Elonar erdeje

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-11, 12:04 pm

*Éleslátó ez a sárkány, meg kell hagyni. Biccentek rá, még a számat is elhúzom. Tényleg két bal lábbal keltem, ahogy ő mondja.
Most rajtam a sor a legyintésben. Az ő forgolódásából szinte észre sem vettem semmit.
Közben leülök az asztalhoz és hallgatom, amiket mond. A zsákomat magam mellé teszem.
Annyira azért vagyok jól nevelt, hogy ne dobjam oda a hálóhelyemre innen. Majd elviszem, ha arra járok.
Sou eközben egészen belelendül a mesélésbe. Úgy tűnik, a nimfa, aki kíséri, egészen érdeklődő a sárkányok iránt, bár én ezt előre nem is gondoltam volna.
Níbe ugyan hasonló, mint Sou, de kinézem belőle, hogy nem nagyon barátkozik az erdő lányaival.
Felemelem a fejem. Csak most tűnik fel, hogy miközben hallgattam, az asztal repedését babráltam ujjammal.
Olybá tűnhetett, hogy nem is figyelem, de minden szavára emlékszem.
Ez nem is kis teljesítmény, mert a sárkány igen beszédes ma reggel,*
- Sok mindent megtudtam anyámról és Kitana is rólam. Jó nap volt, kicsit közelebb kerültünk mi is egymáshoz.
*Igen, megrígattam, aztán letöröltem a könnyeit és átöleltem, talán neki vígasztalás lehetett, nekem többnek tűnt annál.
Hogy Sout beavassam abba, hogy minden pillanatban azt várom, hogy a nimfa újra megjelenik itt, mellettem? Vagy elmondjam, hogy arra gondolok, hogy ugyanazt okozhatom neki, amit Ephenezer tett anyámnak? És hogy ettől úgy érzem, mintha megfagyna a levegő körülöttem?
Nem, erre képtelen lennék.
Hallgatásom így is jelzi, hogy nincs minden rendben, vívódok magamban.
A teavíz ment meg. A sárkány ellép, hogy azzal foglalatoskodjon.*
- Nem, a kamillára nagyon nem vagyok most.
*Mondom hálásan, bár kissé zavar, hogy megint engem szolgálnak ki. Ilyen a Dioroknál sosem volt. Legfeljebb a magam ura lehettem, ha nem én szolgáltam másokat.
A hozott füvek közül a menta illata az, ami megfog.
Mindjárt teszek is a vizembe és örülök az illatnak, ami felfelé áramlik belőle.*
- Azt hiszem, Stormra is rá kellene néznem. Valószínű, Kitanáal először ma oda megyünk majd.
*Ez persze lényegtelen dolog Sounak, de valamit csak mondani akartam. A kitett étel közül végül egy kalácsot veszek magam mellé, nem kenek rá semmit. Csak a teát iszom majd mellé.
Az én kísérőm illatát még ez az erős tea sem tudja az orromból kiűzni, azt, ahogy átöleltem tegnap. Erre mosolyodok el egy kicsit és a tekintetem valahova messze ábrándozik. Kettős érzés ez.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-14, 11:23 am

Sou halvány mosollyal fogadta Marius válaszát, hiszen az a maga nemében a szokásos szűkszavúságra utalt, de még is meg volt benne a lényeg. Talán több is egy fantáziadús sárkány számára, mert igen, a „közelebb kerültünk egymáshoz” szavakat ő egy kicsit másfelé terelte képzeletében. Volt némi viszonyítási alapja, de látszólag a vele szemben ülő férfit jobban megtörte az a szépséges alak, mint korábban az egy hasonló tette fogadott testvérével. De nem volt annyi mersze, hogy visszakérdezzen, pedig a nyelve hegyén volt a kérdés, hogy akkor végül is mi bántja igazán? Így inkább csak egy biccentéssel fogadta, ugyan, azért még hezitált, hogy kérdezzen e vagy sem. Mert végül is ki tudja, lehet ez a dolog pont azok közé tartozik, ami kimondva megkönnyebbülést hoz, ellenben azzal, ha csak odabent forog és marcangol mindent, egyre mélyebbre ásva magát. Talán ha ismeretségük hosszabb lenne, ha a bizalom teljes lenne? Ugyan, attól ő még egy igen tapasztalatlan sárkány maradna és nem csak nő ügyekben.
Térül-fordul és már az ő bögréjéből is kellemes illatok szállnak felfelé a foszló gőzfelhőbe burkolózva, fölé hajolva nagyot is szippant belőle. Aztán tétován szemléli a ma reggeli felhozatalt, éhes,akárcsak minden reggel és most talán tetemesebb mennyiség is lecsúszna a torkán. De ez az étkezés sem viszi a prímet, hacsak a morzsák szerény számával nem. ~ Meg kéne erőltetnem magam! ~ Unszolja saját magát, ahogy nem túl lelkesen igyekszik elfogyasztani a kis darab megvajazott kenyerét, nagyjából tegnap is ennyit fogyasztott. Viszont legalább magának is sikerült bevallania, hogy még az emberi testét sem tudná ennyiből fenntartani, nemhogy a sárkányt! De hiába, ahogy Marius megszólalt meg is ragadta az alkalmat, hogy ne kelljen többet leerőltetni a torkán, az amúgy nagyon is ízletes kalácsból.
- Mh, az este azt hiszem láttam a ház körül, de ahogy megérezte a jelenlétem kicsit odébb ment. Azt hiszem, nem fog velem megbarátkozni. – Kicsit lelombozza ez a tény, látszik is rajta, de az is, hogy ezt nem bánja. Elvégre, így más sárkányokkal is így fog viselkedni, ezzel talán megmentve a gazdája életét. Ez persze rögvest arra a rögökkel teli útra tereli gondolatait, amik az este aludni és most enni sem hagyják. A fogadott otthona, családja, akik szinte karnyújtásnyira vannak tőle és nem tudja, árt e nekik azzal, ha felbukkan. De most először valami más is felrémlik a faluval kapcsolatban.
- Azt hiszem, ma haza látogatok. Az erdő északi részétől másfél órányira van nagyjából a falú, ahol sokáig éltem. – Magyarázza, hirtelen nem emlékezve, erről mennyit mondott a másiknak. Közben kezébe veszi a bögrét, aztán, lesz ami lesz alapon folytatja. – Nem tudom, hogy mit terveztél mára, de ha esetleg van kedved, elkísérhetnél, persze Kitana társaságában. Persze, ez csak ötlet részemről, mivel a faluban elég sok mindennel foglalkoznak és van egy kicsit házsártos, idősebb férfi, akinek lovai vannak és néha elkél a segítség. Még, ha azt nehezen is fogadja, de azokkal hamar megbarátkozik, akik szeretik a lovakat és ugye te ilyen vagy. Így az erdő sem lenne távol tőled, meg hát… – Az emlékek most sem maradnak el, bár viszonyuk milyenségét nehéz lett volna megállapítani, az a férfi kizárólag a lovaival volt jól meg, de a kor végett kénytelen volt a segítő kezeket is elfogadni. – De ha nincs kedved, akkor megmarad későbbre a lehetőség. Nem hiszem, hogy a falút csak úgy elnyelné a föld. – Ezzel próbálta éreztetni, hogy nem származik semmiféle „haragszom rád” érzés, ha nemet mond. Mondjuk Sou biztos merítene Marius jelenlétéből egy kis bátorságot, hogy beszéljen fogadott szüleivel, de elhatározta, hogy az is elég lesz, ha látja, jól vannak.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-20, 1:17 pm

*A sárkány elmosolyodik. Mégis úgy látom, hogy a szokásosnál is kevesebbet eszik és mintha az étvágya sem lenne az igazi. Igaz, én sem jeleskedek az evészetben, de ha arra gondolok, hogy éhen nem jó sétálni Kitanával, mindjárt nagyobb kedvem támad az evésre.
Van bennem némi lelkiismeret-furdalás, mivel a lóval az elmúlt napon nem is találkoztam.
Tudom, mennyire fontos a jó kapcsolat vele és tudom azt is, hogy ez csak úgy működhet, hogy találkozok vele.
Nem kapom fel a fejem, amikor az otthonát emlegeti Sou, de az már sokkal inkább megüti a fülem, hogy engem is hív.
Nem terveztem el a mai napot előre, ahogy szerintem Kitana sem.
Nem nagyon emlékszem, hogy mesélt volna arról, hogy az a falu, ahol élt, hol is lehet.
Nem tudtam, hogy ilyen közel van.
A lovas falubeli érdekes, bár nem hiszem, hogy a lovakon kívül találnék közös pontot vele.
Valójában nem is nagyon vágyok most arra, hogy férfiakkal társalogjak. Leszámítva persze Sout. Igaz, hogy vele sem vagyok éppen beszédes, de én ilyen vagyok. Tőlem már három mondat is soknak számít.*
- Szerintem a nimfák nem kísérnek el a faluig. Gondolom, az erdőt sem hagyják el.
Kitana legalábbis úgy mesélte, hogy nem szívesen mennek az emberek falvaiba.
*Stormnak is jól jönne egy kis szabad tér. Ha jól sejtem, szívesen futna egyet. Itt, az erdőben rétnél nagyobb területet nem talál.
Végül ezért mondok igent.*
- Elkísérlek, legalább egy kis szabad teret kap Storm is. Mióta idejöttünk, nem futott egy nagyot.
*Közben befejezem a reggelit. Nem vittem túlzásba, de legalább ettem.
Az a gyanúm, hogy az a bizonyos hajnal óta fogytam, nem is keveset, de ezt nem figyeltem, amikor a tóban fürödtem.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-20, 4:57 pm

- Igen, nekem is hasonlókat mondott Aleana. – Értett egyet Mariusszal, ugyan akkor azt már előre tudta, hogy az erdő széléig biztos elkísérik őket, legalább is Aleana ennyit megígért. Kivezeti az erdőből a legrövidebb úton és a lehető legközelebb a faluhoz és előzetes szösszenetként, még ott toporgott a végén egy elég halvány kis toldalék is. Ami nem több és nem kevesebb egyetlen egy szónál, „Megvárlak!”, ugyan Sou elé és mellé képzelte az ott és majd szavakat, de ezt nem firtatta kísérőjének, inkább egy nagy "Köszönöm"-mel megköszönte.
- Komolyan? – Kérdezett vissza lelkesen, még a szeme is felcsillant. Nem kell egyedül mennie, ez igazán buzdítólag hatott rá és eltöltötte bátorsággal. – Ennek igazán örülök és biztos vagyok benne, hogy Storm is fog. – Kényelmesen hátradől a széken, kezébe fogva a bögrét is, élvezi még az abból szállingózó illatokat, aztán egy óvatos próba után, nagy kortyokban ki is ürítette. Vetett egy pillantást a félbe hagyott reggeliére, mondhatni, hogy rosszallóan nézett farkasszemet a kaláccsal, mintha annak ennyi idő alatt fel kellet volna falnia saját magát. De természetesen ez nem valósult és nem is valósulhatott meg, így elnyomott egy fintort, de két nagyobb harapással el is intézte a dolgot. Ezzel a reggelit is letudva. Noha, ha hozná a formáját, akkor nem csak egy ilyen siralmasan kisméretű szelet tűnt volna el, hanem úgy nagyjából az egész kalács, de lehet, hogy az is inkább kettő lett volna.
- A földeken már biztosan magasra nőt a gabona, ott egy kicsit minden később indul meg. Ez még kapóra is jön, legalább is nekem. – Oldalra pillant, ahogy a kellemetlen emlékek előtolulnak, de a könyvespolccal találja magát szembe és az e pillanatban még rosszabb számára. – Nem fognak észrevenni, otthon pedig nem lesz mitől félnem, hacsak anya ölelésétől nem. O igen, ha eljössz vele addig, akkor erre készülj fel. Ő mindenkit megölel, tekintet nélkül arra gyereke e vagy felnőtt. – Elvigyorodik, aztán ebből merítve egy kis „lendületet” fel is áll, hogy összeszedjen egy kevéske kis útra valót, amit be is csomagol sebtében az asztalon található ruhaszalvéták egyikébe. A tarisznyáját is előhalássza, hogy elsuvaszthassa benne, ezzel majdhogynem indulásra készen, de nem sürget, pedig már menne, inkább visszaült töltve még magának teának valót, meg is ízesítve, hogy mihamarább azt is eltűntesse.
- Aleanval a tóparton beszéltük meg a találkozót, gondolom te még szólnál Kitananak és persze Stormot is felkészítenéd. Találkozzunk ott? Annál a kis ösvénynél mondjuk, ahol sétáltunk már. – A gondolatait önti szavakban, úgy ahogy jönnek, így lehet kicsit darabosnak hat, de látszik, hogy próbál úgy gondolkodni, hogy az mindüknek jó legyen. – Még víz sem ártana. – Ez félhangosan teszi hozzá, ahogy tovább lépett a gondolataiban, felfedezve egy hiányosságot.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-22, 1:16 pm

