyedül átkozza meg.
~Bár amennyire szétszórta az energiáit, kinézném belőle, hogy megpróbálja.
*Így két markos fickó mellé lépett, de nem is igazán akart elszaladni. Csak csendben követte a nimfát, ahogy az elf sem nyitotta ki a száját, miközben énekelve körbe jártak.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor csak közel fél útig, amikor is az éneklő kórusból egy hang kiálltott megint valahonnan hátulról.
-És mikor fognak a növények meggyógyulni?
-Hallgass el! Hagyd dolgozni az úrnőt! -a dühös hang a paripáról bizony ellentmondást nem tűrő volt.- Ne türelmetlenkedjetek, mindent a maga idejében! Már látom a jeleket, hogy gazdag termésetek lesz.
*Egy percig nem hitte, hogy teljesen meggyógyul a föld, de valóban a nimfa közelében kicsit javult... ahogy eddig folyamatosan egész útjuk során új erőre kaptak a növények. Viszont valószínűleg a földművesek is úgy gondolták, ahogy ő, hogy a bolondját járatja velük, hogy egy mágikus igét tanít meg nekik, miközben semmi természetfölötti hatalmuk nincs. De legalább ők mennek elől és hátul pedig azok, akik elől alkalomadtán menekülni kell. Így legalább nem egy gyűrűből kel kitörniük.
Erre nem került sor, szívélyesen átvették a fogoly őrzését és bilincsre verték. És integettek persze boldogan az új barátaiknak elköszönésnél hosszasan Saurusz hátáról, miközben a bűnös ott sétált mellettük.
-Na azonnal ki vele, ki a felelős, mert itt rohadsz meg rabszolgaszíjon! -az első kanyar után, ahogy nem látták őket tekintete dühös volt és szemei hidegek- Nem az egész a te műved.
-Nem. Én már mondtam. Ha tényleg bajlódni akartok vele, akkor beszéljetek Vérszív Anakalával!
-És őt hol találjuk?
-Mikor hol. Folyton utazgat, a vörös mágusok rendjénél száll meg. Néha átjön hozzánk. Versenyt hirdetett a fiatalabb mágusok között, hogy ki az erősebb. Aki teljesen el tudja pusztítani a rá kiírt parcellát, az nyer. És állítólag kap egy randit tőle. -mondta mosolyogva- Ha megtöritek, akkor nekem csak annyi dolgom lesz, hogy kitaláljam, milyen ajándékot vigyek neki. Valami különlegesség kell. Az ilyen nő nem elégszik meg apróságokkal.
-Hát én aztán nem kutakodok utána. Itt rohadsz meg a láncokon, míg nem találok rád vevőt Telarban.
*Ezzel kivett a belső zsebéből egy összetekert üres lapot és elkezdte írni a hamis adás-vétel iszerződést.
-Azt írom csak, hogy megtámadott az úton és elfogtad, majd eladtad nekem. Vagy írjam azt, hogy a falubeliek tanúskodtak a földes dologról?
*Nem számított mi kerül bele a szerződésbe és mi nem, ahol egy összeg is szerepel a végén, mintha tényleg megvette volna. Telarban el fogják fogadni, ha pedig mégis gond lesz, az ügyet Elonarnak továbbítanák, hogy utána járjanak, vajon tényleg rabszolgája volt-e a mágus. Márpedig úgy sejtette, nem lesz túl boldog, ha megtudja, hogy tényleg rátámadott egy nimfa társára az útszélen.

A Beebebrox még hosszan integet a kedves nimfának. Szívében, egészen pontosan fölötte, a kabát zsebben ott dobog a szerződés, mely megpecsételte közös ismerősük sorsát. Három haramia nyomán indult el Annei néni házától és most egy baráttal és egy új áruval lett gazdagabb.
-Még találkozunk. És igyekezz nem bajba keveredni! -kiálltotta.
Ahogy eltűnt a látóhatáron, ők ketten is útnak indultak Telarba. Még ott maradt még három eladni való rabszolgája és az új szerzemény. Bár ez utóbbit igen körültekintően kell, hiszen nem lenne jó, ha rossz emberek kérdezősködnének. Jobb lesz talán, ha ő maga kérdezősködik a jó embereknél először. Nyilvános árverésre csak ez után kínálja, ha ezen az úton nem jut eredményre.

/Köszönöm a játékot/

/Wyerre/

Wyerre színjátéka nem hagy hidegen, de most különösebben nem reagálok rá. Épp elég annyi, amennyit amúgy is lát rajtam, nem foglalkozok vele, hogy mindent elrejtsek, ha jól sejtem épp elég tapasztalt, hogy olvasson rajtam, vagy legalább észrevegye, hogy titkolok valamit. A válaszai pont olyanok voltak, amire számítottam, viszont úgy döntöttem, hogy megengedhetek még egy próbát. A pockokat forgatom a tűz fölött, miközben oldalra nézek a lányra és minimálisan óvatosan végigmérem. Nem sietek, inkább bámészkodok, de igyekszek úgy tenni, mintha a tekintetét fürkészném. Nem számítok rá, hogy ne venné észre, de érte ahogy gondolja.
- Sok pénz járt már a kezeim között, de sosem különösebben fogott meg, hogy mire költhetném. A legjobb dolgokat a világon úgysem lehet megvenni. Mindazonáltal ha nem tartod sokra az aranyat, akkor gondolom nem fogsz haragudni, ha megtartom a pénzem olyan dolgokra, amit azzal tudok megvenni, biztos meg tudunk egyezni úgy is, hogy elégedettebb legyél.
Talán szándékosan, talán nem, de a tekintetem meglehetősen sokatmondó lesz a mondatok alatt, az már Wyerre gondja, hogy hogyan értelmezi. Ugyanúgy gondolhattam a tapasztalatra, de akár valami másra is. Miközben beszélgetünk a nap még mindig melegít minket, de egy kis enyhe szellő is feltámad, ami még éppen csak kellemes, de ha továb fokozódik, már rákényszeríthet minket ,hogy felöltözzünk.
- Ahhoz, hogy tudjam, hogy érdemes-e hogy beavassalak azt szeretném, hogy mondd el, hogyan jutnál be egy város elzárt nemesi negyedébe. Ahány megoldást csak tudsz mondani, mind érdekel.
Kíváncsi voltam mivel rukkol elő, persze ez a feladat önmagában szinte nevetségesen egyszerű egy tapasztalt kalandozónak, de sokat elárul, hogy ki hogyan csinálja. Míg a választ vártam felálltam a tűztől, hogy az odébb lévő ágakból tegyek rá, azonban most sem hagytam ki az alkalmat, hogy megnézzem magamnak a lányt, most azonban több időt töltöttem a szemének a figyelésével. Érdekelt, hogy vajon mit gondolhat.

