LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Homehttp://newagelaGalleryKeresésRegisztrációBelépés

Share
 

 Nie feljegyzései

Go down 
SzerzőÜzenet
Nie

Nie

Hozzászólások száma : 243
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek
Nie feljegyzései Empty
TémanyitásTárgy: Nie feljegyzései   Nie feljegyzései Icon_minitime2019-08-14, 9:17 am

Segítség kéréséhez és helymeghatározáshoz

Jelző varázslat
Nie feljegyzései 4 (Esto dulu!): tucatnyi ezüstös fénygömböt idéz meg és lő fel a levegőbe, amelyek felrobbanva vörös jelzőfénnyé robbannak, jelezve a megidéző helyét. Láthatósága kb. 2 km, magasság kb. 50 m.

Jégmadár
Nie feljegyzései 21 (Togo!): a varázslattal egy öklömnyi méretű, madárszerű energialény hívható életre, amely megkeresi és a varázslat megidézőjéhez vezeti a megjelölt személyt. Csak olyan személyre alkalmazható, akivel a megidéző már találkozott. Mérete kb. 15-20 cm, hatótávolsága kb. 5-10 km.

Nie feljegyzései 20


Fény növelése vagy csökkentése

Fény erősségének növelése/csökkentése
Nie feljegyzései 5 (Galo! / Avalo!): Egyik varázslat sem "teremt" fényt, csak a meglévő szintjét növeli vagy csökkenti. Elsősorban zárt helyeken alkalmazható, hatótávolsága a megidéző körül kb. 10 m sugarú gömb.

Gyógyító varázslatok

Az Élet Vize
Nie feljegyzései 9 (Nen en-Guil): Fájdalom- és vérzéscsillapításra, valamint a sebgyógyulás elősegítésére szolgáló varázslat. A megidéző tenyeréből áramló folyékony, halványkék fény beborítja a sérült területet és idézi elő a gyógyító hatást. Hatóterület kb. tenyérnyi, hatásidő a sérülés súlyosságától függően kb. 5-10 sec. A varázslat hatása a Rimmo! varázsigével kiterjeszthető. Ilyenkor a a két tenyér között megidézett kék színű, folyadékszerűen kavargó gömb az adott terület fölé emelkedik, ahol kb. 20 m sugarú felhővé alakul, amelyből a varázslat cseppenként hullik  alá. Hatóereje így kisebb, mint a "direkt" alkalmazott varázslatnak, azonban képes egy ideig még életben tartani a sebesülteket. Hatóideje kb. egy óra.

Revitalizáló varázslat - növény
Nie feljegyzései 31 (Cýro!): A varázslat pusztuló növények életre keltésére szolgál. A tenyérben töltött tiszta vizet tölti fel energiával, majd kelti életre a másik kézzel megérintett növényt. A varázslat során a víz fokozatosan tűnik el. Csak olyan növényen használható, amelyben még van élet. Mivel a növények revitalizációs képessége eltérő, így hatása is eltérő lehet. A varázslat akkor is működik, ha fény erejével feltöltött vizet a növényre öntjük.


Védővarázslatok

A biztonság hálója
Nie feljegyzései 10 (Raedo!): Félgömb alakú energiahálót hoz létre, amelynek középpontjában a megidéző áll. Sugara 2-5 m. A háló szálai képesek a varázslatok elnyelésére úgy, hogy annak erejét a háló szálai mentén elvezetik.

Védőfal
Nie feljegyzései 11 (Iâth): Max. 20 m hosszú és 5 m magas energiahálót hoz létre, amelynek helyét a megidéző határozza meg. A háló szálai képesek a varázslatok elnyelésére úgy, hogy annak erejét a háló szálai mentén elvezetik. A varázslat képes fizikai védelemre is, mivel áthatolhatatlan akadályként szolgál megszűnéséig.

Jégkupola
Nie feljegyzései 12 (Hêldelu): Max. 3 m magas, kúp alakú "jégsátrat" hoz létre, amely a megidéző védelmét szolgálja elsődlegesen. Vastagsága változtatható.

Jégpáncél
Nie feljegyzései 14 (Hêlchamp): Kizárólag a fejet szabadon hagyó, nyakon magasan záródó, díszes öltözetet formázó testpáncél. Apró, pikkelyszerű jéglapokból áll, színe halvány kék. Bizonyos szintig védelmet nyújt szél-, föld-, tűz- és vegyi varázslatok ellen, pusztakezes küzdelemben, kisebb szúró- és vágófegyverek ellen. Zúzófegyverek ellen védelme minimális.


