Alamaise

Tárgy: Alamaise 2016-02-01, 9:25 pm

Családfa – Shivalve nemzet
Megemlítendő ősök

Alamaise 1134581016

Alamaise az egykor nagy hírű Shivalve család sarja, melynek ősatyja Mokatun, ősanyja Riëla, akik három nemzedéket neveltek fel.
A családi legenda szerint Mokatunt egyenesen a Holdistennő áldotta meg feltűnően hosszú élettel és bestiális, robusztus mérettel, mely egészen a hatalmasok közé emelte a fekete sárkányok után, s éjsötét, mégis kékes árnyalatú pikkelyekkel, mely szintén kiemelte őt fajtársai közül. Tette mindezt azért, mert Mokatun egy éjszaka megmentette a Holdistennő egyik Csillagleányát egy, csak a család – és rajtuk kívül csak nagyon kevesek – által ismert legenda szerint.
A leszármazottak is örökölték eme áldásokat, de méretük nemzedékről nemzedékre kisebbedett, ám még napjainkban is felettébb hatalmasnak, robusztusnak számítanak, mozgásukban igencsak kevés kecsességgel. Aki ismeri e családot, az ezek alapján biztosan felismeri annak bármely sarját is. Szemük is jellegzetes, hiszen az általában borostyán színekben ragyogó írisz egy Shivalve őrjöngésekor vörös színárnyalatokba csap át.
Mokatun és Riëla gyermekei Kallë az ég leánya és Mosun; Kallë gyermekei Shitaka, a népvezér, Juto és Kapsm; Shitaka gyermekei Ilhamnum, az emberek átka, Niya, a füvek tudója és Zilo; Ilhmanum gyermeke Brukä, a földön járó; az ő gyermeke Tiko, a sárkányok szégyene, a kétlábúak barátja és Menum.
Menum felesége volt Leah, gyermekük pedig Kärmen és Alamaise, a család legifjabb sarja.
Alamaise unokatestvére Denso.

A barlang

Alamaise 1134581016

Alamaise otthona a Sárkány-hegy Triphon hegycsúcsának mélyén van. Három csarnokból áll: könyvtár/kincstár, gyakorlócsarnok, háló, amit egy kisebb helység egészít ki, melybe csak elfként tud bemenni. Ott tartja fegyvereit, ruháit. Belépésnél a hálócsarnok az első (ebből nyílik balra a kis szoba, jobbra pedig egy kisebb folyosó vezet a többi részhez), aminek központi helyén a családi oltár helyezkedik el, mögötte a fal nyers hegyikristály, az odavezető terebélyes utat pedig rendezetlen barlangi kék moha szegélyezi. A barlang Tikoé volt, amit Menum örökölt, de ő nem lakott benne, csak említést tett róla Alamaisenak, aki szülei halála után felkereste a helyet. A barlang őrszelleme egy Gordon nevezetű nagy hegyi hiúz (a képen), akit még Tiko kötött a helyhez.

Alamaise 8757d629db8cb31d7505f83185610a12

Alamaise 8757d629db8cb31d7505f83185610a12

Katt a nagyításért

Kiemelkedően fontos családi iratok

Alamaise 1134581016

Kallë: Idéző rúnák – tekercs
Ilhamnum: A kétlábúak hatékony irtásáról – kódex
Niya: Mindenféle füvekről – kódex
Tiko naplója – könyv

Kallë rúnái

A rúnák használatához először is nyersanyag szükségeltetik. Elsősorban kénpor, érc, fa (cédrus), drágakő és kristály. Ezek változó arányú keverése hívja életre a rúnát.
A jelekhez leíratott a hozzájuk szükséges nyersanyag, 1 egység 1 grammot jelent. Ezeket ajánlott pergamenbe vagy kis zsákba csomagolni, s magunknál tartani.
A rúnákat bármire rajzolhatjuk (por, fal, pergamen) de ajánlatos kis kavicsokba vésni, s magunknál tartani, mert a máshová festett rúnát a varázslat után újra kell festeni.
A rúnák nem kerülnek varázserőbe, a varázslat a nyersanyagokat emészti fel, így azok is eltűnnek.
Ha sikerült a varázslat a végén meg szokás köszönni az ősöknek: Utam Ea'rez.

Ilhamnum-kódex
Részletek

Átkok

Szenvedés – Ka'nata menea: Nagyon hasznos átok, a támadót könnyedén megtöri lendületében. A varázslat hatására mérhetetlen kínok járják át testét, magába görnyed, összecsuklik. Hatóideje a használó hatalmától függ. Tömeges hatása is lehet.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Gyengeség – Umne h'jaz: A támadón végtelen fáradság, erőtlenség lesz úrrá, így nem tud fegyvert fogni, általában a földre is csuklik. Tömeges hatása is lehet.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Őrjöngés – Izz nut peljä: Célpontunk agyát mérhetetlen düh önti el, és a hozzá legközelebb álló életére tör, legyen az barátja vagy ellensége.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Méreg – Gatna ehetna: A kétlábú eszméletét veszti, teste érzéketlenné válik.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Vakság – Unve fë nua: Vakságot okoz. A "vivram" raggal a vakságon felül szemfájdalom is kínozza az ellenfelet. Tömeges hatása is lehet.

