A Főtér

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-15, 12:32 pm

*Még mindig az eget rengető hang meg a belélegzett mérges gázok hatása alatt lévén, elhatározta, hogy mégis csak visszafordul és segít Lothárnak, mert bármikor esedékes lehet, hogy ő neki kell majd segítsen valaki. Az evolyrani nemest az oszladozó de még mindig fennálló gázon keresztül tudná megközelíteni, ezért a távolharcban dönt. A nemes épp időben tér ki a skorpió támadása elől, aztán látva, hogy megindul visszafele, Aldo úgy dönt, hogy nem fogyasztja erejét, hiszen az életveszélyből megmenekült. Egyelőre.*
-Gyorsan! Gyere, amíg újra megindulna felénk!
*Kiáltja oda, és előretekintve, örömmel látja, hogy még van egy két hely, ahol a tömegen keresztül lehet vágni nagyobb erőfeszítés nélkül.*
-Gyere, már. Utolérnek!
*Tekintett vissza Lorthár irányába, ahonnan iszonyú gyorsasággal meg dühvel közeledtek a lárvák. Pillanatokon belül utol is érték Lothárt, de ahogy Aldo megcélozta őket a varázslatával, mint az előbb a skorpiót, szintén nem kellett igénybe vegye mágikus erejét, mert a lények nem álltak meg az evolyrani nemesnél, rohantak tovább a vörös mágus irányába.*
~Mi a fene? Ezek most rám jönnek vagy engem is kikerülnek?
*Úgy döntött nem várja meg, inkább inal tovább, de ahogy fejét előre fordította, hát nem ott volt újra az egyik nagyállat skorpió? Kardjáért már nem volt ideje nyúlni, ha elugrik az olló csapásától, akkor egyből ráveti magát az egyik lárvaszerűség. Így hát mondott valamit, egy varázst, ami csak úgy hirtelen eszébe jutott, de fogalma sem volt róla, hogy mire lesz jó. Csak úgy tudatalattijából feltört a vészhelyzetben.*
~Jaj, ne, óh, ne. Csak nem a teleportot mondtam? Csak ne az legyen, az soha nem szokott jól végződni.~
*Eszmélt fel, de ekkor már, HA a varázs sikerült, a levegőben találta magát, egy viszonylag ép tetejű ház fölött pár méterrel, s mivel nem volt mit tegyen, engedelmeskedett a gravitáció törvényének. Nem kis zajt csapva érkezett be a tetőn keresztül a ház felső emeletére, ahol nem várt meglepetés fogadta.*
-Markus?

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-15, 1:05 pm

// Sendel romjai közt- Kesa és akit érünk: Aldo. akivel egyszerre írtunk, így javítottam a reagom MIATTA! //

Amit Kesa tett, Balál megérti valamelyest, éppen annyira, mint a lány őt. Morgolódik a bajsza alatt kicsit, aztán nehézkesen elindul Aldo irányába. Egy lépés után visszafordul és karon fogja a lányt, ha az engedi.
- Ne légy durcás! Na ide figyelj! Három erős varázsló az három és mégsem kettő. Aldo és te nálam jobban értetek a dologhoz, amit kitaláltam. De az én erőm se kutya. Együtt könnyebben rájövünk hogyan tegyünk engem is rendbe. De... Itt most Lanuria a tét. Ha ezek az élősködők kiszabadulnak valahogyan, az mindannyiunk vesztét jelentheti. Az egész földünkét...
Aldo még mindig nem vette észre őt, ő viszont már jól látta.
- Aldo!!! Hihetetlen, de be kell valljam: örülök, hogy látlak 'barátom'! Bocs, hogy nem lapogatom a vállad, de van más dolgom... - kezdett kiabálni a közelből, amikor amaz megugrott. Pontosabban a ház teteje felé röppent.
- Hogy az a lázas, pitymallati csenő manó rúgjon bokán!
Tudta jól, hogy a gyors mozgású rovaroknak se Kesa, se Barras nem örült, de kését forgatva az egyik potrohában- amivel imént Hófehér vívott- fesztelenül folytatta, most már csak a lány felé:
- Két fontos dolog van. Ha a föld felett nem lehet elmenni innen, akkor alatta talán lesz lehetőség. De előbb kitakarítunk- nézett mélyen az elcsigázott boszorkány szemébe-, utána indulhatunk...Addig húzódjunk be a falak közé mi is! Hátha nagyobb az esélyünk. Erre!
Úgy tett, mintha jól lenne, végképp nem akarta, hogy Aldo lássa így, de nem volt választása. Erőt vett magán, bármit mondott, ellenkezett, tovább mondta odabenn az omlékony lépcsőn felfelé menet:
- Tehát a másik... Csináljunk óriásmadarakat! - Társa döbbenetét kihasználva megállt egy kicsit.- Ha kell, hívjuk egybe ehhez Sendel összes madarát!

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-15, 2:08 pm

// Mese Sendel romjai közt. Aldo? king

//

A gerendát és törmelék kupacot igyekszem a résre nyitott ajtóig eltolni, hátha fog rajta valamit, legalább ne özönölnének be ezek az izék egyszerre... de a gerendával meggyűlik a bajom, már majdnem helyre teszem, amikor nagy recsegés-ropogás kíséretében beomlik a plafon a tető alatt.
- Na, úgy látom, eddig bírta... Rozoga itt már minden. Pff...
A portól hirtelen alig látok, de mire leül, Aldo meglepett hangja nem hagy kétséget afelől, hogy ő érkezett ezen a kaczifántos úton. Megengedek magamnak egy bamba vigyort, meg egy kis pimaszságot, de jobban félek a rovaroktól annál, semmint túlzásba vigyem a szórakozást:
- Én vagyok biza'! De mi lenne, ha a feneked lapogatása helyett segítenél, ha már itt vagy?
Küzdök, vagy ha Aldo segít küzdünk a nagy gerendával, miközben hajszál híján már be is kúszott a résen az első ollós rovar.- A másik szobában vannak még kisebb fák is. Hozok egyet fegyvernek.
Azzal már fordulok is és magam elé emelve, beállok, mint egy lovag a hívatlan vendég ollóival szemközt. Másik kezemben a hosszútőr virít, de álom lenne így harcolni... Idegességemben verejtékben úszom.
- Hú! Ez aztán valami! Szerinted, ha levágom, lehet ezekkel ölni? Milyen erősek? Hárman csak elbírunk így már ezekkel a bigyókkal! Igaz? Mondj már valamit!

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Gomora, Lothár, Aldo, Markus, Nawarean, Silarona, Kain, Kesa, Balál //

*A főtéren Elneiros még mindig békésen alussza ájult álmát, miközben egy hátas vágtat keresztül két alakkal hátán, s kétségbeesve kerülgeti a sárkány támadásait.
Az illúzió kellően jól sikerült, s megtévesztő ahhoz, hogy még a szemek is a lóra irányítsák a téren tartózkodó lények jelentős részének figyelmét, s így azt veszik üldözőbe.
Ezenközben a lóra mért varázslat hatásos, s lassítva jut el a sárkány elé, noha mégsem derül ki, hogy a két alak csupán jól kialakított illúzió, minek ez célja van, elterelni a figyelmet eredeti tulajdonosaikról.
Az óriásféreg testén nyíló résen keresztül peték, s lárvák ömlenek ki, mik rögtön az első útjukba kerülő lényeknek esnek, nem téve kivételt rovarok, s emberek közt.
Lothár sikerrel kerüli el a skorpió csapásait, noha a lénynek most komolyabb gondja akad a rá támadó lárvákkal, s hátrálva igyekszik kikerülni őket.
Azonban Gomora próbálkozása, hogy átvegye felettük az uralmat hatástalannak bizonyul, hiszen távol is van tőlük, s nem is e világ teremtményei ezek. Ha netán arra gondolna, hogy tette észrevétlen maradt, hamarvást észlelnie kell, hogy a féreg felől fél tucatnyi újabb nyálka tapad rá, s rántja is az óriásféreg felé, épp arra, hol az imént célzott lárvák pusztítanak. Kétség sem férhet hozza, hogy a nem messze tőlük landoló sárkány éppoly ízletes préda lehet számukra, mint bármi más a környéken.
Aldo megingása csupán pillanatnyi időt hagy, ám az általa felégetett területen keresztül még van szabad út, s így az evolyrani nemesnek van választása:
Harcol, s tán elesik a féregtől nem messze, mi még mindig hullámozva tör a föld mélye felé, mit sem törődve sebével, avagy választja a forró, gázoktól lepett folyosót, hol bizony erős émelygéssel, s öklendezéssel kell szembenéznie, ám ha ezt kiállja, átjuthat a tér pereme felé.
Útja ott sem lesz életbiztosítás, noha „csupán” hosszúlábúak tömegei várják a megroggyant páncélzatú harcost.
Markus ezenközben gerendával, s törmelékkel igyekszik elzárni a támadók útját, ám neki lehetősége nincs már távozni onnan, ez a szoba csupán egyetlen bejárattal rendelkezik, s az ablakával…mindaddig, míg Aldo át nem töri a tetőt, s meg nem érkezik hozzá.
Némi segedelem nekik az a varázslat, mit nem sokkal hamarabb Gomora végzett el, s égette meg a gerendázatát a tetőnek egy helyen, s e hely a lépcső környéke. Több lény megég az így keletkezett tűzben, azonban a leomló födémdarabok csupán lassítják a közeledő rovarokat.
Immáron kettejükhöz érkeznek a hosszúlábúak, noha továbbra is csupán egy érkezhet velük szembe egyszerre, noha a hosszúlábúakkal, köszönhetően Gomora tüzének, érkezik a hányingerkeltő füst is.
Az ajtó anyaga is kezdi megadni magát, így nem soká tanakodhatnak, vajh mitévők is legyenek, szembe kell szállniuk a rájuk törőkkel.
Azokat a kampókat pedig már mindketten jól ismerik, s a pihent lények rohamát is, mivel szemben egy fáradt kölyök, s egy fáradt mágus állhat meg.
Nawarean és ellenfele között újabb nagyon gyors összecsapás zajlik, minek a végén a fejvadász a fal tövében köt ki, ahová a rovar vágta őt.
Kain lép ekkor be kettejük harcába, s olybá tűnik, hatásos is lehet a támadás, azonban a lény a szavakat hallva már kitérőben is van, s ezt csupán részben akadályozza Nawarean újabb támadása is fegyverével. Hiába az izzó kard csapása, csupán a korábbi hátközépi nyúlvány helyét vágja meg, átvágva vele a lény kitinpáncélját, ám nem halálos sebet ejt csupán.
Ezen pillanatban már fordul is a támadó a háta mögül orvul támadó sárkány felé, s ezúttal őt támadja a farokrész, mi egyszerre találkozik a sárkány testével azon pillanatban, midőn az a lökéshullámot küldi, s keni a lényt egyenesen Nawareannal együtt a kőfalnak.
Tán ez szerencséje, hogy a hegyes farok nem döfi át őt, csupán megmerül a fekete mágus jobb vállában, s az ettől így is földre zuhan.
A bölcselkedésnek nem ez ideje, s tán ezt mindketten tudhatnák, midőn a lény visszakézből kampós végtagjával átdöfi a Nawarean mellkasát jobb oldalon, a váll mellett, a kulccsont alatt, miközben a másikkal a sötét mágus felé csap, ki szintén a földön hever, s ha nem tér ki, hát hasfalát szakítja át neki vele.
A harmadik jelen lévővel nem törődik, az nem avatkozott harcukba, s vele ráér majd foglalkozni, ha e kettővel végzett.
Kesa varászlata ugyan működik, noha a kiáltás felkelti a környező lények figyelmét, s rögvest meg is indulnak, majd el is bizonytalanodnak, midőn nem lelnek sem hőképre, sem szagra a hang forrása környékén.
Keresni kezdenek, s lassan, szisztematikusan derítik fel a terepet.
Balál szerencsésen megpillanthatja a földről, midőn Aldo megjelenik a ház teteje felett, ám nem soká láthatja, ugyanis el is tűnik benne, annak mélyére szakadva.
Meglehetőst botor gondolat madarakat növeszteni óriásira, hisz egyetlen megnöveléséhez is nagy erő kell, s míg Balál, ki erejét minél inkább használva gyorsítja a méreg hatását, betegen hever a földön, Aldo elérhetetlen, Kesa pedig vajmi nagy hajlandóságot mutat a harcra, hisz épp rejtőzni próbál.
Ám ha meg is próbálják, csupán egyetlen madarat lennének képesek, nagyra, vagy esetleg kettőt, valamivel kisebbre növeszteni, mivel nem sokat érhetnének el.
Ám gondolata, mivel kijutásukat próbálná tervezni, nem dőreség, noha tán nem kifelé kellene próbálni használni, hisz a lények, mik Sendelt megszállták, csupán tünetek, a jelenségek oka ott hever a főtéren lévők orra előtt, burok alatt, noha tán mégsem teljesen elzárva…..*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-15, 8:21 pm

