Név: Marius Dior
Kor: 34 év
Nem: férfi
Csoport: emberek
Kinézet: Átlagos testalkatú férfi. Borotvált arcát félhosszú, világosbarna haj keretezi, mely jól takarja füleit. Arca nem annyira markáns, ám jóképűnek mondható. Tartása rendszerint egyenes, bár lábai enyhén O alakban hajlanak, jól mutatva foglalkozását és azt, hogy gyermekkora óta lovak között nevelkedett.
Kedveli a egyszerűbb ruhákat és rendszerint lovaglócsizmát visel. Oldalán előszeretettel visel rövidebb, ívelt pengéjű kardot, melyet lovon könnyebb forgatni.
Jellem: Általában csendes, visszahúzódó férfi, a lovakkal sokkal könnyebben megtalálja a közös hangot, s néha úgy tűnik, többre is tartja őket a magához hasonlóknál.
Kerüli a tömeget, a feltűnést. Jobban szeret meghúzódni a háttérben. Egyenes, bátor ember. A becsületet és a bátorságot többre tartja a többi emberi értéknél, nagyon nehezen viseli a kétszínűséget és az ármánykodást. Ha ilyennel találkozik, indulatossá, agresszívvé válik.
Előtörténet:
Borongós ködös reggel köszönt a Dior családra. Tarsis egyik nagy múltú nemesi családja épp még csak ébredezik.
Ephenezer Dior, a család feje épp a napi programot tervezgeti még: egy kellemes kis reggeli, majd azt követően vadászat a közeli erdőkben, ahol később csatlakozik majd hozzá Marius is….
Mégsem történhet így, mert a sors keresztülhúzza a férfi számításait. Nagy riadalom tört ki odakint, s a lángok, melyek a kúriát elborították gyorsan terjednek.
Odakintről csatazaj tör be, s az öreg Dior már csak késve érkezhet le.
Addigra az arcukat kendő mögé rejtő támadók lemészárolják az őrséget, s háza népének javát is.
Ő maga is kardot ránt, hogy beszálljon családjának védelmébe, ám fiai már addigra elestek az udvaron, s csak felesége maradt, ki szobájába zárkózva várja a halált.
Ephenezer már nem juthat a közelébe, a tűz a folyosón tombol, mely asszonyához vezet, így az udvarra veszi az irányt.
A támadókkal a cselédek még küzdenek, de láthatóan sem elegen nincsenek, sem elég képzettek ahhoz, hogy ellenállhassanak.
Dior maga is csatába szállt, ám hajlott kora miatt nem jelent komoly ellenállást. Csakhamar keresztül is döfi az egyik martalóc kardjával.
Gyomrát éri a fegyvert, s az iszonyatos fájdalom hatására összegörnyedve rogy össze, kezét a sebre szorítva.
A martalócnak lépni sincs ideje, mellette zuhan a földre, vére pedig ráfröccsen Ephenezer arcára.
Érzi, amint egy kar nyúl alá, s emeli magasra, majd orrába ló szaga libben.
Ködös szemei előtt megmentője véres kardját látja, s a lángokban álló kaput, melyen kivágtat vele.
Már tudja, Marius mentette meg. Szólna, de száján csak vér buggyan ki.
Szemei előtt megelevenedik a múlt utolsó 34 éve.
A vadászat, melyen prédáját űzve északnak vándorolt a Hajnal-folyó partja mentén, s a különös erdő, melybe a vad után törtetett be.
Az erdő, mely mint később megtudta, Elonar úrnő erdeje, az erdei nimfáké.
A nő arca, mely megjelent előtte, mikoron a vad nyomában nem figyelve egy ág leverte lováról.
Sosem látott még olyan gyönyörű arcot, s sosem érzett még olyan vágyat, melyet akkor.
S a lábadozása napjai alatt beleszeretett az őt ápoló nimfába. Nem törődött családjával, feleségével és karon ülő gyermekeivel. Csak a nimfát akarta, s szenvedélyes ostromának eredményeként végül meg is kapta.
Azonban kötelességei, neve, vagyona visszahúzta birtokára, s már csak a küszöbére helyezett mózeskosárban síró kisfiú és a mellékelt levél marad neki a nimfából, kit még most is szeret, bár a levél tudatta vele, hogy a nő kihordva egyetlen gyermeküket maga vetett véget életének.
Mariust sosem fogadhatta családjába, a nemesség megkövetelte a ranghoz méltó asszonyt és utódokat, s egy „nimfa fattya” – mert így hívták csak háta mögött Mariust – nem férhetett a képbe.
Ephenezer azzal is kivívta a többség rosszallását, hogy a fattyút nevére vette.
Bizalmas cselédjére, lovászára bízta, s az nevelte is becsülettel. Jó embernek, egyenes embernek, amilyenné talán saját fiait sem tudta felnevelni.
Titokban találkozgatott fiával, s ahogy öregedett, úgy igyekezett több és több időt tölteni vele, amit a vadászatok során, lovaglásai idején meg is tehetett, mert Marius nevelőapja örökébe lépve vált a család lovászává.
Sosem mondta neki, milyen büszke szerelmének gyümölcsére, s hogy ha tehetné, őt tenné meg örökösének.
Nem mondta, mert nem mondhatta. Férfiasan hallgatott róla, ahogy fia is férfiasan hallgatagon tartott vele közös programjaikra, de árulkodott tekintete, s az, hogy soha sem eső, sem fagy nem tarthatta vissza, hogy elkísérje az öreg Diort útjaira.
Most, hogy halálán van, már megtenné, megbeszélné a dolgokat.
Szeretné is, és nem tudja, vajon a seb fáj-e jobban, vagy az, nem mondhatja el Mariusnak, hogy mennyire szereti és becsüli őt.
A nap már magasan jár, de a Tarsis melletti erdőségbe nem hatolnak le sugarai. Fiatal férfi guggol egy test mellett, kezével lezárva annak szemeit. A halott ruházatán látszik nemesi származása, még ha sebtiben is aggatta magára. Nyugodt arcán megállapodik fia tekintete.
Arrébb lépdel, majd ásni kezd.
Néhány órával később, kicsit távolabb magányos lovas baktat az erdei ösvényen. Egy hantot hagyott maga mögött, benne apja testével, s egy életet, mely sosem volt egészen az övé, ahogy a név sem az egészen, bár apja után kapta.
Keserű mosoly fut végig arcán, ahogy Ephenezerre gondol.
Mindene csak kevés ruházata, kardja, mely ott függ oldalán, meg a ló, melyről tudja, hogy elkíséri, ha kell, a halálba is.
Azonban Marius Dior nem akar meghalni. Megpaskolja a ló nyakát, majd felegyenesedve a nyeregben előre tekint, hiszen előtte ott vár rá egy másik élet.
Tárgy: Marius Dior 
2010-09-15, 3:50 pm
//