Középvidék

- Mindig van választásod. Azzal már megtetted az első lépést, hogy felismerted, hogy amit tanítottak neked, amibe születtél az nem jó. De neked kell választanod, a változás csak rajtad múlik.
Mondtam miközben a tábor szélére sétáltunk. Innen már látszott a távolban néhány készülődő ember, miközben újra karavánba rendeződtek, hogy folytassák az útjukat. Itt vártuk be őket, figyelve a környéket, újabb csapdától tartva.
- Tudsz térképet olvasni?
Kérdeztem a mellettem álló embert. Kalandozók között valamivel gyakoribb volt az írás és olvasás elsajátításának tudománya, mint az egyszerű emberek között, de így is sokan voltak, akik olvasni sem tudtak. Egy térkép olvasása pedig még annak sem volt egyszerű, aki ki tudta betűzni a leveleket, amikkel találkozott.
- Fel kell derítenünk az utat, ha nem akarunk még egy csapdába belefutni. A banditák vezetőjénél volt egy kezdetleges térkép, ami szerintem a környéket ábrázolja, de meg kéne bizonyosodni, hogy így van-e. Maradhatsz az emberekkel, hogy ne legyenek védtelenek, vagy ellenőrizheted a térképet, esetleg segíthetsz felderíteni az utat. Rajtad áll. Még messze vagyunk a várostól, legalább egy éjszakát még az erdőben kell töltenünk, nyugodtabb lennék, ha előtte fel tudnánk deríteni a környéket.
Nem értettem az idegent, különösen azt, ahogyan ehhez a helyzethez áll, de úgy tűnt, hogy hajlandó segíteni és örömmel vettem, ha nem egyedül kell megvédenem ezeket az embereket.

*Egyet értett a választásokkal bár kételkedett abban, hogy neki még volna ilyen. Vannak nehéz súlyok mik magukhoz bilincselik. Bár csak bólintott egyet a dologra. Elhiszi hogy a férfi sokat látott már de olyant mint ő még biztos egyet sem. Majd egy kérdést kap mire a válasz nagyon nehéz. Sose látott még térképet csupán azt mit magában hordoz. Sose tévedt el papírfecnik nélkül sem, sőt talán megérzései sokkal jobbnak bizonyultak mint azok.
-Én nem nézek térképet. De amit keresek az ösztönöm megtalálja. De menjünk, derítsük fel elvégre vannak még rajtunk kívül őrszemek ott. S a banditák java vagy halott vagy sebesült. De inkább halott.
*Majd utat kínált Darthysnak, hogy ő vezesse az úton hisz most ő olvassa azt a térképet mit Aden nem ismer.

Zaken nem tud térképet olvasni, de ez egyszerre meglepő és nem az. Meglepő volt, mert a stílusa alapján a fickó inkább volt fejvadász vagy bérgyilkos, mint katona, a különleges feladatokra kiképzett embereket pedig általában meg szokták tanítani a térképolvasásra is, viszont maga a tudás nem volt elterjedt, semmi meglepő nem volt benne, hogy valaki nem tud térképen eligazodni.
Visszaérünk az útra, ahol a karaván készülődik a továbbindulásra, a sebesülteket már a szekerekre rakták, mindenki épp keresi a helyét, hogy újra elindulhassanak. Mi Zakennel előre megyünk, miközben a térképet böngészem. Meglehetősen kezdetleges, a tájékozódáshoz nagyobb fákat, hegyeket használtak, amiket meglehetősen nehéz beazonosítani, a domborzat pedig nincsen jelölve. Az út azonban kivehető, amit mi is követni akarunk. Két hely is meg van jelölve az út mellett, bal és jobb oldalt, azonban, hogy a jelölés mit jelent, az nem derül ki.
- Egyébként én Darthys vagyok. Átkutatjuk az utat arra, amerre menni fogunk. Van valami ezen a térképen, de nem tudom mi az. Menj a jobb oldalon, én pedig a baloldalon megyek, de maradjunk látótávolságban. Nem tudom mit keresünk, bármi szokatlant kezelj kellő bizalmatlansággal.

Elfoglaljuk a helyünket és elindulunk, hosszú ideig viszont nem találtunk semmi gyanúsat. Eltelik így néhány óra, mire a jelek közelébe érünk. Először Aden veheti észre a nyomokat, a letaposott füvet, a lépések nyomait a környéken, majd a vércseppeket a földön. Ha követi a nyomot, akkor hamarosan rátalál a banditák föld alatti raktárára, ami egy vastag fa csapóajtóval lefedett kamra, melyet avarral fedtek be, belül pedig zsákokat, hordókat, valamint felfüstölt és sózott húsokat tartalmaz. Én közben egy fa tetején figyelek fel arra, mintha egy deszka lenne az ágak között, ezért minél jobban takarásban maradva Zaken felé indulok, hogy közösen derítsük ki, miről van szó.

*Csak bólint egyet a dologra, s követi az utasításokat. Bár ez nem igazán volt szokása, hogy úgy ugráljon ahogy valaki fütyül neki. De ez a férfi valamiért tudott hatni rá. Lehet csupán a hozzáállás az amiért engedelmeskedett neki, vagy csupán azért mert így volt logikus. Maga sem tudja miért teszi azt amit tesz. Követi a sárkány lépteit, majd mikor szétválnak útjaik pontosan azt teszi mit jelenlegi társa mondott neki. Az út jobb szélén halad közben mindig oda pillant a másik oldalra, hogy lássa mennyivel maradt le avagy előzte meg a szembe oldalt. Órák teltek el a semmivel mire megtorpant, lehajol a földhöz ujjaival hozzá ér a letaposott fűszálakhoz. Felnéz tiszta ösvényt hagyott maga után a gazdája. Követve az ösvényt kicsivel később hanyagul álcázott csapóajtó volt, a hülye is észrevette volna, hogy valaki valamit elrejtett ott. Kezével befedi arcát, majd ingatni kezdi fejét.
-Istenek...
*ennél több hozzáfűzni valója nem is volt, s nem sokkal később Darthys is csatlakozott hozzá. Felfigyel az érkezőre, majd mutatja jöjjön közelebb. Addigra már felfedte a tartalmát a helynek, egy éléskamrára bukkant, mi talán hónapokra elegendő élelemmel volt megpakolva. Vajon mire készülhettek ezek, hosszas aszály vagy egy hatalmas háború? Nem igazán volt ideje ezen töprengeni. Darthys hamar odaért hozzá. Rá pillant majd megszólal.
-Valaki nagyon felhalmozott itt egykét dolgot. Odalenn halomba áll az élelem... Talán tudtak valamit amit mi még csak nem is sejtünk?

