A fenyves

Arthant sorozatosan érték a sokkok. Először egy hang a semmiből megszólította, aztán a semmiből feltűnt előtte egy lány, aki simán átnyúlt a pajzson! Mindezek ellenére illedelmesen köszönt:
-Üdvözletem hölgyem Arthan vagyok. Sajnálom hogy eddig nem mutatkoztam be, de kicsit meglepett. Hallottam már szellemekről de ez az első hogy találkoztam eggyel. Mi járatban van errefelé ha szabad kérdeznem? Talán errefelé kísért?
Majd újra meghúzza borosüvegét, nem is egyszer. Minden meglepetésre egyet iszik.
-Megkínálnám de gondolom képtelen inni....

// Edward

* Kicsit elmosolyodok, miközben Axis arra kér legyek barátságos gazdájával. Nem is igazán az volt szórakoztató, amit kért. Sokkal inkább az ami. Egy bot még sose kért tőlem semmit, nemhogy legyek barátságos vagy próbáljam megkedveltetni magam bárkivel is.
Ezek után még az is átfut a fejemen, legközelebb vajon mivel találkozok. Hiszen egy beszélő alakváltó botot elég nehéz felülmúlni, de attól, hogy jelen pillanatban semmi se jut eszembe, még könnyen megtörténhet.
Miközben ezen gondolkodok, tekintetem továbbra is a kezemben tartott botra mered. Hiába telnek a percek, még mindig nem könnyű megemészteni a dolgot.
Egyszer csak felfigyelek Dylan megmozdulása által keltett hangokra. Tekintetem egyből felé fordul és nézem első mozdulatait. *
~ Végre magához tért. Egy gonddal kevesebb.
* Még alig érek a gondolatom végére, mikor a bot hírtelen kirepül a kezemből és egyenes úton halad gazdája kezébe.
Mire sikerül felfognom, hogy történhetett a dolog, addigra már Dylna elkezdett feltápászkodni.*
- Nem korai még?
* Jegyzem meg igen halkan, inkább csak hangos gondolkodásnak lehetne nevezni azt a hangerőt, amivel előtör belőlem.
Úgy tűnik alaptalan az aggodalmam, hiszen Dylan komolyabb gond nélkül feláll, de az újabb meglepetés csak ekkor ér. Mikor látom, hogy bánik azzal a bottal, mely igen csak nagy szerepet játszott életének megmentésében. Gondolok is rá, hogy le kéne nyugtatni kicsit, de a kíváncsiságom, mely tudni akarta, mi sül ki ebből, sőt talán még valami új információra is sikerül szert tennem tomboló ”barátomat” illetően. Ezért inkább a földön ülve várom a fejleményeket.
Egészen addig tetszik is a kis előadás, míg a vakító fénynek köszönhetően be kell csuknom a szemem. Az igazi meglepetés igazán akkor ér mikor kinyitom. *
~ SÁRKÁNY!!! DE HONNAN ???
* Teszek egy gyors fordulatot a fa túloldala felé, s közben kezemmel rá is markolok kardomra. Bár sterni vársáron sikerült megtudnom, valószínű nem sok hasznát venném ellene. A bömbölő sárkánynak köszönhetően csak még inkább behúzódok a fa takarásába.
Mire a sárkány kezd elhalkulni, lassan nekem is sikerül felfognom a helyzetet, s összeilleszteni a részleteket. Kicsit előrébb is állok, s kardomat is leengedem, de szorításán nem enyhítek.
Arcomról még nem sikerül letörölnöm a döbbenetet, mikor Axis bemutat minket egymásnak. Nem túl sokat fogtam fel a dologból. Annyi elég volt, hogy bemutatott, de inkább még mindig a helyzet okoztat döbbenet hatása alatt vagyok. Hasonló szinten leegyszerűsítve fogom fel Dylan mondatait is, miközben továbbra is a sárkányra meredek.*
- Axis? Axis? Sá … sárkány vagy?
* Először csak halkan mondom, majd már hangosabban ismételem meg. Még mindig nehezen akarom felfogni, hogy az a furcsa bot, melynek furcsaságait már kezdtem megszokni egy sárkány volt. Hírtelen az a gondolat is végigfut rajtam, ez is csak egy alak, amit felvett.*
- De … hogyan … ?
* Hamarosan végre sikerül legyőznöm döbbenetem, sőt nem csak egyszerű döbbenetet, hiszen részben egy világkép dőlt össze benne. Eddig Gyra volt az egyetlen sárkány, vagyis sárkányka, akit sikerült megismernem és nem volt igazán olyan, mint azok a felnőtt sárkány példányok, kiket volt szerencsém, vagy szerencsétlenségem megismerni a sterni incidens alatt.
Most pedig itt áll előttem egy másik példány, aki eddig egyáltalán nem úgy viselkedett, mint egy sárkány, vagy legalábbis az általam eddig megismert sárkányok.
Végül elérkezik az az idő is, mikor eszembe jut, valamiről megfeledkeztem.*
- Ja … ööö … hmm …
* Kezdek habogni Edward felé fordulva, hiszen még gyorsan össze kell rakni, mit is mondott néhány perccel ezelőtt. Végül azért sikerül.*
- Gondolom, Axistól nem szabadulnál meg.
* Kezdem kicsit szórakozottan, s ennek megfelelően széles mosollyal. Majd még mielőtt Dylan bármit is válaszolhatna folytatom.*
– Igazat megvallva, nagyjából mindenem megvan, viszont egy útitársat mindig örömmel fogadok.


