Mélykincs-barlang

Ha már ezen a környéken járok, úgy gondolom egy tolvajnak vétek lenne kihagyni a a hírhedt Mélykincs barlangot, bár tényleg csak a kíváncsiság hajt, hogy a saját szememmel lássam, mi az ebben a helyben, ami ennyi kalandozót vonzott már ide és van-e itt valami, ami tényleg bizonyítékul szolgálna, hogy van itt valami. Persze valószínűbb, hogy az egész csak valami legenda, de mivel nem nagy kerülő, ezért nem sajnálom rá az időt, amúgy is meg kell pihennem valahol majd éjszakára, hiszen közben lassan rám is esteledik.
Persze nem éjszaka akarom felderíteni a terepet, így nem is szándékozom ma még sokkal beljebb menni a barlang elejénél, de nem is jutok beljebb, mert amikor beljebb lépek a hatalmas méretű bejáraton, amin egy hegyi troll is kényelmesen ki-bejárkálhatna, egy lányba botlok, aki láthatóan boldogtalanul kuporog a fal mellett.
Bár az alvilág az otthonom, a szívem nincs kőből, így azonnal megtorpanok és zavartan megköszörülöm a torkom.
- Bocsánat, nem akartalak megzavarni. Kicsit beljebb megyek és ott verek tábort, ha nem bánod. Kint már hűvösödik.

Mivel nem kapok választ a nagyon magába roskadt lánytól, puha léptekkel, tényleg nem zavarva meg őt verek tábort kicsit beljebb. A barlang falának tövébe telepszem le és onnan kísérem figyelemmel az elf leányzót, mert láthatóan ebben a fajba tartozik és ez némi nosztalgiával tölt el.
Aztán mikor kibambultam magam, igyekszem előhalászni a zsákomból a magammal hozott étkez, ami szárított húsból, némi egészen friss cipóból és sajtból áll. Van nálam pár levesnek való fűféle, de már elég fáradt vagyok a tűzrakáshoz, így beérem most a hideg étellel is.
Fél szemmel látom, hogy a lány végre észlelve a jelenlétem, felugrik és felém pislog meglepetten.
Magamban megcsóválom a fejem, hiszen olyanokkal is összefuthatott volna, akik nem annyira békés szándékúak lettek volna vele, mint én, de hát mindenki a maga életének kovácsa, nem?
- Tényleg este van már és, hogy jó-e, az majd kiderül, de üdvözöllek Lysanor, elfek lánya, az én nevem Jeremy. – húzom elő a némileg tisztának nevezhető ruhába csomagolt ételt.
Gondolkodom cseppet, hogy beavassam-e jövetelem céljába, de végül is ez nem egy titkos hely és aki kicsit is nyitott füllel jár a világban tudja, hogy milyen legendák járnak e barlang körül, így aztán intek neki, hogy, ha akar csüccsenjen le, aztán még szerény vacsorámmal is megkínálom, nem vagyok én holmi barbár.
- A kíváncsiság hajtott ide. – néztem a szemébe nyugodt mosollyal. – Gondoltam, ha már útba esik, én is felderíthetném ezt a barlangot, hátha épp nekem lesz vele szerencsém. – szélesedett ki a mosoly, ahogy a lehetőségre gondoltam, de persze tudtam, milyen kicsi rá az esély. – És te? Láttam nagyon nyomja valami a szívedet vagy a lelkedet. – intettem oda, ahol még az előbb merengett.

Úgy látszik telibe találtam, hogy valami nagy bánat nyomja a szívét és nem lepődtem meg rajta, hogy nem akarja azonnal kiöntenie a bánatát egy vadidegennek.
Azonban sosem voltam szívtelen és irigy, így természetesen nem eszem csak magamban, ha már ott áll előttem, hanem megkínálom azzal e kevéssel, amim még maradt, úgy is be kell majd szereznem újabb adaggal a legközelebbi településen.
- Igen! – bólintottam. – Ha már erre vetődtem, akkor nem hagyhatom ki a helyet és soha nem lehet tudni, lehet én leszek a szerencsés. – vigyorodtam el, bár nem kerülte el a „találnánk” kifejezés a figyelmemet.
Mielőtt azonban megkérdezhettem volna, hogy mire gondol ezzel kapcsolatban és ő is ezért jött-e, vagy csak valami olyat keres, ami elvonja saját bújáról a figyelmet, már tisztázza is a dolgokat.
- Áááá…- húztam kicsit az időt, hogy átgondoljam, de hát végül miért ne, ha találunk valamit, bőven elég lesz kettőnknek, ha meg nem, hát legalább lesz társaságom.
- Végül is, te voltál itt előbb. – vontam meg a vállam. – Akkor erre igyunk Lysanor! – nyomtam a kezébe a kulacsom, amiben gyenge vizezett bor lötyögött. – De azt tudod, hogy már sokan keresték és soha nem találtak semmit és ennek most is nagy az esélye? – figyelmeztettem, mielőtt még vérmes reményeket táplálna. – Egyébként merre tartasz és mivel keresed a kenyered errefelé?

