Városhatár

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-16, 9:05 am

*Kain odapillant, amikor megálláskor Silarona karja az övéhez ér. Utána feltekint, kommentár nélkül a helyiségre. Annak idején örült, amikor ezt a barlangot találta. Távol a Völgytől, rejthető, s a kétlábúak nem túl közeli jelenléte miatt ráadásul még inkább rejtett az őt kutatók elől.
Ettől csak akkor lenne rejtettebb, ha magában a városban lenne. De oda semmiképpen nem lenne hajlandó költözni.
Viszolyog a kétlábúak kipárolgásától, a tömegétől, ahogy egymás hegyén-hátán élnek, izzadnak.
Neki kell az élettér, a szabadság, melyet születésétől élvez, hogy akkor emelkedhessen a levegőbe, amikor neki tetszik.
Amikor egy-egy varázstárgyat meg akar szerezni, előbb utánajár, sokszor épp a kétlábúak könyvtáraiban, mágusok tornyaiban, amíg úgy nem gondolja, hogy már minden szükségeset tud róla.
Ha ezzel megvan, csak utána szerzi meg, ha tudja. Az előtte álló példa mutatja, hogy azért a hosszú idő alatt tetemes mennyiség került a kezébe.
Talán felmerül benne, hogy Silarona ezzel újabb lényeges, róla szóló emlékkel gazdagodik, de ebbe már belegondolt. Még a barlang szájánál állva.
A vörös sárkányhoz képest jelenleg a gyűjtemény lejjebb értékelődött. Mindkettő elveszítése fájdalmas veszteség lenne, de össze sem tudná hasonlítani a kettőt. A gyűjteményt újra tudja gyűjteni, de a vörös sárkány elveszítésére gondolni sem akar.
Namelyr hagyja kicsúszni kezéből a lány kezét, nekidől a falnak a szoba bejáratánál, karjait összefonja széles mellkasán, és figyeli, ahogy Silarona még mindig pőrén belép a helyiségbe, s ámulva néz körül.
Amikor visszalép a nő, a háta mögé lép, s úgy öleli át, hogy két karja a lány hasán találkozzon. Magához húzza, majd mély hangján megszólal.*
- Ezt még senki nem láthatta előtted.
*Ha Silarona nem bontakozik ki az ölelésből, a nyaka tövét csókolja meg, majd még jobban magához szorítja a lányt. Nem akarja kimondani, még nem, hogy mennyire fontossá is vált neki a nő.
A pillanatot élvezi, hogy vele lehet.*
- Van kedved egy reggeli repüléshez odakint?
*Botor kérdés, hiszen sárkányokról van szó, de mégis felteszi, hiszen így is nagyon jó, nem tudja, hogy a vörös sárkány hogyan akarja tölteni a napot.*

//Nőies dobásnak tűnik, de jól száll, és meg is fogja, majd jól megemeli, kicsit meg is perdül a levegőben, ahogy eldobja. Basketball

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-16, 1:55 pm

*Hátralép, vissza Kainhoz, miközben még mindig a lebegő varázstárgyakat nézi.
Az jár a fejében, hogy mennyi idő kellhetett ehhez, hogy ezt a gyűjteményt összeállítsa. Mennyit kutathatott a különböző tárgyak után, már csak ahhoz is, hogy megtudja, melyik varázstárgynak milyen tulajdonságai vannak. És a beszerzés még csak ez után jön...
Érzi a hasára fonódó karokat, és boldogan simul a férfihoz. A máguséhoz képest törékenynek tűnő ujjaival körbefonja Namelyr kezét. Nem fázik, de élvezi, ahogy a bőrük melegen összeér.
A szavakra halványan elmosolyodik.*
- Köszönöm.
*Ismétli megint. Ebben az egy szóban benne van az összes hála, amit az együtt töltött időért érez, és az is, hogy mennyire fontos neki minden pillanat.
A kérdésre hátrafordul. Mosolyogva szólal meg.*
- Mindenképp.
*Aztán ő is átöleli, most már szemben állva vele, és megcsókolja.
Amikor véget ér a csók, kibontakozik az ölelésből, de megint megfogja Kain kezét.
Csak kicsit később jut eszébe a költözés. És a varázstárgyak... Vajon hogy akarja az arany sárkány elvinni őket? Anélkül, hogy bármelyik megsérülne, vagy működésbe lépne? Biztos, hogy nem véletlenül van némelyik pajzzsal védve, vagy üvegbúra alatt. Annyit fordulni, hogy külön elszállíthassa őket, pár darabonként... Az pedig nem kis feladat.*

// Jó a dobás, de elkapja, és már üti is vissza, csak kicsit furán, és nem lesz túl jó //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-16, 8:51 pm

*Silarona hátrafordul és jelzi is neki, hogy vele tartana. De ezzel nem indulnak ám még ki, az elf megöleli a mágust és meg is csókolja.
Kain behunyja szemét, s élvezi a csókot, s azt az élményt, amely immár második napja tart szakadatlanul.
Igen, ez az érzés, mely a tegnapi napot követi ma is, kicsit talán euforikus, az a pillanat, amikor minden valahogy könnyebbnek, súlytalanabbnak tűnik. Mintha az ember, a sárkány arasznyival a föld felett járna.
Persze ez az ég ragadozóinál cseppet sem lenne meglepő, ha szárnyra kelnének, de kétlábú alakban is ugyanezt érzi.
Nevezhető talán boldogságnak is, de Kain azt olyan régen érezte már, hogy talán el is felejtette, milyen.
Mostanáig.
Amikor a csók véget ér, Kain simít még egyet a lány arcán, azután kivezeti a varázstárgyak rejtekéből, hogy az előbbi mozdulatsor tökéletes tükrével lezárja ismét a biztonsági zárat. Hasznát vette ennek már egyszer, amikor egy bizonyos toll próbálta kioltani az életét.
Most azonban a korábban elhagyott ruhák felé veszi az irányt, hiszen ha repülés után netalán máshol kellene landolni, mint itt, pucéran mégsem épp illő az ösvényen sétálni.
Nem mintha ez egy sárkányt zavarna, de ha nem sárkányformájuk, hát ez keltene felháborodást az esetleges arra tévedők között.
Ha Silarona is öltözködik, a sárkány úgy veszi saját ruhadarabjait, hogy közben szemét le sem veszi a nő alakjáról.
Hiába kétlábú, ő még így is a sárkányt látja benne, s népének csodálatos képességét, mellyel egykori ellenségei arcát képes magára ölteni.
Ha elkészültek, és Silarona még nem közelít a kijárathoz, akkor ő megy elé, hogy derekát átölelve vezesse ki a fényre, ha viszont már mellé ér, amikor végeztek, akkor csak haját köti lófarokba, mely így is lelóg válla alá, s csak utána hagyják el a barlang illúzióval rejtett bejáratát némi hunyorgással.
Ha a lány nem szól hozzá, ő sem beszél, de a hang, mely inkább egy búgó morrantás, s olyan mélyről érkező sárkány hang, melyet szintén ritkán használ, hiszen kedveskedésre való, az jelzi Silarona számára, hogy ideje felszállni.
Ha a vörös sárkány megelőzi, akkor követi, de ha nem, maga veszi fel alakját, hogy aztán a levegőbe emelkedjen.*

//Némi ügyetlenkedés...majdnem a földre esik a labda, de még időben csúszik be, s amúgy röplabdásan emeli vissza a labdát két kézzel cheers

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-17, 3:27 am

*Kézenfogva lépnek ki a varázstárgyak közül, hogy aztán Kain egy másik mozdulattal lezárja a beugrót. Ha Silarona odafigyel, talán feltűnik neki, hogy a mozdulat tökéletes tükre az előbbinek, de az elf nem a megjelenő pajzsra, vagy a gyakorlattól sima mozdulatra figyel. Kain arcát nézi, miközben az jár a fejében, hogy milyen az arany sárkány.
Amikor megismerte - pár napja, hiszen a több mint hétszáz éves emlékeket most nem tudta idesorolni -, Namelyr titkolózó, és legfőképp gyanakvó volt, annyira, hogy egy rossz mozdulatra képes lett volna megölni a nőt.
Most pedig... Most egymás kezét fogják, és egy olyan napon vannak túl, amit a vörös sárkány talán semmiért nem adna fel.
Lassan sétál oda a ruháihoz, először a szalma mellett hagyott kupachoz. Gyorsan, könnyedén kapja fel a ruhákat, hogy aztán az asztalhoz lépdeljen, ami mellett a felsőjét hagyták. Ahogy felegyenesedik, már a ruhadarabbal a kezében, tengerkék pillantása Kain sötét tekintetével találkozik.
Elmosolyodik. A ruházata utolsó részét is gyorsan felveszi, szinte egy pillanatban végezve a "mágussal".
Elindul a barlang szája felé, majd megáll a férfi mellett, megvárva, amíg felköti a haját.
Őt most nem igazán érdeklik saját barna fürtjei, egy egyszerű mozdulattal tűri füle mögé a legelső tincseket, megakadályozva, hogy a szemébe hulljanak. Ennyi most elég.
Kint már világos van, a nap kilépett a fák takarásából. A hirtelen fény elsőre félig elvakítja a vörös sárkányt, aki reflexből húzza szűkebbre tengerkék szemeit.
Nem szólal meg, és a másik felől érkező hangra, amit csak ők, sárkányok érthetnek, újra elönti a boldogság. Lendületesen lép arrébb pár hosszú lépést, helyet hagyva mindkettűjük valódi, hatalmas sárkány alakjának.
Egy villanás csak, hogy eltűnjön a vékony nő, és a helyén megjelenjen a vörös sárkány. Csak ekkor viszonozza a morranó hangot, végig az arany sárkányt követve a tekintetével.
Ő is a levegőbe emelkedik, lendületesen szállva felfelé, hogy aztán visszakanyarodva rögtön Kainhoz repüljön, és egy kanyarral körberepülje a napon megcsillanó sárkányt.*

// Az eddigi ügyetlenkedések ellenére most könnyedén elkapja a szép dobást, hogy aztán ugyanilyen könnyedén is dobja el //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-17, 9:21 am