*Hiba a lény részéről, hogy azt hiszi nekem végem. Nem hiszem, hogy átfutott az agyán, hogy ilyen közel kerülni hozzám még veszélyesebb mintha a távolsági képességeit használná. S most még ráadásul hátat is fordít nekem. Ezt az arcátlan lényt, még nem végzett velem. Hisz még így a halál peremén is foggal körömmel ha kell de akkor is harcolni fogok. A sárkány szépen felhasította a védelmét. A vér csordogál ki a vállamból ahol kampója még mindig pihen. Ilyen távolságból még így is eltéveszthetetlen a célpont. Mivel jobb kezem használhatatlan bal kezemre vagyok kénytelen támaszkodni.

- Atyám mi a pokolért tanuljak meg bal kézzel is harcolni? Mi értelme van mind a két kezemben forgatni a fegyvert ha a jobbal így is remekül használom?
- Figyelj fiam!- ragadja meg grabancomat majd jobb kezemet kitekeri.- Most milyen jó is lenne ha a bal kezedben is tudnád forgatni a fegyvert... Nem igaz?
- Fel kell készüljek rá, hogy a csaták során... elveszíthetem a jobbik karom?
- Ha csak ideiglenesen is de igen. Pont ezért folytassad tovább a célba dobást! Ahányat tévesztesz annyi botot kapsz, lefekvés előtt. S ne feledd figyellek.
- Értettem atyám...
*Hajtottam fejet az akaratnak, s tovább gyakoroltam hosszas heteken át, fájdalmas verések árán tanultam meg használni a bal kezem mintha csak a jobb lenne.

*Ragadom meg Mambát, majd kihúzom a hüvelyből, a cél tiszta, nincs mi megzavarjon, kivéve a kampót a vállamban. S most még a sárkánnyal is van elfoglalva. Elhajítom mérgezett fegyverem, egyenesen a rés felé ami a pajzsán keletkezett. Még emberként sem vagyok teljesen hasznavehetetlen hisz sokan járnak ebben a cipőben. Mennyivel egyszerűbb lett volna ha az az ostoba sárkány rám rak egy gyógyító varázslatot és most karcolások nélkül tudnám kivégezni a lényt. Bár a karcolásokat leszámítva így is teljesen biztos vagyok a győzelemben.

- Nawarean jól figyelj... ez egy fontos dolog! Mamba mindig is egy pecsétben ázott, amit a tudtod nélkül hoztam létre. S ezáltal sosem szüntetted meg. A Halál pecsétje, akit megvágsz vele már menthetetlen még a mesterpecséttel sem fogod tudni visszahozni!
* Ugrik be egy emlék amire mosoly húzódik arcomon.
~ Előbb is elárulhattad volna Salamon. Sok mindenre emlékszek amit a tudtom nélkül tettél... talán el sem akartad mondani, mégis most így a túlvilágról is te vagy a legerősebb szövetségesem.
- Nagyon sokkal tartozok nektek... hehe... talán a túlvilágon majd törleszthetek....

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-15, 9:53 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona, Nawarean //

*A harc ebben a pillanatban is folyik. Kaint meglepi a rovar, olyan gyorsan reagál, hogy ha nem mozdulna a kétlábú a túloldalon, biztosan elkerülte volna a kardot.
Így azért sebet kap, miközben a második támadás még hatásosabbnak is tűnik. Azt lehetne gondolni, hogy ez elegendő, de nem. Mindketten megmaradnak, a kőfal hiába adja a másik pofont a lökéshullámmal egy időben újabb támadás indul meg az arany sárkány ellen.
A döfést már nem tudja elkerülni, még hátrálni sincs ideje, egyébként is a hosszúlábúak okozta sebek is lassítják.
Így kénytelen elviselni a szúrást a lény farkától. A vállába hasító fájdalom talán ezen az estén az eddigi legsúlyosabb. A kardot ugyan nem engedi el, de nem most akarja kipróbálni, hogy mennyi erő maradt a sebesült tesztrészben.
Ha már mágust játszik, ideje tényleg mágusként viselkedni. Még ordítani sincs ideje, már jön is a következő támadás, s bár a sárkány kétlábú alakjának kellően erős izomzata van, jóval erősebb, mint a fajé, amit mintáz álcája, jól tudja, ez a test mennyire sebezhető, így oldalra gurulva tér ki a csapás elől.
De nem hagyja viszonzatlanul, s újabb tűzlabdát küld az ellenfél felé. Nem érdekli, hogy közben az általa okozott seben keresztül a kétlábú is próbál végezni vele.*
- Nem fogok vitázni veled, azt gondolsz, amit akarsz.
*Feltápászkodik, s immáron kénytelen-kelletlen saját sebe fölé tartja a még épebb kezét.*
- Genesende hand!
*Energia áramlik a sebbe, mely csökkenti a fájdalmat, a vérzést, s kellemes érzéssel tölti el a seb környékét. Ha az idegen lény még mindig támadna, ezúttal már nem kíméli saját erejét sem.
Csap egyet-kettőt a fegyverrel, hoy tesztelje, mennyi erő is maradt benne. Az émelygés, ha talál a gömb, még erősebb, s kis híja csak, hogy nem dobja ki gyomra tartalmát.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-19, 7:06 pm

A vörös nősténynek sikerült az érkező hálók elől oldalra fordulnia, de a meglepetés erejével érkező össztűz elől nem tudott kitérni. Újbóli kötelékei a felkínált hasát találták el, kizökkentve annyira az iménti megkezdett elkerülő manőverből, hogy magatehetetlenül zuhanjon ismét a földre.
~Ez így nem jó! Ki a fene akar itt megint kötélhúzásba fogni ezzel a döggel, miközben apróságokkal harcolok? Azt hittem már végre megdöglött!
Úgy tűnik újra ugyan ahhoz a taktikához kell folyamodnom. Rém unalmasak ezek a hímek, hogy nem adják fel az első kosár után.
*Így, miközben az egyre inkább a sűrű felé vonszolták a porba, ő igyekezett talpra állni, hogy újra szárnyra kelhessen. Ha sikerül, akkor egyenest a magát földbe ásni igyekvő ellensége felé veszi az irányt, már tudja, hogy felesleges a köztük lévő igen erős szerelmi szál vonzása ellen dacolnia. Újból jó pár lény akadt bele, amelyek ezúttal nem csak a ragaccsal harcolnak, de egymás ellen is. Így került bele a nem rég még Lothárt támadó skorpió tucatnyi hosszú lábúval és az út közben összeszedett lárvákkal.
-Solo bona! -a vonzás varázsigéje ezúttal egy tojásra irányul, hogy ha a levegőben karmaiba kaparintja a völgyi, akkor belemélyessze azt.
De nem csak abba akarja teste fegyvereit megmártani. Ha eléri a férget, akkor újból a bőrét fogja szántani közel a tetejéhez, miközben igyekszik a kiömlő új ellenséget lesöpörni a talaj felé. Most már tudja, hogy nem vonulhat vissza, míg be nem fejezte közös harcukat. A kétlábúakra nincs szüksége, tudja jól. Hiszen épp eléggé lekötik egymást a bogarak is.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-20, 5:22 pm

//Markus//
*Kissé nehézkesen tápászkodik fel a tető törmelékei közül. Az ajtón hallatszó kaparászó és csattogó hangok, meg Markus szavai viszont hamar elfelejtetik vele a félresikerült teleportálással járó meglepetést, s így már jobban tud koncentrálni a szó szerint küszöbön álló problémára. Körbenéz. Egy szoba, egy ajtó, egy ablak. Nem sok menekülési út maradt. Esetleg még a tető.*
-Mi? Mit mondjak? Persze, valahogy csak elbírunk velük...
*Szól Markushoz miközben az ablakhoz lép. Kinéz rajta, az oszlopokat keresi szemével, meg a zöld mágust.*
~Még mindig "alszik", micsoda egy alak...~
*Sokat nem időzik az ablaknál, sarkon fordulva igyekszik besegíteni Markusnak az ajtó támogatásában.*
-Sokkal könnyebben menne, ha betudnánk csukni. Bár egy idő után úgyis megadná magát. Szurkáljad csak őket, én addig megpróbálok kitalálni valamit.
~Húzok egy ajtóméretű tűzfalat és nem hagyom kialudni. Akkor biztosan nem hatolnak majd be. Nem! Mégsem jó, egy-kettőre megtelne a szoba gázzal és saját magunkat fullasztanám meg. Ha nem muszáj, többet tűzzel nem támadok ellenük. Bár nem vagyok elemi mágus, megpróbálom a másik elemet is segítségül hívni. A jeges tör félig-meddig bevált, most kéne valami erősebb fagyasztó varázs.~
-Lépj hátra! Most!
*Kiáltotta a gyereknek, s kardjával megpróbálta eltalálni az ollót, amelyet a túlméretezett gazdája sikeresen bejuttatott a nyíláson.*
-Ennyivel kevesebb...Visszajöhetsz...Várj, mégsem. Megpróbálok valamit.
-Helca Ram!
*Varázslatának célpontja az ajtó, mely már készült megadni magát, a mágia hatására, HA beválik, lefagy, méghozzá tömör jégdarabbá, amelyet egykönnyen nem vágnak át az ollók sem, legalábbis egy jó ideig. Viszont ha sikerült is a varázs, nem bízhatják csak magukat erre. Bármikor halálos kelepcévé válhat e kis szoba, mely most még menedékük.*
-Valahogy el kell jutnunk az oszlopok közelébe, hanem soha nem ébred meg a mágus...Vagy akár le is léphetünk a városból. Mit szólsz? Tető vagy ablak?

