Wyerre von Morhan

Tárgy: Wyerre von Morhan 2013-07-06, 6:07 pm

Memoir

1. rész: A Kiválasztás...

Hosszú léptekkel baktat fel a lépcsőkön az immár ötödik életévét betöltött Wyerre. Dorian hívatta magához a Nagy csarnokba. Eddig még sosem tehette be a lábát ide, biztosra vélte, hogy fontos dolog lehet a háttérben. Apró kezeivel erőlködve lökte be maga előtt a súlyos ajtót. Az eddig megszokott arc mellett két idegen állt. Az egyik vérvörös lepellel fedte magát, a másik vértben volt, akárcsak mestere. Elámulva nézte a felsorakozó oszlopokat, a hatalmas furcsa festményeket.
Fiatal kora ellenére már belenevelték mi az alapvető köszönési forma. Derékból meghajolt, s mosollyal arcán köszöntötte őket.
- Arhquan Noirra szolgálatukra! –Mestere nem viszonozta mosolyát, ahogy köszönést sem kapott válaszul.
’- Nézd mit tettél… - vérfagyasztó hang szólalt fel a vörös lebernyeg alól. ’- Őt választottam ki… Neki kell átvenni a helyem DORIAN! – Az apró gyermek beleremegett az üvöltésbe, kezeit ökölbe szorítva nézte a mesterét. Szomorú… talán megbántottam?
’- Elkezdtem, de… - A köpenyes alak Dorian nyakára bökte ujjait, ki összeroskadt az érintéstől. Ajkait összeszorítva lesett ki a lányra, reszkető hangon szólalt fel ismét.
'- Csupán pár „boldog” évet akartam még engedni neki. – A köpenyes fölé magasodott, kezét az alatta térdre ereszkedett férfi fejére rakta, s megszorítva azt a földhöz csapta.
- Ne! Kérlek, ne bántsd! – Kiált a lány. Mesterének feje körül vér borította a talapzatot. A görcsbe rándult testre borult a síró gyermek.
’- Mond mi a neved, mutatkozz be Jovis’hnak… - fejével a mellette álló vértes alakra mutat. Kezeivel mesterét simogatva néz fel. – A nevem Wyerre – teljes nevét sem tudta végig mondani, nyakánál fogva dobta odébb.
’- Félvér… az a te neved. A mai naptól megváltozik az életed, gyökerestül… - Hátrébb állt, tekintetével a lányt vizslatta. ’- A nevem Jarzos Eusca cor Torra… - az ezüstös szemek előtt most elsötétült a világ.

***

- Elmondta a nevét Mester, s abban a pillanatban eszméletemet vesztettem. Nem értem, hogy miért. – Kérdezi felhúzva magát egy székre közben. Az egyetlen ember, kiben eddig megbízott most rideg, hűvös ábrázattal kölcsönözte a csillogó tekinteteket. ’- Fegyverének nevét hallottad csupán, mi egyben egy varázslat is. – Közelebb lép a tanítványhoz, s nagyot sóhajtva folytatja: ’- Reményeim miszerint nem használja fel, immáron szertefoszlottak. Kicsi Wyerre… - kezei közé fogja a gyermek arcát. '– Emlékszel még a klán történelmére? Mal’lyor jelére? – Ujjai lecsúsznak a puha arcról. Bánatos szemei most kezeire merednek. Sajnálta, hogy ebből a vidám, kedves s mókás gyermekből mi lesz, ma, holnap… vagy azután. - Mal’lyor a klánunk alapítója, kinek a nevét generációk óta öröklik utódai. A jel, vagyis Initva egy örökség, amit a kiválasztott visel, kiből egykor vezető lesz. Yarriának a mostani klán főnek is van, igaz? – Az ablakon beszűrődő fény, oldalról vetítette be a bájos arc vonásait. Dorian büszkén hallgatta diákja szavait, szóról szóra mindent helyesen mondott. ’- A vörösköpenyes férfi… Yarria volt Wyerre, ki még viseli magán Initvát. Valamit nem mondtam el neked… - Kis ideig elgondolkozik, hogy vajon ez a megfelelő pillanat-e. De ha nem tőle, akkor mástól tudja meg. Végül belekezd: ’- Te vagy, akit választott. Te fogod tovább vinni a klánt, ha eljő az ideje. Tudni fogod mikor… - Hajtja le fejét a vadász, haja most arcába hullva fedi el bús tekintetét. '- Ahogy csökken az ereje, egyre jobban kirajzolódik rajtad, a most még láthatatlan jel. Ezentúl kötelék van köztetek. Mindent tud rólad. - A lány elmosolyodva néz mesterére, s ingatja fejét. - Te vagy a mentorom Dorian. Azt gondolod, nem leszek képes erre a feladatra? – Erős szavak voltak ezek a férfi számára. Még inkább elkeseredve érezte magát. '- Ami eddig voltál, attól búcsút mondhatsz. Az a fertő, ami Initvában lakozik, áttépi magát a lelkeden, s kiszipolyoz minden jót, s emberit. - Dorian pár pillanatra magához ölelte a lányt, ki most már szótlan, reszketve nézett maga elé.

