Csillagfény fogadó

// //

*Szerényen elmosolyodok. Moozennek elég volt egy-két szó és újra bókolni kezd. Nem teszem szóvá, már beszélt róla, én meg még mindig nehezen hiszem, hogy egy vándor, aki volt már a nimfák közül eggyel, még más nőben lát szépet.
Azt hallottam, hogy aki egy nimfával már találkozott, aszerint nincsen szebb azoknál a lényeknél.
Az istenük teremtette ilyenné őket.
Én meg csak sima ember lány vagyok, semmi több.*
- Ó, hát nem tudom, mivel szeretne koccintani. Én nem szoktam ám meg az erjesztett italokat.
*Nevetem el magam. A faluban akadt, aki részeges volt, mint mindenhol máshol is, de én nemigen ittam ilyesmit.
A felém nyújtott nyakláncot óvatosan fogom meg. Még meleg a férfi bőrétől. A fogak hegyesek és kemények.
A történetet a sárga tigrisfogról meghatónak és romantikusnak találom. Nem gondoltam volna, hogy ennek a férfinak ilyen érző szíve van.
Egy ragadozót megmenteni a haláltól, és a hosszú szenvedéstől nemes cselekedet.
Főképp, hogy a ragadozó akár ellene is fordulhat.
Ilsára én nem nézek fel, amíg a férfi megáll a magyarázatba, a fogakat nézem.
Aztán folytatja a mesét és én csillogó szemekkel hallgatom. Szemeim előtt megelevenedik az izmos férfi, ruganyos járással, ahogy megmenti a tigrist, aztán az is, ahogy eltemeti. Megindító.
Aztán, ahogy új mesébe kezd, az is, ahogy a mackóval találkozik.
Sosem láttam még medvét, csak a vándorok leírásából sejtem, hogy hogy néz ki.
De ahánya mesélték, annyiféle kép volt róluk.
Azt hiszem, egy medvebocs is, mint minden kisállat, nagyon aranyos lehet.*
- Én mindig szerettem történeteket. Kiskoromban álmodoztam azokról a hősökről, akik csatákat nyertek, megmentettek nőket, legyőzték a haramiákat. Vagy legyőztek valami gonoszat, túléltek egy hóvihart a hegyekben.
Szerintem az emberek nem elég nyitottak másokra. Annyi izgalmat és szépséget látnak a vándorok életükben. Nagyon sokat lehet tanulni tőlük.
És magának, Moozen nagyon jó szíve lehet.
*Teszem hozzá, miközben visszanyújtom a nyakláncot.
Zavarba jövök a saját medalionom miatt. Lesütöm a szemem, ahogy az ujjaim között forgatom.*
- Én ezt egy vörös hajú, nagyon szép tünde lánytól kaptam. Azt mondta, vér elf, és népével egy titkos helyen él.
Ő…neki tetszett a bőröm…még akkor találkoztam vele, amikor épp csak elindultam a faluból.
Megmentett néhány haramiától. Aztán….
*Hogy is mondjam el, hogy olyan helyeken és úgy érintett meg, mint még soha senki?
És hogy beszéljek róla úgy, hogy ne áruljam el, amit titokban kell róla tartanom.
Azt hiszem, azért sikerült a titkokat megtartanom és talán Moozen is érti, mire akarok célozni.
Átnyújtom neki a medált.*
- Azt mondta, ha szükségem lesz rá, ezzel beengednek a népe körébe.

Megmosolyogtam Fela italozásra tett, megjegyzését, de válaszomra várnia kellett, mert Ilsa végül hozzánk jött.
- A vacsora tizenhat darna lesz. – Mondta ridegen, és durcásan, majd egy papírdarabot tett elém.
- Kérnek még valamit? – Toldotta meg a mozdulatot, és azt hiszem az ilyen személyre szokás használni az: "Olyan, mint egy lópokróc" jelzőt!
Elővettem a pénzes szütyőmet a tarisznyámból és kiszámoltam az asztalra az összeget, majd bólintottam.
- Igen kérünk. – Mondtam.
- A hölgynek Valiani Ribizli bort, nekem pedig, Tarsisi kék herceget, és ha kérhetném, akkor ne kupában, hanem fényesített meszely kelyhekben, félig töltve. Köszönjük. – Néztem nyájas, kissé pimasz mosollyal a felszolgáló lányra, aki a szoknyáját maga után penderítve, dühös arccal távozott az asztalunktól.
Ezt követően fordultam ismét Fela felé, és néztem a szemébe.
- Ne aggódjon. A Valiani igazán nőknek való borocska, majd meglátja. Nem fog tőle fejre állni. – Mosolyodtam el kissé. Néha kifejezetten örültem, hogy volt módomban nemesi fogadásokon strázsálni, mert azért ellestem, ezt, azt, és a fülem is mindig nyitott volt az úri hóbortokra. Persze akkoriban, átokként éltem meg, mert azért eléggé hálátlan feladat volt nézni, ahogy más jól érzi magát, és közben jót mulat az én nyomoromon.
Elvettem a visszanyújtott medált, és visszakasztoztam a nyakamba.
- Tudja Fela, minden önteltség nélkül mondhatom, hogy amit felsorolt azokat mind átéltem, bár azt hiszem, nőt nem mentettem meg martalócoktól. Az elf nőt egy….hm…! – Gondolkodtam el kissé, - úgy gondolom talán egy veszett és hatalmasra nőt vadkantól mentettem meg, és be kell, valljam semmi hősies nem volt benne. Egyenlőtlen küzdelem volt, mert lesből támadtam. – Vallottam be némi megbánással.
Aztán kissé hitetlenkedve húztam fel szemöldököm, a bókját követően.
- Úgy gondolom, csak teszem, amit a szívem diktál. – Lejjebb halkítottam a hangom, és közelebb hajoltam felé. – Azt hiszem, ha azokat kérdezhetném, akik a kardom, vagy az íjam által kényszerültek Dremer birodalmába, más véleményt kapnánk. – Néztem őszintén a fekete szempárba.
- Még ha bűnözők voltak is, akkor sem gondolom, hogy az istenek másként tekintenek majd rám, mint egy gyilkosra. – Toldottam meg vallomásom, egy már régóta bennem motoszkáló gondolattal.
- Erről még sosem beszéltem senkinek.
Kissé magam is elcsodálkoztam azon, hogy ezt megosztottam Felával, de mondatai másfelé terelték gondolataimat immár.
- Nos, az én Nimfám nem adott csecsebecsét, de az emlékét megőriztem. – Mosolyogtam kissé a gyors téma váltást követően, az iménti talán komor téma után, és érdeklődéssel vonásaimon szóltam.
- Vér elf? Az miféle szerzet? – Kérdeztem őszintén, elvéve a felém nyújtott medált.
- Úgy értem, mitől vér? Csak nem azzal táplálkozik? – Kérdeztem másodszorra is, persze egész halkan, mert ismertem az itteni népek babonáit. Nem akartam bajba keverni magunkat, de még nem hallottam ezekről a szerzetekről.

// Meszely = fél icce. Nagyjából 0,42 liter. //

// Kérném az admint, vonjon le 16 darnát, a vacsorákért. Köszi.    //

*Ilsa láthatóan megbántódott. A modora olyan, mint egy sértődött kislányé és ez nekem is ismerős.
Még azt is meg merem kockáztatni, hogy én is viselkedtem már így.
Közben Moozen rendel, és mielőtt még szólhatnék, hogy bizony én még nem ittam olyan bort, sietve próbál megnyugtatni, hogy ő már ismeri ezt az italt.
Aztán tovább hallgatom az újabb mesét. Az elf nő megmentésének rövid története azért nem elégít ki, de közben ott motoszkál bennem egy gondolat is.
Csakhogy előbb Moozent hallgatom végig.*
- Ha a szívére hallgat az ember, szerintem előbbre tart, mintha az érdekeit nézné.
Ebben mindenképpen jobb, és ha a szíve jót diktál…
*Megállok egy pillanatra. Sosem gondolkodtam morálisan arról, hogy ha a hős megöli a gonoszt, akkor attól ő is gonosszá válik-e. De szerintem a hősök olyan harcosok, akik sosem ölnek rossz célért, vagy azért, mert ahhoz van kedvük. Szerintem a velem szemben ülő férfi sem.*
- Gondolom, hogy életeket mentett, és ha megölt is valakit, azért tette, mert különben ő ölt volna. Szerintem ezt az istenek is értékelhetik.
*A beszélgetés persze közben a medalionra és Merilienre terelődik. Visszakérdez és bár én is óvatosan kérdezősködtem a vér elfekről, nem sokat tudtam meg.
A medalion hátoldalán látszik egy erdei falu, vagy város képe, talán az a vér elfeké, az elején pedig Merilien neve.*
- Sokkal többet én sem tudok róluk, pedig kérdezősködtem. Merilien gyönyörű, harcias lány. Vörös, hosszú haja, szép, tiszta bőre van. A tündékre jellemző hegyes fülei is persze.
Rejtett népcsoport lehet az elfek között, mert még ők sem nagyon ismerik őket.
De azért arról nem hallottam, hogy vérrel táplálkoznának.
*Mosolyodok el. Mégicsak egy elf népcsoportról beszélünk.*
- Szerintem a harci képességeik és a hajuk színe lehet a nevük forrása.
De mielőtt egészen eltereli a figyelmem róla…hadd álljam a részem a vacsorából, kedves Moozen.
*A batyumból kiemelem a pénzes zacskómat és kiszámolom a nyolc darnát.
Hallottam, amikor Ilsa elárulta az összeget, így én is tudom.
Közben a felszolgálólány kihozza az italokat és leteszi elénk. Lebiggyesztett szája még mindig sértődöttséget mutat és viselkedése is.
Próbálok rámosolyogni, hátha ezzel kicsit oldom a haragját. Többször is láttam, hogy egy kedves mosoly mennyire sokat jelent.*
- Köszönöm!
*Ha Ilsa elmegy, ismét Moozenre nézek.*

