LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Homehttp://newagelaGalleryGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Városhatár

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 22  Next
SzerzőÜzenet
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-15, 8:12 pm

//ehhez zene is jár : skyrim//
Ott dobban az együttérzés, az azonos szín, amelyben szülőföldünk látjuk. De benne is él a gyűlölet iránta? Az, hogy sohasem lehet szabad, mert megkötik a képek, az illatok, megannyi szárnyas és halandó személy alakja, amiktől vágyva akar szabadulni, de visszatérnek, mint a bosszúra éhes kísértet? Érzem egy járatlan és göröngyökkel teli ismeretlen út kezdetét, éppen most lépek rá, ahogy lassan visszahúzódó keze után pillantok. Kár volt elengedni? Megszerezhetem újra! Többet is elvehetek belőle, talán nem is bánná, ha ember helyet sárkányként bánnék vele, átlépve a küszöböt, amit ez a tok, törékeny kis porhüvely nyújt nekünk.
- Enion. – Suttogom, inkább csak ajkaimmal formálva újra otthonának nevét, negédes méregként, szándékkal facsarva vágyódó szívén. Viszont még fontos lehet, érhet valamit számomra, hogy több van kezemben, mint a völgynek neve, ahol a sárkányok élnek és talán élni hagynak, vagy ez nem az a történet. Nem, nem hinném. Itt nem fér meg a hatalmas a védtelennel, egymás ellen törnek, gyötörnek és elvesznek és lám, én ugyan ebbe a játékba kergetem Kaint. Nincs meghatottság bennem, nem vágyom utána, legalább is abban a mély és sok esetben holtig tartó kapocsra, de kétségtelen ad valamit, ami még jobban megingat. Egyszer elcsendesítve, teljes érdektelenségbe sodorva, máskor feltüzelve, hogy felélesszem fenevad lényünk, mert azok vagyunk és ezt ő sem titkolja, én sem. Megingatom fejem, a gondolatok meglódulnak folytonos kusza terveim között és ezzel együtt felé hajolok, szemébe nézve, mozdítva felé kezem, hogy karját érintsem. Hagyom beszélni, hangja jól eső tónusa bár csak sejteti milyen igazi hangja, amit erős szálak adnak, olyan rég hallottam már másik sárkány üvöltését. Üvölts! Olyan esendő kérés lenne, megvetem ezt a szerény vágyat, ahogyan karján lefelé húzom ujjaim óvatosan markolva kabátjába, lassan húzva el tőle, oldalra hajtom fejem, úgy nézve tovább. Nincs kérés napfényben fürdő, homokos aljú tengerszínű tükreimben, még is kérés ez, adja nekem, nem kell, de még is adja és ha enged ennek, elvéve hátrébb dobom, nem követve hol is éri újra a földet, talán köpenyemre hullik. De szabaddá váló ujjaim rögvest, először hévvel kapnak keze után, ujjai közé fűzve magukat, megtéve közben a felé közeledő mozdulatot. Mindig ilyen vagyok? Mintha hasonlóképpen férkőztem volna egy más személy közelébe, el és vissza és talán megint el. A ajkaim örömvonala, leheletnyit enyhül meg, ahogy kezünk fonatára pillantok és szabadon maradttal az ő elsőként érintett keze után nyúlok. Játékosan érintve meg ujjait, enyhe és kiszámíthatatlan kacskaringókat írva, megváltoztattam az akaratomat, akarom, hogy tudja érezze, milyen is vagyok. Egy leheletnyivel húzóm, szélkönnyű érintéssel csuklója fölé ujjaim, ha nem ellenkezik ezzel esik a csapdámba, amely messze nem lesz halálos. Csuklójára zárom ujjaim és kihasználva kézfogását, már rántom is el és igazán nem lehet panasszal, bársonyos anyagot kívánok fekhelyül, mindössze csak annyit kell lenyelnie, hogy fölébe hajolok finoman dőlve neki, nem mozdítva kezeim, de már nem is tartva erősen. Feltéve, ha sikerrel járok.
- Hiszek neked. – Suttogom, elengedve egyik kezét, hogy félrefoghassam mellkasán elterülő fehér tincseim. – De mi az, ami kiűzött a Paradicsomból? És .. ha ily hosszú idő telet el, még is mi köt még oda szeges láncaival, hogy nem vagy képes lerázni és szabaddá válni? – Nyíltan, egyenesen, szemébe nézve kérdem, de nincs erő és nyomaték a hangomban, érezheti, hogy nem akarom minden áron tudni, csak ha önként adja. Mit mondhat? Ölt. Ki nem? Sárkányt, a legnemesebb küzdelem, még ha lelkembe vésték, hogy sárkány sárkányt nem öl. Szép elmélet, amely kártyavárként omlik össze, ahogy feladatomul kapott legfőbb parancsra gondolok. Írmagjuk se maradjon! Mielőtt azonban szólhatna, ajkait ujjammal lakatolom le, élesen nézve rá, mintha a halállal szembenéző prédám lenne. Lassan indítom útnak ajkaira csendet hozó kezemet, arcár érintve, nyaka felé haladva, hogy tarkója irányába dús ében hajába fúrjam ujjaim.
- Ha nem tetszik, amit hallani fogok, mesélsz még a feketékről. – Alku, egy általam szőtt egyezség. Ami még is tökéletesen érzékeltette, nem érdekel bűn e, vagy áldozat végett vált kóborrá, ettől nem fogom kevésbé utálni, vagy éppen rokonszenvemről tanúsítani. Így is értékelheti, hogy azon kevesek közé tartozik, akik képesek elérni ezt a kitűntetett figyelmet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-16, 1:13 pm

*Látja a nő ajkának mozgását. Az alig hallható szóra összeszorul a szíve. Egy másik sárkány hangján hallani a város nevét, ahova mindig visszavágyik, már hétszáz éve.
Látja, ahogy közelebb hajol hozzá a fehér hajú nő. Vagy inkább a sárkány? A tekintetben van valami, ami még inkább sárkányt mutat, mint eddig.
A fekete szemek Kain saját karjára szegeződnek, ahol a finom ujjak megérintik. A vékony ruházaton keresztül, melyről most hiányzik a keményebb bőrkabát, hogy érzéketlenebbé tegye, szinte süt a nő érintése.
Hagyja, hogy a kabátot ujjai alól elhúzza, majd utána a nő ujjai összekulcsolódnak az övéivel.
Namelyr ében szemei Yzre pillantanak az összefonódott kezekről, majd le, némán a másik kezére.
Nem tesz ellene, hagyja, élvezi az érintést és követi is csuklója felé, még ha tudatában is van, hogy bármikor kiléphetne ebből a játékból. De miért lépne ki? Vajon mikor lesz legközelebb hasonló helyzetben?
Nem ellenkezik, amikor erős csuklójára a finom ujjak ráfonódnak és akkor sem, amikor a nő billenti át a földön fekvő helyzetbe.
Nem egyszer aludt ő már kemény földön, az sem zavarná, ha a nő bársonyos holmija helyett a kemény padló érné hátát.
Nem felel arra, hogy Yz hisz neki. Remélte, mert ez egy lépés afelé, hogy ne kelljen harcra számítania.
A fehér haj súlytalanul fekszik rá széles mellkasára, amíg a nő egyik kezével félre nem húzza onnan. Az illat így is körbelengi orrát.
Nem tudja, mit válaszoljon. A hazájáról beszél, amit a szívéből sosem téphet ki semmi.
Még önnön tette és a száműzetés sem, amit vállalt.
Az érintés egy pecsét a száján, nem mintha nagyon beszélhetnékje lenne. A mélyfekete szemek egyenesen a nő szemeit keresik csillanva.
A keze felszabadult, és ha már a nő ilyen simogatón zsarolja ki a további beszédet belőle, belőle is kibújik a sárkány, midőn az ében szemek helyén arannyal villan az igazi mása.
Szabad, erős karja a felette lévő nő derekát fogja át és megmutatva a hétszáz éves arany sárkány humán létformájának erejéből is keveset a karcsú testet magához húzza, amikor a nő ujjai arcán végigsiklanak, hogy aztán hajába túrjanak.
Attól, hogy alul fekszik, nem alárendelt a szerepe.*
- Kitéphetnéd hazádat szívedből? Még élek, vágyni fogom a levegőt szelni Enion felett…
*Suttogja halkan egyenesen a közel került nő ajkai felé, miközben még mindig a szemébe néz.*
- Én is kérdezek, hisz eddig rólam van szó. Yz érdekel, Kaneas szülöttje, aki Lanuria földjét tapossa….így teljes az alku.
*Ezúttal határozott, de nem kemény a hangja, s ha a viharsárkány távolodni akar, nehezen, de engedi neki. Mielőtt még szólna Yz, ismét megszólal, jelezve, részéről a módosított alku elfogadható.*
- Száműzött vagyok, egy háború nyomorította időből, s az árulás, melyet elkövettem, magam előtt sem elfogadható.
*Szavai itt állnak meg, végre időt hagyva a viharsárkánynak is arra, hogy hangját hallassa.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-18, 11:40 am

Alig mozdulva helyezkedem fogásában, amelyben érezhető az erő, talán a robbanékonyság is, az a parányi lehetőség, hogy bár most én borulok fölébe, pillanatok műve lenne, hogy ő nézzen fentről engem. Megdöntve fejem, hagyva, hogy tincseim ezüstfüggönyként zárják el a lobogó lángok fényét, játszva pillantásommal, először fürkészve lesem a megfakuló fekte, aztán aranyszínben felragyogó tekintetet. Megnyugvás, mohó rianása remegteti meg pilláimat, ahogy elzárom tekintetem és megfestem alakját a fekete vásznon, ki tudja hanyadjára, de nem tartóztatom mohó kíváncsiságom, ahogy szól ismét rávetem tekintetem. Ajkaim megnyílnak, de hangot nem ejtenek, nem hajt az a vágy, kergetve bele bosszús, elfulladt dühtől rekedtes hangomon adjam meg kérdésére a válaszom. Némán, arcomon játékos mosollyal hallgatom tovább, nem kérem ereszen még csak mozdulattal sem, még fogva tartom egyik kezét és egészen lassan fogom csak szorosabbra ujjaim ujjai közt. Belenyugvó, de nem alázatos tartásom, ahogy ő is kimutatta felém, nem hunyászkodik meg. Mindig ilyen két erős akarat találkozása?
Nincs bólintás, belegyezést részemről és még is felelni fogok, de most még engedelmesen hallgatok, csak mellékesen tekintve életem sorára, megemlíthető és örök titkokra. Szóba öntsem magam, azt, aki valójában vagyok? A nevetés ott ül torkom mélyén, hangtalan, lehetőségre várva, arra a jelre amikor szabadon engedem, de most még nem, még nincs helye kettőnk közt. És mint egy varázsütés, a várva várt felfedezés, ami végre megadatott engedi szabadjára az alig hangot, amit csak azért hallhat, mert elenyésző centik választanak el tőle. Kinevetem, megmosolygom balsorsát, megmozdulva simítom arcom arcához, nem kéjenc törleszkedés ez, hiszen nincs benne a kelleténél több óvatosság, de annál több az erő. Sárkányként is így tennék, csak kristály ékeim vékony karcokat hagynának aranyló testén, talán. Egészen füle mellé hajolok, de egyik kezem sem mozdul, terhét sem érezheti, csak a határozottabb szorítást.
- Kitépném! – Súgom felelevenítve várakozásra ítélt szavaim. – Nem kellenek kötődésből kovácsolt rácsok, sem hullócsillagként tovatűnő lelkek sokasága által font selyemszalag, ami eltéphetetlennek hitt láncként mélyed húsomba és tart meg magához kötve, szabályok közé zárva, rabként egy másik testben. – Újra mozgásba lendülök, most azonban egész testem megtekeredik, karja fogásában is szinte kígyó módra fordul. Arcom ismét arcához simul, felnézek rá azzal a viharok félelmetes nyilainak visszfényét őrző, acélszürke szemekkel, oldalához simulok, lábammal fogva le az övéit. Egyre közelebb hajolva ajkaihoz halkul el hangom, mire befejezem, el is helyezkedem, illetve majdnem. Felhúzva kezem, még mindig fogva az övét, felkönyökölök és így, ennek támasztom neki fejem.
- Egy szeletet máris kaptál belőlem. Ezek bensőm igazi vágyai, a tudat nélküli lényé, ami megelégszik azzal, hogy kedve szerint szelheti az eget és szomját hűs, tiszta forrásnál csitíthatja. A tudatos lény, akivé váltam ettől jóval rosszabb. – Nem sajnálom, ez világosan látszik, érződik, ahogy a titkon rejtett vágyódás, ami nagyobb, oh de mennyivel áhítottabb, minthogy anyám nyomdokába léphessem. Felnevetek, de ezúttal már szabadjára engedve a hangomat, tetszik a helyzet és ez miért is titkoljam. Ügyelve, hogy meg ne tépjem, rendezgetve sötét tincseit húzom el kezem, gyengéden kézháttal simítva újra meg az arcát.
- Nem sajnállak, nem is érzek veled együtt, de meg sem vetlek. – Arcom minden ellazult vonása megkeményedik, komoly szavakhoz most úgy tartja kedvem, hogy komoly ábrázat is kell. Van seb lelkemen, amit árulásának ténye felszakíthatna, mert magam is az vagyok, de betörtem bestiámat és már nem üldöznek rémképei annak a napnak, mikor emberi húsba zártam, kínra ítélve azt, akinek egész lelkemmel fogadtam hűséget. Alattomos, megvethető bestia vagyok, de ezt felvállalom és békében élek vele. – A sárkányok többsége elfeledte igaz természetét, vagy nem úgy véled? Bosszú, kéjvágy, ezt mind a halandóktól tanultuk el, mert könnyű és mert élvezetét leli bennük ösztön lényünk. Vagy, te ezt nem így látod?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-18, 2:39 pm

*Talán más körülmények között megütődve nézne a másikra, amikor az a sorson, amelyet említ, derülni tűnik, de az arany sárkánynak most egy figyelemre méltó másik sárkánnyal van dolga, akinek testbeszéde cseppet sem megvetésről árulkodik az ő sorsával szemben.
Egy kétlábúval más lenne. Azt akár ketté is téphetné haragjában, de ebben az esetben nem haragszik.
Annál is inkább, hogy érzi a viharsárkány könnyű testét saját magán, az ujjak szorítását kezén és a karcsú derekat karjában. Persze az még fel nem merült kérdés, hogy mit és meddig enged meg egy másik sárkánynak.
Arcát nem tartja oda, amikor közel kerül az ezüstös hajzuhatag és az arc hozzá, de el sem húzza a közeledő elől.
Csak hallgatja a suttogást, amely olyan érzést kelt benne, hogy súlyos sors áll a mellette lévő nő mögött.*
~Kitépné..én sosem tudnám. Részem az, ahonnan jöttem…~
*Kain csendben marad, ezúttal ő hallgat, hogy figyelmesen magába igya a nő szavait.
Tiszta, erős tekintettel hallgat. Volna válasza, ám azt megtartja magának, de érzések és érzelmek hada száguld ez alatt keresztül rajta. Olyan lelkekről, akikkel valaha kapcsolatban volt, olyanokról, akik már nincsenek, vagy pedig jelen helyzetben a fejét akarják úgy, hogy másik életében még harcostársai voltak.
Ezek közül a gondolatok közül rántja ki Yz lassú mozgása, ahogy testhelyzetet vált rajta.
Karjával, vállával követi a mozduló testet, miközben az acélszürke szemek és a közeledő ajkak között váltogatja pillantását.
Kezének engedi összekulcsolt ujjaival követni Yz mozgását egészen addig, amíg felkönyökölve átkerül oldalára.
Örül, hogy nem sajnálják. Mostani helyzetében csak óvatosságából maradt csipetnyi, önsajnálata a közeli, nem ellenséges sárkány hatására elillant. Jól esik, hogy valaki egész sárkányként tekint rá, balsorsa ellenére is.
A simítása mégis azt mutatja, közelít hozzá, s a sárkány még mindig arany szemei kitartóan az acél szemekbe mélyednek mindvégig.
Nem nevet, komoly arccal figyeli a viharsárkányt.
Még mindig egészen közeli hozzá az arc és a nevetés mégsem bántó, amikor felcsattan.
Kain mintegy véletlenül, kissé megemeli a nővel átellenben lévő lábát, hogy aztán a kemény kőpadlót felhasználva lassan behajlítva, térdét feljebb húzza. Ezzel inkább csípője felé csúszhat Yz ívelt vonalú combja, ha azt nem húzza vissza. Hasonló, halk hangon felel, amivel eddig szólt hozzá a másik sárkány.*
- A tanulás visz minket előbbre, de olyat nem tudnak nekünk mutatni, ami ne lenne bennünk is már időtlen idők óta. Csak felszínre hozták.
~Igen, az árulást, a pusztítást, a vérontást…de még mindig jobbak vagyunk sokuknál, a közülük is vannak jobbak.~
- Talán különbek vagyunk náluk, talán nem….vannak más ösztöneink is, nem csak azok, melyeket előhoztak belőlünk.
Ösztön visz az ég felé, hogy testünk körül süvítsen a szél, ahogy a felhők világát szeljük, az visz előre, ha éhünket csillapítjuk, és az visz magasabb tettek felé is. Nem csak önnön tudatunk.

