Lanur-hegység

//Ork - Mágus//

"Nem annyira buta, mint amilyennek látszik. Na nem baj, valahogy csak megdumálom..."
*Huor arcán még mindig, maszkként ott virít a behízelgő mosoly.*
-Természetesen; úgy lesz, ahogy mondod. Viszont ha, a Tiédhez képest csekély, tudásom helytálló, akkor a törzseket mindig a legnagyobb, legerősebb ork irányítja. Kétséget kizáróan igazat szóltál, amikor azt mondtad, hogy Mordul már nincsen ereje teljében, viszont (ha jól sejtem) nem véletlenül ő a törzs vezetője. Én úgy vettem észre, hogy bölcsebb vagy annál, semhogy egyszerűen nekitámadj; kockáztatva, hogy esetleg veszítesz.
*Huor itt rövid szünetet tart.*
-Ha azonban igénybe veszed szerény segítségünket, akkor Mordul a harc közben esetleg majd véletlenül megbotlik, esetleg valami váratlan fény elvakítja...
Nem feltételezem rólad, hogy ilyen becstelen eszközökkel élnél, azonban két, ilyen alantas mágus, mint mi, soha nem hozható majd kapcsolatba dicső győzelmeddel.

//Fehér ork/mágus//

-Nem várunk semmit. Nekünk bőven elég Mordul halála!
"Na ez viszont jó kérdés: honnan tudjuk, hogy Wyerre tartja magát az alkuhoz? Sehonnan!
-A célunk közös, így azt hiszem, hogy a társam nevében is beszélhetek most. Tartjuk magunkat az egyezséghez. "És ajánlom, hogy te is tedd ezt."
-Remélem megegyeztünk!
*Ha az ork rábólint, Huor elindul vissza a táborhelyre, Wyerre után. Remélhetőleg addig nem tűnik el a kis pokolfajzat... A mágus köp egyet, amikor Frikk már nem, Wyerre pedig még nem látja.
-Nem érzem a gerincemet... *Morog Huor az orra elé. Jó lenne, ha Wyerre torkán is le tudná nyomni ezt az egyezséget...*

//Wy & Huor//

Amíg a két jómadár elbeszélgetett, én már a tábortűznél ücsörögtem. Gondolataimba mélyedve tépkedtem egy fűszálat apró darabokra. Ismerős léptek haladtak felém, nem néztem hátra, kétségem sincs afelől, hogy Huor az. Könyökömet térdemre teszem, s támaszkodva meredek a tűz fényébe. 
- Ahogy az orkkal beszéltél... undorodom tőled... - Felkelek, s ismét közel lépek a férfihoz. Mióta a templomból kitettük a lábunkat, soha nem kerültem ilyen közelségbe vele. Hosszú ébenfekete hajába túrtam, egész közelről néztem az obszidián szemekbe. Érzem, hogy rá hatással vannak az ilyen kontaktusok. Semmi személyes... de előnyöm, ha legalább a küldetés idejére "magamhoz kötöm". 
- Azt a féleszűt én nem fogom támogatni. Dajkáld csak, ha kedved tartja... de amint Mordulhoz érünk, nem fogom megkímélni... - Elhúzom tőle a kezem, pár lépést hátrébb állok. - Nálam soha ne próbálkozz olyasféle rábeszéléssel, előbb metszem el torkod. - Összeszűkölt szemeim alól is látszik, hogy cseppet sem tréfálok.

//Wyerre és a szerencsétlen, akit nem tudom minek kell így szivatni oda meg vissza...  //