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-22, 11:05 am

//Kesa- bocsi, muszáj előtted írnom, mert Pestre utazunk éppen//

Már semmi sem tűnik egyszerűnek. Kesa reakcióját várja, szerinte érdemes- e felküzdeniük magukat a vörös mágushoz, az időközben láthatóvá vált lépcsőn kanyargó bogarakon keresztül, vagy neki más elképzelése van?
Az már világossá vált, hogy a teste elgyengült. Lépten nyomon elesett, alig állt a lábán és a kardot se nagyon bírta már.
Felfelé, majd le az utcára nyíló ajtóra pillantva kérdezte:
- No, mi legyen?

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-22, 11:17 am

*Még mindig futok közben hallom Aldo kiáltását, hogy siessek, de az a gondom, még hogy egyes lárvák engem követnek és egyre közelebb kerülnek. De amikor elég közel kerültek, ahelyett, hogy engem támadtak volna Aldo felé indultak meg, egy kissé örülők, hogy nem engem támadnak, de mégis távol akarok kerülni ezektől a dögöktől. Elindulok a gázoktól ellepet folyosón, mert inkább harcolok a hosszú lábak ellen, de legalább másokkal együtt.
De a folyosón való átmenet egyáltalán nem volt túl kellemes egyből émelyegni kezdtem és éreztem, hogy hánynom kell, de addig vissza tartottam amíg ki nem értem onnan, amint kiértem egyből térdre borulók és elkezdek hányni. Amint végeztem fől álltam, de nem éreztem magam túl jól és még jobban elfáradtam és a kezeim is remegnek. ~Ez a legrosszabb nap az életemben.~ Mondtam magamban miközben a felém közeledő hosszú lábúakat nézem.*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-22, 2:55 pm

// Balál - semmi gond //

* Balál szavai a legkevésbé sem hatnak nyugtatólag a fiatal nemesre. Mégis miért ne legyen ő durcás, mikor épp az imént tett arról, hogy az erőfeszítései teljesen hiábavalóak legyenek. Lanuria sorsa pedig nem az ő problémája. Egyedül saját birtoka érdekli, de ott is csupán titkain a hangsúly.
Az újabb kiabálásra, már nem tud mit reagálni. Ennyire idióta nem lehet az, aki varázslónak meri nevezni magát. Ha eddig nem figyeltek volna fel rájuk, akkor most már biztosan tudják, hogy van itt valaki. Már a rejtőzködés sem lehet opció számukra. Mély lélegzetet vesz, miközben magában felteszi a költői kérdést, miért verik az istenek őt ezzel a szerencsétlennel. Anno Vadalan földjén is ugyanez történt.
Már szóba sem hozza Balál tettét, láthatóan oda sem figyel rá. Így pedig jobb lesz minél hamarabb megszabadulni ettől a férfitől. Haljon meg egyedül, nem kell, hogy őt is magával rántsa.
A fiatal nemes fejében a szabadulás gondolatai járnak, mégsem hagyhatja szó nélkül Balál szavait. A döbbenettől azonban nem tud azonnal reagálni. *
- Most akarnál elrejtőzni?! MOST?! MIUTÁN IDECSŐDÍTESZ MINDEN KÖZELBEN ÓLÁLKODÓ ROVART?!
* Hangját megemelve válaszol, teljesen feleslegesnek érzi visszafognia magát, így pedig talán még az előtte álló agyáig is eljutnak a dolgok. *
- EZAZ MOST HÚZÓDJ FEDEZÉKBE, ÉS VÁRD MEG AMÍG RÁDTALÁLNAK. ADDIG FEL SEM MERÜLT BENNED, MÍG VALÓBAN BIZTONSÁGOS LEHETETT VOLNA EZ A HELY!!!
* Egyik kezével, körbemutat a helységen, miközben a másikkal továbbra is a köpenyt szorongatja. *
- Az ötleted pedig … Csináljunk madarakat, ÓRIÁSmadarakat!! Először ÓRIÁSI szökőár, most meg ÓRIÁSmadarak… He-he.
* Balál képtelen ötleteinek felelevenítése egyfajta kuncogásféleségben törnek kis rajta. *
- Egyéb nagyszerű ötlet, mágusok trollja?!
* Egy pillanatnyi szünetet hagy Balálnak, hátha leesik neki, hogy a korábbi nagy erőre vonatkozó kijelentése, illetve az eddigi benne kialakult kép összegzése ez. Végül folytatja. *
- Szerinted még nem hagyták el a madarak a város?! Vagy nem vadászták le őket is a rovarok?! Arról már nem is beszélve, tisztában vagy vele, egyáltalán mekkorára kéne megnöveszteni azokat a madarakat?! Illetve akár csak egyetlen ilyen növesztés, mennyi erőnket venné el?!
* Ezzel hátat fordít a férfinek, és elindul az ellenkező irányba. *
- Ha mégis meg akarod valósítani, nélkülem kell megtenned! Istenek kegyeltje…
* Egészen az épület bejáratáig siet, hogy ott óvatosan kinézve bizonyosodhasson meg, mekkora veszély leselkedik rá odakint, ha továbbra is ahhoz tartja magát, hogy hátrahagyja Balált. *

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-22, 3:55 pm

*Hiába, hogy ő nem varázsolt tüzet, az ajtó irányából, mégis egyre nagyobb mennyiségben szűrődik be a gáz, mely a rovarok égéséből származik. Eddig figyelmét ez valahogy elkerülte, de egy idő után már nem tudta nem észrevenni, hogy életük újra éles veszélynek van kitéve.*
-Ez így nem lesz jó, ha a túloldalon tűz is van, az ajtó fele annyi ideig sem fogja tartani magát, mint ahogy gondoltam. Most kell mennünk!
*Gondolkodás nélkül belevágja könyökét az ablakba, hogy megtisztítsa a még ott levő üvegdaraboktól, de ugyanabban a pillanatban egy újabb gerenda szakad alá a tetőzetről.*
-Na, ez mégis csak jobb lesz. A felső vége fennakadt, feltudunk mászni rajta Gyere!
*A biztonság kedvéért először ő dugja ki a fejét a hiányos tetőszerkezet közül, hogy nem-e leselkedik valamiféle veszély fentről is. A teret átlátva, Lothárt pillantja meg, amint épp térdre rogy.*
~Gyerünk Lothár, ne add fel. Nem kell, hogy így érjen véget!~
*A nemes mintha hallaná a mágus gondolatait, szinte rögtön kiegyenesedik, de helyzetén csak tovább súlyosbít a köréje gyűlő hosszúlábúak hada.*
~Most nem tudok segíteni, bármikor beszakadhat az egész tetőzet velünk együtt.~
*Tekintetét elkapva az evolyrani nemesről, egy pillanatra beleütközik az előbbi lovon vágtató, hölgy pillantásába.*
~Mi a fene? Mégsem képzeltem őket? Akkor lehet, hogy Balál is itt van?~
*Nincs sok ideje ezen töprengeni, recsegő hangok ütik meg a fülét, így hát nem habozva tovább megragadja Markus kezét, hogy átlendítse a szomszéd ház romjainak tetejére, onnan meg tovább-tovább, követve őt.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Nawarean, Kain, Silarona, Gomora, Aldo, Markus, Lothár, Kesa, Balál //

*A romok mélyén küzdő Nawarean és Kain még mindig egyetlen árva, noha valóban kiemelkedő képességű lénnyel áll szemben, mi egyenként tán könnyedén végezne velük, ám kettejük csapásai, s elterelései megteszik a magukét.
Nawarean tőre lassítja a lényt, ám elfeledkezik arról, hogy bármily méregben is ázik, nem melegvérű emlősökkel hozta össze a sors, mikre mérgei első sorban hatásosak, hanem idegen létformával, mi teljesen más testtel rendelkezik.
A döfés hatására lendülne a humanoid lény, ám a tűzlabda, mit a sárkány vág hozzá épp azon testrészét, hol a tőr és a korábbi sebesülés is keletkezett, s az összehangolt támadás már kellően erős ahhoz, hogy vijjogva roppanjon meg az az idegen test.
Mind a korábbi sebek, mind a tőr, mind a tűzlabda kell hozzá, hogy végül a lángok felperzseljék idegrendszerét, ám a testéből kiömlő nedv, s a tűz elegye sokkal hatalmasabb mértékű gázt fejleszt, s erre mindhárom életben maradt jelen lévő megszabadul gyomra tartalmától.
Az idő azonban nem nekik dolgozik. A két sárkányon hatása van még a gyógyító bűbájnak, így gyógyulásuk folyamatban van, noha Kain sebei is lassítják már a „mágust”.
Silarona lába még fáj, de a seb szépen alakul, már rá bírhat állni, s mértékkel, de használni is tudja majd.
Nawarean állapota továbbra sem túl rózsás. A harcok, a táncok, a pecsétek kimerítették halandó testét, a méreg is még dolgozik benne, legfeljebb emberként vehetik még hasznát, s azt is korlátozottan jelenlegi állapotában.
Azonban itt maradva idővel szaguk, s hőjük is újabb rovarokat vonz majd hozzájuk, s ez az idő tán vészesen közeleg is.
Gomora harca még mindig tart, azonban a tojásban lelt lárvák még nem harcképesek, viszont a sebből kiömlöttek igen, s újabb nyálkák is elkapják a féreghez közeledő sárkányt.
Ezúttal van olyan lény, mi földre érkezett sárkány szárnyaiba mélyeszti rágóit, s azok nem oly jól védettek pikkelyekkel, mint testének egyéb pontjai. Fájdalma magáért beszél, s egyúttal jelzi azt is, hogy még egy sárkány sem képes ekkora túlerővel elbánni egyedül.
Akad még hosszúlábú, s skorpió is, mi épp rá feni rágóit, utóbbi távolabb van tőle, előbbiből több egészen közel.
Markus és Aldo kettősénél előbb Markus fegyvere, majd Aldo fagyasztása az, mi lassítja ellenfeleiket. A fagyasztás sikert jelent, noha csupán átmenetit, míg a kampós lábak, s a lovakéhoz hasonlatos erejű rúgások fel nem őrlik azt is.
Ez nem túl hosszadalmas idő, mást kell kitalálniuk, nem is beszélve a beszivárgó gázról, az azt okozó émelygésről.
A tetőről leszakadó gerenda az, mi egérutat biztosít nekik, s juttatja át őket közvetve egy másik háztetőre, mi kevésbé jó állapotú, mint ez volt, de legalább rövid ideig elbírja őket.
Onnan szemügyre vehetik a téren zajló eseményeket, noha soká nem időzhetnek, hisz csak idő kérdése, hogy újabb hosszúlábúak jussanak fel azokra tetőkre, melyeket kiszemelnek maguknak.
Addig azonban láthatják Kesa illúzióját, mi még mindig vágtázó lovat jelent, két lovassal hátán, s a nyomukban siető lényeket, s Lothárt, ki végül használja a vörös köpenyes mágus által nyitott átjárót.
Átjutva rajtuk rogy csupán térdre, s adja ki, mit eddig gyomrában tartott, majd áll talpra utána.
Fentről jól látható, amint egyes közelben lévő hosszúlábúak egymás után érzik meg szagát, látják meg hőjét, avagy hallják korábbi térdre rogyását, s indulnak el felé. Elsőként ketten érnek közvetlen közelébe, s egyik már ugrik is a magasba, hogy saját súlyával döntse a fáradt harcost a földre, onnan pedig már nyert ügyük van.
A másik mintha kivárná, társa sikerrel jár-e, várakozik.
A többi pedig csupán rendületlenül közelít felé.
Balál és Kesa kettőse e pillanatban nem alkot épp olajozott gépezetet.
A férfi korábbi ordítása érdeklődő rovarokat vonz a közelükbe, s noha eddig, hála a nő varázslatának, sem szagukat, sem hőjüket nem érzékelik, Kesa kiáltásai meggyőzik őket, hogy van keresni valójuk odabent.
Belépnek a menedékbe, de még mindig nem érzékelik a prédákat. Hangjuk után közelítenek.
Ezt már láthatja Kesa is, s mivel Balál állapota aggasztó, ha sorsára hagyja, könnyen lehet, halálra is ítéli őt, miközben odakint a helyzet rosszabbodni látszik a korábbi részsikerek ellenére.
Olybá tűnik, nincs oly varázstudó, ki felfedné a zöldköpenyest körülölelő burok hiányosságait, miképpen nem volt akkor sem, midőn Sendel az enyészeté lett, s lakói…nos, ők tán hasonló véget értek, mint Sendel mostani védői.
Ám ez esetben máris köszönthetik Dremer fejük fölé boruló sötét köpenyét, mely mint lila burok takarja be lassan, biztosan a halott város romjait, s falja fel a még ott élőket is, miként tette azt már egyszer, hisz külön-külön egymás után nyomják majd el a létükért küzdőket a túlerőben lévő idegen lények, s falják fel őket…*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-22, 8:27 pm

