Midnight birtok

* Olassie városi zajain kívül, de még a védelmező városfalakon belül, ahol a házak már elmaradoznak, s helyettük a várost védelmező fákhoz hasonlatosak veszik át az uralmat, található ott egy birtok. Nem túl nagy, s nem is túl kicsi.
Maga a hely már sok mindent megélt, kezdve a nagy háborúktól a véres mészárláson keresztül egészen Olassie ostromáig, de végtére is most csend és nyugalom honol rajta.
Mégis olykor a hely csendjét egyszer-egyszer egy gyermeki sírás vagy kacaj töri meg, de ezek ezerszer szebben csengenek, mint bármely erdei élőlény vagy csata hangjai.
Az ősi házat, melyet még a város alapításának idején építették, egy kis varázslat segítségével,  Olassie ostroma alkalmával szinte teljesen elpusztult. Csupán romjaira bukkantak a csatából megfáradtan visszatérő lakói. *



* Mégsem tétlenkedtek.  Segítséggel és nagy erőfeszítésekkel végül mégis megépült az a ház, mely most is a tisztáson áll.
A házat egy terebélyes fa védelmezi, mely az ésszerű gondolkodást meghazudtolandóan, csupán annyi ideje van ezen a helyen, mint maga a lakók, mégis olyan, mintha a házat kebelezné be. Egy elhullott mag, mely megfogant, apró hajtást indított, s mire a ház elkészült már fejét is kibújtatta a föld takarásából. Az elf, ki fajából adódva közel állt a természethez, segítséget nyújtott a növénynek, s a mindennapi gondozás és varázslatok hatására, igen hamar társaira nőtt a cseperedő fa, majd gyökerei által az idő előre haladtával magát a házat is magasabb helyre emelte, s mostanra már, mint egy védelmező anya öleli körül az épületet.
A patak, mely a hegyekből folyt alá, keresztül a tisztáson, majd valahol a távolba a Hajnal-folyóba torkollik, egy csobogó erejéig a birtokon lévő ház közvetlen közelében hallat csengők ezreihez hasonlatos hangot, miután áttöri magát minden létező akadályon. *


[/color][/b]

* Lassú, komótos léptekkel haladok, a mostanra már rendszeressé váló útvonalamon. A monoton sétát időről időre megszakítja egy-egy köszönés, valamely ismerős felé, akit az itt töltött idő alatt sikerült megismernem. Némelyekkel még pár szót váltok is, de nem időzhetek túl sokáig egyikükkel sem, hiszen várnak rám. Márpedig nem szívesen váratnám túl sokáig.
Egy fa ajtó előtt állok meg, hogy kicsit megpihenjek.
Végre megérkeztem. Egyenesen a fára bámulok, miközben csupán gondolataim kalandoznak el.
Még mindig nem sikerült teljesen hozzászoknom az új helyzethez. Nehéz az embernek olyan dolgokról lemondania, melyekhez már teljesen hozzászokott, ami az én esetemben az állandóan változó táj, a sok különös ember, akikbe folyton folyvást belebotlik az ember, és így sikerül megismerni. Rövidre fogva, egyszerűen hiányzik a változatosság, a bizonytalanság, az ismeretlen.
Ezzel szemben most napról napra ugyanaz fogad. Ugyanazokkal az emberekkel, de főleg elfekkel találkozom, és az esetek többségében előre lehet tudni, mi is fog rám várni az elkövetkezendő napokban. Ugyanakkor ennek is megvan a maga szépsége, de ez még nem feledteti a többi jót, ami így háttérbe szorul.
Az ajtó előtt állva, kezemet gyorsan végighúzom hajamon, majd egy nagy levegőt veszek, hogy az utolsó akadályon is túljussak. Benyitok az ajtón.
A feltáruló ajtó, a már megszokott látványt helyezi elém, de még egy fontos dolog még hiányzik a képből. Egy nagyon fontos dolog. *
- Drágám! Hazajöttem!