Szótlanul néztem ahogy Fela kifizeti a részét, és bár számon volt, hogy ellenkezzek, inkább hallgattam.
Nem akartam esetleg kisebb vitát a dolog körül, ha így érezte, akkor nem ellenkezem.
- Azt hiszem Fela, ha maga az istenek egyike lenne, még valamiféle kitüntetésre is számíthatnék a fátylon túl. - Mondtam mosolyogva, miután, Ilsa elénk tette az italokat.
Majd miután elment, csodálkozva, és kissé talán döbbenten néztem Felára, kezemben a kehellyel.
- Lány? úgy érti, hogy egy nővel....izé... - vörösödtem el fültőig, - szóval maga a nőket...huu. - Szégyelltem el teljesen magam, és hirtelen úgy éreztem elfogyott a levegő a helyiségben.
- Na nem mintha bajom lenne az efféle dolgokkal. - Próbáltam rendezni a soraimat, bár úgy éreztem mintha kovácstüze égetné az arcomat. Nyilván ez a színemben is megmutatkozott.
Aztán egy apró torokköszörülés után, végül felé nyújtottam a kupát.
- Fela kedves! Akkor igyunk arra, hogy két igen fura ember találkozott, és hogy úgy tűnik remekül érzik magukat együtt. - Mosolyom őszinte volt, ahogy szemem csillogása is.
A vérelf téma hamar háttérbe szorult az elmémben a hallottak után, és még az is lehet, hogy megkönnyebbültem kissé, bár ebben nem voltam biztos.
- Tudja Fela, nem gondoltam volna magáról, vagyis, egy olyan kívánatos, és érzéki nő mint maga, valahogy nem is merült fel bennem, hogy nem érdeklik a férfiak. Ez persze nem változtat azon a tényen, hogy remekül érzem magam önnel. De tudja, éppen az imént morfondíroztam azon, hogy talán a koccintás után, megfogom a kezét, és talán, megkérem, hogy tegeződjünk, és bevallom, abban is reménykedtem, hogy tartogat az éjszaka még nekünk kettőnknek valami meglepetést. Persze csak és kizárólag a tisztelet teljes betartásával. - Toldottam meg a szavaim, majd belekortyoltam az italba, amennyiben koccintott velem Fela.
A kelyhet letéve nyújtottam vissza medálját felé, és fejcsóválva nevettem halkan saját magamon, miközben megtöröltem a homlokom a tenyeremmel.
Két vendég éppen távozott a fogadóból, és néhány üres asztalnál, már Ilsa feltette a székeket, lapjukkal lefelé e-közben.
Azért kissé átgondolva a szavaimat, kissé megbántam amit mondtam, és úgy éreztem ezt tudatnom is kell vele.
- Hm...elnézést, ha idétlen voltam Fela. Teljesen rosszul kezeltem igaz? Ne haragudjon, én nem akartam...áh. - Legyintettem egyet, és teljes bűnbánattal néztem rá ismét.
- Bolondokat beszélek, elnézést kérek.

*Én viccesnek gondolom, amit arról mond, hogy ha isten lennék, akkor Dremernél jutalmat kapna. Nem gondolom, hogy azokért elítélnék, amiket tett.
Persze nem ismerem annyira, de én így gondolkodok erről.
Úgy emlékszem, hogy Moozennek már mondtam, hogy Merilien lány, de lehet, hogy nem. Lehet, hogy csak elfként neveztem meg.
Most, hogy hallom a feltételezést, én éppúgy fülig vörösödök, mint ő.
Hogy én a lányokat szeretném? Csak azért, mert…
Lesütöm a szemem, de ahogy szóhoz jutok, már feltartott kezeimmel is tiltakozok, miközben hevesen rázom a fejem, még a fekete fürtjeim is ott repkednek körülöttem.*
- Ó, nem…én nem! Úgy egy éve, még majdnem férjhez is mentem!
Csak úgy…alakult…Meriliennel…
*Nem is tudom, mit hebeghetnék mérhetetlen zavaromban. Legszívesebben elsüllyednék az asztal alá, főleg, hogy kicsit hangosabbak is lettünk, mint voltunk és kapunk néhány érdeklődő pillantást a környező asztaloknál ülőktől. Mármint azoktól, akik még nem távoztak.
Ő már a poharát emeli, amit, hogy zavarom és még mindig vörös arcom, csillogó szemeim leplezzem, én is megemelem.
Hirtelen, lányos zavaromban le is húzom az egészet úgy, ahogy van.
Az íze kellemes, édeskés, és igencsak itatná magát, ha még lenne.
Az üres kelyhet még ott forgatom a kezemben, és közben Moozenre nézek, aki még mindig folytatja.*
- Moozen Tromain, ha nem akarja, hogy mégis azt mondjam, aludjon az istállóban, ezt most hagyja abba!
*Próbálom erélyesebben, de zavartan mosolyogva megállítani a férfit mondandójában.
De persze az én zavaromnak nem használ az sem, hogy a férfi miket tervezett.
Bár elég sejtelmesen fogalmaz, belegondolhatok, amit akarok.*
- Engem a férfiak érdekelnek…
*Suttogom közelebb hajolva.*

Mindketten komoly zavarban igyekeztünk úrrá lenni a gondolatainkon, és a hallottakon egyaránt.
Cseppet sem segített ezen a tény, hogy néhányan felénk fordulva, remélték, hogy folytatódik a beszélgetésünk.
Csalódniuk kellett...
Feléjük fordultam, és szemöldök összehúzva, húztam el egy fintort, hogy jelezzem, talán sokkal érdekesebb estéjük lenne, ha a közvetlen szomszédjukkal cseverésznénk tovább a fülelés helyett.
Fela apró felzúdulása, meröven új oldalát is bemutatja nekem, és kissé hátra is hőköltem a fegyelmezéstől, majd meglepett vonásokkal hallgattam suttogó szavait.
- Rendben, megértettem. - Mutattam most én a két kezem felé, csitítólag.
Arca és pillantása enyhe dühöt sugallt irányomba, és jobbnak láttam csendben maradni, hogy leülepedjenek az imént elhangzottak. Mindkettőnkben.
A kehely alján, még volt némi nedű, mely bíbor színben hintázott a pohárban.
Lassan, kortyonként megízlelve ittam ki, és csak hogy némi időt csempésszek kettőnk közé, újra meggyújtottam a pipámat, és mélyet tüdőztem a dohányból.
Hátradőltem a széken, és hol az asztallapot, hol pedig a kopottas padlót bámultam a csizmám előtt.
Hát, te szamár! Ha volt is némi esély arra, hogy közelebbről is megismerd ezt az egzotikus szépséget, azt remekül elszúrtad! Hm...Talán még tanítani is lehetne a pancser képzőben. Elszúrtam, mint általában minden komolyabb dolgot ami talán kihatással lehetett volna a további életedre.
Eszembe jutottak szavaim amit épp Felának mondtam, nem is oly rég a vándorélet kiábrándultságáról.
Igen! Későn vettem észre hogy elszúrtam...megint!
Sajnáltam, mert tényleg tetszett, és beszélgetésünk alatt csak még szimpatikusabbnak találtam Felát.
Egy szívdobbanásnyi pillanatra ránéztem, majd inkább újra az asztallap, barázdált, csiszolt felülete hívta a pillantásom.
Hosszú füstkígyót eregettem, néhány kisebb fehéres pamacs közé, mielőtt szóltam.
- Inna még egyet? - Kérdeztem, alig felé kapva pillantásom, és hangom kissé talán rekedtesebb volt a pipadohánytól, mint az iméntiekben.
Nem igen jutott más az eszembe hirtelen, mert nem is voltam biztos abban, hogy miután megemlítettem, miben is reménykedtem az éjszakával kapcsolatban, itt marad e velem egyáltalán.
Vagy fejemhez vágja a kelyhet, és faképnél hagy.

*Moozen szigorú pillantása segít, és az is, hogy nem beszélünk, csak mérhetetlen zavarban ülünk egymással szemben.
Az eddigi érdeklődő pillantások egymás után halnak el, ahogy már nincs mit figyelni két némán ücsörgő emberen.
Úgy látom, hogy ami otthon, Uduak felé működött az asztalnál, most Moozen felé is működik.
Nem is tudnám megszámolni, hogy legkisebb fiútestvérem hányszor fegyelmeztem.
Még most is a fülemben cseng az „Uduak Husani!” felkiáltás.
Én még a kelyhet már letettem, és kezeimmel a ruhám ráncait igazgatom. Ehhez a köpenyem kicsit jobban szétnyitom, de most észre sem veszem.
Úgy látom, hogy Moozennek komolyan tetszhetek. A kezem a faluban már csak akkor próbálták megfogni, miután szinte felnőtt lány lettem, amikor komoly szándékaik voltak a fiúknak velem. És ilyen nem sok alkalommal volt.
Arra gondolok, hogy talán ennek a vándornak is komolyak lehetnek a szándékai.
De persze még nem ismerjük egymást.
Közben Moozen is újabb pipára gyújt, és amikor felnézek rá, úgy látom, hogy emészti magát.
Sajnálom, hogy ilyen fordulatot vett a beszélgetés. Visszahoznám a régi vidám, mesélgetős, érdeklődős részt.
Azért az szöget üt a fejembe, amit mondott. Hogy én a lányokat szeretem? Sosem gondoltam ilyesmire, nekem természetes volt, hogy lány csak fiút szerethet és fordítva.
Nem volt a faluban olyan pár, akik ugyanolyan neműek lettek volna, és nem is hallottam ilyenről a vándoroktól se.
Moozen pillantására kapom fel a tekintetem rá.
Egy kis mosollyal felelek, én még nem veszem észre, de a pillantásom már kicsivel jobban csillog, mint előtte.
Talán a valiani hatása, és az is, hogy mintha begyújtottak volna a fogadóban, mert kicsit melegebbnek érzem az időt.*
- Igen, ha maga is.
*Nem akarom a jól induló estét veszhi hagyni. Ha intett a sértődött felszolgáló lánynak, és leadtuk a rendelést, újra megszólalok.*
- Szerintem borítsunk fátylat erre…
Azt hiszem, jó választás volt a valiani hogyishívják…
*Kuncogom el el magam.*
- Igazán ízletes. Illik ehhez az estéhez. Örömmel venném, ha a társaságom lenne abban a szobában.
*Két kezem felteszem az asztalra és kihúzom magam a székben. Észre sem vettem, hogy kicsit összeroskadtam benne. A köpenyt kicsit feljebb igazítom, hogy ne melegítsen annyira, így jobban bejuthat a levegő a virágmintás ruhámhoz. Talán nem lesz olyan melegem.*