Támadó

Tűzgömb – Ph'äx: Egyszerű lánglabdát idéz a kézbe (akár egyszerre kettőbe is), mely célba érésekor felrobban.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Telanin, azaz kéktűz – Telanin et vetum: E lidérces tűz csak húsba harap, a tárgyakat nem emészti el. Az áldozatot közben kiveri a víz, lázasan terül el, csillapíthatatlan szomj és éhség gyötri.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Xurma, azaz fekete láng – Xurma et vetum: E alattomos tűz nem kívül, hanem belül égeti fel áldozatát, így kívülről csak a szájából és szeméből előtörő fekete lángok látszanak, mely belé fojtja sikolyait.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Jaketis, azaz zöldtűz – Jaketis et vetum: Eme varázslat zöld lángnyelveket idéz a kézbe. Hatására a bőr felszíne sérül, és minél több ideje van hatni, annál nagyobb égési sebet ejt áldozatán. Csak ott hat, ahol a bőrt éri, távolról kilőve kisebb a hatásfoka.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Jégszilánkok – It'nu sha: Halálos, hegyes szilánkokat idéz jégből, melyek több testen is át tudnak hatolni. Tűző napon hamar elolvadnak.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Varázsnyíl – Utna: Önmagában is használható, nyílvesszőt idéz kék manából. Íjjból kilőve pontosabb a célzás, nélküle azonban egy legyintéssel több is indítható.
Alamaise Staff-of-flowing-water

Ősök bosszúja – Ea'rez bru jom: Megidézheted őseink haragját vihar formájában. E mágikus vihar vízözönszerű esővel, széllel, s éjsötét fellegekkel jár. A villámok azonban csak ellenségeidet vadásszák le. Nagyon kimerítő varázslat.

Alamaise varázskönyve

Mágikus pókháló – Zmarna nitarq:
"A támadás okozta fájdalmat Erindor minden bizonnyal még a vastag bőrén keresztül is megérezte. Ám nem voltam bolond, nem vártam meg, hogy a hatalmas test összenyomjon, így még idő előtt leugrottam róla. Igyekeztem kihasználni pillanatnyi előnyömet: míg Erindor a hátán hempergett én újabb varázsigét mormoltam el, mire megannyi opálos varázspók szemvillanásnyi idő alatt kezdte a nagy, kék testet mágikus hálóba fonni. A halványkék háló könnyű volt, s a minket körülvevő láthatatlan, mágikus anyag adta szinte szakíthatatlan anyagát. Természetéből fakadóan ragadt ahhoz, akit megérintett. Reméltem, hogy ezzel feltarthatom."

Alamaise Staff-of-flowing-water

Füstköpeny – Fvelo ët hgarra:
"A heves karmolás és harapás váltások között hirtelen sűrű, szürke, átláthatatlan füstfelhőt idéztem elő magamból, mely egészen ahhoz hasonlított, melyet a környező épületek ontottak magukból. Ám ennek szaga nem az égett fához hasonlított, hanem enyhén tömjénes volt. Egészen úgy tűnhetett, hogy én magam kaptam lángra, de csak a varázslat járt azzal, hogy a bőrömből gomolygott elő a furcsa szagú füst, mely egyre inkább belepte a teret, és minket is. Bár reményeim szerint ő sem látott, én sem láttam semmit, csak az előtt pillantottam még szét, mielőtt teljesen ellepett minket."

Alamaise Staff-of-flowing-water

Jégsün – Ninivë krito:
"Ha nem sikerül elkapnom, akkor is elkezdek kihátrálni, de közben minden nedvességet összegyűjtök, ami körülöttem van: vizet, vért, verejtéket, hogy ezt megfagyasztva hegyes jégtüskéket idézzek magamra, amivel veszélyesebb támadásokat vihetek véghez Erindor ellen."

Tárgy: Re: Alamaise 2016-02-11, 3:09 pm

Egy kis Alamaise...

Így...

Alamaise Ddan0y2-aeb132c2-ae49-4fec-a6e3-d4fd2cf7bd83.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7InBhdGgiOiJcL2ZcLzcwMjJlZjI5LTU3YWMtNGE1ZC1hNDcyLTI5ZmYxZmY2ZWU3ZlwvZGRhbjB5Mi1hZWIxMzJjMi1hZTQ5LTRmZWMtYTZlMy1kNGZkMmNmN2JkODMuanBnIn1dXSwiYXVkIjpbInVybjpzZXJ2aWNlOmZpbGUuZG93bmxvYWQiXX0

Alamaise Elf_style_by_hejehujaherceg_ddo263n-pre.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7ImhlaWdodCI6Ijw9NDE2MCIsInBhdGgiOiJcL2ZcLzcwMjJlZjI5LTU3YWMtNGE1ZC1hNDcyLTI5ZmYxZmY2ZWU3ZlwvZGRvMjYzbi0wNjRkYWFhMy01MjA2LTQyMTEtOWQxMC02YzA0NzkzOWQ2ODEuanBnIiwid2lkdGgiOiI8PTMxMjAifV1dLCJhdWQiOlsidXJuOnNlcnZpY2U6aW1hZ2Uub3BlcmF0aW9ucyJdfQ

Meg úgy...