// sry a késésért

*Érdekes látvány volt nézni Edward arcát miközben mosolyt erőltet magára. Le se tagadhatta volna, hogy nem őszinte. Azonban a folytatás meghozta az eredményt, bár ezt nem szántam annyira viccnek, de ha így sikerült, hát így sikerült.
Idő közben én is újra elmosolyodok. Ezzel az ábrázattal hallgatom Edward felsorolását, miről mondtam le, vagyis szerinte miről mondtam le.
Már készültem félbeszakítani, hogy az én szemszögemből is megvilágítsam számára a helyzetet, mikor, hírtelen vért köhög.*
- Hogy az a … !!
~ Csak jó volt a megérzésem,~ húzom el a számat ~ korai volt a felkelés. Miért kellett, hogy igazam legyen?
* Meg is indulok az elf felé, némi magamba fojtott szitkozódás közepette, hogy jobban láthassam a helyzetet.
Mikor meglátom, hogy kezdi elveszíteni uralmát teste felett, megnyújtom lépteim.
~ Már csak az hiányzik, hogy mindent elölről kezdhessek.
* Így mire befejezi a mondatát, már odaérek. Némi támasz adni, ha esetleg el akart volna terülni a földön.*
- Jobb lesz, ha visszafekszel a földre, és ha lehet, ez alkalommal ne kellj fel egy darabig!
* Válaszolom, miközben egy mosolyt erőltetek magamra, azonban ellenkezést nem tűrően kezdem Edwardot a föld felé vezetni. *
~ Szerencsére maradt még abból a kencéből, amit Axis csináltatott. Remélem, újra elboldogul a sebbel. Vagy valami újat kell kitalálnia.
* A mozdulat közepette Axis felé fordítom a fejem. *
- Továbbra is azzal borogassuk, vagy van valami jobb ötleted?
* Csak remélhetem, hogy Axis tudja, mit csinál. Bár az is neki köszönhető, hogy még nem patkolt el Edward, hiszen az én gyógyító tudományommal, már valószínű nem lenne olyan probléma, hogy maradjon életben. *


// sry a hosszú elmaradásért, de most már leszek //

//Kain//

*Sötétség mindenfelé.. mintha csak az erdő a lelkemet festette volna meg... Ezért szerettem ezt a helyet, olyan volt, mint én. Végigsimítottam a fák törzsén, halovány tejeskávészínű bőröm nagyon világosnak tűnt a szinte fekete fák törzsén. Persze ha a valódi bőrömet viseltem volna, ezek az ősi kérgek nem szállhattak volna szembe a szinte éjszakából alkotott irhám mélységes sötétségével. Egy apró sóhaj kíséretében lehunytam a szemeim és hagytam, hogy átáramoljon rajtam minden. Vágytam rá, hogy eltűnjön a bánat és a magány. Nem akartam egyedül lenni. Olyan voltam, mint a fa, amin éppen pihentettem a kezem. Itt állt az erdőben, a többiek között, és mégis magányos volt, soha nem fog másik fához éri. Persze azért kicsit más volt a helyzet, hiszen körülöttem nem a testvéreim voltak. Én egyedül voltam egy olyan világban, ahol szörnyetegnek számítottam, sötét kegyetlen gyilkosnak.. talán az is voltam.
Végignéztem az erdőn és megindultam be, egyre mélyebbre a sötétségbe. Körülöttem nyújtóztak az árnyak, mintha hozzám akarnának dörgölőzni. Kinyújtottam a kenyerem, mire egy árnyékcsomó ráugrott és macskaként hozzám dörgölőzött. Több másik követte. Belefúrták magukat a hajamba, végigtáncoltam a vállamon, megcincálták a ruhámat.. én pedig csak szolidan mosolyogtam. A sötétség nem félt tőlem, ő olyan volt, mint én.*
- Jaj drágáim... *suttogtam egészen halkan. Aztán leültem egy kőre, és a kezeimbe temettem az arcom. Nem sírtam, a könnyeim egyszerűen mintha elfogytak volna, de a magány átkozott fogaival mélyen belém mart. Csak ültem ott és a kezeimre bámultam az egyre sűrűsödő homályban. Azokhoz a kecses, most éppen krémszínű kezekhez vér tapadt. e nem is ezekhez a kezekhez, hanem a fekete keselyűkarmokhoz, amik arra születtek, hogy életeket oltsanak ki. De vajon miért? És ha ez a sorsom, miért nem tehetem legalább az enyéimmel, hogy legalább a magány ne kínozzon! Miért dobott el magától az apám és az anyám? Talán nem voltam elég jó nekik?
A kérdések nem hagytak nyugodni, apró dögevőkként lakmároztak haldokló lelkemből. Már nem sokon múlott, hogy átadtam magam nekik. Csak a vállamat cirógató árnyékcsomó tartott vissza furcsa és abszurd módon.*

