Lanur tornya

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Valamikor régen, amikor az egész kontinensen békésen éltek egymás mellett a misztikus lények, s a Hatalmasok nem zárkóztak el a külvilágtól, akkor érkeztek meg az emberek. Erős, elszánt, s kegyetlen vezérük volt: Lanur. Az istenek kiválasztottjaként lépett e földre. De ő hódítani jött, s így aztán leigázta az itteni világot.
Lanuria-nak nevezte el a kontinenst, s a nagy vérveszteségek árán véghez vitt győzelem még hatalmasabbá tette őt. Őt, ki minden halandó leghatalmasabbja volt. Az istenek ajándékaként hatalmas varázserőre tett szert, s ennek segítségével emelte ki a puszta köves talajból a hatalmas tornyot. Oly veszedelmes védővarázzsal látta el művét, hogy még egy halhatatlan ősi sárkány sem képes dacolni vele.
A Nagy Háború után ide vonult vissza, önkéntes számüzetésbe Riana a vörös nimfa, hogy míg csak lélegzik, lerója árulásának bűnét, s bármi áron védje Lanuria népét.
Mára már alig-alig tér ide vissza. A Nagy háború után Lanuria népe, s maga Onoria főpapnő is feloldozta bűnei alól, s azóta Lanuria tájain kóborolva igyekszik újra békét lelni a sötét múlt évszázadainak árnyékában.

Lanur tornya Lanurtornya_by_stixion-das9ohk

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 3:47 pm

// Sou, Zen, időn túli//

* Miután eldöntötte, hogy Telarból kimozdul és repül egyet, valamint volt egy különleges élménye egy bandával, főleg annak vezérével, erre vitte a szárnya. Elonar erdeje felett repült el, s hallott arról, hogy van itt egy különleges torony. Hát megnézi. Mert miért ne? Mikor az erdő felett repült el, különös érzése támadt. Pheniára gondolt, a nimfára, aki kivezette anno a rengetegből. *
~ Vajon mi lehet vele? Remélem nem álmodozik rólam, és nem vár vissza. Annyira messzire azért nem mentünk... ~
* Hiába. Nőcsábász típus, s nem az a hűséges fajta, de ennek az oka nem a jelleméből fakad, hanem abból, hogy tudja, ha valaki lenne mellette, csak veszélyben lenne. A sárkánynak olyan az életstílusa, hogy senki nem lenne biztonságban mellette. Így annyian akarják már megölni, hogy körmein sem tudja már megszámolni. Lassan most már tényleg ír egy listát. Az se semmi, hogy egy ősi sárkány nevezte árulónak, s akarta küldeni Dremerhez, de hát ez már a múlt, legalábbis reméli. Végre hosszabb szállingózás után elhagyta az erdőt, s már látta a messzeségben feltűnni a tornyot. Furcsa mágia áradt belőle, s nem volt valami bizalomgerjesztő a látvány. De persze sárkányunk nem az a félős típus, sőt... Felkeltette a kíváncsiságát a hely, így merészen berepült a toronyba, majd emberré változott. Gondolta, körbenéz egy kicsit. Mert miért ne?*

Vendég

//Időn túli, Alex és Nawara//

* Letért a szokásos útról, valami másra vágyott, valami újra. Még nem teljesen ismeri Lanuria elfeledett, elhagyatott és misztikus részeit, ahova még a halhatatlanok is alig merik betenni a lábaikat. Hogy miért is tért le az útról, a kalandvágya hajtja, meg a fejében egy régi történetre gondolt vissza amit még nevelőanyjától hallott, hogy valahol kell lennie egy toronynak. De hogy az a torony milyen, meg hogy, sosem mondta. Felkerekedik egymaga mert általában mindig egyedül vándorol Lanuriában. Nyugodt léptekkel indul a rengetegben, figyeli az útirányt.
~ Jó felé jövök! ~ Állapítja meg magában, még valami régi írás szerint halad. Hosszadalmas sétálás után a távolban megpillantja a nevezetes tornyot, meg is örül neki viszont egyben óvatossá is válik, mert ki tudja, lehet, hogy éppenséggel a toronyból mikor szúrják ki. Közelebb merészkedik bokorról bokorra, a fák jól elrejtik, a ruhája is segít abban, hogy rejtve maradjon. Figyel és neszeket fülel maga körül, nem szeretne meglepve érezni magát. Minden lépésénél megnézi, mire lép rá, igazán settenkedik, alig verve zajt. Ahol a torony áll, oda még nem lép ki, nem fedi fel helyzetét inkább figyel. Ekkor pillantja meg a berepülő sárkányt a toronyba.*
~ Csakugyan őrzi egy sárkány. ~ Ennek ellenére viszont késztetést érez arra, hogy benn körülnézzen. Kilép rejtekéből és az alsó bejáraton bemegy, elf szablyáját előhúzza a biztonság kedvéért.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 4:19 pm

[időn túl - Alex és Zen]

Odafent suhan, az éles szemnek is túl magasan, a fehér pamacsokat szakítva, kavarva fel minden egyes szárnycsapással. Élvezve a hűsítő levegőt, a szabad ég adta szabadságot, hogy kicsit gyerek módjára a foszlányokra vetett árnyékával kergetőzhet. Sok volt az öreg mondókája és ő nem volt hajlandó rögvest megemészteni, inkább felejteni akart és erre mi sem jobb, mint a szabad repülés és sokáig nem is ereszkedik alább. Mikor azonban még is kikukucskál az egybefüggő fehérség mögül meglepettem veszi ki egy magas karcsú építmény sziluettjét. most is, mint általában kénytelen kicsit megerőltetni az agyát, hogy felidéződjön benne, mit is lát pontosan. Még mindig túl keveset tud arról a világról, amiben él.
Ez a torony azért, valahogy még is más. Valami vonzza felé, pedig józan esze azt súgja, ha az ősiek nem teszik be ide a lábukat, akkor talán neki sem kéne. A gondolat és vele a figyelmeztető tanácsok is elillannak, szerencse, hogy nem volt alkalma észrevenni a vöröst, ki már odabent kószálhat és az elf is csak apró makett figurája a tájnak, amibe beleolvad. Így a zöld szemek nem veszik észre, még az osonását sem. Másfelé koncentrál, egy kiszögellésre, ahol hatalmas teste elfér, egy hattyú álcája mögött is. Mert a ként telepedik meg az egyik széles teraszon és a fal mögött rejtőzve el, veszi fel emberi alakját.
~ Hatalmas! Itt még sárkányként is könnyedén elférnék. ~ Állapítja meg, ahogy óvakodva beljebb lépdel, miközben igen csak fülel, hiszen azt azért kétli, hogy senki se lenne ebben a toronyban. Tovább halad, a teremből rövidke kis folyosón a következőbe, ami vetekszik az előbbi nagyságával, díszítésben azonban, ha lehet felülmúlja. Ebben gyönyörködve lépdel tovább, de megtorpan és teljes figyelmét a sötétebb részekre fordítja. ~ Mintha, léptek zaját hallottam volna. ~ Talán lépcsők, vagy újabb folyosók kezdődnek a boltíven túl, ezt még nem tudja, ám hogy kiderítse kénytelen tovább menni. Megy is, a falhoz simulva, mivel azt azért kétli, hogy hallása megviccelte volna. ~ Vajon mennyire fognak a hívatlan vendégnek örülni az itt lakók? ~

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 4:27 pm

//Engedelmetekkel én is becsatlakozok, mint a torony őre Smile

//

Előbb csak figyelte, ahogy a vörös sárkány került az erdőségek felett, de hamarosan ismét a torony felé vette az irányt.
Singarme, mióta Riana eltűnt a szeme elől, Mogannal és az őrség halandó és kísértet tagjaival viszonylagos nyugalomban...ehh...mit nyugalomban?! Unalomban tengette napjait.
Risan támadása óta nem volt komoly tennivalójuk.
Azonban idegen sárkányok csak ne lépkedjenek oly könnyedén be Lanur tornyába.
Igaz, hogy béke van, de nekik, az őröknek az lenne a dolguk, hogy őrizzétek a tornyot.
A védővarázs talán azért nem aktiválódott, mert a sárkánynak nincsenek támadó szándékai.
Legalábbis Singarme reméli, hogy azért nem működött, s nem azért, mert hatását veszítette. Habár a századok alatt cseppet sem gyengülve tökéletesen ellátta feladatát, de azért ezeknél a varázsoknál sosem tudni.
Egyszóval az őrszellem teljes észrevétlen tanyázik most nem túl messzire a vörös emberré vált alakjától.
Olyan, mint a többi halandó sárkány. Nem ősi, nem is éppen erős, de azért figyelemre méltó a vakmerősége. Lanur tornyába szállt be minden előzetes hezitálást nélkülözve.
Bár testetlen és teljességgel láthatatlan is, azért óvatosan jár el a sárkánnyal.
Így valószínű, hogy a sárkány igencsak meg fog lepődni, mikor hirtelen minden előzetes nélkül egy mély és határozott hang szólal meg a közvetlen közelében. De még ha a hangot követve esetleg meg is próbálná támadni a tulajdonosát, bizony csak a hűlt levegő érezhető ott.*
- Meglehetős bátorságra vall egy sárkánytól csak úgy berepülni Lanur tornyába. Miféle szándéka lehet az, mely megkerüli a védővarázst s emberré vált alakban áll itt, a toronyban?
*Közben hallja, amint az őrség is készenlétbe helyezkedik torony-szerte, s a szobákban is hallja mozgolódás zaját. Talán nem is egy látogató akadt a tornyban ma.
Sou felé nem az imént látott vörös sárkány, hanem csupán két tagja a torony őrségének halad kivont fegyverekkel.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 4:44 pm

* Milyen hűvös a levegő, s félelmetes a szellő suhogása. Olyan, mintha senki nem volna a toronyban. Teljesen üres.*
~ Mit keres itt egy varázslattal teli üres torony? Mi a feladata? ~
* Habár Lanurról hallott, a teljes történetet sosem ismerte meg. Így még Rianáról sem hallott. Nem tetszett neki a hely, így kardja markolatára helyezte kezét, de nem vonta elő. Lépett egyet-kettőt, majd megtorpant. Hangot hallott. Amint maga mögött meghallotta, azonnal megfordult, de látni nem látott senkit. Csak hallgatta tovább az ismeretlen kérdését. Majd megszólalt a levegőt bámulva.*
- Kíváncsiság. Megfelel válasznak? Ki vagy? Ha olyan bátor vagy hozzám szólni, akkor megjelenni is biztos bátor vagy! Hadd lássalak! -
*Bár fegyverét még nem veszi elő, azonban készen létben van, s ha kell egy szempillantás alatt elő tudja kapni kardját. Majd lentről hall más hangokat. Nem érti, miért lent hall lépteket, amikor itt fent beszél hozzá valaki, akinek még a jelenlétét sem érzi. Nincs szaga a lénynek, aki itt van. Vagyis nincs itt. De itt kell lennie, mert hallotta. Hallucinált volna? De ilyen kérdést hogy talált volna ki az agya? Ez valóság kell, hogy legyen. Közben várt, hogy megjelenjen a szószóló. Azonban felmerült benne, hogy jobb lenne most már nem a saját feje után menni, hanem a furcsa helyeket elkerülni. Van már így is elég baja. Azonban jobban fájna a feje, ha nem nézte volna meg, mi is ez a hely.*