*Silarona lendületesen oldalt lépked, hogy helyet hagyjon az arany sárkánynak. Legalább ekkor is figyelheti még könnyed lépteit és karcsú alakját, mielőtt ismét megcsodálhatná a vörös sárkány valódi formáit.
Gondolatban még visszatér a mosolyhoz, amelyet akkor kapott, amikor a nő még csak öltözködött. Igen jó érzés volt és most is az, amikor felveszi arany alakját.
Ekkor hallja a morranó választ és ez olyan örömmel tölti el, hogy a szokásosnál is nagyobb erővel löki el magát a földről, kisebb szélvihart kavarva lent, a talaj közelében. A nap melengeti bőrét, pikkelyeit a levegőben, a hűvös reggeli szellő pedig ugyanolyan jól esik neki.
Kain csak ekkor gondol egyet, s mintha csak ünneplőbe öltözne, arany pikkelyei megújulnak, a karcolások, forradások, régi sebesülések nyomai el is tűnnek hatalmas testéről.
Így is lehet, tudja ő, csak némi mágia szükséges hozzá.
Nem sokáig hagyja magán ezt a kis trükköt, úgy van vele mindig, hogy hadd lássák csak sebeit, hadd tudják, hogy nem nyeretlen kétévessel van dolguk, azok, akik ellenségként tekintenek rá.
Amikor Silarona körberepüli, biztosan láthatja ezt a változást, ahogy azt is, hogy Kain követi tekintetével, s mikor a kört befejezi, szinte könnyed, akrobatikusnak tűnő mozdulattal repül hozzá közel, éspedig úgy, hogy a vörös sárkány hasa felől, Silaronával szemben helyezkedjen el röptében, vele párhuzamosan repülve.
Nem olyan könnyű művelet, de jóval több, mint hét évszázada repül már, volt ideje tökéletesen megtanulni, hogyan is használja testét a levegőben.
Sebei még nem gyógyultak meg teljesen, de egyenlőre bírják az erőltetést.
Mancsait, lábait előrenyújtja, s ha Silarona engedi, össze is kulcsoldónak a vörös sárkányéival.
Kettős ívű szarvakkal díszített fejét közel nyújtja, és ha engedi a vörös sárkány, odadörzsöli az ő nyakához, fejéhez. Újabb mély, de dallamos hang hallatszik.
Ha Silarona nem engedi valamelyiket, akkor eltávolodik kissé tőle, és felveszi eredeti repülési pozícióját.
E pillanatban eszébe nem jut az, mi vár rá, hogy el kell majd válniuk, hogy el kell vinnie az összes holmiját a kiszemelt barlangba, távol innen.
Az jut eszébe, hogy ha a történelem másképp alakul, ha más sorsot írnak meg neki, akkor talán nem kell ezekre a pillanatokra hétszáz évet várni.
De túl sok a ha, ami történt megtörtént és talán így kellett lennie, hogy most átélhessék e pillanatokat.
Már nem jut eszébe, hogy gyanúsítania kellene bármivel is Silaronát, annyira odaadó volt, hogy paranoid énje biztosan észrevette volna, ha nem szívből van vele.
Inkább lát benne rokonlelket, aki szintén sebeket szerzett a háború miatt, s kisiklott emiatt élete.
Egy társat, aki meg akarja érteni őt, s ez olyan nagy szó, és az elmúlt nap olyan melengető érzésekkel tölti el még mindig, hogy eszébe sincs már a gyilkost keresni benne.
Most is azon van, hogy kitolja az elválás idejét minél későbbre, hogy élvezhesse még Silarona társaságát.*

//Fogja, már fogja a labdát. Pattint vele egyet, aztán izomból megküldi vissza. Cool

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-18, 1:59 am

*Könnyeden mozogva repüli körbe Kaint, a napon megcsillanó aranyszín pikkelyeket nézve.
Gyönyörű... A kétlábúak között nagyon kevesek vannak, akik meglátják az ég ragadozóiban a szépséget. A sárkányok pedig máshogy látják szépnek egymást, hiszen számukra ott van az egyéniség is a külső mögött.
De a sárkányok igazán szépek, még ha ezt kevesen is látják meg. Azok a kétlábúak, akik nem félik, és nem gyűlölik a sárkányokat, és azok a sárkányok, akik sosem, vagy életük jelentős, meghatározó részében nem a fajtársaikkal éltek, leginkább talán csak ők látják meg a színes bestiákban a természetes szépséget, amely mindegyikükben ott van.
A könnyed, akrobatikus mozdulatokról is csak ez az egy szó jut eszébe.
Ahogy mancsaik összekulcsolódnak, megint eltölti a boldogság. Az együtt töltött időért, és azért, mert az arany sárkány most az övé, még ha csak egy kicsit is, még ha nemsokára el kell is válniuk. De addig vele lehet, addig bármikor megfoghatja a mancsát vagy kezét, bármikor végignézhet rajta.
Ez a boldog érzés csak erősödik, átjárva minden porcikáját, ahogy Kain hozzádörzsöli aranyszín fejét az ő fejéhez, nyakához. Viszonozza a mozdulatot, és a kedveskedő hangot is, melyet talán soha nem hallatott. Nem volt kinek, nem volt, aki ennyire közel állt volna hozzá.
Próbálkoztak sokan, de mind kétlábúak, és mind nagyot koppant. Nem tudhatták, hogy mi is van valójában az elf álcája mögött.
Sárkányok pedig... Az óta a tengerparti nap óta, amikor magához tért a homokban, alig találkozott fajtársával.
A hang inkább ösztönös, vagy talán az érzéssel jön.
Csak lassan húzódik el, nem akarva kimozdulni a pillanatból. Ha teheti, Kain mancsat még nem ereszti, hagyja, úgy, összekulcsolódva.
Kicsit később, ha elengedik egymást, Kain mellett fordul lefelé, hogy aztán zuhanórepülésben induljon a föld felé. De szinte rögtön le is fékez, a szárnyait kitárva, hogy tengerkék szemeivel az arany sárkányt keresse.
Ha Kain is elindult, ő is utána ered, ha még feljebb maradt, visszafordul, és gyorsan, lenületesen repül vissza hozzá*

// Jól érkezik az erős dobás, és a következő pillanatban már vissza is dobta //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-18, 9:13 am

*Silarona összekapaszkodik fele és úgy repülnek egy ideig.
Kaint boldogsággal töltik el ezek a pillanatok is. Azt kívánja, bárcsak sosem érnének véget.
Ismét csak felmerül benne Roober, Ritalea, és úgy összességében az istenek szerepe életének ilyen alakulásában.
Nem örül neki, hogy ezt a sorsot szánták az istenek.
A vörös sárkány viszonozza a gesztust és Namelyr ezt még nagyobb örömmel hallja, s a viszonzott kedveskedés is tovább növeli boldogságát.
Mert igen, mondhatni, most boldog.
Mintha hazatért volna, mintha meglelte volna azt, ami eddig hiányzott az életéből.
Úgy érzi, vele bármilyen nehézségen keresztül verekedné magát. Nincs az a sárkány, nincs az a sors, amit nem vészelne át, ha vele van.
Mindezt persze a két napos ismeretség után.
De ebbe nem is gondol bele. Ahogy abba sem, hogy nem tart ez a boldogság olyan sokáig, hiszen el kell válniuk. S azt sem tudja még, hogyan lesz utána.
Hagyja, hogy elhúzódjon tőle Silarona, de még nem engedi el mancsait.
Hagyja a karmos mancsokat kicsusszanni övéiből, s ahogy Silarona zuhanórepülésbe kezd, nem sokkal később ő is utána ered. Szárnyait szorosan hatalmas teste mellé húzza, hogy ezzel is gyorsítsa a zuhanást, de így sem éri utol a vörös sárkányt. Azonban amikor Silarona lefékez, hogy őt keresse, örömteli kiáltást hallat, majd szintén kitárva a szárnyait, nem messze a vörös sárkánytól már fel is lendül a magasba, majd amikor Silarona utána indul, akkor ő is körberepüli a vöröset. Ezúttal ő csodálja meg az apró pikkelyekkel borított test ruganyos hajlékonyságát, feszes izmait és a páncélt, melyen még így, hogy hasa felől van, megcsillan a nap fénye.
Marad is mellette kicsit, finoman hozzá érinti testét a sárkányhoz, ha engedi, azután oldalirányba tér ki.
Odalent a táj haragoszöld színekbe vált, s az erdő tisztásain az állatok mozognak mélyen.
Ki is szemel aznapi reggelinek egy kisebb kondát, akik odalent dagonyáznak a nedves erdei avaron, de a tisztás felől megközelíthetőek. Silarona láthatja, hogy mi jár az arany sárkány fejében.*
- Mit szólsz egy reggelihez?
*Kérdezi arany szemeit a tengerkék pillantásba merítve.*

//Gyors a válaszdobás és ez meg is lepi kicsit. Némi kapkodás után elkapja és hasonló erővel dobaj vissza, mint előző alkalommal. Laughing

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-18, 10:05 am

*Silaronának nem sok időbe telik, mire megtalálja Kaint. A kiáltás is vezeti a tekintetét, a nem sokkal felette repülő sárkányhoz. Csak pár pillanatig lebeg egy helyben, aprókat mozdulva, hogy fenntartsa hatalmas testét. Közben tekintetével követi az arany sárkányt, ahogy felrepül, könnyedén és gyorsan. Aztán már nemcsak a tekintetével követi, utánarepül, miközben most őfelőle hallatszik az örömrikoltás.
A körberepülést is követik a tengerkék szemek, megint megcsodálva az aranyszín test szépségét.
Ahogy egymáshoz érnek, boldog, kedvekeső morgást hallat, és fejével egy pillanatra megint hozzábújik Kainhoz.
A nap egyre magasabbra halad az égen, felmelegítve a levegőt. Lent, a földön, messze tőlük, az embereknek egyre jobban melege van, miközben kitartóan irtják az erdőt, és művelik a földet.
De a két sárkány körül csak kellemes a levegő, talán csak mert erre kevésbé érzékenyek, mint a kétlábúak, talán csak a magasság miatt. És süvít körülöttük a szél, körbefonva őket, ahogy könnyedén repülnek.
Kain lefelé, az alattuk elterülő erdő felé néz. Silarona is lepillant, és hamarosan meglátja azt, amit talán Kain is figyel. Az egyik tisztás szélénél, már majdnemhogy az erdőben, egy pár fős konda élvezi a nedves avar nyújtotta örömöket.
A kérdés csak megerősíti, hogy jóra gondolt. Felpillant, az aranyszínű szemekbe nézve.*
- Jó ötlet!
*A hangjából kihallatszik a jókedv, az öröm.
Kicsit elmosolyodik, még mindig Kaint nézve, hogy aztán elinduljon lefelé. Ha az arany sárkány mellette halad, csak ránéz. Ha még feljebb maradt, visszanéz rá.
Még nem repül gyorsan, a mozgásában még nem látszik, hogy vadászna.*

//Kapkodás ide vagy oda, a labda jól érkezik, és könnyen kapja el. Aztán már meg is lendíti, oldalról dobva vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-18, 1:35 pm

*A vörös sárkányt nézi, még mindig csodálja mozgását. Lehet valami abban, hogy a kétlábú alak tükrözi a sárkány valódi lényének jellemzőit.
Legalábbis bizonyos szempontból a karcsú elf alak emlékezteti erre a gyönyörű, vörös sárkányra.
Élvezi Silarona közelségét, ahogy kedveskedő morgással hozzábújik.
Nem érdeklik a kétlábúak munkái odalent, neki a szikrázó napsütés csupán kellemes melengető napsugarakban tűnik ki, melyek jól kiegészítik egymást a hideg magaslati levegővel.
Örül a válasznak, és mert érzi, hogy már megéhezett, és mert a táplálékra szüksége van, hogy teljesen rendbe jöjjön, s az út miatt is.
Kain immár hangtalanul tesz egy kis kitérőt, valamivel távolabb Silaronától, hogy legyen kellő tér mindkettőjüknek a vadászatra, de egy mosollyal ő is válaszol a jókedvű válaszra.
Látja a vörös sárkány tekintetét, amint őt keresi, és meg is találja. Az arany és a tengerkék pillantás egy rövid időre összefonódik, majd Kain támadásba lendül.
A vadászat ismét élesebbé teszi ösztöneit, melyek eddig valami kellemes nyugalomban voltak, ahogy maga az arany sárkány is.
Silarona közelsége, azok az érzések, melyeket felébresztett benne, valamiféle kellemes, lebegő állapotban tartották, mintha vattába süllyedt volna, s ez olyan jó, hogy ki sem akart bújni belőle.
A vadászat azonban visszahozza erőszakosabb énjét, arany szemének csillanása már egyenesen a célra szegeződik és reméli, hogy Silarona nem messze tőle van, mert amikor „megérkezik”, akkor nem emeli ki a kondából áldozatát, hanem a földre nyomja mancsával, miközben gyilkos fogsora már át is harapja az állat nyakát, gerincét, légcsövét és a fő ereket is elszakítva vele.
Véres szájjal pillant fel, hogy a szétfutó konda helyett a vörös sárkány alakját kutassa szemével, hogy sikerrel járt-e.*