Alamaise Ddan0w7-f1f5fd0c-22d6-4cb1-acd7-0d28f4482e6b.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7InBhdGgiOiJcL2ZcLzcwMjJlZjI5LTU3YWMtNGE1ZC1hNDcyLTI5ZmYxZmY2ZWU3ZlwvZGRhbjB3Ny1mMWY1ZmQwYy0yMmQ2LTRjYjEtYWNkNy0wZDI4ZjQ0ODJlNmIuanBnIn1dXSwiYXVkIjpbInVybjpzZXJ2aWNlOmZpbGUuZG93bmxvYWQiXX0

Tárgy: Re: Alamaise 2016-06-03, 9:56 am

I. sz. 212. – Alamaise születése.

I. sz. 233. – Szüleinek halála.

I. sz. 246. – Leckék Talmuttól, a zsémbes, öreg kék sárkánytól
Ez a Talmut egyszerűen elviselhetetlen! De tényleg! Folyton elvárja, hogy sürögjek-forogjak körülötte. Vadászom helyette, főzök rá, fürdőt készítek neki, és még az ágyát is én készítem el. Mindezért még egy köszönömöt sem kapok. Igaz, megtanít mindenre, de milyen áron!?
Emlékszem, amikor repülni tanított. Már akkor akkora voltam mint ő, pedig elmondása szerint még ott volt a tojáshéj a fenekemen, erre én azt válaszoltam, hogy ne csodálkozzon ezen, hiszen ő már száz éve megy össze folyamatosan. Erre fejbe vágott.
A mágialeckéket már nem is említem. Folyamatosan alám pörkölt, mert az az elképzelése volt, hogy csak akkor ered meg a mágiám, ha veszélyben érzem magam. A végére tiszta fekete voltam az ostoba tűzgömbjeitől, de végre nekem is sikerült kék lángokat idéznem.
De még ezeknél is a legborzalmasabb az volt, amikor kétlábúként megtanított kardot forgatni. Telis-tele voltam állandóak kék-zöld foltokkal. Egyszer majdnem agyonvert! Én mondom, őrült egy vénség!

I. sz. 258. – Élet az elfek között
Mivelhogy elf alakot öltöttem magamra, logikusnak találtam, hogy elfek közt éljek – legalábbis egy darabig. Olassië városába utaztam hát, hogy megismerkedjem eme néppel. Gyönyörű város! Bár nem tartottam sokra a kétlábúakat, eme népcsoporttal megbékéltem.
Itt ismertem meg Niahmët és Elohimot, az elf testvérpárt. Niahmë igazán szépséges elf kisasszony volt, míg öccse, Elohim kevésbé jóképű ugyan, de éles eszű manó hírében állt. Nem tudom mi vezetett arra, hogy összebarátkozzam velük, de utólag sem bánok belőle semmit. Megtanítottak kiválóan íjászkodni, elfként élni, mozogni, viselkedni. Történetem szerint az elf városoktól messze nőttem fel, ezért nem ismertem népem, amit persze el is hittek, hisz ekkor még keveset tudtam a világról. Másokkal mogorva voltam, de velük önmagam lehettem – még ha nem is teljesen. Cserébe én varázsolni tanítottam őket, olyan igéket ismertettem meg velük, amiket elfek nem használnak. Na és persze olyan ételekkel bolondítottam őket, amit ők azelőtt sosem ettek, és az után sem akartak.

I. sz. 287. – A vándorlás kezdete
Amikor elérkezettnek láttam az időt elhagytam Niahmët és Elohimot. Azóta is szeretettel gondolok rájuk és Olassië városára. Valódi cél nélkül indultam útnak, látni akartam a világot, azt ami körülvesz, így első utam Valianba vezetett, a fővárosba. Gondoltam, ha világot akarok látni, ott igazán megtehetem. Alaposan megnéztem magamnak a fővárost. Igazán meseszép volt, egyetlen dolog zavart csak benne: az emberek. Bár mindenféle népség megfordult ott, mégiscsak emberből volt a legtöbb.
Az itteni Nagy Kaszás fogadóban hallottam Norlan különleges mágiájáról, és a város ezüstös ragyogásáról, így következő utam oda vezetett.

I. sz. 287-295. – A vándorcirkusz
Norlanban életemben először láttam vándorcirkuszt. Teljesen magával ragadott a forgataga, a változatossága, a mutatványosai, az egzotikus állatai, a vidámsága és persze az artistái. Lenyűgözött a mozgásuk, ahogyan a levegőben szálldosnak. Mivel fiatal voltam és bohókás elhatároztam, hogy közéjük állok, és én magam is artista leszek. Először csapnivalóan rossz voltam, hiába tanultam meg az elfek kecsességét, ez mégis másfajta mozgás volt, de végül sikerült elsajátítanom e különleges művészetet. De nem csak ezt tanultam meg itt. Táncoltam a tűzzel, megszelídítettem a legádázabb fenevadakat, kést dobáltam, olykor engem dobáltak meg vele, kardot nyeltem és még perecet is sütöttem. Csodálatos évek voltak, felfedeztem a nagyvárosokat, láttam mindenféle népet. Ám hamar rájöttem, hogy nem ezt az életet szánta nekem az ég, így a hátam mögött hagytam, és másfelé indultam.

