Kikötő

//Jeremy sosem tudja mikor kell befogni //


Nem kell túl nagy emberismerőnek lennem, hogy lássam a nő arcának elkomorodásából, hogy bizony nem épp a legmegfelelőbb szavakat találtam meg és ezzel talán tönkretettem mindazt, amivel eddig a fejem az engem ellepni készülő trutyi fölé tartottam. Tisztában voltam vele, hogy eddig is a madame jóindulata és valamilyen részemről még nem ismert ügye az, ami nem juttatott még a tömlöc mélyére, de szokásomhoz híven kicsit elszámítottam magam és talán túlértékeltem a szerepem és még sem vagyok pótolhatatlan a céljai elérésében.
És telibe találtam! Ami persze nekem nem volt jó hír.
A Ház asszonya hangoztatni kezdi, hogy nem vevő a kissé módosított ajánlatomra és feláll, hogy távozzon, engem pedig a két markos embere és utána a város őrségének „szerető” gondjaira bízna.
Még lehetne esélyem, hogy az utcán elmenekülök, ahogy az elején is átgondoltam, de most már nem akartam ilyen könnyen feladni, kíváncsi voltam, hogy milyen ügylete van a nőnek, hiszen esetleg, ha többet tudok, máskor is a hasznára tudok lenni és előbb-utóbb bejuthatok Rozalinda ruhája alá.
- Várjon úrnő! Várjon már! – pattantam fel és perdültem elé, mielőtt még megközelíthette volna az ajtót, nem igazán törődve most a gorilláival, hanem csak azzal, hogyan vágjam ebből ki magam. – Csak egy kósza ötlet volt, nem alkudozás, hiszen nem vagyok ostoba, minden nyerő lap az Ön kezében van. Látom, hogy jó emberismerő és felmérte, hogy én kellek magának ahhoz a….fogadáshoz……Ha nem küld börtönbe, akkor ígérem megnyerem magának és még továbbra is a lekötelezettje leszek. Én is szolgálhatok később információkkal olyanokról, akiket kijelöl a városban és még fizetnie sem kell érte.
Jobb lett volna, ha az előbb meg sem szólalok, most sokkal többet kell „fizetnem” érte, mint eredetileg.
- Kérem. – néztem rá bizakodóan.

//De csak sikerült kidumálnom magam //


Az elégedett tekintet egy hangyányit megnyugtat, ami fokozódik, miután a madame megállj int engedelmes ebeinek és azok megtorpannak, mag meghallgatják úrnőjük újabb, nekem most már sokkal jobban hangzó parancsait, amik bár nem mindenben kellemesek, de legalább a börtönbe vetésem sötét fellege eltűnni látszott a fejem fölül.
Bíztam benne, hogy nem hallatszott az a nagy robaj, amit a szívemről legördülő kő keltett és a következő pillanatban már mosolyogva emeltem fel a kezem, hogy ne akadályozzam a két izomagyat, hogy átkutasson és bár nem örültem neki, hogy attól a semmi kis késtől is megszabadítottak, csak egy bocsánatkérő vállvonással vettem tudomásul.
Mikor végeztek még egy utolsót löktek rajtam a madame asztala felé és figyelmeztető hideg pillantást vetve rám, kisétáltak az ajtón, ahogy azt utasításba kapták.
Gondolom aztán csak egy hangosabb hang kellett volna az asszonyuktól és már vissza is rontottak volna és akkor jaj nekem.
Ezek után már biztos voltam benne, hogy addig biztonságban vagyok, míg el nem végzem a munkát, hiszen olyan dolgokba leszek most beavatva, ami fontos a Ház úrnőjének, annyira, hogy még egy tetemes adósságot is elenged érte egy magamfajta tolvajnak.
hogy fontos és titkos, azt már az is bizonyítja, hogy csak akkor tér a lényegre, amikor már az ajtót is ellenőrízte, majd leül az asztala mögé, miközben kapok hideget és meleget, dícséretet és fenyegetést is, nehogy elfelejtsem hol a helyem. Nekem is int, hogy üljek le, aminek engedelmeskedem is.
Egyre nagyobb kíváncsisággal hallgatom, ahogy körvonalazódik, mire vállalkozott és mire kellek én ahhoz, hogy sikeresen vegye ezt az akadályt. Nyilvánvaló, hogy az asszony számára elég nagy a tét, nem csak a megszerzendő terület miatt, de az őt eláruló személy kiderítése miatt is. Nem régi az ismeretségem a madame-val, de abban biztos vagyok, hogy az, valaki elárulta és még jól is álcázza magát, talán jobban bántja, mint a terület megszerzése. Nem engedheti meg magának, hogy valaki kijátssza, hogy nem statuál példát, ha nem akarja kockáztatni a tekintélyét.
És már csak egy lehetősége maradt!
Ha zsarolással is lettem kényszerítve arra, hogy elvállaljam a feladatot, nem tagadhattam, hogy izgatott bizsergés futott végig rajtam a kihívásra, mert ez az volt a javából, ezen kívül mindig öröm számomra, ha borsot törhetek az urak orra alá.
Nem is titkoltam a kaján vigyoromat, mikor az ismertető befejeződött és szemem felmérte az értékes brosst.
- Ha már ketten megpróbálták, gondolom van valami tapasztalat ezzel kapcsolatban, esetleg rajz az épület belsejéről, az őrökről vagy ilyesmi? – néztem rá aztán kérdőn. – És bár elmondta, hogy mit nyerhet az ügyön, de azt még nem, hogy mit veszít ha elbukja a fogadást?
Bár lehet, hogy már ez is nagy csapás lenne rá, de a város ura biztos kihasználná a lehetőséget valami egyébre is…..

