Név: Taong Gala Ghost
Kor: 150 körül
Nem: Férfi
Csoport: Kísértet
Kinézet:
Magas, erős termetű. Homlokára már barázdákat vésett az idő. A 25-30 éves önmaga képét veszi fel általában. Hosszú, hegyes fülei és karakteres arca egyértelműen tükrözi félvérségét. Kopaszodó, de még meglevő hosszú haja, és szakálla fekete. Régi, ütött-kopott, itt-ott szakadt nadrágot hord. Szereti a vörös bársonyköpenyét viselni, melyet még egy régebbi csatában egy varázslótól szerzett. Felsőtestét egy kivénhedt, rozsdamart vért védi. Viseletéhez tartozik még kardja, melyet övébe fűzve mindig magánál hord. Ez minden tulajdona közül a legszebb és talán a legöregebb. Általában ezt a képét mutatja másoknak. Ha viszont nagyon felmérgesítik, vagy valamiért muszáj áttetsző, szellem alakot öltenie, arcvonásai és körvonalai torzulnak, testalkata elváltozik, ilyenkor bordó köpenye kabátként terül púpos hátára.
Jellem:
Emberi alakot használ, mert így inkább eviláginak érzi magát. Nem szereti a szellem létet, viszont el kell mondani, hogy imádja az előnyeit és ki is használja őket. Nyugodt természetű, megfontolt. A sokéves bolyongás megfojtotta fiatalkori forrófejűségét, lobbanékonyságát. Viszont nem veti meg a földi élvezeteket, így néha még mindig kirúg a hámból, végig mulatja az estét, talán az éjszakát is. Kerüli a konfliktusokat, inkább egy kicsit visszább húzódik, de ha ez nem elég, óriási erővel veti bele magát a harcba. Rettegett harcos, de nem csak azért, mert kitűnő fegyverforgató, hanem azért is, mert már nem fél senkitől és semmitől. Habozás nélkül nekimegy mindennek, ami akaratában korlátozza, bármi is legyen az.
Előtöri:
Egy ős, öreg fa odvában parányi láng próbált lázadni az uralkodó sötét ellen. Az odú bejáratát száraz bokrok takarták. Ez mind, ami megmaradt a hajdani, élettel teli erdőből. Nem maradt más, mint a növények kopár csontvázai.
Kihalt az egész erdő. A fák még az ég felé nyújtják bogár rágta karjaikat, mintha, valami megváltó, életadó fényt várnának. Hiába. A csillagok is másfelé fordították fényüket. Azon az estén az éj égi királynője, a Hold, még ő is felhőbe burkolta orcáját, talán megérezte, mi készül… nem akarta látni. A sötét nagy ellensége a fénynek. Az odúban megbúvó támogatás nélkül maradt, kis gyertyalángot az erdő mélyén lakozó vad homály folyamatosan ostromolta. Mérhetetlen fájdalom vegyült a félhomályba. Örökkévalóságnak tűnő szenvedés töltötte be a láng kis odvát. Az éj egy utolsó rohamra szánta el magát az apró fény ellen, mely egyre halványodott, gyengült, végül két, utolsó fájdalmas nyögés után végleg kialudt. Megszületett. Emelte fel a gyermeket az újdonsült apa. Az öröm azonban nem volt felhőtlen. Egy pillanatra nyugtalanító zörej érkezett a közeli bokrokból. A néma csendet csak a csecsemősírás törte meg. Végül felsercent egy olajos fáklya vöröses lángja. Ahogy a fény bíborba borította a körvonalakat, megélénkültek a színek. A földön egy ütött-kopott szőnyeg vált láthatóvá. Sarkánál a kis ágy mellett egy miniatűr szekrényke állt. Talán pont abból a fából készítette a mester, aminek odvában állt. A szekrényke előtt egy férfi állt, kezében egy síró csecsemőt tartva.
Semmi hang sem jött ki az ágyban fekvő elf torkából, mikor az ajtóban álló, sötét alakhoz akart szólni. De nem is volt rá szükség a kardot rántó fickó megelőzte.
- Ennek a fattyúnak nem szabadott volna megszületni!
A zengő, gyűlölettel telt hang gazdája lesújtott a gyermeket tartó férfi felé.
