Elonar erdeje

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-18, 2:29 pm

A sok jobbra és balra pillantgatás után, meg persze a padlóbámulás közepette is volt ideje figyelni. Főként, hogy Marius sorsa is fordulóponthoz érkezett és nem is kellet csalódnia. Elonar ugyan az első olyan személy, akinek nem csak egy család, hanem egy egész nép feletti felelősség nyomja a vállát, de nem csalódott benne. Mert akárhonnét is nézte, nem csak a nimfák érdekét nézte, hanem, hogy nekik is mi válhat az előnyükre, lehet a segítségükre. Ugyan felkapta a fejét arra, hogy csupán egy hetet kapott barátja, de nem kérdezte meg, hogy miért. Hiszen ő is férfi, bár igaz, hogy sárkány és így eléggé nagy a különbség közöttük, de az édesanyja szavával élve: A szeretet, szerelem nem válogat.
- Most .. még nekem sincs kérdésem. – Emelte tekintetét az Úrnőre, ami ugyan nm volt igaz, de ha meg kellet volna fogalmaznia azt, amire kíváncsi, akkor igen csak megizzadt volna. Még mindig nem tudja, hogy mennyire lehet közvetlen és mennyire kell az emberszerű formalitásokhoz igazodnia. Bár már a köszönésnél történt töprengés és viszonylag gyors döntés sem mutatkozott helytelennek, talán ha. Nem, még sem szánta el magát. Inkább meghajtotta a fejét Elonar felé és némi bizonytalansággal az ajtó irányába indult és mikor kiért egy kicsit megkönnyebbülten lélegzett fel. A kint várakozó nimfa hűvös tekintete ellenére is jókedvűen nézett végig az eddig elszalasztott városon és már butának érezte magát, hogy csak a földet bámulta idefelé jövet. De amit akkor kihagyott, azt most a visszaúton pótolhatja.
- Igazán .. mm. szimpatikus az Úrnő. – Hacsak csendre nem intik, akkor kivételesen nincs szándékában hallgatni. Meg aztán néhány gondolatát szeretné megosztani Mariusszal, még ha, lehet néhány dolgot nem is kéne feszegetni. – Jó, hogy rendelt mellénk kísérőt, de ugyan akkor egy kicsit … veszélyező is. Meg nem igazán értem, hogy ha neked szabott határidőt, hogy meddig maradhatsz, akkor nekem mért nem? – Vezetőjükre pillantott, nem feledkezett meg róla, csak nehezen képzelete el, hogy a szükségesnél akár egy szóval is többet szeretne hozzájuk szólni. Persze szívesen fogadná a véleményét.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-18, 5:04 pm

*Az úrnő megvárta, míg mindketten választ adnak. Marius ugyan láthatóan többen reménykedett, de Elonar nem adhatott ettől többet.
A sárkánynak sem adott volna, azonban Níbe közbenjárt az érdekében, s azt is tudatosította benne, hogy Sou egyenlőre még inkább ifjú tinédzser, mint felnőtt férfi ha emberi, avagy nimfa mértékkel néznék a korát, ez pedig jóval megnövelte a felé tanúsított tolerancia mértékét.
A másik fontos dolog, amiben az úrnő bizonyos, hogy az ifjú sárkány, ha valóban úgy hajtja a tudásvágy, mint azt mondta, kíváncsiságát kielégítvén még ha öreg atyafia tartóztatja is, nem fog soká időzni Izra leányai között.
Valójában az erdei nimfák úrnője tisztában volt vele, hogy az idősebb nimfák közül többen nem szívlelik a sárkányt, s az embert sem, hiszen emlékeztetik sok kiontott vérre őket.
Avagy éppenséggel szerelembe esett rokonaik olykor tragikus sorsára.
Elonar bólintott mindkettőjük felé, majd piros ajkai még egyszer szólásra nyíltak.*
- Menjetek hát békével és jó tartózkodást erdőnkben!
*Majd mikor a vendégek elhagyták a temet, ő maga is távozott onnan, a trón mögött, éppenséggel annak takarásában lévő ajtón keresztül, hiszen még nem kevés dolga akadt még népe és az erdő ügyes-bajos dolgaival.
Persze nem utolsó sorban a hírek arról is szóltak, hogy egy bizonyos Thalion, gyermekkori barátja is közelített már erdejükhöz. Illő fogadtatásban akarta részesíteni őt az erdei nimfák fekete hajú úrnője.*

//Én ki is lépnék most a játékotokból, köszönöm a részvételi lehetőséget! Smile

//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-19, 2:57 pm

//Köszönöm én is, hogy részt vettél! Smile

//

*Sou is velem tart, legalábbis jelenleg kérdés nélkül hagyjuk el a termet Elonar jókívánságával.
Odakint ismét a hűvös nimfa vár, azt hiszem, még a nevét sem mondta meg.
Végigmérem, most hasonló hűvösséggel.
Nem, nem örülök az úrnő döntésének.
Egyáltalán nem.*
- Jöjjetek, visszakísérlek benneteket a házhoz!
*Ezzel el is indul előttünk. Nem hagy más lehetőséget, így én is követem.
Sou szavaira némi morranással felelek.*
- A személyével nincs bajom.
*Nem szólok neki sokat, de nem is csitítom. Jelen pillanatban talán ő a legjobb barátom.
Ezt is megéltem.
Anyám vére mindössze egy hétig tűr meg maga mellett, aztán kidob, menjek utamra.
Apám népe nemkülönben bánt velem, szinte bárkit nézek, kivert, talán néhol megvetett és kiutált fattyú vagyok, s ezen nem változtat az sem, ha szüleim saját népük, vagy vajuk megbecsült tagjai voltak.
Közben azért figyelek a fehér sárkányra is. Szép dolog. Megértem azt, hogy egy fehér bestia a legjobb barátom, talán csak Storm, lovam után.*
- Lehet, csak azt akarja, hogy ne jussunk el olyan helyre, ahova szerinte nem szabad…
*Megint hallgatok kicsit. Valóban a sárkányka valamiért hosszabb időt kapott, mint én.
Pedig az ő népe aztán mindennek mondható, csak éppen békésnek nem.
Bizonyára az öreg keze van a dologban.
Azért lassan feleszmélek, ahogy első felindulásom elillan.
Lassan ellenséget keresek, akire haragudhatok és a legrosszabb ebben az egészben az, hogy nem találok. Valójában nem haragudhatok senkire.
A sorsom talán egy rakás véletlen sorozata.
Nem érdekel, hogy a kísérőnk mit hall és kíván-e válaszolni, bár nekem is úgy tűnik, egyáltalán nem áll szándékában beszélgetésbe elegyedni velünk.*
- Lehet, te Níbének köszönheted az időt….

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-21, 5:53 pm

//Én is -Én is Köszönöm! Smile

//

- Meglehet. – Némi töprengés után válaszolt csak és hangján még mindig hallani, vagy pontosabban nem, hogy lelkesítené a dolog. Inkább amolyan gondolatbeli közbeszúrásnak tűnik ez az egy szó. Igen továbbra is töri a fejét a lehetőségen. Ugyan fogalma sincs, hogy mit rejtegethetnének a nimfák, de ha netalán tán lenne ilyen hely, akkor annak bizonyára nyomós oka van. S mint ilyen dolog lévén, igen tág helyet hagy a „Mi is lehet?” és „Miért?” kérdéseknek, pedig jobb volna, ha békén hagyná az egészet. Ez néhány perc múlva sikerül is, noha nem önszántából. Valótlant állítana, ha nem fordult volna meg az ő fejében is az, hogy eme engedékenységet irányában egy bizonyos személynek köszönheti. Kerülné, de úgy látszik ezt kénytelen tudomásul venni. Némileg lelombozza a tény, hogy az öreg szeretné maga mellet tudni és arra mérget is merne venni, hogy nem kis időre. Úgy nagyjából arra a maradék negyven évre, ami után elérve a századik életévét végre népében felnőttnek számít. ~ Mi az a negyven év egy érző kebelnek? .. Neem! Ki van csukva, hogy olyan hosszú időt vele töltsek. ~ Sóhajtott és némileg lassította tempóján. Innen, ha akart volna sem lett volna képes eltévedni, hiszen csak a vak nem láthatta, hogy előttük az eddigi helyén várja őket a ház. ~ Talán, ha többiek betoppannának, akkor megfeledkezne rólam, ahogy régen is. Nem lenne egy hátrányos dolog, de. De még ő sem tudja, hogy hol vannak. ~ Az ég felé pillantgat, ügyelve azért, hogy hová is lép. Kicsit talán sóvárgó is a tekintete, mintha ezzel elő tudná idézni az a csodát, ami valószínűleg nem fog bekövetkezni, mert barátai nem fognak feltűnni. Hirtelen áll meg, ahogy megvilágosodik, hogy miért is tesz ilyen utakat a vén tollas.
A nimfa hazavezette őket és megszokott hűvös modorával köszön és távozik, még egyszer azért meghagyva, hogy itt fogják majdani vezetőik felkeresni őket. Sou körüljártatja tekintetét, de a távozó lányon kívül nem lát mást. Tehát van egy kis idejük, vagy ideje. Mert nem tudja, hogy Marius mihez szeretne kezdeni a jelenleg rendelkezésére álló idővel.
- Én .. Még nem akaródzik visszamenni a házba. Azt hiszem kicsit kinyújtóztatom a tagjaim. – Nyújtózik is, alighogy befejezte a mondatot, de persze ő nem erre gondolt. – Amúgy .. azt hiszem igazad van, mármint Níbével kapcsolatban, jobban belegondolva örültem volna, ha nekem is mennem kéne. Nem mintha nem kedvelném őt, csak .. csak túl sokat képzel rólam. – Mint akibe villám csapott fordult a tó irányába, téve is pár lépést. Már nem először fordult elő, hogy valamivel személyesebbre vette a hangot és saját nyűgjeivel másokat traktál. Meg tudnia egyedül oldani a dolgait és pont. - Áá! Ne is figyelj rám! Storm már biztos nagyon hiányol. Én meg elleszek a vízparton, ha keresnél, csak a nagy és fehér tollcsomót kell megtalálnod. – Marius felé fordulva int egyet és azt követően határozottan folytatja az elhangzott mondatok idejére megszakított útját. A víz széléhez érve azonban habozás nélkül cseréli le pöttöm alakját az eredetire, kényelmesen nyújtja fejét az ég felé, majd hajtja a tó fölé, mintha inni szándékozna. Szárnyait is kitárja, meglengetve egy kicsit, de végül csak lazán engedve le. Nem lesz baja attól, hogy vizes lesz, mert néhány lépést tesz még, a vízbe gázolva ezzel.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-23, 5:04 pm

