Rappaport

Név: Rappaport
Kor: Pár napos (lidércként)
Nem: férfi (életében)
Csoport:  kísértet

Kinézet: Rappaport született alakját ritkán mutatja meg. Jobb szeret „kölcsön venni” bőröket, hogy azokat hosszabb ideig is akár viselje és rejtőzzön bennük. Az álcának választott áldozat többsége mágia nélküli ember, de bármilyen más lényt ugyan olyan szívesen megszáll.
Ha mégis felfedi szellem alakját, az egy izmos, fiatal férfi. Mind a szeme, mind a haja barna. Átlagosnál kicsit magasabb, bár ez nem hátráltatja, hogy akár törpéket vagy alacsony embereket megszálljon.

Jellem:  Rappaport sokként élte meg a halálát. Életében lelkes fejvadász volt, így biztosra vette, hogy Dremerrel való találkozása után sokat fog szenvedni... ha léteznek istenek. Ez az elképzelése nem jött be.
Halála után rájött, hogy az élet annál is jobb ezen a világon, mint ahogy azt hitte. Megszűnt a halál félelme, egyedül a mágia tudóktól tart. Képességeivel nem igazán van tisztában, a régi képességei, amiket a fizikai fegyverek mesteri forgatása jellemzett úgy tűnik számára, hogy elvesztek. Nem tudja olyan könnyen és magától értetődőként mozgatni a felvett testeket, ügyetlenebb lett. Új lehetőségeit pedig csak most kezdte kiismerni. Mivel életében az emberi faj tagja volt, az alap tudása sincs meg ezekről.
Nem szeret gyorsan testet cserélni, de az "elhasznált" burkait megöli általában, miután elhagyta.

Előtörténet: 

