Főtér

Arthan az öreg mellett lépkedve belép a főtérre, és útját a könyvtár felé veszi útját.
Nem tudja miért de ennek az öregnek furcsa a kisugárzása, a szemeiről nem is beszélve úgy csillognak mint egy örök fiatalnak.
~A hatalmas tudás és élettapasztalat a fiatalos csillogás mellet, lenyűgöző!~
De mivel nem igazán akarja hogy miután ilyen aprólékos munkával öregemberként beszivárgott a városba, és épp állásért megy egy könyvtárba (ahol lássuk be nem szívesen alkalmaznak huszonéves suhancokat) ez az öregember pont rosszkor leplezze le, úgydönt rövid úton de udvariasan vet véget ennek a találkozásnak. Ezeken gondolkozik miközben megérkeznek a könyvtárhoz. Majd az öreghez fordul és remegő hangon szólal meg:
- Igazán hálás vagyok hogy idáig elkísért, most engedelmével bemennék az épületbe!
Az öreg ráemeli a fényben felcsillanó szemeit és válaszra nyitja száját.

Arthan felnéz az öregre, miközben már felfelé baktatnak a lépcsőn, nem tudja miért de úgy érzi az még akar tőle valamit. Ám mivel kíváncsi természet válaszol:
- Ó hogyne, a könyvtárosi állás érdekelne. Hiszen gondoljon bele mennyi időm lenne olvasni, és sok érdekes és bölcs emberrel kerülhetnék kapcsolatba!. Miközben felértek a lépcsőn van ideje jobban is megcsodálni ezt a monumentális építményt. A messze földön híres könyvtárról Arthan már régen azt hallotta hogy egész Lanuriában a legnagyobb összehordott tudás lelőhelye, s most itt volt egy karnyújtásnyira!
~ Ha ide felvesznek mérhetetlen tudásra teszek szert és még fizetnek is érte. Akkor majd megmutatom a mentoromnak, mire vittem!
- Nos tehát bekísér? Lekötelezne! - Mondta és egyre inkább nem udvariaskodásból. Most már ő is kíváncsi!

Arthan örül hogy az öreg befárad az oldalán, miközben beszél. Érti a felvetést és régebben néha maga is eltűnődött vajon miért e már-már beteges szenvedélye a könyvek és a tudás iránt. De később beletörődött abba is hogy emiatt kevesebb barátja akadt mint másnak.
~De ha másért nem is a mágiáért megérte tanulásba fektetni a soha vissza nem térő gyermekkort.~
Mikor belépett az előcsarnokba szeme elé tárult a csodálatos mennyezet, és a falak, hogy a rengeteg oszlopról és csodálatos festményekről. És látta amit már rég tudott, a pultnál nem áll senki ki beinvitálná a két megfáradt öregembert. Igen Arthan mindig biztosra megy, ha nem tudja hogy a könyvtárosi állás bizonyosan betöltetlen nem jött volna idáig, még ha esélye lett is volna leváltani valakit.
~Na erre iszunk, elő is veszem a tartalék borocskámat~
- Nos úgy látom az állásra jó esélyem van, tekintve hogy sehol egy szép száll ember se öreg se fiatal aki beinvitálna.
Kicsit gondolkodik majd arra jut ha már itt van és úgy látszik egy jó darabig itt is marad jó lenne egy ismerős a városban~Biztos tud sakkozni!~gondolt hirtelen egyik kedvenc elfoglaltságára, majd megszólal:
-Tudja mindig van nálam egy kis bor vész esetére, mit szólna ha megízlelnénk? Apropó tud sakkozni?.....

Arthan meghalja az öregember szavai mögött az értelmet, ám már nem bír ellenálni a bornak.
Aki ismeri tudja hogy kevés a gyengéje, ám az alkohol ezek közül is a legnagyobb.Előhúzza hát az üveget és (hogy súlyos függősége nagyon ne tűnjjön fel) ezt mondja az öregnek:
- Oh igen tudok bizony, és az eggyik kedvenc elfoglaltságom! De nem olyan sürgős, a munka is szinte már az enyém, így hát nyugodtan ihatunk egy kortyot!
Majd szépen komótosan (már csak az álca kedvéért is) megemeli majd meghúzza az üveget, majd az első korty után tudatosul benne, az öregkori kézremegést sokkal könnyebb imitálni, ha az ember már egy napja nem ivott!
- Ez jólesett, jöjjön igyon egy kicsit, ne akarjon megsérteni!
És jószívvel nyújtja a bort utitársának.

