*Átvitte hát, noha engedményeket téve, akaratát Thalion úr. Legalábbis utolsó beszéde után, olybá tűnik, lezárhatóak a tárgyalások, s egy erősebb szövetség jön létre Lumel’Auvre és Olassië között. Ez pediglen az, miért megtette a hosszú utat a Sötét fenyves és Olassië erdeje között. A kézfogás mellé, az egyébiránt józan életű elf vezért vendéglátója ivásra szólítja fel, miként a helyi nemesek jelenlévő tagjait is. A nagyúr, jó diplomataként emeli is poharát, noha nem üríti ki teljességgel. A zene kezdetére Thalion úr első gondolatra inkább helyét foglalja el a teremben, mikoron az első táncosok is az asztalok, s a zenészek közötti térre érkeznek. A vezér homlokán kevesebb a ránc, ám ez részben a vér tündék italának köszönhető. Jól látható, hogy Halathial is csupán vezére pillantására, s arra vár, hogy egy magas rangú páros kezdje az első táncot, s utána csatlakozhasson ő is, Awey’dront felkérve. A pillantást Thalion szúrós tekintetétől meg is kapja.
Merilien halk nyögése bizony hamar megemeli Taltaur hormonjainak szintjét. Erős karja magához húzza még inkább az elf úr leányát. A férfi úgy érzi, oly jól működő tekintete, s szavai ismét hatással jártak, meg sem fordul a fejében, hogy talán a vér elf lány csábítása volt az, mi eddig vezetett. A lágy csókot a Taltaur viszonozza, majd a szenvedélyesebbeket is. Nem az a fajta, aki soká marad le az efféle dolgokban. Midőn Merilien átkarolja nyakát, a harcos kezei a lány derekára fonódnak, majd erős tenyerei a fenekére is. Azt simogatják, majd fogják is meg, miközben a karok a lányt húzzák hevesebben Taltaurhoz. Vágyait már korábban is felébresztette a lány, s épp különlegessége, hevessége az, mi megnyitotta az utat szépsége mellett Taltaurhoz. A férfi, ha a nő engedi, szájával hol az alsó ajkat, hol a felsőt, miközben a csók egyre forróbbá válik, s úgy érzi, nem csupán az ő alteste melegszik. Nem hívja az ivás, nem hívja a tánc, jóval izgalmasabb éjszakát remél most, e felszínes mulatságoknál.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Immár ismét szépen, csinosan, díszbe öltözve lépünk be a terembe. Taltaur oldalán sétálok és tekintetemmel megkeresem Aewy'dront, aki még mindig elmélyülten beszélget Taltaur harcos társával. Megmosolygom a jelenetet, majd tovább hordom a tekintetemet és meglátom, ahogy anyám Thalion úrral táncol. - Azt hiszem, az első táncot lekésted. - súgom kuncogva Taltaur fülébe a szavakat, ahogy a pár felé biccentek. Elég sokan táncolnak már, a zene is kellemesen lágy, így megfogom a férfi kezét és a táncparkett felé húzom. Ám hirtelen apám állja el az utunkat, és a férfitől a kezemet kéri, hogy ő vihessen először a táncparkettre. Bocsánatkérően nézek Taltaurra, majd apámba karolva sétálok a táncparkettre, hogy aztán kellemesen lejtsünk a zene ütemére. Remélem, hogy nem fog számon kérni, vagy éppen rákérdezni, hogy mit is csináltam és hol is jártunk. Bár gyanítom, hogy fényesen csillogó szememből és kicsattanó jó kedvemből utóbbit el tudja képzelni...
*Mire Merilien, s Taltaur visszaérkeznek, már tart egy ideje a tánc. Az első páros Sol’tis és neje voltak, hogy illő felvezetésben kezdődjön a bál. Mostanra már a nemesek is a parkettre érkeztek, s Aewy’dron és Halathial is visszaültek az első táncuk után, hogy beszélgetésüket ott folytassák, ahol a tánc kedvéért félbehagyták. Thalion úr, pontosan tudja, hogy ő az, akinek rangban a vér elfek urának feleségét felkérni illik, így is tesz, amikor már a főúri pár eleget táncolt egymással a parketten. Eközben a kellemes elf muzsika tovább szól. Sol’tis, magára maradva tekintetét körbejáratja a termen, s pillantása meg is akad egy most belépő páron. Lánya az és az egyik zöld elf küldött, aki Thaliont elkísérte. Látta, hogy Merilien kirohanása után ő indult el ura engedélyével, hogy nyomába szegődjön. Erőteljes alakja a vér tündék urának keresztülvág a táncolókon és a nemesek ügyesen kitérve adnak neki szabad utat. Csak a két csillogó szemű tünde veszi észre későn.* - Taltaur uram, megbocsátasz ugye, ha lányom kezét kérem egy tánc erejéig? *A kérdésfeltevés mutatja, hogy ha merne sem hagyna kifogásra lehetőséget Sol’tis Taltaurnak. Amikor Merilien apjába karolva a táncparkettre érkezik, a zene még mindig lágy oldalát mutatja. Sol’tis illő módon meghajol, s kezdődik is a tánc.* - Úgy látom, feldúlt vonásaid rendeződtek, Meri. Beszédem van veled. *Mondja halkan a vörös hajú lánynak, aki nem is olyan régen még a térdén lovagolt. Az idő olykor még az elfek számára is úgy el tud rohanni, mintha az emberek gyertyalángnyi ideje lenne csak kimérve nekik.*
- Üsse kő, egy arra érdemlegessel már eljártam a magam táncát. *Kacsint Taltaur vissza Merilienre, mikoron tekintete a leányét követve Thalion úr és a vértünde úrnő alakjára siklik. Olybá tűnik, a mulatság már elkezdődött, de nem is várt ő mást. Így van rendjén. Követi Merilient a parkettre, ám Sol’tis úr alakja megálljt parancsol neki.* - Természetes, a tánc az Öné, Sol’tis nagyúr. *Hajol meg udvariasan Taltaur, még bezsebelve Merilien pillantását. Más társaságát nem keresvén inkább az italok felé sétál el, ügyesen kikerülgetve a táncolókat. Thalion úrral találkozik tekintete, s biccent is felé. Régi harcostársak ők már, számos küzdelemben vettek részt vállvetve. Halathial társalgásba mélyült alakja is csendes mosolyt csal arcára, így inkább egy ital mellett az egyik félreeső helyet választja magának, honnét mégis láthatja azt a bizonyos vörös ruhába csomagolt észbontóan izgató testet.
Thalion úr egy ideje már Avaris partereként táncol. Midőn már kellő ideig vitték a kötelezőnek mondható kezdőtáncot Sol’tis és kedves neje, illusztris vendégük, Thalion Órëa kérte le a vér elf hölgyet udvariasan. A tánc kellemes, lágy dallamokra folyik, ám midőn a zenekar befejezi az épp aktuális szakaszt, új ritmus, s dallamok futnak a zenészek ujjai alatt, s fúvósaikból. A ritmus, mely ütemesebbé, szenvedélyesebbé válik, oly féle, mintha az eddigiek inkább a vendég zöld elfek habitusához illettek volna, a mostaniak pedig a házigazdák erőteljes, vadabb jellegét hordoznák magukban. A vezér, noha nem szokott ehhez, felveszi a ritmust. Nem maradhat eme fogadáson szégyenben, így könnyed mozgásába, mintha küzdőtéren gyakorolna, erőteljesebb, mozdulatokat is visz, noha egész mozgáskultúrájának ez esetben a harchoz köze nincs. Egyébiránt inkább várja már az est végét, hogy visszavonulva rendezhesse gondolatait. A gondok, melyek nem repültek el e vezéri homlok mellől, csupán arra várnak, hogy ismét számba vegye őket. Megoldásukhoz egy lépés volt az, mit most tett meg.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Ahogy belépünk a terembe, láthatjuk, hogy már javában folyik a bál, így az első táncról - melyet bizonyára a szüleim jártak - le is maradtunk. Végül is ez nem gond, remélem, hogy nem orrolnak meg rám/ránk ezért. Körbenézve látom, hogy Aewy'dron tökéletesen elvan, és megmosolyogva figyelem a lányt, ahogy lelkesen beszélget a másik elf kísérővel. Látom, ahogy Thalion anyámmal táncol, és azt, hogy apám közeledik felénk. Mosolyogva szorítom meg Taltaur karját, majd apámhoz lépek és egy lágy csókot lehelek az arcára, hogy aztán pukedlizve belé karoljak. Lágyan a parkettre vezet, majd táncolni kezdünk a kellemesen lágy ütemre, amit a zenekar játszik. Szeretem az elf zenét, annyira fennkölt, annyira dallamos és oly' kifejező, mint semmilyen más nép zenéje nem lehet. Apám megjegyzésére elmosolyodom és egy fél oldalpillantást vetek Taltaurra, aki hamarosan elindul a táncparkett széléről valamerre, hogy igyon egyet. - Igen... Sajnálom a kirohanásomat apám! - sütöm le a szememet. - De mond, mire jutottatok a vezérrel? - súgom, majd az ajtó felé nézek. - Vagy jobb lenne ezt odakint megbeszélni? - vetek egy oldalpillantást a vezérre is, aki úgy tűnik, hogy élvezi a bált, és anyám társaságát is, aki nevetgél.
