A Főtér

A sárkány szemmel láthatóan végre feladta, hogy megpróbáljon életet és érzelmeket lehelni az évszázadok óta fagy alatt tartózkodó tesrtészeimbe, mivel fogta magát, és megfordult, hogy végleg eltűnjön. Elmondani sem tudom, ennek mennyire örültem, mivel ez a nem túl szép lélek már hihetetlenül idegesített. Olyan, mint minden hím, tipikusan már nem az esze vezeti, ha meglát egy olyan nőt, akit eddig még nem sikerült megszereznie. Kár, hogy Én már régen megtanultam, hogyan mondjak nemet ezeknek az őstulkoknak, így esélye sem volt rá, hogy bármit is elérjen Nálam. Annyit sikerült csak tennie, hogy szokás szerint bemutatta, miért is nem jöhet egyetlen hímnemű lény sem a Kristálykastély kilométeres körzetén belülre, leszámítva persze a már említett, jegessében álló, halott sárkányt. Ő az egyetlen, akit el lehet viselni, hiszen nincs nyelve, hogy hülyeségeket beszéljen, sem keze, ami eltéved a lányok feneke felé, és végképp nem vezeti és irányítja a gatyája tartalma. Na, ő majdnem a tökéletes férfi és még csak nem is sértődik meg, ha az ember hetekig, sőt hónapokig felé sem néz, mert éppen sok a dolga. Na, valamit azt hiszem nem lehet megvenni, és ez is ilyen. Meg persze a nyugalom. Most, hogy végre lelépni szándékozik ez a béna, azt is megkaphatom teljes egészében. Elvégre bárhonnan is nézzük, eddig mindig volt egy-egy piszok idegesítő alak, aki csak nem tudott lekopni a közelemből. Áldott csend, csak ennyit kérek, remélem az istenek végre meg is könyörülnek Rajtam...
Azonban valami megváltozott a sárkányban, még Én is éreztem. Nem, nem lett hirtelen gondolatváltása, hanem inkább a szervezete reagált le valamit. Hirtelen összeesett, és a mozdulatai elárultak, hatalmas fájdalmai vannak. Na, már csak ez hiányzott ide, egy beteg, és nagy eséllyel önmagát kontrollálni nem tudó sárkány jelenléte. Szép munka, Én mindjárt odébb is küldöm. Hiába nézett Rám rémültem, és figyelmeztetett, hogy menjek, eszemben sem volt. Ártani sem tudna Nekem, akkor meg minek engedelmeskednék ennek a kis pisisnek? Éppen elég volt a tudat, hogy fél, és hogy félt Engem. Lehet a végén még kitolok vele, és úgy teszek, mintha megölt volna. Az lenne csak a vicc. Ráadásul felesleges pánikolni, hiszen mit tud tenni sárkány alakban? Küld Rám egy tűzcsóvát, és? A vízpárát nem tudja irányítani, elég az első felhő, és újra itt vagyok. Sőt, amilyen szép szürke az ég, nem kell hozzá sok, csak pár másodperc. Egyébként pedig közeledik valami, nagy eséllyel egy másik sárkány, és arra reagál. Igen, érzem, de gyengén csak a jelenlétét. Valószínűleg jégsárkány, azért erre jön, a közelben Én és a pár méteres körzetem szolgáltatjuk a leghidegebb helyet, és számára nagyjából ideális is lehet ez...
Láttam, amint a fiú elájul, majd átváltozik, végül pedig közelről szemlélhettem egy sárkányt meg. Mert sárkány, és a színe alapján egyértelműen vörös, méghozzá elég erősen. Akkor viszont a bőre mi a fenétől kék? Mindegy, ez hamarosan ki fog derülni, addig meg talán illene kipróbálni, hogyan reagál a sárkány arra, hogy nem tud áttörni egy jégfüggönyön. Legalábbis azon nem fog, amit mindjárt elé pakolok, ha még tovább szándékozik Engem fixírozni. De mielőtt ezt megtehettem volna, a másik sárkány sikeresen megérkezett, és azzal a lendülettel Engem is nézett ki elrabolni való szűznek. Na, már most probléma, hogy ez a helyzet Nekem nagyon is idegesítő, főleg mivel eszem ágában sincs hagyni, hogy bármi is hatást gyakoroljon Rám. Ha nem tesz le mindjárt, én lelépek egyszerűen. De szerencsére meggondolta magát, elengedett, így az egyik furcsa épület tetejénél találtam Magamat, ahonnan végig nézhettem, ahogyan nekiront a vörösnek, amely szemmel láthatóan nem nagyon tudta, mit tesz. De jó, ki kért itt vérontást, mert Én nem. Remélem a jegeske győz, és utána hagy a fenébe a másikkal együtt...