***

- Yarria, itt van, amit kértél… - Csapattal ment küldetésre a már tizenkettedik életévét betöltött leány. Már nem elveszetten tette lépteit a Csarnok felé, határozott mozdulattal csapta ki az ajtó szárnyait érkeztekor. Úgy vetette a Mal’lyor elé a „küldeményt”, mint ebnek a csontot szokás. Yarria vörös leple nem engedte arcát láttatni, mi most vélhetőleg dühben fortyogva nézte a lányt. ’- Azért öröm látni… hogy Initva végzi a dolgát. - Én még be sem férkőztem. Annyi generáció lelke tombol a jelben, megkönnyebbülés a hagyaték továbbadása.

***

Jovis'h a társalgóban találkozott Doriannal, fontos ügyben kereste meg őt. Egymással szemben ült a két Sorgren rangú mester fejvadász. Jovis'h sebhelyekkel teli arca jellegtelenül formálódott beszéd közben. Hol társa szemeibe, hol pedig az mellett eltekintve barangolt tekintete. ’- Kiérett, de túl nyers… Egyre jobban túlszárnyalja őt a jel hatalma. Már nem önmaga. Csak benned bízik meg, neked kell visszahúzni őt. Különben magával ragadja teljesen. – Recsegte már ujjait tördelve. ’- Tudom, mit kell tennem. De vajon ő is tudni fogja mit tegyen, mikor egyedül van, s eluralkodik rajta? Mindketten tudjuk, hogy mi lesz, ha Yarria meghal. – Utolsó szavait inkább suttogva ejti ki Dorian. Nem akarja, hogy bárki is tudomást szerezzen a jelenlegi utódról. A klánfő ereje csökken, ahogy egyre jobban a köteléket erősíti a lány, s közte. Már érzi, hogy közel sem élhet oly soká...

'- Máig nem értem, miért rá esett a választás... gyermeket évszázadokig visszamenőleg nem választottak ki. A Mal'lyor megőrült, hogy tudná elviselni egy gyerek azt a terhet, ami a vállára szakad. A Paktum... - Dorian intésére Jovis'h elhallgatott. Efféle témát a klánházon kívül is félve ejthetik csak ki szájukon. Felkelt helyéről a két férfi, körültekinően sétáltak a folyosóra a háló körletek felé.

'- Meglep, hogy pont Yarria talpnyalója fordul hozzám, s ilyen nagy "szavakat" emleget nekem. - Hirtelen nyomja a falhoz a férfit, tőrét annak nyakához szorítva néz a sötét szemekbe.
'- Sejtem mire akarsz kilyukadni. Felejtsd el. Rajtam keresztül nem fogjátok rávenni a lányt, hogy bontsa fel a Paktumot. Szövetségben állunk, s ez nem fog változni. - Hátrébb lép, vonásai még mindig haragot sugalltak. Jól értesült a terveikről. Yarria már eskü alatt állt, az Istenek fordultak volna ellene, ha a kezét emeli rá. Természetes, hogy Wyerrét akarja rávenni...
'- Téged élvezettel telít, ha a Tanács, akarom mondani egy szajha óhajait kell véghezvinned? - Dorian sarkon fordul, szobája felé veszi az irányt, válaszra sem méltatja Jovis'h-t. Onoria valóban beleszól olykor a klán dolgaiba, de mit cserébe kapnak, kárpótol mindent...