*Én is hátradőlök a széken. A két nimfa még nem érkezett meg. Gondolom, majd hamarosan itt lesznek.
Úgy tűnik, a fiúnak örömöt okoztam azzal, hogy megyek, mert igen jó kedve kerekedett belőle és több hosszú mondattal ajándékoz meg.
Engem a gabona nem hoz lázba, inkább az út, amin lehet vágtatni, mint a szél.
Egyébként ha Sou nem lenne sárkány, fel is invitáltam volna már Storm hátára, de így kérdéses, hogy a ló mennyire viselné el.
A sárkány viselkedésében azért láttam, hogy nem minden emléke öröm így sem.
Elmosolyodok egy kicsit szavaira.*
- Azt hiszem, egy asszony ölelésétől nem ijedek még meg.
*Mintha jel lenne, én is felállok az asztaltól, amikor Sou. A kulacsom már feltöltöttem, mikor reggel fürödtem, azzal nem lesz dolgom, de azért így is van némi málha. Főleg, hogy elhagyjuk az erdőt és nem tudom, mikor jövünk vissza. Így pedig elképzelhető, hogy hosszabb tartózkodásra is kell a felszerelés.
Valójában mindenem összeszedem, ha visszajövök, majd hozom magammal.
Néha érdekes belegondolni, milyen kevés dolgom is maradt.
Ahogy Sou ismét megszólal, vetek rá egy pillantást.*
- Kitanának nem lesz szerintem ellenére az ötlet, Stormnak pedig biztosan tetszeni fog a sok erdő után.
Jó lesz az ösvénynél. Gyorsan ott leszünk.
*Persze még magamnak sem vallom be, hogy várom már a találkozást a kísérőmmel.
Kissé feszült is vagyok, hiszen a tegnap után nem tudom, milyen lesz a viszontlátás ma reggel.
Mindketten aludtunk rá egyet. Talán mást érez, másképp gondol a tegnapról, mint én.
Már várom az ismerős lépteket és a halk kopogást az ajtón, de közben ideges is vagyok, hogy milyen lesz a találkozás.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-27, 3:43 pm

Elmosolyodik és meg is jegyzi magának, hogy mindenképpen látni akarja, amikor fogadott anyja keblére öleli Mariust, akárcsak gyermekei közül egyet. S mint már nem egyszer, most is kénytelen felhívnia saját figyelmét, hogy ne kalandozzon olyan sokat, valóban lázba jött és a tudata egyre többször van szerettei körében, de fizikai valója nagyon is a kis házikóban van. Ezt kellőképpen tudatosítja benne az asztal lábával való találkozása, de csak visszafogottan viseli a dolgot, pedig lábujja igen csak sajog hála a kellemetlen találkozásnak, amiben egy hangyányit meg is mozdult az asztal, de nem szisszen fel, inkább kicsit szégyenkezve süti le a szemét figyelmetlensége véget.
- Hoppá! – Nem igazán tudta, hogy most elnézést kell e kérnie, vagy esetleg szavakba önteni a szinte nyilvánvalót, hogy tincs száz százalékig itt. Így maradt az egyszerű pótló szavak egyike, meg persze az, hogy végre összeszedje a holmiját, aminek első lépése, hogy előkeríti tarisznyáját, ami nem is olyan vészesen nehéz feladat, hiszen ott leledzik a fekhelye mellett. Be is gyömöszköli a csomagolt ételt, de előtte még kiszabadította kulacsát, a szakadt ingéből kiszabadult zsinórtól. ~ Ehm! Ezt sem ártana rendbehoznom .. végre, már legalább három, ha nem négy napja várat magára. ~ Összehajtja az érintett ruhadarabot és a párnájára teszi, elhatározva, hogy holnap szakít rá időt, mivel elvinni semmi kedve nincs. Nem azért látogatja meg fogadott családját, hogy óvatlansága miatt megszabdalt ruháját helyre hozassa.
- Rendben, akkor ott találkozunk. – Ezzel keresztben átveti, vállán eligazítva tarisznyáját, sebtiben belebújik bakancsaiba, aztán végignéz a kis helységen. Indulna, ez is látszik rajta, de nem felejti el az asztalon lévő holmikat és amolyan tessék-lássék módon el is pakolja azokat. Nem lehet semmi panasza az öreg sárkánynak, rend van, igaz, hogy az élelem fogytán, de ez legyen a legkevesebb. Egy tó van közvetlen előttük, így nem fognak éhen halni. Mielőtt kilépne, még magához veszi a félre tett tömlőt és egy intéssel köszön is, ha eddig Marius még nem hagyta volna el a házikót.
Útja innen a ház mellet lefedve ácsorgó hordók egyikéhez vezetett, valamelyik házkörüli bóklászása alkalmával bukkant rájuk és persze volt olyan merész, hogy bele is nézzen, legalább az egyikbe. Így a legközelebbiből merítette a kulacsot, hogy az lehetőleg teleszívja magát vízzel. Ezzel végezve, indult meg az ösvény felé méghozzá azzal a szent meggyőződéssel, hogy elsőként fog odaérni, de tévednie kellett. Aleana már ott várta és az előző napokhoz képest barátibban sikerült egymást köszönteniük és Sounak e mellet, sikerült minden köntörfalazás nélkül elmondania a lánynak, hogy mi mára a szándéka. Látta rajta ugyan, hogy nem tetszik neki az ötlet, de mentette a dolgot azzal, hogy kihangsúlyozta, hogy nem kell elhagynia az erdőt és így mindjárt kötélnek állt, főként annak fényében, hogy Kitana is csatlakozni fog hozzájuk, meg persze Marius is. Míg ők meg nem érkeznek halk beszélgetésbe elegyedtek a tavon békésen úszkáló hattyúk témájában, illetve megnevezve őket és jellemüket boncolgatva.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-29, 2:12 pm

*Sou már indul is. Még tesz magának ételt, majd el s hagyja a házat. Én lassabb vagyok valamivel, bár a felszerelésem már körülbelül össze van készítve, de azért még körbenézek, nem hagyok-e valami fontosat itt.
Egész hangulatos ez a ház, amikor az öreg nincs itt.
Intek Sounak, ahogy kilép.*
- Igyekszünk majd.
*A magam részéről megvárom Kitanát, és ő hamarosan meg is érkezik. Persze már a ház előtt ácsorgok.
Félszegen intek neki és ő is hasonlóképpen int, pedig gyakorlatilag csak egy ölelés esett köztünk.
Röviden elmondom neki a mai programot és sem örömöt, sem pedig más érzelmet nem látok rajta.*
- A tegnapról…
*Kezdeném, de ő egy gyors mosollyal a szavamba vág.*
- Tegnap nem történt semmi, csak beszélgettünk és maradhatunk is ennyiben.*Erre már csak bólintok, mert erre gondoltam én is.
Azért nem esik annyira jól ez, mint mutatom, de nincs sok időm ezen gondolkodni, indulni kell, hogy ne várassuk sokáig a sárkányt és a kísérőjét.
Stormot könnyen megtaláljuk és leírhatatlan, amit örömében produkál, mikor meglát.
Megsimogatom, szeretgetem, miközben Kitana diszkréten a háttérbe húzódik.
Csak utána indulunk tovább.
Az ösvényt egészen könnyen megtalálom, ott már vár Sou és Aleana is.
Könnyed meghajlással üdvözlöm őket. Stormot kantáron vezetem, Kitana pedig mellettem sétál, de érezhető köztünk valami vibrálás.*
- Itt vagyunk, indulhatunk.
*Szólok, miközben az előttem álló nimfára és a sárkányra nézek. Gondolom, hogy majd Sou vezet minket, mert ő ismeri az utat a faluba.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-06-30, 3:13 pm

A beszélgetés nevetésbe fulladt és még kitartott egészen addig, míg Kitana és Marius fel nem tűntek. Aleana mindössze Marius üdvözölte, Kitanára csak egy barátságos mosolyt vetett, valószínűleg ők már találkozhattak a mai nap folyamán, csak korábban. Sou meg mondhatni fordítva járt el, mint kísérője, ő Marius kísérőjét üdvözölte, ugyan egy biccentést mondhatni, lakótársának is kiutalt. Stormnak is köszönt, a lehető leg megnyugtatóbb hangján, de úgy vélte ennyi elég is lesz, nem akarja rögvest letámadni a lovat, hogy mondjuk megpaskolja a nyakát. Elidőzött rajta egy kicsit, mintha változott, elsőre nem is igen tudta volna megmondani, hogy miben. Talán gömbölydedebb lett pocak tájékán? Ezt nem válaszolta meg, ugyan is valami más is feltűnt neki, méghozzá a két „fiatal”, -bár ez a megnevezés maximum Mariusra illene, közötti különleges, talán éteri vibrálás. Volt benne egy hangyányi szándék, hogy szóvá teszi, de nem csak az ő szeme ütközött ebbe a dologba, mert ahogy barna hajú nimfára nézett, az rosszallóan nézett vissza rá.
- Induljunk! Mert igen későn érünk majd vissza, ha sokat tétlenkedünk. – Jelentette be Aleana és ezzel meg is indult mutatva az utat, az erdőn át. Sou nem habozott követni, de leszögezte magában, hogy ez a határozottság egy új oldaláról mutatta meg neki, az eddig kicsit talán tudálékos, de felszabadult lányt, aki vevő még a viccekre is. Azonban kísérője az elmúlt naphoz viszonyítva, semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy szóba elegyedjen a háta mögött menetelőkkel, Sou viszont mondhatni egy kicsit nehezen viselte a csendet. Lopva olykor hátra pillantott, vagy oldalra, nem akarta zavarni a Marius-Kitana párost, még ha most egy felé is mennek.
~ Valamit csak fel tudnék hozni? .. Nem? … Nem. ~ Tanakodott magában, miközben az igen csak ritkán használatos ösvényen haladt. Azt, hogy nem sokszor járnak erre, abból következtette ki, hogy a földet gyéren, de ellepte a moha és sehol nem látta, hogy bármely mokaszin feltépte volna, az ágak is egész keresztbe nőttek. Hajlongásra késztetve a haladókat, vagy arra, hogy finoman odébb tolják. Egy alkalommal Sou majdnem ízelítőt kapott abból milyen erőset is tud csapni a fiatal vessző, de ennek köszönhetően egy kis enyhülést látott Aleana arcán, ahogy bocsánatot kért. Ezen felbuzdulva azonban elhatározta, hogy kérdez, méghozzá Kitanatól.
- Lehet nem az én dolgom, de nem tudod mitől lett ilyen morcos? – Kérdezte egészen halkan, arról, hogy a nimfák hallása mennyire jó, csak elképzelései vannak. A látszat viszont azt sugallta, hogy akiről szó van nem hallotta, vagy esetleg egyenlőre még nem akar vele foglalkozni. Megvárja a választ, de nem faggatódzik tovább. Úgy ahogy, a kérdést is megbánta, vagy inkább azt, hogy nem attól kérdezte, aki mufurc módra tör előre.
- Fél úton vagyunk az erdő széléig, szerintem itt tartsunk egy kis pihenőt. – Állt meg váratlanul Aleana.
- Nekem nincs kifogásom ellenne. – Csatlakozott hozzá Sou, bőven tudott volna még menni, cseppet sem érezte fáradtnak magát, pedig már szép kis út van mögöttük. Nem olyan kicsi ez az erdő. A többiekhez fordul, hogy nekik mi a véleményük, mert tiszteletben tartja az ő akaratukat, kívánságaikat is, hiszen eljöttek, tehették volna másképpen is. Ha maradnak, akkor Sou leül az egyik fa árnyékába, iszik is néhány kortyot, de tűkön ülve azt várja, hogy mikor indulnak tovább.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-01, 5:00 pm