// A sárkány, a sárkányúr és az ember

* Figyelmesen hallgatom végig, a sárkányúr és a sárkány párbeszédét, majd mikor Edward elkezdi a körívet rajzolni, figyelem ismét rá összpontosul.*
~ Csak nem tud nyugton maradni!
* Közben próbálom kivenni, mégis mit rajzolhat a porba. Közben elmosolyodok.*
~ Van még mit gyakorolnia … Mi akar ez lenni? Majd csak elmondja.
* Miután befejezi a rajzot, rám néz, a tekintetéből sugárzó komolyság lehervasztja mosolyomat és hasonló reakciót vált ki belőlem is.
Első mondatára, mikor a lényre mutat, csak egy bólintással jelzem egyetértésemet, viszont fogalmam sincs, mire akar kilyukadni, hiszen nincs abban az állapotban, hogy nagyobb távolságot megtegyünk, még akkor se, ha cipelem.
Azonban az ezt következő mondatok egyenesen ledöbbentettek.*
- Én … varázsolni … Ez most komoly?
* Az elfnek válaszolnia se kellene, tekintete megteszi ezt helyette. Kicsit hülyének is érzem magam, de hát még senki se kért arra, hogy magamtól mágiát használjak. Még ha elég komoly segítséget kapok, akkor se.
Válaszom nem érkezik egy hamar. *
~Vándorként az ember néha érdekes személyekkel fut össze, s köztük néha felbukkan egy-egy mágiát használó is. Olyankor néha eljátszok a gondolattal, mégis mennyi mindent meg tudna könnyíteni. De ilyenkor mindig eszembe jut egy régi mágusismerős szavai.
~ … A legapróbb hiba is nagyban megváltoztathatja a végeredményt …
~ Már pedig könnyen elkövethetek olyan hibát, amiről fogalmam sincs. Akkor ki tudja, mi lesz a végeredmény? Hol kötünk ki? …
De miért ne éljek a lehetőséggel? Egy elf és egy sárkány fogja figyelni minden mozdulatom, hiszen, ők is szenvedő alanyai lesznek tévedésemnek, ha tévedek. Tehát jobban járnak vele, ha nem engednek tévedni. …
* Miközben saját gondolataimmal vagyok elfoglalva, észre se veszem, mi történt, és mennyi idő telt el alatta.*
- Tegyünk egy próbát!
* Válaszolom ekkorra már magabiztosan.
Kezembe veszem a sárkány mintás botot. Furcsa érzés volt, na nem úgy, mint korábban, sokkal inkább a tudat miatt.*
~ Egy sárkányt tartok a kezeim között.
* Mikor ezt végiggondolom, automatikusan elmosolyodok.*
~ Ha bárki ilyesmit mesélne nekem, minimum hülyének nézném, lehet, én az is vagyok, de ez most nem számít.
* Végül csak a feladatommal törődök és a kör közepére helyezem a bot végét.*
- Így megfelelő? Mit kell még tennem? Ja igen varázsige, gondolom. Mi lenne az?
* Kérdezem Edward felé fordulva.*
- Paglipat ng katawan.
* A kifejezések hallatán, elveszem Axist a kör közepéről, majd válaszom közben elhagyom a kört.*
- Hee??? Na várj előbb egy próba. Paglipi … Ááá. Ki a fene talál ki ilyeneket? Mit is kell mondanom?
* Megvárom míg megismétli.*
~ Nem igaz, még mindig nem értem ...
- Lassabban, ha kérhetem.
* Most már nagyon figyelve minden hangra, menet közben magamban is elismétlem.*
- Pag… li … pat … ng … ka … ta …wan. Igaz?
* A válasz után még elismételtem párszor hangosan, hogy folyékonyan ki tudjam mondani és közbe tudjanak szólni, ha valahol elveszteném a fonalat és rosszul mondanám.
Végül, mikor már csak ez a pár szó jár a fejemben, elég felkészültnek érzem magam, hogy élesben is megpróbáljam. Kicsit idegesen helyezem vissza a botot arra a pontra, ahol korábban már jónak minősült, majd egy nagy levegővétel után lehunyom a szemem és az összpontosítást követően, elmondom a varázsige is.*
-Paglipat ng katawan.
* Érzem, amint változik körülöttem a környezet, de nem akarok másra gondolni csak a varázsige szavaira.*

//Kain//

*Az árnyak egyszer csak ijedten fodrozódva suhannak el a vállamról. Érzem rémült simításukat, amint menekülnek vissza a testvéreikhez. És akkor enyhe szellő simít végig a fekete fák között. Rothadás, halál és valami más ismerős illatot hozva...
Pár pillanatig eltart, mire rájövök, honnan ismerős ez az illat. Kutatok az emlékeim között, próbálom felidézni, hogy hol éreztem már hasonlót... Aztán bevillan egy kép. A tanítóm haldokló teste, az oldalán tátongó sebekből patakzó vér... Igen, ahogy ott álltam mellette, akkor éreztem igazán, a sárkányszagot. Döbbenten álltam fel és fordultam meg. A csodálkozás kiült az arcomra, ahogy a sötéthajú férfit bámultam.
~ Lehetséges lenne? Ő tényleg...?
Hosszú ideig csak álltam és néztem, egyszerűen fogalmam sem volt, hogy most mit kéne csinálnom. Vajon meneküljek? Vagy harcolnom kéne mielőtt ő támad meg? A gondolatok ezernyi vad denevérként csapongtak a fejemben és nem tudtam kire hallgassak.
~ Nem ő talán megért engem...
Végül az összes gondolatot elnyomta a boldogság, hogy végre találkoztam egy sárkánnyal. Nem tudtam, hogy olyan-e, mint én, de jelenleg nem is érdekelt, csak egyet akartam. Beszélni egy olyannal, mint én...*
- Őőőő üdvözlöm, a nevem Lyn. *nyögtem ki nagy nehezen. Sokkal inkább gyereknek éreztem magam, mint eddig bármikor. A fél karom odaadtam volna érte, ha most tudom, hogy kell köszönteni egy másik sárkányt, vagy bármi más viselkedési normát ismerek.*
~ Vajon őrültnek hisz majd? Vagy egy buta gyereknek? Talán nem is tévedne nagyot.
*Zavartan beletúrtam hosszú, göndör fekete tincseimbe, amikre az előző lángvörös frizurám cseréltem és vártam a másik sárkány válaszát. Csak remélhettem, hogy szavakkal, nem pedig erőszakkal fog válaszolni.*
~ Remélem a békésebb fajtába tartozik... habár megérdemelném a halált is...