Arthan mostmár jóval nyugodtabban húz mégeggyet a nedűből majd visszanyújtja útitársának, aki közben elkiáltja magát hátha meghallja valaki. Kis idő elteltével fel is hangzik némi motoszkálás a polcok között, s feltűnik egy kölyök ~ Biztos ez a taknyos vigyáz a könyvekre, ez a tejfölösszájú még nálam is fiatalabb! ~ merül el gondolataiban miközben a kölyök közeledik feléjük. Arthan magáról kicsit megfeletkezve, elég fiatalos gyorsasággal csúsztatja az üveget köpenye alá ~ Ki tudja ki fia borja ez a kölyök, fontos az első benyomás. ~
A kölyökközelebb lép:
- Üdvözlöm az urakat miben lehetek a szolgálatukra?
- Nos őszintén szólva azért jöttem hogy a könyvtárosi állásra jelentkezzek, megmondaná kinél lehet jelentkezni?
- Sajnálom hogy csalódást kell okoznom de ez a könyvtár családi vállalkozás, így nagyapám halála után én lettem a könyvtáros.
Arthan úgy érezte mintha fejbevágták volna ~ Ez a kölyök halássza el előlem a munkát! ~
De nyugodt marad és így válaszol:
- Ha így van hát én nem szólhatok bele, de figyelmeztetem nagy falat lessz ez magának fiatalúr!
- Hát ezesetben indulhatunk is. Nemigaz kedves ......-fordul utitársa felé és eszébe jut még be sem mutatkoztak egymásnak!

Miközben Emulsius beszél Arthan próbál magában tízig számolni hogy levezesse a feszültséget.
Majd gyorsan válaszol:
-A nevem Arthan és már nemigen foglalkoztat eme könyvtár, így hogy nincs állás valószínűleg elhagyom a várost. ~ De előtte még biztos bemegyek a kocsmába. ~
Miközben kisétálnak a könyvtárból Arthan rájön hogy talán ideje elmenni Onoriához különben még lecsúszik a küldetésről. Így Emulsiushoz fordul:
- Nos nagyon örülök örülök hogy elkísért, de dolgom lenne a templomban és hát oda sajnos egyedül kéne mennem, úgy hogy itt a búcsú ideje. De szívből remélem még találkozunk, és lejátszunk egy sakkpartit . ~mondja és nem is hazudik ~

// Én is nagyon! //

Hát itt vagyok ismét. Most nem üzleti ügyben érkeztem a városba, csak, hogy kicsit pihenjek és jobban megismerkedjek a várossal. Igaz voltam már itt párszor, de szeretem újra és újra megtekinteni a látványosságokat, hisz az évek alatt sok minden változik. Épp a főtéren álldogálok, és az ember tömegeket kerülgetem, akik annyira sietnek, hogy nincs idejük kikerülni egy álldogáló fiatalt. A kereskedők kocsiját is végig nézem, de semmit sem láttam ami nekem ínyemre lenne. Végül elindultam, és kerestem egy kisebb oázist ami az egyik ház fala volt. Itt meg tudtam húzódni az ember tömeg elől, és egy ideig csak néztem őket. Ezután rátekintettem az erszényemre ami meglehetősen sovány volt.
-Haj... Miért van az, hogy mindig ilyen soványka erszénnyel kötök ki.-Gondolkodtam hangosan, majd leültem.-Na mindegy akkor próbáljuk meg feltölteni.-Mondtam tovább magamnak, majd elővettem a kulacsom és kiöntöttem a vizet a tenyerembe ami nem haladt tovább. Míg az egyik kezemmel megtartottam a másikkal a köpenyemet csatoltam le a hátamról, és a földre terítettem. Miután ez megvolt, elkezdtem bűvészkedni azzal a kis vízzel amim volt. Gömbbé gyúrtam, megnyújtottam, megcsavartam, megfagyasztottam, meg ehhez hasonlók. Persze a legtöbb embert nem kötötte le a kis szórakoztatási kísérletem, de néhányan megálltak, hogy megfigyeljenek, de persze ennek is csak a fele adott némi jutalmat a mutatványokért. De nem panaszkodom, sokkal több mint a semmi. Miután végeztem a vizet visszahelyeztem a kulacsomba, a pénzt pedig az erszényembe süllyesztettem.
-Rendben akkor irány a városháza.-Gondoltam, és vártam amíg egy kis út nyílik a tömegben és indultam is.