*Amikor odaérünk, még hallom, ahogy Sou és a nimfa nevetgélnek egymás között. Úgy tűnik, jó kapcsolat alakult ki közöttük.
Aleana üdvözöl és cserébe ezt én is megteszem. Úgy látom, Kitanával csak egy mosolyt váltanak. Vele most barátságosabbnak tűnik a kísérőm, mint velem.
Miután megvolt a kölcsönös üdvözlés mindenki között, Sou még a lovamnak is köszönt.
Aleana kiadja a vezényszót és mindannyian elindulunk. Én inkább Stormmal foglalkozok, bár néha kinézek sandán Kitanára is, de úgy tűnik, nem is figyel rám. Nem veszem észre, hogy amikor én nem figyelek oda, akkor ő néz rám.
Időnként elég munkát ad az, hogy kikerüljük az elénk kerülő ágakat, vagy utat vágjunk magunknak az ösvényen, mint hogy Kitanával foglalkozzak.
Ismét csak megcsodálhatom, ezúttal Aleana példáján, hogy a nimfák milyen könnyen mozognak az erdőben.
Sou közben közelebb lép Kitanához és kérdez is tőle, de én nem hallom, hogy mit, főleg, hogy Storm is éppen akkor horkant egyet.
Kitana maga sincs éppen túl barátságos kedvében, ezt már találkozásunkkor is észrevettem, és azt hiszem, sejtem is a gond okát.*
- Azt hiszem, ezt tőle kellene megkérdezned.*Hárít eközben Kitana, ezt a részét már hallom, de csak egészen halkan. Azt gondolom, hogy ha nem rólam van szó, márpedig biztos vagyok benne, hogy nem, akkor csak Aleanáról lehet szó. De úgy látom, ő nem hall semmit ebből.
A pihenő ürügyén végül megállunk. Nem is értem a hirtelen megállást, mert bár lovagláshoz vagyok szokva, abban biztos vagyok, hogy sem a két nimfa, sem pedig a sárkány nem fáradt ki.
Főleg, hogy én sem.*
- Részemről rendben. *Felelek én is, és látom, hogy Kitana is beleegyezéseképpen bólint egyet. Az a fura helyzet áll elő, hogy mindenki megpróbálja elfoglalni magát valamivel, de senki nem a másikkal foglalkozik.
Én Stormmal foglalkozok, Kitana pedig a felszerelését igazgatja nagy műgonddal. Mintha ez lenne a legsürgetőbb dolga neki.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-05, 9:34 am

- Igen, de .. – Kitanara pillant, keresve egy pillanatig tekintetét és mielőtt meggyőződne arról, hogy valóban bölcse tovább faggatni, avagy sem folytatja. – Igen, igazad van. – Gyengéden elmosolyodik, s folytatja az útját. Volt némi oka, hogy nem az említetthez fordult először, hiszen ő így még nem igazán látta, ugyan tapasztalta már szigorú oldalát, de csak pillanatok erejéig s abból nem mer kiindulni, sem túlzott következtetést levonni. Valahogy ebből kiindulva kézenfekvőbb volt, egy olyan személynél érdeklődni, aki azért, több mint valószínű, hogy jobban ismeri.
Előrébb járt, mikor felcsendült a pihenőre hívás és le is telepedett, jobbára gondolataiba temetkezve. Kellet egy kis idő, mire úgymond összeszedte a bátorságát és feltápászkodva egy röpke: „Nem zavarlak?” kérdést követően beszélgetésre fogta Aleanat. Akin az első mondat után megérezte, hogy semmi kedve és jól tudja mire megy ki a játék, ezért Sou úgy vélte nem taktikázik tovább és a lányra bízza a dolgot, ahogy azt korábban Mariusszal is tette. Majd, ha úgy érzi elmondja mi nyomja a lelkét. Ezzel más felé kanyarította a beszélgetésük fonalát, érdeklődve a felől, hogy még mennyire lesz ilyen zegzugos és benőtt az ösvény, mivel egy ló is van velük. Röpke zavart vélt felfedezni a vezetőjén, gyorsan múlót, ahogy megkapta a választ is és Sou szinte mérget mert volna venni rá, hogy hamarosan más felé fognak kanyarodni, ahol patás útitársuk is kényelmesebben haladhat majd.
Aleana volt az, aki jó negyedórás pihenő után bejelentette az indulást is, kevésbé morcosan. S tovább vezette kis csapatát, mást nevet nem szeretett volna magukra aggatni az ifjú sárkány, de már neki is jobb kedve volt. Köszönhető a röpke beszélgetésnek, ami egy kissé elterelte figyelmét, ugyan ahogy újra haladtak, mindene gyes lépéssel, alattomos kígyóként kúszott vissza a gondterheltség szívébe.
A környezet változásából talán ezért is érzékelt vajmi keveset, pedig akadt bőven, a legszembetűnőbb talán az volt, hogy kiszélesedett az ösvény, ugyan egy szekér csak félbevágva fért volna el, de az előzőhöz képest jelentős volt. A mások, hogy minél előrébb jártak, annál világosabb és világosabb lett, a rémisztő alakzatokba öntött törzsek lombjai között, végül már az eget is meg lehetett pillantani néha. Végül pedig, az eddig csendesnek mondható erdő, kezdett megtelni hangicsákkal, fácán kiáltott, de már a magas füvű mezőn párja után. A jövevényeket még nem észlelő, dalos ajkú madarak trilláztak szüntelen.
Mikor a fák között felbukkant az erdőt határoló mezőből egy szeletnyi, Aleana ismét megállt és közölte, hogy megérkeztek és jegyezzék meg a helyet, mert ő nem jön tovább, de itt megvárja őket. Sou megköszönte, fáradozását és engedékenységét egyaránt, hiszen az út alatt néha életre kapó, de röpke beszélgetéseik alatt, megtudta, hogy bizony nem fülöt a lánynak ehhez az úthoz a foga. De még is csak elhozta ide és ezért hálás.
- Próbálok nem eltévedni. – Fordult Mariushoz és Kitanara is vetett néhány pillantást, elvégre azt nem tudta, hogy ő is marad e, vagy sem. – Mondjuk, jó régen jártam erre, de azért csak nem változtak nagyot a dolgok. Csak néhány hónap telt el. – Próbált lelkes maradni, a hangja tükrözte jókedvét, de tekintete kevésbé. Nem húzta tovább az időt, elköszönt a kísérőjétől és tovább indult, felvéve ama kényelmes tempót, amiben eddig haladtak.
~ Tényleg nem változott sokat. A fű változatlanul magas, bár a fák talán foghíjasabbak, mint voltak és kevesebb a levél is az ágaikon. ~ Konstatálta, ahogy utat tört magának a derékmagasságú fűben, felelevenítve magában az utat, amelyik a faluba visz és a mellékutat, amire most szüksége lesz. Hiszen nem oda készül, hanem haza és ahhoz nem kell átsétálnia falun.
- O, azon a bokorsoron túl ered egy kis patak. – Mutat előre, és meg kell hagyni, a bokor sor egy kis erdőnek is elmenne. – Arrafelé nem ritka, hogy van sikló. – Storm véget osztotta ezt meg, hiszen egy ilyen kis hüllő miatt kötött ki egyszer ebben a kis patakban, csak lejjebb.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-06, 3:58 pm

*Én nem figyelek fel rá, de Kitana a tettetett karbantartás közben azért figyeli Sou és Aleana társalgását. Én inkább Stormmal foglalatoskodok.
Kitanára csak lopva nézek néha. Jó lenne a közelében lenni.
Valami megmagyarázhatatlant érzek, mikor rá gondolok, ez pedig elég sokszor van.
Nem igazán érdekelnek már a fura alakokat formázó fák. Napok óta ebben az erdőben járunk, már régen megszoktam. Szerintem a lovak nem is foglalkoznak ilyenekkel. Storm egyszer sem nézett rájuk, neki inkább csak fa, meg fa.
Úgy gondolom, a mi fantáziánk csinál csak ezekből a fákból rémeket, talán a mágia sem a fákra hat, hanem azokra, akik belépnek az erdőbe…
Aleana szól, hogy induljunk, egészen gyorsak vagyunk mindannyian.
A nimfa idővel járhatóbb ösvényekre vezet minket, amiért személy szerint én hálás vagyok, míg Storm csak élvezi, hogy kicsit több levegő veszi körül.
Nekem a hangok fel sem tűnnek, csak az, hogy világosabb van és lassan egy rét kerül a szemünk elé.
Jó kinézni erre a pusztaságra.
Kitanával a hűvösnél is hűvösebben biccentünk egymásnak. Tudom, hogy ő sem tart velünk.
A két nimfa megvár minket az erdőben.
Abban azért biztos vagyok, hogy ha máshol próbálnánk visszatérni, akkor is megtalálnának.
Kitana még int Sounak is, majd Aleanára nézve visszatér a fák közé. Csak gondolom, hogy a másik nimfa sem marad sok ideig idekint.
Nem vagyok jó kedvemben. Most, hogy elválunk, nem szívesen hagyom itt az erdőt és főleg Kitana miatt nem. Maradnék fele, beszélnék hozzá.
Igaz, nem tudnék mit mondani, de akarok.
Úgy látom, Stormot nem hozza lázba a patak, pedig a vízpart illatát még én is érzem.
Inkább csak intek Sounak, hogy menjünk tovább. A faluban úgyis van kút, ahonnan vizet tudok merni a lovamnak.*
- Nem akar inni. Menjünk!

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-06, 4:57 pm

Sou bólint és ennek értelmében tovább halad a patak mentén, felidézgetve az itt eltöltött időkből a kellemesebbeket. Jó volt és még is nehezítette a szívét, ahogy minden ismerős kanyar, föld részlet, mi megművelten óvakodott a vad természetbe. Egy óra, mi az, az elmúltakhoz képest? Mikor már ketten haladtak és Storm érzett némi késztetést, hogy keressen valamit, ami érdekelhetné Mariust, csak hogy ne kelljen szótlanul baktatniuk, ám most tökéletesen megfelelt neki ez a csend. Ami persze messze nem volt az, hiszen minden zizegett, a jöttüket megneszelő állatok neszezései, a madarak és maga a természet, a széllel susogó levelek és Nap éltető melegétől duzzadó virágok, mik mellet a patak mindinkább erőteljesebb csobogása sem elhanyagolható.
A túloldalt egy út csatlakozik hozzájuk, kis híd is átível a csillámló víztükör felett, Sou arra veszi útját, hiszen mind otthona, mind a falu egy azon irányban található. De meg is torpan, ahogy orra és aztán szeme is elárulja valaki közeledtét. Futólag pillant csak társára, aztán minden magyarázat nélkül, másik bőrbe bújik, arcát öregítve, szőke tincseit gesztenyebarnára festve, ahogy szemének színét is hasonló árnyalattal takarta el.
- Ha falubéli, nem akarom, hogy felismerjen. – Hangján nem változtatott, ennyi bűbáj éppen elégnek tűnt, ezekre még figyelnie is kell egy ideig. A kordét maga után húzó férfi ugyan is nem haladt túl gyorsan, de mikor találkoztak szívélyesen mosolyodott el, viharvert kalapját meg is emelve. S bár látszott rajta, hogy megállítaná az utazókat, inkább tovább haladt s magával vitte nyikorgó kerekű taligáját is. Talán krumpliért megy, vagy csak a távolabbi mezőkön dolgozók szerszámát gyűjti majd össze, ezt Sou sem tudta megmondani, pedig ismerte az öreget. Ahogy egyre halkabbá és halkabbá vált a kerék nyüszítése, úgy szabadult meg Sou is mágia szülte álcájától. Kisvártatva egy elágazás is az útjukba került, ahol Sou meg is állt.
- A faluba nem szeretnék bemenni, de ha te igen, akkor csak egyenesen végig ezen. – Mutatott a jobb felé kanyarodó, látszatra is többet használt út felé. – Erre van a szüleim háza. – Nem tudta, hogy Marius hogyan fog dönteni, ha nem tartana vele, akkor még felhozza a későbbi találkozásnak a kérdését, amiben dűlőre is jut. Ám ha vele tart, akkor növekvő izgatottsággal folytatja az utat, míg elébük nem toppan először egy hosszú karám, gondosan egymáshoz illesztett gerendái és távolabb, egy meglehetősen nagy ház, minek árnyékában két vörös pont állandó mozgásban van.
- Az ott Sárga. – Ismeri fel az egy egész ágat magával vonszoló sárga színű igáslovat, akinek mellesleg a hallása is jó lehet, mert fülel és hamar fel is fedezi az idegeneket. Sou még édesgeti közelebb, rég nem látták egymást ás talán nem csak ő, hanem a kanca is változott azóta. AZ út a házig nehezebb volt mint eddig bármelyik, de fogadott öccsei messze nem feledték el és első pillantásra fel is ismerték. Mint két megelevenedett tornádó érkeztek meg, belé csimpaszkodtak és annyi kérdést zúdítottak rá, hogy egyet se lehetett megérteni. Aztán megszeppenve vették szemügyre Mariust és lovát, aki pillanatok múlva átélhette milyen ikrekkel csevegni, illetve egy azon pillanatban két különböző kérdést kapni. Ezek között megfordult a: lovag vagy, messziről jöttél, varázsló vagy, a te lovad, van kardod, szereted a túrós lepényt, kérdések.
- Fiúk, hagyjátok őt is szóhoz jutni. – Sou csitítása szinte semmit nem ért, róluk elfelejtett szólni Mariusnak, ám, akit említett neki, ő is feltűnt.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-07, 10:51 am

