Tekercsek, könyvek, amulettek, rúnák

Már mióta sikerült megszöknöm az őrült Hossin városából, már akkor elhatároztam, hogy mindenáron azon leszek, megszabaduljak a rám rakott pecséttől, mert, ha nem is azt a célt szolgálta, hogy felrobbantsanak vele, valamire mégis csak való és engem sem ejtettek azért a fejemre, hogy ne sejtsek valamit arról, hogy akár nyomkövetőként is használhatják. Elvégre Kana is simán megtalált!
Minden percben számíthattam rá, hogy annak a másik nem normális Zaricse-nek eszébe jut, hogy velem is foglalkozzon és akkor biztosan nem hagy életben, Kana ide vagy oda.
A szándék ellenére egészen mostanáig nem igazán volt érkezésem a problémámmal foglalkozni, bármilyen égető is, de ez most megváltozott, ráadásul ennél jobb lehetőségem talán nem is akad, hiszen a fővárosban lévő piac méltán híres volt sokszínűségéről és választékáról.
Én azonban nézelődésem közepette célirányosan kerestem azt az asztalt és azt a személyt, akit a kocsmában ajánlottak, bár sosem kedveltem boszorkányokat. De hát, ha meg akartam szabadulni a bőrömbe vésett jeltől, akkor jó képet kellett vágnom a dolgokhoz.
Természetesen a legeldugottabb, leghomályosabb sarokban leltem rá, egészen beleolvadva a környezetébe, hogy akár egy odadobott pokrócnak is nézhettem volna, ha nem tart egy könyvet a kezében.
Kifújtam a levegőt és megálltam a pultja előtt, először szemrevételezve a portékáját, de eszembe sem jutott kézbe venni egyiket sem, ki tudja milyen meglepetést tartogat a meggondolatlan kéznek.
- Khmm….khmm……értesz a……pecsétek levételéhez is? – köszörültem meg végül a torkom és szólaltam meg.

A csuklya miatt nem látom az arcát, csak a hangját hallom a nőnek, akit a kocsmai informátorom szerint Cecilynek hívnak.
Általában az emberek képzeletében a boszorkányok rút, vasorrú banyák, de az életben ez szinte sosincs így, hiszen ha valakinek hatalma van és ráadásul nő, miért akarna rondának mutatkozni?
A hangja alapján Cecily sem az a vénasszony forma. Ennek ellenére vagy éppen ezért jobb, ha az ember csínján bánik velük és megadja a kellő tiszteletet, főleg, ha akar is valamit, int én.
- Hát….nem igazán tudom, mert nem értek hozzá, ezért kéne a segítséged. – válaszolom fojtottan a nem éppen türelmes szavaira. – És eszemben sincs vizsgáztatni, ha tudsz segíteni bármilyen módon vagy a levételével, vagy az elfedésével és megfizethető árat mondasz rá, akkor megegyezhetünk. – teszem hozzá gyorsan, nehogy zokon vegye. – Azonban a lapockámon van és nem vetkőznék feleslegesen, ha azt mondod, nem tudsz vele kezdeni semmit.

Bár magam jöttem ide, hogy segítséget találjak Zaricse pecsétje ellen, aminek sötét árnya folyamatosan ott lebegett a fejem felett, hiszen nem lehette biztos benne, hogy mire képes, talán tényleg fel tud robbantani, csak még eddig nem volt a mágusnak rá érkezése, vagy elfelejtett a haburú szelében, de nem szerettem volna kipróbálni, hogy milyen az, amikor eszébe jutok.
Mindennek ellenére, hogy én jöttem a boszorkányhoz, idegesen rándult össze a gyomrom, amikor olyan nesztelenül és súlytalanul emelkedett fel, mintha az azalatt a sötét öltözék alatt, nem lenne anyagi test.
A szemem le nem vettem róla, ahogy közeledett és önkéntelenül nagyot nyeltem, ahogy elkezdett körbejárni, kezét felém tartva, még akkor is, hogy nem óhajtotta puszta bőrömet érinteni.
- Az jó! – nyögtem ki, a nyakam tekergetve után.
Ráadásul anélkül is elég zavarban voltam, nem, hogy kisebb csődületet okoztam azzal, hogy l a boszi standja előtt. Ez nem tűnt túl jónak, mert zeke szerint nem sokan lehetnek, akik megpróbálják.
Először megborzongtam érintésétől, aztán megdermedtem, ahogy emelkedni kezdett, majd, ha fél szemmel is, de megláttam fehér szemeit.
A hangjára eresztettem csak ki a levegőt, ami a tüdőmben rekedt, mert ezek szerint nem reménykedtem hiába és nem is akkora a baj, mint számítottam rá. Bár ez is lehet veszélyes, így persze meg kell tőle szabadulni.
- Nem ismerem az áraidat bo….Hölgyem, de talán egy védőamulett is megteszi, ami elfedi a pecsét jelét………., már persze, ha a levétel sokba kerül. Te mondj egy árat és megmondom ki tudom-e fizetni egyáltalán.
Persze még mindig ott van a lehetőség, hogy összelopkodjam a hiányzó darnákat, de ez attól függ, milyen árat mond.