// Edward Dylan

* Érzem, a testemet megtöltő energiát. Erősnek érezem magam, hatalmasnak! De amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik is ez a hihetetlen erő. Sőt több annál.
Az egész varázslat alatt még levegőt se mertem venni, tartva a tévedéstől, így mikor véget ért egy nagy levegővétellel nyitok, melyet több kisebb követ. *
~ Szóval ilyen érzés, mikor mágiát használ az ember. Már eddig is megérte betérni ebbe az erdőbe, és megismerni Axist. De ez nevezem igazán csak élménynek!!!
* Fut végig elmémen a gondolat, miközben továbbra is szaporán veszem a levegőt.*
- Megleszek!
* Válaszolom, mivel érzek egy kis fáradtságot, de nem olyat, mint korábban.*
- Egyet értek. Nem kellene itt maradni. Ki tudja minek keltettük fel a figyelmét, az elmúlt eseményekkel.
* Vetek egy pillantást halott szörnyünk felé. Újra elgondolkozok azon, milyen lények lehetnek ebben az erdőben, melyek akár még ennél is veszélyesebbek lennének.
Végül csak elkezdek feltápászkodni. Úgy érzem mostanra már nagyjából sikerült kipihenni a mágia használatának fáradalmait. Nem lehet rám mondani, hogy elkapkodom ezeket a mozdulatokat, sokkal inkább szépen ráérősen állok ismételten lábaimra.
Azonban az első lépés megtétele újabb meglepetést rejteget számomra. Alig emelem fel jobb lábam, mikor bal lábam hírtelen megadja magát és összecsuklik, minek eredményeként térdemre érkezek. Nem kis meglepetést okozva ezzel nekem.*
- Lehet nem ártana várni még néhány percet.
* Mondom Edward felé fordulva, arcomon némi mosoly, a tévedésem miatt, egy kis szégyennel párosulva, hogy egyetlen varázsige elmondása képes volt a földre küldeni. *
- Ez mindig ilyen megterhelő?
* Teszem fel a kérdést szintén Edwardnak, de ha ő nem hajlandó válaszolni, akkor Axisnak is.*
~ Nem árt kihasználni az alkalmat és némi tudást szerezni ebben a témában is, főleg, hogy most már saját testemen is megtapasztalhattam a hatását.
* Amennyiben Dylan hajlandó egy kis pihenőt adni nekem, akkor leülök a földre.*
- Addig is, míg várunk, elmondom neked, miért azt kértem amit.
* Várok egy kicsit, hogy ő is kényelmesebb helyzetbe kerüljön, ha akar. Majd nekikezdek a mondandómnak, amit akkor is elmondok, ha ez őt egyáltalán nem érdekli.*
- Gondoltam, hogy sokkal értékesebb dolgot is kérhettem volna, de azokkal nem mennék sokra. Vándor vagyok. A pénz nem sokat számít nekem, az értékes holmit előbb utóbb ellopják, a hatalom meg … a saját magam ura vagyok, kell ennél nagyobb hatalom? Másrészt a világért se adnám fel az utazást és az ezzel járó élményeket … , meglepetéseket … , kihívásokat ….
* Az utolsó szavak kiejtésénél, régi emlékek képei jutnak eszembe, melyek az ép aktuális szóhoz kapcsolódnak. Ennek megfelelően hangulatom újra feldobódik, mire befejezem a mondatot.
Majd immár újra jó kedélyűen folytatom.*
- Szóval ezért … Azt hiszem, most már indulhatunk.
* Azzal a lendülettel fel is pattanok a földről.*

// Edward

* Miután újra a lábaimon állok, megmozgatom kicsit végtagjaimat. Nem szeretném, ha újra megadná magát valamelyik.
Utunk megkezdése után elég hamar egyértelművé válik számomra, új útitársaim nem tartoznak a túl beszédes típus közé, de ezt előre is tudtam róluk. A sort Edward vezeti, tőle kicsit oldalra és lemaradva Axis követi, én pedig a sort zárom. Nem zavar ez a felállás, sőt még örülök is neki, hiszen így láthatom Axis, amint néha fel, néha eltűnik, megint máskor meg egyszerűen csak áthalad egy vastag fa törzsén.*
~ Ez is a közlekedés egy módja.
* A csönd kimondottan jól is jön most számomra. Nem kevés új élményben volt részem ezen a napon és úgy éreztem, nem árt kicsit végiggondolni azokat. Így eleinte észre se veszem, de ahogy haladunk egyre mélyebben az erdőbe, úgy csökken a látótáv és úgy lesz egyre sötétebb is. Nem vagyok az a sötétben félő típus, de egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet ez a természetellenes sötétség. *
~ Ki tudja mi lapul meg benne!
* Ha ez még nem lett volna elég, a sötétség erősödésével egyidejűleg az erdő zaja is egyre közelebbről hallatszik. Próbáltam megállapítani a zajok forrását, de a látási viszonyok minden alkalommal megakadályoztak ebbe, annyira meg nem voltak különösek, hogy indokolt legyen utánanézni. Így csak feleslegesen forgatom a fejem. Az egyik ilyen zajra Edward megállítja a csapatot. Majd nem túl hangosan megszólal.*
- Talán csak az érzékeim csaltak meg...
- Ne is mond. Már én is kerestem a forrást, de nem láttam semmit.
* Mintha ez olyan sokat jelentene. Mostanra alig pár méter volt a látótáv. S ahogy haladunk még inkább az erdő belseje felé, ez tovább csökken.*
~ Lehet, nem ártott volna megkerülni az erdőt? … Most már nincs visszaút. Vagyis van, de az majd olyan hosszú, mint ami előttünk áll.
* Idő közben szép lassan az egyik alapvető szükséglet hatalmába kerített, és mivel nem volt kedvem elvégzését követően a sötétben keresni utazó társamat, hiszen már abból a távból is alig láttam körvonalait, amiben követtem, így egy rövid szünetet kérek.
- Edward! Tartsunk egy kis szünetet.
* Megvárom Edwárd válaszát, de amennyiben nem ért velem egyet a lényegre térek.
Miután megállunk, nem húzom tovább az időt. Megcélzok egy megfelelőnek tűnő fatörzset egyből az ösvény mellett. Majd miközben a dolgomat végzem, egy hírtelen jött gondolatot osztok meg Dylannel.*
- Mit gondolsz? Nem ártana egy kis fényt gyújtani?
* Bár alig mondtam ki kérdésem, eszembe jutott az a lény korábbról. Nem nehéz rájönni, őt inkább vonzaná a fényforrás és nem lenne jó egy hasonlóval összefutni. Ezek után már nem is tűnik olyan jó ötletnek az a fény. *
- Vagy lehet mégse …
* Lassan dolgom végére érek, de közben azért kíváncsi vagyok az elf válaszára. Mikor egy gally reccsenésére leszek figyelmes a közvetlen közelemből, de nem Edward felől. A reccsenés felé kapom a fejem, ahol egy alak körvonalai jelennek meg. Futólépésben közeledik felém és kezével a nyakamat próbálja meg elkapni. Hírtelen nem értem a helyzetet. Mire a torkom felé közeledő kezed is sikerül kivennem a sötétben, már elég elég közel van, így az egyetlen reflexmozdulat ami eszembe jut azzal jár, hogy elvesztem a súlypontom. Azzal a lendülettel huppanok a hátsómra. Támadóm nem hagyja annyiban sikertelen kísérletét újabb követi.*
- Végre megvagy!
~ Engem … ?
* Nekem se kellett több gyors araszolással haladok Edward korábbi helyzete felé. Remélve, hogy besegít és ezzel nyerek annyi időt, hogy minden a megszokott helyére kerülhessen és felkelhessek a földről.*