"...ha tudnád én mennyire undorodom magamtól!"
*A lány viselkedésétől ugyan megmozdul Huor férfiassága, de szavai minden illúziót lerombolnak. Miután Wyerre távolabb lép, a férfi  szólal meg.*
-Eddig aranyos volt, ahogy játszottad a harcias kislányt, de mi lenne, ha megpróbálnál a küldetésre koncentrálni? Gondolom emlékszel még arra, hogy mi is az: megölni Mordult, a helyére pedig egy gyönge és befolyásolható szörnyszülöttet tenni. Mondd csak, ha odacsattogsz Mordul elé és levágod, mint egy disznót, akkor hogy fogunk bárkit is a helyére ültetni? A megoldás ott pöffeszkedik a bokor túloldalán és te nem fogod megölni.
Engem nem érdekel az sem, ha végig kellett nézned, ahogy fehér orkok zabálták meg elevenen a családodat. Remélem tudod, hogy ott, ahová megyünk hideg fejre és pontos kézre van szükség. "Neked szerintem egyik sincs meg."  Ha nem vagy képes együttműködni és teljesíteni a feladatot, akkor inkább menj! Onoria nem fogja megtudni. Tőlem nem. Sőt, megmondom neki, hogy a küldetés teljesítése közben meghaltál. Soha nem fog keresni. Te meg új életet kezdhetsz; senki nem fog rád találni.
Ha meg akarod öletni magad, csak nyugodtan. De nem itt és nem most. És főleg nem velem együtt...
Remélem világosan fogalmaztam...

Lehunyom szemeim miközben Huort hallgatom. Harcias kislány... milyen kedves...
- A küldetés elsődleges célja Mordult kiiktatni, a másik ork, másodlagos. Balesetek pedig történhetnek. - Jobb ha ezt leszögezzük mihamarább. A fehér köpenyesnek nagyon kinyílt a szája, eddig észrevétlen maradt, csendben elvolt a maga kis gondolataiba mélyedve. Fel sem tűnt, hogy mi rejtőzik benne valójában. 
- Valóban így gondolod Huor? Te és az ork, ti ketten majd megoldotok mindent? Az csak egy dolog, hogy nekem hátat fordítasz. Nekem még nincs okom rá, hogy rád támadjak. De az a fehér ork... talán arra vár, hogy mikor vethet Mordul elé. Honnan tudod, hogy nem-e hazudik? Csak akkor bizonyosodhatunk meg benne, ha már Mordul halott teste fölött fog állni! Ostoba! Ne higgy csak úgy bárkinek! - Utolsó mondataira már csak legyintek. 
- Kedves tőled, igazi "Úriember" vagy. De Onoria nem olyan hírben áll... hogy csak úgy elhisz mindent. Máskülönben is... biztos vagyok benne, hogy pár embere talán követ is minket. - Mondom valamivel "feldúltabban". Eszem ágában sincs a küldetést latba vetni. Valamivel viszont ki kellett élnem a fölös energiát. 
- Jól láttam, zavarba jöttél az imént? - Összefont karokkal lépek Huor mellé. Ezek az emberi érzések, s vágyak, számomra ismeretlen fogalmak. Kíváncsian várom, erre mit fog válaszolni...

"Tehát igazam van: csak játssza a 'harcias kislányt'. Ha nem így lenne, akkor az előbbi monológom után tényleg elvágta volna a torkom. Legalábbis megpróbálta volna..."
-Kétlem, hogy te olyan ember vagy, aki szeret félmunkát végezni...
*A ork árulására vonatkozó rész Huor-t teljesen hidegen hagyja. Látta az ork szemét, amikor Mordul nevét említették... Ha lehetőséget biztosítanak neki, hogy megölje, akkor megölni. Ez nem kérdés.*
-Amennyiben Onoria emberei tényleg követnek minket, a 'balesetek pedig történhetnek' kijelentés érvényét veszti.
De hadd kérdezzem már meg, mit ártott neked ez a szerencsétlen, hogy ennyire a halálát kívánod?
*A lány következő kérdésétől Huor-nak leesik az álla.*
-Az imént BÁRKI zavarba jött volna.
*A fehérköpenyes úgy fordul, hogy botja a lány és ő közé kerüljön. Erre végképp nincs idő. Esetleg a visszaúton...*