//Oldalvást, ezúttal meglepő könnyedséggel kapja el a labdát, aztán pedig kezét háta mögé lendítve ellenkező oldala mellett hajítja vissza. Razz

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-23, 12:07 am

*Kain eltávolodik tőle, nagyobb helyet hagyva mindkettőjüknek a vadászathoz. Egy pillanatra belenéznek egymás szemébe, mielőtt mindketten a vadászat szolgálatába állítanák ösztöneiket.
Kain megint gyors, egy pillanatnyi időt sem hagyva áldozatának, hogy akár csak felfogja, mi is Silarona kicsit lemaradva követi. Magában vidáman megállapítja, hogy amíg az arany sárkánnyal van, lemondhat a lassú módszerről. Nem mintha bánná, ennél sokkal többről is lemondana az együtt töltött időért.
Azért is, amit már együtt töltöttek, és azért is, amit remélhetőleg még együtt fognak. Bármilyen rövid is legyen mindkettő.
Pont ebbe nem szeretne belegondolni. Hogy meddig lehetnek még együtt. Mert Kain költözik, még ha kicsit később is. És oda már nem mehet vele. Túl nagy a veszély, hogy megint találkozik Furiával, és a fekete sárkány esetleg kisezdi belőle, amit tud.
De ha elválnak, mi lesz utána? Nyilván, folytatja, amit eddig is csinált. A vándorlást, a félig céltalan keresgélést. Eddig ez volt az élete. De most már nem is tűnt olyan jónak.
Mindegy. Most még egy kicsit az.
A vörös sárkány is gyorsít, miközben a még gyanútlan állatok közül válogat.
Kain előbb landol, Silaronának esélye sem volt beérni, így, hogy később indult.
Az állatok szétszaladnak, menekülve az égből érkező ragadozók elől. Csak azt értik, hogy veszélyben van az életük, mert valami, amit nem érzékeltek és nem tudtak rá felkészülni, lecsapott rájuk a levegőből.
Silarona apró kitérővel csap le az egyik állatra, még inkább megriasztva a többit. Ahogy elkapja, egy mozdulattal rögtön rá is lép a nyakára, kitörve azt. A csont roppanva adja meg magát, időt sem hagyva a pánikra.
Csak ezután néz fel. Kaintól kicsit távolabb landolt, ahogy a megriadt állatok - köztük az, amelyiket ő szemelt ki - minél messzebb próbáltak menekülni az arany veszedelemtől.
Ahogy felemeli a fejét, szinte rögtön Kain pillantásával találkozik a tekintete.*

//Szép labda, és kis késéssel ugyan, de már üti is vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-23, 10:25 am

*Találkozik a pillantásuk, s ez Kainból egy újabb mosolyt csak elő, ezúttal már sárkány pofájára.
Megnyugodva néz az elejtett prédára, így már nem kell aggódnia, hogy a másik sárkány vajon ejtett-e vadat.
Nem gondol abba bele, de könnyen lehet, hogy ha az ő hirtelen érkezése miatt Silarona préda nélkül maradt volna, hát lába elé tette volna a sajátját.
Persze abban is biztos, hogy azt meg a vörös sárkány nem fogadta volna el, ez így helyes, s több, mint valószínű, hogy a vége igazságos osztozkodás lett volna.
Viszont ebben az esetben nem kell effélékkel foglalkoznia.
Az állat teteme gyorsan tűnik el a méretes sárkánygyomorban, és rövid idő múlva már az arany sárkány ismét felpillantva keresi a vörös sárkány tekintetét.
Ha megtalálja, gyengéd morrantást követően sétál közelebb Silaronához.
Ekkora táv miatt nem emelkedik a levegőbe, s a hatalmas test bár talán kissé ormótlannak tűnik, ahogy a maga mögött kígyózó farokkal és teste mellé húzott szárnyakkal, lépeget, mégis van benne valami királyi, valami kecses.
Ha odaér és még Silarona eszik, akkor csak nézi, ahogy fogyasztja a nyers húst.
Amikor végzett, akkor böködi meg kissé és húzódik még közelebb hozzá, hogy aztán közelről is körbejárja a földön a vörös sárkányt.
Gyönyörködik a másikban, ez egyértelműen látszik. Olyan, mintha megpróbálna minden pillanatot kihasználni, hogy örökre magába égesse Silarona képét, illatát, hangját, mindenét.
Tisztában van vele, hogy szét kell válniuk, de a gondolat, hogy a nőstényt többé ne lássa, többé ne érintse, elviselhetetlen ebben a pillanatban.
Az arany szemek összeszűkülnek, és Kain tüdejét egy méretes sóhaj hagyja el. Nem akarja az elválást.
Ha Silarona engedi, összebújik, az arany pikkelyes bőr a vöröshöz ér, s a fej és a nyak könnyed mozdulatokkal végighalad a vörös nyakon egészen a fejig.
Talán tovább is haladhatna, de nem halad, mert Namelyr ebben a pillanatban távol is mozdul Silaronával.
A semmit, a levegőt veszi szemügyre, de arany szemei nem látják, amit keres.
Egy érzés vett erőt rajta, egy hűvös borzongás, s csak egy pillanat műve volt, hogy megértse: baj van!
Amint elég távol jut Silaronától, két hátsó lábára emelkedik, kitárja szárnyait, s csap egyet velük, felkavarva a fű közül a port is.*
- Gees Trap!
*A szó nem múlik el nyomtalanul, valami szürkésen örvénylő jelenik meg éppen kettőjük között, s láthatóan pánikszerűen igyekszik kitörni valamiből. Valamiből, mely csak akkor villan egyet, amikor a kereső szellem hozzáér.
Mert kereső szellemet fogott az arany sárkány.
Silarona is láthatja, amint örvénylő alakja, halotti, szakadt arcot vesz fel, s szembenéz a túloldalon vicsorgó arany sárkánnyal.*

//Nem fogja meg a labdát, megbotlik egy gyökérben, de még kezével beleüt egyet, így a játékszer már száll is, remélhetőleg jó irányba. Shocked

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-24, 1:19 am

*Lassabban végez, mint Kain, aki már odaér hozzá, mire a vörös sárkány felnéz.
Az érintésre megint elönti a melegség, a boldogság. Tengerkék szemeivel követi Kaint, ahogy a sárkány körbejárja. Fejét is utánafordítja, miközben ő is gyönyörködik, a hatalmas, aranyszín sárkányban, észre sem véve, hogy Kain is ugyanezt teszi vele.
A sóhajra odanyújtja fejét, hogy hozzábújjon. Végül csak felé felé fordul, ahogy az arany sárkány hozzáér, és hozzábújik.
Megint magával ragadja a pillanat, elveszik az érzésben, ahogy egymáshoz érnek, és hogy ebben a pillanatban annyira jelenvalónak, annyira örökkévalónak érzi Kaint, és hogy itt van vele.
De mindezt darabokra zúzza, amikor Kain elmozdul, hirtelen, hevesen.
Silarona először az arany sárkányt nézi, próbálva rájönni, mi történt. Mire a tekintetét követve már ő is körülnéz, Kain már felemelkedik, kiejtve a varázsszavakat.
Silarona dühösen vicsorít a megjelenő szellemre.
Ha Kain nem olyan gyors, vagy nem érzi meg a keresőszellemet... A vörös sárkány biztosan nem vette volna észre. Ez a pár nap, a boldogság, és Kain közelsége eltompította a figyelmét, valahogy nem tudott igazán hinni benne, hogy tényleg történhet valami, amíg itt vannak. Az utánába meg nem akart belegondolni...
De ezt megcáfolta a keresőszellem, ami szinte pánikolva, majd egyre inkább dühösen próbált kitörni láthatatlan börtönéből, fel-fel villantva az átlátszó falat.
De hamar rájön, hogy ezzel nem jut ki, és még mindig az arany sárkányt nézve végre nyugton marad.
Az előbbi pánik eléggé lerontotta a szellem hideg arckifelyezését, ahogy gőgösen meredt Kainra. Hideg, megvető hangon szólalt meg.*
- Komolyan gondolod, hogy ez meg tud állítani? Meglepni meg tudtál, elismerem, kevesebbet néztem ki belőled.
*Hátrafordul, talán még megvetőbben mérve végig a dühösen villogó szemű vörös sárkányt. A pillantás, és a mozdulat, ahogy visszafordul, sokat selytető, főleg abból, hogy miért is nézett ki kevesebbet az arany sárkányból.
Silarona egyre dühösebben nézi. Furia jár a fejében, és az, hogy mi lesz, ha a szellem eljut hozzá. Mert ki más küldte volna? Ha nem is ő, biztosan valamelyik sárkány. És akkor csak még egy lépés, hogy az ősi sárkány is megtudjon mindent.
Eközben a szellem csak azért fohászkodott mindenkihez, az isteneken keresztül a gazdájáig, hogy a két sárkány ne jöjjön rá a hazugságra.*

//Meglepően jó ütés a botlás ellenére, jól is érkezik. Felugrik egyet, és könnyen, erősen üt bele a labdába //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-24, 11:36 am

*Silarona reakciója is hasonló dühvel tör a szellemre, mint az övé. Feldúlta az idillt, elhozta közéjük azt, amiről még nem akarta tudomást venni. Még magán érzi a vörös sárkány testének érintését, de most a kereső szellemmel kell foglalkoznia.
Kénytelen tudatosítani magában, hogy eljött az a pillanat, amit nem akart. Nagyon nem.
A kereső szellem rátalált, és ha egy rátalált itt, Norlan határában, nem is olyan messze a barlangjától, akkor mások is rá fognak. Az pedig, hogy pár nap eltéréssel már a második üldöző lel rá, egyáltalán nem jó jel.
Erre szól a vicsor, s ezúttal haragjában dühös üvöltést hallat, melyet visszavernek a környező erdők, s az állatok sietve keresnek menedéket, vagy dermednek meg hallatára.
Ebben a hangban benne van minden haragja, csalódottsága, s ahogy eltűnik a semmiben, már egy igazán dühös arany sárkány mered rá a kereső szellemre.
Az arany fej haragtól villogó szemekkel közelít a falhoz. Horkantva szólal meg.*
- Gyenge próbálkozás volt ez tőled, Gromen! Azt gondoltad, nem veszlek észre, ha ilyen közel merészkedsz? Vagy abban reménykedtél, hogy használod az érintést, hogy a fejem te magad tedd Furia lába elé?
*Az arany sárkány visszaereszkedik négy lábára, s a szellem mögött lévő vörösre néz. Ismeri a kereső szellemet, persze, hogy ismeri.
Furia régi szelleme ez, de eddig biztosan nem őt kerestette vele. Ez azért rossz jel, mert csak kevés árulóról tud, akik még életben voltak és elég jelentősek ahhoz, hogy Furia ezt a szellemet küldje a nyomukba. Ha most itt van, megint eggyel kevesebben maradtak.*
- Húzódj hátrébb!
*Bár a szellemhez szóló és a Silaronához intézett hang között ég s föld a különbség, míg haragtól és a megvetéstől duzzadt előbbi, utóbbi gyengéd, de határozott.
Amire készül, nem akarja, hogy kárt tegyen Silaronában. Azt nem bocsájtaná meg magának.*
- Azt gondoltad, hogy elbánhatsz velem, Gromen? Hát ezt elnézted! Találkozunk Dremernél!
*Nem törődik a szellem véleményével, felőle könyöröghet, vagy átkozódhat is, de halnia kell. Ebben Kain nem ismer kegyelmet, s könyörületet. Ha nem így tenne, már nem csak magát veszélyeztetné, hanem a szívének máris oly kedves vörös sárkányt is.*
- Breek hierdie siel, verpletter die gees!Stuur Dremer, om nie weer terug!
*A szavak mint megannyi csapás záporoznak a bezárt szellem felé. Fények villannak, Gromen pedig meg-megrándul hatásukra, mintha szét akarna szakadni.*

