A méregkeverő standja

A szerelmedet nem érdekled? Fel sem figyel létezésedre? Netán már nem érez úgy irántad, mint korábban? Itt a neked megfelelő segítség!
Ez a rózsaszín folyadék az elfogyasztója vágyait korbácsolja fel az első megpillantott személy irányába. Gyengéd édeskés mellékízét egy erősebb aromával rendelkező ital akár teljesen észrevétlenné is teheti. A hatóideje egy napon át is kitart, de nem ajánlott 3-4 napnál tovább folyamatosan használni, utána erőteljesen károsítja a fogyasztó testét. Ennek elkerülése érdekében ajánlott legalább ugyanannyit várni az újbóli használattal, mint ameddig használva volt.



Túl kevés volt az edzés? Nem érzed magad megfelelőnek egy erőt próbáló feladathoz? Ez a főzet a segítségedre lehet!
Narancssárgás színe nem a legbizalomgerjesztőbb, az íze erősen keserű, ráadásul még a torkodat is marja, egészen a gyomrodig, de ezek a kellemetlenségek eltörpülnek a hatása mellett.
Szabadjára engedi a testedben rejlő lehetőségeket, amit tudat alatt elnyomsz magadban. Egy órán át megszabadít ettől a belső gáttól, ezért az erőd, gyorsaságod drámaian képes megnövekedni.
Az idő leteltével attól függően, mennyire éltél az így felkínálódó lehetőségekkel, erőteljes fáradtság kerít hatalmában, ami akár mozgásképtelenné is tehet.

/ Harctéri érték: Első 5 teljes körben +5 fizikai védekezéshes és +5 fizikai támadáshoz. Az 5 kör letelte után -4 fizikai támadás és -4 fizikai védekezés a következő 4 teljes körben. /



Ez a kis szépség, akár a mágusok kedvence is lehetne. Egy kortynyi ebből az italból és máris érezheted a hatását. Az elkövetkező két varázslatodnál könnyebbnek fogod érezni a mágia létrehozását/ formálását, mint előtte, így akár olyan igéket is elmondhatsz, melynek használatára még nem állnál készen, de azért nem haladná meg sokkal a képességeidet. Ha az elfogyasztását követő tíz percben nem használtad ki erejét, utána már ne is próbálkozz vele, ugyanis ennyi a hatóideje.

/ Harctéri érték: Első 2 varázslatnál, védekezés is beleszámít ha mágiát használ, +5 mágikus támadás és mágikus védelemre. /



Súlyos sérülést szereztél? Nincs aki ellásson? Ha ez a kis apróság nálad van, nem is lesz rá szükséged. Akár már egy csepp is, láthatóan felgyorsítja a sérült felület gyógyulását, de akár el is fogyasztható, hiszen azon kevés főzetek egyike, melynek még az íze is kellemesnek mondható, így azonban csökken a hatása, mert az egész testre fejti ki hatását.

/ Harctéri érték: Az egész fiola 30 életerőt tölt vissza. Nem kötelező egyszerre felhasználni az egész fiolát, de a hatás az elfogyasztott mennyiség függvénye. /



Sok időt töltesz a vízben és zavar az állandó levegővétel? Esetleg kevés a tüdőkapacitásod? Ha ezt megiszod a következő fél órában nem fog ilyen apróság zavarni. Gond nélkül megoldódik a víz alatti légzés problémája. Az időtartam alatt a nyakadon, mindkét oldalt, egy rés nyílik, mely a problémádat hivatott orvosolni. A többi hasonló szerrel ellentétbe, ennél nem kell aggódni a szárazföldre lépéstől. Mindkét közegben ellátja a feladatát.



Túl feltűnőnek érzed magad? Nem szeretnéd mások tudomására hozni, merre vagy? Szeretnél eltűnni mindenki szeme elől?
Nem is olyan nehéz, ha ezt elfogyasztod. Egy illúzió fog körülvenni, mely elrejti jelenlétedet. De mint minden illúziónak, ennek is a kétkedés a legnagyobb ellenfele. Ha valaki tudja a helyzeted, könnyen átláthat rajta, ezzel hatását is elvesztve. Amennyiben sikerül ezt elkerülnöd, akár fél órán át elrejtőzhetsz a tudatlan szemek elől. Mielőtt bárki is megkérdezné, csak a szemek elől rejt el, a többi érzékszervre nem hat.



Mágikus? Nem mágikus? Nehéz kérdés annak, aki nem képes megérezni. Ez a színtelen kis főzet egyből eldönti neked ezt a kérdést. Egy kevés a céltárgyra és máris látni fogod az eredményt. Ha rendelkezik különleges képességgel, a tárgyhoz érve a folyadék egyből gőzzé válik, ha pedig nem, akkor egyszerűen lefolyik róla.



