Városhatár

Balál a háta közepére se kívánta a pusztaságot. Nem szerette az efféle, túlságosan belátható területeket. Most Sendel felé tartva elgondolkodott azon, hogy miért, de nem jutott dűlőre. Csupa ellentmondásra lelt, mint amilyen a saját természete. Úgy vélte, talán az égető napsütés lehet az ok, ami elől a gyéren növő fák lombja csekély menedék, de kedvelte a meleget. Arra  gondolt, talán az a gondja vele, hogy könnyen megláthatja bárki Lanuria fia, de valójában örült, hogy itt nem kellett folyton a háta mögé kémlelnie, nehezen lepte volna meg bárki. Az eszébe sem jutott egyszer sem, hogy egyszerűen csak jól megszokta már a növények sűrűjét, a csábító zöldet, legyen szó bármily varázslatos erdőről. Pedig valószínűleg ilyen egyszerű volt az igazság. Szó, mi szó, elzsörtölődött szokása szerint a bajsza alatt.
A lovát kötőféken vezette szorosan maga mellett, mert sűrűn kémlelt a lába alá, vagy a ritkás növényzetbe, s néha meg-megállt, varázslatot szimatolva. Ha látta valaki, furcsán festhetett a roppant magas mágus, ahogy lehajolva, vagy éppen ágaskodva, kuporogva, vagy körbe-körbe forogva kaptatott a valaha jobb napokat látott országút vonalát követve. Csapdák mindenütt, és ő éppen kereste őket, nem pedig kerülte. Mechanikus eszközöket kutatott, ami még működőképes. Rég járt erre, néha bejárta a környéket, hogy könnyű szerkezeteket telepítsen át a vadászható erdőségek sűrűjébe. Ennyire közel azonban még sosem keveredett a romvároshoz, ha ugyan lehet városnak nevezni ezt a  kőhalmot.
Esteledett és elhatározta, meghúzza magát éjszakára a falaknál valami fán. Elhagyta az utat, nem érdekelte a düledező kapu. Több rés volt a városfalakon, mint a rostán a lyuk, így tehát a szürkülettel ébredező baglyok huhogása közepette belépett egy hasadékon, és egy omladék mellett egy bokornál kipányvázta a kancát. Ő maga még indulni készült egy körre a falak mentén belül, mert csapdákat sejtett a falakon átugráló, mit sem sejtő látogatók elfogására, lelassítására. Igaz, így is szerencsés volt, akadt a mai fogásában két nagyvadcsapda, három szakadt háló, és egy elég vaskos kötélhurok, egy közepes rácsos ajtó- valami okból csak ennyi maradt meg az eleven befogó ketrecből, aztán egy hatalmas vashorog, 6 nyílvessző, egy kis gerendacsapda, egy ingacsapda mindenestül, és három pár nyárs két vadveremből. Több helyen varázslatot feltételezett, oda oda se ment, annyit nem ért meg neki ez az egész hajcihő. Mégis sétára indult. Nem az a fajta volt, akit rémiszt egy ilyen kihalt hely. Mindazonáltal, ha már olyan késő délelőtt indult útnak Menionból, talán reggel is belefér egy kis kutatás, mielőtt rendbe szedi, átalakítja, és kihelyezi ezeket a csapdákat az erdeiben.
Tudta, négy napja hajnalban jobb lett volna indulnia, de megígérte a kisfiúnak, hogy megnézi, milyen munkát talált Menionban, miután otthagyta a cirkuszt. Az ígéret pedig szép szó, meg kellett állnia, és szívesen időzött Markus vidám társaságában. Kedvelte a kölyköt, az pedig ragaszkodott hozzá. Afféle példa volt előtte, pedig ég és föld különbség volt köztük. Így érte a hűs, esti szellő az omladékok tövében, ahol fáklya nélkül keresgélt még egy ideig, majd visszaindult tábort verni. Gondolta, eszik egy kis szárított sült húst, egy kevés sörrel. A homályban mozgolódó árnyak szaporodtak és újra idegen mágiát érzett a közelben. Jobb lesz, ha igyekszik pihenni egyet. Majd reggel jobban körülnéz.