Vendég

* Alig lépbe az ajtón, teljes megdöbbenésére, teljes ürességet lát és végtelen nyugalmat. Különös számára ez a csend, joggal hiszi, elhagyatott ez a hely, senki sincs itt.Innen lentről nem hallja mi történik odafent. Úgy véli nincs mitől tartania, szándékai, amúgy is békések a toronnyal kapcsolatban. El is rakja a fegyverét a tokjába, nem látja értelmét kivont karddal felfedezni a tornyot, biztonságból azért a kardja markolatát fogja. Nem tudja merre menjen, a helyismerete nincs, így jobbára az első szinten kószál, egyenlőre még nem megy fel a következő szintre. Fogalma sincs, hogy itt mind élő mind holt őrzők laknak, akik védik a tornyot, idővel biztosan, ha az első látható vagy láthatatlan őrök ideérkeznek.
~ Különös torony, arra vár, hogy felfedezzék újra. ~ Ezt véli magában, megáll kicsit. Különös érzést érez, ezt egészen már akkor is érezte, mielőtt beért volna. Ismerős bizsergés, viszont meg is akar bizonyosodni, nem téved e érzéke, így varázslatba fog mely felfedi a mágia jelenlétét.*
- Anilel el hannir, frangel aldin astrowel ettis. * S máris minden beborítva mutatja, a védővarázslatot. Ez kicsit elgondolkoztatja őt, hogy be kellett e jönnie, mert ilyen védővarázslatot még sosem észlelt.
~ Érdekes, nagyon érdekes. ~ Szólal magában, több varázslatot nem használ, inkább próbálja a feljárót megkeresni a toronyba, esetleg az újabb szintre. Valamennyit megtudott a toronyról, viszont a nagyja hátra van, amit el kell végeznie.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 8:59 pm

Gondolatban feltett kérdésére, azonban hamar rá jött, hogy nem feltétlen szeretne választ kapni. Ugyan akkor azt is világosan tudta, hogy az ilyen dolgok az ő szintjén nem a nem szeret vagy szeret kívánságon múlik. Viszont hozott egy döntést és kész érte vállalni a felelősséget, még akkor is, ha esetleg felfegyverzett őrökbe botlana. Ezt, azonban még nem feltételezi. Érdekesebb ennél a gondolatnál az előtte elterülő ismeretlen, még is csak kölyök még egy bizonyos szinten és titokban, egy számára talán tiltott helyen felfedezőt alakítani, élmény.
Tovább oson a fal mentén, éppen csak érintve ujjaival a hűvös falat, talán néhány pillanatra engedve is, hogy szemei helyett azok vezessék. Mindig is szerette megismerni azt, ami körül veszi, ugyan nem feltétlen hátsó szándékkal, mivel egy fal érdességével, bársonyos simaságával elárulja erejét is és arra bármikor szüksége lehet. Elérkezett a fal végéhez, mely összefogott függönybe torkollott, szép szövésű, de még sosem látott minták tarkították és aztán jöttek az újabb neszező lépések. Elbújhatott volna, de csak volna. Inkább határozottan kilépet, hogy megcáfolja, avagy igazat nyerjen ezeknek a rosszat sejtető hangoknak. ~ Jó volna, ha csak a szél játszana valahol egy rojttal. ~ Reménykedett. Ezt viszont most nem hallgatták meg és már áldotta is fejét, hogy nem kérte a szószátyár szelek segítségét, mert akkor most nem nézne farkasszemet két mogorva őrrel. Igaz, az egész csupán egy pillanat volt, hogy hátraarcot nem vett volna és futólépésben indult meg vissza az erkély felé, ahol beilletlenkedett a toronyba.
~ Várjunk csak! Nem csináltam semmi rosszat! ~ Ötlött fel benne és ezzel le is fékezett a terem közepén, rögvest megfordulva, hogy szemben állhasson a kardjaikat előre szegező őrökkel. Kizárásos alapon azoknak vélte őket, tolvajokhoz túl egyenek voltak. Persze a villámként jött ötlet csak eddig tartott, annyit azonban tudott, hogy támadásra nem, de menekülésre gondolkodás nélkül fel fogja használni erejét.
- Csak meg szeretném ismerni .. ezt a helyet! – Aztán jöttek a szavak is, hamarisággal, hogy megállásra késztesse az őröket. Amiben bízik, hogy legfeljebb mogorván kitessékelik, de nem hányják kíváncsisága miatt kardélre, elvégre nem tett semmi rosszat. Ha nagyon bagatellizálni szeretnénk, koszt sem igazán hozott be és ugyan volt egy fáklyatartó oszlop, amit éppen csak kikerült, de végül azt sem döntötte fel.
– Nincs semmi rossz szándékom. – Ezt még hozzáfűzte mondandójához, de már kicsit halkabban. Honnan is tudhatná, hogy az ittenieknek mi számít rossz szándéknak és mi nem. Inkább hallgat és felkészül a legrosszabbra, mert abban csalódni már csak jó irányban lehet.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-04, 9:22 pm

//Beleegyezésnek veszem és köszönöm! Very Happy

//

- Van hát olyan sárkány, ki nem tudja, ki volt Lanur és mi ez a hely? Nincsenek már regéitek a háborúról, s elhullottak, kik éltek akkor?
*Hitetlenkedve, még mindig láthatatlanul kérdi ezt a nagyúr.
Azonban mostanra lassan felbolydul a hely, s ha már így van, rögvest újabb őrszellemek érkeznek a vezér mellé.
Ha eddig hűvös volt, most még hidegebbet érezhet Alex.
Láthatóvá válni egy pillanat elég, s nem akármily alakot ölt a nagyúr.
Vakmerő inkább a hívatlan látogató, de ifjú még, jó eséllyel fogalma sincs, hogyan kell egy kísértettel végezni.
Az egykor volt tünde harcos csupán félig áttetsző alakját veszi fel, de nem ám ott, hol Alex kereste.
Ha a sárkány a hang felé fordult, a szellem már oldalánál jár, éspedig nem fegyver forgató karja felől. Nem mintha az a penge bármi veszélyt jelentene rá.*
- Egy holt őrző talán nem az a látvány, mi egy halandót jó kedvre derítene.
Eközben Wyamor, ha sejthette volna, hogy minden léptét árgus szemek figyelik, még óvatosabb lett volna.
Tünde érzékei felmérték a védővarázst, így tudhatja, hogy létrehozója talán a valaha élt legerősebb varázserejű lény lehetett Lanuriában.
Az őrökről azonban elterelhette figyelmét.
Mert bizony nem más, mint elől egy, s háta mögött két őr jelenik meg a rejtekajtókból, melyek átszövik a tornyot.*
- Régóta nem volt az elfek nemes népéből látogatója e helynek. Lanur tornya pedig nem látványosság. Kérlek add békés szándékot jelét fegyvereid átadásával. Távoztodkor ismét kézhez kapod majd őket.
Milyen szándék vezérelt ebbe a toronyba?
*Az elől álló őr szavai voltak ezek. Harcedzett, hosszú hajó, s igen megtermett férfiúról van szó.
Eközben Sou őrei is megpillantják a gyermek testű lényt.
Kétségük sincs afelől, hogy varázstudó az idegen, hiszen nincs az a halandó, ki ilyen magasra jutna fel a torony falán. Márpedig belül nem jöhetett idáig.
Gyors szemvillanás jelezi csupán a két katona között a kommunikációt. Nincs szükség komoly fejtegetésre. Elállnak a fiú útjából. Egyikük előre lép, míg másikuk mellett el kell haladnia. Utóbbi szól hozzá.
Láthatóan Sounak nincs fegyvere, de láttak már illúzió rejtette kardot, vagy tőrt.*
- Add át fegyvereid, s ezzel jelzed, hogy igaz, amit állítottál.
Lekísérünk az őrség parancsnokához, s majd ő dönt helyettünk.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-06, 11:34 am

// Hát persze //

*Várja a választ Alex, s várja a lény megjelenését, de egyelőre csak hangot hall. A kérdésekre elvigyorodik a férfi.*
- Chö... nem istenféle vagy. Akkor tudnád a kérdésekre a választ.
*Vagyis csak egy másfajta lény, aki ha nem ősi sárkány, mindenképp legyőzhető. Alex mágusra gyanakszik, és biztos varázslattal tüntette el a szagot is, ami minden lény körül leng. A sárkány még soha nem hallott szellemekről, így ez az ötlet eszébe sem jut. Azonban még nagyobb hideget észlel, s kezdi felfogni, hogy talán a hideg az, ami jelzi a lény jelenlétét.*
~ Akkor most többen volnának? Vagy csak közelebb jött? ~
- Tudnod kell, vannak sárkányok, akik még barátságosak, vagy üldözöttek saját fajuk által. Vannak, akik nem sokat tudnak, vannak, akiknek remény a tudatlanság. Én... félek a tudástól.-
*Vallja be őszintén a sárkány, majd végül elmosolyodik. Azonban mellette megjelenik egy félig áttetsző alak. Alex szemei kikerekednek, s gyorsan a lény felé fordul, s erősen fogja kardja markolatát, majdnem görcsösen, de még nem vonja elő. Egyáltalán nem biztos, hogy az előtte megjelenő bántani akarja. Miután befejezte csodálkozását, elkomolyodott, sőt, határozottan nézett a férfi áttetsző alakjára. Az megszólalt.*
-Holt őrző?
*Kicsit félre fordítja fejét a kíváncsiságtól.*
-Ilyenről nem hallottam. Ki hát a holt őrző? Mi a feladatod?
*Egyre inkább érzi a hidegséget, ami nem csak az előtte állóból árad, hanem a sárkány körül is van.*
- Többen vagytok? Talán... meg akartok támadni?
*Nem tesz egyebet. Várja a válaszokat.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-06, 1:01 pm