- Gyere a konyhába Gyl... a kedvenced van.. rántotta és hal...
* A szavak hallatán mosoly ül ki arcomra. *
~ Imádom ezt nőt! Mindig tudja, mit szeretnék.
- Máris megyek.
* Halkan összedörzsölöm a kezeimet a mondat közben. Azonban ez nem tart sokáig, hiszen még vár rám néhány apró feladat addig is. Gyorsan megszabadulok cipőmtől és kabátomtól is.
Miután ezzel végzek, elindulok a konyha felé. Persze közben szemet szúr a lakáson végbement változás is, mire szám íve még nagyobbra húzódik. *
~ Már megint unatkozott… Látszik ő se szokott még hozzá, ehhez az életvitelhez. Túl nyugodt ez mindkettőnknek.
* Végül elérek a konyhába, ott van igazán csak szerencsém élvezni a levegőben terjengő illatokat. Nem mintha, eddig nem érezhettem volna kedvenc ételeim illatát, de azért ezek intenzitása meg sem közelítette a konyhában tapasztalható mértéket.
Egy pillanat alatt összefut a nyál a számban, amit egy gyorsan megejtett nyelés keretében tessékelek a nekik megfelelő helyre. *
- Hmm. Micsoda illatok!
* Szavaimat követően két kecses kar kulcsolódik a nyakam köré, melyet egy hosszú szenvedélyes csók kísér. Mégis, mintha csupán egyetlen röpke pillanat lett volna az egész, és már véget is ért. Sosem értettem Nibelon gondolatmenetét, hogy mégis miért így irányítja az időérzéket. Ha valami olyan dolgot tesz az illető, amit igazán szeret, akkor az idő, mint valami sebesen repülő madár száll tova, és maga után már csupán kellemes emlékeket hagyva a megtörténtek igazolására. Ellenkező esetben pedig, mintha még a csigák is gyorsabban haladnának előre, egyszerűen nem akar előre haladni. Miért nem lehet ezt a két dolgot megfordítani? *
- Nem sokkára, újra utazgathatunk... még bírd ki ezt az egy hónapot... Nem sok az már.
* Szavait hallgatva felfigyelek arra, hogy azokban is megbújik a vágy, a mozgalmasabb élet iránt, mely csak még jobban megerősíti a gyanúmat, miszerint neki is annyira hiányzik az a fránya változatos és bizonytalan élet, mint szerény személyemnek. *
~ Hiszen miért is ne lenne így, ő több mint nyolc évszázadon át élte, azt az életvitelt. Én ezt egyáltalán nem mondhatom el magamról. Hogy is tehetném? Még úgy is, hogy többször megszakította bizonyos időszakokra, mely egy elf életében olya rövidnek számít, mint nekem az eddig eltelt időszak.
* Még fel sem sikerül fognom gondolataim eredményét, mire ajkaink ismét egymásra találnak, hogy érzésre megint csupán egy pillanatnak tűnő gyorsasággal röppenjen el, akárcsak az előző alkalommal. *
~ MÉG !
* Szinte hallom vágyaim üvöltését a fejemben, ahogy sóvárognak a puha ajkak újbóli érintése után, mintha sosem lenne elég belőle.
Nem is várom tovább túlságosan magamat. Megcsókolom. Azt ugyan nem tudom, mennyi ideig is tartott, nem is érdekel különösebben. Csak az számít, amit éreztem közben. A forróságot, mely már évek óta elönt, akárhányszor csak ajkainak érintését megtapasztalhatom sajátoméival.
A csókot követően, a karok is szép lassan leoldódnak a nyakamról, így egy kis távolság áll be kettőnk között, amit ki is használok, hogy az utóbbi időben igencsak kigömbölyödő pocakot megsimogathassam, majd kicsit közelebb hajolok hozzá.*
- Hogy vagyunk odabent? Kényelmes mi?
* A szavak végeztével még nem egyenesedek fel, csupán tekintetem emelem fel, hogy láthassa az arcomra kiülő széles mosolyt. A reakcióját követően egy puszit helyezek gömbölyded pocakra.
Ez a helyzet azonban nem tarthat örökké. Nem lehet megfeledkezni a levegőben terjengő illatokról, és erre gyomrom felmorajlása figyelmeztet is engem, pedig én megtettem mindent ennek érdekében, csupán nem sikerült.
Végül felegyenesedve elindulok az asztal felé, majd az egyik széket kihúzva hagyom, hogy kedvesem kényelmesen foglalhasson helyet rajta, miután végül már én is elfoglalom a helyemet az asztalnál. *
- Hmm… Azt hiszem ez alkalommal a hallal indítok.
* Széles mosollyal az arcomon várom a reakcióját, ami ha nem érkezik, akkor ki is veszem az egyik méretes halat a tányéromra. *
- Jó étvágyat!
* Mint minden, a jóízű étkezés is az első falattal kezdődik, amit még egy precíz szelésnek kell megelőznie, hogy a finom hús a számba kerülhessen. *
- Ilyen nincs !
* Arcom hirtelen megváltozik. Felháborodottság és harag veszi át a korábbi mosoly helyét. Még az evőeszközök is visszakerülnek az asztalra, mielőtt kifejezhetném gondolatomat. *
- Eddig még egyszer se sikerült elrontanod a halat, még eroniai szükségállapot közben sem! Hogy csinálod?
* Fejezem be végül, majd arcomon a felháborodottság és harag nyomtalanul eltűnik, helyette a már tőlem jól megszokott széles mosoly uralkodik el rajta, egy kis nevetés kíséretében. *