//Mese: Sendel romjai között//
*Ismerős a táj, már megfordultam itt nem is oly régen. Akkor találkoztam a kis vörös boszorkánnyal kinek képességére azóta is fáj a fogam. Ohh mennyi mindent tudnánk elérni, persze még harmat gyenge s valamiért az az érzésem az első csatában elvérezne, ahogy azt a gyengék szokták. Egy háztetőről mérem végig a terepet, apró kis fényt vélek felfedezni. Valami iszonyatosan meleg lehet ott, talán tűz vagy valami veszélyesebb? Az este nekem nem jelent akadályt pont úgy látok mintha nappal lenne. Bár ilyenkor minden kissé homályos lesz. De ami fontos azt észre veszem. S lassacskán rájövök, hogy az eszemet kénytelen leszek eldobni. Ismerős illat csapja meg orromat ahogy a szél a gyülekezők felől fúj. Csak tudnám kinek volt ilyen illata, valamiért a régi önmagam jobban tudná ezt. Elpillantok kissé látom valaki lopakodik. S füleli a többit, micsoda paródia. Levetem a köpenyemet majd módszeresen belehajtogatom zsákomba. Elég kevés itt a hely, már ideje lenne egy leltárt tenni, van itt rengeteg haszontalan holmi. Fejemet ingatom jobbra balra. A szél megfordul, s ha nem is a helyzetemet de jelenlétemet felfedi az idegenek előtt. S mire ők felpillantanának már csak a port láthatják mi utánam marad. Egy közeli ház erkélyéről figyelem tovább az eseményeket, hova az ablakon át jutottam be. Kezemmel megtámasztom a fejemet, és érdektelenséggel bámulom tovább őket. A lány ki a falnak támaszkodik kicsit jobbra fordul vérvörös szempárom fényére lehet figyelmes. S ha ezt megteszi másodpercek kérdése csupán hogy vissza húzódjak a fal mögé.
~ Érdekes kis társaság akar itt kialakulni... De az az ismerős szag... Salamon nincs ötleted?
~ Nincs ötletem én biztosra tudom. De majd te magad is rá fogsz jönni előbb vagy utóbb.
* Csak biccentek egyet kedves társam semmit érő válaszára. Vajon meglepjem őket? Vállat vonok majd lassanként a kis romos lépcsőn lebotorkálok, s már a ház ajtajában is termek. Lassan s nesztelen léptekkel haladok, az ismerős illat felé, s az ismeretlen s felettébb nagy hővel rendelkező ember felé. Gyanúra ad okot a dolog, de vállat vonva megyek tovább. Oda pillantva a rejtőző irányába.
~ Vajon van valami hátsó szándéka? Jobb lesz vigyázni...
*Mikor már a közelükbe érek látom a fekvőt jól bebugyolálta magát, s a másik egy kövön ücsörgött. Vajon őr és őrzött? Halkan lándzsámat a földhöz koppintom. Ha jó a füle már felém is tereli a figyelmét. Vigyorom inkább hat elmebetegnek mintsem baráti mosolynak, de sebaj ez lennék én magam.

Gomora elmosolyodott, amikor meghallotta a bent lévők neveit. Pont ilyen információkra várt, mikor úgy döntött, kivár még egy kicsit. Silarona neve ismerősen csengett. Valamikor már találkoztak a sárkányvölgyben. Vagy csak valaki említette azt, hogy ismeri... Nem ugrott be róla ennél több, de az biztos, hogy valami aggódás volt a dologban érte.
Kain nevét viszont még ennyire sem tudta a sárkány lady hova tenni. A régi történet jóval a születése előtt volt. Valahol valaki mesélt már róla, de ahogy próbálta erőltetni, hogy Silanora iránti aggódással összepárosítsa, sehogy se jutott közelebb. Nem is sejtette, hogy a legkeresettebb áruló az. Mindig a vadászok felfegyverkezésében segédkezett. De ha vadászni indult, szerette maga kiválasztani a helyet és a prédát. Ha egy fajtársával találkozott, sokkal jobban bízott a figyelésben és hogy az esetleges árulók maguk leplezzék le magukat.
Ahogy kicsit közelebb hajolt, a párkány egy kis darabja leszakadt a lába alatt és egy sikítás hagyta el a száját. Csak az mentette meg a földre zuhanástól, hogy időben elkapta a még épp szélét az egyik kezével. Pár pillanatig csendben markolta a ház falán csüngve és figyelte a légzését és a szívverését, ahogy szépen lassít és kezd közeledni a normálishoz. Ez után kicsit körbe nézett, hogy mik maradtak épen a környezetében. Az esőcsatorna túl messze volt tőle és úgy döntött, a párkányon nem kísérletezik tovább. Egyszerűbbnek tűnt kicsit elrugaszkodni a lábával a ház falától és hagyni, hogy a talpára érve minél gyorsabban szilárd talaj kerüljön a lába alá.
~Nem kell félnem. Az ügyességem mítosza ha volt, a két sárkány előtt most foszlott semmivé. És senki nem árthat nekünk, amíg segítjük egymást.
Nem sokat törődött az őt figyelő kétlábúval. Az emberek gyengék és bár szagába elegyedett valami tünde is, de mágikus kisugárzása nem volt. Nem örökölte az őseitől ezt a képességet. Ha megtudja, hogy az elftől mit akar a szerelmes pár, meglátja, hogy melyik kétlábú lesz a vacsorája.
-Szia Silanora! -mosolya közben idegesen hátra simította a haját.- Bocsi, hogy ezt kérdezem, de... találkoztunk mi már? Tudod nem túl jó a névmemóriám.

/Bocsi Kain, hogy nem emlékszem rád. Száz év borzasztóan rövid idő. Rengeteget kell még tanulni./

Nill a lenyugvó nap fényében Sendel felé repült. Úgy döntött az út utolsó részét gyalog teszi meg. Kiszemelt egy fás területet és fák közül már elfként lépett ki. Mostanában nyugtalan, rémálmok gyötrik. Főszereplőjük egy mágus, aki dobszóra egy üst felett kántál, majd a dobokat egyre gyorsabban ütik s, a mágus egy késsel közelit a kikötözött Nill felé. A dobokat örült ütemben verik aztán hirtelen megállnak mire a mágus beledöfi Nillbe a kést, aki erre felébred. Nill sárkány része, egy hónapja mikor a rémálmok kezdődtek azt mondta neki, hogyha meg akarja tudni az álom jelentését és fényt akar deríteni a múltjának egy kis részére akkor menjen Sendelbe. Az ifjút kíváncsivá tettek a szavak azonban nem akart nekivágni az útnak. Most, mégis itt van néhány száz méterre Sendeltől és keresi a mágust akit csak álmaiból ismer.
Amikor elérte a várost megállt és csak döbbenten nézte a kilyuggatott város falat.

