Milyenek Lanuriában a sellők?
Lanuriában Sidney Hall: Lanuria című regénye tekinthető világleírásnak. Mint ilyen, a legtöbb információt tartalmazza erről a világról. Éppúgy a történelméről, ahogy a benne létező fajokról, azok egyedi tulajdonságairól is.
A sellők megjelenéséről az író által megírt verzió tekinthető hitelesnek, melyet a lenti részlet tartalmaz.
"Fojtott hangú szitkozódás hagyta el a mocsári törpe száját, amikor jobb kezét megpróbálta kiszabadítani a torzan vigyorgó sellő szorításából.
Két különös szerzet viaskodása volt ez. A sellő, az oldalából kinyúló, erőteljes szorítású csápok segítségével igyekezett berángatni prédáját a tóba. A törpe bal kézzel kaparászott maga mögött, minek eredményeként tenyérméretű kő keveredett a kezébe. Rögvest csépelni is kezdte vele ellenfele fejét.
Így ment ez jó ideig. A törpe lesújtott, a groteszk sellő feje megremegett az ütés erejétől, majd még eltorzultabb vigyorral, elszántabban húzta befelé áldozatát. Aztán stratégiát váltottak: a mocsári törpe csapott, és rúgott, a sellő pedig, minden őt ért támadásra ellenfele arculcsapásával válaszolt. Nem volt mindennapi látvány, ugyanis a sellő a farokuszonyát használta a pofozkodáshoz.
- Eressz el, te ocsmány giliszta! - sziszegte horkantás kíséretében a felbőszült törpe.
- Gyere! Gyere! – ismételgette két fejbe verés között a sellő.
Nem mintha szerencsétlen képes lett volna bármi mást is mondani. A tavi sellők ugyanis csak ezt az egy szót sajátították el, hogy magukhoz csalogathassák a gyanútlan vándorokat. Most sem történt másként. A sellő folytonos hívogatására csapdába sétált a rendkívül kíváncsi törpe.
- Gyere, te tepsibe való undormány! – rikkantotta a törpe, és hirtelen megfontolással beleharapott az egyik csápba.
Visítva próbálta lerázni a sellő, de nem volt képes megszabadulni ideiglenes koloncától.
Sikeres akcióján felbuzdulva a törpe, most a vállába mélyesztette fogait, mire a sellő, vinnyogó hangon elhadart valamit saját, érthetetlen nyelvén.
Ez volt az a pillanat, amikor a törpe mögött, zöldesen derengő, ködszerű képződmény jelent meg, és előlépett belőle egy tűzvörös hajú nimfa, egy kislány társaságában.
Az egymást csépelő felek döbbenten néztek az érkezőkre, majd a sellő, kihasználva a törpe figyelmetlenségét, berántotta prédáját a tóba. A nimfa értetlenül bámulta a fodrozódó víztükröt. Ideje sem volt végig gondolnia, mi történhetett, mert a vízfelszínen prüszkölve, krákogva, átkozódva felbukkant a törpe, hogy kievickéljen a partra.
- Ostoba giliszta! Legközelebb nyárson sütöm meg a bestiát. – fogadkozott a törpe.
Épp kiért volna a partra, amikor a sellő üvöltve utána hajította azt a követ, melyet ellenfele használt előzőleg. A törpe megpördült az éles hangra, így a kődarab pont homlokon találta. Egy szitokra azért még futotta elvágódása közben."
Tárgy: A sellők megjelenése 
2013-01-18, 8:59 pm