Nehéz átlátni a szavak áradatán? Eleged van a megtévesztésekből, félrevezetésekből?
Ha sikerül ennek a fiolának a tartalmát megitatnod valakivel, biztosra veheted, hogy nem fog mást mondani, mint a színtiszta igazságot. Az íze elég jellegzetes és nehezen elrejthető, de tapasztalatból mondhatom, a jó törpepálinka tökéletesen megfelel erre a célra. A hatása a beadott mennyiségtől függően változik. Az egész fiola egy napra elegendő.



Remélem, senkit sem érdekel különösebben ennek a főzetnek az íze és illata, mert egyáltalán nem tudom és nem is áll szándékomban megtudni. Jobban teszed, ha te sem próbálod megtudni. A folyadék levegővel érintkezve egyből reakcióba lép. Igen impozáns lángokat produkálva. Éppen ezért az elkészítése sem könnyű folyamat. Nem ajánlott a dugó eltávolítása használat előtt.

/ Harctéri érték: A támadás melyben használod +6-al módosítja a fizikai támadásod /



Kellemesen telt az este? Korsó korsót váltott? Jaj de szép is, de bárcsak ne jönne el a reggel és ennek az árnyoldal.
Hát nem fog! Még az alkohol elfogyasztása előtt célszerű meginni ezt a savanyú főzetet, és az elkövetkezendő fél napban nem kell tartanod az alkohol káros hatásaitól. A problémát az alkohol könnyebb lebontásával orvosolja.

A most következő főzetek teljesen más természetűek az előzőeknél.



Ez a zöld zselészerű anyag, kitűnően alkalmas fegyvereken történő felhasználásra. Egészen a véráramba történő bejuttatásig ártalmatlan, de utána már közel sem mondható annak. Egy rövid ideig ugyan várni kell a hatás kifejtésére, de ahogy elkezdődik, már nincs visszaút. A véráramba kerülés helyéből kiindulva, egyre nagyobb terület bénul le, ami egészen a hatóidő végéig növekszik, ami nem kevesebb, mint fél óra.

/ Harctéri érték: A sérülés okozása utáni 5 körben, a karakter aktuális fiziikai támadás és védekezés értéke csökken 10% al.
Maximum 2 játékban használható./



Ha az előző nem felelne meg az igényeinek, itt egy másik remek főzet, mely egy apró sérülést is képes végzetessé tenni.
Az előzőhöz hasonlóan, ez sem azonnal fejti ki a hatását. Öt teljes perc kell neki, mire látható eredményt képes elérni. Annyi vért összecsomósítani, mely már képes elzárni egyes helyeken a véráramlást, komoly fájdalmat, akár halált is okozva ezzel.  

/ Harctéri érték: A sérülés okozása utáni 2 teljes körrel a méreg ugyanakkora sérülést okoz, mint az, amivel a véráramba került.
Maximum 2 játékban használható. /



Ez a kis apróságot az előző ellentétének lehet felfogni. A korábbiakkal ellentétben, ez azonnali hatású. Az okozott sérülést teszi még komolyabbá azáltal, hogy meggátolja a vér alvadását. Így idővel, akár egy kisebb sérüléssel is elszenvedhet akkora vérveszteséget, ami után már harcra alkalmatlanná válik az áldozat.

/ Harctéri érték: A sérülés utáni 5 körben a sérülést eleszenvedő karakter minden körben további életerővesztést szeved el, ami megegyezik a sérülés 20%-ával.
Maximum 2 játékban használható./



A főzet színe ne tévesszen meg senkit sem. Nem véletlen került oda ahova.
A korábbiakkal ellentétben, ez nem alkalmas fegyvereken történő használatra, de nem is ez a célja. Elég, ha csak levegővel érintkezik és máris gázzá alakul, amit ha a célszemély belélegez, egy halálos körbe kerül.
A gáz egy percig meggátolja az oxigén megkötését, ezzel levegővételre sarkalva, amivel további méreg kerül a szervezetébe.

/ Harctéri érték: A támadás melyben használod +6-al módosítja a fizikai támadásod. Sikeres táamdás esetén az ellenfél nem veszít életerőt, viszont a következő 1 teljes körben 1-el kevesebb kockával dobhat. /



Ha azért nem akarod megölni az illetőt, itt egy remek megoldás, amivel kellemetlenné teheted számára a napot.
Ezt a főzetet ajánlott a használatig zárva tartani. Fakó színét erőteljes szagával kárpótolja, ami szinte a holtakat is képes feléleszteni. Ezek után nincs az az ork, aki ebben a formában meginná. Csak meglehetősen gyenge koncentrációval érhető el az észrevétlenné tétele, de még ebben az állapotban is hosszú órákon át tartó belső fájdalmakat okozhatunk a célszemélynek.



Ha netán megszomjaztál volna, ajánlom figyelmedbe elkerülni ennek az edénynek a tartalmát. Ugyan semmi különlegest nem vennél észre, egy kis jellegzetes utóízt leszámítva, de addigra már el is kezdi kifejteni a hatását. A folyadék egészen addig ártalmatlan, míg savas közegbe nem kerül, ahol ragadós masszává alakul át.