*Sol’tis figyelmét sem kerüli el Merilien pillantása, követnie sem kell, hogy tudja, az éppen Taltaurra, Olassië hősére terelődik. Sol’tis megcsóválja a fejét.* - Egy diplomáciai tárgyaláson ilyen kirohanásokat nem engedhet meg magának Lumel’Auvrea örököse, Meri. *Sol’tis hangja azt a benyomást kelti, hogy a város ura még ennyi év után is ereje teljében van. Szavai mégis sugallhatnak mást is. Merilien sokszor inkább rá hasonlít, mint Avarisra. Szereti a nőt, de néha túl szelíd. Nem úgy, mint Merilien.* - Csak röviden… *Suttogja, majd karját nyújtja lányának, hogy kivezesse a teremből. Ha Merilien elfogadja, szinte észrevétlenül sétálnak ki a teremből. Sol’tis tudja, hogy a házigazda sokáig nem hagyhatja magára a vendégsereget, hamarosan vissza kell térniük.* - Megállapodtunk. A szövetségünk megerősítjük és küldünk egy állandó tagot Olassiëba, a tanácsba. Épp erről akartam beszélni veled, Meri. Ha úgy tudnád uralni a benned lévőt, akár te is lehetnél ez a követ, de így mást kell keresnem. Pedig időszerű lenne beletanulnod ebbe a szerepbe. Jól tudjuk, hogy milyen hosszú élet adatott meg nekünk, ám még az is véges és sem én, sem anyád nem lesz már fiatalabb. Gondolnunk kell azokra az időkre is, amikor már új erőre van szükség a város élén.
*A tánc lépésről lépésre folyik, s Avaris igen tüzes táncos az vér elfek tüzes zenéjéhez. A vezér figyelmét nem kerüli el, mily csillogó szemekkel járja Sol’tis asszonya, s ehhez Thalion úr is kellő partner. Látta, miként távozott a Merilien, s atyja a táncteremből, csak remélni tudja, hogy hamarvást visszatérnek, mivelhogy nem szándékozik soká tölteni az időt eme ünnepség keretein belül. A tárgyalás, az út, s a jó étkek is erősbítik az érzés, mely vendégágya felé húzza. Ám míg itt van, igyekszik képességeihez mérten a legjobbat kihozni belőle. Oly módon, miként csak lehetséges. Így táncol, s midőn a feszes tempójú elf zenét ismételten emelkedettebb, már-már fenséges tünde dallamok váltják, ő is ehhez mérten folytatja a táncot, melyet Avaris szemmel láthatón nem kíván félbehagyni. Thalion vezér gondolatai azonban egyre sűrűbben kalandoznak el szeretett népének sorsa felé. Miként a fiú is, kit nyugatra küldött Gilchanarhoz, úgy a jelen időben hozott döntések is befolyásolják ezt a sorsot. Nem tétlenkedhet, hogy majd egy napon a férfivá érett gyermekre maradjon minden teher. Mit elbír, elhordoz ő maga is.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Apám igen fontos dolgot akar mondani, így felajánlom, hogy menjünk ki az erkélyre. Belé karolva hagyjuk el észrevétlenül a termet, bár nem kerüli el a figyelmemet Taltaur és Thalion oldalpillantása sem. - Siessünk, hogyha nem akarjuk, hogy észre vegyenek minket. - súgom apám fülébe, majd az erkély felé vezetem őt, ahol néhány perce még bizony elég forró volt a hangulat. Kicsit megremeg az emlékre és talán enyhén el is pirulok, de igyekszem palástolni a hirtelen rám törő vágyat és tüzet. Elengedem apám karját, és úgy nézek a szemébe, hallgatva a szavait. - Én mint követ? Ezt nem várhatod el tőlem, apám. Nem akarok holmi nemesi bábuként állni a sakktáblán. Azt hiszem, hogy elég talpnyaló ebed van a nemesek körében, akik mind azért pitiznek, hogy egy kicsit több hatalmat adj a kezükbe. Én nem fogok és nem is akarok követ lenni, hogy aztán egy szép palotában növesszem a fenekemet és kimaradjak a világból. - csattanok fel kicsit hangosabban, mint kellene, majd lesütöm a szememet és elfordítom a fejem. - Meg akarom találni az ellenszert. Meg akarom végre ölni ezt a mágust, aki bennem él, hogy én is élhessem tovább az életemet. Ugye megérted, apám? - fordulok a férfi felé és lágyan megfogom a kezét. - Viszont Aewy'dron! Benne teljes mértékig megbízom és talán ő lehetne követ. Mit gondolsz? Akkor gyakrabban látogatnék el hozzá, és hoznék híreket nektek is. - mosolyodom el titokzatosan és habár apám nem tudhat a köztünk lévő kapcsolatról, azt tudja, hogy mennyire kedvelem az ágyasomat. - Már nem vagyok messze a megoldástól. Sendel városában van egy könyvtár és ott állítólag van egy tekercs, amely segíthet nekem. Néhány napon belül útnak indulok. - jelentem ki határozottan, és látható rajtam, hogy semmi nem tántorít el a célomtól. Szabadon akarok végre élni.
*Sol’tis megütődve néz Merilienre váratlan kitörése okán. Ehhez képest atyai türelemmel hallgatja végig, s csak utána, mint kis korában, ha eltúlozva és tévesen reagált, szól neki.* - Hm…talán nem említettem, hogy nem téged küldelek? Viszont arra jó lett volna, hogy beletanulj a diplomáciába, és hogy hogyan kell mozogni nemesi körökben. Talán ott is találhatsz valamit, ami jó a mágus ellen. Emellett nincs az ember lányánál megbízhatóbb. Pont a hatalomvágy az, ami miatt nem szívesen választok mást. Akik itt mosolyognak a mulatságon, nem mind azért vállalnák, mert a vér elfek érdekeit mindennél előbbre valónak tartják. Ám Aewy’dron talán mégis jó választás lehet. Sendelbe tartasz? Úgy hírlik, oda élőnek fővesztés terhe mellett ajánlott csak belépni. Ám ha te úgy látod jónak, biztosan jó úton jársz. *Aewy’dron csak egy ágyas. Vajon mennyire járatos a politikában, s abban, hogy mit jelentenek az elejtett szavak, a megjegyzések, amiket a zöld elfek egymás között szólnak.* - Nem is tudtam, hogy Aewy’dron ilyen képzett a politikában és a diplomáciában. Úgy véled, alulértékeltem eddig? Fel tud szólalni, ha úgy érzi, hogy Lumel’Auvre érdekei ellen való dolgot lát kibontakozni? Mer harcolni az érdekeinkért a többséggel szemben is?