Mivel általában nem üzletelek boszikkal, ezért az áraikat sem ismerem, bár el tudom képzelni, hogy most, a háború kezdetével, igen csak kelendő árucikké váltak a csecsebecséi, ezért vagyok óvatos.
Sosem vetett fel a pénz, de munkám révén általában azért megéltem, de nagyobb munka mostanában nem adódik, csak kisebb zsebmetszések, tolvajlások, semmi olyan, ami nagyobb összeget hozhatna a konyhára. Lehet később még ennyire sem tudok pénz szerezni, így nem ártana, ha nem semmizném ki magam.
Ezért vetettem fel a védőamulett ötletét, talán az nem kerül olyan sokba, bár kíváncsian várom, hogy mit mond, mert mégis csak ő ért hozzá.
Minden vele kapcsolatos aggályom ellenére közelebb lépek az asztalához és ezzel hozzá is, mert jobb, ha nem teszem közhírré, mi is hozott ehhez a kieső asztalhoz és már így is több a kíváncsi fül és tekintet, mint szeretném.
Abban eddig sem kételkedtem, hogy Zaricse erős mágus, hiszen tapasztaltam, de feszült vonásaim némileg felengednek, ahogy hallom, meg lehet törni még az ő pecsétjét is. Az összeg hallatán sem vágom hanyatt magam, még akkor sem, ha erősen megcsapolná a pénztárcámat, de persze ezt nem fogom Cecily orrára kötni.
Aztán ahogy karommá görbült körmei előttem siklanak végig áruján, hát azért kicsit hátra lépek, de már akkor döntöttem, amikor az árat mondta, az csak megerősített benne, amikor megemlítette, hogy az átok már bennem van.
Mondtam már, hogy nem szeretek boszikkal társalogni, akiket még csak nem is látok rendesen,……na nem mintha a karmai alapján vágynék rá……..
- Százkilencven és máris megköthetjük az üzletet. – nyeltem egyet, de a szokás nagy úr és alkudni kötelező a piacon.

Egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy a boszorkány is alkalmazkodik a piac rendjéhez és hajlandó-e alkudni, vagy rögtön kiadja az utamat, esetleg kimutatja a foga fehérjét és valami olyat művel, amire jobb nem gondolni.
Abban csak reménykedni tudok, hogy nem látja rajtam, mennyire görcsben van a gyomrom és erősen ver a víz, de én sem lopom a pénzt, ........vagyis lopom, de azért keményen meg kell dolgoznom, ezért nem mindegy mennyit kell kiadnom.
Persze az nem kérdés, hogy le akarom vetetni magamról azt a nyomorult pecsétet. Abban gaza van, hogy valószínűleg az amulett nem lenne tartós megoldás és nem akarok arra gondolni, hogy mi van akkor, ha Zaricse vagy valamelyik mágusa megtalál......
Bár semmi változást nem hallok Cecily hangján, mégis úgy érzem valahogy, hogy vészjóslóbb lett a légkör.
- Eszemben sincs véleményt alkotnom a képességeidről. - sietek megnyugtatni, de arra azért erős kételkedés ül az arcomra, amikor a jószívét kezdi emlegetni. Azonban nem úgy néz ki, hogy tovább lehetne húzni ezt az alkudozást, ha nem akarom magamra haragítani.
- Áhh! Rendben van, akkor száztíz. - sóhajtok. - Vedd le azt az átkozott pecsétet, megadom az árát.
Nagyon bízom benne, hogy nem akar átverni, de nem merem hozzátenni, hogy ha becsapott akkor mi lesz, mert nem hiszem, hogy megrémülne egy félelf fenyegetéseitől, és azt sem gondolom, hogy lenne merszem eléállni és visszakérni a darnáimat.
Igaz, azt hallottam róla, hogy meg lehet bízni a munkáiban és a cuccaiban.