//Mire visszanyeri az egyensúlyát, már jön is a következő labda, de ezt most ő is könnyedén üti vissza. Sebesen száll Smile

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-25, 12:53 pm

*A dühös üvöltés elnyomja a keresőszellem hideg hangját.
A szellem nem is szólal meg újra, főleg, hogy nem úgy tűnik, mintha Kain kicsit is hinne neki. Láthatóan felismerte, és nagyon jól tudja, hogy mit kezdjen vele. A keresőt most belülről önti el a hideg, ahogy a dühös arany sárkányra néz. Nem is hitte, hogy még érezhet ilyet, de a tudat, hogy már nincs sok ideje a megsemmisülésig, mégis előhozta belőle.
Régóta volt már halott, már nem is emlékezett ezekre az emberi érzésekre. Mióta Furiát szolgálta, nem létezett számára más, mint a feladata, amit mindig sikerrel hajtott végre, még ha sok idő alatt is.
Most viszont...
Az első mondat csak megerősítette, hogy az keresett arany sárkány felismerte. A kérdésekre nem is válaszolt. A szavakból áradó düh tette szinte bizonyossá számára, hogy most mindennek vége.
Silarona még mindig dühösen vicsorogva nézte a szellemet. Tényleg Furia küldte. Már a vörös sárkány is összefutott egy-két szellemmel, és egy időre ártalmatlanította is őket, de addig sosem jutott, hogy megsemmisítsen egyet. Nem volt rá szüksége.
Most viszont szívesen megtette volna.
De úgy tűnik, Kain megteszi helyette. Az elhangzó szavakról félre sem lehetett volna érteni, hogy kinek szólnak. Ebben a mondatból hiányzott a düh és a megvetés, ami a szellem felé irányult.
Silarona hátrébb lép, helyet hagyva, bármit is akar csinálni Kain.
Ha más szólt volna rá ezekkel a szavakkal, biztosan nem teszi meg szó nélkül. De Kainnak megtette, kérdés nélkül, ahogy ennél sokkal többet is megtett volna.
A keserőszellem dühösen vágott vissza. Már tudta, hogy mindegy, mit mond.*
- Igen, azt gondoltam! És meg is tettem volna, ha nem becsüllek le.
De azért nem hibáztathatsz. Láthatóan volt rá okom! - *a hangjából most sütött a megvetés. Még folytatta is, kifejtve véleményét mindkét sárkányról, nem zavatratva magát a miatt, hogy esetleg nem figyelnek rá.
Ez a zavartalanság egészen addig tartott, amíg el nem hangzottak az első varázsszavak. Gromen halála óta nem érzett, a fizikai dolgok egyszerűen átmentek rajta, csak haloványan érezte jelenlétüket. És most, sok száz év óta először megint érzett, igazából. A fájdalom, ami belémart minden szónál, elviselhetetlennek tűnt. Mintha láthatatlan karmok akaszkodnának bele, próbálnák széttépni.
A szellem nem roskadt össze, ahogy egy halandó tette volna. Csak lebegett, pár centire a talajtól, mozdulatlanul, de egyre halványulva. Közben a fájdalom tovább marcangolta, és egyre közelebb került ahhoz, hogy újra meghaljon, ezúttal már végleg eltűnve erről a földről.
Ahogy elhangzik az utolsó szó is - terug - már csak egy árny, szinte észrevhetetlen. De nem tűnik el.
Helyette újra megszólal. A hangja halk, mintha egy fal túloldaláról beszélne.*
- Engem nem lehet ilyen könnyen elpusztítani. Engem az Ő hatalma véd, és ezen a világon tart, hogy elvégezhessem a feladatom. Fogva tarthatsz, de ne várd, hogy bármit is megoldasz vele. Hamarosan úgyis véged.
*Indulatosan beszél, teljesen biztosan abban, hogy igaza van. De a szavakkal is egyre halványul, és ahogy elhallgatott, már az élesebb sárkány szemek is csak épphogy megláthatják.*

// Nem kell sokat várnia a visszalabdára, és oldalról csapva bele üti vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-25, 9:03 pm

*Az arany sárkány örömmel lája, hogy a vörös eleget tesz a kérésnek. Habár inkább utasításnak hangzott, de ezúttal büszkeségét félretéve hátrál.
A szellem szavai meg sem érintik, pedig ha hagyná, a harag és a düh elsodorná az a törékeny kis hidat, melyet a benne kavargó érzések felett az odafigyelés jelent, s melyet még a Silaronával átélt két nap is támogat. Sőt leginkább emiatt igyekszik oly nagyon.
Tudja, hogy a varázslat milyen hatással van a szellemre, bár sok keresőt még ő sem pusztított el.
Ezt azonban Anzartól tanulta, hiszen az öreg feketének is voltak, de a kétlábúak is küldtek ellene ilyeneket, tudta, hogyan bánjon el velük.
Ezt tanulta el Kain is.
Valójában a koncentrációt nem is hagyja megtörni azáltal, amiket Gromen mondott. Nagyon is jól tudja, hogy ezeknek egy céljuk van, hogy hiba csússzon a varázslatba.
Azonban valahogy mégis hiba csúszik, mert a végére a kereső nem tűnik el úgy, ahogy kellene neki.
Kain ezúttal hagyja, hogy haragja magával ragadja, de csak annyira, hogy azért a csapdát, amibe zárta Groment, ne zúzza szét dühében.
Így az elhalványult szellem még mindig ott van.
Kain ezúttal közelebb hajol, s sziszegve folytatja.*
- Azt hiszed, attól, hogy egy ősi sárkány hatalma véd megmenekülsz? Vajon én kitől tanultam ezt az átkot?
*A hatalmas arany fej mellett szinte eltörpül a kereső szellem apró alakja, pedig normális esetben egy kétlábúhoz lenne mérhető, hiszen valaha az is volt.*
- Azt a véget, nem te fogod elhozni, Gromen! Te már a múlté vagy!
*Évszázadok alatt összegyűlt harag bújik meg szavai mögött, Silarona ezt a hangnemet még nem hallhatta Kaintól. Előtte biztosan nem jutott ilyen állapotba.*
- Breek hierdie siel, verpletter die gees! Stuur Dremer, om nie weer terug! MOET JY NIE TERUG TE GAAN!
*Az arany sárkány aranyszínben pompázó szemei mintha az utolsó szavaknál feketén csillannának, de a szemlélő nem tudhatja, vajon tényleg így van-e.
Minden esetre ezúttal a koncentrációt már nem hagyja megzavarni semmi által. Az utolsó szavaknál egészen közel van már feje, s a hangot, melyet a végén kiejt, még erősebben megnyomja, mély hangjában beleremegnek a környező fák.
Ha Gromen végül mégis eltűnik, Silaronára már biztosan csak az arany szemek néznek. Kavarog bennük a fájdalom, a harag, és valami más, valami édes, melynek eddig is láthatta már nyomait a vörös sárkány Kain szemében, de most először annyira egyértelműen.*
- Menjünk vissza a barlanghoz! Bocsáss meg…!
*A hang az előbbi érzelemkitörést követően egészen csendes, gyengéd, de van benne abból a fáradtságból is, ami nem fizikai, hanem sokkal inkább lelki belefáradást érzékeltet.
Valakiét, aki már túl sokat élt, túl sokat tett, ez esetben menekült, s most újra azt kell tennie.*

//Az oldalról csapott labda lassú reagálása miatt oldalát éri, egy pillanatra össze is rándul a váratlan fájdalomra, de még mielőtt leesne, lábbal rúg bele a levegőben és száll is vissza! Suspect

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-26, 3:09 am

*Ahogy Kain közelebb hajol a szellemhez, nem lehet eldönteni, hogy csak az arany sárkány dühe miatt látszik-e így, vagy a varázslat miatt tényleg összébb zsugorodott Furia keresőszelleme.
Harag van Kain hangjában, olyan harag, ami nem szólhat egyetlen lény ellen.
Silarona a barlangban egyszer már meglátta Kain szemében a hétszáz év alatt felgyűlt érzésteket, de akkor a bánatot. Az megrendítette, és nem abban a pillanatban nem tudta, hogy el tudja-e viselni.
Ez a harag... Ez rémisztő. Egy kicsit akkor is, ha nem neki szól, és talán csak azért nem veszi észre, mert ő is olyan dühös a szellemre.
Ha valaki rá nézne így, ilyen haragtól izzóan, félne tőle, talán jobban, mint bármi mástól, még ha sosem vallaná be, vagy mutatná ki. Mert a haláltól nem fél, sosem félt tőle igazán. Mindig tudta, hogy egyszer meghal, és nem érdekelte, hogy mikor.
De egy ilyen harag - azt valami táplálja, arról nem is beszélve, hogy mire képes, akibe ennyi düh gyűlt.
A megismételt szavakra újra belecsap a fájdalom Gromen halovány testébe. Már a harmadik mondat első szava elsötétíti a szellem tudatát, mintha elájulna. Már csak a hirtelen fájdalmat érezi, aztán semmi.
Ahogy az utolsó szó is eltűnik a táj csöndjében, a füstszerű alak is szertefoszlik, végleg itthagyva a halandó világot.
A még mindig a háttérbe húzódó vörös sárkány nem a szellemet nézi. Silarona Kaint figyeli, és a düh mellett már ott van a szomorúság is. Mert miért kellett ez? Az arany sárkány miért nem lehet egy kicsit békében, miért nem teheti egy kicsit azt, amit akar? Folyton üldözni kell, egy percnyi nyugtot sem hagyva neki.
Látja a fekete villanást is az arany szemekben, de nem tudja eldönteni, hogy ez az ő érzései miatt van-e, vagy valóságos.
Ahogy Kain ránéz, már az arany szemek látszanak, nem árulva el, hogy az előző villanás tényleg ott volt-e.
De Silaronát most ez nem tudja foglalkoztatni. Csak maga az arany sárkány érdekli, és hogy eltüntethesse a fájdalmat a számára olyan fontos szempárból.
Közelebb lépdel, elhaladva a keresőszellem üres helye mellett. A gyengéd hangban érezni a belefáradást a több évszázadnyi üldözésbe.
Silarona ezt is el szeretné tűntetni, hogy visszahozhassa legalább az eltűnt boldogság egy ki részét.
Ahogy odaér, ha ő engedi, hozzásimítja fejét, nyakát az arany sárkányhoz, hozzábújva, most ő halad végig Kain nyakán, csak a fejénél állva meg.*
- Nincs miért.
*Halkan mondja, ha lehet, még mindig odabújva.
Ha Kain elhúzódik, vagy felszáll, ő is elrugaszkodik a földtől, hogy aztán a levegőben, ha kell, bevárja az arany sárkányt, és csak utána induljon el vissza, a barlang felé.*