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Látom, ahogy apám meglepődve néz rám, vagy talán döbbenten? Nem is tudom, de nem is érdekel. Egyszerűen csak elmondom a véleményemet, habár lehet, hogy nem túl illő módon. Végül atyai nyugalommal válaszol is. - Nem akarok diplomáciát tanulni, apám! Egyszerűen nem érdekel, hogyan kell úgy viselkedni, hogy az a nemeseknek megfeleljen. - fintorodom el és megrázom a fejemet. - Én nem ilyen vagyok! - jelentem ki kicsit megtörten és mélyen belenézek apám szemébe. Pontosan tudja, hogy ez nem való nekem. Végighallgatom a mondandóját, és megcsóválom a fejemet. - Köszönöm a bizalmat, apám! - hajtok fejet és kicsit el is mosolyodom. - De nem hiszem, hogy bármit megtudhatnék ott a mágusomról. - rázom meg a fejemet. Biztos vagyok benne, hogy a sok nemes seggnyaló talán nem is használ mágiát, csak olvasgat, és dőzsöl egész nap. Mindig is utáltam az ilyen nemes tanácstagokat. Hogy tud jó döntést hozni az, aki még talán a népét sem ismeri? - Igen, Sendelbe. Bízz bennem apám, én visszatérek! És remélem, hogy a pecséttel a zsebemben. - fogom meg a férfi kezét lágyan és egy mosoly szökik az arcomra. - Aewy'dron igen jó diplomáciai érzékkel rendelkezik. Rengetegszer jött velem, hogyha valamit hírül kellett vinni, és a legtöbb tanácskozáson, ahol én voltam, ő is ott volt velem, igaz, hogy csak a háttérben. Én bízom benne apám! De persze, ha van más jelölted...- mondom határozottan, majd kérdőn nézek a férfire. Vajon van valaki, aki esetleg jobb lenne Aewy-nél? Gondold meg, kérlek! Hamarosan indulok Sendelbe. De ígérem, hogy visszatérek! - mosolyodom el és csókolom meg apám arcát, majd belekarolok. - Ne várakoztassuk tovább a népet és szerintem Thalion úr is hamarosan le szeretne feküdni. - mondom, és hogyha apám nem akar mást mondani, akkor megindulunk a bálterem felé.
*Sol’tist Merilien szavai kiábrándítják. Jóllehet, tudta eddig is, hogy lányából hiányzik az ambíció, de néha az elf sem tagadhatja meg azt, hogy hova született.* - Aki nem halad a világ elvárásaival, hanem szembehelyezkedik velük, előbb-utóbb elvész. Lumel’Auvrea vezetőjének nem csak jó harcosnak kell lennie és mágiánk jó ismerőjének. Tudnia kell egy tárgyaláson szalonképesen részt venni. Ha te nem akarsz ennek a terhes felelősségnek megfelelni, talán új örökös után kell néznem, aki igen. *A vér tündék urának hangja megkeményedik az utolsó néhány mondatra. Ő jól tudja, hogy városuk lakóinak száma enyhén szólva sem emelkedik az utóbbi időben, s ha nem mutatnak nyitottságot népük többi ága felé, egy támadás akár végzete is lehet rájuk, hiába olyan jó harcosok. Ám ha ő már nem tudja korának okán beölteni ezt a posztot, és vér szerinti örököse nem akarja, szükség lesz valakire, aki talán nem leszármazottja, de megteszi, amit meg kell.* - Egy jó vezető nem csak azt teszi, meg, amihez kedve van. Tudni kell áldozatot hozni a vezetettekért. Nem Olassië miatt mondom, hanem Lumel’Auvrea miatt. Talán eljön az a pillanat, amikor valakinek a nyomomba kell lépnie. Gondold ezt át még egyszer. Merilien! Olassiëba pedig mehet Aewy-dron, a te ajánlásodra. *Karját nyújtja a Meriliennek.* - Menjünk hát. A zöld elf vezér mögött hosszú út áll. Ne várassuk sokáig!
*Az idő, mely tán már ólomlábakon jár, végül csak elhozza ama pillanatot, mikoron Sol’tis és leánya, Merilien újfent belépnek a táncterembe. Thalion úr hagy még némi időt, hogy ne tűnnék úgy, mintha rájuk várt volna, eközben Avarist táncoltatja még. Majd, midőn már kellően elégnek érzi, megköszöni a táncot, a nemes hölgynek, s ha nem kéri fel senki, hát helyére kíséri, az asztalfő mellé. Ő maga Sol’tis, s Merilien társaságát keresi, de szúrós pillantása, mely már korábban is felfedezte Taltaur és Halathial hollétét, most mindkét harcosát megtalálja, s azok felé jelzést is küld. Szálfa alakja hamarvást Sol’tis előtt leledzik már, s szóba is elegyedik a vértündék urával, miközben fejét meghajtva üdvözli a még karján vezetett leányát is.* - Sol’tis uram, köszönöm e kellemes mulatságot! Az ételek, italok, a zene, s a társaság is kiváló volt, bizton nyilatkozhatom harcosaim nevében is, ám az út hosszadalmas volt, s úgy vélem, itt az ideje, hogy visszavonuljunk kipihenni annak fáradalmait. Eközben Taltaur is megemelkedik a sarokból, hová italával elhelyezkedett korábban, s Halathial is szabadkozva búcsúzik Aewy’drontól, bizonygatva, mennyire élvezte a hölgy társaságát.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Hallgatom apám szavait, és habár tudom, hogy nem egyezik a véleményünk, rosszul esik, hogy valaki mást akar a helyére és nem engem. Talán mégis bele kéne ásnom magam a diplomáciába? De ha annyira gyűlölöm... Kicsit kimérten nézek apámra: - Hogyha mást akarsz a helyedre, megértem. - nézek mélyen a szemébe, ám láthatja, hogy mennyire bánt ez az egész. - De anyám nem biztos, hogy örülni fog neki. - jelentem ki csak úgy mellékesen, és többet nem szólva indulunk be a terembe, ahol hamarosan Thalion Nagyúr csatlakozik hozzánk. Lesütöm a szememet és igyekszem nem nézni a vezérre, hiszen még mindig nem tudom, hogy milyen véleménnyel van rólam, és a kifakadásomról. Látom, ahogy int a két harcosnak is, és Taltaurra vetek egy lány, hívogató mosolyt. Hogyha Thalion elbúcsúzik, apám bizonyára elvezeti a lakosztályáig. Ahogy Taltaur elsétál mellettem, lágyan megsimítom a kezét. - Tudod, hol a szobám. - súgom a fülébe lágy, izgató hangon, majd egy buja mosollyal lépek el tőle és hagyom, hogy visszavonuljanak a lakosztályukba, én pedig Aewy'dron és anyám mellé telepedek, hogy kicsit kibeszéljük a férfiakat, és a bál szépségét, majd hamarosan mi is aludni indulunk.
