Lanur-hegység

/Küldetés- Júliusi küldetések - 4. Hóvihar/

Az út a hegyre nehéz volt. A kövek kigurultak a lábaim alól, és az egész táj olyan zord volt, mintha a hegy össze akart volna minket roppantani.
- Nem tetszik ez a hely. - jegyeztem meg, miközben erősen kapaszkodtam Nawa kezébe. Nélküle már biztos visszagurultam volna a völgybe a trollhoz.
Végül egy barlanghoz értünk. A nyílás sötéten ásított felénk.
- Ez az egy út van? - pillantottam a fiúra.
- Tudod, nem igazán csípem a barlangokat. Bemész és tudod, hogy több tonna kő nehezedik föléd...és ha beomlik akkor... - arcom egy jellegzetes grimaszba váltott. Felnéztem és megállapítottam, hogy a hegy csúcsához még sokkal rosszabb út vezet. Ráadásul az idő is egyre pocsékabb volt. A szél úgy fújt, mintha le akarna repíteni minket a szikláról és a hó olyan sűrű nagy pelyhekben kavargott körülöttünk, hogy jóformán alig lehetett látni.
- Úgy tűnik nincs más választásunk. - mondtam és beléptem a barlangba. Még mindig jobb ott, mintha kinnt maradok. Jövőbeli terveimben nem szerepelt az hogy hóemberré szeretnék változni.
A barlang sötét volt és nyirkos. A kövek síkosak voltak a lábaim alatt. Előhúztam a pálcámat és kis lángot varázsoltam a végére.
- Így legalább látunk egy kicsit. - mondtam elhúzott szájjal.
- Igyekezzünk, mert minél előbb kijutunk innen annál jobb lesz. - mondtam és elindultam. Egy ideje mentünk már mikor fura hangokat hallottam. Nawára pillantottam vajon ő lépdel ilyen furán? Nem...de akkor...
- Nawa, azt hiszem nem vagyunk egyedül. Suttogtam, és körbenéztem. Minta egy árnyat láttam volna elsuhanni az egyik mellékjáratban. Imádkoztam hogy csak a képzeletem játéka legyen az egész. Megszaporáztam a lépteimet.

*A lány nagyon belelendült a dolgba mikor megfogom a karját. S halkan megszólalok, s én magam is észre vettem már a lényt aki idebent él. Régebben is találkoztam vele.
- Nyugi van. Nem megyünk tovább. Ha csak nem most szeretnéd felfedezni ezt a barlangot. Itt csak a vihar végéig maradunk. Azt elmegyünk innen amilyen gyorsan csak lehet. A lénytől nincs miért tartanod... Ketten vagyunk emlékszel?
*Majd foglalok helyet lábamat magam alá húzva.
-A köpenyed térítsed magad alá. Nem lenne éppen jó dolog most megbetegedned.
*Bár tudtam, hogy akármit is kapna el azonnal el is tudnám látni de nem akartam használni az erőmet a cél végén meg szükségem lesz rá.
- Egy darabig még itt ragadunk szerintem ez a vihar nem lesz éppen kis nyári zápor.
*S egyre nagyobb hóréteg kezdi elfedni a nyílást ami kifelé vezet majd beáll a teljes sötétség. Csak vöröslő szempárom az mi tisztán világít.
-Nyugi ott rejtőzik távol tőlünk. Már jártam it akkor sem volt vele gondom...

Indultam volna tovább de Nawa megállított. Azt mondta csak addig maradunk itt amíg el nem ül a vihar.
- Jah értem. - mondtam. Azt hittem át kell vágnunk a barlangon. Megnyugodva gondoltam arra, hogy amíg közel vagyunk a kijárathoz addig semmi gond. Az a valami amit hallottam és amiről Nawa is tudott nem jelenthet nagy veszélyt, hiszen gyorsan ki tudunk futni innen ha előmerészkedne. Leültem és vártam. De úgy tűnt csak egyre rosszabb lesz a helyzet. A fura zajok amiket a valami kiadott annyira elvonták a figyelmemet, hogy már csak akkor vettem észre milyen nagy bajba kerültünk, mikor késő volt. A hó eltorlaszolta a kijáratot. Teljes volt a sötétség.
- Nawa, mégis hogy jutunk ki innen? Napokba telhet mire elolvad annyira a hó hogy kijussunk innen! - kezdtem pánikolni.
- És mégis milyen lény ez? Veszélyes? - kérdeztem, mert egyre közelebbről érkeztek a hangok. Pálcám pislákoló kis fényét a zajok irányába fordítottam.
- ááááááááá! - sikoltottam fel ijedtemben. Nem tudtam kivenni hogy pontosan mi is áll előttem, de nagy volt és szőrös. És úgy tűnt csak azt várta hogy kellő sötétség legyen a barlangban. Tuti meg akar enni minket!!!
Magam se tudtam hogy, de pálcám reflexből emeltem és a dög felé küldtem egy tűzlabdát. Nem igazán volt hatásos. Kicsit ugyan megpörköltem, de lényegében csak annyira volt jó, hogy felbosszantsam vele. Mivel sötét volt nem voltak árnyékok se, így a jól bevált trükkömet se tudtam alkalmazni.
Érzékeltem, hogy a dög felém csap egyik lábával. Épp az utolsó pillanatban tudtam elugrani előle, és már a földön fekve találtam magam. Még egy ütés, oldalra gurultam, így valahol a dög lábainál kötöttem ki. ~ Mit csináljak???~ Gondolkodtam magamban. Sötét volt és...hát persze!
Gondolkodás nélkül emeltem a pálcám és alkalmaztam azt az erős fényvillanást, amit korábban még ambaronban használtam, hogy kis időre elvakítsam az orkokat. Ha ott bevált, akkor talán itt is. A lény felüvöltött és teljesen megvadult. Össze-vissza csapkodott, még engem is eltalált. Kis repülés után nekicsapódtam a falnak, de olyan erővel, hogy a levegő kipréselődött a tüdőmből. A pálcám elrepült valahová, így az egyetlen fegyverem, a kis tőr volt amit normálisan azért hordtam magammal, mert Melor adta. Még sosem használtam.

*Nézem a lényt aki egyre közeledett, s láttam hogy a lányt szemelte ki magának. Jó nagyra nőtt mióta nem találkoztunk. Érdeklődéssel nézem ahogy a lánnyal kezd viaskodni. Aki egész szépen tartotta magát egy darabig. Aztán szorult a hurok s egyre inkább ugy tűnt bele kéne avatkoznom a kis csatába. Majd mikor a lény lesújtott volna a lányra egy kéz ütötte félre őt.
-Tessék...
*Adom a lany kezébe a pálcát.
-Miért kell látnod őt ahhoz, hogy legyőzd? Támaszkodj a füledre az orrodra bízz a belső hangban. Assasinok első leckéje a látás nem mérvadó. S most gyerünk...
*Állok félre kettejük közül bár én tisztán latom mi történik s egy pillanat alatt vége lenne. Ha viszont így tennék a lany nem tudna fejlődni. Bár nem igazán láttam meg varázsolni de egész gyengének tűnik.
-Szurkolok...

Nawa kihúzott a szorult helyzetemből, mint mindig. Aztán azt mondta, ha nem látok támaszkodjak a többi érzékszervemre.
-Tényleg épp most próbálsz tanítani? - csattant méltatlankodásom a sötétben, de aztán elhallgattam. Egy pillanat alatt átfutott a fejemen, hogy mennyire megváltoztam. Elkényelmesedtem. Régen magam oldottam volna meg a veszélyes helyzeteket, de mióta Nawával találkoztam, mindig mögé bújtam ha bajba kerültem. Annyival egyszerűbb volt, mint venni a bátorságot és az erőt, ahhoz, hogy magamtól oldjam meg a problémáimat. Ez nem én vagyok! Olyan vagyok mint a szegény bajbajutott királykisasszonyok a mesékben. Semmit sem oldanak meg és csak egy megmentőért sipákolnak. Sosem szimpatizáltam velük. És most elvárnám, hogy Nawa megmentsen...Hát nem! Egyedül oldom meg!
Robajt és suhanást hallottam. A szörny felém csapott ismét. Oldalra ugrottam, és közben gondolkoztam. Mit tehetnék vele? Egy pillanat alatt rájöttem hogy mi lehet hatásos.
Elugrottam az ütései elől, de közben a közelébe kerültem. Pálcám végére lángot bűvöltem, és egy kínálkozó pillanatban meggyújtottam a lény sűrű hosszú szőrét. Egy másodpercig apró sistergő hang hallatszott, aztán belobbant a dög bundája. Hátra ugrottam a kijárat felé. A szörny csapkodott és fájdalmasan nyüszített, aztán visszafelé vonult a barlangban.
- Azt hiszem kis időre megfutamodott. - mondtam elhúzott szájjal. Az égő szőr szaga rettenetesen orrfacsaró volt.
- Próbáljuk meg kiásni magunkat, amíg az elvesztett szőrét siratja. - javasoltam, most már sokkal magabiztosabb hangon Nawának. Talán épp ez kellett, hogy helyre rázódjak. Újra szembefordulni valamivel.