*A kísérő nimfa továbbra sem tűnik úgy, hogy beleszólna a sárkány és az én társalgásomban.
Azért inkább nem becsmérlem túlságosan úrnőjét, bár szívem szerint megtenném.
Csendben maradok és végighallgatom, amiket Sou mond.
Érzem, hogy a mellettem haladó fiú lassabbra veszi lépteit, és én is hozzá igazítom az enyéimet.
Nem sietek, de úgy tűnik, a nimfának élesebb a hallása, mint azt gondoltam, mert pár lépés után ő is kényelmesebbre fogja.
Egy pillanatra elidőzök izmos hátsóján, majd ismét csak Soura figyelek.
Rápillantok a sárkányra.
Épp az eget figyeli. Nem szólok, feltételezem, tudja, mit csinál, én azért óvatosabb lennék a lábam elé kerülő gyökerekkel kapcsolatban.
Az út innentől csendben fogy el lábunk alől egészen a házikóig, s amikor megállunk előtte, a nimfa még egyszer tőmondatokban közli, itt várjuk meg a vezetőket.
Nincs kétségem afelől, hogy azért addig is lesz, aki figyel ránk, még ha mi nem is látjuk.
Majdnem biztos vagyok abban, hogy az úrnő és népe nem fog minden titkukba betekintést engedni, sőt a vezetők maguk is azért vannak, hogy csak bizonyos „mutogatható” részekkel ismertessenek meg minket.
A sárkány, mikor a nimfa eltűnik szem elől, nagyot nyújtózik, s megállok én is.*
- Oda én sem mennék most.
*Jegyzem meg kissé rosszkedvűen és el is nézek a láthatóan üresen álló ház felé.*
- Nem hiszem, hogy akár ő, akár a nimfák tartóztathatnának, ha menni akarsz…
*Szólok kissé bizonytalanabbul.
Mintha a sárkány szavaira tenné, meg is jelenik a lovam.
Ez csal mosolyt arcomra. Nincs ugyan itt, a tó körül nagyobb tér, ahol lovagolni lehet, s a lelkünkre is kötötték, hogy maradjunk a ház mellett, de azért el tudom magam foglalni.
Intek én is a sárkánynak.*
- Mi kissé félrevonulunk, de itt leszünk a közelben.
*Storm igen örül nekem, jellegzetes topogásával és vad farokcsapkodással, valamint arcának (én nem tudom pofának hívni) dörgölőzik a mellkasomnak. Kezem megtalálja a nyakát és megpaskolom, megsimogatom.*
- Jól van…jól van…
*Hangom kedvesebb, mint amilyennek Sou valaha is hallhatta, de Storm mindig képes arra, hogy ilyen érzelmeket hozzon ki belőlem.
Nem maradok ott, úgy gondolom, a fák közé behúzódva kissé átcsutakolom a lovat némi szárazabb gallyal és fűvel. Attól ráadásul jó illata is lesz neki.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-27, 5:51 pm

- Rendben! – Szólt, nyugtázva a hallottakat. Még fejét is visszafordítottan és egy rövid pillanatig elidőzött társán tekintete, majd követte, ahogy ló és lovasa újfent egymásra talál. Halvány mosoly futott végig ajkain, aztán megindult, azt ugyan nem lehetne mondani, hogy a dolgára. ám kivételes alkalmak egyikeként, most úgy érezte, jót fog tenni neki egy kis magány. Nem feltétlen akart ő elmélkedni, nem, határozottan nem volt ilyesmi szándéka. Egyszerűen csak lenni akart.
Olyan apró dolgokra figyelt, mint a lábai körül rezgő vízre, hogy miként vet hullámot a parton minden lépése. Beljebb is lépdelt, hogy a víz szinte a hasát érte, de meg is állt, ahogy a merészebb tólakok közül egy úgy vélte elbír vele. Elnézte az izgő-mozgó fehér narancsfoltos halat, akinek egyetlen szerencséje csupán annyi volt, hogy Sou egy falatot sem tudott volna legyűrni a torkán. Így csak nemes egyszerűséggel tovább lépet. De meggondolva magát már nem a parttal egy vonalban haladt, hanem a tó közepe felé vette az irány, emlékei szerint egy sárkánynak is elég mély ez a képződmény és nem is kellet csalódnia. Jó öt perces kutyagolás utána, már csak púposodó háta és nyakán ülő feje látszott ki, már amikor nem a halak riogat, miközben bepillantott a tiszta víz alatt rejlő világ életébe.
Nem időzött sokat ezzel a nem túlzottan érdekfeszítő foglalatossággal, a tó körüli körsétáját is megtette, aminek köszönhetően megnézhette a nimfák városát egy kicsit jobban. Ugyan ez némileg kölcsönös volt, mert sétáló havas domb alakjával hamar felkeltette a figyelmet, de legnagyobb meglepetésére a riadalmat nem. Inkább némi rosszallást vett ki az elkapott tekintetekből, meg valami egészen mást. Visszaérve a kiindulási pontra, viszont még mindig nem fűlött hozzá a foga, hogy bemenjen a házba. Röpke gondolkodás után pedig úgy határozott, hogy letelepszik a parton, elsőre, legalább is annyi időre, amíg megszárad és aztán majd ráér gondolkodni, hogyan is legyen tovább.
Szárnyait kiterítve, egy kifli alakjába helyezkedve el a tavat nézte, de ami várható volt, hogy gondolatban egészen máshol járt, a látvány hiába volt hasonló. Barátai körében volt, azon két személynek társaságában, akik osztoztak a kitűntetett szerepben vele. Nem is értette, hogyan voltak képesek olyan hatékonyan elütni az időt, hogy szinte kevésnek tűnt egy egész nap és titkolni sem nagyon akarná, hogy leginkább Ava hiányzik neki. Nagy sóhajok szakadtak fel belőle, ahogy visszaemlékezett néhány közösen eltöltött időre és észre sem vette, hogy közben valaki megállt mellette, bár tisztes távolban. Igazából nem is tudja, hogy hányadik torokköszörülésre eszmélt. A hangforrás felé pillantva, egy még nem látott nimfa állt ott, szőke volt akárcsak az első nimfa, akit meglátott, de Kitanaval ellentétben eme leánynak gesztenyebarna szemei voltak.
- Nem akarlak zavarni, ha pihensz..
- Semmi .. vagy is, elkalandoztam és egyáltalán nem zavarsz. – Kapott észbe, bár rájött, hogy mint oly sokszor talán most is kicsit túl gyorsan beszélt. Hiába, nem sárkány nyelvét fogta beszédre, hanem illúzióhoz folyamodott, mint általában. Mert így könnyebb és nem lesz izomláza a nyelének, bár sokáig el sem akarta hinni, hogy ilyesmi előfordulhat.
- Alanea a nevem és Elonar Úrnő engem jelölt ki, hogy felfedező útjaidon az erdőben elkísérjelek.
- Ó! Mondta, hogy jönni fogtok. – Sou úgy mondta, mintha nem órákkal, hanem évekkel eze előtt mondta volna ezt nekik a nimfák vezetője. A lány bólintott és valahogy tartózkodása ellenére is látszott rajta, hogy kicsit feszéjezi a helyzet, amivel nem volt egyedül. Sou sem tudott mit kezdeni magával, de mivel tudta, hogy most nem akar még semmi újat látni. – Ha nem baj, akkor ma még maradnék, van néhány dolog, amit ..
- Semmi gond! – Ennek, mintha Alanea is örült volna. – Akkor holnap, vagy utána szeretnél bóklászni?
- Legyen a holnap. – Annyira Sou sem akarja húzni az időt és kettesben maradni talán Níbével, hiszen Marius sem valószínű, hogy a négy fal között marad. – Akár korán reggel indulhatnánk is.
- Rendben, akkor pirkadatkor itt várlak! – Most Soun volt a sor, hogy bólintson egyet. A nimfa intett felé és igyekezett is a dolgára, Sou pedig kinyújtotta lábait, hogy fejét mancsaira tehesse, mert ha fel nem is állt, fejét Aleana felé fordította. Viszont, még mindig nincs esze ágában sem mozdulni, a Nap még vígan fent van és kellemesen melengeti a vízben áthűlt pikkelyeit, szárnyai ugyan már rég megszáradtak. de túl kényelmes így.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-03-28, 3:47 pm

*Ráérősen igyekszem rendbe tenni Storm amúgy is rendezett szőrzetét, de tudom, hogy a ló kedveli, ha gondozzák.
Egy bizonyos ideig.
Nem nyújthatom túl messzire, mert egy idő után elunja a szőrével, sörényével, patáival, vagy épp a farkával babrálást és odébb áll.
Szabad állat, tiszteljük egymást és épp ezért nem erőltetem rá az akaratomat sosem.
Az eltelt idő ahhoz elég, hogy lenyugodjak és végre kezdjem más szemszögből is megvizsgálni Elonar döntését.
Önző módon ragaszkodnék egy olyan néphez, melynek, Ephenezertől tudom, törvényei írják elő, hogy távol tartsa magát a férfiaktól, vagy pedig, mint esetemben, ha éppen azok tévednek hozzájuk, hát minél előbb eltávolítsa őket.
Kegy az úrnőtől innen nézve az az egy hét.
És vajon mit is akarnék én itt?
Hiszen a hely bár felettébb nyugalmas és otthonos, nem nekem való. Én a fás és sík pusztákat többre becsülöm, ahol szabadon szárnyalhat alattam a ló, s ahol a szemem sosem lát leküzdhetetlen akadályt.
Vajon miféle hatalom lehet az, mely megmutathatná, hogyan éljem tovább az életem?
Sem anyám, sem apám, sem családom.
De még nép sincs, mely sorai között megtűrne.
Talán vándoroljak el északra? A hegyek legalább olyan távol állnak tőle, mint az erdők, s a tenger.
Ilyesféle gondolatok foglalkoztatnak, mikor diszkrét torokköszörülés üti meg a fülem. Nem kell bizony vájt fülű elfnek lennem, hogy rájöjjek, nő az, kitől ered.
Reményteljesen fordulok meg, s előttem áll az, akire az utóbbi időben vártam.
Akiben reménykedtem, hogy megjelenik mellettem.
Kitana áll ott az egyik fának dőlve. Rajta nem látok zavart, de én zavarba kerülök helyette is.*
- Rosszkor jöttem?
*A kérdésre hevesen tiltakoznék, de inkább csak fejem csóválom meg és próbálom nem mutatni sem örömöm, sem azt, hogy mennyire lelkes vagyok, hogy láthatom.
Storm szinte ismerve minden rezdülésem, arrébb is húzódik szépen, a fák alatti zsenge füveket kóstolatva, én pedig ott maradok nem tudva mit kezdeni a helyzettel.*
- Akkor indulhatnánk is, Marius.
*Ahogy édes ajkai kiejtik a nevem, ahogy tündöklő szemeivel rám pillant, az maga a csoda.
Ismét csak bólintok és várom, hogy akkor elinduljon.
Ahogy kilépünk a fák közül, még láthatom, amint a másik nimfa, valószínűleg Sou vezetője távozik és a fehér sárkány a víz partján marad pihengetve.
Intek is neki, amit egyébként nem tennék, s úgy lépünk tovább Kitanával.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-04, 10:03 am

Lassan és nagyokat lélegzett, felkavarva időről-időre a fűszálak között rekedt homokot, porhanyós földet. De szeme sarkából még látta, hogy nem csak ő hozzá látogatott el vezetője és így, messziről is ismerősnek tűnt neki a nimfa, bát a hátát ez eddig még nem látta. A rengeteg kavargó illatból azonban rátalált az ismerősökre, szinte biztos volt benne, hogy a szőke nimfa ugyan az, akit először láttak. Nem akart kíváncsiskodni, nagyon nem is volt rá ideje, hiszen megindultak és Marius még intett is felé. Sou erre megemelte a fejét és jól láthatóan bólintott egyet, hát igen. Manccsal visszainteni elég komikus látvány lett volna, még elnézte a távolodó párost, de nem bánta meg, hogy a mai napra lustálkodást rendelt el magának.
Fejét visszatette a lábaira és lehunyta szemét, nem aludt el, még órák múlva sem, a világ legegyszerűbb dolgát művelte. Hallgatta a tó egyenletes hullámzását, ahogy megtörik minden egyes nagyobb kövön, loccsanva is egyet, a fák között motozó szelet, ami bebújik a bokrok ágai közé és finoman rendezgeti a virágok szirmait, illatot lopva kelyhükből. Sokakat álmosít ez a csendes koncert, amelynek dalos ajkú énekesei, az erdő madarai. Ám őt ébren tartotta és hiába volt minden gondolata kitartó, kénytelenek voltak meghajolni az akaratnak és másra koncentrálni. Kitalálni, megfejteni a testetlen, csak hangban megmutatkozó díva kilétét, kivenni az illatok közül azt, az esszenciát, ami oly kellemesen cirógatja orrát és felöltöztetni a csupasz szárat, a megfelelő sziromruhába.
A tájra narancs-arany lepel borult s a lehunyt íriszeket kíváncsivá tette, az átszüremlő láncoló fény. Hunyorogva nézte az arany és kristálydarabokkal behintett tavat és köszöntve a szelet, mely az öreg sárkány érkezését hivatott közölni. Nem vágyott még Níbe társaságára, de nem késleltethette érkezését, mert már fel is tűnt a sötétebb háttéren hatalmas fehér alakja. Irányát is meg tudta mondani, amint közelebb ért s így helyet szorított neki a parton és kisvártatva könnyedén állapodott meg mellette a koros sárkány.
Csendes beszélgetésbe elegyedtek, ami saját nyelvükön folyt. Most is inkább Nbíe mesélt, összefoglalva azt a, valamivel több, mint hét esztendőt és hagyott alkalmat arra is, hogy Sou kérdezhessen s ő élt is ezzel, de nem minden kérdésére kapta meg a választ. Ám akad olyan, aminek igazán örült, olyan, amit az elmúlt beszélgetésükkor is feltett, de akkor még nem látták bölcsnek tudatni vele azt. Végül az ég egyre sötétebb s hidegebb színekbe öltözött s az öreg megtért lakába, Sout is szaván fogva, hogy az első csillagok feljötte után, behúzódik a házba.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-05, 5:11 pm

*Még éppen látom, ahogy a sárkány megemelte fejét hosszú nyakán és bólintva nyugtázza intésem.
Kitana türelmesen megvárja, amíg végre elindulok vele. Nem szólok és egyenlőre ő is csendben marad.
Emberi szokás szerint nekem kellene megszólalnom, de valahogy nem jutnak eszembe szavak, értelmes kérdezni való sem.
Így aztán egy darabig csendesen haladunk egymás mellett. Én örömmel szívom be a nimfa illatát, és pillantok oda a nap fényében megcsillanó szőke hajfürtjeire, ahogy meglibbennek a fák között suhanó szellőben.
Kecses mozgását még így, oda se nézve is érzem, ha tehetném, le sem venném róla a szemem.
Csak kevéssel később kezdem el figyelni az ösvényt, ami végül nem baj, mert vissza sem egyedül fogok jönni, így aztán nem kell ismernem a járást.*
- Ismerted az édesanyámat?
*Bököm ki végül a kérdést, ami először eszembe jut. Kitana rám emeli gyönyörű szemeit és úgy adja meg a választ.*
- A barátnőm volt. Ezért vagyok én a vezetőd.
*Elszorul a torkom. Voltaképpen Ephenezer és miattam halt meg Inge. És erre az ő barátnőjét adja mellém Elonar úrnő, hogy vezessen el a sírjához.
Vajon hogy érez most, hiszen több, mint harminc évtized tel már el azóta?
Azonban előre tekintek. Furcsa érzés fog el. Kitana közben megáll. Nem szól, csak engem figyel.
A hely, amire nézek éppen, fákkal, apróbb fenyőkkel és magas, sudár, erejükben duzzadó törzsekkel van közrefogva. Besüt a nap, szinte érzem, ahogy árad felém melege.
Vonz magához, szinte hív, hogy bújjak bele és én engedelmeskedek.
Beljebb látok egy kiszáradt, törött törzsű fát.
Hívogat magához, olyan, mintha a fénybe értem volna, mintha megölelne, érezni vélem szeretetét.
Elonar erdeje - Page 7 Forest_flickr

Nem kell a mögöttem álló nimfának mondani semmit. Tudom, hogy anyám itt van és tudom, hogy még mindig szeret, ahogy mindig is szeretett.
Könnycsepp csordul le arcomon és nem törődök most Kitanával, sem azzal, hogy egy olyan nőért sírok, akire nem is emlékszem.
Szabad folyást engedek érzelmeimnek.
Mikor végre megnyugszom, akkor lép mellém a nimfa.*
- Inge mindig is szerette a meleg napsütést. Örömmel ült ki a rétekre, csak hogy gondolkodhasson, hogy elmélázgasson.
*Előre mutat a fára, mely mintha anyám megtört életét jelképezné, úgy magasodik, de egyben nyúl is felém.*
- Ez az ő fája volt.
*Nem értem, amit mond, nem vagyok tisztában azzal a titokkal, amit minden nimfa féltve őriz magában, s amiről Kitana is tudja, hogy nem tudhatom. Látom, ennél ő sem mond többet.
Azonban lassan elkezdünk beszélgetni, s végül itt, anyám emlékének helyén telik el a nap hátralévő része.
Kitana csodálatos teremtés.
Ő ajánlja fel, mikor már narancsba fordulnak a fények, hogy induljunk vissza Níbéhez.
Már sötétedik és feltünedeznek a csillagok, amikor megállok a ház mellett.
Legszívesebben megcsókolnám, de nincs hozzá bátorságom.*
- Holnap is jössz?
- Ha szükséged van még rám…
- Szükségem van.
*Szólok még csendben, s aztán figyelem, ahogy köszönés után távolodik.
Csak mikor már nem látom, indulok az ajtó felé, ahol még meglátom Sout is.
Jobb a kedvem, mint eddig valaha is volt.*
- Jó estét, Sou!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-06, 3:46 pm

Níbe és kedvesen, bájos szavai, ha nagyon akarná, akkor hagyná az öregnek, hogy kénye szerint formálja. Milyen idegesítő, szülei sem akarták alakítani, csak tisztességes és jóravaló sárkányt faragni belőle, ami személyes bevallása alapján sikerült is nekik. Ezzel minden hangyányi gyanakvást sikerült elhárítania, ahogy vágyakozva bámult a lágy hullámok közé, amik lassan elültek, tükörsimává téve ezzel a tó felszínét. Csak itt ott futott végig néhány vízgyűrű, ahol az alant lakók levegőt csippentettek maguknak. Feltápászkodott, ahogy a hűvös megborzongatta és az eget kémlelve, nem volt nehéz kivenni, hogy bizony a nagy figyelés közepette az ég díszes vérnarancs és mélykékbe hajló vörös köpenyegét, tinta kék, közel fekete ezüsttel pettyezett kabátra cserélte. Hallani is vélte az idős sárkány hangját, ahogy szavát veszi, hogy időben bemegy.
Megnyújtóztatja órák óta nem mozgatott tagjait, elgémberedett, így cseppet sem esett kellemes sem lábainak, sem pedig szárnyainak a mozgás. Az, hogy újra emberi alakban tűnt fel, némileg azért könnyített a helyzetén, bár maradt volna ő odakint is, sőt, nagyon szívesen. de ha már megígérte. Bement.
Lényegtelen csevej folyt az asztalnál, jószerével valami mazsolás kenyérről regélt neki Níbe, amint a múlthéten együtt készített a legügyesebb kezű asszonnyal a közeli faluban. Eme történetben keletkező csöndet használta ki Sou, hogy mindenféle mazsolaháború és liszthiány miatti, a szavak pergésével csetepatévá kiszínesedet élménybeszámoló, túl hosszúra nyúljon. Egy darab kalács és éjszakai takarója társaságában kitelepedett a korlátra, valamivel távolabb a kiasztatott lámpástól. Még mosolygott Níbe képzelőerején, amikor füle léptek neszét hozta felé, a levegő szimatolt s már tudta, hogy a sétára indulók tértek vissza. ~ Vajon Marius beinvitálja Kitanat? ~ Mosolya valamivel sejtelmesebbé vált, aztán zavartan nézett fel a Mariusra. Nem szakértő az ilyen dolgokban, de a szem a lélek tükre és hát, hogy is mondjuk, a fiatalemberről lerí, hogy nem közömbös számára a nimfa.
- Jó estét neked is! – Üdvözölte, ha nem is ugyan olyan jó kedvel, de örömmel mindenkép. – Vacsora is maradt még, ha éhes vagy. Ha jól láttam, akkor Kitana volt a vezetőd, gondolom, a helyzethez képes jól telt a séta? – Érdeklődött, bár nem igazán tudta, hogy kérdezze meg, meg hogy bolygatnia kéne e egyáltalán. De megkérdezte és az egésznek a séta nevet adta, lehet nem a legjobb, ám most ez a szó akadt horogra.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-07, 10:10 am

*A sárkány visszaköszön. Nem tehetek róla, még mindig inkább sárkányként gondolok rá, mint egy kis cserfes szőke fiúra.
Valószínű, ez ősi beidegződés lehet bennem.
Láthatóan a kezében tartott kalács még friss, tehát a vacsora része lehetett.
Persze most, hogy ránézek, az étel is eszembe jut, s az is, hogy ebben még mindig vendéglátómra vagyok utalva.
Ezen nincs mit szépíteni, habár ha Elonar úrnő megbízik benne, én is megtehetem.
Nem hinném, hogy ismerve a történelem egyes dolgait, könnyű lenne egy sárkánynak, legyen az bármilyen ártalmatlan is, kivívni az erdei nimfák bizalmát.
Sou kíváncsiskodására előbb egy félmosollyal felelek.*
- Nagyon jó kis séta volt.
*Felcsillan a szemem, ahogy a Kitanával töltött órákra gondolok, de azért a háttérben ott van bennem az érzés, amit anyám kedvenc helyének megismerése jelentett.
Valahogy még mindig azt érzem, hogy velem van az a szeretet, ami ott meglepett.
Lenézek a kezében tartott kalácsra, mire a gyomrom is türelmetlenül felmordul.
Bocsánatkérőn nézek a sárkány szemébe.*
- Azt hiszem, benézek, mi jót tartogat Níbe a konyhában.
*Ezzel, ha válaszol, azt megvárva belépek az ajtón Sou mellett.
Az öreg odabent tesz-vesz, s fel is tekint közeledtemre.*
- Jó estét, Níbe!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-10, 11:21 am

- Igazából, ezt le sem tudnád tagadni. – Kicsit kihúzza magát, megigazgatja a takarót is, nem mintha fázna. Pont ellenkezőleg, egy kicsit talán melege van, nem olyan fázós, bár most ez a darab nem is azt szolgálja, hogy megvédje az idő hidegétől. Inkább a korlátot keménységét hivatott kényelmesebbé tenni, hiszen, ha jól el is beszélget az öreggel, inkább jobb külön tőle. Ugyan most már Marius is itt van, de most még nincs kedve bemenni. Meg amúgy is feltűntek már tollas kis barátai, akikkel a tókörüli sétája közben akadt. Hattyúk.
- A szemed sokat árulkodik, pedig, az eddigi tapasztalataimra alapozva, nem is olyan könnyű bármit is kiolvasni belőlük. Hiába hozzászoktam,m hogy nincs rá szükség. – Alig láthatóan vonja csak meg a vállát, a ki mondott szavak és a ki nem mondott gondolatok nyomán. Mert bizony erre a kifejleszthető képességre szüksége lesz. A sárkányok között nem képviseli azt az erőt, ami elvárható lenne, nem a saját hibája, ez népe egészére igaz. Így marad minden más, legalább is az erősebb ellenfelekkel szemben. ~ De miért gondolok ellenfelekre? ~ Ezen még eltöpreng egy ideig, szinte magától tép a kalácsból, először csak egy nagyobb darabot, aztán azt osztogatja egyre kisebbekre, hogy végül szétszórja.
- O .. ö.. Rendben! – Zökkent vissza a jelenbe, tekintetével még elkísérte Mariust az ajtóig, majd visszafordult a közben megérkezett vacsoravendégekhez. Hányszor hallotta már, hogy ezekhez a fenséges madarakhoz hasonlítják őket. Eddig nem is sokszor volt lehetősége megfigyelni őket, de a mai napon, akadt rá mód, amiben még furcsállani is volt módja, hogy ezek a nem mindig jámbor lények, majdhogynem félelem nélkül követték őt egy darabon. ~ Bezzeg Storm óvatosabb, mondjuk nem is baj, legalább mindig megvédi a gazdáját. A lovak tehát egészen mások, mint. ~ Az egyik bátrabb tollas már a repetáért jelentkezett, az elkalandozó Soura hozva a frászt, kis híján.
- Hékás! Ez majdnem a kezem volt! – A maradék kalácsot is foszlányokra szedte, aztán nemes egyszerűséggel elhintette a víz felett. Figyelme azonban inkább a bentről kiszűrődő hangok felé kezdett el tapogatózni és el sem hitte, hogy hallgatódzik. Mert a korlátott magára hagyva az ajtó sötétbe vesző oldalán húzódott meg, még le is guggolva.
- Jó estét Dior uram! – Viszonozta a köszöntést az öreg sárkány, felállva az asztaltól, miután becsukta a könyvet, amibe egészen fél másodperccel ez előttig írt. Az íróeszközeit is hamar összekészítette, de az egésszel is csak egy szeletet foglalt el az asztalból, amin még a vacsorára szánt étkek is ott voltak. – Én odébb is vonulok, vacsorázzon meg nyugodtan. – Átvillant egy mosoly arcán, de nem lehetne teljesen azt állítani, hogy barátságos volt. Á mielőtt még eltűnt volna elfüggönyözött kis sarkában, némi topogás után még is megfordult, vetett egy pillantást a nyitott ajtó felé. Aztán még is csak megszólalt.
- A fülembe jutott, hogy csak hétig maradhat. Ezt az időt szándékozik valóban az erdőben eltölteni? – Szúrósan néz az ember szemébe, tisztán kinyilvánítva számára, hogy bár befogadta egy kis bizodalmat sem táplál irányába. Ám szavaival még sem sodorja bajba magát, hiszen a válasza lehet kedves és ajánlkozó is.

//az kedves öreg "emberek", olykor veszélyesek O__o//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-12, 9:58 am

*Kicsit még elgondolkodok Sou kinti megjegyzésén. Olvasott a szemeimből. Igaz, feldobottnak érzem magam, de nem gondoltam volna, hogy ez kívülről is látszik.
Furcsa. Az ember azt gondolná, ha meghal az apja, meghalnak a nevelőszülei, s minden elpusztul, amit eddig otthonnak nevezhetett, jóval inkább összetörik.
Én meg itt örömködök, mert egy szép nővel találkoztam.
Kérdés, hogy ez vajon érzéketlenség-e és kérdés az is, hogy miért is filozofálgatok ilyeneken, mikor ez távolról sem jellemző rám.
Megszoktam, hogy egyszerűen gondolkodjak. A dolgok, vagy feketék, vagy fehérek, a világ pedig viszonylag egyszerű.
Odakintről behallatszik Sou felkiáltása, a „Hékás! Ez majdnem a kezem volt!”
Korábban is hallottam bizonyos szárnycsapkodásokat, valószínűnek tartom, hogy a tavon korábban látott fehér madarakkal barátkozott össze.
Megjegyzem, ilyen szép jószágokat még életemben nem láttam, nem is ismerem őket.
Mikorra szemem megszokja a ház kintitől eltéri fényviszonyait, még éppen látom, hogy az asztalnál Níbe összecsuk egy könyvet és éppen íróeszközöket pakolgat össze.
Semmi kedvem érdeklődni, miféle kódexet írogat, valójában nem is érdekel.
Az öreggel kapcsolatban van némi ellenérzésem, de véletlenül sem adnék hangot ennek.
Szemem megállapodik az asztalra készített ételeken, mire gyomrom hangosan felmordul.*
- Köszönöm!
*Nem ülök le, amíg nem hagyja el a helyiséget, afféle tiszteletadásképpen a ház urának, de úgy tűnik, még mielőtt kilépne, meggondolja magát és visszafordul.
Nem kételkedtem benne, hogy gyorsan értesült Elonar döntéséről, hiszen egyenlőre ő lát vendégül. Nyilván tudnia kell, meddig tartózkodhatok itt.
Állom az öreg tekintetét, bár határozottan szúrósan néz felém. Fogalmam sincs, hogy mire gondol, nem tudok olvasni szemeiben.
Azonban én nem vagyok ellenségességgel felé.*
- Nem tudom pontosan a programot, de azt hiszem, mivel anyám erdei nimfa volt, s népe is javarészt az itt, ott lehet keresni valóm.
Igaz is, köszönettel tartozok a vendéglátásért, Níbe uram!
*Hajolok meg. Ephenezer azért tanítgatott erre-arra, s láttam eleget, mikor udvarházunkban alacsonyabb rangú vendégeket fogadott. *
- Nem akarok alkalmatlankodni, ha zavarnék, eléldegélek az erdőben is. Van benne gyakorlatom.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-13, 5:24 pm

Sou minden egyes szót tisztán hall, s már biztos, ami felől eddig sem volt kétsége. Hogy nem szívesen látja Mariust, a délutáni beszélgetésükben felmerülő kérdésekre visszagondolva, próbált minél többet megtudni. Mintha féltené, szeretetből, amit viszont nem teljesen, de még is kizártnak tart. Marius higgadt válaszát viszont helyeslő bólogatással nyugtázza, még a mosolya is kiszélesedik, amikor Níbe némileg zsákutcába kerül. Amit viszont Sou nem láthat, hogy az öreg sárkány tekintete most már határozottan kellemetlenné vált, ujjai végigszánkáztak szakállán.
- Az én házam, Nawaraé is és ahogy őt, úgy a barátait is szívesen fogadom. Maradj, míg jónak érzed! Engedelmeddel, én nyugovóra is térnék, az öreg csontok megérzik a hosszú repülést. – Finom váltás érződőt az öreg hangjában, ahogy pillantása is a távolba révedve megenyhült. Öregesen fordult szembe a függönyök rejtekében nyugvó íróasztalával. – Nos, jó éjt és gyertyát ne hagyjatok égve! – Ezzel lezárt volt a beszélgetés részéről, s néhány lépés múlva el is tűnt, csak árnyéka maradt meg a falon, melyet a fényt adta a kis saroknak. Sercegő penna hegyének hangja szűrődött csak ki felőle, némi papírzörgéssel, egy-egy nagyobb sóhajtással. Kint azonban szinte csend volt, csak a szél motozott szelíden a levelek között, s néhány madár csicseregte el altatóját az erdő fáinak, a vadászni, vagy élelmet gyűjteni induló állatok nesze, ebben keveredett el.
Sou már régen sem volt képes kiigazodni Níben és ez most sem változott, egyszerűen képtelen volt rájönni, hogy mit miért tesz. Annyira egyértelmű, hogy mi szíve vágya, s csak lekötelezve érzi magát, hogy a kedve miatt vesz magán erőt az öreg sárkány. A gondolataiba viszont nem engedik túlságosan belemerülni, mivel az egyik falán tollas az oldalába csípett.
- Au! – Sou meglepetten dörzsölgette pórul járt oldalát, de a madár ennyivel nem elégedett meg. Megindult befelé, rá se hederítve a rá egy kicsit morgósan nézőre. – Én nem eszek, madarat, neked sem kéne sárkányt enni! –Jegyzi meg, az orra alatt motyogva. – Nem kéne bemenned! halod? .. – Próbált a nem túl apró madár után nyúlni, de az szárnyra kapott és vélhetőleg elhúzva Marius mellet is, kisebb káosz keltve az asztal kellős közepén foglal magának helyet. Büszkén kidüllesztve mellét, ívbe hajlítva nyakát, igazi fenségként tekintve a férfira és az ajtóban jelenleg négykézláb álló Soura.
- Úgy látszik, nagyon ízletes lehet az a kalács. – Souval együtt szólalt meg Níbe is a háttérből, elő sem dugva a fejét, mondván, hogy a madaraknak kint van a helyük és ezzel lényegében rájuk bízva azt, hogy a hívatlan asztalvendéget kitessékeljék. Sou felszedte magát a földről és megközelítette az asztalt, ahol mellesleg már fogyóban volt minden olyan dolog, amit egy hattyú csak megkívánhat. – Libához már volt szerencsém, de nem túl kellemes élményeim vannak. Ez meg még nagyobb is, de egész békésnek tűnt .. eddig. – Sou Mariusra pillantott, hátha neki van valamilyen ötlete a tollas megszállóval szemben, ami mellesleg az ő vacsorájára is láthatólag, igényt tart. – Hogy tessékeljük ki?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-14, 5:13 pm

*Nem tudom hova tenni az öreget. A tekintet szinte gyilkos, mozdulata pedig ideges, mégis a szavaiban az én döntésemre bízza, meddig maradok. Pedig ez az ő háza, és hát még nagy jóindulattal sem nevezném magam Sou barátjának.
Azt hiszem, a kis fehérben viszont megbízhatok annyira, hogy kicsit utána kérdezzek Níbe szándékainak. Már ha lesz olyan alkalom, amikor nincs rá esélye vendéglátónknak, hogy kihallgasson.
Életösztön azért van bennem.*
- Jó éjt!
*Hajtom meg fejem az öreg felé.
Én le is ülök, hogy végre megtömjem a hasam az ott előkészített étellel.
Ahogy kinyúlok felé és magam elé veszem, azért óvatosságból meg is szagolom, de Sou is evett belőle, sőt a fehér madarai is, márpedig akkor nekem sem fog megártani.
Harapok is belé, miközben már hallom is az első zajokat Níbe szobája felől. Közelebb van és ráadásul házon belül, így aztán jobban is hallom, mint az állatok neszezését kintről.
Stormot persze békében hagytam hazaértemkor, de várhatóan még ránézek, mielőtt elteszem magam holnapra.
Ekkor hallom meg Sou elfojtott kiáltását az ajtó felől. Odakapom a fejem és látom, amint a méretes fehér madár beveszi magát a házba.
Már hallom is Níbe hangját, mi sem bizonyítja jobban, hogy örökké figyel, mint ez, hogy mi pateroljuk ki a hívatlan látogatót.
Soura nézek.
Kényszeredetten elvigyorodok.*
- Halvány gőzöm sincs. Ekkora madárral még nem találkoztam. Nevelőim csirkéit fogdostam már össze, de ahhoz csak gyors láb és ügyes kéz kellett….
De ez…
*Nézek végig az asztalra igyekvő állaton. Minden esetre vacsorámat még időben elkapom előle, amit láthatóan nem is vesz jó néven.*
- Sssss…arrébb….te!
*Ennek bizony nem sok foganatja van, talán csak annyi, hogy az állat kissé hátrébb húzza nyakát, és én rosszat sejtve még időben kapom hátra a fejem, mert az oktalan madár az orromat vette célba.
A mellettem lévő széket magam mellé húzom szabad kezemmel és leteszem rá a vacsorámat, majd felállva egyik kezemmel a madár csőrét igyekszek elmarkolni, másikkal pedig a túloldalára kapni, hátha sikerül elkapni oldalról.
Gyors vagyok, de abban nem bízom, hogy a fejét sikerülni fog, talán csak a szárnyait.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-15, 10:56 am

Sou elkönyvelte magában, hogy ha legközelebb netalán tán szándékában áll majd a bármilyen madarat megkínálni, akkor nem teszi. Hacsak nem mérföldekre lakik az állat otthonától, bár belekalkulálva hogy repülni tudó lények, inkább elveti az egészet. Visszatérve a problémához viszont, emlékszik hogyan teperte le a szökött szárnyast, de arra is emlékszik, hogy azt követően milyen bravúrosan szabadult ki a kezei közül és utána még meg is kergette. S mind ez nem volt elég, mert meg is csípte néhányszor, ahogy ez a példány is megtette már. Ám van egy nagy különbség az akkori és a mostani helyzetben, az egyik az, hogy Marius látszólag is igyekszik a helyzeten segíteni, nem úgy mint a testvére, aki a ház falát támasztva nagyon is jól mulatott a látottakon. A másik pedig, hogy akkor nem volt képes semmilyen varázslatra, most viszont meg tudja oldani a dolgot a nélkül, hogy hozzá sem ér a madárhoz. Ezért első dolga, segítve ezzel Marius, aki éppen fogást keres a jószágon, csinos selyemszalaggal köti össze a csőrét. Szerencsére ez abból a fajtából való, ami nem csúszik le, lévén csak egy ideig valóságos darabja magának a valóságnak. Aztán lép, hogy segítsen lefogni és megtartani a jószág fejét és igen csak izmos nyakát. Sou a helyzetnek köszönhetően, a helyett, hogy vér komoly képpel állna a dolognak, egyre csak vigyorog. Mondjuk elég komikus a helyzet.
- Ha tudod fogni, akkor kivihetjük. Vagy várj csak. – Eszébe jutott, hogy nem csak a csőrét kötheti ősze, hanem a madár egész testét, bár nem akarta sem felmérgesíteni, sem pedig pánikba kergetni, mondjuk azért hozzátartozik, hogy inkább tűnt mérgesnek, mint kétségbeesettnek. Az ötlet viszont egy pólyaszerűségben valósult meg, így könnyebb volt a fogás, nem csúszott és az állat is nyugodtan rugdalódzhatott.
- Így talán könnyebb lesz. Mehetünk? – Sou megtartja a madár fejét, Marius hozza a nehezebb részét, bár talán fordítva kéne, de így már kitessékelhetővé vált a makacs jószág. Az ajtón könnyen kiférnek, a teraszon sem igen akadhat problémájuk, a vízpart azért már más, kicsit csúszik, de az sem vészes. Miközben a többi fehérség meglepetten figyeli a jelenetet, látszólag, azok sokkal, de sokkal békésebb példányok. Ha már a vízben van a madár Sou csak akkor engedi lefoszlani róla a megidézett holmikat, mert azt azért nem szeretné, hogy megfulladjon. De vajon beéri eme tollas egy szemrehányó pillantással?
- Éjszakára mindenféleképpen be fogom csukni az ajtót, valahogy nem szeretném megtudni, milyen az, amikor egy nem is olyan könnyű madár beteljesíti bosszúját. Hah remélem a későbbiekben már nyugodt lesz a nap. – Hiába méltatlankodott, a hangjában akkor is nevetés bujkált

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-15, 4:58 pm

*Természetesen a fejét nem kapom el. Túl gyors ahhoz, egyből kirántja, s ha már teheti, igyekszik is visszacsípni barátságtalan sziszegő hangon.
Előbb meglepődik a csőrön megjelenő szalagon, de nem kell hátranéznem, hogy tudjam, Sou varázsol éppen.
Innen már nem is olyan bonyolult, bár a fehér madár igyekszik szabadulni a kezeim közül, de a teste közel sincs olyan gyors és apró, mint a feje.
Teljesen lefoglal, hogy a szárnyait sikerüljön lefogni és a testéhez szorítani, így először fel sem fedezem a sárkány derültségét a helyzeten.
Mire a pólya, amely kizárásos alapon megint a sárkánytól ered, rákerül a szárnyakra és a testre, már nagyjából le is szabályozom én is a rakoncátlanul csapkodó szárnyakat, de azért örülök annak, hogy nem kell erővel leszorítanom és úgy is tartanom őket.*
- Így könnyebb.
*Bólintok Sounak, hogy vihetjük ki a betolakodót.
Közel a víz, így nem kerül sok időbe és a madár is láthatóan nem erőlteti azt, ami nem megy. Intelligens jószág, meg kell hagyni.
Vízre helyezzük, ügyelve, hogy olyan helyen legyen, ahol még pólyázva nem süllyed el, bár ahogy látom, a sárkány hamarosan el is oszlatja azt, ami eddig fogva tartotta a szárnyakat és a csőrt.
A szemrehányó pillantást egyből elkönyvelhetjük magunknak, s néhány mérges fújás is a miénk még, de úgy látom, nem szándékozik revansot venni.
Talán rájött, hogy kettőnk ellen kevés.
Végighallgatom Sout és mivel már van időm az arcát is figyelni, látom, milyen jól szórakozhatott közben.
Persze a világért sem jegyezném meg neki, hogy bizony számos könnyítést hordozott magában a mágiája.*
- Az ajtó jó ötlet. Én viszont befejezném a vacsorát.
*Teszem hozzá, hiszen nem sok falatot sikerült elfogyasztanom, mielőtt a hívatlan vendég betoppant volna felfordulást csinálni.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-15, 5:44 pm

- Tényleg! Nem ehettél sokat, bocsánat! Azt hiszen, nekem is volt részem a helyzet ilyen irányban való kialakulásában. – Szabadkozik, bár nem azzal a megszeppentséggel, mint utazásuk kezdetén, hiába jó kedve lett ettől az egésztől s nem is nagyon szeretné, ha ezt valami most beárnyékolná. Annyi mindenen jártatta az agyát, töprengett jón és rossz dolgokon is, de egy időre elég a borús felhőkből, főként ha süthet a Nap is, persze este lévén, csak képletes értve.
- Ha nem bánod csatlakozom, azt hiszem megjött az étvágyam. – Nem vitte túlzásba a vacsorát és annak nagy részét inkább a madarakkal etette meg, de úgy látszik tényleg jó hatással volt rá ez a kis kitérő. Ha más nem akad, akkor a házat veszi célba és azon belül is az asztalt, de mielőtt leülne, még kerít magának egy kis teát a kannából, Marius s megkínálva a teljesen hétköznapi kamillateával. Néhány korty után, némileg összerendezi az asztalt, de szerencsére maradt még bőven érintetlen darab, persze volt, ami magán viselte az úszóhártyás lábak nyomát, szerencsére. Könnyebb volt szelektálni. De ismét egy darab kalácsot vett maghoz, de ez úttal a fa bödönkéből vajat is kent rá, miután kiderített, hogy kettő közül melyik rejti, mert a másikban méz aranysárgáját vélte felfedezni.
- Lehet csomagolni is kéne holnapra, mert nem tudom, hogy Aleana mennyire messzire szeretne elkalauzolni. Kicsit félek is, hogy rám hárul, hogy kiválasszam merre is menjünk. Igazán sosem szerettem határozott úti célt kitűzni, mert valahogy a végén mindig eltévedtem. – Várható volt, hogy nem fog túl sokáig csendben ülni a helyén és majszolgatni a vacsorának szánt étket. De ma igazán gyakorolta a csendben maradást és hát van, ami kikívánkozik belőle, mert valahogy más Níbevel beszélni és más Mariusszal, mert szíve szerint inkább mindent vele osztana meg, mint az öreg sárkánnyal. Noha biztos benne, hogy most is figyel és minden szót tökéletesen hall is, el is néz felé, még mindig félhomály van, tehát ébren van és valószínűleg valamelyik történést fekteti írásba. Ahogy pillantása tovább siklik, megakad a könyvekkel megrakott polcokon, azokban sok olyan lehet, amiket nem mondott el neki, ám megígérte, hogy nem néz beléjük. Pedig mintha noszogatnák is, hogy mennyen és üsse föl a legszimpatikusabbat közülük, ezt ama jellemmintának tudja be, ami a gyermekekre oly jellemző. Ha tiltják, akkor csak azért is megteszi. Ezért inkább visszafordul az asztal fel és eddig tőle nem látott gyorsasággal tünteti el azt, amit a tányérjára szedett, meg a bögre is üresen koppan néhány perc múlva az asztalon.
- Ha gondolod, megcsinálom a fekhelyeket. – Igen, mivel Níbe azokat valamikor összeszedte és most tekercsben a fal mellet állnak, csak arra várva, hogy kihengergessék őket s egy újabb éjszakát töltsenek el bennük. Ha Maris beleegyezik, akkor nem csak sajátját teríti el a tegnapi helyen és aztán, aztán neki áll intenzíven unatkozni. Várható volt, az egész napot átlustálkodta, így nem is csoda, hogy van némi fölös energiája. Olvasna, de a könyvekhez nem nyúl és fogalma sincs, hogy Mariusnak van e kedve beszélgetni, bár ahogy ismeri elég szűkszavú. Ezért a tüzet nézi, egy rövid ideig, majd a takaró szélét kezdi piszkálni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-18, 9:44 am

*Sou elnézést kér…és, na igen. Volt olyan sejtésem, hogy neki is köszönhetem a vacsorám félbeszakadását.
Visszaülök a korábbi helyemre és a még mindig mellette lévő székről magam elé veszem az ételt. Csak bólintok a sárkánynak, ha csatlakozni akar, csatlakozzon.
A teát ugyan nem utasítom el, de amikor megérzem a már kitöltött ital illatát, nem nyúlok hozzá. Nem kívánom. Valahogy semmi kedvem ahhoz, hogy ilyet igyak.
Szerencsém, hogy időben kimentettem a vacsorám, így nyugodtan falatozva nézem végig, ahogy Sou válogat a többi étel között.
Közben megjegyzi vacsoratársam, hogy vinne másnap magával ételt. Nem tartom hülyeségnek, de én az utóbbi időben nem sokat gondolok az evésre.
Aleana nevére felpillantok, de Soun nem látok arra utaló jeleket, hogy az ő vezetője rá hatással lenne.
Bezzeg rám! Kitana gyorsan betolakszik a gondolataim közé és nem is akarom kiűzni onnan.
Csak csendben hümmentek Sou mondataira, gondolataim már a gyönyörű kék szemek felé járnak.
Egy dologról azonban nem tudok elfeledkezni. Az öreg sárkány tekintetéről.
Talán nem túlzás állítani, hogy érzem a köztünk lévő levegő vibrálását. Nem kedveljük egymást.
Na nem, nem várom el, hogy még az ágyamat is más vesse meg, ha én is megtehetem.*
- Köszönöm, boldogulok vele én is.
*Nem visszautasító a hangom, de éreztetni akarom, hogy nem szoktam hozzá, hogy kiszolgáljanak. Bár apám nemes volt, én csak zabigyerek vagyok, egy fattyú, ki sokszor még kevesebb tiszteletet kap, mint a sima pórnép.
Szemem közben az összegöngyölt ágyneműre téved, már ha annak lehet nevezni.
Vacsora végeztével összeszedem az előttem lévő maradékot, és ha van mosatlan is, azt is.
A morzsákat persze meggondolom, hogy kihányjam-e a madaraknak.
Az előbb nem épp jó tapasztalatot szereztem ezzel kapcsolatban.
Végül kis habozás után ott hagyom a mosatlanon.*
- Kimegyek Stormhoz. Hamar visszaérek, de ha akarod, tarts velem!
*Nem tudom, mi ütött belém. Talán Kitana változtatja így meg a gondolkodásom?
Máskor fel nem ajánlanék ilyet, mert fontos nekem a kapcsolatom a lóval.
Felállok és kérdőn nézek a sárkányra.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-18, 4:37 pm

A tányérzörgés el nem téveszthető neszei eljutottak ugyan hozzá, de nem igazán törődött velük, a tányérja a többi között, a bögréje meg mellette egy újabb adag teával. De jóformán csak néz ki a fejéből, noha azt azért messze nem lehetne mondani, hogy nem forognak odabent a kerekek, csak csupa értelmetlen dolog körül sertepertélnek. Meg persze sok olyat újra elővéve, boncolgatva, hogy talán egy másik oldalról azért még is csak jól mutat. Rá kel jönnie azonban, hogy van, amit hiába forgat, nem változik meg. Aztán elhangzik egy rövidke mondat, mint aki már nem is ebben a világban van eszmél fel.
- Mm. – Hirtelen nem is igazán tudja mit mondjon, mert meglepte a felajánlás. Nem akarta teljes mértékben elfogadni, de úgy érezte, Marius szeretné megtartani a három lépés távolságot. Amiért persze nem neheztel rá, miért is tenné? Azt sem magyarázza bele, hogy fajaik között olyan nagy a szakadék és múltjukban, ahol mára porladt csontú őseik viaskodtak, ellenfelek voltak és mindkét oldal máig be nem gyógyuló sebeket szerzett. Nem is kell olyan nagyon messzire menni. Elsandít a sarok felé, Níbe még mindig ír, de innentől meglepően gyorsan sikerül dűlőre jutnia.
- Szeretnék, még nem vagyok fáradt .. mondjuk nem is csoda, szinte átlustálkodtam a napot. – Halványan elmosolyodik, ezt egyes egyedül magának köszönheti. De sebtében összekapta magát, indulásra készen, még is előre engedve Mariust, elvégre, ő tudja merre van a lova, még ha szag alapján ő is hamar ráakadna. Mielőtt kilépne az ajtón, még megtorpan, szóljon Níbének, de nem teszi, inkább tovább megy. Jól esik számára az éjszaka kissé hűvös levegője, ahogy megcsapja arcát, kiérve a fedél alól meg még a csillagokkal tarkított égre is vet egy hosszú pillantást. Itt már ismeri a járást, így bátran bámészkodik, noha az előtte haladót még könnyedén utolérheti, de nem teszi, azért arra ügyel.
- Fura volt ez a nap, abban az értelemben, hogy ugye előtte azért becsületesen meneteltünk, én mondjuk az előtt is. Szokatlan volt csak úgy megpihenni, tudva, hogy nem igazán kell erőfeszítés, ha bármit szeretnék. – Azért, nem tudott csendben sétálni, meg ez a gondolat már amúgy is nyughatatlan módon tekerget buksijában. Tessék, most kimondta és mindjárt jobb, nyugodtabb odabent minden. Szereti, amikor azért kiigazodik a saját gondolatain, bele sem mer gondolni, hogy most milyen beszélgetésbe tudna bonyolódni az elmék síkján. Valószínűleg megtömné beszélgetőpartnere fejét szinte mindenből egy kicsivel és a végére biggyesztene egy kérdést, hogy a zavarból legyen kiút. Ezért nem is teszi, de pont ezért nem is megy neki ez olyan jól, mint ahogy arra az öreg sárkány is volt szíves rávilágítani.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-19, 4:58 pm

*Sou a felajánlásomra elég bizonytalanul reagál.
Vajon mi fordul meg a fejében? Őt is meglepte a kérdés, ahogy engem magam is? Kíváncsian várom a választ, valahol a kettő között elhelyezkedve. Mindkettőt tudomásul veszem öröm és bánat nélkül.
Miért is ne, Storm önmagában képes kitölteni az estémet, nem szeretném elhanyagolni.
Látom, ahogy a sárkány elpillant az öreg felé, mintha habozna kicsit, majd dönt.
Bólintok, majd elindulok ki az ajtón.
Tudom, hol szokott megszállni éjszakára. Mármint nem az itteni helyét, hanem felismerem, milyeneket szeret.
És tudom azt is, hogy közel akar maradni hozzám, már amennyire a két sárkánytól mer.
Érzékelem, hogy Sou lemarad, de ha már itt van, jó lenne a néhány kérdést feltennem neki, ami felmerült bennem. Ő szólal meg előbb.*
- Én sem vagyok fáradt.
*Jelentem ki és nem is mondhatnám, hogy nem Kitana dobott fel annyira, hogy ha akarnám, sem jönne a szememre álom. Kitana.
Az a nimfa valahogy az összes többinél jobban vonz. Igazán meglepő is, mert Ephenezer elmondásából tisztában vagyok vele, hogy a nimfák minden előzmény nélkül is képesek elrabolni a férfiember szívét.
Gondolatom azonban gyorsan visszatér az eredeti témához.*
- Níbe mit gondolhat rólam?
*Nem tudom, felfedjem-e a kérdés értelmét, de lehet, hogy a sárkány már magától is tudja.*
- Úgy vettem észre, nem kedvel túlságosan, de nem tudom, tartanom kell-e tőle.
Te jobban ismered nálam.
*Meg is lepődök, milyen könnyen kimondom azt, amit magam sem fogalmaztam meg tisztán magam előtt.
A csillagok fénye megvilágítja a fiú szőke haját, ahogy hátranézek. Keresem a pillantását, hogy lássam a szemén, őszintén válaszol-e, vagy kérdezzek tovább.
Esetleg ne is kérdezzek….

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-20, 9:24 am

Egyszerű biccentéssel nyugtázza, hogy Marius sem fáradt. Ennek okát, azt, hogy miért is nem nyűtte el sétája az erdőben, sejtése sem igen van. De most, hogy erre kapott választ, valami más felé kezd el tapogatózni, mivel nem igen van kedve csak úgy csendben sétafikálni. Ha lett volna, akkor talán Marius távozása után, s miután persze ellátta a semmit sem ártott takaró szélét megindult volna, hogy azt, amit látott napsütésben azt most láthassa az éjszaka szűrt, ezüst fényénél is. A Hold is felkapaszkodott az égre, fáklya helyet adva világosságot, ahogy előbújt a titkon rejtő felhő mögül. Szereti az éjszakát, megnyugtatja és ha nem kell aludnia, még talán pihenteti is, talán a különös kapocs miatt. Ezen még sosem gondolkozott igazán, de most sem fog.
Mariusra emeli tekintetét, meg is áll, nem lehetne azt mondani, hogy meglepte a kérdés és ez látszik is rajta. Nem várta, de ott volt és Níbe hiába játszott a szavakkal, túlságosan jól emlékszik még az öreg minden húzására. Néha még abban is volt mersze kételkedni, hogy valóban a gyöngysárkányok közé tartozik, de édesanyja ezért, minden ellenszenve ellenére, leszidta Sout. Ugyan akkor, magyarázatot is adott neki, hogy az egyik legidősebb krónikás miért is ilyen.
- Níbe igazán soha és senkit nem szeretett, ő az a sárkány, akit az illúzió tartanak életben, a rögeszméje tesz boldoggá. – Elgondolkozva pillant a ház felé, majd sóhajtva folytatja. – Nem árt vele óvatosnak lenni, de türtőzteti fogja magát. Mert érzi, hogy nem bízom benne és tisztában van vele, hogy ha tenne ellened valamit, a mélyen tisztelt zöldszemű nem állna vele többé szóba. – Érezhetően lekicsinylően beszélt magáról, mert életének ez a része a felejthető kategóriába tartozik, csak képtelen tőle megszabadulni. Még mindig nagyon szívesen vállalná, hogy hétköznapi gyöngysárkány módjára szép fekete szemeivel szemlélje a világot, vagy édesapja acél szürkéit is elfogadná. Ezzel egy csapásra meg is szabadulna minden rá aggatni szándékozott kötelezettségtől, mert már ezt is pedzegette az öreg. Össze kell fognia újra a népét és egy békés helyre vezetni. Kicsit kezdi unni ezt a nótát, s amit régebben elfogadott a Madarak istennőjétől, most szeretné elfelejteni. Per pillanat, csak egy átlagos kölyöksárkány szeretne lenni, nem gondolva bele még abba sem, hogy vannak, akik számítanak rá, egyenlőre, még ő akar másokra számítani. Önző is talán ez a gondolat, de senki sem lehet tökéletes, pont a kirendelt szerepébe illő.
- Azt azonban nem tudom, hogy pontosan mit gondol rólad, mivel nem küldött el. Biztos, hogy tisztel, viszont engem meg, meg akar védeni. Nem tudom mondtam e már, de gyöngysárkányoknak van a többi sárkányhoz mérten egy hátrányos jellemzőjük, hajlamosak igen könnyen egy vagy több személyhez is ragaszkodni. Amivel még nincs is baj, de ha a szükség úgy hozza, akkor meg is védelmezzük azokat, akik közel állnak hozzánk. Kerüljön az akár az életünkbe is. Mielőtt a népem eltűnt volna mások szeme elől, nagyon sokan vesztették el így az életüket és valószínűleg, Níbe attól tart, ha bajba kerülnél, akkor nem haboznék megvédeni. – Újra megindult. Ebbe sem bonyolódott még bele, meg tenné e, ha a helyzet úgy kívánná? Igen, ha az erdő szélén a vörös túl közel került volna, habozás nélkül szembeszállt volna vele, pedig esély akkor és most sem lát a győzelmére. De persze erről a másik két érintett félnek nem feltétlen kell tudnia, amúgy is csak néhány nap és mindenki megy a saját útján tovább. Mert egy biztos, nem fog Níbevel sokáig egy fedél alatt maradni. Értékeli az öreg minden igyekezetét, de a kényszerelképzeléseit nem feltétlen lesz képes huzamosabb ideig tolerálni.
- Sajnálom, ha ezzel kellemetlenséget okozok, de amíg itt vagy, ha nem nagy kérés .. – Némileg zavarban érzi magát és szégyelli is, hogy egyáltalán az eszébe jutott. Marius használni egyfajta bástyaként az öreggel szemben. - .. akkor maradnál Níbenél míg itt vagy?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-20, 4:45 pm

*A kérdésemre Sou megáll. A válasza azért eléggé meglep. Úgy veszem ki, hogy leginkább a sárkánynak köszönhetem, hogy megtűrt vendég vagyok Níbe házában.
Nem kétlem, hogy az öreg sárkány még cseppet sem fogatlan és ha akar, könnyűszerrel eltesz láb alól.
Ez azért nyugtalansággal tölt el.
Persze felfigyelek saját magának lekicsinylésére. Biztos, hogy ha az öreg ilyen nagy figyelmet szentel neki, hogy a kedvéért egy embert is megtűr a saját házában, akkor komolyan kötődik hozzá.
Talán még tiszteli is.
Amikor folytatja szavait, halványan elmosolyodok.*
- Köszönöm a bizalmat, de azért remélem nem lesz olyan, hogy védelemre szorulnék.
*Korábban még kételkedtem abban, hogy kiállna egy sárkányért értem, de burkoltan most erre tett utalást a fiú.
Persze nem tudom, hogy éles harcban az ő a vöröséhez képest törékeny alakja hogyan vehetné fel a harcot egy olyan brutális fenevaddal.
Közben Sou újra megindul.
Közben hallgatom meg a kérést. Mert az, amit mond, az kérés.*
- Níbe megengedte, hogy maradjak, nincs okom kiköltözni az erdőbe.
*Ezzel el is intézem látszólag az ügyet. De pár fontos dolog azért maradt bennem.
Elsőként is, hogy kicsoda az a Sou.
Merthogy többnek kell lennie egy szimpla sárkánynál, az kiderült mostanra.
Az éj sötétjében közben egy ló alakja sejlik fel, szapora légzése és hangos szuszogása nyilvánvalóvá teszi, hogy Strom éppen szagmintát vesz rólunk.
Intek Sounak, hogy maradjon kicsit le, ha magától nem tenné meg.
Előresietek Stormhoz és szeretettel veregetem meg a nyakát, mikor mellé állok. Nagy, sötét szemeit közben a sárkányra függeszti. Valószínű, sosem fog megbízni teljesen benne.
Aztán, mikor látja, hogy Sou nem jön közelebb, hozzám dörgölőzik, örömében még toppant is lábával.*
- Jól van, no…jól van.
*Simogatom.*
- Gyere nyugodtan közelebb, nem lesz baj!
*Ez utóbbit Sounak szólom, várom, hogy közelebb jöjjön és ha megteszi, szólok is, halkabban, mint eddig.*
- Köszönöm, hogy őszinte voltál. Nem firtatom, ki is vagy népednek, vagy az öreg sárkánynak.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-21, 1:44 pm

- Ugyan. – Tiltakozik, ugyanakkor viszont jól esik számára, ami az a fura érzést, ami rövid időre hatalmába kerítette. - A bizalomért pedig inkább én tartozom köszönettel! – Ezt igaznak is vélte, hiszen hányan segítettek volna neki abban a helyzetben, mert akár azok közé is tartozhatott volna, akik végeztek a családjával, az elkövetkezőkről pedig nem is beszélve. Még sem tudta, hogy gondolatait adja teljesen, vagy így pont elég, csak részben közölve. – Őszintén szólva, nem sok ember vállalkozott volna arra, hogy egy sárkány társaságában utazzon, még ha az a pikkelyes még kölyök. – Egy pillanatra elvigyorodott, de figyelmét ekkor már egy ismerős és közelgő zaj vonta magára. Hunyorgott is egy kicsit, ahogy a sötétségbe mélyesztette tekintetét és tévednie sem kellet, mert nem lovat lovassal, hanem csak egy lovat várt. A felismeréssel együtt meg is áll, nem szeretné, ha az állat meggondolva magát olyan távol álljon meg. Már megbarátkozott azzal a ténnyel, hogy Storm nem zárta a szívébe és valószínűleg nem is fogja, hátra pillantott, hogy szóljon Mariusnak lova érkezéséről, de kérésére is válasz érkezik. Úgy látszik nagyon is jól döntött, hogy vállalta az esti kiruccanást. Ha lehet úgy mondani, Marius mellet majdnem csak az lehet, aki lenni akar, vannak ugyan elvárások vele szemben, de közel sem olyanok, mint egy bizonyos személy felől. S ha ehhez mindössze annyit kell csak tudomásul vennie, hogy kicsit szótlan, és ha szól is, akkor szűkszavúan a lényegre törekedve, ám legyen.
- Ennek igazán örülök! – Egy kő ezzel le is esett a lelkéről. A nappalait valószínűleg Aleanaval fogja tölteni, az erdőben barangolva, a reggelek és az esték meg ezek szerint nem csak Níbevel lesznek kitöltve. Meg is feledkezett a közeledő jószágról, bár már egy lépést sem tett egy ideje és az intésre is, szavak helyett bólintással válaszolt, marad a helyén. Már csak az volt a kérdés, hogy mihez fog kezdeni, a lába előtti részt kezdte el szemlélni, füves, mint a legtöbb szabad tér errefelé, tehát a porba való rajzolgatás kilőve. Bár amúgy sem sok értelme lenne, mert annyira azért nincs világos. Mielőtt azonban valami más nem túl értelmes dolgot sikerült volna kitalálnia, közelebb invitálták, némileg bizonytalan indult meg és nem is ment túl közel. Meghagyta Stormnak azt a távolságot, amiből még biztonságban érezheti magát és leült a földre, törökülésbe rendezve lábait és csak úgy magától jött ötlettől vezérelve kezdett el a fűvel babrálni.
- Ebben nem kételkedem, hiszen egyszer már az érintésemet is elviselte, bár .. nem túl barátian háláltam meg. – Emlékezett vissza a vágtára és arra is, hogy elég galád módon használta ki a ló félelmét, mikor mögötte repült. Szemi felvillannak a gyér fényben is, ahogy a macskáké, mikor meglepetten kereste Marius tekintetét. – Mintha megígértem volna, hogy nincs több hazugság, ehhez tartom magam. – Felhúzza jobb térdét és támasztékként használva állát teszi rá. Ki is ő a népének, Níbenek? Ezek a kérdések őt is sokat foglalkoztatták, amióta itt van és még a válaszokat is ismeri, legalább is részben. – Ha érdekel, nagyon szívesen elmondom. Nem hétpecsétes titok és amúgy is, régen is keveset tudtak rólunk, lehet ez volt minden baj okozója.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-21, 5:19 pm

*Udvariasan megköszöni ő is a bizalmat. Ez is meglepő, hiszen az előítéletek nagyon mélyen gyökereznek bennem. Nem is vártam volna ilyesmit.
Habár arra nemigen volt más választásom, mint vele utazni. Bár talán rosszul emlékszem, de az út elején még csak gyanúm volt vele kapcsolatban.
Utólag visszagondolva, az is meglepett, hogy emberi alakot képes ölteni.
Ez mindenképpen komoly érdekesség vele kapcsolatban.
A kérdésem talán most először elég mélyen érintheti a sárkányt.
Olyan dologra kérdeztem rá, vele kapcsolatban, amire eddig sosem.
Mégis úgy tűnik, hogy válaszolna rá.
Megrázom a fejem.*
- Nem ismerem néped történetét.
*Valóban, fogalmam sincs, és miközben Stormtól lassan elválni készülök, hiszen ilyenkor már békében szokott aludni, újra Soura nézek.*
- Időm viszont van. Nem bírnék most aludni. Meghallgatnám.
*Ezzel ismét csak ránézek, és közben hagyom, hogy arra induljon, amerre szívesen menne.
A házba mondjuk én nem szívesen, főleg, hogy már biztos vagyok benne, hogy Níbének nem vagyok a szíve csücske.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-21, 6:41 pm

A pontosan erre céloztam gondolat suhant át elméjén, szeme azonban ezzel vált gondtalanból szomorkássá. Sem a kezdet, sem pedig a vége nem nevezhető vidámnak, de sajátja, ahogy minden gyöngysárkánynak, ezért próbál rá, mindig, de mindig pozitívan gondolni. Ismét a földet bámulja, vagy is inkább a rajta meg megrezzenő fűszálakat, amikben néha képes népének hasonmásait látni. Törékenyek, könnyedén eltiporhatóak, de csak időt kell hagyni s újból kiegyenesednek az elnyomott szálak. A kérdés azonban borúsan cseng, ez rájuk is igaz? Felpillant, leplezni próbálva a hirtelen támad gondolatok viharát, nem hezitál, inkább csak felszedi magát a földről.
- Rendben. .. Sétálhatunk közben, ha nem gond? Van egy ösvény is nem messze a parttól. – Ha az irány megfelel, arra veszi útját, időközben azon gondolkozik, hogy hol is kezdje, de nyilvánvaló, hogy a legcélravezetőbb az, ha legelején kezdi. Azonban nem mesemondó, habár szó mi szó, szeret beszélni, de többnyire a saját sületlenségeiről és amibe most fog bele kezdeni, az nem az. Várat is magára a kezdés, talán csak a házat és vele Níbet akarja távolabb tudni magától, pedig tisztában van vele, hogy ahogy ő, úgy az öreg is képes bármit megtudni és más sem kell hozzá csak egy apró fuvallat. Majd erre is figyel, nem mintha titkolózni akarna előtte, csak. Csak ..
- A legelején kezdem és próbálom nem elnyújtani. – Vágott bele aztán, ahogy rátalált a kis ösvényre. - Elég fiatal nép a gyöngysárkányoké, hitünk szerint egy kívánság eredményei voltak az elsők, akik között akadt egy ikerpár, a Kékszemű Békítő, Saringa és Nawara, akit csak Hollóként emlegettek. Nem kevés viszontagság volt megtanulni, milyen létezni és felülkerekedni az erőn, mi megadatott, de sikerült, a kibontakozó háborúval viszont senki nem számolt. Ember és sárkány egymás ellen tört, a népem tagjai meg megoszlottak közöttük, az egyik oldalról árulók voltak, a másikról nem várt segítség. Nawara volt, aki egyességet kötött a Hold ősi lelkével, hogy biztonságos helyre vezethesse népét. – Egy pillanatra megtorpant, csak hogy megkeresse a még telt, ragyogó, himlős arcot. – Holdtemplomnak nevezték el a szigetet, ami rejtve maradt minden kíváncsi szem elől, de mielőtt minden gyöngysárkány eltűnt volna ezekről a földekről, aki nem akart jönni azt .. Pont az én ősöm kényszerítette arra, hogy elárulják azokat, akik miatt maradnak, ezzel pusztulásukat is okozva. – Megmondta, hogy nem fog ferdíteni az igazságon és ez is hozzátartozott. Eddig ő is pont úgy vélekedett erről a tettről, mint minden más gyöngysárkány, így kellet lennie, másként nem is lehetett volna megvalósítani a világuk teljes elzárását. Hiszen mindig lett volna lélek, aki menedéket keresett volna, ezzel árulva el a titkos helyet, s mint olyan édessé vált volna mások számára. Ahogy az volt néhány alkalommal.
- Eddig igazán bele sem gondoltam, hogy szörnyű tett volt, de mondanom sem kell, hogy így, ezek után egy nép sem emlékezett jó szívvel rájuk, főként a sárkányok. Ettől a naptól kezdve viszont érintetlen éltek az akkoriak, gondtalan és boldogan, érdektelen a lentiekkel szemben, viszont idővel elveszítették Saringat, aki képes volt gyógyítani, utat mutatni a tévelygőknek és később Nawarat is, aki megvédte őket. De lelkeik egy darabja fennmaradt és Níbe okítása szerint egy áldás is. A későbbi generációk már ennek fényében éltek, egészen addig, a hét évvel ez előtti éjszakáig. – Nem akarta összefoglalni azt a néhány ezer évet, túl hosszú lett volna, a lényeg viszont meg volt szavai között. A teljes választ azonban még nem adta meg, noha most már könnyedén kitalálható volt ki ő és mi is a kapcsolat közötte és az idős sárkány között. A gyász éjszakája viszont érzékenyen érintette, s csak lassan állt neki a folytatásnak s egyben a befejezésnek is.– Az áldás, a kék és zöld szem, a Két Nagy vér nélküli utódai. Ezért övezett tisztelet már születésem óta, elvileg a védelmező szerepét kellene betöltenem és elfogadnom a feketegyöngyöt, ami kizárólag Níbe véleménye szerint, teljessé és ezzel alkalmassá tenne a feladatra. Kevésszer néztem vele farkasszemet, mivel én csak a második voltam a zöldszeműek táborában, így más volt az okítóm is, hát ennyi. – Némileg félve néz Marius felé, hercegnek titulálták, de nem az, még csak nemesnek sem mondaná magát. Inkább érzi magát koncnak, egy múltból megmarad cafatnak, amit foggal körömmel tartanak itt, mert látszatra szükség van rá. Ezzel tudna vitatkozni, s teszi is minden alkalommal, mikor az öreg fölé keveredik, kiaknázva a reá szállt tiszteletet.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-22, 5:23 pm