*Érzem a szelet ahogy végig hasít a lábaim között, meglobogtatja a hajam, hallottam a varázsszavakat amiket az egyikük kiejtett. Nehéz lenne nem kitalálni melyikük a varázsló hisz csak nők vannak benn rajta kívül.
-Törj meg.
*Majd hátamon lévő zsák lyukjaiba helyezem a fegyverem, nesztelen léptekkel kerülök közelebb az éppen bent beszélgetőkhöz. S most hogy látom a lányt, rám tőr a felismerés. Már tudom ki ez, kinek volt ilyen az illata. Biztos voltam benne, hogy a régmúlt fog visszaköszönni ezen a titokzatos estén. Két vöröslő szempár tekint be az ajtón, az avatatlan szemek sárkányt kiáltanának de köze nincs hozzá. Arcom elé maszkot húzok, majd óvatosan betérek a helyiségbe. Körbe pillantok, elvigyorodok a mágus láttán kivel vadalanba hozott össze a sors persze csak egy ítélet erejéig.
- Szép estét... vadalani fekete mágus s kedves- tekint végig a mellette álló lányon.- társa.
*Lépek egy arasszal beljebb, majd tekintek el kettejük mellett Lysanor irányába.
- S hogy is lehetne kihagyni, az új köntösbe bújtatott elfet. Üdvözletem.
*Majd lépek még egy arasznyit kezemet mellkasom elé helyezem enyhén előre biccenek. Köszönés jeléül. Majd egy apró de igen csak keresett illatra lelek. Hihetetlen de talán végre egy lény aki választ is tud adni egy igen csak apró kérdésemre.
-A nevem Nawarean.
*Köszörülöm meg torkom majd ismét csak szólok.
- Ahogy érzem találkoztatok a holló sárkánnyal... - Húzom el szemem.- Fekete pikkely, fekete karmok... avagy ébenfekete haj, kecses karcsú női test. Ki hogy látta... Nekem volt szerencsém mind a kettőhöz. S ha megengedtek egy apró kérdést... merre találom? Elintézetlen dolgunk van még.
*Látom az arcokon, hiába a tetetett érzések, a szemei sokat elárulnak a lánynak, pont úgy ahogy a fekete mágus szemében a csillanás, amolyan félelemként tükröződik vissza. Bár lehet csak engem csap be saját képzelőerőm. De mindazonáltal meg kell várnom a választ. Ilyen közel régen nem jártam már. Sem a múlthoz sem pedig a jelenhez. Mindent egy helyen isteni felhozatal. Közben oda tekintek a sárkányra, kit még láttam is átváltozva mielőtt a földre ért.
- Ismeritek. E tekintetetek mindent elárul, s egy fajból valóak is vagytok. Kivéve téged, kedves fehér hajú.
*Enyhe él hallatszott ki hangomból, majd ujjammal lehúzom arcom elől a maszkot, én magam sem bíznék meg olyanban ki ne merné felfedi arcát előttem.
// Lys hogy érted h nem bírtad ki A csevegés korlátlan, mind mesélő előtt és után is . Roppantúl kíváncsi vagyok a válaszokra //

A nőstény nem fojtotta el a morgását, ahogy közeledett a másik kétlábú. Szíve joga feliratkozni az étlapra, ha abban reménykedik bárki is, hogy három sárkány nem bánik el egy helyett két alacsonyabb rendű lénnyel, hát nagyon téved. Még egy tucattal is csak olyan problémák árán, mint a bivaly pata az éti csigával.
Ahogy belép az ajtón, kedves mosoly fogadja Gomora arcáról. Még mindig azt várja, hogy kiderüljön, hogy mi célból élte túl a már bent lévő kétlábú társa a beszélgetésüket. Valamit akarnak tőle és ez növeli Adennek is az esélyeit. Neki nem a túlélésre, egyszerűen csak arra, hogy a tekercskészítő őt fogja ma megenni.
~Furiáról beszél. Az ősi leírása összetéveszthetetlen.
Viszont mi oka van egy prédának arra, hogy ilyen lelkesen keresse? Már az is gyanús, hogy életben van. Kevesen látnak átváltozni sárkányt. De talán... legyen az ő sorsa is egyelőre a „vadalan mágusé”. Veszélyt jelent a fajra, ha meg tudja különböztetni a testvéreimet a maga fajtától. Viszont egy újabb fejlemény, hogy...
Vadalanról mostanában fű-fa-virág beszél. Még ha a Sárkányok Völgyében ez kézzelfoghatóan kevesebbszer merül fel témaként. De egy valamiről senki nem beszélt idáig. Hogy az ősiek oda küldtek volna áruló-vadászokat.
Ideje lesz megtudni, miért tud egy ellenség ilyen biztosan dolgokat a legféltettebb titkainkról. És ugyan miért nem terjedt el a híre, hogy a fekete úrnő háziállatokat kezd el tartani?
*Gondolataiba merülése közben sárgán megvillannak a szemei, ahogy Lysre néznek. A völgybéli nagyon jól tudta, hogy az emberek nem tévesztik össze a sárkány pillantását az ügyeskedőkével. Egy zsákmány akkor is felismeri, ha életében nem hallott arról, hogy léteznek sárkányok vagy külön hallott volna arról, hogy hogyan kéne felismerni. Úgy vélte, a legesélyesebb, hogy létezik valami az ösztön szintjén, amivel vele teremtettek minden élőlényt, hogy a szem nézését felismerjék. Az állatoknál még erősebb ez, hiszen enélkül félnek a szagtól, hogy valaha találkoztak volna vele.
Nem tudta a sárkányhölgy, hogy mi célja volt ezzel Nawareannak, de abban biztos volt, hogy ha hamarosan nem derül fény rá, akkor újból láthat egy alakváltást és a karmaiban kapálózva viszi el ezt a lényt Enionba. Kétsége nem volt ahhoz, hogy megvannak az eszközeik ahhoz, hogy szóra bírják és mindent megtudjanak erről a fertőről. Furia soha nem árulta volna el a sárkányok féltett titkát, hacsak nem...
~Hacsak nem egy áruló sárkányról van információja a számára.