*Túl sókat kérdez s oly keveset cselekszik. Legalább jó diák lenne belőle amit csak lehet megkérdőjelez bár ahogy látom legalább felfogással nincs baj. Vigyorogva nézem ahogy a lány élet halál harcot vív. Majd befogom orrom mikor a lény meggyullad.
-Nem tudom mennyire akarunk mi kimenni míg tart a vihar... Hamar jeges lesz odakint a hangulat... S ha elkergetted másodszorra akár győzni is tudsz...
*Ülök vissza a földre s várok a lányra mit is akar most tenni. Bár bele gondolva lehet nem ártana végig menni ezen a rendszeren.

- Mi vaaaan? - néztem Nawára. Ő se túl jó tanár, túl nagy léptekben akar haladni.
- Nézd, én jó vagyok abban hogy olyan gyengepontokat találjak, amiket ki tudok használni képességeimhez mérten. De még mindig gyenge vagyok ahhoz, hogy olyan menő mozdulatokkal elbánjak vele mint te. - mondtam felhúzott orral.
Nawának nem tetszett az ötlet hogy kiássuk magunkat, és végül is igaza is volt.
- Akkor menjünk át a barlangon. Csak kijutunk valahova ha végig megyünk rajta. - javasoltam és elindultam. Semmi kedvem nem volt bevárni míg a frissen szőrtelenített lény visszajön.

*Nem igazán volt kedvem vitába szállni Ryn elméletével, hogy valahova csak vezet. De nem minden alagút végén var minket a fény. De bele mentem a játékba ha már ugyse tudunk elmenni talán valamit találunk odalent a mélyben.
- Az ha megtalálod a gyenge pontját még nem biztosítja a győzelmed. S nem is várom el, hogy olyan legyél mint én. Az én életem keserűbb annál mintsem ketten cipelnjék azt. Itt jobbra.
*Adok utasítást a lánynak hisz onnan mintha frissebb levegő szállingózna befelé. S ahogy egyre beljebb haladunk annál kevésbbé tűnik biztosra az, hogy innen majd kijutunk.
- Valamiért azaz érzésem támadt...
*Egyszer csak zuhanni kezdtem, majd seggre huppanva valamilyen nedves kövezeten kezdek csúszni lefelé. Nem olyan vészes az út viszont a végén egy hatalmas dobbantó van mi fellök a magasba. Furcsa fényes barlangba pottyanttunk mi ketten. Ahol drágakövek adtak ki fényt magukból. Olyan kövek voltak mit eddig még Sosem láttam. Furcsa zöld színben pompáztak.
-Megvagy?
*Kérdeztem Rynt akit végig hallgattam miközben csúszdáztunk.

- Nem, de legtöbb esetben a menekülési időt megadja. - válaszoltam egykedvűen. Én gyenge voltam, egyenlőre nem az volt a célom hogy bárkit is legyőzzek, hanem az, hogy sikerüljön hatásosan kimásznom a kelepcéből, amibe belekeveredtem. Majd ha erősebb leszek, lesz rá időm és affinitásom, hogy győzedelmeskedjek, de jelenleg csak erősebbé akartam válni. És az holtan elég nehezen megy...
Ahogy elindultunk a sötétben, észrevettem, hogy az út elég kuszának tűnik. Azt tartottam a legjobbnak, ha nem térünk le mellékjáratokba. Egészen addig míg valami meredélybe léptem és megcsúsztam. Kétségbeesetten kaptam el az első dolgot ami a kezem ügyébe került: egy kiálló szikladarabot. Hallottam, hogy Nawa csúszik le, majd puffanás és kisvártatva a hangja.
- Akkor tehát biztonságos? - kiáltottam le Nawának a sötét mélybe. Vettem egy nagy levegőt és elengedtem a sziklát. Síkos sziklákon csúsztam végig, majd valami sánc szerű rész megdobott, kis repülés után hangosan nyekkenve értem földet Nawa mellett.
- Hol a francban vagyunk? - kérdeztem hunyorgatva. Valami kövek halvány fényt bocsátottak ki körülöttünk.

-Nem....Nem az!
*S a lány már jött is utánam. Majd nagyot huppan, el is kaphattam volna de annyira nem számított.
-Nem tudom hol vagyunk, még nem jártam itt. Viszont egyben biztos vagyok, a hóvihar most a legkisebb problémánk.
*Nézek körbe a barlangban, egész kísérteties a hely. Felkelek, egy patak folyt végig a termen. Ahol valami folyik az kivezet valahova.
- Követni kéne... Hátha kivezet.
*Nyújtom a kezem ha még ül, ha nem elindulok a mentén.

Nawa azt mondta kövessük a patakot. Bólintottam és elindultam utána. Már egy ideje követtük a vizet, de nem úgy tűnt, hogy hamarosan kijutnánk.
- Talán jobb lett volna, ha megpróbálunk visszamászni a kőcsúszdán...- jegyeztem meg. Bár tudtam, hogy nem sok esélyünk lett volna a sikerre. Gondolkoztam azért rajta, hogy még nem késő megfordulni, de aztán meghallottam valami halk zajt mögülünk.
- Megpörkölt cimboránk megtalált minket. - Suttogtam Nawának és körülnéztem. Egy teremtett lelket nem lehetett látni. Megvontam a vállaimat, talán csak képzelődtem. Mikor tovább mentünk nem hallottam már semmi neszezést.
- Vagy mégs... - ebben a pillanatban egy hatalmas mancs ütött felém. Reflexből lebuktam, így az ütés felettem suhant el. Most már nem voltam annyira megijedve mint az előbb. Koncentráltam és pálcámat a lényre szegeztem. Kábító átkot szórtam rá. A szörny nem aludt el ugyan de azért kellőképp imbolyogni kezdett, mint akinek rögtön lecsukódik a szeme. Szem...
Előkaptam a Melortól kapott kis tőrt és mélyen belevágtam a szörny szemébe. Az felüvötött és összeroskadt a fájdalomtól.
- Futás Nawa! Ki kell innen jutnunk! - kiáltottam és futni kezdtem a patak mentén.