- Megijesztettél! Azt hittem, valamit elrontottam, pedig nagyon odafigyeltem arra, hogy jól készítsem el.
* Csupán halk kuncogással felelek neki, hiszen pontosan ez volt a célom, mégis jobbnak látom ezt nem hangosan kimondani. Épp elég, hogy ő is tudja. *
- Ami pedig az elkészítést illeti kedvesem. Csak annyit mondok: varázslat.
- Hát igen varázslatosra sikeredett most is.
- Pedig kedvesem ezt lehet a legegyszerűbben elkészíteni akármilyen szükséghelyzetben is találod magad, de persze víz közel az szükséges.
- Viszont aki nincs birtokában ennek a varázslatnak …, hát annak improvizálnia kell, és hát előfordulnak balesetek.
* Nem nagy örömmel emlékezek vissza egy ilyen esetre, mikor valami újat akartam kipróbálni. A végeredmény valóban újdonság lett, de olyan értelemben, hogy nem hogy mi nem ettük meg, de még azok az állatok is messze ívben elkerülték, melyeknek volt bátorságuk megkóstolni.
Hát nem az volt életem legsikeresebb étele, de szerencsére a nyugodt élet megengedi az efféle próbálkozásokat. Ráadásul a sikertelenség utáni letörtségemet Mitsuko kedves szavai hamarosan orvosolták is, és csupán egy vicces emlék maradt belőle, amivel lehet riogatni a vendégeket. Igaz még azért nem olyan régi, hogy az eset árnyoldala ne árnyékolná be kicsit az önfeledt szórakozást.
A vacsora további része megszokottan telik el. *
~ Nem bírok többet enni … Mi lesz így belőlem? … Ha továbbra is így fog főzni hamarosan járás helyett gurulva közlekedhetek … Vétek lenne meghagyni ezt a finom ételt.
* Végül csak felém kerekedik a jóllakottság érzése, így muszáj vagyok abbahagyni azétkezést.
Szükségem van néhány percre, mire annyira sikerül összeszednem magamat, hogy egyáltalán fel tudjak állni az asztaltó.
Mikor látom a drága Mitsukot, amint leszedi az asztalt, majd nekilát elmosni a vacsoránál használt eszközöket, erőt veszek magamon, felállok és oda megyek neki segíteni.
A mosogatás és a pakolás végeztével, a háló felé vesszük az irányt, ahol egy kényelmes nagy ágy, előtte pedig két láda található a ruhák számára illetve egy sokkal nagyobb harmadik az egyik sarokban minden egyéb holmink számára.
Kényelmesen elhelyezkedünk az ágyon, én, mint egy jó hulla, terülök el rajta. Még mindig élvezve a jóllakottságot és a mozdulatlanságot. Mitsuko viszont mellkasomon talál kellemes fekvést magának.
Fejem apró mozdításával egy puszit adok kék hajával borított kobakjának csúcsára. Hamarosan azonban váratlanul megfordul, bár testének rezdüléséből egyből rájövök, más intézte így a dolgot. Nyugodtan megvárom, amíg megtalálja a megfelelő pozíciót. Még néha kicsit megmozdul, így nem akarok útjában lenni, továbbra is hagyom az ideális pozíció megtalálását. Azonban egyszer csak hátranyúl, és kezemet egészen a hasáig viszi magával.
Már az első mozdulatoknál tudtam a szándékát, hiszen a nyolc hónap alatt, nem ez az első ilyen alkalom. Arcomon széles mosoly jelenik meg, mikor én is érzem a picur ismételt támadását anyja hasfala felé.*
- Érezted Gyl? Milyen kis erős valaki! Szerintem az öklét is használja! Van egy érzésem, hogy fiú lesz, hisz a szívverése is olyan kis markáns.
- Remélem, hogy fiú lesz. Azonban ajánlom neki, hogy az ökleit nehogy használni merje! Különben nagy bajok lesznek, mikor ki meri dugni az orrát. Kezet emelni az anyjára!!! Még neki se engedem meg ezt!
* Széles mosoly keretében néhány apróbb csókkal látom el Mitsuko nyakának kecses vonalait.*
- Már csak egy név kellene neki. Igaz pocakgyuri?
- Szerintem a Pocakgyuri nem a legalkalmasabb.
* Jegyzem meg néhány apróbb kuncogás közepette. Melyet egy gyengéd könyök szakít félbe, mely a hasfalamat vette célba.*
- Rendben! Rendben! Meg se szólalok.
* Miközben magamra kirótt szótlanságot próbálom betartani, időről időre ajkaim ismételten meglátogatják Mitsuko nyakát illetve arcának azon részét, amelyet még módomban áll elérni. Kezem, melyet egészen eddig a picur mozgását volt hivatott figyelni, apró simogató mozgásba kezd Mitsuko gömbölyded pocakján.
Közben gyönyörködök az elf szépségében.*
~ Pont olyan gyönyörű, mint amilyen Eronia szigetén is volt, sőt talán még annál is szebb lett az eltelt idő alatt.
* Egyszer csak, miközben a szívemhez oly közelálló elfet csodálom, egy név kezdi el befészkelni magát a gondolataimba.*
~ Tanis
* Nem tudom, honnan jött, és azt sem tudom, milyen jelentéssel bír ez a számomra ismeretlen szó, azonban pont ezért kezd eluralkodni rajtam az a képzet, hogy ez nem is a saját gondolatom, hanem valaki intézi úgy, hogy erre gondoljak.
Azonban mivel jobb ötlet nem jut eszembe, úgy határozok megemlítem Mitsukonak.*
- Drágám! Mit szólnál a Tanishoz, ha fiú lesz?
~ Remélem, nem hordoz semmiféle rossz jelentést.
* Érdeklődően próbálom mindenféle jelet fellelni, amit csak észrevehetek a jelenlegi helyzetemben. Nagyon sajnálom, hogy nem láthatom az arcát a szó kimondásakor, mert azt szavak nélkül is elárulná a gondolatait.*