I. sz. 354. – Visszatérés a szülői házba
Különös késztetést éreztem arra, hogy évekig tartó vándorlásom után visszatérjek a szülői otthonba. Semmi sem változott. A közeli falu sem népesült be újra, romjai megmaradtak az enyészetnek. Odabent megtaláltam még az elrejtett családi ereklyéket Kallë tekercsét és Niya kódexét, amit magammal vittem. Az ősöknek szentelt oltárt nem bontottam el, nem volt hozzá szívem, bár már senki sem lakott itt. Átkozott volt ez a barlang. Amint itt járkáltam és elmélkedtem eszembe jutott, hogy egyszer régen apám megemlítette, hogy egy másik ősünknek is van barlangja a Sárkány-hegységbe. Ez az ősünk volt Tiko, az áruló. A többi barlang feledésbe merült, vagy már lakott volt testvérem vagy unokatestvéreim által. Így amikor minden szükségeset magamhoz vettem kiléptem a barlangból, beomlasztottam és rejtő mágiával láttam el, hogy senki, de senki ne találhassa meg ez után sem. Csak eztán kerekedtem fel a Sárkány-hegységbe.

I. sz. 463. – Találkozás Kálem mesterrel
Mivel rendkívül szokatlan alak volt, Kálemről is említést kell tennem. Ő is egy idősebb kék sárkány volt, még nálam is hosszabb testtel, de egyáltalán nem ez volt benne a furcsa, hanem az, hogy szárnyait és testének bizonyos helyeit fehér és kék tollak borították. Vékony és áramvonalas volt – velem ellentétben. Úgy repült, mint aki soha nem látott földet, mint aki már eleve az égben jött világra. Sosem láttam még ilyet. A Sárkány-hegység határában futottam össze vele. Bár más nem éppen véletlen találkozásnak nevezné… Kálem fentről támadt rám, és meg akart ölni.
Természetesen azonnal tudtam, hogy nem Lanuria szülötte. Csak nagy nehezen, csellel tudtam legyőzni, mert bár az égben verhetetlen volt, a földön esetlen és gyenge. Így hát amikor nagy küzdelem után győzelmet arattam felette, világra szóló „cimborák” lettünk. Rávettem, hogy tanítson meg úgy repülni, ahogyan ő tud. Kálem rendkívül barátságtalan volt, egy olyan igazi tuskó, és néha azt éreztem a tekintetén, hogy szívesen falatozna a húsomból, amitől a hideg rázott, de átadta tudásának egy részét, még ha csak a töredékét is. Mutatott pár trükköt, mágiát, amivel könnyebben cikázhatok, pöröghetek, fordulhatok, így már nem voltam olyan esetlen a levegőben, mint azelőtt, amiért mindig hálás leszek neki.

I. sz. 612. – Koba a surranó (Stern)
Életem másik különös eseménye volt az, amikor összebarátkoztam egy surranóval. Sohasem gondoltam volna, hogy pont egy ilyen lénnyel hoz össze a végzet. A találkozásunk története rövid: a kis surranó egyszerűen kizsebelt. Szerencsére még időben felfigyeltem rá, és utána eredtem. A nagy sietségben azonban lehullott rólam a csuklya, s a közelben kutató katonák felfigyeltek rám. Tudniillik, éppen egy Alseran templomból emeltem el egy kisebb ereklyét. Tudom, hogy nem szép dolog, de hát fiatal voltam és kellett a pénz. De úgy tűnt, a kis surranót is keresték, nem is tudom miért… Így már ketten rohantunk a város büszke bűnüldözői elől. Becsületére váljék, a kis surranó apró lábain úgy futott, hogy alig tudtam tartani az iramot. Bemenekültünk egy sikátorba, ahol is egy ház talapzatán egy szűk rés tátongott, ahova kis mocsok kényelmesen befért, azonban nekem beletelt egy kis időbe, hogy betuszkoljam magam. Ez a minimum azért, mert meglopott – persze az erszényemet azóta már visszavettem tőle.
Így kezdődött, és egy évig a nyakamon is maradt Koba, a kis surranó. Rendkívül idegesítő jelenség volt, de megszerettem, ráadásul egész hasznos társnak mutatkozott.

I. sz. 711. – A Hajnal völgye
Valóban, volt egy szánalmas próbálkozásom arra, hogy eljussak a Hajnal völgyébe. Az lett volna vándorlásom csúcsa, de sajnos az istenek nem akarták, hogy feltáruljon előttem a hely. De azért még nem mondtam le róla.

I. sz. 711. – A fekete sárkány
Életemben először találkoztam egy fekete sárkánnyal, pontosabban Furiával. Emberi alakban volt, de még így is a frászt hozta rám. Feladatot hagyott rám, amit elmulasztottam véghez vinni. Vannak baklövések az életben, nem igaz? De szerencsére azóta fátylat terítettünk a múltra.

I. sz. 715. – Katonaélet
Jelenleg légiósként szolgálok Furia sárkányseregében. Először szokatlan volt ez az életforma, hiszen életemben nem találkoztam ennyi sárkánnyal egy helyen. Az első csatám Sendel romjainál erősen megviselt, de azóta én magam is próbálok helytállni, hogy minél előrébb kerülhessek a szamárlétrán. Minden erőmmel népem ügyét igyekszem előre vinni, ám nem mondtam le arról sem, hogy ha itt mindennek vége, akár győzünk, akár veszítünk, hogy tovább rójam a világ körüli köreimet, elvégre Vadalant még nem volt lehetőségem teljesen bejárni.