/Trintorin időn kívüli játék/

*Raman ébredés után sokat gondolkodott azon, melyik irányba induljon el Lanur tornyából.
Természetesen a legegyszerűbb az lett volna, ha átvág Elonar erdején, a nimfák területén, de pontosan tudta, hogy az az erdő nem szíveli a férfiakat, s ő, mint ízig-vérig férfi mocsári törpe az volt.
Így maradt az, hogy északról, vagy délről kerüli-e meg az erdei nimfák otthonát.
Délről vándorút vár rá a fák mentén, amihez megint nem fűlt a foga. Nem a gyaloglás miatt, hanem inkább azért, mert az erdőtől, főképp, ha egyedül kell elhaladni mellette, kirázza a hideg.
Hiába volt már ott és tudta meg, hogy Mogan, a torony egyik őre félig nimfa, társaság nélkül a nimfák rém-erdejében…nos, ezt inkább elkerüli.
A másik irány, amit végülis választott, Ambaron felé, a Hajnalig.
A törpe úgy okoskodik, hogy a falu felé haladva megkerüli az erdőt, így jóval rövidebb szakaszt kell megtennie mellette, majd ha eléri a Hajnal-folyót, első adandó alkalommal hajóra száll és lehajózik vele egészen délig. Aztán vagy kiviteti magát csónakkal Tarsis közelében a partra, vagy Norlanben száll ki a kikötőben.
Még nem döntötte el. Már csak azért sem, mert az az átkozott levél, amit magára vállalt, most is égeti a zsebét.
Már most szívesen megválna tőle, de, úgy látszik, erre még nincs lehetősége.
Csak remélni tudja, hogy Singarme nem a levegőbe beszélt, hogy nála nem fogják keresni.
Arra is felmegy a pulzusa és szaporábban kapkodja a levegőt, ha eszébe jut, hogy milyen fontos is lehet az a levél, amit a kísértet a főpapnő saját kezébe szán.
Az első adandó alkalommal letör egy ágat, hogy vándorbotnak használja.
Domborodó pocakját ezúttal köpeny fedi, ahogy az övére akasztott csörgő-zörgő eszközöket is, amik már egyszer életét mentették meg egy sárkánnyal szemben.
Az este is ráborul már, amikor végre kipillant a szélesedő pusztára, ami az Éj-hasadék és Elonar erdeje között fekszik keleti irányban.
Alig várja, hogy oda kijusson.
Addig viszont tüzet rak, hogy melegedjék az éjszaka valamicskét. Meg kell pihennie, bármennyire is kapkodná a lábát.
Kulacsából némi vizet vesz magához, aztán előhúzza kését, a Lanur tornyából hozott füstölt szalonnát és kenyeret, valamint egy adag sajtot és jóízűen falatozni kezd.*

/Trintorin időn kívüli játék/

Trintorin folytatta vándorútját északabbra, a Középvidéket elérve. Menion váránál nagyon kellemetlen tapasztalatai voltak. Gyakorlatilag ott kóstolt bele a világ igazi arcába. Egy lány szerelme, féltékenysége és intrikái, amiknek majdnem az áldozata is lett. Menekülnie kellett és a Középvidéket célozta meg. A szüleitől hallott mende-mondákban szereplő lények és helyszínek megragadták a fantáziáját. Kicsit több tapasztalattal rendelkezett már, de azért 20 évesen még mindig eléggé új fiúnak számított. Négy évet töltött el a szülei gazdaságán kívül, ez pedig nem sok. A Hajnal-folyó mentén haladt és már nagyjából az erdőnél volt, Elonar erdejénél. Egyelőre kerülte az erdők mélyét, ott sok veszély leselkedett. Jobb szerette a pusztát, a sík vidéket vagy a dombokat, amik között felnőtt. Ezen a napon egész messzire jutott és az este itt érte az erdő közelében. Keresett volna magának egy követ, amit a feje alá tehet éjjelre, de arra lett figyelmes, hogy tüzet lát valahol. Ki akarta használni a helyzetet. Ha egy másik vándor volt ott, akkor azzal meg akart ismerkedni és be akart kéredzkedni a tüze mellé éjjelre. Óvatosan haladt a lobogó lángok felé és fényükben meglátta az apró alakot. Egy törpe! Ilyenek élhettek régen a barlangokban, amikben ő sokat játszott kiskorában. Talán ez a törpe is ismer kincseshelyeket és jó történeteket. Trintorin hallotta, hogy nem a legbarátságosabb népség, ezért finoman próbált meg vele bánni. Mikor a törpe evett, még messziről rákiabált, hogy ne gondolja lopakodó tolvajnak, orgyilkosnak, bármi hasonlónak.
- Jóestét, törpe barátom! Megengeded, hogy leüljek tüzedhez?