*Még halkabban szólal meg újra, és fordítja még egy leheletnyit arcát Yz felé.*
- Ösztön az is, ha egymás társaságát keressük…
*Érinti száját a hozzá Yz egészen közel kerülő ajkaihoz, melyek egy határozott csókban érkeznek oda.*
-…nem magányos lényeknek teremtették népünket az istenek.
*Talán pofon jár érte, talán más, de ez most nem foglalkoztatja. Yz, egy másik sárkány közelsége úgy hat rá, mintha elvonási tünetek után jutna hozzá újra ahhoz, amit eddig nélkülözött.*
- Ez pedig egy szelet belőlem.

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-19, 2:18 pm


Szavaira vedlik le gondolataim gúnyájukat, tanácstalansággal szemlélve az újakat, az egészen friss szőtteseket. Érzem, ahogy bátortalan érintik meg az anyagot, húzzák érdes bőrükre a kényes anyagot, hiszen még törékeny, még formálódhat. Igazság van abban, amit hallok, de nem fedem közben saját hitem sem, amiben egy közös van, az ember és mi, sárkányok. Egyformák és teljesen különbözőek, ugyan azokkal a hibákkal. Az ember önmagához mér és józan esze azt súghatja, a vadnak nincs joga gondolkodni, ilyen hatalmasnak lenni és az ő létét fenyegetni. És mi sárkányok. Vajon mi ugyan ezt tesszük? Semmit mondó, gondolattal összeroppantható lényeg, megfoghatatlan, gátat nem ismerő vágyaikkal, hogy merik jogukat kiterjeszteni arra, ami a miénk. Tényleg így lenne?
Csendesen húzódik hátrébb a gondolat, ahogy a szavak más irányt vetnek, amiket talán épp úgy az ösztön vezérli, mint ezt a magányos hímet. E találgatás cseppnyi, alig hullámot vet csak lelkem nyugvó felszínén, közelebb engedem, egészen közel, már túl közel. Ajkai puhák, arra emlékeztetnem mennyire gyarló is ez a test, mennyire másként követeli az érzések kifejezését. Nincs benne semmi, ami lenyűgözne, ami megmutatná érdemes kegyeimet keresni, csak azt sugallja mennyi temérdek vonás szakadt rá, ami emberi. Ajkai közé mosolygom, és vadul kapok utána, fogak helyet ajkaimmal harapva övéit, tudja csak hol a helye és meddig mehet el. Finom jelzés ez csupán, hogy a következő ilyen merész tette talán már vért serkent bőre alól, figyeljen csak miként tesz és hogy azt kivel teszi. Nem ember, vagy népek leánya vagyok és ő most még is úgy viseltet irántam, dühít, noha nem először adom csókon halandónak és csapom be, akár ágyamig csábítva, de egy sem érdemelte még ki kegyeim és eztán sem fogja. Oly elvárás súlyát, mit támasztok, lehetetlen elbírni és .. és ha valakinek felvillanna, nem is egyedül kell azt cipelnie, már rögvest esélye lenne.
- Kahin .. Kain. – Ejtem nevét változatos hangzással, levezetve kezem mellkasán, egészen csípőjéig, ahol az ing vásznának elfogyta torpantja meg ujjaimat. Nem zavar, finoman húzok az anyagon egy keveset, mintha csak azt akarnám dobja le magáról ezt a fölösleges ruhadarabot. És valóban. Tényleg ezt akarom! Csak nem az érdektelen emberi vonásokra vagyok kíváncsi, amiket most kitapinthatok, ahogy visszafelé indul kalandozó kezem, erősen, határozott akarom mozdulatokkal tapintva ki a bordák ívét, amelyekre az idő és harc hús mellé izmok kötegét rakta fel.
- Egy kézre vágysz, ami hűséggel fogja kezed? – A szavak könnyedek, a hang, amivel életre hívom őket, viszont nehéz, durva és érdes, cseppekben a megvetésnek is kirajzolódik benne a lábnyoma. Tekintetem is számon kérő, megvető éllel villanó acélszürke. Pillantását nem engedem el, de nem kutakodom benne szándékai felöl, cserébe viszont ezüsttálcán nyújtom át saját érzéseim, hogy mennyire megvetem előző tettért. Mert nem sárkányként bánt velem! Sérti büszkeségem és lelkem óceánja, e képen kavarodik fel, magasba lökve a tajtékzó hullámokat. – Vagy egy lélekre vágysz, aki együtt nyög és lélegzik fel a te lelkeddel? – Teszem fel a második lehetőséget, ami közül választhat és most már értheti, hogy pontosan mire is célzok. Egy társ kell neki, aki fogadalma, amit irányában lobbanó szívének terhe alatt tett, vagy egy olyan ki érzéseiben, egész lényében hű marad hozzá, pontosan megértve mindent, mi lényével jár. Leegyszerűsítve: ember vagy sárkány?
- Megfakultál. – Mondom ki ítéletem, nem hagyva számára válaszra időt. Lélektükreimben egy távoli vihar képe elevenedik meg, újabb szeletet mutatok magamból, lehunyom szemem, csak egy pillanat az egész. Nyögve reccsen, robban szét a fal, ahogy hatalmas testem helyet követel magának ellentmondást nem ismerve, a robaj hamar elhall, de rázúdul a tájra erős üvöltésem, ami teljes szívből és teljes torokból szól. Beleremegnek a halott város régi és új romjai, önerőből is messze jut kihívásom moraja és a szél továbbrepíti majd, talán libabőrt csalva mindazok bőrére, akik hallják. A súlyos por még nem ült el teljesen, de aláhullottak az utolsó szétszakadt, aprónyi kődarabok, a tűz még küzd, fel felcsillanva nyeli el a levegőben úszó parányi szemeket, de küzdelme hiába való, elfullad. Elhúzom fölébe emelt mancsom, hiszen nem ártani akartam, ha bármikor is vérére vágynék, azt karmaimmal serkenteném, agyaraimat mélyen húsába vájva, nem mágiával vagy mások által alkotott fegyverrel. Így kívánja a már feledésbe merült ősi tisztesség, amin a helyzet alakíthat csak.
- És most mutasd meg miként vagy sárkány. – Mordulok rá, ahogy a csend végre megnyugodna a kihalt tájon, most már tudnia kell, hol vétette irányomba a hibát. Alig hajtom meg felé fejem, a hold fényében egyszerre világos ametiszt és éjsötét szín testem mellé húzom kiterjesztett szárnyaim. Hagyok egy pillanatot számára, aztán türelmem végét mutatva sodrok el még egy romos falat csonttüskés farkammal, mélyítve hangszálaimon rezgő hangon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-19, 3:24 pm

//Jó a zene Smile//

*A pillanat tovaszáll. Az a pillanat, amiben úgy érezte, talán rokonlélekre talált, talán feledhető a régmúlt, és új életre lelne, s amit talán valóban kétlábúak között eltelt idő hozott ki belőle. De vajon mely lény mondhatná el magáról, hogy ennyi eltöltött idővel a sokak által alantasnak tartott lények között, kiket csak prédának tekintenek, nem ragad rá az alkalmazkodás lényegében semmi egyéb? Kétlábú közeledésre azzal is válaszolt, híven alkalmazva a beilleszkedés szabályait, melyeket még a háború alatt sajátított el.
Nem izgatja, ha sebesülést is kap, a sárkány számára emberi testben csak emberi sebet tud okozni. Egy harapás a szájra? Ó, hát még kétlábú testében is ezerszer súlyosabbakat kapott már! Karmokat húsába? Néhány kivételével az elmúlt hétszáz évben mind erre vágytak, volt, akinek sikerült is azok közül, akikkel találkozott.
Kain nem kétlábú, érzi a mondandó lényegét, még az előtt, hogy a viharsárkány nevét ejtené ki.
Hagyja a kezeket ruháján mozogni, de arany szemei továbbra is szemlélik a nőt.
Erő, vadság, még visszafogva, egy pillanatig.
Abban a pillanatban azonban, amikor már a szem csukódik, tisztában van az elkövetkezőkkel. Nem megadón, még csak látszólag sem. Pajzs védi a mancsok alatt is, ha nem maradna felette az óvó mancs, nem bízza álcájának biztonságát a sárkányra, annyira nem ismeri.
Nem kell neki sok, s amikor a mancsok eltűnnek és kétlábú teste felett már csak az ég marad, nem hamarkodó, de annál inkább kiszámolt, erőteljes mozdulatokkal áll talpra. Nem igényli, hogy látványosan mozduljon, csakhogy közel van a másik sárkány, s ha akarná átváltozása közben félre is söpörhetné.
Azonban szemeit le nem veszi a viharsárkányról. E fajtáról hallott már, népének eme hajtásáról. Látni nem látott csupán. Nem elismeréssel, csak érdeklődéssel szemléli alakját.
Van abban valami, ahogy a sárkányok felvett kétlábú alakjukban emlékeztetnek eredeti mivoltuk fő vonásaira. Ilyen Yz is, de ilyen Kain is.*
- Miféle kétlábú szokás visz rá arra, hogy olyasvalakit ítélj meg, kinek sorsából porszemet ismersz csupán, viharok nője?
*Hangja immár inkább valódi sárkányhang, mintsem kétlábúé. A fekete hajba belekap a szél, s a fakó arcból szinte világítanak az arany szemek. Nem törődik az imént elsodort faldarabokkal, apró kavicsok számára azok. Szándékosan említett nőt, s nem sárkányt, kétlábú szóval illetve Yzt és kétlábú szokásra emlékeztetve, ítéletével.
Végül mégis úgy dönt, nem lép hátrébb.
Villanás csupán, amíg valódi teste megjelenik. Arany pikkelyein a fakó fények megtörnek, s fakóságukkal csaknem takarják a régmúlt sebek maradék nyomait, melyek bőséggel tarkítják őket.
Az arany pikkelyek a viharsárkány testének ütődnek, nyomódnak, de Kain arra ügyel, hogy ne lökje félre a nálánál kisebbet. Nem harcolni szándékozik, de érzékelteti, nem fél a harctól, s magától a viharsárkánytól sem. Keményebb ellenfelekkel is harcolt már, mint amilyen ő lehetne neki.
Hát teljesül Yz kívánsága.
Namelyr méretei a leghatalmasabb ismert sárkányokéihoz, az ősiekéhez közelítenek. Ezt pedig e földön nem sokan mondhatják el rajta kívül. Hozzájuk képest apró szárnyasok csak halandó társai, de még eme arany példány sem éri el nagyságukat.
Szárnyai meglebbennek, de nem emelik magasba testét, csak kiterjeszti őket. Láthatón körbe tudnák fogni Yz testét.
Nem választ kisstílű rombolást. A falakat ő is könnyűszerrel söpörhetné félre, inkább Yz felé fordul, s nemes tartással áll meg, egyenlőre a földön.
Fejét lehajtja a viharsárkányhoz, kimutatva harcok sokaságát megjárt fogsorát is, s megvillantva kettős ívű szarvait. Nem egy sárkány vére szárad rajtuk. A háború alatt és óta is ölt már többeket is, de csak üdvözli Yzt velük.*
- Mire vágynék?! Nem kézre! Karmokra, szárnyakra, és őket mozgató szellemre, amely hűen kitart mellettem üldöztetve is. Olyanra, akit, még ha lenne is sárkány, aki megadhat, nem kérek soha, mert a fejét tenném én kockára azzal.
*Igazság van ebben. Alexet is ezért utasította el, és óvta Sout is nevének említésétől. Furia és sleppje csak a nyomra vár, valakire, aki hozzájuk vezeti.
Kainban régen használt testének teljes érzése újdonsült érzeteket kelt. Szemei felcsillannak, majd meglebbenti szárnyait, s könnyedén a magasba emelkedik, miközben nagy szelet kavar velük. Az emelkedést hang is kíséri, a viharsárkány újabb ajándékot kap. Kain valódi hangját, ahogy Sendelen és az azt körülölelő pusztán rohan végig ordítása.
Figyel hátra, a viharsárkányra, még nem tudja, mint is fog reagálni rá, de felkészül mindenre, amire lehet.*
- Viselkedjünk hát sárkányként, Yz! A kétlábúak tapossák csak a földet!


_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-23, 5:20 pm

//két kedvenc hangszer együtt *.*//
Szeletnyi villan fogaimból rá, ahogy morogva fogadom újabb sértését, ezzel adva kezembe a legfrissebb, szinte ropogós bizonyítékát igazamnak. Megfakult! Múltja felépíti, engem is, de engem nem temet el. Meghajtom fejem világom törvényei előtt, de szemem sosem zárom le, várok, ha kell örökké, arra az egyetlen lehetőségre, ami megfelel a törvény minden betűjének és még is az ellen tesz tettem. Emberbőrbe bújok és játszom, hogy az vagyok, de sosem, egy pillanatra sem felejtem el, én nem ehhez a néphez tartozom. Nem vágyom közébük, illik lelkemhez ez a forma, ez az erő és azok a szabályok. Nem felelek, elfordítom róla tekintetem. Gyermeknek néz? Heves ifjúnak, aki mindenért harap és nem gondolja végig tettének lehetőségeit, minden következményével együtt?
Sejtelemnyi szelet szemem sarkában csak való alakja, oldalamat érő könnyed érintése, de még mindig nem elég érdekes, hogy akár csak pillantásommal méltassam, amit lassan az éjjeli ég felé emelek, kerülve a lehetőségét annak, hogy véletlen is szemem elé kerüljön. De midőn felé hajol, szemébe nézek, nem törődöm azzal, hogy nagyobb, sosem volt mérvadó számomra termete és nem ringattam magam hiú ábrándba. Erős és masszív ember alakjában, még sem ebből ítéltem, mert az csalóka lehet, mint esetemben. Törékeny és alacsony az a női alak, de valódi lényemben ennek szöges ellentéte ölt alakot, robosztus és erős, hatalmas és hol a vége, hiszen életem végéig nem fogy el testem építő kedve.
- Akkor dobd el vágyaidat és válasz kétlábú társat. – Mordulok rá, alig érthetően morzsolva a szavakat mély reszelős hangomon, megfelelőnek találva rá az időt, hogy fegyvertáram jellegzetességét megmutassam. Számos, a szűrt fényben acélszínű fog villan felé, de a cseppet sem csekély méretű három pár agyar közöttük a legfenyegetőbb és ittak már sárkányvért is. Kegyelemdöfés és egyszerű párharc, most egyikhez sem kell használnom. De ez még nem jelenti azt, hogy bármely mozdulatát reakció nélkül hagynám, hiszen a levegőbe kap és rohanhatnék utána, rögvest nyomába szegődve, szablyaszerű karmaimat is megmutatva neki használat közben. Még is inkább adózom a pillanatnak, hogy láthassam a Hold fényében nárcisz selymes sárgályáig fakuló testét, valóban olyan, mintha olvasztott arannyal vonták volna be minden darab pikkelyét. Nem rebben pillantásom a rianások láttán, saját testem egyetlen egy összecsapásom emlékét sem őrzi, a kristály mi megtelepedett ében bőrömön, ha fel is törik, napok alatt újra kinő, színben sem formában nem különbözve sértetlen társaitól. Ez nem is lenne lényeges?
Szárnyaim egyetlen csapása újra mozgásba hozza a nemrégiben felkavart, aztán elülő port és még abban a pillanatban érek mellé, újra eleresztve a hangom, ami most kevésbé mély, éles, talán olyan mikor a villámok egymásba ölelkeznek az égen, alig szívdobbanásnyi időt hagyva az elkövetkezőknek. Felvetem fejem és a nyílt eget, magasan, nagyon magasan célzom meg, de ügyelve, hogy mikor elhaladok mellette tüskés buzogányom vészesen közel villanjon látóterébe, de esélye se legyen elkapni. Kacér kihívás, aminek eddig minden hím eleget tett és én is mindig eleget tettem, ha így invitáltak. Röpke erőfitogtatás, de a könnyed repülés elveszi ennek harci élét. Elérve a számomra megfelelő magasságot, széles, szabálytalan formájú körbe kezdek, nincs szándékaim között az indokként, bevárom. Egyszerűen jól esik kinyújtóztatni szárnyaimat és minden tagomat, még is, ahogy a közelembe ér.
- Még mindig azt mondom, megfakultál! Erős vagy, sárkány vagy, de nem egy mellet éltem, nem egy halandót kísértem születésétől a halálos ágyáig. – A búja játék közben gyűjtöttem ezeket az apró észrevételeket, amiket most aprólékos részletességgel fogtam egy egészbe. - Ott reszket benned, a görcsös vágy, az örökös félelem, mint egy partra vetett hal, aki víz nélkül is levegő után kapkod szüntelen. Engedsz rabláncaidnak, hogy kis híján megfojtsanak, de ..- Felkeresem tekintetét. – mikor már túl szoros, eltörsz egy szemet. – Túl durva, újabb sértés formálódik meg a gondolataim között, de lenyelem őket, elsüllyesztve lelkem háborgó hullámai között, amik mohón csapnak le rá és sodorják a legsötétebb mélységbe. Felszínre bukik e valaha, talán mindjárt, vagy válasza után, talán soha. Még magam sem tudom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-23, 9:17 pm