I. sz. 718. - Harci kiképzés Ekorin városában
Hossin jóvoltából kaptam egy kis ízelítőt az orgyilkosok harcmodorából, és megismerhettem egy igazán imádnivaló kis emberkölyköt, Méryt.

I. sz. 719. - Véres csata Verinolnál
Ez az ütközet még az előzőnél is véresebb volt! Szörnyű volt, borzalmas! A vadalanok úgy irtották a sárkányokat, mint a legyeket. Hallottam már róluk pletykákat, és hogy Vadalanban miért nem élnek sárkányok - legalábbis a saját alakjukban -, de harcmodorukat látva minden képzeletemet felülmúlták.
Hozzáállásom is kissé megváltozott, már korántsem akartam magamnak fontos szerepet a sárkányseregben. Ezek után már csak nyugalomra vágytam, csak azt kellene kitalálnom, hogy hogyan is kaphassam ezt meg anélkül, hogy az árulók terhes üldöztetését a nyakamba vegyem.

I. sz. 720. - Tiko naplója
Egy furcsa kufárnak öltözött alak átadta nekem a nagybátyám naplóját Telarban. Ebben sok mindenre fény derült a szüleimmel és a halálukkal kapcsolatban, többek között az, hogy miért kellett meghalniuk. A békéért harcoltak, ahogyan Tiko. Így most ráléptem az útra, melyet akarva-akaratlanul a szüleim köveztek ki előttem, és melynek hívását mindig is lényemben éreztem.

Tárgy: Re: Alamaise 2019-07-24, 10:09 am

Tiko Naplója
részletek

„Minden ott kezdődött, hogy legelőször emberi alakot öltöttem. Semmihez sem fogató érzés az emberek közt járni emberként, s én ezt az érzést nagyon megszerettem. Annyival többször voltam kétlábú, hogy lassanként elfelejtettem

sárkánynak lenni, s ez leginkább az apámnak, Ilhamnumnak tűnt fel, aki feltétel nélkül hűséges volt Anzarhoz. Az apám rideg szeretettel ugyan, de mindig is gondoskodott rólam, s többször is figyelmeztetett, hogy bizonyítanom kell hűségemet népem iránt. Utólag sem bánom, hogy nem tettem ezt meg.”(...)

(...)”Szökésem idején találékonynak kellett lennem. Mint minden halandó sárkány, én magam is csak egy kétlábú alakot tudtam magamra ölteni – esetemben egy őszes hajú, idősödő, de még erejében lévő emberét –, de lassanként ismerté váltam népem közt, mint áruló, jóllehet csak annyi bűnöm volt, hogy igyekeztem magam távol tartani mindenféle harctól (...). Ezt az egy emberi testet kellett annyiféleképpen variálnom, amennyiféleképpen lehetséges volt, mindenféle mágiától mentesen, mert azt a sárkányok hamar megérzik. Voltam én már kocsmárosnétól kezdve az udvari bolondon át az egyszerű valiani kereskedőig minden. Most egy Stern mellett lévő apró falu füvesembere vagyok. Az eddigi hatásos rejtőzködésem titka pedig az, hogy az agarei sivatagban megtaláltam azt az ősi varázslatot, ami elfedi kilétem fajtársaim között, s ezt a varázslatot a legnagyobb titokként őrzöm, bár úgy érzem, a végtelenségig ez sem fog kitartani, mint ahogyan minden titokra fény derül egyszer.”

(...) „A jó álcázás titka a megfelelő álruha, a színészi tehetség és nem kevés csibészség. A sok-sok év alatt gyűjtött tapasztalat – így közel a 900 esztendőmhöz –, és a száműzetéssel járó kényszer kellő bátorsággal ruházott fel, hogy belevágjak az ilyesmibe.
Első dolgom volt, hogy egy vándorló színtársulathoz szegődjek, ahol elsajátítottam az alapokat. Megtanultam magamat oly módon kicicomázni, hogy három korsó sör után bárki elhitte, hogy 20 esztendős hajadon vagyok. Persze jó időbe beletelt, míg idáig eljutottam. Gyűjtöttem mindenféle öltözéket Lanuria minden tájáról. Amerre csak megfordultunk, és mindig vettem egyet, ami még hiányozhatott a repertoárból, s nem kellett sok belé, hogy külön szekérrel járjak, mert a sok holmit csak úgy tudtam magammal cipelni. Cserébe a társulatban megkaptam a Kaméleon nevet.”

(…) „Ha jól akarod előadni a szerepedet figyeld meg a kétlábúak szokásait! Figyelned kell, ahogy az olcsó szajha a katona ölében tekereg, vagy ahogy egy büszke lovag végigvonul a város utcáin. Minden apró mozdulat, minden lopott tekintet számít, hogy később ezeket lemásolhasd. Jó, ha van közönséged, aki segít a hibáid kijavításában, de végső soron egy tükör is megteszi.
A beszéd is fontos, minden nyelvjárás, amit Lanuriában beszélnek később a te hasznodra lehet. Mind a pórnép egyszerű, s mind a nemes szépen csengő szavai.
Jó, ha tudod, hogy melyik földrészen mi a szokás, s mit esznek szívesen a kétlábúak, vagy akár hogy miként hisznek a láthatatlanban. Ne gondold, hogy ez mind haszontalanság, hiszen ha szembe találkozol egy olyannal, mint amilyet te színészkedsz, könnyen fény derülhet a turpisságra.”