Ki is az igazán bátor? Akárcsak egy szippantás ebből a főzetből és máris kiderül. A szerencsétlen balga, aki érintkezésbe kerül ezzel a főzettel, jobb ha felkészül a legrosszabbra, mert pont az fog bekövetkezni. A legnagyobb félelme ölt alakot előtte, ami persze csak az ő fejében létezik, nagyon is életszerűen. Bár nem valós a képzelet, ennek ellenére egyes esetekben könnyen halállal végződhet.  



Végül, de nem utolsó sorban. Kellemes kis apróság, ami az esetleges ballépéseket hívatott ellensúlyozni. Az utóbbi hét főzetem hatásait hivatott megállítani. A főzet fokozatosan hatástalanítja a korábbiak hatását. Éppen ezért célszerű a végstádium előtt a fiola aljára nézni, különben már ez sem menti meg az életed. Azután, hogy ártalmatlanítja, nem állítja vissza sérült részeket korábbi állapotukra, remélem ezt senki se várja el egyetlen főzettől.

Köszönöm a figyelmedet! Válassz csak nyugodtan, ha netán kevésnek bizonyulna az itt látott mennyiség, ne aggódj. Nem csak ennyi a készlet.  

Minden fecsegő száj veszélyeket rejt, mindig más milyet, olykor szükségtelen kerülők csapdájába ejtve a céltudatos vándort. A különbség azonban az eltévelyedők szándékában mutatkozik meg, én nem azok közé tartozom, akiket az izgalom kerített hatalmába, mikor elébem szórták a vásár minden szépen csengő erényének szavakba öntött dicsőítését. Ó nem, túl tudatos vagyok ahhoz, hogy hol mi egyszerű csecsebecsék lába hozzanak és elvonják a figyelmem célomról. Idegen hely ez számomra, s mint járatlan nem árt, ha a kelleténél óvatosabb előrelátóbb vagyok, ezért bonyolódtam bele ebbe a vásári forgatagba, már az első standoknál megalapozva rossz híremet.
Nem tűröm a lökdösődést, tolongást, s hogy szinte sakálként vadásznak rám, mint potenciális vevőre. Az utamba kerülő sietős úr fennkölt modorát a bordái közé nyomott kölcsönkarddal és grimaszba torzuló arcának, térdemmel való találkozásával tettem földhöz ragadttá. Megnéztek, de nem láttak, legalább is nem túl sokat. Kivillanó fehér selymet, különös, errefelé idegennek ható gazdag mintával, kecses lábat, mely túl hivalkodóan válik szabaddá, finom kezeket, melyek elragadnak, majd készséggel visszaszolgáltatnak, amit elvettek és persze néhány kósza hófehér tincs. Pillanatnyi életkép volt ez csupán, látványosság a forgatagban, melynek távoztam vetett véget, hagyva elillanni a szitkokat, mit fejemre szórt gyomrát és arcát fájlaló férfiú. De nem feledhetem, hogy ezzel tettem szert legalább annyi előnyre, hogy ki látott lehetővé tette a könnyebb haladást és még is, mintha ezzel tettem volna magam hirdetőtáblára a kacat fegyvereket kínáló árusok előtt. Fárasztó ez a népség! A tartózkodó visszautasítások sora azonban hamar megszakadt, rögtön a második alkalom után.
- Valóban szép tőr, ezt el kell ismernem, de nem többre alkalmas, mint vékony papírt felszelni és talán még az éle sem bírná soká eme megterhelést. – Egy árus sem kedvei, ha portékát silánynak tekintik, de én nem csak tekintem ez esetben élek is azzal, hogy bebizonyítsam. Megemelve hangomat, hogy a körülöttünk lévők is jól halják. Megtartom ujjaim hegyén, illetve tartanám eme mestermunkának nevezett kacatot, de az illeg billeg, nem találva egyensúlyát, pedig egy állítólagos dobókésnél azért az nagyban számít. Ezen tehát megbukott, most nézhetem az élét. Végighúzom ujjamat penge élén, vág, de még inkább csak karcol, szerzett sebemet meg is mutatom az árusnak. – Fegyver, a macska karma is mélyebb, tisztább sebet ejt, mint ez! Így félő, hogy a fontos leveleket is csak összemarcangolva tépné fel és mennyit is mondott? Negyven darna? Egy papírnehezékért legfeljebb két darnát adnék. – Persze a koros úr rögvest védelmébe kelt, a nyilvánvalóan dísztárgyának, de védőbeszéde aligha hathatta meg a közönséget, mert egyes éppen csak volt vásárlók előkapták innét származó formára tetszetős, de haszontalan tőreiket. Dicsőségesnek aligha nevezhető győzelmem jelét, elfedve a sötétszürke, mint igazítottam keveset és tovább léptem, persze finoman a többi tetejére hajítottam a felkínált levélkést, nehezéket, tört s ki tudja még minek volt megnevezve a rövid alkudozás során.
Így eshetett meg, hogy némi nyugalmam adódott, nagy a vásár, de a közelebbi standokig eljutott a hírem, erre abból merek következtetni, hogy láttam a felcsillanó szemeken, lecsapnának rám, de ahogy elméjük elővillantja a képet a fémveretes köpönyegű idegenről, még sem szólnak. Sőt, tartózkodóan más érdeklődőket támadnak le, csak lopva figyelve személyem, kérem e segítségük. De maréknyi érmém hasznos dologra óhajtom elkölteni, ezért sem időzök hosszan egy helyen sem, mert azt az egyet keresem és rövidnek messze nem mondható keresgélés után meg is lelem. Üvegek hosszú sora, meganyi színben. A mosoly, mi eltűnt már egy ideje újra feléled arcomon, talán család, megvetendő furfang, de ha már léteznek, vétek lenni kihasználatlanul hagyni a mérgek hatalmát. Mindig is éltem vele, de személyes készletem megcsappant és az otthoni mérget inkább használnám a tolvajok ellen, mint értetlen haramiákkal szemben.
Közelebb lépek, megbecsülöm, de kellően is félem az üvegek tartalmát, noha abban a páratlan szerencsében részesültem, hogy szervezetem megküzd ezekkel az anyagokkal és kevésnek hódol be annyira, hogy az meglátsszék rajtam. Az eladót nem vélem felfedezni, pedig ez alkalommal szükségem lesz rá, de a türelem ilyen esetekben nagy erényem, hiszen erre szükségem van.
- Üdvözletem! – Köszöntöm, mikor felfedezem alakját, ügyelve rá, hogy hangom nyomatékossá váljék, jelezve igényt tartok rá, hogy eligazítson a portékák között. Nem igen kertelve szándékomat illetően, mikor közelebb ér folytatom is. – Kifejezetten a fegyveres harcban felhasználható mérgek érdekelnének. – Hátrébb húzom csuklyám, a mély sötétségből a kellemes szürkületbe hozva ezzel arcom, ha nem is tökéletesen téve láthatóvá vonásaimat, de szúrós pillantásom így is elég kell, hogy legyen. Szemtől szemben, fontos része, főként, ha olyasmit igyekszünk megszerezni, amivel akár saját halálunkat is előidézhetjük.