Egy pillanatig megmerevedik a kezem, ahogy felé nyújtom a kulacsot, mikor meghallom mivel utasítja el. Annyira meglep vele, hogy nem tudom, most meg kéne ezen sértődnöm és kikérni magamnak, vagy nevessek ezen a szokatlanul nyílt válaszon. Végül az utóbbi mellett döntök, mert nem feltételezem, hogy szándékosan akar kötözködni velem, hiszen a beszélgetés sem így indult.
- Ahogy gondolod Lysanor, bár elég furcsa lenne csak azért mérgezett itókával a kulacsomban vándorolni, hogy, ha lehetőségem van rá, megmérgezzem az első embert, akivel találkozom, csak azért, hogy egyedül keresgélhessem az eddig még senki által meg nem lelt kincset. – szólaltam meg, miután egy jóízűt kacagtam, majd magam húztam meg a kulacsot és raktam vissza a zsákomba.
Hát, ha nem eszik és nem iszik, akkor több marad nekem, nem fogom erőltetni és bár nem táplálok nagy reményeket a keresésünk iránt, biztos nem mennék el anélkül, ha már itt vagyok,hogy meg sem próbáltam.
- Akkor próbáljunk szerencsét, végül is veszíteni nem veszítünk vele semmit. – bólintottam rá, hiszen én is így voltam vele.
Mikor válaszol a kérdésemre, hogy ő mivel foglalkozik, tényleg érdeklődve nézek rá, hiszen nem néztem volna ki belőle, hogy szívesen vesz részt csatározásokban, de hát már sokszor bizonyította az élet, hogy ne induljak ki csak ránézésre.
- Én megbízásokat tejesítek, mikor mi jön – mosolygok én is rá a lányra, semmi konkrétat nem mondva, de mégis válaszolva. – Sokat vagyok úton és mondhatom nem unatkozom. – állok fel, miközben elrendezem a holmim és a fegyvereimet. – Ha már jól érzed magad, talán beljebb is mehetnénk és megnézhetnénk mit találunk. – javaslom neki. – Bár előtte nem ártana pár fáklyát készíteni, mert világítani is kéne valamivel. – nézek körbe, hogy mit használhatnánk fel hozzá, esetleg nem hagyott-e itt valaki ilyesmit, azok közül akik már szerencsét próbáltak.

Nagyon is jól tudom mi van ebben a világban, így persze nem meglepő, amit Lysanor állít, de hát elég spontán találkoztunk ahhoz, hogy ez most ne legyen túl logikus.
Ettől függetlenül nem neheztelek rá, mert nem ismerjük egymást, ,még, ha éppen arra is készülünk, hogy együtt fedezzük fel a barlang titkait és ki tudja lehet, hogy ha rosszul sül el a dolog, egymásra leszünk utalva.
Azért megnyugtató, hogy nem egy tapasztalatlan lombtündével kell ezt megtennem, hanem elmondása alapján van gyakorlata a fegyver forgatásban, bár ki tudja mi vár bennünket beljebb. Lehet a fejünket kell félteni, hiszen senkit nem hallottam még, aki mesélt volna mit talált odabenn.
Igaz, hogy sokan hirdették, hogy semmit, de lehet ők voltak a szerencsések. Láttam én már ennél cifrább dolgot is.
Mivel a lány nem fogad el semmit tőlem, így nincs miért itt időzni, akár mehetünk is kincset keresni és rövidesen már a fáklya sem gond, ahogy Lysanor megoldja. Elismerő tekintettel biccentek felé.
- Nem rossz! Egy darabig megteszi. – veszem el tőle a tartalékokat és helyezem el a tarisznyámban, a kezemben hagyva egyet, amit meg is gyújtok a tűznél. – Mehetünk. – indulok meg a barlang mélye felé, ahol egyre kevesebb természetes fény ér el, így hamarosan már csak a fáklyák fénye van segítségünkre.
Általában eléggé felkészült vagyok a kérdésekre, hiszen egyébként sem vagyok egy magamnak való, mogorva fickó és előbb-utóbb, ha beszélgetésbe bonyolódik az ember, ezek is felmerülnek.
- Szabad ember, vagyis elf vagyok Lysanor. – rázom meg könnyedén a fejem. – Egyelőre nem is érzem szükségét, hogy lekössem magam ilyesmivel. – vonom meg a vállam. – Egyébként sincs senkim, aki aggódna miatta, így nekem sem kell aggódnom senki miatt. És te? Úgy érzem nálad is hasonló a helyzet, bár az a sírdogálás az előbb, azért arra utal, hogy valaki mégis eléggé fontos neked, hogy ezt kiváltsa belőled. – hozom fel, bár nem célom, hogy faggassam, ez az ő dolga.
A fáklyák bizonytalan fénye baljós árnyakat fest a barlang falára, ahol egyszer csak érdekes jelek tűnnek fel, amiknél kíváncsian megállok, bár nem tudom megfejteni őket.
- Nézd! – intek az ábrák felé. – Láttál már ilyet? Elég réginek tűnik. – vizsgálom meg közelebbről is, még meg is vakargatva, hogy vajon valami festék-e, de nem annak látszik.