/Trintorin/

*Raman az első hangokra kis híján hanyatt esett ijedtében. Szerencsére a földön ült, így nagyon esni nem tudott, de a szíve majd kiugrott a helyéről.
Azon morfondírozott, hogy a sötétben hallott idegen hang, ami ráadásul a tűz túloldaláról érkezett, így a fény miatt még csak ne mis lát belőle semmit, vajon miféle lénytől származhat.
Már nincsenek illúziói, tudja, hogy a sárkányok emberi alakot is tudnak ölteni, ráadásul Risan, akitől a legjobban tart, mindjárt olyat, amilyet csak akar.
A sokat látott Singarme világosította fel erről.
Persze, azt sem tudja, a levél kinek lehet érdekes, így kikerekedett szemekkel teszi el a szalonnát, a kenyeret.
A kést megtartja a kezében, és a másikkal a köpeny alatt fokosát keresi.
Aztán közelebb ér az idegen és meglátja a kidolgozott testet, a nem túl sok ruházatot.
Nyáridő van, de a mocsári törpe most túl van öltözve és a tűz is inkább a vadak elriasztására való, semmint a melegedésre.
Aztán erőt vesz magán és próbál hegyi törpésen határozott lenni.*
- Jó estét, ember! Ha békével jössz, jöhetsz.
*Elvégre az idegen udvariasan kért helyet nála, s ha ölni akarna, ezekkel az izmokkal nem lenne szüksége arra, hogy orvul csalja tőrbe törpénket.
Ha közelebb ér, a törpe még mindig tágra nyílt szemekkel figyel, s csak most pillantja meg a sárkányfej alakú díszt.
Rövid ideig nem tudja levenni róla a szemét.*
- Azt mondják, nem jó ómen ilyen sötétben utazni…

/Trintorin időn kívüli játék/

Amennyire a tűz fénye mögött lehetett látni, a fiatalember megnézte a törpét. Ő is hallott már a sárkányokról, akik emberként járnak a vidékeken. A szülei mondtak történeteket, amiket ők egy ismeretlen vándortól hallottak. Trintorin el akarta hinni ezeket, mert izgalmasan hangzottak, bár a messziről jött ember sok mindent állíthat, mivel nem lehet leellenőrizni a nagyotmondását. Ha valaki őt mindenképp sárkánynak akarja nézni és meggyőzhetetlen, azzal nem tud mit tenni, minthogy otthagyja. Ráadásul ott van az a nyakbavaló, ami pont egy sárkány koponyáját ábrázolja. A törpe szavaiból csak annyi derül ki, hogy gyanakszik, de meggyőzhető, hogy nem lesz baj. Trintorin elvigyorodik és semmi gonoszság nincs a mosolyában.
- Köszönöm! A nevem Trintorin. Benned kit tisztelhetek, jóuram?
A fiatalember leül a tűzzel szemben és kezeit előretartja. Először tenyérrel a tűz felé, majd kézéllel, utána a kézfej külső részével. Élvezi a lángok szolgáltatta kellemes hőséget. Közben a törpére néz és ha az bemutatkozott, akkor már néven szólítja a válaszban.
- ..., ezért is vagyok hálás, hogy ideengedtél. Kérsz bort?
Trintorin a törpe felé tartja a kulacsot, amiben egy kevés bor van. Ma találta a vándorlásai során és amit megtalál, azt mindig az övének tekinti. Ha a törpe kér, meghúzhatja a bort, utána pedig a fiatalember megissza a maradékot. Egy közepes darab kenyeret vesz elő, meg egy kisebb nyulat, amit szintén ma fogott. Elkezdi nyúzni. Szakszerűen csinálja, pont úgy, ahogy az otthoni gazdaságban is hozzáláttak az ilyesmihez. Hátára fordítja az állatot, baljával megcsípi és felhúzza a hasán a bőrt, majd a tőrével, a szépen megmunkált Vándor barátja nevű fegyverrel elkezdi felvágni. Pontosan középen halad a pengével lefelé, aztán benyúl a bőr alá, megint felemeli és a fej felé is felvágja. Hamarosan kiszedi az állat belsejét és lerakja maga mellé. A nyúl többi részét megnyúzza és aztán nagy lelkűen felajánlja a törpének, hogy vegyen belőle:
- Akarsz nyúlhúst sütni? Ma fogtam.
Megrázogatja a részeket, hogy a vér kifolyjon, majd ágat keres, amire feltűzheti a húst. Ezután belógatja a tűzbe és várja, hogy jól átsüljön, megpörkölődjön. Ismer finomabb módszereket is, de a vadon körülményei között erre telik.