*Szívesen mennék arra, amerre Storm húz, de most nem a kalandozás és kóborlás ideje van. Élvezem a nap sugarait, a szellőt, ami körülöttünk mozog. A patak csobogása is egyre hangosabb és végül oda is érünk. A közeledő kordés embert én is észreveszem. Nem tűnik sem banditának, sem pedig harcosnak, egyszerű pór lehet, így a kardom felé mozduló kezem meg is állítom.
Lassan kezdek már túl óvatos lenni. Nincs okom tartani tőle és errefelé senki nem ismer engem, mint a Diorok fattyát. Ahogy ránézek Soura, mikor megszólal, egy pillanatra hátrahőkölök, Mintha egy teljesen másik fiú haladna mellettem. Már szinte felnőtt, ha elmenne mellettem az utcán fel sem ismerném.
A nyikorgó kerék már majdnem zavarja a hallásom, de ahogy a férfi üdvözöl, én is biccentek felé.
Megkönnyebbülök, amikor végre halkul az a borzasztó hang.
Az elágazásnál Sou választási lehetőség elő állít. Nincs nagy vágyam az emberekhez, látok még úgyis eleget, főleg, ha a lótulajdonossal is találkozok.*
- Inkább elkísérlek.
*Most Sou sem beszél sokat, de biztos én is így lennék, ha a szüleim házához mennék vissza. Túl sok az emlék, túl sok mindenre gondol ilyenkor az ember. Úgy látszik, ebben a sárkányok sem különböznek tőlünk.
Hamarosan meglátom én is a karámot, majd a házat is.
Most látom, hogy nem minden ló áll úgy a sárkányokhoz, ahogy Storm, és tényleg. Ez a Sárga egészen barátságos az én útitársammal. Sou inkább a lóval foglalkozik. Határozott nyerítéssel üdvözli a másik lovat.
Kicsit kapálja is mellső patáival a földutat. Farkát izgalmában csóválja, olyan lendülettel, hogy még engem is arcon csap vele. Persze ez nem újdonság, nem lepődök meg rajta, csak nem örülök neki.
Hirtelen támad le a két iker. Először Sout veszik körbe, és ha nem tudnám, hogy csak ketten vannak, azt gondolnám, hogy legalább négyen.
Szinte mindenfelől ott vannak.
A kérdések záporára inkább csak hebegni tudnék, de hogy méltóságom megőrizzem, inkább csak egy-egy szavas válaszokkal igyekszek válaszolni a „rohamokra”.
Minden esetre a kardom azért egyik karom őrzésébe hagyom. Nem gyerekek kezébe való.
Felnézve hunyorítok rá az újabb közeledő alakra.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-07, 5:00 pm

A jó öreg Sárga magára hagyta rágcsálnivalóját, de messze nem arra indult meg, amerre a vendégek vannak, ő ennél mindig okosabb volt. Ettől azonban még egy ló és nem felejtette ki a saját etikett szabályzatából az újdonsült mén köszöntését sem, mély, majdnem brummogós nyerítéssel válaszolva, de öreg korára tekintettel csak komótos virgonckodással. Meg aztán hamar el is tűnt a legelésző tehenek között, hogy kijusson „börtönéből” és szakszerűen üdvözölje kis sárkány gazdáját.
- Adok támpontot a kék szemű Erol, a zöldszemű Eren. – Fogadott testvérkéi egy azon pillanatban vonták morcosan össze szemöldöküket és tették keresztbe mellkasuk ellőtt karjaikat, a véd és dac szövetség élő példái. S már mondják is a magukét, felháborodva azon, hogy ilyen fontos titkokat oszt meg másokkal, bár az említett különbséghez is sas szemre van szükség. De aki egyszer észrevette, azt a későbbiekben nehezen csalja meg ez a két csalafinta gyerkőc, akiket Sou merészen próbál rendre utasítani, az orruk alá dörgölve, hogy elfeledtek illően köszönni Mariusnak, akit nevén nevezve ezzel be is mutat nekik. Mellesleg a vásott kölykök egyike igen nagy érdeklődést tanúsít a kard irányában, így azt jó, hogy a szakértő kezek elérhetetlenné tették számukra. Sout azonban meglepetéskén éri a két kar, ami szoros ölelésbe vonja, bár az illatról hamar megismeri a nőt, aki anyja helyet anyja volt és még most is az.
- Istenek! Nem hittem, hogy.. – Ne a középkorú nő hangja váratlan elcsuklott és már potyogtak is a könnyei, miközben ikrei igyekeztek Marius tűrőképességét próbára tenni újabb kérdésekkel, meg egy, illetve két kéréssel. Az egyik az volt, hogy had ülhessenek fel a lovára, a másik meg, hogy tanítsa meg nekik a kardforgatás művészetét.
- Ha tudom, hogy sírni fogsz, akkor nem jövök. – Bontakozott ki az ölelésből, bátorítóan mosolyogva, mire nevelő anyja csak legyintett és szemét kezdte törölgetni kötényével. Hamar úrrá lett érzelmein, ahogy anyai ösztöne átvette felette az uralmat és Sou ebben a pillanatban szeretett volna egy kis mágiához folyamodni, de már tudta, hogy késő. Így, bár szégyenletesnek érezte, Mariusba karolt, kicsit közelebb vonva anyjához, ezzel végül is megmentve az ikrek töretlen hevétől is.
- Ő itt Marius, egy ideje együtt utazunk. Marius, ő az édesanyám, Neela. – Mutatta be egymásnak őket, abban a hiszemben, hogy megússza a fejmosást. A mogyoróbarna tekintet azonban átlátott a turpisságon, viszont valóban közvetlen módon viselkedett, kérdés nélkül ölelte meg Mariust. De aztán. Szúrósan nézett rá is és Soura is.
- Attól, hogy a vadonban csatangoltok, nem szabad elfeledkeznetek bizonyos dolgokról. Irány a ház, esztek valamit és aztán meglátjuk. – Sou megszívlelve a szavakat, szótlanul bólogatott és csak lesve nézett Mariusra, most fira volt őt látni az oldalán, általában bátyja állt mellette, széles vigyorral az arcán. ez fel is vetette benne a kérdést, hol van ő és az apja? – Fiaim, ti pedig hoztok salátát a ház mögül és nincs apelláta. – Osztja ki az ikreknek a feladatot, akik kényszeredve elindulnak teljesíteni azt. – Ti pedig ne ácsorogjatok. Gyerünk! Ó, a lovadat kedves ereszd csak el, itt nincs semmi, ami bántaná és látom a szeméből, hogy nem is fog itt hagyni. – Ezzel tessékelő mozdulatokkal áll oldalra, hogy indulásra késztesse vendégeit és Sou indul is.
- Apa és Noah merre vannak? – teszi fel a kérdést, mire Neela szinte azonnal válaszol, méghozzá szép kerek mondatokba foglalva, hogy bizony a szomszéd faluba látogattak el, egy megvadult farkas falka miatt, de már üzentek, hogy szépek ökrök érkeztek mégy egy faluval odébb, azokat is megnézi. A mondóka kitartott a házig, Sou belépett és bár azonnal letelepedett az asztalhoz, inkább csendben szemlélte a változatlan hatalmas teret és berendezéseit. - Semmi sem változott..
- Mert apádat nem tudom rávenni, hogy végre megcsinálja a polcokat. Kész csoda, hogy van még füle. – Jóízűen nevet az asszony, miközben keze serényen jár és kis híján rogyásig pakolja az asztalt. – Ami csak tetszik, vegyetek és egyetek! Marius, idősebbnek nézlek, így esetleg szörp helyet megkínálhatlak egy kis mézborral?
- Én nem kaphatok? – Méltatlankodik Sou, de Neela határozott pillantása mindent elárult, nem. S befutottak az ikrek is, de anyjuk rögvest új feladattal látta el őket, így nyugtot hagytak a csirkéken kívül mindenki másnak. Neela elnézést kérve kiment lerendezni a saláták ügyét.
- Ne haragudj, elfelejtettem, hogy a fiúk ennyire aktívak. – Szabadkozott, miközben előhalászott a temérdek étel közül egy kis süteményt. Bár tudja, hogy valami tartalmasabbal kellet volna kezdenie, de ehhez kapott kedvet.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-08, 10:11 am

*Egészen elszoktam attól, hogy ilyen gyorsan kell szóban reagálnom. A két iker sokkal gyorsabb, mint én. Még Sou segítségével sem tudom egyből megkülönböztetni őket, hiszen a szemszínek megkülönböztetéséhez is most az kell, hogy egyikük elforduljon Sou felé. Ekkor fedezhetem fel csak a különbséget.
Persze még így is vigyáznom kell a kardomra. Nem sokat öltem vele, de tudom, milyen veszélyes a fegyver. Még így is, hiszen a penge igen éles és hegyes is.
A nő, aki végül megjelenik és szinte lerohanja szeretetével útitársam, egyértelműen az a nő, akit említett. Messziről lerí róla a szeretet és a gondoskodás. Azt hiszem, minden jó anya ilyen lehet. Külsőleg nem, de belsőleg már így is emlékeztet saját nevelőanyámra.
Leforrázva állok ott, hiszen arra a nőre, aki felnevelt, az utóbbi időben elég keveset gondoltam. Pedig nagyon valószínű, hogy ő is meghalt nevelőapámmal és a Dior udvarház többi népével együtt.
Még Sou sem rángat ki ebből az állapotból, ahogy odahúz maga mellé.
Nem jutok a gyors bemutatáskor szóhoz, talán nem is olyan gyors, csak nekem az.
Az ölelés viszont meglep ugyan, de jól is esik.*
- Örülök, asszonyom!
*Végre ez megtöri a jeget és erőt veszek magamon. Persze, Stormról tudom, hogy nem csatangol el. Csikó kora óta velem van, olyan vagyok neki, mint valami testvér.
El is engedem a kantárt, hadd menjen.
Van még egy kis időm, míg a családtagok hollétét tárgyalja meg Sou a hölggyel, így igyekszek minél kevesebbet gondolni anyámra. Furcsa dolog, mikor két nőt is annak nevezhetek, de már egyik sincs mellettem.
Csak ámulok, hogy közben milyen gyorsan mennyi minden kerül az asztalra.
Az asszony kérésére csak bólintok.*
- Jó néhány telet megéltem már odalent Tarsis mellett. Köszönettel elfogadom, de csak ha nem túl nagy teher.
*Közben látom, ahogy az anya már az ikrekkel rendezkedik, majd ki is siet.
Soura pillantok. Már nyugodtan ülök az asztalnál és a rengeteg ételt szemlélem.
Család, otthon, olyan dolgok, amikben már nem lesz részem talán sosem.*
- Semmi baj. Megleptek kicsit, de majd próbálok aktívabb lenni….Szép nagy család. Jó lehetett itt felnőni.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-16, 11:57 am