//Magas a rúgott labda, de jól érkezik, és alálépve, kicsit fölfelé ütve küldi vissza, igyekezve, hogy most könnyebben lehessen elkapni //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-26, 10:09 pm

*Gromen végül csak eltűnik. Kain pedig immár újra kettesben marad Silaronával.
Nem látja, hogy a vörös sárkány közeledik, lehajtja a fejét, s a földet bámulja aranyszínű karmai előtt, melyekhez annyi vér tapad már.
Egy pillanatra meglepetésként éri a nyakához érő másik nyak, felkapja fejét, csaknem horkant is egyet, de aztán a feszülő izmok lágyabb tónusba váltanak át, amikor tudatosul benne, hogy ki és miként ért hozzá.
A gyengéd gesztus melegséggel tölti el, de nem tudja kitörölni az eddigieket.
Olyan dolgok vannak benne, melyekkel együtt kell élnie. Mégis, ezek mellett ott a varázsa az elmúlt napoknak, s ezek is ugyanúgy a részét képezik, mint ahogy a szörnyűségek, melyeket elkövetett az elmúlt bő hétszáz év alatt, s azok is, melyeket ellene követtek el, vagy szerettei ellen.
Hagyja, hogyne hagyná odabújni magához Silaronát, hiszen oly jó az. Ez most a mindenséggel felér számára, s ő maga is odabújik, hogy érezze a vörös sárkányt.
Arany szemeit behunyja a nőstény szavaira, orrával pedig beleszagol a vörös sárkány körül lebegő illatokba.
Mélyen emlékezetébe vési őket, olyan mélyen, hogy sose feledje.
Egy érzés már benne van vele kapcsolatban, de nem meri kimondani, nehogy összetörje a varázst, ha Silarona mégsem úgy gondolja, vagy épp azzal, hogy ő kimondja, múljon el valami a csodából.
Inkább csak lassan elhúzódik, arany szemeiben némi bűnbánattal, hiszen így maradt volna az idők végezetéig, de épp az idő az, ami sürgeti.
Feltekint az égre, s büszkén, a soha fel nem adás, a kitartás eleven szobraként felemelkedik a magasba, majd az őt közben megelőző vörös sárkányhoz csatlakozik, s ketten, egymás közvetlen közelében szárnyalva a barlang felé veszik az irányt.
Más ez a repülés, Kain egyszerre sietne is, hogy minél hamarabb viszonylagos biztonságban tudhassa Silaronát és saját magát, de le is maradna, mert kitolná ugyanezt a pillanatot.
Ez a kettősség pedig szinte szétfeszíti az arany sárkány sokat próbált szívét.
Ha út közben a vörös sárkány nem szól hozzá, ő sem teszi, de rendre rápillant, s ha engedi, meg is érinti, akár szárnyával, siklás közben, akár karmai hátoldalával, hogy megsimítsa a másikat, akár pedig orrával, hogy finoman simítva vele. Az arany szemek is sokat pásztázzák a vörös sárkány izmos alakjának művészi mozgását a napsütésben.
A barlang előtt ismét felveszi kétlábú alakját, s ezen már emberi mércével is látszik a feszültség, a szomorúság, de próbál rámosolyogni a vörös sárkányra, ami nem is sikerül a szándéknak megfelelően.
Ha Silarona is felveszi elf alakját, kinyújtja kezét, hogy megfogja vele a nő karcsú ujjait és feloldva az illúziót, bevezesse a barlangba. Közben egy gondolat üti fel a fejét agyában, s ez aprócska reménnyel tölti el.*
- Mutatnék neked valamit…

//Szép az íve, és ha már felülre lett ütve, felülről is érkezik, két kézzel, röplabdás módra üti vissza. Basketball

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-28, 12:55 am

*Ahogy hozzábújik Kainhoz, először csak azt érzi, hogy az arany sárkány megfeszül, és felkapja a fejét, mintha csak valami kellemetlen, vagy idegen érne hozzá. Egy észrevehetetlenül rövid pillanatra a vörös sárkány is megmerevedik. De Kain szinte rögtön ellazul, megnyugodva, és megnyugtatva Silaronát is.
Ahogy Kain lassan elhúzódik - nem maradhatnak itt, bármennyire is nem szeretnének kimozdulni egymás közvetlen közeléből - még egyszer kedvesen megböki, majd a levegőbe emelkedik.
Kicsit megelőzi Kaint, de ahogy feljebb ér, megáll egy pillanatra, hogy az arany sárkány beérhesse.
Együtt repülnek, közel egymáshoz. Ez most más, mint az a repülés, ahogy nemrég még errefelé jöttek. Rájuk telepedett a feszült, komor hangulat, amit a szellem érkezése - és a tudat, hogy ez mit jelent - hozott.
De egymás közelsége nyugtató, hiszen ott a tudat, hogy nincsenek egyedül, hogy valaki van mellettük.
Úgy is repülnek, hogy minél inkább érezzék a másik közelségét, egymást nézve, ha lehet, egymáshoz érve.
De most vissza kell térniük a barlangba, hiába érzi úgy a vörös sárkány, hogy sokáig, nagyon sokáig repülne így, együtt Kainnal.
Nemsokára már a barlang előtt landolnak. Talán itt még biztonságban vannak, és nem találnak rájuk az arany sárkány üldözői.
Kain is, Silarona is felveszi másik, annyival kissebb alakját, de most egyikükön sem látszik az a boldogság, ami elmentükkor sugárzott róluk.
Az elf nő alakját viselő sárkány is közelebb lép a barlanghoz, hogy aztán Kain kezét fogva menjen be.
A szavakra csodálkozva néz fel. A tekintetében kíváncsiság is csillog, de egy szívdobbanásnyi idő alatt úgy dönt, bármi legyen is az, egy percet még ráér.
Kain elé lépve átöleli, ha engedi. Így mondja ki halkan, alig hallhatóan*
- Várj...
*A mágus fekete szemeit keresve néz fel. Most szüksége van erre, hogy átölelhesse a férfit, próbálva megnyugtatni mindkettőjüket.
Ha teheti, megmozdulva megcsókolja Kaint, lágyan, vigasztalóan.
Amikor lassan végetér a csók, vagy ha Kain elhúzódik, Silarona kibontakozik az ölelésből.*
- Megmutatod?
*Ezt is halkan kérdezi, az arany sárkány arcát nézve, miközben a kezét, ha lehet, még mindig nem engedi el.
Rámosolyog Namelyrre. Neki sikerül a mosoly, tele van szomorúsággal, és félelemmel attól, hogy mi lesz. De benne vannak azok az érzelmek is, melyek elöntik, ha Kainra néz.*

// Majdnem kicsúszik a kezei közül a magas labda, de még időben mozdul, először térdével akadályozva meg, hogy leessen, majd alulról ütve küldi vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-28, 9:16 am

*Silarona azonban még nem gondolja sürgősnek azt, amit Kain mutatni akar, sőt elé lép és megöleli.
Kain csak most veszi észre, hogy feszültsége hatására egész teste megfeszült állapotban volt, de ebben az ölelésben szinte felolvad, izmai ellazulnak, úgy zárja karjaiba ő is a lányt.
Nem szól semmit, a „Várj”-ra, csak ölel, és amikor érzi, hogy Silarona a tekintetét keresi, ő is belenéz a lány szemeibe ében tükreivel.
Megenged, sőt kívánja is a lágy csókot, ahogy Silarona vörös ajkaira néz. Elmerül benne, most mintha ez menedéket jelentene a külvilág veszélyei, az életére törő ellenség elől.
Élvezi minden pillanatát az elf ajkai érintésének, az illatának, teste melegének.
Ő nem húzódik el, Gromen már nincs többé, ideje nem volt szólni megbízójának, de ebben a pillanatban még az sem érdekli. Csak Silarona, senki más.
Amikor lassan a csók véget ér és szája elválik a forró ajkaktól, már közel sincs olyan feszült és komor. Ez a nőstény mellette van, egész testével és talán a szívével is. Látja a tekintetében a szomorúságot, a félelmet is, de azt is, hogy mosolyog és mást is.
Szeretné kimondani, amit a kétlábúak oly sokat emlegetnek egymásnak, de ez most nem az a pillanat, pedig a nyelve hegyén van már, épp, hogy ki nem szökik.
Mégis visszafogja a lány kérdése, miközben kibontakoznak az ölelésből.
Fogja a lány kezét, de nem indul semerre, ott, ahol állnak, szabad kezével megsimítja Silarona hosszú, barna haját.*
- Újfent elárulom nevelőapámat, megszegem neki tett eskümet, de nem tudnám elviselni, ha téged is elveszítenélek.
*Suttogja a szavakat, miközben fekete szemei a lányra merednek.*
- Megesküdtem neki, hogy az ősiek varázslatait, amiket láttam, megtanultam, senkinek nem árulom el.
Neked viszont élned kell!
Rejtsd ezt az emléked el szíved, elméd legmélyebb pontjára, oda, ahol még te sem találod meg, csak amikor tényleg szükség lesz rá. Ha valamelyik ősi megpróbálná megtörni a lelked, hogy megszerezze az emlékeid, ne állj ellen neki.
*Kain nyel egy nagyot. Tudja, hogy nagyon fájdalmas a lélektörés, amikor megpróbálják megszerezni az emlékeit egy halandónak, olyannyira, hogy ha mindet megszerzik, meg is hal.*
- Nagyon fog fájni, de várj, hadd merüljön el bennük….aztán, mikor úgy érzed, hogy eljött a pillanat mondd ki e szavakat közvetlenül egymás után: Soler edonen krestelan!
A fény, ami ekkor megjelenik, rövid ideig olyan erős lesz, hogy időt hagy neked, hogy elteleportálj valahová. Biztos helyre.
*A varázsigét lassan, tagoltan mondja, akkora szünetekkel, hogy most ne lépjen működésbe a varázslat. E szavak után, ha Silarona hagyja, újra magához szorítja, éreztetve azt, mennyire félti, mennyire ragaszkodik hozzá az arany sárkány.*

//Szép a labda íve, és ha már úgy érkezik, a levegőben beleöklözve üti vissza. bounce