*Bár éjjel van, azért én igyekszem minél jobban megfigyelni közben Sout. Nem tudom, talán minden egyes ellesett pillanat ennek a fiatal gyöngysárkánynak, ahogy ő hívja magát, az életéből egyszer még hasznomra válik.
Nem minden nap beszélget az ember egy sárkánnyal.
Ha nem látnám pillantás után a szemét, azt gondolnám, hogy a gondolatait rendezi.
De nem. S kérdésre meghajtom feje. Nekem aztán mindegy, merre sétálunk. A kérdés, hogy a nimfák meddig nézik jó szemmel, hogy kíséretük nélkül flangálunk a területükön.
Sou mintha erőt gyűjtött volna magában a történet elmondásához.
Figyelem is, ahogy belekezd és egész idő alatt nem szólok közbe.
Idejekorán megtanultam, hogy mekkora tiszteletlenség félbeszakítani valakit, miközben beszél.
A történet idegen és nagyszabású.
Hozzá képest a Dior család meséje inkább gyermekmese.
Sárkányok, kik saját népeik ellen támadnak, s sárkányok, kik emberek mellé állnak fajtársaikkal szemben.
Ráadásul nem is kevés, hanem egész seregnyi.
Nem kétséges, hogy Sou népe sem pár főből állt akkoriban.
Mikor megemlíti azt a bizonyos hét évvel ezelőtti éjszakát, nekem is eszembe jut az a néhány nappal ezelőtti hajnal.
Lehajtom a fejem. Egy pillanat alatt Kiatana emléke és illata, amelyet még mintha most is éreznék az orromban a háttérbe kerül és átveszi a helyét a füst és a vér szaga.
Fülemben csengenek a halálsikolyok, apám szörcsögő légzése, mielőtt meghal a kezeim között.
Felemelem a fejem, Sou utolsó szavaira. Már értem, miért tartja olyan sokra az öreg.
Nem lehet könnyű ekkora felelősség tudatában élni.
Hiszen valószínűleg nem csak népének egyetlen tagja tartja annak, aminek Sout.*
- Nehéz lehet ennek tudatában élni….

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-23, 10:56 am

Az őket körülvevő tájat figyelte, ahogy pillanatokra csend telepedett rájuk, még nagyjából sikerült is átfutnia a szavakat, miket elmondott. Mind igaz és hiteles volt, bár talán kihagyta volna annak az éjszakának az említését, igen, egy pillanatra megfeledkezett Marius veszteségéről. De bánni nem bánja, erősnek tartja, olyannak, aki ha most még fájdalommal gondol is történtekre, képes lesz megállni a lábán. Hiszen akadt volna már lehetősége kétségbe esni vagy magába zuhanni, de egyiket sem tette meg. Önmagával kapcsolatban viszont bizonytalan, ugyan gondolkodni rajta már nem érdemes, mert már elmúlt és még is foglalkoztatja a kérdés, hogy viselte volna a veszteséget. Ha nem veszti el összes emlékét? Ha nem kerül gondos kezek közé és fogadja el a gondolatot, hogy nem ártott? Önkéntelenül érinti meg nyakán a vékony heget, ami szakadozva, de végigfut törzsén. Mennyire volt attól, hogy elbúcsúzzon ettől a világtól? Milliméterekre? Egy része sajnálja, hogy nem így lett, de ezt titkolja, mert helyteleníti, míg másik része semmiért sem adta volna oda az elmúlt évek történéseit.
- Inkább nyomasztó. – Szólal meg csendesen, háta mögött fűzve össze ujjait. – Nem is tudom, hogy mondjam ..illetve nehéz szavakba önteni, de egyre inkább úgy érzem, azok, akik megmaradtak, megtalálták a helyüket és nincs szükségük semmiféle vezetőre, védelmezőre. – Hangja bátrabb és gondtalanabb lett a végére, pillantását a tó felszínén remegő Hold képé vetette. Legbelül érzi csak, hogy érzései igazak és ahogy ő elnézi az Éji utazót, úgy tesz minden gyöngysárkány, titkon üzenve ezzel távoli társaiknak és ez az üzenet nem hord magában olyat, amitől bűntudata lenne, mert ki akar bújni szerepéből.
- A jó dolgokat pedig vétek megbolygatni, főként mert egy úgy véli ennek nem így kéne lenni. Remélem, nagyon bízom benne, hogy előbb utóbb Níbe is megérti ezt. Amúgy, milyen viszonyban vagy a vadmálnával? – Hirtelen jött témaváltásának egyetlen oka volt, az egyre közeledő bokor, amiről már csent néhány szemet s mivel ő szereti, ha elérnek addig, most sem fogja kihagyni a lehetőséget. – Nem akarom elterelni a szót, ha kíváncsi vagy még valamire, csak néha rám jön a késztetés, hogy valami édeset egyek. – Mosolyodott el elhagyva a komoly és megfontolt sárkány álcáját, boldogan bújva vissza abba a jól megszokott gyermekibe. – Mert ott van még az alakváltás, elsőre eléggé borzalmas érzés és a repülés, ami viszont mennyei, bár, nem izomláz mentes elsőre. ..Mm. .. A nyers hal fogyasztása, bár a múltkor úgy láttam, te sütve jobban szereted, de érdemes kipróbálni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-24, 11:23 am

*Sou azt mondja, megtalálták a helyüket a társai.
Erről is csak saját magam sorsa jut az eszembe. Én azért jöttem ide, hogy megtaláljam a helyem, vagy legalábbis az oda vezető utat.
Elonartól kaptam erre összesen egy hetet. Aztán meg, gondolom, kidobnak.
Nem túl sok esély egy olyan néptől, melynek egyik tagja épp az anyám volt.
De nem hánytorgatom megint fel ugyanezt. Ez az ő területük és megvan a joguk, hogy döntsenek arról, ki maradhat és ki nem.
A Holdra követem Sou tekintetét. Az én életemben az egyetlen jó dolog Kitana.
Róla sem tudom, hogy mire számítsak. Sem ígéret, sem akár egy szó nem esett erről ma.
Gondolataimból Sou rángat ki.*
- Vadmálna?
*Most nehezen tudom követni, a sötétben sem látok úgy, mint ő. Még holdfényben sem.
Csak nehezen veszem észre a bokrokat, az illata hamarabb jut el hozzám.
Mikor Ephenezerrel vadásztunk, előfordult, hogy a vad kifogott rajtunk és ráfanyalodtunk az erdőre.
Akkor ettem már vadmálnát. Néha kissé savanykás, kissé fanyar is, de azért jó ízű és tápláló is. *
- Nincs ellenemre…
*Tovább hallgatom a sárkányt, de nincs kedvem tovább faggatni. Így is többet árult el, mint vártam.
Végül az újabb mondatokra elmosolyodok.*
- Nekem jobb a lóháton haladás. A nyers halat pedig inkább meghagynám neked. Úgy nem tudnám lenyelni…
*Közben elérjük a bokrot és le is veszem az első szemet.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-04-25, 12:16 pm

- Fogadjunk? – Pillantott Mariusra némi pimasz éllel a hangjában, aztán nemes egyszerűséggel a bokor ágai közé nyúlt és lehalászott magának nem is egy, hanem két szemet. Abból az egyiket be is kapta, gyorsan eltüntetve. Jobban a már megérett, de fura mód beljebb lehet találni néhány túlérettet, amikből bizony már kiveszett a vad íz és megmaradt édesnek, ugyan még is így sem ütötte meg annak az ízét, amit az emberi népek honosítottak meg. De ez is finom. A kérdéshez, azonban több is tartozik, így folytatja, amint lenyelte a vadmálnát.
- A halat nem feltétlenül kell egyben lenyelni, anya ezen a téren nagyon ügyes volt. Szinte papírvékonyra szelte a halat és mindig tette mellé valami zöldséget, mert én sem mindig szerettem a halat. – Vallotta be, de azt már nem tette hozzá, hogy azért nem szeretett, mert kicsiként félt ezektől a jószágoktól. Hogy is nézne ki, egy sárkány, aki fél attól, ami amúgy csemege számban megy a fajtája közt. Az anyai leleményesség azonban képes ilyen helyzeteket megoldani, ahogy ez meg is törtét és közben megtanítani olyan dolgokat csemetéjének, amit a későbbiekben hasznosíthat. A második szem is eltűnik úton a gyomra fel és nem reszt még néhány szemtől megszabadítani a bokrot, annak is jót tesz, hogy nem kell tovább pazarolnia erejét egy már kész termésre, hanem adhat bőséget azoknak, amik még nem értek be. Egy ilyet sikerült is leszednie és fanyalogva ugyan, de legyűri, szemét is becsukva, egészen beleborzongva a kellemes édes után érkező hirtelen savanyú ízt. Nem is csoda, hogy a markában lévőket alaposan megszemléli, de csak azaz egy volt kakukktojás közötte.
- Szép ez az erdő, de valahogy el tudnék képzelni a tó felett táncoló szentjánosbogarakat. Amíg az emberi szüleimmel éltem, a barátaimmal .. bár lehet, hogy a volt szó is dukálna elé. Mindegy. Sokat kergettük szegény bogarakat a réten, most már inkább csak nézni szeretem nem pedig üvegbúra alá rejteni .. – A tó partjáig sétált, hogy ott fél térdre ereszkedhessen. Foglalkozott már a gondolattal, hogy megkér vezetőjét kísérje el a falujába, de nincs hozzá meg a kellő mersze. Talán egy fenékbebillentés megadná a kezdő lökést, hogy ne féljen felkeresni azokat, akik szerették és azok szemébe nézni, akik kedvelték, míg ki nem derült róla az igazság. Csöndbe süpped, csak a begyűjtött szeme szemeket tünteti el markából, aztán csak nézi a tavat, nincs kedve a felhozott fénylő kis lényekkel megszínesíteni a látottakat, most nincs.

» Olassië erdeje