/Behívjuk a mesébe a fekete hölgyet?/

* Figyeli itt a jelenlévőket, akik egyre csak gyülekeznek, azonban Silaronának tartozik egy válasszal.*
- A nevem Lysanor de szólíts csak Lysnek. Tudom, hogy érdekes volt ez a kabátos jelenet, de biztosíthatlak arról, hogy Kainnal mi ketten az életünket mentettük, én az övét, már amennyire tudtam és ő az enyémet. És biztos vagyok benne, hogy az volt a legnagyobb hajtóerő Kainnak az életben maradásért, hogy téged láthasson. Ugye Kain?
*Mondta kedvesen, és be kellett látnia, most, hogy így jobban szemügyre vette Silt Kainnak igen jó ízlése van. Aztán jött Aden, de máshogy nevezte már magát.*
- Új köntös. Ch! Te sem vagy már régi kedvesem.
*Mondta haraggal a hangjában, mert ez a férfi már nem az volt, aki iránt vonzódott. Jól kijátszotta Lys érzéseit és jól magára hagyta annak idején.*
- Hogy találkoztunk e azzal a sárkánnyal? Tudod, neked ahhoz semmi de semmi közöd. Ha te átélted volna azt, amit én akkor biztosan nem keresnéd. És a nevem nem fehér hajú,azt nagyon jól tudod, te elkényeztetett szájhős.
*Dobta oda Nawareannak. Nem érdekelte, ha megint megpróbálná megölni, hiszen őt is már üldözi a végzete. Ez a kis "semmiség", mint a halál, már megszokott az ő életében. Ebből a beszélgetésből talán még Sil is leszűrhette, hogy ő és Kain min mentek keresztül az elmúlt időszakban. Ő már nem fut olyan szekér után, ami nem veszi fel. Sőt egyetlen szekér után sem.*

//szerintem NE! jöjjön Furia! De ezt bízzuk a mesélőre srácok! //

*Ránézek a lányra aki eddig egy szót se szólt, micsoda gyilkos ösztön. Elvigyorodok rajta, legyen akármilyen nagy is volt már dolgom a legfélelmetesebb sárkánnyal e világon. Őt is képes voltam túlélni egy ilyen ilyen már meg sem kottyanna. De a fekete mágus inkább ad okot a félelemre mint a másik három. Nem érzek rajta ártó szándékot, s túl bölcs ahhoz is hogy felfedje titkait. Ha Lysanornak nem lenne ekkora szája hogy három egymáson álló sárkány is beférne rajta lehet sose tudom meg a nevüket.
- Nem mondanám, hogy tudom ki ő. A nevét nem árulta el nekem. Találkozásunk épp oly gyors volt mint ahogy a szél fúj.
*Majd ismét a sárkánylányra pillantok, nem tetszenek ezek a szemek. Végig mérem, elvigyorodok rajta. Érezni ezt a hatalmas ölni akarást, azt ahogy majd szét pattan tőle a lány.
- Gondolod ha túléltem... azt akitől mindegyikőtök szemébe félelem lobban, te képes leszel megölni? Ha arra jutsz, hogy nem kérlek ne nézz így rám mintha csak egy egyszerű hús lennék az étlapon. Mert sose tudhatod, hogy ki a vadász és ki a préda.
*Majd Lysanor kezd bele mondandójába, az első szavaira csak vállat vonok nincs dolgom vele. Majd elvigyorodok az utolsó mondaton, s a fekete mágusra pillantok fel. Veszélyesen ostoba ez a lány, szinte most dobta magát oda a harmadik sárkánynak mint vacsi. Ingatom a fejemet.
- Annyira ostoba vagy... hogy még azt sem tudod mikor fogjad be azt a lepcses szádat. Látod őket? Kettejüket ismered, talán még a barátjuknak is mondhatod magad. S a harmadik?
*Elnevetem magam majd arcom ismét komorba fordul.
- Amikor a fekete hölgy keze úgy hatolt át a testemen mint forró kés a vajon, s ott hagyott a saját véremben ázva. Arra gondolva biztos már régen végem... teste beitta magába a vérem illatát mi bokáig áztatta őt. Ha tudnád, hogy min mentem keresztül... jártál már Dremer birodalmában? Heh... Jobban tennéd ha befognád a szádat s nem fednéd fel magad s társaid ismeretlenek elől. Attól, hogy megváltoztál még ugyanolyan hülye maradtál... pontosan amilyen Vadalanban is voltál...
*Odafordulok végül a sárkánylányhoz, kissé elbiccentem fejem jobbra. Végig mérem, várom hogy mit lép a megkapott információkra.