*Ugrándozva házról házra, romról romra sikerül egy utca hosszat végigmenni az oszlopok irányába. Markus még mindig elől van, hiszen az ő súlyát könnyebben elbírják a beomlott falu romházak, s így Aldo sem szakítja be az akrobata elől az utat, maximum maga után, mindig az utolsó pillanatban tovább ugorva a szakadozó házról. Már épp eldöntené, hogy nem áll meg az oszlopoknál, hanem így szépen a halálos rovarokkal tele utcák fölött kioson a városból, de ekkor ér véget a szerencséje. A tető, fal, meg minden amit addig háznak lehetett nevezni Markus súlyát még megbírta, de Aldo alatt recsegve, ropogva szakad le minden beterítve az utcát. Összehorzsolt testtel gurul lefele, s bár igyekszik irányítani magát az esés közben, a rovarok nem várják meg, míg odacsusszan eléjük véletlenül, inkább érte jönnek maguk.*
~Véres pokol! Pedig már azt hittem, hogy megúsztam a többi, mutánsrovarorokkal való birkózást, most meg kezdődhet elölről, amíg el nem fogy az erőm...Úgy látom, egészen közel kerültem újra az oszlopokhoz, megpróbálok mégegyszer a mágus közelébe férkőzni. Aztán ha nem megy...Eh...Sikerülnie kell!~
*Feltekintve Markus irányába, ha a gyerek észreveszi, hogy társa lemaradt, felkiált hozzá.*
-Te csak menj! Ne állj meg! Ha sokat állsz egy helyen, bármikor beszakadhat alattad is. Találkozunk a város szélén!
*Visszafordulva a közeledő hosszúlábúakhoz, kardjára felteszi a lángoló varázst, s határozott léptekkel megindul Elneiros felé.*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-24, 2:31 am

*Egy kiadós hányás a csata eredménye, s éppen csak magam mellé tudtam hajolni ami által nem került rám az egész tartalom. Még szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem ettem túl magam most kár lenne érte. A gőz fojtogat, a méreg belűlről pusztít. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a pecsétem kitart mindazok által, hogy ennyi mindenen mentem keresztül. Majd megtörlöm a számat kezemmel, s látom a fegyverem nem messze magamtól. A másik a földön hever, s még csak meg sem tudnám fogni, hisz a tűzgolyó felhevítette azt.
- Hehh... azért csak sikerült... habár egy kis segítség nem ártott hozzá.
*Nézem a lény maradványait magam előtt, majd vissza pillantok a fekete mágusra. S elmosolyodok, s a hideg falnak vetem hátam egészét. Kicsit le kell hűlnöm, a rengeteg tánc, s Salamon mestertáncai kiszívták belőlem azt a keveset is ami még megmaradt.
- Mennyivel egyszerűbb lett volna.... ha már rég rám eresztesz egy gyógyító varázslatot... hogy a mesterek pecsétjét használhassam... hehe...
*Tekintetem a plafonra emelem, látom ezt magamnak kell megoldanom. A pecsét még mindig aktív, de nagyon lassú s kételkedek benne, hogy ebben az állapotban még képes lennék harcolni. Emberként viszont semmit sem érek.
- Pihennem kéne egy kicsit... Salamon mi tévő legyek...
*Választ várok de sehol senki, csak a fekete mágus s a barátnője áll előttem. Talán a tetszhalál állapota lenne a legjobb megoldás, hisz akkor semmi egyéb funkció nem működik a szervezetemben, mint ami az életben maradáshoz szükséges.
- Hé mágus... A nevem Nawarean.... és soha nem mondtam még ilyent... de köszönöm a segítséget. De most pihennem kell... hogy ismét hasznomat lehessen venni a csatában...
*Hunyom le a szememet, majd még egy utolsó mondatot elhintek.
- Egy gyógyító varázslat még mindig jól jönne, ha másért nem is... talán csalinak még jó leszek...
*Majd a szívverésem lelassul, a lélegzetem szinte megáll. Perceken belül elkezd kihűlni a testem java része, s csak a szívem és a tüdőm marad mozgásban.
~ Mi is vagyok én? Egy vérmágus leszármazottja ki a leggonoszabb mágiát használta amit csak ember képes használni tulajdon gyermeke anyján. S gyermekén... talán az elmúlás lenne a legegyszerűbb ami jöhet.
*Már a tetszhalál állapotába kerültem, pontosan úgy mint mikor a sárkányhölggyel találkoztam. Viszont akkor Salamon alkalmazta, s ő is oldotta fel. Viszont értem miért tette, akkor még nem értettem, hogyan s miért kellett meghalnom. A vérörökséget, csak a halálban találhattam meg. A táncok holmi kis trükkök, ahhoz képest amit Salamon tudott. Viszont én nem ő vagyok, s nem is akarok ő lenni. De a pecsétem így könnyebben hat a testemen, s a méreg is lassabban kering a szervezetemben. Ha a sárkány még megteszi az utolsó kérésem, talán még időben felépülök annyira, hogy ismét táncokat tudjak alkalmazni. S ha rám szórja a varázslatot. Még a pecsétem is erősödni fog. De mind ezt majd csak az idő fogja megmondani, amiből most nincs sok. S ha itt hagy a férfi, talán a rovarok megtalálnak s felzabálnak, még mindig fogalmam sincs mi alapján tájékozódnak. A hő az illatunk? Talán a szemek segítik útjukat? Biztosan mindennek megvan az oka, viszont most a hő az ami alapján nehezen bukkannak rám. Furcsa de félek attól, hogy valaki más kezébe adjam a sorsomat, pedig egész életemben ezt tettem. Mindig s mindenkor Salamon volt aki a sorsomat irányította, s a vén bolond holtában is megteszi.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-25, 3:24 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona, Nawarean //

*Úgy tűnik, hogy a kétlábú is besegít, amire végül szükség is van.
A fura lény teste, amilyet még nem látott itt előtte, vijjogva adja meg magát. A feltörő füst viszont nem kíméli a gyomrát Kainnak sem, s bár úgy gondolta, átvészeli öklendezés nélkül, végül kénytelen engedni a méreg erejének.
Előregörnyedve, egyik kezében még mindig kardját tartva könnyít terhein, s csak miután mocskos, szakadozott bőrkabátja fekete ujjával megtörli száját, fordul Silarona felé.
Mit sem érdekli őt a kétlábú agóniája.
Fontosabb számára a szintén öklendező nőstény.
Ellenőrizni akarja, hogy jól van-e, hiszen a harc hevében akár újabb hosszúlábúak is érkezhettek, akikkel Silaronának egyedül kellett felvenni a harcot.*
- Minden rendben?
*Hallatszik a mély, rekedtes hangon feltett kérdés. Csak a torokköszörülést követően tisztul ki az a hang és nyeri vissza korábbi zengését. Ha kedvese azt jelzi, hogy rendben, akkor van ideje ismét mással törődni.
A sötét szemek ridegen pillantanak a kétlábúra. Elég botor elgondolás, hogy szívjóságból avatkozott bele harcába a humanoid lénnyel.
Ennek összesen azon megfontolása volt, hogy magukat védje, hiszen semmi nem garantálja, hogy az idegen a Nawareannak nevezett harcost leölve békésen falatozni kezd belőle, ahelyett, hogy megtámadja őket.
Hasznosabb volt elejét venni, s így a kezdeményezés is az övé maradt.
A döntés azon szempontból is jónak bizonyult, hogy a két front közé került lény még így is sebeket osztott, neki is, s nehezebb dolga lett volna, ha egyedül kell szembenéznie vele.*
- Nem tesz semmit…
*Morogja halkan és fakó arcával figyeli, ahogy a magában beszélő férfi lassan magába roskad.
Nem néz Silaronára, azonban a jószívűségnél hidegebb megfontolások vezetik.
A kétlábúnak igaza van. Amíg él, addig csalinak kiváló, s ha ahhoz az kell, hát megkapja, amit kért. Igaz, nem azt a gyógyító varázslatot, amit az akart, hanem egy másikat. Leguggol a szintén zöldes nedvektől mocskos, véres alak mellé, s épebb kezét mellkasára helyezi.*
- Sterkte van die krag!
*Ha Nawarean magánál lenne, úgy érezhetné, mintha a varázslatra újult erővel töltődne fel, akár képes lenne hegyeket is megmozgatni, fájdalmai pedig enyhülnének, holott csupán az arany sárkány erőnövelő varázslatát láthatta, ami nem csökkent vérzést, nem forraszt sebet, de plusz erőt ad rövid időre, ahogy tette azt a szőke ifjonccal vadalanban is, az Arénában, amikor arra volt szükség, hogy ne neki és Silaronának kelljen mindhárom vadalan bajnokkal harcolniuk. Tudja azt is, hogy erre még egyszer nem képes, legalábbis ezen az éjszakán biztos an nem.
Felemelkedve ismét kedvesére tekint, s a hideg szemek ellágyulnak kissé.*
- Mennünk kell. Itt már nem biztonságos.
*Nyújtja kezét, s ha a lány elfogadja, akkor előreóvakodva les ki a romos fal fedezékéből a tér felé. Az, amit ott lát, rosszabb, mint várta.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-26, 2:57 am