- Tarsis, az sincs éppen közel. – Elgondolkodik az asszony, aztán némileg morcosan lép Marius mellé, kezét vállaira téve. – Fiatalember, ha teher lenne, nem kérdeztem volna. De örülök, hogy Sounak ilyen vándortársa akadt ha az idősebb fiamra gondolok, talán már haramiát neveltek volna belőle. – Kuncog, ahogy a ház legsötétebb sarka felé veszi útját, megközelítve ezzel a pincét. Sou csak egy pillantással fejezi ki nem tetszését, mondván nem elég, hogy a bort sem kóstolhatja meg, pedig tudja, hogy finom. A tetejében még azzal is megvádolják, hogy olyan könnyedén a rosszra csábítható. Az arckifejezését nem is sikerül rendeznie az alatt az eltelő másfél perc alatt, míg Neela távolt volt, így fogadott anyja miután töltött Mariusnak egy kupával a bórból, megborzolta Sou haját.
- Most nézem, nem csak magasabb lettél, a hajad is nőt, de még mindig szörnyen szertelen. – Mosolyodott el, ezt követően ment is a dolgára, biztosítva mindenkit, hogy hamar visszajön.
- Annyira nem is kócos. – Jegyzi meg félhangosan, inkább csak magának, ahogy elcsípi az egyik szeme előtt lengedező tincset, de maga is tisztában vele, hogy haja nagy nyerési esélyekkel szállhatna versenybe egy igazi szalmakazallal. Ennek megcáfolása végett, rendszabályozási szándékkal próbálja a horogra akadt tincset a füle mögé utasítani, sikerülni sikerült, egészen addig a pillanatig ott is maradt, míg fejét nem fordította Marius felé. Egyetértően bólintott.
- Ki merem jelenteni, hogy nekik köszönhetem, hogy nem egy megkeseredett sárkány vagyok. – A sok ételre nézett, ínycsiklandozó volt mindegyik, nem csak szemre, illatra is, de az akis sütemény pont elég volt. Még az asztalon hagyott mézboros üveggel is szemezett, de nem akarta kihúzni a gyufát, mert tudta, hogy bizony nevelő anyja kellőképpen tud szigorú is lenni. – Kevesen nevelnének fel egy vadidegen gyereket, akit minden bizonyosság szerint meg akartak ölni és minthogy még az is kiderült róla, hogy sárkány, ki is állnak mellette. Becsülöm és szeretem őket, ezért voltam tanácstalan, hogy meg e látogathatom őket. Nem akarok bajt hozni a fejükre. – Halk sóhaj hagyta el ajkait, aztán csak a kezébe vette az üveget, jól szemügyre is vette és pillanatnyi lelombozódása elpárolgott a pillanat tört része alatt. Kis híján majdnem fel is nevetett, aztán letette az üveget az asztalra, majdnem időben, mert Neela visszatért.
- Ugye nem? – Fel is tette kicsit mélyebb hangon a kérdést.
- Nem. De nem hittem volna, hogy megtartottad ezt az üveget. – Fordult az asszony után Sou, aki csak sokat sejtetően mosolyodott el, majd leült az asztal mellé és magának is töltött egy keveset a sötét sárga italból.
- Sou és az idősebbik fiam egy egész üveggel pusztítottak el, mondanom sem kell, hogy minden bajuk volt estére. Így még szép, hogy megtartottam eme relikviát. De ti nem is ettetek semmit. Ej! ..
- Anya mond csak, a lovász még ugye nem hagyta itt a falút. – Sou gyorsan avatkozott közbe, mert tudta, hogy ha nevelőanyja belendül a nevelésbe, akkor onnét csak vesztesen lehet kikecmeregni és most igazán nincs ereje többet leerőltetni a torkán.
- Persze, bár egy kicsit kijjebb költözött. Összekülönbözött a fogadóssa…
S akad még bőven kérdezni és mesélnivaló, amiben nem csak Sou és Neela vettek rész, ugyan úgy bevonták az diskurzusba. Órák csak úgy tovatűntek, majd elérkezett a búcsú ideje is, amit az asszony igen nehezen viselt és igen csak bevetett mindent, hogy maradásra bírja nevelt fiát és Mariust is. Ebben azonban Sou nem engedett, nem hivatkozott a nimfákra, sőt, meg sem említette, hogy ennyire közel lennének. Leginkább az ikrek miatt, akik biztos vennék a bátorságot, hogy megkeressék és abból jó nem származna. Mikor Neela engedett végre, minkét ifjút szorosan megölelte és biztosította őket arról, hogy itt mindig szeretettel fogják őket várni, Mariusnál annyival megtoldotta, hogyha savanyú az ingyen kosz és szállás, akkor munka is akad mindig.
- Akkor, .. elmenjünk még a lovászhoz, vagy inkább vegyük az utunk vissza az erdőbe? – Érdeklődött, mikor visszaértek az elágazáshoz. – Ha jól számolom, még van egy-két fölös óránk és akkor sötétedés előtt visszaérünk az erdőhöz. – Gondolatait osztotta meg Mariussal, de látszott rajta, hogy az időt azért a pontosítás végett még egyszer előveszi. Sötétben még sem lenne tanácsos a földeken mászkálni, noha a farkasoktól és medvéktől nem kell tartani, itt van és egy jól irányzott morgás a legelszántabb jószágot is meghátrálásra készteti. Végül várakozóan tekintett társára, rá bízva a döntést.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-19, 5:11 pm

*Nem tudom, de ez a szeretetteljes közeg, ami Sou családjánál van, azt gondolom, hívhatom így, elvégre a saját nevelőszüleimet is inkább tartom családomnak, mint a Diorok fennkölt nemzedékét, jó hatással rám.
Enyhén el is mosolyodok, ahogy Sou cseppet sem elégedett arcára vándorol a tekintetem. Most nem a hatalmas, fehér sárkányt látom, hanem csak egy durcás gyereket.
Miközben a sárkány beszél, fél szememmel azt figyelem, vajon inni készül-e a borból. Csak kíváncsiságból, erős a gyanúm, ha megpróbálná, nem akadályoznám benne.
Neela láthatóan figyeli minden mozdulatát a fiúnak. Nevelőanyámra emlékeztet ez a gondoskodó szeretet.
Elmosolyodok, ahogy meséli az ivós történetet Souról és a bátyjáról. Arra gondolok, hogy minden fiúnak van ilyen gyerekkori története. Nekem is. Én akkor apámtól kaptam, aki lovászként igen kedvelte az italt. Nekem akkor sem engedte meg, ha ő tajt részeg volt.
Közben eszek is azért az előttem tornyosuló ételekből. A lovász kérdésre figyelek fel.
Én inkább csendben hallgatom végig, ahogy a sárkány nevelőanyjával beszéli át a délutánt. Ha kérdeznek, én is beszélek, nincs okom hazudni. Családom már halott, egyedül vagyok. Nincs kit féltenem.
A végén megint ölelésre kerül sor, én pedig még mindig félszegen ölelem vissza.
Megköszönöm a vendéglátást és biztosítom róla, hogy ha erre járok, mindenképen beugrok hozzájuk. Persze az ikrek sem maradhattak el, de anyjuk jelenlétében koránt sem voltak már olyan szeleburdiak, mint érkezésünkkor.
Nem sokára már az elágazásnál tartunk. Persze nem feledkeztem el Stormról sem, ahogy ő sem rólam. Amint a házat elhagytuk, megint mellém szegődött.*
- Hát, ha már úgy felajánlottad indulás előtt, nézzük meg azt a lovászt!
Kíváncsivá tettél.
*Ha a sárkány mutatja az utat, el is indulok vele.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-20, 10:48 am

- Rendben! Akkor a falu felé..- Mutatott a másik, számukra járatlan úton, ami felé meg is indult és áldotta a szerencséjüket, hogy nem kell egészen közel menni a házakhoz. Igazán nagy szerencse, bár könnyen előfordulhat, hogy csak nagy feneket kerít a dolognak, hol ott el kéne siklania felette.
- Ha nem baj, én azt hiszem felveszem a köpenyemet. – Igen, emlékszik rá, hogy valami ilyesmit is betuszkolt az oldalán fityegő tarisznyába. vagy csak szándékában állt? Beletúrt, szerencsére szinte azonnal beleakadtak ujjai a kelmébe, amit némi ügyeskedéssel elő is húzott. Az idő viszont kellemes volt, nem igényelte a köpeny viseletét és ennek tetejében eső sem igen ígérkezett. Viszont Sou véletlenül sem akarta megkockáztatni, hogy összefutnak egy falubélivel, aki ráismer és a következő pillanatban talán ordítva rohan, hogy szétkürtölje a sárkány visszatért. Látott az ott élő emberek kezében elégszer vasvillát, ami felé meredt, nem akar újabb ahhoz hasonló élményeket szerezni. Nyakába kanyarítja hát és a csuklyát egész mélyen arcába húzza, kilát alóla, de még inkább lát annyit az útból, amennyire szüksége van.
- Lehet ez a kérdés fura lesz, de egy embert hogy lehet meggyőzni, hogy nem vagyok veszélyes. Mármint, tisztában vagyok vele, hogy a sárkányoknak messze nincs jó hírük, de nem én vagyok az egyetlen békés sárkány és kicsit .. – Elhallgat, nem igazán tudja hogyan is öntse szavakba érzéseit. Határozottan az a baj, hogy nem csupasz gondolatokról van szó, hanem érzésekről. - .. inkább eléggé bánt, amikor ítéletet mondanak, amikor nem is ismernek. Persze nem ilyen egyszerű, de nem tudom másképp elmondani. – Megbízik annyira Mariusban, hogy ilyenekről beszéljen vele, talán azért is, mert annak ellenére, hogy megtudta, sárkány. Nem fordult ellene, sőt, mintha csak azért lett volna mérges, mert hazudott neki, illetve megpróbált. Az orra alatt somolyog, valamivel máris jobba kedve a búcsút követően.
De mivel haladnak, elérkezik egy újabb elágazás, amin Sou be is fordul. Kevésbé tűnik használtnak, mint amin jöttek és valamivel ápolatlanabb is, de csak hamar karám kerítése tűnik fel és egy ismerős ló. Egy nagydarab sárga színű kanca, aki nyerítve üdvözli az érkezőket. Sou pedig jószerével némán hápog csak, aztán a fejét csóválja. Kinyújtott kézzel üdvözli a feléjük baktató lovat, ami megszimatolja kezét, de mintha kicsit zokon venné, hogy az üres.
- Bocsánat öreglány, nem készültem fel, hogy itt leszel. – De Sárga megsértődve, inkább Stormot veszi szemügyre, csak úgy öreglányosan, békésen. – Kiestem a kosárból. – Mondja nevetésre hajló hangon és tovább indul, Sárga pedig hűségesen lépdel mellette, pedig senki nem hívta. A ház is feltűnik a hatalmas bodza és más vad bokrok rejtekében, lovak is akadnak szép számmal és persze az öreg, aki jól halhatóan a kovácsot szidja és nem éppen hízelgő szavakat használ.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-21, 10:20 am