// Lereagáltalak titeket, ha van ellenvetése vkinek h befurakodtam így középre akkor privibe közölje :)Azt ha kell törlön és egészítek bár most csak Sil nem írt. De ahogy látom Gomora elmulasztott neki válaszolni és én kerültem a központba //

// Én már írtam. Admin 2 //

Gomorában egy világ omlott össze.
Úgy érezte, hogy szép lassan a társaság peremére kerül, pedig a legtöbb testvére igen meleg szívvel fogadja. De elmulasztotta az elmúlt évszázadban a divat változásait követni. Három sárkány, egy ősi, aki uralkodik társaival a Völgy felett, egy régen eltűnt fajtárs, aki titkos megbízásai miatt már rég nem járt otthon és egy harcverte harmadik, akikben mind az a közös, hogy rászoktak a kisállat tartásra.
~És még engem maceráltak már többször a konyha miatt! Nem is tudom, melyik a rosszabb emberi szokás. Az étel egy részét fűszerezni, felturbózni... vagy egy halálra ítélt prédát megfélemlíteni, hogy rettegésében hozzá idomuljon a gazdájához.
*Lys szemében semmi váratlan ijedelmet nem látott a sárkányszemek pillantásától, mint a kutyák, akik nem félnek gazdájuktól. És ez a másik, aki boldog volt a tudattól, hogy a póráz fogója milyen nagyszerű lény...
~Valóban az. De mi lesz velünk, ha mi is olyan szokásokat veszünk fel, amik miatt gyűlöljük a kétlábúakat? Nem a tekercsek és nem a konyhában evés az, ami őket elsöpörni való szennyé teszi. Hanem ahogy más élőlényekkel bánnak.
*Megdöbbenéséből lassan összeszedte magát, és oda fordult a másik tünde alakot viselő lányhoz. Az elején komolyan fontolgatta, hogy az igazi nevét mondja el, de a következő mondatai egyfajta tiltakozás is annak, hogy mennyire ellenszenvesek számára az itt látottak.
-Kaszandra Whuton úrnő vagyok Hompániából. Egy ottani nemes. Találkozóm van egy Hakntog nevű úriemberrel. Ha véletlenül találkoztok vele, szóljatok. Itt leszek a közelben.
*Ezzel kisétált az ajtón és közben egy pillanatra Aden vállára tette a kezét, hogy csábos ajkaival a fülébe duruzsolja.
-Te pedig, kis rágcsáló! Ha nem olyan sürgős találkoznod vele, megvárhatsz és majd elkísérlek hozzá. Épp elszámolni valóm van nekem is a hölggyel. De ne félj! Nem foglak megenni. Talán még meg is simogatlak. Hamm.
*Ezzel, ha Aden nem lép ki oldalra, akkor csípőjét oda dörgöli hozzá szemtelenül, hogy utána riszálva távozzon. Bármit is tervez Furia ezzel a lénnyel, nem húzza keresztbe akarva egy ősi számításait. De ez koránt sem jelenti, hogy nem játszadozik el vele kicsit. Szívből gyűlölte, amiért ilyen megalázó viselkedést vállalt az életben maradásáért.
Sendel elhagyott utcáin egyre halkulóbb volt a léptei kopogása. Elég távol ment, hogy egy ember már ne hallhassa a suttogásokat. De csak a figyelmetlenek nem vették észre a bentiek közül, hogy nem elég messze állt meg, hogy egy sárkány meg ne halljon mindent, ami odabent történt.
Egyre jobban kivehető volt mások szaga is, akik közül volt, ami emlékezteti a sárkányhölgyet valami régi dologra. De még nem jutott eszébe, hogy mi volt az pontosan.

/Ne feledjétek, hogy egy sárkány másként érzékeli az időt! Nekem van még néhány évszázadom bemutatkozni. Az emberek addigra meghalnak.
Jah! És Gomorát most már tuti meg fogja verni valaki./

*Hírtelen remegni kezd a föld, a falak repedni kezdenek. Halk pattanással majd porral, s apróbb kövekkel a fejünkön jelzi, hogy perceken belül össze fog dőlni. Körbepillantok ki mire készül bár ez engem egy cseppet sem érdekel, magam kell megoldjam a kijutásomat. S mindenki gondoskodjon magáról ahogy tud. Jelet formálok, s azonnal táncba lépek, itt az ideje a gyorsnak s lábamat szedve szinte semmi perc alatt eltűnök a házból. Közben azért szerzek egy huplit a kobakomon de ez nem olyan életveszélyes. Még csak vér sem serkedt tőle. Vissza se nézek, tekintetem teljesen más ragadja meg, miközben két lábon próbálok maradni, furcsa kis szemgolyókat veszek észre. Lebegnek, s az egyik rám pillant.
~ Mi az ördög ez a dög? Mindegy amíg nem árt addig én sem ártok neki. Nem ismerem nem tudom mire lehet képes...
*Majd odébb ismét meglátom a sárkányleányzót. Hiába a sötétség, előlem nehéz elbújni. De gondolataimat inkább a szemecskékre helyezem át.
- Mi a fene folyik itt?