//Bocs a késésért! //

*A ház falának dőlve egy szőkeség figyeli lezser tartásban az ott bűvészkedő sárkányt.
Naná, hogy tudja, kivel is van dolga.
Nem volt olyan régen Elsga városa, s nem volt olyan régen Agare sivatagján sem az átkelés.
Azóta csupán a Nagy Kaszásban, illetve utána volt egy csíny, amiért egy kicsit megbűnhődött.
Haleran Dremernél. Ezúttal egy surranó, talán csak félig surranó alakját vette fel.
Jól látja, amint gyűlnek a darnák az erszénybe és ez már adja is az ötletet. Haleran arcán félmosoly suhan át, majd ellöki magát a faltól, hogy a nyomába eredjen Elkatornak.
Szinte táncolnak laza léptei, ahogy közelít a fiatal sárkányhoz, majd egy félfordulattal előtte is terem.*
- Hoppá, uraság!
*Közben már ütközik is neki, hiszen ki tudna megállni lendületből, a semmiből hirtelen elé kerülő alaknak?
Miközben egyik keze Elkatort tolja el magától, másik fürgén az erszény után kap, és már meg is kaparintottal.*
- Hát, aki ilyen éles szemekkel rendelkezik, miért nem használja őket?
*Kissé csúfondárosra sikerült a hangnem, de annyi baj legyen. A surranók amúgy sem arról híresek, hogy olyan jó modorral áldották meg őket az istenek.
És ha már istenségről beszélünk, a szőke, talán csak félig surranónak kinéző szerzet csettint is ujjával.*
- Megvan, honnan ismerős. Az uraság a mutatványos a fal mellől!
*Közel dugja fejét, fénylő, fekete szemekkel mered Elkator képébe.
Szinte súgja a szavakat neki.*
- Mi a titok? Jól megfizetem ám….
*Rántja elő az imént zsákmányolt erszényt, meglóbálva azt Elkator szeme előtt.*

A szerencse megajándékozott, és elég tekintetes összeget sikerült összegyűjtögetnem.
El is indultam, hogy átjussak a tömegen ám hirtelen egy ismerős érzés kerített hatalmába. Nem igazán emlékeztem, honnan is ilyen ismerős, viszont nem volt időm gondolkodni, mert egy férfi ütközött nekem. Elég gyorsan ellökött magától, amit talán el is néztem volna, de nem elég ideje nyomta az övem az erszény az övem, hogy nem vettem volna tudomást a könnyebbülésről, viszont mielőtt megszólaltam volna ő kezdett bele szövegébe.
-És akinek ilyen ügyes lábai vannak miért ugrik a másik elé?-Kérdeztem kicsit hidegen, de ő már folytatta is. Amikor a képembe hajolt volt alkalmam jobban megnézni az arcát. Nagyon ismerős volt, de egyenlőre nem ugrott be ki is volt.
-Találkoztunk már?-Tettem fel a kérdést hirtelen. A meglóbált erszényre csak addig figyeltem amíg az arcom elé tolta, most nem igazán asz aranyam járt a fejemben, inkább a fickó kiléte gyötört.

A férfi úgy tűnik eléggé meglepetten vette tudomásul, hogy nem kezdtem el harcolni nehezen megkeresett pénzemért. Egyrészt azért nem tettem, mert ilyen tömegben úgysem tudnám rendesen elkapni, nagy valószínűséggel elfutna amilyen ügyes. Másodszor pedig valami azt súgta, hogy ha netán harcra kerülne a sor úgyis veszítenék ha azt akarná. A férfi belekezdett a kis beszédébe, de valamiért ez nem nyújtott megnyugvást. Viszont most viszont, hogy az agyam megkapta az első választ jött a másik ügy ami most hirtelen tört belém. Az erszény visszaszerzése. A férfit úgy tűnik nagyon érdekelte, hogy hogyan is csináltam a kis mutatványomat.~Talán ha elmondom, akkor visszakapom az erszényem... Bár amilyen arcot vág, kétlem, hogy betartsa a szavát... Rendben akkor próbáljunk meg valami kockázatosabbat.~
A kezembe vettem a kulacsom, és kinyitottam majd lassan előhívtam a vizet ami szépen a kezembe gyűlt össze gömb formájában.
-Erre gondolsz? Nos, ez igazán egyszerű. Csak egy kis érzék a vízhez és 20 év gyakorlás eredménye. Elég hasznos tud lenni, főleg...-Mondtam majd hirtelen az egyik ujjamat előrehajlítva belekezdtem egy újabb mutatványba. A vízbuborék hirtelen egy polip karrá változott és egy szemvillanás alatt megragadta a barátunk cuccosát, majd egy gyors mozdulattal lerántotta, és védőburokként vette körbe. Az egész annyi ideig tartott mint ahogy egy béka nyelvével elkapja a legyet.
-... Ha valami olyasmit kell megszereznem amit nélküle nehéz feladat lenne megcsinálnom.-Mondtam elégedett vigyorral. Kíváncsi voltam erre mit fog lépni, de remélem a támadás gondolata nincs a fejében, mert lehet, hogy a víz most a táskát veszi körbe, de egy kis akaraterő, és máris más célt adok neki.