Nie feljegyzései 23 (Galo coron!): Kb. 2 m átmérőjű gömböt hoz létre, amely megidézésekor körömnyi nagyságú, és végleges méretét tágulással éri el, miközben belsejét levegő tölti ki. Víz alatt a túlélést szolgálja, s a mélységből is menekülést jelent. belülről "átjárható", vagyis belsejéből bármi a gömbön kívülre helyezhető. Ellenkező irányban átjárhatatlan.

Fényhajlítás
Nie feljegyzései 32 (Haltho silith!): A fény "elhajlításával viszonylagos láthatatlanságot biztosító varázslat. A szemből érkező fényt képes elhajlítani, így a szemből érkezők ellen hatásos.


Támadóvarázslatok

Szűkebb bejáratokat lezáró varázslat
Nie feljegyzései 15 (Tiro i fen!): Főleg alagutak, folyosók lezárására alkalmas. A varázslat a bejárat mögötti térben a levegőt 3-5 m hosszan összesűríti. A nagyobb nyomás miatt az előrejutás és a lélegzés benne nehéz. Ha megpróbálják megsemmisíteni, a kitáguló levegő légnyomása elsodorja a próbálkozókat és a hanghatás tájékoztat a varázslat megszűnéséről is. (Csapdaként is alkalmazható.)

Jégkristályok
Nie feljegyzései 17 (Hêlivyr): 15-20 darab, kb. 40 cm hosszú és 5-7 cm átmérőjű, hosszúkás, szabálytalan alakú jégszilánkot idéz meg és küld az ellenfél felé, amelyek a szúrófegyverekhez hasonló sérülésen túl fagyást is okoznak a megsebzett testrészen.

Az eltévelyedés mocsara
Nie feljegyzései 26 (Breitho nen!): A talaj víztartalmát gyűjti össze a felső 1,5 m-ben, és a földdel keveredve sűrű folyadékká változtatja azt. Hatása max. 30m*5m.

Jégtűk a földből
Nie feljegyzései 27 (Breitho hêl !): A talaj víztartalmát felhasználva 2-3 m magas jégtűket növeszt. Hatása max. 30m*5m.

Vakító fény
Nie feljegyzései 29 (Calad 'lossui): Vakító, hófehér fény, amely a megidéző körül max. 10 m sugarú körben elvakítja az ellenfeleket. Az átmeneti vakság a távolságtól függően 30-60 másodpercig tart.



Egyéb varázslatok

Rögzítés
Nie feljegyzései 19 (Gwaedo! / Taetho!): A Gwaedo! varázsige a teljes testet, vagy tárgyat tenyérnyi széles, aranyszínű energiapólyával tekeri körbe, konzerválva ezzel "feltaláláskori" állapotát. A létrehozott burok merev, összetartó erejű. Taetho! változatával csak a test egy része tekerhető körbe, így akár törött testrész rögzítésére is szolgálhat, vagy helyettesíthet bilincset, béklyót.

Tisztító varázslat
Nie feljegyzései 22 (Cuio vain!!): A varázsige tárgyak (pl. ruházat, eszközök, fegyverek) tisztítására szolgál. a kékes, áttetsző, vízszerű permet bevonja azt, majd ibolyaszínnel felfénylik, s minden szennyeződés eltűnik a tárgyak felületéről, vagy a szövetekről, egyéb szőtt anyagokról.

Vízgyűjtés
Nie feljegyzései 34 (Covado i nen!): A levegő páratartalmát felhasználva képes kis mennyiségű víz összegyűjtésére a megadott helye. A hely kijelölése a fölötte, vízszintes tenyérrel rajzolt körrel történik. Annyi vz gyűlik össze, amennyi kitölti a rendelkezésre álló ʺedénytʺ.


A hozzászólást Nie összesen 20 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2019-12-08, 9:22 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Nie

Nie

Hozzászólások száma : 243
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek
Nie feljegyzései Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nie feljegyzései   Nie feljegyzései Icon_minitime2019-08-20, 3:50 pm

Ha…
(A Borzalom Napjának reggele)

Ha az mondanánk, bárki is érezte a veszély súlyosságát, nem mondanánk igazat. Hallottunk a gyülekező árnyakról és a hegy mélyében zajló háború is figyelmeztetés volt mindenki számára. De ha bárki is egyetlen pillanatra megérezte volna azt, ami ezen a napon a városra várt, Falqualion nagyúr biztos másképpen döntött volna. Nem, nem tagadta volna meg a segítséget a hegymély törpjeitől, de biztosan nem hagyja magára szeretett városát. És akkor talán ő is ott esett volna el a falak között. Ritalea, a Sorsok Kártyása ezúttal is megkeverte a lapokat, de Orod Opelë már vesztésre állt. S vesztésre álltunk mi mindannyian.

