Az Aréna

Tárgy: Re: Az Aréna 2013-05-07, 10:00 pm

//Cloud, Kain, Silarona//

*Hogy honnét szedi az erőt ez a vérbe borult szőke harcos, azt Derun nem tudja. Hárítja ugyan minden meglepően fürge támadását hálójával, avagy elmozgással, ámde a kitartás, s a lendület becsülendő ellenében.
Amaz vállába markol, s tán azt hiszi, hogy fájdalmat okozhat a szorítással. De nem, noha célját eléri, mert eltereli a kék harcos figyelmét valami lényegesről, s ez nem más, mint a váratlanra való örökös készenlét.
Egy efféle párharc egyik alapja, hogy figyeli az ellent, figyeli, hogy hárítani tudjon, mikoron az támad, s időben lépjen, ha váratlant húz elő tarsolyából.
Ha Derun tudta volna, miféle szerelmetes érzések motiválják egy sárkány felé ezt a szőke hajú, fehér bőrű idegent, hát vagy dühe kelt volna az ég magasáig, vagy nevethetnékje, ámde jelen helyzetben egyik sem, mivel ő nem tudta, mi játszódik le Cloudban.
Egy homlok csattan az övén, s a két fej, a vadalané, s az emberé is remeg belé. Két kemény koponya vágódott egymásnak, s vált is szét nyomban.
Derun hátratántorodik, miközben forróságot érez maga körül. Megrázza fejét, kékesfeketén fénylő varkocsa hátát verdesi közben.
Készülne, hogy végre utoléri a mágiája a vihar szülöttének, s elhamvad, mintha sosem lett volna, de nem következik ily esemény.
A meleg nem éget úgy, mint a tűz, csupán ha lángok közelét érezné, mely melegít, a forrósága néha megperzseli bőrét, olyas érzése támad.
A szürkéskék férfi, az Aréna harcosa lenéz ellenére, ki földre hullt. Hát mégis varázsló az ebadta!
Orcáját felemeli, s most első ízben veszi a harc kezdete óta szemügyre az Arénát. A nézők őt éltetik, a vadalant, ki végre földre küldött egyet a vihar szülöttei közül. Niltas még fekszik, Soir bajban van.
Nem becsületes küzdelem az, mit vívnak azok ketten a dárdás harcosnő ellen, s Derun sötét szemei összébb húzódnak. Még egy pillantást vet a fekvő Cloudra, s megfordul, hogy Kain és Silarona ellen induljon, Soir kisegítésére.*

Tárgy: Re: Az Aréna 2013-05-07, 10:36 pm

//Kain, Silarona//

*Fájdalom. Ez az, amit érez már támadás közben. Hiába feszülnek meg karcsú testén az izmok, s hasít épp e feszülések miatt sebeibe a fájdalom elképzelhetetlen módon, Soir támad.
Érzi a döbbenetet, ami az Arénára ült, de ő nem fogja hagyni magát. A dárda és a tőr is támad, de érzi, ahogy fémet érnek. Ez csak egyet jelenthet. Azt, hogy az a démoni feketeruhás lény kivédte mindkettőt.
Soir gondolataiban másik ellenfele, az idegen nő, akinek olyan hegyes fülei vannak, amilyenek saját népének, meg sem jelenik ebben a pillanatban.
Nincs ideje arra sem reagálni, pedig mindkét fegyverét húzná vissza, hogy védekezzen, amikor egy feketébe öltözött láb közelít igen gyorsan hozzá. Próbálja elrántani reflexből a fejét, de az a végtag így is irdatlan erővel csapódik arcába.
Dús, szépen metszett ajkai felrepednek, orrából is vér fröccsen, amikor zúgó fejjel elterül a homokban jóval hátrébb a harc pillanatnyi helyétől.
Ezernyi csillag cikázik szeme előtt, mikor kinyitja szemeit a fényre, s már ülne is fel, amikor a fájdalom visszakényszeríti a földre fejét is.
Felnyög, hiszen védekezni kellene. Ez a sötét mágus pillanatokon belül végez vele.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Cloud, Silarona, Kain//

