Középvidék

Bár felkészültem a hideg időre és ráadásul még folyamatos mozgásban voltam, azért már jólesett volna a fél éjszakai gyaloglás után, ha valami szélvédett helyen, mondjuk egy hintóban vagy kocsiban, - megpihentethetném a lábaimat. Nem akartam megállni, a történtek után jobbnak láttam, ha minél előbb igyekszem megszabadulni a levéltől, mielőtt még baja esik, hiszen a tegnap esti események tükrében, akár most csak egy maréknyi ragacsos papírhalmot cipelhetnék és nem hiszem, hogy az őrparancsnok ennek túlságosan örülne.
Elképzeltem, hogy minimum egy-két hétre fogdába csukat és a díjazásom már szoba sem fog kerülni. Én meg akkor feleslegesen tettem meg a hosszú utat és kockáztattam, hogy valamiféle kémek kinyírjanak a levélért, bár eddig úgy néz ki szerencsésen kikerültem a figyelmüket.
Hát….mondjuk egy valamirevaló kém sem feltételezte, hogy egy fontos üzenet futárja élő és röhejes látványosságként fog parádézni a városban……
Kocogni kezdtem, mert kezdtem dideregni és a várva várt postakocsi még nem bukkant fel. Azért arra elégedetten gondoltam, hogy milyen meglepetés lehetett reggel a jégboszorkánynak, hogy csak egy ragacstól megkeményedett pokrócot és hűt helyemet találta.
A pénzért csak azért nem akartam lenyúlni, mert az már okot adott volna neki, hogy esetleg utánam eredjen, de így…….Ezek a gondolatok kellemesen megmelengettek, ügyesen szabadultam meg minden vélt vagy valós követőmtől az éjszakai szökéssel.
Paták dobogását hallottam meg a havas tájt megülő csendben és végre hátranézve megláttam a közeledő batárt.
A kocsis nem téveszthetett el, hiszen az út közepén kalimpáltam, már előre élvezve a megpihenést, igaz ezek a kocsik nem voltak túl kényelmesek, de legalább nem a lábam bánta és gyorsabb is volt.
- Szép napot jóember! Ha van egy talpalatnyi helye, felvenne egy fáradt vándort? – kiáltottam a kocsisnak, ha már a közelembe ért.
- Ha van váltója, akkor bent is elfér, ha nincs, akkor mászhat a tetőre. – morogta a nyakig bugyolált fickó, akinek csak a szeme látszott ki.
- Van pénzem, inkább odabenn utaznék. – villantottam meg pár váltót, aztán mát nyitottam is az ajtót és az első szabad helyre behuppantam.
Csak ezek után néztem körül………..

Az biztos, hogy a kocsi belsejében sokkal jobb idő van, mint odakinn. Elégedetten tekerem le a fejem köré csavart anyagot és veszem le a meleg bekecset, ledobva magam mellé az ülésre. Kényelmesen el is terpeszkedhetek, mert rajtam kívül csak egy alak foglalja a kocsit, az is úgy a másik ülés ellenkező sarkába préselve magát, hogy alig foglal helyet. Helyes! Annál több marad nekem.
Most, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, már alaposabban szemügyre veszem. Furcsának találom, hogy úgy begubózott a köpenyébe, hogy csak tippelni tudom, hogy nő az illető, az arcvonásait homály fedi a csuklyája miatt.
Talán olyan ronda, mint egy bányarém, azért nem teszi közszemlére magát?
Nem igazán zavarna a dolog, de hosszú az út Menionig és mivel mással tudnánk elütni az időt, mint társalgással, ahol jobban megismerhetem, esetleg tippeket kapok közben hová vezessen az utam, ha megszorulok és a többi, hiszen sosem lehet tudni…….
Miközben a mellényemet is megoldom egy kicsit, rám ne melegedjen, viszketni kezd a fülem és ez általában azt jelzi, hogy valaki figyel és, hát ebben a kocsiban ugye nem sok mindenkiről lehet szó.
Bosszúsan megdörgölöm a szóban forgó testrészt és érzem, ahogy érdes, kemény felülethez érnek az ujjaim.
A fene, csak nem sikerült lemosnom teljesen magamról azt a nyomorult melaszt! átkozódtam magamban, ahogy lesöpörtem a megszáradt maradékot a vállamról és az ujjaimról.
Csak egy pillanatra feledkeztem el a bebugyolált nőszemélyről, de azonnal vissza is tértem hozzá.
Már a nyelvemen van, hogy megkérdezzem, egész úton el akarja-e játszani, hogy alszik, amikor nyilvánvaló a néha kapkodóvá váló lélegzetéről, hogy nagyon is ében van és engem fürkész.
Tudom, hogy jóképű vagyok és ragadnak rám a lányok – most talán a le nem vakart melasz is közrejátszhatna benne, - de azért jobb szeretem, ha látom a képét is a jelöltnek.
Szóval épp kérdezni akarom, amikor megelőz.
A hangjára szabályosan ugrom egyet, de aztán igyekszem visszanyerni a hidegvérem. A tolvaj legelső szabálya a tagadás.
- Miről beszél……kegyed? – meresztem felé a szemem, értetlen képet vágva. – Ismerjük egymást? Talán valami bálon találkoztunk? Ha segítene, hogy lássam az arcát……….?
Ha megismert, akkor lesz nagy patália, de hát csak nem tud kidobatni a kocsiból azért az apró kis incidensért?