Ha eddig ideges voltam, akkor azt, ami elfog annak láttán, hogy szavak nélkül ugyan, de elfogadta az üzletet, nem is igen tudom megnevezni. Hol melegem van, hol izzadok, ahogy várom most mi lesz. Nem vagyok jártas az ilyesmiben, így teljesen kiszolgáltatott vagyok annak, hogy tényleg megteszi-e, tényleg le veszi-e a pecsétet és azt hogyan és mikor.
Mikor nem szólal meg, csak megindul, már tudom, hogy szájtátók ide vagy oda, most fogja megtenni, talán pont azért, hogy demonstrálja hatalmát, így még nagyobb „tiszteletet” vagy félelmet keltve maga iránt és még több kuncsaftot is szerezve ezzel.
Izgatottan törlöm a nadrágom szárába izzadó tenyerem, ahogy odasuhan mellém, aztán csak egy erőtlen bólintással jelzem, hogy hallom parancsát és azonnal letérdelek. Kíváncsiságom azonban még a félelmeimnél is erősebbek, így most, hogy alkalmam van ebből a helyzetből belátni kámzsája alá, meg is teszem. És nem csalódtam, hiszen arca nem rút, inkább fiatalos, bár szemeinek pillantása igen csak hátborzongató számomra. Vajon lát-e egyáltalán, vagy vak lenne és csak természetellenes képessége, ami vezeti?
Aztán már ki is esnek ezen kérdések a fejemből, ahogy egyik keze a pecsét helyét érinti, miközben számomra érthetetlen szavakat kezd kántálni.
Már nem figyelek a cselekedeteire, csak a Zaricse által elhelyezett átkos hely izzó helyére, mert mintha tüzes gömböt gyújtottak volna a helyén, ami nőni, tágulni kezdett, felemésztve minden erőmet. Ha izmaim engedelmeskednének, most biztos a földön rángatóznék, de aztán a tüzet a fagy követi, ami Cecily ujjaiból indul és körbefogja az izzást és fokozatosan szorítja össze.
Hangosan jajdulnék, ahogy úgy érzem valamit erősen húzna ki belőlem, de az erősen kapaszkodik izmaimba, idegeimbe és húsomba, de szám nem nyílik, hangszálaim megbénultak, így néma és mozdulatlan maradok, csak a verejték patakzik rólam.
Nem látom mi jelenik meg a kezében a hátam mögött, csak akkor mikor egy utolsó kínzó rántással kiszakad belőlem valami és a lábai elé ejtve, felismerem egy nem evilági csúszómászó alakját, mely pillanatokkal később már egy halvány füst képében eloszlik.
Ahogy a boszorkány keze eltávolodik tőlem, előre rogyok a kezemre támaszkodva és erősen küzdök gyomrom tartalmának benntartásával.
Visszatornázom magam, ahogy kis erőt gyűjtöttem és imbolyogva megállok, ahogy kezd visszatérni az erő a lábaimba.
- Sikerült……- sóhajtom, aztán kérdőn nézek a nőre. – Sikerült? Végleg megszűnt felettem a hatalma? – hangomban reménykedés cseng, és biztosra szeretnék menni.

Mikor már úgy gondolom, hogy nem fogok eldőlni, mint egy zsák és talán a hangom is megtalálom már, akkorra a merszem is úgy, ahogy visszatért, hiszen életben voltam és békává sem varázsolt a boszorkány. Ezek után szúrós pillantást hordozok körbe, hogy a bámészkodókat elriasszam, úgy is meg volt már a napi látnivalójuk.
Aztán ismét a mozdulatlanul álló Cecily felé pillantok, akiből igazán a köpönyegét látom csak, még azt sem, hogy egyáltalán lélegzik.
Mikor megszólal és biztosít róla, hogy tényleg végleg megszabadultam a kullancs pecséttől, nagy kő esik le a szívemről, ami egy sóhaj képében ki is bukik belőlem.
- Ezt jó hallani! És nem kell tükör, elhiszem természetesen. – sietek gyorsan megnyugtatni, hogy nem vonom kétségbe szavait.
Előszedem az övembe rejtett darnákat és kiszámolom a kialkudott összeget, ami miatt nem sok pénzem maradt, de most az egyszer nem sajnálom.
- Tessék, itt a pénzed. – nyújtom felé a száztíz darnát. – Köszönöm, hogy segítettél. - hajolok is meg felé, olyan elf módra, könnyedén. – Híredet tovább fogom vinni Cecily.

Határtalan megkönnyebbülésemnek csak az szab határt, ahogy látom - szó szerint - kilebegni a pénzem a kezemből, de hát mindennek meg van a kellő ára és megegyeztünk.
Most, hogy már lezajlott az üzlet, nagyobb bizalommal tekintek a boszorkányra is. A pletykák persze én is tudom, hogy mennyire túloznak, de azért jó volt azt tapasztalni, hogy nem mindenki olyan, mint pl. az az erdei banya, akit még csak nem is láttam, csak a hatalmát érezhettem....messziről, de az is bőven elég volt, hogy megfagyassza a szívem.
Beleegyezésére csak bólintottam, aztán visszatettem a helyére a maradék pénzemet és mivel láthatóan részéről vége volt a beszélgetésnek én is utamra eredtem. Ideje volt pótolni az anyagi veszteséget.

//Én is köszönöm a játékot, azt hiszem remek üzletet kötöttem //