Folytatás: a Kötelék, Yarria del Estuir

Tárgy: Re: Wyerre von Morhan 2013-07-07, 9:34 pm

2. rész: a Kötelék, Yarria del Estuir

- A nevem, mi is a nevem? Ki vagyok én? - Arcomba hullanak az ében fekete hajtincsek. Felébresztenek, újból hevesen csókolom meg a lányt. Ajkai vérvörösek, tapintásuk puha, s selymes akár a legfinomabb kelme. Ujjaim cirógatva haladnak egyre lejjebb az érzékeny területekre. Másik kezemmel arcát szorítom magaméhoz. Égtem a vágytól, egyre hevesebben kívántam összeolvadni testével. De ő kegyetlen váratott. Kezeivel felhúzta magát, bájai közé öleltem magam. Élveztem a helyzetet. Könnyen nem adja magát. Egyre szorosabban szorítom őt, minél jobban ellenkezik, s játszik velem... én ingerülten adom tudtára türelmem fogyatkozását. Sós ízt érzek számban a beledörgölt könnyektől. A lány sír, sikítva próbál menekülni az őt fogságban tartó kezek közül. Nem engedem. Ő már az enyém. A reszkető testre fordulok, kezeit feje fölött lenyomva tartom, hogy arcát is láthassam. Az egyetlen szórakozás, ami eltereli figyelmem az Ő hangjától. Huszonhárom évesen választottak ki, ez a kor már túlhaladt. Ki érett férfi, ki érett elme, most hódoljon be egy nála nagyobb hatalomnak. Borzalmas kínokat kellett, s a mai napig kell megélnem. De megteszem, amit elvárnak tőlem. Mindennek ára van. Ennek most csekély... egy szajha még nem a világ. Nyakára fektetem ujjaim. Szemeiben halálfélelem tombol, az eddig vágyaktól ittas íriszt a könnyek mosták el. '- Miért? - Suttogja alig érthetően. Hüvelykujjammal letörlöm könnyeit, majd szájába dugom ujjaim hegyét, ráfogok a törékeny állkapocsra. - Magam is feltehetném a kérdést... - Miért pont én? Miért engem választott ki a Mal'lyor... A reszkető test utolsó vonaglásait tette meg alattam. Határozott mozdulat, s a lány feje oldalra nézve már Dremer világában járt. ~ Láttam mit tettél... - a jelenlegi Mal'lyor hangja. Beledugja az orrát mindenbe. Mostanra talán érezheti is, mik a vágyaim. Végezni vele... és megszűnik a téboly.

***

Fellélegezve lépem át a holttestet. A szobában lévő tükörhöz lépek, ingemet letépve nézem a csorgó vért, amit a harc során szenvedtem el. Mindennél jobban fájt a hátamon kirajzolódott jel. Most, hogy a klánfővel végeztem, nincs kitől tartanom. Vonásaim a kínok ellenére örömteli formát öltöttek. Végre, magam vagyok! Feketén izzó aura villant fel a szimbólumon. ~ Engem nem ölhetsz meg, halandó... - Forgolódva kerestem a beszéd forrását, mindhiába. Összeroskadva pislogtam a most már halott klánfőre. Az utolsó lény, aki megválaszolhatta volna, ki, s mi szól most hozzám. - Ki vagy te? - Kapkodok levegő után, akárha fuldokló lennék. ~ Jarzos Eusca cor Torra... - Az nem lehetséges. Fegyveremért kapok, hitetlenkedve nézem az ezüst pengét. Ő szólt hozzám? ~ Hunyd le a szemed... - Követem a hang utasításait. Szemhéjaim lassan csukódnak lefelé, a megelevenedő kép álomszerű.