- Tetszik ez a név… van benne valami ami… ami olyan… tudod… megragad.
* Elégedettséggel fogadom el Mitsuko válaszát, azonban még mindig foglalkoztat a kérdés, honnan jöhetett az ötlet. Mivel nem tudom megválaszolni a kérdésemet, ezért örömömhöz némi üröm is párosul.
Pontosan azért, amiért nem tudom megválaszolni a kérdést el is rejtem emlékezetembe, hogy majd egy megfelelő helyen, egy megfelelő időben fogok rajta elmélkedni. De ez nem az a hely és idő. *
- Ha fiú lesz akkor Tanis lesz. És ha netán lányos apa leszel, akkor mi lesz?
* Váratlanul ér a kérdés. *
~ Tényleg … Mi lesz, ha lány lesz? … Annyira fiúnak érzi, hogy erre nem is gondoltam…
- Azon még nem gondolkodtam.
* Ezzel az egyszerű mondattal tolom el a kérdés megválaszolását, hogy inkább egy újabb csókot adhassak gyermekem hordozójának. Ezúttal hegyes füle a kiszemelt célpont. Alig kezdek távolodni, mikor ő is elkezd mozgolódni. Eleinte nem értem miért, de idővel ez is kiderül.
Mikor mocorgása alábbhagy, mindenre választ ad helyzete, nem is beszélve zafírkék szemeiről. Puha kézfeje arcomra simulva halad egyik helyről a másikra, mígnem végül megállapodik egyetlen helyen.
Alig érinti ujjával ajkaimat, máris két újabb taggal bővül az ajkaimat érintők, mostanra, népessé váló tábora. Mégis olykor a sok túl sok. Ezért a zavaró tényezővé váló ujjak hamarosan már nem ajkaimat, hanem hajamat érintik.
Az ajkak idővel eltávolodnak, azonban a hajam között pihenő ujjak továbbra is ott maradni, miközben én ismét kihasználom Mitsuko új pozícióját, hogy ragyogó zafírkék szemeiben gyönyörködhessek. Igaz, hogy már számtalanszor megtettem ezt, de egyszerűen nem tudok betelni ezzel a tekintettel. Csak úgy sugároznak belőle az érzelmek, a vágyakozás, a szeretet, a szenvedély, a tűz és még oly sok egyéb érzelem. Mind ott van egy helyen és látszik rajta, hogy nem akarja elrejteni őket, és pontosan ez az, ami oly rég óta rabul ejt engem.
Kezem idő közben sem hagyta el pocakját, még mindig azt cirógatja. Másik kezem pedig egyéb elfoglaltság miatt képtelen tevékenyen részt venni a dolgok alakulásában, de ez egyáltalán nem is zavar. A két ragyogó ékkő mindenért kárpótol.
Szemeinek legapróbb részletének is megcsodálása után, egy kis mozgolódás hatására kellemesebb helyre csúsztatom magam, hogy megcsókolhassam. Nem szándékozom rövidre fogni, ezért is láttam jónak egy kellemesebb helyzetbe kerülni, ahol mindkettőnk számára gondtalanná válhat a mostani alkalom.
Nem is váratom tovább se őt, se pedig magamat. A csók alatt pocakjárőr kezem többször is felfigyel egy-egy kisebb mozgásra a bentlakótól, ez még hangulatosabbá teszi az egészet számomra.
Hosszú percek telnek el, mire újra eltávolodnak ajkaink, ekkor ismét visszatérek a csókot megelőző elfoglaltságomhoz. Szemeinek elragadó világának csodálatához.*
- Azt hiszem, meg tudnám ezt szokni!
* Majd mielőtt Mitsuko bármit is reagálhatott volna mondatomra, az előzőt is megszégyenítő ajakkontaktust kezdeményezek. *

* Legszívesebben még mindig nem engedtem volna szóhoz jutni, de úgy éreztem ideje megadni neki a felszólalás jogát.*
- Hát még én!
* Azonban mintha olvasna a gondolataimban, alig hangzanak el a szavak, ismételten élvezhetem ajkainak puha érintését. Úgy tűnt ő se egy röpke csókot akar ajkaimra adni, hiszen a hónapok alatt már megtanultam olvasni a mozdulataiból. Ezt a szándékát erősíti meg bennem az a mozdulat, ahogyan elkezdi a csók közben hátamat simogatni.
Alig tesz néhány tisztelet kört s rátér a lényegre.
Pólóm alsó része hamarosan kezd eltávolodni testemtől, ezzel utat engedve apró selymes kezeinek. Szinte érzem, ahogy libabőrössé válok az érintés következtében, aminek az oka talán kissé hűvös keze.
De itt nem áll meg. Ahogy korbácsolja felfele vágyaimat, azon kapom magam, hogy a póló is egyre feljebb és feljebb kerül.*
- Milyen rég is volt már, hogy aktívan töltöttünk el egy éjszakán… azt hiszem, ránk férne egy kis szórakozás.
* Egészen addig, amíg egy határozott mozdulatnak köszönhetően, na és persze némi segítségnek, hiszen kell még nekem ez a bizonyos ruhadarab, meg nem szabadít tőle.
A ruhadarab nélkül, már nincs semmi, ami meggátolná Mitsuko puha kezeit, hogy szabadon mozoghassanak, óvatosan hátamra fordulok, majd a tőlem telhető legnyugodtabb hangon válaszolok neki. *
- Idehozzam az egyik pakli kártyát?
* Arcát ugyan nem látom megfelelően, de a hirtelen beálló csend és mozdulatlanság arra utal, nem ezt a választ várta.
Fejemet lassan felé fordítom, hogy láthassam az arcát. Sajnos eddig már nem tudtam visszatartani a nevetésemet, és mikor ezt meglátja, keze azonnal mozgásba lendül. Ennek eredményeként egy párna csapódik arcomba, de mosolyomat még ez se tudja leolvasztani, sőt sokkal inkább fokozta.
Látni ugyan nem látom de halk kuncogása azt sejteti ő is élvezte a dolgot. Nem is siet, hogy eltávolítsa arcomból a párnát. Bele is telik jó néhány másodpercbe, mire szemeim már nem csupán szemhéjaim menedékébe várakoznak, hanem újra megpillanthatják támadóm alakját.
Nem is váratok sokáig az ellentámadással. Szemem világának visszatérésével egy időben megpillantom a már jól kiismert gyenge pontokat, és ujjaim már meg is indulnak ezek felé és egy rövid csiklandozásba kezdenek.*
- Most visszakapod!
* Harsogom, miközben folyamatos nevetés hagyja el ajkaimat.
Egészen addig folytatom ezt a tevékenységet, ameddig ajkaimnak nem sikerül eltalálniuk, a folyton helyüket változtató célpontjaikat. *