A nőstény ahogy meghallotta a morajlást, ösztönösen magával ragadta egy érzés, hogy átváltozzon és minél fentebb szárnyaljon az ég felé. A különc nő szeszélye vagy egy vele született reakció, hogy földrengéskor elhagyja a barlangját és minden épp mozgó és imbolygó fölé emelkedjen? Ki tudja! Talán csak rossz emlékek fűzik a nem rég a lába aló kicsúszó talajhoz (vagyis pontosabban párkányhoz).
Tény, hogy nagyon nehezen tud uralkodni az ösztönein, de egy dolog segít róluk elvonni a figyelmét. Az, hogy visszarohanjon a testvéreihez, hátha segíteni tud nekik, ha a romok alá szorulnának. A két kétlábúval nem sokat fog törődik elképzelései szerint, de a fajtájabeliek sorsa iránt is aggódik.
De vajon időben át tudják-e a kétlábú alak lábai hidalni azt a távolságot, amit épp ők tettek meg nem sokkal azelőtt? Ez bizony Gomorát is foglalkoztatja.
Ahogy rohan az egyre inkább összedőlni készülő házhoz érdekes dolog hívja fel magára a figyelmet. A falakon is átrepülő anyagtalan lények kezdtek szállingózni az utcára. A tünde -jobb gondolata nem lévén- előveszi a necromácia elleni tekercsét és hangosan olvasni kezdi.
~Ha ezeknek a lényeknek bármi közük van azokhoz a holtakhoz, akik itt pusztultak el egykoron, hát jobb lesz, ha lelkük békében nyugszik Dremer birodalmában. Elvileg zombiktól, szellemektől és egyéb temetői lényektől ez most egy fél napig megvéd.
Engem hagyjanak békén azzal a kérdéssel, hogy hány lidérc tud táncolni egy tű fokán?!
*Ahogy az utolsó szót is kiejtette, a papír a kezében lángolva megsemmisült, elkezdődve a varázslat. Nem volt elégedett magával. De egy másik lény tőle távol még annyira nem vélekedett így önmagáról.
-Mi a kénkő égett szaga történik itt? -a házból elő bukkanó ember még soha nem élt át földrengést. De futott a többiekkel, mert nem volt jobb ötlete.
-Hol van az elf szajha? Már tegnap óta itt kellene lennie!
-Nem tudom. Lehet a varázslónő szekerén volt.
-Vagy lehet, hogy ő maga volt az. Ha a tündéknek van mágiájuk, akkor lehet átváltoztatta az alakját! -egy szembe lévő épületből kirohanó igen dühös kiáltásai.
-Főnök! Mi a fenét csináljunk? Ez így nem kóser.
-Nem tudom. -szólalt meg a kétkezes csatabárdját a kezében tartó vezetőjük.- Lehet meg kéne nézni tényleg. Összeszedjük, ami még eladható megmaradt a szekérből és utána majd meglátjuk.
-Igen. És ha túlélte a boszorkány, akkor lehet, hogy őt is összeszedjük. Hátha ad érte annyit az a rabszolgakupec, mint a hercegnőért. -kajánul elvigyorgott egy sebhelyes arcú.
*Hakantog arca megkeményedett és feje nagyon pici rándulása jelezte, hogy nem tervezi a szürke köpenyest elfogni. Mert bizony a kirohanó fél tucatnyi ember vezetője nem volt más, mint Hakantog, a lángszavú, feltörekvő haramia vezér, aki őrült terveihez igen sokan szoktak csatlakozni Lanuria leglepukkantabb kocsmái mélyén. Még akkor is, ha ezen ötletek nem mindegyike végződött fényesen.
De jelenleg nem volt túl sok más ötletük, mint elindulni a közelben éjszakázó boszorkány felé, kideríteni, hogy miért nem jött ezen az úton az a vér elf, akinek legjobb számításaik szerint már régen itt kellene lennie? Miért remegnek és dőlnek össze itt a falak? És hamarosan csatlakozott a listához az a pont, hogy mik ezek a szemek, akik a ledőlő házakból repkednek kifelé...?

/Bocsi Kesa, hogy bele nyúltam a te helyszínedbe! És tőled is elnézést Mesélő, hogy NJK-kat hoztam be. De ismertek. Úgy hiányoztak már!/

~Egek ura...
*Tekintek szemem sarkából magam mögé, s látom az elfet. Miért pont Lysanornak kellett velem tartania. Akárki mást el tudok viselni csak egy ilyen buta libát nem mint ő. Vajon a fekete mágusék merre lehetnek. Gyorsan le kell passzolnom nekik ezt a kis terhet. Bár nem vagyok érte felelős, s remélem ő maga sem gondol arra, hogy továbbá is velem fog tartani. A legjobb az lett volna ha bent reked. De tekintek vissza magam elé, s embereket látok vagy fél tucatnyit. Legalább is embernek tűnnek, ebben a világban ahol a sárkányok emberbőre bújt farkasok sosem tudhatjuk.
- Miért pont te?
*Szólok hátra a lánynak, bár ez egyértelmű, hisz mást nem látok rajtunk kívül. S felé fordulok, majd hátra nyúlok a fegyveremért mi táskámhoz van erősítve. Lassan kihúzom majd megszólalok.
- Állj össze.
*S a fegyver ismét egy dárdaként pompázik.
-Mi van?

