//Mese: Nyugat ékköve//
*Nem marad soká az örvénylő úton, nem, hamarosan idegen táj felett száll, s ahogy forgása lassul, a felkavart hó, s a fehérség közepette keresi a kétlábút, ki e tájra repítette.
A fekete sárkány dühödten nap borotvaéles fogaival, s hegyes, hatalmas karmaival a tovatűnő ellenség után.
Mert ellenség, ebben biztos lehet, s abban is, hogy ha még egyszer találkoznak, így nem fogja meglepni őt, ahogyan senki más sem.
A fehér, fagyott mezők messze visszhangozzák az ősi sárkány csalódott és dühös üvöltését.
Kiragadta a csatából, a halandó sárkányok seregei pedig már biztosan nem harcolnak tovább. Tudja, hogy Darlath, s Avrae hogyan döntenek ebben a helyzetben.
Egy rövid pillanatra leereszkedik a szikrázóan fehér hóba. Fekete mancsai megsüppednek, de nem süllyed el.
Érez valamit, valami hihetetlenül ősit, olyat, mivel még ő sem találkozott e világban. Más, mint az istenek, más, mint a főnixek ereje, ez valami egészen különleges. Mégis, közelebb áll hozzá, mint bárki máshoz állhatnak.
Noha fenemód érdekli ez a furcsa erő, nem maradhat itt. Őt szólítja a háború, szólítják seregei, mik most nélküle kénytelenek helytállni, s szólítja a bosszú is.
Nem tudja azonban, hol is van pontosan.
A fagyott sziget óriási, mégsem Eronia, s a hely kisugárzása is idegen számára.
Egyetlen logikus gondolata van csupán, ez a kétlábúak által felfedezett kontinens, Vadalan lehet, miként a közeledő hajóhad kékes lényei is a helyi őslakosok voltak.
Ők idézhettek meg valamiféle idegent, ki tovaröpítette őt a csata közepéből.
Biztosan mégsem tudhatja, így nem vár tovább.
Felszáll a magasba, s elindul délnek. Ha arra kék bőrű vadalanokba botlik, akkor már tudja, hol van, s visszateleportálhat Lanuriába, hogy végezzen mindenkivel, ki elárulta őt.*
Tárgy: Fagyott mezők 
2013-07-21, 8:45 pm