* Ajkain találkozásakor, olyan érzés fog el, mely szerint nem csak én akartam ajkaira lelni csiklandozás közepette. Alig érnek össze ajkaink, máris érzem, ahogy Mitsuko át akarja venni a kezdeményezést. Fejem elfogását és csókom végeztét követően, nem engedi túlságosan távolra arcomat, sőt gyengéd mozdulattal helyezi vissza fejemet a megfelelő pozícióba, hogy ajkaink ismételten találkozhassanak.
A csók lágy volt és érzelem gazdag. Ezzel a csókkal ismételten tudomásomra hozza, mit is érez irántam. Bár ezt nem most teszi meg először, mégis minden egyes ilyen alkalom, külön emlékkén él emlékezetemben.
A csók végeztével eltávolodunk kicsit egymástól, így ismét lehetőségem nyílik megcsodálni azokat a csillogó zafírkék szemeket, melyekből csak úgy sugároznak az érzelmek. *
- Konkrétan nem a kártyázásra gondoltam.
- Tényleg? Akkor mégis mire ...?
* A mondatot már nem tudom befejezni, köszönhetően puha csókjának. Nem is bánom a dolgot, azt hiszem jobban jártam így. Kezei időközben elkóborolnak arcomról. Egyik fejem búbját veszi célba, míg a másik inkább lefele indul. *
- Azt hiszem Tanis álomba merült… nagyon nyugodt lett a picurka.
* Szólal meg végül, miközben arcára mosoly varázsolódik. Szeretem, mikor mosolyog. Még elbűvölőbbé válik számomra ilyenkor, ha ez lehetséges egyáltalán. Azonban nem gyönyörködhetek túl sokáig mosolya szépségében, hiszen újabb és újabb csókok érkeznek, melyek továbbra is próbálnak rávezetni gazdájuk szándékára. Mintha titok lenne előttem.
A csókok közepette keze fokozatosan halad egyre lentebb egészen, amíg el nem éri az övemet. *
- Ez nem ide való Gyl… nem tudtad?
* Hirtelen nem jut eszembe egy megfelelő válasz se, de mikor a kacér mosolyát meglátom, miközben kezei már szinte maguktól próbálnak megszabadítani a fránya ruhadarabtól, az ihlet is megérkezik a válaszára. *
- Valóban? Ez esetben, megmutatnád nekem, hová is való?
* Idő közben övem már meg is kezdi eltávolodását nadrágomtól. *
- Meghálálnám.
* Fejezem be végül egy félreérthetetlen mosoly társaságában.
Úgy tűnik ő is hasonló válaszra számított, hiszen miután sikerül teljesen eltávolítania az övet, egy precíz mozdulattal dobja a nagyobb láda tetejére. Majd, ha válaszra nyitja száját, akkor sajnálatos módon, nem tudja végig mondani, ebben nagy szerepet játszanak ajkaim, melyek az övéire tapadva igencsak megnehezítik a hangok kiadásában.
A csók közepette, kezeim akcióba lendülnek. Először csak Mitsuko kezeit állítják le, majd hamarosan elkezdenek segédkezni Mitsuko ruháinak eltávolításában. Először övét ragadják meg, majd miután megszabadítják tőle, egy íves mozdulatot következik, minek hatására az én övem mellett köt ki a láda tetején. *
- Azt hiszem ennek is ott a helye.
* Jegyzem meg széles mosoly közepette, de eddigre ujjaim már ruhája alatt jártak és szép fokozatosan haladnak felfele, ezzel is elősegítve Mitsukot ezen, szintén feleslegessé vált ruhadarabtól való megszabadulásában.
Mikor már csak hálóingje marad rajta, ismételten gyengéden megfogom kezeit, majd visszahelyezem őket oda, ahonnan pár perccel korábban elvittem. *