*A lányra nézek, kérdően mert foggalmam sincs milyen parancsolgatásról beszél és miből gondolta, hogy hozzá szólok. Csak eldöntöm a fejem ez a lány olyan sokat tud beszélni, és annyyi marhaságot hord össze.
-Első dolog nem neked mondtam hogy állj össze... Felőlem akár szét is eshetsz.
*Megroppantom nyakamat majd folytatom a beszédet.
-Második... nem haragszok rád, nem is értem a feltételezésed. Viszont az akit te emlegetsz nem létezik többé.
*Sétálok közelebb hozzá majd halkan szólok neki.
- Nem akarlak megölni, erről szó sincs. Nem értem miért gondolod hogy a világ össze esküdött ellened. S akivel jó volt, és már nem fáj nem létezik. Nincs okom megölni téged mert gyenge vagy s valaki, úgyis megteszi ezt. Előbb utóbb.
*Majd a lány felé nyúlok s megbököm annak a mellkasát.
- Ez tesz téged gyengévé - pont a szívéhez értem- Lágy, szerető és gyenge.... főleg gyenge. Fogalmad sincs miért hagyott el Aden?
*Nézek kérdően a lányra, látom nem igazán esik le neki, hogy ő már korántsem ugyanazzal az emberrel beszél mint akkor.
- Elmesélem neked, gondolom van időd meghallgatni. Az igazság az, hogy mindennél jobban erőre vágyott, csak az a pech, hogy megkapja az erejét meg kellett halnia. Ezért tartozok köszönettel a fekete sárkánynak, épp ideje volt, hogy valaki felébresszen tízezer év álom után. Megölte őt, meghalt s vége van. Dremer mezsgyéjéről léptem vissza, azért, hogy befejezzem amit elkezdtem. S te ebbe a tervbe korántsem fértél bele. S legfőképpen azért mert azon a szinten ahol most vagy... csak kolonc lennél a nyakamon. Ahogy most is kislány...
*Nem beszéltem hozzá lekezelően, szavaim csak őszinték voltak.

*Nill első gondolata afelé az élőlény,varázslat vagy természeti katasztrófa felé irányult ami a falakat így megtépázhatta. Ám ezen gondolatokból hamarost újabbak rázták ki. Ugyanis a város romjai közül elég "érdekes" lények rajzanak ki.
-Mi a...!
*Kiált fel cseppet sem kedves hangján, mikor meglátja mi közeledik felé. A biztonság kedvéért elő húzza kardját s az érkezőre fogja. A furcsa szemgolyó megállt s lebegett előtte. Nill úgy gondolja, megpróbálja kideríteni vajon értelmes-e.
-Hm,igazán piros a szemed, tán rosszul aludtál? Ha tudsz beszélni mond meg, ki vagy te és, hogy mit akarsz tőlem.
*Mivel kérdésére nem érkezett egy percig értelmes válasz csupán sistergés az akármi szárnyaiból, elkönyvelte magának, hogy a lény, nem értelmes.
Úgy tíz percnyi farkasszem után Nill megelégelte a lény társaságat s elindult a város felé. Pontosabban csak el indult volna ha a lény hagyja, azonban, a nem is olyan kicsi, vöröses szemgolyó nem hagyta, hogy barátunk a város felé vegye az irányt. Helyette elkezdett közeledni felé. Barátunkat az első meglepetés akkor érte mikor maga elé kitartott kardjához hozzá ért a jövevény szárnya. A fém sistergett, mintha savba mártották volna. Gyorsan elkapta a kardját, s hátrált. Itt nyers erővel nem sokra megy.Ki kellett hát találnia valamit, hogy kijátszhassa cseppet sem szívesen látott vendégét.
-Argia!
*Kiáltja el magát mire kezéből vakítóan fehér fénycsóva szabadul el amit a lény szemébe irányít mire az földre zuhan s csak forgatja nagy vöröses szemét. Nill kihasználja az alkalmat és a város felé siet.
Érzi, hogy itt valami nagy készülődik.

A fiatal sárkány befordult egy szűk sikátorba és átrohant abba az utcába, ami az összedőlni készülő rom mögött volt.
-Kain! Sil! -kiáltotta.
Meglátta hirtelen az épp elfelé induló két sárkányt.
-Sziasztok! Nem esett bajotok?