*Sol’tis lánya szavaira csak vállát vonja meg. Avarist ismerve megbékél, ha így lesz. Ő sem akarhatja, hogy a sok év munkáját kockára tegyék azért, mert az következő vezető nem akar, vagy nem tud tárgyalni, diplomáciai készség híján. Bármennyire fájna neki is, ha Merilien nem alkalmas vezetni ezt a várost, más kell keresnie a helyére, amikorra eljön az ideje. A vezér látja, hogy Thalion úr is befejezi a táncot és helyére kíséri Avarist. Nejére pillant, majd az felé közeledő zöld elfre. Sol’tis is meghajtja fejét Thalion úr üdvözlésére, majd végighallgatja a vezér szavait.* - Örülök, hogy elnyerte tetszésetek bálunk, Thalion nagyúr. Természetesen, pihenjétek ki utatok fáradalmait! Holnap is lesz nap, s a város ugyanúgy fogad majd holnap, mint ahogy ma. *Ha a vezér távozik, Sol’tis fogadja ő és kísérete üdvözlését, aztán vet egy pillantást Merilienre. Enyhén megcsóválja a fejét, de kemény arcán már mosoly játszik közben. Ez az ő lánya. Aztán ő is leül beszélni az egyik idősebb vér elf nemessel. Van mit megvitatni, s csak utána fogja felvenni a kapcsolatot Aewy’dronnal, hiszen hallgatni tud ő lányára is. Beszélni fog az említett lánnyal és utána dönti el, hogy őt küldi-e Olassiëba.*
*Thalion úr Meriliennek csupán meghajtja fejét. Nem szól neki, s még csak magatartásával sem tesz megjegyzést a leány korábbi viselkedésére. Inkább már pihenni térne. Ezt sugallják szavai is, mik jelzik, fáradtak ő is, s harcosai is. Kíséretének többi tagja már bizonyára megpihent, hogy ha a nagyúr másnap útra kél, éberen, s kipihenten kísérhessék. Taltaur odapillant Merilienre, s mintegy mellékesen elejt egy fél mosolyt, noha nem annyira nyilvánosat, mint azt teszi a leány.* - Köszönöm, s kellemes pihenést kívánok neked, s udvarodnak is, Sol’tis uram. *Hajtja meg fejét, miként Taltaur, s Halathial is, majd hármasban távoznak a teremből a vér elfek urának parancsára melléjük szegődött szolgálót követve. Mikoron szállásukat elfoglalják, a vezér elébb vesz egy forró fürdőt, majd midőn már mind elkészültek, leülnek csendben az asztalánál álló gyertya mellett, s csendesen megvitatják a történéseket. A vezér nem rejti véka alá, érdekli két harcostársának minden gondolata, így halkan, ámde hosszasan beszélgetnek mind Lumel’Auvreáról, mind pedig a vér elfekkel folytatott tárgyalásokról. Taltaurnak is beszámolnak róla, miként alakultak az események, s néhány szót ő is szól arról, mit látott a tanácstermen kívül. Midőn ez véget ért, a két harcos is távozik aludni, ám egyikük, bizonyos Taltaur, hamarvást útnak indul egy már megismert szoba felé. Az őröknek barátságosan int, s miként ismerik őt, visszaintésen kívül nem történik semmi. Merilien szobájának ajtajánál diszkrét kopogást ejt meg az ajtón, várva, hogy bebocsátást nyer-e.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Megérkezvén a bálterembe, Thalion elengedve anyámat jön oda hozzánk és fejet hajt nekem. Kicsit elpirulok és igyekszem nem zavartan viselkedni, inkább nem szólok semmit és nem reagálok semmit. Figyelem a vezér arcát és szavait, ahogy megköszöni a bált. Valóban szép bál volt, a szakácsok és a díszítők kitettek magukért, és én is jól éreztem magamat. A szemem Taltaur felé rebben, majd a követség aludni indul a szobájuk felé. Még egy utolsó csábos pillantást, egy hívogató mondat hagyja el a számat és kicsit még élvezve a bált leülök Aewy'dron és anyám mellé, hogy kicsit kibeszéljük a férfiakat. Apám is tanácskozik még néhány nemessel, de hamarosan a bálnak vége szakad, hiszen a díszvendég már elment. A bortól mámorosan, halkan nevetgélve indulunk meg a szobám felé Aewy'dronnal, és együtt fekszünk le a szobában. Nem sokat sikerül azonban aludni, mert Taltaur hamarosan kopogtat és be is slisszan a sötét szobába. Már vártam... Nagyon is. Így hát Aewy'dron tapintatosan átmegy egy másik szobába, mi pedig kiélvezzük egymást - ismét - reggelig...
//Regélővel megbeszéltem, hogy e körben kimarad. //
*A reggel, mint besurranó tolvaj lopakodik a szobába, melyben Merilien, a vér elfek urának leánya, s Taltaur, Olassië hőse pihen. Az éj éppoly hevesen telt, mint az est, midőn a tanácskozást elhagyva egymásnak örült a két elf. Taltaur, ki még aludni látja a leányt, szinte hangtalan kel, ölti magára öltözetét. Nem kíván köszönés nélkül távozni, ám ébrenlétének egy részét épp ama tényen rágódva töltötte, miszerint ő csupán harcos, s nem ígértek semmit Meriliennel egymásnak. Kellemes éjt töltöttek el, ám tudja, hol a helye, s távozik is, éppoly büszkén, miként érkezett. Ha Merilien és éberen figyel már, hát szavakkal, ám ha még az igazak álmát alussza, csupán egy csókkal a szenvedélyes leány homlokára, búcsúzik.* - Óvjanak az istenek, s leld meg, mit úgy keresel, Merilien! *Thalion nagyúr éje, mint mindig, most sem volt felhőtlen, s túl hosszúnak sem mondható. Elméje már a további lépések körül járt, s nem utolsó sorban Onoria felé is. A főpapnőben bizodalma, annak ellenére, hogy épp városát mentették Lanuria seregei, nem áll biztos lábakon. Bizton állítható, hogy nem a szövetség az, mivel baj akad, sokkal inkább eme éltes főpapnő, kit sosem lett volna szabad e sok népből álló birodalom élén hagyni. Mert ott van, hisz a Tanács elnökeként befolyása messze túlmutat e hatalomvágyó nőszemély tényleges érdemein. Taltaur, s Halathial kopogtatnak ajtaján diszkréten, s a nagyúr hamarvást engedi is őket beljebb. Csupán fertályóra telik el, mikoron elhagyják szállásukat. Már várják őket, s a fogadóterembe vezetik, hol bizonyára Sol’tis, Avaris, s tán még Merilien is jelen vannak már. A Thalion fejét meghajtja, mielőtte szavakkal is köszöntené a jelen lévőket. Harcosai, kik kíséretként jelen voltak, lovaikat igazgatják a vér elfek városában. Indulásra készülnek.* - Meg kell köszönnöm, a szíves vendéglátás, miben városod részesített, Sol’tis uram, s újfent kifejezem örömöm is, hogy megállapodásra jutottunk. Ám távozásom nem tűr halasztást, hisz oly sok még a tennivaló!
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
A lopott este és éjszaka valóban olyan jól telt, mint a bál előtti lopott óra, melyet együtt töltöttem Taltaurral. Izgalmas férfi tele titokkal és elfojtott vággyal, hiszen sejtem, hogy habár izmos, férfias és helyes elf, nem sokszor tart nőt a karjai között, hiszen nagyobb és nemesebb feladatai is vannak. Így hát jól kiéltük egymáson a vágyainkat, és bizony nem sokat aludtunk az éjszaka, ám pont eleget, hogy a férfi biztos tartással tudjon ülni a lovon, amíg haza nem érnek. Sajnálom, hogy ilyen hamar elmennek, de az este még lágy suttogással adom Taltaur tudtára, hogy találkozunk még, együtt töltünk még ilyen feledhetetlen éjszakát és egy vörös ékkőből készült láncot adok neki, titokzatos mosollyal jegyezve meg, azért még megkeresem. Remélem hát, hogy a férfi valóban nem felejt el engem, és találkozunk még valamikor... Valahol... Reggel - még elfhez mérten is - halk léptekkel készülődik az elf férfi, így nem ébredek fel rá. Néhány órával később rohan be sebesen Aewy'dron, hogy bizony az elf urak menni készülődnek, és zokogva borul a nyakamba, hiszen Halathial adott neki egy gyűrűt, és várja hozzá. A lány persze nemet mondott, mégis tudom, hogy sokáig boldogtalan lesz a férfi miatt, és immár biztos vagyok benne, hogy őt kell küldeni küldöncként, hogy együtt lehessen a harcossal. Felöltözök rózsaszín selyembe, hajamat kontyba tűzöm, és úgy indulok útra, de nem köszönök el az elfektől, inkább az erkélyre sétálok, ahonnan lelátok a kapukhoz. Hogyha Taltaur felszállva a lovára hátranéz, akkor láthatja vékony alakom, ahogy alig takar valamit a selyem, ahogy fújja a szél a palástot, és ahogy titokzatos búcsú mosoly szökik az arcomra. A nyakamhoz nyúlok, majd integetek a férfinek, és figyelem, ahogy a lovaikat elnyeli a sötét erdő.