Mikor feltűnik a bájitalmester, nagy örömömre szolgál, hogy nő. Nincs bajom a férfiakkal, de az ilyen finom szerek tökéletességéhez szükség van arra, amit egy férfi olykor bizony képtelen elérni, amiről nem tehetnek. A sorsszerű elrendeltetés az ő kezükbe nyomta a kardot és kötelességet „Lásd el étellel asszonyod és utódaid!”, míg a nők kezébe helyezték a nevelés nemes feladatát és az étkek fogyaszthatóságának gondját, születési előjog ez a nők számára, hogy érzékük adott a kotyvasztáshoz és csak rajtuk múlik mennyit is értékesítenek ebből. A külső melyet magam sem vagyok képes figyelmen kívül hagyni, az átlag számára megbotránkoztató és míg, a férfiak kedvüket lelik a gondosan hangsúlyozott idomokban, addig asszonyaik csak egy cédának tartják. Számomra viszont ad némi alapot a készítmények minőségéhez, mert ha eme hölgy keze van benne, talán nem csak jó, de kiváló minőségűek is lehetnek. Bár ebben az esetben áruk is borsos lehet. Elválik! Hiszen eme lila hajkorona éppen úgy lehet egy jól végrehajtott varázslat, mint egy tökéletesen kikevert bájital hatása is.
A nőről pillantásom a kiválasztott üvegekre esik, számomra zavaróan semmitmondó alakjuk és tartalmuk színe. A csalódottság is ennek szól, de ezen meglepően hamar túlteszem magam és hallgatom a tömör bemutatását az általam kért mérgeknek. A zselének tűnő üveg, túl bizarr számomra, bár tulajdonsága, mely a szavak tükrében megbénítja a megsebzett áldozatot, azért csalogató. De akkor már szívemnek kedvesebb a következő, a tégely, mely vászon tégelyével durvának tűnik és ha hozzávesszük, hogy rögöt képez az éltető áramlatban, akkor egyszerűbbnek tűnik számomra a döntés. De még sok, igen fontos tulajdonságát homály fed. Ezekre is ki kell térnem, mert nem használhatom úgy, hogy felületesen ismerem ezen nem túl szelíd szereket, de van itt még egy apróság. Mintha megbabonázott volna a kicsiny fiola, sejtettem, hogy nehéz dolgom lesz. A kardjaim, de leginkább a hajam ékesítésére használt vékony kis fegyvereim válnak ezekhez igazán méltóvá, ám lássuk melyikből is profitálhatnék a legjobban. Elfáradó, vérét vesztett ellenfél, aki talán mély seb esetén már fel sem kel többé, vagy fájdalmas és pontos sebzés estén biztos halálba kergetett áldozat, bénulás, hát, talán, ha végleges.
- Nem. – Ingatom meg fejem a kérdésre, bár érzem, hogy feléled bennem a kíváncsiság. Hiszen magam is keverek mérgeket, csak abban különbözünk, hogy én nem ismerem az itteni növényeket, amik között meglehetősen kevés ismerőst véltem eddig felfedezni. Kitanulni pedig túlságosan hosszú idő lenne, így marad ez, az egyszerűbb megoldás. – Először szeretnék erről a háromról egy kicsit bővebben tudni. – Az elsőként bemutatott tégelyre mutatok. – Mennyi idő alatt, de leginkább az érdekelne meddig hat? Ha nem végleges a hatása, akkor inkább a másik kettő érdekelne. És, ezekkel kapcsolatban még az, hogy minden szervezetre egyformán hat? – Újra nem teszem fel az első kérdésem lényegét, nem érzem szükségét, valami ugyan is azt súgja valamilyen szintem a bájitalmester nővel megértjük egymást. Kérdéses persze, hogy ez a megértés a piszkos anyagiak esetén is fenn fog e állni. Magamban nevetek, mert érzem, hogy abban bizony nehezebben fogunk dűlőre jutni, de talán egy halált is okozható mérget olcsóbban számít majd fel, mint mondjuk egy életet megmentő szert, hiszen valljuk be, abban van az igazi üzlet. Megölni sokfélképpen meg lehet a népeket, de megmenteni. Az bizony igazi kihívás és bizony, egy csepp életelixírért is képesek a megfizethetetlent is megfizetni, sokan, rengetegen ragaszkodnak az életükhöz.