//Ezt sosem fogom megtanulni //

Meglepődök, amikor a Madame felpattan és az orrom előtt megáll szinte villámló tekintettel, mert hirtelen nem értem, hogy vajon mivel bosszantottam fel megint és egy pillanatra megáll bennem az ütő, hogy most már nem fogja meggondolni magát és az őrök markába juttat……
De szerencsére erről most szó sincs csak épp azért pipa, mert szerinte többet akartam megtudni, mint amihez jogom van, pedig teljesen jogos volt a kérdés, mert nem árt tudni, hogy ha elbukom a küldetést mi várhat rá és közvetetten rám, bár erre lenn sajnos elképzelésem……
- Jól van, jól van, értem én! – emelem fel védekezően a kezem, hogy lássa megadom magam vele szemben. – Mint mondta az előbb, van sütnivalóm, nem kell kétszer mondania, nem kérdezem meg többé.
Közben a dobozt az ölembe ejtette a brossal, ám mint kiderült, nem csak ezt kell bevinnem, hoznom is kell valamit.
- Kicserélni? A másik ékszer a párna alatt lesz, vagy azt még meg is kell keresnem, mert máshol lesz? – nézek rá kissé azért aggódva, mert ha be kell járnom az egész házat, térképek, őrhelyek ide vagy oda a lebukás veszélye igen csak megnő, főleg mert a nagyúr számít a behatolásra, hiszen a Madame-t szorítja az idő……
Arra nem is vesztegetek szót, hogy a térképet a fejembe kell vésni, ez máskor is így működik, de az elég megnyugtatóan hangzik, hogy ha el is kapnak, nem esik bajom, csak kidobnak, bár ezért általában a felbosszantott őrökre jellemző, hogy nem fogják vissza magukat.
Egészen addig szépen hangzik, míg ki nem derül, hogy a két próbálkozó sosem került elő…….
Látszik, hogy a nőnek nagyon nem tetszik, hogy a fogadás hová fajult. Meg kell vallanom nekem sem, de túl szép lett volna, ha úgy kell elvállalnom egy besurranást, hogy nem kell kockára tennem az életem……..
- Tudom, hogy az előbb mondta, ne üssem bele az orrom a dolgába, de nekem nagyon úgy tűnik, hogy valaki el akarja tűntetni asszonyomat az útból. – jegyeztem meg, bár biztos ő is tisztában volt vele.
Mindenesetre a végére tartogatott kérdése meglepett.
- Hogy vállalom-e? – kérdeztem vissza értetlenül. – Hiszen nem igen van más választásom, nem igaz? Vagy a börtön, talán akasztás is, vagy az előbb felvázolt feladat…….hmm……mit is válasszak……mit is válasszak….. – emeltem a mennyezet felé a tekintetem színpadiasan, - Hát inkább az utóbbi, abban legalább van esélyem. – vigyorogtam rá.
Lehetek bármilyen rossz helyzetben, a bőrömből nem tudok kibújni, remélem nem hergeli megint fel magát, hiszen nem a szemtelenség beszélt belőlem, csak a megszokás. Én ilyen vagyok.
- Gondolom most éjjel el kell végezni a munkát. – emeltem fel a dobozt.

//Juuuuhuuuuu!!! //


Úgy látszik ma semmi nem úgy jön ki a mondandómból, ami kedvére lenne a hallgatóságomnak, mert a villámló szemek ismét előkerülnek, de végül sikerül úgy befejeznem, hogy ez a tekintet megenyhüljön és ezt minden bizonnyal azzal értem el, hogy rábólintottam a munkára.
Az, hogy ma éjjel már meg kell lennie a megbízásnak nem is lehetett csodálkozni, hiszen ha valami balul üt ki, akkor már csak egy napja marad a Madame-nak, hogy megnyerje a fogadást és akkor már a város ura, akár egy hadsereget is felsorakoztathat a háza elé és egy egér sem jut be.
- Remélem, hogy nem átok van a dologban, hanem egy valós, bosszúálló vagy számító személy, mert annak az eszén túl lehet járni. Én bízom a képességeimben asszonyom, bízzon Ön is. – jegyzem meg, hogy hátha ezzel kicsit felvidítom.
Amikor leül és meghallom a kis kattanást, tudom, hogy egy titkos rekeszt nyitott ki az asztalában, de nem kíváncsiskodom. Egyrészt nem akarom, hogy megint nekem essen, másrészt, ha egyszer betörnék hozzá, akkor biztos megtalálnám a nyitás titkát, néhány asztallal már volt dolgom……
Amire viszont nem számítok az a hirtelen felpattanása és az arcára kiülő döbbenet. Én is talpra ugrom, hogy átlássak az asztal felett, de a szemem inkább az ajtóra ugrik, ahol épp becsörtet a két fogdmeg és az arcuk nem sok jót ígér. Nekihátrálok az asztalnak és már emelem a kezem, hogy védekezzek, mikor a nő kiáltása megállítja és visszafordulásra kényszeríti őket, bár láthatóan semmit nem értenek.
- Jó kutyák……. – lehelem dobogó szívvel, aztán megfordulok, hogy lássam mi okozta ezt a reakciót, bár van némi sejtésem és nem is csalódom benne.
- A róka már az udvarban van. – biccentettem egy fintorral. – Nagyon közel lehet Önhöz és ezek szerint magamnak kell megoldanom a bejutást és kijutást. – sóhajtottam. – Valaki legalább már járt abban a házban? Legalább a hálószobát tudjam hol keressem……..

//Abban nem lesz hiba, csak senki ne köpjön a levesünkbe //


Nem kétlem, hogy mekkora csapás ez arra a nőre, aki eddig nyilvánvalóan mindent szorosan és könyörtelenül a kezében tartott. Hirtelen úgy nézett ki, hogy minden kicsúszott a kezei közül. Valószínűleg valaki csak egy megfelelő alkalomra várt, hogy megszégyenítse és ellehetetlenítse és most elérkezettnek vélte a lehetőséget.
És mivel csak olyan személy lehetett az áruló, akinek közvetlen bejárása van a Madame irodájába, sőt még a rejtekhely trükkjét is ismeri, nem csodálkozom, hogy a nő ennyire feldúlt, hiszen csak egy bizalmas embere lehet csak a tettes.
Megvárjuk tehát míg Blanche, az engem fogadó lány és az a Lan, akiről fogalmam sincs kicsoda, megérkeznek, láthatóan addig a Madame inkább magában mérlegeli a helyzetet.
Aztán vitatkozás hangjai szűrődnek át az ajtón és legnagyobb meglepetésemre a Madame egy tőrt húz elő ruhája rejtekéből. Eddig sem becsültem le a vörös hajú szépséget, de most megbizonyosodhattam róla, hogy jól tettem.
A recepciós lány lép be az engedélyre és láthatóan eléggé feldúlt ő is.
Majd kiderül mi is ennek az oka.
Szóval ez a Lan lehet az a bizonyos róka és az őr vagy összejátszott vele, vagy eltűntette az útból.
Nem látom mi áll a levélben, de azt sejtem, nem javítja a hangulatot.
- Nem tudom ki az a Lan, de feltételezem sokat tud. – intek az asztal felé. – Kérdés mikor tűnt el, mennyi előnye lehet, bár ez véleményem szerint már veszett fejsze nyele, de vajon rólam lehet-e tudomása? Ha nem, akkor ez az egy előnyünk még meg lehet………

//De nem ám! //

El tudom képzelni, hogy egy ilyen régi bútordarab elvesztése, még „normális” esetben is megnehezíti a munkaadó szívét, nem, hogy ilyen körülmények között.
A hosszú évek hűsége kivételes bizalmat szavaz meg az ilyen embereknek, amivel aztán nagyon nagy kárt tudnak okozni, bár az is igaz, hogy bizony ritka ebben az esetben az árulás is, nem ezeket szokták megkörnyékezni. Nem tudom mit ígérhettek ennek a Lan-nak, de elnézve a Madame erősen elboruló arcát nagyon sokat……., de talán más van a háttérben és ezt a reményt azért meg akartam adni, nem is tudom miért.
- Lehet, hogy megfenyegették valamivel, valaki közeli rokona vagy ismerőse halálával……- vetettem fel bizonytalanul.
De most ennél is fontosabb, hogy megtudjuk, mikor és milyen tudással rólam távozott. Blanche szerint elég messze eljuthatott a városban már, de rólam, ha sejtette is, hogy vaj van a fülem mögött, nem tudhatta, hogy hivatásos tolvaj vagyok.
- Nem vagyok …..csaló! – horkantam fel, kihúzva magam, - csak…..ááá…..mindegy. – fogtam vissza magam, mert máris többen voltunk, mint kellett volna.
Mindezek után én sem hittem, hogy van még időnk előkészületeket tenni, a gyorsaságon múlott minden.
- Mi…..mi az, hogy megtennünk……indulnunk? – nyögtem fel, de mikor a Madame után léptem a két gorilla elállta az utam. – Jól van no! Nem akartam kimenni, de …..mit akart ezzel mondani? – néztem kérdően Blanche-ra, bár a gyanú növekedni kezdett bennem. – Ez nem lesz jó ötlet, nem lesz…… - motyogtam magam elé, míg a fülem hegyezve várakoztam.

//Nem tudom, valahogy….félek //


Kezdek kicsit ideges lenne, mikor azért több idő telik el, mint ha csak le kellett volna szaladnia valamiért, miközben a két izomember és Blanche úgy méreget, mint egy télire szánt vadat, amit még ki kell belezni és felakasztani a kamrában.
- Csak semmi rossz gondolat, én már veletek vagyok, szóval hátrébb az agarakkal. – vetem oda nekik, majd inkább elvetem magam a székben és a feladaton gondolkodom, van min agyalni.
Mivel az idő is rövid és az áruló is sokat segített a fogadás másik részvevőjének, ezért nagyon-nagyon nehéz dolgunk lesz és sejtésem szerint ez lesz eddigi életem egyik legmerészebb kihívása.
Magamtól nem biztos, hogy belemásztam volna, de most már nem fogok megfutamodni, na meg a Madame egyenes és korrekt volt velem, nem érdemli meg, hogy mindenét elveszítse egy hűtlen embere miatt.
Meghallom a sietős lépteket és kicsit feljebb tornászom magam a székben, aztán csak lesek nagy szemekkel, mert a Madame helyett egy másik, egy egyszerű cselédlány áll előttem.
Önkéntelenül füttyentek egyet elismerésként, mert ez az átalakulás még egy komédiásnak is becsületére vált volna.
A szavai zökkentenek ki az álmélkodásomból. Igaza van, de a holmim egy szakadt fogadó pajtájának padlásán a szénában elrejtve pihen.
- Ez tagadhatatlan. – nézek végig magamon félrehúzott szájjal. – Valami inasruha nincs valahol, valami semleges színű, vagy el kell menni az enyémért, hogy átöltözzem és az nincs közel. – nézek a nő szemébe, mert bízom benne, hogy tud ezen a kis problémán segíteni.

//Pátyulgasd //

Nem igazán értem, hogy miért vág bosszús képet a Madame, hiszen nem gondolhatta komolyan, hogy egyszerre csak hirtelen előrántok egy másik ruhát, vagy egy kis hókusz-pókusszal másikat varázsolok magamra. Ráadásul félre is értett, nem a bejutáshoz, hanem az észrevétlen megközelítéshez kellett a ruha, mert nem gondoltam volna, hogy az a terve, hogy simán besétálunk.
- Egyáltalán nem…… - kezdtem volna bele a magyarázatba, de azt hiszem már a nőnek konkrét elképzelése volt arra, miként kísérelhetjük meg a bejutást, anélkül, hogy az első lépésnél lebuktunk volna.
Az tény, hogy neki sokkal nagyobb helyismerete volt, mint nekem, aki lehet, hogy jártamban-keltemben valamikor elmentem a palota előtt, de semmilyen ismeretem nem volt róla.
Az orvos említésére kissé felszaladt a szemöldököm, mert reméltem semmi drasztikust nem tervez, de mikor folytatja, már kezdem kapisgálni, mégis mi az ötlete.
Hamarosan már az orvos köpenyében ácsorgok és a felszerelését szorongatom, bár halvány lila gőzöm sincs, hogy mi mire való, de ha muszáj, biztos feltalálom magam.
Közben a még mindig rosszkedvű Madame-tól megtudtam, hogy Lan-on nem sok fogást találhatott egy zsaroló, ezért az a variáció körvonalazódik egyre élesebben, hogy önszántából árulta el Úrnőjét.
Ettől függetlenül, elég jó emberismerőként, továbbra is furcsának tartom, hogy mindezt eldobva lett hűtlen. Aztán a lány megérkezett a holmikkal.
- Sosem kellett még orvost eljátszanom, de kétségtelen, hogy remek álca lesz. – bólintottam a kérdésre. – Mehetünk, de útközben azért némi útmutatót kaphatok azért, hogy ne vakon repüljek?

//Lehet, hogy szakmát kéne váltanom? //

Annyira hirtelen és váratlanul cseppentem ebbe az egészbe, hogy sok mindent nem ismertem és nem is volt időm túlságosan átgondolni. Mondjuk választásom is igazán szűkös volt.
Arról sem volt tudomásom, hogy vajon az, hogy a Madame egy szolgáló álruhájában vág neki a városnak, az elmondása szerint egy egyáltalán nem veszélytelen útnak, ez akár lehet megszokott vagy merőben szokatlan.
Az alapján, hogy a többiek kissé meg vannak szeppenve, azt feltételezem, hogy az utóbbiról lehet szó, bár a dícséretükre legyen mondva senkinek a szeme sem rebben, ahogy hallgatják, majd teljesítik a nő utasításait. Pont ezért egyre rejtélyesebb, hogy az a Lan miért ugrott ki a sorból.
De most – bár ez nem kicsit befolyásolja a feladat teljesítését – nem adózhatunk több figyelemmel erre, van fontosabb megbeszélni való, mert nem hiszem, hogy sokáig tart eljutni a város urának lakhelyéhez, valahol az is a város közepénél helyezkedhet el.
- Elsőként, hogy miként jutunk be….. – kezdek bele, - másodiknak, hogy tud-e segíteni abban hol lesz a szoba, ahová mennem kell, aztán, hogy amit el kell hoznom, hogy néz ki és hol a legvalószínűbb, hogy megtalálom? – sorolom a legfontosabbakat.
Ha csak azt kéne ellopnom, ami értéket találok, ezek nem lennének érdekesek, de most konkrétan egy dolgot kell elhoznom és egy vagy két helyet megtalálnom……..és csak remélni merem, hogy nem teljesen ismeretlen környezetben, mert az akkor nagyon elhúzódhat…….

Lehet, hogy a nosztalgia, de valahogy mindig egy-egy kikötőben időztem a legtöbbet, ha kisebb pihenőt engedélyeztem magamnak. Mostanában azonban nem igazán mosolygott rám a szerencse, mert lemaradtam a karavánokról, amikről feltételeztem, hogy az út végén még ki is fizetnének, vagy, hogy életben megérem a végét. Persze találtam volna rakodói munkát, de még volt pár darnám, nem akartam, erre fanyalodni. Persze nem a fizikai munka elől akartam kibújni, hiszen azelőtt is kivettem a részem a pakolásból, amikor még csempész voltam, csak nem akartam, hogy valaki felismerjen a régi cimborák vagy épp ellenségeim közül…….
Még talán két napig maradhatok a lepukkant kikötői kocsma padlásszobájában, de aztán már arra sem fog telni. Ezért aztán rosszkedvűen ténferegtem a mólok közelében, időnként meghúzva magam az egyre sűrűbb köd és fokozatosan terjedő félhomályban.
Természetesen nyitva tartottam a fülem, mivel arra számítottam, hogy hallok valami olyan információt, ami segíthet rajtam.
Meglepően hallottam, hogy a Fekete Albatrosz bajba került egy határidőre megrendelt árukészlet miatt. Bújócskázni kényszerült a parti őrség egyik hajójával – gondolom épp elég csempészáru volt rajta, - így aztán lekéste a határidőt, amiben egy tekintélyes városi asszonysággal állapodott meg.
Régebben volt egy-két kisebb összetűzésünk az Albatrosz legénységével, de aztán megállapodtunk, hogy jobban járunk, ha megosztjuk a „munkát”, azzal sokkal jobban járunk, mint a marakodás okozta károkkal. A kapitányát a maga módján becsületesnek tudtam, aki mindig igyekszik betartani az ígéretét, ezért el tudtam képzelni, mennyire dühíthette a késedelem.
Mikor kicsit közelebb mentem a beszélgető matrózokhoz, azt is meghallottam, hogy a Megbízója, a tehetős lady, pont azért nem örült a késedelemnek, mert most nyit valamiféle kereskedőház féleséget a itt a kikötőben és ehhez kellett a szállítmány.
A pletykák gyorsan terjedtek, mert rengeteg ember dolgozott a épület időben történő felkészítésén és berendezésén és sokan a torkukat az itteni lebujokban öntözték meg.
~ Ha az üzlet most indul meg, akkor talán embereket is kell szerezni az ottani értékek védelmére…….~ kezdett kibontakozni bennem egy tétova gondolat. ~ Ugyan még soha életemben nem kötött a munkám egy helyhez, talán ezt is elkéne kezdeni egyszer, nem igaz? ~ fordultam a kikötőt szegélyező módosabb környék felé elgondolkozva, majd lassan, aztán fokozódó reménnyel és lendülettel el is indultam.
Nem tévedtem, amikor a már-már sötétbe hajló ég alatt a legnagyobb nyüzsgést szemeltem ki magamnak, bízva abban, hogy ez lesz a szóban forgó ház.
Mikor odaértem, akkor jutott eszembe, hogy talán nincs is itt a tulajdonos, hiszen elég nagy volt a felfordulás, de ha mást nem valaki csak meg tudja mondani, hol keressem.
Az egyenruhásokat, akik meglepetésemre szintén be-bebaktattak egy csomaggal, szokásomhoz híven elkerültem és egy hevesen ordibáló fickót szólítottam meg, aki valamiféle vezetőnek nézett ki.
- Jó estét cimbora! Meg tudnád mondani nekem, hogy hol találom a Ház úrnőjét, a tulajdonost? Beszélni szeretnék vele.
Reméltem, hogy elég megfelelően vagyok öltözve ahhoz, hogy elsőre nem dobjanak ki, hanem az asszony elé kerülhessek és legalább meghallgasson.
A régi időkből megszokott ruházat volt rajtam, vastag csizmába tűrt barna vászonnadrág, bő, fehér vászoning, mely nyakban és csuklóban zsinórral volt meghúzható, egy erős, meleg zeke, a könyökénél bőrrel megerősítve és egy széles karimájú kalap, egy kissé már kókadt tollal díszítve. A nadrágot széles öv fogta a derekamra, melyen egy kis szütyőben tűzszerszám és pár darna volt fellelhető, a másik oldalon pedig egy filigrán tőr egyszerű hüvelyében.
Ha szerencsém volt és kaptam útbaigazítást, akkor elindultam megkeresni reményeim forrását.

//Kisasszony - A kegyes //

A munkavezető rajtam végigfutó és aztán az arcára kiülő pillantásán akár meg is sértődhetnék, mert ezeket általában a léhűtő mihasznáknak tartogatták az általam ismert emberek, de még időben fogtam vissza magam, hogy fel ne csattanjak rá, hiszen egyrészt nem lenne jó bemutatkozás, ha összeverekednék vele aztán kidobnának, másrészt nem vele akarok kiegyezni, de ehhez rajta kell átjutnom.
- Hát először is látnám, ha megmutatnád ki ő, másrészt azt, hogy beszél-e velem magának kéne eldöntenie, nem így gondolod cimbora? – kezdtem neki, bár nagyon igyekeztem nem megbántani és az eszére bízni a dolgot, ami sajnos nagy valószínűséggel hamvába halt gondolat volt, mert a fickónak olyan előreugró homloka volt, mint egy bivalynak és minden bizonnyal annyi agya is.
Bár nem akartam kioktató lenni, pont e miatta a hiányossága miatt ezt az előttem álló alak másként fogta fel, amit az egyre sötétebbé váló tekintete bizonyított. Már átkoztam magam, hogy nem egy lótifuti rakodót kérdeztem meg, hanem ezt a majmot……..
~ Hogy képtelen vagyok befogni a szám és kicsit megjuhászkodni, ez nem fog segíteni abban, hogy pénzhez és munkához jussak! ~ sóhajtottam magamban, várva, hogy a férfi a kidobókért kiáltson én meg őket megelőzve elhordjam az irhámat. Lehet, hogy nem lesz munkám, de kidobni nem fognak!
Ekkor csendült fel a női hang, amiben annyi figyelmeztetés és hideg határozottság csengett, hogy még oda sem néztem, de biztos voltam benne, hogy megtaláltam a Hát tulajdonosát.
A munkavezető egy pillanat alatt ment össze a szemem láttára és egy „igenis, asszonyomat” hebegve fordult volna felém, de én már akkor nem álltam előtte.
Pár méretes lépéssel felrohantam a lépcsőn és megelőzve a nőt megálltam előtte, majd darabosan meghajoltam előtte, ahogy ellestem az úrfiktól.
- Mylady! Bocsássa meg merészségemet, de nem alamizsnáért jöttem, ne sértsen meg vele! – emeltem a finom öltözetű, csinos, vöröshajú nő szemébe a saját melegbarna pillantásomat, kockáztatva, hogy ma egy nyirkos, sötét cellában töltöm az éjszakát. – A nevem Matt Shadow és bár régebben a tengert jártam, mostanában zsoldosként keresem a kenyerem. Tudok pár nyelvet, nem veszek el az üzlet és kereskedelem útvesztőjében és megállom a helyem egy verekedésben is. Védtem karavánokat sivatagi rablóktól, harcoltam kalózokkal és elnézve ezt a házat és az ……..embereit, hasznát venné egy magamfajtának.
Hát, én megtettem, ami tőlem tellett, hogy még megalázkodás nélkül tudjam meggyőzni, hogy munkát adjon.

Tisztában vagyok azzal, hogy elég nagyot kockáztatok, de egyrészt nincs időm a gondolkodásra és tervkészítésre, másrészt a majdnem üres erszényem nem sok választást kínál. Ha jobban meggondolom, legrosszabb esetben is legalább nem az utcán kell aludnom.
Már annak is örülök, hogy legalább végig tudom mondani a mondókámat és nem vernek laposra azonnal, mondván, hogy megtámadtam a Ház úrnőjét.
Érzem, amikor megjelennek mögöttem – nem is rossz, amilyen gyorsan reagáltak, - de, ha nem éreztem volna, az, ahogy keményen megragadnak, semmiképpen nem kerülhette el a figyelmemet.
Ahogy a nőnek is mondtam képes vagyok egy verekedésben megvédeni magam, de most nem ennek fitogtatása volt a célom, még ha meg is csapott a kísértés, de bolond és idióta sem vagyok. Nem csak az a két őr volt itt, akik lefogtak, hanem pár még mögöttük is és nem kétlem, hogy az egyenruhások sem haboztak volna, ha csak egy kiáltás is hagyja el a lady ajkát.
Higgadtságot és türelmet kényszerítek magamra és nem ellenkezem a kényszer fogságom ellen az asszony válaszára várva.
A nevem hallatán az állam megemelve nézek a szemébe, azt üzenve szótlanul, hogy sosem szégyelltem ezt a nevet, így igazat mondtam.
Végig gondolva utólag, amit tettem, igazából meglepődtem volna, ha azonnal felvesz, de, ahogy a szerencsémre hivatkozik, azért egy halvány mosoly végigszalad a szám szélén. Sokáig mondhattam magamnak az Istennő kegyelmét, de mostanában nem igazán, így már rám fért.
Amikor kicsit hátrébb lép, már a nyelvem hegyén volt a válasz, amivel tovább győzködtem volna, de nem kíváncsi a magyarázatomra. Első pillanatban éreztem a hangjából a határozottságát és most sem hazudtolja meg magát.
Megint csak nagy levegőt veszek, hogy beszélni kezdjek, de bennem reked a szó a végső utasítására.
- Hagyjatok! – morranok fel rögtön azután, hogy magamhoz térek és megrántom a karom, hogy lerázzam a kezeket. – Megyek magamtól is!
Szívesen mondanék valami cifrát a hűvös viselkedésre, de aztán a nyelvembe harapok. Ennyit el kell viselnie a büszkeségemnek, ha nem akarok éhkoppot…..
- Lady……holnap 10-kor itt leszek, de, ha nem fogad fel, elég, ha elmondja, utána a magam lábán is kívánok távozni. – morogtam félhangosan és elmentem, már, ha nem dobtak mégis ki……..

A fogadó padlásán aztán erősen gondolkodóba esek, hogy megéri-e nekem a további megalázkodást, hogy visszamenjek a házba. Nem tetszett, ahogy bántak velem, de a nő igen. Nem sokszor látni ilyen büszke és határozott fehérnépet, akit a pletykák erős, önálló nőnek írnak le és meglepő módon sokan félve ejtették ki a nevét. Őszintén szólva inkább a kíváncsiság vitt vissza leginkább……..
Tehát, ahogy másnap 10-et ütött a nagyharang, bejelentkeztem a ladyhez.

Az ajtóban egy igen csak mutatós lány fogadott, akin elismerően néztem végig, de igyekeztem „úriember” maradni és nem füttyentettem fel, moderáltam magam, amiben semmi szerepe nem volt annak a marcona férfinak a jelenléte, aki vasvilla szemekkel kísért figyelemmel, egész végig, amíg fel nem kísértek a Ház asszonyához és be nem jelentettek.
Azt hittem azonnal a színe elé kerülök, de várakozásra szólított fel, amit jól hallottam odakinn is a folyosón. Ez még talán nem is lett volna meglepő, de az igen, hogy mind a lány, mind az őr magamra hagyott, egyedül álldogáltam a szép szőnyeggel leterített, tiszta és illatos folyosón, ahonnan még jó pár szoba nyílott.
Mivel én is hallottam ezt-azt a Zaveeyera Borromo kisasszonyról, a Bíborgyöngy szerelemházának vezetőjéről, így sejtettem, hogy a rendelkezésére álló idő alatt ő is megtudakolta szerény személyem kilétét. Nem voltam persze tisztában azzal milyen messze ér a keze, így reméltem, hogy a sebtében elhadart bemutatkozásom megállta a helyét nagy vonalakban.
Már reményre adott okot, hogy egyáltalán fogadott és nem hajtottak el az ajtóból.
Most meg itt hagytak egyedül! Ismét végignéztem a folyosón és szélesen elmosolyodtam. Elég átlátszó bizalmi vizsgáztatás volt és talán volt is valahol egy titkos kukucskáló, ahonnan a Madame vagy valamelyik embere szemmel tartott és, ha csak az egyik ajtót is kinyitom, már a nyakamba is szakadtak volna az őrök, hogy kidobjanak.
Egyrészt én sem ma jöttem le a falvédőről, másrészt sosem volt kenyerem más tulajdonát elvenni. Nem voltam makulátlan, kereskedtem tiltott vagy ritka árukkal, de sosem loptam vagy raboltam.
Ezért aztán csak türelmesen várakoztam megtartva egy halvány mosolyt, miközben lazán nekidőltem a falnak.
Mikor nyílt végre az ajtó, kiegyenesedtem, levettem a kalapom és meghajoltam a nő előtt.
- Lady Borromo! Köszönöm a lehetőséget! Szép háza van, de jobban kéne vigyázni rá! – tettem még a köszönésem mellé, tudván, hogy érteni fogja a célzást.
Követtem a szoba belsejébe és helyet is foglaltam, amikor hellyel kínált.
- Megértem! – bólintottam és igazat mondtam, hiszen, ha nyomozott is utánam, nem ismert eléggé, én sem bíztam volna magamban. – Egy fajta próba vagy vizsgafeladat. Állok elébe.
Nem feltételeztem, hogy olyan megbízást ad, ami komoly kárt okozna valakinek, ezért egyelőre csak kíváncsian vártam mi lesz az. Ha kifogásom lesz, akkor majd hangot adok neki, ha már tudom miről van szó.

Kicsit talán merészebb vagyok a kelleténél, de úgy érzem valamivel meg kell lepnem a nőt, ha el akarom nyerni azt, hogy felvegyen. Egy átlagos zsoldost bármikor felvehet, sok tucatnyi nyüzsög a városban arra várva, hogy munkát találjanak, ezért valami mást kell nyújtanom, ráadásul komolyan is gondoltam. Én még próbaképpen sem hagynék egyedül egy ismeretlen egy olyan folyosón, ahol a csábítás bűnébe eshet……
Egy kicsit enyhül a titkolt feszültségem, amikor a Madame végül nevetésben tör ki és bár nem kerüli el a figyelmemet a megjegyzése, hogy talán megbánom, mégis az én ajkam is vidám vigyorra húzódott, amit még az sem törölt le, amikor megemlítette, hogy le lettem ellenőrízve.
Igen, erre magam is számítottam, így nem ért váratlanul, igaz nem voltam benne teljesen biztos, hogy nem tudott-e meg olyat is, amit talán mégis titokban tartottam volna. Ha meg is tudott, nem érdekelte, mert a szavai szerint egyelőre még megtartottam az érdeklődését.
A kérdése viszont meglep, nem gondoltam, hogy nyíltan rákérdez, hiszen, ha nála akartam dolgozni, miért mondtam volna rosszat róla? Tekintetem kíváncsian kapcsolódott az ő figyelmes pillantásába.
Gondolatok cikáztak át rajtam egy szempillantás alatt és a végén arra jutottam, hogy érdemes az igazat mondanom, még ha ezzel kockázatot is vállalok……Nem ez lenne az első eset………
- Bár a tegnapi megmozdulásom elég hirtelennek tűnhet Önnek, de azért természetesen én sem ugrottam az ismeretlenbe ezzel, - még ha időnként nem is állnak tőlem messze az ösztönös cselekedetek. – ismertem el egy szégyenlősebb mosollyal. – Hallottam a hírét Lady Borromo. Tudom, hogy a Bíborgyöngy Házat vezeti, méghozzá nagyon sikeresen és ezért legalább annyian kedvelik Önt, mint ahányan irigykednek. Ahogy hallottam az üzleti ügyeit is legalább ilyen határozottan, mondhatni „vaskézzel” intézi. Ezek az „ügyek” sok pletykát is szülnek, de az tagadhatatlan, hogy nem egy emberrel találkoztam, aki szinte félve beszélt Önről.
Itt kis szünetet tartottam és néztem, mint reagál erre, ha egyáltalán reagált, majd folytattam, ha nem szakított félbe.
- Ezek azok az információk, amiket minden erőlködés nélkül megszerezhettem, mielőtt jelentkeztem, de valószínűleg arra is kíváncsi, hogy magam, hogy vélekedem erről? – előztem meg a kérdését. – Mint remélem látni, férfiember vagyok és nem is vetem meg a női bájakat, de………elég önuralommal és tapasztalattal rendelkezem már, hogy ne az vezessen, ami a lábam között van, hanem ami a fülem között. Ha valaki a maga erejéből olyan pozícióba küzdötte fel magát, mint Ön, nem érdekel a háttere és az sem, hogy nem a férfinemet képviseli. Magam sem mondhatom magam a tisztesség bajnokának, de mindig megdolgoztam a pénzemért és sosem véreztem össze a kezem ok nélkül. – vontam meg a vállam, majd elhallgattam és vártam az ítéletét.

Nem is tudom mikor voltam valakihez ennél őszintébb, még talán a saját apámmal sem, legalábbis az utóbbi pár évben biztosan nem. Szerintem ki is tért volna a hitéből, bár a főbb értékrendeket, amiket a nevelésével kaptam azért megtartottam…….
Miután befejeztem nem voltam benne azért teljesen biztos, hogy jól döntöttem-e, mert Lady Borommo jó darabig nem szólal meg és olyan tekintettel méreget, hogy azt hinném képes a vesémbe látni, mint valami boszorkány. Egyébként a megjelenésében van is ebből valami, ha valahol egy kikötői kocsmában találkoztam volna vele, akár el is mondanám neki……De itt van, ebben a szép és hatalmas házban, egy olyan intézményt vezetve és akinek híre még pár olyan embert is elismerésre késztet, akik nem ijednek meg a saját árnyékuktól.
Ezért tűröm, hogy aztán elém sétálva, úgy fixírozzon, mint valami vásári lovat, csak abban bízva, hogy nem valami lestrapált kehes jószágot lát bennem, hanem valami nemesebb paripát.
Aztán végre megszólal és én igyekszem elnyomni megkönnyebbült sóhajom, ami nem is okoz gondot, mert a mondandója végére ismét bennem ragad a meglepődéstől.
Egy szolid kis állást reméltem a nagy pofám ellenére, erre rögtön maga mellé emel, személyes védelmezőjének! Mondhatom gyors karrier, de innen lehet nagyon bukni és nem vagyok bolond, hogy azt higyjem, ez nem egy újabb próba része és nem követ majd több tucatnyi szem árgus tekintettel. De Matt Shadow mikor futott meg egy kihívástól?
- Természetesen nem kell megkérdezni, ezért vagyok itt! – biccentettem most már ellazulva és nem kell jobban utalnia rá, mire érti, hogy változnia kell, ha kísérni akarom egy rangos ünnepségre.
Már azon agyalok, hogy miként fogok hitelbe vásárolni, mikor megjelenik a lány, aki idekísért és akiről pillanatokon belül megtudom, hogy ő Blanche, a helyettese.
- Örvendek kisasszony! – állok fel, hogy meghajtsam előtte a fejem.
~ Hmm, úgy látszik nem a kor alapján választ magának embereket, ez a lány biztos tud valamit! Már azon kívül, hogy nagyon mutatós.~
A figyelmem azonban ismét a Ladyre röppen, mert kiderül, hogy nem várja el, hogy magam finanszírozzam az átalakulásom költségeit, megviselt zsoldosból szerény, de igyekvő kísérőig.
- Köszönöm Mylady! – hajoltam meg Borommo felé, de nem kezdtem el hálálkodni, mint valami buksin veregetett öleb, hiszen egy ilyen nő szemében úgy is a tettek beszélnek. – Mehetünk kisasszony! – mondtam és követtem Blanche-t.
Régen volt már részem ilyen kényeztetésben, meleg fürdőben, szappanban és BORBÉLYBAN!
Az, hogy méretre készített ruhát készítenek nekem, pedig egyenesen lenyűgözött, tényleg kezdtem embernek érezni magam!
Már csak az a kérdés miként és hogyan kell megszolgálni………Sosem voltam még „személyes” testőr, de bíztam benne, hogy a tapasztalataim majd kisegítenek.