A férfi elképedése kicsit megmosolyogtatott. Az is meglepett, hogy nem próbálja visszaszerezni a cókmókját, bár az elején úgy tűnt mintha megpróbálná, végül mégsem.
Egy kicsivel később felnézett rám, és egy ravasz kérdéssel állt elő, de erre is volt válaszom.
-Hidd el, sokkal öregebb vagyok mint azt gondolnád, de értek hozzá, hogy hogyan rejtsem el a korom.-Mondtam játszva a a saját szerepemet.
Úgy tűnik nagyon lenyűgöztem a fickót, már nem is tűnt olyan gonosznak, de valami azt súgta, hogy csak megjátssza magát. Viszont az amit mondott kicsit gondolkodóba ejtett.~A sivatagban?~Futott végig az agyamon, de a gondolat nem ült ki az arcomra. Viszont mire visszatértem a valóságba a másik már a vízből próbálta a cuccát visszavenni, de persze nem hagytam. Egy hirtelen mozdulattal magamhoz rántottam, és kicsit megingattam a mutató ujjam.
-Nem, nem, előbb visszaveszem ami az enyém.-Mondtam, majd megfordítottam a buborékot aminek következtében a táska is megfordult kiürítve tartalmát. Könnyen megtaláltam az erszényem, és el is vettem, a maradékot meg egyszerűen visszatettem a helyére. Egy mozdulattal visszaszívtam az összes vizet a kezembe. Mivel már nem tartotta semmi, a táska leesett a földre. Egy pillanatig csendben figyeltem a fickót, majd sóhajtottam.
-Keress valami tisztességes munkát!-Mondtam azzal megfordultam és tovább indultam.
Az a sivatagos mondata kicsit felkavart, és bár ezt nem mutattam ki, egy kicsit meg is ijedtem a férfitől. A kinézete, és a helyszín megemlítése felébresztett bennem valamit. Valami azt súgta, hogy ő volt az aki anno megpróbált a homokba fojtani, de még nem voltam biztos benne.

Már mentem is volna tovább, hogy végre megszabaduljak attól a negatív kisugárzástól amit ez a fickó táplált irányomba, de nem. Nem tovább követett, és mondott mást is. A hangja úgy szelte át a tömeget mint egy nyílvessző, ami eléggé meglepett. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy nem is figyelek rá, de hirtelen több szempárt is éreztem magam körül. Többen is felfigyeltek a hirtelen zajra.
Kénytelen voltam megfordulni, és szembe nézni ismét a férfival, aki ismét beszélni kezdett. Viszont azok a szavak amik most hagyták el a száját egyértelművé tették, hogy ismer, és csak egy szőke hajú lényt ismerek aki tud erről. A felismerés villámként csapott belém, egy pillanatig nem tudtam, hogy fussak-e, vagy sem. Végül úgy döntöttem, hogy nem teszem, ha akar a világ végére is üldöz, szóval semmi értelme. Így úgy döntöttem, hogy inkább csak védekezem.
Bár a tekintetem nem változott, de sajnos a környezetemről ez sajnos nem mondható el. Hirtelen olyan kisugárzásom lett, mintha megakarnám fagyasztani a körülöttem lévő területet, és valamiért úgy éreztem, pont ezt akarta elérni.
-Szóval te vagy az.-Mondtam halkan, kicsit fagyosan is. Bár igaz istennel nem kéne így beszélnem, de nem hiszem, hogy itt mindenki előtt fog darabokra zúzni, és ha meg is teszi, annak valószínűleg következménye lesz számára is.
-Minek köszönhetem a megtiszteltetést? Talán nem volt jobb dolgod?