Alamaise Blue_dragon_by_azany_dcvn94c-350t.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7ImhlaWdodCI6Ijw9MTUwMCIsInBhdGgiOiJcL2ZcLzEyOTZlNjczLTNjNTYtNDJlMy1iZDVjLTlkZTdmYWM1OWEyZFwvZGN2bjk0Yy1mNTIwMzJhMC02MDc5LTRlMWItYTYxNC0wMTUzYmUzYmJkNDguanBnIiwid2lkdGgiOiI8PTEwMDAifV1dLCJhdWQiOlsidXJuOnNlcnZpY2U6aW1hZ2Uub3BlcmF0aW9ucyJdfQ

Tárgy: Re: Alamaise 2019-08-06, 1:02 am

Talmut meséi

Alamaise Blue_dragon_by_manzanedo_ddae1r3-350t.jpg?token=eyJ0eXAiOiJKV1QiLCJhbGciOiJIUzI1NiJ9.eyJzdWIiOiJ1cm46YXBwOjdlMGQxODg5ODIyNjQzNzNhNWYwZDQxNWVhMGQyNmUwIiwiaXNzIjoidXJuOmFwcDo3ZTBkMTg4OTgyMjY0MzczYTVmMGQ0MTVlYTBkMjZlMCIsIm9iaiI6W1t7ImhlaWdodCI6Ijw9ODEwIiwicGF0aCI6IlwvZlwvNzgwMDg5OGMtNDU1MS00YTgxLWE0YzctNGUyMTEzMmE2ZGExXC9kZGFlMXIzLWMxMDJhMjE4LTJiNzQtNDQyMS05MmUzLTc2YzQ1ZmVjZTEyYi5qcGciLCJ3aWR0aCI6Ijw9MTEzNCJ9XV0sImF1ZCI6WyJ1cm46c2VydmljZTppbWFnZS5vcGVyYXRpb25zIl19

Mivelhogy hamar elveszítettem szüleimet kénytelen voltam egy tanítót keresni magamnak, aki felkészít az élet nagy kihívásaira. Akkoriban mindösszesen egy sárkányt ismertem, aki erre a szerepre alkalmas lehet: Talmut mestert.
Talmut mindig is magának való pikkelyes volt. Bár elmondása szerint mélységesen megvetett minden kétlábút – sőt, ezt gyakran bizonyította is, ha akadt olyan balga, aki a területére tévedt, mert azt kérdezés nélkül szénné égette – a meséi olykor szögegyenesen szembe mentek ezen állításaival. A mai napig nem tudtam kiigazodni rajta, mindig furcsa volt és titokzatos, bár ez egy ezeregyszáz évet megélt sárkánytól majdnem hogy elvárható. Mindig is bosszankodott miattam, hogy vénségére még egy ifjút kell, hogy a nyakába vegyen, de tény, ha ő nem lett volna, több mint valószínű, hogy én sem maradok életben.

Anja, a földön járó

Mint minden este, ma is időben hozzáláttam az esti ceremóniához. Levadásztam a vacsorának valót, mert ma evésnap volt, és a barlangba vittem. Talmut vackát is felfrissítettem, ahogy azt kedvérevalónak találta, kellő mennyiségű szalmával, szénával, meg minden egyéb puhább dologgal, amit a környéken találtam a portya alatt. Végül maga Talmut is becammogott, s lágyan tüzet lehelt a csarnok közepén lévő száraz fakupacra. Bár egyáltalán nem volt hideg, ő mindig szerette, ha a vacsorát pattogó tűz mellett eheti. Maga elé húzta a termetes medvét, amit fogtam és egykedvűen tépdesni kezdte. A másik két préda még egyben is kevesebb volt, két őz.
– A többi a tiéd lehet – mondta az öreg. Mindig kisajátította a nagyobb vagy ízletesebb falatokat, bár ő maga csak ritkán járt vadászni.
Nem szóltam, csak magam elé vettem az őzeket. Nem kellett túl sokáig csámcsognom rajtuk, de mára csak ennyi adatott. Még csak ifjú voltam, de termetem kezdett még Talmuton is túlnőni. Amint végeztem nem maradt más minthogy figyeljem, ahogy mesterem falatozik.
– Ne bámulj így – vetette oda teli szájjal – Legközelebb fogj többet, és te is jóllakhatsz. Mennyit repültél ezért a háromért?
– Nem sokat. A medvét és az egyik őzet a földön fogtam. Még nem megy annyira a repülés, főleg nem ebben a sűrű erdőben, folyton elfogy a szárnyaim alól a levegő – fogtam magyarázkodóra a dolgot.
– Hallottál már Anjáról? – pillantott felém, de én kérdőn meredtem rá – Szóval nem. Pedig minden sárkány ismeri a történetet. Anja is úgy gondolta, hogy rosszul repül, így amikor nem volt nagyon muszáj, nem is tette. Nem repült, hanem a földön bandukolt. A végén már annyira jól ment neki ez a földhöz ragadt élet, hogy úgy mozgott, úgy vadászott, mint semelyik másik sárkány, vagy állat. Úgy vélte, a szárnyak nyűgként nőttek a hátára. A magunk fajta bolondnak vélte a nőszemélyt, de ez vajmi keveset számított neki. Élte az életét az ólomszárnyaival.
Egyszer aztán hosszú idő után elunta a Sárkány-hegyeket, és úgy határozta, hogy megkóstolja a kétlábúak húsát is. A hozzá legközelebb eső falu felé vette az irányt. Mindig is szeretett játszani az étellel, így nekilátott egyenként levadászni az falusiakat, amit persze ők sem tűrtek sokáig. Grifflovasokat hívtak, hogy segítsenek megoldani a helyzetet, és nem kellett nekik sok idő, hogy a levegőből észrevegyék Anját, még ha sűrűre is nőtt a növényzet. Anja jó párat megsebzett, de azok többen voltak, ráadásul a levegőből is támadták, még néhány harcias falusi is segített nekik, így végül a lány hamar kutyaszorítóba került. Végül sikerült legyőznie a csürhének, s Anja kiontott vérét nyaldosta a Földanya.
– Ez a történet egy badarság! Miféle sárkány az, aki megteheti és nem repül!? – horkantottam fel, amikor Talmut befejezte a regélést.
– Lehet, hogy badarság. De jól vésd az eszedbe: a földön ragadt sárkány halott sárkány. Akkor is, ha önszántából ragad ott és akkor is, ha sérülés miatt képtelen repülni.
Egy darabig még furcsán meredtem az öregre, de végtére is igaza van. Minél előbb meg kell tanulnom rendesen repülni, különben Anja sorsára jutok.