*A mocsári törpe nézi még egy darabig az idegent, aki Trintorinként mutatkozik be, majd a mellette lévő bottal megpiszkálja a tüzet.*
- Raman vagyok.
*Trintorin nem is vár további invitálásra, letelepedik a tábortűz mellé. Ha tudná, honnan van a bor, leplezetlen irigységgel nézne az emberre, hiszen ő még sohasem talált effélét az utakon, pedig rendszeresen nyitott szemekkel rója őket.
Ezért is van annyi minden az oldalára aggatva, még ha ezeket most a köpeny jótékonyan takargatja is.
Némi habozás után nem tud ellenállni a bornak és elfogadja.
Egy valamire való mocsári törpe nem veti meg az alkoholt, ahogy a jó ételeket se.
Nem issza meg mindet, de azért egy jót kortyol belőle, aztán kikerekedett szemekkel nézi, ahogy alkalmi társa megissza az egészet, ami maradt az üvegben.
Elismeréssel azért nem adózik. Látott ő már olyan törpét, aki asztal alá itta a legnagyobb méretű embereket is.
Abban biztos, hogy a nyúl nyúzása szakszerű. Nincs is gondja ezzel, ő nem használta erre a tüzet.
Azzal azonban már van, amikor csak úgy nyársra fűzi, és elkezdi sütögetni.*
- Állj-állj!
*Szól, miközben tarisznyájában kutakodik. Kipakolja maga mellé azt, amit keresett.*
- Magában a nyúl sem elég jó…száraz a húsa, és ízre is jobb, ha még maradt némi bor az üvegedben.
*Átnyújtja a kipakolt dolgok egy részét.*
- Valiani só, a tengerről hozták. De van nálam egy kis hagyma is, és nem árt, ha teszel rá bazsalikomot is…sokkal jobb lesz tőle.
*Ha Trintorin elfogadja őket, akkor még kanyarít a szalonnából is néhány vékony csíkot és azokat is átnyújtja.*
- A száraz húst a legjobban jóféle szalonnával lehet feldobni. Vágd be és tedd a likakba a szalonnát!

/Trintorin időn kívüli játék/

A fiatalember még érez egy kis bizalmatlanságot, mivel a törpe csak néz, mielőtt bemutatkozna. Aztán megtörik a jég és kiderül, hogy Ramannak hívják. A bort pedig szívesen meghúzza. A mocsári törpék nagy piások hírében állnak és az alkoholkészítésben is jeleskednek. Menion várdombjánál a kocsmában volt egy ilyen törpe, óriási mennyiségeket tudott elpusztítani és mindig elmesélte, mit hogyan kell csinálni. Csak ő már nem gyártó volt, hanem fogyasztó. Mikor Trintorin a nyulat lógatná a tűzbe, Raman rászól. A fiatalember meglepetten néz rá, nem érti, hogy mit akar a törpe. Ahogy kutakodik, adja a tanácsokat és a hozzávalókat, Raman nagyon jószívűnek tűnik. Trintorin hálásan mosolyogva fogadja el az ajánlatot és átcsúszik arra az oldalra, ahonnan könnyedén adhat a húsból Ramannak és ahol ő is átveheti a sót és egyebeket.
- Köszönöm! Nálam nincs semmi fűszer meg ilyesmi, futva jöttem és útközben sem találtam ilyet eldobálva.
Trintorin eredetileg fele-fele arányra gondolt, de a felajánlásnak köszönhetően most már Raman annyi húst vehet el, amennyit nem szégyell. A fiatalember egy adagt bedörzsöl a valiani sóval, bevagdossa és szalonnát is tesz bele, a nyárs végére pedig egy hagymát. Aztán a botot a tűzben tartja, néha megforgatja. A lobogó tűz mellett a csillagos eget is figyeli. Amikor megsül a hús, kihúzza a lángok közül és a lecsöpögő kevéske zsír alá tartja a kenyeret. Felvágja a sült hagymát, a kenyérre teszi és így harapja a nyúlhús mellé, ami valóban nagyon zamatos lett. Elégedetten bólogat, ahogy rágja a vacsorát. Nem egy beszédes típus, de ha már Raman itt van és megvendégelte, akkor szóba lehet vele elegyedni, gondolja Trintorin:
- És te merre tartasz? Nekem szinte mindegy, csak bejárhassam a világot.

*Raman kezd megnyugodni. A bor ugyan lehetett mérgezett is, de az idegen egyszerűbbnek tűnik annál, hogy ilyen körmönfont módszerekkel akarjon egy szegény mocsári törpét eltenni láb alól.
Azért a levél még mindig égeti a zsebét és komoly erőfeszítésbe telik, hogy ne tapogassa meg minduntalan, amikor eszébe jut, hogy még mindig a helyén van-e.*
- Én sem út közben találtam, de mindig hordok magammal. Mi (a törpék) szeretünk főzni…és tudunk is.
*Dicsekszik a mocsári törpék főzőtudományával, amiben ő is jeleskedik.
Aztán inkább csendben marad. Gondolataiba mélyed és néha megpiszkálja a tüzet, de van, hogy a háta mögé gyűjtött fadarabok közül rátesz egy-két újabbat, hogy ébren tartsa.
Rianára gondol, a vörös hajú nimfára, aki jó barátja neki és akit hiába keresett hosszú hónapok során, még Vadalanba, az újonnan felfedezett kontinensre is átutazva, nem talált. Mintha a föld nyelte volna el.
Aztán kapta Lanur tornyába visszaérve Singarme-től a levelet, amit a főpapnőnek kell elvinnie.
Aztán Trintorin végez a nyúllal, bátorkodik ő is vágni tőrével belőle. Hiába evett, azért a jó illatok meghozzák egyébként sem csekély étvágyát.
Ahogy harapja a nyulat, a meleg zsír a szakállára csorog, de nem sokat törődik most vele.*
- A Hajnalhoz tartok.
*Válaszolja tömören, de nem akar túl titokzatosnak sem tűnni, még a végén gyanússá válik.*
- Azt tervezem, hogy hajóra szállok és lehajózok rajta. Hogyhogy futva jöttél? Talán kergetett valaki?
*Tudakolja kíváncsian.*