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-28, 9:42 pm

*Silarona azt várta, hogy Kain elvezeti valahova, még ha nem is tudta, mi lehet az, ami még a barlangban rejtőzik, és nem figyelt fel rá. De nem mozdulnak, csak állnak egyhelyben, egymás kezét fogva.
A szavakra az olyan nehezen odavarázsolt mosoly eltűnik az elf arcáról.
Mi lehet az, amivel újra elárulja Anzart? És megéri-e? Mások szemében ez már nem sokat számít. De Kain, mindannak ellenére, amit tett, nem szegné meg az esküjét.
És most mégis...
Silarona már szólna, hogy ne tegye, hogy nem ér meg ennyit. Ő sosem félt a saját halálától. Ha pedig az arany sárkány miatt hal meg, azért, mert közel került hozzá, akkor sem bája. Az együtt töltött idő fontosabb neki.
"Neked viszont élned kell!" Ez az a mondat, ami beléfagyasztja a szót. Mert lehet, hogy ő elfogadná a halált, ha ez az ár ezért a pár napért, de ha Kain is érzi, amit ő, akkor nem teheti meg vele. Milyen érzés lenne az arany sárkánynak, hogy miatta hal meg? Még ha valójában nem is tehetne róla...
Arról nem is beszélve, hogy ha bármelyik ősi megszerzi az emlékeit, azzal Kaint is bajba sodorná.
A gondolatok egy pillanat alatt viharzanak végig rajta, és ahogy Kain elkezdi a következő mondatot, már újra csak rá figyel.
A döntéstől, hogy nem szakítja félbe, nem lesz nyugodtabb, az arca még mindig feszült, komor. Kezét rásimítja Kain arcára, félig a fekete hajba fúrva az ujjait. Olyan fontos most neki minden érintés... De a szavakra figyel, teljesen arra koncentrálva. Nem akar egyetlen szót sem elszalasztani, ha az arany sárkány megteszi ezt érte, ennyi a legkevesebb.
Amikor Kain pillanatnyi szünet után kimondja, hogy nagyon fog fájni, megszorítja a kezét. Most csak a szavakra figyel, nem is igazán szeretne belegondolni, hogy mit is takar az a "nagyon".
A varázsigét némán, magában ismétli el, lassan, hogy biztosan megjegyezze. Soler... edonen... krestelan.
Ahogy Kain az utolsó szó után magához szorítja, erősen ölel vissza. Benne van a mozdulatban az összes hála, amit ebben a pillanatban érez. Mert nem tud arra gondolni, hogy miért is volt szükség erre. Hogy veszélyben van, mert Kain üldözői ugyanúgy rájuk akadhatnak újra. És ha kiderül, ha a hír eljut Furiához...
Most csak arra tud gondolni, hogy Kain megszegte érte az esküljét. Elmondta azt, amiről ő sem tudhatott volna, és amivel akár Furia karmai közül is kicsúszhat, ha szükség van rá.
A "mágushoz" simul, szorosan ölelve a férfit. Az előbb még arcán pihenő keze lejjebb csúszott, hogy most azzal is magához szorítsa.*
- Köszönöm. - *Halkan mondja, és csak ezt az egy szót. De ebben benne van mindaz, amit talán hosszú mondatokba öntve sem lehetne kifelyezni.
Nem engedi el, ha teheti, még öleli. Érezni akarja maga körül az erős karokat, és ahogy egymáshoz érnek. Csak fejével távolodik kicsit el, hogy még mindig egészen közelről keresse az éjfekete szemeket.*

// Erősen, magasan érkezik a labda, egy lépést hátrálva üti vissza, hátulról beleütve //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-29, 10:29 am

*Silarona visszaölel és Kainban ez valami bizonyosságot formál. Bizonyosságot, hogy nem hiába lett újra áruló, hogy bár csak két napja ismeri a lányt, megérte érte.
Tudja, hogy nem lehet ott Silarona mellette, és még így is félti a lányt az ősiek, vagy bármely más sárkány bosszújától.
Ez a varázslat egy halvány esélyt jelent, hogy megmenekülhessen a biztos haláltól abban az esetben, ha az ősiek azzal próbálkoznak, amire gondol.
Ismeri a fekete gyémántot is, aminél kegyetlenebb eszközt nem sokat ismer és pontosan ezért is igyekszik egy árnyalatnyi esélyt adni Silaronának.
Elmerül az ölelésben, de a féltés nem csökken. Talán sosem fog, amíg él.*
- Nagyon fontos vagy nekem…
*Feleli a köszönömre rekedten, halkan, de mégsem mondja ki azt, ami kikívánkozik belőle.
Pedig magatartása ezt jelzi a vörös sárkány számára. Egyetlen, sokszor elcsépelt szó lenne, de mégis hallgat róla.
Valami buta szokás lehet ez, hogy elhallgatja, pedig neki is könnyebb lenne, de talán egyben még nehezebbé is tenné, hiszen az újabb bizonyosság lehetne az üldözők számára, hogy az arany sárkány ellen a nőstény a legjobb fegyver.
Hosszan tart az ölelés, és amikor Kain a tengerkék szemekre néz, az ébenfekete pillantásból áradnak az érzelmek. Vegyesen az a ki nem mondott, az aggódás, a féltés, a lelkiismeret-furdalás, de a kitartás és a reménykedés is.
Elveszik a pillantásban és ebben a pillanatban, mely talán már az utolsó.
Nem tud ellenállni a vörös ajkaknak, nem izgatja, hogy kétlábú alakról van szó, hogy nem ez az igazi, az érzelmeket így is ki lehet fejezni.
Megcsókolja Silaronát, ha hagyja, és amíg a csók tart, nem gondol semmi másra, csak az elmúlt két napra, csak arra, hogy ez milyen jó, s az ilyen pillanatokért érdemes élni. Érdemes volt feladni magát, eddigi távolságtartását, és óvatosságát.
De egyben veszélyes is, leginkább a vörös sárkány számára.
Amikor véget ér a csók, vagy ha Silarona hamarabb fejezi be, akkor elhúzódik, és ha a lány engedi, lassan elengedi a kezét. Ha nem, tovább élvezi a közelségét.
Nehéz ez, minden érintés, a nőstény közelsége neki is nagyon kell. A felmerülő gondolatok között az is ott van, hogy találkozhatnak-e, és ha igen, akkor vajon hogy oldják meg és hol?
Egyetlen hely jut eszébe, ahol talán szívesen látnák, s az nem más, mint Olassië, az elfek erdő védte városa. Segítsége a város ostromakor Thalion megbecsülését elhozta neki, s talán engedné, hogy egy másik sárkánnyal ott találkozzanak.
Azonban ideje lesz elkezdeni a költözést. Nem kell neki a szekrény, nem kell semmi egyéb. Ami kell, az egyes egyedül a gyűjtemény, valamint az a kevés ruhadarab, ami a szekrényben van.
Utóbbit egy kisebb zsákban is el tudja helyezni, de előbbi komolyabb feladat elé állítja.*

//A hátulról ütést egy darabig csak állva nézi, de a labda már vészesen közel van, így ezúttal hátrébb lép, mellel leveszi, majd lábbal rúgja vissza, mielőtt még leesne Very Happy

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-30, 2:17 am

*Érzelmekkel teli tekintetük összefonódik.
A vörös sárkányt melegséggel töltik el Kain szavai. Nem szólal meg. Mit is mondhatna? Ebben a pillanatban úgy érzi, hogy bármit feláldozna Kainért.
Egy pillanatra a férfihoz simítja arcát is, ami mozdulat mintha most elrejtett sárkány testükhöz tartozna inkább.
De hamar fölnéz, újra a fekete szemekbe pillantva.
Aztán elveszik a csókban, hogy egy kicsit a világ újra leszűküljön kettőjükre. Most csak ők vannak, semmi más, és ott az érzés is, hogy mindig is ott lesznek egymásnak.
Pedig ez mennyire bizonytalan... Hiszen hamarosan Kainnak tényleg költöznie kell, és akkor el kell válniuk. És még ha így is számíthatnának egymásra, biztosan abban, hogy ha kell, a másikuk jön, és segít, ha tud, abban sosem lehetnek biztosak, hogy nem találja meg valamelyiküket Furia, vagy egy másik ősi. Mert egy halandó sárkány elől el lehet menekülni, ha kell, de egy fekete... Még a varázslatok sem biztosíthatnak sokat.
Silarona nem akarja megszakítani a csókot, ha lehetne, minél hosszabbra kinyújtaná ezt a pillanatot. De véget ér ez a csók is, az ölelés is.
Még egy pillanatig fogják egymás kezét, aztán lassan azt is elengedik.
Hiába döntött úgy reggel az arany sárkány, hogy még marad, Gromen megjelenése mindent megváltoztatott. Nem is olyan régen az idegen vörös sárkány talált rá Kainra, nem olyan messze innen. Most pedig a keresőszellem akadt rájuk, itt, alig valamennyire a barlangtól. És habár egyik üldöző sem él már, ez nem jelenti, hogy biztonságban vannak itt.
Vagyis a költözés, és az elválás, még sürgetőbb lett, nem hagyva több időt nekik, bármennyire is szeretnék.
Most jutnak csak újra Silarona eszébe a varázstárgyak. Mi lesz vajon velük? Hogyan fogja átvinni őket?
A vörös sárkány felajánlaná a segítségét, hiszen még ha nincs is oda a rengeteg varázstárgyért, amelyek nagy részéről semmit nem tud, Kainnak ez fontos, és ez valahogy lényegtelenebbé teszi a varázstárgyak okozta veszélyt.
De nem tudhatja meg, hogy hová költözik az arany sárkány, mert jó esélye van, hogy ő még találkozik Furiával. És azzal mindkettőjük veszélybe kerüle. De ha lehet, legalább az egyiküknek ne essen bántódása a találkozás miatt. És a vörös sárkány bármit megtenne azért, hogy ez Kain legyen...
Még mindig a férfit nézi, de most nem csak az ében csillogású szemeket, hanem végigjártatja rajta tekintetét, újra és újra, mintha csak emlékezetébe akarná vésni.*

// Oldalra fordul kicsit, és most ő is rúgva küldi vissza a labdát //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-30, 9:07 am

*Kain mély sóhajjal veszi tudomásul, hogy Silarona végignéz rajta. Ő is vizslatná tekintetével a lányt, de az idő sürgeti. De nem küldi el, még nem. Azon gondolkodik, hogy vajon ha Silarona látja, hogy is vinné el a varázstárgyakat, az mennyire lenne veszélyes.
Végül arra jut, hogy ezek nem menthetik őt meg, ha Furia akár a vörös sárkányon keresztül is rájuk talál. És ha megszerzi a lánytól az emlékeit, amire az arany sárkány gondolni sem mer, akkor már úgyis mindegy lesz. Nem érzi, hogy lenne számára értékesebb a vörös sárkány személyénél e pillanatban.
Ezek miatt nem szól hozzá, s nem is küldi el. Ezek miatt és azért, hogy az utolsó pillanatig, vagy még azutánig is a közelében tudhassa. Nem tudhatja, mikor találkoznak legközelebb, vagy találkoznak-e valaha még. Minden percet ki akar használni, s mélyen a szívébe vésni, hogy emlékeztessék a nőstényre.
Hallgatólagosan engedi, hogy maradjon még, s a sóhaj után nem sokkal még megsimogatja a Silarona arcát erős kezével, aztán elfordul, hogy felnyissa a varázstárgyak rejtekét lezáró erőteret.
A már látott mozdulatsort hajtja ismét végre, majd belép a helyiségbe.
Lázasan kezd keresni a polcokon, a földön elhelyezett csomagok között, amíg végül rá nem akad arra, amit keres.
Ráfúj egyet, hogy a szinte faragvány nélküli, egyszerű fadobozról letisztítsa az idők során rárakódott port.
Ha Silarona eddig még nem jött utána, akkor kinéz rá.
Ha utána lépett, akkor kezét nyújtja, és ha a lány megfogja, akkor magához húzza őt, hogy egészen közel érezze magához.*
- Van egy hely, mely nem közösít ki engem. E város védelmében én is harcoltam nemrég, s vezetője így talán elnézi, ha néha megjelenek ott.
*Kinyitja a dobozt. Nagyon régen használta már e kristályokat, s most fel kell majd idéznie, hogyan is kell.
Öt egyenlő oldalú háromszögre csiszolt zöldesszürke kristály pihen benne, de mielőtt még kivenné őket, visszanéz Silaronára.*
- Voltál már Olassiëban? Ott találkozhatnánk később.
Thalion tartja szavát, s tettem eleget ahhoz, hogy ne gondoljon ellenségnek. Talán ha nevem említed, veled is jól bánnak majd.
*Ránéz a kristályokra, és ha Silarona még hozzá van bújva, akkor finoman kibontakozik, hogy aztán a elsőt letegye a helyiség egyik saroknak nevezhető kiszögellésébe, aztán letegye a másodikat, a harmadikat, majd a negyediket is, végül az ötödiket épp a bejárathoz.
Csak ekkor áll még és néz a vörös sárkányra. Várja a válaszát, miközben ismét kezét nyújtja neki.*