Néhány pillanat telik el csupán szavaim elhangzása után, és lelkem simogató érzés, ahogy Fela szavai a fülembe kúsznak.
Nem ugrott fel dühösen, és a kelyhet sem használta távolsági fegyver gyanánt ellenem.
Sőt mi több ő maga ajánlotta fel, hogy lépjünk tovább az imént kínos eseményeken, és én örömmel kaptam az alkalmon.
Bűnbánó vonásaimat mosoly rendezte át, és szemeim kékes fényét, hálával telve emeltem tekintetének vonalába.
Enyhét biccentettem felé, az újabb ital ötletére, és miután Ilsának leadtuk az újbóli rendelést, szélesebb mosollyal szólaltam meg.
- Köszönöm Fela. – Suttogtam halkan, majd eloltottam a pipát, és ismét az asztalra tettem a holmit.
Ezután felkeltem ültemből, és lekanyarintottam vállaimról a köpenyem, mert kezdett melegem lenni, és ez szemlátomást Fela esetében sem volt másként.
Ezúttal vigyáztam, és meg is fogattam titkon magamban, hogy nem követek el több hibát. Nem bámultam meg, mindössze futó pillantással követtem mozdulatait, alig néhány szívdobbanásnyi ideig, majd elnéztem a kandalló irányába, és a székem karfájára terítettem a köpenyt.
Visszaültem eztán, és derűsen toldottam meg szavait.
- Valiani Ribizli. – Aztán lemondón intettem kezemmel, - de végül is mindegy azt hiszem. A lényeg, hogy ízlik magának. Örülök neki, hogy legalább ezt nem rontottam el.  – Mondtam még, bűnbánón, ajakbiggyesztve.
Ilsa elénk tette az újra töltött kelyheket, és miután tovább libbent, néztem Fela szemébe. Nem kihívóan, csupán szemlélődve, mint cseverészés közben illik ugyebár.
- Örömömre szolgál, hogy így érzi hölgyem. – Feleltem az éjszakára vonatkozó, és ezúttal tárgyilagos meghívására egy elviccelt arisztokratikus főhajtással.
Ahogy macskaként nyújtózik, kissé megakad pillantásom az idomain, de ezúttal sem túlzott ideig, és végül az elénk tett italokra kúszik inkább tekintetem.
Koccintásra emelem a kelyhet, és közben kérdezek, csak hogy új témát csempésszek a kellemes estébe.
- Mondja csak Fela. Járt már a messzi északon? Mármint ameddig a magunk fajta merészkedhet persze. – Húztam el egy ajakfintort, a koccintás közben.

*Moozen is megkönnyebbülni látszik és nekem is jobb így. Örülök, hogy valaki olyannal találkoztam, aki nem ítél meg a bőröm színe miatt, aki udvarias velem és olyan történeteket hallhatok tőle, mint amilyeneket gyerekkorom óta élvezettel hallgattam.
Nem vallom be magamnak, hogy nem csak a kósza mivolta tetszik, hanem a kék szemei, az ápoltsága is.
A legtöbb vándor megviselt, mocskos, nem ad a külsejére, amit valahol értek is. Nekem is sok időm veszi el és körülményes, hogy rendezett legyen a külsőm. Otthon, a faluban sokkal könnyebb volt.
Magamban ismételgetem az ital nevét, hogy ha később is innék, tudjam.
Elmosolyodok.*
- Sok mindent nem rontott el, Moozen.
*Nem tudom, hogy az alkohol-e, vagy valami más, de megint elkuncogom magam, amikor már-már nemeshez illő gesztussal fogadja a szobára vonatkozó elképzeléseimet.
Én is megemelem az elém rakott kelyhet, amelyben ott pihen az ízletes itóka és koccintok Moozennel.*
- A hegyek között? Még csak hallottam róluk….Legészakabbra Valianba, Telarba és ide jutottam. Deeee tervezem…
Maga járt? Azt mesélik, hogy a hegyek között griffek is élnek, meg törpék, akik a fémeket művelik mesteri szinten.
Hideg fehér elfek, meg hallottam a felhősodró mágusok városáról, amit egy óriási kőgyűrű véd a felhők felett. Csodálatos helyek lehetnek ezek egy olyan lánynak, aki csak a napsütötte dombokat látta egész életében.
Ochieng, a legöregebb bátyám mondta mindig, hogy sose nő be a fejem lágya….örökké álmodozó leszek.
Lehet, hogy tényleg igaza van.
*Mosolygok bele a kehelybe, és közben ismét Moozenre pillantok. Lehet, hogy az alkohol kezd a fejembe szállni. Jó kedvem van és dől belőlem a szó.*

Fela valóban nem lehet hozzá szokva az alkohol, ízéhez, és bódulatához, mert gyönyörű szemei már is csillogón szikráznak felém.
Arca enyhe pírja, és kuncogásai is azt támasztják alá, hogy hamar a fejébe fog szállni az itóka.
Azonban a hatás öröm is egyben számomra, és ábrándos tekintettel hallgatom szavait.
Kényelmesen elhelyezkedem a székben, és úgy reagálok a hallottakra.
- Voltak törpék is a csapatban, és bár nem volt velük súrlódásom, elég maguknak való népség.
A szerencsejáték a mindenük. Kockáztam velük néhanapján Stern várában, de sosem nagy tétben, mert a nadrágot is lenyerték volna rólam. Viszont az tény, hogy kiváló fegyvereik, és vértjeik voltak. Mind mestermunka, és a csapat kovácsa is tőlük került ki. Egyszer, és csakis egyszer, jártam egy tárnájukban, mert hivatalos voltam egy felnőtté avatási szertartásra. Bekötött szemmel kísérgettek a hűvös folyosók útvesztőjében, és az igazat megvallva akkor sem találnék oda többé, ha az életem múlna rajta. Az ezt megelőző hetekben, ugyanis segítettem egy bajbajutott törp családon, és kiderült, hogy a rokonuk a csapatom tagja. Így kaptam meghívást. Remek mulatság volt…..hm..és, inni azt tudnak annyi szent. – Nevettem fennhangon az emlékek előtörtével, majd újabb korty követte szavaimat, a nedűből, és folytattam szavaim.
- Tudja egyszer régen hatalmas csata dúlt Stern várának falai alatt. A vár központi terén, még ma is ott pihen egy hatalmas, két ember magas, kerekformájú sziklatömb, amit trollok lőttek a várra, hajítógépeikkel. Emléknek meghagyták. – Bólintottam, megerősítve szavaimat.
- Egy csillag fénye vetült azon az estén az ostromlók robbantani szándékozó csapatára, így viszont a várkapitány észrevette őket, és arra irányítva válogatott katonáit, meghiúsították a támadást, ami az óta sem ismétlődött meg. A csillagról kapta a vár a Stern nevet. – Ismét ivásra emeltem a kelyhet, kissé Fela felé biccentve közben.
- Egészségünkre. – Mosolyogtam felé, lágyan.
Egy korty után, kicsit eltűnődve próbáltam eztán felidézni az ott töltött napokat, majd fej vakarva néztem ismét Felára.
- Amiket felsorolt azok közül, mindössze egy griffet láttunk egyszer, de amint megpillantottuk fedezékbe húzódtunk. Egy tucatnyian voltunk akkor őrjáraton, de nem hiszem, hogy lett volna esélyünk ellene, ha ránk támad, de gyönyörű teremtmény volt annyi szent. – Vallottam be, őszintén.
- Szerencsénkre, talán éppen nem volt éhes. – Nevettem fel, és kissé elidőztem közben a feketén csillanó szempár őszinte sugallatában.
- A Pirkadat fogadó volt a leg északibb hely ahová eljutottam. Egy katonatársam hívott meg Árel fogadójába, mármint így hívták a tulajt, - toldottam meg némi magyarázattal, - szóval viszonzott egy dolgot ami igazán semmiség volt, de elfogattam a meghívását.
Az ottani hiedelmek szerint, nem igen okos dolog, a Pirkadat fogadónál messzebb merészkedni az ember fiának. – Szétárt kezeimmel, és némi lemondó grimasszal is megtoldottam szavaim, majd kérdeztem.
- Mondja csak milyen érzés, ha van egy bátyja? Úgy értem, tényleg olyan, mintha egy erős, és mindenben segítő társa lenne az embernek? Lehet rá számítani, és mellénk áll, ha baj van?
Apró szünetet tartva szóltam ismét, egy ujjbab korty után.
- Tudja nekem nagyon is szimpatikus az álmodozó nő, aki előttem ül, és velem itókázik. – Reméltem ez az apró kis észrevétel, nem sértő, és nem is annyira vehemens, hogy zavarba hozzam, vagy feldühítsem, mindenesetre azt eldöntöttem, hogy több italt nem kérek ma este.
A sör, a bor, ez így épp elég volt! Kellemes a hangulatom, és szavaim is könnyebben jönnek ajkaimra, ez így pont jó.