Jarzos Eusca cor Torra

Nőszemély... ő lenne az... mindig azt valltuk a klánon belül, hogy lelkünk egy része a fegyverünkbe olvad. De ez, több annál... A Mal'lyorok előjoga, Initva ereje. Másként képzeltem el. Cseppet sem nőre számítottam. ~ Lépj közelebb halandó! - Ajkai nem mozdulnak, telepátia avagy összefonódott lélek fonalaink engedtetik. - Azt hittem az Initvában lakozó lelkek beszélnek hozzám. - Közelebb lépek hozzá. Arcát elfedő vörös lemezeket nézem. Talán vak... Megragadja vállam, körmeivel beleváj egészen húsomig. Ösztönösen kardomhoz nyúlnék, de az most nincs a megszokott helyén. ~ Nem tévedtél. Én magam vagyok az örökség, minden utódban újjászületve élek. Megakadályozni a folyamatot fölösleges. Úgy rendezem, hogy nekem, nekünk jó legyen. Amíg éltetnek addig harcolok amiért kell. - Kezemmel feszegetem a nő karmait, mire ő közelebb hajol. Másik kezét mellkasom elé tartja, egy ütéssel repít el pár méterre. Gyengének érzem magam, esetlennek, aki könnyű préda. ~ Te vagy vak Yarria. Hisz nem ismered be... gyenge vagy nélkülem... - Könyökömre támaszkodva nézek ismét rá. - ...és, ha én nem akarok utódot kiválasztani? - Félve veti fel a benne felötlött kérdést. ~ Mi egyek vagyunk ostoba, ha nem teszed, minden erőmmel azon leszek, hogy felemésszem lelked. - Magasra emeli fejét a nő, kezével kőrözve mormol ismeretlen szavakat. Sok tudás halmozódhatott fel benne, hisz generációk óta él. Elámulva nézem a megjelenő sok-sok apró fény pontot, mik körbe lengik alakját. ~ Új testben, s lélekben... benne fogok megszületni, ha te meghalsz. - Az egyik fénynyaláb vörösen izzik fel, hallom amit suttog, hallom a nevet, amit kiált... ~ Abban az életben Arhquan Noirra leszek.

Folytatás: 3. rész: a Küldetés

Tárgy: Re: Wyerre von Morhan 2013-07-10, 8:24 pm

3. rész: a Küldetés

Üdvözlök mindenkit! Azért gyűltünk itt ma össze, hogy fontos küldetést tegyünk közzé. Minden más megbízatás él, de aki, elhagyja a klán területét, annak ezzel is számolnia kell. Az egyikünk úgy gondolta nem tartozik többé ide. Mi megtanítottuk mindenre, elsajátíttattuk vele a tudományt, az erőt amivel a legjobbjaink közé léphetett volna. De ő nem élt vele... úgy gondolta a külvilág jobb hely lesz számára. Elárult minket! Renegát lett, egy áruló! Bárki, aki megtalálja és elhozza elénk, a kinevezés mellett becses összegű jutalmat is kap. A Mal'lyor élve akarja őt! A renegát Wyerre von Morhan! Ismétlem Wy... - Dorian fejét ingatja, ő nem akarja ezt végig hallgatni. Más helyzetben szégyenletes lenne, hogy egy tanítványból áruló lesz. A jelen helyzet viszont más, ezt ő maga is tudja. Yarria nem öletheti meg, amíg a jelet viseli addig biztosan nem. Az örökség egy része már a lányé, azzal, hogy megöli csak magát viszi közelebb a pusztulás felé. Milyen kegyetlen a sors, hisz ez ellenkező esetben nem igaz. Yarria meghalhat, de Wyerre abba nem hal bele, csak erősebbé lesz. Az Initvát viszont meglehet, vissza tudja fordítani, ha Wyerre vissza kerül. Azt nem engedhetem. Semmiképpen sem. Ha idehozza őt és eltöröl mindent, akkor jön a kivégzés. Yarriának meg kell halnia, ez az egyetlen esély. Én megteszem érted... bármit megtennék, csak hogy életben maradj... Végzek Yarriával az életem árán is. Utána már hiába kapnak el, nem árthatnak neked.
A Mester kiáll a Sorgrenek soraiból, elhalad a Saggitorok mellett, egyikükre sem néz rá. Jelenlegi terve most a klán ellen van. Az érzelmek ezért jelentenek nagy veszélyt. Az őrületbe kergetnek, ha nem fogod őket rendesen...

Folytatás: 4. rész: Újjászületés...

Tárgy: Re: Wyerre von Morhan 2013-07-11, 7:57 pm

4. rész: Újjászületés...

Álmosan pislogok a csillagos eget nézve. Felfrissít az esti szellő, mélyet szippantok belőle, mintha félnék holnap már nem lesz lehetőségem. Már napok óta érzem a fájdalmat, figyelmeztetésként veszem, hisz ez egy előjel. Lapockámra simítok, mire égető érzés fut végig ujjaim nyomán.