Nem hallja szavam és nem támogatja arcom egyetlen szeglete sem a látszatot, tetszik e vagy sem. Belül égek mindkettőért mohón, de csak ha nem ragadnak ujjaimhoz, nem vihetem el mindkettőt, mert már csak kettőről van szó számomra, csak az a tartózkodó tégely és a tetszetős ékszernek is beillő cseppnyi üveg. De nem hagyom egyetlen szavát sem reakció nélkül, határozott biccentés jár minden egyes elsorolt fontos jellemzőért és csak csal mosolyt arcomra, tapasztalatról árulkodó gondolatszövése végén, egyszerűen csengő kérdése. Ismer, ez fordul meg minden vásárló fejében, ha hasonló hízelgő szavakat hall és ezt is vehetjük egy jó pontnak. Nem húzom az időt tovább, nem bajos, kéretlen mustrálóként vagyok itt, aki csak szemezget, mindent megkérdez és aztán orrát felhúzva távozik. Hanem, ahogy azt már érkezésemkor kihangsúlyoztam céllal léptem ide, s ha magasra is szabja majd az árat, kitartó maradok.
- Ím, most már tudok minden, mi alapján választhatnék. – Emelem pillantásom a nőre, finoman engedve el a „de” szócska kellemetlen jelenlétét, sejthetővé téve, hogy mire is akarok kitérni. Az ár, az ár, ami számomra lényeges és talán csak hosszú alkudozás folyamán kicsikarható oly mértékig csökkentve a tallérok számát, hogy jusson is és maradjon is az erszényemben, bár utóbbi nem létszükséglet. Ruháim elbírják a megterhelést, hiszen nem puszta zsákban hordozom őket, a természet ellát minden jóval.
- E kettőre esett választásom, - Kezemmel tett mozdulat, immáron kizárja az alku tárgyai közül a bénulást hozó szert. - de valamivel kedvesebbnek tűnik ama apróság. – Kimutattam fogam fehérjét. Nem vágyom arra, hogy ellenfelem életben tartsam, s nem vagyok annyira türelmes sem mindig, hogy kivárjam, míg fájdalomtól roskad össze. Jobban megfelel ízlésemnek, ha vérében fullad meg, vagy annak hiányában vész oda, mert arról magam gondoskodom, hogy lélegzetének utolsója első és egyben utolsó találkozásunkkor szálljon tova. Cseles, elbizakodott gondolatok, de a tolvajok, kik meglopták hazámat, ennyit érdemelnek, hogy saját hazájuk egy portékája jutassa őket a Halál kezére.
- Mennyi hát az ár, mit értük kér? – Terelem végre talán már a mindkettőnk által várt irányba gyors és eddig is lényegre törő beszélgetésünk. Újabb elhintett bolondságaim, amivel mindkettő árát várom lesve, sugallva, hogy bár már választásom egyikükre esett, ha annak túl magas az ára, akkor habozás nélkül a másikra csapok le. Ehhez azonban túl szeszélyes a jellemem és túl akaratos vagyok mellé, hogy hagyjam drágasága miatt veszni, amit megkedveltem és rest sem leszek kihasználni a helyzetet. Itt megmutatkozik mi is a különbség egy piac és egy eldugott bájitalos bolt mellett, mert míg ott az árak szinte szentek, addig itt lehet merész a megszorultabb közönség is.