- Nem tudtam, hogy ilyen jók a játékban.
*Kuncogok megint, amikor a törpék kockában való jártasságáról beszél. Én nem nagyon találkoztam még törpével, így még inkább érdekes nekem. Megint egy mese róluk, hogy milyenek is.
Aztán Stern legendája következik. Ez öreg vándorok mesélték már, körülbelül úgy, mint Moozen most.
Megemelem a poharat.*
- Egészségünkre!
*Ahogy belekortyolok, a pohár széle felett fekete szemeim csillogását láthatja megint a férfi.*
- Sternről én is ezt hallottam. Nagyon izgalmas és szép történet.
A griffekről egy kósza azt mesélte, hogy van valamilyen varázslatos képességük. El tudják venni az ember látását, és amíg nem lát, lecsapnak rá. Nem tudom, hogy igaz, de, de ha elbújtak, szerencséjük lehetett.
Tiszta tekintete engem néz, és én úgy érzem, hogy belém lát és simogat a pillantásával. Lesütöm a szemeim.
Aztán kérdez tőlem és erre felnézek. Visszaemlékezve, elég sok minden jut eszembe.*
- Hááát…ilyen is, olyan is. Nekem hat fiútestvérem van, de mind másmilyenek. Egyet lehet tudni, hogy ha nagy a baj, odaállnak és megvédenek engem, mint az egyik lánytestvért.
De ha nincs baj…tudnak viccesek is lenni, meg nagyon idegesítőek is.
A fiúk valahogy másképp gondolkodnak.
Volt, hogy amikor a legszebben megcsináltam az új ruhámat és a hajam is tökéletes volt, összefogtak a hátam mögött és bedobtak a közeli tóba…
Pffff…gondolhatja, milyen mérges voltam akkor. De sok-sok csínyt kaptak a nővéreim is.
Azt hiszem, holnapig tudnám mesélni.
*Nevetem el magam. A hangulatom egyre jobb. Könnyűnek érzem magam és valahogy úgy, hogy nem kell annyira figyelnem arra, hogy mit mondok. Moozen nem fog megharagudni.*
- A volt városőr is szemben velem is nagyon szimpatikus. Igazán örülök, hogy Ritalea összehozta ezt a vacsorát együtt.
*Bólintok és egyik kezemmel félretűröm a fülem mögé a hajam, ami a bólintáskor az arcomba libbent.*
- Mondja csak! Minden ital ilyen kellemes? Mert arra emlékszem, hogy a faluban egyes férfiak nagyon rosszul voltak tőle. Akkor ők valami mást ittak, mint én.

- Nos, ami azt illeti, találkoztam egyszer egy mocsári törpével is, Ramanak hívták, és néhány napot együtt vándoroltunk Lanur tornya felé. – Szőttem tovább a törpékkel kapcsolatos tapasztalataimat.
- Kiváló nyúl ragut készített, és remek beszélgető társ volt. Azóta is próbálom leutánozni a főztjét, de sosem találom el a fűszerarányt rendesen. – Mosolyodtam el, egy lemondó kézmozdulattal megtoldva a gesztust.
A koccintás után lehúztam a maradék bort is, és üresen az asztalra tettem a kelyhet, majd kényelmesen hátradőltem a széken és hallgattam a testvéreiről szóló kis anekdotát.
Hangosan felnevettem, ahogy magam elé képzeltem a tóba dobott kislány képét, és megráztam a fejem kissé az elég gonosznak tűnő csíny hallatán.
- Jó lehetett ekkora családban, és ennyi szerető családtag között felnőni. Irigylem magát. – Mondtam szelíden.
- Bár a csínyek egymás ellen bizonyára bosszantóak tudtak lenni. – Toldottam meg, egy fél mosollyal.
Viszont bókoló szavait egy enyhe biccentéssel, szemlesütve köszönöm meg, majd homlok ráncolva hallgatom az alkoholról kialakult tapasztalatait.
- Úgy gondolom Fela, hogy igen, minden ital kellemes, csak vigyázni kell a mennyiségre. Az, amit maga iszik, közkedvelt bor a nők körében, de veszedelmes jószág, mert édes íze és a ribizli kissé fanyar utóíze miatt, itatja magát. – Elnevettem kissé a mondat végét.
- Ha mondjuk, inna még két pohárral, lehet, hogy meglepődne, mikor fel akarna kelni a székből, és meglódulna maga körül a fogadó. – A nevetést mosollyá szelídítve arcomon, folytattam.
- Én ma már nem iszom többet, mert a sör és bor, keveredése hasonló állapotot hozna ki belőlem, mint amire maga emlékszik a falujából. Szóval nekem ennyi elég volt az alkoholból, de ha szeretne, igyon még bátran. Tudja határozottan közvetlenebb lett az első pohár óta, és bevallom ez roppantul jól áll önnek. – Ezzel a mondattal, némileg figyelmeztetni szerettem volna a kreol szépséget, hogy talán a következő pohár már a sok, kategória tartozna, és reméltem, hogy érti a célzást. Azt mégsem mondhattam, hogy szerintem ne igyon már többet, mert így is csillognak a szemei eléggé. Valamint azért tényleg tetszett az apró változás, amit az alkohol okozott nála. A mozdulata a ahogy eltűrte a haját, vonzotta a tekintetem, és elidőztem a kecses mozdulat tényében.

- Én a mocsári törpékről azt hallottam, hogy büdösek….
*Jegyzem meg a Ramanról szóló története mellé. Egy kósza mesélte, hogy olyan átható szag volt a lápi törpék körül, mintha már évek óta nem láttak volna vizet, hiszen inni sem azt itták.
Meghallgatom a családomra vonatkozó szavait. Igen, tényleg jó, hogy nagy családja van az embernek, de van, hogy magányra vágyunk.
Én akkor rendre elfutottam és a nádasban kerestem magamnak menedéket. Ott nem zavart senki és egyedül lehettem, álmodozhattam, hogy ha majd felnőtt leszek, valami csuda nagy dolgot viszek majd véghez.
Elmosolyodok a gondolatra, de lehet, hogy Moozennek úgy tűnhet, hogy az alkoholra vonatkozó szavaira teszem.*
- Köszönöm, örülök, hogy tetszem…ööö…
*Vörösödök el megint, aztán inkább felhajtom a bort. El is mosolyodok. Úgy érzem, hogy jobban járok, ha nem iszok többet. A második pohár már kellemesen zsongít és ez olyan érzés, amilyet még nem éreztem.
A férfi mosolya és a dicséretemre adott reakciója is szimpatikus.
A székben ülve kicsit meglegyezem kezemmel az arcom.*
- Egész jól befűtöttek itt. Pedig jól bírom a meleget, a Déli-dombságban legtöbbször fűtenünk sem kell, olyan jó az idő.
*Kuncogom el magam. A meleg jól esik, pedig lehet, hogy csak az alkohol egyik mellékhatását érzem. Talán jobb lenne felmenni, a vendégek nagy része vagy a szobájába ment már, vagy pedig elhagyta a fogadót.*
- Járt már délen?

Hangosan felnevettem a mocsári törpékre tett célzáson, de kezemmel nemet intettem.
- Nem...nem. Raman nem volt büdös. - Mondtam a könnyeimmel küszködve a nevetés közben, majd kissé rendeztem magam, és letöröltem a könnyeimet a kézfejemmel.
- Talán az életterük az lehet az iszap miatt, de ők maguk szerintem nem büdösek. - Kuncogtam bele ismét a mondat végébe.
- Maga rendkívül kellemes társaság Fela. - Szóltam ismét, majd a melegre tett megjegyzésére, halványan mosolyodtam el.
- Igen, ez már az alkohol hatása. - Válaszoltam, hogy megerősítsem abban amire talán már maga is gondolt.
Majd eltűnődtem kissé a kérdését hallva.
- Norlannál délebre még nem. De azt a környéket, beleértve a Hajnal folyó ágát, és Elonar erdejét, bejártam sokszor. Mármint az erdőben csak egyszer jártam- Válaszoltam, majd körbenéztem, én is a fogadóban. Végül felálltam a székből, látva hogy talán Fela is eltűnődött azon, hogy ideje lenne felmenni.
- Ha kíváncsi néhány történetre délről, talán fent folytathatnánk a beszélgetést. - Szóltam a csillogó szempárba nézve, és kezemet nyújtva felé, hogy felsegítsem.
No, nem az alkoholos befolyásoltság miatt ez csak egy gesztus volt részemről, és ki tudja? Ha szerencsém van talán nem is engedi el még a szobához nem érünk.
- Reggel a szobával majd fizetem az italokat. - Szóltam a fogadós felé, aki bólintott, és a pultra tette a szobakulcsát, egy ásítás közepette, amivel talán a még ittlévőknek jelezte, hogy talán már ő maga is szívesen álomra hajtaná a fejét.