*Jól hallotta a választ, de nem reagált rá. Bevárja, ahogy várja a reakciót is. Számít újabb kihívásra, így a felé közeledő, majd biztos távolban elhaladó farokvég sem éri meglepetésként. A kétlábúak buzogánynak mondanák, de ő csak a test részének, s potenciális fegyvernek tekinti. Amilyenek az ő farkából végig kiálló tüskesorban is vannak, de mégsem alakultak bunkós véggé.
Minden sárkánynak megvan a saját természetes fegyverzete, amelynek nyomába nem érhet egyetlen kétlábú által készített fegyver sem.
Csap egyet szárnyaival, hirtelen irányt váltva, hogy most ő érkezzen a viharsárkány mellé.
Nem, nem támad, nem fitogtatja erejét jobban, mint a másik. Meglepően mozgékony termetéhez képest.
Vére azonban átváltozásával fel is ébredt, s a felcsapó szárnyak mellett újabb irányváltás is következik, miközben körbekerüli ívben, egészen közel haladva a másik sárkányhoz, ezúttal háttal fordulva az ív egy pontján annak háta felé, de épphogy nem súrolva a testet tüskéivel, s csak kevés kellene, hogy karmait, vagy szarvait próbálja rá a testre. Nem teszi.
Tudja, hogy lenne ellenállás, de nem harcolni van itt. Élvezi a repülést az éjben, ahol nem látja több élő, mint ez a sárkány.
Figyel, de nem tesz mást. Aranyszínű, de a nemesfémnél jóval keményebb tüskéi megvillannak, s karmai is ott vannak helyükön, mikor ismét Yz mellé kerül.*
- Elhamarkodott vagy, Yz. Sárkány társra vágyok, de senki életét nem teszem kockára.
*Feje egészen közel suhan el Yz nyakához, s fejéhez is, s oly könnyű lenne fogaival odakapni. Nem tesz ő semmit, eleget harcolt már sárkánnyal. A levegőt szeli mellette, miközben halkan szól ismét hozzá.*
- Nem csak engem uralnak oly érzelmek, mint a félelem. A bosszú is abból táplálkozik, ha más szándék mögé bújtatod is.
De a te életed, ahogy az enyém is csak engem illet. Ha nem értesz, a te bajod, de ha sértegetni akarsz, keress más sárkányt!

*Most ő vált át siklásra, lebegésre, miközben arany szemei a viharsárkányon függenek.
Megfakult? Talán igen. Talán még egy évszázaddal ezelőtt is felszántotta volna a kristályok fedte bőrt, hogy a lüktető életet ontsa belőle ki, vagy karmaival tépte volna fel a szárnyak tövét a sértésekre, melyeket a fejéhez vágott a nő.
Kétlábúak között él, bújkál inkább, hiszen e büdös, gyenge faj között el lehet vegyülni, hogy nyomát veszítsék a kopók. Száműzte magát, mielőtt mások tették volna meg, bár büntetése inkább a halál lett volna semhogy mostani sorsa. Ahogy azóta is vadásszák társait is, kik szintén árulóvá váltak.
Az még meg sem fordul a fejében, hogy más föld sárkányai más értékeket vallanak magukénak, s az ő szemükben a Lanuria földjén élők is mások lehetnek.
Szabadon tör még feljebb, élvezve, hogy egyre hűvösebb a levegő körülötte. Yz talán jön utána, akkor bevárja, s ha engedi, leköveti a mozgását, reagálva rá.*


_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-26, 5:51 pm

- Mond csak, még is mennyi idősnek gondolsz? –Mogorván bukik ki belőlem a kérdés, mert már nehéznek érzem a rám telepedő elhamarkodottság és meggondolatlanság béklyóit, egyszer már leráztam magamról ezeket a tulajdonságokat és nincs is belőlük több, mint az fajtámra jellemező. Mint olyan lény, viszont, számára valóban másnak tűnhet. – Hah, legyen igazad, de egyet már ösztönösen érezned kellene ..- Követem, méghozzá pillanatnyi késedelem nélkül, kevéssé ügyelve arra, hogy talán szárnyain összecsattanhatnak, ha túl közel kerülök. Nekem nem fog fájni, de az övé sem lehet túl érzékeny. - .. ha sértegetni akarnálak, nem csak eljátszottál volna a gondolattal, hogyan mélyíted agyaraidat és karmaidat oldalamba, vagy hogyan fogsz fogást a nyakamon. – Felé fordítom a fejem, aztán feljebb és feljebb száguldok, nincs félnivalóm attól, hogy összeroppan a testem a természet roppant nyomásától, vagy hogy aléltan zuhanok alá, ahogy egyre gyérebbé válik a sokaknak az életet jelentő édes levegő. Tüdőm kevéssel, nagyon kevéssel is megelégszik, tüzet sem kell táplálnia. Otthon harci előnye semmi, még is vágyom erre a magasságra, mert mély és érdes hangom, itt egészen másképpen szól. Letisztult, árnyalatokkal lágyabbá válik, most sem álom meg, hogy dalra ne fakadjak, oly hosszú idő után felidézve legszeretettebb dalaink egyikének a ritmusát. És tényleg! Már csak a feketébe mélyedő, könyörtelen vihart ígérő felhők után vágyik szívem, lelkem és egész testem, de ez az éjszaka túlságosan is andalító, mozdulataim könnyedek. Már nem szorgalmazom szárnyaimat sem, hogy még magasabbra röpítsenek, mehetnék, de inkább lassú, alig lefelé irányuló siklást engedek meg magamnak.
Pikkelyeim is életre kelnek, ahogy a természet alkotta finom jégréteget feltörjék, alig szikrák, kéken és lilán villanó íve távolítja el a fölösleget. Dolga végeztével a jelenség még sem szűnik meg, hozzám tartozik, mint ahogy a kellemes csillogás a nap fényében Kain testéhez, ezt lemerném fogadni. Ártalmatlan jelenség, pont addig, míg egy másik test hozzám nem ér. Kaján viccsorba fordul lelkem állhatatos szörnyetege, szikrázhatna villám az égen és nem kell hozzá több egy kósza, véletlen érintésnél. De ez is pont olyan gondolat, amivel eljátszom egy ideig, aztán elsüllyesztem, későbbre.
- Jobb lesz, ha megtartod az ajánlott távolságot. – Igen, közel, de nem túl közel érve figyelmeztetem jellegzetes jelenségem veszélyeire. Noha, véletlenül se konkretizálnám, a pontos indokot. A szikrák, kicsik, de milliószámra felcsapnak a kristályaimon táncolva egy pillanat erejéig, de van bennük annyi erő, mint bármelyik égi nyílban. Nem véletlenül lett nevünk egy a viharokéval. – Messze eltértünk, azaz eltértem eredeti szándékomtól, ha korábbi szavaim sértőnek hatottak, ezt veheted bóknak. Mesélj a Völgyről Kahin, mond meg nekem miért kesereg miatta szíved? – Magasba emelem fejem, újra a magasba indítva meg testem, de ezúttal egy kicsit közelebb hozzá, megkerülve és talán követ, együtt formálva meg egy spirál két szálát. Meg sem ütődöm hangom dallamosságán, lelkem megnyugodott, az utolsó sejtemig átitatott az ég nyugalma és bár hegynyi súlya alatt ott nyög a dühöngő vad, most képtelen elérni, hogy a sértések keserű utóízét megtorolja. Míg haladunk felé fordítom pillantásom, egy szegmensnyi időre sem tévesztve el aranyló tükreit, látszik mennyire békéssé lettem. Mozdulataimból eltűnt az erőszakos akarom, a tökéletesség vágyása, szárnyaim megtartanak és engedelmesen jutatnak kellemes átmenettel egyre feljebb és feljebb, nem számít, hogy díszes szarvkölteményem rontja könnyed haladást. A földön elvesztett türelem, most végtelen folyóként ölel körül és hogy apró morgást hallatok, csak egy újabb póráz nélküli gondolat az oka, hogy most bármely éles sértését kellemetlen megtorlás nélkül hagynám.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-04-26, 10:14 pm

*Sértés a sértésért, bosszúság a bosszúságért. Mennyi halált és pusztulást okozott már eddig is ez a szemet-szemért elv! Ki más, mint Kain tudhatná ezt, mégis sértéssel válaszolt a sértésre. Valódi énje, mely még Enionban ragadt rá az ősi sárkány nevelése alatt azonban nem hagyhatta szó nélkül a személyét ért támadásokat.
Nem tart Yztől már nem tart támadásától sem. Hirtelen kirohanásaitól sem, melyeket nagyon sok társuk magáénak mondhat. Ugyanúgy, ahogy benne is benne van még mindig, még ha meggyötört lelkiismerete el is nyomja benne azt.*
- Ha ölni akarok, meg is teszem, nem csak játszom a gondolattal.
*Jelenti ki megkérdőjelezhetetlen hangnemben. Ez még Anzartól származik. Hányszor is említette a hatalmas fekete gyilkos ezt neki, s még annál is többször bizonyította. A fekete test maga volt a gyilkolás addig a csatáig.
Látja a jelenséget a viharsárkány körül, de ezen nem lepődik meg. Ha közel akar menni, közel is megy, nem tart tőle. Még akkor sem, ha az elbeszélések szerint anyjával születésekor éppen egy különösen erős vihar villámai végeztek. Átélt már ő is hasonlót, de a természet ezen erőit, ha nem is pont olyan szinten, mint ez a nőstény, ő maga is javára tudja fordítani.
Épp ezért nem felel a figyelmeztetésre. Értő tekintettel villantja arany szemeit Yzre, ahogy hallgatja szavait.
Ossza meg e nősténnyel legbelső érzéseit? Azzal, aki megkérdőjelezte igaz mivoltát, megvádolva azzal, hogy a kétlábúak között eltöltött idő alatt túlságosan EMBERI lett? Megérdemli-e a sértések után? Nem követi ezúttal közös spirálban a nőstényt, talán egy Sout kérdés nélkül követne így egy közös repülésben, hiszen lételeme e mozgás. Utána indul kis késéssel, s nem lemaradva. Másfajta spirált tesz, a magasság, a kevés levegő őt sem riasztja, az éj sötétje pedig rejti arany pikkelyeit. Széles szárnyai könnyedén emelik súlyos testét mind feljebb, miközben az íve hol közelebb, hol távolabb viszi Yzhez képest.
Az arany sárkány hallgat, magában tanakodik. Nem félti a Völgyet, ahogy Eniont, vagy Eroniát sem. Sem a kétlábúak, sem saját fajtársaiknak nincs olyan ereje, mely árthatna lényegesen annak a helynek. Az ott élő ősiek, vagy akár csak saját fajtársai sem engednék. A kétlábúak talán azt hiszik, hogy megtörték az ég népét az Éj-hasadéknál. Pedig dehogyis! E nép sokkal hatalmasabb annál, hogy ennyitől akár fejet is hajtson.
Korholja magában a nőt, de ennek hangot nem ad. Csak némasága az, ami jelzi, mérlegel, hogy adjon-e még, vagy hagyja a nőstényt saját csapdájába esni. Hiszen rajta kívül a közelben nem sok sárkányt talál, akitől hallhat róla, s más népeknek még legendáik sincsenek arról, mi is rejlik a Völgy mágikus kapujának túloldalán.*
- Aki nem érez úgy saját hazája iránt, mint én, annak hiába mondok bármit is arról, mit jelent nekem a Völgy annak minden sárkányával és az ősiekkel együtt is.
Amit te láncoknak gondolsz, az nem a magasba törő csúcsok, sem a köztük finom ívbe hajló Völgy harsogó zöldje, vagy az egét szelő megannyi féle társunk érzete. Nem is a hideg északi Eronia, vagy Filnoren emlékei, s nem Enion oszloprengetege, melynek magasában ott uralkodnak teljhatalommal a feketék. Ez a fészek, amely kitörölhetetlen nyomot hagy, a nép, amely bármit is tesz akkor is saját marad. Olyan, mint az ég levegője. Bárhol vagy is, elkísér.
Nem tudom, mennyire ismered az érzést, de ha ismered, nem kell többet beszélnem, miért olyan fontos számomra a hely.

*Ad is választ, meg nem is. Ha értő füle van Yznek, számos lényeges információhoz juthat a hirtelen szóáradatból, s ez ezúttal Kain ajándéka a másik sárkánynak azért, mert nem késztette harcra, s azért, mert közelségével felemelte kissé a Gyilkos-tónál történtek után. Ezt talán maga Yz is érzi, ám van benne egy adag utalás is, hogy cserébe Namelyr is elvár némi választ, amely a viharsárkányból mutat valamicskét még.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-04, 11:05 am

Felelet nélkül hagyom szavait, de megjegyzem, mennyi határozottságot csenget benne, mennyi rejtett erő, ami azt hivatott bizonyítani: ez így is van! Legyen. Néhány perccel ez előtt kapva kaptam volna a lehetőségen, hogy megbizonyodhassam vajon valóban igaz ez a kijelentés, vagy csak egy gyorsan fellobbanó, de hamar kihunyó láng. Abban a pillanatban azonban nem érdekelt, megelégedtem azzal, hogy gondolataim lassan elcsitulva megpihennek a homokos fövenyen, amiből lelkem felfutó hullámai szemezgetnek és lassan terelnek vissza célom felé. És hagyom ránk telepedni a csendet. Nem csempész feszültséget tagjaimba, még csak nem is gondolat, csak egy érzés, mi azt mondja, azt sem fogom bánni, ha nem szól, ha Kain már nem válaszol, minthogy az sem fontos követ e, vagy elmarad mögöttem, de az sem, ha elém kerül és merít előbbi határozottságából és megpróbál leckét adni.
Különös egyvelege lényemnek ez a folytonos ingadozás, kuszaság, amiben magam sem találok kiutat, bár nem is keresek. Jelenléte, Kainé egyszerre fontos és jelentéktelen, mintha csak szükséges része lenne a nagy egésznek, ami körül vesz. Elsőre valóban fület zúgni hagyó csendnek tűnik, de nem kihalt, élettelen táj felett szállunk és nem nyeli el éhes farkastorokként szárnyunk egyetlen csapásának neszét sem a lég, csak megkeveri és elvegyíti a szél gyengéd fuvallatával. Édes, virágos mezőillatú. Nincs benne a falvak rontó bűze, sem lápok áporodott levegője, tiszta, szűzi illat ez, amellyel megtöltöm tüdőmet, függőként bódulva meg tőle és egymást követik a mélyebbnél mélyebb lélegzetek. Fülemben ott cseng a lágy melódia, szél suttogó nesze, felkapott zörgő fű csengettyűkkel, édes madárhangon szóló dallal, amibe sejtelmes történeteket szövő mesemondóként huhog bele egy másik tollas szólama. Mosolygom. Miért vágyjak haza? Miért idézzem fel folyton, fojtó vágytól hajtva azokat a tájakat? Miért kínozzam magam a honvágy ezernyi tüskéjével? Az ég is más, pettyei más alakokat raknak ki, de ugyan azt a megfoghatatlan érzést adják önzetlen a közöttük barangoló tekintetnek, szabadság. Már nem figyelem az arany sziluettet, a lassan pislákoló mécsesek felé fordul tekintetem, elalvónak, hamvadónak tűnnek az Ezüst Úrnő mellet, de távolabb tőle ott a kristályszilánktól poros út. Hová vezet vajon? Legendák, elharsogott búgó szavak elevenítik fel a történetet, gyermekéveim zsákmánya, de hang, élővé válik, mélyé és tudom, hogy Kain fogta össze gondolatait, szavakba öntve végül. Nem pillantok rá, lehunyt szemmel hallgatom, mintha ott lennék, megfestve magamnak a tájat, barangolok pontosan követve az utat, amelyen vezet. Helyek és helyszínek, kedvesek, erősek, hogy méltóvá tegyék az ott sarjadó nép minden tagját?
- Hogy érezhetnék kötődést egy hely iránt, mikor tudatom e testben raboskodik és lelkem elcsitul és minden tavasszal feltámad, ahogy a vihar, melyből születtem végigjárja választott útját?- Ritkán szelídül meg ennyire a hangom, de még ez sem zavar, most még bántó szavai sem szítanak szikrát bennem. Talán a vihar előtti csend jelensége elevenedik meg személyemben? Talán. Egyáltalán nem lehetetlen. – Magad is mondtad, sok mindent átveszünk és az ember remek tanár, sokszínű lényével új dolgokat adhat egy másik lénynek, aki nem érti az érzelmeket, de megtanulva már használhatja. Így, ha nem érezem át, még tudhatom mit jelent. – Láttam már szomorúságot társam szemében ehhez hasonló szavaktól csillanni, talán tényleg szomorú, hogy érzéseim nem mélyek, hogy legyen szeretet vagy gyűlölet, megül a felszínen és aztán szinte eltűnik. Egy népnek jobban fájt Yz’Arie elvesztése, mint utódának, de cserébe hűségem, népem jóléte iránt megingathatatlan. Csak most indul tekintetem, hogy felkeresse az aranysárkányét, de most sem kutakodom gondolatai után benne, csak csendben figyelem az aranyrögként csillogó tekintetet
- Örülök, azt hiszem, tényleg örülök a veled való találkozásnak. – Közelebb irányítom magam hozzá, latba vetve minden praktikám, hogy a kis szikrák lassan eltűnjenek. Nem ereszkedem nálánál lejjebb és nem is óvatoskodom mennyire enged közel, csupán csak szarvaink ívét követem, nehogy összeakadjanak, ha közel enged és hagyja, hogy „arcom” az övéhez simuljon, így sárkánymódra nyilvánítok köszönetet. - Általad, lassan okra találok a tolvajok tettében. – Elsuttogott szavaimat nem kell értenie, melyeket követően a mélybe bukom és a föld felé veszem az irányt, de messze nem a földet érés szándékával, pedig alig néhány méter választ el a fűvel belepett földtől és hátammal fordulok az anyaföldnek. Kitátva szám üvöltöm fel, Kain felé, hívva, elhagyva az emberek és tudós sárkányelmék szülte szavakat. Táncolunk?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-04, 2:15 pm