*Már a kábulat mélyén vagyok, mikor a mágus keze hozzám ér. Attól, hogy szemem most csukva van, s leginkább egy élettelen testre hasonlítok még hallok s érzek mindent. Hallom ahogy a mágus kiejti a varázsszavakat. Érzem ahogy az energia szétárad a testemben majd azonnal meg is szűnik. Egyetlen egy pontban gyűlik össze, s azt élteti s erősíti tovább. A belső pecsétek, sose tudtam hol keletkezik bennem, bár az élet pecsétje nevet viseli nem voltam biztos benne, hogy a szívemben van. A varázslatot mind mohón kebelezi be maga a pecsét, majd erősödik fel tőle. Érzem a hatalmas energiát amit egy pillanat alatt szétáraszt a testemben. Minden kis porcikám bizseregni kezd, érzem ahogy a mesterpecsét készül aktiválódni. Nem veszíthetem el a koncentrációt, hiába beszél a mágus még nem figyelek rá. Felesleges, most mindenek előtt magamat kell megmentenem. A keveredő erők, habár más embertől származnak lassan szinkronba kerülnek egymással. Össze kapcsolódnak bennem, mint a vér ami valamennyiünket egyesít. Egyesített a hosszú évezredek alatt, mind mások voltunk mégis mind tudtuk azt a technikát amit az elődünk. A mesterpecséteket az első Nawarean, Salamon lánya találta fel, s alkalmazta. S anyám is képes volt használni, hisz a női ág a mester táncot volt képtelen a magáévá tenni. Mily szerencse esett meg velem, hogy ehhez a mesterséghez csupán varázslat kell.
Majd megszületik, a pecsét egyesült a mágiával, s elkezdi kifejteni hatását. Testem rohamos sebességben kezdi összeszedni erejét. Nem hittem volna, hogy ekkora erőt képviselt anyám, hisz mindig is betegesnek hittem.
Szemeim kinyílnak, mély levegőt veszek, elnézek a kijárat felé, ahol már ott áll a fekete mágus. S most tárul fel szeme előtt az igazság ami odakint fogja őket várni. A halál s a rettegés, a mészárlás fogja kezdetét venni. De még valamit nem tudok, ami fontosabb mint minden más. Pillantást vetek sebesült kezemre, mi már el is kezdte vissza nyerni régi formáját. Majd vissza tekintek a mágusra.
- Hé... varázsló... Téged... hogy nevezzelek?
*Lassan talpra állok, a fájdalom nyomát sem érzem, mintha teljesen újjá születnék ettől a varázslattól. Bár több nem is kell, elég annyi ha megint képes leszek használni a mestertáncokat, avagy magukat a táncokat. S a fegyveremért nyúlok, először Mambát veszem a kezembe. Még meleg de a helyén úgysem fogom érezni a hőt. S gyorsan vissza csúsztatom a hüvelybe. Rámarkolok a falból kiálló fegyverre s kihúzom onnan azt. Az ezüstös penge ismét az én oldalamon fog harcolni, s együtt vonulunk majd a csatába.
- Minden rendben?
*Kérdezem a lánytól aki még rosszabbúl néz ki mint mi ketten.
- Ha most kimegyünk, valószínű széttépnek minket.... A lány gyenge... te is több helyen vérzel... Én magam sem állok még készen a harcra... idő kell hozzá, hogy ismét fel tudjam velük venni a harcot...
*Mély levegőt veszek majd lassan a mágus vállára rakom a kezem. S ha nem próbálja meg letépni tőből rajta hagyom.
- Amiért segítettél, nemsokára én is fogok neked... de várd ki a végét annak, hogy a varázslatod ki tudja fejteni a hatását... mert ez....- ha a kezemre pillant észre veheti, hogy szokatlanul gyorsan regenerálódik a hús- még semmi... ha kivárod a megfelelő pillanatot a sötétben megbújva... a győzelem a tiéd... első számú bérgyilkos szabály.
*Majd sétálok vissza oda ahol eddig a lány ült, török ülésbe helyezkedek, fegyveremet leteszem magam elé majd szemeimet lehunyom. Láthatatlanság, a bérgyilkos legfőbb fegyvere.
-De te döntesz mágus... elvégre neked kell majd megvédeni a párodat... vagy vársz még s én is a segítségedre leszek.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-28, 12:26 pm

Gomora fájdalmasan felüvöltött. Bár méretei törpe sárkány léte ellenére is könnyen vetekszik egy mai kis géppel, Roober annak idején nem Boeingnek tervezte. Nem volt célja azzá válni, aki sétarepülőt akar, keressen másik sárkány!
Így szárnyát csapkodva próbálta lerázni a potyautast, akit nem kért, hogy szálljon (fel) rá. Miközben egyre több igen súlyos sérülést okozott az óriásnak, igyekezett fentebb mászni a háta felé. Egy hosszúlábút pedig félúton a kacsójába vonzott bűbájjal, hogy szerencsétlen kapálózó lényt belegyömöszölje a testéről csüngő ragacsba, hogy valahogyan átszakítsa őket, mégse essen újabb testrésze fogságba.
-Enged már el! -kiáltja oda a még mindig a védtelen testrészébe kapaszkodó lárvának. Ha nem ért a szép szóból, farkával odacsap, hogy úgy söpörje odébb, ahogy egy tehén hajtaná el magáról a piaci legyeket.
Eközben gyomra sava ráloccsan véletlen a környezetére, hálóra, lárvára, hosszúlábúra és még ki tudja, mire.
-Elnézést!

/Bocsi a késői írásért. Balál! Nem akarsz megmenteni, ha már nem ettem meg a lovadat? Lehet, más fajta hússal is beérném.../

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-29, 10:08 am

//Mese Sendell romjai közt. Aldo //

Aldo gyorsabban cselekszik, mint ahogy én eldönthetném, mi tévő legyek. Végül nem állok ellent, még lendületet is veszek, mikor a szomszédos ház omladozó tetejére dob. Jó ötletnek látszik menekülni onnan, a legjobbnak. Na de hova?
Kellene valami támpont, de a város körül derengő fények ugyanolyan páncélzatnak látszanak, mint ami Elneirost veszi körül a főtéren. Olyannak, amit se én, se a vörös mágusom sem senki más nem bírt áttörni...
Míg menekülünk hangosan gondolkodok:
- A várost tán' teljesen elözönlötték ezek az izék. Mit gondolsz uram? Hová akarsz bújni??? Aldo! Én itt csak egy helyet tudok, amit nem támadtak meg. Az oszlopokat... de ha oda be tudunk jutni, akkor a várost övező burán is. Egy a baj...- most felnéztem sápadt arcába és megálltam. Vártam, hogy figyel-e és ért-e.- Ha mi... vagy én átjutok a burán, akkor ezek is képesek rá... Az pedig azt jelenti, hogy nem az tartja őket itt, hanem valami egészen más. Mondjuk eszerint csak MI VAGYUNK BEZÁRVA SENDELBE! A bura semmit se jelent valójában. Nézd meg, a föld alatt a féreg fúrt! Innen az ötletem... viszont eszerint ha elmegyünk is, ezek is kijönnek a városból. Csak akkor van esélyünk TÉNYLEG tenni ellenük, ha befelé megyünk át a burán és felébresztjük Elneirost. Én képes vagyok gyorsan beásni magam, kicsi lyuk kell. De egyedül nem hiszem, hogy odajutok... Vigyél vissza!
Aldo elkeseredett szemébe nézett. Szerette volna jobban megismerni ezt a mágust, de lehet, hogy nincs rá lehetősége.
- ...vagy vigyél ki! Talán nem jönnek utánunk sosem... talán életben hagynak és nem özönlik el Lanuriát... Leülhetünk egy tábortűz mellé, és elmesélhetném a vicces történeteimet a sok bolondról, akivel találkoztam és akiket lóvá tettem. Szerintem tetszenének neked a kalandjaim...talán...
A lábamban és a fejemben a hasogató fájdalom, a gyomromban a maró gáz, Aldo elkeseredett képe az orrom előtt, vagy a saját félelmem tehetett-e róla, de ismét izzó könnyek borították el a szemeim. Lassan elfordultam a férfitól, akiben bíztam. Araszolva indultam tovább az ingatag magasban. Ma harmadszor lepett meg a sírás. Bármit tettem volna ellene, bármit. Iszonyúan szégyelltem és kényelmetlenül gyengítette a látásom, ami helyzetemben erős hátrány volt. A hangom halk és gyerekesen vékony lett:
- Inkább meghalok a rágóik közt, mintsem örökké meneküljek előlük. Be kell jutnom az oszlopokhoz. Tennem kell valamit Aldo! De ha te elmész... én megértelek...
Majd Aldo kiesett a látószögemből. Legurult a mélybe. Azt akarja, hogy meneküljek...de mit is akarok én? Persze menekülnék, de ...
- De akkor örökké menekülhetek uram! Értesz már?- Kiálltok vissza rá. Kibuggyan belőlem az eddig elfojtott zokogás. Rázkódva lépek közelebb a tetőzet széléhez, hogy utat keressek magamnak...csak a homályos látásom akadályoz az indulásban...lefelé... fel kell nőnöm végre! Ma van a napja.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-29, 11:44 am

*Nem kellett sokat várnom. hogy az első hosszú lábú meg is indítja a támadását ellenem egy ugrással. De szerencsére sikerült oldalra ugranom a támadása elől és a buzogányommal le is sújtók a lényre ami már nem kell fel a támadásom után. De nincs időm örülni mert a másik is meg indul felém és meg is indítja a kampós lábát felém, de ez elől meg elhajolok és a kardommal gyorsan le is sújtók a lábra, amit a kardom könnyen elvág. A dög visítva hátrál egy kissé vissza, de nem hagyom, hogy újra támadni tudjon ezért lesújtok rá a kardommal. A lábamat ráteszem a dögre és egy rúgás segítségével kihúzom a tetemből a kardot.
A többi dög még egy kissé messze van, de hamarosan itt lesznek közben a messziről hallom valaki üvöltését, de nincs sok időm ezzel foglalkozni. Még mindig rosszul érzem magam és fáradtan is ez a két dög nem segített ezen. ~Kérem valaki segítsen, mert már nem tudom tartani ezt a helyzetet.~ Mondtam magamban nagy levegő vételek közben és a kezeim is egyre jobban remegnek.*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-29, 1:51 pm