//Én már ezt zárónak gondoltam. Nagyon széééépen köszönöm a játékot, naggggyon élveztem! A nyakláncért még tényleg elmegyek! //
*Reggelre virradva Sol’tis, s Avaris korán ébred. Az előző éji mulatozás nem vett ki sokat, hiszen nem első alkalommal vettek már részt hasonló mulatságon. A Sötét fenyves hajnali, csípős levegőjében már a városba tartanak palotájukból, ahol Thalion úr és kísérete megszállt. Nem kell sokáig várniuk, hogy már szinte menetkészen tűnjenek fel előttük. Sol’tis nem ébreszttette fel Merilient, úgy volt vele, hogy nem kell, hogy jelen legyen. A tárgyaláson nem vett részt, s ahogy látta, gyorsan összemelegedett a vezér egyik magas rangú kísérőjével. Thalionnak mondania sem kell, hogy látogatása, s még inkább annak oka, rejtve marad. Neki is érdeke, hogy a vezérrel jóban legyen.* - Részünkről az öröm, hogy ellátogattál kíséreteddel hozzánk, s a tárgyalások eredménye sem hagy kívánni valót maga után. Jó utat kívánunk neked, s kíséretednek is. *Látja, hogy lánya is megjelent a küldöttség távozásakor. Más most ő sem tehet, mint Eclair figyelmébe ajánlja a csapatot.*
*Hamarvást már lovon ülve történik a búcsú. Tán kissé sebes, s a megfontolt elfekhez mérten megfontolatlannak is tűnhet, ám mégsem az egészen. Thalion úr sietségének csupán az oka, hogy okafogyottá vált itt tartózkodása, s a tenni akarás hajtja, mint mindig, hogy népét visszavezesse oly magasságokba, hol régen, évezredekkel korábban volt.* - Köszönöm, Sol’tis uram, Avaris úrnő, s várjuk a megbeszéltek szerinti küldöttet! *Nyergében ülve fordítja lovát a városon kívülre. Jól tudja, hogy nappali sötétség jellemző eme fenyvesre, s ha át akarnak vágni rajta, éppoly egyszerűen választhattak volna éji indulást, mint reggelit, ám kellett a pihenés a hosszú út után. Könnyen lehet, hogy csekély számú csapatuk kint fog visszaúton éjszakázni valahol a Sárkány-hegység, s a nimfák erdeje között a szabad ég alatt. Nem zavarná Elonar úrnőt, s népét kizárólag férfiakból álló csapatával, hisz jól tudja, miféle törvényeket bízott rájuk Izra, eme csodás teremtmények istene, egyéb uradalomba, esetleg faluba pedig be nem teszi lábát, hisz útjáról mennél kevesebb tanút kíván hagyni. Szeme előtt már nem tűnik fel a rózsaszínbe öltözött vér tünde hölgy, mikoron hű lovát, Amartont megülve elindul a kijárat felé. Taltaur, lovára felszállva kutató tekintetét járatja körbe. Noha semmit nem ígértek egymásnak, csupán későbbi találkozást, lelkének jóleső érzéssel szolgálna, ha Merilient megpillanthatná. S olybá tűnik, eme ki nem mondott kívánságát Eclair, vagy netán Helna meghallgatta, a rózsaszínű ruhán, s a felette a vörös kontyot viselő karcsú alakot megpillantja az erkélyen. Nem szól semmit, ám ruházata belső zsebéhez nyúl, enyhe mosoly villan át arcán, miközben érzi kezének érintése alatt a vörös ékkövekből készült láncot, melyért majd ígérete szerint a vér elfek urának leánya eljő majd. Ezután a nagyúr után fordul, s könnyed ügetésben hagyja el ő is ura nyomán Lumel’Auvrea városát.*
//Én is nagyon élveztem és remélem, is, hogy eljössz azért a láncért Köszönöm szépen a játékot!//
*Lumel’Auvrea városa békésen pihen a sötét fenyves ölelő hidegében. A vér elfek mágiája megóvja a fekete boszorkány átkától, s így odabent sem a fojtogató sötétség, sem a halál ígérete nem hat oly elemi erővel, miként odakint. A vér elfek cellájában egy barnás bőrű, obszidián hajú férfi ébredezik. Sajgó fejfájás kíséri szemének nyílását. Ha kérdi az őrtől, ki a cella túloldalán pihen, hogy került ide, s hol is van pontosan, hát választ kap tőle.* - Lumel’Auvrea ez, a vér elfek meghitt otthona. Légy hálás, hogy élsz! Őrjáratunk a fenyves szélén lelt rád úgy, miként most ébredtél. Valaki bizonnyal halálod kívánta, hogy oda helyezett. A fekete boszorkány nem kímélte volna élted, s ama állapotban védekezni sem lett volna esélyed. *S ha már magához tért a férfi, hát az őr, magas, duzzadó izomzatú (elf mértékhez mérten, természetesen), vörös hajú, ében szemű férfi, kérdést is intéz hozzá.* - Mégis mi okból kerülhettél a Sötét fenyves széléhez, hová nem jön, csak az, ki a halált vágyja? Háborús időket élünk, Solt’tis nagyúr alapos vezér, csupán annak köszönheted élted, hogy nem hagy idegent határaink közelében.
A csend, mely a városon ül, maga is vészjósló, noha Merilien nem juthatott volna másképp a fenyvesbe, semmint a közeledő ork hadsereg mellett. Ha ügyes volt, túlélte az ork felderítőket, előörsöket, s immár a városban van. Szerencsésen járta meg Orod Opelë tűzbe fulladó jeges városát, s hozott hírt is ama város ostromáról. Apja, Sol’tis, s anyja, Avaris örömmel fogadta őt, s meghallgatták szavait, noha Sol’tison, mint általában, nem látszott a viszontlátás öröme. Aewy’dron, a nő kebelbarátnője nincs a városban. Olassiëban képviseli a vér elfek nemzetségét.
//Üdvözlök minden kedves résztvevőt a mesében!
Sargon oda érkezhet, ahová gondolja, mivel nem kaptam előzetesen tőle infót, Carnë pedig megbeszélés alapján később csatlakozik majd be. Nill, Merilien Lumel’Auvreába, Arveleg, Daxa, Kesa, Nawa, Arash, Jeremy pedig a fenyvesbe írjon.
Élvezetes játékot kívánok mindenkinek!
Mesélő//
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Néhány napja érkeztem csak haza Orod Opelből. Sajnos a város elesett, és örülhetek, hogy élve megúsztam a dolgot és immár itthon tölthetem a napjaimat többnyire pihenéssel és megbeszélésekkel. Hiszen elhoztam a hírt, amit már apám és az egész város tudott: az orkok és a sárkányok támadnak, hadseregeik pedig hamarosan elérik a Sötét fenyves ezen részét is. Meg kell hát védenünk magunkat, ezért számos hadi megbeszélés volt ez ügyben. Sajnos személy szerint én nem értek ehhez, így inkább anyámmal és a nemesi nőkkel voltam, igyekezve rendbe rakni a várost és felkészülni az elkerülhetetlenre: a csatára, mely hamarosan eléri szeretett városomat is. Bár bízom benne, hogy elf testvéreinktől kapunk segítséget, de ha nem, akkor is megvédjük a városunkat. Muszáj lesz, hiszen nem hagyhatjuk, hogy Lumel'Auvrea a porral legyen egyenlő!
//Bocsi, nem nagyon tudok még mit írni, én ott leledzek a városban.//
*//Nill// Lumel’Auvrea városa békésen pihen a sötét fenyves ölelő hidegében. A vér elfek mágiája megóvja a fekete boszorkány átkától, s így odabent sem a fojtogató sötétség, sem a halál ígérete nem hat oly elemi erővel, miként odakint. A vér elfek cellájában egy barnás bőrű, obszidián hajú férfi ébredezik. Sajgó fejfájás kíséri szemének nyílását. Ha kérdi az őrtől, ki a cella túloldalán pihen, hogy került ide, s hol is van pontosan, hát választ kap tőle.* - Lumel’Auvrea ez, a vér elfek meghitt otthona. Légy hálás, hogy élsz! Őrjáratunk a fenyves szélén lelt rád úgy, miként most ébredtél. Valaki bizonnyal halálod kívánta, hogy oda helyezett. A fekete boszorkány nem kímélte volna élted, s ama állapotban védekezni sem lett volna esélyed. *S ha már magához tért a férfi, hát az őr, magas, duzzadó izomzatú (elf mértékhez mérten, természetesen), vörös hajú, ében szemű férfi, kérdést is intéz hozzá.* - Mégis mi okból kerülhettél a Sötét fenyves széléhez, hová nem jön, csak az, ki a halált vágyja? Háborús időket élünk, Solt’tis nagyúr alapos vezér, csupán annak köszönheted élted, hogy nem hagy idegent határaink közelében.
Avaris nyugalmat erőltet orcájára, s úgy néz leányára. Büszke Merilienre, oly leány lett belőle, amilyenre vágyott. Ezúttal már az ő keze ügyében is akad fegyver, mi mutatja, Sol’tis, s azon elfek, kik a fenyvesben épült titkos városban vannak, semmit nem bíznak a véletlenre. Felkészülten várják még azt is, hogy az ellenség betör majd a városba, s a harcosok nem lesznek képesek minden nőt, gyermeket, s öreget megvédeni.* - Azt hinnéd, ez a pillanat sosem jő el, hogy Elsga pusztulása után oly menedéket építettünk itt fel, hol biztonságban élhetünk. *Tűnődik a hercegnő anyja. Sol’tis hetekkel korábban kapott egy madarat Olassiëből, Thalion úrtól. Abban a zöld elf vezér azt fejtegette, mily ork haderő tart nyugatnak Ambaron elpusztítása után. Nem gondolták, hogy a fenyvest vennék célba, hisz Hëmyl gondoskodott róla, oda élő be ne akarja tenni a lábát. Most mégis a város védelmére készülnek, s a fenyves széléhez közelítenek az orkok. A Sárkányok völgyének bejárata sem fekszik túlontúl távol, onnan várták volna a támadást, mi végül másfelől érkezik. Avaris feláll, s az ablakhoz sétál. Belülről most még meleg, aranyszín fény tölti be a mágia által óvott várost, mintha délutáni nap világítaná meg.* - Ha betörnek, harcolnunk kell majd nekünk is.
*A város szélső falain álló őrök figyelmesek lesznek egy robajra, mit a kőből emelt fal kiemelkedése, a fenyők gyökereinek roppanása, s az avar hullása is kelt. Lőni azonban nem lőnek rá, nem akarják elárulni városuk helyét nyilaikkal, netán mágiájukkal. Csupán megjegyzik, merről érkezett a hang. A harcosok közül többen is íjaik idegére helyezik első vesszőiket, s elszánt pillantással szemlélik a sötét erdőt.
Sol’tis maga járja körbe vezérei kíséretében a falakat, s ad egy-egy bátorító bólintást a tiszteknek. Páncélban van, fegyverei oldalán, s immáron csupán sisakja nem fedi még fejét. A város felkészült az ostromra, s ideje, hogy maga is elfoglalja helyét, ahonnét irányíthatja majd a védelmet.*
Merilien Lumel'Auvrea Vér elf
Hozzászólások száma : 335 Életkor : 737 Munkahely : Vérelfek vezetője, vérelf-hercegnő
Örülök, hogy újra itthon vagyok, ám annak kevésbé, hogy csatára jöttem haza. Nagyon hálás vagyok, hogy túléltem Orod Opele ostromát, habár Arath még mindig nem épült fel teljesen. A gyógyítók ezernyi kenőccsel kenegetik égett, és egyéb sebeit. Az én kezem is be van kötve, valamint a hátamon van egy kötés, de én sokkal jobb állapotban vagyok, mint segítő társam. A legtöbb harci sebesülést ő kapta, hiszen védeni próbált. Szerencsére kipihentem magam, a mágiám visszatért és az izmaim is lassan helyre állnak, készen egy újabb megmérettetésre. Apámat már két napja nem igazán láttam, tudom, hogy a szívén viseli a város sorsát, ahogy egy jó vezetőhöz illik. Tudom, hogy odakint rója a köröket a védelem mellett és biztatja őket. Büszke vagyok rá, ám megremeg a szívem, ahogy belegondolok: az első támadást akár ő is kaphatja. Időse már és habár jól forgatja a kardot, és erősen fogja az íjat, mégis féltem ő. A palota nagy termében várakozunk anyámmal és néhány nemessel, akik egyelőre még nem fogtak fegyvert, csak a katonáikat, testőreiket küldték a város védelmére. Egyszerű bőr nadrágban vagyok, ingben, bőrvértben, csizmában. Oldalamon a kardom és néhány tőr foglal helyet, valamint egy pár gyógynövény, rongydarabok a gyors gyógyításhoz. Hosszú, vörös hajam kiengedve omlik a vállamra és a hátamra. Nem kötöm össze, így határozottságot sugall, habár tudom, a harcban zavarhat. Anyám az ablaknál áll, majd felénk fordulva szólal meg. - Természetes, hogy védeni fogjuk a városunkat, anyám! - állok fel az egyik székről, majd lassan a nő mellé sétálok és átkarolom a derekát, fejemet a vállára hajtom. - Féltem apámat. De tudom, hogy ott a helye kint. Büszke vagyok rá! - kúszik egy apró, szomorú mosoly az ajkaimra, majd hátranézek. A nemesek idegesen toporognak, beszélgetnek, senki nem nevetgél, habár ez nem is annyira jellemző ránk, vérelfekre. Mi mindig is hűvösek, határozottak és csendesek voltunk. Most sincs ez másképp, ám érezhető, hogyan telepszik rá a városra a várakozás hangulata. - Ám meg kell szerveznünk a menekülést is. Mit fogunk csinálni a gyerekekkel, édesanyákkal? Van valahol egy hely, ahol menedékre lelhetnek a csata alatt? Olassie, talán? - nézek kérdőn a nőre, hiszen erről még nem kaptam információt.
*Szemeim követik a katonák mozgását, várok még nincsenek elegen. S csak gyűlnek össze kezem már majdnem indítaná a zsáknyi füstbombát mikor feltűnik valami. Egy őrjárat, avagy még hízelgőbb célpont talán egy szemle. A naiv uralkodok szeretik körbe járni népüket mielőtt még a sírba vezetnék őket. Várok hát, hogy elég közel érjenek. Bár az óriással biztos el tudnám vetni oda de nem vagyok benne biztos, hogy eltalálnám. Másik kezemmel újabb lyukra szórom a port, amin most kana is tisztán láthatja a célt, mutatok a társaság felé. Elég zsíros célpont, s még nem számítanak támadásra. Elvégre az orkok még messzebb járnak tétovázásuk miatt. Kana emeli kezeit miben két-két bomba van, örvény kezdi körbe venni. Majd kezem jelt ad, másik viszont egy nagyobb tömeg felé hajítja az egyiket mit kikapok a zsákból. Kana eme szent pillanatban varázslattal megsegítve hullajtja az assasinok haragját, haláli pontossággal azokra kik épp a járaton vannak. - Széllökés... - Az óriás... *Suttogja a két hang szinte teljesen egyszerre majd száját nyitva hagyva a zsáknak dobom el a sorakozó katonák fölött a zsákot, s Jeremy kezéből kiragadom az övét. S futni kezdek. Kana végig kíséri szemeivel a gyors gömböket, a mágia garantálja, hogy célba jussanak, ezután kinyitja a zsákot, varázslattal taszítja azt tovább azon irányba melyen én futok. Majd Jeremyre pillant, felfedezték őket. S azok kik feleszméltek a hirtelen füstáradatból máris tüzet nyitnak rájuk. Kana Jerryre kiált. - Ugorj! *Veti le magát az ágról karjait széttárva, s két fa között bepozicionálva elsuhan közötte. Hát erre volt az első próba, a legmagasabb várakból is ki lehet jutni. Kernon várja már az érkezést, tenyerét a földre rakja egy csúszda jön létre a két fa között, pont oly magas s a másik oldalon olyan szögben lej, hogy a vesszők ne érjék a testet. Mit eddig csak a fák törzsei biztosítottak. Kana az utolsó méteren mágiájával megemeli felső testét majd talppal érkezik a sík kőcsúszdára. A végig csúszva cipője talpa nagy port kavar. S hátra pillan amint a fal menedékébe ért. - Jeremy! - Hagyjuk, gyere!- Fogja meg a lány karját s vinné magával mire az kiszakítja magát belőle. - Egy közülünk! Nem megyek nélküle! Shuton! *Kernon megingatja fejét, a lány viszont Jeremy jeléből próbálja meg betájolni őt. S a széllel segíti Jerry manővereit.
/Én egy kicsit/ -A gyors *Lábaimat szedem ahogy csak tőlem telik, közben egy egy bomba a védők fején landol. Hamar elfogynak, nem szeretek sokáig a nyilak kereszttüzében égni. Ezért a következő ágnál már le is ugrom, egy másikba kapaszkodom meg, tenyereimet a tüskék bökik, viszont ez kisebb fájdalom mint ami bal lapockámon ér. Eltaláltak szerencsém volt, hogy meg tudtam tartani magam viszont sokat nem álldogálhatok engedem el az ágat, majd a fatörzs felé lendülök, az egyik ezüstös kard a fatörzsbe mélyed ami megfog egy pillanatra, majd ki is rántom belőle, elég alacsonyan voltam már ahhoz, hogy ne szegjem nyakam a landolásnál. Két gurulás a lapockámba fúródott nyíl eltörik hallom reccsen s eszméletlen fájdalmat okoz mindeközben.Kardom elrakom s elkezdem szedni lábaimat ahogy csak bírom elég volt ennyi. Egy rajtaütés nem szól többről menj gyilkolj fuss ahogy a lábad bírja.
Látom, hogy Nawa figyelmét erősen leköti valami és aztán azt is észlelem, hogy mi. Tudom, hogy ha sikerrel jár, akkor nagy az esély arra, hogy komoly veszteséget okozzon az elfeknek, de fogalmam sem volt, mit tehetnék ellene, hiszen három olyan erejű mágussal és egy hadseregnyi orkkal voltam körül véve, akikből talán egy is elég lett volna ellenem. Mire mentem volna, ha nyíltan szembe szállok velük? Hossin és Kana is támadásba lendül, de én csak állok ott dermedten és meg sem moccan a kezem, hogy eldobjam a bombákat. Viszont arra nem számítok, hogy Nawa egy pillanatig sem vár, hanem az én adagomat is elragadja, hogy azt is a védőkre és a kiszemelt csapatra zúdítsa. Hallom a lány kiáltását és látom, ahogy hirtelen előre veti magát a föld felé és a gyomromba aggodalom mar bele, de aztán eszembe jut a különleges ruha. A fülem mellett elzúgó nyílvesszők arról is gondoskodnak, hogy lemálljon rólam a dermedtség és kövessem Kana példáját, levetem magam az ágról, amin eddig álltam. Azonban nem vagyok olyan gyakorlott ugró, mint Kana és egy vaskosabb ág alaposan oldalba kap, eltérítve az irányból és ugyan sikerül úgy, ahogy egyensúlyba kerülnöm az utolsó métereken, keményen landolok a földön és ezt is a körém csavarodó légáramlatnak köszönhetem csak, különben valószínűleg törés lett volna a vége. Megpillantom a két mágust és látom, ahogy Kana felém fordul. Tudom, hogy most elszökhetnék és már mozdul is a lábam, de nem felejtettem el, hogy Zaricse mit mondott, mikor rám rakott valami ocsmány mágiát. Bármikor felrobbanthatnak vele! Először találnom kell valakit, aki le tudja szedni rólam, aztán Nawa már bottal üthetné a nyomomat. Így azonban megindultam Kernon és Kana felé, pedig egy porcikám sem kívánt maradni. Na jó, a lány egyre jobban kivívta az érdeklődésemet, ez tény. Most azonban jobb, ha elhúzok innen, mielőtt tűpárnát csinálnak belőlem.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Teljesen egyetértettem a mágussal, miszerint már most indulnunk kell, sürgősen el kell érnünk a várost. Habár Arakh'is nem olyan gyors, mint egy ló, a fák között a lovak sem tudnak teljes vágtában haladni, így tudjuk tartani az iramot. Ennek ellenére gyorsan haladunk, s úgy tűnik, a mágus is határozottan tudja az irányt. Mivel ő van elől, sejtem, ő fedi fel nekünk a várost, ahová be is lovagolunk. Amennyiben nem, hát majd megteszem én, s én haladok utána elől.
Így vagy úgy, de miután bejutottunk a városba, azonnal fegyveresek fogadnak. Egyből leugrom a kron hátáról és felemelem kezeim. - Üzenetet és csomagot hoztam Olassieből, Thalion nagyúrtól Sol'tis nagyúrnak a város védelme érdekében! Nagyon sürgős! - alig hogy ezt ki mondom, már elő is veszem a szépen, óvatosan becsomagolt üveget a táskámból. Ha elkezdenek oda vezetni, elindulok, amennyiben még akad kérdés, arra válaszolok. Egy viszont biztos: pár perc múlva mintha méhkast bolygattak volna, kissé távolabbról a város egyik részéből fura hangok szivárognak felénk, s oda pillantva mintha repülő nyilakat látnék a magasban... Már támadnának..? Sietnem kell akkor, hogy a nagyúr minél előbb megkapja a vizet.
* A városba érve a fogadtatás a vártnál barátságtalanabb. Daxához hasonlóan Kesa is felemeli kezeit, bár ha nem szükséges, ő inkább a kron hátán maradna. Ezt talán az elfek is megértik, mivel az ork vessző még mindig a lábában van. Daxával ellentétben addig nem szól semmit, amíg nem kérdezik, hiszen ő valójában ide sem akart jönni, sőt még csak nem is tudott a helyről egészen mostanáig, bár nem bánja túlságosan, hogy idekeveredett. Mindenhol jobb, mint egy ork lakomán eljátszani a főfogás szerepét. Ráadásul ezeknek az elfeknek a mágiája, a vérmágia nincs is olyan távol attól, amit ő is keres. Talán még valami értékesre is bukkanhatna, ha alkalma nyílna bepillantást nyernie a könyvtárba. Azonban úgy tűnik sajnos ezzel várnia kell egy darabig. Ha Daxa elindul Sol’tis felé és Kesának megadatik a választás lehetősége, akkor ő inkább Daxával tart. Nem kíván a szükségesnél sokkal több időt tölteni a másik szürkeköpenyes társaságában, különben még olyan helyzetbe keveredne, amit mindig megpróbált elkerülni. *
Arveleg Nemes
Hozzászólások száma : 72 Életkor : 37 Munkahely : Fehérló Rend
* Arveleg egy mély bólintással nyugtázta a mágus hozzáfűzését. Biztos volt benne, miszerint a férfi már egészen rég óta űzte a varázslás tudományát. Az efféle emberek számára mindig titokzatosak voltak, habár némi misztérium a lovag személyiségében is rejlett, amit egynéhány alkalommal már a képéhez vágtak. Erről nem tehetett, bizonyos dolgokat az ember nem tudott megtagadni a saját természetéből. A másik két idegen változóan fogadta a kompániát, egy azonban kétségtelen volt, mindkettőjük óvatosan közelítette meg a páncélozott társulatot... Persze, elhangzott pár csípős megjegyzés, amire Arveleg egy kissé elszégyellte magát, ettől függetlenül hamar megszabadult a gúnyos szavak kínzásától. Ő nem tartozott felelősséggel idegeneknek, legyenek azok bármilyen vonzó és dacos hölgyemények is.* - Értem... Örömmel tölti el a szívemet, amiért még egyben van kegyed. * Reagálta le a dolgot inkább nyers udvariassággal. Egy öreg tanítója egyszer azt mondta neki, hogy nem lehet legyőzni egy olyan embert, ki nem bocsátkozik harcba. Valószínűleg az ilyesfajta szituációkra vonatkozott a bölcselet. A sötétség érzete ettől függetlenül nem engedett a szorításból, nem is tudta volna megmondani a Tarisból érkezett arisztokrata ifjú, mikor érzett utoljára ily mélyen nyomasztó behatást? Tán még az egykoron legyőzött démon sem sugárzott ekkora erőt, habár annak emlékétől egyaránt viszolygott. A szürkeköpenyes mágus azonban magyarázkodni kezdett, majd felnyitotta a lovagok vezérének szemét, röviden elregélte az erdő átkát, a boszorkány történetét. * - Egyet értek veled, barátom. Nem időzhetünk hát tovább eme szörnyűséges fenyvesben. Borsódzik a hátam a környéktől, ráadásul nagyobb támogatást tudunk nyújtani a vérelfeknek, amennyiben a város védelméhez csatlakozunk. Semmi értelme megtizedeltetni csapatunkat, ha nem szükséges. Sőt, remélem a banya üdvözli helyettünk is azokat a tetves orkokat. * Jelentette ki a kapitány, miközben az arcára erőltetett egy mosolyt, melyet leginkább a hangulat oldására szánt. Egy ehhez hasonló szituációban nem igazán ért sokat a dolog. A bölényszerű állat tulajdonosának nevét legalább megtudta, ámbátor a sötétebb hajkoronával rendelkező leányzó nem részesítette őt a megtiszteltetésben, hogy elárulta volna becses nevét. Arveleg egy szót sem értett abból, amit a tépett ruházatú hölgy mormolt, valószínűleg ősi szavak lehettek. Ő jobbnak látta tartani az iramot, vezetni embereit a város irányába, ahol, feltehetően, hamarosan elszabadul majd a pokol tüze.* - Utálom a mágiát... * Suttogta, miközben sarkantyúját erősebben a fehér hátas oldalába vágta, ezzel kissé nagyobb iramra tett szert. *
