A város

Nem tudtam, nem észrevenni a komorságot ami rátelepült az arcára. Ahogy a távolba nézett, mintha történt volna valami a távolban, én is oda néztem, de nem láttam semmit.~Talán valami rosszat mondtam?~Kérdeztem magamtól, miközben újra ránéztem, most hirtelen válaszolt, amitől kicsit meghökkentem. A hangja és sötétebb lett. Kicsit megzavarodtam. Nem tudtam hova tévedhetett, így úgy gondoltam, hogy valamit mondhattam.
-Minden rendben?-Kérdeztem.
Bár a válaszával kicsit várnia kellett. Hirtelen éreztem, ahogy valami megrángatja a köpenyem. Megfordultam, és észre vettem egy kisebb gyereket aki egy eléggé gyenge minőségű ruhát hordott magán. Ahogy a szemébe néztem rögtön megsajnáltam. Rögtön az erszényembe nyúltam, és oda adtam egy kisebb maroknyi pénzt szegénynek, és még egy darab kenyeret is hozzátettem.
-Tessék, jól oszd be.-Mondtam kedvesen, de ő már fordult is el, és futott vissza az egyik sikátorba. Sóhajtottam, egyet, és visszafordultam Solhoz.

Miután megfordultam, megpróbált belekezdeni, de nem sikerült. A hangjában hallatszott, hogy valami rossz dolog jutott eszébe. Gyengéden megfogtam a vállait.
-Hé... Bennem megbízhatsz.-Mondtam halkan, és lágyan, hogy biztonságban érezze magát.
Végül úgy döntött, hogy inkább egy alkalmasabb helyet keres. Megfogta a kezem, és az egyik sikátorba vitt.
Nem mutattam ellenállást, valami azt súgta, hogy fontos dologról akar beszélni. Most egy jó hallgatóra lesz szüksége. Azt hiszem erre én alkalmas leszek. Amikor rám, nézett megpróbáltam egy bátorító mosolyt adni neki. Nem fogom kérlelni, ezt magától kell elmondania bármi is legyen az. Csöndben vártam, hogy belekezdjen.

Figyelmesen hallgattam, és figyeltem a szavaira. A szemem lassan elsötétült, ahogy hallgattam a történetet. Valamiért rossz érzés fogott el. Nem nagyon értettem miért meséli el ezt, de amikor belekezdett a nehezebb részbe szinte már előre tudtam mit akar mondani. Miután végre rávette magát, hogy elmondja, eltakarta az arcát, láttam rajta, hogy nehezére esik folytatni. Gyengéden átkaroltam, és magamhoz öleltem.
-Shh... Nyugodj meg...-Mondtam halkan, és elkezdtem simogatni a hátát.-Mond el mi történt...-Kértem meg. Több információra volt szükségem. Tudom, hogy nehéz lehet neki, de nem maradhatok kétségek közt.
Tudnom kell, hogy rávették-e, vagy valami más történt. Most az a lényeg, hogy kiadja magából. Ha vége lesz neki is könnyebb lesz, remélem ezt ő is tudja.

Figyelmesen hallgattam végig. Érthető, hogy hibáztatja magát, hisz az ő ereje segítette az ellenfelet győzelemre. De nem tudtam elítélni, hisz nem ő tette, őt csak felhasználták mint egy tárgyat, az egyik leghelytelenebb cselekedett amit bárki elkövethet.
-Figyelj, Sol!-Mondtam végül, és kicsit eltoltam magamtól, hogy a szemébe nézhessek.-Nem a te hibád. A bűnös az aki ezt a mágiát használta. Ne emészd magad emiatt, mert nem a te bűnöd, hogy megtörtént, téged csak felhasználtak a céljaik eléréséért, és ez csak még nagyobb bűnösséget ró a nyakukba. Ami megtörtén azon már nem lehet változtatni. Inkább arra törekedj, hogy megállítsd a rosszat ami kihasznált.-Fejeztem be végül. Néhány másodperc múlva gyengéden végig simítottam a vállát, és elmosolyodtam.-Úgy tűnik mi nem tudunk együtt lenni anélkül, hogy valami rossz szóba ne kerüljön... Gyere, még le kell adnunk a csomagot a jósnőnek.-Mondtam és kifordultam a sikátorból, de megvártam, hogy ő is elinduljon, mielőtt elindultam volna kifelé.