// Kesa //

Az izgága lány elindulna, de vajon hová is?
Biztosan ő maga is látja, hogy odakinn hemzseg a rettenetes rovarvilág, valószínűleg hamarosan ide is kapnaka a nagyokból előbb-utóbb...bár ezt Balál egyre nehezebben ítéli meg. A gyengeség mindinkább átjárja a testét és a szellemét, most még kevésbé képes gondolkodni. AZt már érzi, hogy e téren is baj van, de hogy az érzékelése is felborult, azzal még nincs teljesen tisztában. zsibbadás kúszik keresztül az egész testén, csiklandós vonulással, Balál nehézkes mozdulatokkal veszi elő a kulacsát, hogy igyon a vízből, bármilyen poshadt, meleg is.Mintha a vz segíthetne megszüntetni a kínjait. Ám ahogy apránként eltalálva az irányt, a szájához emeli a csatos edényt, csak egy apró kemény hátú bogár koppan a kövön a térde előtt.
-Luna! Fogd jól a kardom és tessék, itt a kraftom is. nekem most fizikailag nem szolgálnak, csak ha elvarázsolnám őket. Aztán csak ügyesen!
Látja a lány haragját, látja a tehetetlen dühét, de hiába mindez...talán valóban kevesek a küzdelemhez. Mégse mondaná el ezt neki. Innen talán sosem menekülhetnek.
Semmit sem reagál Luna kitöréseire, abban sem biztos most, hogy melyiküknek van igaza. Lehet, hogy ez is mindegy, ha nem adják össze a varázserejüket.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Aldo, Markus, Nawarean, Silarona, Kain, Gomora, Lothár, Kesa, Balál, Lysanor, Nill //

*Sendel korhadozó, romos háztetőin, hol még nincs lyuk, mi azt jelzi, a szerkezet már megadta magát az idő, avagy valami más erejének, két alak szökellget tova. A ragacsos, zöldes nedvektől, s önnön vérüktől kevéssé felismerhető már a vörösköpenyes, fehér hajú mágus, s az a kölyök, ki belekeveredett az eseményekbe az elmúlt alkonyon.
Az éj, minek múlásából a harc hevében, s a lilás-vöröses burok takarásában semmit nem lehet érzékelni, tán csak Dremer ölelését tartogatja nekik.
Ám z szökellés sem tarthat örökké. A felnőtt test súlya alatt leomlik a tető, s a fal egy része, s a mágus ismételten a főtéren találja magát.
Tán a kölyök gondolatmenetében sok okosság is van, hisz a burok Sendel mindenkori lakóit benn tartja, míg az idegeneket úgyszintén, ám nem lehet véletlen, hogy testében peték sokaságával az óriásféreg épp a földbe mélyed. Nem tudható, csupán az istenek sejtik, hogy e lény saját testével együtt fúr-e utat, avagy a talajban érleli meg lárváit a világra, s mint oly sok helybéli féreg esetében, azok végül anyjukon keresztül szabadulnak majd a világra, hogy hasonlatos szörnyűségeket nemzzenek idővel, mint miből kikeltek, s milyenek maguk is.
Ám most csupán az a kérdés, vajh a féreg egyben utat is nyit, vagy csupán a szaporaságot növelni érkezett?
Ezt e pillanatban még nem tudhatja senki.
Egy bizonyos, Elneiros nemigen mutatkozott be senkinek a még élő jelen lévők közül, így nevét éppoly homály fedi, mint fedte azt korábban is.
Míg Markus hezitál, s a lefelé vezető utat keresi, a fehérhajú mágushoz egyre közelebb érnek a hosszúlábúak, miknek gyengéjét is ismerheti már.
Tán időszerű lenne siettetnie magát, mielőtt harcba keveredik még itt, hisz lendületből közelebb juthat, mint folyton vagdalkozva izzó kardjával.
Midőn Kain, Nawarean és Silarona hármasa a romok alá rejtve küzdött egyetlen ellenfelükkel, nem közelített hosszúlábú, vagy skorpió hozzájuk, s noha győztek még azután sem.
Silarona is nyugodtan pihenhetett, míg a másik kettő legyőzte az ellenfelet.
Nawareannak Kain varázslata valóban extra erőt adott, mit fel is használ saját gyógyulására pecsétje révén, ám ezen erő ezzel ki is huny testében.
Marad sajátja, noha szöveteinek gyógyulása korántsem oly sebes, mint ő gondolja, csupán a méreg hatását szorítja vissza, mi épp gyógyulását is akadályozta.
Szervezete lassan túllendül a mérgezésen.
Kain fogyatkozó erejéből ad Nawareannak noha a varázslat révén ezt kevésbé érzékeli, s ezek után már a teret kémleli. Mit lát korántsem nyújt bizodalmat a jövőre nézve, s ebben minden jelen lévőnek osztályrésze van.
Tán Nawarean szavaiban volna is igazság, ámde az események más sodrást vesznek.
A szemek már felfedték humanoid harcosuk bukását, s nem kell sok idő, hogy a vöröslő örvény újfent megremegjen, s immáron térhullámok nélkül, de kettő újabb humanoid érkezzen a főtérre.
Feladatuk nem más, mint Nawarean, s Kain kettőse, kik képesek voltak elbánni legveszélyesebb társukkal.
Még messze járnak, de csupán idő kérdése, hogy megtalálják, a szemek által vezérelve a romokat, hol bújnak a veszélyes elemek.
Az idő, mely e pillanatokban is lassan csordogál, miként Nibelon akarata vezérli, most még rendelkezésre áll, de vészesen fogy, miként a táv is köztük, s az újdonsült támadók között.
Ha azt gondolnák, a többi lény csupán arra vár, hogy e két harci gépezet közel érjen, úgy tévedniük kell. Egy nem messze életéért csatázó páncélozott harcos irányából indulnak meg arra a hosszúlábúak, hogy feltartóztassák a sárkányt, s a fejvadászt.
Gomora küzdelme a szárnyába akaszkodóval annyit ért el, hogy a fentebb örvénylő szemek ezt is észlelték. Megvan hát a sebezhető pontja a levegő királynőjének is. Nem telik sok időbe, hogy újabb ragacsok rántsák a földre az óriást, s ezúttal már hosszúlábúak, s a közeledő skorpiószerű lény is mind a szárnyait vegye célba. Az óriásféreg nem tesz más, sebesülten is rendületlenül ássa magát a föld alá, s csupán idő kérdése, hogy végleg eltűnjön a kövezett tér alatt, azután már ki tudja, hol, s milyen formában bukkan majd elő, ha nem csupán útódai jelennek majd meg, hogy elárasszák e világot.
Lothár buzogányával a hosszúlábút testén találta el, ott, hol az idegek futnak benne, így az a földre hullva rúg még néhányat, majd moccanatlan marad. Nem úgy, mint társa, ám az csupán egyik lábát veszíti a harcos kardjától, s nem telik sok időbe, hogy maradék öt lábával újfent támadásra ösztökélje magát, nem beszélve társaiktól.
Azonban a többi támadó megtorpan, s mintegy parancsra megfordulva elindul Lothártól távolabb, a tér széle felé, az egyik romos épület irányába, így adva könnyebbséget a kimerült és sebesült harcosnak, kinek lassan mindene fáj. Csupán ötlábú ellenfele lendül újra támadásba ellene.
Kesa habozása elég arra, hogy a közeledő hosszúlábúak elzárják előle a menekülés útját. Immáron varázslata sem rejti el a hosszúlábúak elől, miként Balál hangja sem segít.
Az első kampós lábak már támadásba is lendülnek a csapzott nemes kisasszony ellen, s ha ő maga el is menekül, úgy halálra ítéli a férfit.
Tán korábban úgy tűnhetett, rosszabb nem lehet, ám a fentiek bizonyítják, mindig van rosszabb, s a kimerült, életükért harcoló sendeli halandóknak ezek a pillanatok is csupán azt mutatják, könnyebbség csak Dremer mellett várja őket végső megnyugvásként, avagy kiharcolják maguknak azt itt, éltükben.
E pillanatban ugrik le egy vörös köpenyes mágusnő, s két társa a tér szélén álló épület roskatag tetejéről, s utolsó társuk nyomán az be is omlik.
Midőn sikeresen talpra állnak a főtéren, a vörösköpenyes máris útnak indul, immáron nem törődve velük, hogy megtámadja a burkot az oszlopok alatt. Sebesen járó elméje szerint ott lesz a kulcs, s első támadását varázsbotjával indítja ellene, még a tér széléről.
A tűzgömb, mint szerteszét szóródó szikrák nyomán vágódik le a burokról, éppoly erővel, mivel érkezett, egyértelmű a boszorkány számára, nem arra kell próbálkozni. Nincs más választás, megkísérel áttörni az oszlopok irányába.
Lysanor és Nill, ha kívánják, követhetik őt, együtt küzdve a hosszúlábúakkal, s a szintén oda tartókkal, miképpen eddig.*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-06-30, 9:39 pm

// Mese: Sendel romjai közt - Silarona, Nawarean, meg aki ott van //

*A téren hemzsegő hosszúlábú, s egyéb lények sokasága között feltűnni látszik egy-két ismerősebb alak is. Egy vörös sárkányból egy szelet, egy páncélzatba öltöztetett harcos, aki ismerős számára egy bizonyos telari verekedést követően, vagy épp Vadalanból.
A világ nem is olyan nagy, ha egyes kétlábúakkal sokadszorra fut össze, avagy az istenek űznek ostoba játékot vele.
Kain sötét szemei akkor pillantanak vissza, amikor meghallja maga mögött a hangot.
A fejvadász meglepően gyorsan tápászkodik fel.*
- Namelyr.
*Van annyi esze, hogy ne az igazi nevét adja meg, még akkor sem, ha jó esély mutatkozik arra, hogy ebből az átkozott romvárosból élve nem kerül ki.
Az arany sárkány hideg, fekete szemei megvetően pillantanak le a szutykos, szakadt bőrkabátját érintő kézre.
Nem érti a közvetlenséget, amivel ez a korábban fehér alak viszonyul hozzá.
Ahogy aztán azt sem, ahogy visszasétál a kőre. Ha ez az egy lény megtalálta itt őket, akkor hamarosan több is jönni fog, és bár első gondolatra a fedezék, tehát a romok nekik adnak előnyt, a téren látott tömegeknél ez nem sokat ér. Idővel még akadállyá is válhat.
Visszapillant a térre, szája széleit összeszorítja, amikor megpillantja a feléjük tartó hosszúlábúak tömegét.*
- A kérdés eldöntetett, Nawarean. Ha akarsz, maradj, de ez a lány nem olyan gyenge, mint amilyennek gondolod.
*Dicséri Silaronát szemből, majd kardjával a közeledők felé mutat.*
- Én nem várom itt be őket.
*Ezzel maga után húzva a lányt, morog neki fogai között.*
- Maradj szorosan mögöttem! Ha kell a karddal, ha kell varázslattal, de küzdened kell!
Végső soron egy menedékünk még marad…
*Pillant csak Silarona által láthatóan az ég, vagy ebben az esetben a lilás burok felé. Arra utal, hogy sárkányként még lehet esélyük, de a végsőkig ki akar tartani kétlábú formája mellett.
Ahogy kilép a közeledő támadók felé, szakadt kabátja surranva követi fekete lépését, kezével elengedi kedvese kezét, ha addig fogták is egymásét, s tenyerét kiterjesztett ujjaival kinyújtja a közeledők felé.*
- Forest van weerling!
*Ujjaiból, tenyeréből vakítóan fehér villámok csapnak elő, s csapnak le a közeledő hosszúlábúakra. Ha minden jól megy, a támadás talán agyonüt néhányat, talán szétszór még néhányat, ezzel is időt nyerve nekik.
Éles szemei a tér szélét pásztázzák, s látja, amint többen is megindulnak a középen álló oszlopok felé, amiket szintén véd a külsőhöz hasonlatos erőtér.
Nem gondolja azt, hogy mind öngyilkosok akarnak lenni, inkább azt, hogy valamit tudnak, amit ő nem. Int a nyomában lévő Silaronának, Nawareannak is, ha követi őt, majd megteszi az első lépést az oszlopok felé.*