Szenvtelenül nézem, ahogy eltűnik az egyik tégely, nem rossz és nem is megvetendő hatalma, de nem az én stílusomnak. Hiszen, ha bénítani akarok elég egy aprócska, de a testen jól elhelyezett kis szikra és az illető idegei máris felmondják azon a ponton a szolgálatot. Persze tovább gondolva, jobb egy szerrel elérni azt, mint értékes szellemi erőt pazarolni egy ilyen hatás elérésére. Otthon, habozás nélkül ezt is a listámra írtam volna, minek a fejlécén az „akarom” szó rajzoldóik ki, hangsúlyosan, vastagon újra és újra áthaladva a betűk vonalán a pennával. Itt azonban, nem kell magam az ottani szabályokba préselnem akaratom, míg tetteim nem hívják fel túlzottan és kirívóan a figyelmet, meg aztán, ha a tolvajok sem fogadták el hazám szabályait, akkor én miért ne tágíthatnám ki az itteni világ törvényeit, ameddig csak lehet és mindezek felet úgy, hogy az nekem kedvezzék.
Újra a bájitalmesterre vetem pillantásom, egy hosszú percig újra vonásait kutatom. Feszesnek, de figyelőnek tűnik az arca, helyes, fürkésszen csak, jutalmul megadom neki enyhe mosolyom és sóvár pillantásom. Az élők kevéssé képesek úgy a szívemhez nőni, főként nem pillanatok alatt, mint egyes tárgyak és tovább tagadni sem kívánom, hogy akarom azt a kis csecsebecsét, szinte érdektelenül hagyva figyelmen kívül, csupán negyvenöt darna lenne a másik, de öt darna ide vagy oda amúgy sem osztana a dolgon.
Állam alá csúsztatom mutató ujjam, megtámasztva ezáltal, bizonyára azt a benyomást keltve, hogy azon morfondírozom mennyire éri meg ez nekem. De tekintetem csak egyetlen egyszer inog meg a két portéka között, gondolataim pedig egészen más felé tapogatóznak, telhetetlen falánksággal töltve meg elmémet. Egy nem is elég! Harsogja a parányi hang, aminek duruzsolásában mindig kedvemet lelem, mert mindig pontos észrevételeket tesz, új és kivitelezhető ötletek ad, rámutat az ellenfél gyenge pontjaira. Vad ösztön ez, aminek most sem akarok ellenszegülni.
- Hetvenöt darna, kettőért?! – Villan tekintetem a nő szemébe, de pontosan jelezve, hogy immáron csak egyetlen egy dolog érdekel, az a parányi ékszerbe rejtett, zöld folyadék. Hangomban nincs megingás, de annál több a vágy, érdekes ugye? Ahogy az is, hogy volt képen ilyen csúf módon alkudni az árából, könnyű kalkuláció után is száz darna helyett, ráadásul kettőt. Őrültnek gondolhat, de a szándékaim komolyak voltak a kezdettől, pont, mint pofátlan ajánlatom is, ami mellet csak az szól, hogy nem egyet, hanem kettőt is vinnék. Már csak az a kérdés, hogy vajon ez mennyire tetszik a méregkeverőnek, ezért is marad meg egész lénye, rezdüléseit lesve figyelmem középpontjában. Lássuk!

Elégedett vagyok, talán kicsit pajzánul is, ahogy a meglepetés fokát leolvasom a méregkeverő bájos arcáról, még a kíváncsiság is oldalba bök. Azzal töltve el egy pillanatra gondolataim, hogy szemtelenül kérdezek, meglepi e, hogy kettőt kérek, vagy netalán az árat kevesli. Ezek azonban szépen elsüllyednek az iszaposa fenéken, mi elmém és lelkem tengerének mélyén fekszik, örök nyugalomra tér meg, míg a felszín megrezzen, apró hullámokat vet. Kiélezve lesem, ahogy először elsimulnak a hírtelen vetett ráncok a hamvas arcon, visszanyerve ugyan azt a kiismerhetetlenséget, mint az mielőbb tükröződött rajta, de ugyan úgy várom azt a lélegzetvételt, mi jelzi, beszélni kíván.
Szokványos érvet tár elém, ami talán azokat meghatja, akiknek életbevágóan kell az a bizonyos szer, amelyre választásuk esett. Szükségem van rá, előnyhöz kell, megfontolt elővigyázatosságból, meg persze alattomos számításból is, de nem függ lététől, vagy nem lététől jobban az életem. Hidegen hagy hát az év, alig emelem meg fejem és jobbik szemöldököm is éppen csak megemelkedik, szavak nélkül adva meg véleményem: „És?”. Ennél kifejezőbben talán nem is tudnám a tudtára adni, hogy a legkevésbé sem érdekel, hogy az ár fedezi e hozzávalók árát, az meg végkép, hogy esetleg ne csak azt, de egy kis hasznot is hajtson. Azt hiszem, ez azért érthető is, hiszen nem egy oldalon állunk, sőt, kis túlzással mondhatjuk, hogy mi bizony ellenfelek vagyunk. De azt meg kell hagyni, hogy bátran él fondorlatainak kellékével, nyíltan néz a szemembe, bátran állva a tekintetem, amely nem rebben meg, nem is szűkül vagy tágul ki az újabb ár hallatán. Mintha meg sem érintene, ami ugyan veszélyes dolog, mert magában rejti, a lehetőséget, hogy nincs rá pénzem, ami ez esetben igaz, de még azt is, hogy az eredeti árat, vagy annál többet is képes lennék fizetni érte. Megrándul ajkaim sarka, valami kezdetleges görbét adva, mosoly? Talán.
- Kilencvenöt? ..- Leheletnyit billentem meg a fejem jobbra, ízlelgetve az ár összegét, méla gondolkozás hangját csempészve a hangomba. Laposan lefelé pillantva figyelem csak a két kis üvegcsét, de továbbra is figyelemmel kísérem a nő mozdulatait. Hátha elárulja pilláinak rebbenése, vagy pupillája menyi összegig lenne hajlandó elmenni. – Kilencven. ..Nyolcvanöt, Nyolcvan! Nyolcvan? Még mindig a kettőért? – Újra osztatlan figyelmemet élvezi a mesterasszony, eddig mehetek el, amiben legalább annyi szerencsém van, hogy ezt csak én tudom, ő esetleg csak sejtheti. De, ha ez nem tetszik neki, kénytelen leszek eggyel beérni és megbírkózni a dologgal, hogy nagyon morcos leszek. Vagy meghagyni, hogy tegye el, esetleg a felét, még inkább csak negyedét megfizetve, hogy a többit akkor mikor eljövök értük és bizony pénzt szerezni ebben a forgatagban. Ehhez nem nagyon fűlik a fogam, de a Kell!-el nem akaródzik dacolnom, mert kell? Igen, még mindig nagyon vágyom mind a kettőre.

Egy sóhajtás kívánkozik fel tüdőmből, de csak egy apró kis rándulásra futja végül, ajkaim szegleténél. Hiába, el kell ismernem valóban szép összeg és meglehet meg is éri ennyiért elvinni, hiszen ha már túl olcsó, akkor az valahol túl gyanús is. Ama feltételezést szülheti, hogy pancs az egész, van ereje, de meg sem közelíti egy száz százalékosan elkészített variánsának a hatásfokát.
- Kellemes, kellemes! Ezt el kell ismernem, de nekem még mindig a nyolcvan a szimpatikusabb. – Persze hogy. Hiszen pont ennyi lapul erszényem méhében, egy fikarccal sem több, kellemetlen ez számomra, mindig is utáltam a pénz, mert általa függök is tőle, pedig még csak nem is lélegzenek ezek a kis sajtolmányok. A hatalmuk viszont megkérdőjelezhetetlen, lázítanak, elaltatnak, még a leghangosabb szítóknak is csendet forraszt az ajkára, nyomorba dönt és felemel a fellegekig, ha nem vagy éppen nagyon is jól tudod forgatni az ujjaid között. Nagyon szívesen megfojtanám azt, aki kitalálta és természetesen stílusosan az érméivel, ha érezze súlyukat az utolsó perceiben. De vissza a dolgukhoz!
Ha nem elégedne meg még most sem ezzel az árral, hát nyugodt mozdulattal szabadulok meg a csuklyámtól eligazgatva, mintha nem is mérget óhajtanék venni, hanem valami finom illatú pacsulit, vagy talán selyemkendőt. Teszek egy egészen elenyésző lépést a portékák felé, szinte hozzáér köpenyem szegélye a fa laphoz, de most az egyszer zárom ki a figyelmem köréből a mesterasszonyt. Csak a két kis üvegcsére koncentrálok, meglehet nagyot álmodtam és mertem is, de nem érzem elhibázott lépésnek, igen, jobb a kettő, ad némi biztonságot az elkövetkezendő időkre. A megadás legkisebb jelét is igyekszem még írmagjában elfojtani, ujjaimat végigfuttatom az asztalon, gondosan kerülve messze az üvegcséktől, nehogy a tolvajlási szándék gyanúja rám vetődjék. Egy férfit már könnyedén zsákutcába csalhatnék egy ilyen mozdulattal, azonban ez még is céltalan volt, tépelődésem egyik önkéntelen jele.
- Hajlandó vagyok nyolcvanöt darnát is adni értük! – Újra a tekintetébe mélyesztem a sajátom. Ez egy újabb lap, amit ki kellet terítenem, ha nem adja nyolcvanat, akkor megpróbálom öttel többért, ám ez úttal adok hozzá egy kis pluszt is. Hiszen ahogy ujjaimmal eljátszom az asztalon, nem ostoba kacskaringókat rajzolok ki, hanem számokat és egy kósza pillantást is vetek saját műveimre, hiszen a számok emelkednek. Ritka alkalom lehet, amikor a vásárló szándékosan adja jelét annak, hogy hajlandó emelni az áron, én éppen ezt teszem. Végtére is, ebben a forgatagban mennyi időbe telhet röpke tíz darnát keresni? Percek? Egy óránál nem tarthat tovább, de ez maradjon meg arra az esetre, ha a nyolcvan csengő érme nem volna elég a boszorkánymesternek.