*Kezdett idegesíteni a lény, aki folyton utánunk lohol. Szemem megvillan s Ryn kis akciója után a szörny feje a földre hull. S arcomon meglátszik, hogy most kihúzta a gyufát.
-Van itt valami... Ami miatt ide kellett jönnöm.... Nem futok sehova.
*Ahogy a barlangba mászkálunk egy ismerős kép tárul szemem elé. Egy pentagramm, olyan a hely mint aznap este. Mikor Mia betekintést kapott Salamon múltjába.
-Most ott vagyunk... Ahol minden elkezdődött....
*Nézek körül s szemem elé tárul Salamon holtteste már ami maradt belőle egy hatalmas kősárkány. Ugyanazon zöld kőből ami megtalálható az egész barlangban. A lányra nézek. S közelebb lépek apámhoz ki az igazi volt hajdanán.
- Ő itt... Az igazi apám....
*Nézek kicsit jobban körül polcok mindenütt, vajon mit találok itt ha már ide vezetett a sors. Nem igazán tudtam ebben a pillanatban merre jár Ryn de hozzá szólok.
- Lesz itt egykét dolog ami téged is érdekelni fog... Anyám az egyik leghatalmasabb varázsló volt a Nawareanok között. S most minden tudása itt rejtőzik valamelyik könyvben. Nézzünk körül kicsit.
*A sárkánytól még magam is óvakodok kissé, valamiért úgy érzem attól, hogy élettelen még mindig átjárja valamiféle erő. Nem vagyok varázstudó viszont ezt a mágiát amit magából kienged még egy egyszerű halandó is képes megérezni. Hihetetlen talán de igaz. Elkezdek hát körbe járni, a könyvek mind egy ősi nyelven készültek, úgy látszik őseim nem akarták illetéktelen kezekbe adni tudásukat. S hamar meg is lelem az egyik igen értékes könyvet számomra.
- Lilith...
*Fogom a kezembe a könyvet majd Rynre pillantok.
- Ez itt anyámé volt, még a halála előtt jegyezte fel benne amit csak tudott...
*S bele lapozok a könyvbe, szomorúan veszem tudomásul, hogy itt lesz még mit fordítanom a lánynak. Majd rakom le a kőasztalra ami a sárkánytól nem messze volt elhelyezve. Viszont érdeklődésemet egy jóval nagyobb könyv fogja meg aminek nincs neve s külön állt a többitől. Több ezer éves lehetett mégis olyan volt mintha csak ma írták volna le. Bár jobban belegondolva mindegyik könyv kitűnő állapotban volt. Fellapozom s elmosolyodok.
- Anyám, szóval e fegyver mégis csak egy varázsbot volt... S ha kell a Nawareanok szolgálatában képes alakot váltani... Aha...
*Ami viszont hibás volt az elméletben az, hogy varázstudás kellett a megváltoztatáshoz. Ebben a pillanatban kis szomorúság ült ki arcomon viszont tovább olvasva rájöttem, hogy emberi lény képtelen ekkora erőt képviselni mint ami ehhez kell. Ahogy olvasok kiderül a halott sárkány erejéből fog megváltozni a fegyver. S egy lábjegyzet mit anyám kézírása jegyzett oda.
~ NE PRÓBÁLD MEG MAGADBA OLVASZTANI A SÁRKÁNY EREJÉT!
*Ez egészen intő jellegű főleg, hogy anyám írta. Salamon mégsem hazudott akkorát mikor azt mondta ő ölte meg. Ezek szerint az erő amit birtokolni akart az ölte meg őt. S azt hajdani Salamon a sárkánykígyó teteméből szedte ki. Viszont anyámnak amúgy is hatalmas varázsereje volt miért akart még többet? Fordulok oda a könyve felé majd mégis csak kezembe veszem. Átfutom csak a varázsigéket s egyéb kis történeteket átugorva a legvégére lapozok.
- A sárkány ereje oly hatalmas, hogy akár a világ urává is tehet. De próbálkozásaimat siker koronázta, de hatalmas árat fizettem az erőért... Talán napjaim lehetnek hátra.... Nem éri meg e erő erre a pár napra... Egyedül hagyom Aden fiam, Salamon megígérte, hogy felneveli s megtanítja mindenre amit én nem tudok átadni neki. Salának igaza volt, ezt az erőt egy halandó sem képes elbírni. S az életemmel játszottam. Utolsó napjaimban előkészítek neked fiam mindent, hisz tudom egyszer elvezet ide a véred.
*Majd kaptam egy részletes leírást arról, hogy fegyveremet hogy változtathatom át. Mire csak mosolyogni voltam képes, s szememből könnycseppek kezdtek szállingózni.
- Még valami gyermekem, mikor olvasod e sorokat... odakint a háború tüze perzsel fel mindent. Álmomban láttam ezeket, s láttam milyen bátorsággal harcoltál. Tudd büszke vagyok rád s Dremer öleléséből kísérem utadat.

- Ilyen nincs... - Csukom be a könyved- Vajon miért kellett ekkora erő neki?
*Bár egyre logikusabb a dolog, ha anyám jós volt látta ezt ami itt zajlik természetes élete alatt még elélt volna eddig főleg elfként. Gondolom szerette volna elejét venni a dolgoknak, de nem minden úgy sült el ahogy tervezte. Majd fegyveremért nyúlok s a pentagramm közepébe tűzöm. S ősi nyelven kezdek el beszélni, a sárkány a hátam mögött a szavak hallatán felfénylik. Most szinte nappali világosság van idebent. S az ezüstös fegyver felfénylik, majd szikrázni kezd, minek hatására kénytelen vagyok eltakarni szemem. A fegyver mindig gazdáját szolgálja, mindig azzá válik mire éppen szüksége van bajtársának. Percekig tartott a metamorfózis s a végén egy íj áll ki a földből. Érdekes volt, húr nélkül nyílvesszők nélkül. Egy csupasz test állt ott előttem. Lassan közelebb lépek hozzá, s mikor kezem rá helyezem furcsa érzés kerített hatalmába. Felemelem s kezembe veszem, mintha a húrt fognám meg úgy húzom hátra, s mikor teljesen megfeszíteném egy vessző jelenik meg kezembe. Olyan zöld színű mint maga a sárkány. Majd leeresztem a húrt s a fegyvert is.
- Félelmetes... varázserő nélkül varázslatot használok. Bár van egy olyan érzésem.... mindegy....
*Kissé át kell alakítanom ruhámat, főleg azért mert a régi hármas fogórész helyett most egy íjat fogok ott tartani. Ne ezer még a dolog, s vissza is megyek a könyvhöz. Míg olvasgatok teljesen szem elől veszítem Rynt, nem is igazán figyeltem rá de most tekintetemmel őt keresem.
-Ryn... találtam itt valamit- Nézek körbe- De hol vagy?

A lény felvisított mikor a szemébe vágtam a tőrömet. Úgy gondoltam ezzel vége is. Egy tőr nem kiskés, biztosan az agyáig hatoltam vele a szörnynek. Ha szerencséje van pár pillanat múlva meghal, ha nem akkor sokáig fog szenvedni, míg vége lesz....nos Nawa elejét vette a dolognak. Talán nem akarta hallgatni a szerencsétlen pára végtusáját, talán csak türelmetlen volt, de lefejezte. Ránéztem a fiúra és megcsóváltam a fejem.
- Nem bírtad ki mi? - morogtam a bajszom alatt. Aztán követtem a fiút. Egy elég sajátos helyre vitt, volt ott minden ami a hatásossághoz kell: pentagramma, kőasztal. Szó se róla, elcsodálkoztam, hiszen ki gondolta volna hogy egy ilyen barlangban akadnak érdekes dolgok is. De ami a legfurább volt, hogy Nawa az apjaként mutatott be egy sárkánytetemet...
- őőőő...- kissé összezavarodtam.
- Akkor most te mis is vagy valójában? - néztem rá elhúzott szájjal, de a fiú nem velem foglalkozott. Valami könyvet lapozgatott. Gondoltam hagyom, hadd tegye amit akar, én addig körbenéztem.
Eddig is éreztem hogy a tetemből erősen szivárog a mágia, de egy ilyen lénynél ez nem meglepő...a hatása viszont sokkal inkább az volt. Mint a mágnes úgy vonzott magához, és minél közelebb értem annál furábban éreztem magam.
~ Ha megszerezném ezt az erőt...ha az enyém lenne...és miért is ne? Kell nekem! Akarom! Ezzel én lehetnék a világ ura! Nem kéne évekig tanulnom, hogy erős legyek. ~ egyre közelebb léptem a tetemhez.
Immár megszűnt számomra a külvilág. Csak egy gondolat maradt, az akarás. Nagyravágyás, kapzsiság...ezek a nem rám jellemző érzések kerítettek hatalmukba. Valahol messze Nawa hangját hallottam.
- Csend legyen! - valahonnan távolról érzékeltem hogy a saját hangom élesen szeli át a barlang csendjét. ~Nem érdekel Nawa és a nyavalyás dolog amit talált. Engem csak annak a módja érdekel, amivel megszerezhetem az erőt...a hatalmat...a..~ Már majdnem megérintettem a tetemet, mikor megtorpantam. Valahol a tudatalattimból előtört az igazi önmagam. Egy pillanatig úgy álltam mint egy szobor, előrenyújtott kézzel, viaskodva önmagammal, aztán:
- Szórakozz mással! Nekem nem kell senki más ereje, mert én tudom...mert nálam jobban senki se tudja hogy egyszer én leszek a legerősebb mágus a földön! És ehhez nem kell semmi más csak én magam!!! - kiáltottam mérgesen. Aztán hirtelen megfordultam. ~Kiálltam a próbát, kicsi és jelentéktelen maradtam, évekig kell keményen tanulnom hogy jobb legyek, de Önmagam maradtam!~ Egyszer régen Melor mondta, hogy minden mágus életében eljön az a perc amikor meg kell küzdenie magával. Aki a könnyebb utat választja az nem valószínű hogy jól jár. És én úgy gondoltam ebben igaza van. Lehet nem leszek hatalmas jó pár évig, lehet hogy soha, de úgy élhetek, hogy tudom én minden tőlem telhetőt megtettem.
És most először Ambaron óta elmosolyodtam. Végre éreztem magamban az önbizalmat. Valahol éreztem, hogy amit mondtam az igaz, egyszer erősebb leszek mint mások. Nem kell semmi máshoz folyamodnom, csak Önmagamhoz.
- Ne haragudj Nawa. Mit szerettél volna? - kérdeztem a fiúhoz sétálva.