- Cseppet sem ismersz, és nem is fogsz megismerni Mágus… - A távolba révedek, hunyorítva nézek az égre. Vihar közeleg… Felöltöm csuklyám mi ez idáig hátamon pihent. – A te esetedben igen, úgy érvényét veszíti. Az a fehér ork pusztán egy fekete folt, semmi több. Ha az utamat keresztezik, nem fogok mázasan békét kötve eltávozni. Kösd pórázra, és akár indulhatunk is, ahelyett, hogy felbosszantasz. – A férfi meglepett arckifejezésére kissé megemelem az arcomat takaró csuklyát. Aztán a közöttünk akadályként kerülő botra nézek. Komolyan azt gondolja, hogy ez távol tarthat?
- Rendben. – Mondom szűkszavúan, majd még hozzátéve megjegyzem: - Amit meg akarok szerezni, azt meg is fogom...– Utólag húztam szám iménti szavaimra, talán ez félreérthető volt. Sebaj. Gondoljon, amit akar. Én tudom, hogy ÉN mire gondoltam, és abban nem az szerepelt, hogy bármi is lesz köztünk. Hátrébb megyek pár lépést, és hátat fordítok Huornak. Megvárom amíg elindul az ork felé, akkor majd tisztes távolságból fogok utánamenni.

"Úgy beszél, mintha személyes ügy lenne. Csak Mordulnak kell meghalnia, de ez a fruska legszívesebben az egész tábort lemészárolná. Nehéz ügy."
*Huor lemondóan sóhajt.*
"Végülis... tényleg történhetnek balesetek. De nem vagyok biztos benne, hogy ork lesz az, akivel történni fog."
*Miután Wyerre végre becsukta a száját, Huor elindul vissza új barátjukhoz. Nem néz hátra, hogy a lány követi. Igazából teljesen hidegen hagyja; csak ne álljon az útjába és ne akarjon hősködni. "Ha mindenáron vért akar ontani, akkor öljön mókusokat. Ha minden jól megy, akkor egyikünknek sem kell bepiszkolnia a kezét..."
Az ork még mindig ott áll, ahol Huor hagyta. A mágus felveszi az iménti hízelkedős pofáját és úgy szólítja meg az orkot.*
-Indulhatunk, orkok leghatalmasabbika?
"Wyerre! Ne csinálj hülyeséget!"

Visszatértünk az orkhoz, kihez Huor rögtön intézte szavait. Csuklyám alatt nem láthatták a vigyort, ami akkor ült ki, mikor meghallottam. Csak egy kis köhintéssel nyeltem magamba a nevetés ingerét. Remélem nem kell majd ezt hallgatnom az egész út alatt. Gyomorforgató.
Ölbe vetett karokkal várom hogy elinduljanak. Ha lehet inkább igyekszem, nem beszédbe elegyedni velük. Addig sem kerülnek bajba... Kezd motoszkálni bennem valami, ami számukra nem előnyös. Szerencse, hogy Onoria sem tudhat az én kis titkomról. Akkor nem tudná oly egyszerűen kezelni az "ügyemet". Az a nő nem is sejti, mi lesz, ha a klán Mal'lyor nélkül marad. A klán feloszlik, egy szövetségessel kevesebb, a vadászok pedig szabadon járják majd a világot. A pozitív meglátás szerint pedig... kineveznek valakit helyettem, és egy ideig talán boldogulnak... Bolondok! Mind azok! Én másra vagyok hivatott...

//Alvin és a mókusok//
//Bocsánat! Frikk és a mágusok//

*Most Wyerre válaszán múlik a küldetés sikere. Huor-t kiveri a hideg veríték; ha a lány helyett válaszolna, azzal gyanút ébresztene az orkban. Ha viszont Wyerre-re hagyja a válaszadást, akkor azzal az egész küldetést kockára teszi.
Amennyiben Onoria emberei tényleg figyelik őket, Huor-nak nem is kell strapálnia magát; a papnő tudni fogja, hogy Wyerre miatt vallottak kudarcot. Csakhogy ezenfelül az életükkel is játszanak és ha elveszítik, akkor édes mindegy lesz, hogy kinek a hibájából...*