*Kain is ráébred, hogy nem szavakban kell várnia, hogy megismerhessen többet a viharsárkányból. Hogyan is gondolhatta eddig is? Hiszen Yz teljes viselkedése, melyet szerencséjére legalább olyan mélyen követett, mint mondatait, s a mögöttük megbújó tartalmakat, többet árul el ebből a vad bestiából, fajának egy tagjáról, mint megannyi szó.
Kezdettől tudta, mások, de vannak közös pontjaik, s ezeket semmi nem változtatja meg. Ahogy rájött már arra is, hogy sárkányként mennyit is ér társasága a másiknak.
Nem bonyolult annyira, mint amit hinni lehet, vagy amit mutat magából, csak természetét kell ismerni. Arra pedig mi más lenne a kulcs, mint a vihar, melyre még fajának neve is utal?
Az arany sárkány ekképpen nem is felel Yz szavaira. Nem kell mondania semmit.
Namelyr tekintetében nincs szomorúság. Az arany szemek mindig fényesebben csillognak, amikor saját, eget ostromló testében szeli a hűs levegőt és nem két lábon halad a földhöz kötve.
Nem felel Yz további szavaira sem, nem mondja: „Örülök”, de nem is húzza el magát. A sértéseket sokat megélt szíve könnyebben kezeli, mint sok más fajtársáé, kikben a büszkeség sokszor erősebb annál, amit a szív diktál.
Érzi, látja a viharsárkány közeledtét, nem hátrál el, nem közelít, de könnyen kiszámítható röppályát tart, így Yz közel kerülhet hozzá, s ő elfogadhatja a hirtelen köszönetnyilvánítást.
Nem érdeklik az elsuttogott szavak. Hiszen ha a viharsárkány talál is választ a tolvajok tettére, közel sem biztos, hogy éppen az lesz a jó válasz, amit kigondolt, ahogy az sem jelenti azt, hogyha a jó válaszra lel rá, az elvezeti azokhoz is, akikre vadászik. Mert vadászik, ez bizonyos. De ehhez már az arany sárkánynak vajmi kevés köze van.
Marad magasban, figyelve, hogy ereszkedésbe kezd a másik, s követve tekintetével.
Ösztönösen tudja, hogy ahhoz, ami következik, nincs szükség szavakra. Mély üvöltését visszhangozza a táj, miközben ezúttal ő kezd zuhanórepülésbe, s oly nagy lendülettel, aminek a végén csak korábban összehúzott szárnyait kell kiterjesztenie, s csapnia velük néhányat, hogy ha még mindig úgy repül a viharsárkány, hát ne küldjön felé nagyobb légnyomást, melyet saját lendületével gerjesztene.
Utoléri a másikat és vele együtt siklik, átpillantva az arany szemekben ott parázslik a repülés szeretete. Majd egy újabb mozdulattal csap a magasba, hogy aztán széles arany szárnyai, s farka segítségével orsóformában hasítson egyre feljebb. A Hold fényében az arany pikkelyek e szögből szinte felfénylenek, s az ezüst-arany keveréke villan az ében égen.
Bevárja, hogy a másik követi-e, s ha nem, hát ő iramodik utána, feledve azt, hogy Sendel romjaihoz már fáradtan érkezett, s nyugvóhelyet keresve tért be az omladozó falak közé.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-07, 1:55 pm

Alig inog meg testem, mikor Kain a közelbe ér azzal a gondos precizitással, ahogy azt tudat alatt elvártam tőle. Szótlansága mögött viszont egészen más okokat véltem felfedezni, mint amit végül a tekintetében láttam. Mosolyogtam. Mintha kezdené levetni azt a szürkeköpönyeget, ami elfedi lelke sugárzó fényét és én most csak figyelem, gyönyörködve egy idegen sárkány, tiszteletre méltó alakjában, hosszan elkísérem tekintetemmel, ahogy egyre magasabbra és magasabbra jut. Bennem most még is nehezen jut érvényre a vágy, kövesem, abba a táncba, amire én hívtam. Dörömbölő morgással rázom fel magam a melankóliából, földbe szúróm farok végi tüskéim, amik rögvest megakasztanak, ahogy a hatalmas, lomha hadihajókat is gyors megállásra, de még inkább fordulásra készteti. Én nem állok meg, a földön sem bucskázom, egyenesen török a magasba, sűrű porfelhőt kavarva magam mögött, hiába, mindig szerettem és vágytam a veszélyes dolgok után. De, talán elnézhető ez annak, aki villámok társaságában érzi magát igazán otthon.
A kezdeti dinamizmus azonban fokozatosan tűnik el mozdulataimból, az igyekvés, hogy utolérjem lassú mozdulatúvá válik, beérem azzal is, ha követhetem. Mintha, ebben hasonló módon gondolkodnánk? Kitárom szárnyaim, egészen addig nem is mozdítom meg őket, míg el nem fogy a lendület, ami magasabbra vinne és akkor is csak annyira, hogy vízszintesen haladhassak tovább. Lassan fordulok, Kaint keresve tekintetemmel és nem is nehéz felfedezni ezüstporral hintett alakját, együtt, de még is külön, kivételesen ne váljunk magányossá. Csatlakozom hozzá, ha előbb ezt ő nem teszi meg. Csupán az áramlatok adta megingással húzódom hozzá egészen közel, hogy szinte szárnyvégein összeérnek, az ötletek maguktól jönnek és engedély nélkül irányítják testem, kivételesen nincs bennük túl sok előre eltervezett szándék. Tengelyem körül fordulok meg, egyszer, aztán több tucatszor, nem lehet elég szédítő ez a mozdulat és mikor megállapodom, újra háttal a föld felé haladok. Hallatott hangom egyszerre bársonyosan mély és nőiesen lágy, tisztán adja vissza azt az érzést, amely eluralkodott rajtam tejhatalmával, szelíd és jól eső nyugalom. Most szabadon legeltethetem a szemem a megannyi karcolást magába záró pikkelypáncélon és ezek eszembe juttatják a pillanatokra elfelejtett keserű tényt, itt sárkány elveszi egy másik sárkány életét. Fogak és karmok, beszédes íve össze nem téveszthető az emberek vasfogaival és ragadozó sem igen van, mely venné bátorságát és agyarait sárkányvérben áztatná.
Halkra fogott, mély morgással nyújtom felé karmos mancsom, de visszahúzva annyira éles karmaim, amennyire azt a természet megengedte. Csak rajta múlik, megfogja e jobbom, mer e kockáztatni egy végzetes zuhanással is véget érő, csak is a bizalomról szóló tetet. Noha kettőnk között szinte nevetséges bizalomról beszélni, nem bízom benn és vélhetőleg ő sem bennem, de megelégszünk az ösztön súgta ténnyel, nem kívánjuk a másik vérét. Még is, talán ez béke jobbom, amolyan köszönet, hogy betölti a jól rejtegetett űrt, amit fajtám hiánya okozott. Ha elfogadja, szinte mint az emberek kulcsolom ujjaim ujjaira és lassan a mélybe húzom, összezárt szárnyakkal, hiszen szárnyain néhány kilóval többet elbírnak, de többel nem biztos, hogy könnyen megbirkóznak. Még sem a zuhanás egyetlen célom, hiszen nem fordulok élesen lefelé és erről lazán, alig szétnyitott szárnyaimmal teszek, lágy ívű kanyarokat írva a levegőbe, ha segít, ha rátalálunk egymás mozdulataiban az összhangra. Végezetül pedig újra a tiszta ég felé veszem az irány, de még mindig nem engedve, mert ha engedte, hogy vezessem, ugyan ezt hagyom neki is.

//nesze neked, nyugodt éjszaka (://
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-07, 9:59 pm

//Van ez így néha...Smile//

*Hallja a morgást maga alól, és a levegőben épp csak megelőzi a hang a viharsárkányt, amivel utána ered.
Nem kell hátranéznie, eleget repült már élete folyamán ahhoz, hogy pontosan tudja, hol is tart Yz a levegőben. Megvárja, hogy a másik csatlakozzon hozzá, nem húzódik el, nem siet, tartja a tempót, hogy a zárkózás minél tökéletesebb legyen. Érzi a másik sárkányból áradó erőt, ahogy bizonyára a belőle áradó is érzékelhető. Itt, a levegőben igazán önmaga csak. Azokban a pillanatokban, melyek fióka kora óta semmit nem változtak. Önfeledt szárnyalás, a szabadság mámorító érzése, legyen szó viharfelhőkről, vagy tükörtiszta, kék égről, ahol a nap melengető sugarai villannak meg arany pikkelyein. Ugyanez az érzés a Hold fényében, az éjszaka hűs és takargató sötétjében is változatlan.
A háttal a föld felé haladó sárkány hangját követve fordul felé, mintegy átbukfencezve a levegőben saját hosszanti tengelyén, rövid, de gyors siklásba váltva, hogy azután némi habozással az arany mellső ujjai elérjék. Nem azért, mert megbízik, azért, mert a pillanatot meg akarja ragadni, még egyszer, még ha ez az utolsó is. Nem jut eszébe az, hogy ez a sárkány akár magával is ragadhatja a mélybe, csupán az, hogy a mostani alkalom után talán már sosem lesz alkalma így közel kerülni egyetlen másik sárkányhoz sem. Örökké nem bujkálhat, nem lehet mindig szerencséje, mely elkísérte egészen idáig, egyszer véget ér a repülés.
A sárkánymancsok ujjai összekulcsolódnak, s míg Yz a mélybe húzza, Kain kicsit ellent tart ennek, nem azért, mert ellenállna, hanem kihasználja méretes, erős szárnyait, hogy azzal lassítsa és tegye lebegőbbé a közös zuhanást, mely így inkább siklás, vitorlázás lefelé. Igyekszik az egyensúlyt tartani, ha kell, akár farkával helyezve át hatalmas súlyából egy keveset, majd amikor már elég mélyen vannak, elindulnak felfelé.
Kain kitárja még szélesebbre szárnyait, s ahogy csap velük, úgy helyezkedik, hogy Yznek segítő felhajtóereje legyen, mely a magasba segíti. A mancsok még mindig összekulcsolva, ahogy oldalra dőlve most ő húz egy féloldalas mozdulatba, s ha Yz nem engedi el, ez végül egy hurokban végződik, amiből az út továbbra is felfelé vezet, csak épp már egymás helyébe átfordulva.
Ha Yz akarja, elengedi mancsát, s úgy repül tovább, ezúttal a magasba, hogy ott elérve egy pontot kitárja szárnyait, mintegy lebegve a hűvös levegő hátán, azután egy újabb hurkot rajzolva, abban megpörögve oldalirányban még magasabbra törjön.
Ha nem engedi el és engedi vezetni magát, ugyanebbe a formába viszi be, amelynek a végén örömét kifejező, erőteljes kurjantást enged szabadjára, mely a hasonló méretű hímek sajátja, s amely egyszerre szól a repülésnek, s a sárkánynak, akivel közösen teszi azt. Látta már Nasuadánál réges-régen, most halovány aranyfény-derengés szabadul fel a pikkelyek alól, akár azokból is, jótékonyan eltakarva a karcolások, régi sebek nyomait. De Kain nem engedi túl erősre. Pedig tartania nem kell senkitől, Yzen kívül nincs, aki láthatná, s ez ártani sem árt neki.*


_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-21, 5:50 pm

Csendesen használjuk ki a másik jelenlétét, egymást. Édes bűn és én néha szeretek bűnözni, ezért sem engedem el, tartom, továbbra is szorosan fogom mancsát, de átengedve az irányítást lehunyt szemmel mutatok alázatot, vagy legalább is engedelmességet. Nem kell látnom miként mozdul, hogyan osztja szárnycsapásait, hogy az elképzelt forma tökéletes legyen, hiszen érezhetem is és ez az igazi mestermű. Megtalálni azt az állapotot, amikor testünk a másik akarata szerint cselekszik, szavak, gondos figyelem híján is és jó érzéssel tölt el, mert még mindig képes vagyok olvasni egy pontig másokban. Értékes tulajdonság, aminek most csak ehhez az égi keringőhöz veszem hasznát.
A kacskaringók sora után, mikor úgy érzem eleget engedtem, lassan válik fogásom lazábbá, majd egyszer csak eltűnik szorításom és méretes alakom is a mélybe hanyatlik. A zuhanás gyors, a süvöltő szél szinte elmossa az örömüvöltést, minek a torkomból feltörő mély hangokat megrezegtető válik párjává, de tekintetem a földre esik, ami egyre és egyre közelebbinek tűnik. A lehetőség meg van, egy újabb kísérlethez, de ahhoz mérten ideje korán tárom szét, eddig egészen testem mellé húzott szárnyaimat és a magasba vetett fejjel, megtartva a zuhanás lendületét immáron újra a magasba tartok, ahol Kain fénylik. Tanítóm regét szövő hangja elevenedik meg elmémben, felidézve azt a messzi tájról származó mesét, vagy igaz történetet a Napsárkányok különös népéről, vajon ő hallott róluk, vagy csak legendáinkban feltűnő gyógyító fényük, apró sugarát őrzi csupán. ..?..
Félúton fordulok vissza, meggondoltam magam, nem is ritkán fordul elő ez velem. Egykori hálóhelyem felé veszem az irányt és odaérve erős csapásokkal keverem fel a port, éles, talán leginkább sikításszerű hangot hallatok, amit követően apró széltölcsér ölt alakot, majd még egy és addig szaporodik, míg számuk az ötöt el nem éri. Összesodorja a port, megemeli az apró törmelékeket és nem messze, egy védettebb sarokban helyezi el terhét, de holmijaimhoz, ahogy az aranyban úszó kabátjához sem ér. Elcsendesedve, alig örvényekké csitulnak már, mikor összegyűjtöm akaratom az alakváltáshoz és a földet újra, már két lábbal érintem. Csak sejtelmem lehet mennyit változott az arcom, éles vonásaim ellágyulhattak, elvesztve a mesterien felfestett hűvös bűvöletet, amivel eddig megajándékoztam, de nyugodt vagyok, még mindi, nincs egy szikra, ami megremegtetné lelkem elsimuló tengertükrét. Lehajolok és elsőként a levetett bőrkabát szövete akad az ujjaim elé, de alatta érintem köpönyegem is, mindkettőt felveszem, megrázva teregetem aztán az egyik közel eső kőhalomra, majd ruhám és ékszereimet rejtő batyu után nyúlok. Minden sértetlen maradt, állapítom meg, ahogy a kabát-köpeny puha egyvelegén foglalok helyet. És végre felpillantok, vajon visszatér ide a pihenésre vágyó vándor? Csendes, halkan, vékony kis ér vizeként csobogó az a gondolat, hogy szeretnék neki mesélni, regéink egyikét megosztva vele, talán így lesz, talán nem.
Előhúzom a viharkövet, tiszta mályva színe pontosan tükrözi lelkem nyugalmát, sehol sincs benne egy rianás, egy sötét folt. Kedvesem megsimítom a hűvös felületet, majd visszabújtatom a többi csörgő kacat mellé és ez emlékeztet, hogy valahol van egy elveszett darab, kedves fegyvereim közül. Ritkán ejtem érthetően az igéket, most sem teszem, inkább csak suttogom és kisvártatva hallom is, dühömet megélő fegyvert, ami engedelmesen fekszik el kinyújtott tenyerem, némán figyelem egy pillanatig, a bocsánatkérés és a tisztelet jele ez. Hányszor, de hányszor megesett már, pedig sokan kételkednek benne és nem hiszik, de az élettelen dolgok is életre kelhetnek, lelket szerezve és életet követelve maguknak, ha érzéseket táplálnak feléjük é s mágiával itatják át.
- Mond Kahin, akad e itt, Lanuriában olyan vihar, amely városokat tesz a földdel egyenlővé és ha mágiával állják útját, csak felfalja azt a láthatatlan erőt és még erősebbé válik? – Teszem fel a kérdést, mikor már érzem közelségét és egészen érdekes lehet, hogy hangom viselkedésemmel együtt szelídült meg, ugyan megmaradt mély és érdes tónusa, még is sokkal dallamosabb.