//igen-igen :-)//

Fürkészve meredt a két őrre, próbálva megfejteni néma beszédüket, de nem sok sikert könyvelhetett el. Észrevételei között azonban megbújt néhány helyes is, mint példának okáért az, hogy ez a két figura nem fogja őt bántani és szem előtt fogják tartani, hogy nem követett el semmit, azon kívül, hogy hívatlanul érkezett. Amikor végre megmozdulnak megrezzen, de meg tudja állni, hogy ne lépjen hátra egy lépést. Igazából tart és nem egyszerre a két férfitól, habár meg van azaz érzése, hogy meg tudná védeni magát, csak nem akarja. Volt már pár incidens a háta mögött, hogy annyira ismerje magát: az ilyenekhez nem fűlik a foga. pedig, aki kíváncsi, az jobb, ha az ilyesmivel is megbékél.
- Hah. – Sóhajt, ahogy a szavakat meghallja, de nincs lehetősége teljes nyugalmat lelnie. – Nincs nálam fegyver. – Ezzel karjait széttárva körbefordul tengelye körül, valóban nincs nála semmi mások számára kézzel fogható fegyver. Egyszerű öltözékében, amúgy sem tudná sok helyre rejteni, a lenge vászon ing, főleg a vékony kis testén rögtön kiadná, ha övébe tűzött volna valamit, csizmaszárai ugyan megfelelő rejteknek tekinthetőek. Most azonban, azok is üresek. Az illúzió pedig, azt képtelen átadni és amúgy is, egymaga egy komplett fegyver, ezt persze nem szándékozik a két őr orrára kötni. ~ Addig jó nekem, amíg mágusnak hisznek, aki valahogy, valamilyen varázslat nyomán felküzdötte ide magát. ~ Véli, még ingujjait is feltűri, hogy kezeit jobban lássák. Némi bizalmat csikarva talán ezzel ki irányában és azzal kapcsolatban, amit mondott. Ha ezzel megelégedtek és megadták az engedélyt az indulásra, akkor csendben követi az elöl haladót, noha nem túl nagy bizalommal halad el a mellet, aki szólt hozzá. Csendben halad velük, kérdése ugyan szakajtónyi lenne, de úgy véli azokat jobb lesz, ha annak a bizonyos parancsnoknak tartogatja. ~ Remélem nem most követtem el életem utolsó hibáját. ~ Megrázza a fejét. ~ Értelmetlen gondolatok helyett, inkább az utat kéne figyelnem, hogyha esetleg még is csak a nyúlcipő mellet kell döntenem, tudjam legalább nagyjából, hogy merre van az arra. ~ Ennek megfelelően figyelmét az előtte haladó hátáról a környezetére fordította. A falakat, azok színét, mintázottságát kezdte el figyelni, hogy hol mennek le, mikor merre, hányszor fordulnak.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-06, 5:07 pm

//

//

*Singarme nem sieti el a többiek felfedését. Hideg tekintete éppenséggel a sárkány kezére mered.*
- Olyan szorosan markolod azt a fegyvert, hogy ha szólni bírna, már kiáltana fájdalmában…
*Még közelebb libben Alexhez. A sárkány kitűnő érzékekkel rendelkezik, ha ennyire jól érzi a hideget, melyet árasztanak magukból. Bizony akkor neki Singarme ebből a távolságból már igen fagyos érzés lehet.*
- Meg akarunk-e támadni? Hát éppen ez merült fel bennünk is, mikor berepültél Lanur tornyába. Bár gazdánk már nincs az élők sorában, azért mi még vigyázzuk örökét neki.
*Figyelmen kívül hagyja Alex kérdését a „Ki hát a holt őrző” kérdésre, hiszen neki egyértelmű, hogy magáról beszélt.
Társai eközben tisztes távolságban maradnak tőle. Nem támadnak, csak ha Singarme utasítja őket. A nagyúr azonban egyenlőre nem tesz semmi effélét. Érdekes neki a sárkány.
A háború alatt találkozott ő is olyanokkal, kik átálltak Lanur és népe oldalára saját fajtársaikkal szemben. De ők sem egészen ilyenek voltak.
Singarme egy pillanatra elhallgat. Mintha hallgatózna, majd újra a sárkányra néz.*
- Dicséretes dolog a békeszeretet, de a tudás is az, bármily nehéz tudásról is van szó. Ha helyén kezeled, nem kell félni tőle.
*Alex szemébe néz, onnan próbálja kiolvasni, vajon a sárkány tud-e a másik látogatókról.
Eközben Mogan és társai megtudván Wyamor szándékát, békességben kikísérik és útjára engedik fegyvereivel együtt őt a toronyból.
Sout a két őr pedig egy fogadóterembe kíséri, ahol már várja őket Mogan, aki éppen a szolgálatban lévő őrséget vezeti. A testes harcos a fejét csóválja a gondolatra, hogy mennyi látogató érkezett egyszerre a toronyhoz. Már régen nem járt arra senki.*
- Üdvözöllek!
*Fordul az ifjú mágushoz.*
- Mogan vagyok.
*Singarme az ajtó felé int Alexnek.*
- Kövess engem, a továbbiakat más helyen tárgyaljuk meg, békés sárkány!
*Ezzel elindul az ajtó felé, hogy elvezesse oda, ahová Sout is vezetik az őrök.
Csak siklik a padló felett egészen az ajtóig. Onnan néz csak vissza, hogy a sárkány követi-e.
Társai mindenképpen Alex körül maradnak, s ha nem mozdul, ők sem mozdulnak.
Ha viszont elindul, követik őt láthatatlanul.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-06, 8:48 pm

*Különös volt a lény reakciója. Alex kicsit meglepődött, mert nem akarja, hogy azt higgyék, fél. Bár korán sem érzi magát a legnagyobb biztonságban, azonban megalázó volt a kijelentés, s ezt nem hagyhatja. Így elmosolyodik kissé gúnyosan, majd felel.*
- Még jó, hogy nem tud beszélni.
*Érti a kardra. Azonban egy kicsit enged a szorításon. Ekkor a lény közelebb kerül Alexhez, s a sárkány látja, az koránt sem érte lábával a földet.*
~ Mégis mi ez? Egy mágus hogy tudna így mozogni. Vajon az, hogy holt őrző, mit jelent? Halottat védelmez, vagy ő maga az élettelen? ~
*Erre a gondolatra, mintha felvilágosodott volna, de többre nem volt ideje. A hideg közelebb került hozzá, s most figyelnie kellett, mit is mond még a különös áttetsző lény. További szavaira nem felel. A tudással kapcsolatban meg méginkább nem tud mit válaszolni. Hisz a tudástól épp azért fél, mert egyre többet tud meg, mit is műveltek fajtársai. S ez fájdalmas tény. Azonban ismét zajt hall lentről, amit nem tud hova tenni. Visszanéz a férfi szemébe, aki mereven bámulja, de az csak a nagy kérdőjeleket láthatja a sárkány szemében. Majd követésre szólítják fel. Nem biztos, hogy nyugodt szívvel tudna engedelmeskedni, azonban a "békés sárkány" kifejezés, kicsit megnyugtatta. Mintha ezzel jelezte volna a holt lény, hogy egy oldalon állnak. Így kicsit várt, majd ő is elindul a szellem után. Tart egy kis ideig, míg lefele haladnak. Alex közben jobbra- balra figyel, próbál mindent megjegyezni, s alapból neveltetéséből adódik, hogy mindent meg akar figyelni. Hátha majd menekülnie kell. Azonban úgy érzi, fontos helyen van. S talán szerezhet olyan tudást, amitől bár fél, s talán halálos is, de tudnia kell. Végül leértek, s folyosókon, termeken áthaladva elérkeznek oda, ahol már mások is vannak. Egy asztalnál már ül valaki, s a közelben pedig áll egy fajtárs. Soura tekint, s biccent felé köszöntés képen. Azonban fogalma sincs, hogy az ifjú vajon barátságos, vagy ellenséges. Vajon ő is árulónak fogja gondolni Alexet? Vajon ő is felkerül majd a "Kik akarnak megölni" listára? Azonban lehet, hogy egy új baráttal ismerkedhet meg most. Míg ezt végiggondolja, a sárkány szemébe néz, majd az asztalnál ülőre tekint, s valahogy tudja, ő a vezére mindenkinek.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-07, 9:58 am

A folyosónak, mint haladtak lassan vége szakad, mert óvatosan kikandikálva vezetője háta mögül, már látja a bejáratot. Már csak az volt a kérdés, hogy minek a bejárata az. Megkérdezni viszont ezt sem volt hajlandó, noha a csend, ami megülte kis hármasukat elég nyomasztó volt, ahogy a szürke falak között kongó lépteik vízhangja is és még is viszonylag könnyen viselte. Csak jutott neki is abból a híres higgadt sárkányvérből, amiről oly híres volt az egyetlen fekete gyöngysárkány, igaz jócskán nyomdokaiban jár. Erre a témára tévedve gondolatai is komorrá válnak s egyben lázadóvá is, dacból harsogja magában, hogy nem akarja. Így szinte észrevétlen lép a terembe és már az tűnik fel neki, hogy vezetője eltűnt előle, nyilván oldalra lépett, hogy Sou kikerüljön a takarásból. Alacsony is és vékony is, könnyedén lel tehát rejteket mások árnyékában. Ez kétszeresen is igaznak tekinthető a teremben lévő férfi esetében, nem találgat, szinte biztos benne, hogy ő lesz a parancsnok. Ki már üdvözli is, de Sou nem egészen képes eldönteni, hogy milyen hangulatban is van Mogan, mert már a nevét is tudja. Ő sem tétlenkedik sokáig, némi bizonytalansággal közelebb lép és meghajolva, ezzel letudva a köszönés részét, mutatkozik be.
- Sou, a nevem. – Nevének első felét már rutinosan nyeli le, pedig már nem egyszer szembesült vele, hogy réges-régen elfeledték az áruló sárkány nemzett egyik vezetőjét, ki ártott sárkánynak és más népek szülötteinek egyaránt. Mikor kiegyenesedett Mogan tekintetét kereste fel talán egy kis bizonyosságra vágyott, hogy nem vetik tömlöcbe, mert színes az ifjonti elme és képes rémképeket a legártatlanabb helyzetben is megfesteni.
- Elnézést, hogy csak így betörtem ide, nem volt semmi rossz szándékom, hacsak .. a kíváncsiságot nem tartják annak. – Szabadkozott, hogy miért, pontosan nem tudja, csak volt egy késztetés, hogy inkább ős szólaljon meg előbb, mint a felnőtt dörgedelmeket zúdítva rá. ~ Mi ez? ~ Valami különös, valami olyan, amit már régebben érzett. Apró rebbenése a levegőnek, ahogy az eltelik azzal az erővel, ami körül vesz minden sárkányt. ~ Sárkány?! ~ Megilletődötten kapja el pillantását egy határozott irányba pillantva, de tekintete egy csukott ajtóba ütközik. Szíve azonban megugrik, eddig két féle jellemvonású sárkányhoz volt szerencséje, az első volt a jobb, a barátságos fajta, a másik, az igaza, a vad. Morgást, lánccsörgést azonban nem hall, tehát csak nem egy kész bestia közeledik. Találgatnia nem kell sokáig, mert nyílik az ajtó és már jön is fajtárs, a gesztus meglepi és bár tétován, bizonytalansággal, de viszonozza. ~ Nagyjából ennyit arról, hogy megmaradhatok a mágus álcájában. ~ Volt egy sejtése, ám hogy az mennyire lesz igaz, elválik. Más is leköti a figyelmét, feltéve, ha még ott van a szellem.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-07, 12:10 pm