//1. a karakter arrongáns, nem érdekli, hogy erősebb a sárkány, mert azt gondolja, ő erősebb. 2. egy sérült sárkányt nem nehéz legyőzni így sem, és nem én szereztem harmadik személyt a játékba //

Láthattam egyenesen az első sorból, amint a sárkányok küzdeni kezdtek. Nem volt szép látvány, pár perc alatt több vér folyt el a közelben, mint az Ěn közelemben az elmúlt száz évben összességében. Pedig az sem éppen elhanyagolható mértékű, többen, akik voltak olyan eszetlenek, hogy lebecsüljenek, távoztak, hogy úgy mondjak, elkristályosodott testrészekkel és hagytak hátra vörös jégnyelveket. Azt hiszen ebből mindenki rájön, hogy azok nem maguktól öltötték fel a háború árnyalatát. Hiába, a vörös nem szép szín, kifejezetten csúnya, csak arra emlékezteti az embert, hogy nincs egyedül a világban az erőszak, mindig talál maga mellé társakat. A vörös a háború, a vérontás színe, ezért is nem vagyok hajlandó eltűrni a közelemben. A szín beszennyezi a fehér tisztaságát, a vérnek hála a tiszta vízű folyók tönkre mennek, csak úgy egészében lehet őket újra éleszteni, és ha nem vigyáznak, még a nimfák lelke is csúnyán megsérül tőle. Visszataszító. Akárcsak ez a csata, amely okozta. Hiszen a sárkányok feleslegesen ölik egymást, hogy bizonyítsák, a terület éppen az övék. Már inkább ösztönlények ők ilyen alakban, mint emberek, és ezt be is bizonyítják mindenkinek, aki látja őket. Én csak megvetéssel tudok gondolni rájuk, hiszen teljes emberi részüket majdnem elveszítik véglegesen, mikor átlényegülnek. Nem érdemelnek ezek semmit, hiszen nem képesek hasznosítani az erőt, amit kaptak. A legtöbb őssárkány Velem majdnem egy idős, de amíg Én évente vízzel hintem a földet, addig ők csak felperzselik. Micsoda ostoba, oktondi lények.
Nem tudom miért, de a kettő közül most a jégsárkány volt számomra a szimpatikusabb, talán csak mert ő ma még nem bosszantott halálra. Neki akartam inkább a győzelmet, a vörösre igazán ráfért volna egy kis tisztelet megtanulása. Nem érdekel ki és mit gondolt erről, de igyekeztem a helyzetet befoylásolás nélkül is jobbra fordítani. Pontosabban csak a levegőnek adtam vissza azt a hőmérsékletet, amelyet Magam körül szoktam fenn tartani, hogy ne legyen nagyon meleg. De ez nem volt elég, a jégsárkány megunta a küzdelmet és egyenesen az ellenkező irányba indult el, a nyakamon hagyva egy sérült és nem teljesen normális fajtársat. De jó Nekem...
Mindenesetre a kis vörös megint Engem nézett ki célpontnak, és egyenesen Felém indult el, támadást kezdeményezve. Úgy tűnik még nem jött rá, hogy magával a jéggel áll szemben, és Engem nem tud csak úgy elintézni. Ennél jóval magasabb szinten vagyok, és most már kénytelen leszek ezt be is mutatni neki. Egy apró mozdulattal céloztam meg az egyik szárnyát, amely éppen sérült volt, és a vérben lévő vizet felhasználva fagyasztottam meg. Ha minden igaz, ettől nagyon csúnyán le fog zuhanni, odalenn pedig acélkemény jégpáncél várja. A tűzcsóva azonban már elindult, így nem túl kecsesen, de kénytelen voltam kikerülni, mielőtt még eltalált volna. Ártani nem tud, de fájdalmas, és energiapocsékolás, mivel regenerálódnom kellene. Köszönöm ebből nem kérek.
- Phuu, ostoba... - dohogtam, miközben sikeresen földet értem vagy tíz méterrel odébb. Nem akartam ma harcolni, semmi közöm ezekhez...