//hah, bocsánat, csak cunami nem jött közbe -.-//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-21, 9:51 pm

*Kain a levegőben szinte lebegve figyeli a viharsárkányt zuhanásában, majd ahogy hirtelen feltartja azt, miközben a rikoltást is hallgatja ő maga is zuhanni kezd. A derengés végül mégis erősebb ragyogássá erősödik, kik távolról szemlélik az eget, talán arany hullócsillagot látnak, mely hasonlóan aranyló kómát húz maga után, míg végül egészen megközelíti a földet, vagy inkább a város romjait.
Nem száll le, de látja, amint a nő immáron kétlábú alakjában érinti a talajt. Tőle nem messze, de elég távol, hogy a szél, melyet lendületével és kitárt szárnyaival csavar, állítja meg a zuhanást, hogy aztán csapva még néhányat, már közelebb szálljon le.
Nem kerül sokba, csak egy ködlő villanás, míg tovatűnik a hatalmas aranysárkány, s már csak az „mágus” marad ott, két lábán állva, szálfa tartással.
Nyoma sincs most a korábban talán mélabús, összetört alaknak, Kain régi fényében tündököl, s magabiztosan közelít. Az arany derengés lassan alszik ki kétlábú alakján, miközben lassú léptekkel halad Yz felé. A hűvösödő éjszakai szél belekap kiengedett, fekete hajába, míg a nő hajléka elé ér, ahol a falak romjai már óvnak a légmozgásoktól.
Ahogy közeledik, érzi a sárkány jelenlétét a törékeny kétlábú alak mögött. Nem lassít, magabiztosságából sem veszít. Csak társaságának köszönhető az érzés, melyre talán árulása előtti időkben volt utoljára példa. Akkor, mikor még tudott büszkén tekinteni saját népére, s magára, kire azt mondták, Anzar neveltje. Ugyanakkor tekintett a felsőbbrendűek burkolt megvetésével a kétlábúakra egészen addig a pillanatig, addig, míg a fehérköpenyes kezei közé nem került, hogy az megmentse életét.
Ezek miatt ez a magabiztosság már nem tartalmazza azt az önteltséget, mit egykoron. Ez csak a magával tisztában lévő sárkány magabiztossága, s nem több.
A szavak melyek ezúttal lágyan, szelíden szólnak, nem késztetik megállásra, de nem is közelít tovább. Kerül, hogy a nővel szemben állhasson meg, miközben tekintete a nő kezére esik egy pillanatra. Épp nem túl messze és nem is túl közel áll meg Yzhez képest, hogy aztán már sötéten csillogó szemeit emelje egyenesen a viharsárkány tekintetére.*
- Beszélik, hogy réges-régen még voltak, mígnem az ősiek megfékezték őket. Azóta már csupán mese a magunkfajta halandóknak ez, oly vidékekről szóló, melyeken még előfordulnak az efféle erők.
*A fekete szemek okosan pillantanak a nőre.*
- Úgy gondolom, tőled akár hasonló ki is telne, Yz.
*Tisztán mondja nevét, de saját népének szava járásával, s nem pont úgy, ahogy a viharsárkány ejtette azt korábban.
Nem kérdez arról, amit Yz kezében látott, nem is tartozik rá, habár a varázstárgyak mindig is szíve egyik csücskét jelentették. Ebbe a csücsökbe még akkor is kapaszkodhat, ha semmi más nem maradt.
Kain azért érzi a fáradtságot, de tartja magát. Hamarosan úgyis talál majd okot arra, hogy vége pihenhessen.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-25, 4:43 pm

Megforgatom ujjaim közt a hideg fémet, beszélik és voltak? Por ízű történetek egy másik korból az idősek szabad kedvére formálva, nem emelem fel pillantásom, a kört kör után leíró vékony fonalak útját nézem, azt a vékony kis fényívet, melyet maga után húz a Hold ezüst fényének köszönhetően. Megfékezték? Akkor viszont teljeséggel érthetetlen számomra ez a világ, viharoknak parancsolnak megálljt és mikor feltűnik az élet színterén a többi nép sarjadó akarat és őket óhajtják megállítani, tiltakoznak. Megingatom fejem, hogy aztán felkapjam, Kainra emelve hűvös tekintetem, de ajkaimon mosoly fodrozódik, csak egy hajszál híja annak, hogy fel nem nevettem. Megdöntöm fejem, halántékomnál támaszkodva meg, kecsesen nyújtva hagyott ujjakkal, ez a férfi túl sokat képzel a képességeimről és még is szavaiban benne rejlik az igazság is.
- Ki. – Nevetek halkan, majd egy sóhajtás után folytatom is. – De ahhoz fel kéne áldoznom a vihart mely megérlelt és a lelkemet is,.. meglehet pont ezért nem ellenségei a viharsárkányoknak mások. – Gondolataim egy negyed részét és beleszőttem szavaimba és közben lassan ölembe ejtem kezem. – Hogy értsd, nem a retteget hatalom miatt, hiszen minden létező erő legyűrhető, vagy elfojtható egy időre .. – Felemelkedem és hátat is fordítok neki, kabátját fogva ujjaim közé, hogy egy kissé oldalrébb tegyem és a nélkül húzhassam ki alóla köpönyegem, hogy leverném. Azt terítem le, közvetlen az előbb ülőhelyemül szolgáló törmelék halom, vagy falmaradvány tövébe és el is foglalok rajta egy szeletnyi helyet, széles mozdulattal kínálva fel Kainnak a még bőven rendelkezésére álló helyet. Hogy újból közel húzódik, vagy megmarad az egyik csücskénél? Kellemes és egyúttal kíváncsi gondolati kérdés, eddig is határokat keresve mert és most, hogy megértette lényem, mert úgy vélem, már tudja mire számíthat tőlem .. mer e most is.
- .. de a földnek, melynek kristályosra marták hátát a villámok és nem fogan meg benne hosszú-hosszú évezredekig az élet, értékét nézve, szinte jelentéktelen. – Csak lélegzetvételnyi az az idő, amit hallgatással töltök a részek között. – És népem egy tagja sem habozna felperzselni szülőföldjét, ha a Halál ura utolérné az utolsókat is. – Hah. Beszéltünk már a szülőföldről és mérhetetlen értékét, viszonozhatatlan szeretetét is felemlegettük és ím újra, de elárul belőlem is valamit, valamit, ami magyarázatot ad, ha csak egy parányit is. Lehet szeretni egy helyet és óvni mindhalálig és lehet szeretni úgy egy helyet, hogy az ha velünk együtt lüktetet körforgásban állva mindennel, akkor mást nem hordjon, ne táplálja zamatos gyümölcseivel, pusztuljon úgy, ahogy azok, akiket először ölébe engedett. Más a két gondolatmenet, s ez utóbbi itta be magát, minden vihar szülött lelkébe, bár sajátom ennél is hitványabb.
Nekidőlök a hűvöset ontó köveknek, jól esik még mindig zsibongó tagjaimnak, átkozott átváltozás, sosem fogom igazán megszokni. A kezemben forgatott tűt magam mellé tűzöm és batyumért nyúlok, még fel felrémlik előttem a leplezett kíváncsiság csillanása a fekete szemekben. Magam mellé téve oldom meg a szorosra húzott csomót, lassan hajtogatva ki a kendő széleit, feltárva az ékszerek széles választékát, függők, nyakékek és karkötők. Kevés közöttük melynek bármilyen mágikus tulajdonsága lenne, hacsak nem az én kezem nyomát viselik, de ez alól kivételt képez a viharkő, nem mágia, természeti erő az, kikristályosodott csoda. Szó nélkül nyújtom felé, e földön talán nem is terem, inkább már nem.
- Kivételesen erős viharokkor keletkezik ilyen kő, nagyjaink úgy tartják ezernél is több villám kell, hogy ilyenné olvassza az érceket. Még a Viharszigeten is kevés számban fellelhetők, mondanom sem kell, egy viharsárkánynak igazán becses kincs. – És nekem valamivel becsesebb. Egy csók emlékét is őrzi és a fogadalmam záloga, egy ajándék és mondhatnám, hogy csupán csak az, de kötődöm hozzá és már ő is hozzám. Ismerjük egymást,elfogadtuk a másik jelenlétét és e képen óvjuk a másikat, magunkhoz mérve. – Bár, legalább olyan értékes kincs, még ha csak emlék is, találkozni egy Napsárkánnyal.. – Meglepő lehet, ahogy a mondat vége felfelé ível, finoman görbülve meg, kérdés netalán tán kijelentés? Kíváncsi vagyok miként érti és milyen felelettel szolgál majd Kain.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-25, 9:20 pm

*A nő felnevet, de ezt Kain nem veszi semminek. Új dolgokat tud meg a viharsárkányokról, s miközben figyeli a másik sárkány kétlábú formájának viselkedését erről a nőstényről is.
Nem szól, de a fekete szemek érdeklődőn csillannak, ahogy követik a mozdulatokat, a bőrkabát arrébb helyezését, majd Yz köpenyének leterítését.
Ő is tisztában van vele, hogy minden erő megfékezhető. Még az ősi sárkányok ereje is, náluk is van hatalmasabb, sőt még halandók között is vannak olyanok, kiknek megadatott a hatalom, hogy bírhassanak a sárkányok legerősebbjeivel is.
Mikor Yz hellyel kínálja, nem habozik, még mindig magabiztosan lép közelebb, hogy aztán törökülésben helyezkedjen el a leterített köpenyen, karnyújtásnyi távolságra a nőtől.
Ez sem a széléhez, sem a viharsárkányhoz nincs túl közel.
Mégis inkább közelebb van, mint a csücskéhez, csakhogy a nőnek meghagyja a lehetőséget, hogy ha akar, közeledjen most ő.
Az arany sárkány szemernyit sem fél, de már nem kíváncsi annyira, s ösztönei sem fűtik annyira, mint korábban. Sárkányként
Yz többet adott neki, mint amit remélhetett ettől az éjszakától, de kétlábúként csak társasága miatt maradt közel hozzá.
Abban Kain sem kételkedik, hogy ha kell, saját népe is felperzselné Eniont, mielőtt elpusztítja az ellenség, de abban is biztos, hogy ez nem történhet meg. Nincs az az erő, mely városuk, hazájuk elpusztítására kényszeríthetné őket.
Kain még mindig hallgat, de figyelme nem lankad egy pillanatra sem.
A sötét szemek követik Yz minden mozdulatát, nem hagyva ki egyetlen részletet sem.
Így végigsiklanak a batyuból előkerülő ékszereken, majd követik a vékony kezeket, míg felemelik a követ. Szemmel látható, hogy nem ékszer, bár az arany sárkány sosem látott ilyet.
Most először nyúl Yz felé, s a kezében tartott kő felé, de ha a nő nem engedi, nem is veszi el.
Talán nem varázstárgy, de mindenképpen különleges, s ilyenformán Namelyr érdeklődésére számot is tarthat.
Hallja a szavakat, és könnyedén meg is érti őket.
Neki erre nincs szüksége, de a kivételes lehetőség, hogy láthat egy ilyen ritka és becses értéket, most áll előtte.
A nő szavaira áll meg a kéz, s vetülnek az eddig a kövön lévő fekete szemek Yz szemeibe.
Nincs ezekben meglepettség, ahogy nincs bennük más sem, csak emlékek olyan valakiről, akivel sosem találkozott. Csak mások elbeszéléseiből van fogalma róla.
Anyját nevezték azon szavakkal Enionban, amit most a nő emelt ki.*
- Sosem tartottam magam annak, aminek nevét te mondtad ki most. E név nekem azt a sárkányt jelenti, ki a tojásomat kihűlő testével is védelmezte, míg rám találtak.
*Csendben marad, tisztelettel adózva annak, kinek anyját tiszteli. A tekintet továbbra is Yzen marad. Kain mindig komoly arcán most sem tükröződik mosolynak még csak árnyéka sem.*
- A követ, ha oly értékes biztos okkal hordod magaddal. Sok ritka holmival találkoztam már össze, de effélét még nem láttam.
Fontos lehet számodra, ha ide is magaddal hoztad.

*Ennyivel rendezi le mindkét kérdést magának. Yz vajon Napsárkánynak hiszi őt? Való igaz, vannak, kiket az arany sárkányok közül így neveznek, valószínű, hogy Nasuadát is, akit épp a Völgyig kísért el, hogy aztán magára hagyja. Oda ő már élve nem fog belépni.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-29, 6:47 pm

- Élethozó, a Nappal kelő s a Nappal nyugvó. Nem érinti őt az idő. Fény az örök eledele, ősi, mindent tudó bölcsesség igaz ereje… - Mélység, homály mi fedi a szavakat és ezért bukkannak fel lassan, elmélkedve, de zöngéjében meghagyva azt a misztikus érzést, amit maga a lény ébreszt. - .. minden bizonnyal méltó volt e megnevezésre és talán tényleg az volt, az első vérének utóda, már ha hihetünk a legendáknak? – A kezéről, amelybe korábban gyengéden gördítettem át a viharkövet, most lassan vonom el pillantásomat, komótos iramban haladva feljebb, míg szembe nem találom magam fekete tükreivel. Most érzem csak minő változásokat hozz bennem a nyugalom, hogy minden csendes, még az örökmozgó szél is inkább csak lengedez, éppen csak porszemet gördítve odébb .. bőröm meg sem érzi a tavaszillatú kóbort.
Elmosolyodom szavaira, de nincs bólintás mi igazolná, tetézné, még nyomosabban indokolná mennyit is jelent nekem a földből vétetett kő. Melynek újabb hálás pillantással adózom, ujjheggyel simítom homlokom és hiába szélkönnyű az érintés, közelében sincs a puha ajkaknak és nem érhetik el a megkérgesedett bőr érdességét sem, amivel felfestette tisztségem címerét. Beletúrok fürtjeimbe, előre vonva, megborzolva szálait, fejem is meghajtom és nem is áll szándékomban felemelni. Macska módjára nyújtózom előre, de látható már a kényes mozdulat vége, kiflibe fordulok elfeküdve, könnyedséggel simítva végig Kain combján, olyan természetes a mozdulat, ahogy ujjaim leperegnek a langymeleg ruhadarabról és finoman marnak bele a köpeny durva anyagába. Egy keveset helyezkedem még, derékban csavarodva, hátamat illesztve a földhöz, hogy kedvem szerint csodálhassam a tintaszín eget és a kép szegletében elférjen Kain alakja is.
- Ránk így maradt a rege … - Elmélázva hunyom le szemeim. – Egy közönséges gyík, sem erőben, sem tehetségben nem különb társainál, még is másra vágyott. Szíve megdobbant valahányszor az aranykoronás Napra pillantott, a szólításnak nem állt ellen, pedig útját ezer és egy veszély kövezte ki és bármely csábítás környékezte is meg, hajthatatlan tört célja felé. Szárnyakat akart, amik felröpítik választott kedveséhez. Az istenekhez fordult segítségért, akik mulatságosnak találták az apró jószág kívánságát és megadták neki a szárnyakat. De ahogy egyre magasabbra és magasabbra ért, a lágy fény, perzselővé vált és a Nap már későn hallotta meg a kis gyík vallomását, csak a kegyes, gyors halált adhatta meg számára. Mikor azonban figyelme az alant lévő világra terelődött, gúnyos kacajokkal illeték a szívét követő lényt és ezért a következő hajnalon új életet adott neki, arany pikkelyruhába és tiszteletet parancsoló testbe öltöztetve. Hogy ő lehessen a Nap, aki fényességével utat mutat és megsegít. – Egészen kicsiként hallottam ezeket a szavakat és talán azóta csak foszlányaiban, mikor az idősebbek átadták tudásukat az ifjaknak. Egy a sok közül, amiknek a vége szomorú. Nincs Napsárkány, ha igaz a régi szó, már utódaiból is kihalt a nemes lelkület és a bölcsesség elkorcsosultan őrli elméjüket és Kain. Nem tiprom el a lehetőségét, de nem is fogadom tényként, miként a rege szavait sem hiszem egészében valósnak. Felnyitom szemeim, hogy elűzzem a többi történet képeit, mennyi és mennyi sorakozik még az alkalomra várva, mert tudatos módon kerültem el a fiókákat, ne tőlem tanulják a múltat, hogy jövőjükben éles látók lehessenek a tanulságok nyomán. Igen, kellenek az ilyen történetek, hogy a kételkedők is lássák, létezik még önzetlenség és fontos az erős akarat, ugyan akkor int is, hiszen nem lehet mindig szerencséd, nem találkozhatsz mindig jótét lelkekkel. Óvatosság …
- Érzed? – Nem szaga és mesze nem zsivaj, csak vontatott lüktetés rezzen a talajban, ahogy valami közeledik .. még inkább valakik. Nem elég ütemes és pattanó, mint a lovak és más patásoknak a hangja, s ha puhább lenne, mondanám, hogy csak egy ragadozó keresi éji prédáját. Egészen más, de nem idegen. Talán a város korábbi, vagy ideiglenes lakói settenkednek menedékükbe nem is sejtve, hogy mi itt vagyunk? Vagy ez a naiv gondolat szégyenkezve szegheti le a fejét, mert valójában tolvaj, haramia banda lehetőséget látva tiporja a kavicsokat, csendben, a figyelmet kerülve. Jobb a gondtalan vadra lecsapni, mint a felkészült kalandorok kardjával szembe nézni. Magamban nevetek, csendben vonom pillantásom Kainra, aki csak pihenni vágyot…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-05-29, 9:55 pm