//Február 1 küldetés - Veszély//


Ambaron felé tartottam, hogy megismerhessem a környéket, az itt élő emberekről tájékozódhassak. De túl fáradt voltam, hogy akár még egy lépést is megtegyek. Az erdőhöz közel sétáltam tovább, mikor megpillantottam egy szegényes kis viskót. Az ajtó leginkább csak támasztéknak szolgált, belépve pár szalmazsák szolgált ágy gyanánt. Levetettem a köpenyem, vele együtt fegyvereim s minden jelenleg fölös dolgot bent hagytam. Álmosan pislogok a csillagos eget nézve. Felfrissít az esti szellő, mélyet szippantok belőle, mintha félnék holnap már nem lesz lehetőségem. Már napok óta érzem a fájdalmat, figyelmeztetésként veszem, hisz ez egy előjel. Lapockámra simítok, mire égető érzés fut végig ujjaim nyomán. 
- YARRIA... - öblös üvöltés tör ki a torkomon. A békés est képe szertefoszlott, ahogy a fájdalomtól, öntudatlanul estem össze. 
- Mi történt? - Teszem fel magamnak a kérdést, s még mindig kábán fekszem a földön. Hűvös szellő ébreszt, ujjaim alatt ropogva olvad el a hó. Mozdulni sem bírtam, csak szemhéjaim nyíltak meg annyira, hogy lássam valaki van a közelemben. Ez a férfi... olyan az arca, mint Doriané.
~ Talán zavar ez az arc? Bármi arcot felölthetek, míg a lelked zavaros, s most ez lapult benned, legbelül. S ezzel az arccal küzdöttem utoljára. - Arcomhoz ér kezével, libabőr fut végig rajtam. Még mindig moccanni sem bírtam. Kezdtem felismerni kivel is kell szembenéznem. - Életben van még? - Gondolataimban szólítom meg, hisz ő sem mozdította ajkait beszéd közben. Válaszul hallgatást kapok. A torkomban keletkező "gombóc" -tól levegőt is alig kapok. Szemeimből könny bugyog, az ezüst íriszek most ragyogóbbak, mint valaha voltak. A fájdalom, a gyengeség... ilyen embernek lenni. Beleesni az ő hibájukba, szeretni valakit. Elkeseredve csukom le szemeim. Dorian... értem haltál meg...
~ Még senkiben nem éreztem ennyi haragot. Te nem vagy több, mint bárki más... Az érzések tesznek erősebbé. A klánon kívül, nekem is mások lesznek a nézeteim... - Már női hangon mondta iménti szavait. Az a vörös lepel, Yarria miatt lehet. Már nem a földön fekve nyitom ki szemeim. Egy épület peremén álltunk, jobban megnézve pontosan olyan, mint a klán épülete. 
~ Most már én is szabad vagyok Wyerre. Ha ennyire elvakít a dühöd, nem jelentesz akadályt. - Élethű minden megmozdulása, ez több mint egy álom. 
- Miben vakítana el? - Vonom kérdőre. - Honnan veszed mi zajlik bennem?
~ Az életben, könnyedén föléd kerekedhetek, ha ennyire magadba zárkózol. Most már nincs, akinek gondolatába kapaszkodhatnál. Nincs Dorian... - Igaza van. Nemrégen még volt "családom" a klán személyében, volt Dorian-om, ma már nincs semmim. Egyedül maradtam.
~ Talán én sugalltam beléd a szabadság gondolatát. Régóta a részed voltam, ha egy kicsit is. - Most jött el a felismerés pillanata. Dorian sokszor emlegette, hogy régen nem ilyen voltam, még gyerekként. 
- Te vagy az oka mindennek! Elrontottál mindent... - összegörnyedve nézek lefelé a mélybe. Túl sok a csalódás, túl sok emberi érzés kavarog most bennem. A megjelenésük, az Ő oka is lehet. Most már teljességében van jelen bennem, az érzéseimet már nem irányíthatja közvetlenül. 
~ Lesz jobb is az élet Wyerre, hisz egyek vagyunk. Én nem akarok neked rosszat... - Meglebben a vörös lepel, a nő ellöki magát a faltól s zuhanni kezd.
- Arhquan Noirra... - Fellélegzek, s egyidejűleg nyitom ki újból szemeim. Ismét a csillagos ég alatt vagyok, viszont a figyelő szemeket még magamon... vagy magamban érzem.
~ Veled leszek, míg a halál el nem választ...

//Február 1 Küldetés - Veszély//

A szalmazsákokon ébredtem a beszűrődő fényre. Nagyot nyújtózva ásítottam ébredésre magam. - Megint egy különös álom... - Arra sem emlékszem mit csináltam az este, hogy jöttem be ide. Sajgó hátamat is megtornáztatom kicsit, elgémberedtem az este. Lehúzom az ingem pár pillanatra, és az elém táruló látványtól inkább gyors vissza is. Kardomra támaszkodok, kezeim remegve szorítanak a markolatra. 
- Nem vagyok egyedül... - Keserves sóhaj hagyja el torkom. Eddig sem voltam, talán nem lesz oly nagy különbség most sem. Felöltöm a barna köpenyem, fegyvereimet is helyükre igazítom. Egy falat sem menne le most a torkomon. Kezemben egy barackkal döntöm ki az ajtót, mi csupán támasztékként szolgált. Dühösen hajítom el a gyümölcsöt egy susnyás felé.
'- Áuccs! - A hanggal egy időben süvít el fejem mellett egy nyílvessző. A második se késlekedett, épphogy kitudtam térni előle. A viskóba húzódtam, legalább addig, hogy a reggeli második meglepetésemet is feldolgozhassam. Volt egy ablakszerű lyuk a másik oldalon, azon másztam ki. Szlalomozva kerültem egy nagyot, hogy a fák rejtekéből közelítsem meg a támadót. Átkutattam az egész területet de semmi. Hűlt helye, a barack viszont meglett. Lábfejemmel belerúgva gördítettem odébb. Magasra dobtam... ezek szerint, rossz helyen kerestem eddig... Falevél kanyargott lassan a vállamra, már ugrani készültem, de késő volt. Már a hátamra vetette magát. Mozdulni sem bírtam. Hajamnál fogva emelte meg fejem, torkomhoz tőrét szorította hozzá. Kezeimre rátérdelt, így a mozgásai lehetőségeim elég szűkösen mozogtak. 
'- Eljátszhatnánk egy ilyen csinos pofival, mielőtt... - Újabb alak jelent meg. 
~ Elég szorult helyzet... - Ismét ez a hang, amit először álomnak véltem. Szemeimet forgatom, nyilván azt hiszi, jobb nálam. ~ Fogd be! - Átfordít, ki eddig a hátamon ücsörgött. Egy kézzel fogta össze enyéimet, s fejem fölé nyomva, másikkal nadrágomat igyekezett lejjebb tolni. 
- Tohnan Frezzn'on! - Porfelhő kavarodott fel a két férfi teste körül. Fulladozva próbálták meg elhessegetni maguktól. Lelöktem magamról a fölöttem terpeszkedőt. Már kardomat rántva metszettem el egyikük torkát, mikor a másikról megszűnt a hatás. Már felém rohamozott rövid kardjával.
- Túl lassú! - Fegyvert tartó kezét elhajolva ragadom meg, lábam kitéve az övé elé kigáncsolom. Továbbra sem engedem kezét, arccal a földnek van. Hátára rakom jobb lábam, majd lendületből rántom meg kezét, hogy válla kiugorjon. Ordítva hánykolódik a talpam alatt, akár egy hangya, csak éppen nagyobb méretben. 
~ Én vagyok minden emberi tulajdonság egybevéve. Mit szeretnél, mi legyek most? - A férfi hátára térdelek.
- Harag... - Ő is megmondta, én csak erre vagyok képes. Talán egy szép napon, majd változik a helyzet. Elrakom a kardom, helyette tőröm veszem elő. Megfogom még épp kezét.
- Ezzel a kezeddel lőtted rám a nyiladat? - Suttogom fülébe a kérdésem, de nem válaszol. Hiba, nagyon nagy hibát követ el. Ujjai közét oly mesterien vagdosom be, mintha ez lenne a mindennapi tevékenységem. Nem törődtem a könyörgéssel, sosem foglalkoztam vele. Eljátszadoztam egy ideig a támadómmal, kiélveztem minden pillanatát, mielőtt a fájdalomtól kileheli lelkét. 
Mielőtt Ambaronba érnék, lemosom magamról a vért, s mint ezidáig is, könnyedén elfeledem ami történt.