- YARRIA... - öblös üvöltés tör ki a torkomon. A békés est képe szertefoszlott, ahogy a fájdalomtól, öntudatlanul estem össze.
- Mi történt? - Teszem fel magamnak a kérdést, s még mindig kábán fekszem a földön. Hűvös szellő ébreszt, ujjaim alatt ropogva olvad el a hó. Mozdulni sem bírtam, csak szemhéjaim nyíltak meg annyira, hogy lássam valaki van a közelemben. Ez a férfi... olyan az arca, mint Doriané.

~ Talán zavar ez az arc? Bármi arcot felölthetek, míg a lelked zavaros, s most ez lapult benned, legbelül. S ezzel az arccal küzdöttem utoljára. - Arcomhoz ér kezével, libabőr fut végig rajtam. Még mindig moccanni sem bírtam. Kezdtem felismerni kivel is kell szembenéznem. - Életben van még? - Gondolataimban szólítom meg, hisz ő sem mozdította ajkait beszéd közben. Válaszul hallgatást kapok. A torkomban keletkező "gombóc" -tól levegőt is alig kapok. Szemeimből könny bugyog, az ezüst íriszek most ragyogóbbak, mint valaha voltak. A fájdalom, a gyengeség... ilyen embernek lenni. Beleesni az ő hibájukba, szeretni valakit. Elkeseredve csukom le szemeim. Dorian... értem haltál meg...
~ Még senkiben nem éreztem ennyi haragot. Te nem vagy több, mint bárki más... Az érzések tesznek erősebbé. A klánon kívül, nekem is mások lesznek a nézeteim... - Már női hangon mondta iménti szavait. Az a vörös lepel, Yarria miatt lehet. Már nem a földön fekve nyitom ki szemeim. Egy épület peremén álltunk, jobban megnézve pontosan olyan, mint a klán épülete.

~ Most már én is szabad vagyok Wyerre. Ha ennyire elvakít a dühöd, nem jelentesz akadályt. - Élethű minden megmozdulása, ez több mint egy álom.
- Miben vakítana el? - Vonom kérdőre. - Honnan veszed mi zajlik bennem?
~ Az életben, könnyedén föléd kerekedhetek, ha ennyire magadba zárkózol. Most már nincs, akinek gondolatába kapaszkodhatnál. Nincs Dorian... - Igaza van. Nemrégen még volt "családom" a klán személyében, volt Dorian-om, ma már nincs semmim. Egyedül maradtam.
~ Talán én sugalltam beléd a szabadság gondolatát. Régóta a részed voltam, ha egy kicsit is. - Most jött el a felismerés pillanata. Dorian sokszor emlegette, hogy régen nem ilyen voltam, még gyerekként.
- Te vagy az oka mindennek! Elrontottál mindent... - összegörnyedve nézek lefelé a mélybe. Túl sok a csalódás, túl sok emberi érzés kavarog most bennem. A megjelenésük, az Ő oka is lehet. Most már teljességében van jelen bennem, az érzéseimet már nem irányíthatja közvetlenül.
~ Lesz jobb is az élet Wyerre, hisz egyek vagyunk. Én nem akarok neked rosszat... - Meglebben a vörös lepel, a nő ellöki magát a faltól s zuhanni kezd.
- Arhquan Noirra... - Fellélegzek, s egyidejűleg nyitom ki újból szemeim. Ismét a csillagos ég alatt vagyok, viszont a figyelő szemeket még magamon... vagy magamban érzem.
~ Veled leszek, míg a halál el nem választ...

(Játéktéren megjelenítve)
Folytatás: hamarosan...

Tárgy: Re: Wyerre von Morhan 2014-01-16, 9:09 pm

Jina Lea, egy elf élete

1 rész

Maela mindig azt mondta, olyan dolgokat vetünk csak sorokba, amelyekhez különösképp ragaszkodunk. Szóljon az történelmünk eseményeiről, vagy egy átlagos elf életéről.
A nevem Jina Lea, Tamane és Joruma lánya. Már gyermekként komoly elhivatottságot éreztem magamban a herbalizmus, s ezáltal a gyógyítás iránt. Maelával, tanítómmal, olyan főzeteken dolgoztunk, amely nemcsak népünkön, hanem messzi tájak megfáradt természetén egyaránt segíthet. Mindent feljegyeztünk, sikert, kudarcot, mindent.
Egyre inkább beleéltük magunkat, hogy a már kész elixírrel mi magunk is, tán bekerülhetünk a fontos sorok közé.
Akkoriban még ifjú, alig múlt száz esztendőmmel könnyedén más kerülhetett figyelmem központjába. Az én életemben ez a gyermeki botorság a csavar.