* Bőszen araszolok négykézláb hátrafele, hogy minél messzebb kerüljek támadómtól, mikor Edward egy fénygömböt hoz létre. A hírtelen jött fény elég erősnek érezem, pedig normális körülmények között nem lehetne annak nevezni, sőt még csak nem is közvetlenül a szemembe világít, de akkor is, szemem már alkalmazkodott a sötétséghez, már amennyire tudott. Így eléggé hunyorognom kell, hogy ki tudjam venni a frissen érkező fényben megvilágított támadómat. Fekete hajához, kék szem és hajához hasonlóan fekete ruha társul. Jobban nem nézem meg, mert úgy tűnik, az ő szeme se örül a frissen érkező fénynek, én pedig már Dyaln mellé érek. A sárkány kezével meg is próbálja eltakarni szemét és a felém intézett támadását is abbahagyja.
Kihasználva a Dylan által nyert időt és távolságot feltápászkodok a földről. Ez alkalommal valami okból kifolyólag, nem tart annyi ideig, mint a korábbi alkalmakkor. Szinte felpattanok.
Mivel látom, hogy a támadóm még mindig szemét takarja, és Edward is hozzászól, ezért úgy döntök, befejezem azt a műveletet. melyet félbe kellett szakítanom a támadás miatt. Edwardnak nagyjából hátat fordítok, úgy hogy fejemet elfordítva azért láthassam az eseményeket.*
- Mégis kinek képzeled magad, hogy parancsolgatsz nekem?! El az utamból vagy az ő sorsában akarsz osztozni?
~ Ez is egy sárkány lenne? De ő ezt honnan tudta?
* Ezekkel a gondolatokkal, húzom meg magam Edward háta mögött, hiszen még az utolsó cseppek hátra van, és nem akarom idő előtt felkelteni a figyelmét.
Idő közben a sárkány is visszanyeri a látását.*
- Mi van a szemeiddel elf? Ki vagy te?
* Ez alatt végre befejezettnek tudhatom a műveletet, és megkönnyebbülten álltok a kihívás elé. Kezem a kardom markolatára helyezem, hogy a legapróbb jelre is kiránthassam, de amíg a helyzet nem kívánja, inkább maradjon ott, ahol van.*
- Miért követtél minket? Mit akarsz tőlünk?
* Kotnyeleskedek bele a beszélgetésbe. Igazából egy köszönömmel illett volna kezdenem Edward felé, hogy nyert nekem annyi időt, amennyire szükségem volt, de ezt majd később, ha lesz rá alkalmam.*
- Tőletek semmit! CSAK TŐLED!
- Tőlem … ??
* Kérdezek vissza értetlenül. A sárkány ez alkalommal már nem fogja vissza magát. Nem foglalkozik az erdővel. Nincs meg a meglepetés ereje és a fegyver mégiscsak fegyver, és ez alkalommal már nem csak egy védtelen emberre kell támadnia, ezért felveszi valódi alakját. Egy kék sárkány alakja kezd kirajzolódni annak az embernek a helyén, aki nemrég még az életemre tört. *
~ Csak nem …. ???
- Találkoztunk mi már?
* Teszem fel a kérdést kicsit értetlenül, bár már sejtem a választ. Hiszen alig pár kék sárkányhoz volt szerencsém életem folyamán. Ezek közül egy kivételével mindnek csak egy voltam a sok ember közül Sternnél.
A sárkánynak se kellett több. Bár nem vagyok egy sárkány szakértő, de még én is észreveszem, hogy ezzel a kijelentésemmel sikerül még jobban felhergelnem.*
~ Lehet nem kéne…
- Ó dehogy! Csak fél Eronián kergettelek téged meg azt az elf kékséget. Egyáltalán, hogy gondoltad, hogy megúszhatod ezt a tettedet? A PRÉDÁM MEGSZÖKTETÉSÉT!!
* Az utolsó szavakra már szinte tajtékzott a sárkány. Látszik rajta, csak egy hajszál választja el, hogy nekünk essen.*
~ Már végkép nem lehet más!
* Érzem, amint kezd hatalmába keríteni a félelem. Szinte minden izmomat meg kell feszítenem, hogy ez ne nagyon látszódjon rajtam.
A sárkány is megelégeli ezt a fajta bájcsevelyt, ezért a tettek mezejére lép. Egy lángcsóvát indít felénk, mely elől én ösztönösem próbálok elugrani, de a lábaim abban a pillanatban nem engedelmeskednek, mikor parancsolom. De végül mégis sikerül túlélnem a támadást. Első pillanatokban nem tudom, végül sikerült elugranom időben, vagy Edward segítségének köszönhetem megmenekülésemet.*