* Keze visszahelyezése után lágy csókot ad ajkaimra, mely egyre szenvedélyesebb és szenvedélyesebb lesz.
Kezdem egyre jobban beleélni magam a helyzetbe, hiszen az elmúlt időszakban kicsit hanyagoltuk ezen tevékenység művelését, és már kezdett nagyon is hiányozni.
Sajnos ez a csók is véget ér egyszer, csakúgy, mint az eddigiek. *
- Szeretlek…
* Jól esett hallani ezt az egyetlen egy szót. Hírtelen nem jut eszembe semmilyen frappáns válasz, egyszerűen csak annyi. *
- Én is szeretlek…
* Hangzik el számból, miközben éppen hátrafele dőlök. Alig hogy párnát érek, mikor Mitsuko hírtelen megáll. Hasát kicsit megtapogatja. *
- Mi történt?
* Teszem fel aggódva a kérdést, azonban válasz helyett egy csókot kapok ajkaimra.
Alig kezdtük csak el, mikor hírtelen eltávolodnak ajkai. Ismét ugyanaz a tekintet ül ki arcára, mely pár pillanattal korábban is.
Ez alkalommal nem teszem fel újra a kérdést. Egyszerűen csak tekintetemmel fejezem ki aggodalmamat.*
- Jól vagyok.
- Csak biztosan zavarja a babánkat, hogy nagyobb kedvünk van a szórakozáshoz, mint a nyugodt, kényelmes alváshoz.
* Válaszolja aggódó tekintetemre, ami a szavak hallatán kicsit nyugodtabbra vált, de azért a nyugtalanság morzsái még mindig megtalálhatóak rajta, miközben gondolataim továbbra is aggodalommal átitatva születnek meg.
Végül arcomra is visszatért a korábbi arckifejezés, amint megsimogatja hasát, és látszik rajta, hogy az érzés csak nem akar elmúlni, ezért ismételten elkezdek elég komolyan aggódni iránta.
Ami csak fokozódik, mikor úgy dönt inkább, inkább hátára fekszik, és úgy simogatja tovább pocakját.*
- De nyugtalankodik odabent valaki… nincs semmi baj…mm
* A halk nyögés továbbra se igazán hangzik bíztatóan, bár hasonló hangokat már korábban is hallatott Mitsuko. Reménykedtem, hogy ismét csak egy nagyobb rúgásról van szó és semmi komolyabbról.*
- Tényleg nincs semmi…mmh.. Gyl ha lehetséges… hozz egy pohár vizet, hátha az… jót tesz… mm..
~ Ez már komolyan hangzik.
* Nem is kellett többet mondania. Az a két nyögés elég hitelesnek tűnt ahhoz, hogy komolynak vegyem. *
- Máris hozom.
* Nem is vártam, hamar kipattantam az ágyból, és utam egészen a konyhába vezet, ahol hamar megtöltök két poharat. Az egyiket egy húzásra le is húzom, hogy valami kicsit elterelje a figyelmemet.*
~ Mi történt?
*Teszem fel magamnak a kérdést, de inkább szapora léptekkel sietek vissza Mitsukohoz, aki még mindig ugyanabban a pozícióban várta a vizet, mint amikor felkeltem.
Még vissza se érek az ágyhoz, mikor újabb hangot hallattat kedvesem. Gyorsan át is nyújtom neki a poharat.
Azonban ő nem fogyasztja el olyan gyorsasággal, mint ahogy azt én tettem. Igaz neki nincs oka sietni.
Aggódó tekintettel figyelem reakcióit.*
- Jobban vagy?
- Mi van Tanissal?
* Teszem fel a kérdéseket, melyre reményeim szerint megnyugtató válaszokat kapok.
De nem így történik. Most már sokkal hangosabban ad hangot az érzésnek, ami hatására csak még inkább elkezdek aggódni, hiszen nincs túl sok tapasztalatom ez ügyben és magához a gyógyításhoz se értek túl sokat, ami segítségünkre lehetne ebben a helyzetben. *
- Misti?? Mitsi?? Kicsim??
* Teszem fel a kérdéseket, melyekkel az előző kérdéseimre próbálom felhívni a figyelmét. Szeretném tudni a válaszokat. Legalább én is tisztában lehetnék a helyzettel. *

- Azt…. Azt hiszem… hogy a kicsi… egy kis környezetváltozást …. Szeretne… Áuu…..
* Hallatja a nem túl megnyugtató választ. Először nem értem mire céloz. Jobban lefoglal a kedvesem iránti aggódás.*
~ Környezet… ? Környezetváltozást???
* Ismétlem meg magamban mondatának legkülönösebb részét. Több sem kell, mire a végére érek már rá is jövök a válaszra.*
- Jön a baba!!
* Valahogy nem ez a legmegnyugtatóbb dolog, amit hallhatok, hiszen a babának még várnia kellene egy keveset, de most már legalább tudom mi okozza kedvesem fájdalmait.*
~ Mit tehetnék…? Mit tehetnék…? Mit kéne tennem … ?
- Gyl…
* Kapom fel a fejemet Mitsuko hangjára, mely sikeresen vissza is ránt a jelenbe és a problémánkhoz.*
- Gyl… hozz… meleg vizet… és… egy tiszta kendőt… gyorsan….
* Az utolsó szó már nem is kellett volna, hiszen a helyzet láttán magamtól is rájöttem volna.*
- Sietek vissza.
* Gyorsan kiviharzok a szobából. Rövidke keresgélés után megtalálom a szükséges dolgokat, majd a kapkodás miatt elég ügyetlenül és kicsit lassabban a megszokottnál, de sikerül felélesztenem azt a tüzet, amit nem is olyan régen még Mitsuko használt a vacsora elkészítéséhez.
Miközben hagyom, hogy kicsit erőre kapjon a tűz, egy fém tálba vizet töltök, mikor ezzel végzek, a tűre helyezem.
Mialatt a víz egyre melegebb és melegebbé válik, én visszasietek a szobába és a szobában található legnagyobb ládát felcsapva, kendők után kezdek keresgélni. *
- Mindjárt elkészül a víz, tarts ki.
*Egymás után dobálom ki onnan a jelen helyzetben teljesen felesleges egyéb ruhadarabokat. Végül csak sikerül néhány vastagabb ruhadarabot találnom, ami talán még meg is felelhet a célnak.*
- Ezek megfelelőek?
* Teszem fel a kérdést, miközben kedvesem felé mutatom őket.
Igazából csak költői kérdésnek szánom, és inkább csak azért mutatom meg neki, hogy ő is láthassa, mi lesz majd az, ami oda kerül. Válaszát azért még megvárom, ha egyből érkezik, ha nem akkor még az előtt az ágyra teszem a textildarabokat.*
~ A víz!!
* Jut eszembe. Visszasietek a konyhába, ahol a víz már kellően felmelegedett. Vele együtt a fémedény is, így mikor rövid időre megfogom az edény fülét, kezemet sikerül kicsit megérinteni. Szerencse számítottam erre is, így gond nélkül megúszom a próbát, majd egy rongy segítségével megfogva veszem le a tűzről.
A víz gőze igazán érdekes látvány lenne, ha nem kellene most sietnem, de mivel úgy érzem, kell. Nem pazarlok időt ilyenre.
A gőzölgő meleg vízzel, és az azt fogó rongy társaságában sietek vissza Mitsukohoz.*