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-01, 11:00 pm

A völgyi, bár a megevett bogár és a harc a sok sérüléssel együtt megviselte szervezetét és az imént még belei tartalmát is visszaadta a külvilágnak, a körülötte egyre jobban sűrűsödő bogarak nem túl nagy örömére.
Nincs túl jó helyzetben, és ezt büszkesége ellenére is kezdi belátni. Feje körbe fordul, mielőtt szembe nézne a hatalmas túlerővel. Nem! Nem azt szemléli, hogy mások hogy állnak, hiszen leginkább azt gyanítja, hogy a többi sárkány kivételével haldokolnak. Érdeklődése a kétlábúakban merül ki, de annyiban csupán, hogy figyelik-e éppen őt.
Lothár épp hátat fordítva hadakozik egy bogárral testközelből, Aldo és Markus figyelme szemmel láthatóan a tér egész más része felé irányul, a belső búra felé. A nem rég érkezett tirumvirátus sem erre fordítja a fejét, így a teste eltűnik.
Nem sokáig, nem akar jóval gyengébb alakjában tombolni, csupán egy röpke időre jelenik meg a féreg tetején egy vér tünde, aki körül ragacsos anyag hullik az őket kilövellő óriásféregre. A bőrcsizmás lábak elrugaszkodnak, átsuhanva közöttük, hogy még földet nem érve jelenjen meg a levegőben újra az ég úrnője.
-Flamma pila.
A sérült bal kezéből hatalmas termete ellenére is csak egy hógolyó méretű tűzgömb vágódott ki a közeledő skorpió farka felé, mely reméli, hogy ott érve, ahol behajlik szét is robbantja és leválik a rettegett fegyvere ellenfelének.
-Solo bona.
*A páncélos lovag a téren hamar rájöhet, hogy a sárkány alaposan alul becsülte a képességeit és félve attól, hogy nem győzi le az ötlábú ellenfelét a földön csúszva hívja óvó szárnyai alá.
Ha nem kapaszkodik meg valamiben, akkor hamarosan a gázfelhőn újra átkelve a hatalmas vörös test mellett lesz biztonságba.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-03, 11:55 pm

-Jól van. Akkor gyere! Betörünk abba a nyavalyás pajzsba!
~...vagy nem...Lesz, ami lesz.~
*Kiált vissza Markusnak, majd megindul a pajzs felé*
-Ne maradj le nagyon...megpróbálok egy lyukat robbantani a földbe a pajzs szélénél, te meg tovább beásod magad és felébreszted a mágust!...Siess, nemsokára körül leszünk véve ismét!
-Cemen Groth!
*Ejtette ki a megfelelő varázsigét, miközben kardjával a földre mutatott. Remélhetőleg sikerült, s ha így van, akkor Markus máris beugorhat a lyukba, hogy tőrjeivel tovább kaparjon befele. Addig Aldo megpróbálja megvédeni magát és a bejáratot a gyülekező hosszúlábúak támadásaitól.*
~Ez az utolsó lehetőség. Megint a tér közepén vagyunk, ha nem sikerül ez az egész, innen már újból nincs kiút!~
-Ébredj, te semmirekellő! Ébredj mágusok szégyene!
*Ennyi volt, ő megtette a tőle telhetőt. A többi nem rajta múlik. Csak várta, hogy megkezdjék a rovarok a támadásukat felé.*

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-06, 12:48 am

// Balál, majd Aldo és Marcus //

* A látottak sajnálatos módon azt bizonyították, amit a fiatal nemes a leges legjobban szeretett volna elkerülni. Rejteküket egyértelműen felfedezték, számára pedig az ok kiléte egyáltalán nem kérdéses. Egy mérges pillantást vet az épületben található férfi felé, de bármennyire is szeretné ennyivel elintézettnek tudni az eseményeket, ez közel sem lehetséges. Mi több, még az elgondolt távozási útvonalát is elvágják azok a fránya rovarok.
Újra és újra kitekint, némileg remélvén, csupán barna szembogarai azok, melyek megcsalják, mégis mindannyi alkalommal meg kell bizonyosodnia afelől ez nem így van.
Ha pedig ez nem lenne elég a fiatal nemes számára, akkor saját szemivel láthatja, ahogy Balált egyre jobban ledönti lábáról a méreg. Nem olyan nehéz belátnia Kesának, hogy a férfit cipelve egyáltalán nincs esélye a menekülésre, ráadásul mikor a kardot is ráruházza, amiről nagyon is jól tudja, hogy aligha forgatja jobban, mint bármelyik paraszt a mezőről, noha általában kiegészítőinek szerves részét képezi. Így olyan tévképzetek sem merülnek fel benne, akár csak egy pillanatra is, hogy ez a fegyver megoldást jelenthetne számukra ebben a szituációban.
Mégis Balál tekintetében egyre nagyobb teret nyerő üresség láttán, elveszi tőle a fegyvert, miközben néhány szót suttog a férfi fülébe. *
- Rejtőzz el az egyik sarokban!
* Ha Balál még képes felfogni a látottakat, akkor benne is tudatosulhat, hogy ez nem egyszerű jó tanács, hanem egyértelmű parancs, még ha a hangsúly nem is feltétlen erről árulkodik.
Nehéz lenne szavakba önteni a Klensbane ház örökösének fejében kavargó gondolatokat, miként, miért nem hagyja egyszerűen csaliként hátra a férfit, hiszen ő maga hozta a baj saját fejére. Megérdemelné, amit a rovarok gyors egymásután szabadítanák meg darabkáitól.
Mégis tán némi emberség az, mely végül azt eredményezi Kesában legbelül, egyfajta visszafizetésként tekint az elhangzott szavakra, amiért nem csupán a szekér alól menekítette ki őt a férfi, hanem zavarodott időszakában vezetőként is menekítette a vészes helyzetekből.
Könnyed mozdulattal szabadul meg szempilláinak egyikétől, majd pedig szája elé helyezve hagyja, hogy a varázslat szavai alatt kifújt levegőnek hála egyszerűen elröppenjen, miközben másik kezét Balálra helyezi. *
- Akan adalah kenyataan, menjadi subyek mantra tembus pandang.
* Balál teste hamarosan semmivé válik Kesa szeme láttára, de a fiatal nemes nagyon jól tudja, hogy az annak ellenére még mindig ott van. *
- Úgy időzítettem a varázslatot, hogy a korábbi varázslatom előtt egy kevéssel járjon le. Ha meglátod a saját kezed, menekülj! Ha szerencséd van még kijuthatsz az épületből, mielőtt észrevesznek.
* Ha Balál válaszolni szeretne, azt Kesa már nem várja meg. Egyenesen a rovarok érkezési irányával ellentétes irányba rohan, hogy az épület egyik eldugottabb része felé meneküljön, egy kisebb ablakszerű nyílás felé, hogy azon keresztül ő azon keresztül távozzon. Azonban, mielőtt kimászna rajta, megvárja, hogy az első rovarok megpillanthassák, kezében a Baláltól kapott karddal. *
- VÉGRE IDEÉRTETEK … NYAVALYÁS ÍZELTLÁBÚAK!!
* Harsogja feléjük, miközben már el is kezd átmászni a nyíláson. Tudja jól, hogy számukra ez sokkal könnyebb lesz, mit számára, már ha utána indulnak. *
- ENGEM AZTÁN NEM KAPTOK EL!!
* A nyíláson átmászva azonnal futásnak ered, hiszen ha a korábbi varázslata még nem tört meg, akkor a szagok, és a hő nélkül a rovarok kénytelenek hang, vagy látottak alapján tájékozódni. Márpedig, ha Balál nem tesz semmi olyat, akkor ezek után ő maga lesz az egyetlen célpont az érkező rovarok számára.
A főtér felé kibújva több rovart is sikerül megpillantania, miközben újfent elgondolkozik azon, miért is nem áldozta fel Balált könnyebb menekülése fejében.
De már nincs mit tenni. Így alakult. Menekülnie kell!
Egy másik férfit és egy fiút pillant meg a tér közepe felé futva. Két újabb lehetséges személyt, akik helyette vívhatják meg a harcot, még ha a fiúról ez nem is mondható el annyira, de az ő jelenlétük talán épp elég arra, hogy valódi hatalmát ne kelljen ismételten bevetni ezek ellen a rovarok ellen. Vékony lábainak gyors lépteivel siet a két kiszemelt felé, miközben egyik kezében a Baláltól kapott karddal, másik kezével pedig a kapott köpönyeget fogja össze, hogy ne legyen látható egyébként viseltes öltözéke. Így rohan a főtér közepén található oszlop felé. *

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-06, 1:01 pm

*Most már csak az ötlábú dög támad rám a többi valami, miatt megtorpan és a tér széle fele kezdenek vonulni, ez egy kis megkönnyebbülést hoz, mert már csak ezzel az egy döggel kell foglalkoznom. A hosszú lábú újabb támadást indít, de most is sikerül kikerülnöm és elkezdem a kardal többször lesújtani rá. Egy ideig még küzdött, de hamarosan ez is földön hevert holtan végre egy kis pihenő.
Ekkor látom, hogy valaki támadni kezdi az oszlopokat, de nem nagy sikert ér el vele, de ezzel nem sokat foglalkozok, mert a sárkány a földön csúszva és hív engem, hogy menjek oda hozzá. Minden szó nélkül oda megyek és várom, hogy lesz. ~Remélem valaki megtalálja a megoldást erre a helyzetre, mert az istenekre mondóm, nem fogom sokáig bírni.~ Mondom magamba idegesen és kimerülten, most már tényleg kezdek kidőlni a fáradságtól. *