*Hallgatja a nőt. Fennkölt szavak ezek, számára csak rég halott anyját jelölhetik.
Kain nem felel, amikor kezébe csúsztatják a hűvös tapintású követ, akkor sem. Miért is tenné?
A sötét szemek ismét állják a nő pillantását, majd követik a sárkány kétlábú alakjának művészi mozgását is a földön.
Kimondottan nőiesnek mondanák a kétlábúak, s Kain is végigvezeti a lágy vonalakon tekintetét, de nem tesz semmi egyebet. Még akkor sem, amikor Yz könnyű érintésétől, mely combján suhan végig, borzongás járja át testét. Még emlékszik az előbb elcsattant csókra, s ez az érzés akkor is marad, ha már sosem találkozik Yzzel. Akkor és ott nem egy kétlábúé volt az, még ha technikailag úgy is volt, hanem egy sárkányé.
Marad törökülésben, és hallgatja a regét, amit a nő mesél.
A fekete szemek előtt szinte ott táncol maga a történet, mintha tűz lángján éledne újjá, hogy képre kép váltsa egymást.
Ő nem hallotta ezt a mesét, talán mert harcossá neveltetése nem épp a régi történetek mesélésével telt. Vagy csak mert az idő, a szenvedés, a menekülés kiégeti belőle az utolsó magvát is régvolt égi bestiák melengető történeteinek. Ő népében sokszor csak a felsőbbrendű erőszakot látja, s nem a bölcsességet, pedig vannak tiszta szívűek, vannak bölcsek még soraiban.
Csak amit Namelyr kapott belőlük, az nem volt éppen az.
Most sem szól, csak bólint. Ő is érzi a halk dobbanásokat, amik leginkább osonó lábak halk puffanásaira emlékeztetnek. Nem elég óvatosak, hogy meglephessenek két sárkányt.
Talán nincs is olyan kétlábú faj, melynek tagjai képesek lennének erre.
Minden esetre nem történik más, minthogy Kain kihúzza maga alól lábait, nem akarva, hogy elgémberedjenek az ülésben. A követ lassan visszacsúsztatja a viharsárkány keze mellé, mellyel az imént még őt simította.
Nem von kardot, fel sem pattan, de a helyezkedés épp azt jelzi, készen akar állni, ha harcolni kell.
Fekete szemeiben az elmúlt nyugalom után lassan visszaköltöznek a korábbi érzések. A paranoia, az óvatosság, s ezek keverednek egymással és a haraggal, hogy ezen az éjen nem hagynak már neki békét. A sárkány mellett élvezte az éjszaka eseményeit, de tagjai kívánják a pihenést.
A mélyfekete szemek felvillannak, amikor az első lopakodó lábak megtorpannak Yz menedéke mellett.
Kain meg sem rezzen, de védőpajzs már körülveszi testét, s ha kell, gyorsan tud is reagálni.
Azonban most még kivár, nem akarva előbb támadni.
Az ében szemek a nőre néznek, de az összes érzék működik.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-02, 6:58 pm

Éppen csak futó pillantás mellyel a kézből köpenyegemre kerülő kő útját követem, ajkaim lágy, szinte elenyésző mosolyt formálnak. De az ív, mit kovács keze alatt az izzó vas, egyenessé, penge vékonnyá válik és ezzel egy időben tekintetem is elsötétül. Tiszta tükrök csillogtak rám a végtelen űr sötét sínében pompázva, de most újra árnyékokat fest, visszfényekként adva meg a világnak a lélek rianásait. Elvész az a tiszta sárkánytekintet és újra felölti szürke köpönyegét, dühít, ahogy a nehezen elhalványított érzések újra feltűnnek.
Először éppen csak megmoccanok, a követ le tévő keze után nyúlva és még talán elérem, hogy meg is foghassam. Utána mozdulok közelebb, felemelkedve, könnyeden hajolva hozzá, nyaka hajlatához bújva, mert én még emberi testbe zárva is sárkány vagyok és ennek megfelelően cserélem szavaim egy részét érintésre. Kainnak muszáj tudnia, nem köt össze sem érzelem minket és még az sem, hogy fajtabéliként az illendőség megkívánná a másik védelmét, de legalább annyit mindenképpen, hogy bajban bajtársként viselkedjem. De nem áll szándékomban! Én mást szeretnék viszonozni, amit viszont szavakkal soha ki nem mondanék, csípős nyelvem érdes, nyomott hagyó szavai, még ha csodás ajándékot adott is, részben ok nélkül, szeszélyem végett születtek meg.
- A fáradt vándor pihenjék … - Suttogom, egészen elhaló hangon, lassan elhúzódva és valami mélyre zárt ösztöntől vezérelve, még finoman tincsei közé futtatom ujjam, elengedve kezét és hagyva, hogy az ében szálak a kettőnk közt növő távolsággal lecsordogáljanak ujjaimról. Pillantásom azonban félre siklik, arcom ellágyult vonásai újra felöltik kemény vértjeiket és az újból mosolyba forduló ajkaim, már nem tükröznek kedvességet és valahol a könyörületesség is kivész abból a lassan feltöltődő aurából, mi körbevesz. Nem pajzs, nem is mágia, mint aminek bizsergését Kain körül éreztem. Ez pusztán a nyugodt éjszaka vége. Egy rossz lépés a sorstól elég volt ahhoz, hogy felcsapjanak az elszunnyadó szikrák, szikrák, amelyeknek íves, sok ágra tördelt alakja világos repedésként mutat az egyre sötétebb színt öltő viharkövön. A tengert azonosítják a legtöbbször a nőkkel, de hazámon kívül rengeteg világ kereszteli el asszonyai után a hírhedté váló fellegeket. A viharok is pont olyanok, mint a nők.
Első mozdulatom, akárcsak a villám szökellek fel a közeli törmelék halom tetejére, se kő, se por nem moccan, talán csak csillan egy keveset a jég mely most összeköti a darabokat, hogy csend legyen, hogy elnyeljék mozdulatom neszeit. Nem időzöm soká itt, így már könnyedén érem el a félig leszakadt tetőt, melynek szélébe belemarkolok és ahogy a felhőkben egyre gazdagabb égen végre végigmorajlik az első dörgés, fellendülök. Az eget és földet megrezgető hang, elnyeli a nyekkenést, mezítelen lábaim alatt nyögő reped gerenda sivítását. Elűnik a Hold meseszép ezüst tája és ezzel a sötétség elnyeli árnyékom, mely a haramiák fölébe tornyosul és most már hiba is szőtték gondosan tervük szálait, annak itt a vége. Könnyeden ugrom elébük, tényleges helyzetüket tekintve mögéjük és máris birtokomban van a létszám, három. Egyenlőre csak három. Arcuk rezdülései, mozdulataik ezer színűek, megilletődöttség, félem, düh és kíméletlenség, mind elkeverve a kitartással. Csak most fordul gondolatom Kain felé, meghagyja engeszteléseként számomra a könnyűnek ígérkező játékot, vagy fáradsága ellenére is részesévé lesz a megleckéztetésnek.
Az eső bátor vállalkozó kardja közel villant tekintetem előtt és utánam is lendült, ahogy elhőköltem beleolvadva előremozduló tincseimbe. Könnyedén rántom oldalra fejem, arcomat egy tenyerembe temetve, mintha csak eltalált volna. Kell nekik az önbizalom, hogy elmozduljanak a ház fél fala mellől és lám, engedelmesen követnek minden lépésemet másféllel közeledve. Látom mozogni a bátrabb férfi száját, de hangját elnyeli az újabb égzengés, melyet alig lemaradva fényes villám követ, kinyújtott tenyeremet sújtva. Nem tűnik el az ég gyúrta elemi erő, mágia fogja össze, gömbé sodorva.
- Labdázzunk! Aki elkapja, az lesz a hulla. – Könnyed, de irányzék nélküli mozdulattal hajítom el a magában kékes íveket húzó gömböt és a játéknak osztatlan a sikere, ahányan annyi felé futnak. De hogy baj lesz belőle már előre sejtettem, egy botor egyenest rohant választott hajlékomba, míg az idiótább el nem eresztve kardját, lóbálva rohant. Hát senki sem mondta, hogy a fém nem életbiztosítás a villámok társaságában? A kárörvendő kérdés alig kapta meg körbe pont végű lezárását, mikor a gömbbe meghasadt és egyetlen szikrája megragadta a kardot és jól megrázta az azt tartót. A harmadik után néztem, de a hulló eső által gyöngyösre porolt földön csak lábának nyomait találtam csak, bár jobban érdekelt mit lelek az ajtó hasadékán túl … még is felszegett fejjel, az őrültek mosolyával arcomon, széttárt karokkal élveztem az egyre esrősödő esőt.

//hagytam neked is, nehogy unatkozz XD//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-04, 9:50 am

//Nem is unatkozott volna...Smile//

*Kain látja Yz mosolyának, egész arcának változását. Az övé is éppúgy jelzi érzelmeinek alakulását.
Namelyr egyébként sem maradna veszteg, de Yz szavai korbácsként vágódnak végig érzékein. Mintha gyámolítani való fiókát látna benne a viharsárkány. Pedig Kain sosem volt az, még életének legrosszabb pillanataiban sem, és ez meg sem közelíti azokat.*
- A fáradt sárkány karmai, s fogai éppoly élesek, mint a pihentéi.
*Suttogja alig hallhatón, s csak gondolatban teszi hozzá a többit.*
~ Nem szorulok még gyámolításra, mint a fiókák, vagy a fogatlan aggok. ~
*Azonban nem mozdul még. Meghagyja az első vért, az első harcot a nőnek, s érzi a belőle érződő kisugárzást, aurájának minden rezdülését, miközben a nő már szökken is el mellőle.
Kiélvezi még egy pillanatig a nyugalmat, melyet már megtörtek a lopakodók zajai.
A vihar hangjai elnyomják az érkezőt, de Kain még így is érzi a szélcsendes hajlékba lépő hozta légáramlatot. Nem kell hallás, elég a levegő mozgása, hogy sok száz éves gyarkolattal pontosan tudja, háta mögé érkezik immár lopakodva az előbb megtorpanó, majd újra elinduló kétlábú, gyilkos szándékkal. Nem utolsó sorba a pajzs is segít neki ebben. Nem egy áthatolhatatlan valamit hozott létre, hanem olyat, mely kiterjed, hogy érezhesse a közelébe érkezőt. Ahogy érezte Yz közelségét is.
Ám a kétlábú jöjjön csak, ha halni akar, hát haljon a szerencsétlen.
A léptek közelednek, így a „mágus” keze lendül is hátra, miközben a fekete ruhás test oldalra hemperedik, a kéz pedig a lábat rántja ki.
Gyors és meglepetésszerű mozzanat ez a leendő gyilkos számára, mert hátára puffan, és mielőtt felkelne, a mágus előre lendülő tenyere, összeszorított, kinyújtott ujjai hegye torkát szakítja át.
Fetreng még keveset, saját vérében fulladozva, szörcsögve, de Kain ezt már nem várja meg. Csak lepillant a kétlábúra, aki meg akarta ölni, majd kilép a hajlékból.
Tekintete megakad az esőben álló nőn, majd a romok közül közelebb ólálkodó árnyakon.
Nem egyen, nem is kettőn, rögvest három újabb lép elő, ki tudja, hogy az előbb meglépő érkezett vissza távolabb maradt társaival, vagy pedig újabbak jöttek halálért?
Minden esetre Kain első mozdulata előre lökött ökle, s ajkai alatt mormolt szavai. Nem csak a hulló esőcseppeket sodorja a lökéshullám odébb, tisztává sodorva a sávot, ahol végighalad a levegőben, hanem a támadók egyikét is a romok közé, megbontva az egyik amúgy is ingatag falat is.
A tűzlabda, mely ezután száguld keresztül az apró téren, a másodikat is elviszi. Kain megáll, ha Yz tenni akar, hát tegyen, sötét szemeiben ég a harc vágya, de uralkodik rajta. Dühös a kétlábúakra, amiért nyugalmát zavarták meg. S dühös, mert azt képzelték, hogy két sárkánnyal felvehetik a harcot, sőt meg is ölhetik őket. Nem érdekli, tudták-e kikkel kerülnek szembe. A tudatlanságuk nem mentesíti őket szándékuk súlya aló.
Ha Yz mégsem moccan, amiben igencsak kételkedik az arany sárkány, akkor megindul ő, hogy eltakarítsa a szemetet.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-09, 7:52 pm

A por bőrömet karcolva, finomra örült szemcséivel karcolta vékony pára nyomása alatt, aztán .. aztán csak hűs cseppek loccsantak utat találva a vékonyka barázdákon, apró erek, patakok és egész folyamok fakadtak. Percek tört része alatt ázott át lenge ruhám és tapadt kellemetlenül testemre, ahogy hajam szálai is, a mozdulatom félbeszakad, mellyel lazítani igyekszem a súlyos fehér zuhatagon. Jobban vonz, hogy megpördüljek, egészen kislányként forogjak az esőben, megfeledkezve a veszélyről. Veszély? Sárga fény verekszi át magát zárt szemhéjaimon, hogy előcsalja jeges pillantásom és látom az új fejleményt. Bedőlt fal, elsuttogott nyöszörgés és .. Nocsak! Akad olyan, aki még talpon van?
A mosoly mit sem változtat alakján, ugyan olyan baljósan villan eszét vesztett íve és kezeim már lendülnek is, ha engedhetném, mondom másként, ha akarnám, most légies tánccal adnám meg a maradéknak a jutalmat oktalan kitartásáért. A mozdulat vágyam szerint meg marad gyorsnak, csak egy suhintás, melynek nyomán a vékony vonalban elnyúlnak az eső gömbölyded cseppjei és apró, vékony, de annál kegyetlenebb fegyverré válnak. A víz az életadó, de ez a hatalom magában hordozza a lehetőséget, az erőt, hogy amit megadott, azt el is vegye. Kitartó, kőszirteken rágja át magát, ha időbe telik is, szeleteket farag le minden szárazföldből meg nem álló munkája során. Nem csoda hát, hogy szívesen folyamodom hozzá, lendületet adva a kihegyezett apróságoknak. Csak víz, a seb pedig mit üt nem több aprócska pontnál, de ha az a pont jó helyen talál.
Nem állok meg. Kerengő léptekkel, szélesre vett íves hullámok vonalát követve, mint a részegek közeledem a rejtekhelyhez, változatosan, de egy meghatározott lépésszám után lágyan fordulva egyet tengelyem körül, karjaimat is a fura tánc részeként használva. Van itt még bőven mivel eltölteni az időt, három és még annyi, meg talán egynéhánnyal több … Erősen markolom meg a derékig is alig érő falat, hogy áthajolva fölötte meggyőződhessek találatom pontosságáról, nem találtam pontosan, de aki vaktában lövöldöz ne is számítson mesterlövészi eredményre. Ezért néz rám rettegő pillantással, oldalát markolva, felé nyúlok, de hátra hőköl … ám legyen!
Az előbb a tűz aranya és megigéző vöröse villant a romos falak között, most éles fehér, fakó lila és éledő lángok halovány kékje önti el ezt a pontot. Mindig izgatottsággal vegyes csodálattal néztem a természet eme roppant erejét, félnem pedig sosem kellet. Most is ott cikázik bőrömről perzselve fel a víz édes cseppjeit, pikkelyeimhez hasonló kristályokat faragva belőlük. Talán egy percnyi homok is lefolyik az idő homokórájában mire újra a városra ereszkedik a sötétség, csend helyett az eső muzsikáját meghagyva, meg-meg szólaltatva az ég rezesbandáját. Megrázom magam és már pereg is le a finom kristály, elvegyülve a sárrá váló homokkal. Megfordulok és el is lépek a szenesre marat romtól és a takarásában fekvő hullától, tekintetemmel azonban még nem az aranysárkányt keresem, a város egy másik pontján kémlelem. Ott is lecsaptak az ég nyilai, tehát valaki, vagy valakik ott is tartózkodtak, lehunyom a szemem és előrenyújtom kezeim, a balt tenyérrel felfelé, míg a másikat lefelé fordítom. Levegő és víz válik most szememmé és e kis területet gondolatnyi idő alatt térképezem fel.
- Kettesben maradtunk! – Szólalok meg hangosan, nevetve és az újabb koreográfia, amellyel haladok ezúttal Kain felé, teljesen kiszámíthatatlan. Perdülések, képzeletbeli ágakat finoman odébb simító karnyújtások, könnyed leejtő hajlongás csak hogy a ki nem sarjad virágok illatából lophassak, szertelen tánc, aminek a végén …Kain, ha engedi ha nem, megragadom két karját és magammal vonom, ki a nyílt térre, ahová nem ér el egyik ház árnyéka sem. Igyekszem tekintettel lenni rá, de akaratom erős és most kevésbé tűröm el a nem-et, de megmaradok gyengédnek, ahogy kezeire futtatom ujjaim, felemelve érintem össze őket.
- A Víznek és a Szélnek ajánllak benneteket, jussotokat szabja ki az Élet Asszonya és a Halál Ura. - Hagyják el ajkaimat saját nyelvemen a szavak, melyek nyomán a holtak vízzé és széllé lesznek. Igen, még egy ilyen alkalommal is felbukkan bennem neveltetésem egyik igen terjedelmes méretekkel rendelkező alapköve. – Habár méltatlanok, egyetlen egy holttól sem tagadhatjuk meg a végtisztességet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-09, 9:37 pm