//Dylan

* Mikor újra tisztán átlátom a helyzete, látom, nem igazán saját magamnak köszönhetem megmenekülésemet. Meg is jegyzem, hogy majd a megfelelő pillanatban, ne felejtsem el megköszönni.
De a sikeres megmenekülésemnél sokkal jobban meglep az a hangnem, melyen Dylan beszél a sárkánnyal. Ahogy sikerül megállapítanom a sárkánynak se tetszik ez a hangnem, így inkább jobbnak látom csöndben maradni és megvárni a helyzet alakulását.*
- Mire vágsz fel annyira kétlábú? Hárítasz egy kis leheletet, aztán már valakinek hiszed magad!?
Jobb, ha félreállsz te is és a szellem társatok is! Nem feledkeztem meg róla sem! De nekem csak ezzel az emberrel van dolgom! A miértek meg csak ránk tartoznak!!
- Ezzel nem értek egyet!
* Szólalok meg végül mégis, de a jelek szerint ez se azt az eredményt érte el, amire számítottam.*
- Te csak maradj csendbe és várd a sorsod!
* Mordul rám a sárkány, ami igen csak meggyőzően hangzik számomra, hiszen az előttem tornyosuló sárkány méretei és maga a tény, hogy engem akar nem feltétlen a bátorságomat hozza előtérbe. *
~ De, ha nem állok ki magamért, hogy akarom túlélni ezt az egészet? Mivel adjak ürügyet, indokot Dyalnnak, hogy ne álljon félre, ha nem ezzel?
- Nem!
* Válaszolom, még alig hangosabban, mintha Edwardnak mondanám.*
- MIT MONDTÁL?
* Förmed rám a sárkány, de hirtelen rám törő félelem után, üvöltve válaszolok neki.*
- NEM! TUDJÁK MEG, HOGY CSAK AZÉRT JÖTTÉL UTÁNAM, MERT A VALÓDI CÉLPONTODAT NEM TUDTAD KÖVETNI!
- EZT MEG HOGY MERÉSZELED! EGY KÉTLÁBÚ!!
- KÜLÖNBEN, MIÉRT ENGEM KÖVETTÉL ÉS NEM ŐT?
- HONNAN TUDOD, HOGY VELE MÉG NEM VÉGEZTEM?
- KÖNNYEN!! ERONIÁN MÁR MEGMUTATTAD MILYEN JÓ VADÁSZ VAGY! A FRISS NYOMOT IS SIKERÜLT ELVESZTENED!
- TE! TE NAGYSZÁJÚ KÉTLÁBÓ! MOST VÉGED!
* A sárkány a helyzettel nem törődve, ront rám, s mivel még mindig Dylan közvetlen közelében vagyok így rá is. *

//Edward //

* A sárkány alig indul meg felénk, mikor érzem a testemen végigfutó aggodalmat. Több volt ez, mint aggodalom, színtiszta rémület. Nem tudom, mi lehet a pontos oka, talán a közeledő, felbőszített sárkány látványa, vagy csupán az a tudat, hogy nem tudok mivel szembeszállni a sárkánnyal. Hiszen Sternben láthattam, mennyire ellenálló ezeknek, a teremtményeknek a pikkelye. Így más lehetőség nem révén készülök a támadás elkerülésére, de az nem érkezik, pontosabban félbe marad, hála Dylan mágiájának.*
~ HOGYAZA ….. !!!
* Ámuldozó tekintettel fut végig rajtam a gondolat, miközben látom a földre kényszerülő sárkányt.*
~ Egyből földre küldte!! … Ezt nevezem!! … Milyen jól jött volna, ha a vásáron is ott lett volna.
* A sárkány is mintha meglepődött volna a dogok alakulásán. Nem mindennapi látvány egy elf, amint földre küld egy sárkányt. Ráadásul láthatólag különösebb erőfeszítés nélkül.
Hamarosan újabb megdöbbentő dolog fültanúja leszek.*
~ Sárkány ellenes igék? Honnan ismer ilyen igéket? Ki ez az elf?
* Ezek után már nem is lep meg annyira, milyen lekezelő hangnemben beszél a sárkányhoz. Hisz aki megteheti …
A sárkány továbbra se mozdul, mint aki beletörődik sorsába, vagy talán a mágia bénította meg egész testét, amit kétlek, különben hiába tesz fel neki kérdést Edward. A mozdulatlan sárkány látványán felbátorodva szólok Edwardhoz.*
- Ne engedd elmenni! Végezz vele! A fajtádat gyilkolta! Az egyik túlélő még most is viseli az átkát! Az ő megmentése miatt üldöz már engem is!
* Számomra elég hosszú időnek tűnik, míg Edward reakciójára várok, de mivel semmi ilyesmit nem látok rajta, megelégelem a várakozást. Választ akarok! Sőt inkább cselekvést, majd egy halott sárkányt. Hírtelen megragadom.*
- HALLOD AMIT MONDOK!!
*A sárkánynak se kell több. Elérkezettnek látja az alkalmat, hogy ellentámadásba lendüljön. Kihasználva, a rövid koncentráció vesztést, melyet az én túlbuzgóságom okozott, és hogy Edward csak a földhöz szegezte hatalmas testét, válasz helyet egy varázslat hagyja el a száját. Ez alkalommal a fagyot hívja segítségül, ráadásul nem is akármilyen intenzitással dolgozza meg Edward pajzsát. Most már nem becsüli le ellenfelét. Látta és saját pikkelyén tapasztalta, mire is képes. Be is veti a több mint ezer év alatt összeszedett tapasztalatot és hatalmat.
De ez a támadás nem szolgál egyéb célt, csak a patthelyzet felállítását és Edward döntés elé állítását. Pajzsára összpontosít inkább, hogy túlélje a csapást, mely esetén a sárkány testi erejét kihasználva kitör a szorításból, vagy pedig korábbi béklyójával kívánja elhallgattatni a sárkányt, mely esetén a támadás könnyen áttörheti a pajzsot és végezne a mögötte állókkal.*
~ NEEEEEEEE!!!!
* Csak a támadás kezdetén tudatosul bennem mit is tettem, mibe kevertem magunkat túlbuzgóságommal. *