* A vizet végül az ágy mellé teszem le, majd a textileket is, a célnak jobban megfelelő helyre helyezem át.
Végül előveszem azt az elf dísztőrt, mellyel, a korábbi beszélgetéseink alapján, szerette volna elvágatni a köldökzsinórt. Ezek után úgy gondolom, részemről minden elrendezve. Most már nincs más feladatom, tehetem azt, amit eddig is tenni szerettem volna. Ott lenni mellette.
Kezeim közé fogom az ő kezét. Néha rászorít az alul lévő kezemre, mely a fájdalmaira utal. Pont úgy, mint arca is. Majd a szorítás hírtelen abbamarad, kicsivel később megismétli. Egészen addig ismétli, amíg Tanis ki nem bújik. *
- Éjfél van…
* Csupán ekkor figyelek fel az illatra, ami az időt jelzi, majd végül Mitsuko elengedi kezemet. Látszik arcán a megkönnyebbülés. Még mielőtt otthagynám, végighúzom kezem megfáradt arcán.*
~ Most rajtam a sor. Ideje elvágni a köldökzsinórt.
* Itt az idő, hogy a korábban előkészített dísztőrt kézbe vegyem, és mikor el akarom vágni a köldökzsinórt, elsőként pillanthatom meg közös gyermekünket, Tanist.
Néhány másodpercig nézem a csöppséget, majd visszatérek a feladatomhoz. Egy mozdulattal elvágom a köldökzsinórt.*
- Gyl… mosdasd meg egy picit a kicsit.
* Hallom Mitsuko, hangját, de csak halkan, erőtlenül. Le se tagadhatná, mennyit vett ki belőle az elmúlt időszak.
Utasítását követve, kezembe veszem a kis Tanist, aki hangját igencsak hallatja ez idő alatt is.*
~ Az én fiam.
* Kicsit alaposabban szemügyre veszem, mint első alkalommal. Sokban nem különbözik a korábban látott babáktól, hacsak azt nem számítjuk annak, hogy a sajátom és hogy a füleit anyjától örökölte. Meg persze még vár rá a vízzel való találkozás.
Neki is látok lemosni a kicsit, ami hamarosan be is fejeződik. A korábban felhalmozott kendők közül egybe megtörlöm, majd egy másikba óvatosan bebugyolálom.
A bebugyolált csöppséget kézbe veszem és elindulok vele anyja felé, aki idő közben sikerült elszundítania. Kicsit meglepőnek találom, hiszen Tanisnak köszönhetően nem ép lehet csöndesnek nevezni azt a szobát, ahol most vagyunk.*
~ Biztos kimerült.
* Gondolom magamban, közben elmosolyodok. Lassan kedvesem álomba merült arca is szemem elé terül, amin bár fáradtan merült álomba, mégis egy nyugodt mosoly húzódik rajta.
Kicsit el is töprengek feledte, de végül úgy döntök, hogy egyik kezemmel kicsit megcirógatom arcát. Arca rándulása jelzi, visszatért.*
- Kicsim, be szeretném neked mutatni a fiunkat, Tanist!
* Széles mosoly keretében kezeibe adom a kis Tanist. Mikor már figyelmét teljesen leköti a kis csöppség, én is az ágy szélére kuporodok, Mitsuko mellé. Kezemmel pedig fáradt kedvesemet cirógatom.*

* Mitsuko mellett fekve figyelem örömét, amikor gyermekünket karjai között fogja. Én se tudom visszafogni magam, hiszen apa lettem!*
~Még nincs egy éve, mikor rettegve menekültem egy hasonló kijelentés elől, de azóta, sok minden megváltozott.
~Visszagondolok arra a kis fogadóra, ahol sikerült összefutnunk lassan már egy éve. Milyen elképesztő dolognak tartottam azt a tényt, hogy apa legyek és vállaljam is, és mennyire próbáltam menekülni ez elől. Erre most itt vagyok tőlem kevesebb, mint egy karnyújtásra az a nő, akiért hajlandó voltam megállapodni, sőt ami még meglepőbb, hogy ennek a nőnek a kezében ott pihen közös gyermekünk, és mindkettőjükhöz kötődöm.
~Furcsa így belegondolni mennyire megváltoztam ez idő alatt. Vagy inkább változtatott meg az az érzés, amit a mellettem fekvő elf iránt táplálok.
* Széles mosoly ül ki arcomra, miközben gondolataimba merülök. Közben továbbra is figyelem anya és fia első szemtől szembeni találkozását.*
~ Milyen csodálatos látvány.
* Csak akkor térek magamhoz, mikor Mitsuko kényelmesebb helyzetet vesz fel.
Kicsit én is közelebb húzódok hozzá. Sőt még mielőtt sikerülne meglelnie a megfelelő pozíciót, kezemet gyorsan átbújtatom háta mögött.
Gyengéden magamhoz ölelem kedvesemet,
Hamarosan Mitsuko keze végigsimítja arcomat, majd csókra invitálja ajkaimat. *
- Ügyesek voltunk drágám. Gratulálok neked.
* Kicsit érdekes volt ezt hallani, hiszen a munka oroszlánrészét ő végezte el. De attól még jót mosolygok vele, mikor újra megcsókol.*
- Hát igen! Mire mentél volna nélkülem?
* Teszem hozzá némi kuncogás társaságában, hiszen mindketten tudjuk, amit én ma itt elvégeztem, azt szinte bárki el tudta volna végezni helyettem, azonban ez az ő részéről már közel se igaz.
Meg is kapom érte a magamét, egy morcos tekintet társaságában. *
- Rendben! Rendben! Te is besegítettél.
* A kapott reakciónál már nem bírtam visszafogni magam, és halk nevetés tör elő belőlem. Majd amint észreveszem, hogy ő se veszi komolyan az elhangzottakat, egy csókot próbálok adni neki, azonban úgy tűnik, ez alkalommal ő akar játszani velem. Rövid közeledést követően elhúzza fejét, mint aki meggondolta magát. Meg is lepődök a dolgon, de hát megérdemeltem. Azonban, még igazán időm se marad feldolgozni az esetet, mikor feje ismét irányt váltva tapad ajkaimra. *
~ A kis cseles… !