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-06, 1:41 pm

Luna olyasmit tesz, amit ép ésszel Balál nem várt volna tőle. Igaz, talán ő sem kiabál a rejtekbe húzódva, Aldonak, ha teljesen észnél van.Ez most már még rosszabb. Érzelgősségre nincs ideje, de valljuk be, ereje se már. Nem hálálkodik. A döngölt padlón könnyű lenne eldőlnie, már a kardja sincs nála, amire támaszkodjon, de nem teheti. Amint a lány az ablak felé indul, azonnal kúszni kezd egy félreeső sarokba. Miközben Luna egy kiáltással a térre indul, ha őt látná valaki, úgy tűnne, hogy elbújva meglapul. Az igazság szerint azonban annyira elhagyta az ereje, hogy a falnak támaszkodva szinte alszik. Egy gondolat, mint gyémántos szárnyú kismadár röpköd s csicsereg lehunyt pillái mögött. Le tudná lassítani saját életfunkcióit. Az ereiben ha nem kering oly gyorsan a vér, talán elélhet addig, míg megoldódik a helyzete, vagy valaki értő rátalál. Aldo... Vagy valaki más...
Tudatában sehol sincsenek már a lány szavai, hogy figyelje, mikor válik láthatóvá, hogy meneküljön. Bár erre már gondolni is sok lenne. A zsibbadás lassan megszűnik. Ha most nem lenne láthatatlan, egy hátát a falnak támasztó, őszes tincsekkel tarka, szürkemágust láthatnánk, mellette vadászfelszereléssel teli zsákjában könyékig egyik keze. Baljában egy régen Markustól kapott kopott, vasfoglalatú, rúnás kristályt szorongat elerőtlenedve a zsákban. A kristály teljesen fekete, hideg felszínéhez érve fokozatosan érzi az erejét. Mégis ki kell húznia onnan valahogy. Egy vasláncon függ, a nyakába kell akasztania, különben ha elernyed a keze, akkor felébred esetleg idejekorán. Így meg, átvészeli, hátha megszabadítja valaki a méregtől. Nyakában a lánc, a megoldott inge alatt a mellkasának feszül a sokak által végzetesnek tartott onixhoz hasonló kő. Közeleg a vég, mondaná a laikus. És Balál valóban átéli az úgynevezett lassú halálnak, elmúlásnak nevezett időszakot. Légzése végzetesen lassul és akadozni kezd. Szemhéja mázsás súllyal zárja le szemeit. Hallása zavarossá válik, mint minden érzékelése. A közeli rovarok szörcsögő, cserregő zaja, lábaik kopogása átalakul a fejében. Álombéli szemével madarakat keres a hagok irányában, tart tőle, h talán sárkányokat talál. Repül egy másik világba, lehetséges, hogy egy másik dimenzióba. Ahová akkor fog megérkezni, ha senki nem gátolja. A tetszhalál állapota előtt peregni kezd élete meséje. Az apróságok néha nagy hangsúlyt kapnak, a nehézségek csodás kihívássá, tanulássá válnak, mintha sokkal bölcsebb volna, mint amilyennek valaha is hitte magát, és sokkal erősebb, mint egy egyszerű mágus-vadász. talán érzékenyebbnek is látta magát, mint amit hitt, vagy elismert. Amikor hirtelen Luna ijedt és eltökélt arcával véget ért az egész.
Hirtelen megszakadt a történet, és egy fövenyen volt, ahol Istenek járnak talán. Egy ismeretlen, csendes és gyönyörű helyen, ahol kedve támadt leszállni a földre, hogy ott találkozzon azzal, akivel kell. Talán Dremer a közelben jár. Talán a halál elveszi a szörnyű átkát, ami megkeseríti az életét. Talán van még élet számára a halál után, a Dremerrel való találkozás után. Talán a halál életbe segíti, mint a ringató anyaöl.

Tárgy: Re: A Főtér 2014-07-06, 1:59 pm

// Aldo //

Végül csak ugrom. Aldo is bíztat, hamar beérem, az oszlopokhoz, a burához siet s jó mély lyukat váj a varázslata a földbe, a körötte lévőt pedig fellazítja.
- Köszönöm, Aldo! - Még egyszer belenézek tüzes tekintetébe. Emlékeztet valakire... A társammá lett, hacsak erre a kis időre is, de olyan lett nekem, mint Balál. Eddig azt hittem, hogy az embernek csak egyetlen társa lehet, de lám, az élet csodálatos. Ők ketten a legjobbak! Nem igen tudom, mit mondjak most neki, aki nálam tán jobban tudja, mi a halál, vagy a végső ítélet. Mert azt hiszem, ez már az. Tutira az... Kicsit hallkabban folytatom, de úgy, hogy lássa rajtam az eltökéltséget.- Akármi van is, bejutok oda és rendet teszünk. Jó? Csak figyelj uram!
A bura tövéhez ugrok, további teketória nélkül, fájdalmaimat feledve, fogam összeszorítva lendülök a mélybe. Utoljára felnézek, Látom az eget, a csillagok homályosan kiömlött tejként foltosítják. Elhomályosítja az egészet ez a természetellenes bura. Az oszlopok felé fordulok, kezeimben két tőröm ásásra emelem, hogy befurakodjak ehhez a szerencsétlenhez.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

// Mese: Sendel romjai közt - Kesa, Balál, Aldo, Markus, Lysanor, Nill, Gomora, Lothár, Silarona, Nawarean, Kain //

*A hosszúlábúak óvatos közeledésére válaszul Kesa, a Klensbane-ház örökösnője önnön magát áldozza fel, s igyekszik elcsalni a már haldokló mágustól a rovarokat.
Varázslata még működik, miként az új is, mivel rejti szem elől a mágust, noha a lényeknek saját látásuk nincs, hacsak nem a tekinthető annak a hő, s szagérzékelésük, s maga hallásuk.
Ez utóbbi az, mivel követik a Klensbane-lányt, miként is hangja jóval erősebb, mint Balál lassuló légzése.
A méreg lassan bevégzi munkáját, ha nincs, ki még annak vége előtt megmentené az életét a mágusnak.
Nem tudni, mily sors vár reá, s azt sem, mennyi ideig menekülhet az ablakon át kiugró máguslány, hisz üldözői ott nem érzékelhetik, ám ha elhagyja a házat, mit varázslata óvón vont körbe, testének hője, szaga már hangján kívül is árulója lesz, s az odafent köröző szemek előtt sem lesz rejtve, mi elől még a fedél, mi fedte a házat, védte.
Ily helyzetbe sodorták hát egymást kiáltozásukkal, s egyet nem értésükkel.
Balálra az ereklye, mit nyakába akasztott, különös hatással van. Tetszhalál állapota felé halad, mi kísértetiesen másolja Nawarean menekülési útvonalát, azzal az eltéréssel, hogy nála nincs jelen ama mágus, s pecsét, mi eme állapotában kiutat jelentene.
A méreg, miként keringése is, lelassult, s eme események folytán, s a mágusnő bűbája okán rejtve marad.
Kesa a karddal már odakint futhat életéért a romos főtéren, hol rovarok seregnyi tömege várja, hogy elevenen tépje darabjaira.
Nem telik hát sok időbe, hogy felfedezhessék őt a hosszúlábúak, s ki tudja, tán a vörösköpenyes, s ifjú társa is észreveheti a szakadt ruhacsomót mellkasához szorító, karanával másik kezében kibomlott hajjal rohanó nőszemélyt, a nyomában loholó hosszúlábúak tömegeivel együtt is.
S miként ez, az is látszik, hogy üldözői mind közelebb érnek hozzá.
Aldo sikerrel robbant rést a búrán kívül a talajba, honnét kövek, s föld repül szét, beborítva őt, s ifjú társát is. A fehér hajú mágus kiáltása nem hoz eredményt, Elneiros, az ismeretlen zöldköpenyes mágus éppoly eszméletlen, mint korábban volt.
Markus ásni kezdhet, de a haladás egy tőrrel a kezében a csaknem kőkemény talajban nem lehet oly gyors, mint amilyen gyorsan az első hosszúlábúak a búra mellett megérkeznek, de dolgoznia kell, mert más esély nem adatik már Sendel utolsó túlélőinek. Ha nem ad bele mindent, mindre ugyanaz a sors vár, kire előbb, kire később.
S ha ez nem lenne elegendő, úgy hamarvást megérkezik egy óriási, skorpiószerű lény is a belső búra közelébe, mi a mágusra feni a fogát, majd arra, ki be akar hatolni a pajzs alá. Úgy tűnik, az idegenek erőket mozgósítanak, mi jelzi, hogy van keresni valója helyieknek a földben.
Aldo immáron harcra kényszerül, s ha felpillant, észlelheti a felé tartó máguslányt is, a nyomában rohanvást siető hatlábú lényekkel egyetemben.
S láthatja még a messzebbről közeledő vörösköpenyes boszorkányt, ki botjából indított lökéshullámokkal tartja magától távolabb a felé igyekvő rovarokat, ám e hullámok is fokozatosan gyengülnek.
Felé, s ha vele tartanak, Nill és Lysanor felé is tartanak már skorpiók, a hosszúlábúakon kívül, s ez, úgy tűnik, elvághatja útjukat az oszlopokhoz.
Gomora kétlábú alakja éppoly sérült, mint sárkány formája, így karján a seb még inkább súlyos, mint sárkányként, miként a lábát ért sebek is, ám a szárnyát értek eközben hátát, s oldalát telítik be vérrel. Jól teszi hát, hogy ismét felveszi eredeti alakját, noha csupán fél lábról képes „elrugaszkodni”, így a földhöz közel marad, s azon nyomban lendülnek is már újabb ragacsos anyanyúlványok felé, s érkeznek támadói is, mik eddig is támadták szárnyait.
A skorpió farkát ért támadás sikeres, s a sistergő tűzlabda kivonja azt a forgalomból, ám még két ollója megmaradt a sárkány ellen, s ezek már villannak is.
Lothár is ekkor érkezik meg Gomora mellé, s így már az újonnan kelt férgekkel is harcolni kénytelen, miképp a skorpió is a közelében van, noha az elsődlegesen a sárkányt veszi célba, s sújt is le a még elérhető magasságban lebegő szárnyasra, annak oldalát, hasát célozva meg.
Mint ismeretes, a pikkelyek nem nyújtanak elegendő védelmet, hisz a vörös nőstény mellső mancsa bánta a legutóbbi találkozást is.
Eközben az evolyrani nemesre a kikelt, mindenre támadó lények közel egy, s egy hosszúlábú feni a fogát, mindketten egyszerre indítanak támadást ellene, mindeközben még érezheti a gáz hatását is, mi émelygésre késztetni őt, hisz azon keresztül jutott Gomora mellé.
A tér széle felé, a rejtekhelyükről előtörő fekete mágust, elf barátnőjét, s ha velük tart, a fejvadászt tucatnyi hosszúlábú támadja, s ezeket az arany sárkány varázslata csak részben téríti el. A villámok hatot agyonvágnak, de néhányat már nem értek, s ezeket csak társaik teste lökte hátrébb. Hamarvást meg is indulnak újfent, majd ki is térnek.
Megérkeznek a humanoid lények, s egyikük a már ismert Nawareanra veti magát.
Lendületből támad, sebessége pihent erőre vall, s előbb fordulatból húz a fejvadászra jobb karnyúlványa fogazott élével, majd ugyane fordulatban farkával is döf Nawarean felé, emelve is lentebb másik karjának nyúlványát, hogy folytassa a támadássorozatot.
Társa, a fekete mágusra támad, éppoly sebes, és pihent, mint az előbbi, s támadása is éppoly formában indul meg. Karnyúlványának fogazott éle már készül felhasítani a sötét mágus mellkasát, míg farka e mozdulatot követően döfi át Kaint, ha nem sikerül helyesen védekeznie. E pillanatban Silarona ellen már hosszúlábú támad, a lányt nem becsülve túl sokra, s kampói lendülnek, hogy az elf karcsú testébe akaszkodva a rágók közé rántva gyors véget érjen földi pályafutása.
Az óriásféreg is egyre mélyebben van, miközben a vöröses gyűrűvel keretezett, sötét örvény mind szélesebbre tágul az oszlopok felett…*

» Főtér