*Elindulunk a falu felé a másik úton. Megállunk Stormmal és úgy nézem végig, amíg előkaparja a köpenyt. A nyelvemen van, hogy megkérdezzem, hogy miért a köpeny, mikor ilyen jó idő van, de végül nem teszem.
A kérdése, amit feltesz félig meg is válaszolja nekem, amit nem kérdeztem meg.
Néha ezért jó csendben maradni és figyelni. A falubeliektől tart. Említette, hogy tudják, hogy sárkány.
Megvakarom a fejem. Sosem gondolkodtam ezen. Nekem is természetes volt, hogy a sárkányoktól félni kell.*
- Régen volt a háború, csak mesékben, legendákban van róla szó, meg a könyvekben. Nem is nagyon ismerek olyat, aki életében látott volna sárkányt.
De mindenki úgy gondolja, hogy a sárkányok vad és veszélyes lények.
*Kis csend, amíg haladunk tovább, majd újra megszólalok.*
- Tudtok repülni, varázsolni, tüzet fújni. Erősek és nagyok vagytok és nagyon sok embert megöltetek a háborúban. Ezt gondoljuk rólatok. De nem is találkozunk veletek.
*Nem telik már sok időbe, amikor meglátom a karámot. Megérzem azt a jellegzetes lószagot is, amit már gyerekkorom óta ismerek és szeretek is. Másoknak ez sokszor büdös, de nekem ez az otthon szaga.
Nem sokára meglátom a sárga lovat is, amivel már találkoztunk.
Stormot is érdekli a másik ló, izgatottan szagolgat felé, miközben farkát csóválja.
A bokrok árnyékában egy házat látunk meg, és végre a lovakat is. A szagukat már messziről éreztem és már látom is őket.
Meglátom közöttük a férfit is, akit Sou korábban emlegetett és ígért is nekem még az erdőben.
Nem csinálok semmit, én nem ismerem, csak a kísérőm. Várom, hogy észrevegyen minket, vagy pedig a sárkány szóljon hozzá.
A kovács vagy drága lehetett, vagy pedig neki nem tetszőt tehetett, de hát lovász szokás ez. Apámnak is sokszor gyűlt meg a baja vele, pedig jó ember volt a mester.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-21, 7:46 pm

- Ez igaz, sajnos mind igaz. – Sóhajt, letörten. – De az is, hogy nem mind vagyunk egyformák. Itt vagyok én élő példának, tüzet sem tudok fújni, ebben egy kicsit hasonlítok a jégsárkányokra. Ők jeget köpnek, állítólag, de nekem az se megy. – Megvonja a vállát. Sosem hiányzott számára sem a tűz, sem a jég, bár azt beszélték, hogy még ők is képesek ilyen dolgok elődidézése, amolyan kombinált formában. de sosem látta és sosem próbálta, így ebben a témában csak a hallomásokra tud támaszkodni.
Gondolataiból Sárga puha orra zökkenti ki, ahogy nyakához nyomja és mit is tudna mit tenni, mit megsimogatni a felkínált rész és pluszban megveregetni a nyakát. A morgolódó hangra felkapva fejét és bátorságot merítve haladt tovább, váratlanul lett csend, egy kutya is felcsaholt, mély, reszelős hangon ugatva. Messziről még veszélyesnek is lehetett volna hinni, de Sou tisztában volt vele, hogy az őr eb bizony már nem mai darab, közelebbről már látszott is tarka, kopottas bundája és ugyan kivillantotta fogsorát, de az már jócskán hiányos volt és sárga. Persze az eb hangjára a lovász is rögtön felfigyelt és nem túl barátságos módon vette kezébe a vasvillát és udvara közepére állva várta az idegeneket. Látni lehetett rajta, hogy a háta közepére nem kívánja a látogatóit, de az enyhülés jelei is megmutatkoztak, mintha a két ló láttán teljesen le lett volna kenyerezve. A vasvilla fenyegető tartása is átértékelődött és így már csak támaszként szolgál, öreg kezében.
- Mit akartok? Mert nem lovat azt látom.
- Jó napot, Halem úr. – Az öreg közbemorog, hogy már inkább este van, de Sou ezt inkább elengedi a füle mellet és lehúzza fejéről a csuklyát. Emlékszik még rám? – Kérdezi, de az öreg tekintetéből rögtön látszik, az eddig tartózkodó vonásokat hordozó arca is felélénkül. Mintha kárörvendő mosoly éktelenkedne a szája szegletében.
- Jöttél borsot törni a falusiak orra alá?
- Nem. – Tiltakozik hevesen és ez láthatólag nem tetszik az öregnek, szúrós tekintetét pedig rögtön Mariusra veti, hiszem számára ismeretlen. – Ő itt is az utazótársam és önhöz hasonlatosan lovász..
- No fene? És mihez értesz fiacskám? Féled e a betöretlen lovat? Meg e ülöd szőrén, zabla helyet csak kötelet kötve a nyakába? – Igaz félbe szakította Sou, de látszik rajta, hogy megtetszett neki a helyzet, mintha csak lehetőséget ragadhatna magához, hogy okítson. S mindeközben mélyen igyekszik az ifjú szemébe nézni, saját kékjei ugyan már homályosak a kor miatt, de még tisztán látnak és a hazugságot is kiszimatolja. – Munka köl?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-22, 9:48 am

*Végighallgatom a mondókáját a tűzköpésről. Azt hiszem, tévedésben van. Nem a tűzokádás az egyetlen oka, és főleg nem a legfőbb oka annak, hogy mégis miért tartanak az emberek tőlük.
A kutya hangja egész rekedtes, így meg sem lepődök, amikor meglátom. Igen koros egy vénség lehet. A Diorok egyik juhászának volt ilyen öreg terelő kutyája. Persze már ott volt mellette az utánpótlás, egy ifjú és sokkal hebrencsebb állat képében, de én inkább a megfontolt öreget szerettem.
A vasvilla tartása számomra új, sosem fogadtak még így rám, de mikor végül megnyugodva inkább támaszként használja, már nem izgat nagyon.
És íme Sou egy újabb bizonyítéka, hogy nem mindenki utálja a sárkányokat az emberek közül sem. Jól látható, hogy az öreg megörül, amikor a sárkány felfedi magát.
Persze az eddigiek alapján könnyen el tudom képzelni, hogy inkább azért, hogy ami a falusiakat zavarja, annak ő csak örül.
Mikor azonban rá kerül a szó, enyhén meghajol, úgy üdvözli az öreget.*
- Üdvözletem, uram! Marius Dior vagyok, Tarsis mellől.
*Nem hiszem, hogy a Diorok híre eljutott volna ebbe az erdő melletti kis faluba, de nem lehet tudni.*
- Nevelőapám lovász volt, és megtanított néhány dologra. A lovakat pedig nem félem, a mellettem lévőt is magam törtem be és még számos másikat is. Konyítok valamicskét a gyógyításhoz, a körmöléshez, a járatáshoz is.
Gyerekkorom óta lovak között élek, de mindig van mit tanulni. Tőlük is.
*Most aztán mélyen a homályos, kék szemekbe néz saját barnáival.*
- Talán tőlük a legtöbbet, nekünk, embereknek.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-22, 3:07 pm

Az öreg arca úgy változott, mint kora tavasszal az időjárás, hol borússá vált a képe, hol pedig felvidult. Sout is meglepte azonban, hogy valami fura tisztelettel vegyes utálat ült ki a Dior név hallatán arcára, ami ennél is meglepődött volt, hogy csak hümmögéssel kommentálta az egészet. Pedig az ifjonc sárkány tisztában vele, talán túl jól is, hogy az öregnek olyan a nyelve, mint a korbács. Senkit és semmit nem kímél, magát is beleértve. Valamiért azonban, most még is megálljt parancsolt a nyelvének és elrévedve figyelte egyik kerítés mellet incselkedő pej lovát. A múltban járt, de rajta kívül senki nem fogja megtudni, hogy miről is szólnak emlékei. Sou bátorságot merített e közben, ahhoz, hogy megszólaljon, de az öreg tekintete, mint egy késdöfés érte.
- Neked semmi keresnivalód nincs itt! Ez a bolond sárga ló tűr meg egyedül, meg azok ott a domb túloldalán. A helyed már rég megigazítottam volna falunk vezetőjének fizimiskáját. HAHA. A hízó disznó is tetszetősebb nála. – A nevetés újra előtört belőle, Sou viszont teljesen tanácstalan volt. Mit kéne erre mondania, hogy igen persze, egy öntudatosabb sárkány már nem csak az elöljárót szabta volna meg, hanem magát a falut tette volna, a földel egyenlővé. Nem túl bölcs taktikának titulálta, de kitartóan a földet kezdte el bámulni, a mellette álló sárga kanca viszont látványosan hátra lapította a füleit, testtartása is figyelmeztetővé vált. Igen értelmes jószág, ez már sokaknak feltűnt, de mit is vár az ember egy mágus lovától? Viszont az öregen látszott, hogy még nem végzett.
- Tőlük-tőlük, fiam, csak lóvá ne tegyenek! – Somolyog bajusza alatt, meg is vakargatja borostás állát. – Szépen feleltél, mint bársonyban tipegő úri fiú tanítójának, de nem feleltél a kérdésre. Zaklattok, hátráltattok a munkámban. Miért? – Zsörtölődött tovább, noha látszott, hogy lenne mit csinálni a ház körül és nem kevés javítani való van magán a házon is, de az öreg a semmin kívül nem csinált. Nézte legelésző, egymással versenyre kelő szépségeit. – Hozd be a mezőről azt a feketét, csillaggal a homlokán és a szürkét, aminek szügyén még friss a seb. – veti oda választ sem várva. – Te meg sárkány merj vizet a vályúkba! Gyerünk-Gyerünk!! Ez az ára, hogy nem kergetlek el benneteket azon nyomban. – Harciasan ragadja meg újfent a vasvillát, Sou végre felemeli tekintetét, némileg félve tekint Mariusra. Még elfuthatnak, de teljesíthetik is az öreg kérését, ha utóbbi mellet döntenek hát, akkor teszi, amit az idős lovász kért tőle. S fel rémlik, hogy nem először kell feltöltenie az istálló sarkában álló itatókat.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-25, 10:57 pm

*Nem mondom, hogy nem vettem észre az öreg színeváltozását és vagyok olyan okos fiú, hogy magamtól is rájöjjek, a nevem okozta.
Van akkora önuralmam, hogy ne hőköljek vissza az öreg lovász kifakadásánál. Sosem beszélnék így Souval. Kicsit olyan, mintha megbomlott volna az agya.
Azért egyből nem ítélem el, de furcsa, amit mond és tesz.
A nyelvemen van, hogy tudassam vele, hogy a véremen és a nevemen kívül semmi közöm az urakhoz, vagy a bársonyhoz.
Ami megállított, az a tisztelet. Nem a rangjának, vagy a megszólalásának, ezek alapján inkább lenézhetném. A korát tartottam tiszteletben, mely az őszt elhagyva lassan a télbe készül lépni.
Ezért nem szólok végül. Legalábbis az első mondata miatt.
Nem riadok vissza a vasvillától. Küzdöttem én már vadkannal is, s farkasok ellen is megvédtem magam, sőt Ephenezert is. Egy vénember nem lenne képes megsebezni a vasvillájával.
Sou pillantására csak magabiztos mosolyt adok. Lóval foglalkozni. Ez a legjobb dolog, amit kaphattam az öregtől.
Nem kérdezek semmit. A sebet úgyis megnézem majd, és ha tudom, el is látom. Habár, azért ha tényleg jó lovász, már régen ellátta. Nekem nem lesz dolgom vele.
Viszont nem hagyom mellette Stormot. Felülök a hátára, és elvágtatok a mező irányába, amit mutatott.
Amit a csillaghomlokú lovon látok, a legrosszabb álmaimat idézi. Nem tudom, milyen ember képes a szügyén megsebezni egy lovat, főleg nem éles tárggyal, de az említett lovat így bántották.
A sebet ellátták, de az állat bizalmatlan és vad is.
Stormról messze leszállok, úgy közelítem meg. Előbb még vonakodik, de halk, megnyugtató hangon kezdek beszélni hozzá. Valahogy jó érzékem van ehhez. Végül már kinyújtott kezemmel megsimogathatom az orrát, végül a nyakát is.
Nem kell sok idő, hogy a kantár, kengyel és nyereg nélküli ló a hátára engedjen. Suttogva a fülébe mondott szavaim is megteszik a hatásukat, így igaz, hogy egy jó órával később, de a fekete hátán lovagolok be az öreg udvarába, csak lábammal és kezemmel irányítva. Storm nem messze lemaradva követ.
Nem minden az, amit nevelőmtől tanultam. Néha egészen könnyű bánni ezekkel a gyönyörű állatokkal, legalábbis nekem. A sebet is megnéztem, annyira nem mély, így mertem csak ráülni, de megért mindent, amikor meglátom az öreg lovász arcá