Bakamar és Szófia

Azokban az időkben Talmut a kétlábúvá válást tanította nekem, ami eleinte egyáltalán nem ment. Nehezen éreztem rá, fogalmam sem volt, hogy ezt a hatalmas sárkány testet hogyan vehetném rá arra, hogy ici-picivé változzon. Végül az öreg segítségével életemben először elffé változtam.
– Elég hivalkodó egy test – vizslatott, miközben anyaszült meztelenül álldogáltam előtte – De megteszi.
Én örömömben nem is tudtam, hogy hová legyek. Végre sikerült, annyi idő után! Nem különösebben érdekelt, hogy nincsen rajtam ruha, hiszen eddig sem hordtam. Annyira furcsa volt az új alak, hogy meg is szédültem, és többször térdre estem, akárcsak egy újszülött gida.
– Na azért csak ne olyan hevesen, – szólt Talmut a maga rekedtes hangján – vissza is kell tudnod változni.
– Tudom! De még nem akarok! – válaszoltam viháncolva. Elég védtelennek éreztem magam, akár egy meztelen csiga, de volt ebben a formában valami szabadságérzet. Könnyebben mozgott az apró elf alak a földön, olyan érzés volt, mintha csak egy tollpihe lennék.
– Na nézd, milyen szemtelen! Akárcsak egy igazi kétlábú – horkantott fel Talmut – Azért csak hátrébb azokkal a siheder agarakkal. Tetszik az új test? Aztán csak köztük ne ragadj, úgy mint Bakamar.
– Ki az a Bakamar? – Egy pillanatra megálltam, és a sárkány felé fordultam. Éreztem, hogy ebből egy új történet fog kikerekedni.
– Bakamar egy rendkívül jóképű alak volt a pikkelyesek közt, s nem volt ez másképp a kétlábúak közt sem. Amint első alkalommal vette fel újdonsül formáját már érezte, hogy ez az igazán neki való élet. Hamar bele is vetette magát a városi forgatagokba, nagyon is tudta, hogy rabolja el a sok női szívet, így ritkán ébredt egyedül. Ám egy napon abban a bizonyos forgatagban meglátott egy lélegzetelállítóan gyönyörű nőt.
– Na jó, ez eddig eléggé kiszámítható történet – ültem volna le éppen a fűre, de hamar fel is pattantam. Így kétlábúként nem volt túl kényelmes csupasz tomporral a szabad fűben üldögélni. – Gondolom amolyan boldogan éltek, míg meg nem haltak színvonalú. – Végül némi fészkelődés után inkább az oldalamra feküdve hallgattam Talmutot, miközben a fűszálakat tépdestem.
– Még alig kezdtem el, máris közbeszólsz. Mikor lettél te ilyen…? Áh, mindegy is. – A mester csak a fejét fogta, talán úgy érezte, így a kamaszkoromban kár lenne kioktatásra fecsérelnie az idejét. – Szóval, meglátta és ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy őt is meghódítsa magának. A nőt Szófiának hívták, ám cseppet sem volt az a fajta, akit elsőre odaadná magát, s a sorozatos visszautasítás csak még kívánatosabbá tette. Végül rávette, hogy a város falain túl, egy tó partján találkozzanak, majd sárkányként elrabolta Szófiát, és egy távolabb lévő barlangba vitte. A nő persze halálra rémült, de Bakamar felfedte előtte emberi alakját, leleplezve titkát, s bevallotta neki, mennyire szereti őt, s hogy maradjon vele. Szófiának esze ágában sem volt vele maradni, így egy kis ideig Bakamar vendégszeretetét kellett élveznie, míg jobb belátásra nem jut. Addig hízelgett neki a sárkány, és addig tömte a fejét a bugyuta érveivel, míg Szófia beadta derekát, és lássuk be, nagyon is tetszett neki Bakamar férfi alakja. Ám Bakamar eszét annyira elvette a szerelem, hogy óvatlan lett, és csakhamar a fejvadászok is felfigyeltek a furcsa párra. Minden sárkány tudja, hogy egy ősi sem tűri az effajta kapcsolatokat. Így Bakamarnak végig kellett néznie, ahogy Szófia sárkánytűzben hamvad el, majd ő maga is felelt a tettéért, és levágták szárnyait. Bár ő maga nem sokat búslakodott, mivel eztán hamar véget vetett életének.
– Hűha! – A földön fekve szinte ittam Talmut szavait – Szóval az a tanulság, hogy legyünk óvatosabbak? – kérdeztem incselkedve.
– Hogy mi? – Az öreg nem hitt a fülének.
– Jó tudom, tudom. Ne habarodjunk bele kétlábúba, teljesen világos.
– A tanulságot mindenki maga vonja le – mondta, majd ő is felállt a földről. Furcsán néztem rá, de végül hagytam a dolgot. Talán nem is ez lenne a mondanivalója?
– Na, és most változz végre vissza! Elegem van ebből a testedből, úgy rohangálsz, mint egy eszelős. Nem hallod? Azt akarod, hogy alád pörköljek?