*Az uralkodó mély hangja bejárja a páholyt, mikor szavait Merulához intézi.*
- A harc folyik, s bár én is érzem e rossz közeledtét, régen nem volt példa arra, hogy odalent félbeszakítsunk innen egy párbajt. Hőseink küzdenek odalent, s e küzdelmet a harc istene is örömmel szemlélheti.
- Tán mind a hősök, mind nézőink, s egész Arénánk biztonsága van veszélyben. Érzem az erőt, mely kipattanásával felboríthatja e világ rendjét. Fontold meg, Uralkodóm szavaim!
*Mintha csupán Merulát igazolná, alattuk a páholy kemény kőpadlója megremeg, s eme érzés végigfut egész testükön. Ilyet még tán mióta eme hatalmas építmény áll, sosem érezhetett bennük halandó.
A nézők is érzik a sorokban, a mágusok, s a fegyveres őrök is mind. Ez az érzés pedig nem más, minthogy megindult a föld lábuk alatt. A nézők hangja elnyomja a föld morajlását, de az érzést nem, mit mindenki, ki érintkezik vagy az Arénával, vagy a talajjal odabent, érezhet.
A nézők, kiragadtatva a küzdelem megtekintéséből, bizonytalanul nézelődnek, a pánik még nem terjedt tova soraikban, tán csak harcba mélyült elméjük miatt.
Ám a küzdőtéren valami egészen más történik.
Niltas, valamint Soir a földön fekszik, a vihar szülöttei küldték oda őket. Derun ellenfelét szintén a vér áztatta homokon hagyva indul el a másik két idegen irányába, tisztában lévén azzal, kettő az egy ellen nem épp egyenlő erőiszonyt feltételez.
E pillanatban az alattuk megmozduló földben hangos robaj hallik. E robaj az, mi változtat az események menetén.
A vadalan Aréna építőinek becsületére legyen szólva, a falak állanak, bírják még a földrengést is, ám a küzdőtér alatt kiépített kazamaták, melyek tán már feledésre kárhoztatottak is voltak, s azoknak teteje, melynek egyik feladata nem más, mint a homokban gyűlt vért lassan átengedni le, a mélybe, jajgatva omlik össze több helyen. A föld megnyílik, s a véres homok belefolyik a lent nyílott résekbe.
Cloud alatt is ez történik, s a harcos tán le is hullana, ha egy szürkéskék kar nem nyúl érte, hogy elkapva övét visszahúzza a még biztosnak tűnő részre. Derun az, ki fegyverét hátrahagyva húzza ki ellenfelét. A harc e pillanattal véget ér, s nem mások ők, pusztán halandók, kik a természet, vagy a természetfeletti játékszereivé válnak.
Niltas tán magához tér végre, s épp a mozduló földön kísérel meg talpra állni.
Soirnak fájdalmai, és életösztöne küzdenek egymással, midőn felette hatalmasodik a fekete harcos, ki oly fájó sebeket nyitott párductestén.
E pillanatban az Uralkodó a mágusnak bólint, ki eddig szótlan állt páholyában.
A harcot felvezető hang harsan ismét az Aréna felett.*
- Harcosok, nézők, Vadalan lakói! Uralkodónk kegyesen beszüntette a harcot. Nyugalomban haladjon ki-ki a maga bejárata felé, s mágusaink, a vihar szülötteinek biztosítása végett pajzsukat szüntessék meg, s őrizzék meg őket Uralkodónknak, ki elismeréssel jutalmazza helytállásukat, miként legjobb bajnokainkét is.
*A mágusok, kik eddig a vörösen vibráló pajzsokat tartották fent, ezúttal rendre megjelennek, s magukkal is viszik Cloudot, valamint ha tudják, a két sárkányt is.
Utóbbiak tán teleporttal el tudnak szökni, ám ekkor rögvest kereső mágiát küldenek nyomaik után. Éppúgy Soirt is kimentik, s Clouddal egy helyiségben jelennek meg Savanti városában Ispotály az, miben gyógyítók veszik kezelésbe mindkét harcost.
Sout és Zolfart az Uralkodó a főmágus pártfogására bízza, ki saját palotájába teleportál velük épp azon módon, melyen a páholyba is érkeztek.
A vadalanok őrök és mágusok irányításával hagyják el az Arénát éppoly rendezetten, miként érkeztek is. Kérdés, hogy Savanti város miként élte meg történelme első földmozgását? A vihar által kezdett munkát folytatta-e a föld? S vajon e város követi-e sorsában Argelion faluját? Hamarosan kiderül.*

//A továbbiakban Savantiba írjatok //

Tárgy: Re: Az Aréna 2014-01-21, 8:45 am

*Már hosszú hónapok teltek el azóta, hogy a vihar szülöttei, s egyes vadalanok, például maga Malagar, az eretnek mágus felbolygatták az egész világ folyását.
Azok a napok, amikor Vadalan népe azt hitte, egész világa az enyészeté lesz, elnyeli a káosz, és a pusztulás mélyen beleégtek a párductestű harcos elméjébe.
És nem csak a világukat sújtó pusztító erejű csapások hatására, hanem az Arénában folytatott küzdelem miatt is.
Soir harcolt már nem egyszer, küzdött nálánál nagyobb, néha képzettebb harcosokkal is, de olyannal még nem találkozott, aki legyőzte a bajnokot, Niltast, és emellett még volt ereje megfordítani a hármas küzdelem menetét is.
Akkor a hegyes fülű, fehér bőrű lánynak nem volt már sok hátra, hogy Soir maga adja meg a kegyelemdöfést neki.
Viszont ez a fekete ruhába öltözött, halottképű harcos olyan sebesen és erősen lépett közbe, amit előtte nem tapasztalt még.
A lány lenéz izmos, lapos, kékesszürke bőrű hasfalára.
A hosszú heg jelzi a bársonyos bőrön azt a vágást, amit a kétélű karddal ejtett rajta a harcos.
Ujja hegyét végigfuttatja rajta és megborzong.
Nem szívesen vívná meg azt a küzdelmet még egyszer, pedig nem félős fajta. Nem is lehetne az, ezen a világon a vadalan nők is ki mernek állni magukért, ki mernek állni bármelyik férfi ellen.
A másik seb, amit elszenvedett a térdhajlatában volt. Itt is maradt egy heg, amely sötétebb valamivel, mint kékes bőre, s jó ideig húzódott is bőre azon a helyen.
Azonban mindenki tudja, hogy ha egyszer ilyen élmény éri, nem szabad feladni. Le kell győzni a félelmet, szembe kell nézni azokkal a démonokkal, melyek a szívében ülnek.
Emiatt is lép most az Aréna homokjára, a nézők ujjongása közepette.
Koncentrál, a szíve hevesen ver, s a dobogás ott lüktet hosszúkás, hegyes füleiben is.
Dárdájának végét a felújított Aréna homokjába engedi. Hát hadd jöjjön az első ellenfél.*

Tárgy: Re: Az Aréna 2014-02-05, 2:40 pm

*Az előtte megnyíló kapu egy oroszlánt enged a nézőtérre. Nem Soir az egyetlen harcos, aki ma az Arénában bizonyítja be, hogy méltó lehet a bajnoki címre.
Még kettő másik áll bent, s mind a feléjük közelítő oroszlánokat szemlélik. Egyikük szekercét forgat, másikuk pedig szépen kidolgozott kardot. A gyakorlott szem megbizonyosodhat róla, hogy nem lehetett olcsó mulatság megszerezni egy ilyet. A kékesszürke izmokon megcsillan a nap fénye, és Soir is a maga ellenfelére koncentrál már csupán.
A fekete sörényű állat igazi királya fajtájának is. Széles, mancsai izmos lábakban folytatódnak, hogy aztán tovább szélesedjenek az aranyszínű mellkasban, amelyet már félig takar a ráomló, fekete sörény.
Soir elismeréssel adózik az állatnak, de nem azért van itt, hogy egy gyönyörű ragadozó külsejében gyönyörködjön. Bizonyítani akarja, hogy még mindig van olyan jó harcos, mint a vihar előtt volt.
Meglóbálja a dárdát a kezében, s közelebb sétál a fekete sörény gazdájához.
Az állat gonoszul csillanó szemei végigmérik őt, s talán könnyű prédának gondolja, mert magabiztosan szökken közelebb. A farka, s annak végén a fekete bojt játékosan libben, jelezve, az állat élvezi a vadászatot.
Az Aréna közönsége halk zsongással figyeli a történéseket. Többen leírták már Soirt, amikor komoly sebeket kapott a vihar szülötteivel vívott harcban.
De nem csak nekik akar bizonyítani, hanem saját magának is.
A lelkében lakozó félelmet kell kiölni, s erre keresve sem találna jobb, helyet, mint az Arénát.
Puha, macskaszerű léptei, akár egy párducéi könnyedén repítik közelebb, s amikor az oroszlán felágaskodik, hogy az elébe óvatlanul siető prédát hatalmas mancsainak mázsás csapásával terítse le, a szürkéskék szépség sebesen kitér előle.
Soir tudja, hogy nem lesz mindig ilyen szerencséje, de ki kell várnia a megfelelő pillanatot.
Újra közelebb mozdul, és már táncol is el.
Kizár minden mást. A két másik harcos küzdelmét is a másik két oroszlánnal. Csak ő és a fekete sörényű léteznek most.
Az a fekete sörényű, ami már egyre dühösebb, s most látja elérkezettnek a pillanatot a vadalan.
Amikor az oroszlán újfent felágaskodik, nem ugrik el, hanem féltérdre rogy az Aréna porában, miközben kitámasztja a dárdát, s nekifeszíti a felé hulló testnek.
A mancsok egyike így is súrolja felső karját, le is hántva egy darabot kékes bőréből, de a dárda mélyen az oroszlán testébe fúródik.*

Tárgy: Re: Az Aréna 2014-02-06, 4:07 pm

*A vadalan harcosnő lelöki magáról a ráhullott ragadozó súlyos testét. Felegyenesedve érzi, hogy a seb a vállán fájdalmas, de semmiképpen nem akadályozhatja a küzdelemben.
Ebből kiindulva lábával kitámasztja az állat testét, majd kezeivel megragadva egy kiáltással kirántja a dárdát a fekete sörényűből.
Mielőtt felegyenesedne, kezével megsimítja az állat szőrét. Veszélyes ellenfél volt, habár egy griffet még nem ért utol.
Amikor végre felmutatja a véres dárdát az Aréna közönségének, a tömeg egy része üdvrivalgással üdvözli az első győztest. A másik két harcos még küzd a maga oroszlánjával, de csak idő kérdése, hogy kiderüljön, hányan maradnak életben.
Soir szenvtelen arccal, dárdájának végét az aréna homokjába támasztva nézi végig a két élethalálharcot.
A gazdagon díszített karddal küzdő harcos rosszul lép, s aláfordul a bokája. Ez az a pillanat, amikor eldől a harc, s a küzdő hiába vág visszakézből az oroszlán felé, s hiába mélyed bele a kard a testébe, az állat állkapcsa rázárul a nyakára, s a nehéz testtel együtt dől el.
A szekercés eközben már leteríti a neki jutott ragadozót, s a harcosnőhöz hasonlóan pihenve szemléli a harmadik páros küzdő feleinek haláltusáját.
Mindketten jól tudják, hogy a következő küzdelem az övéké lesz.
Dromen is felemeli szekercéjét, hogy ünnepeltesse egy kicsit magát, mielőtt Soirra néz.
A nő visszanéz, s felemeli a dárdát a földről.
A küzdőtérre kékes fény derül, ahogy a vadalani mágusok rájuk telepítik a varázslatot.
Soir ismeri már, s tudja, hogy épp ez teszi a legnehezebbé a két győztes küzdelmét. Minden lépéssel nyomasztóbb lesz a légkör, s minden pillanattal jobban telepszik majd rájuk a varázslat. Egymáson kívül saját fáradtságukat is le kell majd győzniük.
Felemeli a dárdát és elindul Dromen felé.*

Tárgy: Re: Az Aréna 2014-02-10, 2:08 pm

*A közönség előbb felrivall a nő bátor fellépését látva, aztán elhalkulnak, amikor Dromen is útnak indul.
A szekercét jobbjában tartja, s a kékes fényben megcsillanó izmai olybá tűnnek, mintha acélból lennének.
Soir macskaléptekkel közelít, s a puhaságot nem akadályozza még az sem, hogy a válla sajog az oroszlán karmai marta sebtől.
A dárdát megemeli, majd futva indul el a szekercés harcos felé. Dromen inkább kivár, ahogy a közönség is teszi.
Soir a dárdát már egészen közelről hajítja el, s az ellenfél bámulatos gyorsasággal ugrik oldalra előle. Még így is végighasítja a fegyver hegye a testét, nevezetesen mellkasát, s a kiömlő vörös vér a kék fényben inkább lilás árnyalatúnak hat, ahogy lecseppen az Aréna porába.
Dromen most lendül ellentámadásba. A szekerce közelharcban hatékonyabb, s itt az ideje, hogy a másvilágra küldje ellenfelét.
Első suhintása elől a nő úgy hajol el, mintha nem is vadalan, hanem valamiféle hajlékony vad lenne.
A harcosnő kezében tőre csillan meg, amely természetesen sokkal rövidebb, mint a szekerce. Nem is az a célja, hogy így mérje össze erejét. Oldalazva tér ki az újabb csapás elől, ám Dromen visszakézből utána csap a fegyverrel.
A hátát éri a szekerce, s a rátörő fájdalom és az ütés ereje a földre dönti.
Szúró fájdalmat érez mellkasában, s érzi a vért is végigcsorogni karcsú derekán.*
- Semmi személyes, Soir.
*Jegyzi meg Dromen, s a lány fölé magasodva felkészül a végső csapásra.
Soir azonban oldalra gurul, miközben szemeibe könny szökik a fájdalomból. A szekerce a port szánta fel a helyén.
Tudja, hogy a vérzés, a sebek, valamint a fény egyre gyorsabban apasztják el erejét és egyben gyorsaságát is.
Valamit tennie kell. Hátrafelé, a férfi vádliját célozza tőrével, és miután érzi, hogy a tőr húsba mélyed, valamint a fájdalmas kiáltás is felcsattan az Arénában, négykézláb próbál elevickélni Dromen közeléből.*

Tárgy: Re: Az Aréna 2014-02-12, 2:36 pm

*A szekercés harcos kirántja a tőrt lábából, s a földre veti. Dühtől izzó tekintettel indul meg az előle mászó lány után.
A sebe azonban lassítja, így Soir eléri a dárdát, mielőtt a férfi utolérhetné őt.
Felkapja azt és amennyire a sebe engedi, gyorsan megfordulva Dromen felé mozdul. A szekercés harcos és immáron a harcosnő is több sebből vérzik, s nem a pihenés, csak további vérveszteséghez, valamint erejük további gyengüléséhez vezet.
Ez az a pillanat, amikor Soir megmarkolja a dárdát és úgy tesz, mintha el akarná hajítani azt ellenfele felé.
Azonban a dobócselt követően látva, hogy merre mozdul el a kitérni szándékozó Dromen épp abba az irányba hajítja el ténylegesen. A fegyver akkor fúródik a hasába a férfinak, amikor az már csaknem felrántja szekercéjét, hogy hárítson.
Soir látja, hogyan rogy térdre, majd oldalra dárdával a testében ellenfele, s csak ezután sétál közelebb.
A fájdalomtól fátyolos szemmel és ragadja meg a fegyvert.*
- Valóban, semmi személyes, Dromen.
*Nyögi ki, mielőtt a dárdát felemelve ünnepeltetné magát a tömeggel. Jól esik, hogy a kék fényt is elveszik a mágusok, s végre szabadabban lélegezhet.*

» Az Aréna nézőtere