// sry a kései válaszért :S //

* Mikor Dylan szemébe nézek, nem látok benne sem haragot, sem megvetést, sőt inkább kiterjeszti a pajzsot védelmem érdekében.*
~ Nem igazán értem ezt az elfet. Én leszedtem volna a fejem hasonló helyzetben. Ő mégis nyugodt.
* A támadás alábbhagy, majd megdöbbenéssel tapasztalom, hogy a sárkány ismeri Edwardot, legalább is a nevét. *
~ Sárkányok ura???
* Elképedek a hallottaktól.*
~ Szóval ezért tudta földhöz szegezni??? De merre lehet Evolyran?? Vannak ott még ilyen sárkány urak? Jól jönnének itt is. Velük meg lehetne akadályozni a sterni esethez hasonlók bekövetkezését.
* Kicsit el is merülök a sárkányurak seregének gondolatában. Így a beszélgetés további részéből csak szavak maradnak meg bennem.
Míg nem, a sárkány Edwardra nem mordul. *
~ Nem tetszik ez nekem.
* Kicsit el is kezdek távolodni Edwardtól, majd mikor felkínálja saját testét céltáblának, jobbnak látom még távolabb kerülni tőle. Bár tudom, sok hasznát nem veszem, mégis erősen markolom kardomat, miközben annak hegye a föld felé mutatva a lehető legkisebb fenyegetést jelentve.
A sárkány kitátja hatalmas száját. Tudom, ebből semmi jó sem származhat számomra. Próbálok a tűzvonalon kívülre kerülni. Edwardot nem féltem. Már többször bebizonyította, nem kell miatta aggódni.
Azonban a támadás elmarad, helyette mancsával támad. Én is támadásra emelem kardomat, de portól nem látom a helyzetet, ezért várok. Mikor elül a por, látom a fához szögezett elfet és a megdermedt sárkányt.
Nem is váratok tovább megindítom a támadást. *
~ Ennyivel tartozok neki!
* De még mielőtt lesújthattam volna, Edward megszólal. Annyira meglepett, hogy a penge nem úgy éri el a sárkány pikkelyét, ahogy szerettem volna, így az csak lecsúszik a kemény pikkelyekről.
A sárkány nem is zavartatja magát támadásom miatt, talán meg se érezte, ezért inkább jobbnak látom ismét kellő távolságba kerülni tőle.
Őt most a fehér óriás foglalkoztatja. Már egy jó ideje érezte egy szellem közelségét, de arra nem gondolt, hogy egy ilyen lény szelleme van jelen. Bár féli, mégis elismeréssel adózik fajtája irányába. Minden sárkány felnéz ezekre az óriásokra, akár csak fekete társaikra. Még ebben az esetben is, mikor már erejük jelentős részét elvesztették és nem többek szellemeknél, mégis megőrzik tekintélyüket.*
- Értem.
* Nem egyszerűen a sárkány úr volt az ellenfele, hanem ez a fehér óriás is. Így már nem is csodálja, hogy dühödt, kapkodó mozdulatai nem bizonyultak elégségesnek.
Edward már tudomására hozta szándékait, ezért a sárkány lassú mozdulattal visszahelyezi mancsát a földre. Számára most véget ér ez az üldözés. Nincs kedve komoly harcba keveredni a párossal egy ember megleckéztetése miatt. Ráadásul még a harc kimenetelében sem lehet biztos.*
- Adj hálát a társaidnak, ember!
* Ezekkel a szavakkal rugaszkodik el a földről és tör ki az erdő koronájából. Még tesz pár kört az erdő felett. Az első kört még némán teszi, mintha jelentése lenne, majd a következő kezdeténél megszólal.*
- Szóval ezt jelenti a nagy Edward Dylannak lenni!!
* Harsogja némi gúnnyal hangjában, majd tovább áll.
Engem ugyan nem érdekel, a sárkány mondandója, sokkal inkább elérkezettnek látom az időt kérdéseim áradatához.*
- Te egy sárkány úr vagy?
* Érdeklődöm, némi értetlenséggel az arcomon.*
- Még sohase hallottam erről a rangról. És merre van Evolyra? Mesélj arról a helyről.
* Még tovább is tudnám kérdésekkel bombázni az elfet, de egyenlőre, elégnek tűnik ennyi, majd ha ezekre megkapom a válaszokat, pontosítani tudom a még feltevésre váró kérdéseimet, sőt akár újak is felmerülhetnek. Addig is érdeklődve várom Edward vagy akár Axis válaszait, akárcsak egy gyerek, aki tudja, hogy egy elképesztő történet vár most rá.*

* Nem igazán nyeri el a tetszésemet, hogy egyikük se akar válaszolni, sőt inkább úgy viselkednek, mintha ott se lennék.*
-Ennyi. ... Most, .. pihenek.
* Edward szavai ismét eszembe juttatják, hogy nem is olyan rég volt egy másik komoly ellenfelünk is, ahol csúnya sérülést szerzett. Még ezek után is képes volt tartani magát a kékség ellen. Sőt még el is intézhette volna, ha nem zavarom meg és nem vonom el a figyelmét.*
~ Fáradt lehet.
* A gondolat megjelenésével egy időben illan el apró haragom a levegőnek nézésért.
Inkább én is leheveredek az egyik fa tövébe.
Jól esik a pihenés, a lazítás. No nem mintha annyi mindent tettem volna az elmúlt percekben, de attól még kellemes érzésnek bizonyul.*
- Én inkább azt szeretném tudni, honnan tudtad, hogy tünde vagyok.
Nem látszik meg a külsőmön, ezt tudom. Bármikor kiadhatnám magam embernek, ... vagy ilyen jól meg tudod különböztetni a mágusi és a tündei varázshasználatot?
* Furcsa kérdés, a végére már szinte mosolygok, hogy a varázslatok terén ilyen jól műveltnek gondol.*
- Egy percig se állítottam, hogy tünde lennél, csak sejtettem. No nem a külsőd miatt.
* Újra egy mosoly köríve kezd megjelenni arcomon.*
- És bármennyi is lenne jó, ha a varázslatok alapján tudnám megkülönböztetni az elfeket a mágusoktól, de ez nem így van. Hiszen saját szemeddel láthattad, mennyire mozgok otthonosan a mágia terén.
Az első alkalom, mikor felmerült bennem, hogy elf lehetsz, mikor a hüllő tündének nevezett. Ekkor még nem igazán akartam elhinni, de mikor már a sárkány is elfnek titulált, akkor már az tűnt valószínűbbnek, hogy az én ismeretem hiányos az elfekről, és ezért nem láttam rajtad.
* Válaszom közben Dylan felé fordítom a fejem, hogy láthassam, hátha reagál valamit.*
- De most térjünk vissza az én kérdésemre. Hogy szerezted a sárkányúr címet? Evoria … Vagy mi … Na tudod, amit a sárkány mondott, ott sok sárkányúr van?
* Ismét várok, hátha ez alkalommal, már hajlandó válaszolni a kérdésre. Közben kezembe veszem a kardomat és a pengéjét kezdem vizsgálni, mennyire viselte meg a mai nap. Ha Edward ismét ki akarna tér a válasz elől, akkor közbevágok.*
- Ennyire nem akarsz róla beszélni?