* Megérkeztek hát a városba, ahol nem fogadták őket túlságosan kellemesen.* - Onoria főpapnő küldött bennünket, Lanuria Tanácsát szolgáljuk. * Mondta Arveleg, miközben leugrott lovának nyergéből, hogy egy méretben lehessen a fegyveres vérelffel. Úgy hitte, ezáltal kimutatta tiszteletét, éreztethette az őrökkel, miszerint egyenrangú félnek gondolta magát, nem valami felkapaszkodott uracskának nyakig bevértezve.* - Mágus Uram bölcs és segítőkész, ő vezetett át bennünket a fenyvesen, hol már orkok jeleire bukkantunk. * Ekkor a szürkeköpenyes férfi felé biccentett. * - Mi a Fehérló Rend vagyunk, s az én nevem Arveleg. Társaimmal a szolgálatotokba állnánk. Segédkezhetünk a városotok védelmének megszervezésében, kardunk csatában edzett, bizton állíthatom, jó pár ellenfélben nyomot hagytak már pengéink. * Ő maga lett volna a legboldogabb, amennyiben minden egyes szava az igazságot tükrözte volna, sajnálatos módon Avlanion falai alatt túl sokan vesztek oda közülük, ezért új tagokkal kellett bővíteni a testvériséget. A bátorságnak nem voltak ugyan híján, ám az ifjú nemes nem vett volna rá mérget, hogy mindegyikük ölésre vetemedett valaha is. Hogyha átengedik őket, úgy Arveleg a mágushoz fordul kérdésével: * - Kit kell megkeresnünk? A város vezetője egyben a katonai parancsnokuk is? Vagy te átadod az üzenetet, ameddig én a helybéli parancsnok alá helyezem erőinket? * Az érdeklődés közben az elrejtett várost bámulta. Micsoda csodálatos harmóniája volt ez civilizációnak és természetnek! Egy hely, melyet a háborúnak messzire el kellett volna kerülnie... De nem így történt. *
*Avaris, mintha csupán magában beszélne, ad válaszokat leányának. Karja visszakarolja leányát, s keze felkúszik, hogy megsimítsa a leomló, vörös hajzuhatagot.* - Atyád jól tudja, mit tesz, s féltened sem kell. Tapasztalt vezér ő, ki tudja, mi kell népének. * E szavakat követőn hagy még némi szünetet, mit hamarvást folytat.* - Ahhoz, hogy ily pillanatban is menteni tudjuk népünk, még valami kellene, mit Olassië falai között lelhetünk meg. Thalion tudja, mi az, s ezidáig nem adott belőle. Ha eljő a pillanat, magunknak kell gondoskodnunk, utat nyitni a fenyvesen át, de akkor nem kelet, hanem dél felé. Arra, a Nyugati szeglet erdeinek mélyén elsgai testvéreink élnek, ők befogadnak majd minket, miként befogadta őket ama vidék is. Ám eme menekvéshez magunknak kell utat vágni, hisz a boszorkány sokakat elragadhat, ha nem védjük őket, a támadókról nem is beszélve.
*A város szélén eközben hirtelen hullanak a méregbombák a védőkre. Csupán az nem okoz meglepetést, merről, hiszen a felemelt kőfal már elárulta a rejtőzködők irányát. A meglepett védők első tagjai már elkéstek, noha Sol’tis maga nem lepődött meg annyira. Hirtelen apró lélegzetet vesz, s kezét szívtájékra helyezi, majd fuvallatszerű szél hagyja el testét. Vérmágia, kombinálva szabad lélegzettel, mit magára olvasott, s a fuvallat, mi elhagyja száját, a mérget is kiviszi belőle.* - Tiszta légbuborékokat idézzetek! Méreg az, mivel támadnak! Ki beszívta, tisztítsa meg vérét! *Sokak életét menti meg ezáltal, s míg azon megidézett tiszta levegő kitart, mit maguk köré idéztek, Lumel’Auvre védői közül sokan túlélik a támadást. A vér elfek kiváló harcosok, s távharcosaik legalább oly veszélyesek, mint közelharcosaik. Kernon az újabb kőlejtő emelésével árulja el hollétét, s hamarvást bal combjából két nyíl, míg lapockájából, s oldalából egy-egy vér elf vessző vége meredezik kifelé. A korosabb mágus testébe fájdalom hatol. Nyíl találja el Nawareant is, ki hajszál híján ússza meg a súlyosabb esést. A vesszők ott kopognak körülötte a fenyők törzsében. Kana míg levegőt idézve segítgette társait, maga is kap egy nyilat, mi a fák között száll el, s találja el csípőjét, akadályozva ezzel mozgását, s Jeremy sem úszhatja meg. Lába szárát fúrja át az első vessző, míg másik annak köszönhetően kerüli el felsőtestét, hogy a fájdalomtól a földre bukik. Ama kőfal, mit emeltek, s a második, a lejtő lett árulója hollétüknek, s az elfek nyilai ekképp találták meg a merénylőket. A vér elfek tovább lövik őket, hisz még nem hagyták el a város falainak közvetlen közelét, s hol ők bombákat dobtak, ők is láthatóvá váltak, könnyű célpontot kínálva a pontos elf íjászoknak.
Daxa és Kesa bejutnak Lumel’Auvreába. Az őrség gyanakodva fogja rájuk fegyvereit. Daxa szavaira egy tiszt lép előre, s nyújtja ki kezét, hogy átvegye a csomagot. Ha Daxa átadja, enyhültebb arccal pillant rá, miközben Kesát nem is kényszerítik, hogy a kront elhagyja. Azonban az állat maga is kellő érdekességet jelentene, ha nem hallatszódnának oda a csata első hangjai. A méreg ekkor támad meg jó néhány elf harcost, s azok viszonozzák is a támadást nyilaikkal. Akkor már belülről is jól látható, hogyan érkeznek a közelbe az első ork felderítők. Arveleg, s lovagjai is bent vannak már, egy időben érkeztek Daxával és Kesával. Midőn a tiszt újfent foglalkozni tud velük, hát előbb a lovagok vezéréhez fordul.* - Ismerem a Tanácsot, s ismerem a rendet is, melynek jeleit viselitek. Maradjatok a városon belül tartalékban. Ha netán az orkok betörnének, nehéz, vértezett lovasságotok csírájában fojthatja meg a támadást. S te, Olassië futárja, Sol’tis nagyúr a csatazaj felé járt legutóbb. Egy katonám elvezet oda, s átadhatod üzeneted. De jól vigyázz, nem tűrjük a merénylőket! *Adja értésére a nőnek, szép külseje és szavai nem győzték meg. A mágusnő lábára is felpillant.* - Hamarvást ellátják sebesülésed, mágus. *Majdan a másik mágusra, a férfira is rápillant.* - Úgy tudjuk, az orkokat is varázsló vezeti, jól jöhet még egy mágus, ki a szürkeköpenyesek jeleit viseli.
Odakint az orkok lassan körbeveszik a várost. Az erdő fái között cseppet sem csendesen osonnak. A jelek szerint pontosan tudják, hol húzódnak Lumel’Auvrea falai. Hamarvást állnak is már a fegyverek. Nagy erejű nyílvetők. Az orkok kalapácsokkal verik le a cölöpöket, melyekhez a szerkezetek alját rögzítették. Ám az, mi majd kilőve lesz, közel sem hasonlatos egyszerű nyílhoz. Nem csupán méretei, sokkal inkább tartalma az, mit más. A nyíl hegye helyén viasszal lezárt, rögzített cserepek helyezkednek el, hosszúkásak, mint a nyílhegyek, hogy áramvonalasak legyenek. Az orkok lövészei hamarosan ordítva adják az utasítást: Lőni kell! Az első nyilak felfedik a város falait. A por, mik a cserepek széttörésekor felszabadul, megtöri a vér elfek illúzióját. A következő lövés már keveréket tartalmaz, mi erős tűzgömb módjára csapódik be a város falába. Az ostrom megkezdődött. Odabent hallani az orkok mozgolódását a falakon kívül, s hallani a lövések hatását is, miként csapódnak az első ork lövések a falakba, megkezdve a bontását a védelemnek. Az ostrom megkezdődött.*
Tárgy: Re: Lumel'Auvrea 
2013-07-08, 1:20 pm
//