/Bocsi, ez most ilyen nyúlfarknyi!/

// Mese- Sendell romjai közt- Kedves Mindenki! //

Balál a könnyű vacsora és a sör után leheveredett végül is a sűrű lombú fa alá. A kanca sem rágcsálta már a füvet, hűs kortyokban megitta a vizet, amit gazdája kínált neki, majd csendben pihent.
Így az álom nem sokat váratott magára, bár míg eljött, a fáradt utazó hallotta ugyan az erős szárnysuhogásokat, még a fojtott neszezést is, ahogy élénkült a rágcsálók és más éjszakai állatok élete a környéken, de nem törődött a szokottnál többet vele. Álma mégis nyugtalanná vált. Talán a sör telepedett az elméjére, talán csak a múltban keresendők az elfojtott indulatok, a megváltoztathatatlant ráküldve Ritalea bolygatta életét annyiszor. Nem csoda, ha kissé émelygősen riadt fel végzetes álmából, melyben a dzsungel legszebb ligete, az ő házának "kertje" imbolyogni, majd süllyedni kezdett, s a fák ágain lévő kunyhójának tetejére mászva sárkányokat röptét láthatta éppen, akik köröztek ott, mint a dögkeselyűk. Mind ahalálát várják. Állapította meg magában félig öntudatlan.
Még szeme csukva, de érezte már, hogy hiábavalóság a földmoraj elhalását hinnie az álom szakadtával. A föld igenis morgott, valóságosan érezte, ahogy remegett.  Zsörtölődés hagyta el a száját, szeme kipattant, felült... Azazhogy felült volna, de fél ültéből visszahanyatlott első meglepetésében. Egy nagy kerek szem bámult rá meredten a levegőből, közvetlen az arca előtt.
- Hööö...
Ijedtében oldalán arrébb gurult, kezében megvillant a kraft ragyogóra tisztított éle. Ahogy felpattant, a szem utána mozdult. Nem volt fenyegető, mégis halálra rémítette a mágust, aki rögtön nagy ívben felé lendítette a tőrt. Persze elvétette.
- Hogy az a démoni cafka, aki világra szült!
Bénultan megállt. Az a valami nem mozdult, csak figyelt. Megpróbálta felfogni, mit lát, de nem jutott dűlőre. Varázslatot gyanított a dolog mögött. Ezt a helyet mágia szőtte át. Máskor is megfordult a város környékén, s érezhető volt. Ráadásul már kora este érezte, h valami nincs rendben. Mintha nem lenne egyedüli varázstudó a környéken. Most zajok ütötték meg a fülét, többfelől is feszült kiáltásokat, hangos beszédet hallott. S ha ez nem elég, a morgó föld mozgása a falakról darabokat szaggatott le, s a város felől is omlás hangjait hallotta. A figyelmét elterelte az, hogy más lényeket sejtett veszélyben a hangok alapján.
Mivel a repülő szem nem támadott vissza, csak szálldosott és bámult rá, ezért ezzel kezdett foglalkozni.
- Bocs haver, de a randevút elnapoljuk! Most szükség lehet a segítségemre!
Az ironikus megjegyzés után, a közeli kőfalak közül hallatszó zajok felé indult. Majd hirtelen megpördült, és egy közeli tákolmány düledező falai felé vette az útját. Rögvest megpillantott valamit ottan a ház előtt. Mintha.... Igen, ez egy szekérféle lehet, csak ellepte és megzúzta itt-ott a házfalról omló tetemes törmelék.
- Azt hiszem, mégiscsak tüzet kellett volna gyújtanom. Most jobban látnék.- Megint megtorpant, de csak egy pillanatra. Ha a szem hűen követte, megingatva a fejét, összehúzott szemmel folytatta útját:- Ne is haragudj, de a társalgásnak is vége. Mi a fenét beszélek hozzád, ha válaszra se méltatsz? Azt se tudom miféle lény vagy, de nem vagy állatszerű, talán csak egy igézet vagy. Na szóval, ha beszélek is, magamnak teszem! Jó lesz, ha megérted!
Azzal az újabb földrengéssel látványosan düledező viskóhoz lépett. Odabentről kiáltás hangzott:
- Segítség! Beszorultam!
- Máris jövök! - kiáltott vissza, olyan hagosan, hogy mély baritonját a környéken biztosan messze hallhatták.- Ha megsérültél, ne mozdulj, nehogy nagyobb baj érjen!

Gomora bosszúsan feszíti szét a lábára csapódó medve csapdát. Törékenynek tűnő alakja mögött egy embernél jóval nagyobb erő rejlik, így hamar meg tud szabadulni a kellemetlen társaságtól, még ha nem is a bonyolult zár mechanikájának a megfejtésével, csupán csak kisebb részek széttörése árán. Ahogy Kain és Sil is megszabadulnak az ő kellemetlen társaságától, hiszen a szorult helyzetéből szabadulva ott hagyta az inkább a szemekkel törődő két fajtársát. Úgy tűnt számára, a két mogorva sárkány cseppet sem lelkesedik annyira a faj összetartásáért, mint ő. Most már figyelve arra, hogy hasonló szorult helyzetbe ne keveredjenek, elindult végre valami hasznos dolgot keresni.
Egy idő után meg is találta. Egy szörnyű halált halt barna ló tetemébe bukkant, aki valahonnan elszabadult, a város utcáin rohangálva egy gödör szakadt be a lábai alatt és az alján meredező karók felnyársalták.
~Dögevés, de a sérülés felépülésére jól jön az energia. És egy ökröt meg tudnék most enni.
*Így egy karón leereszkedett a lyuk aljára, majd tépett magának egy darabot. Kezei szinte pillanatok alatt formálódtak át karmokká és a fogai is félig átalakultak, hogy minél gyorsabban végezhessen a nyers hússal.
Közben azon gondolkodott, hogy ennyire szörnyű napot nem is lehetne feldobni mással, mint átalakulni itt az igazi alakjába és lemészárolni az összes kétlábút a városban. Majd jó ízűen nagy részüket helyben a hátas után küldeni, míg egy-két darabot hazavinni, hogy egy kis petrezselyem feldobja az ízüket. A kétlábúaknak egyben van igazuk -a nőstény szerint-, az pedig a gasztronómia széles tárháza.
A tervéről sajnálatára le kellett tennie, hiszen az ősi nem szeretné a kedvenc játékszerét elveszteni. A fehér elf is problémás, hiszen lehet a két undok fajtársa még mellé állna vele, a testvérével szemben. És ezek csak azok, akikről ő tudott. A várost belengi az ellenség szaga, de vajon melyik melyik sárkánynak a lekötelezettje vagy házi kedvence?
De a még mindig őt kísérő szem miatt felkészült, hogy védekezzen, ha bármi ellenségest tapasztal.