// bocsi, hogy csak ennyi :S //

- Fáradt vagyok.
Ha tudni akarsz valamit Evolyranról kérdezd Axist. Ő úgyis többet tud, mint én, de ha nagyon tudni akarod, nem vagyok evolyrani, és a Sárkányúr címet is csak rám akasztottátok.
Álomfalván születtem, Evolyran Birodalma mellett, de már arra sem emlékszem...
* Furcsa érzés, ezeket a szavakat hallani.*
~ Álomfalva … Egy újabb számomra ismeretlen terület … De a jelek szerint, nem akar erről beszélni … Mit érthet azon hogy ráakasztották??
- Rád akasztották?? Nem úgy hangzik, mint valami gúnynév.
* Ugyan nem várok a kérdésemre választ, hisz látszik rajta, nem akar most beszélni, majd talán egy kis idő elteltével megkérdezem Axist is ezekről a dolgokról, most viszont inkább csendben maradok kicsit, hogy befejezhessem kardom megvizsgálását.*
~ Nem ártana élesíteni rajta egy keveset. Meg egy kovácsot se ártana meglátogatni vele. Némi kalapálás is ráférne a mai nap után.
* Még egy jó fél órát eltöltök a kard vizsgálgatásával, majd mikor már alaposan átnézem a legapróbb hibát is rajta, visszateszem tokjába és előveszem a laposüveget. Húzok belőle egy nagy kortyot.
Érzem a testemet végigjáró alkohol érzését, miközben vetek egy pillantást Edward fele. Ha a nagy fáradtságában nem aludt volna el, megszólítom.*
- Sárkányúr! Megkóstolod? Nem rég szereztem. Jóféle ital!
* Ha kér lezárom, majd átdobom hozzá. Ha alszik, vagy nem kér, elrakom a helyére.*
- Lassan nem ártana indulni …
* Egész halkan jegyzem meg, inkább csak hangos gondolat formájában, mintsem az elfnek vagy Axisnak címezve. Ennek megfelelően fel is tápászkodok. Összeszedem a holmim, majd Axis feje mellé sétálok.*
- Axis! Elmesélnéd nekem, hogy kerültetek így össze? Hogy alakult ki az a szövetég, amire Dylan utalt a sárkánynak?
* Igen csak érdekel a téma, hiszen ilyenről még nem hallottam, biztos különös történet lehet, ráadásul talán még azokról az ismeretlen területekről is megtudhatok néminemű információt.*

// elég fáradt vagyok gondolom látszik is rajta //

// Edward és Axis //

* Kérdésemre, Axis közelebb hajol. Hiába sejtem, nem akar rosszat, de akkor is a közeledő méretes sárkányfej látványa némi természetes félelmet szül bennem. *
- Ha tényleg tudni akarod, hajolj közelebb és megmutatom.
~ Ha nem akarnám, fel se tettem volna a kérdést…
* Így hát szó nélkül hajolok közelebb a szellem sárkányhoz, mígnem homlokaink össze nem érnek. Igen bizar látványt nyújthatunk így, de ha ez kell ahhoz, hogy kielégítsem kíváncsiságomat, megteszem.
Furcsa érzés kerít hatalmába, mintha elhagynám a testem, no nem önszántamból. Mire sikerül újra felfognom a körülöttem lévő teret, már a magasban lebegek.
Eleinte fogalmam sincs mi történt velem, de mikor meglátom Axis is magam mellett lebegni, illetve látom a számomra ismeretlen környezetet, némileg megértem a helyzetet. Sokszor gondoltam vissza egy egy eseményre, mint külső szemlélő. Sejtem, most is valami hasonló történik, különben nincs más ötletem.
Miközben végignézem a szemeim előtt lejátszódó múltbéli eseményt, a környezetet is alaposan felmérem, hiszen jó eséllyel, az egyik Edward által említett területen történt ez a nevezetes esemény, de még ennek ellenére se akarok lemaradni az esemény fontos részeiről.
Mikor újra a saját testemben érzem magam, eleinte bizsergő érzés fut végig rajtam, miközben ellenőrzöm minden végtagom a megfelelő módon működik-e.
Mikor látom, hogy minden rendben és a bizsergés is abbamarad, elhatározom, hogy felegyenesedek, de valami azt súgja, óvatosan tegyem. *
- Igazán különös történet, és a látottak alapján nem mostanában történt.
* Mondatom utolsó felére némi mosoly is megjelenik arcomon. Nem túl sokat tudok az elfek öregedéséről, de az eddig megismertek alapján, én még nem éltem, mikor ez történt, sőt lehet még szüleim se.
Kicsit szemügyre veszem Edwardot, és megpróbálom megtippelni, mennyi ideje történhetett, bár sejtem valószínű sose fogja elárulni.
Csak ekkor tudatosul bennem egy igen fontos kérdés.*
- Mennyi idő telt el?
* Ha félreértik a kérdést és arra válaszolnak, vagy nem érkezik válasz akkor pontosítok.*
- Úgy értem mennyi idő telt el, ameddig azt néztem?
* Ha érkezik válasz, utána folytatom. *
- Lassan indulnunk kellene, a sárkány felkelthette az erdő boszorkányának a figyelmét. Nem szeretnék még vele is összefutni a mai nap.
~ Mikor még betértem a fenyvesbe, nem hittem ennek a mendemondának, de az itt eltöltött idő szép fokozatosan megváltoztatta ezt a nézetemet. Már el tudom képzelni, hogy létezhet. Ha pedig igaz, a mai napra elég volt számomra két szörnnyel összefutni, nem kell egy harmadik is. Ráadásul, ha hinni lehet a történeteknek, akkor az eddigi ellenfelek össze se mérhetők vele. Pedig azok ellen se lett volna esélyem Edward és Axis nélkül.