A kabin imbolygott, ahogyan már hetek óta teszi. Legalább az óta, hogy felszállt erre a lélekvesztőre. A kicsiny hajó gyors utat ígért és nem utolsó sorban annak lehetőségét, hogy egy szörnyű dolog történik majd azzal a nemes asszonnyal, akit ide követett.
Valahol itt kezdődik ez a tragikus történet, a nővel. Meg a szeretővel, aki 50 darnát ígért azért, hogy egy férj elveszítse élete párját. Mert a hajón vele együtt utazó vonzó, jó harmincas vöröske bizony egy igen nagy birtokkal rendelkező nemes felesége. No, meg itt van az a három embere a birtokról még... De hát ki ne tudná, hogy itt van? Egész végig azon gondolkodik, hogy lehetne vízbe fojtani a nőt, miközben a kísérete épp nem veszi észre.
Most is a kabinjában ül és gondolkodik. Majd kimegy az ajtón. Rádől a korlátnak és igyekszik megkönnyebbülni. Soha életében nem kellett még hajóra szállni és amilyen gyomorforgató, hát nem is reméli, hogy egyhamar újra a nagy kékség fogja ringatni.
De mégis mit csinálhatna? Nincs lova. Nem jut el Norlanba hamarabb és könnyen elveszíthetné a feladatát. De most is ott áll az a csaj a hajó orrában, mintha tökéletes biztonságban lenne és az egyik matrózzal beszélget.
Miközben vissza próbál tántorogni az ajtón vet rá egy pillantást, majd egy ordítás borzolja a fülét.
-Kalózok!
~Hogy mi? Miféle kalózok? -tekergeti bugyután a fejét, először az árbockosár felé, majd az őrszem által mutatott irányba. De csak egy másik hajó van arra. Fel sem fogja rögtön, hogy ez pont az a hajó, amire azt ordították odafent, hogy „kalózok”.
Mikor össze szedi magát, berohan a fegyvereiért, hogy csatlakozzon a védelemre készülődőkhöz. Bármennyire is nem ők azok, akiket ölni ide érkezett, neki sincs most túl sok választása. Az ő fegyverek és emberi testben való jártassága az, ami oly fájón hiányzik a többi itt lévőből.
Amikor újra megjelenik, oda fut a kapitányhoz.
-Uram! Egyedül nem tudom megvédeni a teknőt, de amit tudok, megteszek.
-Rendben van. Ezt örömmel hallom. A lady emberei mellett gyülekezzen. Az én embereim is ki fogják venni a részüket, de ők is mondták, hogy utolsó vérükig harcolnak majd.
-Örömmel hallom.
~De még milyen örömmel! Ha szerencsénk lesz, akkor épp bőrrel megúszom. Ők meg úgy intézem, hogy a harc közben majd ne kapjanak időben segítséget. De nem túl korán... Szükségem lesz rájuk, amíg fel nem aprítjuk a nagyját. Akkor jön el az idejük, amikor már kézzel fogható a győzelem.
*Így a két hosszú kést markolva nézett az ellenség felé. Bármennyire is meglepődött rajta, közel olyan távol voltak, mint amikor elsőnek megpillantotta őket. Azt hitte, eddigre már rég utolérik őket és akár már néhány átugrót is láthat köztük.
Ennek ellenére ők csak nyugodtan szemlélődtek a saját hajójukon és a széles, öblös kereskedelmi hajót fürkészték. A kapitány néhány parancsot ordított hamarosan az embereinek, mire azok nagy izgatottan elkezdték kioldani a vitorlák néhány kötelét és teljes erőből húzták. Addig húzták, míg jóval rövidebbre fogva meg nem kötötték újra.
De nem csak ez volt az egyetlen történés addig, míg a harc el nem kezdődött. Történt ugyanis, hogy egy sirály jelent meg a hajó fölött és körözni kezdett. Aggódva figyelte Rappaport, mert arra emlékeztette, ahogy a varjak keringnek a szárazföldön a friss hullák vagy a csatába vonuló sereg fölött. Remélte, hogy ez a tiszteletkör csak az asszonynak és embereinek szól, nem neki. De akkor sem érezte jól tőle magát.
A másik dolog pedig, ami történt, hogy a kötélzet újabb megigazítása előtt oda ment a kapitányhoz az egyik kereskedőnek tűnő utas és hangosan kérte számon, miért nem veszik az irányt a Hyarmanye felé, hogy partot érve bemeneküljenek az erdőbe. Félt, hogy az eddigi döntések mögött csak az értékes rakomány megmentése áll, miközben többre becsülte volna az életét.
-Nyugodjon meg uram! Ha nem venné észre, a szél a szárazföldön felől fúj és a gazfickók hajója közelebb van a partokhoz. Egyszerűen beérnének minket, mire megtehetnénk széllel szemben ezt a kis utat. Nincs más választásunk, mint igyekezni Norlan felé, ha pedig kedvezőre fordul a szél a föld felé menekülni, azonnal kiadom a parancsot.
*Ez nem nyugtatta meg a bérgyilkost. Úgy tűnt számára, hogy nagyon buta a tengeren vívott háborúhoz. Bármennyire is szívesen kísérte volna be a célpontját a legendás dzsungelbe, hogy ott örökre eltűnjön, fogalma sem volt, hogy mi fog történni.
De történni nem sok számottevő dolog történt ezek után. Egészen addig, amíg a keskeny háromárbocos be nem érte a kétárbocosukat. Hiába dobálták ki idő közben a felesleges dolgokat, a szállítmány nagy részével együtt, késő délután felé már egyértelműen látszott, hogy a menekülésükre nincs lehetőség.
Egy utolsó kétségbeesett próbálkozással még megpróbálták meglovagolni egy hirtelen Lanuria felé forduló szellőt, de úgy tűnt, a rég vált szél nagyon rövid életű. Nem sokáig vitte őket a hatalmas fákhoz közelebb, két percen belül újra a megszokott irányból jött Wisca.
Elkerülhetetlen volt, hogy üldözői hamarosan neki csapódjanak a bárkának és néhányan már akkor átugorjanak, mielőtt még kötelekkel és kampókkal nem húzták teljesen egymás mellé a két tengerjáró alkalmatosságot.
Az egyik ilyen első érkező volt a szigonyát magasan a feje fölött lóbáló. Rapaport nagyot vágott a levegőben kalimpáló lábszárába a jobb kezében tartott pengével. Ez teljesen módosította a repülése ívét, de a tengeri fosztogatót láthatóan nem izgatta. Elérkezettnek látta a pillanatot, hogy fegyverével lesújtson.