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-07-26, 11:37 am

Tétován viszonozza a mosolyt, aztán leoldja a köpenyét, karjára a fektetve indul meg itatók felé, az öreg árgus pillantásától kísérve. A feleslegessé vált köpenyt némileg harciasabb mozdulatokkal tuszkolja vissza a tarisznyájába, ami halk reccsenéssel adja tudtára, hogy ellenére van az e féle bánásmód. Jobbnak látva hátra hagyni, fel is kasztja az egyik fogalma sincs mire szolgáló, tetejében ketté ága botra. Visszanéz, Mariust már nem látja, illetve csak jó néhány perces kutatás után véli felfedezni a távolban. ~ Bezzeg előlem már futna az egész csorda, .. öhm, nem, ménes. ~ Szottyosan a gondolattól kutat tovább, de ahogy belebotlik pillantásával az öregbe, inkább sebtiben indul végrehajtani a feladatot. ~ Szerintem, amikor születtem valaki elnézte a számomra megfelelő fajt és ugyan ez történt az öreggel is. ~ Motyog magában, ahogy vedret fog és elbattyogva a kútig, ott megmerítve azt. De legalább most nem szenved annyit, nem akarja a teli vödör a mélybe rántani és le sem izzad, miközben felhúzza azt. Mennyit számít a tudat és az, hogy használja az erejét, pedig csak néhány hónapocska telt el azóta, hogy itt hagyta a falút. Harmadik körét járja, amikor Marius visszaér, de más köti le a figyelmét, a szeme sarkából mintha látott volna valamit a közeli bozótosban. De hiába fixírozta olyan nagyon, semmi, még egy madár sem akart onnét felszállni, csak jóval odébb.
- Ne ábrándoz bestia! A kezd járjon, te! – A frászt hozza rá az öreg, azon sincs ideje ledöbbeni, sem elbúsulni, hogy minek nevezték az imént. Néhány lépés múlva pillant csak vissza, most már azért megkövetelve némi tiszteletet, de semmire sem ment a mogorva pillantásával. A lovász csak vállat vont és nagy serényen Mariushoz igyekezett, megállt a fekete mellet és lehet tényleg valami baj van az öreggel, vagy csak sokat ártottak neki az emberek. Mert, ahogy a lóra nézett, teljesen ellágyult, olyan gyengéden érintette, mintha egy erősebb széttörné. Homlokát vakarta meg, sörényén igazítva egy keveset, végig cikázva nyakán, ráfogva marjára, majd lefelé lába mentén vizslatta. Térdei fájdalmasan reccsentek, egyenként, ahogy leguggolt, de rá sem hederített. A sebet vette szemügyre, aztán nehézkesen, de felegyenesedett.
- Jól van fiam, nem csak a szád járt. – Mintha nem tetszett volna az öregnek, hogy ez úttal nem köthet bele semmibe. Elsántikált, hogy aztán visszabiceghessen, egy nem túl bizalomgerjesztő szagú és állagú kenőcsöt nyomjon Marius kezébe. – Kend be szépen. Oh igen. – Bújt fejével a lóhoz, ahogy egy másik tenné. – Aztán mehetsz kedvedre. – Búgta, érdes hangjához mérten egészen bársonyosan. Aztán leült a legközelebbi kőre és szemmel tartotta Marius munkálkodását, fél szemmel azért néha a sárkányra is figyelve.
Sou meg inkább dolga végzetével távolabb maradt, csak mikor az idegen ló távolabb ment, merészkedett közelebb. Ugyan nem unatkozott, hiszen Sárga ott volt a nyomában, minden lépését követve, néha kierőszakolva egy kis figyelmet.
- Kész vagyok. – Sou tett egy lépést, ahogy az öreg rá villantotta a szemeit, amiből Mariusnak is jutott.
- Jó-jó, ha egyebet nem akartok, akkor kívül tágasabb. De ha még mindig itt esz a fene, akkor a trágyát is odébb vihetitek! – Nem rest az öregember kihasználni a potya segítséget, de legalább tisztán és mindennél világosabban érthető, hogy miért nem marad meg mellette sokáig senki. Pedig egy kicsit jobban megismerve, fel lehet fedezni az öregben a szeretetteljes szívét, még ha kicsi is és korhatag is.

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-01, 10:53 am

//Bocsánat a késésért!//

*Visszatérek és még én is érzem azt a feszültséget, ami Sou és az öreg között van. Habár inkább csak a sárkány tűnik bosszúsnak.
Ahogy vártam, a vén lovász a lóhoz siet. Bármilyen pokróc is a modora, azért egy közös van bennünk és az a lovak szeretete.
Látom, ahogy ellenőrzi a sebet is, hozzá nyúltam-e, de persze nem volt szükség rá.
Arra azonban kíváncsi lennék, hogy is sérült meg.
Nem mosolyodok el az öreg elismerésére. Csupán arra gondolok, hogy megint egy ember, aki vizsgáztat.
Talán a sok hazug és hencegő az, aki miatt még egymás között sem bízunk az adott szóban.
Tárgyi, kézzel fogható bizonyítékra van szükségünk, hogy amit a másikunk mond, az igaz.
Nem szállok vitába az öreggel, én még hagynám a sebet szellőzni, mert a kenőcs, amit hozott ismerős. Gátolja a gyulladást és segíti a hegedést.
Azonban a ló hozzá tartozik és látva viselkedését, biztosan nem akar ártani neki.
Óvatos vagyok, amikor a kenőcsbe nyúlok, nem is puszta kezemmel teszem. Ruhám egyik csücskéből tépek egy darabot. Nem törődök azzal, hogy a lenvászon ing ezután már hiányos lesz mindig. Nincs kinek mutogatnom, s az a része nem is látható mindig.
Óvatosan, érzéssel nyúlok hozzá, nem akarva fájdalmat okozni, de persze a mén még így is összerándul a fájdalomtól.
Nem zavar az öreg figyelő szeme, nem először csinálok már ilyet.
Mikor végzek, felállok, nincs kedvem maradni, Kitana az, aki eszembe jut és az, hogy jó lenne a közelében lenni ismét.*
- Ne tartsuk fel vendéglátónkat, Sou! Biztosan sok dolga van még.
Remélem, az ember, aki ilyet tesz egy lóval, már megkapta a büntetését….
*Jegyzem még meg csendesen, ahogy Storm felé nézek, aki ezidáig sem távolodott el nagyon tőlem.
A csődör már el is indul felém, első pillantásomra és amikor odaér, meg is paskolom a nyakát.
Ezután nézek még Soura.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-02, 2:34 pm

Az öreg szeméből nehezen lehetett volna kiolvasni, hogy mennyire is vannak terhére, az arca is közömbös maradt. Ellenben Sou, egészen felvidult, igen csak megörült annak, hogy több időt nem szentelnek az amúgy kellemes helynek, mert a vízhordás egy dolog, de a trágya …az már egy egészen más ügy. S ehhez most kicsit sem fülöt a foga, így nagy ívben elkerülve az öreget, először a tarisznyáját akasztotta a vállára, aztán köpenyét is magára kanyarította, így indulásra készen ért majdnem Marius mellé. Most már szinte természetes volt számára, hogy teret hagy Stormnak. Mogorvaságát is feledte a lovásszal szemben, de még inkább megbocsájtotta a szavait és ha emlékezete sem tréfálta meg, akkor a kezdetek óta mindig így tett. Keveset tudott róla, de valahogy ez tüskés magatartás annyira természetellenes, hogy mérget ismer rá venni, az öreg valamikor kemény leckét kapott az élettől és mára nem képes létezni e nélkül, a mindenkibe belemarok érzés nélkül. Meghajolva felé köszön el. Az öreg meg csak legyint, mintha megkönnyebbülne, hogy nem várt vendégei végre elmennek és visszasüppedhet magányába.
- Ez a világ nem ismeri az igazságot. – A válasz keserű volt, amivel az öreg is búcsúzott követve a mező felé visszainduló lovat. Tehát a bűnös megúszta, szomorú, ugyan akkor örvendetes, hogy a lovak felé ilyen szeretetteljes emberhez került, ki gondját fogja viselni hosszú-hosszú ideig.
Sou megindul és ha, Marius nem szól, akkor az elágazásig nem is igen mutat hajlandóságot a beszédre. Egyik keze viszont a mellette haladó kanca nyakán pihen, aki nagyon is élvezi a helyzetet, minden bizonnyal a világ végére is merné követni az ifjú sárkányt. Aki viszont tisztában van vele, hogy egy sárkány mellett, egy lónak fele annyira sem könnyű, mint egy mágus mellett. Csendben és szelíden búcsúzik el a sárga lótól, aki lohadó lelkesedéssel vette irányát hazafelé, Sou pedig az út felé, ami visszaviszi majd őket az erdőhöz.
- Mindig is éltek itt keményszívű emberek, de egy sem bántana egy állatot. Volt egy-két igen kemény tél, amikor szükség volt egy-egy ló életét is elvenni, de szenvedni egyiket sem hagyták. Egyre inkább azaz érzésem, hogy bármennyire is a testi különbség ember és sárkány nagyon is egyforma. – Kimondott gondolatok, amik egyaránt táplálkoznak a sérült ló gyógyuló látványából, az öreg lovász és más emberek szavaiból, még sárkányokéból is. De eszmél, Mariusra pillantva, nem tudja, hogy motyogásából mennyi hallatszódott el hozzá. – Ne is figyelj rám! Tudom, hogy egyértelmű lehetne, de mi a véleményed a lovászról? – Kérdezte meg, halvány, bujkáló mosollyal arcán. Nem komikus a helyzet, de még is könnyebb így felfogni, mint gáncsoskodni és minden kemény, csípkelődő szaván fennakadva mérgelődni.

//ugyan! Smile

//

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-03, 1:37 pm

*Nem tartóztatnak, sőt, a „sárkányom” is egy pillanat alatt ott terem mellettem, indulásra készen.
Nem bánom, a lovakat szeretem, de az ilyen modorú embert nem. Ha kérné, akkor sem maradnék nála tovább.
Én is meghajtom fejem az öreg felé. A lovak jó társaság, de ha ennyi idő után sem olvasztották meg a szívét, akkor már nem is fogják az emberek irányában.
Sajnálattal hallom, hogy a fekete mén sérülésének okozója megúszta.
Az viszont nyugtat a lóval kapcsolatban, hogy az öreg lovásznál jó kezekben van.
Nem szólok az elágazásig. Nincs miről beszélnem.
Nem nézek Soura, miközben beszél. Én nem ismerem a sárkányokat. Rajta kívül csak kettőt láttam, az egyik fajtájabéli, Níbe, a másik meg épp a nimfákhoz űzött minket.*
- Én csak az embereket ismerem. Sok jót nem tudok elmondani róluk.
*Nem reagálok többet, elmondtam két mondatban mindent, pedig emlegethetném, a feldúlt udvarházat, amiről fogalmam sincs, hogy miért történt.
Hatalomvágy? Irigység? Kapzsiság? Vagy „csak” sima gyűlölet? Sosem fogom megtudni, miért vették el az otthonom és a családom.
De ez mozgatja az embereket.*
- Megkeseredett öregember.
~Lehet, hogy én is ilyen leszek.~
*Ránézek Soura. Ki tudja, mi fordul meg a fejében. Ő ismeri jobban az öreget, ez egyértelmű.*
- A lovakat szereti, akkor pedig rossz ember nem lehet. Te jobban ismered, én nem tudom, mitől ilyen kiállhatatlan.
*Az erdő nincs már messze az elágazástól és én újra Kitanára gondolok. Vajon milyen sors vár ránk? Egyáltalán van-e „mi”?*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-06, 12:16 pm