//a 3 Tenor produkciója - WyHuFri  //

Hol az egyikre, hol másikra pislogok. Huor most biztosan ideg feszülve várja, amit mondani fogok. Azt hiszi az orkon múlik a küldetés. Holott Onoria is megmondta, a cél Mordult megölni, a többi másodlagos. De nem akarok több időt ezekkel tölteni, úgyhogy nem maradt más választás.
- Hogyne. – Bólintok egyet az ork felé. Arcomat még mindig nem láthatják. Az eső már kezd cseperegni, a viharfelhők vészesen gyülekeznek felettünk.
- Csak legyünk túl az egészen, és mindenki elégedetten zárhatja ezt a napot. – Sóhajtok mélyen. Az ork hiába fürkész ennyire. Tudom, mire megy ki a játék. Át akar látni rajtam. Vajh’ hazugság minden iménti szavam? Nehéz lenne megmondani, magam sem vagyok benne biztos. A fehér ork sem fog átlátni rajtam, ahogy senki más eddigi életem során. Kivétel, akik közel álltak hozzám, de ez a két alak egész biztosan nem tartozik közéjük. Az biztos, hogy nehezemre esett kipréselni ezt a pár szót.
- Mutasd az utat ork… - Közelebb megyek hozzájuk. Az ácsingózás helyett már rég odafelé tarthatnánk.

*Huor, Wyerre válaszát hallva, megkönnyebbül. Úgy tűnik, valamelyest, hatott a lányra az előbbi beszélgetésük. Az orknak láthatóan nem tetszik Wyerre viselkedése, de már nem akar visszatáncolni, úgyhogy elindul egy ösvényen, amit eddig jól rejtett az erdő növényzete, és int a két mágusnak is, hogy kövessék. Huor azonnal eleget tesz az invitálásnak. (Leginkább azért, hogy Wyerre és az ork közé kerülhessen, ezzel csökkentve az esélyeit a 'véletlen baleseteknek'.) Ahogy egyre beljebb hatolnak az erdőbe Huor észreveszi, hogy az ösvény közelében 'friss' ork tetemek fekszenek. Minden bizonnyal Frikk intézte el őket, amíg a két mágus eszmecserét folytatott. (Huor már tudja is, hogy hogyan fognak észrevétlenül bejutni a táborba.) Amikor már Wyerre is észre kellett, hogy vegye a hullákat, Huor hátrafordul; remélhetőleg most már a lány is bízik kísérőjükben (ha nem is száz százalékosan).
Lassan elérik a bozót szélét, ahol hatalmas sziklafal tornyosul eléjük. Úgy tűnik célhoz értek. Frikk megáll, mielőtt kiérnének a nyílt terepre, Huor mellélép és reméli, hogy Wyerre is hasonlóképpen fog cselekedni.*
-Ennél közelebb nem kerülhettek észrevétlenül.
Remélem, olyan jó varázslók vagytok, ahogy beszéltek, mert ha most bemegyek...
*Huor nem aggódik emiatt; már kész van a terve. Nem fecsérli a szót magyarázásra, inkább cselekszik. Jobb tenyerét Wyerre felé tartja, behunyja a szemét és elmormolja a varázsigét. Majd saját arca elé teszi kezét és újból elmondja a bűvös szavakat, miközben kezét végighúzza a teste előtt. Mikor kinyitja a szemét, a két mágus már eltűnt. A helyükön azonban ott vicsorog két ork (pontosabban két halott ork), akiknek a teste az erdőben fekszik. Az avatott szemek rögtön észrevennék a csalást, de erősen kétséges, hogy ezen a helyen bárki képes legyen átlátni ezen az egyszerű kis mágián.*
-Indulhatunk. - mondja Huor a valódi orknak.
-Próbálj orkként viselkedni! - ezeket a szavakat már Wyerre-hez intézi, vezetőjük háta mögött.
"Elkezdődött..."

Az ork már el is indul egy ez idáig rejtett ösvényen. Megpróbálok másodikként utána kerülni, de Huor már megelőzött. Félti az orkot? Annyira azért nem hinném, hogy a szívéhez nőtt, ilyen hamar. Halkan követem őket, az első két ork tetemnél a fehér köpenyes hátranéz rám. Nem tudom mit takart az iménti tekintete. Egyikőjükben sem bízok meg. Valamivel odébb, egy vízmosás másik oldalán újabb két ork dög feküdt. Mindenesetre nem késlekedett, előkészítette a terepet, amíg mi társalogtunk. Lassan elértük utunk célját, már csak néhány lépés. A megtorpanó Huornak ütközök vállammal. Egy bozótos mögött „húzódunk” meg. Hunyorogva nézem a tőlünk nem is oly távol lévő csürhét. Mint egy karámból kiszabadult csorda, olyanok akár az állatok. Az ork szavaira már válaszolni sem tudtam, mert Huor már kérdezés nélkül kezébe vette a dolgokat. Más esetben támadnék az ilyen megmozdulásokra, de eltökéltnek látszik.
Egy röpke pislantást követően Huorból már „ork” lett, de ahogy a kezeimet elnéztem már én is szörnyalakot formáztam meg. Csak egy illúzió… Ennél azért jobb terv is lehetett volna. Használhatta volna a fényt „visszaverésként”, akkor láthatatlanként sétálhatnánk be a „kaptárba”.
’- Próbálj orkként viselkedni… - Mély levegőt veszek, mielőtt még arcon köpném Huort. – Ez elég orkos volt? – Most legalább úgy vicsorgok, mint ez az ork tette mikor elindultunk ide. Megvárom, hogy a görbelábú induljon meg elsőként és pár lépéssel mellette megyek. Azért itt ne keltsünk feltűnést egy "libasorral".

//Júliusi 4. küldetés//
*Jobb ötletnek tűnt feljönni ide, és átvágni azt a rohadt nagy kerülőt mit akkor is már megtettem. Bár most ahogy a felhőket elnézem nem igazán tartozott ez a kis levágás a legjobb ötletek közé. Hatalmas vihar jön mögöttem, de a fedezék idefenn, tekintek körbe a tájon. Oly kevés mint a sárkány fű a sárkány ellen. Rövid keresgélés után egy barlangon akad meg a szemem. Elvékonyodik, elkezdek erősebben fürkészni, bár már szememet az erős szél is kikezdte. Könnyeimet letörlöm az ingujjammal majd mászni kezdek. A havas hegycsúcs sok veszélyt rejt magában, egyetlen rossz mozdulat és végem. S egy utolsó felhúzódzkodással már a sötét barlang szájánál térdelek majd tekintek befelé. Sötét van odabenn, fogalmam sincs mi lehet ott. Pillantok hátra, a jeges vihar egyre közelebb van s már elkezdte ostromolni a hegyet.
-Nincs más választásom.
*Léptem be az ismeretlen barlangba.

//Időntúli - Júliusi 4. küldetés - Hóvihar//
 

Pár emlék felelevenedett bennem, mikor a környékre értem. Nemrégiben még Mordul miatt kellett errefelé vetődnöm. Most meg Nortelon felé tartok meglátogatni egy ismerőst, aki talán tud valamit mondani az Initváról. Barátnak nem barát, egyszerűen csak nem estünk egymás torkának.
Utólag belegondolva, más utat is választhattam volna. Hátam felől erős szél lökött előre, aztán hirtelen váltva már oldalról. Az arcomba belecsapódó hótól és a kavargó széltől már levegőt is alig kaptam. Szemeimet dörzsölve vizslattam a fehér tájat. Ismerős volt... mint délen amikor az a különös álmom volt. Orkán erejű szél terített le, már a havat is rám sodorva teljesen kihűtött. Dideregve próbáltam meg felkelni, de újabb lökés döntött le lábaimról. Nyelni sem voltam képes, levegőért kapkodtam, de mintha nem jutott volna el tüdőmig. Elkékült ajkaimon utolsó leheletem fehér köde áramolt ki, mielőtt eszméletlenül maradtam ugyanolyan pózban.   

~ Noun animo tenka... - Megmentelek halandó, ez a test éppúgy az enyém, akár a tiéd. Tudatod most önkívületlen szunnyad valahol mélyen. Kevés Mal'lyort tudtam így uralni, átvenni az uralmat felette teljesen. Kinyújtom a vékony kezeket, mik a kihűlés határán voltak. Felugrottam, a csuklyát fejemre szorítottam és ahogy a vihar engedte futottam. Én többször jártam itt, még Wyerre elődeivel. A közelben lesz egy barlang, talán van annak negyven éve, hogy jártam ott. A test már gyengül, de minden erőmet bevetve tartottam még benne az életet.
Kisvártatva messziről már meg is pillantottam a bejáratot. Amint a szél kicsit csendesedett már futottam is a fedezékből. Bent sötétség uralkodott, kezeim összedörzsölöm, s párszor belelehellek, hogy egy kis erőt nyerjek. Lekapom magamról a köpenyt, a fegyvereket a földre teszem belebugyolálva. Az inget is apránként tudom csak kigombolni, mielőbb egy kis tüzet kell csinálnom, különben búcsút mondhatok mindkettőnk életének. Végre sikerül letépnem magamról a vizes ruhadarabot, de újabb akadályba ütköztem. Valami fűzős dolog... Felsóhajtok. Azt reméltem, ha először fogom uralni, majd kiszórakozhatom magam. Pár kiszáradt kórót és gallyat pillantok meg a földön, amiket máris összegyűjtök, hogy megmentsem a lányt...

*Valaki belép a barlangban, eddig is azt éreztem nem vagyok egyedül. Most már biztosra veszem, hogy hárman vagyunk idebent. Fogalmam nincs ki az aki most belépett, de a vöröslő tekintet sem látott belőle többet mint egy fagyott testet. Aki éppen a kihülés közelében jár. Már nem sokáig fogja húzni akárki is az. Bár úgy mozog mintha semmi baja nem lenne. Érdekes teremtménnyel állok szemben. S még a másikkal össze sem futottam. A sötétség rejtekében gondolom magam a legnagyobb biztonságban. Amikor belelépek valamibe, ami puha és az egész lábam alatt elhúzódik. Rettenet büdös, mintha megdöglött volna valami és abba léptem volna bele.
~Egy gigantikus szar... nagyon jó...
*De aminek ekkora van az biztos nem egy kis teremtmény lehet. Két tűz között érzem magam de nem tudom melyikkel találkoznék szívesebben. Bár aki ott áll a bejáratnál biztosan megnyerőbb mint aki odabenn kuksol a sötétben.

*Érdekes látvány tárul elém bár a szar szaga elviselhetetlenné teszi mind azt amit a másikunk ad. Ebből a távolságból még jól látni a lányt, elég nehéz lenne nem felismerni két mellet az emberen. S az az idő teltével egyre jobban szorgoskodik azon, hogy ledobja magáról az átázott ruhákat. Ezt a vigyort sose tagadhatnám le, akárcsak egy bohóc. Még pár percig nézelődök felé, de már nagyon elviselhetetlen ez a bűz aminek a középpontja pontosan én vagyok. Egy követ markolok meg a földről, titkon remélve, hogy az ott tényleg egy kő és nem egy száraz darab az előzőből. Elhajítom a falnak, halk koppanással ér földet. Semmi reakció, legalább is mögülem még semmi. De a lánynak jó füle van, s felém tekint. Ideje lenne talán meglepni a lányt, mondjuk magammal. Nesztelen léptek vezetnek felé s mielőtt még a tűz fényébe érnék megállok, abban a kis sötétségben amit egy nagyobb szikla nyújt nekem.
-Ki vagy....?
*Szólok ki a sötétségből, bár egy orrnyi sem sok annyit sem lehet még belőlem látni.

*A hang ismerős volt, s tudom is kié. De nem igazán szeretném ezt elhinni. Ez a nő követ, ez egyszer biztos. Úton útfélen belém akad. Ingatom fejemet a szavak hallatán, majd végig törlöm arcomat a kezemmel. S közben az istenekhez fohászkodom, hogy csapják agyon legalább két villámmal ezt a nőt.
-Ne túráztasd magad boszorkány...
*Lépek ki a sötétségből, vöröslő tekintetem a lányra pillant. Végig méri azt miért ne tenném. Ha már adódik az alkalom bele kell kapaszkodni. Közben kibújok a kabátból, majd annak gallérját megfogva vetem rá a lány fejére, s az beborítja a lány javát is.
-Vedd fel mielőtt kővé fagysz...
*Mély levegőt veszek, tartóztatom magam még egy darabig nem szeretném leüvölteni a lányt, úgy, hogy a haja is égnek álljon. Nem vagyunk egyedül idebenn. Bár a tűz egy állatot sem hagy nyugodni, s már már érzem, hogy mozgolódik odabenn. A lányra pillantok, valamiért más mint akkor volt, ugyan az a test mégis mintha aki benne él teljesen megváltozott volna. Ismerős a helyzet, valakire hasonlít. De ezen már ott a lápban is átrágtam magam, s most kicsit nagyobbak a gondjaink. Odakinn a vihar tombol idebenn egy állat akar minket megenni. Érdekesnek ígérkezett ez a nap is.
-Mi a neved boszorkány?
*Hangomban nem hallatszik semmi csupán a kérdezek, de szemeimen látszik a bizalmatlanság. Vékonyra húztam őket. Kezem a lándzsát markolja, egyre erősebben, attól ami Lussában történt még mindig nem bízok meg ebben a némberben.

*A kérdésre csak bólintok, egyetértésemként. Igen egy boszorkány mi más lenne. Bár a következő mondatra elkerekednek szemeim. Kicsit nehéz elhinni, hogy valaki elhagyja az emlékeit egyik napról a másikra. Bár már jó ideje nem hozott minket össze a sors. De most megint csak egy új boszorkány üldögél előttem. Kínos a kérdés, mire nehéz lenne egy egyszavast mondani. Mivel egyáltalán nem ismerem a lányt, csak éppen azt mit megosztott magáról. De most valamiért a hideg futkos tőle a hátamon. Eddig nem zavartak a szemei. Most pedig szinte kedvem lenne kitépni őket, s jó messzire eldobni.
-Nem ismerlek... most nem...
*Emelem a lándzsa hegyét óvatosan a lány álla alá, szemem ismét cián színű. Nem érzem, hogy egy emlékét vesztett varázsló hatalmas veszélyt jelent. Bár a tűz amit gyújtott annál inkább.
-Aznap is elmondtam e szavakat neked Wyerre... most sem hagyom el... Ha próbálkozol valamivel szívfájdalom nélkül tépem ki a tied...
*Rápillantok a tűzre majd a barlang sötétjébe nézek. Ott van érzem, hogy ott van és minket figyel. Csak az alkalomra vár, hogy alább hagyjon a felkészültség.
-Nem tudom melyik lenne a legjobb ötlet...
*Húzom el számat, majd a tűzre pillantok.
-Ha azt mondom oltsd el... talán csak ez tartja odabenn... de ha meg nem oltjuk el... lehet előcsalogatja...
*Hangos gondolataim közepette elemelem a lány nyakától a fegyvert. Majd török ülésben ülök le vele szemben. Kezemből nem eresztve el a fegyvert.
~ Mégis ha rám támad felnyársalom majd oda vetem annak a valaminek odabenn azért, hogy kiengeszteljem.
-Valamiért...- nézek végig a lányon aki a kabátomban ücsörög.- én is úgy érzem nem vagy önmagad... akkor még a segítő kezet sem fogadtad el... most még a ruháidat is ledobod s örömmel az arcodon fogadod a ruhámat... Jó lenne tudni mégis ki vagy... most jelen pillanatban.
*Fektetem le magam mellé a fegyvert, közel hozzám esélyt sem szeretnék arra ha támad ne tudjak védekezni. Veszélyesek ezek a mágusok, képesek még a halálból is kiszabadulni.
-Túl sok a közös... túl sok...

*Csak bólintok egyet, mit is válaszolnék erre, pontosan az amit látok. Bár ez ritka alkalom egyike mikor valaki pontosan az amit látok. Bár ezek a szavak a tömérdek sárkány után akivel az utam egybe sodort, még nehezebb elhinni mint azt akárki gondolná. A lány ledobja magáról a kabátom, csak nézek rá. Hiába nyújtja nem veszem el tőle mire leteríti a földre. Arcomat kezembe temetem, ez a makacsság ez a hihetetlen hülyeség ami belőle árad. Szinte már fájdalmat kelt bennem, nem akarom neki kimutatni ezt de nincs esély rá, hogy ne tegyem.
-Nézd... egy szóval nem mondtam, hogy nem szívből jött... akkor sem most sem. Az, hogy a szőke fejedben mik keringenek már nem az én dolgom... Fagyj össze ha akarsz....
-Eour tial mea... ohh Salamon dio mer...
*Jobb ez így mindkettőnknek, hogy nem érti azt mit neki szánok. Addig is csöndben marad, s minél később kezd el rikácsolni annál később jön ki az az izé is mögülünk. Majd a nevemet kérdezi, tenyeremből kiveszem az arcom. Elhúzott szemekkel tekintek a lányra.
-Nem. Wyerre tudja a nevem s ez épp elég... ha nem jut eszedbe, megvárom míg sikerül...
*Halk mocorgás hallatszik, az állatunk kezdi érezni a friss vacsora szagát. Legszívesebben tovább állnék, de most valamiért nincs kedvem kirohanni az odakint tomboló viharba. Felállok, lassan komótosan, nem sietek a halálba. A lándzsát hegyével a földbe állítom majd a lányra nézek.
-Próbálj csak meg hozzá érni... de a karod bánja majd...
*Elindulok azon irányba amely felől nem rég ide érkeztem. Valamiért egyre jobban furdal a kíváncsiság mi lopakodhat ott hátul. Olyan mélyen, hogy az előbb még csak meg sem láttam.
-A végső tánc.
*Villan fel szemem, s közben a szokásos jelet formálom kezemmel. A végső táncba lépve egyből, ennél biztosabb nincs is. Bár így mind a kettő veszít erejéből.
-Maradj itt boszorkány... nem kívánom a halálodat... s csak útban lennél ebben az állapotban.
*Eltűntem a sötétben, kezemet a falra helyeztem így láttam azt mi szememnek láthatatlan volt. Csak egy út vezetett befelé, s ahogy éreztem nem is ágazott el sehol.

Nem mondom, hogy nem nehezíti meg a helyzetem ez az alak. Legyen így, ahogy ő akarja. Ez a hozzáállás is csak egy parasztgyerek fejéből pattanhat ki. 
- Ne várj semmire halandó, elég az arcod is, hogy megjegyezzem kivel nem kell többé találkoznom. - Sziszegem rá, miközben ő már felkel. Fejemet ingatom. Mintha úgy néznék ki, mint akinek az ő fegyvere kell. 
- Hitvány alak... az a te neved... Már értem miért nem mesélt... rólad... - Gondolataimat halkan motyogom, talán már nem is hallotta, ahogy távolodott. Ostoba! Fejemhez kapok, ez a hirtelen indulat is csak Wyerre miatt lehet. Hidegvérű vadászokból, hirtelen kikandikáló tüzesség is megjelent. Ez lesz a vesztem. A türelmem sem annyi mint ez eddig. Innentől a tiéd a pálya Morhan, nekem elég volt a barátodból. Hátradőlök s lassan a mélyre húzódok vissza, ahol eddig a lány szunnyadt meg.

- Mi... a?! - Kikelve magamból kiabálok fel. A lándzsára szegeződnek a szemeim, majd a hiányos öltözékemre. Az a rohadék... Csak arra emlékszem, hogy összeestem a hóviharban, aztán... Az a szemét, agyalágyult idehozott és levetkőztetett?! A perverz! Magamra kapom az ingem, néhány gombját az idegtől remegő kezeimmel nagy nehézségek árán, de sikerül begombolnom. Felkapom a kardom és a fehér hajú fegyvere mellé állok. Előbb utóbb visszajön ide, és akkor...
- Gyere elő te senkiházi fattyú! Mégis mit képzelsz magadról? Remélem kiélvezkedtél... - Legalább most Noirra nem idegesített, még csak az hiányzott volna. Majd meztelenül ébredni, egy ilyen társaság mellett. Belesem merek gondolni mit tett velem, amíg én aludtam. 
- Undorító... nem hittem volna, hogy ilyenekre vetemedsz! - A rosszullét kerülgetett. Talán csak a vesémig terjengő hidegrázástól, vagy a gondolattól, hogy a víztől nedves-e a hajam.