- Rólad meg is feledkeztünk csöppségem.
* Mondja halkan.*
~ Hát igen ezt még meg kell szoknom …
* Gondolom, miközben apró csókot nyom Tanis kobakjára.*
- Le sem tagadhatja ki az apja.
- És a csoda.. aki odabent volt, most idekint boldogít minket…
- Még jó … Különben még elkezdenék gyanakodni.
* Jegyzem meg kis mosollyal az arcomon. Ez a mosoly addig nem is tűnik el arcomról, míg hozzám nem fúrja magát. Akkor se tűnik el, csak mibenléte változik meg.
Kezemmel én is kicsit magam felé húzom.
Ebben a helyzetben nézzük Tanist, mígnem végül elalszik anyja kezei között.*
- Elaludt.
* Mondom ki a nyilvánvalót. *
– Biztos elfáradt a megpróbáltatás alatt.
* Egy csókot adok kedvesem fejére, majd szabad kezemmel gyengéden elkezdem cirógatni.*
- Hunyd le a szemed.
* Adom ki gyengéden a parancsot. *
- Aztán nem csalunk!
* Ezt is csak halkan említem meg neki, nehogy felkeljen a karjai között pihenő gyermek.
Miután Mitsuko lehunyja szemeit, kezem továbbra sem hagyja abba a cirógatást, közben gondolataim újra elkalandoznak az életemen végbemenő változások felé. *
~ Apa lettem! Még mindig nem tudom teljesen feldolgozni, pedig már jó pár hónap állt rendelkezésemre, ennek megemésztésére, de most, hogy látom Tanist, teljesen más érzés …
* Miközben ezen gondolkodom, észre se veszem, hogy szerelmem is álomba szenderült. Egyetlen erre utaló jel, légzése. Rákérdezni viszont nem akarok, hiszen megérdemli a pihenést. Nem véletlen pisszent meg korábban is.
Végül visszatérek gondolataimhoz, miközben az alvókat nézem.*
~ Vajon milyen apa leszek? A saját példám nem ép a legjobb, hiszen egyedül nevelt. De ki tudja, lehet, pont emiatt láttam olyan példát, amit követni kellene …
* Már jó ideje fejtegetem kifele egyik gondolatomat a másik után, mikor kedvesem hírtelen megmozdul.*
- Jó reggelt!
* Súgom fülébe. Közben én is kicsit megmozgatom végtagjaim.*

* Figyelemmel kísérem szerelmem nyújtózását. Kicsit aggódok, hogy esetleg felébredhet Tanis a mozgolódásra, de szerencsére ez nem történik meg.
Így még a nyújtózkodó Mitsuko haját kicsit félrehúzom, hogy nyakára adhassak egy apró csókot. *
- Azt hiszem ez volt az utolsó csendes éjszakánk drágám.
- Remélem, hogy nem.
- Beteszem az ágyába, aztán készítek valami finom reggelit, mert nem tudom, te hogy vagy vele, de az én hasam már követelőzik.
- Jó ötlet, én is kezdek éhes lenni. Várj, egyek segíteni!
* Szólok utána halkan, miközben elindul letenni a csöppséget.
Még nyújtózok egy nagyot.*
~ Ááá, de nincs kedvem felkelni.
* Azonban már nem rajtam múlik, így nagy levegővételt követően kimászok az ágyból, s Mitsuko után eredek.*
- Majd az erős karjaid segítségével át kell vinnünk a kicsi ágyát a szobánkba a közelünkben, hacsak nincs kedved éjszakánként a sípcsontoddal keresni az esetlegesen az utadba kerülő akadályokat?
* Látom arcán a boldogságot, mely engem is jobb kedvre derít. Már el is feledkeztem a pár pillanattal korábbi szenvedésre, a felkelést illetően. Sőt az elkövetkezendő mozdulatok után, kinek lenne rossz kedve. Mikor az ember szerelme, karjait nyakam köré fonja, majd egy hosszú csókkal áldja meg az illetőt.*
- Szeretem az ilyen reggeleket!
* Jegyzem meg mosolyogva. Ez alkalommal én adok egy lágy csókot ajkaira. Közben kicsit magamhoz szorítom Tanis anyját.*
- Azt hiszem ideje nekilátni a reggelinek.
* Az arcom kicsit komorrá válik, hiszen ez azt jelenti, el kell engednem a szeretett teremtést. *
- Vállalom a cipó beszerzését.
* Folytatom immár mosolyogva, hiszen tisztában vagyok vele, hogy a reggeli elkészítésének legkevésbé macerás munkája ez. Azonban még nem szeretném, ha véletlen valami történne vele odakint. Kis szünet után folytatom.*
- De addig is … !
* Ajkaimat hírtelen ismét az övéire tapasztom, és el se engedem, míg csak bírjuk levegővel. *
- Most már tényleg indulnom kell, ha nem akarok egy szép nagy sort tudni magam előtt a péknél.
* Fájó szívvel engedem el szerelmem, majd el is indulok a pékhez.
Az úton semmi említésre méltó ne történik, így egy fél óra múlva érek vissza, kezemben a még meleg cipóval.*