//Hagyja maga előtt lepattanni, addig hátrál, míg ez meg nem történik, majd erősen, lábfejjel küldi vissza. Cool

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-31, 10:02 am

*Az erős kéz simítására most ő sóhajt fel, halkan, alig hallhatóan. Tudja, hogy mennie kéne, de nem tudja rávenni magát, hogy elmozduljon.
Amikor Kain arrébb lép, hogy feloldja a varázstárgyakat elzáró pajzsot, nem lép utána, csak ott áll, és nézi az arany sárkány alakját.
Hamarosan, kis kutakodás után előkerül a majdnemhogy sima felületű, az eltelt időtől poros doboz.
Amikor Kain felnéz, Silarona közelebb lép. Megint eltölti az öröm, ahogy megfogja a "mágus" kezét. De e mellett az öröm mellett most ott van az elválás szomorúsága, a kétség, hogy találkoznak-e még, és a félelem, hogy Kainnak baja esik.
Odasimul hozzá, tudva, hogy talán utoljára.
A szavakra felcsillan a remény, hogy még találkozhatnak, és nem utoljára látják egymást.
Olassiët ismeri, volt ott már többször. Nem sokszor, csak talán ahhoz képest, hogy sok, tapasztaltabb városőr felismeri a sárkányt az álca alatt. De őt elf külseje miatt kevésbé ellenőrizték, és mikor egy őr felisemerte, már többedszerre járt a városban. Az elfek nem látták értelmét kitiltani, hiszen az előtt sem csinált soha semmi galibát, és az után sem.
Ha ott találkozhatnának... De hogyan? Hogyan tudnák megbeszélni, hogy mikor találkoznak? Nem lehet ezt előre megbeszélni, hiszen ki tudja, mi jön közbe. Egyikük sem él kiszámítható életet.
Ezen gondolkodik, miközben nem szívesen bár, de elengedi Kaint, és nézi, ahogy elhelyezi a köveket a kis helység különböző pontjain.
Amikor ránéz, csak akkor szólal meg.*
- Olassiët ismerem, voltam is többször. Annyira már ismernek, hogy beengedjenek, még ha fel is ismerik, hogy nem az vagyok, akinek mutatom magam. Ha ott találkozhatnánk... - *a mondat befelyezetlenül marad, de érződött benne a reménykedés. Beszéd közben Silarona megfogja Kain kezét, és ha teheti, hozzábújik, hogy még egy kicsit érezze maga mellett.*
- Viszont bármi történik is, meg kell ígérned nekem valamit. - *néz fel a mágus arcára* - Ha Furia elkap, és mégsem tudok elmenekülni, ne próbálj meg megmenteni, még ha lehetőséged is van rá. Furia pont annak örülne a legjobban, én pedig nem tudnám megbocsájtani magamnak, ha miattam bajod esik.
*Ez fontos, nagyon fontos. Mert ha tényleg megtörténik, mindannak ellenére, amit megtennének, hogy ne, akkor elég, ha az egyiküket elkapják. És ha Kain el tud menekülni, akkor meg kell tennie, bármibe is kerül ez Silarona számára.*

// A labda pont jó magasságban van, így térddel üt bele, feljebb ütve, majd kézzel küldi vissza //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-08-31, 12:02 pm

*Silarona szavait örömmel hallja. Nem kell hát az elfek városát bemutatni neki, s neki is van bejárása hozzájuk. Azon nem csodálkozik, hogy a vörös sárkányról is tudják igazi valóját, Thalion, s az idősebb tündék, akik a háború végén is harcoltak, szerezhettek ebben gyakorlatot.
Ő is hasonló reménykedéssel viseltetik az elfek városa felé. Ez az egy város, melyben meg tudna kicsit bízni, még ha épp a Sárkány-hegység szomszédságában is van.
Olassië népe a garancia számára és maga a vezér személye, hogy nem adják ki a saját népének.
Silarona további szavai azok, melyekre felfigyel, s úgy hatnak rá, mint Nortelon felhők borította városában Rodelus tőre, mikor a testébe hatolt.
Fáj neki.
Elgondolkodva néz ébenfekete szemeivel Silarona tengerkék tükreibe.*
- Nehezet kérsz tőlem….
*Kezdi halkan.*
- Ha Furia elkap téged, már nem lesz lehetőséged azon gondolkodni, hogy te okoztad a halálomat. Hacsak nem sikerül megmenekülnöd azzal, amit mutattam.
*Láthatóan nehezére esik belegondolni a felvázolt lehetőségekbe. Lehajtja fejét, miközben szemeit is behunyja egy pillanatra.*
- Az, hogy te vagy, és élsz valahol ezen a földön, értelmet ad a napjaimnak, a remény, hogy újra találkozhatunk, előre visz. Ha elkapna, hogy álljam meg, hogy épp téged ne próbáljalak kisegíteni?
*Felemeli fejét, és a mélyfekete pillantás már újra a lányét keresi, ott lobog az elszántság is, nem csak az elválás fájdalma. Kezeivel felrántja felsőruházatát. Silarona már találkozhatott azzal az erős heggel, ami az oldalán húzódik hosszan, most erre mutat Kain, miközben az elfre emeli ében pillantását.*
- Harcoltam már Furiával. Ennyi ideig nem lehet anélkül bujkálni előle, hogy ne találjon meg. Ő egy az ősiek közül. Akkor túléltem, még itt vagyok, de ne kockáztassak érted, ha tudok róla, hogy a foglya vagy? Te meg tudnád állni, hogy ne próbálj segíteni, ha van rá lehetőséged?
*Ez a kérdés is fontos, s emellett Olassië kérdése már a háttérbe is szorul, pedig van elképzelése arról, hogy is lehetne találkozni, összehangolni a mozgásukat.
A kristályok továbbra is ott hevernek, ahova tette őket, arra várva, hogy aktiválja a mágiát, mely hozzájuk kötődik, de az arany sárkány ebben a pillanatban semmi mással nem foglalkozik, csak azokkal a szemekkel, melyekbe a sajátjaival próbál belemerülni, miközben Silarona válaszát várja.*

//Ez már dekázás lassan Very Happy

Fogadja a látványos figura után érkező labdát, felső testét is beleadja a fejesbe, amivel visszaküldi. bounce

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-09-01, 4:39 am

*"Nehezet kérsz tőlem"
Igen, tudta, hogy nehezet kér. Nem akart fájdalmat okozni az arany sárkánynak, és ha nem tartaná ezt annyira fontosnak, nem szólt volna.
Ha teheti, szorosan megöleli Kaint, hogy éreztesse, mennyire fontos neki, és hogy csak ezért mondta. És hogy érezze karjai között az arany sárkányt, miközben az éjfekete szemekbe néz, a tekintetében azzal a fájdalommal, amit a téma benne is felhozott, és azzal, ami Kain elvesztésének a lehetőségére is elöntötte.
A következő szavak után majdnem megszólal, hogy mindegy, hogy tudna-e gondolkodni azon, hogy ő okozta a halálát. A lényeg csak annyi, hogy élhessen, hogy ha kell, akkor Silrona azzal a tudattal távozhasson, hogy Kain él, és élni is fog.
De mégis magában tartja a szavakat, némán nézve a férfi komor arcát.
A lehajtott fejjel elhangzó mondatokra nem is tudna mit mondani. Csak megint elönti az érzés, hogy mennyire fontos neki ez a sárkány, és hogy mennyire nem akarja elveszíteni. Hogy mennyit megtenne érte.
Ha teheti, rásimítja egyik kezét a mágus arcára.
Az erős mozdulatra hátrébb húzódik, elengedve az ölelést is. De nem lép hátrébb, ott áll, még egészen közel Kainhoz.
Nem akar belegondolni, hogy milyen súlyos seb hagyhatott ilyen heget maga után.
Magában már tudta, hogy mit mondana, hogy mivel indokolná. De az utolsó kérdés belefagyasztotta a mondatokat.
Erre mit mondhatna? Hogy igen, hagyná, hogy Furia megölje, csak hogy a saját bőrét mentse? Ez nem csak, hogy hazugság lenne, de talán még fájdalmasabb lenne hallani, mint megélni.
Azt pedig nem várhatja el, hogy Kain kevesebbet tegyen, ha szükség van rá, mint ő tenne fordított helyzetben.
Már újra egymásba fonódik a tekintetük, most mindkettő tele érzelmekkel. Silarona egy hosszú pillanatra csak nézi az arany sárkányt, aztán hevesen átöleli, és megcsókolja.
Amikor végetér a csók, vagy ha Kain nem hagyja, megint elhúzódva kicsit keresi a fekete szemeket.*
- Nem tudnám megállni. - *halkan szólal meg* - És tőled sem várhatom, bármennyire is szeretném. Csak...
*Mit is mondhatna? Nem ígértethet meg vele valamit, amit ő maga nem tudna betartani.*
- Csak vigyázz magadra.
*Ha Kain nem szólal meg, egy hosszú pillanatra még néz rá, aztán megint, újra megöleli, szorosan, hogy érezze. Így, az arcára felnézve suttogja halkan.*
- Szeretlek...