Mintha csak másolnám a gesztust, magam is elmosolyodom, hát lám megfűztük egymást. Ritka alkalmak egyike lehet, amiben ő is és én is többé-kevésbé jól jártunk. Egészen leheletnyi az mozdulat, amit a kérdése hallatán fejemmel teszek, de előre omló tincseim kihangsúlyozzák, hogy bizony, bizony nyolcvan. Még akkor is, ha többért adná és nekem pénzé kéne tettem egyik becses fegyverem, vagy ami még rosszabb, testi praktikáim egyikével kéne visszaélnem. Na, nem a visszaélés részével kapcsolatosan vannak ellenérzéseim, de nem érzek elég késztetést, hogy ennek a lomha népnek megmutassam tánctudományom. Nincs elég lüktetés itt, bár minden férfi szem sóvár, mi más mutatja mind ezt jobban, minthogy alkudozásunk perceiben nem megy szem akadhatott meg a bájitalmesteren, hiszen hányan meg megtorpantak a hátam mögött. Hiába a férfi veszte a nő, de viszont már nem igaz, egy nő képes meglenni férfi nélkül, csak természeti vágyai kielégítéséhez van rá szüksége, ilyen az anyaság … bár ebben messze nem vagyok szak avatatott. Nem vonz még a pár és az utód gondolata, túlságosan szeretem a függetlenségem hozzá és a vele temérdek előnyt és bizony, még a hátrányokat is.
Nem elsietve nyúlok előre, finoman fogva ujjaim közé az asztalra másodikként letett fiolát, alig forgatom meg, majd gondosan visszateszem oda ahonnét elvettem, hogy szemügyre vehessem a másikat is, méghozzá ugyan olyan törődéssel, de éles szemmel. Karcolást keresek a kristálynak tetsző üvegcsén, de nem találok és ez csak emeli hangulatom fényét és hogy a pecsétek is mind érintetlenek, végleg igazat adnak a telhetetlen bestiának, aki elégedetten nyúlik el díszes emelvényén. Enyémek! Szinte érzem az édes győzelem ízét és az elterebélyesedő megnyugvást, aminek van bátorsága rögvest szertefoszlani és felemlegetni azt a régi érzést, kislány vagyok és megkaptam az oly annyira áhított csecsebecséket.
- Megfelelnek! – Jelentem ki, nosztalgikus hangulatom ellenére is nyersen, hiába a mikor a modort osztogatták én csak fél kézzel markoltam bele a szütyőbe és csak maroknyira markoltam rá, a többi kifolyt ujjaim közül. Kezem köpenyem alá siklik, egészen halkan saját nyelvemen ejtem ki a varázsigét, mondhatnám, hogy hegyezd füled világ, mert úgy sem fogod meghallani. De a láthatatlan szőttes, mi ráborul világunkra, azaz áttetsző folyam megremeg és fodrot vet a kérés hallatán és kezemet már terheli a bőrerszény, nyolcvan darna súlyával. Ahogy közelebb lép a boszorkány úgy én is teszek felé egy lépést és elő húzom az erszényt, megszemlélhetném, mint aki meggyőződik, hogy megfelelőt vette e elő, meg akár kis is számolhatnám, úgy téve mintha maradna benne. De felesleges hajcihő lenne, ennyim van és kész. Átnyújtom neki.
- A biztonság kedvéért számolja át. – Intem figyelmét az ár pontosságára, bár kétlem, hogy megbújna benne egy fölös érme is. A megvett üvegcsékhez viszont még nem nyúlok, pedig már fognám és gyönyörködve nézegetném, hogyan is töri meg az a zöld lé a fényt. De míg a visszaigazolást meg nem hallom, türtőztetem magam, ám azután sóvárogva rejtem el biztonságos helyre. Oda, ahol kardjaim is pihenek, de ezek a csöppségek is jól fogják magukat érezni, nem törik meg díszes burkolatuk és vész kárba értékes tartalmuk. Biztonságos menedék nekik, számomra pedig kényelmes.
- A legközelebbi viszont látásra! – Köszönök el, de szavaim mellé meg is hajtom magam, ezzel adva meg annak a jelét, hogyha a készítménye meghozza a várt hatást, bizony, míg ezen a földrészen kalandozom visszajáró vendég leszek nála. Nem töröm magam, hogy elrejtsem ábrázatom, felszabadult, már majdnem mosolygós hangulatban hagyom magam mögött a méregkeverő standját.

//Én is nagyon szépen köszönöm! //