Sol úgy tűnt, jobban lett a vigasztaló szavaktól, ami engem is boldogabbá tett. Kis idő után elindultunk. Nem szóltam sokat inkább a mondottakon töprengtem.~Egy nimfa csalta csapdába a fekete sárkányt... és szintén egy nimfa engedte ki... Solt nagyon védte Karlan szinte semmi szabadságot nem adott neki... Lehet, hogy pont azért mert tudta mi lesz?... Hisz jóban van a jósnővel... Lehet, hogy... Betekintett Sol jövőjébe amikor még kicsi volt? Ezért védené ennyire?~Tettem fel magamban a kérdéseket, majd Solhoz fordultam, hogy neki is feltegyek egyet.
-Ezt... Másnak is elmondtad?-Kérdeztem, majd miután válaszolt, nem feleltem semmit csak hümmögtem, és mentem tovább.~Talán ha kikérdezném a jósnőt többet megtudhatok a történtekről...~Gondoltam magamban, miközben lassan befordultunk, a kis mellék utcára, ahol korábban is jártunk. Ekkor köszönte meg Sol a vigasztalást.
-Ugyan, én csak az igazságot osztottam meg veled.-Mondtam kedvesen, miközben ő benyitott. Én csendben vártam amíg ő bemegy majd én is beljebb léptem, és becsuktam magunk után az ajtót. Megvártam amíg ők lerendezik az átadást, majd oda mentem az idős hölgyhöz.
-Esetleg beszélhetnék önnel? Lenne pár kérdésem amire szerintem csak ön tud válaszolni.-Mondtam neki, majd ha igenlő választ adott oda fordultam Solhoz.-Te menj nyugodtan előre majd felzárkózom, nem tart sokáig.-Mondtam, bár én magam se tudtam mennyire komplikálódhat majd ez a 2 kérdés amit fel akarok tenni.

Miután magunkra maradtunk a jósnővel, kicsit elgondolkodtam, hogy hogyan tegyem fel. Lehet, hogy a hölgy minden kiskaput ki fog használni, hogy úgy válaszoljon, hogy én ne érthessem meg. Főleg arra kellett, koncentráltam, hogy ne úgy kérdezzek úgy, hogy Sol történetét is eláruljam, de ha helyes az elméletem, a jós tud már erről a titokról. Helyet adott, de nem fogadtam el.
-Köszönöm nem. Inkább állok.-Mondtam, és oda sétáltam az asztalhoz.-Az első kérdésem... Belenézett Sol jövőjébe valaha?-Kérdeztem halkan. Valószínűleg csak egy igent vagy egy nemet fog mondani, de ha bővebben kifejti az még jobb. A válaszhoz igazítva kezdtem gondolkodni a következő kérdéseimen, amik a következők lehettek:"Karlan kérte meg rá?; Akkor csinálta amikor még fiatal volt?"Ha a válaszokban benne volt a kívánt információ akkor nem kérdeztem rá. Ezután szünetet tartottam, mivel a többi kérdésem már arról szólt volna amit pár perce tudtam meg ezért nem akartam feltenni.
-Egy másik téma...-Mondtam bár ez nem igazán volt igaz, de ez egy ideje benne volt a fejembe.-Hallottam egy legendát. Egy sárkány sereget zártak az éjhasadékba, de azt mondják a vezérük megszökött... Ő lenne az aki majd az oldalára hív?-Ez volt az utolsó kérdésem, remélem nem jött ebből rá, de ha tényleg látta Sol jövőjét, ebből már tudhatja, hogy mi történt. Miközben válaszolt próbáltam az arcát figyelni, hogy tudjam, ha esetleg hazudni próbál. Bár amilyen tapasztalt valószínűleg esélyem sincs meglátni ha erről van szó.

Az elején csak arra figyeltem, hogy megjegyezzem amit mondott, a feldolgozásra a válaszok után került sor. Az lett amit sejtettem. Csak az elsőre kaptam egyenes választ, a többit eltérítette, mert nem voltam teljesen konkrét.
Lehajtottam a fejem. Úgy tűnik nem tudom elkerülni, azt a kérdést amit végül nem akartam feltenni. Sokat hezitáltam, mielőtt ránéztem a hölgyre.~Sol bocsáss meg... bocsáss meg...~
-Karlan azért védi ennyire Sol-t mert tudja mi a sorsa igaz?-Kérdeztem halkan.-Ha olvasott a jövőjében akkor valószínűleg látta... Az éjhasadéknál történteket. Van egy olyan érzésem, hogy az is egy olyan út volt mint nálam a szükség szerű találkozás, igazam van?-Ez volt az utolsó kérdésem. Megvártam mit válaszol, majd ha nem volt több mondani valója, meghajoltam, és elindultam kifelé. A szemembe került egy kevés könny függetlenül a választól.~Eljátszottam a bizalmát... Csak azért, hogy megtudjak valamit erről az egészről... Szánalmas vagyok.~Azzal elindultam kifelé...