Napkeltekor indultam útra, városunk északi féltekén elhelyezkedő sűrű erdőbe. Szükségem volt néhány nélkülözhetetlen alapanyagra. Máig emlékszem a kialakuló, korai viharra. A heves szélre, amely a fák ágainak zöldellő teremtményeit tépázta. Magasban lengedező koronák várták a reájuk áradó éltető csapadékot. Némelyük öregebb lehet az agg tündéknél, korát sem ismeri mára senki. Ama kérge vastagabb, áthatolhatatlanabb, mint a többié. Törzseik moraját még a szél, erdőt átszelő süvítése sem múlhatja felül.
Akadt egy, amelyhez különösképp ragaszkodtam. Aznap ugyanúgy, mint máskor, megérintettem. Levei évről évre szegényesebbek, színük sem oly élénk, mint inkább fakó.
Szinte érezni a benne még élő, áramló energiát, ami még e világhoz köti. Máig gondolom, hozzám szólt… Behunytam szemeim, s elképzeltem, ahogy húsvér ujjaim belemerülnek a gigantikus törzs belsejébe. Örök időkig tartanám ezt a fajta kapcsolatot. Amikor minden gondolat másik síkra kerül, helyette tiszta, éltető energia veszi át a helyet, ez az a sóhajtásnyi pillanat, amikor részesei lehetünk a természet összehangolt lélegzetvételének. Csukott szemeink alatt nem látunk semmit, nem hallunk, ajkaink nem nyílnak szólásra, hisz nincs szükség mágikus szavakra. Mi magunk épülünk fel abból, amit képesek vagyunk az uralmunk alá vonni. Miképp az összes fűszál, fa és élőlény ennek az energiának köszönhető. S miként a lételem egy és ugyanaz, úgy a mi, elfek szívének dobbanása hullámzik erdők s ligeteken át. Védelmezzük ami a részünk, hiszen nélküle mi sem volnánk. Kölcsönös hálánk érvénybe lép, már a kezdetek óta tartó megszületéstől. Az apró növényektől, a legnagyobb fa felső leveleiig úgy burjánzik a minket körülvevő környezet, hogy ama az összhang jelképévé váljon.

Miután összegyűjtöttem eredeti szándékom szerinti keresett gyökereket és szárakat, visszaindultam Elsga központjába. Fel sem tűnt, mennyire elrepült az idő… Senki meg nem mondója meddig érinthették ujjaim az ősi kéreg dorozmás vonalait. Nincs szükség mértékekre, vagy számlálni mennyiszer bukik láthatáron kívülre a fénylő korong. Elegendő az évszakok váltakozása.
Maela későbbre vár a hozzávalókkal, így az addig hátralévő napot más elfoglaltsággal töltöttem. A legnagyobb szomorúfűz felé vettem az irányt. Némileg távolabb esik a többiek otthonaitól, de azért körültekintően, óvatosan közelítettem meg.
Levegőben felkanyargó vastag és vékony gyökerek, egyféle marokként alkotnak menedéket. A bejáratot a lombozat, földig érő fátyla fedi. Ám mielőtt még beléphettem volna, apró neszre lettem figyelmes a távoli magas fűben. Pelyhes fülek szegeződtek az ég felé, szimatolva dugta ki orrát a felbátorodott őzgida. Kíváncsian nézte, mégis ki közelíthette meg búvóhelyét. Látszólag nem zavarta a széllel érkezett illat, tudta, hogy nem kell tartania tőlem.
Már épp kimerészkedett, komótos léptekkel indult az őt hívó kitárt tenyeremhez. S akkor húzódott el a zöld, élő lepel a bentlakó alakja előtt.
Hófehér kéz emelkedett s állapodott meg vállamon. Mosolyra fakadt arc fogad, olyan arc, aki tudja, hogy most nem itt kéne lennem. Másutt, a már fogantatásomkor kiválasztott Vëo (férfi) mellett.