*Én is nevettem, amikor a törpéjének a szagáról beszélt és nevetett közben.
Most csak mosolygok, amikor elmondja, hogy az alkoholtól érzem magam úgy, ahogy.
Valahol meg tudom érteni azokat, akik sokat isznak. Ha ez ilyen érzés, biztos többször akarják érezni.*
- Norlan határában akartak a haramiák megtámadni.
*Vetem közbe, de aztán mosolyogva, illemtudóan hallgatom tovább a válaszát. Hallottam már a nimfák rémisztő erdejéről, amit az úrnőjükről, Elonarról neveztek el.
Az arcom felderül, mint egy gyereknek a következő mesék ígéretére. Igazi úriember.
Megfogom a kezét, ahogy felemelkedek a székről és egy pillanatra meg is billenek.
Puha kezeimmel rögtön megkapaszkodok Moozen erős karjában és, bár utána már nem érzem, hogy megszédülnék, kihasználom a férfi nyújtotta biztonságérzetet.
Ahogy elhaladunk a fogadós mellett, Moozen odaszól, de én épp Ilsát nézem. A felszolgáló lány morcosan teszi a dolgát, oda felénk sem néz.
A szoba felé haladva csendben maradok. Nem jártam még erre, megnézem magamnak a folyosót, a többi ajtót, és megyek arra, amerre Moozen vezet.
Ha belépünk, ott is körbenézek és, ha tehetem, azonnal lezuttyanok az ágyra.*
- Moozen, nézze, ez milyen puha!
*Fülig ér a szám, ahogy elterülök rajta. Nem érdekel, ahogy a köpenyem szétnyílik és mellettem hever az ágyon, úgyis melegem van.
Otthon nem volt ilyen kényelmes az ágy. Édesanyám és édesapám is úgy találta, hogy egészségesebb a kemény fekhely. Vagy egyszerűen nem telt nekik kényelmesebbre.
Eszembe jut a fürdő. Körbenézek, vajon elkészítették már, vagy ezután fogják?*

Ahogy a lépcsőn, majd a folyosón haladunk szemöldök felhúzva bólintok Fela szavaira.
- Igen, sajnos Norlan közelében sok a haramia, bár mi mindent próbáltunk elkövetni, hogy eltüntessük őket. Sajnos a városba tartó karavánok, kereskedő szekerek, komoly zsákmány ígéretével kecsegtetik a rablókat. Amint kipucoltunk egy rablótanyát, megjelent egy új. Remélem azért nem esett bántódása?  – Már a szobába érve fejeztem be szavaimat, és tettem fel aggódón a kérdést, majd magam is körül néztem a nagyjából hat lépés hosszú és ugyanennyi széles helyiségben.
A sarokban kapott helyet a dézsa, amiben azért el lehetett feküdni kissé. Hosszú ívelt kovácsmunkán lehetett vízemelő karral felszivattyúzni a vizet, ami úgy gondoltam a nyári meleg miatt talán önmagában is kellemes lehet.
Egy nagyobb és kissé roskatag szekrény, íróasztal és egy szék képezte a további berendezési tárgyakat, az ablak spalettája zárva volt, de úgy gondoltam talán a falura nézhet.
Az ágy elég tágasnak látszott kettőnk számára is, ha kissé összehúznánk magunkat, de inkább hallgattam észrevételemet illetően.
Az ágyhoz sétáltam ezután, és leültem Fela mellé, majd tenyereimmel megnyomkodtam a matracot kissé.
- Valóban kellemes. – Mosolyodtam felé, ahogy elnyújtózott az ágyon. Éjfekete pillantása, örömteljesen csillant, ahogy lelke tükrébe pillantottam, és talán az egész este folyamán, most voltunk a legközelebb egymáshoz.
Arca fölé hajoltam, épphogy csak betartva a tisztes távolság határát. Vagy talán enyhén át is lépve azt?
Tenyerem a feje mellett pihent, és arcunk talán két hüvelyk távolságra volt egymástól. Szelíden mosolyogtam rá, kékes csillanással szemeiben, azonban a pillanat talán kellemes ígéretét Ilsa szakította félbe.
A résnyire nyitott ajtót lábbal tolta be, ahogy a vállán egyensúlyozott a hord fával, amin két vödör forró víz himbálózott.
Mindkét vödörrel a dézsába zúdította a gőzölgő vizet, majd fürdősót, és két törülközőt tett az íróasztalra.
- Jóccakát! – Morogta felénk és enyhén, ugyan de becsapta az ajtót.
Felára néztem ezután és félhalkan elnevettem magam.
- El tudom képzelni, mennyire komolyan gondolta a jó éjszakát. Talán még átkot is mormol felénk elalvása előtt. – Mosolyogtam ismét, majd felkeltem és a vízpumpához lépve felszivattyúztam némi vizet a dézsába.
Nem tévedtem tényleg kellemesen langyos volt, ami a csővezetékben pihent, és a nap felmelegítette.
Feltöltöttem a dézsát úgy hogy kellemes legyen a vízelegy hőfoka, majd Felára néztem.
- Fürödjünk most, vagy még beszélgetne előtte? – Kérdeztem őszintén, közben épphogy végig futtatva pillantásom a köpenytől szabaddá vált felsőtestén. Virágmintás ruhája ragaszkodva követte kecses teste, és kellemesen domboruló idomai ívét, kiemelve a nőies derekát. Ez a pillanatnyi látvány, megkoronázva arca lágy ívével, fekete hajzuhatagával, és pillantásával, gyönyörűnek varázsolta a szememben. Meglehet, hogy volt már más tapasztalata, vagy mondtak már neki mást is, az azonban biztos, hogy én ott, és akkor gyönyörűnek láttam a kreol szépséget.

- Nem, Merilien megmentett tőlük.
*Adtam meg a választ Moozennek aggódó kérdésére. Valóban, rövid ismeretségem az elf lánnyal akkor kezdődött, amikor a haramiáktól megmentett.
A férfi is kipróbálja az ágyat és hasonló eredményre jut, mint én.
Hát, igen, az ágy tényleg nagyon kényelmes.
Egészen fölém hajol, és közvetlen közelről néz a szemeimbe. A kék pillantás rabul ejti az én fekete szemeim és kicsit elkomolyodva, de csillogó szemekkel nézek vissza.
Telt ajkaimról is a kis mosoly eltűnik, de félig nyitva maradnak, és kivillannak közöttük fehér fogaim.
Ez az a pillanat, ami hirtelen végtelennek tűnik, de ahogy jön, úgy illan el Ilsa megjelenésével.*
- Jó éjszakát!
*Köszönök vissza a felszolgálólánynak. Megtanítottak az illemre, és az azt diktálja, hogy ha valaki elköszön tőlem, visszaköszönjek.
Moozen azonban jót mulat rajta.*
- Én nem tudom, mi baja lehet még.
*Jegyzem meg, de aztán a férfi el is tereli a szót. Felülök az ágyon és levetem a vállamról is a köpenyem. Fél szemmel azt nézem, ahogy vizet húz a dézsába, fél szemmel pedig arra figyelek, hogy a köpenyt ne gyűrjem össze. Összehajtogatom.
A kérdésére felemelem a tekintetem, és látom, ahogy végigfut a ruhámon a tekintete.
Így azért nem érzem annyira melegnek, mint a köpenyben.
Szemérmesen lesütöm a szemeim, de elmosolyodok közben.*
- Jól esne már egy forró fürdő. Utána viszont még szívesen beszélgetnék.
*Válaszolom. Hezitálok kicsit, kiküldeni olyan durvának érzem, de mégiscsak egy idegen férfi.
Én nem egy nemes kisasszony vagyok, de azért a szüleimnél sem volt természetes, hogy idegenek előtt fürödjünk.
A batyumban van törölköző, váltás ruha is, amit a tegnap mostam ki.*

A haramiákkal való találkozásának végkimenetelére, egy mosoly teli biccentéssel válaszoltam.
Most már értettem, hogyan is boronálódhatott össze a két nő, arra az alkalomra.
Férfi esetében persze az utca népe mindjárt rákiáltani, hogy kihasználta a helyzetet, de ezt a gondolatot nem szőttem tovább, hisz ostobaság is lett volna a részemről.
El léptem a dézsától, és az ajtóban letett zsákomat, tarisznyámat, a szemközti sarokba vittem, és letettem. Közben osztottam meg gondolataimat Felával, a felszolgáló lánnyal kapcsolatban.
- Tudja az Ilsa féle nagyszájú lányok, már csak ilyenek. Vehemensek, és törtetők, de ha valaki ellent mond nekik, azt nem bírják elviselni. - Nevettem bele félhangosan a mondatokba.
- Majd megnyugszik, ha valaki megadja neki azt, amit talán tőlem remélt a mai estére. Mikor legutóbb itt jártam, még szinte kislány volt. Emlékszem a vágtázókkal tértünk be, néhány kupa sörre, mert a téli hideg, már kezdte dermedtté varázsolni a középvidék pusztaságait, és át voltunk fázva.
Győzelmi dalokat, és dicső himnuszokat énekelgettünk hajnalig, és a kis Ilsát többször is felkaptam, és megtáncoltattam. Persze csak hogy gyermek ként, némi figyelmet érezhessen magán. Igazából nem is tudom, hogy a szülei merre voltak akkor. Vagy talán a fogadós az apja? - Kérdeztem mind Felától, mind pedig magamtól, kissé felhúzva vállaimat, mert valóban nem tudtam magam sem.
Ezután kivettem a pipámat a tarisznyámból, és Felára mosolyogva léptem az ajtóhoz. Érzékeltem pillanatnyi zavarát, mikor a fürdőzés esett szóba, és hát így is egyeztünk meg.
- Nos, kedves Fela, akkor élvezze a fürdőzést, én magam pedig kitelepszem az ajtó elé. Szóljon csak ki ha elkészült. - Elgondolkodva kicsit nevettem aztán. - Még lehet hogy valaki azt hiszi ki lett dobva szűröm, és befogad. - Kacsintottam felé a nevetés közben, majd kilépve az ajtón becsuktam azt a hátam mögött magára hagyva Felát a szobában.
Kint aztán letelepedtem a folyosón és hátamat a vastag tartó gerendák egyikének vetve burkolóztam pipafüstbe. Azért reméltem, hogy senki nem vetődik erre, hogy kérdéseket tegyen fel, mi végre is kerültem az ajtón kívülre. Zavarba ejtő helyzet lett volna annyi szent.