A szigony hasította a levegőt, majd megcsikordult a bal pengén, hogy a földre zuhanó tulajdonosába mélyedjen újra a jobb kéz kése. Körbe nézett és a három testőr is bele vetette magát a küzdelembe. A matrózok pedig ott hagyták a köteleket, hogy csatlakozzanak.
Élet-halál harc volt ez mind a két oldalról. Nem tudta a gyilkos, hogy mennyire komolyak voltak azok az ígéretek, amiket átordibáltak az érkezők, hogy ha megadják magukat, akkor csak az értékeiket veszik el, de elengedik őket... Viszont nem bízott ő sem a szép szavaknak. És utastársai úgy tűntek szintén ennyire elszántak voltak, minden áron meg akarták védeni az úrnőt.
Vöröslött már mind a két vas Rappaport kezében jócskán, mikor egy rozsdás pallost forgató kalózzal került szembe. Türelmesen várt, míg az ellenfél üt először. Könnyedén védte, hogy másik kezével már előre is lendüljön. Halálos szúrás lett volna, ha ugyan nem lép hátra a másik. De ez így történt és a kés csak a levegőt kapkodta, nem ért el a keze. Bármennyire is próbált tenni ellene, a visszatámadásnál előre lendülő nagy vas egyenesen felnyársalta.
Még utolsó erejét megfeszítve eldobta a fegyverét és szíven találta hóhérát. Másik kezében lévőt ez után erőtlenül lendítette a kapitány ellenfele felé, de épp csak megsebezte vele. Már nem tudott eléggé figyelni és uralni testét. Képtelen volt arra is, hogy talpon maradjon. Ott feküdt a deszkákon lihegve. Kétségbeesetten próbálta elszorítani vérzését. Úgy tűnt, egész örökké valóság, ahogy elhalványodott előtte a világ. De amikor újra kinyitotta a szemeit, még mindig a tenger ördögei harcoltak a néhány megmaradt védővel.
Felállt és rávetette magát az egyikre, de legnagyobb meglepetésére átesett rajta. Ahogy felállt és visszafordult a kis nyomorult úgy küzdött, mintha mi sem történt volna. Dühösen próbálta megragadni, mire rájött, hogy érzi a vért az ujjaiban. A másik vérének lüktetését, szinte meg tudta ragadni a dobogó szívet...
Ez bizony már nem hagyta olyan közönyösen gyilkosa cimboráját, mert mellkasához kapott. A matróz, aki meglepően jól forgatta a deszkára kötözött kést kihasználta az alkalmat és mélyen bele vágta a szuronyt. Alig telt el egy kis időt, Rappaport biztosra vélte, hogy minden életenergia el lett szívva a gazemberből, mint egy kő zuhant a padlóra.
Még egy másik gyilkossággal bosszút állt magán, amíg el nem jött a pillanat, hogy új élete elkezdődjön. Épp közeledett a harmadik áldozatához, amikor hirtelen azt érezte, hogy egy erő megragadja és repíti. A következő pillanatban már csak azt érezte, hogy újra hús van a csontjain és lüktet az élet a testében. ÚJRA ÉL!
Elképedve nézett a kezeire. Egy fekete markát. Bárhogy forgatta, úgy tűnt, mint egy néger, aki egy véres kést tart. Lassan, kábán körbe nézett. Ismerős arcokat látott, valahogy nem illet a lélekvándorlás tanaiba.
Mintha ugyan azok arcát látná holtan, akik mellett nem rég ott küzdött. És meg volt győződve, hogy nem gyerek kéz, amit lát. Még ha nincs is csodálkozni való azon, hogy a születésére most sem emlékszik.
-Add vissza a testemet! -szólalt meg a fejében egy hang.
-Még hogy a te tested? Ezt én kaptam. Ezt határozottan tudom.
-Már pedig ezt én kaptam. Húsz évvel ezelőtt. Szállj ki belőle, démon!
-Nem vagyok démon. És ne kiabálj! Azonnal hagyj magamra!
-Még hogy magadra!? Ez az én testem. Az én barátaim vannak itt. Eszem ágában sincs kimenni egy megszálló démon miatt.
*Lassan összeállt a kép. Úgy tűnt számára, valami félre sikerült. Egy testben két lélek volt. De az kicsit megnyugtató, hogy ő el tudja nyomni a másikat bármikor. És az szintén tetszett neki, hogy a végül győző kalózok mégsem akarják megölni. Nem tudta, hogy tudnának rájönni, hogy ő él, de ha nem bújik el ide véletlenül, tuti történik valami és nem adott volna túl sokat annak, hogy ő mindenkit szépen lekaszabol és nem tudnak ellene semmit tenni.
Ahogy tudatosodtak benne ezek, újra csak azon kezdett el agyalni, hogyan tudná befejezni a küldetését. A nő lakja felé kezdte el szedni a lábát. Idegesítő volt, hogy a társa a testben megpróbált folyton más felé menni és még mindig csatázni. Valahogy meg kell ölnie őt, különben sosem lesz képes teljesen visszanyerni régi képességeit. Egy védtelen asszony ellen talán még nem lesz gond, azt azért megoldja. Ahogy a kilincsre tette a kezét, az gond nélkül engedett, de az ajtó nem nyílt ki. Agyalt azon, hogy hogyan tudna csellel bejutni, de ha azért húzta oda a reteszt, mert félt... nem valószínű, hogy bármivel be tudná hízelegni magát. Nem az átkozott emberei testébe költözött, hogy a hangja megnyugtassa. Berúgta az ajtót és a sikoltozó úri hölgyet lépésről lépésre megközelítette. Szeméről leírt, hogy retteg a megbecstelenítéstől. Szerencséje volt, Rappaportnak nem volt ilyen a tervében. Ahogy az ágyon fekvő és először könyörgő majd hevesen rúgkapáló, gyenge áldozatát próbált lefogni a másik lélek élvezettel nézte. De nem sokáig lehetett öröme benne. Ahogy a torkára szorította a véres kést, azonnal átvágta a nyaki ütőereket.
Másfél hét volt, mire új barátjával és új köpenyében elérte a Norlant, ahol tisztességes kereskedőknek adták ki magukat az új hajón. Addigra társa kezdte megtanítani, hogyan is járjon, mert képtelen volt elviselni az éhezést. Túlzás lenne azt állítani, hogy kezdtek összebarátkozni, de kijöttek. És abban is megállapodtak, hogy amint szilárd talaj lesz a lábuk alatt, megkeresik a megbízót és felveszik az ötven darnát a munkáért.
Azt hazudják, hogy ők Rapaport embere. Egy levágott vörös tincs a bizonyíték, hogy tudják, miről beszélnek.

Mottó: Nem én vagyok Rappaport. (copy right a film)