Ha a bor mérgezett, akkor Trintorin maga is itt döglik meg a tűz mellett, mivel legalább annyit ivott belőle, mint a törpe. Raman persze nem tudhatja, hogy nem egy álnok rablóval, galád banditával van dolga, hanem csak egy póruljárt harcossal. A fiatalember felkapja a fejét arra, hogy a mocsári törpe jól főz. Igazak a hírek, ezek tényleg konyhamesterek. Ő is tud főzni, csak kell hozzá alapanyag. Ahogy Menion várától eljött, úgy viszont épp csak a ruháit és a pénzét tudta elhozni meg a fegyvereit. Azzal gazdálkodhat, amit talál és ami terem a vidéken. Lehet, hogy később majd kérdezősködik jó receptekről vagy módszerekről, de most csak eszik. Ahogy a mocsári törpe újabb adag fát tesz a tűzre, a lángok fellobbannak. A fiatalember nézi a tüzet. Melegíti a kezét is, máskor a lábát dugja közelebb, egyiket a másik után. Raman nem finomkodik, a zsír folyik a szakállán. Trintorin ezen elneveti magát. Neki sose volt szakálla és nem is tervez ilyet növeszteni. A mellkasát és a hasát pedig nem fogja összecsurgatni nyúlzsírral. A kenyérrel felfogja az egészet és azt is megeszi. Raman természetesen még mindig annyit vághat a húsból, amennyit akar.
- És merre hajóznál onnan? Engem kergettek, bizony, Menion várától jövök. Felvettek volna katonának, de a lány, akinek a családjánál előtte szolgáltam, nem akart elengedni. Szerettük egymást, de én menni akartam. Ő meg nem bírta elviselni és megvádolt, hogy csúffá akarom tenni. Szóval most járom a világot.

*A törpe ravaszsága csak egy pillanatra tűnik úgy, hogy beválik. A visszakérdezés előtt máris megkapja az újabb kérdéseket.
A tűz ropogása és a kellemes nyáreleji időjárás miatt csak éjszakára hűl le kissé az idő, de Raman egyébként sem túl fázós és Trintorinnal ellentétben őt azért fedi valamivel több ruha is.
A zsírt a nyúl elfogyasztása után törölgeti ki szakállából és vaskos ujjaival át is fésüli a rőt szőrzetet.
Törpék között nem sok helye van ilyen úrias dolgoknak, mint villa, vagy finomkodás evés közben.
Azon természetességében fogyasztják az ételt, s Raman is így tett.
Miután a kulacsából is húz egy újabbat a nyúlra, kézfejével megtörli a száját.*
- Még nem tudom. Talán Norlanig is, de könnyen lehet, hogy már hamarabb kivitetem magam a partra.
Azt mondják, a folyami hajók nem ringatnak annyira, mint a tengeri bárkák.
*Eszébe jut a szenvedés a Remény tengerén és egy pillanatra el is gondolkodik, tényleg jó ötlet-e hajóra szállni.
Aztán úgy gondolja, reagál azért valamit Trintorin történetére is.*
- A nők biza’ szeszélyesek. Így van ez minden népnél…
*Böffent egyet, mire megcsörrennek az övére aggatott kacatok, amiket ő inkább kincseknek gondol.*
- Tán csak nem te is hajózásra adnád a fejed?

Trintorin jól bírja az ilyen időt, ezért is nem öltözik be nagyon, de a tűz mellett azért csak jólesik neki melegíteni a különböző testrészeit. Már csak megszokásból is. Ha valahol tüzet raknak, mindig melengetik nála a kezüket az emberek és más lények, szinte akármilyen idő van. A lobogó tűznél egyszerűen jó tartózkodni. A fiatalember nézi, ahogy a törpe ágnyi ujjai túrják a zsíros, vörös szakállat. Ő nem tudná elképzelni, hogy ekkora susnyát növesszen magára. A hús elfogyasztása után Trintorin is iszik. Most már csak vizet, mert az még van a saját kulacsában. Felcsillan a szeme Norlan említésére.
- Ohó! Norlanról már hallottam és engem is érdekelne az a nagy város. Szerinted befogadnak ott egy idegen embert, mint én?
Egy újabb dolog, amiről a fiatalembernek már meséltek a szülei. Állítólag tiszta mágia az egész város és nagyon védik a behatolóktól. Úgy tudja, se az ember, se a törpe nincs kitiltva, csak az ilyen vadak, mint a trollok meg az orkok. Az uralkodó pedig igen erőskezű, ha lehet hinni a mendemondáknak. Trintorin számára az egész világ, Lanuria teljessége csak a felfedezésre vár. Minden érdekli és el is akar jutni a legizgalmasabb, legszebb vagy akár legfélelmetesebb helyszínekre is, hogy megismerje őket. Persze ehhez pénz is kell, de egy olyan nagyváros, mint Norlan, tán épp megfelel a gyarapodásra. Raman böffenését ő is viszonozza. Ez csak természetes, miután evett az ember, törpe vagy akármi fia. Elgondolkodik, mert hajón még nem ült és vannak történetek hajószerencsétlenségekről. De ha csak ül és nem próbálja ki, sosem fogja megtudni a valóságot, mi annyira izgatja.
- Igen, ha nem baj, hogy veled tartok. És mondd csak, Raman, drága egy ilyen hajóút? Vagy úgy is lehet, hogy én is beszállok melózni, evezek vagy főzök? Mert tudok ám, csak épp nincs nálam alapanyag. Ilyen fizetséget is elfogadnak a hajósok?
Trintorin már jóllakott és közeledik az éjjel is, úgyhogy lassan már ideje lesz aludni. Raman válasza után keresni fog egy vastagabb ágat, hogy a feje alá tegye és már húzni is fogja a lóbőrt. Éberen, mert itt mindenféle vadállat és haramia is lehet, akikre reagálni kell, ha az éj leple alatt támadnának.

*Látja, amint felcsillan a másik szeme Norlan említésére. A négy tornyú várost ismeri már, habár Rianával sosem léptek be oda. Beszélik, hogy a régi mágusok a nimfákra is kiterjesztették azt az átkot, ami a városból kitiltja őket.*
- Norlan az emberek városa. Egy embert befogadnak.
*Morogja halkan a szakállába. Még nem tudja eldönteni, hogy mennyire jó neki, ha vele tart alkalmi vacsoratársa, de volt már rosszabb is. Egy rabszolgakereskedő példának okáért, aki arra akarta rávenni, hogy Sendel romjai közé kövesse őt.
Oda, ahol már Risannal is találkozott, s ott aztán nem várta őt semmi jó.
Nem is ment be, inkább elszelelt, amikor tudott.*
- Folyami hajón még nem ültem, de a tengeri út nem épp olcsóság.
Hajója válogatja…
*Elbizonytalanodik. Ha rászorulna, talán bevállalna hasonlót is, de Singarme nem engedte volna el, ha nem tudja, hogy van elég pénze akár lovat bérelni (legutóbb is megjárta vele, amikor Elonar erdejébe mentek Risan elől) akár más utazási alkalmatosságra.*
- A kapitány eldönti ezt, tőle kell megkérdezni.
*Zárja le a levegőben lógó gondolatot.
Úgy látja, hogy Trintorin a válaszok után elteszi magát holnapra és talán neki is ezt kellene tennie.
Titokban megtapogatja a levelet belső zsebében, aztán maga is összegömbölyödik a tűz mellett.
Reggelre már hanyatt fekszik, széttárt karokkal, a rajta lévő köpeny pedig kitüremkedik, ahol pocakja van és le, s fel emelkedik minden hangos hortyogásnál.*

Trintorin örömmel hallja a jó hírt, hogy a város olyan, amilyennek a szülei mesélték. Oda mehetnek az idegenek, főleg ha emberek. Raman nem mondja el, mit akar azon a helyen, a fiatalember pedig nem kérdezi. Előbb-utóbb talán szóba kerül, ha nem titok. Nem akarja vallatni a mocsári törpét, akinek biztos megvan az oka, hogy hallgasson. Azt nem feltételezi róla, hogy valami galádságon járna az esze, de ha így is van, az se Trintorin dolga. Legalábbis ha nem ellene irányul. Nem az ő feladata, hogy mások ügyeibe avatkozzon. Amíg nem fizetik meg érte. Világot akar látni, meg akar ismerkedni Lanuria híres és kevésbé ismert helyeivel. Egy nagyváros pont jó arra, hogy megszedje magát és utána továbbállhasson. A törpe szavai azt sejtetik, hogy mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha utazgatni akar. Esetleg vehetne egy lovat majd a városban és megtanulhatna lovagolni. Vágnivaló állatokat tartott már és lovakat is etetett, csutakolt sokat, de a lovaglás nemes művészetét még nem sikerült elsajátítania. A városban biztos sok látnivaló lehet. Óriási épületek, különböző mesterek, rendezvények és papok, tanítók, akik még több történetet ismernek, mint Trintorin szülei. A fiatalember ezekkel a vágyakkal szívében alszik el a farönkön.
Mikor rájuk ébred a reggel, Trintorin szemei nyílnak ki hamarabb. Feláll, köröz a karjaival, nyújtózkodik, hajolgat és jár egyet. A bokrok mögött elvégzi a dolgát, majd visszamegy a tűzhöz. Raman a hasával úgy mutat, mint egy domb a síkságon. Csak éppenséggel ez a felszíni forma emelkedik, majd visszaesik. A fiatalember mókásnak találja és egy rövidet kacag is. Amíg Raman felébred, ő elmegy reggelit fogni. A fegyverei itt vannak az oldalán és betör a bokrokon túl az erdőbe. Pár bogyós gyümölcsöt bekapkod addig is, hogy valami legyen a gyomrában. Szerencséje van, mert épp két sün vonul az erdő aljnövényzetén. Nem túl gyorsak, így az egyik a Vándor barátjának nevezett tőr hegyén végzi, a másikat pedig Trintorin agyonüti a kardlappal. Ezt is rászúrja a tőrre és visszamegy velük a tűzhöz. Nem időzik sokat az erdőben. Szereti, szép vidék, de Trintorin most éhes. A tűz mellett leveszi a leütött és átszúrt sünöket, majd ismét szakszerűen kezd hozzá a nyúzásukhoz. A tüskék miatt különösen óvatosnak kell lennie velük, de azért halad. Nézegeti a bőrüket a tüskékkel és elteszi azokat a zsákjába. Talán még jó szolgálatot tesznek, valamire jók lehetnek egyszer. Mire Raman felébred, már szét vannak szedve a kis állatok és Trintorin az egyik sünt át is adja a mocsári törpének vigyorogva.
- Jó étvágyat! - mondja, miközben ő már süti is a húst. Ha Ramannak még van fűszere, elfogadja, de ezért nem akarta felébreszteni.

*A mocsári törpe ébredéskor elsőként a belső zsebre tapint rá. Aztán végigtapogatja mindenét, hogy ép, s nem hiányzik semmije, csak ezután hallgatja a visszatérő Trintorin zajait.
Látja, hogy az ember felélesztette a tüzet, s így, amikor elkezdi nyúzni a sünöket, ő is úgy tesz, mintha ekkor ébredne.
Kinyújtja elgémberedett tagjait, s közben nézi a sajátos reggeli elkészítését.*
- Jó reggelt!
*Elsőként kortyol egyet a kulacsból, majd megnedvesített ujjaival el is végzi a reggeli mosdást arcának szőrrel nem fedett felületén.
A reggeli madárcsicsergés most nem ragadja meg. Annyi biztos a tegnap estéből, hogy Trintorin nem kérdezősködik feleslegesen, nem ölte meg, nem rabolta ki az éjjel és két sündisznót is fogott reggelire.
Raman ugyan megelégedett volna a kenyérrel, szalonnával is, no meg a sajttal, amit magával hozott, de ha már éjjeli társa nem volt rest és fogott reggelit, előhalássza a tegnapi fűszereket és csendben kiteszi az ügyködő férfi mellé.
Aztán kicsit élesztgeti a tüzet, vékony gallyakkal, majd amikor feltámad, tesz még rá nagyobb ágakat is.
Soha nem evett még sündisznót, főképp nem nyárson sütve, így azért óvatosan kóstol bele, és nem is csalódik. Sajátos íze van neki.*
- Jó étvágyat!
*Viszonozza, majd óvatosan enni kezdi.*

Trintorin csak visszabiccent a mocsári törpének a reggeli köszöntésre. Ő nem mosdik meg, a vizét a szomja ellen tartogatja. Biztosan fog találni patakot, folyót, tavat vagy legalább egy kis vízmosást, ahol megfürödhet. Ha ma elérik a folyót, akkor mondjuk ott. A fiatalember nem lát ugyan Raman fejébe, de ő is levonja ugyanazokat a következtetéseket: a törpe az éj leple alatt sem rosszalkodott. Nem támadta meg, semmit nem lopott el tőle. Sőt újra megkínálja az elemózsiával. Szalonnás-bazsalikomos-sózott sün szalonnával és hagymával. Ilyet sem evett még a fiatalember. Máris olyat tapasztal hát, ami a világ egyik újdonsága a számára. Be is dörzsöli a húst sóval, bevagdossa és szalonnát tesz bele, így kezdi kisütni és Ramannak is átadja a részét. Sajátos étek, de Trintorin nem válogat a vándorlás során, ha a gyomráról van szó. Menionba is hosszú út vezette és evett nyulat, mókust, gyíkot, madarakat, ami épp volt és ugyanígy tett a menekülés során is. Nem mindig olyan szerencsés, hogy bort vagy ételt talál.
Raman oldalán viszont igazán gazdag a reggeli, ahogy a vacsora is az volt. A szájszag pedig nem számít. Majd leöblíti a vízzel egy kicsit. Így falatoznak és Trintorin is elfogyasztja a maga adagját. Utána ha már indulnak, a tüzet szétrugdossa és eltapossa. Mindent magához vesz, mindent leellenőriz és folytatódhat a gyaloglás. A törpéhez fordul:
- Raman, mutatod az utat a Hajnalhoz?
Trintorin nem kérdez semmi egyebet, csak halad a törpe mellett. Ha az beszédesebb kedvű, akkor majd válaszolgat. Ha Raman úgy érzi, inkább egyedül menne tovább és ezt meg is mondja Trintorinnak akkor a fiatalember megköszöni a társaságát és a finom fűszereket, majd az istenek áldását kívánja neki és másfelé indul.

*Valóban sajátos a sün íze, s Raman ennek megfelelően óvatosan eszi.
Nem hiszi, hogy sűrűn fog majd sündisznót, főképp, hogy a fűszerek nélkül a húsa több, mint érdekes ízű lehet.
Így viszont elfogadható, s ha már meleg étel, akkor meg is eszi.
Végignézi, ahogy Trintorin ellátja a tábortűz baját.
Részéről a víz még kitart a Hajnalig, ott meg majd megtölti a kulacsot.*
- Mutatom.
*Bólint a kérdésre. Út közben nem túl bőbeszédű, de rendszeresen körbepillant.
Óvatosságra intették Singarme szavai indulás előtt, s abban is biztos, hogy ha kell valakinek a levél, nem fogja kivárni, amíg a folyóig érnek, ahol sok szemtanú lehet, hanem előtte megszerzi tőle.
Vagy legalábbis megpróbálja.
De Sárkányölő Raman jól tud futni, ezt már eddig is bizonyította.
Emellett, ha nem Trintorin lesz az a valaki, még jól is jöhet a társasága. Távol tarthatja tőle a környékbeli haramiákat.
Tőlük északnak Ambaron faluja terül el, ami azt is jelenti, hogy kora délutánra a Hajnalhoz érhetnek.
A mocsári törpe végül nem bírja ki, kénytelen megkérdezni, ami szúrja az oldalát.*
- Miért pont sárkánykoponya?
*Bök rá ujjával útitársa nyakában lógó díszre. Ő a maga részéről a lényeket is nagy ívben kerüli, semmint magára aggassa a kisebbített másaikat.*

Az ízélmény Trintorinnak másodlagos, ha arról van szó, hogy üres marad-e a gyomra vagy sem. Raman kiegészítőivel persze sokkal jobb, ízletesebb, de ő megette simán, kisütve is, mikor korábban fogott ilyet. Udvarokban, fogadókban nem szolgálnak fel ilyet, amennyire tudja, de varjat, gyíkot és szöcskét sem, pedig ezek már mind megfordultak az ő bélrendszerében, amikor úton volt. Baja pedig sosem lett tőlük, de talán csak az erős szervezete miatt. A törpéket is szívósnak ismeri, úgyhogy Ramant sem félti.
Ahogy csendben vándorolnak, a fiatalembernek megfelel ez. Feltűnik neki, hogy a mocsári törpe körbepillantgat és Trintorin is résen van. Tudja, hogy akadnak, akik abból élnek, hogy másokat kizsebelnek, kirabolnak, megölnek. Nem ítéli el őket, sőt ha ilyen munkát kapna, el is vállalná. Ha viszont őt támadják meg, az más. Akkor nem kíméli az ellenfelet. Megtanulta a kardforgatást és a kard nélküli harcot is, tud bánni a tőrrel és ereje is van. Ramant is jó harcosnak gondolja, sokat látott, edzett törpének. A fiatalember nézi a falut, ami északra feltűnik a horizonton. Raman egész eddig hallgatott, most töri meg a csendet. Trintorin arra gondolt, hogy nem most vette észre, csak eddig nem akarta megkérdezni. Megfogja a medált, ránéz és úgy válaszol menet közben:
- Akiknél szolgáltam Menionban, azoknak volt egy házi kuruzslója. Ő adta nekem, mert ez állítólag távol tartja a sárkányokat. Eddig bevált, mert még sosem láttam olyan lényt.

*Raman megcsóválja a fejét. Elég csak felidézni neki a sárkányt, akivel először találkozott életében.
Az a sárkány akkor szőröstü-bőröstül felfalta őt. Az isteneknek hála, már akkor is bízott az övére aggatott rengeteg fegyverben, s azok nem is hagyták cserben.
Megakadt a torkán, s meg is fulladt tőle, vagy éhen halt…
Persze utána jó időbe telt neki, mire kivágta magát a hatalmas dögből, és még többe, mire a szaga is enyhült.
Aztán ott volt az a sárkány, akivel a minden lében kanál surranóval találkoztak, az Éh-hasadék közelében.
No, őt sem tartotta volna távol holmi csecsebecse, ami sárkánykoponya formájú, nem is beszélve, Risanról, az ősi sárkányról.
Visszagondolva, kész csoda, hogy még él.*
- Szerintem az a kuruzsló átejtett téged. A sárkányok nem olyan buták, hogy egy ilyen megvédjen tőlük.
Sokkal veszélyesebbek és erősebbek, mint bármi, amit ismersz e földön.
*Ha Trintorin nem válaszol, csendben megy tovább. Nincs szüksége sem pihenőre, sem pedig arra, hogy megálljon enni. Ha kell, akkor a tarisznyájából elfalatozza hidegen, út közben az ebédjét.
Még mindig égeti a kísértetek fejének a levele. Minél előbb meg akar válni tőle.
A Hajnalt elérve sem lesz könnyebb, ezt már most tudja.
Ha Trintorin válaszol erre, akkor azt meghallgatja.*

Trintorin figyeli Ramant, aki úgy beszél, mintha tapasztalatból tudná azt, amit elmondott. A fiatalember mindig szerette a jó történeteket, épp ezek hajszolták a világ megismerése után. Látni akarta azt a sok érdekességet, helyszínt, csodálatos lényt a Déli-Dombságokon kívüli területeken. Rá is kérdez a mocsári törpénél, ahogy tovább gyalogolnak.
- Te találkoztál igazi sárkánnyal? Vagy honnan tudod mindezeket? Esetleg a varázsláshoz értesz?
Meglepődne, mert inkább harcosnak vagy tolvajnak, de mindenképp két lábbal a földön álló teremtménynek látja Ramant. Egy varázsló persze álcázhatja magát és ha így van, akkor talán el se árulja, hogy konyít a mágiához, az amulettekhez. Trintorin maga nem vet túl nagy hitet az ékszerbe, de viseli, mert tetszik neki. Ha tényleg sárkánnyal találkozna, akkor jobban bízna a kardjában és biztos nem a koponyát mutogatná, hogy elűzze a teremtményt. Ez egy emlék neki, egy dísz. Az viszont mindenképp érdekli őt, miért ilyen biztos a törpe a dolgában. Egy jó sárkánytörténetet pedig szívesen meghallgatna az úton. Ő sem éhes még, mehetnek órákon keresztül, amíg ebédelni akar. A lába elé is néz útközben, de inkább a vidéket szemléli. A falut és mindent, amit erre látni, még ha nem is sok ilyen van és nem is tűnik izgalmasnak. Ő most felderíti Lanuria-t, járja a Középvidéket és szeret mindent alaposan megnézni. Magában már arra gondol, milyen lehet Norlan. A szülei által meséltek alapján próbálja elképzelni, de igazi viszonyítási alapként csak a Menion-várhegy lábánál épült település van. Más komolyabb, lakott helyen még nem járt a kunyhójukon és Menionon kívül. Már várja, hogy meglássa, milyen az élet egy igazi nagyvárosban. És a hajóút is izgalmas lehet, mivel ahhoz aztán végképp nem volt még szerencséje. Magában reménykedik, hogy nem krumplit kell pucolni fizetségként, mert úgy semmit nem látna az egészből...

*A törpe összerezzen a kérdésre. Hogy ő….?
Hogyne, hogyne! De nem érdemes dicsekedni vele, hisz’ Vogon is emiatt szállt aztán rá.
A végén olyat várnak el tőle, amit ő nem szeretne.
A mocsári törpe barna köpenyében megint megtapogatja a levelet, majd nagy bölcsen bólint a kérdésre.*
- Találkoztam. Elhiheted, hogy ezek akkorák, mint egy nagy, városi ház és legalább olyan okosak, mint te, vagy én.
Ha egy amulett téged nem tart vissza, vagy engem, akkor őket se.
Tudnak varázsolni is.
És akkor még nem is beszéltem a feketékről….Ők még nagyobbak és még erősebbek. Ha majd elhaladunk hajóval a Kietlen puszta mellett, látni fogod, miért mondtam. Az a vidék azért olyan halott, mert a fekete sárkányok tüze azzá tette a háborúban.
*A beszéd végeztével elhallgat. Úgy tűnik, nem követi senki. Húz a kulacsból. Az idő pedig telik. Lassan délbe hajlik és az ő gyomra máris jelzi, hogy ideje lenne egy újabb adag étel magához vételének.
Aztán már a Hajnalig nem is fog enni.*
- Te nem vagy éhes?
*Tudakolja a hangos korgást követően.*