// Szépen, magasan jön a labda, és amikor megérkezik, érezni benne a lendületet is. Hátrébblépve fogadja, és lábfejével küldi vissza, jól belerúgva //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-09-01, 7:28 am

*Belenéz Silarona érzelmekkel teli tengerkék szemeibe. Most, ez a pillanat olyan keserédes, tele van egyszerre boldogsággal és boldogtalansággal. Az érzelmek hullámai elöntik az arany sárkányt, s tisztán látszanak éjfekete tekintetében is.
A heves ölelés és a csók ezúttal váratlanul éri, de annyira azért nem elveszett, hogy ne tudja viszonozni. A számára oly fontos személyt öleli és csókolja, ez pedig megér minden pillanatot neki. Nem tud már elfelejteni a csók közben sem mindent, ami az elmúlt percekben került szóba. Ettől olyan kettős, ettől olyan nehéz neki minden és ettől érzi úgy, hogy menten szétszakad.
Amikor véget ér a csók, szólna, de Silarona megelőzi őt.
Azt a választ kapja, amit ő maga is adna erre a kérdésre, s amiért pont nem ígérheti meg a vörös sárkánynak azt, amit kért tőle.
A nőstény úgy tűnik, hasonlóképpen áll hozzá, s ez egyre erősebben köti Kaint is őhozzá.
Még mindig nem szólal meg, az érzelmek uralják most máskor csak a paranoiával átitatott szívét.
Mondaná, hogy vigyázni fog, hogy a vörös sárkány is vigyázzon, kerülje a sárkányok területeit, de nem tilthatja meg neki, s nem is tenné. Sosem kötné magához, és sosem kérné olyasmire, amivel bármiben is korlátozza.
Az ölelésre azonban reagál. Ő is ölel, erős karjai ki tudja, már hanyadjára ölelik a lányt, de ebből sosem elég. Gondosan elraktározza magában e szavakat, ezt az ölelést hogy emlékezzen rájuk később, amikor már nem lesz Vele.
Lenéz a lány arcára, amikor érzi, hogy felnéz rá, és amikor meghallja az elsuttogott szavakat, mintha egy gát szakadna át benne, elönti a boldogság. Ez az a szó, amit soha, senki nem mondott még neki.
Olyan értékes számára ez a pillanat, mint semmi más. Még szorosabban magához öleli Silaronát, s ő is kimondja, ami már annyiszor ott volt a nyelve hegyén, de nem mondta, óvatosságból, félelemből, ki tudja, miféle okokból még? Ebben az ölelésben benne van az egész meggyötört lelkű arany sárkány, benne van az a rengeteg érzelem, amit elfojtott magában, mert sosem volt olyan, akivel megoszthatná őket.*
- Én is szeretlek!
*A világ minden kincséért, Furia kedvéért sem engedné el a lányt, és ha nem bontakozik ki öleléséből, akkor újra megcsókolja azokat a hívogató, vörös ajkakat, s azokon keresztül magát a mögöttük rejlő vörös sárkányt is. Forrón, erősen, mintha most csókolná utoljára.
Örökké emlékezni akar ezekre a pillanatokra, tudja, hogy ezek lesznek számára a legértékesebbek.
Azonban minden jó pillanat véget ér egyszer és ha Silarona nem vet véget neki, ő kénytelen lesz megtenni. Újra előrefurakodnak a gondolatok, azok, amelyeket az elmúlt boldog percek elűztek kicsit.
Lassan bontakozik ki az ölelésből, hiszen tudja, az idő nem nekik dolgozik. Így néz rá a vörös sárkányra.*
- Te is nagyon vigyázz magadra! Többet jelentesz nekem, mint bárki ezen a földön.

//A labda sebesen forogva érkezik, első gondolata megint a fejes, de inkább ő is hátrébb lép, és két tenyerét a csuklónál összeillesztve üti vissza. lol!

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-09-08, 8:23 pm

*A szó csak úgy kibukott belőle. Egy pillanatig sem gondolkodott most rajta, hogy akár megszólal.
De nem bánja. Az az egy szó magába foglalta azt, ami már annyi ideje kavarog benne.
És már csak az is, hogy kimondhatta, boldogsággal töltötte el. Ahogy a szoros ölelés közben még mindig felnéz Kainra, semmi másra nem tud gondolni, mint hogy ő ide tartozik, hogy összetartoznak, hogy most végre jó helyen van.
Az egyetlen mondat, amit válaszként kap, csak tovább erősítí azt az érzést, amit most fogalmazott meg először és méginkább elönti a boldogság, hogy úgy érzi, ennél több érzés már nem fér el a szívében.
Semmiképp ki nem bontakozna az ölelésből, még mindig szorosan Kain köré fonva a karjait.
Visszacsókol, és ebben a csókban érezni lehet mindazt, ami benne kavarog. A félelem és az elválás fájdalma most háttérbe szorul, kis időre megint helyet adva annak, aminek sosem kéne, hogy vége legyen.
A vörös sárkány most nem gondol arra, hogy miért is állnak most itt, hogy el kell válniuk. Nem jut eszébe, a világ megint leszűkült egy hosszú pillanatra kettőjükre.
De ahogy a csóknak vége, neki is előjönnek a borús gondolatai, hiába halasztaná még el újra és újra egy kicsit.
Méginkább eltávolodnak egymástól, kibontakozva az ölelésből, de még mindig egymást figyelve.
A szavakra megint Kainhoz simul. Most nem öleli át, csak szorosan mellé áll, továbbra is az arcát nézve.
Vigyázzon magára... Nem szokott vigyázni magára. Minek? A kétlábúak között kevés volt az olyan helyzet, amiből ne vágta volna ki magát.
De most ott van Furia. Aki még csak nem is az ellensége, hiszen legutóbb békében váltak el. Nem mintha sok esélye lett volna elmenni, ha ellenségnek tekintik egymást.
De Furiának csak rá kell jönnie, hogy kapcsolata van Kainnal, és ennek vége. Nem sok időbe kerülne az ősi sárkánynak Silaronából is üldözöttet csinálni. Mert Kaint elárulni nem fogja, semmi áron.*
- Te is... Te is nekem. Bármit megtennék érted.
*Silarona is tudja, hogy mennie kell. Nem nyújthatják a végtelenségig.
De ehhez rá kéne vennie magát, hogy eltávolodjon Kaintól, hogy elbúcsúzzon tőle, ki tudja, mennyi időre.*
- Hogyan fogunk találkozni? Hogyan oldjuk meg, hogy egy időben legyünk Ollässieben?

// Egy kézzel üt bele, de kicsit elcsúszik a tenyere, bizonytalanná téve, hogy hova is érkezik a labda //

Tárgy: Re: Városhatár 2012-09-08, 9:05 pm

*Szomorkás mosoly fut végig a fehér arcon és az ében szemek találkoznak a tengerkék pillantással. Hát ennyi volna egy szerelem? Egy pillanat és lángra képes lobbanni? Talán csak nem volt sosem alkalmas partner a közelében, talán Ritalea akarta így. Nem tudja, nem is igazán érdekli. Sosem igazodott ki az istenek akaratán, és mindig abban, hitt, hogy ebbe neki is van beleszólása. Hát most beleszól, mert ha rajta múlik, ez a szerelem tovább fog élni.
Amikor a lány újabb szavait hallja, erős ujjait összefűzni Silarona vékony ujjaival, s halkan szólal meg.*
- Igen, az időpont a legérdekesebb. Olassiëbe megyek innen és megbeszélem Thalionnal, hogy biztosítson nekünk helyet a városában.
De azt nekünk kell megbeszélni, hogy mikor legyünk ott.
Nekem úgy két hónap kell, hogy odaérjek.
*Két hosszú hónap, amíg nem látják egymást. Vajon mi minden történhet ennyi idő alatt? Vajon meddig lehet kihúzni egy kapcsolatot, ami két nap alatt született anélkül, hogy a felek újra találkoznának?
Kainnak is hosszú ez az idő, de mivel már tudja, hogy nem repülve fogja megtenni az utat, s lova sincs már neki, így hosszas lesz az utazás a Lanur-hegységbe. Főleg, hogy nem mehet nyílegyenesen, kitérőt kell tennie Olassië felé.
Az idő mégis hosszúnak látszik. Könnyen lehet, hogy északról nagyon ki sem fog mozdulni, hogy időben ott lehessen, bár sárkányként megtehetné.
Megszorítja a lány kezét, s ha engedi, magához húzza.*
- Dremer világában lehet ilyen hosszú az idő, úgy érzem, két hónap sosem fog eltelni, hogy újra lássalak.
Ez maga az örökkévalóság…
*Néz sötét szemekkel, melyekben most ott vibrál a fájdalom. Pokolba a varázstárgyak gyűjteményével, pokolba az összes barlangi holmijával, inkább Silarona társasága az, mely értékes számára.
Eszébe jut egy ötlet, melyet már valaki, talán épp Sou vázolt fel neki.*
- Valaki egyszer azt tanácsolta, hogy hagyjam el Lanuriát. Akkor nemet mondtam, hiszen ez a hazám….
*Még mindig vágyik a vörös sárkány közelségére, ölelésére. Nem akarja elengedni, pedig menni kéne. A varázslat után egyébként is kimerültebb lesz, a zsák pedig már össze van készítve.*

//Nos, a labda, lehetetlen magasságban, úgy deréktájt érkezik, nem is tudja, hogy egyből hogy üsse vissza, végül ügyetlenül felüti, amit aztán magabiztosan üt le, hogy a földön pattanva szálljon vissza. cyclops

//

_________________
"Egy kóbor álmodó.
Ez vagyok én,
messze szálldosó
a mindenség tengerén."

Tárgy: Re: Városhatár 2012-09-10, 8:07 pm

*Két hónap...
Mennyi időnek tűnik majd, míg ez eltelik? A vörös sárkány több mint hétszáz éve vándorolt, szabadon, csak ritkán kötve az időhöz. Sosem érezte igazán, hogy siettetnie kéne az időt. Néha talán, de az a pár alkalom e mellett jelentéktelen. Két hónap.
Visszaszorít és közelebb lép, újra hozzásimulva az arany sárkányhoz. Még egy kicsit érezni akarja az erős kezek érintését és ahogy egymáshoz érnek, érezve a másik minden mozdulatát.
Kain azt mondta ki, amit ő is érzett. Mit fog csinálni két hónapig? Valahova el kell mennie. Ha Ollässiebe menne már most, annak nem sok értelme lenne, csak talán még inkább elnyújtaná az időt.
A Középvidékre azért ment, hogy megtalálja, hogy miért is olyan furcsák az érzései, miért vágyik egyszer erre, egyszer arra, függetlenül az előző pillanattól és attól, hogy egyébként mit szokott érezni. Függetlenül mindentől.
De most ez eltűnt. A Kainnal kapcsolatos érzések töltötték ki egész lényét, ebben a pillanatban nem hagyva helyet semmi másnak.
Előtte az volt a terve, hogy elmegy a Völgybe, ahova maga Furia hívta. De így nem fog oda menni. Még a Sárkány - hegységbe sem akaródzik most mennie, hiába határozott úgy nemrég, hogy évaszázadok után először most odamegy.
Kain fontosabb ennél, hogy esetleg veszélybe sodorja azzal, hogy a sárkányok közé megy. Az arany sárkány most fontosabb neki mindennél.
A következő szavak meglepetésként érik.*
- Elhagyni Lauriát? De hova? Nem biztos, hogy máshol... - *Megakad. Ha Furia ott nem találná meg, akkor...
Sosem gondolt bele, hogy el lehetne hagyni Lanuriát. Tudta, hogy lehet, hogy van rá lehetőség, de annyira temészetes volt neki, hogy Lanuiában él, hogy eszébe sem jutott, hogy számára van más lehetőség, hogy ezt ki kéne használnia.
De ha Kain elmegy, akkor megy vele ő is, bárki bármit mond is. Csak az arany sárkány tudná visszatartani.
Az éjfekete szemekbe nézve folytatja, még ha nem is onnan, ahol megakadt.*
- Gondolod, hogy mégis kéne? Bárhogy döntesz is, veled tartok, ha kell, Lanurián kívülre is.
*Még ha itt, Lanuriában, nem is tarthat teljesen vele, legfeljebb gondolatban. Nem maradhatnak együtt, mert ha Furia esetleg mégis elkapja, nem tudhatja, hogy hol találja Kaint.*

// A labda az ügyetlenkedése ellenére szépen jön vissza. Most egy pillanatra megfogja, majd ő is földön pattintva küldi el. //

» Városhatár