Wyerre jól sejti, szótlanul indulok, hátra sem nézve, a fogadósnak néhány érmét dobva, bőségesen megfizetve a szobáért. Amint kiérünk a fogadóból úti célunk felé fordulok, amivel egy hosszú, egész napos menetelés veszi kezdetét, ami alatt szokásomhoz híven csendes vagyok, nem fárasztom egyikünket sem felesleges beszéddel. Kemény tempót diktálok, én magam is érzem a fáradtságot a nap végére, de valószínűleg a lány sem veszi annyira könnyen az akadályt, mint gondolta. Napnyugtakor állunk csak meg hosszabb időre, addig csak a legszükségesebb megállókat engedélyezem, azt is nagyon rövidre fogva, szinte sürgetve. A napnyugta egy kis tó partján ér minket, mindkettőnk kevés holmival utazott, így lepakolni se nagyon van mit, az évszakra való tekintettel még köpenyt sem hoztam magammal. Ugyan az éjszakák hűvösek, de ennél több kell ahhoz, hogy egy sárkány, akit a saját belső tüze melegít megfázzon.
- Első feladat: Vacsora. Két fertályórán belül elvárom, hogy valami hús legyen előttem. A vadászat nem okozhat gondot egy ilyen kis séta után, nem igaz?
Mondom, miközben leveszem a felsőruházatom és a tó felé indulok, hogy lemossam magamról az út porát. A feladat nem képességet volt hivatott felmérni, tudtam jól, hogy Wyerre-nek nem lesz kihívás fele ennyi idő alatt akár valami állatot kerítenie, sokkal inkább, hogy hogyan tűni a parancsokat. Ha tényleg meg akarok benne bízni, akkor tudnom kell, hogy mindent gondolkozás nélkül teljesít. Miközben a válaszát várom és ellenőrzöm a vizet az alsóruházatom is lekerül, nincs mit szégyellenem előtte. Persze akár csatlakozhat is, de akkor csak a saját idejét vesztegeti, igaz meggyőző lenne, ha az idő felét azzal töltené, hogy megfürödjön és csak a másik fele kellene neki, hogy teljesítse a feladatot. Bármit is tesz én lemosom magamról az út porát és tüzet gyújtok, amikor végeztem, arra várva, hogy megsüthessem rajta a zsákmányt. A tűz mellett csak nadrágban ülök, hagyom, hogy a felsőtestem magától száradjon meg, mivel nem hoztam magammal semmit, amivel megtörölközhetnék.

A hallgatag indulást, még hallgatagabb utazás követte. Élveztem a csend mámorító érzését, és a gyaloglás is kitisztította elmém, a maga üdítő, gyorsuló tempójával. Persze az előttem haladónak nem adtam tudtára ezen örömöm, hisz ez a túra számomra még semmit sem jelentett. Akadt ennél hosszabb is, amit sebesülten, komoly célokkal vezérelten tettem meg. A cél jelenleg ismeretlen, addig is amolyan természet járásként tudom le, amihez hozzávetül persze egy útitárs.
A nap lenyugvó képe Darthys-t is megállítja egy tó partjánál, nem messze egy sűrű erdőtől. Nagyot nyújtózva ásítok egyet a férfinak háttal, az eseménytelen gyaloglás unalma végül kitetőzött. Lehuppanok a földre, s nem számolva a közeledő szavakra húzok rá kulacsom tartalmára.
Néhány szaván akaratlan is, de felvonom szemöldököm, igaz nem láthatja, így nem is törlöm le a kirajzolódó hajlamot. 
~ Álmában kellett volna megölnöm... - Szemeim forgatom az elképesztő szavakon, majd felkelek a csábító pozícióból, amiből aligha akaródzott volna megmozdulnom, hacsak nem hajcsárkodik...
~ Kerítek neked olyan húst, ami megakad a torkodon ez a kis séta után... - Hőbörgök magamban, majd megfordulva már teljes nyugalommal nézek rá. 
- Értettem' - Noha hosszabb választ akartam adni, a ruházatától megvált férfira most nem volt idegzetem ránézni. Csak röpke pillantást vetettem rá, de azt is az utazás alatt megszokhatott közömbös ábrázatommal tettem. Nyilván ez a próbájának egy része, kíváncsi rá, mennyire hallgatok rá, és miképpen reagálok. 
Habozás nélkül veszem az irányt az erdő felé, a kardom markolatára feszült ujjaim szorítását alig tudtam alábbhagyni. Csak pár perces séta után, amikor már visszanézve, nem egy meztelen férfi test fogadott, fellélegeztem. Beljebb haladtam, kiélveztem a várva várt magányt, mentesülve a diktátori parancsnoklótól, ki mellesleg tán arra sem méltó, hogy engedelmeskedjek neki. 
Leültem egy fa tövéhez, fejem a törzsnek döntve néztem az alant mozgolódó apró szőrös állatot. Már jó ideje mozdulatlan testem körül az élet újra "zavartalanul" folytatódott. Az elszökdelő őz, mi nem is oly távol haladt el, nem is sejtheti, hogy élete egy röpke gondolaton múlt. Mosolyom felszökik, mikor is előveszem a szárított húst, mit még az előtt vettem egy faluban, hogy keletre értem volna, nevezetesen a Nagy Kaszásba. Nem volt túl sok, de számomra elegendő ahhoz, hogy a mai napom jóllakottam záruljon. Szemeim lehunyom pár pillanatra, majd a koppanó tőrre eszmélek fel, mi arra ad rámutatást, kissé elszenderültem a "nagy vadászatban". Nem lehetett túl sok idő, hisz az előbbi kis bolyhos állat erre a hangra iramodott el, pontosan lábaim mellől. Körülbelül egy órája lehetek távol a beszűrődő fények alapjából, kihasználva ezen időt, egy letört, magam mellett lelt gallyat hegyezgetek. S a kifigyelt, pelyhes lény odúja felé, halk, nesztelen léptekkel haladva, apró pukkanással ontom ki életét. Amazt nyársra tűzve teszek még pár lépést, hisz előbbi társa más felé vackolt be. Óvatosan dugom oda a tőr hegyét, hogy az onnan kiugró lény elhaló éles hangját, már csak emlékezetből, a hegyezett gallyra tekintve idézzem fel. Elégedett vigyorral térek vissza, s mielőtt az utolsó takaró ág már nem leplez, csak a komor, érzelemmentes arckifejezés látható. 
- Itt a húsod... Aztán kiadós vacsora legyen belőle. - Az eddig hátam mögött rejtegetett hegyes ágat, Darthys és a tűz közé bököm, s ugyanaz közönnyel indulok meg a tó felé. Nem panaszkodhat, még a nyárs is adott a két erdei pocok számára. Választ nem várva kezdek el megszabadulni ruháimtól, s tudomást sem véve a férfiról, magam is a megmártózás útjára kívánok lépni. Már az ing gombjaival foglalatoskodok, derűm olykor kiíveli magát, de nem engedem ki annak sejtető hangjait. Inkább lenyelve azt, mint megfáradt utazó, s vadász, komoran kezdek megszabadulni az alsóruházottól is.
Na meg, elég húshoz juthatott volna a rajzó legyekből ezidáig is, az ide térő erdei állatok ürüléke elég forrást nyújt számukra. S ha jobban megnézi Dartyhs, még egy nyársra bökött legyet is találhat, amit visszafelé, röptében csíptem el. Remélem elég jelzés neki az aprólékos munka, amit vacsorájaként most el is fogyaszthat.

// 16. küldetés - Szkander //
*A középvidéket járva egy faluba tévedtem erre még sosem vezetett az utam a karavánok is kikerülik, magam sem értem, hogy miért is teszik ezt pontosan. Hisz elég jó a kedv idebenn valami hatalmas mulatság van itt. Bár nem vagyok oda a hatalmas tömegért ez a jókedv rám is rám ragad. S kivételesen a kínált borból is elfogadok egy kupával habár ellenkezik elveimmel de egyetlen pohár sosem ártott még meg senkinek. Bár én magam még sosem adtam át ajkaimat az alkohol mámorának, javarészt csak vizet iszok. Hisz az nem butítja meg az embert. S én szeretek ép elmével járni kelni a világban. Egy asztalhoz vetődök ahol szemek tucatjai néznek rám mint az éhező vadak a koncra. Megborzongok a szemek láttán szinte már pánik kerülget mikor elém kerül egy szebb falat hús. Már nyúlok az erszényemért, hisz ez mellett már árat is mutat a lány aki hozza. Úgy látszik csak az első kupa volt ingyen. Előveszem a pénzt majd átadom a lánynak s neki látok a szép oldalasnak. Módszeresen csipegetem le róla a húst mikor egy ököl csapódik le mellettem s az alkohol bűze árad rám. Na pont ezért nem szoktam inni. Most egy kicsit többet innék a kelleténél lehet vérző torokkal dőlne el mellettem.
-Te kölyök!
*Nehezedik rá vállamra egy erős kéz majd megszorítja azt. A másik elhúzza előlem a tányért nem igazán értem a helyzetet, de vártam a választ.
- Te nem idevalósi vagy... mutasd meg a magadfajta vándort milyen fából faragják.
*Elengedi vállamat majd átbandukol a másik felére az asztalnak, s eltolja előlem az ételt s a boromat. Higgadtan viselem az egészet nem szívesen rontom el mások boldogságát.
- Gyere szkanderozz velem te nyikhaj!
*Elmosolyodok a kihívás hallatán, majd vöröslő tekintettel nézek bele a szemébe a férfinek. Jóval nagyobb darab volt nálam, de ez a játék itt az akarat játéka. Halkan súgok valamit, úgy, hogy azt a férfi ne értse. S erre meg is szólal.
- Mit mondtál?
- Kezdhetjük.
*A férfi feltette könyökét az asztalra majd én bele markoltam a tenyerébe s erősen ráfogtunk a másik kezére. Egy újabb kéz jelent meg rajta majd mire felpillantottam hatalmas tömeg verődött körénk. Valaki már készen állt az indításra, a szemben ülő komor tekintete vetül rám. Nem fog kesztyűs kézzel bánni velem ez már tény és való. Vajon felkészült e arra, hogy nem minden a külcsín s hiába duzzadnak karjai az izomtól még kevés lesz ahhoz, hogy maga alá kényszerítsen. Hangos visszaszámlálás veszi kezdetét, a tömeg őrjöngve szajkózza a számokat. S a harmadik után a kéz felemelkedik, s a küzdelem megindul. Nem számítottam ilyen heves támadásra arra gondoltam, hogy először teszteljük egymást. S éppen csak az asztal előtt megállítottam csuklómat. Nyerni akar, de én sem szeretek a vesztes oldalon lenni. Az orjás fog nekem segíteni ebben a helyzetben. Teljes erőmből elkezdtem vissza húzni kezemet az asztaltól ami lassacskán de sikeredett is. A férfi meginog itt a lehetőség az ellentámadásra, ujjam ismét jelet formál. A végső táncba lépek, s nem csak az erő az de a gyors mozdulat is mi ebben a helyzetben dönt. A férfi megszeppent arccal ül előttem, csuklója az asztalon s az én kezem a tenyerében. Bamba arccal néz engem nem érti mi történhetett. Mi módon volt képes legyőzni őt egy nálánál sokkalta vékonyabb fiú.
- Az erő az elmédből fakad... nem az izmaidból barátom....
*Engedem el kezét, majd az asztaltól felállok, nagy a csönd. S egyszerre csak egy hangos kacaj hallatszik, s csapra verik a következő hordót. A mulatság folyik tovább, ugyanazon menetben. Jól esett a kis versengés s a győzelem még jobban hatott rám. Bár a bor is pityókázott fejemben s kissé bicegős járással s megtömött hassal indultam tovább az úton. Amit még magam sem tudok hova fog vezetni. De ilyen állapotban nem is igazán érdekel.

Nem hagyom, hogy Wyerre viselkedése zavarjon, én is elég ridegen viszonyultam hozzá, nem is számíthattam másra. Az egyre biztosabb volt, hogy a tegnap este nem azért történt, hogy magának szerezze meg a feladatot. Egyszerűbb lett volna, ha igen, de talán hosszú távon így a kellemesebb nekem is. Külsőre látszólag egykedvűen tettem a dolgomat, amíg a lány távol volt, pedig a gondolataim folyamatosan egymást kergették. Hiába tanította meg Nerevar, hogy teljesen legyek mindig biztos a dolgomban, most kellett a magány, hogy kicsit átgondoljam, mit is kellene tennem. Nem Wyerre volt az első nő, akiből többet is kinéztem egy kellemes esténél, töltöttem már el arra érdemes kétlábúak mellett éveket és évtizedeket is, a neveltetésemből és tapasztalatomból adódóan valahogy én többre tartottam őket, mint a sárkányok többsége. Igaz, az ősi ösztön bennem maradt, hogy az igazi párom csak egy hozzám hasonló sárkány lehet, de sosem okozott gondot, hogy embereket vagy épp elfeket is izgalmasnak találjak és egy időre mellettük maradjak. Wyerre is ilyen volt, izgalmasnak találtam, de még nem tudtam dönteni, hogy maradnék-e mellette. Miközben ő vadászni volt én gondolkoztam és a tűzzel foglalatoskodtam, így mire visszaért már alkalmas volt a tűz a zsákmány megsütésére. Meglepett, ahogy a pockokkal beállított, bár számíthattam volna rá, ugyanakkor a fricska kellemes csalódás volt. Megnegedtem magamnak egy mosolyt is, miközben az állatokért nyúlok.
- Igazán kiváló zsákmány, kár, hogy olyan nehéz megnyúzni őket.
Mondom, miközben kést veszek elő és nekilátok a munkának. Feltett szándékom, hogy tényleg megsütöm, amit hozott és elfelezem, nekem mint sárkány a testem megszokta, hogy ritkán ehet keveset, akár hetekig emészti az előző lakomát, Wyerre viszont ember volt, neki fontosabb a rendszeres táplálkozás. Talán az ötlete épp ellentétesen fog elsülni. Legközelebb már elhagyom a mai napra eddig jellemző fölényes utasítgatás hangnemét, egy sokkal bizalmasabb hangot ütök meg, olyat, amit két utazótárs használna, akik talán már régóta ismerik egymást.
- Mondd csak Wyerre... miért akarod elvállalni a feladatot? Csak a pénz érdekel?
A pockok közben kibújnak a bundájukból, kibelezem őket és egy másik nyársat vágok, amin nincs rajta a vérük és egyéb nem túl étvágygerjesztő maradékok.
- Mi mozgat? El akarsz érni valamit az életben, vagy csak minél több pénzt akarsz keresni, hogy a következő városban elkölthesd egy kényelmes életre, amíg el nem fogy vagy meg nem unod?
Az állatok lassan sülni kezdenek a tűz fölött, ám az illat nem olyan étvágygerjesztő, mintha valami kellemesebb hús sülne.

A nap utolsó sugarai játékosan aranylanak a hullámokon, amit immár mezítelen testem vet az elmerülésnél. Kellemes hőmérséklet fogadott, a mai, néhai meleg órákban a víz felmelegedett annyira, hogy egyik pillanatról a másikra nem illan melege.
Ugyan számíthattam volna más reakcióra, amit a zsákmányt illetően tesz, ő higgadtan fogadta. Eleddig is nyugodt magabiztosságot sugárzott, ezért sem vártam tőle heves reakciót. Mégis, kissé meglepett, tán még értékelte is az ő általa kialakult „tréfám.”
Kis idei mosolyának, s szavainak emlékét még megmosolyogva engedem el magam, hogy az úszást követőn, a vízfelszínen lebegve az égboltozatot nézhessem.  
Nemrégiben tett hangneme, utasítgatása azon tájt bosszantott, mostanra, hogy a vadászat ilyesféle végkimenetele lezajlott, az érzés mássá vált.
Oly nyugalommal váll vetett kielégültség ragadt magával, hasonlatos a Nagy Kaszásban érzetthez. Kétségkívül, ennek okozója Darthys, ámde nem tudom, megengedhetek-e magamnak efféle érzéseket.
- Miként te sem mondtad, hogy a feladat az enyém, úgy én sem mondtam, hogy feltett szándékom elvállalni, hisz még a teljes hátterét sem ismerem.
Levegőm szavaimmal együtt távozik, alakom teljesen a víz takarásába süllyed, ámde még így háttal, a sekélyebb részhez érve támaszkodom meg.
- Azt gondolod, mindennek a pénz a hajtóereje? Sok más célja is lehet, az önnön választott dolgoknak.
Utolsót mártózok, teljesen alámerülve, majd hajam hátrasimítva lépdelek ki a tó vízéből. Ruháim, s fegyverzetem karjaimba véve sétálok a férfihoz, hogy mellé terített köpenyemre kényelmesen elhelyezkedve, helyet foglalhassak. Kezeimet magam mögött támasztom meg, lábaim pedig keresztbe rakom, tekintetem végül a mellettem ülő arcára emelem.
- Megválaszthatom azt, ami kihathat a későbbi életemre, önmagában felbecsülhetetlen érték. Általános gondolat az, amit pedig te feltételezel rólam, mert ez az érték nem a pénz, hanem a tapasztalat, Darthys…
A férfiról, a két pocokra nézek, amelyek nem is oly rég, még bundával felszerelkezve az erdő sűrűjében lapultak.
Hirtelen ez a váltás, bizalmaskodó kérdései, és az órákkal ezelőtti utasítgatásai közt. Más esetben az ilyet, tán válaszra sem méltatnám, de most kivételt tettem, ismételten…
- Nem más, mint egy segédeszköz, hogy elkülöníthető rétegeket állíthassanak fel. Sikeres küldetés esetén, kiérdemelt jutalomként elfogadom. Azonban a  kényelmes életet, ostoba ki ettől várja.
Némi helyezkedés után, végül hasamra feküdve, teljesen elnyújtóztam a barna szöveten. Állammal, összefont karjaimra nehezedem.
- Neked efféle terveid vannak, hogy minél előbb feléled, amid van?

//712. évi 2. küldetés, Aszály, Lothárral együtt//
/Időn túli játék, Tiniával való találkozás előtt pár nappal/

Komoran poroszkált a lovával a végtelen síkságon Vogon Beebebrox. A messzi északról érkezett, ahol ork törzseknél járt. Remélte, hogy azok az ork harcosok, akikkel már rég óta üzletel lassan rászoknak arra, hogy az ellenséget fogságba ejtsék és ne megöljék...
Csalódnia kellett. De nem csak ebben. Sehol nem talált egy bírósági ítéletre váró haramiát, tolvajt vagy bárkit, aki menekülni próbálhatna a halálos ítélet elől a rabok láncaiba.
Így érkezett meg Telar közeli kis faluban, ahol jó üzletet neszelt. A falusiak láthatóan komorak, a betakarításnak nem régen lett vége. A búza épp csak térdig ért aratásnál, alig voltak nagyobbak a szemek, mint egy esőben gazdag május végi időben. A kukoricások még betakarításra várnak, de az is fütyül.
Az elf kereskedő egy falubéli háza előtt megállva megszólította:
-Lenne szállás nekem éjszakára, ha megfizetném?

//712. évi 2. küldetés, Aszály, Vogonnal együtt//

*Már egy ideje járom ezt a pusztaságot Telar közelében, még mindig emlékszem mi történt Telarban amikor találkoztam azzal a fekete ruhás fickó jól helyben hagyott és a páncélom is megrongálódót és egy ideig még a város börtönében kerültem azért amit okoztam. Ezért is kerülöm a várost most inkább máshol keresek szállást. Utam közben látom, hogy nagy a szárasság e földeken és a termésből se látok sokat amit betudnának aratni.
Kis idő után elérek egy faluba úgy döntök hogy megkérdezem a helyieket, hogy tudnak szállást adni pénzért cserében. Nem olyan messe tőlem látom, hogy egy másik ember is érkezett a falúba leállt beszélni egy helyivel. De közben észre veszem, hogy néhény ember furcsán néz rám az egyik oda is jön hozzá.
-Valami gond van uram?- Kérdeztem után.*

Az elf szállás utáni érdeklődése nem arra haladt, amerre ő gondolta.
-Lenne szállás nekem éjszakára, ha megfizetném?
-Mi köze magának ahhoz. Maga csak egy városi ficsúr, aki jön megy a világban, mintha semmi dolga nem lenne. A munkás, aki meg egész nap a földet túrja meg éhezik. De persze ehhez mi köze is van? Hiszen magának van pénze megfizetni!
-Jól mondja, jó ember!-bólint a rabszolgakereskedő.- Remek lehetőség ez Önnek, hogy keressen rajtam egy darnát a mai éjszakáért teljes ellátás esetén. Felét, ha ezt a nyulat kell megennem, amit ide jövet lőttem.
Bár a lovas meg volt győződve róla, végre észhez kap leendő vendéglátója, hogy nem az a fajta ember, aki fél attól, hogy a szabad ég alatt kell aludnia, de ismét csalódnia kellett a gazda válaszán.
-Elegünk van a maga meg a barátja fajtájából, aki csak nyúzza a jó népet!-bökött a nemes kinézetű új látogató felé- Ez nem a maguk világa. Menjenek innen, míg jó kedvünkben találnak!
Hátra fordul a nyeregben, hogy megnézze, ki is lett az újdonsült barátja, akivel ilyen kedvesen összeragasztották az imént. Utálta, ha egy üzleti tárgyalásba érzelmeket és felelőtlen feltételezéseket visznek bele.
-Valami gond van uram?- Kérdezte egy másik helybélit a frissen bemutatott jóbarát.*

*-Igen van maga és a társa.- Jelentette ki és mutatott a lovas felé és elég ingerültnek láttam az embert. Mikor körbe nézek néhányan már a kezünkbe fogták a szerszámaikat amiket a földeken szoktak használni, de tudtam most mire akarták használni és közeledtek felém, kissé elkezdtem aggódni, de még nem mutatkozott annyira rajtam.
-Uram itt valami félre értés történik én nem ismerem azt a személyt akire mutatott és nincs szükség arra, hogy elfajulnak a dolgok.-Mondtam az embernek, de ez sem nagyon hatotta meg a helybelit és egyre többe jönnek felfegyverkezve felém meg a lovas felé.
-Elegük van a maguk fajtából akik nem tőrödnek a földeken nehezen dolgozó emberekkel talán az aszály is a maguk hibája.- Mondta az ember a nevetséges kijelentését. ~Hogy okozhattam volna aszályt nincs semmi varázs tudásom és nem is lett volna okom ezt csinálni.~ Gondoltam magamban.
-Uram ne legyen nevets-... - De mielőtt még befejezhettem volna közbe szól. -Nem érdekelnek hazugságaik.- Jelentette ki meg is indulnak lassan felé. Én elkezdek lassan hátrálni és kezemet is magam elé teszem.*

Miután a házhoz bekéredzkedés nem sikerült az ifjú rabszolgakereskedő oda lovagolt a másik idegen mögé. Kevés reménnyel kecsegtetett a helyzet, de egy lehetőséget még megjátszhatott.
-Nos, nekem sajnos hamarosan el kell mennem, jó nemes. De azért megvárom, hogy ön hátha talál magának szállást estére.-mondta érezhetően kis gúnnyal a hangjában- Ha vitája támadna valamelyikkel és bíróságig jutna az ügy... Megveszem magától párját egy darnáért. Lerövidülne az Igazság rögös útja. És nem akasztanák fel ezeket a szegény embereket. Könyörüljön meg rajtuk, kérem!
Elővette a hátáról az íjat és egy nyilat helyezett rá. Egyelőre csak várakozó állásban volt, de remélte, hogy kellő elrettentő erővel bír majd, míg „barátja” elintézi velük az ügyet. De sajnos már több ember került az ő lova mögé is, mint kéne. Pénzt nem tett volna rá, hogy végig ki tud maradni a bajból, de a reménye még megvolt.

//Tarsisba is rabszolga nélkül fogok érkezni a Tinia történet szerint, így nem kell foglyokat ejteni. //

*Nem a legjobb helyzet amibe kerültem és tömeg igen feszültnek nézett. Inkább úgy döntök, hogy elővessze a kardomat mert nem hiszem, hogy harc nélkül kikerülők innen. A lovas oda jön mögém és gúnyosan azt mondja, hogy megvárja, hogy ha találnák magamnak szállást és ha bíróságra jutna az ügy megvenné ezeket az embereket. -Miről beszél maga pénzért embereket vásárolni szó sem lehet róla.- Jelentettem ki a lovasnak, de közben az egyik falusi meg indult felém egy lapáttal és meg is indítja a lapátot felém.
Gyorsan elhajolok a csapás elől utána vissza támadok és a kardom markolatának a végével jól pofán ütöm a falusít, aki földre is került és nem is kell fel egy ideig onnan. Elakarom kerülni felesleges vérontást. Egy újabb falusi támad rám, most nincs időm kikerülni ezért kardommal védem ki a csapását. Minden erőmet beleadom, hogy ellökjem magamtól az ellenfelemet. De már mások is támadásba lendültek.*

Pár pillanattal Lothar megtámadása után három dühös ember a rabszolgakereskedő felé is megindult nem szép megjegyzéseket téve, hogy kit vásároljon meg a nyápic nemes haverjától szolgának. Gyorsan belelő egy nyilat a támadó vállába, akinek a csapását a lord épp igyekszik visszalökni. De nem sokat tud többet segíteni neki. A lovát szélsebesen megfordítva egyenesen a legközelebbi támadója felé irányítja. Az utolsó pillanatban a ló irányt változtat, hogy kikerülje az útjában rohanó falusit, de az még így is elesik a sodró lendülettől. Eközben az íjat a hátán lévő tegezbe visszacsúsztatta a lovasa és látszólag fegyvertelenül néz szembe a két másik támadójával.
Az utolsó pillanatban kapta elő a kardját a ruhája alól és egyenesen a megdöbbent támadója mellkasába vágja. Bal kezét maga elé kapva hárítja a harmadik kapáját, de ahol a bot nyél a kézre vágódik igen csak megérzi. Ez bizony csinos kis folttá fog nőni estére.
-Ne cirógassa őket, jó uram! Mint mondtam, megelégszem csak az utolsó kettővel. A többi felőlem pusztulhat.- mondta hideg tekintettel Falkenhausen felé pillantva. Nem igazán érdekelte, hogy mit szólnak mások a stílusához. Látott már elég csatát a hátsó sorból, tudta, könnyen itt hagyhatják a fogukat, ha érzelmekre hallgatnak és próbálják megnyerni az ellenség elismerését nagylelkűségeikkel. Képtelen volt érző lények harcát úgy szemlélni, hogy bármilyen szomorúság járja át, ha valakit Dremer magához hív.

*A támadót akit ellöktem magamtól kap egy nyílvesszőt a vállába ez legalább egy ideig lefoglalja, de most másik két falusi támad rám miközben a lovas elvágtat. Egyik a sarlóval a másik egy vas villával jön ellenem. Előbb a vasvilla elől ugrok utána sarlós csapása elől hajolok el gyorsan a bal kezemet ökölbe szorítva teljes erőből pofán ütöm amitől ki is dől. Ezután meg indulok a vasvillás ellen aki ennek láttán kezdi elveszteni a bizalmát harccal kapcsolatban, emiatt nem tud időben reagálni a kard csapásom elől ami a bal térdén éri ezzel harc képtelenné teszem.
A lovas közben vissza ér hozzám és meg szólal. -Ne cirógassa őket, jó uram! Mint mondtam, megelégszem csak az utolsó kettővel. A többi felőlem pusztulhat.- Ezek hallatán elfog az undor mégis mit képzel ez az ember. -Mondtam, hogy nem érdekel az ajánlatod és nem fogom megölni őket.- Válaszoltam vissza neki és elkezdek meg indulni a tömeg, hogy kitörjek közölük és kijussak a faluból. Egy két csapást szerzek, de páncélom felfogja ezeket a csapásokat közben félre lökök néhány falusit akik az utamban vannak.*

Vogon kezdte elfogadni, hogy képtelen lesz rábeszélni újdonsült ismerősét, hogy hasznot húzzanak mind a ketten a helyzetből. A parasztok gyűrűje egyre jobban bezárult körülöttük. Semmi kedve nem volt beavatkozni a nemesek és a földműveseik vitájába. Ez a harcoló rend feladata elintézni, nem a kereskedőké. De sajnos sokkal jobban beleártotta már magát, mint amennyire szerette volna.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve előkapta bal kezével a tőrét, megsarkantyúzta a lovát és két ember között vágtatva hirtelen áttört az ostromlók gyűrűjén. Lábával fellökött pár embert és néhány célzás nélküli gyors csapással hátra kényszerítette picit a felé közelítőket, miközben ő hamarosan a hátuk mögött ért ki, bár kapott néhány újabb zúzódást a kezeire.
Eltette a tőrt az övébe és a közeli ház fala mellett vágtatott. A leány nem is értette meg először a tervét. Amikor rájött, hogy felé lovagol hirtelen sarkon fordult és igyekezett beugrani a mögötte álló ajtón, de a sötét elf megragadta félúton és felrántotta magához.
-Engedjétek el őt, különben megölöm a lányt!-ordította a Lothár támadói felé.- A bíróság előtt fogtok felelni bűneitekért. Ha volt alapotok megtámadni, vétett valamit ellenetek, akkor ő épp úgy bűnhődni fog, mint ti, akik meg akartátok ölni.
Egyelőre nem ugrottak utána és a társa is kicsit lélegzetvételnyi szünethez jutott. De csak egy-két lépést hátráltak tőle, nem kecsegtetett egyszerű megoldással a helyzet.

//Az aszály //

*Még mindig sokan állják az utamat és nem nagyon akarnak hátrálni és ezt kezd már egy kissé idegesíteni semmi kedvem meg ölni ezeket parasztokat, de ha így folytatják akkor át kell vágnom rajtuk.
Ekkor hallom, hogy lovas a tömeghez és látom, hogy egy túszt is ejtett így próbálja le állítani ezt a dühös tömeget egy-két lépést hátrálnak tőlem, de még mindig nem álltak le, de néhányan már bizonytalanná váltak mikor haljak, hogy a lovas megöli a lányt ha nem állnak le.
Most láttam alkalmat hogy kijussak a tömeg közül észre veszek egy részt, ahol kevesebben vannak meg is indulok feléjük. -FÉLRE AZ UTAMBÓL!- kiálltok feléjük, közben az első embert pofán vágom a szabad kezemmel még mielőtt reagálhatna. Még sikerült néhány embert félre löknöm, de egy-két ütést így is szerzek, de fejemet sikerül védenem a támadásoktól és sikerült kitörnöm és folytatom a futást, hogy minél előbb kiérjek a faluból.*

Vogon látja, hogy a nemesnek sikerült kitörni a falusiak gyűrűjén és ahogy egyre távolodik a dühös emberektől, elérkezettnek látja a pillanatot. Leereszti a lányt a földre, majd megsimogatja a haját.
-Bocsáss meg! Tudom, hogy ehhez nem volt jogom, de másként nem tudtam megoldani a helyzetet.
A lány dühösen kitépi magát a kezeiből. Láthatóan azon gondolkodik, hogy megüsse-e a fegyverest. Az elf nem várta meg, míg dönt, lovát megsarkantyúzva Lothár után eredt és a falu határában utol is érte.
-A nevem Vogon Beebebrox, Telar kereskedője. Mi gondja volt a parasztjaival? Nem sűrűn hallani, hogy az emberek fellázadnak az uraik ellen.-Szeme szigorú volt, de látszott benne a kíváncsiság.

*Már ép elég messze kerültem a falutól és amikor hátra néztem láttam, hogy nem üldöznek végre lehet egy kis lélegzet vételem és elrakom a fegyveremet is.
Elkezdek Telar felé indulni amikor a lovas hozzám jött és megszólított. -A nevem Vogon Beebebrox, Telar kereskedője. Mi gondja volt a parasztjaival? Nem sűrűn hallani, hogy az emberek fellázadnak az uraik ellen.
Vogon azt hiszi, hogy ezek az én paraszt holott semmi közöm hozzájuk. -Én nemes vagyok, de nem itt Lanuriában azok a parasztok nem hozzám tartoznak.- Egy kis szünet után folytatom.-Én csak szállást kerestem éjszakára, de úgy látszik, hogy itt nem találok.- Mondtam a kereskedőnek, majd elfordulok tőle és lassan tovább indulok.*

Az ifjú elfet meglepték a szavak. „Nem itt Lanuriában.” Mégis akkor hol máshol?
-Az istenek birodalmában van birtokod, jó nemes? Jól gondolom? Tudod, mindig is gondoltam, hogy bizonyos emberekkel az istenek sokkal jobb kapcsolatot ápolnak még életük során is, mint a többiekkel. Én is ilyen vagyok. Bár még nem találkoztam egy istennel sem személyesen, de igyekszem minél jobb viszonyt ápolni velük. És imáim és áldozati ajándékaim igen sűrűn meghallgatásra találnak és egy-egy jó üzleti lehetőséget sodornak elém, melyet én hozzájuk hűen mindig igyekszem kihasználni és sosem elfelejteni megköszönni nekik később egy templomban.
Vogont teljesen feltüzelték új barátja szavai. Talán épp azért vezették ebbe a faluba, hogy utolsó próbát tegyenek vele, mielőtt saját maguk is felfedik arcukat. De nem kisebbítené a helyzet jelentőségét az sem, ha csak egy szolgájukkal ismerkedhet meg, aki látta az arcukat.

*Amikor hallom a kereskedő savait, akkor egy kissé elnevetem magam, majd hozzá fordulok és válaszolok Vogonnak. -Nem az istenek birodalmából, hanem egy másik földrészről úgy hívják, hogy Evolyran hajóval érkeztem ide Lanuriában már egy jó ideje.-Megint elmosolyodok, majd folytatom. -Kalandozás céljából érkeztem ide és semmi kapcsolatom sincs az istenekkel. És hogy gondolhattál ilyen nevetséges dolgot nem tudtad, hogy vannak más kontinensek is?- Kérdeztem tőle, de közben eszemben jutott valami amit elfelejtettem. -Elnézését kérem, de nem mutatkoztam be a nevem Lothár Von Falkenhausen és köszönöm, hogy segített a faluban, de nekem most mennem kell el kell jutnom Telarba.- Ezzel befejezve a mondandóm elfordulok tőle és folytatom az utamat a város felé és megfogadtam, hogy kerülni fogom ezt a falut egy jó ideig..*

-Másik kontinens? Hmmm... nem sok emberrel találkoztam, aki más kontinensről érkezett. Leginkább te vagy az első. Tudod igen, szóval emlékszem a történetekre, amit mindig mondogattak. Hogy az itteni emberek ősei egyszer máshonnan érkeztek. És először csak egy kis öbölben építették fel a városukat, mi többi nép birtokoltuk az összes többi részét Lanuriának. És egy nagy háborúban nyomultak előre végül...
-De tudod..., én mindig úgy gondoltam, hogy nem egy konkrét másik helyről jöttek, hanem az istenek teremtették őket a flottával együtt, amivel kikötöttek. Még soha nem gondoltam volna, hogy lehetnek más kontinensek is. Úgy gondoltam, hallottam volna róluk eddig, ha léteznének ilyenek. De tudod mit? Én is Telarba megyek, ahol meglátogatom távoli rokonomat. Keresd fel a Beeberbox házat, és ha még ott találsz, szerintem az egész családom kíváncsi lenne erre az új kontinensre! Mesélhetnél egy vacsora közben nekünk erről.
Hirtelen a hangja elhalkult, mikor eszébe villant, hogy a nemesek java része miféle kaland kedvéért is keresik fel a várost.
-Óóóó..., ne haragudj!-mondta látható zavarban- Csak most értettem meg, hogy valószínűleg Narin úrnő elbájoló vendégszeretetét mész megcsodálni a palotájába. Nos, talán akkor egyszer valamikor még mesélsz nekem a rejtélyes kontinensedről. Megértem, hogy egy gyönyörű nő forrón ölelő köszöntését inkább előnyben részesíted, mint egy elf család unalmas lakomáját. De talán egyszer...

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Kényelmes tempóban kocogott ki a városból Fella nyergében amit rendesen megpakolt. Fogalma sem volt hol lehet az az Ambador, csak némi útbaigazítást kapott, egy irányt mutattak neki és némileg behatárolták a távolságot. Homályos volt az első szótól az utolsóig, de szegény ember vízzel főz. Adria remekül tudott tájékozódni, persze csak ha tudta hova tart. Most csekély információ állt a rendelkezésére de mindent egybevéve nem volt lehetetlen a küldetés. Arra gondolt, hogy talán az a fiú is akivel elküldte a levelet a szüleinek, ugyanígy lehet most úton a faluja felé.
Fella elemében érezte magát, öröme, hogy a lábai alatt szilárd talajt érez, határtalan volt és ez látszott is rajta. Vidáman kocogott Adriával és legalább ugyanannyi súlyú felszereléssel a hátán. A nyeregtáskákban váltás ruha, némi élelem és víz volt. Takaró, kötéltekercs, néhány kavics, egy fekete köpeny. Fegyvereit is a nyeregre erősítette, de elég volt egyetlen laza csuklómozdulat, hogy kioldja és védje magát bármelyikkel. Amint kiért a városból és a nap már széttárta a hajnal színeit az égen, gyorsabb tempóra kapcsolt. Nem volt sok ideje és az út hosszúnak bizonyult, Fella pedig már megszokta, hogy gazdája, társa nem az unalom mestere. Két napig nem történt semmi, az út eseménytelenül telt el és már kezdte azt hinni, hogy a megbízója csak túlzott azzal a veszéllyel amire felhívta a figyelmét.
Adria tájékozódási pontokat keresett melyek a helyes útra terelhetik. A Hajnal folyót kellett keresnie, annak mentén elérheti Elonar erdejét amit Olassie égig érő erdeje előz meg. Azt már csak nem téveszti el. S ha már megtalálta a folyót és az erdőt, gyerekjáték lesz megtalálni azt a francos tornyot, pláne az Éj-hasadékot. Ahogy szemeivel körbepásztázta a vidéket, egyik kezével megpaskolta a mellényben rejtőző „feladatot”, a tekercset amit rábíztak. Egy akadályon már túl volt, meggyőzte a pasit, hogy bízzon benne, már csak teljesíteni kell a küldetést. Apróság.*

// Júniusi 4. küldetés: A futárszolgálat. Adriával //

Balál őszintén meglepett volt. Ez az aprócska fehérnép komolytalan feladatnak tűnt. Neki azt mondták, hogy komoly ellenállásra számíthat, mivel az üzenet, amit meg kell szereznie, roppant értékes és semmiképpen nem juthat el Ambaronba. Erre tessék... Mivel nagy szüksége volt a kardra, amit a fizetségen kívánt megvásárolni, ezért nem sokat gondolkozott ezen a furcsaságon, mindazonáltal a lányt sem akarta lebecsülni. Sőt! találkozott ő már meglepetéssel, nem kell mosolyognia.
Ezért roppant körültekintően kell eljárnia. Azóta figyelte tehát a futárt, mióta a Hajnal partja felé kanyarodó országútra tért. A folyóig Telar vidéke felé egészen ismerős volt, kietlen területeken halad az út keresztül itt nem messze, ezért úgy tervezte, hogy túlesik a dolgon Telar előtt. Mivel kiváló nyomolvasó vadász volt, így nem kellett közvetlen közelről követnie a lányt az úton. A fekete kanca egyenletesen ügetett végig, láthatóan jól bírta a hosszú utat. Balál tehát könnyedén kiszámíthatta, hogy a Hajnalhoz várhatóan mikor ér, és ott a folyóhoz vivő dombkanyarulat takarásában megejti a dolgot.
Mégis mindent átgondolva is a futár személye különös jókedvvel áldotta meg. Hogy a lány alkata, szemrevaló külleme, harmatos kora, vagy csillogó ébenfekete hajzuhataga volt-e rá ilyen hatással, vagy csupán továbbra is a tény, hogy egy gyenge kislánnyal intézik a piszkos melót, nos nem tudott rájönni. Igyekezett nem gondolni erre, hiszen sosem voltak rá nagy hatással a nők, egy, vagyis két kivétellel. Kora ellenére nem látott még ilyen magabiztos, kemény, mégis bájos mosolyt női arcon, amit öntudatlanul a futár villogtatott, ami valahogy igen jó természetre vallott.
Elhessegetni a forró zuhanyt, amit mindez indított? Mint a bugyborékoló hőforrás, gyógyír volt ez északon kihűlt, megporosodott déli szívének. Vagy mint a Déli-dombságon termett tüzes pálinka, úgy járta át. Minek eldobni a jót, még ha mégoly fontos küldetésben van is ez ellen a gyerek ellen? Eszébe sem volt.
A terve kész és az est leszálltával éppen elérik a dombot, melyen átérve a folyó mellé kanyarodik az út. A tolvaj est a dombon érte a lányt, Balál pedig addigra lopva elébe került. Mire a futár megpillantotta a Hajnalt, a vadász a rejtekén lapult a parton, a sűrűben, a ló hátán, amit megbízóitól kapott.

[Júniusi 4. Küldetés – Futárszolgálat Balál Tangerannal]

*Fogalma sem volt, hogy valaki figyeli, persze számított arra a megbízó szavaiból, hogy lesz vagy lesznek valakik akik majd a tekercsre hajtanak, de egyelőre nem látott és nem hallott semmi olyasmit ami egy követőre utalt volna. Csak a természet lágy ölének hangjai, a szellő susogása, a madarak kora őszi zenebonája a „még egyszer utoljára vircsaft” lengte körül. Fella patáinak tompa dobbanásai kísérték útján. Fura is volt ez a „csend”, de ha neki lett volna feladata, hogy megszerezzen valamit amire nagyon vigyáznak, ő sem nyílt terepen, szikrázó napsütésben tette volna. Szóval ha jól gondolkodik, márpedig biztos volt magában, csak az este lesz mozgalmasabb a délutánnál. Épp ezért mielőtt a nap lustán lebukott volna a látóhatár pereme alá, Adria picit megállt pihenni. Kinyújtóztatta tagjait és élvezettel fogadta ahogy vére zsibogtatóan végigszáguld a testén. Megmozgatta a nyakát is, ivott pár kortyot és behabzsolt néhány falat kétszersültet egy almával és egy darab sajttal. Egy másik almát Fellának adott és hagyta, had legelésszen kedvére. Addig szemrevételezte fegyvereit, felajzotta íját majd mikor újra nyeregbe ült, azt maga előtt keresztbe fektette a combjaira.
Újult erővel és nem zsibbadt tagokkal indult el, hogy még egy kicsivel többet redukáljon le a közte és Ambaron közti távolságból. A dombra érve bizton tudta, hogy kitűnő célpontot nyújt még sötétben is, noha a lószerszám kopott volt és nem csillogott, sem nyergén, sem rajta nem volt semmi ami kiviláglott volna a sötétből, azért a hold és a csillagok remek lámpásnak bizonyultak. Igyekezett is a magaslatról lekerülni, torkában dobogó szívét csitítani. Marhaság lett volna azt hazudni magának, hogy cseppet sem izgult. Aki nem fél az nincs felkészülve és meghal. Ugyanakkor nem hagyta, hogy félelme lebénítsa, noha tisztában volt a saját korlátaival, bízott magában. Meglátva a folyó ezüstös szalagját, szájában összefutott a nyál egy korty hűs és friss vízért, de visszafogta magát. Az őzet is ivás közben könnyebb meglepni és lőtt már eleget ahhoz, hogy tudja, minden ragadozó csak erre az alkalomra vár. Ráadásul ha valaki a tekercsre feni a fogait, az bizton elbújhat a susnyásban. Nem ment hát közelebb, leszállva Felláról, annak teste takarásában lépkedett tovább a folyóval párhuzamosan. Majd meghalt egy kis vízért és Fella vibráló izmain is érezte, hogy lova is hasonlóképp érez, de muszáj volt még egy kicsit várni. A nyeregtáskából elővette az ott lapuló kavicsokat és néhány pontot kipécézve azokat elszórtan, pár lélegzetvételnyi idő különbséggel bedobta a sűrűbe. Ha állat van ott az azonnal kiugrik s megrezdül a bokor. Feltételezte, hogy ilyen messzire – ha bárki is követi vagy vár rá tudván az útirányt – nem gyalogszerrel jönnek utána vagy mentek előre, így ha van valaki akinek kell a tekercs, lehet bármilyen hidegvérű is, a hátasa minden bizonnyal zajt csap. Ha nem történik semmi, kereshet magának olyan helyet ahol elalhat, van itt elég fa, jó kis, erős ágakkal.*