- Erről nekem más a véleményem, itt vagy te, ott vannak a szüleim. Mind jóravaló emberek vagytok. – Igaz, de még mennyire. És ilyen emberek társaságában mindjárt könnyebb is egy olyat elviselni, mint az öreg lovász, vagy valami számítóbbat, aljasabbat is netán. – Hah. – Sóhajt, igazat adva Marusnak. Megkeseredett, nem is kicsit és bár mondhatná, hogy ismeri az okát, hogy minden ilyen találkozás, amikor az öreg számára is bebizonyosodik, hogy nem csak olyanok vannak, akik ártanak, változik. – Velük szemben nem is, az emberekkel más a helyzet. De .. annyira nem ismerem, keveset jártam ide, ritkán a bátyámmal, amikor anya megkért, hogy segítsünk. Legtöbbször azonban a vasvilláját láttam, amikor kergetett minket. Mindig erre játszottunk. – Fanyar mosoly telepedett meg az arcán. Mintha ezer éve lett volna, hogy mint egy teljesen átlagos vásott kölyök módjára a közeli pataknál játszottak, banditásat, egymást üldözve, gyakran kapva lábuk közé a bolyhos nádat, lónak kiáltva kis és törtek száraz kukoricaszárat kardnak. De rég is volt ..
Az ég felé emeli a tekintetét, hunyorít, a Nap ugyan már lefelé tart pályáján, de még erősen tűz. Kezét emeli szeme el, hogy lásson is valamit, a felhőket fürkészi, mindig jó érzéke volt az időjáráshoz, jobb is, mint egy békának. Mindig meg tudta mondani, hogy mikor fog esni, talán az széllel való kapcsolatának köszönheti, ami a tudatosság mellet rejt ösztönös vonásokat is. Olyanokat, amik csak úgy jönnek. A szél is kóbor kószálásba kezd, de még nem hozz magával az ázott föld édes illatát, Sou még is bátran kijelenti.
- Esni fog! – Maga mellé ejti a kezét, egy utolsó laikus pillantást vetve az égre. Ami mindent ígér, csak esőt nem, tiszta és éppen csak egy-két felhőpamacs foszlánya úszik rajta. – Jó is, hogy sötétedés előtt visszaérünk az erdőbe. Talán a fák alatt nem ázunk meg annyira. – Hangja hirtelen halkul el, ahogy valami megmozdul előttük. Bezony-bezony, a csuklyát elfelejtette a fejére húzni és most kapálódzik is utána, bár talán már fölösleges, hiszen min is aggályoskodhatnának a falusiak. Itt járt és? Még sem akarja megkockáztatni, arra viszont nem számít, hogy az illető nyugodtan várja be őket, még annak dacára is, hogy idegen. Sou ezt biztosan tudja, ahogy közelebb érnek, meg is nyugszik egy kicsit. Az idegen viszont elállja utunkat a patakon átvezető híd előtt, s két másik társa is előbújik a bokrokból. Első ránézésre katonafélének tűnnek, bőrvértben, ami Sout erősen emlékeztette a sárkánypikkelyekre. Kardjukat ugyan nem vonták ki, de kezük ügyében volt.

- Bocsássák meg, hogy ily váratlanul álljuk útjukat. De csavargók jártak a faluban, ha kérhetném. – Bökött az elsőként előkerülő férfi Soura, aki nem szívesen vált meg a köpenyétől, de engedelmeskedett a burkolt kérésnek. A váratlan felbukkanásuk viszont a helyett, hogy figyelmeztetőleg hatott volna rá, minden óvatosságról megfeledkezett. A sötét hajú férfi arcán elömlő mosoly viszont rosszat sejtetett.
- Te is egy mocskod sárkány vagy? – Ebben a pillanatban pattantak ki a fegyverek hüvelyükből, miközben a vörös hajú Mariusnak szánta a kérdését, mit ordítva tett fel. Sou tett egy lépést hátra, képzelete szerint, nincs olyan ember, aki így egy sárkány elébe állna, főként, ha esetleg ketten vannak. Gondolkodás nélkül nyúlt volna mágiához, de kellemetlen szúrást érzett a nyakán, oda is kapta kezét. Egy apró tűféle tárgy csillant meg ujjai között. ~ Sárkányvadászok? E .. ~ A méreg után rögtön ez volt a következő gondolata, mivel érzékei megtompultak, de nem olyan vészesen, hogy ne tudott volna védekezni.
- Menj! – Kiáltott Mariusra, ő meg lesz, a legrosszabb esetben, felveszi eredeti alakját, de nem szívesen lenne tűpárna. Azt viszont nem tudja, hogy Mariusszal is terveik vannak. S ha nem ad semmilyen jelet arra, hogy sárkány lenne, a három és még egy rejtőzködő férfi, bizony fölényben érzi magát.
- Hohó! Telar piaca szomjas az ilyen délceg legényekre! A sárkányod nem tud megvédeni, veled ellenben viszont, holtan is ér valamennyit. Kardot le, ha jót akarsz magatoknak. – Parancsolta és magyarázta a sötét hajú, nagy büszkén, hogy milyen egyszerűen ment a dolog. S szinte már csak a nagy zacskó dranára tudott gondolni, míg két oldalán álló társai nehéz láncokat húztak elő. Kérdés, meg e tudják bilincselni a prédát?

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-08, 4:32 pm

*Sou olyan dolgokat mond, amik előttem sem ismeretlenek. Vannak olyanok, akik lehetnek nálam is a lovakkal egy szinten és nem mondom azt, hogy minden ember gonosz.
De a sárkány ok között is van legalább ennyi szerintem.
A visszaemlékezéseit gyermekkorára (?) ugyanolyan csendben hallgatom meg, mint általában, de a hirtelen váltás az időjárásra teljesen váratlanul ér.
Nem különben az idegen féri is. Nem csak kinézete, a fegyverek is, melyeket hord. Vértben van a rekkenő hőségben, mikor már Márius is fontolgatja, hogy megszabadul felső ruhadarabjától.
Háború nincs, helyőrség sem legjobb tudomása szerint a közelben.
Mikor odaérünk, még kettő jelenik meg.
Kérdőn nézek rájuk.
A legjobban talán én ámulok el az idegenek „szóvivője” szavain.*
~Honnan tudja, hogy sárkány? Nem is csak sejti, nekem esélyem sem lenne kitalálni, ha csak ránézek sem.~
*Egy olyan sárkányt támadnak ezek, aki eddig legjobb tudomásom szerint a légynek sem ártott. Még a támadó haramiákat is találkozásunk előtt, inkább megfutamította, mintsem megöljön egyet is közülük.
Emberek!
Először nem veszem észre a tűt, csak Sou hirtelen mozdulatát a nyakához.
Egyre mérgesebb vagyok. Én vagyok a lassú, Sou már egy mozdulatával elárulta, hogy reagálni készül, én pedig még csak ámulok, hiszen sosem gondolt még senki sárkánynak.*
- Milyen jogon vádaskodtok ti? Megtámadtok két utazót, akik békésen haladnak dolgukra, haramiákat emlegettek, közben ti magatok vagytok emberkereskedők.
*A hangom egyre fenyegetőbb. Nem riadok meg sem kardtól, sem a létszámfölénytől.
A láncok pedig még inkább meggyőznek saját igazamról.*
- Csak az szabadságom és életem maradt, azt pedig nektek nem adom!
*Én is előrántom a kardom. Emlékszek még, milyen a vér szaga, akkor Ephenezerét éreztem a legtovább. Harcoltam már, nem ez az első eset, hogy fegyverem kell használnom.*
- Táguljatok utunkból! Hozzátok hasonlók nem valók e földre, sem e világba! Minden lények legalantasabbjai vagytok!
*Kissé a hátam mögött Storm is prüszkölve jelzi, hogy egyre idegesebb. Hűséges állat, de nem akarom, hogy megsebesüljön. Kell valami más megoldás.*

Tárgy: Re: Elonar erdeje 2011-08-08, 7:34 pm

- Jog!? – Hördült fel a vadászok vezére. – A túlélők jogán és mert megkértek, hogy azt ott takarítsuk el az útból. – Mutatott Soura. – Lehet jámbor, de csak egy szörnyeteg és mivel Te, nem vetted életét, te sem különbözöl tőle. Így, osztozhatsz a vele a láncokban. – Ezzel két emberének intett, akiket messze nem hatott meg Marius beszéde. Túl rég edzik magukat, emberek és sárkányok ellen, mert valamikor megestek, szerencsésem megmenekültek a halálosztó karmok közül és mert pénz is, méghozzá jó sok van benne.
- Ha így óhajtod. Akkor játszunk! - Kard ellen kard feszül, a vörös kellemes időtöltést lát Mariusban, így le is csap, kóstolgatva, olvasva mozdulataiból. Támad célzatosan, hogy a védelmen rést keressen, de jó három kísérlet után engedni fogja, hogy Marius lépjen. Így csiszolhat a tervén, hiszen ő még mindig élve kell, holtan egy emberért maximum egy necromanta fizet. De mire a városba érnének, az oszló hulla talán valami kórságot is rájuk szabadítana. Kopaszodó, lófarkas barátja Sou felé veszi az irányt, megtermett ember, bár egy sárkány mellet igen csak eltörpül, kardja helyet a láncokat részesíti előnyben. Hiszen meddig marad állva a kölyök? Már nem sokáig és ez aljas mosolyt festett az arcára.
- Ne húzzuk sokáig. Úgy is te jársz rosszabbul. – Jelképesen intett husángnyi ujjaival nyaka felé. A sötét hajú csak néző volt, de figyelme megoszlott szeme előtt „harcba” bocsátkozó emberei és a még rejtőzködő között.

- Nem tettem semmit! – Ellenkezik Sou is, érzéseinek egy részét Marius már kimondta, de ez nem változtat a tényen, hogy látszólag teljesen mindegy, hogy szentéletű vagy véreskezű gyilkos. Mindenképpen eme utóbbinak tartják. Elhajítja a kis tűt, amivel előnyre tettek szert a vadászok, a kesernyés illat nem volt ismerős számára, de hogy is lehetne, mérgekkel szinte nem is volt dolga. ~ Ez így nagyon nem lesz jó. Nem mintha nem bíznék Mariusban, de ..~ Már így is bajba keverte, ez az érzés hatalmasodott el rajta és nem akarta, hogy baja essen, gondolva a négylábú jószágra is. Összeszedte magát és ellenfelére vándorolt a pillantása, nyugton kéne maradnia, de azzal akár saját maga is bilincsbe verhetné kezeit, arról pedig szó sem lehet. Inkább nekiiramodott, mintha puszta kézzel akarna a férfinek esni, akit szemlátomást igen mulattatott a tény. De Sounak egyetlen szándéka volt, mögé kerülni és hatalmát latba vetni, gyorsasága most még kisegítette. Sikeresen megkerülte a láncot lóbálót és ahogy megállapodott, a láncok kígyókká váltak, ám most nem tétovázott, hogy azok marjanak. Ezek azonban egy korábbival ellentétben, tényleg csak illúziók, de elég valóságosak ahhoz, hogy marásuk fájdalmat generáljon és hűvös érintésük lúdbőrt szítson. De nem ütnek sebet és mérget sem fecskendeznek. A sötét hajú fickóról sem feledkezett meg, akinek a nyakába egy kisebb szélrohamot zúdított, hogy hátrébb és a földre taszítsa. Talán túl meggondolatlanul, mert a világ megingott és térdei nem voltak hajlandóak tovább megtartani. Megtámaszkodott karjain, remegett. ~ Mé[g ne! ~
- Marius! Inkább menj. Van még egy belőlük, valahol. – Kiáltotta, fölöslegesnek tartotta szétfoszló illúziókígyóit megtartani, meddig tehette volna még. Egy percig? Jobb esetben. – Megleszek! – Győzködte barátját, hogy inkább adja fel és pattanjon Storm hátára. Aztán vágtasson el és vissza se nézzen, amíg be nem ér az erdőbe. Hiszen van még egy ütőkártyája. Azzal most nem foglalkozik, hogy talán mit sem változtat a helyzetén, hogy volumenekkel nagyobb lesz. Talán ugyan így összeroskad majd. ~ Kérlek! Csak menj el … minél gyorsabban. ~ S tekintete már a kopaszodóra siklik, aki valamiért még mindig kígyónak véli a láncokat és tovább küzd velük. Valamivel megkönnyebbülten igyekszik talpra állni, de nem a háta mögötti „vezérrel” foglalkozik –aki szintén a földről kászálódik fel, nem túl boldogan-, inkább azt keresi, aki még rejtve van. Most talán futhatna, de örül, hogy megáll a lábán, futás .. az most egy szép álomnak tűnik. Ahogy rémálomnak a levegőberöppenő két nyílvessző.

» Olassië erdeje