//semmi baj a hosszal, amúgy meg, Hisame karakterre be nem látná, hogy az isteneken kívül bárki erősebb nála, de természetesen megsérülne. Ez az ő nagy gyengéje...//

A sárkány hihetetlen energiával volt azért ellátva, azt el kellett ismernem. Nem tudom pontosan miért, de úgy éreztem, nem hagyhatom, hogy fölém kerekedjen. Mondjuk bevallom, ezt máskor sem engedtem volna, most, hogy ismertem az emberi kinézetét is, meg végképp nem volt rá esély. Egyre inkább az a véleményem róla, hogy csak egy nagyra nőtt, irányítható gyík, aminek nincs más dolga, mint tenni, amit az ösztönei vezérelnek. Komolyan nem értem az istenek mi a fenének adtak erőt az ehhez hasonló teremtményeknek, de szerintem nem voltak eszüknél. Minimum, hogy valahol a világ végén jártak, ha nem még távolabb. Fejben legalábbis, testileg ki nem tolnák a feneküket abból a nyavalyás völgyből. Csak tudnám mit élveznek annyira benne, csupa nagyzoló alak. A hátam közepére sem kívánom a legtöbbet...
Mindenesetre fontosabb, hogy a dög már abba is hagyta a föld terhelését, és ismét Engem merészelt kinézni vacsorának. Ennek nincs minden rendben a fejében, ha még mindig nem fogta fel, hogy erősebb vagyok nála. Hogy menne a pokolba ez a tüskés, vörös marha. Vagy, ha még sokáig pattog Én magam fogom oda küldeni, ráadásul expressz postafordulattal. De előbb ideje lenne szólni neki, hogy már rég el tudtam volna pusztítani, ha akarom. Bár, ahogy elnézem, ezt akarni is fogom, nagyon hamar. Elegem van abból, hogy céltáblának néz, és jelenleg éppen macska-egér játékra készül. Arra ugyan készülhet, megkapni nem fogja. Csinálok Én neki mindjárt olyat, hogy megkeserüli.
- Erőfeloldás, második szint! - suttogom magam elé a szavakat, miközben dühösen veszem tudomásul, hogy egy jól irányzott tűzcsóva vitte magával a fél kezemet is. Ezer szerencséje az alaknak, hogy a jég könnyen regenerálódik, különben ezért a fejét vinném el. De megkapja a magáét akkor is, ekkora erővel simán jegelem annyira, hogy holnapig ne olvadjon ki, és meg is fogom tenni szemrebbenés nélkül. Sőt, ha szerencsém van jár valaki erre éjszaka is, és ki is végzi. Mert Nekem ő túl kezdő, nem fogom a kezem a vérével bemocskolni. Annyit nem ér...
Először is le kellett szállítanom a levegőből, így egy kisebb teret néztem ki, ahol az egyik falhoz húzódva vártam meg, hogy elég alacsonyra érjen, majd mikor már nem a levegőben volt, egy kis koncentrációval az összes havat, amit eddig raktároztam, mióta az erőt feloldottam, rá irányítottam, amivel elértem, hogy másodpercek alatt szó szerint jegelve legyen. Remélem úgy is marad holnapig, mert nekem nincs több időm vele játszani. Még vetettem felé egy lenéző pillantást, majd a levegőbe emelkedve indultam tovább. Meg sem kellett volna álnom, ez nem hiányzott. Ráadásul a kezemet hiába raktam rendbe, még egy ideig fájni fog. Az az ostoba gyík...

//Bocsi, de nincs ötletem, ezért részemről vége. De ha akarod vállalok egy második játékot is, máshol //