Sajnos az történt amit ő akart, és egyenesen a csapdájába sétáltam, na mondjuk nem hiszem, hogy ezt a csapdát bármi módon elkerülhettem volna. A mosolya csak tovább fokozta aggodalmam, de már nem gondolhattam meg magam. A szavait hallva legszívesebben leköptem volna.~Miért nem érzem magam megtisztelve?~Kérdeztem magamtól.
Ebben a pillanatban az isten egy gömböt hozott létre, ami elfedte az egész környezetünk, és más megvilágításba helyezte az egész világot körülöttem.~Azt hiszem, ez egy fátyol varázs ami láthatatlanná tesz... Azt hiszem hallhatatlanná is.~Gondoltam végig magamban, majd ahogy ismét a káosz istene felé fordultam, már egy sokkal erőteljesebb alakját láttam, ami valamiért azt súgta, hogy most kicsit péppé akar verni... De most már nem okozhatok neki örömet, nem adom meg neki azt a boldogságot, hogy engem félni lásson. Végül csak közömbös hanggal, feleltem.
-És mond, mi dolgod velem? Csak azt ne mond, hogy unatkoztál, és játszani szeretnél.-Mondtam dacos tekintettel. Senki sem fogja rám mondani, hogy félek, pedig belülről, még mindig rettegek, hisz ki az aki a halált várja? Mondjuk az öregek, de én még túl fiatal vagyok, hogy azt várjam. Bár igaz azért valami még táplálta bennem a reményt, hogy nem ma fogok meghalni. Mégpedig a jósnő szavai. Azt mondta, nem kerülhetem el azt amikor döntenem kell melyik oldalra állok, az új háborúban ami nem sokára bekövetkezik, tehát addig élnem kell.

Tűrtem ahogy a fekete tekintete az enyémbe mélyült. Egyre jobban belém hatolt a sötétsége, de én ellenálltam neki. Amikor elkezdett körbe járni, egy helyben maradtam. Nem állt szándékomban vele együtt forogni, addig sem kell a szemeit néznem. Végül éreztem, hogy megtalált valamit amit keresett, és ahogy felemelte a medált, legszívesebben hátraléptem volna, de valami azt súgta ne tegyem. A férfi gúnyosan mosolygott, és a mosoly idegesített. Szinte belülről éreztem a pusztítását, de továbbra is ellenálltam.
Végül az arcomba hajolt és megkérdezte, hogy megbízom-e a papnőbe. Már válaszoltam volna, de belém fojtotta a szót. Amit viszont utána mondott, azt nem értettem pontosan, de szintén nem mutattam ki meglepődöttségem. Csak érzéstelen arccal néztem tovább, hogy mit csinál vagy mond. Talán így többet kideríthetek mintha rákérdezek a dolgokra. Ha kérdeznék akkor nem esne nehezére hazudnia, viszont ha hagyom, hogy mondja a monológját, akkor talán elkotyog pár igaz információt is. Hisz mind tudjuk milyenek az ilyen egoisták akik azt hiszik mindent jobban tudnak, és meg is mondják mit tudnak jobban, talán ez az egyetlen hasznuk.

A sötét isten végül befejezte a mondókáját, de sajnos időben észbe kapott, és semmit sem mondott el.~A francba... Pedig reméltem.~Gondoltam magamban, közben még mindig farkasszemet néztem vele. Úgy tűnt nagyon élvezi, hogy kétségek közé tehet... Bár igaz a káosz istene a káosznak örül, ez logikus, és a bennem lévő káosz már elég erős volt. A nagy kutya végül úgy döntött, hogy távoz, legalábbis úgy tűnt, közben még elmondott pár dolgot, ami következtetésre adott okot.~Nem avatkozik bele? Vajon mi lehet ilyen nagy dolog?~Kérdeztem magamtól.~Talán tudja mi fog történni a jövőben...? Végül is, ő egy isten, miért ne tudná? Viszont miért próbál rávezetni egy másik útra? Vajon csak szórakozik velem? Vagy épp most vezet egy rossz útra? Vajon mi lehet a terve ezzel?~Kattogtak a fogaskerekek, közben ő lassan hátrált. Hátra vetett még egy "tanácsot" majd indulni készült. Behunytam a szemem, hogy kicsit összeszedhessem a gondolataim, de végül kibukott belőlem egy kérdést amire talán már várt is.
-Mégis miért mondasz el nekem ilyesmiket?