Persze, hogy megismertem a hangját, de hát annyira elrejtőzött, hogy akár valami idegen ország tagjának is hihette volna az ember, de nem lepődtem meg, hiszen a Vén Kujonban is olyan felsőbbrendűen viselkedett, mintha maga lenne a mágusok főmuftija, vagy akár, hogy is hívják őket.
Most sem hazudtolja meg magát és természetesen ő játssza a sértődöttet, elvárva, hogy a többrétegű ruhahalom alatt is felfedezze valaki, hogy ő a csodálatos dzsin még csodálatosabb felesége, akiről egész életemben álmodtam.
Biztos vagyok benne, hogy szavai közben árgus szemekkel figyel, így látványosan megforgatom a szemem.
- Óóóó, jó hogy ezt megemlíti, a maga arcát biztosan sosem fogom elfelejteni, ahogy tátott szájjal bambul ránk ott fenn a szobájában. Ezt sosem fogom elfelejteni. –vágok vissza.
Elvégre nem kell nekem elviselnem hárpia úrnőt, én is fizetek az útért!
- Egyébként, csak a rólam alkotott pontos kép kedvéért, tényleg sosem panaszkodott egy hölgyismerősöm sem, sem a modoromra, sem a részükre nyújtott ”szolgáltatásra”. Sajnos maga túl gyorsan elszelelt, szívesen bebizonyítottam volna egy „előkelőbb” helyen. – vigyorogtam, ahogy megjött a hangom.
Reméltem, hogy elég élesnyelvű voltam ahhoz, hogy ez elvegye a kedvét a további piszkálásomtól, mert lehet, hogy különben kiköltözöm a kocsis mellé a bakra, vagy…….addig piszkálom én, hogy ő költözik ki magától.
Tolvajként van érzékem hozzá, hogy tudjam mikor figyel valaki és ez a mágusnő egyfolytában fürkész, még ha nem is látom a szemét. Miért vagyok számára olyan érdekes? Aligha amiatt a kis piszlicsáré ügy miatt a Kujonban, vagy ennyire érzékeny lelkecskéje lenne?
Mivel azért tisztában vagyok azzal, hogy az őrparancsnok nem merő szívjóságból kötötte a lelkemre a levél biztonságát és már tapasztaltam, hogy érdeklődnek iránta, azért a gyanú megfészkelt a szívemben.
- Ön az élő példa, de akad egyáltalán erre méltó valaki? – húztam el elégedett vigyorral a szám és kényelmesen elnyúlva feltettem a lábam mellé az ülésre. Ha már úgy is egész úton a falra akar tapadni, mint a kocsi sötét borítása, tőlem nyugodtan……

Nem okozott meglepetést, amikor végre felfedte magát, hiszen én már a fogadóban felismertem, ám el kellett játszanom, hogy csak most találkoztunk újból a nem túl kellemes incidens után, amit van olyan kedves és természetesen rögtön az orrom alá dörgöl. De valami azért megragadja a figyelmemet.
- Ááá....Arnelian......Az az életképtelen kis fickó, aki csak a hangszerének élt? Talán csak nem sajnáltatta meg magát annyira, hogy még az á........szóval megtette! - kuncogtam fel, mert a hangsúly, ahogy a nevét mondta sokat elárult. Azt el kell ismerni tanulékony a fiú, rájött a gyengéjére, mi?
Persze, hogy sértette a hiúságomat, hogy az a kis szemét, úgy ragaszkodott az átkozott lantjához, mint Foxi a lábtörlőhöz! Ha ő nincs, akkor most gazdag ember vagyok!
- Áhh! Minek néz engem? Kinek adnám el azt a sok alsószokányát, meg fűzőt, amivel ezt az alakot nyeri? - legyintek rá egy könnyed mozdulattal, remélem visszadva a kölcsönt a sértegetéssel.
A további, szinte mentegetőző szavaira csak egy széled vigyor a válaszom.
- Szeretné tudni mi? De,a hogy mondja, vannak képességeim, amiket csak a "hölgy" ismerőseimnek tartogatok és itt a hölgyön van a hangsúly, ha nem hallotta volna. Persze, ha ténylge "hölgyként" és nem boszorkányként viselkedne, akár még meg is mutathatnám....... - kacsintottam rá, csak, hogy idegesítsem.
- De, ha már ki tudja meddig össze leszünk itt zárva ~ szerintem a kocsis hallgatózótt és a lovakat direkt lassú tempóra fogta, hogy lehetőséget adjon arra, hogy az út végére megfojtsam a némbert, ~ mondja csak, megint valami tekercs után uszították, hogy ebben a zord időben kocsin utazik? Úgy tudtam a mágusok gyorsabb úton is tudnak utazni, vagy maga nem is ......igazi mágus? - emelem meg a szemöldököm vidáman, még jobban elterpeszkedve és a fejem alá gyűröm a köpenyét fejpárnának, ha már odadobta.