*Bizony Alex nem állhatta szó nélkül és ez is volt a célja az őrszellemnek, amikor megjegyzést tett a fegyvert szorongatására. Kíváncsi volt a sárkány reakciójára, s az végül elnyerte a kísértet tetszését.
A sárkány követi Singarme nagyurat végig az őrség fogadóterméig. Nem erőd a torony, de legalább olyan jól védett, mint Lanuria bármelyik végvára. Kell is, hiszen ez a hely volt Lanur saját törzshelye. Ezen a helyen őrizték a kardot is, melyet valami csoda folytán mégis sikerült ellopni.
Más kérdés, hogy az nem a toronyból történt, hiszen a védelem azóta is jól működött, akkor pedig hárította volna a szándékot. Azóta sem akadtak a nyomára sem a fegyvernek, sem pedig a tolvajnak. Ami még rosszabb, a kard őrzője, Riana is köddé vált.
De Singarme ezen gondolatait megtartja magának.
Egészen addig vezeti a sárkányt, míg végül megérkeznek a fogadóterembe, ahol már Mogan várja egy másik betolakodó kíséretében.
Az őrszellem megmarad látható formájában, úgy tekint a kis mágusforma kölyökre. Sok hasonlót látott már, de kísértetként azért ő olyan dolgokra is belátással bír, amikre a szimpla halandók nem.
Mogan nem felel egyből Sou magyarázatára, láthatóan vár valamire, vagy inkább valakire. Ez utóbbi pedig hamarosan meg is érkezik, Alex és Singarme, valamint néhány, az őr számára sem látható őrszellem kíséretében.
Az őrparancsnok figyelmét nem kerüli el az a tény, hogy a kölyök, vagy nevén nevezve Sou hamarabb tud az érkezőről, minthogy az belépne a terembe.
Gondosan el is raktározza ezt magában
Ahogy az üdvözlést is, mely ugyan jelentheti azt is, hogy ismerik egymást, tudtak egymás érkezéséről, de jelenthet szimpla üdvözlést is. Az érdekesebb a kölyök jelenete volt, mielőtt másik belépett.
Ezúttal az újonnan érkezőhöz fordul.*
- Üdvözöllek. Mogan vagyok.
És mivel már mind itt vagyunk, feltenném a kérdést nektek. Hallottatok-e már Lanur tornyáról? Mi hozott a kíváncsiságon ide benneteket. Olyan helyre, melyet még az emberek többsége is elkerül mostanság.
Singarme nagyúr volt oly előzékeny és jelezte felém, hogy békével jöttél.
*Pillant a másodiknak érkező felé. Persze nem tudhatják, hogy előre érkezett egy az őrszellemek közül, és ezt Mogan sem tervezi tudatni velük.*
- Sou, eddig te is békével vagy itt nálunk.
*Fordul a fiú felé is.*
- Lanur tornya nem egy kis falu, vagy egy kastély. Ahova csak úgy betérnek a vándorok.
Szeretném, ha ezt tudnátok.
*Nyugodt hangon beszél, nem mutatja sem haragnak, sem másnak jelét. Ezen szavak után elhallgat.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-07, 9:20 pm

*Mikor az ajtóhoz érnek, még hallja a sárkány szavait, ugyanis egész kifinomult Alex hallása. És ugye betérnek, köszönti a sárkányt, az visszaköszön, s Mogan bemutatkozik. Ekkor a vörös sárkány felé is biccent.*
- Alex.
* S ekkor jön a kérdésáradat. Majd a kijelentés, hogy a holtőr már jelzett a kapitánynak. *
~ Biztos vagyok benne, hogy elküldte valami láthatatlan barátját előre. Most sem annyian vagyunk, mint látszik...~
*Mikor Mogan Sou-ra tér rá - most már ismeri fajtársa nevét, mert azt még nem hallotta, mikor közeledett a terem felé - Alex is rátekint a fiúra, s figyeli.*
~ Békés szándék, kíváncsiság. Mi már csak ilyenek vagyunk...~
*Azonban újra a parancsnokra tekint, amikor az folytatja. Csend következik, Alex szólal meg először.*
- Kezdjük az elején. Én hallottam Lanur tornyáról, de közel sem annyit, amennyit kellett volna. ...ebben biztos vagyok. Arról nem tudtam, hogy az emberek kerülik. Vagy, hogy egyáltalán kerülni kellene. Nem is igazán érdekel. Szerintem a kíváncsiság nem bűn, s ha nem vagyunk rossz szándékkal, akkor nincs baj. Azt viszont nem értem, hogy maguk mit őriznek itt? Lanur már rég nem él. Senki nem jár erre, s a háborúnak is vége. Itt van ezernyi védő varázs a helyen, s itt vannak maguk is, de nem védenek semmit. Ha volna itt sereg, egy hadi központ, akkor még érteném. De nincs itt semmi, és senki, csak maguk, s őrzik a nagy semmit. Ne értsék félre, nem akarok tiszteletlen lenni, egyszerűen csak nem értem. Azt tudniuk kell, hogy nem tudok valami sokat erről a birodalomról, s habár nekem az egyre több tudás szerzése fájdalmas, attól még a kíváncsiságomat nem lehet legyilkolni, s tudni szeretném, hogy egyáltalán mi a túrónak robbant ki az a francos háború, aminek én szívom a levét!
* A végére kicsit kiborult, s mikor befejezte, csak akkor jött rá, hogy talán nem kellett volna ennyire kikelnie magából. De tudta, hogy itt megkaphatja a válaszokat. Hisz Lanur a háború kulcsalakja volt. Lanur tornyában van. Itt kellene, hogy legyenek a válaszok. Mikor rájött, hogy talán szemtelen volt, akkor lesütötte tekintetét, s várta a reakciót. Azonban a megalázkodás nem az ő stílusa, így hamarosan felemelte tekintetét, s mélyen Mogan szemébe nézett kétségbeesetten, s mégis határozottan a választ várva. Többet nem szólt. *

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-09, 11:21 am

Figyelme hamar elvész a belépő sárkány mellett, talán kissé előtte haladó szellem alakján, még sosem látott egyet sem és valahogy még is sikerült kitalálnia. Talán a rengeteg mondanának és elszakadt barátságnak története nyomán, amiket még otthon hallhatott. Azokból több és átfogóbb akadt, mint az idelentiek történelméből, de ahogy vágyott ezt megismerni, a rég elfeledett szándék is felelevenedett. Látni és beszélni egy igazi szellemmel, mivel Hold templomban nem voltak, ott csak népének tagjai és a vándormadarak voltak megtűrtek, megszokottak. Erre nem igazán talált megfelelő megfogalmazást.
A sárkány nevét adja, ahogy Monag is tette előtte és ez végre elvonja figyelmét a szürke alakról, lehunyt szemmel szippant a levegőből és fújja ki, mintha csak a megkönnyebbülés eme formáját választotta volna. Igazándiból viszont kíváncsi volt, méghozzá arra, hogy az emberi álca vajon milyen vadat rejt és erre a legegyszerűbb módszer a jellegzetes esszenciák begyűjtése a levegőből. Ismeri már a legjellegzetesebbeket, amiket könnyű felismerni. Az egyik a kék sárkányok, mindig tiszta, könnyen illanó illata, a másik pedig a vörös sárkányoké, az a szúrós, lobbanó illat és ezt utóbbit érzi Alexen. Nem retten meg tőle, de gondolatai komorrá válnak, eddig csak Eleger volt az, aki e tüzes lények közül nem okozott maradandó nyomot számár. Mielőtt belemerülne gondolataiba, Mogan veszi magához a szólás jogát és érdemes arra figyelni, amit mond. Kérdez és kérdésére szak nélkül Sou csak nemet intve a fejével válaszol, nem akarja félbeszakítani a férfit, kifejezve ezzel, hogy alig valamit tud a toronyról és Lanurról szinte semmit. Illetve annyit, hogy ő volt, aki ezt a tornyot építette, vagy tán maga építette?
Ahogy tovább folyt a szó, határozott bólintással erősítette meg az őrség parancsnoknak szavait: békével jött és nagyon nem is áll ezt a szándékát megváltoztatni. Noha pillantása megint a szellem felé kalandozott. ~ Singarme? Az ő lenne? Minden bizonnyal. ~ De észrevéve udvariatlanságát, egy halvány mosollyal kérve elnézést, visszafordult a parancsnok felé, miközben Alexre is vetett egy pillantást. Megérdeklődve, csak így némán, hogy készül e szólni a másik vagy sem és megnyugodhatott, mert készült és mondandójával nem is várt sokat. A szavak sokaságában ráismert jó néhány dologra, ami körül forogtak saját kérdései is, bár tagadhatatlan, hogy azt más formában tette volna fel, de ebben a pillanatban örült, hogy csendben meghúzhatja magát. De kétségtelen, ahogy változott Alex hangja úgy lett egyre figyelmesebb rá. ~ Békés sárkány, akiben nem látják meg a szándékot, csak a gyilkos bestiát, nem feledve a rég múltat? ~ A kérdés keveredik azzal a csipetnyi töredékkel, ami a régmúlthoz fűzi, s most keserűnek érzi a szavakat. ~ Semmi sem változott! ~

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-10, 11:11 am

*Singarme és Mogan is a két vendéget figyeli. Várják a reakciót. Sou csupán biccentésekkel, és olykor beszédes tekintetekkel reagál.
Alex azonban nem tartja magában ily csendben a véleményét.
Mogan nem felel, azonban Singarme kevésbé bírja szó nélkül.
Csak egy pillanat, míg odalibben a vörös sárkány elé egészen közelre hozzá.*
- Úgy beszélsz, mintha az a háború neked okozta volna a legnagyobb problémákat.
Mit képzelsz te magadról?
Legalább gondolj bele az elesett tízezrek sorsába, a megcsonkított családokba, felégetett falvakba. Vannak olyan földek, amik még mindig magukon viselik egy-egy csatának a nyomát.
Vagy azoknak a sárkányoknak a sorsába, akik népüket otthagyva beálltak Lanur mellé!
Azt meg, hogy mi mit őrzünk itt, éppen nem is kell tudnod.
Lanur nem az a fajta volt, aki nem hagy maga után értéket, amit szolgái minden áron megvédenek, ha kell.
*Elhallgat az őrszellem. Villanó tekintetet vet még a másik ifjúra is, aki csak csendben áll ott, hallgatva őket, majd magában dúlva-fúlva suhan vissza egészen Mogan asztaláig. Megtehetné, hogy köddé válik és itt hagyja ezt a két idegent, de nem teszi meg. Marad.
A férfi, mintha csak kivárta volna a kísértet nagy jelentét. Még mindig ugyanolyan higgadtan ül a helyén. Csak szeme csillogása jelzi, hogy őt is érzékenyen érintették az elhangzottak, pedig ő még kósza gondolat sem volt, mikor a háború véget ért, vagy akár mikor Lanur az istenekhez távozott.
Azonban ő is szerzett súlyos sérüléseket, éppen Lanur hagyatékának védelmében. Ekkor áll fel Mogan.*
- Mind tudjuk, hogy a háború nem olyan egyszerű dolog, mint két gyermek civakodása egy játékon. Egyes tudósok máig vitatkoznak azon, hogyan és miért is kezdődött. Csak a vége biztos, de az is már hét évszázada volt.
Szándékaitok békések, de a teljes tornyot még így sem járhatjátok be, Lanur oly hatalmú hagyatékot hagyott ránk, amit még békés látogatók sem láthatnak, és bár a torony nem nézelődésre van, feltételezéseddel ellentétben nem csak egy régmúlt hatalmas varázsló tornya.
Ezért van az őrség és a védő varázslatok.
Mit kívántok hát itt, Lanur tornyában?

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-10, 2:13 pm

*Úgy tűnik, az a szellem, aki idehozta, ugyanolyan vérmérsékletű mint maga Alex. Mármint... ha egyáltalán beszélhetünk vérről egy szellemmel kapcsolatban. A sárkány végig a szemébe néz a holtnak, míg az kiadja magából minden indulatát. Őt is dühíti a dolog, amit mesél, hát hogyne dühítené. A rákiabálás után csak ennyit reagál csendesen.*
- Azt hiszed nem gondoltam bele?
*Egyre feszíti belülről a düh, már-már robbanni készül, de nem a szellemekre haragszik. Hanem magára a csatára és a sok ártatlan vér felesleges kifolyásáért. Öntudatlanul is árasztani kezdi magából a melegséget a sárkány, bár nem biztos, hogy a szellemek ezt érzékelhetik. Lenne még szava, de nem szól mégsem, mert Mogan az, aki most feláll, s beszédbe kezd. Mikor befejezi, Alex most csendben van, s Soura tekint, van-e mondani valója. Ha van, megvárja, ha nincs, akkor ő kezd el beszélni már csendesebben, s higgadtabb hangnemben, azonban látszik rajta, hogy belül valami nagyon feszíti, és csak önkontrolljának köszönhető, hogy még nem robbant ki.*
- Lanur tornyában? Úgy tűnik, ami érdekes lehet itt, azt nem láthatjuk. Azonban... én reménykedtem abban, hogy talán pár kérdésre kapok választ. De úgy tűnik... -
*Singarmera tekint határozottan*
- ... itt csak sértett emberek vannak, akik még mindig magukban tartják a gyászt, s a múlton ücsörögnek.
*Moganra emeli tekintetét.*
- Valamit tenni kell, nem? Muszáj! Ahogy mondtam, és ahogy ti is mondtátok. A háborúnak vége már 700 éve. Elvileg. De még ma is tart. A sárkányok azokon állnak bosszút, akik fajuk közül átálltak Lanur oldalára. S ezek a sárkányok menekülnek, bujdosnak, s örülnek, ha valahogy túlélik. Ők is a múltban ragadtak, mert jelenlegi életük a múltból indul ki. Akkor ott vannak a két lábúak, akik meg azért akarnak bosszút állni a sárkányokon, mert akkoriban mennyi mindenkit elpusztítottak. És sokszor az a sárkány kerül a bosszú célpontjába, aki maga menekül saját társai elől. Közel sincs vége a háborúnak. Úgy tűnik a béke soha nem jön el. De miért van ez? Mert 700 év után még mindig mindenki meg van sértődve és nem tud tovább jutni a múlton. Hiába haltak meg sokan! Hiába történt sok szörnyűség! Felejtsétek már el!! A múlt bűzében fog mindenki megrohadni, ha nem léptek túl rajta! Ti, holtak! Nektek már nincs mit veszítenetek! Nektek lenne a feladatotok, hogy kibékítsétek a sárkányokat és a kétlábúakat.-
* Beszédében egyre lelkesebb, s egyre temperamentumos. Singarmera tekint.*
- Te pedig. Engem nem ismersz, ne ítélkezz felettem! Nem. Közel sem én szenvedtem meg a legjobban a háborút. De amióta a birodalomba jöttem már pár sárkány meg akart ölni. Egy ősi sárkány írt fel a halállistájára, hogy kinyír. Egy embernek fel kellett töltenem a kulacsát a saját véremmel, hogy bosszúján enyhítsek! Egy istennő leordítja a fejemet, hogy mégis miért merem megmutatni a saját alakomat, mert az emberek lassan kezdik elhinni, hogy nincsenek is sárkányok! Hát ez a megoldás?! Bujdossunk?! Talán az embereknek több joguk van itt élni, mint a sárkányoknak?! Az ég szerelmére!! Hétszáz esztendő! Miért nem élhetünk békében egymás mellett?! Együtt! Sárkányok, emberek, nimfák, tündék, és mit tudom én, milyen lények vannak még itt. Miért nem, miért nem?! Tudod rá a választ?!-
*A végén már ordítva mondja ezeket, s néz mélyen a szellem szemébe. S ha eddig nem vették volna észre már majdnem fellángolt a közelben a függöny, mert a levegő felforrósodott Alex dühén keresztül. *

//Elnézést! Én annyira bele tudom magam élni a helyzetbe XD //

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-10, 5:27 pm

Párbaj, ez a szó jutott először eszébe, ahogy Alex hevességére Singarme nagyúr is hasonló módon válaszolt. Minden szó egy jól irányzott vágás volt, de a sérelmek, tapasztalatokon alapuló viták nem jutnak sehová, mert valahol mindként félnek igaza van. Ezt elismeri, de nem köteles egyetérteni vele és felmerül benne a kérdés, vajon ugyan ezen a véleményen lenne a nagyúr, ha megadatna számára a lehetőség, hogy egy napot a bőrükben élve töltsön?
- Melyikünk ne gondolt volna? – Szól csendesen, csatlakozva Alexhez. Hallgatna, mert nem kívánja feltépni a múlt sebeit. Megmaradva a csendes negyedik szerepében, de végtére is, ez az ügy őt ugyan úgy érinti, ahogy az összes olyan sárkányt, akik nyugalomban szeretnének más népekkel együtt élni. – Honnan veszed, hogy nem tudom, vagy ő, milyen érzés volt akkor. A gondolat fel sem merült, hogy bizony a kitaszított sárkányok ma is átélik ugyan ezt, mert nincs egy biztos pont az életükben, csak a kétségek. Ha találkozik egy fajtabélivel, kell e tartania a másiktól? Vagy az embertől? Ha meglát pihenni, vajon továbbsétál, vagy kardot rántva megkísérli elvenni az életemet? – Felháborodottan, szinte visszatámad. Nem érzett sértettséget s még csak nem is életének szakaszai elevenedtek meg benne, mind inkább mások. Ott volt számára a háborút is megélt Kain, akire elég volt ránézni és tudni, hogy bármerre is fordítja a szót, biztos, hogy olyan témába botlik, ami ismét csak felbolygatja a le sem csitult habokat. A másik pedig Azune, aki szintén kitaszítottjává vált fajának és most a tengereket járja, hogy saját, gyűlölködő gyermekeivel ne kelljen szembeszállnia. Ez lenne a tudatlanság és a béke?
Fejét leszegte, szinte ahogy elhallgatott, nem akart így felcsattanni, de a körülötte lévő két személy indulatai rá is átragadtak és nem tudott mit kezdeni ezzel, mint kiadni. De talán, azt kellet volna elmondania, hogy ez a háború menyi élő, még mindig, ennyi év távlatából is. ~ Hiába mondják azt, hogy vége van. Azok hazudnak, vagy nem látnak tovább az orruknál és persze van még egy lehetőség, nem sárkányok. ~ A gondolat elkeseredett volt, mint felháborodott, Mogan szavai hiába voltak nyugodtak, csak üres kongást hagytak maguk után. Nem kér a torony kincseiből, kincse? Amivel másokat meg lehet keseríteni, azt nem lehet azt nevezni, a kincs más,olyan apróságok, amik örömet okoznak. Felnőttek, intézi el ennyivel egy suhanó gondolat erejével. A hangulat valahogy érthető módon azonban csak nem csitul, a lángok nem hagynak alább és láthatólag a berendezésre is igényt tartanak. Sout ez ösztönös távolodásra készteti, hiába próbál minduntalan erőt venni magán, még sok időbe fog telni, mire a tűzzel megbékél. Még ha a lángok jelen pillanatban nem is falnak semmit sem. ~ Több ilyen sárkány kéne, mondjuk az ősiek közét és pár évtized múltán, talán, úgy tudnánk élni mind, egymás mellett, ahogy jó. Kisebb acsarkodásokkal, de lényegesebben kevés vérengzéssel. ~ Ez a vélemény született meg Souban Alexről, noha a fal mellet áll, tisztes távolban immáron, hacsak ebben meg nem gátolták.
~ Mellette szerencsésnek mondhatom magamat, mert sok kivétellel találkoztam és …~ Lassan, de biztosan más felé kalandozik, mintha az a kis érzés, ami a torony felé vonzotta bemerészkedett volna a szópárbaj csataterére, hogy ismét hatalmába kerítse. Nem mozdul meg, csak a nyitott ajtót nézi és próbál értelmet nyerni annak, amit érez, hogy szavakba önthesse, ha már annyit kérdezték, mit is akar itt.
- Van itt valami, ami nem tartozik ide .. és el akar menni. – Közli, amint adódik csendes pillanat, legyen az egy lélegzetvételnyi idő is.

//kjá, feladtad a leckét Alex :-)//

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-10, 9:52 pm

*Singarme már nem veszíti el újra a fejét. Jeges tekintettel mered a két sárkányra, kik, újra megszólalnak. Nem szól közbe, hagyja, hadd engedjék ki a haragjukat.
Csak ezután szólal meg ismét, intve Mogannak, hogy rendben van.*
- Alex. Hogy milyen jogon ítélkezem? Nem ítélkeztem. De hogy te azzal támadsz, hogy mennyit szenvedsz a háború miatt, mikor fogalmad sincs az igazi szenvedésről, az felháborít.
Te nem adtad életed semmiért. Egy kis vért egy embernek, aki sárkányvért akart?
Nem a háború miatt kérte, ebben biztos vagyok. A legtöbb ember nem egy 700 évvel ezelőtti dologért gyűlöli a sárkányokat, hanem mert nem ismeri őket. Fél tőlük, mert hatalmasak, erősek. A háború már csak az öregek meséiben él, ahogy a legtöbb ember sárkányt sem látott egész életében, sőt generációk óta. Nem repkednek a fejünk felett, visszavonultak innen.
Erre gondoltál már? Vagy arra, hogy némelyek ma is ölik az embereket, nimfákat, és más népeket. Ők sem a háború miatt, hanem mert megvetik őket.
Akik pedig átálltak a sárkányoktól hozzánk, néhányuk szemében árulók lehetnek. Gondolj bele fordítottan. Ha közülünk mágusok, harcosok álltak volna át a sárkányokhoz és falvakat pusztítottak volna el, gyerekeket öltek volna. Mi nem üldöztük volna őket? Ősi sárkány akar megölni? Vajon miért?
Azt hiszed, mindent tudsz erről az egészről, pedig olyan összetett, hogy ha évszázadokat élnél benne, akkor sem tudhatnál mindent.
Fiatal sárkány vagy te még ahhoz. Igazam van?
*Nem várja a választ, a föld felett siklik előre, a két sárkány közé. Nem árthatnak neki, tudja jól. Azonban a helyiségben a levegő vibrálni kezd, és habár a hőt nem, de az energiát, mely mozgatja, érzi.
Neki aztán nem sokba kerül elvenni, ahogy egyre közelebb kerül Alexhoz és a hátrébb lépő Souhoz, kezét nyújtja ki. A hideg szinte kézzel tapintható körülötte.
Az áttetsző ujjak szinte éhes szájként ásítanak, ahogy magukba fogadják a vörös sárkányból áradó energiát.
Soura néz közben.*
- Tudhatnád, hogy nem mindenki ilyen, vagy olyan. A háború véget ért, a sárkányok veszítettek. Ez tény. Ahogy az is, hogy mint minden háború vesztesei között, náluk is vannak olyanok, akik ezt nem hajlandók elfogadni.
És hogy épp nekünk lenne feladatunk a békét keresni?
*Néz ismét Alexra.*
- Nem tudsz rólunk semmit. Azt sem, hogy mit veszítettünk és még mit veszíthetünk. Nekünk más feladataink vannak. Mi szolgálunk. Nem irányítunk.
A múlthoz pedig nem tartozik itt senki, hanem a feladatát végzi. Ez a torony a múltban épült, de nem a múlt. Ez a jelen és talán egyszer a jövő is lesz.
Ha békét akarsz csinálni a mostani béke helyett, miért nem keresed te meg Onoriát, vagy a sárkányok urát? De ők jelenleg nem háborúznak.
Nem én ítélek könnyedén ebben a teremben.
*Vet még egy pillantást Soura. Láthatóan a másik pártját fogta. Nem zavarja ez a nagyurat.
Moganra pillant, aki még csendben áll egy pillanatig.*
- Ez egy meddő vita. Olyan dolgokat hoztok fel, amire a torony őrségének nincs hatása.
*Mogan mély hangja beölti a termet, pedig nem kiabál.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-11, 1:36 pm

*Mikor Sou is megszólal, Alex rátekint. Nem sok minden olvasható ki az arcából, de úgy tűnik, az ő pártját fogja a másik sárkány, s a válasz a legelső kérdésére, amit magában tett fel, hogy vajon óvakodnia kell-e a fajtárstól, már megválaszolódott. Ennek örül. Végre valaki, aki hasonló gondolkodású. Singarme válasza miatt viszont egyre idegesebb, azonban ahogy végül Mogan zárja, az igaz. Ez egy meddő vita. Mindenkinek igaza van, és senkinek nincs igaza. De kezdjük az elején. Az a kijelentés a szellemtől, hogy Alex nem is tudja, mi az igazi szenvedés, kicsit kiakasztja, de szólni nem tud, s talán nem is kellene. Azonban a pumpa egyre feljebb megy benne, s a hő meg egyre kijjebb belőle.*
- Fiatal sárkány vagy te még ahhoz. Igazam van?
*Fejezi be egy kérdéssel a szellem. Alex már rég ökölbe szorította a kezét, majd gúnyosan felel.*
- Hát persze...
*Még jó, hogy a szellem odaáll mellé, s elszív egy kicsit a hőből, amit kibocsát, mert különben Sou megsül. És az nem volna valami jó. Alexet nem fogja a tűz, így neki nem esne bántódása, se nem a szellemeknek, de azért nehogy már a fajtárs legyen itt a szócsata áldozata. Próbál lenyugodni, miközben a szellem Souhoz intézi szavait, de az újra Alexhez fordul, s még rátesz egy lapáttal. A sárkány nem is érti igazán, miért veszi ennyire a szívére a dolgot. Hisz nem ellene irányulnaka szavak. Itt csak mindenki magyarázza a maga igazát, s igazából egyik sem a másikra dühös, hanem a helyzetre. S Alexben most hatalmas düh lángol, de igyekszik elfojtani, mert tudja, nem érne sokat azzal, ha a szellemeken töltené ki. Egy, nem árthatna nekik, kettő, nem ők a háború kirobbantói. Mikor a szellem befejezi, Alex lehunyja a szemeit, s csendben van. Mikor Mogan végül megszólal, még akkor is csedn van, s csukva van a szeme. Így telik el egy perc.*
~ Csak nyugi... ne idegeskedj. Nem ők a megoldás a problémádra, nyugi!~
*Felnyitja a szemeit, sokkal nyugodtabb, s már hő sem árad ki belőle. Elereszt egy belenyugvó mosolyt, majd megszólal. *
- Rendben.
*Singarme-re tekint.*
- Fiatal sárkány vagyok, de nem emiatt tudok keveset. Ami azt illeti, hogy nem tudom, mi az igazi szenvedés... hát ezt inkább hagyjuk. Nem adtam az életem semmiért?
*Elmereng, majd újra a szellemre néz békésen.*
- Igazad van. De te magad mondtad, még fiatal vagyok. Egy nap eljön az az idő, amikor valamiért életünket kell adni. Azt hiszem, eljött az én napom. Mellékesen az az ember, akinek a vért adtam, igenis a háború miatt kérte, de mindegy. Viszont, amit utána mondtál, az is igaz. A sárkányok azért ölnek, mert semminek tartják a kétlábúakat. A kétlábúak meg azért ölnek sárkányokat, mert félnek tőlük. Azt is elhiszem, hogy sokan életükben nem láttak sárkányt, csak a legendákból ismerik. De ezt most kijelentem, hogy nem leszek tekintettel rájuk. Szabadon fogok itt élni a Birodalomban, ahova tartozom, és senki nem fogja lekötni a szárnyamat, hogy a szabályokhoz, s az illemhez kelljen tartanom magamat. Nem fogom megtenni. Én a magam ura vagyok, s nem viselem el, ha valaki korlátok közé akar szorítani. Nyilván a szabadságon belül is vannak szabályok, de nem megyek szélsőségekbe bele. És igen. Furia szemében áruló vagyok. -
*Felnevet.*
- Nem baj. Kivetnek a sárkányok, kivetnek az emberek, akkor én leszek a szabad kivetett, aki viszont arra áldozza fel az életét, hogy az igazi béke eljöhessen a birodalomba. Fiatal sárkány vagyok még? Igen. De legalább merek álmodni, s ha kell, meghalok az álmomért. Nincs más értelme az életemnek. Jobb lenne inkább hazamennem, ahonnan jöttem, mert itt csak menekültként élhetek tovább. Azonban haza nem mehetek már, viszont a sorsomba sem nyugszom bele. Mert én vagyok a sorsom ura! Szembe szállok mindenkivel. Nem hagyom, hogy leigázzanak! Ti végezzétek csak a dolgotokat. Szolgáljatok.*
* Folytatja nyugodtan, most már megbékélve.*
- Én azonban senkinek nem vagyok a szolgája, hanem csak az álmomé, s mindent megteszek annak betöltetéséért. A sárkányok urával rég akartam beszélni, azt hiszem, van is egy összekötőm, aki elintézheti, hogy találkozzak vele. Onoriáról fogalmam sincs, ki az, de meg keresem őt is, és beszélek vele. Köszönöm a segítséget! -
*Biccent a fejével.*
- Azt hiszem, több dolgunk nincs egymással. További jó szolgálást, s őrködést! Lassan mindenki megtudja, mire is született.-
*Meghajol Mogan előtt, Singarme előtt, s Sounak is biccent. Majd elindul az ajtó felé, hogy távozzon. De még mielőtt kilépne, még megfordul.*
-Jah, és titeket is üdvözöllek, akik még itt vagytok, szellemek.-
*Mondja vigyorogva, még Sou szemébe belenéz, s mond neki valamit, amit csak ők ketten hallhatnak, mert a fejébe mondja bele.*
~ Ha egyetértesz velem, segíthetnél nekem a célom elérésében. Majd még beszélünk.~
*Majd távozik. *

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-14, 12:15 pm

Közbeszólna, de semmi értelmét nem látja. Ez tényleg egy olyan vita, amiben mindkét félnek meg van a maga igaza, de látszólag egyik sem hajlik a másik felé, vagy legalább is kevéssé ahhoz, hogy megmaradjon a nyugodt hangvétel. Sou most először gondol bele, hogy talán a sok száz ezer esztendővel ezelőtti csatározásokkor is hasonló vita bontakozhatott ki népe azon tagjai között, akik maradni és harcolni akartak azok oldalán, akiket szerettek. Pusztán azért, hogy akár feláldozzák magukat a rászorulók védelmében és Nawara ezt elvette tőlük, minden elvüket félre dobva, elkövetve talán a legnagyobb vétket. Akkoriban sokak kezéhez tapadt vér, de ő volt az egyetlen gyöngysárkány, aki saját népe vérét is kiontotta és ezért később, s a meglévők között még most is tisztelet övezi nevét.
Sou most kezdi belátni, hogy ez nem is volt annyira tiszteletreméltó tett, de hiába érzi helytelennek, hiszen százaknak adott ezzel évezredekre töretlen békét. Hiszen ott, a felhők rejtekében, védve szinte minden ártó szándéktól, úgy múlt el Lanur háborúja alattuk, mintha nem is lett volna és ki tudja még hány ilyen dolog volt, amit nem kellet megélniük. Igaz, ez most már megváltozott. A megmaradtak ugyan úgy e világ részét képezi, mint eltűntük előtt. ~ Nem akarom, hogy a népem megismerje a háborút … csak összetörnének. ~ A gondolatok hosszúra nyúltak és ő lehunyt szemmel tűrte őket, ahogy a vitázók szavait is, háborgó lelke lecsillapodott és nem is akart újra lázadni, legalább is nem úgy, mint az előbb. A szellem hidege kellemesen éri, legalább is jobban esik számára, mint a hirtelen támadt forróság. Ahogy Alex befejezi mondandóját, felnyitja szemeit és tekintetével meg is leli távozó alakját, hát ennyi lett volna egy gyors és viharos találkozás, aminek lényegében ő csak egy statisztája volt. De nem vártan felhangzanak a vörös sárkány szavai, méghozzá egy régen nem használt módon, meg is lepi kissé, eme képességről igen csak hajlamos megfeledkezni. Ez történt most is.
~ Azt hiszem igen ... és ha segítségre lehetek, megteszek minden tőlem telhetőt. ~ Nem firtatja, hogy hól és hogy egyáltalán hogyan is tudnának még szót váltani, megoldják, ebben biztos volt. Ugyan nagy ez a világ, de nem egy mindenre elszánt sárkánynak, na meg aztán a véletlennél nincs nagyobb hatalom. Ez a felmerülő, majd gyorsan alábukó gondolat halvány mosolyt fest arcára, hogy határozottan nézhessen Mogan és aztán Singarme szemébe. Mert neki még nincs szándékában távozni, az a valamii ide vonzotta és ha már itt van, nem akar úgy elmenni, hogy legalább annyit meg nem tud, hogy egyáltalán megtalálhatja azt, vagy sem.
- Nem kívánom fojtatni a vitát. – Ezt előre leszögezi. – Bár mondtátok, hogy ez nem a féle hely, ahol csak úgy, kedv szerint szabadon járni s kelni, de én szeretném látni azokat a helyeket, ahová beléphetek és megismerni legalább egy kissé a tornyot és építője történetét. Ha lehetséges. E mellé ígérem, hogy alkonyat előtt elhagyom a tornyot. – Nem következtetéseket levonni, talán az előbbiek után, meg sem engedik, hogy egy percnél is tovább maradjon, de legalább akkor is megpróbálta. Ugyan egyik fele idegesítő mód azt duruzsolja, hogy hagyja ezt a két alakot és rohanvást induljon meg Alex után, de a másik, akinek figyelme nem lankad, ideszögezi, nem sugallva semmit. Most ez utóbbi győzedelmeskedett.

//Pff. T.T nem tudtam ezen kívül mit írni, elnézést//

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-14, 3:57 pm

//Alex, ugye nem azért írtad a telepatikus kommunikációt Sounak, mert Akahana is megtette veled? A sárkányoknak nincsenek ilyen képességei, amit egy isten tud, főleg nem ilyen fiatal korban még. Vehetjük suttogásnak, ugye?//

*Singarme és Mogan is csendben hallgatják végig Alex monológját. Singarme érez magában keserűséget, hiszen a sárkány létezésének értelmét vonta kétségbe. Hiszen honnan is tudhatná, hogy a nagyúr ki volt egykor, mit veszített a háborúban és mit áldozott fel, mikor lelkét Lanur szolgálatába adta.
Mogant ez nem érintette olyan mélyen, hiszen az ő életkora több, mint tucatszor is belefér a háború óta eltelt időbe.
Éppen ezért furcsállotta azt is, hogy a sárkánytól állítólag vért követelő férfi pont a háború okán tette azt.
Sima, varázstalan emberként, már ha tényleg az volt, ő nem is élhetett, de még ükapja sem akkor, amikor a háború folyt. Persze vannak még olyanok, kik a régi dolgok miatt gyűlölködnek ahelyett, hogy saját jövőjükkel törődnének.
Fejet hajt ő is a sárkánynak, úgy engedi maga előtt útjára.
A kísértet a messzi időkbe réved, miközben figyeli a távolodó alakot. Közben persze utasítja egyik szellemét, hogy kísérje a távozót, mert ha oly helyre indulna, ahova nem engednék egyéb esetben sem, lesz valaki, aki ott, azonnal megállíthatja a védőbűbájjal karöltve..
Látni őt sem láthatja majd a sárkány.
Azonban Singarme egy nevet még megjegyez, csak most ötlik elméjébe az, akit megnevezett a sárkány. *
- Furia…
*Mogan és Singarme figyelme már Soura terelődik. Helyeslik a vita befejezését. Egyikük sem akarja ezeket a dolgokat még egyszer megvitatni.
Singarme az, aki átengedi a szót Mogannak.
A férfi állva ad választ az ifjúnak.*
- Nem vagyunk mi sem barbárok, sem pedig ellenségei senkinek. A feladatunkat végezzük, melyre felesküdtünk.
A torony megismeréséhez én magam is elkísérhetlek, amennyiben társaságom megfelel neked.
Azt hiszem, a nagyúrnak egyéb feladatai lesznek úgyis, míg társad távozása után rajtad kívül nem marad más idegen a toronyban.
*Szavaira Singarme enyhe főhajtással köszön el Soutól. Azonban a sárkánynak nem lehet kétsége afelől, hogy marad még őrszellem a környéken, mert a hűvös szellők időnként meg-meglendítik a nehéz függönyöket az ablakok előtt.
Singarme pedig már társaihoz hasonlóan észrevétlenül indul a vörös sárkány nyomába, hogy kikísérje őt Lanur tornyából, már ha tényleg távozni készül.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-14, 8:59 pm

//Nem mondjátok, hogy sárkány nem tud sárkánnyal így beszélni? Pff... ok, most ez nagyon kiakasztott...De öcsém, ez tök alap! Jó, nem érdekel!//

*Tehát miután "suttogta" azokat a szavakat, távozott. Valóban a kijárat felé veszi az irányt, de nem lefele halad, hanem oda vissza, ahonnan jött. Nem fog ő kisétálni a kapun sárkány létére. Eléggé dühös belül, de kívül, most jól tudja leplezni. Nem lát senkit sem maga körül, de tudja, hogy nem hagyták egyedül. Mikor kiér oda, ahonnan jött, a perem szélére megy, s lenéz.*
~ Nagyon... nagyon magas. Kipróbáljam vajon? Végül is... ha meghalok, nem sokat vesztek. Amúgy is a célom egy lehetetlen álom. Előbb vagy utóbb meg fogok halni miatta. Nem mindegy, hogy most, vagy később?~
*A perem szélére áll, s még megfordul, ahova sejti a szellemet, de nem néz sehova, csak a földre.*
- Nos... köszönöm, hogy kikísértél, bár magam is kitaláltam. Az istenek segítsék a munkádat!
*Majd lehunyja a szemét és hátradől. Zuhan, zuhan lefele a mélységbe, és hihetetlenül érzi. Azonban, ami a zuhanás közben játszódik le a fejében az nem valami szép.*
~ Átváltozzak? Vagy ne? Átváltozzak?~
*Szíve legmélyén hagyta volna, hogy csattanjon egyet a földön, de mielőtt megkérdezte volna magtól, már az előtt tudta a választ. Nem sok hiányzott a földig, azonban gyorsan átváltozott, s fellökte magát. Körözött egyet a torony körül, majd egy hatalmasat ordított "búcsúzás" képen. Biztos volt benne, hogy mindenki hallotta. Majd új erőre kapva, új magabiztosságot nyerve száguldott dél felé, hogy visszatérjen Telarba. Késő délután volt, lassan nyugodott le a Nap.*

//Köszönöm szépen a játékot! Élveztem! Szócsatározásban mindig élen állok. ^^Remélem, Sou, nem pörkölődtél meg //

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-16, 10:02 am

Úgy véli ezeket nem is firtatta senki és derék dolognak tarja, hogy ennyi idő után is, ilyen féltő gonddal őrzik egykori uruk hagyatékait. Noha Mogan szavai kicsit meglepik, mert ki ő, hogy rögtön a torony, feltételezhetőleg, élő személyeinek parancsnoka kísérgesse. Egy sárkány ez tény, nem kevesebb és nem is több, csak egy nagyra nőt gyík, ha egy régi hasonlatot akar keresni a megnevezések közül. Aminek még mindig jobban örül, mint a szörnyeteg megnevezésnek.
Mielőtt válaszolna, még elpillant az üressé váló ajtónyílás felé, Alex eltűnt legalább is a szeme elől és a jelenléte is egészen halvánnyá kezd válni. Singarme köszönését hasonló mód fogadja és viszonozza, egy enyhe főhajtással, aztán persze a teremben maradt parancsnokra emeli tekintetét. Ideje lenne választ adnia, de úgy látszik az elmúlt percekben igen csak beette magát a hallgatás a bőre alá. Máskor bezzeg csak úgy patakokban folynak a szavai, megállíthatatlanul, mint valami megzabolázhatatlan áradat. Közelebb lép, ritkán emeli meg hangját, úgy mint percekkel ez előtt és most nem is áll szándékában.
- Értem és természetes, hogy megfelel, sőt .. – Halványan elmosolyodik, kicsit talán zavarban is. – Talán nem gondoltam végig rendesen a dolgokat, mármint, hogy betehetem e ide a lábam. De igazán nem szeretnék gondot okozni, ha van más fontosabb teendője, akkor … - Nem igazán tudta hogyan fejezze be a mondatát, de a lényeg már így is érhető volt. Nem akarja munkájában feltartani Mogant, aki magas rangon teljesít itt szolgálatot, de ugyan akkor felötlött benne, hogy az itt lévőknek mind meg van a saját feladatuk, ami több mint valószínű nem az, hogy hol-mi kíváncsi kölyköket kísérgessenek. A döntésén viszont nem hajlandó változtatni, innentől úgy véli a parancsnok is képes eldönteni, hogy maga jön, vagy egy beosztottjára bízza a tárlatvezetést. Bármi is legyen a döntése Sou elfogadja és amint lehet el is indul arra, amerre vezetik.
A felhangzó üvöltést mosolyogva fogadja, bár ezzel némi vágy is ébred benne, hogy csatlakozzon, de ahhoz túlságosan is kitart az elhatározása mellett. Választ ugyan adhatna, de az emberi formára tervezett torok erre nem alkalmas, morgásra tökéletes, de egyéb sárkányhangot előcsalni belőle elég nehézkes lenne.
- Ki is volt az a Lanur? És miért építette ezt a tornyot? – Hosszas hallgatás után tette fel a kérdéseit. Níbe ugyan mondott ezt azt, de vele kapcsolatban már tisztában volt azzal, hogy szeret féligazságokat, vagy csak jelentéktelen dolgokat mondani.

//Én is köszönöm! :-) Singarme, ha nem bánod én még maradnék egy kicsit. Amúgy a telepatikus kommunikációt egyszer már én is kijátszottam, korábban (a részletekre emlékszem -_-) és akkor nem szólt senki, hogy nem lehet. //

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-16, 5:11 pm

//Ezen az oldalon van elég egyéb előnye már a sárkányoknak, nincs szükségük még a telepátiára is Smile

Én is köszönöm a játékot, Alex Smile

//

*Singarme a torony felett lebegve figyeli, ahogy Alex kiugrik a toronyból és zuhan. Nem idegeskedik, van annyi élet a fiúban, hogy ne akarja megölni magát és lám, a kísértetnek igaza van.
Hamarosan látja is a sárkányt, amint kitárva szárnyait megkerüli a tornyot, majd egy ordítás kíséretében tovaszáll kelet felé.
Mogan nyugodtan hallgatja végig a nála jóval alacsonyabb fiút.
Ha Sou megfigyeli, láthatja, hogy nem fiatal már, habár ha ismerné az igazi korát, ami jóval túlmutat már az ötven életéven, igencsak meglepődne, mert közel sem tűnik annyinak.
Jó néhány sebhely is díszíti az őrt, amik egy részét ugyan takarja az egyenruha, illetve a vért, de más része látható helyen van.*
- Félre ne érts, de jelenleg nincs fontosabb dolgom, mint téged elkísérni.
*Néz rá a férfi. Hosszú haja takarja füleit és arcának egy részét is oldalt.
Elhangzik a sárkány ordítása, amire nem rezzen meg az őr, de tekintetén átfut valami, ami leginkább emléknek nevezhető.
Vajh miért is osztaná meg Souval, hogy édesanyjával is egy vörös sárkány végzett, s hiába kutatott utána az akkor még jóval fiatalabb férfi, nyomára nem lelt neki, de ha az istenek kegye mégis összehozná ezzel a gyilkossal, bizony nem habozna kipróbálni fegyvereit rajta.
Nem érzi szükségét ilyesfélék megosztásának egy idegen mágusfiúval, ki eséllyel lehetne akár sárkány is.*
- Kövess, kérlek!
*A szobából ki, egy lépcsőn felfelé vezeti a fiút, miközben ő felteszi a kérdést Lanurról.*
- Én is csak történetekből, mesékből és tudósaink tanításaiból tudom, ki is volt Lanur.
Amikor népünk elérte a Remény tengerének partját, az ő vezetése alatt léptünk a szárazföldre.
Egy volt közülünk, olyan, mint mi. Új hazáért érkeztünk, ahogy mondják, s itt megleltük ezt a gazdag országot, mely elengedő helyet adott mindenkinek.
Tudósaink beszélnek arról is, hogy egyes népek elhagyták földjeiket érkezésünkkor, és mi elfoglaltuk azokat. Vezetése alatt betelepítettük, földet műveltünk, bányásztunk, állatokat legeltettünk, városokat építettünk, és ahogy erősödtünk és érkeztek az újabb hajók, úgy haladtunk a föld belseje felé.
Egészen addig, amíg a sárkányok meg nem jelentek.
Erről keveset beszélnek, hogy mi okozta a háborút, egyesek szerint a sárkányok behódolást vártak, mit Lanur megtagadott, mások szerint egyszerűen ránk támadtak, mint betolakodókra.
Talán van, aki tudja az igazi okokat, én nem.
Lanur látva a háború pusztítását, és azt, hogy míg a kisebbekkel, ha nehezen is, de elbírnak harcosaink, mágusaink, a nagy feketékhez hozzá sem tudunk érni, az istenekhez fohászkodott.
Úgy tanítják, hogy az istenek megszánták őt, népét és szövetségeseit is és olyan varázserőt adtak neki, mely minden mágusénál hatalmasabb és egy olyan fegyvert, ami még a halhatatlanokat is képes megölni.
A háború végéről biztosan hallottál. Ez után Lanur gondoskodott népe végleges honfoglalásáról, ami elég hosszú idő volt.
Azt mondják, ember nem élt annyi ideig, mint ő.
*A csigalépcső egy ajtóba torkollik. Őrök állnak előtte, ám mikor Mogan bólint, kitárják előttük. A torony legfelső szintjére értek. Egy olyan ember lakhelyét pillanthatják meg, ki egyszerre nagy felelősséggel bírhatott, népeket irányított.*
- Itt lakott Lanur, haláláig.
*Mogan nyel egyet, szája kiszáradt a hosszú beszédben. Ő inkább a csendes, erős harcos, és nem a szószátyár fajta.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-20, 11:48 am

- Értem! Ez esetben megtiszteltetésnek veszem, hogy te kísérsz körbe. – Ezt megkívánta az a fajta udvariasság, amit nevelő atyja és anyja tanítottak neki, noha meg lett volna e szavak nélkül is, de még sem légből kapott nyájasság volt ez. Valóban így érezte, még akkor is, ha ismeretlen veszélyeket rejtett kiléte a másik számára. A rianó pillantás mélységéből csak egy keveset tudott kiolvasni, de annyira nem töprengett el rajta, hogy felmerüljön benne, hogy a hang talán régi, fájó képeket rángattak elő a rajtuk hevenyészve megtelepedő por alól. Ha egyáltalán lehet felejteni olyan szörnyűséget, amit mind Mogan, mind Sou megtapasztaltak. Ez mögöttük marad, ahogy elhagyják a szobát, ugyan Soutól még kap eme helység egy átható pillantást, mintha csak mélyen az emlékezetébe szeretné vésni, de így történt ez a búcsút intő szellemmel és Mogannal is. Ugyan, ez eddig még nem nyúlt olyan illúzióhoz, amivel más –még élő személy- alakját festené a sajátjára.
A lépcsősor hosszúnak tűnik, amint az őrparancsnok vezeti, de pont elég ahhoz, hogy a kérdéseire a válasz elhangozhassék. Ami nem teljesen új számára, azért hébe-hóba hallott néhány dolgot már az eme földekre érkező idegenekről, de Lanurról. Valószínűleg becsületes férfi lehetett, hiszen az istenek megszánták és itt érkezett el számára az a pont, amit végkép nem értett. Istenek, akik feltárják a lehetőségeket, talán meg is mutatják, hogy melyik lenne a helyes út, ezzel vált egy kicsit világosabbá a dolog. Persze mind csak találgatás marad, hiszen a sárkányok is kaphattak segítséget és tanácsot, csak nem fogadták meg?
Hosszas csend után pillant fel, tekintetével egy kicsit elveszve a feltáruló szoba látványában. Mogan felé pillant és bólint, mivel nem szándékozik újra felhozni a háború témáját, majd megvitatja ezt a Krónikással, kettejük kapcsolatában már úgy is mindegy, hogy min veszekednek.
- Szabad? – Mutat a szoba belseje felé és ha engedélyt kap rá, akkor beljebb is lép, hogy jobban körülnézhessen. Az ablakhoz is elsétál, ahonnét Pazar látványban van része, ha képes elfelejteni, hogy vastag falak és egy vékony üvegtábla választja el a szabad levegőtől, akkor egészen olyan, mintha repülne. – Szép hely és kellemes csalódás is. Hivalkodónak hinné a sárkány, de nem az. – Mogan felé fordul. – Ahogy felfelé jöttünk, néhány szinttel lentebb volt egy folyosó, az merre vezet? – Felrémlett benne az említett emelet, sötét sziluettekben gazdag képe és kérdezett is. Bár, látszik, hogy a parancsnok szűkszavú, talán túlzottan is csendes ember, ezzel rögvest két másik személy emlékét idézve fel Souba, most nem tud sokat beszélni, kímélve a másikat, csak kérdezni és érdeklődni. Visszasétál kísérője mellé, váratlan azon tanakodva el, hogy vajon a néhány megnyilvánulása után sárkányként tekint e rá ez a férfi, vagy még mindig valami túl kíváncsi máguskölyökként.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-21, 10:40 am

*Singarme csendben figyel a torony felett. A harmadik látogató még a toronyban van, de szemmel láthatóan újak nincsenek.
Figyelme a torony mágikus védőpajzsára összpontosul.
Őrszellemei körbelengik lassan Lanur tornyának minden pontját. Sehol nem észleltek semmi hiányosságot. A védelem érzékelhetően működik.
Eközben Mogan ismét a nagy vezér régi szobájára néz.*
- Szabad, ha tiszteletben tartod Lanur emlékét és tárgyait.
*Sou egyből határozott kérdéssel fordul hozzá. Az a folyosó a távol lévő Riana lakhelyéhez vezet és az ő lakhelye mellett őrizték Lanur kardját is, míg valaki ismeretlen el nem lopta azt. Singarme nagyúr kereső szellemei azóta is keresik mind a kardot, mind a behatolási pontot, ahol a tolvaj be- és kijutott.
Nyugtalanító gondolat, hogy volt olyasvalaki, aki ki tudta játszani Lanur védővarázslatát kétszer is.
Mogan kissé gondterheltté válik, de utólag már nem lát semmi veszélyeset abban, hogy elárulja a folyosó rejtélyét.*
- Az az emelet Riana, a vörös nimfa lakhelye. Ő őrzi Lanur kardját.
*Nem akarja megmutatni, sem az emeletet. Sem pedig a kardot. Főként, hogy sem Riana, sem a kard nem tartózkodik a helyszínen.
Végül kihúzza magát. Számára a fiú még mindig egy kíváncsi mágustanonc, habár voltak neki furcsa megnyilvánulásai, de Mogan sosem értette egészen a varázstudókat.
Singarme viszont sejti, hogy nem egy egyszerű kis tanonc van a vékonyka alak mögött.*
- Ha neked is megfelel, folytathatjuk az utunkat lefelé a torony alsóbb szintjeire.
*Mordul fel a kelleténél alán valamivel mogorvábban. Lanur kardjának gondolata és az, hogy ki tudja, kinek a kezében van épp, kellőképpen rontott hangulatán. *

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-27, 1:18 pm

Először csak bólint, nem fogja megszentségteleníteni egy halott hátra maradt dolgait. Még csak meg sem fogja őket érinteni, pedig akad egy-egy tárgy, ami igen csak nagy kísértéssel ácsingózik helyén, egy lámpa, egy fonott függő, ami talán egy csengőhöz vezet, vagy csak a nem túl távoli függöny behúzásához nyújt segítséget.
- Nem úgy neveltek. – Szomorkásan pillant ki az ablakon, hogy utána felszabadultan barangolhasson, ez úttal csak tekintetével a kéklő égen és az azon utazó bolyhos, fodrozódó fehér pamacsok között. – Népem számára fontos .. a tisztelet, az életé és ezzel az élőké is, de ugyan így a holtaké is. – Ebbe nem akar mélyebben belemenni, ennyit elégnek tart a dologról, amúgy is hihetetlenül hangzik. Olykor még saját maga számára is, hiszen már többet tud a sárkányokról, azaz a többi sárkánynépről, akiktől nem is olyan kevés dologban különböznek. Vet még egy utolsó pillantást a kinti világra, hogy aztán ismét Mogan mellé sétáljon, közben meghallgatva a választ, amik újabb és újabb kérdéseket szülnek. Mégpedig, hogy kis az a vörös nimfa, Riana és miért kellet őrizni egy kardot, bár a fegyver tekintetében azért volt annyira leleményes, hogy kérdés nélkül tudja: veszélyes és nagy hatalmú tárgy. Érez némi késztetést, hogy feltegye kérdéseit, ám látva a férfi ábrázatát inkább úgy dönt, ezt mástól érdeklődi meg, főként, ha már van nimfa ismerőse.
- Igen, természetesen mehetünk. – Válaszol és a szobára is vet még egy pillantást. Azonban az előbb említettekkel kapcsolatban annyira még sem tud csendben maradni és haladni Mogan oldalán lefelé. – Ennek a toronynak a föld alatt is vannak szintjei, vagy csak annyi, amennyit a szirtre építettek. Nem mintha így is kicsi lenne, messze ez a legnagyobb, amit eddig láttam. – Azonban addig nem akarta feltenni a kérdést, amíg az ajtóban strázsálók közel vannak, ki tudja miért, talán mert némileg feszélyezte ez a sok felfegyverzett ember. Ugyan a városokban járva megszokta a látványukat, sőt a közelségüket is, de attól még nem szerette. Valahol a lépcsősor közepénél járhattak, amikor újra megszólalt, feltéve végre a korábban már megfogalmazásra került kérdést. Ha kap válasz, akkor meg tudja, de ha nem akkor is. – Lehet, ez pont nem tartozik rám, de .. csak nem sok gondot jelent azt a kardot őrizni? – Honnét is tudhatná, hogy nincs itt, viszont az előbbi a vártál valamivel élesebb mogorvaságból és gondterheltség ráncaiból a homlokán, egyszerűen erre a következtetésre jutott. Mindazonáltal érdeklődve pillantott a parancsnok felé, valamennyire felkészülve egy újabb mogorván hangzó válaszra.

//elnézést az elhúzódott válaszért //

» Lanur-hegység
» Lanur-hegység