A sárkányok rejtélye

– Úgy látom, hogy felkészültél a rád váró kihívásokra. Így holnap már mehetsz is az utadra.
Aznap este a szokásos vacsoránkat költöttük el a tűz mellett, és én már sejtettem egy ideje, hogy Talmut kész kiadni az utamat. Szomorú voltam, de egyben alig vártam, hogy útra kelhessek és megismerhessem Lanuria csodálatos világát. Bár nem gondoltam volna, hogy egyik napról a másikra kitenné a szűrömet.
– Rendben van mester. Köszönök mindent neked! – Akartam volna még szólni, de valahogy ennyi jött csak ki. Mélyen legbelül leírhatatlan hálát éreztem.
– Egy történetem van még a számodra. Amolyan útravalóként. Szándékosan hagytam az utolsó napra. Ez a történet kicsit más lesz, mint az eddigiek.
Azon a napon volt talán a legforróbb nap Agare dűnéi közt, azonban a távolban megjelent egy apró fekete folt. Egy lovas volt az, fején fehér kendő, bőre napsütötte és verejtéktől csillogó. A lova szája habzott s látszódott rajta, hogy nem sokáig húzza még ebben a sebes tempóban. A lovas kezében egy tekercset szorongatott és csakhamar kiderült, hogy az életéért menekült. Egy hatalmas skorpió vette üldözőbe, és úgy tűnt, nem sok kell neki, hogy utolérje. A férfi egy oázis felé tartott, ahol éppen egy másik utazó frissítette fel magát, akinek – meglátva a hatalmas rovart – ideje sem volt meglepődni azon, hogy nincsen egyedül. Azonnal kardot rántott, és a lovas megmentésére sietett, de elkésett a segítséggel. A skorpió pont egy csapásnyira volt tőle, és hegyes farkával átdöfte a férfit, aki ezután elterült a homokban a lóval együtt. A vándor, aki szintén kendőt viselt az ízeltlábúnak rontott, és nem telt bele sok idő, az állat holtan rogyott össze. Rossz idegennel kezdett ki aznap. Eztán a férfi a haldoklóhoz sétált, vetett rá egy pillantást, majd felfedezte, hogy a lovas egy tekercset szorongatott. Lefejtette róla a kezeket, majd magához vette a kincset. A haldokló ráemelte tekintetét, valamit tátogott felé, majd végleg kilehelte a lelkét. Lovának lelke nem sokkal ezután követte őt Dremerhez.
A férfi széthúzta az áporodott tekercset. Olyan régi volt az az irat, hogy mágia őrizte meg olvashatóságát. A papírra főnixeket és sárkányokat festettek, körülöttük pedig egy ősi nyelven írt szöveg, amit talán egy átlagos kétlábú holmi halandzsának vélhet, de ez a férfi tudta, hogy nem akármit talált. Ez a tekercs a legrégebbi sárkánynyelven íródott, és talán még ez első teremtett sárkányok írták. A vándor nem hitt a szemének. Gyorsan visszazárta az iratot, és hazateleportált.
– Mégis mi volt abban a tekercsben!? – kérdeztem a mestert érdek feszítve.
– Nem tudom. Az irat eltűnt, ahogyan az is, aki megtalálta. – Talmut most még titokzatosabbnak tűnt, mint általában. Nem tudtam hova tenni.
– De akkor mégis mi értelme a mesének? – kérdeztem tőle.
– Az, hogy mindig tegyél fel kérdéseket, és sose elégedj meg a kész válaszokkal – felelte, majd jelentőségteljesen rám emelte tekintetét. Sosem feledem ezt a történetét, mert máig nem tudtam igazán megfejteni, ahogyan Talmutot sem.