Ordítás rázta meg az erdőt. Az összhangzatot egy püffenés koronázta, mellyel a férfi bal keze földet ért. Az anya felugrott, hogy kicsavarja az erőszakos kézből a fegyvert, de a támadó gyorsabb volt. Elf tőr pengéje fordult meg az anya szívében. A test ugyanoda hullt vissza ahonnan egy pillanattal ezelőtt felugrott. Ahol nem rég még az élet diadalmaskodott, most megvető gúnnyal kacagott a halál.
- A gyermeket!- szólt ismét az erélyes hang.
Elhaló nem volt erre a válasz. A félkarú férfi összekuporodva testével próbálta óvni fiát.
A támadó közel hajolt az ágyon fekvő archoz.
- Kár érted! És kár ezért a gyermekért is. Bárcsak ne lenne félvér! De így ő is pusztulni fog!
Az elf asszony összeszedte minden létező erejét. Talán csak egy pillanatra, de visszatért az árnyak világából. Nem!! Öt nem!! Hangzott a sikoly. Ezzel egy időben egy kis, világító gömb jelent meg tenyerén, mely egyre gyorsabb közeledett az apához, aki egy villanással eltűnt a gyerekkel együtt.
Az anya lehunyta szemeit a halállal való dacolás végleg felemésztette lelkét. Végleg távozott az élők sorából. A gyilkos egyedül maradt a kis szobában. …
Idegeneknek beilleszkedni egy társaságba mindig nehéz. Főleg, egy félkarú férfiről és fél elf fiúról van szó. Az apa mindent megtett, amit csak tudott, a gyermek érdekében, de hiába.
A fiúcska 10 éves korára egyedül maradt. Nehezen, de valahogy életben maradt. Éltette a bosszúvágy, az az egy név, amit jól agyába vésett, melyet anyja suttogott utolsó leheletében, ez tette árvává. …
Esti órákban, fáradt vándor ült le egy kopott asztalhoz. Italt rendelt a bár tulajától. Hamarosan egy kis, félig telt pohár jelent meg asztalán. Nem sejtette, de minden mozdulatát kíváncsi szempár követte. Ismét megjelent a pincér az asztalnál. A sarokban ülő mágus a zajtól nem hallhatta, mit beszélnek, de hamarosan kiderült. Kancsó váltotta le a kis, wiskys poharat. Az ital maradt, csak a mértékkelben adódott a félreértés. A vándor karjára fektette fáradt fejét, de fel is kapta rögtön, mihelyt észrevette, hogy hosszú szakálla belelóg az italába. Kihörpintette a nedű felét. Ettől láthatóan új erőre kapva rákacsintott egy, a pultnál várakozó leányra. Beszélgettek, nevetgéltek, végül pár korty után a lány a vándor ölében landolt. Ekkor a mágus hatalmasat csapott asztalukra. (Ott ácsorgott már egy ideje, de senki sem vett róla tudomást.) Ijedtében a lányka felugrott, és otthagyta a két idegent. Megszakadt a zene. Pillanatnyi feszült csend uralkodott el a fogadóban. De látva, hogy nincs semmi komoly, tömegverekedésre okot adó tény, a zenekar ismét játszani kezdett s ezzel egy időben újra kezdődött a zsivaj is.
- Mit akarsz tőlem?
- Tudom, mi vagy. Hiába veszel fel ilyen alakot! Akkor is csak egy bolyongó kísértet maradsz!
A vándor ismét nagyot hörpintett: - Valóban bolyongó lélek vagyok! És? Mit akarsz tőlem?
- Gyere, szolgálj engem, én megadhatom neked, amit keresel! A nyugalmat!
- Én a magam ura vagyok! És amit keresek az nem a nyugalom, hanem egy név. A bosszú.
Kihörpintette a korsót, majd fizetés nélkül felállt, egy cuppanó hang kíséretében átlépett a vastag kőfalon és elment.
Sajnos anyjának jellegzetes arcvonásain kívül csak az erejét örökölte. Élete ugyan olyan rövid lett, mint apjáé. Viszont halálában sem nyugodhat, s amire nem volt elég egy élet, arra majd elég lesz az örökkévalóság. A kb.: 150 éves bolyongás után, fél világot bejárva érkezett el Lanuria földjére. Felesküdött, hogy bár halálában élve, de megtalálja és bosszút áll családja gyilkosán.
Tárgy: Taong Gala Ghost története 
2011-08-10, 4:59 pm