Ahogy kinyitottam az ajtót, újabb pofára esés fogadott. Sol rögtön lehordott, mintha minden szavam hallotta volna. Bár azért egy mondatrész elárulta, hogy ez nem így van, akkor még nem jöttem rá, csak némán álltam, és néztem, ahogy elindul, tőlem minél messzebb. Lehajtottam a fejem, és elindultam én is, de miután kiértem másik irányba indultam. Ahogy végig gondoltam a mondandóját leesett, hogy csak azért akadt ki, mert kettesben akartam a jósnővel beszélni.~Ez a lány csak a balszerencsét hozza rám, meg az aggodalmat... Valahányszor csinálok valamit a közelében az szinte mindig balul sül el... Miért szeretem még mindig?~Hátra fordultam, de már nem láttam.~Talán nem kéne többször találkoznom vele... Mindketten jobban járnánk.~Újra lenéztem, és elindultam. Az utamba került egy kő. Egy ideig csak néztem aztán jó erősen belerúgtam.
-Minek kellett elmondanod? Minek gondoltál rá?... Minden jobb lett volna ha egyszerűen megtagadod, hogy beszélj róla... Francba!-Törtem ki magamból, de szerencsére nem nagyon járt ott senki aki emiatt idiótának nézzen. Lassan végig mentem az utcákon és visszaértem a szökőkúthoz. Ránéztem, majd pedig újra le. Ahogy ismét elindultam, a víz lassan megfagyott az utamban. Szinte acélkeménységű lett, és nem olvadt fel, egészen addig amíg nem vittek oda egy másik mágust aki felolvassza. Egészen a kapu közeléig mentem, majd leültem az egyik ház tövébe és sóhajtottam. Összehúztam a lábaim, és csak csöndesen figyeltem magam elé.
Néhány perccel később, a vízzel játszottam ami még a kulacsomban volt. Kis jéggolyót készítettem, és azt emeltem a magasba majd elengedtem, és csak az utolsó pillanatban állítottam meg. Nem akartam semmire gondolni, csak egyedül lenni.

Csendben elvoltam magamban. Nem akartam semmire gondolni, csak a golyóra összpontosítottam. A mágia volt az egyetlen vigaszom. Vannak akik úgy gondolják, a varázslat hatalom, vannak akik azt mondják a varázslat tudás, vannak akik a varázslatot a halál eszközének tekintenek. Az én szemeben azonban művészet. A leggyönyörűbb fajta, amit bárki elképzelhet. Ezért használom olyan gyakran, a művészet megszállottja vagyok, amióta varázslásra vagyok képes. Egy kis idő után miután feldobtam a levegőben átformáztam, de mielőtt visszazuhant volna a kezembe, visszanyerte eredeti alakját.
Hirtelen egy ismerős szagot éreztem a közelben. Rögtön rájöttem ki az, de nem csináltam semmit.~Minek jöttél vissza? Talán elfelejtettél valamit a szememre hányni?~Kérdeztem, mintha hallaná a gondolataim,de talán szerencsémre mondhatom, hogy nem hallotta. Mivel nem ment el, és nem is szólt hozzám, így egy kis idő után a kezembe hívtam a követ, ami szétolvadt, és csöpögni kezdett a földre.
-Mit akarsz?-Kérdeztem komoran, miközben felnéztem, de csak a szemközti falat bámultam, rá egy pillanatig se néztem.

Csöndben vártam a választ, de nem felelt, csak közelebb jött. Óvatos volt, nem is baj, amilyen állapotban voltam talán még hiba is, hogy ilyen közel jött. Nem akartam beszélni vele. Tudtam, hogy abból úgyis csak baj lesz, de ő közeledett. Én meg nem állhattam fel. Azzal csak tovább rondítottam volna a dolgon, bár utólag belegondolva, lehet jobb lett volna. Viszont ezzel most a kíváncsiságom csapdája rám csapódott.
Sol leült mellém, de én tüntetően a falat vizslattam. Végül feltette a kérdést, aminek ereje a földbe csapta a lelkem.
-Minek mondjam meg? Így is eléggé utálsz, minek szorozzam?-Mondtam először majd sóhajtottam.-Rólad.-Hangzott az egyszerű válasz. Ő viszont ebből könnyedén kitalálhatta miről is van szó. Ha nem csinál semmit, akkor pár másodperc múlva újra megszólaltam.-Bár szerintem ő már azelőtt tudta mielőtt megtörtént.-Mondtam, és a lecsöppent vízcseppeket újra gömbbé formáztam. Kíváncsi voltam, vajon mikor támad rám a szavaival, hogy még mélyebbre küldjön mint amilyen mélyen már amúgy is vagyok. Nem kívántam tovább beszélni, ha nem szól hozzám én se szólalok meg.

Furcsa volt, hogy nem ment el. Az is furcsa volt, hogy nem támadott le. De talán az volt a legfurcsább, hogy nem volt megjegyzése, azok után, amit tettem. Ezek a gondolatok eléggé a falhoz vágtak. Hirtelen nem tudtam mit mondhatnék...
Amikor a kezemhez ért, érezhette, hogy hideg, ami nem is csoda hisz egy hideg gömb van a kezemben, de mégis kellemetlen érzés lehetett. Aztán beszélt is egy kicsit amitől lenéztem, de nem mondtam semmit, valószínűleg úgyis csak hülyeségeket mondtam volna. Kicsit össze kellett szednem magam mielőtt felelhettem volna.
-belenézett a jövődbe... A többi mondata csak a kérdéseim kikerüléséhez voltak jók, azt nem árulták el amit tudni szerettem volna.-Mondtam halkan, és útjára engedtem a golyót ami lassan végig gurult a köveken. A szökőkút vize lassan olvadni kezdett, de még mindig hideg volt, és egy vastag jégtábla is takarta a vizet a szemektől. A sárkányok szájából se folyt a víz, csak csöndben figyeltek, miközben a jégcsapok lassan megadva magukat a gravitációnak letörtek állukról, és hangosan darabokra törtek saját elemükön.

A kérdésre kicsit elnéztem másik irányba. Nem tudtam mit mondjak, ott hirtelen nem is tudtam miért tettem. Talán csak mert tudni akartam az egész történetet? Hogy kiderítsem az igazat? Miért védi ennyire Karlan? Nem tudom, akkor se tudtam egyből válaszolni, és Sol is elmondta a maga kis történetét, én pedig csendben bólintottam. Hirtelen eszembe jutott a válasz.
-Igazából... A múltad akartam megismerni. Úgy gondoltam talán segíthetek ha kiderítem mi van a cselekmények mögött... Ki tudja lehet, hogy te fogod megállítani a következő háborút. Először azt hittem Karlan ismeri a jövőd ezért véd ennyire erősen... Úgy gondoltam azért véd hogy ne történjen meg az, ami megtörtént... De rosszul kérdeztem, így nem lettem okosabb. És amit most mondtál... Azt hiszem hogy az elméletem megbukott...-Mondtam halkan, miközben az egyik jégoszlop mely a sárkány szájából kiáramló vízsugárból alakult ki lassan megroppant, majd lassan elsüllyedt a vízben miközben a sárkány szájából ismét víz kezdett el jönni, és kopogni a jeges felszínen. Pár perc múlva ez újra megismétlődött egy másik sárkánnyal.
Eközben észrevétlenül, négy ember közelítette meg a szökőkút környékét, és engem figyeltek, de egyenlőre mindkettőnk látókörén kívül...

Amikor a vállamra tette a kezét egy pillanatig hezitáltam mielőtt oda fordultam volna. Csöndben hallgattam, most nem akartam közbe szólni. Amikor elnézett a szökőkút felé én is oda tekintettem, és egy pillanatra úgy is maradtam. Kicsit újra a szégyen adta át a helyét, amiért ennyire nem bírtam az érzéseimmel. Legyintettem egyet mire felolvadt a szökőkút vize. Amikor Sol ismét megszólalt, már kicsit beszédesebb hangulatban voltam, és nem is értettem egyet az előbbi mondatával, ismét visszafordultam hozzá.
-Nem a te hibád volt Sol. A fajodon nem változtathatsz... És a lelket sem a személy erősíti hanem a dolgok amik vele történtek. Ne emészd magad.-Legszívesebben, most végig simítottam volna az arcát, de inkább nem tettem, a végén csak rontok a helyzeten. Felnéztem az égre, mely már ledobta kék köntösét és az estére készült.
-Talán ideje lenne visszamenni...-Mondtam, és felálltam. Ahogy oldalra tekintettem, észre vettem a négy embert. Egyiküknek se volt épp barátságos kinézete, és mindegyiküknél fegyver volt. Rossz előérzetem támadt, ami nem sokára be is következett. Az egyikük előrántotta a kardját, és megforgatta.
-Gondolom tudod, miért vagyunk itt.-Mondta egy vékony mosollyal.
Hátra fordultam Solhoz.
-Menj hátrébb! Nem akarom, hogy bajod essen.-Mondtam halkan, közben a többi is előrántotta saját fegyverét.
-Azt ajánlom adjátok fel amíg nem késő.-Fordultam vissza, mire felnevettek ahogy vártam.
-Hehe, ha nem látnád van itt egy kis túlerő.
-Persze, hogy látom, épp ezért mondtam, hogy adjátok fel.-Mondtam egy halvány mosollyal, majd felemeltem a kezem, mire a szökőkút vizéből előjött két vízsugár és a tenyeremben gyűlt össze gömb formában. Egy pillanatra megtorpantak, majd úgy döntöttek nem várnak tovább, és megindultak felém.~Hehe idióták.~
Mivel Sol itt volt a közelemben nem voltam brutális, egyszerűen egy hullámmal ledöntöttem a lábukról, majd pedig a vizet ami a ruhájukra került lehűtöttem.
-Utolsó esély.-Mondtam könnyedén, mire ők megpróbáltak gyorsan felállni, hogy elmenjenek.-Ezt igennek veszem.-Mondtam azzal leengedtem a kezem, és hagytam, hogy elfussanak.
-Gondolom holnapra már kétszer ennyien lesznek.-Sóhajtottam, majd hátra néztem Solra.-Minden rendben? Ugye nem ijesztettelek meg?

-Akkor jó.-Mondtam, miközben elindultam mellette. Közben még néhányszor visszatekintettem. Találkoztam már olyan bérgyilkosokkal akiknek nem elég egy kudarc. A következő mondatra ismét elmosolyodtam.
-Kösz... Hiába, ha mágiát használok, nem tudom megállni, hogy ne valami művészit csináljak, még harc közben is.-Mondtam egy kis nevetéssel.-Nem tehetek róla, a mágia a lételememmé vált mióta közelebbről megismertem. Nem hiszem, hogy az elmúlt 50 évben volt-e olyan nap amikor nem használtam volna. Kicsit olyan mintha a víz lenne a festék a képemhez, az erőm pedig az ecset... Igen, a mágia a legszebb művészet... Milyen kár, hogy mások inkább arra használják, hogy hatalomhoz jussanak... Na de mindegy is.-A további utat csöndesen töltöttem, de persze közben figyeltem, ha Sol mond valamit. Közben kicsit elgondolkodtam, hogy ki is küldhette azokat a kis "szeretetcsomagokat". Már nem voltam annyira biztos, hogy a nemes úrfiú volt, azok általában nem pazarolják a pénzük ilyen balfékekre. Bár kitudja, lehet kardforgatásban egész jók, viszont az ellenem kevés. Hiába vagy erős, ha nem tudsz megütni. Bár igaz van pár haragosom, úgyhogy nem nagyon van értelme itt neki ülni gondolkodni.

-... Oh... értem...-A Sol megölése résznél kicsit megdöbbentem. Nem nagyon tudom elképzelni ki akarna ilyet tenni szegénnyel, de az biztos, ha a közelemben próbálná akkor nem lesz hosszú életű a fickó. Csak az a baj, hogy az én életem olyan mint a vízfolyás megállíthatatlan. Most, hogy jobban belegondolok... Nem lehetek mindig mellette, hogy megvédjem...~Lehet, hogy pont akkor nem leszek mellette amikor szüksége lenne rám?~A gondolattól kicsit megborzongtam, és befagyasztottam. Nem akartam ilyesmire gondolni, minek? úgysem tudom befolyásolni. Lassan közeledtünk a templomhoz, és valamiért éreztem, hogy ugyanarra gondolunk.
Mindkettőnk léptei lelassultak, hogy húzzuk az elkerülhetetlent. Ránéztem az arcára, és láttam, hogy ahogy a nap, úgy a színek is eltűnnek, még az ő arcából is. Gondolom az enyém is ilyen lehet. Végül aztán elértük a bejáratot. Végig néztem az ajtókon, majd vissza rá.
-Nos... azt hiszem most kell elbúcsúzni...-Mondtam halkan.-és... bocsáss meg... ma semmi se úgy alakult ahogy terveztem, és szerintem te többet szenvedtél emiatt.-Kicsit égő volt, még a karomat is megfogtam közben és ide oda forgolódtam, mint valami gyerek... de azért így mégis csak jobb, minthogy arra gondoljak egyfolytában, hogy mennyire felhúztam ma.