*Ilsára gondolva mesél még nekem néhány szót. A kislány, aki biztosan sok vándort, katonát és egyéb férfinépséget látott, amíg kislányból felnőtt nő lett belőle.
Talán Moozen volt hozzá olyan kedves, hogy emlékeiben másképp élt, mint a többi.
Meg tudom érteni, végülis elég karakán kiállású férfiről van szó.
Kedvtelve hallgatom a gyors mesét a vágtázókról, a harcosokról, akik a hideg időben a fogadóba tértek melegedni.
Lelki szemeim előtt megjelenik a kép, ahogy jól érzik magukat, isznak, mulatnak és Moozen, ahogy a kislányt megtáncoltatja.
Szép történet és talán nem is csoda, hogy mély emlék maradt Ilsában. Lehet, bennem is az maradt volna, de a mi falunkban nem nagyon voltak ilyen mulatságok. Inkább magányos kószák okoztak izgalmat megjelenésükkel, és mindig akadt olyan falusi, aki befogadta őket egy-egy éjszakára.
Valóban úriember Moozen, végignézem, ahogy leteszi a holmiját és kimegy. Nekem adja át a tiszta fürdővíz elsőbbségét.*
- Köszönöm.
*Mosolygok vissza, és amikor kilép, előkészítem a törölközőm, a tiszta ruhát és megnézem, milyen is a víz.
Pont jó.
Jó tempóban szabadulok meg ruháimtól, kontyba csavarom hajam, és gyorsan belemerülök a vízbe. A kellemes melegtől végig lúdbőrözik csokoládé színű bőröm és én egy nagyot sóhajtok.
Végre, tiszta leszek.
Nem időzök sokat benne, hiszen Moozen kint vár az ajtó mögött. Amíg tisztálkodok, önfeledten dúdolni kezdek egy déli dalt.
A friss, tiszta érzés összehasonlíthatatlan. Szinte könnyebbnek érzem magam, ahogy a puha törölközővel végigsimogatom a bőröm és utána magamra veszem a ruhám.
Nem hálóing, hiszen a szobában egy másik férfi is aludni fog, egy másik, ezúttal piros alapon sárga mintás ruhát húzok magamra.
Nem sokára már a lábamon is rajta van a szandálom és úgy nyitom ki az ajtót.
A hajam még mindig kontyban van, de egy-két elszabadult hajszál azért megnedvesedett.
Hagyom, hadd szellőzzön a nyakam is.*
- Jöjjön, Moozen! Magáé a dézsa!
*Szólok és ezzel az elhatározással át is veszem, a strázsa helyét az ajtó mellett.*

Lábaim felhúzva, mosoly teljes vonásokkal hallgatom a halkan de kiszűrődő dúdolást az ajtó mögül.
Hátam a gerendának vetve eregetek füstfellegeket, és kissé melankolikusan emlegetem fel gondolataimban a vágtázókkal töltött idő, némely eseményét.
Kisvártatva nyílik azonban az ajtó, és Fela jelzi, hogy én következem.
- Köszönöm. - Mondtam felé, ahogy egy pillanatra kecses nyakára futott pillantásom. Az elszabadult tincsei kacéran cirógatták a nyaka lágy ívét, amit eleddig még nem figyelhettem meg, kibontott haja miatt.
Beléptem a szobába, de csak behajtottam az ajtót. Amennyiben úgy kívánta becsukhatta, de nem akartam teljesen kizárni a szobából. Mégis hogy veszi ki magát, hogy csak úgy kint ácsorog egy szépség az éjszakai félhomályos folyosón? Gondoltam, de közben már a zsákomból vettem elő, az éjszakai vékony öltözékemet.
Tarsisban vettem a praktikus öltözetet, ami arra is szolgált, hogy roppant hidegben fel tudtam húzni a ruházatom alá. Egy vándornak muszáj volt efféle apró, egyszerű, de nagyszerű megoldásokat alkalmaznia néha.
Levetkőzve becsusszantam a vízbe, és jó alaposan, de sietve lefürdöttem, kimosva a körmeimet is amire mindig igyekeztem figyelmet szentelni.
Borostámra is ráfért volna egy kis ápolás, de most nem akartam hosszabban megváratni Felát.
Gyors törülközés után belebújtam a zöldes árnyalatú vékony szövet nadrágba, majd magamra kanyarítottam a gombolható felsőrészét is.
Norlani asszonyok keze munkáját dicsérte a kenderrel átpántolt szandálom, és azt is felhúzva, ajtót nyitottam.
- Jöjjön kedves Fela, elkészültem. - Szóltam ki az ajtón, majd visszaléptem elrendezni a zsákomat.
Ezután ruháimat tűrtem össze figyelmesen, nem tehettem róla, katona éveim alatt belém ivódtak a mozdulatok, és a tudat, hogy ruházatnak mindig rendezettnek kell lennie.
Ezután végignéztem Felán, no nem kihívóan mindössze kalandos pillantásokkal, majd magamon is. Váll rándítva vakartam tarkóm.
- Azt hiszem kettőnk közül magán mérföldekkel jobban mutat az éjszakai ruházata Fela. Igazán csinos! Én meg...hm...hát igen.. - Nevettem fel félhangosan ahogy oldalirányban kissé kihúztam a bő nadrágom szárát a combom tájékán.

*Megállok az ajtó mellett. Háttal a falnak dőlök, és úgy várakozok. Mivel résnyire nyitva maradt, ezért hallom a halk csobbanásokat és így azt is tudom, hogy már fürdik.
Bár előtte inkább a padló repedéseit, réseit tanulmányoztam, most fejemet is a falnak döntöttem és szemeim lehunyva elképzeltem magamban, milyen is lehet Moozen, ahogy a dézsában fürdik.
Amikor megkapaszkodtam benne, éreztem, hogy kemény, izmos karja van.
Valószínűleg, nem túl vaskos, de formás alakja alapján teste többi része is az.
Meglepően gyorsan végez, bár otthon is a lánytestvéreimnek tartott tovább a mosakodás és nem a fiúknak.
Hamarosan nyílik az ajtó és Moozen kiszól, hogy jöhetek.
Nálunk a fiúk és a férfiak is, hála a meleg déli éghajlatnak, nem öltöttek éjszakai ruhát. Általánosságban is kevesebb ruhát hordanak, mint a kószák, de az is igaz, hogy én sem azt hordom, amit otthon viselnék éjszaka.*
- Köszönöm, de azért maga se szerénykedjen. Sok férfi nincs olyan igényes, mint maga.
*Megnézem, a vékony ruháját, aztán felülök az ágyra. Lábaimat is magam alá húzom és a tenyereim a combjaimra helyezem.*
- Nálunk a férfiak éjszakára nem sok ruhát viselnek magukon. Főleg, ha be is akarnak takarózni.
De fő, hogy kényelmes legyen!
*Kuncogom el magam, utalva a nem is olyan régen kihúzott nadrág bőségére.
A konty viselete egyébként is hasznos dolog, otthon elég sűrűn hordjuk így a hajunkat.
Senki nem szereti, ha még az is melegíti a nyakunkat a rekkenő hőségben.
A rajtam lévő ruha is rövid ujjú. Ha jön az ősz és a tél, lehet, hogy meglep majd, mert kevés igazán meleg holmit hoztam magammal. Otthon egyszerűen nincs, mert nincs rá szükség.*
- Mondja csak, Moozen, gyakran alszik a szabad ég alatt?

Fél mosollyal arcomon, készítettem magamnak egy kis vackot a sarokban, a köpenyemet és katonai pokrócomat használva. Leakasztottam nyakláncaimat a nyakamból és a tarisznyámba csúsztattam, majd Fela mellé lépdeltem, és leültem mellé az ágyra.
Néhány kósza mozdulattal megmasszíroztam térdkalácsaimat, majd felé fordultam.
Arcunk talán még az iménti Ilsa által megzavart pillanatnál is közelebb került, és némileg lábaink is összeértek a ruhák takarásában.
Szemeimben kellemes csillanás sugallt felé, miközben folytattam a beszélgetésünk általa elkezdett fonalának gombolyítását.
- Köszönöm a bókot Fela. Való igaz, szeretem, ha rend és tisztaság vesz körül, de ez nem mindig volt így. – Húztam el egy sejtelmes félmosolyt az emléket felidézve.
- Borzalmasan komisz kölyök voltam, és amivé váltam azt nagyban a kiképzőknek, és a katonaságnak köszönhetem. Ki tudja? Ha apám nem ad be közéjük talán magam is haramia, vagy útonálló lettem volna, és meglehet, hogy már rég felkötöttek volna valamely kieső falucska határában. –
Homlok dörzsölve bólintok szavaira eztán.
- Tudja az igazság az, hogy ezt az öltözéket, főleg télen használom, egyfajta alsó öltözéknek. Ha magányomban vagyok, én is jobb szeretek minimális ruházatban aludni. –
Hagyok némi csendet kúszni közénk, mialatt tekintetét próbálom megfejteni, majd arcára, és kecses nyakára futtatom a pillantásom, hogy aztán válaszom közben ismét a fekete tekintetben  pihenjek meg kissé.
- Mondhatjuk, hogy főleg a szabad ég alatt alszom. Azért is, mert így tudok némi pénzt spórolni, hisz az erdő, nem pénzben kéri a viszonzást, ha valamit magunkhoz veszünk belőle. Azon kívül pedig muszáj télire takarékoskodnom, hogy az igazán hideg időszakot egy fogadóba húzódva tölthessem. – Tarkóm masszírozva nevettem kissé a helyzetemen, de ez volt az igazság.
- Általában minden tavaszt üres zsebbel kezdek, tudja, de van némi spórolt pénzem Norlanban. Nem sok, de igyekszem gyarapítani, hogy ha már testem nem lesz, elég erős a vándor élethez legyen miből letenni a vándorbotot, és megpihenni. - Kellemes vonások tükröződnek most felé arcéleimről, bár meglehet hogy a szemeben ragyogó kékség, mást is sugall felé.
Nem tagadom, tenyerem kissé izzadni kezdett, és szívem is hevesebben vert a nő ily mértékű közelsége révén, de ez az a fajta érzés volt amiben szívesen merültem el.
- Maga gyakran kényszerül a szabad ég alatt éjszakázni Fela? - Kérdeztem vissza némi csend után, és érdeklődve vártam válaszát.