*A lány visszatér s mosoly húzódik arcán. Arcához érek majd végig simítom azt s halkan megszólalok.
-Az igazán erősek a legnagyobb viharban is képesek mosolyogni.
*Átnyújtok neki egy könyvet amit ha elvesz megláthatja rajta a feliratot:Lilith. Elmosolyodok majd megszólalok.
-Ez itt az anyám feljegyzései. Varázslatai s minden amit tudott a varázslatokról s a mágikus erő növeléséről. Egyenlőre nem fogod tudni elolvasni viszont majd segítek neked benne. S vissza térve a kérdésedre... Én egy bonyolult lény vagyok. Az első ősöm az a sárkány volt. Utána már csak emberek orkok elfek jöttek a sorban. A legközelebbi ős egy ember és egy elf volt. Lilith az anyám egy fehér elf volt míg apám egy egyszerű halandó ember. Ő nevelt fel miután anyám meghalt, mikor megpróbálta magába olvasztani Salamon a sárkány erejét. Ezért lettem bérgyilkos, anyám révén viszont egy Nawarean...
*Nézek a lányra, megvárom hogy megeméssze a hallottakat.
- Ez egy ősi nyelv, olyan ősi mint ez a kolosszus mögöttem. Közel jár már a tizezerhez. Nos? Érdekel?

Nawa elmondta hogy mi is ő valójában. Nem lepődtem meg, hiszen már egy ideje együtt barangoltam a fiúval. Bolond is lettem volna ha azt gondolom ő egy egyszerű ember. Abban már eddig is biztos voltam hogy varázslények is keveredtek a vérvonalba amibe beleszületett. Azt azért nem gondoltam hogy sárkány is van a felmenői között, de végül is nem meglepő.
- Ezért vagy ilyen furcsa. - állapítottam meg.
A fiú származásánál sokkal meglepőbb volt az hogy felajánlotta nekem édesanyja tudását. Kis ideig elgondolkozva néztem a könyvet. Nem azért mert nem tudtam az első másodpercben már hogy mit akartam, sokkal inkább azért mert a fiútól ezt meglepő lépésnek találtam. Elmosolyodtam, aztán sóhajtottam. Odasétáltam a kőasztalhoz és felültem rá.
- Nézd Nawa! Én nagyra értékelem, hogy egy ilyen -mondjuk úgy-hatalmas ajándékot szeretnél nekem adni. - mondtam halvány mosollyal az arcomon.
- De ugye tudod, hogy nem fogom elfogadni. Rengeteg okom van rá hogy miért ne, de a legfőbb ezek közül az, hogy én nem akarom követni anyád példáját. - mondtam ki őszintén amire gondoltam.
- Én megértem hogy vannak helyzetek, mikor egy ilyen erő - itt a sárkány teteme felé mutattam - szükséges hogy elérjük a célunkat, megmentsünk valaki számunkra fontosat. De őszintén szólva, én nem folyamodnék soha más erejéhez. Anyád máshogy gondolkozott és nem mondom hogy nem ő volt a bölcsebb kettőnk közül. De a lényeg hogy teljesen más személyiségünk volt és ez kihat a mágiánkra is és a fejlődésünkre. Egy mágus fogadhat maga mellé mestereket, olvashat varázskönyveket, de fejlődni, erősödni akkor fog ha maga találja meg a módját annak, hogyan lehet jobb. Én így gondolom. - magyaráztam meg.
- Azt a könyvet őrizd meg, saját magad számára. Hogy lásd édesanyád milyen fantasztikus volt, a saját erejéből. És ha majd én is tudok írni egy ilyen könyvet, akkor majd látni fogod azt is, hogy én milyen fantasztikus vagyok a saját erőmből. - mosolyodtam el.
- Te egyenlőre még úgy látsz engem, mint egy gyenge kicsi és talán aranyos, de mindenképpen megmentésre szoruló nőt. És egyenlőre talán még ilyen is vagyok. Nemsokára viszont már más lesz a helyzet. És én tudom mit kell tennem, hogy tovább jussak. - ugrottam le az asztalról.
- Éppen ezért, ha kijutunk ebből a barlangból egy időre elválnak majd az útjaink. Attól nem félek hogy nem futunk össze hamarosan újra. De akkor már máshogy fogsz rám nézni. - mosolyodtam el és elindultam valahol a sötétből friss levegő áramlott a barlangba. Nem is olyan messze ott volt a kijárat, a hegy túloldalán.
Az első dolgom az lesz, hogy meglátogatom Melort.

*Ránézek a lányra majd megfogom felkarját nem túl erősen majd elmosolyodok, szemem most valamivel melegebb mint máskor.
- Nem furcsa csak más!
*Majd a lány vissza utasítja az ajánlatom, nem zaklat fel s megértem az érveit, majd a könyvet vissza teszem egy polcra. S vissza nézek a lányra.
-Én egy társat látok benned...- Eresztem el a könyvet majd sétálok vissza hozzá.- Nem holmi pátyolgatnivaló gyermeket...- Sétálok vissza az éppen leugró lányhoz- Egyedül semmi sem megoldható, nem állítom, hogy nem vagy kedves a szívemnek de attól még ugyanúgy háború dúl. S leginkább most egy bizalmasra van szükségem aki tudom, hogy nem fog otthagyni a harc közepén, hisz ő maga is tudja a másik fél sem tenné meg.
*Majd a lánnyal mentem kifelé a barlangból, amikor az ajtóhoz értünk a barlang fegyverem lelőhelyére vezetett ki, szépen kígyókkal kidíszített szoba volt, majd annak végén volt a kijárat.
- A sors úgyis össze sodor minket, vigyázz magadra s légy erősebb a magad útjából. Én még maradok s fejlesztem képességeimet. Átolvasom mit is örököltem pontosan. Légy jó!
*Intettem a lánynak majd vissza indultam még mielőtt eléggé eltávolodott volna a láány még hátra pillantok. Majd halkan megszólalok.
- Furcsa... kevés ilyen van mint ő... Találkozunk még kicsi Ryn...

|Köszi a játékot Ryni |

*Mióta a lány elment szinte síri csend maradt a barlangba. Olykor-olykor már hiányzott a lány hangja, pedig nem voltunk sokat együtt az úton s meglepő milyen nehéz is vissza térni a magányhoz miután már megszoktad valakinek a társaságát. Viszont ezen nem volt időm agyalni, az ambaront lerohanó sereg már új célja felé vette az irányt. S nekem még ezer s egy dolgot kellett megtanulni még. Három napon keresztül olvastam az első Nawarean feljegyzéseit a pecsétekről, majd utódai feljegyzéseit. Megtudtam őseim javarészt csak mágusok voltak. Egyedül Lanur idejében volt híjján a mágiának. Nawarean Tyr az akkori ősöm feljegyzései alapján a pecsétek mind magiából táplálkoznak. S az, hogy milyen gyorsasággal vagyok képes váltani a két pecsét között csak az dönti el, hogy mekkora a mágikus erőm. Ezek szerint akik nem rendelkeznek vele azok hátrányos helyzetben vannak a mágiát használó őseimmel szemben. Viszont a sárkány s annak darabjai ebben segítséget nyújtanak. A fegyverről is elolvastam mit érdemes volt ismét csak Tyr feljegyzéseinél találtam hasznos leírást. Neki is íj jutott osztályrészül hisz a fegyver kipotolja gazdáját. Tovább olvasva jutottam el arra a következtetésre hogy a fegyverem engem használ fel a mágia gyűjtéséhez. Viszont Tyr köveket vitt magával hogy könnyebben képes legyen halmozni a mágikus erőt. Ezek a kis kavicsok úgy működnek mintha egy mágnes lenne. Elnyelik a mágiát a körülöttük lévő környezetből. Ekkor húztam magam elő a nagykönyvet miben a varázslat amellyel fegyveremet is megváltoztattam. Ebben derült fény arra, hogy ezek a kövek valamelyest képesek megvédeni a varázslatoktól viszont elnyelési képességük igen csak határos. Salamon teste egy tömör szikla ami hatalmas mennyiségű anyagot tartalmaz. Ezért idebent képes vagyok a nyilat korlátlan számú vesszővel használni. Odakint más a helyzet,ismét Tyr feljegyzései alapján tudtam csak meg az íj legfeljebb húsz lövésre képes egyidőben. De mindenhol vannak kiskapuk. Mikor az íj kifogyott a mágikus energiából Tyr egy apró követ helyezett bele mi vész esetén még két lövést tudott biztosítani. Majd felnézek a könyvből.
-Harmadik napja, hogy ebbben a barlangban ülök... Ideje lenne elindulni. Ami kellett megszereztem s most... Thalion...
*Tyr irományát magammal vittem úgy ahogy három kis háromszög alakú zöld követ. Thalion székhelye felé.

