Vizek oltára

*Alenä elpirult mind a vér.* -Ő! Hát legyen! Megtudhatom tünde létedre hány éves vagy? *Kérdezi nevetve, majd az újját a víz felé mutatta és a kulacs felé mutatott. A víz lassan belement a kulacsba.* -Hehe, tessék! Így gyorsabb! Még van kulacs? *Kérdezte majd a víz felé fordult és legugolt. A kezét a vízbe tette és a szemét becsukta. Így szokta kényelembe helyezni magát, hiszen "vízből lett és vízzé lesz!" * -Én olyan 200 év körüli lányka vagyok! *Folytatta.* -Te hol laksz? *Kérdezte, mivel még látni akarta Nohlart. Közben gondolkozik ,hogy rájött e Nohlar ,hogy ő nimfa. Nem lenne nagy baj hiszen kedvesnek véli, de csak azért egy kicsit kíváncsi.* -ó, és ha engem kérdezel, akkor vízek közelében, szeretek úszni, és még egypár vízzel kapcsolatos dolgot, és egy relytett helyen lakom amit sajnos nem mondthatok meg! Ha nem baj..! *Mondta félmosollyal majd várja a Fehér elf válaszát.* //fagyasztok mivel a szépséges tünde fiúnak mennie kellett.//

1.küldetés - Vizek oltára

*Vallian határában halad nyugodt léptekkel, nem zavarja őt senki és semmi. Célja igazából nincs, erre hozta a lába vagy valami belső sugallat. Feltekint az égre, onnan olvassa le az időt, mennyi ideje van még a szürkületig
~ Még bőven ráérek! ~ Irányt és tempót nem változtat. Azt tudja nem az úton közlekedik hanem mindig a bozótosban, ahol rejtve maradhat, könnyen megfigyelheti az eseményeket. Mozgásra lesz figyelmes a közeli bokroknál, zajok pedig dulakodásra utalnak.
~ Ideje megnézni! ~ Nem fordít nagy figyelmet a lépteire, hogy azok csendesek legyenek. Kivonja kardját rohanva a cél felé. Amint kiér veszi észre, egy ismeretlen alak egy utazót szúrt le egy késsel.*
- Állj le! * Kiált oda a késelősnek, ki hirtelen meglepve szembenéz az újabb áldozattal. Elengedi az vándort, ki rongybabaként hullik le a földre végén fájdalmasan felnyögve. Késelő rátámad, mozgása gyors és fürge. Kissé meglepi őt mire pár könnyebb sebet ejt az oldalán. Összeszedi magát, a következő támadásokat sikeresen védi, mire az alak gyorsan kereket old. Indulna utána viszont van egy sebesült.*

* Nem rohan a Késelő után, az ki tudja merre menekülhetett, így nem veti utána magát. Odafordul az Áldozat felé, ki a földön fekszik, nyöszörögve a fájdalomtól. Csak most veszi észre, az áldozatot milyen népségből való, egy erdei nimfa. Végigtekint a női alakon, elnézi a mogyoróbarna haját, a kecses testet kissé el van bűvölve tőle. Csodálattal néz rá, még sosem látott élőben nimfát,csak Bruen és Tyene történeteiben hallott róluk. Közelebb lép a jelenéshez, lehajol hozzá mikor látja annak szemében még pislákol az élet.*
- Vi..zek Oltá...ra * Hangzik a sebesült hangja fájdalomtól eltorzultan, ez visszarángatja őt a valóságba. Tekintete még pár pillanatig elidőzik a másik szemeiben.
~ Most hogyan szállítsam el odáig? ~ Veti fel a kérdést magában, elkezdi megvizsgálja annak sérülését.
~ Csak tarts ki odáig! ~ Mondja magában, nem szeretné a másikat terhelni beszéddel.*

* Keveset ért a sérülésekhez még inkább a mágiával való gyógyításhoz, nem is neki kellett eddig gyógyítania, most pedig itt van ez a helyzet, ami megoldásra vár de azonnal
~ Azért a sebeit elköthetem, hogy ne vérezzen el! ~ Ennyit tud jelen helyzetben segíteni a nimfán, elf tőrével a tunikájából hosszú csíkokat kezd el vágni, néha még ránéz olykor a nőre. Elkészülve művével, óvatosan nekikezd a sebek bekötözésének.*
- Minden rendben lesz. Elviszlek az Oltárhoz. * Hangja dallamosan csendül lágyan, mitől úgy látja kissé pártfogoltja megnyugszik. Magában hálát ad, hogy nem tétlenül nézi amint ez a drága teremtés elhalálozik. Mikor végzett a sebek bekötözésével, a következő problémája a szállítás, nem pedig azzal van gond merre kell mennie a Vizek Oltárához.
~ Nincs idő semmire se, cipelnem kell a karjaimban! ~ Ezt gondolja a helyes megoldásnak, a többi igen csak időigényes lenne, addig a szeretett lény kileheli a lelkét. Lehajol a testért, finoman felnyalábolja a földről, elindul vele amilyen gyorsan bír.*

* Némán siet karjában egy megsebesült erdei nimfa nővel, élete pengeélen táncol, alig van benne tűz, egy kis szikra, az is kihunyó félben. Nem szereti a halált, sem ha valaki eltávozik, elf véréhez hűen a természet gyermeke, távol és idegennek tűnik az egész. Ahogyan a karjai között látja, a hasonló felépítésű fajt, a törékeny alkatot, gondolatai megint csak elkalandoznak a nimfák megismerése és felfedezése felé. Közel érzi a másik testet magához, mely számára oly ismeretlen, mégis valami újjal kecsegtet. Végigsiklik a test vonalain, mélyen megjegyzi a vonalakat, vonásokat, a bőre színét, a haját és annak a színét.
~ Mindjárt ott leszünk, csak míg az Oltárig bírd ki! ~ Beszél magában, ezzel remélve gondolatai eljutnak a nimfához. Nincsen benne biztos, hogy túléli az utaztatást, vagy hogy meggyógyul valóban a helyen. Ő a nimfának kedveskedik azzal, hogy kívánságát teljesíti. Lóval a távot kevesebb idő alatt teljesítené, lábbal viszont több időbe telik. Nem számolja az időt magában, érzékelni sem érzékeli, talán jobb is így neki. Hirtelen megváltozik a környezet, a távolban megpillantja a szent helyet, a Vizek oltárát.
~ Hála az égnek, talán megmenekül. ~ Komoran gondolja magában, íriszeivel már is az oltárt nézi, ahova lefektetheti a nőt.*

* Lépései során egyre közelebb kerül az Oltárhoz, a hely látványa tetszik. Felfedezi a csendet, amely az erdőre nem is volt oly jellemző, itt viszont el lehet merülni a nyugalomban. Szeme megpillantja magát az oltárt, ahova szándékozik is tenni a nimfát. Lába már kicsit fáj az erőltetett gyaloglástól, tempója nem volt az a könnyed légies, inkább a határozott és gyors. Hallott már a helyről, talán még kisebb korában járt egyszer itt nevelőszüleivel. Azt hallotta Tyenétől, itt az emberek meggyógyulnak, meg Woren is itt lakik. Azóta viszont, szülei halála óta nem hisz istenségekben, sem kisebb nagyobb hatalmakban. Mutassák meg magukat, ő így gondolja, esetleg valami jelet adhatnának neki, talán akkor hinne bennük. Megérkezik, lefekteti a női testet, kulacsát leakasztja, abba meri bele a vizet.
~ Most vagy soha! ~ Érzésből cselekszik, finoman leönti annak sebeit a szent vízből, kis vizet pedig próbál a nimfával megitatni.*
- Idd meg kérlek. Jobban leszel. ~ Én remélem, hogy jobban leszel. ~ Kicsit várakozik mi a hatás, van e hatás. Sokat nem vár a hölgynél.*
~ Ha valaki gyógyító itt lakik! Ha hallod, akkor gyógyítsd meg ezt a nimfát! ~ gondolja magában, még végignéz a gyönyörű testen, még elidőzik rajta, aztán megúszva majd annak hálálkodását távozásra fogja. Pár aranyat beleszór a vízbe, hogy utána ahogy jött úgy távozzon, többet úgy sem tehet nimfánál. Még a távolról odanéz, míg lassan el nem tűnik újra az erdőben.*

1. küldetés - Vizek oltára

* Valian határában jár nem túl messze a Vizek Oltárához. Hallott már a helyről, ahol csodásan meggyógyultak az emberek, akiknek mindenféle bajuk volt. Ő is gyógyít, persze nem egy helyen, hanem ott ahol tud. Az úton halad, mikor egy segítség kiáltást hall maga előtt. Rohanni kezd, a hang irányába felkészül a legrosszabb rém álmára, mert minden megtörténhet. Megélt ő már mindenféle kalandot, mint például amikor a gonosz fele megtámadta, esetleg a véres késes dolgot. Nem kell sokat futnia, mikor észreveszi az előtte levő fekvő nőt, meg egy másikat, akinek a kezébe dobótőr látható. Mikor közelebb ér reccsen egy ág, a neszre felfigyel a nő akinél a dobótőr van, kissé megijed.
~ Szóval ez a helyzet. ~ Gyorsan elmormolja a fényfal varázslatot maga elé.*
-Alcatris anora gorena darten, falus anktantis. * Másik már dobja is a dobótőrt egyenesen felé, meg sem várja, hogy mi az eredmény, gyorsan kereket old. Ott marad ő meg a sebesült nő, esetleg halott, ezt még nem tudja.
~ Miért tette ezt a nővel? ~ Teszi fel magában a kérdést miközben közelít az áldozathoz. Kíváncsi lenne, vajon ha ez fordítva sült volna el akkor, mit szólt volna hozzá a nemrég elszaladt nő.*
~ Remélem meg tudom menteni az életét, nem szeretném ha meghalna ~ Ejti ki a szavakat az ajkain.*