*Moozen igazán pozitív benyomást kelt. Úgy látom, örömmel és nyugalommal készül az esti alvásra. Sarokba költözik. Nálunk, a macskák szerették ezeket a helyeket. A ház különböző sarkait nézték ki maguknak, ott gömbölyödtek össze és aludtak.
A férfi egészen közel kerül hozzám. A lábaink összeérnek, érzem a melegségét.
Beszélni kezd, én pedig hallgatom.*
- Úgy érzem, sok múlik az életben bizonyos pillanatokon. Olyan, mintha Ritalea csomókat kötne a végzet fonalára, s ezeknél a csomóknál változik az életút. Magánál ilyen csomó lehetett az, hogy beadták katonának, nálam az, hogy megszöktem hazulról….
Bizonyára a szabad ég alatt alvásnak is megvannak a maga előnyei, de én inkább szívesen alszok fedél alatt.
Azonban mostanában inkább én is ott aludtam, ahol az erdők védelmet nyújtottak. Egy fa alatt még az eső sem áztat annyira.
*Görbülnek mosolyra telt ajkaim, miközben Moozent figyelem.
Azok a szemek még mindig nagyon tiszták és áthatók. És ez a nézés…valahogy pőrének érzem magam tőle, pedig rajtam van a ruha. Lesütöm a szemeim egy pillanatra és így épp erős kezére téved pillantásom. Aztán újra felnézek rá, de várok kicsit mielőtt folytatnám.
Olyan közel van hozzám, hogy szinte suttogva folytatom. Feketén csillogó szemeim a férfi ajkaira tévednek. Közel van, biztosan egy kicsit kancsalítok is hozzá.*
- Errefelé hidegek az éjszakák az ég alatt. Nem szoktam még hozzá….
*Tétova mozdulattal téved a kezem az erős kézre, amely biztosan életeket ontott már ki, s megannyi harcban védte meg tulajdonosát. Nem fogom meg, csak az ujjaim érintik meg.*
- Látszik rajta, hogy sok mindenen keresztülment már. Ápolt, de erős és kérges is.

Egy apró pillanatra felsejlett bennem, hogy talán túl közel ültem Felához, és kissé arrébb is ficeregnék, mikor belekezd gondolatai kifejezésébe.
Még egy röpke pillanatra sem akartam, hogy úgy érezze, félni valója van tőlem, de ahogy beszélt, és gesztikulált, az arról árulkodott, hogy nem zavarja közelségem.
Ezért inkább maradtam, mert meg kellett vallanom, hogy számomra nagyon is kellemes érzés volt, ahogy éreztem leheletét, miközben beszélt. A fürdőzés után kellemes illata kúszott az orromba, és erősen kényszerítenem kellett pillantásom, hogy ne a lágyan mozduló ajkait figyeljem beszéde közben.
- Igazán szép gondolat, ez a sorsról kedves Fela. – Vallok színt őszintén gondolatairól, amit az istennő tevékenységét illetően megfogalmaz.
Viszonzom mosolyát ezután, mert bizony jól látom tekintetében, hogy nagyon is tudja milyen ázottan fázni egy fa tövében, és remélni, hogy lombkorona megóvja az ember fiát, lányát a további égi áldás nedves valóságától.
- Maga komolyan megszökött hazulról? – Kérdeztem ezután, de lágyan, és őszinte érdeklődéssel, mert ez a tette rendkívüli akaratot, és céltudatosságot sugallt felém, és úgy éreztem szót is adok a gondolatnak.
- Nem lehetett könnyű döntés. Bizonyára komoly érvek szóltak mellette. – Tudatosítottam benne együttérzésem, majd szavaim után úgy gondoltam teret engedek a testbeszédnek kettőnk közt.
Tekintetünk egybeforrt néhány szívdobbanásnyi csendbe burkolózva, de úgy gondoltam, többet mondanak csillanó pillantásaink ezer szónál is.
Tekintete ajkaimra kúszott, majd ismét találkozott a kék és a fekete, hogy összeolvadva alkosson sejtelmes gondolatoktól teljes mélyszín derengést.
Bátortalan érintése egy vihar erejével söpör végig érzékeimen, és hirtelen nem is tudom kellően lereagálni, inkább mozdulatlan maradok, és hagyom, hogy kibontakoztathassa mozdulatát. Mosolyom enyhén húzza fel ajkaim szegletét, miközben az érintése közbeni szavait hallgatom.
Nyeltem egy aprót, mert hírtelen gombócot éreztem a torkomban.
Mindkettőnknek voltak a háta mögött kapcsolatok, és más esetben nem tétováztam volna, hasonló helyzetben.
Azonban az elmúlt este egyértelműen mutatta felém, hogy Fela egy rendkívüli nő. Megígértem neki, hogy tisztességes leszek a szobában, és semmi kép nem akartam elrontani egy csodálatos éjszaka ígéretét. Mérlegeltem, és végül épp csak egy gesztust tettem felé, hogy ne hagyjam kételyek között közeledését, de ne is tűnjek követelőnek. Kezemet érintő ujjait simítom végig, épp csak érintve sötét bőrét.
Vibrálni éreztem köztünk a levegőt, tekinteteink már percek óta üzentek egymás felé, és biztos voltam benne hogy ő is tud olvasni kékesen csillanó tekintetemben, melyben mind a tengeri hűs szellő, mind pedig az óceánok felett keletkező hurrikánok üzenete benne volt.
Némileg arca középvonala felé húzódtak szemei, ami azonban inkább egy kis erotikus sugallatot kölcsönzött vonásainak. Rendkívül szépnek láttam.
Közelebb hajoltam, de lassan hogy ideje legyen megfigyelni a mozdulatom, ujjait érintő simításomat megismételtem ez alatt, és egészen addig hajoltam hozzá, hogy orrunk csaknem összeért.
- Tudja Fela néha még én is fázom. – Suttogtam sejtelmes üzenetem felé.
Lenéztem egy pillanatra kezemre, majd ismét vissza a fekete szempárba.
Egy alig látható szem lesütött biccentéssel háláltam meg ismételt bókjait, és a pillanatot kellőnek érezve, lágyan, de céltudatosan ujjai közé fűztem ujjaimat. Arcom nem mozdult, mert nem akartam egyszeriben lerohanni őt, pedig testem minden porcikája szinte követelte, hogy ajkaimat, lágyan telt ajkaihoz érintsem.
- Te egy rendkívüli nő vagy Fela. – Suttogtam végül egész halkan felé, szándékosan tegezve őt, mert úgy éreztem már megosztottunk egymással annyit, hogy megtehessem.

*Egyetlen rövid válasszal maradok mégis adós Moozennek.
Ez pedig annak a neve, aki miatt valójában a döntést meghoztam.*
- Mumbasának hívták. Miatta jöttem el.
Vagy legalábbis főleg miatta.
*Érintésemre először nem is tesz semmit. Úgy érzem, hogy talán félreértettem, lehet, hogy a nem fehér emberek között teljesen mást jelent egy ilyen érintés. Merilien is picit másképp lépett, amikor megérintettük egymást.
Ez zavart okoz benne, amit a férfi nem hagy sokáig gyűrűzni.
Ő is megérinti az ujjaim, én pedig önkéntelenül elhúznám még az előző gondolatok nyomán, de aztán mégsem teszem.
Az elmúlt időszak kószái, a haramiák, a városőrök inkább azt mutatták, hogy sokszor valamiféle egzotikus lényként néznek rám azok, akiknek nem olyan a bőrszíne, mint nekem. Még Merilien is a színe miatt akarta megérinteni.
Megint megérinti a kezem és ezt már óvatos közeledésnek érzékelem, ahogy a korábbi tekintetei és bókjai is ezt sugallják.
Eszembe sem jut, hogy csak ma este ismertem meg, annyi közös gondolatunk volt már és annyira úgy érzem, mintha ő is az én falumból érkezett volna.
Mintha nem lenne idegen.
Olyan közel van már, hogy érzem a leheletét, még az ital illatát is, amit megivott az asztalnál.
Meleg lehelete becézi telt ajkaim.
Szemeim csillogva vetülnek fel egyenesen a szemeibe. Másképp csábítanak, mint a falubeli fiúk fekete, vagy sötétbarna szemei, amiknek sokszor a pupillája is egybeforrt az írisszel.
A tiszta kék szemei olyanok, mintha egy tóba tekintenék, amelyben nyugalom és béke van.
Ott és akkor letegez, amikor ujjaink összefonódnak. És egy újabb bókot kapok, még ha nem is értem, mit jelent a „rendkívüli”.
Nem gyors, nem sietős ez a tegezés, talán már régen el kellett volna kezdeni.
Érzem, ahogy a szívdobogásom felgyorsul, és ujjaim, amiket még nem fűzött össze elhagyják korábbi helyüket. A légzésem is felgyorsul, és a kebleim felett a kulcscsontnál is melegség önt el. Izgalmas, és mégis megnyugtató ez a férfi.
Tenyerem egyre forróbb, és a szabad kezem Moozen rövidre vágott haját érinti meg, aztán bátortalanul az arcát is.
Nem válaszolok semmit. Ajkaim résnyire nyílva, már-már remegve várakoznak.*

Érzékeim már csakis Fela testbeszédét figyelik, és szinte csak a távolból furakodtak fülembe szavai.
A szoba megszűnni látszott körülöttem, ahogy a vér az agyamba tódult az izgatottságtól, és a vágytól, és Fela nem hagy további kétséget bennem a felől, hogy bizonyára ő maga is ugyanígy érez.
Szemlesütve lágyan túrtam arcomat simító tenyerébe, miután pillantásom az egyre gyorsabban emelkedő mellkasára téved.
Hagyom néhány pillanatra ön magam, és talán őt is fürödni ezekben a pillanatokban, melyek apró reszketéssel bújnak bőröm alá, és kellemesen zsongítják gyomrom tájékát.
Ezután mozdulok, csak aprót, és megfogva kezét a tenyerébe csókoltam finoman, majd a csók után összefűztem ujjainkat, hogy másik kezem ujjainak külső élével, arcán simítsak végig.
Már nem éreztem, úgy hogy ígéretem szegem, hisz szemlátomást zavarát, már érzékei nyomták el. Láttam a tekintetében vibráló tüzet, éreztem minden lélegzetét az ajkamon, és ezen a ponton csakis gyönyört akartam adni, és kapni.
Egy utolsót fürdöttem vibráló fekete tekintetében, mielőtt behunytam szemem, és közel hajolva, egy épphogy érintő csókot leheltem alsó ajkára.
Aztán még egyet, és még egyet, lágyan, becézve, érintve a telt ajkait, miközben tenyerem arcélére kúszott, és gyengéden cirógatta füle ívét, és kecsesen ívelt nyakát.
Szívem hevesen verte mellkasom oszlopait, ahogy lelkemben dühödt forró vihar korbácsolta érzékeimet, amikor a puha ajkak enyéimmel egyesültek gyengéden. Azonban tartottam némi apró szünetet, mielőtt, kezem a tarkójára kúszott, és végül egy hosszú csókkal illettem Fela ajkait.
Szemlesütve zuhantam a csók elsöprő kellemes áradatában, ahogy nyelveink érintőileg, megkezdték a maguk kissé félszegen ismerkedő táncát.
A kissé kényelmetlenül csavarodó kezünk ujjait lágyan szétválasztottam, és másik tenyerem is nyakára majd arcár csúszott, mialatt az érzéket simogató csókban forrtunk össze.