*Thalion felé vettem az irányt Olassie egy napra van, a hegyekben mindig felszabadultnak érzem magam. Itt fennt nem érdekes akármi is történik odalent. Egy éjszakát töltök el a hegyekben, éjszakára egy hasadékban bújok meg tüzet rakva s előre össze szedtem annyi fát amennyivel az éjszakát még kihúzom. Hamar elaludtam korgó hasamat ezzel sikerült a leggyorsabban lenyugtatnom. Egy álmot kezdtem el látni. A semmi közepén álltam, majd egy ezüstösen világító ember méretű alak tűnt fel.
-Jó sokáig várattál Nawa...
- Ki vagy te? -Kérdezem
-Ivy
- Nem így értettem. Honnan és mikor hol? Honnan ismersz?
-Egy éve együtt lógunk hamarosan. Amúgy sem csíptem már azt a formát jóanyád tíz éven keresztül forgatta...
- Ez csak egy álom...
- Tulajdonképpen mire számítottál egy íj elkezd ordibálni hogy helo szia itt vagyok. Azt hinnéd hogy elment az eszed. S valld be ennél azért jóval furcsább az amire képes az a fegyver. Mint hogy a mágia szinte életre keltette. Nos én egyszerűen csak a mágia megtestesülésének nevezném magam.
- Ez őrület...
- Viccelsz velem? Na mindegy hagyjuk... Azért jó volt veled találkozni. Majd még beszélünk!
*S a fény ami addig volt eltűnt a szemem elől s az álom is abba maradt. Kinyitom szemem, beköszöntött a reggel. Elgondolkoztam a történteken, s Továbbra is csak azt gondolom hogy egy álom volt csupán. De biztos hogy a fegyvereket ezentúl Ivynak nevezem el. Ha már ilyen bolondságot álmodtam.

//Feline-nek//

Hát a nevét nem mondta meg, sőt, bár még mindig nem gondoltam, hogy tényleg elvágná a nyakamat itt az embertömegtől alig pár lépésnyire, bármennyire is igyekezett vagy tényleg dühös volt, azért komolyan kezdett kényelmetlenné válni a kés hegye a torkomon, ami szavaival egyetértésben a bőrömbe nyomódott, figyelembe sem véve a mondókámra, hogy megvághat.
Akkor kezdtem úgy igazán jobban aggódni, mikor megéreztem, ahogy a teste egyre melegebb lesz és pár perc után szinte sütött, szemei pedig egyre fényesebben ragyogtak.
Nem is a lánytól kezdtem el tartani most sem, nem a fenyegetései aggasztottak, habár mikor a családi ékszereket kezdte emlegetni, azért kissé összébb húzódott a gyomrom, hanem attól tartottam, hogy megint kirobban belőle a mágia, amit ezek szerint képtelen kontrollálni és ki tudja, nem-e válok egy marék hamuvá a kezében a következő pillanatban.
- Nyugi kis boszorkány, nyugi! – koppant a fejem a falon, ahogy próbáltam hátrébb húzni a mozduló penge elől, majd önkéntelenül is kaptam előre a kezem, feledve a táskáját, meg minden mást, amivel eredetileg szándékomban állt vele szemben, ahogy a tőr hegye egyre lejjebb és lejjebb csúszott és megállapodott az ágyékomnál és én megpróbáltam távolabb tartani magamtól. – Nem kell egyből ennyire agresszívnak lenni! Képes lennél egy kis félreértés miatt megakadályozni egy férfiembert, hogy aranyos porontyokat nemzzen egy hasonló szépségnek, mint te? – hadartam kissé gyorsabban, de a szeme villanása inkább arra ösztökélt, hogy jobb lesz, ha kielégítem a kíváncsiságát, ha már ezek szerint semmit nem tud róla. – Mágiát használtál gyönyörűm, méghozzá ha ez nem volt tudatos, akkor is hatalmasat. Nekem is van hozzá tehetségem, láthatod miért, - utalok a hegyes fülekre, a vöröslő szemeimre, - de még nem láttam ennyire spontán, erős varázshullámot, amit kibocsátottál. Azonban, ha erről többet akarsz tudni, nem én vagyok a te embered, a sajátjaimat használom, de ami neked van, ahhoz minden bizonnyal valami mester kell. – vonom meg a vállam óvatosan, nehogy valamit félre értsen.
Ha valakinek szorítottak már felettébb hegyes szerszámot a ….szerszámjához, akkor tudja, hogy ilyenkor nem nagyon ugrál az ember.
- DE nem mondok többet, ha nem veszed el azt a nyomorul kést. – makacsolom meg magam, remélve, hogy jók a megérzéseim és nem valami őrült némber, akit félreismertem.

/Filnoren után /
*Ahogy a nem is oly régi veszedelem arrébb száll, ismét vissza tértem a hegyekbe. Egy galambot engedtem útnak levéllel s ennek már egy hete. Lassan eljön az idő, hogy megerkezzenek. A sebek amiket begyűjtöttem mar összeforrtak s megint formába lendültem. Viszont most egy kényes beszélgetőpartner érkezik s ráadásul többedmagával. S ahogy a barlang bejáratánál állok ugy szemem elé kerül egy kis csoport. Az előőrs ide érte azt jelenti a maradék sem lehet túl messze. S már ők is feltűnnek a látóhatáron. Mire az előőrs elér hozzám.
-A csend legyen veled testvér.- köszönt a legmagasabb rangú.
- S a sötétség óvjon téged.
*Viszonzom majd rátérek a lényegre.
- A nagyfőnök maga jött?
-Igen, s még négyen jöttek el... Sajnos az ötödik a vízesések városában volt Aznap...
-Ez nem jó hír... Emberei maradtak?
-Egy maroknyi a száz főből...
-Nem kíméletes a háború... Akkor komolyan vették valószínűleg amit megirtam.
-Mint latod Nawarean eljöttünk mert menedéket kínáltál a háború elől.
-Menjetek beljebb odabent eleg hely van hogy mind elférjünk.
*Mutatok az ősi barlang irányába. S ők bemennek én tovább várom a csapatot kik ahogy megérkeznek egyből beljebb kerülnek. S mi hatan elvonulunk az assasinok hada mellől hogy megvitassuk hogyan tovább. Egy kerek asztal fogad Mindenkit hat székel. S ahogy leülünk bele is kezdek.
- Elérte a városokat a háború... Nem sok idő kell, hogy ismét megegyen egy várost. Viszont mindenem előtt üdvözöllek titeket testvéreim...
*Egy sötét elf egy surranó a maradéka ember a társaságnak.
-Úgy vélem e elfeledett hely menedéket nyújt számunkra, s feltételezem ebben egyet értünk a nagyvárosok mind temetők.
*Halk igenleges dörmögés. Majd folytatom.
- Akkor mennyi ember érkezett?
-közel ötszázan jöttünk kicsit valamivel több. Ahogy kérted kis csoportokban indultunk útnak rejtek ösvényeken. S nem messze a hegyektől verődtünk össze.
-Helyes... Akkor először a magusoknak fel kell húzniuk egy lakónegyedet. Azok kik értenek a fegyverkovácsoláshoz adjátok ki szedéssék össze az összes zöld követ. Pajzsokat s pancelokat újra kell önteni s beléjük elegyiteni a köveket. Mágusok biztosítsák a tüzet.
-Álljunk meg egy szóra!- kiált fel a főnök a fővárosiak vezetője - ki mondta neked, hogy itt te osztod majd az észt!
*Hűvös tekintet fogadja a fellángolást.
-Ülj vissza a helyedre s maradj csendben... Vagy bergyilkosok módjára megöllek s átveszem a helyedet... Innentől kezdve, hogy eljöttetek kénytelenek lesztek azt tenni amit mondok... Vagy mindannyiotokat megöllek... Az én nevem Hosshin Ekko... Egy olyan világból ahonnan én jövök a tápláléknak nincs felszólalási joga... S kettőnk közül én tudom hol keressem a fekete sárkányt a barátság érdekében... Avagy eldönthetjük harc során is, életre halálra ahogy az igazi harcosokhoz illik...
*Sötét tekintetem rávetül a főnökre.
- Mi az? Talán meghűlt az a forrongó vér?
- Bátor vagyok de nem hülye...- Jelenti ki a főnök- Ezt még egyszer nagyon megbánod! Mindig légy résen Hosshin! Nehogy egy éjszaka tőr kerüljön abba a sötét szívedbe...
- Megfogadom a tanácsot.
-Biztosan mellé akarunk állni? Mi biztosítja ha nyernek mi éppen maradunk? - Kérdez a főnök.
-Semmi... Viszont ha ellene vagyunk még Ennyi esélyt sem kapunk.-Mondtam majd körbe nézte s vissza tértem az eredeti mondandómhoz.
- Legalább ötven embert kérek az elitjeiteket... S azok közül is a legjobbakat. Nekik minél előbb csatakész kell lenniük. Megkérhetem hát egyikőtöket hogy jelentse a kint várakozóknak a dolgukat?
*Egy ember feláll meghajtja fejét majd visszamegy s kezdi a szervezést.
-Az emberek egyre délebbre húzódnak majd, egy portyázó osztag kell kik nőket hoznak. Az alkoholt megtiltom a népnek!
-Hosshin ez biztos jó ötlet? Háború idején?
-Az alkohol elhomályosítja az elménket, Ennyi harcos egy helyen nem éppen kedvező eset ha egymás vérének esnek. Egyébb dolgok is akadnak odakint mint az alkohol. Szakácsok szobalányok kellenek nem dedet ringató anyák olyanok kik rendet tartanak....
-Egyszóval rabszolgák...
-Pontosan.-A sötét elf ki felszólalt jól látja a dolgokat- Kis falvakat veszünk célba. Karavánokat kiket gyenge kíséret őriz. Nem kelthetjük fel a figyelmet. Túlélőt nem hagyunk magunk mögött.
-Azt kéred saját népünket pusztitsuk?
-Tettél eddig mást is?
*Mély hallgatás következik s mindenki tudja igazam van.
- Élelmet s nőket. Ez kell a férfiaknak, hogy harcolni tudjanak. A mágusok egy fogda részt is alakítsanak ki vegyenek minket körbe védő varázslatokkal. Harminc ember kezdje kemlelni az eget s a Földet... Te ott!
*Mutatok az egyik emberre ki feláll.
-Menj add at az utasításokat. Te leszel a védelmi felelős.
*Bólint kimegy.
-Sötét elf uram, a maradékot szedd rancba s alakíts belőlük egy egységet. Bízom benne hogy megfelelő vagy a feladatra.
-Én meg abban hogy nem a halálba vezetsz minket.
- Reménykedni kell... Mehetsz.
*S ő kimegy
- A rajtautesekkor minden harcképes férfi aki önként beállnak fegyver nélkül vasban hozzátok. Majd meglátjuk nem e csak szökni próbálnak a végzet elől. Te leszel a felelős a kiképzésekért. S te Surranó barátom saját egységet kapsz s ti lesztek a szabotázs egység minden faluba ti erkeztek elsőnek s Aznap éjjel meg kiirtotok minden őrt. Később növelheted a számot most viszont kis csapatok kis kockázat.
*S hamarvást ketten maradtunk régi barátommal.
-Velem mi a terved?
-Te fogod felügyelni ezt a helyet s azt hogy minden a tervek szerint alakuljon.
-Ez egy nagy feladat miért pont én?
-Mert te vagy a legravaszabb... Ahogy kértem mindenhol maradtak kémek igaz.
-Igen maradtak.
-Rendben, akkor vezessed a Nawareanok népét.
-Miért pont ez a nevünk?
-Ez egy hosszú historia majd legközelebb elmesélem neked most viszont minél előbb útnak kell indulnom hogy megszerezzem a sárkányok támogatását és a fekete bizalmát.
-Rendben de szavadon foglak!
-Rendben barátom. Akkor A csend legyen veled...
*Indulok kifelé a barlangból
-S a sötétség óvjon. Munkára emberek!
*Verinol felé indulok a fekete sárkány eme utat mutatta meg ha keresném őt.