*Kain az esőben állva nézi Yz táncát , egészen addig, amíg a nő ki nem nyitja szemeit. Az arany sárkány, amíg lehet, csak szemével követi a viharsárkány tánccal egybekötött bemutatóját. Nem igyekszik segíteni, jól tudja, hogy ezek a kétlábúak akkor hívták a halált, amikor eldöntötték, hogy kettőjükre támadnak.
Namelyr nem sajnálja őket és nem félti a viharsárkányt sem.
Látja előbb a vízzel indított támadást, majd ahogy tovább figyeli Yz mozgását, láthatja a felvillanó fehér és fakó lila színű villanásokat, amiket a nő idézett meg, hogy eltakarítsa a maradékot.
Szavai után Kain bólint.*
- Maguk választották e sorsot.
*Pillanatig sem volt kérdéses a kétlábú akció eredménye, s éppen csak botor támadásuk bosszantja a sárkányt.
Yz láthatóan utána sem áll le, míg Kain hanyag mozdulattal sepri ki az eső által arcába mosott fekete haját.
Már most tudja, hogy úgy fest az áztató égi áldásban, mint legutóbb épp a Gyilkos-tónál. Nem rajong ezért a dologért, de nem akarja szem elől téveszteni a másik sárkányt sem. Az láthatóan élvezi a helyzetet, s táncával közelít az arany sárkányhoz.
Namelyr nem tudja, mit is akar tőle, de nem is tart tőle. Magabiztosan várja be, hogy kiderüljenek Yz’aires szándékai..
Amikor a viharsárkány megragadja két karját, azokban egy pillanatra megduzzadnak az izmok, csak jelezve, ellenállhatna, de nem teszi. Bár nem épp az a táncos lábú egyed, a nő gyengéd szorítása kezein jóleső számára, csak eső mosta elnehezült ruházata és fejére tapadt sötét haja rontja közérzetét.
Hallgatja a nő szavait és nem érti.
Mágiát is érez és kíváncsian várja a folytatást. A rigmus, amit hall, hangulatában halotti beszédre emlékezteti.
Ő nem szól, míg érthető szavakat nem hall, de látja az elhullott kétlábúak hulláinak eltűnését és így többé-kevésbé érthetővé válik számára a nő tette.
Azután számára is érthető magyarázatot is kap, mire csak a fekete szemek néznek a viharsárkányéiba.*
- Mifelénk tűzzel végzik el ezt csata után.
*Szavai után néma marad. Hagyta magát sodorni a nő által, de amikor az elengedi kezeit, meg is áll, s ha Yz tovább táncolna, hát nézi őt kicsit.
Az eső lecsorog arcán, haján, s atlétikus, izmos kétlábú testén, melyet immár láttatni enged valamicskét a rátapadó vizes felső ruházat.
Várja, hogy a nő befejezze táncát, számára kevésbé szórakoztató az esőben ácsorgás és ha Yz még maradni akar az esőben, hát ő lassan elindul a szállás felé.
Nem hiába, fáradt már az arany sárkány, de az esőben ázás az éj közepén sem kedvére való.
Nem tart meghűléstől, annál az ő szervezetük százszorta erősebb, sokkal inkább vágyik a fedett hely pihenésére, s hogy belépte után ismét száraz öltözék takarhassa kétlábú testét.
Yzre pillant, hogy a viharsárkány követi-e.
Így is, úgy is megáll egy pillanatra a bejáratnál, ha a tánc még folyik, hogy lásson egy kicsit belőle, ha pedig már abbamaradt, azért, hogy bevárja a másik sárkányt.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-23, 6:56 pm

Elengedem. Eddig arcát leső tekintetem az ég felé fordítom, hunyorgom, ahogy a hűvös cseppek arcomba hullnak, pillanatnyi dőre megülnek bőrömön, pilláimon, majd tovarohannak, alácseppenve, beivódva ruhám nedves szőttesébe. Nem kellemetlen és nem is zavaró, ahogy elnehezülve tapad az anyag és temérdek hófehér szál. Alig néhány perces emlék eleveníti fel arcom mohón álnok vonásait, azt az alig kis görbét, mit túlzással lehet csak mosolynak nevezni. Férfias, enged, de érezteti, hogy nem adja át magát teljesen. Kain, ő egy igazán érdekes lélek. Megtört, talán jobban is mint amennyit belőle eddig ki tudtam olvasni és ugyan akkor igazi ösztön hajtotta lény, aki parányi örömhidakat húz fel, így forrasztva össze széthulló lelkét. Ez a meglátásom, saját vélemény alkot öltő formája, de hogy mennyire helyes .. hát, nem valószín, hogy valaha is megtudom. Nem túlbuzgó, inkább lomhán kullogó a gondolatban megszőtt kérdés. Egyszerűen nem jut hanghoz, elenyészik, mert nem fűződik hozzá kíváncsiság, sem érdektelen tudásvágy.
Lép és én vele lépek, hátam mögött összefűzve ujjaimat. Nem haladok el mellette, de mögé sem maradok le, míg nem az ég újra nem telik meg dübörgő hangorkánnal. Lehunyt szemmel lélegzem mélyet, várva, mint kisgyermek a cukorkát, azt a fényáradatott, ami élesen csattanó fényárral köszönt be, nappali világosságot hozva. Újra és újra. A koromfekete sötétség minduntalan túlvilági fénnyel telik meg, üvöltve hasít az hűvös erő, ami megbabonáz és szívem versenyt fut, akárcsak az elsőrandevús leánykáké, mikor kedvesük kezüket fogják, derekukat ölelik. Vétek. Halálos bűn elbújni, nyugodalmat remélve fedet helyre zárkózni. Ennyire mások vagyunk, Te és Én! Öröm fut ívesen a gondolat mellett, ahogy én lépek Kain mellett még néhány lépést meg. Megtorpanok.
…Mindvégig tartottam ettől a döntéstől. A Magasságos Szellemek már évszázadok óta énekük közé rejtették korod ifjainak cselekedeteit, a te kötelességed, Ai. Elhozni a békét, elhozni a szabad akarat bátorságát, elhozni az erőt mely nem izmainkban lappang. Ne légy vak! Látásod lépje át a valóság alkotta korlátait, tágítsd elméd és lelked határait. Legyen tanulság utazásod! Válj méltóvá … hozzám..
Reked hang visszhangzik az élesen előtáncoló emlékben, a képe annak az általam tisztelt lénynek, ahogy háttal áll nekem, fénylő kendőjét igazítva meg vállán. Mintha bőrömön végigsimítana az illatos esti szél -ellágyítva ezervirág illatával-, amely meglengeti őszbevegyülő fekete tincseit. Ezer és egy féleképpen értelmezhetném szavaim, gondolkodásom szabad és éhes arra, hogy kedve szerint formálja az elhangzottakat, a kérdés még is meglepő. Most merül fel először. Mikor utam során először osztom meg perceim egy igazi sárkánnyal, noha ott volt Verinol városa és azaz idegen … az idegen, aki sárkány és még sem.
Zsarnok vagyok, aki messze nem rátermett a számára kijelölt tetteknek. Nem tisztem látni és még kevésbé okítani, nincs meg belső nyugalmam, de nem is keresem. Arcom változik, lelkem tükreként állandóan újabb és újabb vonással vértezve fel, vagy egy régit alakítva újszerűv, hiszen pont olyan vagyok, mint az ég fellegei. Kiszámíthatatlan. Te is érzed? Elhalt, még csak suttogás sem ez a három parányi szó, melyekkel egy időben lépek Kain háta mögé, átfűzve karjaimat karjai alatt, ölelve, mellkasán fonva össze kezeim, egészen hozzásimulva késztetve megállásra.
- Mielőtt zárkába csaljuk magunkat. Had legyek több és egyszerre kevesebb egy sárkánynál, enged, had formáljam szavaim Cameként. – Csendesen szólok, várva hogy mozdulattal, vagy szóval engedélyt adjon, mit ha megtagad elengedve és megelőzve némán lépek választott hajlékom falai közé. Ám, ha még is kívánná hallani mondanivalóm, hát tisztségem álarca finoman fedi el vad vonásaimat és továbbra is halk hangon folytatom mennydörgés és villámok árja közepette. – Nem oszlathatom el és nem is akarom, évszázadok súlyát, mi válladat nyomja. Becsületedre váljék kitartásod, de sose félj magadból adni és ne taszítsd el azt, aki osztozni kíván veled. Ismered el a félelmet, de ne hajts neki soha fejet. Mert lesz és nem csak egy, aki szívedben előkelő helyet foglal majd el és a veszély mely gyilkos kígyóként font körbe, ha fölébük is tornyosul. Fogad el és légy büszke áldozatukra, ha óvó karmaid alól még is kikerülnek. Szegd fel fejed akkor is és mosolyogj, ha a kín marcangol is. Ne légy áldozat, ne add ellenséged kezébe az örömöt és bocsáss meg neki, legyen ez felé bosszúd. – Kain a negyedik, kinek e féleképpen, bár más szavakat válogattam össze és még is annyira hasonlóak. Nincs meg a kellő pillanat, sehol sem lelem azt a nyugalmat magamban, mi megszülhette volna irányt mutatni szándékozó szavaim és semmi kézenfekvő nem szolgál azok helyességét illetően. Mintha loptam volna őket, vagy más adta volna számba ezeket a hangokat.

//nesze neked fogd meg jól, Yz az okostojás -.-//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-25, 1:23 pm

*A viharsárkány követi őt, bár látszik arcán, hogy ez az ő eleme.
Mint amikor Kain a verőfényes napsütésben szárnyal a felhők felett, és élvezi, ahogy arany pikkelyeit melengeti a nap ezerágú fénye. Ilyen lehet Yznek a vihar villámainak látványa, a testét mosó hűs eső.
Megérti ezt az érzést, de ő sosem szívelte különösebben az égiháborút.
Talán azért is, mert mesélték, hogy anyjával épp egy különösen erős vihar végzett. Azt az áldozatot, amit az az arany sárkány érte hozott, sosem fogja tudni megszolgálni sem szívvel, sem tisztelettel, sem tettekkel.
Kainnak fogalma sincs a nőben felbukkanó emlékekről, a lejátszódó érzelmekről, de nem siet nagyon előre, így hogy Yz is jön vele.
Már az gondolta, kiismerte ezt a nőszemélyt, de a háta mögül előbukkanó karok, a hátához simuló test érzése és a mellkasára tapadó két tenyér őszintén meglepi.
Megállásra készteti nem csak a meglepetés, hanem a hozzá simuló test érzete is.
Az elhangzó első szavakra kezd jobban figyelni.
Nem tudja, mi az a „Came”, talán titulus lehet, talán felelősség, talán rang. Nem az a lényeg, hiszen Yz nem tartja fontosnak elmondani, mi is az.
Ő pedig nem fogja megkérdezni, nincsen rá szüksége, hogy feltétlenül tudja.
Vonakodik előbb, végül választ ad a várakozásra.
Nem bólintással, nem szóval, csak azzal, hogy eddig oldala mellett lógó két erős karjával mozdul és tenyerei a két női kézre simulnak.
Ez a válasz és persze ezután oldalra forduló feje és a mögé simuló alakot kereső tekintete.
Ez persze egy emberi testtől igencsak nehézkes mozdulat, hiszen Yz alacsonyabb nála és teljesen hátához simul, de még éppen meg tudja pillantani a nőt. A viharsárkány pedig beszélni kezd.
A szavaknak súlyuk van. Még akkor is így van ez, ha Kainnak nem akaródzik e néhány bölcs tanácsnak hangzó mondat hatására megváltoztatni eddigi magatartását.
Voltak, akik közel kerültek hozzá és nem tudták, kivel van dolguk. Óvni akarta őket kezdetben, hogy tudatlanul talán nem sújt le rájuk a sors az ő bűnéért.
De tévednie kellett. Üldözői nem tesznek kivételt aközött, aki tudva áll mellé és aközött, aki tudatlanul csak szívjóságból, szeretetből, vagy éppen érdekből.
Következetesen a tettet büntetik, mindegy miért, és tudva-e áll valaki az áruló mellé.
Halál az ára egy áruló pártolásának, ahogy volt olyan, akit épp ő küldött a másvilágra, miután félelmében elárulta őt.
Megnyílni másnak? Talán volna értelme, de mennyivel rövidítené az életét ezzel másnak? Egy ősi sárkány ellen senkivel együtt sincs esélye, meg se bírják karcolni a pikkelyeit. Egyedül sem sikerült, amikor a Sárkány-hegységben összecsapott vele. Sebezhetetlenek az ősiek.
Így áll egy ideig még a viharsárkánnyal összefonódva, és csak utána szólal meg újra.*
- Köszönöm.
*Nem ígér semmit. Sem azt, hogy megfogadja, amit mondott, sem azt, hogy nem. Csak ennyi. Egyben biztos. Ellenségének megbocsátani nem fog. Aki barátait, esetleges szerelmeit öli, annak nem jár bocsánat, ahogy ők sem bocsájtanak neki árulásáért. Évszázadok óta halálra keresik. A gondolatra megkeményedik arca, ében szemét behunyja egy pillanatra, de csak akkor engedi el Yzt, ha megmozdul.
Talán fel sem tűnik neki, hogy még mindig úgy állnak, hiszen a mondatok sok emléket és érzést mozdítottak meg az arany sárkány szívében.
Amikor a szemek kinyílnak, az arc is visszanyeri korábbi vonalait és a szemek is korábbi fényüket.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-27, 8:41 am