//Moozen Szeretkezés után //

*Kézenfogva sétálunk vissza az ágyhoz. Hullámos, fekete hajam szabad kezemmel igazítom a hátam mögé, hogy kicsit szabadon hagyja az arcom.
A szeretkezést követően már elég fáradt vagyok, de csak mosolygok.
Moozennel olyan jó volt, hogy elfelejteni nagyon sokáig nem fogom.
Pedig nem szokásom az első éjszakán ágyba bújni egy számomra szinte idegen emberrel, de ezúttal nem bántam meg semmit, amit ma tettem.
Jóleső érzéssel omlok az ágyba és érzem, hogy Moozen mellém fekszik.
A csókot, amit alsó ajkamra kapok, finom puszival viszonzom.
Nem jövök zavarba az újabb szépségemre vonatkozó kijelentésétől. Ez nem az a helyzet.
Utolsó mondatára elkuncogom magma és ujjammal a sarok felé mutatok.
Komolyságot színlelve adom ki a parancsot.*
- Sipirc a sarokba!
*Ha esetleg megmozdulna, máris bújok oda erős mellkasához és karjaimmal átkarolom felsőtestét.*
- Azt szeretném, ha velem aludnál, Moozen.
Nem emlékszem, hogy valaha férfival ilyen jó lett volna. A többség csak saját magával törődik, de te más vagy…
Veled olyan jó volt, mint még senkivel.

// Fela szeretkezés után //

Felnevetek a kiadott utasítása hallatán, de szinte azonnal felém suttogja marasztaló szavait.
Szelíd mosollyal biccentek felé a szeretkezést illető szavait hallva, majd hozzásimulva karolom át, és éppen a takarót húznám magunkra, mikor kopogtatás töri meg a kettőnk közé kúszó kellemes csendet.
Meglepetten nézek Felára, majd felhúzva vállaimat, felkeltem, és gyorsan felhúztam a nadrágom.
Az ajtóhoz léptem, és megvárva hogy Fela betakarózzon, úgy félmesztelen résnyire kinyitottam.
A fogadós állt kint, kezében gyertyatartóval, mellette egy vézna öregember, kissé őszes borostáját, és beesett arcát groteszkül világította meg a gyertya lángja.
- Jó estét, elnézést a zavarásért vándor. – Kezdte kissé hangosan, mély zöngékkel a pocakos fogadós.
Kijjebb dugtam a fejem, és ujjamat szám elé téve jeleztem, hogy halkítsa le szavait.
- A párom már alszik! Kissé csendesebben, ha kérhetem. – Nos, mindkét állításom lódítás volt, de mit mondhattam volna, hogy esetleg a társam? A párom stílszerűbbnek tűnt! Az hogy alszik, meg talán hamar rövidre zárja a mondandójukat, aminek tartalmáról őszintén szólva, fogalmam sem volt.
- Á! Szóval alszik! Épp itt volt már ideje! – Jegyezte meg sipítóan tüdőbajos hangján az öreg.
Összehúzva szemöldököm, kissé bosszús pillantást küldtem felé, minek folytán közelebb húzódott a fogadóshoz, és inkább elkapta tekintetét a padló felé.
- A vendég, - mutatott az öregre, - szólt, hogy nem tud aludni, mert zavarják bizonyos hangok. Ez elég kellemetlen nekem, de muszáj volt kezelnem a panaszt. –
A fogadós küzdött a nevetéssel, és arcán teljes rokonszenv sütött felém, majd mikor kissé vállait is felhúzta egyértelművé vált számomra, hogy Fela és az én pártomon áll, és valószínűleg rühelli a házsártos öreget.
- Értem! – Bólintottam, és nem bírtam megállni, hogy egy apró szusszantás szerű nevetés ne hagyja el számat.
- Nem hinném én, hogy olyan vékonyak a falak öreg barátom, de ha ez megnyugtatja, nem fogjuk zavarni az állmát. – Válaszoltam, amire az öreg egy fintorral biccentett, majd elindult a szobája felé.
A fogadós rám kacsintott egy mosoly kíséretében, és utána indult. Még hallottam dörmögő szavait amint becsuktam az ajtót, és hiába volt a suttogás, a résnyire nyitott ajtón biztosra vettem, hogy Fela mindent hallott odabent.
- A vizezett libatoll pihéje, tökéletes, ha zavarják a külvilág hangjai öreg barátom. A fülébe kell dugni! – Dörmögte a fogadós, de a választ már nem hallhattam, hiszen helyére tolva az ajtó reteszt, visszaindultam Fela mellé az ágyra.
Hozzábújva takartam be magunkat, majd jóízűen nevettem fel, és jó néhány másodpercig eltartott mire rendeztem magam.
- Látnod kellett volna az öreg arcát. – Mondtam Felának, még mindig nevetve kissé.
Egy törőköszörüléssel végül lezártam a nevetés hullámait, és Felát átkarolva bújtam hozzá a takaró rejtekén.
Néhány percnyi csend után szóltam ismét, immár suttogón.
- Tudod, magam sem emlékszem mikor éreztem ilyen jól magam valakivel. Mármint az egész estére vonatkozóan mondom. – Toldottam meg némi magyarázattal, és arcát simogatva, tekintettem a sötétlően csillogó szempárba.

*Végre élvezhetném a csodálatos pillantok utáni megérdemelt pihenést Moozen melengető közelsége mellett, amikor kopogtatnak.
A férfi felkel és elindul az ajtóhoz, hogy kinyissa, én pedig magamra húzom a takarót, elvégre Moozen láthat anyaszült meztelenül, de más inkább ne lásson.
Azt hiszem előbb, hogy Ilsa kopogtat valamilyen ürüggyel, de ahogy Moozen háta eltakarja az ajtó nyílását, férfihangok hallatszódnak be.
Persze, hallom hogy párjának hív, és ez megmagyarázhatatlan, melengető érzéssel tölt el engem.
Mintha tinilány lennék, csaknem elkuncogom magam, de nem akarom Moozent kellemetlen helyzetbe hozni, elvégre „alszok”.
A hangja alapján vén, házsártos szomszédnak a hangom nem tetszett, amit hallathattam szeretkezés közben.
Hát lehet, hogy tényleg hangos voltam.
Mielőtt még újdonsült „barátom” becsukná az ajtót, hallom, ahogy a fogadós okítja az öreget a hangok kizárásának módjára.
Ahogy a retesz a helyére kerül, elkuncogom magam.*
- Tényleg hangos lehettem.
*Moozen karjai közé fészkelem magam, és felnézek az arcába, ahogy beszél.
Elmosolyodok, kivillantva gyöngyházfényű fogaimat.*
- Én ugyanezt elmondhatom ám. Lehet, hogy nem így kellene, de nem érzek bűntudatot, hogy a bácsi nem tudott aludni…
Jó veled, barátom.
*Nyomom meg az utolsó szót. Eszembe jut Mumbasa, akit utoljára így hívhattam, sőt jegyesemnek is talán. Gyorsan elhessegetem az emlékét.*

Az apró incidens után, jólesőn bújok vissza a takaró alá, és ölelem át Felát.
Mosolyogva simítok bele fekete fürtjeibe, majd ismét nevetnékem támad, amint felemlegeti a házsártos öreget.
- Ne is törődj vele. - Mondtam kissé lebiggyesztve ajkaimat.
- Nyilván irigykedik a vénember, különben meg, úgy gondolom, még hallgatózott is. Mert hát más is megszállt a fogadóban, és őket nem zavarták a hangok? - Kérdeztem, és egy finom puszit leheltem arcára.
Néhány pillanatig csendben élveztem közelségét, ezután. Egyszerűen a puszta létét, akartam érezni néhány pillanatig. Apró lélegzet vételeit, ahogy mellkasa emelkedik, ahogy szíve dobban, és ahogy selymes bőre hozzám ér. Aztán kissé elmerengve nyitom újra szóra a számat.
- Egyébiránt pedig nem hiszem, hogy csak mi merültünk el a gyönyörök országában ma este. - Mosolyogtam ismét, és némi apró, kényelmi ficergést követően folytattam a gondolatot.
- Láttad este az ölelkező párocskát? A szőke hajú lányt és a fekete loboncos férfit? - Kérdeztem.
- Bár meglehet hogy csak túlzott fantáziám kelt szárnyra ismét, de meglehet hogy nem csak aludni tértek be a fogadóba. Azonban most hogy belegondolok, elég rideg arca volt a fekete bőrbe öltözött férfinak. Azonban a nő arca, inkább felszabadultnak, és boldognak tűnt, és hát te is tudod ki dönti el mi is történjen végül. - Mosolyogtam ismét, és kékes pillantásom, a feketén ragyogó szempárba fúrtam.
- Szóval szerintem csak hallgatózott az öreg, és irigykedett közben. Azt hiszem Fela jelen pillanatban minden férfi irigykedve tekintene rám. - Biccentettem őszinte vonásokkal, és tekintettel, majd kérdőn néztem felé.
- Barátom? Szóval a barátod vagyok, kedves? - Kérdeztem végül.