/Hazatérés/
*Mélyen szántó gondolatokkal térek vissza a hegységbe. Két assasin fogad s utamra enged, érezni a mágikus falakat ahogy egyre közelebb érek a rejtekhelyhez. S ahogy belépek a barlangba szemem elé csodás látvány tárul mindenhol fáklyák világítják a helyet a házakat felhúzták. Az emberek kimerülten tekintenek fel rám, s én csak intek mindenki maradjon nyugodt, nem hiányzik a felhajtás. Majd az ideiglenes vezér is elém kerül.
- Nohát vissza tértél...
- Bizony vissza, csodaszép munkát végeztetek, hogy sikerültek a portyázások?
- Csendesen s meglepő nagy sikerrel, elhanyagolható veszteségekkel tértünk vissza s szép számmal jöttek a foglyok, nők és gyermekek. A harcképes férfiak száma kissé megnövelte a seregünk létszámát. De nem lenne elég egy nagy város bevételéhez.
- Erre számítottam, a rabszolgákkal tisztesen bánjatok, nehogy álmunkban folytsanak meg minket.
- Ez csak természetes nem állatok vagyunk Hossin. S miképpen alakult a találkozó?
- Erre később vissza térünk, ami most fontosabb hogyan állnak a frontok?
- Értesüléseink szerint Mardan s Orod ostrom alatt...
- Értem, ez tökéletes ha jól számoltam a háború kikerüli ezt a helyet, hisz se közel se távol nincs itt semmi mit érdemes lenne megtámadni.
*Sétálunk tovább most már együtt, s eközben folytatjuk a csevegést.
- Igen elkerült minket a vész viszont talán túl közel vagyunk hozzá pont ezért.
- Meglehet minél közelebb a vész annál távolabb a baj- felelem rá.
- S most hogyan tovább?
- Az ötven ember készen áll?
- Természetesen, kipihenten csatára készen.
- Remek! Meg kell mondjam vezetői képességeid nem hagynak kívánni valót maguk után. Éreztem, hogy megfelelő embert választottam meg a főnöknek. - Vigyorodok el, mire egy enyhe mosoly ül ki társam arcára.
- Köszönöm, nem kevés időt töltöttem el ebben a pozícióban. Viszont nem tetszik továbbra sem, hogy valaki parancsokat oszthat nekem...
*Tekint rám a férfi résnyire nyitott szemekkel.
- Viszont mégis csak jobb egy embertől parancsot kapni mint a fővárosban a sárkányok eledelévé válni...
- Ez nem kétséges... Viszont most mi lesz a következő lépés?
- Továbbra is gyűjtögetünk, felhalmozzuk az embereket, ki kell képezni őket. Ehhez szabad kezet kapsz.
*Lassan oda érünk a rabszolgák részlegéhez, őrök állnak minden ajtó előtt s ablakai rácsosak, belépve az ajtón rácsok fogadnak, s négyesével elkerített nők és gyermekek. Vöröslő tekintetem fürkészi őket.
- Anyát gyermekétől nem szedtétek szét igaz?
- Nem, egy cellába kerültek, vagy egymás mellett vannak.
- Helyes úgy kell ránk tekinteniük mint megmentőjükre s urukra.
- Ezt elég nehezen tudom elképzelni hisz rengeteg férfit mészároltunk le, apákat fiúkat.
- Mindenkinek megvolt az esélye arra hogy letegye a fegyvert s csatlakozzon hozzánk.
- Hát valami olyasmi.
*Majd megtorpanok egy cella előtt, s leguggolok egy anya ringatja csecsszopóját.
- Mindened megvan mi kell?
- A szabadságon kívül gondoltad?
- A szabadság egy fogalom amit azok találtak ki kik eddig is uralkodtak rajtad. Ha erős gyermeket nevelsz ki minket szolgál elnyered vele a szabadságod...
*Állok fel mellőle majd haladunk tovább.
- Etessétek őket rendesen, s ha kérnek valamit módunk szerint adjuk meg nekik. Hidegek idebent az éjjelek lássátok el őket takaróval, szalmával min alhatnak s befedhetik magukat.
- Nyugalom Hossin, minden idő kérdése, nem oly egyszerű erre a helyre mindent felcipelni.
- Annyi embert használj amennyi csak kell, minél előbb szeretném ha kipihent sereg állna előttem. Ahhoz viszont most kemény munka kell.
- Rendben.
*A körút után saját szállásomhoz vezet a főnök, nem valami hatalmas palota egy embernek éppen elég.
- Ez itt a te lakhelyed, remélem megfelel....
- Tökéletes, ennél jobb nem is kell. A föld az én ágyam s az égbolt az én takaróm... Eddig ezekhez szoktam. Most viszont pihenek egyet, hosszú út van mögöttem... Viszont utána hívd össze az ötöket.
- Rendben.
*Majd én nyugovóra térek, s az ajtót reteszre zárva hunyom le szemem.

/A hátam mögött /
*Összeül az ötös tanács míg én az igazak álmát alszom.
-Mi legyen most? Nem tudjuk mit beszélt a fekete sárkánnyal.
-Azt mondta még vissza térünk rá... Nem bízom meg benne...
- Ahogy mi sem...-Felelte a sötét elf.
- Orvtámadás? - kérdezi a surranó
- Az lenne a legbölcsebb, szemtől szembe nem biztos hogy esélyünk lenne ellene... Láttam mire képes... Jobban mondva az Ambaroni bagoly mesélt egyet s mást...-Felelte a főnök
-Kivárunk vagy azonnal cselekszünk?-Kérdezte az ember.
- Bölcsen meg kéne várni míg elmeséli mi történt vele s a sárkánnyal, s utána lépni.
- Mivan ha ide hozza őket? S akkor esélyünk sincs ellenük...
- Akkor? -Szigorú arc a Főnökön - mindenki azt mondja vessünk véget ennek a históriának?
*Négy bólintás mind az öten megszavazták Hossin Ekkot ma éjjel eléri a végzet.

/A végzet az ajtómban/
*Ahogy azt egy ügyes bérgyilkostól elvárható az ajtó halkan kinyílik s belép négy ember az ajtón kardok csillannak meg s azonnal böködni kezdik az ágyat. S talán a harmadik szúrás után állnak meg. Mire halk kuncogás töri meg a csendet.
-Lám lám a sötét elfnek igaza lett... Mégis csak meg akartok szabadulni tölem milyen gaz dolog, hogy assasin assasint öljön....
*Egy gyertya lángra kap, s én vörösen izzó tekintettel figyelem a négyest kik csak most figyeltek fel egyik társuk hiányára.
- Akkor ezennel halálra ítéllek titeket árulás vádjával.
*Az ajtón kívül három halál sikoly hallatszik, majd egy gyáva féreg könyörgése. Majd ő is elhallgat. S én kilépek az ajtón a vért letörölve a pengémről.
-Mi a neved?
-Zaricse.
- Rendben ezentúl te vezeted a népünket míg én tavol vagyok... Miért engem választottál helyettük?
- A hatalom megreszegitette őket s most hogy megrendült eszetlenül kezdtek viselkedni... Én úgy vélem veled van esélyünk a túlélésre míg Velük a biztos pusztulás várt minket... Ennyi az egész.
-Értem Zaricse a túlélőt diszkréten vesd börtönbe...
- Van túlélő...
- Van holnap reggel nyilvánosan végezzük ki...
- Demonstráció?
- Valami olyasmi....
*S én nyugovóra tértem egy masik szálláson, ami jóval pompásabb volt mint az amit nekem szántak. Csupa ékszer arany s egyébb földi barátságok. S nemsoká megpirkadt, vöröslő égbolt tarult az örök elé.

*Az őrszemeken kívül mindenki a főtéren gyülekezik, nagy az izgalom senki se tudja miért hivtak össze mindenkit kora reggel. Már terjengenek a pletykák mindenki csak találgat s egyszer csak az emelvényen megjelenik Zaricse alakja. S hangos köszöntéssel üdvözöl mindenkit. Majd bele is kezd a szónoklatba.
-Testvéreim! Mi az első törvényünk?
-Sose vadássz a testveredre!- Zugja egyszerre ötszáz ember.
-S mi a második?
-A vezér szava szent!
*Zaricse elégedetten bólint.
-Ezek szerint mi mindannyian tisztában vagyunk a törvényekkel s azzal is mivel jár ha nem tartjuk be! S ennek ellenére merényletet akartak végrehajtani Hossin ellen! Álmában kívánták meggyilkolni!
*A tömeg felbolydul s egyszerre zengik.
-Halál! Halál! Halál!
- Éppen ezért szomorú a szívem, hogy saját vezetőitek akarták megölni azt ki otthont adott nekünk!
* A tömeg elhallgat egymásra tekint a sok száz ember.
- Hossin az éjjel hármójukkal végzett! S egy életben maradt ki elmondása szerint úgy könyörgött az életéért mint egy gyermek az anyja csecséért!
*Halk kacajok törték meg a csendet.
- Szomorú nap a mai... Legnagyobb vezérünknek ma feje vétetik hisz elárulta legszentebb törvényünket!
*Majd én a pallóra fektetem komor arccal.
- Dremer kísérjen utadon testvér!
- Mi lenne ha kidobnánk mégis csak ő volt a vezérünk!
- Vállalod hát a felelősséget ha a nyakunkra hozza lanur seregeit?
*Csend honol majd egy hang szólal meg a tömegből.
-HALÁL!
*S a bárd lesújt s a fej a porba hull.
-Szép szónoklat volt Zaricse...
*Majd elégedett vigyorral térek vissza szállásomra.
~Egy gonddal kevesebb...

//Avlanion után//

*Bár a jégen áthaladva is le kellett küzdjön néhány sárkányfattyat, amelyek észrevették menekülését, de többségükkel elbánt, másik részük meg nem követte a parton túlra, amikor már a közeli erdő fái közé ért. Sűrű éjszaka volt már, de nem tért rá továbbra sem az erdei útra, hisz háta mögött mindvégig mozgó árnyakat vélt felfedezni. Az úton csak még védtelenebb lenne, de ezektől, akik követik muszáj lesz megszabadulnia, nem vezetheti őket a családjához. Kis időre aztán mintha meg is szűntek volna a fura zajok úgy az erdőben, mint az Avlanion felől hallatszóak. Az jelenti, hogy már eléggé eltávolodott a várostól, tehát a kis vadászkunyhó nem lehet messze. Kiáltani nem mert Glorien után, nehogy felhívja bárki figyelmét magára, így a sötétség és a csend teljesen körbevette, szinte már fojtogatni kezdte. Egy idő után mintha az éjszakában sötéten kirajzolódó fák ritkulni kezdtek volna. Most már kezdett megnyugodni, hamarosan a tisztásra ér, ahol ott lesz a ház, s benne kicsiny családja.*
~Mi a véres pokol?!~
*Ahogy kilépett volna a tisztásra valami morgó, fogát csattogtató lény azonnal útját állta. A sötétben nem egészen tudta kivenni, hogy mi lehetett az, talán egy farkas, s nem is törődött volna vele sokat, ha az nem támad rá. Halálos átkot mondott rá, mely gyorsan végzett az állattal, így önmagát és családját megszabadítva még egy rájuk leselkedő veszélytől.
Végre a kunyhóhoz ért. Belülről nem szűrődött ki semmi fény, nem is várta, hogy ilyen késői órában még fent legyenek, viszont az ajtó...*
~...az ajtó...miért van nyitva?!...~
*Nem kellett maga előtt tolnia sem, hisz teljesen ki volt tárva, s ez teljesen rossz érzésekkel töltötte el.*
- Glorien?
*Szólította kedvesét először halkan, aztán egyre hangosabbra emelve hangerejét.*
-Glorien?! Galwor?? Hol vagytok?!
*A végén már torkaszakadtából üvöltött, míg körbejárta a házat, de senki nem felelt neki. Kissé félt világosságot csinálni, nehogy valami olyant lásson, ami örök életére retinájába ég, de a rövid gyötrődés után elővarázsolt egy kisebb fénygömböt, amivel körbejárta a házat, s a ház körüli gyepet. A farkas tetemén kívül, melyet most már a felhők mögül előbújó telehold teljesen beragyogott, nagy megnyugvására senki máséra nem kellett bukkannia. A tisztás széléhez érkezve körbejárta teljesen azt, rátéve kezét minden fa törzsére, bokorra, hátha egy ruhafoszlány vagy valami ujjai közé akad, de semmi sem akart arról árulkodni, merre mehettek Glorienék. Már harmadszorra mehetett körbe, mint egy őrült, amikor idegen hangok ütötték meg fülét. Először kiáltani akart, annak reményében, hogy Glorien valahol ott lehet, de aztán eszébe jutott, hogy talán az előbbi követői is lehetnek. Ezt a feltevését hamar megerősítette az, hogy a fák közé belopakodó holdfénye megcsillant egyikük fegyverén.
Nyomok után való kutatását abbahagyva sietett vissza a házba, s a fénygömböt megszüntetve ment annak ablakához, hogy kitekintsen rajta. Egy ideig lélegzetét visszafojtva várta, hogy kilépjenek a fegyveresek a fák közül, de beletelt szinte egy óra is, s még mindig semmi. Legalábbis úgy vélte, hogy rég óta áll már az ablaknál. Mikor megfordult akkor vette észre a szobában levő nagy felfordulást. Kissé meglepődött, hisz mikor először bejött, akkor úgy emlékszik nem volt semmi felforgatva ennyire.*
~Akkor én lehettem, amíg őket idebent kerestem...De miért nem emlékszem? Az asztalt is én fordítottam fel? De az ágyat ki vágta össze? Én?...~
*Kezével letörölte arcáról az izzadságot, s akkor érezte meg, hogy valami van rajta. Az ablakhoz nyújtva próbálta kitalálni a beszűrődő holdfénynél, de az nem sokat segített.*
~Nem lehet az. Biztosan nem vér. Akkor mocskolhattam be, amikor a bokrok között kerestem, de biztosan nem lehet vér...~
*Próbálta nyugtatni magát, de indultai erősebbek voltak, s a házból kirohanva ahhoz a bokorhoz sietett, ahol emlékei szerint valami benedvesítette a kezét.
Le sem kellett hajoljon, a mellette álló fa törzsén ott volt egy sötét folt.*
~Még egy óra legalább, míg felkel a nap. Nem várhatok addig, meg kell hogy tudjam mi az!~
-Lucis!
*Újra fénygömböt varázsolva tenyerébe nézett rá a fa törzsére, s bizony az a vörös folt nem hazudott. Arra sem volt ideje, hogy végiggondolja kié lehet e nyom, egy nyílvessző pár centivel feje mellett fúródott bele a fába...
Ami utána következett az már kész élethalál harc volt, nyilak, átkok és fegyveresek tucatjai öntötték el a kis tisztás környékét, hogy a felkelő nap első sugarai nem láttak mást, csak vérvörös füvet azon a reggelen, hullák tömegeit és egy égő kunyhó romjait.
Azon a délután még visszatért egy vörösköpenyes mágus arra a tisztásra, lassan ballagva ahhoz a fához, melyből egy nyílvessző állt ki. Kezét rátéve a vörös foltra, hosszasan tűnődött ott, mint aki megoldást vár egy nagy problémára, aztán végül erőt vége magán, tekintetét a mellette levő bokorra vitte. Véresek voltak a levelei szintén, talán más is rejtőzhetett levelei mögött, a földön...Benézett hát közéjük...
Úgy hagyta a tisztást, ahogy múlt éjjel, tele hullákkal, romokkal, csupán a farkas teteme hiányzott, de azt észre sem vette. Örült, hogy a bokorban sem lelt arra, amitől tartott, hogy lelhet. Megkerülve a cserjést, elindult hát abba az irányba, melyet a vér és a nyílvessző mutatott. Nem a legjobb útmutatók, még előjelnek sem jók, de nem számít, megtalálja őket. Újra.*

* Aldo felfedezte az egyik helyet mit az orvgyilkosok maguk után hagytak, s ha követi a nyumokat miket az emberek lepteikkel hagytak hátra hamarvást lanur hegyeinek lábánál találja magát. S eközben több szempár is őt figyeli. Bokrok s sziklák közül. S ha tovább is ezen az úton jár hamarosan beleesik egy jól kiépített csapdába mi három méter mély üreg roppant ügyes álcázással mit hosszú évek tapasztalata épített fel.
/Eközben /
* Sok időm volt, nem terveztem elhagyni a városom falait. Viszont ismét meglatogattam a rabokat, a férfiak mind külön voltak elzárva. Még a végső próbájuk hátra van. Viszont a tegnapi anya ki kisdedét ringatta olyan érzésem támadt mintha már láttam volna, s ahogy a rácsai elé értem ránéztem. Megvető pillantást vet felém de nem szól hozzám. Majd egyszer csak beugrik ki is ő. Kaján vigyor fut arcomra s halkan megszólalok.
-Aldo...
*A neve hallatán arca elárulja a lányt ha próbálta is leplezni ki ő valójában.
- Valószínűleg hulla... Filnoren lerohanta Avlaniont s ő is ott volt.
* Majd Ennyi elég is volt a csevejből ha mondott is valamit ott hagytam hisz dolgom rengeteg volt.

*Ahogy a dolgozókat figyelem magam is beállok közéjük s nyers erővel támogatom őket. Míg többedmagával hordja az építész a köveket miket a hegy mélyéből bányásznak mágiával én egymagam hurcolom őket. Hiaba a vezetőnek élén kell járnia. Asszonyok hordják a friss vizet s a szolgák szállítják az alapanyagot. Mindenki sürög forog, s én hatalmasakat kortyolok a vízből. Szerencsénk van a forrás mélyről ered a hegy belsejéből megmergezni nem lehet. S ameddig építészeim jól számolnak addig a hegy sem omlik ránk, bár már több oszlop is tartja a mennyezetet fejünk felett. Körbe nézek Zaricsét látom ahogy éppen rendezkedik. Parancsokat oszt s alatvalói követik azt. A szolgák között nem hallok lázongást bár biztos nem ínyükre való a helyzet viszont mindenük megvan ami az eletben maradáshoz kell. Majd sötétedik odakint. Idebent viszont sosincs napszak, de a fáradtság s az éhség megálljt parancsol. Vadászaim vissza térnek s elég vadat hoznak. A zsákmányolt élelem amit elraboltunk a tartalékba megy. Amig az erdő ellát minket addig a földek termését nem emésztjük fel.
-Nehéz nap volt...-Tekint felém Zaricse a tál felett.
-Az meglehetősen nehéz.... Nem baj amivel ma végeztünk azzal holnap már nincs gondunk...
- Igaz...
-Örülök hogy ilyen jó vezérre leltem...
*Elismerő bólintás majd Folytatjuk a vacsorát.

*Ahogy a vacsora elment hamarosan mindenki nyugovóra tér, mindenki szenved a fáradtságtól s érzem ezt jómagam is. Viszont ismét hajnal lesz s mi megint munkához látunk nincs más választás. Azt akarom hogy ez a hely három napon belül kész legyen egy sereget elszállásolni, s az új embereket kiképezni éppen ezért ma a gyakorlótér kerül sorra. S a munkálatok szépen haladnak, minden kéz egyszerre mozdul s minden szív egyszerre dobban s esik le róla a kő mikor késő délután befejezzük a munkálatokat. Kőből s sárból építkezünk, a mágusok tűzzel illesztik az építészek számolnak s tervrajzot készítenek. A senki sem áll meg attól hogy egy ház felépült azt egy újabbnak kell követnie.
-Mikorra leszünk kész a trónteremmel?
-Ha ezzel a tempóval haladunk tovább holnapra befejezzük s akkor ennyi lesz igaz?
- Igen- felelek - akkor ma éjjel is dolgozunk....
-De Hossin! Az emberek nem bírják...
- Látod ezért leszel te az utódom... Mert a többiek a sajátod előtt vannak... Rendben akkor mára elég holnap pirkadatkor kezdjük.
*S másnap ismét a munka heve égett a kezünk alatt s az utolsó terem is felépült. S a munka végeztével kihirdettem Ekoron a hegymélyi várost. Amire hatalmas ünneplést csaptunk, persze a rabok sem maradtak ki belőle dupla adag élelmet kaptak. S a holnapot munka nélkül töltjük. Zaricse rávette némi alkohol engedélyezésére. Amire igent mondtam viszont kikötöttem a rendbontásért súlyos büntetés jár. Így csak mértékkel folyt a sör s a bor a poharakba. S egy jelentést is kaptam miszerint valaki közeledik felénk. A leírás alapján ráismertem a férfira.
- Hagyjátok had Jöjjön az egyik rabot keresi talán hasznot hajthatunk belőle.
*Arcomra gonosz vigyor húzódik.
~Ha ide téved meg kell dolgoznia érte hogy megkapja mit akar. Hmm de vajon bölcsebb lenne ha megölném s akkor nem lenne rizikó... No mindegy majd meglátjuk.

*A másnap máris a nyakunkon s én már kora reggel papírt és tollat ragadok. Egy meghívó készül egy bizonyos személynek akinek hálával tartozok a nem is oly távoli múltban elkövetett tettéért. S lassanként kész is a levél. Gyors még átfutom mielött galambra tenném.
Tisztelt Helytartó!
Ezennel szeretnélek meghívni otthonomba, s amint azt megígértem a hálám sem marad el.
Lanur hegyei közt vezet hozzám az út, fogadásodra magam megyek, mikor jössz azt reád bízom.
Ha kérhetem lóháton tedd meg az utat, hisz Filnoren vára elég feltűnő jelenség.
Tisztelettel Hossin Ekko!
*Csak elégedetten bolintok majd Lezárom a levelet. Zaricse Mindenre ügyel egy kígyót ábrázoló pecsétgyűrűt csináltatott nekem színaranyból bár ez megfelelt volna vasból is amennyit tollat szeretnék még ragadni. Majd a levél elküldetik a helytartónak annak rendje módja szerint. Márha a galamb megtalálja egyáltalán Filnorent.
-Zaricse!
- Igen?
*Nyit be az ajtón.
- A levél elküldve? - bólint egyet- a tíz legjobbat kérem az embereink közül. Ők egy megtisztelő feladatot kapnak, a legfontosabbat mit eddig valaha is rájuk bíztam.
- Mi lenne az?
- Filnoren helytartóját fogják szolgálni s képviselnek minket az ő seregében.
- Értem. Akkor a dolgomra indulok, még el kell intéznem a ruháikat. Akkor a halálfejes álarc lesz a vége?
- Igen igen. Szerintem illik majd a páncélokhoz.
- Hmm mikre nem figyelsz Hossin... Mostanában a divatot is követjük majd?
-Persze hogy követjük, ezentúl a helyettesem rózsaszín csipkés alsóneműben kell megjelennie minden alkalommal.
*Nevetem el magam, bár a sötét elf annyira nem találta viccesnek. Meggurgatta szemeit majd kiment.
-Igen, az egész terv szepen halad- dőlök hátra a széken - nagyszerű vezérem van... Jó embereim mar csak egy sárkány kell...