Csak az ég morajlik még, lassan csendesedve el. Távolodik. A csalódottság még sem kap még életre a gondolat tárgyiasan felszólaló hangjában. Lélegzet suttogása, a szív rakoncátlan ritmusa az, mely magáénak mondja most figyelmem és újra egy fura megállapítás. Nem bocsátkozom találgatásokba, míg csendben várakozom, hogy Kahin megértse és meg is eméssze szavaim. Talán csak egy, az utolsó rigmus végett vagyok kénytelen egy készülő kuncogást még idejekorán elfojtani. Megbocsájtás? Az ellenségeinknek? Tényleg egy idióta vagyok, vagy eljött az ideje, hogy másnak adott tanácsomat magam is megfogadjam? Ez lehet a helyén való, de nehéz és még is úgy érzem megéri, megéri meghagyni azt a falatnyi szilánkot, amit az őszinte hang és nyílt tekintet rejt az ellen lelkének mélyére. Megbocsájtom, amit ellenem elkövettél! És tudom, kézenfekvő, hogy az kinek szemébe mondjuk e szavakat felháborodik és dühe magasabbra csap, mint a tenger legvadabb hullámai, de évszázadok, ezredek, míg létezése meg nem szakad bizony lesznek pillanatok, amikor felidéződik benne egykori áldozata és újra és újra dühös lesz. Őrlődni fog és emészteni magát, nem fogja érteni. Saját bosszúját bosszulták meg a legnemesebb és aljasabb módon, hiszen az áldozat, akár én, akár Kain, már rég békésen pihen a Halál urának kertjében, vagy lesi, ahogy az Élet asszonya új fonalat fon számára, hogy részese legyen újfent az életnek. Mindenféleképpen igyekezni fogok, hogy megbocsássak minden gyűlölt ellenfelemnek.
- Buta. – Aprócska mosoly játszik ajkaimon, ahogy elsuttogom a szócskát elvéve annak igazi nyers, bántó élét. Bevallom, nem akarok mélyebben belémarni, mint azt tettem szavaimmal az imént, hiszen fontolgatott, felidézett elmúlt arcokat és megvitatta magával, csupán csak képzeletem szülheti meg azokat a sejtéseket, amik kicsit is elárulnak a végeredményről. Mondhatjuk csalódott vagyok és szívesen rántanám vissza kezeimet, hogy aztán tisztességes erővel csapjam kupán, letorkolva, hogy figyelt ő egyáltalán és megértette a lényeget. Tanítóm hűvös hangja azonban, elmémbe égett tanítása visszhangot ver: Fény lehetsz, aki utat, utakat mutat a sötétségben bolyongónak. De eldönteni már nincs jogod semmilyen módon, hogy végül melyikre is lépjen rá. Így hát, egyik kezem húzom csak el az övé alól, hogy megfoghassam, megszorítva kissé.
- Hah, ne köszönd! – Engedem el közben és ha csak nem akadályoz meg, mindkét kezem visszahúzom és mellé lépek véve egy fél fordulatot is, hogy szemben legyek vele. – Legfeljebb, majd akkor, amikor valamelyiknek is a hasznát vetted. Hiszen addig ezek csak szépen hangzó szavak, nem többek. – Itt bújnak ki többen a tanítás aranyszabályai alól, de azt hiszem bennem túl jól él és bár gyűlölöm ha csak ilyen láncokat is aggatnak rám, belátom, amíg nincs értelme valóban csak üres szavak. S mint haszontalan rigmusok, nem érnek semmit. Bólintok, nyugtázva belső diskurzusom, hogy aztán újabb fordulatot véve, már mindenféle kitérő nélkül a romos falak közé lépjek. Egészen a leterített köpenyegemig haladok, mérgesen szemlélve a feltűrt anyagot és egy hangyányi késztetést még érzek is, hogy letorkoljam az aranypikkelyest. Ha meg akarja védeni magát, hát tegye! De ne az én köpenyemen! Gyerekes, túlzottan is az lenne, a mellett, hogy erősen hajazna egy életüket egymáshoz fűző hím és egy nőstény vitájához és ettől a gondolattól költözik leheletnyi libabőr a karomra. Ijesztő a gondolat, adnék neki rá lehetőséget! Nem! Kizárt!
Odébb lépve fogom össze ázott tincseimet, hogy kifacsarhassam belőlük a vizet. Aztán a viharkő után nyúlok, odaadó simítással kotorva le róla a port, amit korában a dulakodók hintettek rá és aztán már suttogom is a varázsigét. Minek hatására minden nappali viseletemet alkotó holmi szépen előtűnik rejtekhelyéről, mert hát nincs ellenemre a vizes öltözet, mind addig, amíg bőrömet is érik a cseppek, vagy lábamat lógathatom a vízbe. Így bezárva, inkább zavaró. Fekte és vörös színeibe öltözött selyemszerű anyagok váltják fel a lenge tejfehér hálóalkalmatosságot, gondosan, szinte rituálészerűen bújok a feszesebb feketébe és húzom rá a bővebb, díszpántos vöröset. Nem zavartatom magam és nem is kérem Kaint, hogy forduljon el, számunkra ez a test csak álca, egy maszk, ami nem a másiknak, csak is a kétlábúaknak szól. Az öv és díszének felkötése után vetek egy pillantást az arányokra, de mint általában, most is sikerült hibátlanul magamra ölteni a ruházatom. Így le is ülök a köpenyem szélére, magam mellé húzom az ékszereimet és nem elsietve az öltözethez illőeket, bizony, felveszem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-06-27, 10:07 am

*”Buta.” Hangzik a válasz. Kain ajkán most először kesernyés mosoly húzódik. A válasz olyan üres, mint a fennkölt szavakra volt az egyszerű „Köszönöm.”
Többre mégsem számíthat és a suttogás talán valóban tompít annyit, amennyit kell, hogy az arany sárkány ne érezze magát büszkeségében sértve és némi bensőséges, meleg felhangot adjon az egyébként arcátlan szónak.
Engedi kicsúszni a kezet, miért is akadályozná, sőt a másikon is lazábbra engedi fogását, hiszen az emlékek hatására észrevétlen kicsit nagyobb erőt fejtett ki kezével, mint tett volna más helyzetben.
Tétován szorít vissza az övét szorító kézre, az emlékek azért még benne motoszkálnak, s talán most, ez a kis közjáték mindennél mélyebben felkavarta őket.
Nem jó érzés a veszteségekre, elkövetett hibákra visszagondolni és ilyenkor sovány vigasz, hogy erősebb, bölcsebb is lett talán tőlük. Akik miatta haltak meg, már nem jönnek vissza és őket a helyükre lépő bölcsesség nem pótolhatja sosem.
Nem akadályozza, engedi, hadd álljon ki mögüle a nő.
Egy helyben állva várja, hogy megkerülje, és elé álljon.*
- Van, hogy túl nagy luxus a megbocsátás.
*Morogja halkan, még a nő szemébe, s nem hátának, de nem folytatja. Értheti, ha akarja Yz szándékát ennek a mondatnak.
Ő nem zárja ki, hogy valamikor, talán ha fogai már megkoptak és megritkultak az elszállt évezredek alatt, szárnyai pedig már alig emelik az égbe, akkorra elméje elborul és a megbocsájtás lép szívében a régmúlt ellenségek gyűlöletének helyébe, de erre, be kell vallani, kicsi az esély.
Nagyobb arra, hogy épp valamelyik ellenség fogja letépni fejét a helyéről, hogy Enion legmagasabb tornyán felmutatva tudassa a sárkányok népével, íme, az áruló halott. Akkor már vajmi keveset érne, hogy az arany sárkány megbocsájtással szívében lépett-e Dremer útjára.
Ő is belép Yz után a hajlékba és látja is a mérges arckifejezést a köpenyre pillantva. Nem szabadkozik, ő ugyan nem vágyott támadóra és harcra sem, de az élet, a harc előbbre való néhány gyűrődésnél egy ruhadarabon.
Leginkább nyugalomra volt igénye, de abból eddig még nem sokat kapott.
Ahogy Yz rendezgetni kezdi holmiját és magát, Kain sem rest, de jóval kevesebb igénnyel van maga iránt. Van egy bőrkabátja, ami kiválóan alkalmas fekhelynek, és ha kell, takarónak is, jobb híján.
A haj kicsavarása neki is hasonlóan szükséges művelet, mivel Yz vihara rendesen átáztatta. Még mindig izmos testére tapadó fehér inget, sötétkék mellényt és fekete bőrnadrágot pedig egyszerű bűbájjal teszi ismét szárazzá.
A felszálló gőz hamar el is enyészik, és a „mágus” már száraz öltözékében foglal helyet a leterített bőrkabáton. Övéről csak most csatolja le a kardot, melynek gombjában lévő narancsszínű kövén megcsillan a fény. Lefekteti maga mellé, a pengét hüvelyéből ki nem húzva, majd le is telepszik lábait összefonva a kabátra.
Nemigen törődik a másik sárkánnyal, csak a végén pillant rá, mikor Yz már az ékszereket veszi. Meglepődik az öltözködésen, hiszen elvileg éjjel van, ő pedig inkább kényelmetlennek gondolná alváshoz az ékszereket, de lelke rajta.
Rajta az egyetlen ékszer ujján lévő, narancsköves pecsétgyűrűje, de ez nem zavaró, ha pihenésről van szó.
Abba azonban nem fog beleszólni, hogyan is akarja Yz tölteni az éjszakát.
Furcsa érzés neki ezen eseménysorok után ott ülni, felkavarodott érzései még mindig ott kavarognak benne, s Yz is igen izgalmas személyiség, viharsárkányként. A korábban keresett magányos szállás helyett eddig egy igen mozgalmas estén van túl.*


_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yz'Aires Came
Viharsárkány
avatar

Hozzászólások száma : 76
Életkor : 606
Munkahely : a Caales szolgálatában

Character sheet
Nép: Külhoniak
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-07-01, 12:02 pm

Tovatűnt a pillanat, az, amiben pusztán vállamat vontam meg szavaira. Ez az akarat, a szabad választás joga. Nem erőltetem, érdekem nem fűződik hozzá, a hála, melyet puszta jelenléte kelt bennem sem elég ahhoz, hogy már pedig azért is elérjem, akár erővel nyitva fel a szemét. Luxus, hát legyen az. Én nem fogok ítélkezni a végső percben, eme feladatot már réges-régen, még az idő kerekének elindulása előtt kiszabták, én csak követem -részben-, azt az útmutatást, amit saját életem fonalába szőttek bele.
Elenyésző a bólintás, amellyel lezárom gondolataimat, helyére igazítva az utolsó fémpántot is, gondosan kötve meg a végébe fűzött vékony selyemszálakat és a vihar kő is a helyére kerül jobbom kézfejére, ahogy közönséges mályvakristály párja is balomra. Kezeimet ölembe ejtem és az előttem lévő halmokat fürkészem, a melengető tűznek nyoma sincs, azt magam romboltam szét, ahogy a gondosan halomba rakott rőzsék kupacát is. Még is, messze áll tőlem, hogy ezért szidjam magam. Inkább szórakozottan csavarok ujjaim köré egy vastagabb tincset az egészből, csendes töprengésbe mélyedve. Kell e? Megéri e újra fellobbantani a lángokat? Én élvezném és lenne „szórakozásom” az est hátralevő részére és hogy erről mi Kainnak a véleménye? Felé fordulok, vetve alakjára egy gyorsan suhanó pillantást és egy sóhaj kíséretében felemelkedem. Nem, a leghatározottabban nem fogom megkérdezni erről.
Nem telik el, csak néhány perc, hogy a kis szálláson szerte repült fadarabokat újra egy rakássá ne alkossam és csak újabb jelentéktelen másodpercek telnek el, mire a tűz újra ropogva bele nem mélyeszti lángvörös arannyal futtatott fogát az ágakba. Sistereg és hosszan nyávog az ázott rőzse, kiérdemelve mogorva pillantásomat, de nem rombolva kedélyemen, bár nem is javítva azon helyezkedem el közvetlen közelébe. Úgy tűnhet tüntetően hallgatok, háttal neki, mintha csak a sértettség fojtaná belém a szót, mert egyszerűen nem úgy fogadták szavaim, ahogy azt elvártam. Pedig ennél sokkal, de sokkal egyszerűbb ennek az oka. Nincs mit mondanom! Persze, ha cseppnyi hajlandóság lenne bennem felhozhatnék néhány témát, de nem vagyok egy fecsegő természet és nem is tudok csak úgy locsogni, időjárásról, fegyverekről, átkokról, kivéve persze ha kell. De most nincs meg ennek kötelezettsége, így miért ne ülhetnénk, kényelmesen elhelyezkedve, csendben, egymás társaságát így élvezve? Nekem pont megfelel így és mondhatnám, Kainnak is, aki végre pihenhet.
Egy hosszabb ágat választok a még tűzre nem vettek közül, azzal igazgatom meg néha-néha az izzó halmot. Szinte gondolatok nélkül mélyedve a lángok tengerébe, a fáradság ugyan úgy elkerül, ahogy az álom is, még sem érzem úgy, hogy túlságosan is lassan telne az idő. Csak annyi változik, hogy elfogy a felhalmozott rőzse és az eddig piszkafaként használt darab is tűzre kerül és ahogy fogy a fény, szembetűnővé válik, hogy az ég sem sötét már annyira. Kelet felől már sötétszürke palástot húzott a feketére. Halkan ütöm össze tenyereimet, szavak nélküli varázslattal adva a tűznek smaragd árnyalatot és ezzel még időt, hogy tovább lobogjon, egészen addig, míg a Nap fénye el nem éri. Majd akkor, újabb varázslat nélkül alszik el. De arra a kis időre már kevésbé áll szándékomban csendben maradni, egész úton nem volt más szórakozásom, mint szenténeket, balladákat, gyermeki dalokat dúdolgatni és most is .. már egy ideje igyekszem összeszedni egy dalocska szavait, régen, túl régen hallottam. Igen, kellemes, mély, lágyan zengő hangon. Hogy is volt?
- Gura mi tirah’ta lieh .. Sate’rate masatriiri .. A’gliie nama. Mats ra’ti realahlia… - Hangzik el ajkaimról az énekszó, lassan dúdolásba fulladva, hogy utána még egyszer nekifussak teljesebbé téve a sorokat, utána újra elvesztve a szavakat, csak a ritmusnak hagyva meg a hangokat. Mert közben a zöldre festett árnyékok tánca elbűvöl. Már nem is a lángnyelveket, hanem a romokon suhanó képzeletképeket figyelem, de szemem sarkából el eltekintek a pihenő aranypikkelyes felé. Aprócska kis mosoly igyekszik életre kelteni a csendben megdermedt vonásaimat, de hamar elbukik, a mai éjszaka nem csak a játék, felszabadulás és újra rabbá váláséjszakája. Éppen ugyan úgy az emlékezésé is.
Mozdulataim hevesek, finoman cseng a megannyi egymásnak koccanó fém, felkavarja a port magasba rántott köpenyegem, egyben meg is szabadulva attól. Magamra terítem, viharos mozdulattal csatolva össze csatját, mélyen arcomba húzva csuklyáját és sietségemet csak a nyíláshoz érve fogom vissza. Megállok és visszapillantok. Csak gondolataim űznek, a sietség, a feladat súlya kevésbé sürget, de ha tenné is, a búcsú szavaira mindég lehet időt szakítani.

//^^ nem tudtam mást írni//
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Kain Namelyr
Arany sárkány
avatar

Hozzászólások száma : 1773
Életkor : 736
Munkahely : A magam ura vagyok

Character sheet
Nép: Sárkányok
TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   2012-07-01, 10:08 pm

//Jó lett ez Smile//

*Igen, Kain hallja a sóhajtást és észlelte a rá vetüli pillantást is, mielőtt a nő újra tüzet rak.
Hát az arany sárkányt nem izgatják a lángok. A hidegtől nem fél, annyira azért nem fagyos az éjszaka, hogy ez a test bármilyen károsodást szenvedjen, pedig jóval sérülékenyebb, mint aranyszínű igazi alakja, mely rendre a barlangok hideg odúiban tölti az éjszakát, az elmúlt hétszázharmincegy évben.
Amikor már táncolnak a lángok, belefeledkezik a fények játékába.
Ébenfekete szemei előtt azonban nem ezek a lángok lebegnek, hanem a múlt emlékei. A háború vihara, a kémkedés gyűlölettel telt, sötét pillanatai, ahogy Anzarnak ad információkat, ahogy lecsapnak egy-egy falura, felégetve a vetést, leölve az állatokat, legvégül pedig a hiába küzdő kétlábúakat.
Vagy, ahogy a katonát felkapja csatában a földről, magasra száll vele, miközben az hiába próbál fegyverével sebet ejteni rajta – botor módon, hiszen ha elengedi, lezuhanva éppúgy halott lesz – s közben hallja sikolyát, káromkodását, majd karmaival kettétépi az addig fogai között vergődő harcost.
Érzi szájában a vér fémes ízét, a harcosét, de már nem nézi, ahogy darabjai a földre hullnak társai közé, mert közben már tüzet okád a katonákra.
Aztán újra eljön a pillanat, amikor ráébred, hogy a fehérköpenyesnek köszönheti az életét, majd az is, amikor arra jön rá, hogy megkedvelte az öreg kétlábút.
És mint mindig ilyenkor, újra ott az, amikor a csatában választania kell, és megmenti a mágust, elárulva ezzel nevelőapját, népét és mindent, amiben egész életében hitt.
Kaint így nyomja el az álom. Sosem alszik mélyen, ahogy az üldözési mániások sem. Vadállatként, üldözöttként, állandóan készen kell lennie, hogy megvédje magát.
Ez az, ami részben életben tartja, és ami miatt sosem teljesen kipihent.
Lágy, női hangra ébred, s ez a hang Yztől jön.
Kain fekete szemei kipattannak, úgy figyeli a nőt éneklés közben. Az arcon megjelenő kifejezést figyeli, majd az ékszerezett testet, a formákat, amiket még így is kirajzol a ruházat.
Felsejlik mögötte a viharsárkány alakja is, akit látott az éjjel. Arcára még ettől sem ül ki kifejezés.
Csak akkor mozdul meg, amikor Yz is. Kevésbé hevesen, és kabátját sem kapja magára még, csak feláll. Nem akar semmi érzelgős búcsúzást, miközben úgy véli, a nő menni készül.
Már a kijáratnál fordul vissza, mire Kain is lenyúl saját kabátjáért és kardjáért. Nem siet, nincs hova rohannia. Szálfa tartással áll a romok között, miközben a romos fal résein betűző felkelő nap narancs fénye megvilágítja izmos kétlábú alakját.
Sendel romjai számára még az éjszaka tükrében is az üldözők előli menedéket jelentik.
Azonban az éjszakáért hálás a viharsárkánynak. Régen volt már másik sárkánnyal, pláne nősténnyel ilyen közeli kapcsolatban.
A jótanácsért nem tud igazán hálás lenni, talán majd egyszer.*
- Találd meg, amit keresel, Yz’Aires Came!

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Városhatár   

Vissza az elejére Go down
 
Városhatár
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
3 / 22 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1, 2, 3, 4 ... 12 ... 22  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Középvidék :: Sendel - A halott város-
Ugrás: