Városhatár

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 10:35 am

*Silarona szavai igazolják vélekedését arról, hogyan is élhet a vörös sárkány emlékei nélkül.
A nő több szempontból is hasonlít rá. Legalábbis ami arra vonatkozik, mennyit is ad ki saját magából.
Ahogy az arany sárkány titkolja nevét, s árulása tényét is, amennyire lehetséges, annyira titkolja a vörös sárkány is azt, hogy nem ismeri saját múltját.
Szólna, hogy az emlékek hiánya nem teszi sebezhetővé a sárkányt, de végül ráébred, hogy van olyan helyzet, amiben sebezhetőbb az, aki nem emlékszik a régmúlt dolgokra. Abban az esetben legalábbis, ha szinte semmire nem emlékszik.
Látja, hogy a nő az arcát kutatja pillantásával. Nem hozza zavarba, de a „mágust” ez nem hozza zavarba.
Nem tudja, hogy mire kíváncsi a nő, de ha már itt tart, hát úgy dönt, provokatívan meg is kérdezi.*
- Mire vagy kíváncsi?
*Nem bántón, de határozottan teszi fel a kérdést, szemernyi kételyt nem hagyva afelől, hogy azért teszi, mert észlelte a kutató pillantásokat.
Azzal persze természetesen nincs semmi megjegyezve arról, hogy Kain úgyszintén figyeli a nőt.
Az arany sárkány úgy, álltában összefonja karjait mellkasán, úgy várja a választ.
Az ébenfekete szemek is figyelik a másikat.*
~ Vajon mit titkol, mit akar megtudni még? ~
*A saját barlangjában jóval magabiztosabb, mint lenne egy idegen helyen, vagy kétlábúak között. A helyismeret komoly előny neki.
A tengerkék szemekben még mindig ott látja a szomorúságot, amivel nem tud mit kezdeni. Neki sokkal súlyosabbak saját terhei, mint a lányéi, de azért elismeri az oknak súlyosságát is.
Segíteni azonban nem tud.
Karjait leengedi maga mellé és közelebb lép.*

//Egyből visszaüti Smile

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 12:19 pm

- Mire vagy kíváncsi?
*A kérdés váratlan, határozott. A kíváncsi tekintetre érkezett válaszul, de talán pont ezért furcsa kicsit. Hiszen hányszor is vették szemügyre egymást a tegnapi találkozás óta? Igaz, legtöbbször nem így, szemtől szembe, de ez nem változtat azon, hogy mindketten tudják, hogy a másik többször is vizslatta a tekintetével.
A "mágus" karjait összefonva áll, miközben a sötét szemek az "elfet" figyelik, majdnem olyan kutatóan, mint az előbb a nő.
Silarona egy rövid, lélegzetvételnyi ideig még csönben áll, továbbra is kíváncsian nézve az arany sárkányt.
Pontosan mire is kíváncsi? Az előbb épp azt próbálta kitalálni, hogy mire gondolhat a férfi. De hogy egyébként mire kíváncsi? Hogy az előző alkalmakkor miért vizslatta tekintetével?*
- Most épp? Azt próbáltam kitalálni, hogy mire gondolhatsz.
*Ez így van, de mégis úgy hangzik, mintha ki akarna bújni a válasz alól.*
- De van egy olyan érzésem, hogy téged sosem foglak megérteni. - *Halványan elmosolyodik. a szomorúság már nem látszik ebben a mosolyban, csak ő tudja, hogy egy kicsit azért még mindig ott bujkál, valahol az érzései között.
Kain kifűzi karjait, és maga mellé engedi őket. Közelebb lép.
Egymást figyelik, nyíltan. Talán mindketten válaszra várnak. Silarona belemélyeszti kék szemeit Namelyr fekete szempárjába.
Tényleg úgy gondolja, hogy nem sok esélye van megérteni a másikat. De talán jobb is, ha nem érti. Annyira már megismerte, hogy ne akarjon neki ártani, és ha mégis olyan helyzetbe kerül, jobb, ha minél kevesebbet tud.*

// Megvan, és már száll is vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 2:50 pm

*Kain meglepődik a válaszon.
Egyenes. Ilyen választ nem talál ki senki ilyen rövid idő alatt. Legalábbis Kain még nem találkozott olyannal, így inkább úgy veszi, hogy Silarona valóban azon gondolkodott, amit mondott, miközben őt nézte.
Kain sötét szeme villan egyet, ahogy egyenesen a tengerkék szemekbe néz.*
- Hátha ez kiszámíthatatlanabbá tesz.
*Nem mondja, hogy örülne, ha megértenék, hiszen ő maga sem érti teljesen önmagát és tetteit. Egykori neveltetése, ösztönös felsőbbrendűsége az, amely küzd tapasztalataival, szívével is még mindig.
Olyan téma ez, olyan kérdések, amiket talán élete végéig boncolgatni fog. Főleg, hogy az az élet nagyon könnyen véget is érhet. Nem kell sok hozzá, csak valaki, aki jobb nála, vagy épp „csak” egy ősi sárkány.
Mindkettőre van esély.
Állja a tengerkék szemeket, az ő mélyfeketéi ugyanúgy, kitartóan visszanéznek. S való igaz, ebben a két napban nem először és nem is utoljára, a vizslatásban pedig a bizalmatlanság enyhülése közepette megjelenik a kíváncsiság is a másik felé.
Talán ebben benne van az, hogy még mindig nem engedik egymást közel saját magukhoz, csak néhány védővonalon sikerült a másiknál mindkettőjüknek átjutni, de valahol a bizalmatlanság még mindig ott leledzik.
Más kérdés, hogy ha másnap elérkezik az ideje, nem szabad majd haboznia, hogy tudassa a nővel, már nemkívánatos.
Akkor, amikor a varázstárgyakat megpróbálja majd valamiféle módon összeszedni és elköltözni velük együtt ebből a barlangból. Nyomát kell, hogy veszítsék újra. Ha Silaronát elkapják, ha elárulná, ő sem tudhatja, hová megy.
Erő van a pillantásában.*
- Te meg akarsz engem érteni? Nagyon kevesen vannak, akik megpróbálnák ezt…egy árulót, népe ellenségét…egy kitaszítottat?
*A szavak, melyek már-már évődve indultak, a súlyos kifejezéseknél máris átváltottak elfojtott fájdalomba és a kezdődő mosoly, melyet oly ritkán ölt fel a fakó, éjfekete hajjal keretezett arc, le is tűnik.
Kain egészen közel megy Silaronához, úgy áll meg vele szemben.*

//Visszakézből csapja vissza a labdát, mely sebesen hasítja a levegőt. What a Face

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 4:16 pm

*Egymás szemébe néznek, egyikük sem kapja el a tekintetét.*
- Kiszámíthatatlan? Azt hiszem, ez illik rád. Legalábbis ez alapján a két nap alapján.
*Jegyzi meg. Az arany sárkány tényleg mindig meglepetést okozott neki, és nehezen tudta eldönteni, hogy mire mit fog reagálni.
Silarona a fekete szemeket nézi, és még mindig nem tudja eldönteni, mi is járhat a másik fejében.
Csak azt tudja, hogy a sötét tekintet erőteljes, olyan valaki tekintete, aki tudja, hogy mit akar.*
- Te meg akarsz engem érteni? Nagyon kevesen vannak, akik megpróbálnák ezt…egy árulót, népe ellenségét…egy kitaszítottat?
*Silarona észreveszi a kezdődő mosolyt, és a mondat szinte évelődő indítását. Ritkán hallani így beszélni az arany sárkányt, és hiába mosolyodna el az "elf" is, a szavak hamarosan megteltek az évszázadok alatt elfolytott fájdalommal, eltűntetve a két mosolyt; az épphogy megszületettet, és a meg nem születetttet.
Kain közelebb lép, egész közel. Már alig van közöttük tér, úgy tartják fogva egymás tekintetét. *
- Igen, meg szeretnélek érteni. - *Szólal meg csendesen. A hangja komoly, nyoma sincs benne viccelődésnek.* - És tudod, hogy nem érdekel, hogy mit tettél. Az a fontos, hogy mit teszel.
*Bizonytalanul mozdul meg. Ha Kain nem ellenkezik, nem húzódik el, akkor megfogja a kezét, és bíztatóan megszorítja.
Csak remélni tudja, hogy az érintés tényleg bíztatás, támogatás, és nem az ellenkezőjét éri el vele. Nem biztos a dolgában, nem tudja, hogy ezzel nem csak árt-e. De egy próbálkozással tartozik.*

// Pont a kezében landol, és egy mozdulattal küldi is vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 9:16 pm

*Azt várta, hogy lát a nő tengerkék szemében valamit. Valami visszakozást, esetleg óvatosságot, netalántán félelmet, de nem látott effélét.
Silarona szavai jól esnek neki, pedig már korábban elhangzottak. Ki tudja, talán tényleg hallgatnia kellene Kaneas Camejára?
Érzi a mozdulatot, ilyen közelről egy pillanat műve lenne, hogy akár meg is ölje a nőt, de a mozdulat nem támadó jellegű.
A mozdulat teljesen békés, s nem több, mint egy kézfogás.
Kain érzi a könnyű, kecses kéz fogását az ő durva, harcok és küzdelmek által megkeményedett kezén, de nem húzza el.
Valahogy melegséggel tölti el az elf, vagy inkább a vörös sárkány?
Habozik, vajon visszaszorítson, vagy kihúzza kezét a fogásból. Egyik sem esne nehezére, mégis két teljesen különböző tett két teljesen különböző hatással járna.
Végül nem tesz mást, mint erős markával gyengéden visszaszorítja a törékenynek tűnő kezet. Kétlábúként viselkednek, mintha igaza lett volna Yznek arról, hogy megfakult sárkány mivolta. Talán tényleg túl sokat élt már kétlábúak között kétlábúként, bújkálva. Vissza kellene térnie övéihez és vállalni tettének következményeit: a halált. Kiszakítja magát eme sötét gondolatok közül, azonban egyvalami felmerül benne mégis. Egy kérdés, amire nem tudja a választ, de tudnia kell.
Minden áron, hiszen ez határozza meg, hogyan viszonyul a továbbiakban Silaronához és hogy mit fog tenni.*
- Miért?
*A kérdés halkan hangzik el, szinte suttogva, hiszen ott állnak, szinte összeérve, jóllehet, csak kezük érinti egymást.
Kain lehajtott fejjel beszél az elfhez, úgy néz szemébe, s ebben a pillanatban, ébenfekete, fájdalom marta tekintetével sebezhetőnek tűnik.*

//Hopp! Majdnem elvétette, kezén túlszáll, de fordultában, másik kezének fejével üti vissza. affraid

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-09, 11:03 pm

*Félve mozdult meg, félve fogta meg a "mágus" kezét. Tart attól, hogy az egyszerű mozdulat csak ront a helyzeten.
Egy rövid pillanatig nem történik semmi, Kain nem reagál, mintha megfagyott volna az idő. Silarona már szinte biztos benne, hogy a mozdulat hiba volt. Aztán megérzi a finom szorítást, ahogy az övéhez képest hatalmas kéz gyengéden viszonozza a mozdulatot.
A szemei még mindig Kain fekete szempárjába mélyednek. Most ez a tengerkék tekintet egy kicsit ellágyul, ahogy eltűnik belőle az alig látható félsz a másik reakciójától.
Csönd van, tele ki nem mondott gondolatokkal, és elrejtett, szabadulni vágyó érzésekkel.
Egy szó töri meg ezt a csendet.*
- Miért?
*Miért?
A különös szemezés még mindig tart, elárulva mindkettőjük érzéseit.
Silarona abban a pillanatban csak nehezen állja meg, hogy el ne kapja a tekintetét. Kain sötét szemeiben benne van mindaz a fájdalom, ami hétszáz éve kínozza.
A vörös sárkány most olyannak láthatja, aminek eddig, és valószínűleg azután sem láthatja soha. Sebezhetőnek.
Még akkor sem látszott annak, amikor kétséges volt, hogy a levegőben tud-e maradni, vagy amikor térdreesett a barlang előtt. Akkor sebezhető volt, de az sugárzott róla, hogy amit akar, azt véghezviszi. Bármilyen állapotban.
Az elf egy pillanatra nem tud megszólalni. Végig megpróbálta megérteni Kaint, de most, hogy egy pillantásnyit beláthatott a falak mögé, nem volt benne biztos, hogy elég erős hozzá.
Kicsit megint megszorította az arany sárkány kezét. Vékony elf ujjai szinte eltűntek a másik tenyerében.
- Mert te is megérdemled. - *És mert örülök, hogy én adhatom.
Ezt már nem mondta ki. Nem is volt egészen tisztában vele, hogy így van, csak egy megfoghatatlan érzésként volt jelen a gondolat.
De látszott a szemén, elárulva azt, amit sosem mondott volna ki.*

// Szépen érkezik a labda, és egy gyors ütés, és már megy is vissza! //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-10, 9:40 am

*Silarona állja pillantását, még azt is, melyben óvatlanul ugyan, de megmutatja kicsit a benne dúló érzéseket.
Újabb szorítást érez a kezén, és ő ugyanúgy visszaszorít, mint előzőleg. Olyan ez a pillanat, amire nagyon sokáig emlékezni fog, akárcsak az Yzzel töltött éjszakára.
De ez valahogy meghittebb, kevesebb szó hangzik el, de a vörös sárkány közelebb kerül Namelyrhez.
Silarona szavaira nincs jó válasz, viszont ha már kétlábúként viselkednek, következik egy újabb kétlábú reakció.
Olyan közel vannak egymáshoz, s olyan erős a pillanat, hogy az arany sárkány magához öleli a nőt, ha az nem húzódik el. Ha elhúzódik, akkor, amíg engedi, kezét fogja még.*
- Köszönöm…
*Hasonlóan halk a szó, mint az előbb és hasonlóan nem szószátyár a válasz is.
Silarona elf alakjának illata így is magán hordozza a vörös sárkány jellemzőit, és Kain érzékeny orra magába is szívja azt.
Kain furcsán tekint saját magára is. Az a kemény, megközelíthetetlen alak most sokkal közvetlenebb, legalábbis tettekben, mint az elmúlt hétszáz évben valaha is volt.
Ölelt akkor is, még kétlábúval is volt, de önmagát nem adta akkor sem.
Ebben a pillanatban benne van az arany sárkány.
A szavak és a gesztusok is lelkét érintik meg. Hol van már az a tegnapi pillanat, amikor ugyanennek a karcsú elf nőnek képes lett volna kezének egyetlen mozdulatával nyakát, légcsövét törni?! Paranoid énje ebben a pillanatban valahova háttérbe szorul, átadja helyét egy olyan oldalának, amely századok óta nem került elő.
Nagyot fordult a világ.*

//Gyorsul a játék...mert egy újabb ütés és suhan is a labda! bounce

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-10, 12:18 pm

*Egy pillanatra eláll a lélegzete.
Hiába sárkány, emléki elvesztése óta sosem élt sárkányok között, és viselkedésében, reakcióiban sokszor benne vannak a kétlábúak vonásai. Nem is tűnik fel neki, hiszen nem igazán van mihez viszonyítania.
Ahogy a férfi megöleli, egy szívdobbanásnyi ideig csak mereven hagyja. A mozdulat váratlan, olyan, amire nem tud rögtön reagálni.
Régen ölelték már meg, hiszen sárkányokkal nem igazán találkozott, a kétlábúak között pedig... Fehérholló - ritka volt az olyan, akinek ezt megengedte. Aki pedig engedély nélkül próbálkozott, mindig azon kapta magát, hogy azt kívánja, bár ne tette volna.
De csak egy rövid pillanatig mozdulatlan, aztán megmozdul és ő is átöleli Kaint.
Nem válaszol, és így már a szemében sem láthatja az arany sárkány a választ. De a mozdulat, ahogy átöleli, elég beszédes.
Félreismerte volna a sárkányt? Nem igazán hisz benne. Valamiért tudja, hogy ez különleges, hogy tényleg volt oka meglepődni. De ez most nem is jut igazán eszébe, csak valahol egy kis része foglalkozik ezzel.
Először azért fogta meg a "mágus" kezét, hogy bíztassa, támogassa. Amikor visszaölelt, részben akkor is ez hajtotta.
De csak részben, és ahogy ott álltak, átölelve egymást, érzi, ahogy melegség tölti el. Jólesik az ölelés, bármiért is ölelt vissza, most nem akaródzik kibontakoznia belőle.
Megmozdul, és felnéz Kainra. Messziről talán annyira nem is feltűnő, hogy mennyivel alacsonyabb, hiszen a vörös sárkány elf alakja is magas, de a fekete mágus még így is fölémagasodik.
Újra belenéz a fekete szemekbe, közelről, hiszen az ölelés még mindig tart, hacsak az arany sárkány ki nem bontakozik belőle.*

//Egy gyors ütés, és már visszafelé száll! //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-10, 2:36 pm

*Silarona mereven tűri az ölelést. Kainban megáll az ütő is. A lány szinte levegőt sem vesz.*
~ Hiba volt…nagy hiba!~
*Az arany sárkány már bontakozna is ki, bár nem is tudja, hogy utána hogy is viszonyulna a másikhoz, sosem mutatta így meg magát, talán senkinek, mert aki még régen ezt tapasztalhatta volna, anyja volt, de vele már nem találkozhatott.
Azonban a vörös sárkány még időben mozdul meg és öleli át az aranyt.
Az ölelés feledteti a riadalmat, a szégyenérzetet, hogy valamit elrontott, hogy hibázott, amikor ilyen közvetlen gesztussal élt.
A melegség, mely átjárja, furcsa, hiszen az egy dolog, hogy ő sosem ölelt mást így, de őt sem ölelték, aminek ilyen hatása lett volna.
Ebben a pillanatban kiélvezi ezt, pedig valahol, mélyen újraéledni készül óvatosabb énje. Az mely máris léptetné hátra, korholná, hogy mekkorát hibázott, ott derengene fenyegetésként Furia is, s talán a kép is, amint az ősi sárkány a talán élő, talán holt Silaronával a háttérben gúnyosan támadna rá.
Már a vörös sárkány emlékeinek birtokában, melyben Kain gyengeségét ismerte meg.
Mindezt az szakítja félbe, állítja meg, hogy az elf megmozdul. Kain lenéz rá és mélyfekete tekintete találkozik a tengerkék szemekkel, úgy is marad.
Furcsa melegség árad rajta, s valahogy úgy érzi, hogy teljes valója elmerül ezekben a szemekben, mintha a tenger hullámaiba szállna alá.
Az ölelés tart és most, ebben a pillanatban nem is akar mást.
Mit kapott ő a többi sárkánytól? Erőszakot, harcot, kevés kivételtől talán többet. A kevés kivétel Sou, Yz és Alex. Ők mások, nem akarták megölni, nem kényszeredetten viselkedtek vele, de így egyikük sem ölelte meg, ilyen közel egyikük sem került hozzá.
Talán ez az, ami az arany sárkányt marasztalja az elf könnyed karjai között?
A tekintetek még mindig összekulcsolódnak, s az arany sárkány ebben a pillanatban kicsit még lejjebb engedi fejét, hogy szája elérje a tengerkék szemekhez tartozó ajkakat.
Megcsókolja őket, de abban a pillanatban mindennél jobban érzi, hogy ez talán hiba.
Nem tudja, hogy az elf visszacsókolna-e, de könnyen lehet, hogy félreértette őt, s mindemellett ébred benne a paranoia is. Meddig adja ki magát, s ha már eddig kiadta, nem mindegy-e?
Furia szemszögéből már az.*

//Újabb ütés, hadd szálljon, szinte süvít a levegőben! Very Happy

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-10, 6:50 pm

*Silarona felnéz. Kain megérzi a mozdulatot, és lenéz rá. A tekintetük megint összekapcsolódik.
A vörös sárkány úgy érzi, hogy nem akar megmozdulni. Hogy ez az ölelés tartson még sokáig, kizárva a külvilágot, minden problémájával együtt. Hogy így biztonságban van, nem csak másoktól, de a saját hibáitól is.
Elmerülnek egymás szemében. Az elf ebben a pillanatban csak a sötét szemeket látja, mintha körülötte minden más elhalványult volna.
Mintha nem is venné észre, ahogy a "mágus" közelebb hajol.
Érezi, ahogy az ajkaik megérintik egymást, és Kain megcsókolja.
Kibontakozott az ölelésből, szinte reflexszerűen mozdulva. Nem igazán szándékos volt, inkább az évszázadok alatt beidegződött reakció, ahogy minden, váratlanul próbálkozót távol tartott magától.
De nem lökte el, ahogy mással tette vonla. A keze megáll Kain mellkasán.
Aztán visszacsókol, elmerülve a pillanatban. Megint átöleli, azúttal a nyakánál, hogy akár visszahúzhassa, ha a pillanatnyi bizonytalanság miatt, amikor úgy tűnt, el fogja lökni, a férfi elhúzódna.
A vörös sárkánynak nem jut eszébe, hogy talán nem kéne, mindkettőjük biztonsága miatt. Ahogy az sem, hogy valójában csak előző nap ismerték meg egymást.
Egyszerűen elveszett a csókban, bele sem gondova, hogy mit is csinál.*

// Nagy dobás, hátralép egyet, hogy elérje, de aztán már megy is vissza! //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-10, 9:21 pm

*A nő elhúzódik. Az arany sárkányon végighullámzik valami hideg érzet, mintha megborzongana.
Hát persze. Ugyan miért is kaphatna ő egy ilyen ajándékot. Még ha elveszi, akkor sem lehet az övé.
Lépne is hátra. A szégyen megerősödik benne, s az a kis, kárörvendő hang, már vádlón jelentkezik benne. Hát ezért megérte? Egy jó lelket áldoz fel Furia oltárán, olyat, aki nem is tehet róla, hogy ilyen közel került az árulóhoz. Hozzá. Abban biztos, hogy ha az ősi sárkány tudomást szerez róla, fel fogja használni ellene, ahogy Rodelust is felhasználta, s ahogy fel fogja Sout is, ha lehetősége lesz rá.*
~Ez nagy hiba! Nem szabad…nem tehetem meg vele…hogy tehettem??? Áldozatot csináltam belőle csak a magam örömére…~
*Azonban a nő nem löki el magától. Kain érzi a könnyű kezeket széles mellkasán és nem érzi, hogy tolnák.
Meglepettségében, csillogó fekete szemeit ismét Silaronára emeli, kérdőn.
Ekkor kapja a visszacsókot, s a karcsú karok nyaka köré fonódnak, újra hozzásimul a lány.
Kain szinte erővel nyomja el a hangot magában. Talán élete során többé sem lehet reménye hasonlóra. Át akarja élni teljességében ezt a pillanatot.
Szája puhán találkozik Silarona ajkaival, de ez a puhaság hevesebbé válik, ha a nő engedi. Az arany sárkány nem törődik azzal, hogy kap-e levegőt, csókol, s úgy csókol, hogy talán ez az utolsó csókja. Finoman ráharap a nő alsó ajkára is, majd ismét érintkezik vele, miközben karjai az elf derekán állapodnak meg.
Magához húzza, érezni akarja, s így nem csak a kétlábú testet érzékeli, hanem valami megfoghatatlan formában ott van az igazi, vörös sárkány is.
Ezúttal felső ajkát csókolja, majd visszatér az egészhez. Csak később hagy pillanatnyi nyugtot, hogy levegőt kapjanak mindketten.
Ez a pillanatnyi megállás alkalom arra, hogy újra megkérdőjelezze magában a tett helyességét, de karjaiban tartja a nőt, s olyan jó így, egy másik sárkánnyal, hogy ha Silarona nem lép ki az ölelésből, hát ő sem engedi el.*

//Egy mozdulat, ezúttal fél kezével kapja el a labdát, majd mint a diszkoszvetők, perdül egyet és dobja is vissza. Smile

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-11, 3:55 am

*A finoman induló csók egyre hevesebb, ahogy egymásba feletkezve csókolóznak.
Silaronán édes borzongás fut végig, ahogy a férfi gyengéden ráharap az alsó ajkára.
Még szorosabbra fonja a karjait Kain nyaka körül, szinte belékapaszkodva. Érzi az erős karokat a derekán, ahogy közelebb húzzák, ő pedig még jobban odasimul, hogy már tényleg csak a ruha választja el őket.
Érezik a másik minden rezdülését, ahogy szorosan ölelik egymást, egy pillanatra sem szakítva félbe a csókot.
A melegség átjárja a vörös sárkányt, ahogy elmerül a csókban, mintha nem is létezne más, csak ők ketten.
Ahogy a csók véget ér, lassan húzódik hátrébb, épphogy annyira, hogy újra belenézhessen az ébenfekete szemekbe. Az ő tengerkék szempárjában most túl sok érzelem kavarog, de mégis egy az, ami világsan látszik, elfedve a többit. Ez sugárzik egész lényéről is, ahogy megmozdulva újra elengedi Kaint, végigsimítva a mellkasán. Aztán újra átöleli, most a karjai alatt fűzve át kezeit, és úgy simul hozzá.
Már nem gondolkodik azon, hogy ebben mi rossz, és miért nem szabadna. Egyszerűen élvezi a pillanatot, kizárva a külvilágot, hogy egy kicsit csak ők maradjanak.
Az arany sárkány nyakára hajtja a fejét, és megcsókolja. Úgy marad, ha Kain engedi, míg légzése lassan megnyugszik.
Közben, ha teheti, még mindig öleli a férfit.
De ahogy lassan a légzése is lelassul, benne is felébred a hang, amit sokan talán a józanság hangjának hívnának. Pedig csak a rossz megszokások, és a jövőért aggódás negatív hangja.
Nem kellett volna. Mi lesz, ha... Mi a jó ebben? Tényleg megéri?
Silarona dühösen folytotta el a kezdődő gondolatokat. Abban a pillanatban biztos volt benne, hogy jól döntött. Ha tehette, még erősebben ölelte meg Kaint, próbálva elűzni a félig kialakult gondolatokat, melyek mintha csak ellene szóltak volna.
Felnézett a "mágusra". Aztán megint megmozdult, és ha ő hagyta, újra megcsókolta a férfit.*

// Kinyúl érte, és könnyedén kapja el, aztán eldobja a labdát, mintha kosárra dobna //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-11, 6:59 am

*Kain szemei csillognak, ahogy belenéznek a tengerkék szempárba és igen, látja a benne kavargó érzéseket, de valószínűleg az ő ében pillantása is hasonló érzéskavalkádot hordoz magában.
A simogatásra, mely mellkasát éri és gyengéd, finom, újra elönti a melegség.
Az érintés mindenképpen kellemes, az pedig, hogy az elengedett sárkány visszatér karjai közé, újabb örömöt okoz neki.
Úgy ölel vissza, mintha ez lenne számára a világ legnagyobb dolga és most az is.
Hagyja, hogy az ösztönei és a szíve vezessék, és ezek azt diktálják, hogy használjon ki minden pillanatot.
Nem törődik sem a barlanggal, sem a benne rejtett varázstárgyakkal, eszébe sem jut a költözés, ahogy semmi más sem érdekli, csak a nő a karjai között.
A csókot viszonozza, már nem olyan erőszakosan és hevesen, de legalább olyan érzéssel, mint az elsőt.
Érzi, ahogy a saját és a vörös sárkány légzése is megnyugszik, miközben Silarona a vállára hajtja fejét.
Namelyr önkéntelenül nyúl fel egyik kezével és simogatja meg a hosszú hajat.
Nem engedi el a másikat. Olyan ez kicsit, mintha oly sok vihar után egy kikötőbe érne, ahol jó, s ahonnan pillanatnyilag sehová nem akar menni.
Jó így.
Nem érzi a Silaronában felébredő kételyt, sőt a dühöt sem, vagy csak nem akar tudomást venni róla, ahogy a sajátjáról sem.
Mert benne is él még paranoiás hangja, s ha hagyná, üvöltve próbálna kitörni belőle, hogy lökje el a nőt és fusson, minél messzebb.
Mert ki is neki Silarona? Egy régi harcostárs, még azokból az időkből, amikor a kétlábúak ellen harcolt Anzar oldalán.
Valaki, aki meg is ölheti, de még inkább valaki, akit miatta ölhetnek meg. Kell ez neki?
De ott a gondolat is, amit Yz adott neki, és aminek most nagyon nagy hasznát veszi.
Igen, s nem utolsó sorban Silarona saját akarata, melyet immár több ízben ki is fejt.
Tudatában van a lehetséges következményeknek és még így is mellette maradt.
Ekkor néz fel az elf és megcsókolja Kaint.
A férfi elmerül a csókban, és szenvedélyesen viszonozza is, miközben keze Silarona hajáról ismét lejjebb vándorol, simogatva közben a lány hátát, derekát.
Magához szorítja erős kezeivel, érezni akarja, ahogy érzi az öleléstől és a csókoktól a testét átjáró melegséget.
Kezei lejjebb is tévednek a karcsú deréknál, a simogatás közben, de eközben a csók is szenvedélyesebbé válik.
Dehogy is akarja abbahagyni, hacsak az elf ki nem bontakozik belőle. Ez az, amit most tenni akar, élvezni a pillanat szépségét Silaronával. Nem kellenek szavak, nem kell paranoia, óvatosság, csak ez a másik sárkány közelsége, az, amit ez az ölelés, és a csókok adnak nekik.
A forró elf ajkak mellett, ha Silarona engedi, szája végigjárja nyakát is, állát, homlokát, szemhéját, majd visszatér az ajkakhoz.*

//Felugrik a levegőbe, két kézzel gyűjti be a labdát, aztán leérkezve, oldala mellett dobja el, hogy szálljon vissza! bounce

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-11, 8:43 pm

*Silarona érzi, ahogy az arany sárkány erős kezei csók közben megmozdulnak, végigsimítva a hátát és derekát. Az érintés melegséggel tölti el, és biztonságot ad. Nem akar kimozdulni az ölelésből, úgy érzi, itt a helyén van.
Ahogy Kain kezei lejjebb vándorolnak, csak még jobban odasimul.
Közben az ő kezei is megmozdulnak, felfelé, míg újra Kain nyaka köré fonja őket. Vékony ujjaival beletúr a fekete hajba.
Hevesen, szenvedélyesen csókol, mintha ebben a pillanatban csak erről szólna az élete, ebben a csókban benne van az egész lénye.
Kain végigcsókolja a nyakát, ajkai felvándorolnak egészen a homlokáig.
Silarona lehunyt szemmel adja át magát az érzésnek, ami minden feltámadó kételyt elűz édes borzongásával. Ujjai a "mágus" nyakán simítanak végig, hogy aztán visszatérve előbbi helyükre becsúsztassa őket a világos ing alá, végigsimítva Kain hátán is.
Most ő szakítja meg a csókot, levándoroltatva ajkait a férfi nyakán. Ha teheti, vissza is megteszi ezt az utat, egészen az ajkakig, melyeket aztán szenvedélyesen csókol meg.
Hacsak Kain meg nem teszi hamarabb, csak később húzódik kicsit el, testével még mindig szorosan hozzásimulva.
A lélegzetük összekeveredik, ahogy felnéz, a fekete szemeket keresve, melyek most olyan fontosak neki.
Nem szólal meg, nem is érzi, hogy meg kéne.
Csak élvezi a pillanatot, Kainnal, az arany sárkány karjaiban.
A halovány hang, ami megpróbálja legalább elbizonytalanítani, nem adja fel, tovább próbálkozik. De hiába próbálja "észhez téríteni" a vörös sárkányt, Silarona meg sem hallja, vagy ha mégis, hamar elhallgattatja, nem hagyva, hogy tönkretegye a pillanatot.*

// Könnyedén elkapja a labdát, jó dobás volt. Aztán jól megsuhintja, és már megy is vissza! //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-11, 9:36 pm

*Kain érzi, hogy Silarona még inkább hozzásimul a simogatás következtében.
Nem tudja, hogy a halandóknál hogy van, de a hajába túró kezek csak még inkább fokozzák eddig is egyre erősebb ösztöneit.
Még inkább erősíti benne azt, hogy nem téved a nővel kapcsolatban, hogy Silarona is hasonló szenvedéllyel csókol vissza.
Az elf forró ujjainak érintése pedig szinte égeti bőrét. Silarona régi hegeket és frissebb sebeket is tapinthat, de Kain ilyesmikkel nem foglalkozik.
Minden egyes apró simítása, ahogy megérinti a lány, fokozza a vágyat a sárkányban.
Elfojtott vágyak ezek, olyanok, melyek évszázadok alatt gyűltek össze, s amelyeket, még ha ráfanyalodott volna is, nem képes egyetlen örömlány sem kielégíteni. Csak egy másik sárkány.
A tüzes ajkak vándorlás és finom csókjai nyakán, mintha izzó tűzzel borítanák be egész testét.
Az arany sárkány felsóhajt.
Nem csak nyakán, száján és arcán vándorolnak végig, gerincén, s onnan kiterjedve mindenhol.
Nem, nem húzódik el. A forróság nem csak testét éri el, bizony van olyan testtája, ahol már igen tetemes mennyiség halmozódik fel belőle, s az elf még mindig hozzá van simulva akkor is, amikor ismét a szemeibe néz.
Már jó ideje csak lélegzetük és a sóhajok töltik ki a barlang csendjét és a sárkány sem szólal meg most sem.
Ébenfekete szemei most forró lánggal égnek, miközben belemélyednek a tengerkék pillantásba.
Nem elégszik meg ennyivel. Már nem. Ha Silarona hagyja, újabb, heves csókkal „támadja” meg a nő érzéki ajkait, miközben kezei is újabb vándorútra indulnak, s ezúttal már réseket keresnek az elf ruházatán, hogy érezze a nő puha, meleg bőrének érintését ő is.
Az erős kezek határozottan, de meglepő finomsággal találják meg a keresett bejáratot és simítanak rá a nő derekára, részben meg is nyitva az elf ruháját, miközben Kain beszívja Silarona alsó ajkát egy pillanatra, utána ismét a nyak következik, melyet már nem csak csókokkal, hanem apró harapással is „megtisztel”, le, egészen a kulcscsontig, onnan pedig vissza az ajkakhoz, szenvedélyesen és követelőzőn.*

//Meglepi a labda sebessége, de jó a a labdaérzéke, nem pihen soká markában. Már száll is vissza! cheers

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-12, 12:31 am

*A sötét szempárban most lobogó tűz ég, ott, ahol máskor csak a falak látszanak.
A csók követelőző, szenvedélyes, és a nő ugyanolyan hevesen viszonozza.
Már túljutottak azon a ponton, ahol bármelyikük is megálljt parancsolhatott volna. Most csak a két sárkány volt, elmerülve egymás szédítő közelségében.
Silarona érzi a kutakodó kezeket, melyek hamarosan bejutnak felsője alá. Kain forró kezei rásimulnak a derekára. Silaronát elönti a forróság, és ha lehet, még szenvedélyesebben csókolja az arany sárkányt.
Az ő kezei sem maradnak egyhelyben. Még egyszer végigsimít a széles háton, érezve a régebbi és újabb sebhelyeket, majd a kezei visszavándorolnak a férfi mellkasára.
Kicsit hátrébb húzódik, egy pillanatra sem szakítva meg a csókot, hogy helyet adjon mindkettőjük kezének.
Ő rögtön ki is használja ezt a helyet, és pár pillanat múlva törékenynek tűnő kezei rásimulnak a férfi bőrére, hogy aztán felcsúsztassa őket egészen az erős mellkasig.
Ujjai megfeszülnek.
Kain megint a nyakát csókolja, és Silarona felsóhajt, ahogy az apró harapások érik a bőrét.
Majd újra egymás ajkait csókolják, követelőzően, már nem törődve semmi mással.
Silarona gyengéden harap rá a férfi alsó ajkára.
Kezei megint megmozdulnak, de ezúttal visszább húzza őket, és az ing alját fogja meg. Még mindig Kain ajkait csókolva kezdi el megszabadítani a férfit a zavaró ruhadarabtól.
Ha sikerül, újra hozzásimul, és átöleli, hogy érezze az arany sárkányt, és minden mozdulatát.
Lehajtja a fejét és megint eltávolodik kicsit, hogy aztán Kain mellkasát csókolja meg, és onnan haladjon felfelé.
Közben végigsimít a sárkány hátán, hogy aztán az oldalától csúsztassa ismét vissza a kezeit, átölelve a férfit.
Egész lénye benne van ezekben a csókokban, és az ölelésben. A vörös sárkány éppúgy, mint a vékony elf nő. Most semmi más nem érdekli, csak ők ketten.*

// Gyorsan érkezik a labda, de megy is vissza, olyan lendülettel, ahogy érkezett! //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-12, 9:36 pm

*Az arany sárkányt még inkább felvillanyozza, ahogy érintésére az elf meztelen bőrén, a lány még hevesebb csókkal válaszol.
Már az ő paranoiás hangja is elhallgat, pedig ha Furia akarná, most kellene rajta ütnie. Ebben a helyzetben bizony Kain éppoly sebezhető, mint egy fióka.
Ösztöneit vágyai szolgálatába állította, s csak Silarona érdeklik, semmi egyéb.
Érzi, hogy Silarona kezei további útra indulnak, hátát végigsimítva immár elöl, mellkasát érintik, de közben tovább csókol.
S eme csókok tömkelege is csak viszi magával Namelyrt egy olyan ösvényen, melyet időtlen idők óta nem járt.
A nő kissé hátrébb húzódik, így nem csak az ő törékeny kezei simulnak Kain mellkasára, hanem a férfi kezei is szabadabban tudnak mozogni.
Ezt aztán minden további nélkül ki is használja, hogy Silarona dereka helyett immár lapos hasát, és domború kebleit részesítse előnyben.
Mindeközben a ruha szinte észrevétlenül enged Kain határozott érintésének.
Erős kezei Silarona felső testét simogatják.
Miközben saját magáról is lekerül az ing, örömmel érzi a nő meztelen, tüzes bőrének érintését sajátján.
Ahogy Silarona lejjebb hajtja fejét és mellkasát csókolja, a sárkány ismét felsóhajt, hangosabban, mint korábban.
Az elf nő lábai alá nyúl, hogy aztán felkapva a földről erős karjaiban, folyamatosan csókolva, a szalmára fektesse, melyen előző éjjel aludtak, tudomást sem véve a sebeibe szúró fájdalomról. Persze, csak ha a nő is engedi.
Erős, határozott mozgása mégis gyengéd, éppoly kettős, mint maga az arany sárkány, ki egyszerre sötét mágus, s a napfényben tündöklő égi bestia.
Egyszerre áruló, s az a lény, aki a szívét követi.
Megközelíthetetlen, s mégis arra vágyik, hogy olyan vegye körül, akiben bízhat.
Ha, még mindig nem engedve szabadon a nő érzéki ajkait, végre a szalmán fekszenek, az arany sárkány fölé helyezkedik a nőnek, fél kezén megtámaszkodik, másik kezével pedig tovább simogatja az alatta fekvő nőt, miközben ajka felfedező útra indul le, a már pőrén hagyott felsőtesten. Minden csókja merő izzás, minden érintése maga a tűz.
Régen elfeledkezett már az ősiekről, árulásáról, vagy az elmúlt hétszáz évről.
Csak ő maga és a vörös sárkány léteznek.*

//Egyre gyorsabb az "adogatás", meg sem fogja, ezúttal lábbal ér bele és egy ollózó rúgással küldi is vissza. Cool

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-13, 1:19 pm

*Nem csak a nő kezei indulnak vándorútra, kihasználva a lehetőséget.
Silarona ruhája is enged, és hamarosan mindkettőjük felsője a barlang hideg padlóján hever, egymáshoz engedve forró bőrüket.
A nő, miközben Kain erős kezei meztelen felsőtestét simítják, felsóhajt.
Ahogy újra a férfihoz simul, már a ruha sincs köztük, hogy elválassza őket.
Ajkai felfelé haladnak, fel, a mágus mellkasától a nyakához. Nem csak hallja, érzi is a sóhajt, mire megint odasimul. Már a férfi ajkainál jár, miközben úgy érzi, minden megszűnt körülöttük, csak ők vannak, se Furia, se a veszély, se a barlang, akárha elveszett volna körülötte, alatta a világ.
Aztán tényleg eltűnik a lába alól a talaj, miközben a követelőző, heves csók egy pillanatra sem marad abba. Most már csak Kain erős karjai vannak körülötte, már csak azok tartják, és ez neki tökéletes, és nem is vágyik másra. Eszébe sem jut, hogy nemrég még azt sem engedte Kainnak, hogy a vizes köcsögöt vigye, akármennyire bírja is. És ő azért jóval nehezebb egy vízzel teli edénynél, bármennyire karcsú is. Se ez most egyiküket sem foglalkoztatja, egyiküknek sem jut eszébe, ahogy egymást ölelik, és elvesznek egymás csókjában.
Silarona csak annyit tesz, hogy most újra Kain nyakát öleli át, belékapaszkodva, sokkal inkább a közelség miatt, minthogy attól félne, hogy leejtik. Biztonságban érzi magát, jobban, mint bárhol máshol.
Már a szalmán fekszenek, és Kain fölé helyezkedik, még mindig csókolva, szenvedélyesen, követelőzőn.
A férfi forró kezei szinte égetik a bőrét, ami maga is olyan, mintha lángolna.
Silarona már alig kap levegőt, de nem érdekli, semmiképp abba nem hagyná érte a csókot. Először Kain alsó ajkát csókolja, majd a felsőt, miközben kezei a fekete hajba túrnak.
A csókok egyre lejjebb vándorolnak, hogy aztán a férfi ajkai bejárják a vörös sárkány felsőtestét.
Felsóhajt, mélyen.
Kain karjait, nyakát simítja, majd kezei átvándorolnak a széles vállra, hogy aztán onnan induljanak egyre lejjebb.*

// Gyorsan jön a labda, épp hogy megfordítja, és már küldi is vissza, ugyanazzal a lendülettel //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-13, 2:06 pm

*A lány újra átkarolja a nyakát. Kain egyre jobban akarja a nőt és ezt érezteti is vele. A heves csókok közepette csak halványan jut el tudatáig, hogy partnere nem juthat túl sok levegőhöz.
A csókok tovább korbácsolják felfelé vágyait, és a karcsú ujjak, ahogy hajába túrnak, azzal végképp feledtetnek vele minden önkontrollt.
Csak ők ketten léteznek, mintha a világ megszűnt volna létezni körülöttük. A sóhaj is csak visszajelzés számára, és az, hogy az elfnek ilyen örömöt okoz, csak őt magát is erősíti. Közben érzi Silarona forró érintését a vállain, s onnan amint lejjebb és lejjebb haladnak.
Az ő szabad keze is tevékeny, s míg eddig csókjai közepette hol a lány haját, hol pedig felsőtestét simogatta, most alsó ruházatától fosztja meg, és simogatja is.
Ahogy feltárulnak előtte fedetlenül a nő bájai, lángoló, ébenfekete szemeivel végignéz rajtuk. Látszik, mennyire vágyik a vörös sárkányra, s éppúgy az elfre is. Nem kell sok hozzá, hogy saját ruháitól is megszabadulva, vagy Silarona kezei, vagy sajátjai által, összeforrjon a vörös sárkánnyal.
Később, immáron a szalmán fekve, karjaiban tartja még mindig a lányt. A barlangot különös fények járják be. Eltelt az idő.
Kain halványan mosolyog.
Egyik kezével simogatja a még mindig ruha nélküli elf testet, másikkal pedig tartja.
Nem szól, most jó neki. Még mindig nem gondol a veszélyekre, a rosszra, sem a paranoiára. Semmire nem gondol, ami zavarhatná.
Pedig inkább azért nem, mert nem akar. Egy kicsit, csak egészen keveset még múltja nélkül akar lenni.
Úgy, ahogy a mellkasán lévő lány él már évszázadok óta. Csak az arany sárkány esetében ez kellemes lenne egy ideig.
Még nem akarja elengedni Silaronát, még egy rövid ideig tartani akarja. Ha a lány felnéz, megcsókolja ismét, ha nem, akkor csak hajába ad csókot.*

//Óriási lendülettel jön a labda, ezúttal amúgy mátrixosan, szinte lassítva látszik, ahogy egyik kezével felüti, majd felugorva visszacsapja a labdát. Razz

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-13, 4:18 pm

*Silarona lehunyt szemmel fekszik az arany sárkány mellkasán, hozzásimulva, hozzábújva a férfihoz.
Nem alszik, csak pihen, és élvezi a békét, amit az erős karok ölelése, simogatása ad. Nem akar megmozdulni, olyan jó most itt, távol mindentől.
Mert távolinak tűnik minden, a Furia jelentette veszély, az arany sárkány költözése, még az a pillanat is, amikor majd ki kell bontakozniuk az ölelésből.
Fejét Kain nyakára hajtotta, és úgy maradt azóta is.
Érzi, ahogy Namelyr belecsókol a hajába, s erre már felnéz. Látja a halvány mosolyt, és megint eltölti a boldogság. Kicsit megmozdul, hogy elérje Kain ajkait, és lágyan megcsókolja őket.
Közben kezei is megmozdulnak, és átöleli a sárkányt, végigsimítva a régi sebek nyomain. Érzi az egészen új sebeket is, óvatosan húzva át rajtuk az ujjait.
Lassan véget ér a csók, és a nő visszahajtja fejét Kain nyakához, oda is nyomva egy rövid csókot.
De ahogy érzi a sebeket, tudata negatív hangja újra megpróbálkozik, kitartóan keresve azt, amivel elveheti a vörös sárkány kedvét.
És most úgy tűnik, meg is találta.
Mert a sebek, hiába marad belőlük csak heg, súlyosak, és talán egyszer olyan sérülést kap az arany sárkány, amiből nem épül fel. Sokan vadásznak rá, még hétszáz év elteltével is, és csak egy rossz pillanat kell, hogy ez a vadászat végetérjen.
Silarona hiába próbálja elűzni a gondolatokat, nem sikerül, és egyre jobban aggódik. Szorít az ölelésen, hogy érezze, a másik ép, és most itt van vele.
Felnéz, és a tengerkék szemekben látszó kétségbeesést nem tudja eltüntetni. Kain sötét pillantását keresi, és ha sikerül belenéznie a fekete szempárba, lassan, de talán sikerül megnyugodnia.
Szeretné, ha a pillanatot nem rontaná el. Most nincs sem az ideje, sem a helye az aggódásnak.*

// Gyorsan érkezik a labda, és ezúttal megfogja, majd feldobja a levegőbe, és onnan üti vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-13, 8:53 pm

*Silarona felnéz rá. Kain kap egy csókot, amit hasonló gyengédséggel viszonoz. Talán, ha később visszanéz, elgondolkodik rajta, hogy mennyire ellágyult ezekben a pillanatokban, de megbánni semmiképpen nem fogja. Elárulni sem, senkinek.
Érzi a testén vándorló, simogató kezek finom érintését és pontosan tudja, hogy mit is tapintanak. Nem lehet összetéveszteni, ahogy az ujjak egy parányi pillanatra megállnak a hegek felett, majd tovasiklanak.
Számtalanszor elgondolkodott már rajta, hogy e sebeket el is tüntethetné, akár valódi alakján, sárkánybőrén, pikkelyein lévőket. Nem kellene sok mágia hozzá.
De minden seb egy-egy győzelem jele. Egy csatáé, melyet túlélt. Még ha nem is mindig győztesen, de túlélte.
Kétlábú testén lévő sebei mind egy-egy valódi, arany testén szerzett sebet jelölnek.
Furcsa dolog az, ha van valakije a sárkánynak. Még ha csak egészen rövid ideig is. Lehet, a kétlábúaknál is így van, ez, de úgy érzi, ketten együtt erősebbek.
Így amikor érzi a szorítást és azt, ahogy a rajta fekvő nő testén az izmok finoman megfeszülnek, az ő arcáról is lehervad a mosoly árnyéka is.
De nem, ez egyszer nem hagyja, hogy a sötétség úrrá legyen rajta. Most nem.
Magához szorítja a vörös sárkányt, és a tiszta, fekete szempár most nem tartalmaz bánatot, s nem tartalmaz félelmet sem. Erő van benne, s valami olyan, ami már ki tudja, mikor jelent meg utoljára ott: Bizakodás.
Belenéz azokba az aggódó tengerkék szemekbe, szabad kezével kisimít egy kósza barna tincset a nemes metszésű arcból, mely az elfek sajátja, majd az erős kéz megsimítja a szabadon maradt arcot.
Jelzi számára, hogy itt van, és erős. Nem sok sárkány mondhatja el magáról, hogy harcolt már fekete ellen és túlélte. Kain igen.
Keze végigsiklik az elf domborulatain egészen, ameddig fejtől combig leér, majd ismét magához szorítva a nőt, ő ad egy csókot.
Úgy érzi, hogy a valóság minden igyekezetük ellenére a csodálatos nap után visszaszivárog lassan közéjük.
Ő még benne akar maradni ebben a varázslatban.*

//A labda magasan érkezik és ha már épp megfelelő a magasság, fejjel bólintja vissza. Wink

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-13, 10:42 pm

*Ahogy felnéz, aggódással a szemében, látja, ahogy a mosoly, ami olyan ritka vendég a fakó arcon, eltűnik.
Beléhasít, hogy most tönkrement - de ahogy belenéz az éjfekete szemekbe, lassan megnyukszik. A sötét szempárban most nincsenek falak, és nincs ott az évszázados bánat sem. Erő van benne, és bizakodás.
Visszaszorít, miközben eltűnik belőle az aggódás. Most tényleg nincs annak itt helye. Kain hétszáz éve éli túl a múlthoz olyan csökönyösen ragaszkodó sárkányok ostoba bosszútámadásait. Ezután is túl fogja élni.
Élvezi, ahogy hozzásimulhat a férfihoz, ahogy meztelen bőrük összeér.
Ahogy érzi a finom érintést az arcán, halványan elmosolyodik. Ebben a mosolyban még ott van az kétségbeesés, az aggódás, de már cssak halványan, hogy aki nem ismeri, nem látta még igazán mosolyogni, észre sem veszi.
Abból, ahogy Kain megsimítja az arcát, azt érzi, amit az előbb is keresett. Az érzést, hogy az arany sárkány most ép - még ha valójában nem is teljesen - és itt van vele. És erős, elég erős, hogy megvédje magát hétszáz éven keresztül, és hogy megvédje magát ezután is.
A férfi erős keze végigvándorol az arcától le, egészen a nő combjaiig.
Az erős ölelés, és Kain érintése az, amire most vágyik, s az, hogy még ne kelljen kimozdulni ebből, még ne kelljen visszaengedni magukhoz a világot, minden problémájával és fenyegetésével.
Még mindig felfelé néz. Barna haja szétterül, és belekeveredik a férfi feketéjébe. Kain megcsókolja, és ő visszacsókol. A csókban feloldódik a maradék kétségbeesése is.
Hacsak Namelyr nem húzódik el, Silarona hosszan csókolja a mágus ajkait, belefeledkezve a csókba.
Kicsit később sem akar megszólalni, mintha azzal elűzné az egészet, beengedve a világot. Csak a fekete szemeket keresi.
De hiába nem akarja tudomásul venni, a valóság visszaköveteli magának őket, és már közel jár hozzá, hogy betörjön hozzájuk.*

// A magas labda magasan is jön vissza, de ő inkábba alááll, és kosárérintéssel küldi vissza, akárcsak a röpiben. //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-14, 10:05 am

*Kain azt hiszi, hogy ezt a mosolyt, mely Silarona arcán látszik kezének simítására, nem fogja elfelejteni. Ő okozta, és ez jó érzés. Nem csak fájdalmat, gyűlöletet tud kelteni, hát képes ilyenre is.
A lány viszonozza a csókot és mindketten belemerülnek. Addig sem gondol másra, pedig a hang vissza akar térni. Érzi, hogy ott van valahol az elméjében, a tudatalattijában. Még nem hagyja újra nyomasztani, inkább a csókban merül el. Kiélvezi minden pillanatát, esze ágában nincs elhúzódni.
Mikor a csóknak vége szakad, leteszi a fejét és a barlang tetejét nézi. Arra gondol, milyen jó is ez a nap, és kénytelen eszébe juttatni, hogy nem tudja, mit hoz a jövő.
Magához szorítja a nőt, érezni akarja azt, ahogy a testük egymáshoz simul.
Arra is gondol, hogy jó lenne minél tovább együtt lenni, tovább folytatni az útjukat együtt.
Hosszabban sosem volt társa a hétszáz év alatt. Nem engedhette meg, mindig arra gondolt, talán épp ezzel öli meg azt, aki kitart mellette.
Vajon meg tudná védeni Silaronát? Egy másik sárkánytól jó eséllyel, de egy ősitől valószínűleg nem, vagy csak az élete árán.
Nem szólal meg, észrevétlenül már itt van a valóság gondolatai között.
Lenéz Silaronára.
Ez a vörös sárkány, nem tudni miért, de itt van mellette. Neki adta magát ezen a napon, pedig jól tudja, hogy mit tett.
Ez már túl van azon, hogy megpróbálja megérteni őt. Messze túlment, olyan ajándékot adott neki, amivel nem szabad visszaélni.
Még neki sem, az árulónak.
Nem számít, hogy nem sárkány testükben voltak együtt, hiszen a kétlábú alak csak formában más, valójában teljes valójuk találkozott ezekben a forró pillanatokban.
Ha Silarona felnéz rá, finoman az álla alá nyúl két ujjával, hogy feljebb fordítsa a fejé és újra megcsókolja. Minél hosszabban, annál jobb.
Talán a fakó arcnál, ami most nem is olyan fakó, az éjfekete szemek a legkifejezőbbek. Azokból lehet a legkönnyebben olvasni Namelyrben.
A borús gondolatokra mégsem múlt el egészen az a jó érzés, amit a vörös sárkánynak köszönhet és a csók ismét felerősíti benne.*

//Kissé hátrébb lép a magas labda alá, hogy aztán egy csattanós tenyeressel küldje vissza Very Happy

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-14, 4:04 pm

*Ahogy Kain leteszi a fejét, Silarona a férfi arcát nézi, aztán végigsimít rajta.
Nem akarja elveszíteni. Még akkor sem, ha nemsokára el kell válniuk. Legalább tudni akarja, hogy jól van.
Most döbben csak rá. Évszázadok óta először kötődik így valakihez. Pont ezt nem akarta, pont ettől félt... Hogy megszeret valakit, akit aztán elveszíthet.
Ahogy akkor.
Felrémlik benne az ordítozó csőcselék, ami egy öregember életét követeli. Akkor már nem tudott segíteni, túl lassú volt.
És most sem tehet sokat. Egy ősi sárkány ellen... A legtöbb az, hogy nem hagyja, hogy Furia hozzájusson az emlékeihez, se így, se úgy.
Ő is szorít az ölelésen, hozzásimulva az arany sárkányhoz.
Most nem tudja bánni, hogy mégis közel került hozzá. Most csak örülni tud neki, és az érzésnek, hogy itt a helyén van.
Megmozdul, újra Kain nyakára hajtja a fejét. De nem sokáig, és hamarosan felnéz, megint a fekete szemeket keresve.
Csak egy pillanatra kapcsolódik össze a tekintetük, ahogy Kain finoman megemeli a fejét két ujjával. Aztán megint elmerül a csókban, hosszan, nem foglalkozva semmi mással.
A férfi arcán pigenő keze lejjebbcsúszik, hogy aztán a mágus nyakán állapodjon meg, ujjait a fekete hajba fúrva.
Aztán, ahogy lassan végetért a csók is, az arcát is odasimítja, behunyt szemmel. Ha Kain nem akadályozza meg, lassan félálomba merül, még mindig ölelve az arany sárkányt.*

//A labda jól érkezik, de egy kicsit ügyetlenül üti vissza, két kézzel érve a labdához //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-14, 9:30 pm

*Silarona a csók után hozzábújik. Kain nem akadályozza a pihenésben, s hamarosan a légzése ritmusán és a hozzá simuló testen is érzi, hogy már nem az éber világban jár. Sárkányok mindketten, ő nem fázik, s abban is biztos, hogy a vörös sárkány sem.
Gondolatai visszatérnek a való világba.
A varázstárgyakhoz, melyeket számba kell venni, el kell csomagolni, úgy, hogy egyik sem lépjen reakcióba a másikkal, hogy együttesen szállíthatóak legyenek az új helyre.
Rémlik neki északon egy barlang, valahol mélyen, a Lanur-hegység szívében, közel a Hajnal völgyéhez, melyben meghúzta magát pár száz éve.
Elég rejtett és elég elzárt ahhoz, hogy senki ne zargassa ott, de nincs túlontúl messze a kétlábúak által lakott területektől.
Egy dolog zavarja csak, és ez az egy az, hogy az a völgy milyen titokzatos hatást gyakorol rá.
Vajon, ha oda költözik, meddig bírja majd ki, hogy ne menjen oda? S miért is nem akar odamenni?
Aztán inkább azon járatja a fejét, hogy mi lesz a jövőjük Silaronával. Vajon lehet-e közös?
Vagy már így is túl nagy veszélynek tette ki azon egyszerű oknál fogva, hogy kapcsolatba lépett vele, mégpedig ilyen közelibe?
És ha már ekkora a veszély, vajon súlyosbítana-e rajta, ha még szorosabb lenne a kötelék közöttük?
A gondolatok és a fáradtság végül leverik lábáról az arany sárkányt. Elszundít, miközben az alkony fényei is lassan elhalványulnak, s teljes sötétség borul a barlang belsejére.
Jóval később, ha a vörös sárkány is hasonlóan rossz alvó, mint a paranoiás Kain, akkor még fektében üdvözli egy csókkal és egy „Jó reggelttel”.
Ha viszont Silarona még hozzá bújva alszik, finoman, úgy, hogy a lány ne ébredjen fel, kibújik alóla némi gondolkodás után, miközben lágy csókot lehel hosszú, barna haja által körbefont homlokára.
Még ruhátlanul néz körbe a pirkadat első fényeinél, hogy lehetőleg ne roppanjon semmi meztelen talpa alatt, s arra is, hogy ruháit összeszedve kilépdeljen a barlang szájáig. Ott aztán a sötét ruhákkal kezében felnéz a Holdra, mely még nem nyugodott le.
Nem, nem Akahana jut eszébe, csupán az elmúlt csodálatos nap emlékei, s ahogy visszapillant a vörös sárkány kétlábú alakjára, arcára kiül a boldogság és elmosolyodik.
Milyen erős hatása van a jó emlékeknek, s milyen sok a gond saját múltja miatt!
Úgy, kezében a ruhákkal nekidől a barlang szájának, s fehér alakját színes fényekkel rajzolja körbe a felkelő nap fénye.
Így is marad egy ideig, gondolataiba merülve, míg vissza nem pillant a lányra, hogy ébren van-e már.*

//Látja a mozdulatot, de épp a furcsa ütés miatt a levegőben pörgő labda neki is kicsit lecsúszik kezének érintésekor, s úgy kap utána, hogy csak visszaütni tudja, pedig más szándéka volt vele. scratch

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-14, 11:32 pm

*Hamarosan Silarona a félálomból lassan átcsúszik a valós álomvilágba.
Különös képek, álmok kavarognak benne, összekeveredve a múltból, a jelenből, és valamiből, ami talán egy lehetséges jövő.
Az egyik pillanatban még abban a kis, tengerközeli faluban áll, az öreg tanító háza előtt, mellette Kainnal. Aztán azon kapja magát, hogy az öreggel beszél a háborúról, de a helyszín csak halványan ismerős. Megint a falu, ahol a csőcselék elé állva próbálta megvédeni a tanítót. De most nem a megvadult tömeg kiáltozik előtte, hanem egy hatalmas fekete sárkány magasodik fölé.
Valamikor éjjel ébred fel. Nem emlékszik, hogy mit álmodott, csak a kaotikus képek hangulata marad meg.
Felnéz Kainra. Az arany sárkány is már bőven alszik. Óvatosan mozdulva nyom egy rövid csókot az ajkaira, vigyázva, hogy ne zavarja meg.
Nem sokára már újra alszik, most nyugodtan, és az álomvilágba is azt a boldog érzést viszi magával, ami Kainra nézve öntötte el.
Később csak lassan ébredezik. Már érzi a lágy csókot a homlokán, de annyira még bőven nincs ébren, hogy igazán tudjon is róla.
Kicsit később támaszkodik fel, Kaint keresve a sötétben. Beletelik még pár percbe, mire felébred annyira, hogy felálljon. Halkan indul el a barlang bajáratához, együtt kelve a nappal.
Elhalad a földre dobált ruhái mellett, amik a halovány fényben már könnyebben kivehetőek.
Pár lépésre Namelyrtől megáll, és végignéz a férfin. Elönti a boldogság, és ő is elmosolyodik, nem tudva, hogy Kain nemrég ugyanezt tette.
De benne van a szomorúság is. Kain tegnap azt mondta, hogy aznap még marad. És azért is kell költöznie, hogy ő ne árulhassa el, hol van a rejtekhelye. Akkor ma el kell válniuk.
Nem akarja. Csak még egy kicsit az arany sárkánnyal akar lenni, csak még egy napot, csak még...
A gondolatait az szakítja félbe, ahogy Kain hátranéz.
Silarona elmosolyodik, és megteszi azt a pár lépést, ami még elválasztja őket. Hátulról öleli át, hozzásimulva, élvezve, hogy most még együtt vannak.*

// A labda minden elcsúszás ellenére szép ívben érkezik, és most könnyen üti vissza, egy kézzel beleérve //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-15, 9:06 am

*Hallja, hogy Silarona felébredt. Ahogy hátranéz, látja a mosolyt és csodák csodája, az arany sárkány arcán újabb mosoly jelenik meg válaszként. Az elmúlt egy évben nem mosolygott annyit, mint ez alatt a két nap alatt.
Furcsa is neki, de olyan, mintha kicsit újjászületett volna. Mintha erre a pár napra eltöröltettek volna bűnei, s csak önmaga lehet, pőrén, mintha még csak nemrég született volna.
Élvezi, ahogy hátulról átöleli őt, s ahogy hozzá simul puha, illatos bőrével és meleg testével a lány.
Megfogja a két karcsú kezet mellkasán, az egyiket felemeli a szájáig és megcsókolja.
Nem szól semmit, csak kitekint a messzeségbe, az erdő fái közé, melyek mögött nap emelkedik lassan a horizont fölé.
Hallja a megelevenedő erdő hangjait, a madarak csicsergését, az állatok motoszkálását, érzi az hajnal orrába érkező illatatait és ez, valamint a hozzá simuló másik sárkány együtt keserűséggel vegyes boldogsággal tölti el.
Ma mennie kell. Emlékszik elhatározására, de olyan szívesen tenné most semmissé.
Feladja évszázados óvatosságát, szokásait egyetlen éjszaka miatt?
Jelent ennyit az az egy éj? Nem mindegy, hogy kivel. A vörös sárkánnyal, egykori harcostársával, aki nem ítéli el, sőt…vele nagyon sokat jelent.
Komoly dilemma. Egyáltalán hova siet?! Minden bizonnyal semmi nem változott a világban tegnap óta, vagy tegnapelőtt óta. Furia ha eddig nem akadt rá, nem ma fog, vagy nem holnap, ahogy a fogdmegjei is többnyire csak bottal üthetik a nyomát. De ott motoszkál az érzés is, hogy mi van, ha egy kereső szellem épp Silaronát követve akad rá? Vagy most talál nyomára és barlangjára, hosszú évek nyomozása után?*
- Nem akarlak elveszíteni….
*Morogja halkan, miközben előre néz. Kinyújtaná ezt a pillanatot, ameddig csak lehet, ezeket a napokat, az együttlétet, de azt is tudja, hogy minél szorosabb lesz a kötelék, annál könnyebb lesz őt is megfogni.
Vajon megéri? Vajon, ha Silaronát miatta kapják el, s történik vele valami, meg tudná magának bocsájtani, ha nem képes megmenteni? Egyáltalán a gondolatot el tudná-e viselni, hogy a sárkány nincs többé?
Bár nem fázik, a gondolatra bőre megborzong és szorosabban húzza magához a lányt. Ruhái már régen a földön hevernek, az ölelés pillanatában engedte a földre őket.*
- Maradhatnánk még egy kicsit….

//Repül a labda, ki tudja, hol áll meg...állna meg, de megállítja, két kézzel fogva meg és miután lábával jól betámasztott, dobja is vissza Very Happy

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-15, 10:54 am

*Az erős kezek érintése, és a lágy csók csak még szebbé teszik a pillanatot. Arcát is Kainhoz simítja, úgy ölelve át az arany sárkányt.
Nem akar megmozdulni, nem akarja megtörni a tökéletesnek tűnő pillanat végtelenségét. Nem tudja, min gondolkozhat a karjaiban tartott sárkány, de ő most igyekszik kizárni az aggódó gondolatokat, s nem gondolni arra, hogy meddig lehetnek még együtt.
Kain szavaira mozdul meg, felemelve a fejét. Az az egy mondat az ő érzéseit tükrözi, ő is ezt érzezte az elmúlt nap, és ezt érzi most is.
Szorosabban öleli át a férfit, hogy érezze, itt van vele. De neki is szüksége van erre az érzésre, ahogy összeér a bőrük, és ahogy az erős kezek rásimulnak a kezeire.*
- Nem... Nem akarom, hogy bármi bajod essen.
*A szavak akár az előző mondat folytatásai is lehetnének. Halkan mondja, mintha csak magának szólna, de jól tudja, hogy az arany sárkány így is könnyedén meghallja.
Érzi a borzongást. Ebben a pillanatban annyira közel áll hozzá. Az elf testén is végigszalad valami hideg. Mert a borzongást nem okozhatta a reggeli hideg, hiszen hiába gyengébb ez az alak, ennél azért jóval több kell, hogy megérezze.
De akkor mi lehet az oka?
A vörös sárkány engedett az ölelésen, és egy lépéssel megkerülte a "mágust", hogy aztán elölről ölelje át, igyekezve megnyugtatni a férfit, elkergetni a borzongás okát legalább még egy kicsit, bármi legyen is az.
Érzi a szorítást is, és visszaszorít, hozzábújva a sárkányhoz.
A szavakra megint felnéz, az éjfekete tekintetet keresve. Tudta, hogy bármennyire is az arany sárkánnyal akar maradni, a költözésnél nem mehet vele. És Kain ma költözik...
De ez az egy mondat mégis reményt a arra, hogy egy kicsit még együtt lehetnek, még egy kicsit nem kell búcsúzniuk.*
- Én veled maradok, ameddig lehet.
*Ezt is halkan mondja.
De így van, nem tudna most fontosasbbat mondani, mint Kain.
Ha a "mágus" lenéz rá, akkor csak feljebb emeli a fejét, ha nem, akkor lábujjhegyre áll, mint a gyerekek, és úgy csókolja meg a férfit.*

// Jól érkezik a labda, fél kezével könnyen kapja el, és aztán alulról hajítja vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-15, 1:54 pm

*Zene füleinek az a mondat, amit hall az övére válaszként. Mindkettő. Egy darabig nem is szólal meg. Hogy ígérje meg, hogy nem fog baja esni? Nem teheti.
Épp a minap esett baja, még ha az, aki okozta, cserébe halálos sebesüléseket volt is kénytelen elviselni.
Silarona megkerüli őt és elölről öleli át. Kain az előtte lévő pillanatban néz végig a formás testen, majd szorosan magához öleli azt. Az elfek valahogy talán a legtökéletesebbre sikeredett teremtményei az isteneknek. Ez tükrözi szemében Silarona kétlábú alakja is.
Hallja a halk szavakat és örül nekik.
Arra gondol, hogy talán csak paranoiája az, ami sürgeti őt a költözéssel. Hiszen semmi nem történt, csak egy sárkány támadott rá. Bárhol máshol is támadhatott volna.
Namelyr lenéz rá, s nem ez az első pillanat, amikor úgy érzi, tökéletes az összhang közte és a vörös sárkány között. Viszonozza a csókot és csókolja is jó sokáig. Most nem olyan hevesen, mint az este, de a csók, ha a lány is úgy akarja, hosszan tart.*
- Köszönöm.
*Hogy mit és miért, azt nem fejti ki. A szó az, amit nagyon lényegesnek érzett kimondani.
Igen, fontosnak, hogy Silarona tudja, köszöni neki.
Namelyr kezével megsimogatja a nő haját.
Élvez minden pillanatot vele. Úgy gondolja, felfedhet valamicskét egy másik szívének kedves dologból.
Valahogy percről percre úgy gondolja, hogy a barlang elvesztése közel sem lenne számára olyan súlyos, mint Silarona elveszítése. Márpedig Furia mindent elvenne tőle, ha tudna, ami kedves neki.*
- Mutatok neked valamit.
*Szól, kibontakozik az ölelésből, de nem engedi el a lány kezét. Annál fogva vezeti magával, a lezárt rész felé.
Ha Silarona követi, akkor Kain szabad kezével tesz egy különleges mozdulatot. Olyan összetett, hogy szemmel nehezen követhető, megjegyezni pedig szintúgy nehéz, magának Kainnak is hosszú gyakorlás volt elsajátítani.
A fülke, vagy beugró, melyet eddig az erőtér védelmezett, immár őrizetlenül jelenik meg Silarona előtt.
Ha körbenéz, varázstárgyak egészen nagy mennyiségét láthatja akkurátusan elrendezve, némelyiket üvegbúra védi, másokat kisebb védőpajzs, megint mások éppen olyan varázstárgyak mellett vannak, melyekkel blokkolják egymás hatását. Megint mások egyszerűen a helyiség plafonján lebegnek.
A vörös sárkány talán néhányat ismer is közülük. Századok gyűjtőmunkájának eredménye ez. Igaz ritkaságok.
Az arany sárkány még Sounak sem mutatta ezt meg, aki pedig már-már fogadott testvérének számít.*
- Ez az én gyűjteményem.
*Kain hangjából kihallatszik a büszkeség. Kevés dolog van, melyre így tekintene.*

//Felfelé száll a labda, két tenyerét, csuklónál illeszti vissza, úgy üti vissza, ezt előrelökve a labdát. Basketball

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-15, 11:54 pm

- Köszönöm.
*Ismétli meg azt az egy szót. Teljes szívéből mondja. Évszázadok óta nem érezte magát így. Talán soha.
Most itt van, és úgy érzi, ideillik, azzal van, akivel összeillik.
Megtanulta már, hogy az érzéseinek nem mindig szabad hinni. De most olyan erősek, és annyira szeretne hinni nekik...*
- Mutatok neked valamit.
*Kíváncsian néz fel, miközben kibontakoznak az ölelésből. Kain kézenfogva vezeti, de hamarosan a vörös sárkány is rájön, merre mennek: a lezárt rész felé, amit a mágiát érezve legutóbb elkerült, és amiről szinte meg is feledkezett.
Úgy áll meg Kain mellett, hogy összeérjen legalább a karjuk.
A bonyolult mozdulatot, vagy még inkább kissebb mozdulatsort ha akarná, akkor sem tudná megjegyezni, első látásra semmiképp. Sokadikra sem valószínű...
Ahogy feltárul előtte a beugró, a barlang rejtettebb része, ámulva néz körül. Ritkán találkozott varázstárgyakkal. Érdekesnek gondolta őket, és sokszor hasznosnak, de sosem érdekelték annyira, hogy komolyabban foglalkozzon velük. És tudta, hogy sorszor jóval veszélyesebbek, mint amennyire segíthetnek. Neki nem érte meg, hogy esetleg nem tud mindent az adott tárgyról, és rosszul jár. Akkor inkább maradjon olyannak, aki igazán értékelni tudja.
De a rengeteg, gondosan elhelyezett varázstárgy, pajzsokkal, búrákkal védve, őt is elvarázsolja. Beljebb lép, ámulva nézve körül. Ebben a pillanatban lazán fogja Kain kezét, annyira, hogy ha az arany sárkány is lazábban fogja, ki is csúszik a kezük egymáséból.
Óvatosan hajol közelebb néhány tárgyhoz, de egyiket sem érinti meg, és vigyáz, hogy előrebukó haja se szálljon túl közel hizzájuk.
Még mindig nézelődve lép vissza, most a plafon alatt lebegő tárgyakat vizsgálva.*

// Szép ívben száll a labda, és jól is érkezik. Kicsit vacciláll rajta, hogy hogyan dobja vissza, aztán fentről lendítve küldi //

» Városhatár