Ha akkor tudtuk volna...

De ugyanúgy indult minden...

A nap későn emelkedett a hegyek fölé és a város körüli köd lassan oszlani kezdett. Itthon voltam és azt a látványt – amióta az eszemet tudtam, és a reggel otthon talált - sosem hagytam ki. Orod Opelë magasabb pontján, Falqualion nagyúr palotája közelében laktunk, s a szobám ablakából látni lehetett az egész várost. Ahogy a nap halvány sugarai elkezdték az apró ködpamacsokat kitépni a házakat borító vastag ködtakaróból, úgy bukkantak elő a fényes tornyok, a hegyes csúcsú tetők. S lassan, mintha varázslat keltené életre őket, egyre több épület vált láthatóvá. Csak álltam ott, s egyszerre már fehéren és tisztán ragyogott az egész város.  A falon kívül még tartotta magát a tejfehér pára, így olyan volt, mintha a házak, utak, terek egy hatalmas felhő közepén ülnének az égre törő hegyek között. Otthon voltam...

- A várost nézed megint? Gyönyörű, nem igaz? – hallottam anyám hangját, s ahogy megfordultam, már ott állt mögöttem. Mindig olyan halkan járt-kelt a házban, akár a szellő, amely ősz végén a hegyek felől a hó illatát hozza.
- Igen, anyám. Sosem tudom megunni. Hogy mehet el innen valaki örökre? Ugye, te sem akartál innen soha elmenni?
- Én nem, de te olyan nyughatatlan vagy. Apád csodálkozott is, hogy visszatértél. Ha nem éreztük volna a sors kísértésének, fogadtunk volna, hogy sosem látunk már. De úgy látom, mégis nekem volt igazam.
- Igen, bár tudom, hogy csalódtál bennem, mégis te ismersz jobban. Apám elfogad olyannak, amilyen vagyok, de te még mindig azt hiszed, hogy rossz úton járok. Lehet, hogy most az egyszer te tévedsz.
- Lehet, Nienna. Adják azt istenek. – mondta szomorúan, s én nem tudtam őt komolyan venni.
- Anyám, az isteneket kéred? Annyira azért nem vagyok rossz abban, amit csinálok – mosolyodtam el erre a furcsa gondolatra. – Tudod, Al és én nagyon jó páros vagyunk.
- Igen, apád is mondta, és úgy tűnik, ő nagyon büszke rád – simított végig anyám a karomon. – De gyere, a nap felkelt és vár ránk a kert. Ha már itthon vagy, segíts – kért, s elindult lefelé.
Én egy hitetlenkedő fejrázás és egy grimasz után követtem.

A kert. Arra az aprócska menedékre talán még büszkébb volt, mint rám. A környező épületek által körülzárt néhány lépés széles és hosszú földdarab ugyanis csoda volt a maga nemében. Itt még a leghidegebb télben is illatos, hófehér rózsák nyíltak és anyám büszkén mutatta ritkán érkező vendégeinknek a bársonyos, tenyérnyi virágokat. Sosem vágott le egyetlenegy bimbót, vagy szakított le egyetlen, virágja teljében pompázó szálat. Csak amikor a hószín szirmok egyenként lehullottak, akkor metszette le a díszét vesztett hajtást. De minden reggel, miután a nap a város fölött ragyogott, ő megjelent a kertben. Amióta az eszemet tudom, mindig kézen fogott, s engem is magával vitt. Most is így léptünk ki, együtt a kertbe.
- Kérlek, ma te mondd el a könyörgést – szólt, s egyik kezével a kezemet fogva, a másikkal a mindig csodált nyakláncát markolva várakozóan tekintett rám.
- Igen, anyám, a kedvedért… - szóltam, s becsuktam a szemem, miközben a nap sugarainak langyos érintését éreztem az arcomon.

Hozzád könyörgünk, Fény, ki megvilágítod gondolatainkat
és élteted szívünkben a reményt.
Sugaraid melegítsék át e földet s óvják városunkat az árnyaktól.
Adj nekünk hitet mindenkor és őrizd meg szívünkben a szeretetet.
Köszönjük áldásodat, s kérünk, hálánkat jó szívvel fogadd.

Ó, hányszor hallottam és mondtam vele együtt ezeket a szavakat. És hányszor gondoltam, hogy Eclair, népünk védelmezője vajon mit szól ehhez. De anyámban sosem volt kétség, ahogy most sem.
- Szépen mondtad el, Nienna – engedte el a kezemet. Aztán körbe indult, hogy minden egyes virágot megérintsen, és egy-egy mosollyal jutalmazza igyekezetét, hogy ezen a hideg helyen is képes lényével örömet szerezni mindenkinek. Én csak álltam ott, s vártam, amíg végez.

De aztán olyat tett, amit még soha.
- Szeretnék adni neked valamit… Tudom, hogy téged nem nagyon nyűgöznek le az ékszerek és nem is hordhatsz ilyet, de szeretném, ha a mai naptól kezdve te viselnéd... Amikor csak teheted… - mosolygott rám és nem tudtam eldönteni, hogy abban a mosolyban bánat, vagy biztatás van-e. A nyakából leakasztotta mindig viselt holdköves medálját és az én nyakamba tette.
- Beriathon le* – suttogta, s én nem értettem, hogy mitől kellene megvédenie. Ha akkor értem...

* (Meg foglak védeni!)
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Nie

Nie

Hozzászólások száma : 243
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek
Nie feljegyzései Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nie feljegyzései   Nie feljegyzései Icon_minitime2020-01-07, 3:35 pm

MOST…

Csend van mindenhol. Olassië olyan csöndesen él, hogy azt hihetném, hogy egy erdőben éjszakázunk. Az ablakok nyitva vannak, mégsem hallatszik semmi zaj be ezen a hajnali órán, csak a szél. Ha az nem lenne, s nem lennének a kelő nap fényei, éppen olyan lenne, mint AKKOR.

De ez miért jut éppen most az eszembe? Miért képes még mindig belopózni azoknak az időknek az emléke az életembe? Miért képes még mindig megrontani a legszebb napot is azoknak a borzalmas időknek a feketesége? Nem akarom hagyni, hogy rám találjon és körbefonjon újra rémségesen hideg karjaival! Nem akarom, hogy minden úgy legyen, mint

AKKOR!...

Mert akkor csak a sötétség létezett. Kívül és belül is. S a némaság, amely egy ideig uralt mindent. Mintha nem is létezne tér és nem is létezne idő. Mintha én sem léteznék. És talán az lett volna a jobb. Mert a változás csak rosszabbat hozott.

Először az illatok és a szagok értek el. A föld, a víz és a tűz illata, és valami borzalmas szag, amely mindent áthatott. Belém férkőzött, átjárta a pórusaimat, s úgy éreztem, én magam is azt a szagot lélegzem ki a bensőmből. S ahogy az émelygés újra érezhetővé tette a testet, amelyben léteztem, úgy jöttek el másodikként a hangok.

Suttogtak, sikoltottak, hívtak és átkoztak, ígértek és fenyegettek. Néha egyetlen egy sem jött, máskor megszámlálhatatlanul sokan voltak. Ott voltak mindig és mindenhol, vagy nem voltak soha és sehol. De már nem űzhettek az őrület felé, mert az már ott volt régen. Ott volt és övé volt mindenem.
S amikor az árnyak is megérkeztek, teljessé vált a kín. Mert hogyan lehet az éjsötét még sötétebb és hogyan láthatok benne árnyakat a feketeség függönyén át? Hogy lehet szörnyűbb az, amelynél szörnyűbbet senki képzelete sem festett még le eddig?

De ők is csak apránként érkeztek. Először csak kezek nyúltak ki a semmiből, hogy karmaik a hajamba akaszkodjanak, s a hozzájuk tartozó sötétnél is sötétebb „testhez” rántsanak. S vele együtt az iszonyathoz, amely lényének, s lényegének esszenciáját adta. És amikor már azt hittem, a rettenet a tetőfokára ért, s szörnyűbb már nem jöhet, mert már képtelen lennék elviselni, akkor arcok tűntek elő, hogy a végtelenbe nyíló szemgödreik és szájuk vegye el újjászülető lélegzetemet.

S amikor már minden egyes mozdulat, minden egyes levegővétel, a létezésem minden egyes pillanata csak egy újabb kezdetét jelentette valaminek, ami elnyel és elemészt… akkor jött el Ő. Először a hangja, amely csak egy volt a többi között, s Ő nem tudta túlharsogni őket. Érintése csak újabb volt a szenvedés csapdájába rejtett csalétkek sorában, amely a valóság felé terelt. S Ő nem engedte, hogy másfelé induljak.

Aztán, egy idő után a hangok lassan elengedtek. Már csak az álmaimban bújtak elő orvul a sötét sarkokból, de legtöbbször az Ő szavai űzték már távol őket. És ő várt… Várt, amíg újra képes voltam meglátni a fényt, s testem újból engedelmeskedett éledő akaratomnak. És ő megóvott… Legfőképpen saját magamtól… Mert a létezés kínzó és gyötrelmes büntetés volt, amelytől szabadulni akartam.

MINDÖRÖKRE…

Ha azt kérdeznék tőlem, mennyi ideig tartott ez az iszonyat, azt mondanám egy öröklét is eltelhetett, míg újra nem a halál gondolatával ébredtem, s ájultam újra rémálmaiba, amikor törődött testem végül hagyta magát legyűrni a fáradtságtól és a kimerültségtől. De Ő sosem vádolt és sosem kényszerített, sosem szánt és sosem hagyott el. Magával vitt.

Először a romos alagutakon és termeken vezetett át, amelyeknek beomlott mennyezetén csak egyszer-egyszer tört át valami halvány napfény, hogy vele együtt újjáéledjenek a szagok és a hangok, amelyek oly rettentőek voltak. S néha egy-egy árny is megjelent ezekben a fénypászmákban, s mi rémülten merevedtünk mozdulatlanná egy-egy kőtömb mögött, hogy elbújjunk a kutató szimatolás elől.

Aztán már csak szűk járatok maradtak, s tudtuk, a hegyek alatt járunk, s a város már mögöttünk maradt. S ő nyugodtabb lett, hogy már AZOK nem érhetnek el bennünket. De a remény csalóka, és a látszólagos béke helyett csak újabb megpróbáltatások vártak ránk.

Mert azt gondolta, jobb lesz, ha azokat a rejtett utakat követjük, amelyekről mindenki tudott a városlakók közül, és amelyekről mindenki azt gondolta, sosem lesz rájuk szükség. De amikor a falak mentén újabb és újabb holttestek „vártak” minket a borzalmas vég utolsó lenyomataként, s én egyikük láttán képtelen voltam továbbmenni, Ő új utakat keresett. A szűk folyosók mennyezetét vizsgálta, s az ott nyíló, szinte láthatatlan csapóajtókat tárta fel előttem. Így jutottunk egyre közelebb a felszínhez és még a hegyek között bukkantunk elő a föld alól. Egy nem túl nagy barlang rejtette az utolsó lejáratot, s utolsó csapásként, annak nyílása előtt állva nézem órákig Orod Opelë romjait.

Mert a kivételes és páratlan szépségű város halott volt. Egykor hófehér, most kormos feketén meredező falai körül nyoma sem volt a mágikus védelemnek, tornyai már csak múltba vesző emlékek voltak, s a házak fölött sűrű feketeség gomolygott az égen köröző rémségek felé. Sárkányok voltak most a Város urai… Láttam, ahogy le-lecsapnak, s csak abban reménykedtem, nem egy túlélő próbált menekülni végső kétségbeesésében az üszkös romok között. Minden egyes pillanatban azt vártam, hogy hallom az áldozatok sikolyát a távolból. De nem hallatszott egyetlen hang sem ilyen messzire már. Akkor értem az út végére.

AKKOR...

S Ő csak ez egyszer nem boldogult velem. Nem tudott rávenni, hogy ne bámuljam azt a borzalmas képet, így aznap már nem indultunk tovább. Csak hagyott, hogy minden egyes apró részletet az elmémbe zárjak. S akkor éjjel végleg elbúcsúztam a Fehér Várostól és addigi életemtől… S Ő új életet adott. S az új élet most vált teljessé, itt, Olassië falai között.

MOST…

Csend van újra, de ez a város él és lassan ébred… Ahogyan én is…
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Ajánlott tartalom




Nie feljegyzései Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nie feljegyzései   Nie feljegyzései Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Nie feljegyzései
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Useres dolgok :: Karakterek feljegyzései-
Ugrás: