Lanur tornya

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-27, 2:24 pm

*Mogan enyhe rosszkedvvel hallgatja a fejtegetést. Korábban szöget ütött a „népem”megnevezés, de a leírás, melyet Sou népére használt, cseppet sem az általa ismert sárkányleírásra hajaz.
Az életé, az élőé, a holtak tisztelete. Nem így ismeri a sárkányokat, akkor pedig itt megint felmerül a kérdés, hogy akkor mi is Sou.
Mert eddig sem gyanakodott sárkányra komolyan, viszont az erősebb elképzelés, a mágustanonc megdőlni látszik.
Mogan nem ifjú harcos már, látott már nimfát, elfet, embert, sőt még sárkányt is, de Soura sem előbbi kettőt, sem utóbbit nem tudná mondani.
Varázstudó, ebben biztos, de hogy kiféle, miféle, arról nincs neki fogalma sem.
A helyzet tehát az, hogy míg Singarme magukra hagyta látszólag őket, addig ő egy olyan fiúval sétál, aki varázstudó, de nem tudja, milyen nép sarja.
Mert Sou népet emlegetett, akkor pedig a legfeljebb rendekbe tömörülő, de sokszor magányosan lófráló mágusok közé nehezen sorolná.*
- A torony a föld alatt is folytatódik. Lanur maga emelte ki a sziklás talajból, mikor megalkotta. A föld alatti részeket viszont nem mutathatom meg neked.
*Újabb csend következik, míg Sou fel nem teszi az újabb kérdést. Mogan erre a szemébe néz a fiúnak.
Most láthatja, hogy az őrnek bizony vannak gondjai, nem is kevés.*
- Ez a kard Lanur egyik legértékesebb fegyvere volt. Nem egy egyszerű acél, amit bármelyik árustól megkapsz.
*Fúj egyet, majd lenyugtatva kissé magát ismét megszólal.*
- Az a fegyver a létező legerősebb kard, nem kerülhet idegen kézbe.
*Közben tovább haladva lefelé zárt szobaajtók mellett is elhaladnak, melyek mögül tompa hangok szűrődnek ki. Valószínűleg az őrség lakhelyeit rejtik a kemény ajtók.
Mogan ezeken csendesen átlépdel, míg egy olyan teremhez nem ér, mely leginkább egy tanácsteremhez hasonló. Egy díszes főasztal és erre merőleges kisebb asztalok, mellettük húzódó széksorokkal a terem berendezései.
Az őr ekkor fordul Souhoz.*
- Népet mondtál. Milyen nép sarja vagy hát?

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-27, 4:33 pm

- Ó igen, emlékszem, ez korábban már elhangzott. Úgy látszik elfeledkeztem róla, de akkor valóban egyedülálló torony ez. – Ismeri el, nem azért mert kénytelen, inkább azért, mert eddig még nem látott ennél nagyobbat és hírét sem igazán hallotta. Noha nem nagyon kutatott az ismert és a vélt világok építészeti remekei után, de talán most kedvet kap valamennyire hozzá, hiszen a hazájában is akadt egynéhány érdekes művészi alkotás. Innét még kicsit hiányolja is a szörnyszerű szobrokat, de nem teszi szóvá, ez amolyan megszokás, de mind inkább ízlés kérdése. – Nem is baj, ha nem megyünk mélyre, nem igazán szeretem a nagyon zárt helyeket és az nyilván nem olyan, mint a föntebbi erkélyes rész. Jobb itt. – Úgy tűnhet, mintha tartana a zár helyektől, ami úgy ahogy valós állítás, de nem retteg tőlük, be mer menni a szűk helyekre is, akár barlangok mélyén is elidőzik, de cseppet sem kedveli az ilyen alkalmakat, sem pedig helyeket. Többre tart és jobban szeret egy tágas mezőt, rétekkel tarkított erdőket, vagy hegyeket. Ahogy gondolata errefelé csalinkázott, még inkább megerősödött benne ama szándék, mi helyeslően bólogatott kimondott szavaira.
De akad még, amire figyelhet, hiszen feltett kérdésére válasz érkezik, minden bizonnyal reményei meghallgatásra találtak. Kivételes alkalom ez, de az is lehet, hogy a helynek köszönheti. Viszont, amit hall cseppet sem teszi nyugodttá. Csak elképzelései voltak, de lehet hogy nem mert elég vad gondolatokat megalkotnia a kardhoz, mert látszik Mogan reakcióin, hogy valóban értékes és hatalmas dologról van szó. S minthogy ő sosem vágyott ilyesmire, kifejezetten örül, hogy ilyen szemfüles emberek és szellemek vigyázzák ezt a helyet és valószínűleg azt a személyt is, aki magát a kardot hivatott megóvni az illetéktelenektől.
- Ha tényleg ilyen különleges és veszélyes, akkor jobb is, hogy ilyen védelem alatt van. Bár .. – Hirtelen hallgat el, most már némileg feltűnve neki, hogy a másik nem sorolta őt a sárkányok közé, ugyan előfordulhat, hogy már későn. Mert újabb dologba akart belekezdeni, amit otthon tanult és tapasztalt, ami idelent annyira más és hogy ezt mennyire nehezen fogadta el, vagy inkább most kezd benne ez az értetlenség feléledni. – Nem lényeges. – Mosolyodik el, mintha valami jelentéktelen dolgot akart volna megosztani és erre rájőve, inkább úgy döntött még sem teszi.
Ahogy haladnak lefelé egyre inkább valami tompa, de majdhogynem állandó moraj kelti fel a figyelmét. Ilyenkor érzi úgy, hogy néha átok, néha áldás, hogy hallása finomabb, mint az embereké, de nem lett volna képes megmondani, hogy pontosan mitől vagy kiktől származik a hang, csak azt, hogy az előttük képződik. S kisvártatva az első ajtók is feltűnnek, ezzel némileg érthetőbbé váltak a hangok is. ~ Talán a torony többi lakója? ~ Ezzel szinte már nyílik a szája, hogy kérdezzen, de végül még is inkább a hallgatás mellet dönt. Valami csoda folytán, most egészen könnyedén képes megállni, hogy ne litániákba illő mondatokban beszéljen, vagy, hogy egyáltalán megszólaljon.
A terembe lépve, az egész újszerűen hat rá, de hogyan is várhatná el, hogy minden helyiséget azonosan rendezzenek el. Beljebb lépdelve alaposan körbenéz, de bármerre is kalandozik tekintetével valami oknál fogva mindig a központi asztalnál köt ki. Mivel magán érzi Mogan tekintetét felnéz a férfire, elvégre Lanur szobájáról is ejtett néhány szót, lehet, hogy akkor erről is fog. De nem bemutatás érkezik, hanem egy kérdés, némileg meglepő is és máskor kézzel-lábbal hadakozna az ellen, hogy elmondja az igazat, de Alex színvallása után nem érzi helyesnek.
- Igen. – Ad igazat, miközben azért megfordul a fejében, hogy elég e nagy közöst említenie, vagy .. – A sárkányok népéhez tartozom, egészen pontosan egy gyöngysárkány vagyok. – Zavartan mosolyodik el. Már a tudtára adták, hogy nagyon kevesen vannak, akik tudják, hogy a gyöngysárkányokat eszik e vagy isszák. Igaz, egyiket sem, de olyan rég vonultak ki a történelem vonalából, hogy talán igazán csak a sárkányok emlékeznek, -ha emlékeznek még- rájuk.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-28, 3:58 pm

*Mogan Sou szavainak többségét teljes csendben hallgatja végig út közben. Ez nem jelenti azt, hogy nem figyelne. Gondosan elraktározza az információkat, amiket elejt, vagy megoszt vele a fiú.
Nincs oka félni egyetlen varázstudótól sem, ezért nincs is mellette látható segítség. Küzdött ő már olyannal, ki mágiával támadt rá, mégis legyőzte.
Az is igaz, hogy ez után a harc után azért szüksége volt egy másik varázstudóra, aki leveszi a vörös köpenyes átkát róla.
A tagbaszakadt őr látja azt is, hogy Sou a főasztal figyeli. Valamikor, réges-régen itt tartotta a tanács gyűléseit, mikor még Lanur is élt. Onoria ült mellette, de akkoriban még Lanur elnökölt.
Így mesélik az őrszellemek, kik már akkor is a tornyot védték.
Mogan teljesen idegenül néz a gyöngysárkányok név hallatára. Sosem hallott róluk. Ő csak a távoli fehéreket, vagy a halandókat a háborúba vezető feketéket ismeri. És persze a halandókat.
A kékeket, az aranyokat, a vörösöket, akik közül egy épp Keliont, Mogan édesanyját ölte meg.
Az őr arcán ismét átfut egy árnyék.*
- Furcsa az élet védelmét és a sárkányokat egy mondatban hallani. Akikkel én találkoztam, egyike sem arról volt híres, hogy olyan sokra tartotta volna a hozzánk hasonlók életét.
*Bár nem látja, de Mogan ettől a pillanattól biztos benne, hogy Singarme újra a helyiségben tartózkodik és jól is sejti.
A nagyúr, egyenlőre, nem látható alakban van jelen.
Ő is felfigyel már az ifjú sárkány szavaira, de még ő sem emlékszik gyöngysárkányra.
Ez a nép olyan neki, mintha sosem létezett volna.
Sou azonban érezheti a jelenlétét, de Singarme most kevésbé árasztja a hideget magából.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-29, 3:05 pm

- Ez .. Hah. – Sóhajt. Megérti Mogan szavait, ugyan akkor nem hajlandó semmibe venni azokat fajtája tagjai közül, akik igyekeznek harmóniában élni a környezetével. – Számomra annyira nem fura és nem csak azért, mert így tanítottak. Lényegében, jellemre, ember és sárkány között nincs olyan nagy különbség, vannak nagyravágyók, gyilkosok és megalázkodók, ahogy szerényen élők is. Az előbbiekkel több tapasztalata van mindenkinek, mert nem engednek, az utóbbi meg .. – Kicsit elkomorodik tekintete, de mivel részéről nem olyan borús a dolog, képes halvány, kis mosolyt csalnia az arcára. Hogyha nem is derűsebb hangnemben, de fojtassa mondanivalóját.
.. hát .. ha Alex nem vállalja fel, hogy sárkány. Akkor most szemrebbenés nélkül azt mondtam volna, hogy csak egy egyszerű mágus vagyok, azért hogy, ne vetüljön rám azon sárkányok árnyéka, akik eltiporják a náluk gyengébbeket. Majdnem biztos vagyok benne, hogy mások is e képen cselszenek, így nincs meg a pozitív viszonyítási alapja a többi népnek. – Persze ez a saját véleménye, de sok más hitével ellentétben, ebben azért több realitást lát. Tekintetét a fölre veti, el is mélyed a kövek közti apró résekben, hogy képes legyen megfékezni a szavait. Mert látta azt a fura árnyat Mogan szemében, azt, amit nem is olyan régen és nem akarta lekicsinyíteni a másik érzéseit azzal, hogy felhozza ő mit szenvedett el az emberektől. Hogy hosszú évek békéje után, csak azért mutattak neki utat, mert sárkány. Igen, még mindig igen fájó pont volt ez számára, de volt, aki enyhített ezen. Szerencsére, ahogy a sárkányok között, úgy az emberek között is van kivétel, aki úgy dönt: előbb megismerkszik és aztán dönt majd. Mind ezek mellett, ő is azok közé a sárkányok közé tartozik, aki jobb, ha óvakodik a fajtájától. Az a vörös és kék sárkány még mindig szívják e világ levegőjét, azok, akik tudomást szereztek a szigetükről és azt a földel tették egyenlővé egyetlen éjszaka alatt. Lehunyja szemét, ezt a látványt igazán nem akarja felidézni.
- Öhm. .. Ez valami tanácsteremféle? – Szólal meg aztán, terelve egy kicsit a témát. Noha nem fog visszakozni, ha kérdeznek, még akkor sem, ha manapság egy ködbevesző sziget helyet, mindössze egy rejtett völgy ad csak otthont és oltalmat a megmaradtaknak. Moganra emelte pillantását, hogy aztán körbepillantson és újra megállapodjon a testőrparancsnok alakján, a számára kellemesnek ható hűvösség forrását kereste, de nem találta. Az ablakok látszatra csukva voltak, így onnét nem érkezhetett, ugyan gondolt rá, hogy esetleg egy kíséretet, ám az meg sem fordult a fejében, hogy maga Singarme lépett a terembe. Így csak szótlan érdeklődött, van e itt rajtuk kívül más is e?

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-30, 12:57 pm

*Mogan még nem felelhet Sou szavaira, hiszen közben Singarme is újfent alakot ölt.
A nagyúr egyenesen Soura pillant, majd meg is szólal.*
- Ez érthető is Sou, és pont ezért is van a sárkányok és közöttünk állandó ellentét. Évszázadok sora nem volt elég, mialatt béke volt, hogy ez csökkenjen.
Sajnos a háború nem úgy zárult, hogy mindenki megnyugodhatott volna annak eredményében.
*Mogan is megszólal végre. Felpillant Singarme nagyúrra.*
- Talán kissé súlyos téma ez mindazoknak, kik egyik, vagy másik oldalon veszteségeket szenvedtek el.
*A kísértet bólint is e szavakra, majd tovasiklik, hogy egészen a főasztalnál álljon meg.
Onnan szól csak Souhoz.*
- Ez az a tanácsterem, ahol még Lanur életében Lanuria vezetői, a tanács tagjai üléseiket tartották. Miután Lanur távozott köreinkből, a Tanács elnöki helyét Onoria főpapnő vette át és az ő kedvéért helyezték azt át Tarsisba, a Remény templomához.
*Singarme a főasztaltól egészen Sou mellé siklik, hogy közvetlen közelről vizsgálhassa a fiút.
Kezei mintegy kézfejnyi távolságra siklanak körbe Sou teste körül, mintha simogatnák.*
- Hallottam már a gyöngysárkányokról, de sosem volt lehetőségem akár egyet is látni, ahogy arról sem fogalmam, hogy létezik még élő tagja népednek.
Nem tűnsz idősnek, ez pedig azt is jelenti, hogy nem vagy egyedül.
Ügyesen rejtőzködtök, ahhoz képest, mily különlegesek vagytok.
*Mogan meglepetten kapja fel a fejét a kísértet szavaira. Látta már Singarmét sokféle helyzetben, de olyannak, amilyen most, még sosem.
Hallatlan érdeklődéssel fordul az ifjú látogató felé. Ő csak azt látja, ahogy a kísértet szakadozott, semmibe vesző köpenyében körbe-körbelengi, szinte rácsavarodik az ifjúra.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-06-30, 3:15 pm

Mogan tekintetét követve talált rá az egyre inkább láthatóbb formát öltő kísértetre, mint egy válaszként tudva le a testőrparancsnok szótlan tekintetét. Akihez viszonylagosan már képes volt viszonyítani, mibe üsse orrát és mit hagyjon elúszni mellettük. Singarmeval szemben ez viszont már nem állt fenn, talán már említve lett, hogy ő az első kísértet akivel életében találkozik és másként képzelte. Talán azok, akik vándorolhatnak, vagy kisebb feladatok kaptak túlvilági életük, de feszegethetnénk tovább a háború témáját is, azt sem élte meg mindenki, de nem csak az élők soraiban van olyan, aki igen. Ezt is tudja már és most kellemesen éri, hogy nem oly indulatos most a kísértet őrök parancsnoka, magában így raktározta el Singarme titulusát.
- Sajnos. – Teszi hozzá, miközben egyetértően bólint is a hallottakra. Aztán, ahogy Mogan veszi magához a szólás jogát, reá figyel és akárcsak az előbb, most is egyetért az elhangzottakkal. S bár elfordítaná tekintetét, hogy a pillanatnyi felbolydulást lelkében egy kissé lecsitítsa, nem teszi. Ahogy a főasztal vonzotta tekintetét, most ugyan így tesz a szellem sűrű, ködszerű alakja, ahogy az előzőleg említett bútordarab mellé siklik. És újra Lanurról tud meg egy keveset, bele sem mer gondolni, hogy egy férfi ilyen hatalmas területek felett uralkodott, igaz, segítséggel és újra felmerül számára egy név. Onoria. Korábban is hallotta már, mikor Tarsisban járt, de a templomig nem volt alkalma elmenni.
- Onoria? Igen öreg lehet már? – A gondolat véletlenül csúszott ki a száján, valami különös oknál fogva kérdés formáját öltve. El is szégyenlete magát. – Mármint .. – Folytatni azonban nem tudta mert addigra már megindult felé Singarme nagyúr. Először úgy vélte, hogy a már érzett indulatoktól vezérelve megkapja a maga kisebb fejmosását, bárdolatlansága miatt. Hiszen egy papnőről van szó, aki ráadásul Lanurral és Lanuria vezetőivel tanácskozott itt, bizonyára messzemenőkig fontos dolgokról és erre ő csupán annyit képes reagálni, hogy biztosan nagyon idős a hölgy.
- Öhm. – Maga előtt látva a kíséret kezét, valamivel jobban megilletődik és élete talán legfurább érzése keríti hatalmába. Érzett már simogató kezeket, de azok nem voltak ilyenek, hűvösek? Libabőrös lett és mozdulni sem igazán tudott, pedig szeretett volna elhátrálni, egy kis teret nyerni magának, valamikor a szavak elhallta után tudatosodott benne, hogy szíve úgy dobog, hogy szinte majd kiugrik a helyéről E mellet egy régen nem hallott - magában csak bestiának nevezett-, lény is felmordult. Tiltakozását fejezve ki ezzel a túlvilági érintése ellen, de ez segített Sounak abban, hogy megszólaljon. – Nem hinném, hogy olyan különlegesek lennénk és hát ..
Ami félbeszakította a mondanivalójában, nem volt más, mint az a történés, ami ez eddig csak egyszer esett meg vele. Teste hasonlatossá vált a kísértetéhez, egy egész pillanat erejéig, hogy utána teljesen alaktalan, enyhén kékes ködhalmazzá váljon. Csak azért, hogy a következő pillanatban megnyúlva és lassan megszilárdulva felöltse sárkány alakját. Betöltve a terem egy részét fehér pikkelybe burkolt testével és kicsit későn összehajtogatott szárnyaival, amik így itt-ott beleakadtak a berendezési tárgyakba, vesztve pár tollat. Amik békésen hullottak a földre.
- Sa.. Sajnálom! Ilyen nem igazán szokott velem történni! – Szabadkozott fejét lehajtva, hogy legalább a csillárral ne kerüljön konfliktusba. Rettentően röstellte magát a történtek miatt és áldotta a szerencséjét, hogy ez a terem kellően nagy, akár egy kifejlett sárkánynak is, így ő kényelmesen elfér, bár ha távozni akar, akkor vissza kell vedlenie emberi formájába.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-01, 1:45 pm

*Mogan egy pillanatra megdöbben, amikor Sou szájából kicsúszik az Onoriára vonatkozó mondat. Mind tudják, milyen korban is van már a főpapnő, keringenek is pletykák arról, vajon egy ember hogyan élhet meg több, mint hét évszázadot, de csak egyetlen magyarázatuk van rá. Az istenek különös módon kegyelmükbe fogadták a papnőt, talán épp, mint Lanurt, csak míg egyiknek hatalmas varázserőt adtak, addig másikuknak időt, hogy népét támogathassa.
Persze senki nem tud biztosat, Onoria pedig mélyen hallgat koráról.
Eközben Singarme is megáll, ködszerű alakja szinte ott örvénylik a fiú körül. Mintha várna valamire.
Singarme és Mogan tekintete összetalálkozik, mikor megjelenik előttük a fehér sárkány alakja.
Előbbié nyugtató, míg utóbbié az előtte megjelenő bestia miatt igencsak nyugtalan.
Bár színre, alakra, méretre, teljesen más, mégis sárkány, egy bestia, olyan, mint aki Keliont is megölte. Keze a kard markolatára vándorol, de Singarme tekintete megállítja benne.
Singarme sem örvénylik már körülötte, enyhén szakadozott, ködszerű alakja éppen a fehér sárkány előtt áll meg.
Jól figyeli az előtte lévő karcsú, íves testet. Más, mint a megszokottak, ahogy a tollas szárnyak is igen felkeltették az érdeklődését.
Előbbi kis jelenete éppen ezt szolgálta. Előbb csak az élők számára sokszor láthatatlan aurát térképezte fel, mely magán viseli tulajdonosa valódi tulajdonságait. Amikor viszont odabent megmozdulni érzett valamit, már különösen rájátszott, hogy a hatás sokkal erősebb legyen.
Ez be is vált, hiszen most itt áll előttük a sárkány valódi alakjában. Egy gyöngysárkány.
A nagyúr Sou tekintetét keresi.*
- Néped egy volt azok közül, kikből ha több lett volna, talán a történelem másképp alakul.
Furcsa dolog egy kihaltnak hitt nép élő tagját itt, Lanur tornyában látni.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-05, 9:33 am

A mozdulat nem marad számára rejtve, hiába hajtja fejét meg a szégyen mellet, a bánattól egy kicsit még jobban. De nem neheztelhet Moganra, aki az elvárható módon reagált jelenlétére, noha, reménykedett benne, hogy nem hozza elő ezt a reakciót. Singarmeban azonban nem csalódott és kezdett az a különös gyanúja támadni, hogy ezt a „véletlent” a kísértetnek köszönheti. Most megengedhette magának az apró mimikákat, amik emberi arcán egy pillanat tört része alatt árulták el gondolatait, de sárkánypofája csak halvány árnyalataiban, vagy egyáltalán nem képes felölteni azokat a vonásokat. Amik most elárulnák, hogy a túlvilági lényt bizony inkognitó leleplezésével gyanúsítja. Igaz, smaragd színhez ragaszkodó tükrei elárulhatták volna, de róluk is gondoskodott, lehunyta egy egész, hosszú percre.
Eme idő alatt bizony még az is feltűnt számára, hogy az átváltozásait kísérő erős, vagy lágyabb szél most valahogy elmaradt. Pedig végig gondolva, amióta az eszét tudja, még sosem sikerült ezt a jelenséget teljesen elfojtania korlátozni és gyengíteni igen, de megszűntetni. Jó kis fejtörést okozott volna neki a dolog, de Singarme szólt és szavai, mint eddig bizonytalan talajra csalta gondolatait. Még is előbb Moganra pillantott, sóhajtva, ez ügyben csak későn tudatosodott benne, hogy valószínűleg kellemesen meglengette ezzel a férfi haját, de már megtörtént. Ezzel ideje is volt felvenni a szemkontaktust a kísértettel, próbált olvasni az évszázados tekintetben, hogy mi lehetett a szándéka szavaival, ha volt e egyáltalán. A válaszra minden esetre nehezen szánta el magát, túl sok mindenre próbált egyszerre magyarázatot, választ találni. Nem is csoda, hogy a visszaváltozásának lehetősége, most messze került gondolataitól.
- Őszintén mondom, nem tudom változtathatott e volna népem a történések menetén. – Újfent lesüti szemeit. – De még is! Mára talán nem csak azért hinnének kihaltnak, mert régóta nem láttak egyet sem közülünk. Ha erősebben élne bennük az a vágy, ami a többieket hajtja, talán .. Talánokból, azonban csak gyönge alapokon álló várat lehet építeni. – Sötétebb gondolatok, régebbiek is mint az, ki kiejtette őket mozdulatlan ajkaival, illúzióból szőve meg a hangfoszlányait. Egy apró töredék, amit maga Singarme piszkált fel szunnyadó álmából. Uralkodás azonban eddig tartott, mivel Sou váratlanul emeli fel fejét, kis híján tényleg összeakadva a nem régiben említett csillárral. A két jelenlévő számára még talán sosem hallott dallamos, füttyszerű hangot is hallatva. Egy korábbi gondolatára találta meg a választ, a légvételnyi szünetben, mely eltelt utolsó szavát követően. ~ Elfeledkeztem erről az apróságról, Róla. ~ Gondolata inkább volt lehangolt, mint diadalittas, hogy meglelte a magyarázatot.
- O. – Azért, ha lassan is, de észrevette mondhatni, fura viselkedését. – Csak eszembe jutott valami. – S önkéntelenül mosolyodik el, kivillantva hófehér fogsorát, de gyorsan el is rejti, fejét is lehorgasztva. – Mindig elfelejtem, hogy mások nem igazán értik a sárkánymimikát. Talán jobb is lesz, ha visszavedlem elfogadható formába. – Csak lopva pillant újra Mogan felé, valamiért Singarme ebből a szempontból nem zavarja, mintha magában nyugtázta is volna a tényt, hogy az említett bizony hozzájárult az alakváltásához. Aztán csendben marad, percek, vagy csak pillanatok múltával csupán annyi változás következik be rajta, hogy a két szeme közti részen rácokat vet a bőr. – Nem megy. – Jelenti be, a talán már nyilvánvalót, miközben számára egy másik hasonló eset jut eszébe, de akkor varázslat hatása alatt állt, most ebben azért kételkedik.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-06, 9:32 am

*Úgy tűnik, Mogan most kissé a háttérbe húzódik. Singarme fejét felkapva figyeli, ahogy a sárkány feje a csillárnak ütődik, csilingelő hangon megszólaltatva a mennyezetről függő szerkezet kristályait. A sárkány azonban még mindig nem folytatja eddigi mondandóját, mintha elgondolkodott volna.
Singarme érdeklődve szemléli a nálánál magasabb fehér alakot.
Nem ijed meg a sárkányfogsor láttán. Látott ő már nagyobbat is ettől. Kísértetként pedig vajmi keveset árthat neki a fehér sárkány.
Abban igaza van, hogy Mogan, de még Singarme sem tudja értelmezni, mikor éppen mit akar kifejezni mosollyal, vagy grimasszal egy sárkány. Csakis emberi alakban képesek erre.
Mindkét őr várja, hogy a sárkány ismét a kis mágusfiú alakjában álljon előttük, de nem történik semmi.
Vagyis igen, a gyöngysárkány közli, hogy nem megy.
Egyik őrnek sincs kétsége afelől, hogy megpróbálta, de nem azért, mintha látták volna, inkább azért, mert nem olyan tágas a torony, hogy sárkányok sétálhassanak benne. Még a tanácsterem sem.
Mogan csak tágra meredt szemmel lesi, mi történik, míg Singarme ködszerű homlokán is ráncok jelennek meg. Ő már a sárkány távozásán elmélkedik, mert hiszen itt még csak elvan, de vajon elhagyni hogy fogja a helyet?
A másik a probléma oka. Ő nem okozta és bár Lanur külön sárkányok elleni védelmet is épített a toronyba, nehezen tudná elképzelni azt, hogy így működik, a támadó szándék legkisebb jele nélkül is.
Odalibben felé, de nem érzékel körülötte sem a torony védelméből mágiát, sem pedig más eredetűt a sárkány sajátján kívül.
Most jóval óvatosabban vizsgálja, szinte nem is érezhet semmit belőle Sou.*
- Őszintén megmondom, nem tudom. Én nem csináltam, annyi biztos.
Fordult már elő korábban?

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-06, 4:07 pm

- Kétszer, az utóbbi esetben egy varázslat miatt, előtte meg .. khm .. nem tudtam hogyan kell. – Horgasztja egyre lejjebb a fejét, mert Singarme szavait hallva, most már legalább abban biztos lehet, hogy nem ő tréfálta meg. Így azonban meg marad a kérdés, hogy akkor miért is nem megy neki, ez az amúgy igen alap dolog. Lévén, ez szinte az első varázslatok között volt, amit anno fiókaként megtanult és akkor sem vesződött vele sokat. Mondhatni majdnem csak elsőre ráérzett a dolog ízére, ahogy az elvárható volt tőle.
Orra már szinte a padlót éri, ahogy újra és újra előráncigálja a sarokból a régi, már igen vastag por lepte emlékeit. Bár némelyik még mindig foghíjas, de most nem is ez számít, inkább az, hogy valamelyikben némi magyarázatot találjon, de nem jut egyről a kettőre. A kísértet szürke alakjára tekint, tanácstalanul, aztán az ablakok egyikére vándorol pillantása és azon túl a szabad égre.
- Ha nem sikerül visszaváltoznom, akkor talán …- Elhallgat, ahogy egy apró hívással a kinti szeleket hívta, nem volt benne semmi rossz szándék. Csak tudni akarja képes e használni erejét, mert akkor veheti a bátorságot egy igen ritkán használt művelethez, amiben maga is szélszerűvé válik. Nem hiába hívták szemfényvesztőnek őket, s nem a kezük közt igazzá váló képek miatt, inkább céloztak ezzel arra, hogy ahol a szél utat talált, onnét nekik is mindig volt kiút. Ugyan közel sem veszélytelen, de képtelen elképzelésnél, miszerint egy darabon kibontják a falat, jobbnak tűnt.
- .. távozhatom az ablakon át is. Bár közel sincs nagy kedvem, esetleg a falban rekedni. – Most teljesen elfolytja mosolyát, tudja, hogy létezik ez a módszer, látta is, de sosem próbálta. Nagyot sóhajt, olyan lehetetlennek érzi még mindig a helyzetet. Meg is makacsolja magát, van még ideje, egy vagy két óra napnyugtáig, tehát addig próbálkozhat álcája felvételével. Erről kivételes határozottsággal győzte meg magát és újra megpróbálta a mezeinek nevezhető műveletet és most engedett is akaratának a valóság szövete. Ám ezúttal kellemetlen sodrú szél óvakodott a terembe, de egyben hagyta a pillanatra összeálló ezüstös felhőcsomót, amiből kibontakozott Sou emberi alakja. Ugyan érzett némi bizonytalanságot, ami egészen új volt számára és nem is nagyon tudta hová tenni, de örült a sikernek. Később amúgy is rá fog érni a történteken való töprengésre, akkor most minek nyúzza magát vele.
- Még is csak a két lábamon fogok távozni. – Halvány mosoly játszott arcán. – És, elnézést, a csillár miatt. Azt hiszem nem tettem benne kárt, vagy is remélem. – Most válik láthatóvá a két lény számára, hogy zavarában elég sokat mosolyog eme ifjú sárkány és talán Mogannak is könnyebbé válik a helyzet.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-07, 9:18 am

*Látva a sárkány tanácstalanságát, Signarme gondolatai is meglódulnak. A nagyúr szemei követik a sárkányét az ablakra. Neki azonban nem a fal kibontása jut eszébe, hanem jó néhány kereső- és őrszellem.
Van ugyanis már ötlete, éppen az ablaktól kapva a segítségre. A toronyból ugyan még sosem vittek ki sárkányt, lévén általában kívülről próbált behatolni, sikertelenül.
A sárkány nem akar eredeti alakjában maradni és Singarme szinte érzi a próbálkozást benne, ahogy igyekszik felvenni a mágustanonc alakját.
Szinte érezhető a megkönnyebbülés, de nem csak Sounál, Mogan és a nagyúr is megkönnyebbül, hogy nem lesz gond a sárkánnyal.
Singarme helyett most ismét Mogan felel. Hangja az elmúlt idők hallgatásában kissé fátyolossá, rekedté vált. Gyors torokköszörüléssel igyekszik helyrehozni.*
- Nem lett annak semmi baja.
*Hirtelen áll be a csend, mindkét őr pillantása a zavarában mosolygó szőke fiún pihen.
Végül Mogan szólal meg újra, bár hangja enyhén dörmögős, még az a cseppnyi vidámság is elveszett belőle, amivel korábban rendelkezett.*
- Akkor talán folytassuk is utunkat!
*Ezzel vastag karjával kitárja a terem oldalában található nehéz tölgyfa ajtót és be is lép.
Így, hogy Singarme ott van a háta mögött, semmi oka arra, hogy tartson a sárkánytól.
Nélküle viszont biztos, hogy előre tessékelné.
Újabb folyosó következik, ha követi a két másik. Díszes, mintha arra lenne kitalálva, hogy az egykoron a tanácstermet használók ezen közlekedjenek. Festmények, szobrok vastag drapériák, és szőttesek díszítik a falakat és a padlót, mely így elnyeli a léptek zaját. Hűs levegő áramlik szemben a haladókkal.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-07, 3:55 pm

Halkan köszörül p is egy keveset a torkán, ahogy Mogan talán megnyugtatásául szól. Ám el sem tudta volna képzelni mit tett volna, ha sikerül ripityára törnie, ugyan az el kell ismernie, hogy akárki csinálta, masszívra sikeredett. Most veszi csak észre, hogy bizony egy ponton sajog a kobakja, önkéntelenül nyúl oda és masszírozza meg, hogy csituljon a sajgás. Miközben lemondóan tudomásul veszi, hogy egy diónyi púp tulajdonosa lett.
A csend fel sem tűnik számára, elsőre, hiszen fejében a gondolatok nem állnak meg, mindig van valami kaotikusnak tetsző tárgyalás, ami most egyaránt vonul végig a gyermeki gondolatok mentén és valami ősöregen. Valahogy a közös pont bennük a csillár, ami nyomot hagyott Soun. Ha leszakítja, vagy letöri bármely díszként szolgáló részét képes lett volna rendbe hozni, visszaadni eredeti fényét, de ha ő már nem lesz, akkor minden, amit valaha megalkotott vele együtt tűnik el. Ez az egy fonál nem illet a többi közé, nem azért mert sosem gondolt még erre, hanem az íze miatt. Mintha csak egy érzés lett volna, ami keserű és fanyar.
- Jó, rendben! – Ocsúdott fel, felemelve a tekintetét a két őrparancsnokra, mivel eddig a padlót részesítette kitüntetett figyelemmel. Noha, ha most megkérdeznék milyen színű, akkor kénytelen lenne a lába elé nézni, hogy válaszolni tudjon, méghozzá a megfelelő színt nevezve meg. S lép is, ahogy az ajtó kinyílik és Mogan, ahogy eddig mutatja az utat, de úgy látszik nem kettesben, hanem hármasban folytatják az utat. Belépve a folyosóra, az eddiginél is lassabban halad, valahogy úgy érzi muszáj több időt szentelnie a falakat díszítő, díszes szőnyegeknek, pardon, kárpitoknak. Mindig is szerette a színes dolgokat, ugyan csak akkor, ha kevésszer volt hozzá szerencséje, mivel az egyszerű dolgok, legyen szín vagy faragvány, mindig jobban vonzották.
- Egész sokszínű ez a hely, mármint, hogy arrébb egyszerűek a folyosók és most ez itt. – Egy festmény előtt áll meg, ami szelíden követelte figyelmét tompa színeivel. Nem portré, inkább valamiféle tájkép, apró részletben folyó a hegyek lábánál és nagy teret kapó ködbevesző csúcsaik, vagy inkább felhőbe? Amiből sejtelmesen, de kivehetően oszlopok törnek magasba. Kísérteties a hasonlóság és maga előtt szinte látja is az egész képet.
– Innen csak a zászlók és a kőszörnyek hiányoznak, nagyon hasonlít a Hold csarnok bejáratához .. arra, ahol születtem. – A kép után csak most veszi észre a keret különlegességét, szíve talán nem is egy ütemet hagy ki, ahogy megpillantja a keret négy sarkába süllyesztett fehér félholdakat. Kérdés nélkül érinti meg a keret hozzá közelebb eső sarkában nyugvót, nem kő, gyöngy. Lehunyt szemmel áll és hallgatja, amit megőrzött magában a töredék az utókornak és meg kell állapítania, hogy rosszul értelmezte az érzést, ami végül is maradásra késztette. Nem menni, csak búcsút venni szeretett volna.
– Lanur tornya úgy látszik nem most lát először fajtámbélit. – Fordul vezetői felé, ellépve a festménytől, ami folytathatja békés létét, amíg a torony áll.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-08, 9:02 am

*Sou bizony elgondolkodott és ez feltűnik mindkét őrnek. A csoda az lenne, ha nem vennék észre, hisz oly odaadással tette, hogy meg is feledkezett a külvilágról.
Singarme is elindul a sárkány nyomában, de ő kevésbé óvatosan, tartani pedig egyáltalán nem tart a fiútól. Számára ezek a falak már századok óta ismerősek. Még emlékszik, hogy milyen is volt, amikor Lanur rótta eme folyosókat, amikor Onoria és a többi vezető ide jártak megvitatni a birodalom dolgait.
Régen volt, hiszen Lanur sem most hagyta már itt ezt a világot.
Mogan fordul vissza, hogy reagáljon Sounak. A marcona őr szavai tompán futnak végig a folyosó üres terében.*
- Itt érkeztek a Tanácsterembe Lanur és a szövetségesek vezetői és itt is távoztak dolguk végeztével onnan.
*Látva, hogy Sou megáll egy festmény előtt, ő sem halad tovább, Singarme pedig szintén megáll a fiú mellett.
Valójában Mogan nem olyan idős, hogy tisztában lehet a festmény eredetével, számára ez is csak egy a sok közül, ami a folyosót díszíti.
Singarme azonban ha csak hírből is hallott népéről, azért több fogalommal van róluk.
Ekképpen esik meg az is, hogy ő az, aki Moganra pillantva megszólal.*
- Lanur nem csak a hivatalos szövetségesekkel találkozott. Nyitott, népe érdekeit szem előtt tartó úr volt ő. A legnagyobb, a nagyok között.
*Signarme ennyit tud csak mondani erről. Hogy a toronyban járt-e gyönysárkány, arról ő nem tud. Talán igen, hiszen őt is Lanur maga kötötte ide, de volt, hogy más feladata volt még neki.
A nagyúr maga is kissé kérdőn áll a festmény előtt, ő nem ismeri Hold csarnokot, sosem járt ott, a festmény számára is csak egy a sok közül.
A válasz inkább Sou szavaira vonatkozott.
Türelmesen kivárja, hogy Sou akar-e még valamit, vagy pedig haladhatnak tovább.
Ha tovább mennek, a folyosó hasonló marad, általánosságban vagy az egyes szövetségesekre jellemző festmények mellett haladnak el, vagy pedig Lanur és népe tetteid örökítik meg.
Az újabb nehéz tölgyfa ajtó után egy újabb lépcsősor következik, szélesebb és többet használt, mint a korábbiak. Itt már őrökkel is találkoznak. Kettesével állnak a fordulókban, mert a lépcső bizony lefelé vezet.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-16, 11:03 am

- Nem hiszem, hogy szövetséges volt. – Singarmere pillant, aztán előre Moganra, keveset mondott és fogalma sincs, hogy mondhat e egy kicsivel többet. Botor módon emlegetett olyan dolgokat, amik számára sokat jelentenek, noha már nem létezik. – Népem úgy maradhatott fen, hogy elzárkózott minden más néptől, emberektől és sárkányoktól egyaránt. De voltak olyanok, akik nem elégedtek meg annyival, hogy a külvilág csak elvenni képes, adni nem. Gondolom, akinek a gyöngye a keretben van, egy ilyen kalandozó volt és örvendetes, hogy megtalálta idelent a boldogságát. – Azt már nem teszi hozzá, hogy így nem kellet elszenvednie a szülőföldje pusztulását, ami otthont adott három generációnak is. Meglehetősen sok minden kavarog most benne, amik között van nem kevés ellentmondás is, inkább csak érzi, hogy bármennyire is nyitottan áll ehhez a világhoz, csak rossz lehet. Ugyan akkor van valami mogorva dac is ezek mellet, átszőve azokat a gondolatokat is, amik a felé tekeregnek, hogy igen is nőjön naggyá és óvja meg a megmaradtakat, minden áron. Nem akar újra, - igen újra, olyan hatalmas áldozatokat hozni. Két marokkal akar abba a szabadságba kapaszkodni, ami most még övé, amire a felelősség még csak árnyékként vetül s nem fogja béklyóba nem vesz el tőle minden kedves dolgot, nem teszi őt egy álszent lénnyé. Aki mosolyával bűvöl e mindenkit, elhintve a boldogság perceit társai között, miközben őrlődik és a helyét keresi, magát is sanyargatva.
Észreveszi, miért is ne venné észre az idegen eszméket. Nem, már nem mondhatja, hogy idegen eszmék, mert azzal a félelem, ami életét mentette a magévá tette, tehát ép úgy az övé is. Sóhajt, elfojtottan, ahogy rádöbben eltűnt mögötte a képekkel gazdagon ellátott díszes folyosó a nehéz tölgyfaajtó mögött, s azt sem tudta hogyan tette meg az utat. Szólt e, egyenesen haladt e, vagy időnként meg megállt szemrevételezni egy-egy képet. Legszívesebben a falba verte volna fejét figyelmetlensége végett, de ezt a gondolatot elűzte, inkább a következő szakasz felé fordította a figyelmét. A viseltes padló árulkodott az igénybevételéről, lélekben fel is készült arra, hogy másokkal is találkozni fog, de azt nem gondolta volna, hogy minden fordulóban fog állni egy őrpáros.
- Lehet egyértelmű, de itt miért van ilyen sok őr? – El sem tudta képzelni a választ, ebben messzemenőkig tudatlan, de most meg van az esélye, hogy eme hiányosságot pótolja. Ahogy majd visszatérve Elonar erdejébe, azon is munkálkodjék, hogy a mélyről jövő gondolatok lehetőleg nem vonják el ennyire a figyelmét.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-16, 11:54 pm

*Singarme teljes nyugalommal néz vissza holt szemeivel Soura. Hát ő sem azt mondta, hogy népi szövetségese volt Lanurnak.*
- Ejnye, hát senki nem mondta, hogy Lanur egész népeddel kötött titkos szövetséget. Akkoriban és azóta is az emberek szövetségesnek nevezik az olyanokat is, akiket mások csak barátnak hívnak. Nem kell népnek lenni hozzá, vagy pergament aláírni.
*Lejjebb vannak már. Ez a része a toronynak a legtöbbet használt rész. Mogan ad választ a fiú megfogalmazódó kérdésére.
Ő tudja, miért oly sokat használt ez a terület a toronyban.*
- Ez a folyosó az őrség felvonulási területe. Biztos észrevetted, hogy lefelé haladtunk a toronyban. Többet is jöttünk lejjebb, mint gondoltad. Innen már nincs messze a torony kapuja.
*Mogan persze nem lenne jó őre a toronynak, ahogy azt sem tudhatja a sárkány, hogy sokan azt gondolják, hogy a marcona őr nélkül talán Lanur tornya is csupán egy romhalmaz lenne.
Pont ezek miatt nem is mutat meg sok mindent a vendégnek. Az ő dolga nem idegenvezetés Lanur tornyában, hanem a torony védelme minden körülmények között. Ha kell, az élete árán is.
Nem egy alkalommal tette már kockára életét a torony védelméért. Megtenné bármikor újra. Olyan hegek csúfítják testét a felszerelés alatt, amelyek sebeibe átlagos emberek már belehaltak volna. Nem úgy Mogan.
A félig nimfa őr talán épp származásának köszönheti, hogy jóval túl ötven életévén is még igen jó erőben van és veszélyes ellenfél bárkinek.
Persze mindebből semmi sem látszik.*
- Ezt a tornyot Lanuria legnagyobb varázslója emelte. Lanur az istenektől nem csak kardját kapta, de nagyobb varázserőt, mint bármelyik mágusé.
*Singarme eközben még mindig figyeli a sárkányt. Érdekes megmozdulásai vannak. Nem is a fizikai dolgaira gondol, sokkal inkább arra, ami benne van.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-19, 3:06 pm

- Nem, én sem úgy értettem. – Elmosolyodott a félreértéseken és megjegyezte magának, hogy ideje érthetőbben fogalmaznia. De volt egy olyan sanda gyanúja, hogy ez ha belepipul sem fog mindig is kerülni. – Csak, ahogy én, úgy mindenki a fajtámból egy kicsit könnyelműebben beszél a viselt dolgainkról. Így azok, akik elhagyták otthonunkat, mindig óvatosak voltak, szövetségesek és barátok terén. – Mesélte lelkesen. No igen, most néhány napnak sem kellet eltelnie, hogy megemlítsen néhány dolgot, figyelmet, de ez már megállapításra került. Ha nehéz szívvel is, de bízott a kér őrparancsnokban Moganben és Singarmeben egyaránt, hogy olyannak nem fognak beszélni látogatásáról, aki bajt hozhat fejére, de majd meg is kéri őket erre. Feltéve, ha addig nem megy ki a fejéből.
Mélyebb levegőket véve halad Mogan nyomában, könnyedén lépve egyik lépcsőfokról a másikra, talán játékosan is. Mindig szerette a lépcsőket, csak amiket ő ismert azok nem zárt falak között futottak, hanem karcsú, íves korlátok között, amik mögött a dús felhőtakaróba burkolódzó ég terült el. Mindig is elámult látványukon és a mai napig képtelen elképzelni, hogy a két nagynak hogyan jutottak ilyen egyszerű, de szép és teret, szabadságot hagyó formák, az eszükbe. De kérdez és válasz is érkezik, amire elvétve bólint, de akad olyan is, amire csak találom módjára tudna valami jelentést adni.
- Felvonulási terület? Mármint, ahol fel kel sorakozni meg ilyenek? – Érdeklődött, egy kicsit talán közelebb is lépve Moganhez, de érezte a túlvilági úr pillantását is, s válla felett hátra is nézett. Nehéz lett volna eldönteni, hogy ugyan az tekintet vetül Singarmera, mint néhány perccel ez előtt, mintha most a zöld egy sötétebb, de tisztábban fénylő árnyalatában ragyogna. – Igen észrevettem, hogy lefelé tartunk, de nem tűnt olyan meredeknek. – Visszafordítja tekintetét, ahogy újra megszólal, eltűnődve, hiszen, ha igaz az, amit hallott, akkor nagyon ügyesen oldották meg a szintkülönbséget, mert alig azon kívül, hogy lefelé haladtak nem tudta eldönteni, hogy mennyire le.
- Igen, ezt már mondtátok, azt hiszem mindketten. Régen az én népen két nagyja is segítséggel, bár azt nem tudom, hogy istenivel e, emelték a rejtekhelyünket. .. ~ Sou! Megint jár a szád! ~ Korholja le magát, ahogy váratlan félbehagyta a mondatot, amit folytatni nem igen akar, inkább mímelten, nagy érdeklődést mutat az elkövetkező szakasz iránt.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-20, 1:58 pm

*Sou legalábbis abban biztos lehet, hogy Singarme és Mogan tartani fogja az információkat népéről. Tudás ez, de kérdezni senki nem fogja őket és ha kérdezné is, okuk nincs megosztani mindazt, amit elmondott nekik.
Szavai ékesen bizonyítják azon megjegyzését, miszerint fajtája könnyen beszél saját viselt dolgairól. Éppen most oszt meg értékes információkat két olyan lénnyel, akit néhány órája még nem is ismerhetett.
Mogan a kérdezett, egy pillanatra még meg is lepődik, hogy magyaráznia kell a szót.
Végül vesz egy mély levegőt, majd válaszol is.*
- A felvonulási terület az, ahol az őrök sorakoznak, rendezik magukat, felkészülnek, ha támadás éri a tornyot, mielőtt elfoglalják helyüket a védelemben.
*Könnyen beszél Mogan, hiszen mikor idekerült, hosszú időbe telt neki, mire teljesen kiismerte ezt a helyet. Egy vendégnek, még ha sárkány is, vezető kell, mert egyébként könnyedén eltévedhet Lanur tornyának útvesztőjében. Nem mintha labirintus lenne, csakhogy az irányok és a távolságok a mágiának is köszönhetően összemosódnak, a rövidebb hosszabbnak, a magas alacsonyabbnak tűnik és így tovább.
Singarme kifejezéstelen arccal mered vissza Soura, mikor a sárkány hátrapillant rá.
Ő az, aki figyel a részletekre, az apró rezdülésekre, de nem szól és a világért sem jelezné, ha észre is vett valamit. A félmondat is sokat elárul, még ha félbe is szakadt.
Kereső szellemei, ha akarná, talán rá is akadhatnának arra a helyre, feltéve, hogy létezik még.
A hármas elhagyva ezt a folyosót, tovább halad. A torony ezen részein tisztán látható a használat nyoma. A fényesre koptatott kőlapokon sok ezer láb haladt már át, s a torony falain is láthatóak egyes helyeken kopások, sérülések. Nem is olyan díszes, mint a fentebbi terület.
A következő ajtó előtt azonban már nem emberi őrök, hanem két őrszellem félig áttetsző alakja ácsorog. Jeges tekintetük egyenesen a fiúra szegeződik, s hangtalanul várják közeledtét.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-21, 6:56 pm

- Á, értem már. – Bólint is, szavaival egyetértően, ahogy Mogan elmagyarázta a szó mögött rejlő tartalmat. – Lehet furának tűnt, hogy megkérdeztem, de mi nem igen használunk ilyen helyeket .. bár hasonló funkciója volt egyes pontoknak. – Emlékezett vissza azokra az időkre, amikor szárnyait edzette és az idősebbek repülni tanították, a helyre, ami leginkább egy vár foghíjasan álló, romos falaira emlékeztetett. Vagy ott volt még ugyebár a csarnok, ahová minden egyes Holdtölte alkalmával mindenki bevonult. Harcot szinte nem éltek meg hosszú-hosszú ideig, így teljességgel azonos tevékenységre használt, mint az elhagyott folyosó, nem volt.
Ahogy közeledtek az újabb ajtó felé rögtön feltűnt a változás, bár a padló csillogásából inkább arra következtetett, hogy még több emberbe fog botlani. Így némileg meglepődött, amikor áttetsző, szürkés alakokba botlott a tekintete. Szembenézett velük, aztán másfelé fordította a tekintetét, ajtókat, újabb folyosókat keresve, abban a hiszemben, hogyha azt ott szellemek őrzik, akkor nagy valószínűséggel számára az nem bejárat.
- A mögött mi van? Vagy, esetleg, arra megyünk? – Érdeklődött, apró biccentéssel utalva az előttük lévő ajtóra. Fura volt ez a hely, egyedi, egyszerű és még is összetett. Valahogy ezzel kapcsolatban az is megfordult a fejében, hogy nem teljesen véletlen ez az egész, már a méreteinek köszönhetően vígan el lehet benne tévedni, de ha ehhez még hozzá is segítenek olyan apró trükkök, mint a lépcsőnél, akkor. Ehhez még azt is merte hozzátenni, hogy ennyi őr nem is kellene, de bizonyára számuk nagyságának is meg van az oka, úgy, ahogy általában mindennek. Még akkor is, ha elsőre ez nem mindig szúr szemet.
~ Talán már lent is vagyunk? .. Meglehet, hogy e mögött már a kivezető út van, ami annyira nem rossz, de a magasból legalább láttam volna, hogy fel e tűnök valakinek. Em! Na majd meglátjuk. ~ Kapizsgál csak, mert biztosat nem tud és végül is ennek orvoslása véget szimatol a levegőbe, ügyelve, hogy ne legyen túl feltűnő a dolog. Hátha az illatok elárulják, hogy az ajtón túl a szabad szelek uralkodnak, vagy a falak között megrekedt levegő engedelmeskedik az áramlatoknak.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-22, 10:50 am

*Mogan és Singarme ismét összenéz, majd Singarme int a szellemeknek. A két jelenés nem ér hozzá az ajtóhoz, mégis ahogy kezeik lassan körbefolynak, mintha hullámoznának a vastag fa körül, s a méretes, súlyos kapuk lassan kinyílnak. Hűvös, friss levegő árad be az egyre táguló résen, melyben keveredik a mezők édeskés illata az erdők kesernyésebb aromájával. A szél kissé meglengeti a kísértetek foszlányokban lebegő köpenyét is.*
- Ez a torony egyik bejárata.
*Mogan hangja hallatszik, s erre a hangra ugyan nem mozdulnak meg, de a lassan táruló kapuszárnyak mögött már megjelennek a tornyon kívüli, ezúttal emberi őrök is.*
- Ezt a kaput használják általában azok a hivatalos vendégek, akik nem akarnak feltűnni. Rejtettebb, hiszen nem sokkal mögötte erdő kezdődik. A torony előtti teret is azért tartjuk tisztán, hogy ne érhesse meglepetés az őrséget.
*Valóban látható már az erdő, és a torony előtt elterülő mezőség is. Nem túl magasra nőtt fűvel és az erdő felé vezető, járható ösvénnyel. Singarme és Mogan inkább várakozón tekint Soura, nem tudván, hogy távozni készül a nyitott kapun,vagy esetleg van még neki kérdése, kívánsága.
Singarme az, aki közelebb áll a sárkányhoz, talán pont azért, hogy közben szemmel tarthassa őt. Még mindig figyeli a gyöngysárkányban néha-néha meg-megrezdülő energiákat.
A nagyúr valamiért különösen érdeklődik eme látogató iránt.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-22, 3:47 pm

Kétség kívül látványos, ahogy a szellemek feltárják a súlyos ajtószárnyakat. Valószínűleg, ha csak valaha vissza nem tér ide, soha többé nem fog ilyen jelenséget látni. Sejtette, de most már bizonyíték is szolgál, hogy a túlvilágiaknak meg van a hatalmuk a fizikai világ felett. Méghozzá nem is akármennyi, ha egy igen nehéznek tűnő ajtóval ketten el is bánnak. Ezekre a gondolatokra azonban, még sem fordít sok figyelmet, az ilyen dolgok, mint a hatalom sosem érdekelték, az sem foglalkoztatta sokáig, hogy ki mennyire erős. Saját erejével tisztában van, ismeri a korlátait, noha egy ideje meg kellet barátkoznia az új hatalommal és azt valóban még csak tanulja, ismerkedik vele. A Hollóként emlegetett gyöngysárkány hagyatéka azonban nem kegyes és nem könnyű terhet jelent, de a benne lakozó félnek köszönheti, hogy az élők sorában maradt. S ezzel váratlan jut eszébe, a még mindig homály mögött rejtőző megmentője, aki képes volt kettéhasítani a gyöngyöt és megvolt hozzá a hatalma ahhoz is, hogy ezt épségük megőrzésével tegye.
A friss levegő elűzte gondolatait, hívogatóan hintve el orra előtt a mező el nem téveszthető friss illatát és erdőét, ami magán hordta az avar fanyarú ízét. Tett néhány lépést előre, de ahogy felfedezte a kint strázsáló őröket, akiknek figyelmét bizonyára felkeltette őrparancsnokuk hangja, meg is torpant. Kénytelen volt konstatálnia magának, hogy ha el is megy az erdőig, ha nem fedi el magát, akkor is látni fogják felszállni. Ahhoz túl messze van, hogy visszasétáljon és valószínűleg sikeresen el is tévedne a zegzugos erdőben, jobb a magasból és könnyebb is a tájékozódás. Két kísérője felé fordul.
- Igazán köszönöm, hogy mindketten időt szakítottatok rá és megmutattatok egy szeletet ebből a nagybecsű építményből. – Enyhén meg is hajol. – Ha valamikor is erre vetődöm, ígérem, a főbejáraton jövök és nem az erkélyen lopakodok be. – halványan elmosolyodott, nos igen, talán valóban nem a legjobb módszert választotta, hogy belépjen ide. Még egyszer köszönöm! – Ezzel köszön el, választ ugyan várva, ha látja, hogy intéznének hozzá még szavakat. Majd az ajtó felé tart, bátran lépve át a küszöbön, biccenteve lágyan az őrök felé, lábait az ösvényen vezetve, hogy legalább minél távolabb kerüljön, könnyedebben rejtve el majd valós alakját.

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-25, 3:29 pm

*A sárkány távozni készül. Úgy tűnik, méregeti a távolságot, és Singarme úgy sejti, hogy azért, mert ahogy érkezett is, úgy észrevétlenül is távozna.
Valójában nem kell tartania a torony őrségétől, így akár előle is felemelkedhetne.
Ezt viszont nem köti az orrára.
Mogan is biccent Sou szavaira, ahogy a sárkány búcsúzik.*
- Öröm volt.
*Szól a marcona őr, nem túl bőbeszédűn.
Singarme is bólint és félig áttetsző szemeivel figyeli a fehér sárkány mozgását.
A nagyúr azonban csak utánaszól neki.*
- Jól is teszed, Sou. Ha barátsággal jössz, szívesen látunk, de tudnod kell, hogy az őrszellemek akkor is látnak a toronyban, ha te nem látod őket.
*Nem tudni, vajon az őrszellemek vezetője ezt figyelmeztetésnek, vagy csupán információnak szánta, de nem fűz hozzá egyebet, csupán alakja sebesen szétfoszlik a kapuban.
Az őrök még nyitva hagyják a bejáratot, megvárva Mogan parancsát a zárásra. Rezzenéstelen arccal, nem is reagálva a sárkány köszöntésére, még ha az csak egy lágy biccentés volt is.
Sou már nem láthatja, hogy Singarme tisztes távolból kíséri őt, míg fel nem emelkedik a levegőbe. Talán bizalmatlanság, talán csak kíváncsiság az oka, de jelenlétéről nem ad kézzel fogható bizonyítékot. Csak figyel. A gyöngysárkány megkülönböztetett figyelmet kap tőle.*

//Ha már távozol, akkor köszönöm szépen a játékot, ha még nem, akkor folytassuk Very Happy

//

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-26, 11:03 am

Kellemes a falakon kívül, ahol kedvére burkolózhat az illatos szél áramlataival, akiket úgy üdvözöl, mint más testvéreit. Milyen ura is ez, elvolt odabent és bár kevésnek tűnt, rengeteg minden történt, olyan, amiről tus és olyan, aminek csupán csak sejti meglétét. Nagyot sóhajtva horgasztja le a fejé, olyan messzinek tűnik még az erdő széle és olyan hívogatónak az ég kéje. Menni akar, most! De az őrök, honnan is tudhatná, hogy ha meglátják nem hajítják utána rögvest a dárdáikat, vagy bújnak elő fedezékükből éles szemű jászok? Nem jár még messze mikor felismeri Singarem hangját, rögvest meg is fordul, így legalább a közepétől már szemben állhat a beszélővel. Határozottan bólint, arcára vidám mosoly ül és kezei is a magasba lendül, integetve.
- Megjegyzem! – Motyogja az orra alá. Megértve a legfontosabbat, talán, hogy mind addig elfogadják itt jelenlétét, míg nem álnok szándékok vezérlik és ezt nagyra becsüli. Még egy utolsót lendül keze, aztán újra az erdő felé veszi az útját, ami sajnálatára ez eltelő röpke percek alatt nem fáradt közelebb. Letörten hajtja meg ismét e a fejét, de ez csak színjáték, mert figyelmét ekkor már valami egészen más köti le, valami, ami a tiszta é felől érkezik. Elsőre áttetszőnek tűnik, de mind közelebb érve, alakja egyre kivehetőbbé válik. Széles ívben kerüli meg a tornyot, alábukva, hosszú kis szárnyait éppen csak a föld felett tárva szét, egy áttetsző-szürke fecske, aminek nyomában lugasok ezernyi illata árad szét, majd múlik el, mintha ott sem lett volna. Sout is megkörnyékez, bohém játékával, csacsog, de mintha csőre néma maradna.
- Zefir, ha ezt így folytatod ..- De már késő volt, ahogy a kismadár az égbe kapott, kirántotta Sou haját összefogó szalagot, ami után hiába kapott az ifjú sárkány, az szállt a lágy széllel, bukdácsolva, időnként felfeküdve rá. – Ez a fizetség, mert el fogok késni? – Emeli az égre a tekintetét, sóhajtva, de valami mintha visszavonzaná pillantását torony felé. Összevont szemöldökkel nézte az épültet és a körötte nagyobb, pacákká váló alakokat, egy hosszú pillanatig. ~ Biztos csak képzelődtem? .. Mh. vagy talán csak óvatosságból még utánam lett küldve egy őrszellem? ~ Megrázza a fejét, habár nem tartja elképzelhetetlennek, sőt, hiszen az élőkben akár még kárt is tehetne, de a holtakban nem. Vagy legalább is ő nem ismer egyetlen olyan módszert sem, amivel esetegesen sarokba tudna szorítani egy túlvilágit és ez nem kellemes felismerés. Mert van egy olyan sanda gyanúja, hogy a szellemek között sem csak ilyen békés és kötelességtudó kísértetek vannak.
Ahogy újra útirányba fordul, már nem teljesen szilárd alakja, jó néhány lépést úszó ködként tesz meg, ami tisztább és fényesebb, mint a teremben látott, de ahhoz hasonlóan bontakozik elő belőle a sárkány. Sou úgy véli, innét már nem érnék el és ha még is addigra ő már messze fent fog járni. Mielőtt azonban még szárnyra kapna kinyújtóztatja tagjait, főként a repülőalkalmatosságokat, mert azok még nem feledték el a szűkös hely okozta zsibbadtságot. Amint ezt lerázta magáról, csupán két erős szárnycsapásra volt szüksége, hogy a levegőt hasítsa, a magasba kapott, mélyet szippantva a levegőből és bizony kieresztve hangját, dalolt. Még egy különbözőségről rántva le a leplet, hacsak nem marasztalták.

//Szívesen maradnék, csak nincs ötletem, de ha neked van, akkor hajrá! Az eddigieket viszont nagyon szépen köszönöm, jól éreztem magam! //

Tárgy: Re: Lanur tornya 2011-07-26, 2:08 pm

*Singarme is megáll, amikor a sárkány megáll. Ha lehet így mondani, leköveti Sou mozgását észrevétlenül. Azért azt meg kell hagyni, hogy a gyöngysárkány ösztönei igen kifinomultak.
És figyelemre méltó a lény is, aki szinte a semmiből érkezett, s körberepülte a sárkányt. Singarme elismerőn bólint, de azért még megvárja, hogy Sou átváltozva az égbe szökjön.
Már megtudta, amit akart, amit pedig nem tudott meg, arra jelen pillanatban esélye sincs.
Nem akarta megzavarni távozásában a sárkányt, a legkevésbé sem tartóztatni.
Éppen jó volt így neki.
Egy darabig még állt ott láthatatlanul az úton, figyelve az eltűnő gyöngysárkányt.*

//Nekem sincs más ötletem, úgyhogy köszönöm én is az élvezetes játékot!//

Tárgy: Re: Lanur tornya 2013-08-09, 3:35 pm

*Singarme Lanur tornya felett lebeg. Félig-meddig áttetsző alakja ezúttal foszlányokban lebegő köpenyébe burkolva jelenik meg. Nem nyugodt, már csak azért sem, mert bár évek teltek már el azóta, hogy Risan először újra megjelent, már nem csak Riana ősi sárkányának feltűnése nyugtalanítja.
Sokkal inkább az a felfedezés, hogy Lanur kardja, az örökbecsű darab még mindig nem került elő.
Ez, s a tény, hogy a Birodalom átlag lakóai előtt még mindig sikerült titokban tartani, kellő feszültséget generál a torony holt őrében. Még azt sem sikerült kiötölni, vajon ki és hogyan vihette el.
Lanur tornya szigorúan őrzött, s a kard a legszigorúbban őrzött volt minden a toronyban jelen lévő tárgy közül.
Hiába az elit harcos őrség, melynek Mogan a parancsnoka, s hiába a velük szövetségben őrködő őrszellemek sokasága, s maga Sinarme is, valakinek mégiscsak sikerült ezt a fegyvert úgy ellopni, hogy azonnal még csak fel sem fedezték eltűnését.
Tény, hogy a kard valójában Riana felelőssége lenne, de a nimfa akkor éppen nem volt a toronyban, így nem vethető el a teljes őrségé is.
Azóta is hiába keresik a kereső szellemek, mintha a föld nyelte volna el azt a híres pengét, mely ősi sárkánynak is ontotta már vérét, s melyet maga Lanur forgatott kezében.
Singarme csak arra tud gondolni, hogy őrszellemek rejtik valahol, hiszen vannak, akik másokhoz hűek. Mágusokhoz, sabattikhoz, sötét elfekhez, talán még sárkányokhoz is.
Utolsó gondolatra borzongás fut át, ami enyhe vibrálásnak látszik félig átlátszó testén.*
~Mi van, ha Risannál van?! Nem…! Az nem lehet. Ide még egy ősi sárkány sem juthat be, és még kevésbé ki a karddal a kezében észrevétlen! Nem lehet…~
*A gondolat nem hagyja nyugodni, s ebben a pillanatban karját összefonja idegességében mellkasán, s eltűnik a Lanur tornya feletti térből.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-04, 10:11 pm

*Lanur tornya ott magasodik a sziklás terepen, ahol a mondák szerint maga Lanur emelte a földből ki.
Raman már megszokta az évek alatt, hogy néha-néha ide tér be, ahogy most is ide érkezett meg.
Szeretett volna eredménnyel, de nem lehet azt mondani, hogy jó kedvel és egy sikeres törpe módjára tért vissza a toronyba Raman, a sárkányölő.
Épp ezeken gondolkodik, amikor lógó orral megérkezik a kapuhoz.
Első látásra még teljesen normálisnak tűnik az egész hely idegen számára, de a törpe tudja, hogy már egy ideje kísértetek figyelik minden lépését. Abban is biztos, hogy a kísértetek vezére, az a vérfagyasztó Singarme is tud már az érkezéséről.
Nem is csalódik, amikor a kapuhoz ér, az őrök már nyitják is neki, hogy beléphessen rajta.
Raman elképzeli magában Mogan arcát, és Singarme oszladozó-foszladozó ábrázatát és megrázkódik a gondolatra, hogy most neki kell majd elmondania, hiába járt még Vadalanban is, hiába találkozott és utazott együtt egy rabszolgakereskedővel és utazta be a világot, nem talált rá Riana nyomára.
Tudja, hogy ő vállalta, és már csak abban reménykedik, hogy amikor bejut a toronyba, Riana, a vörös hajú nimfa ott lesz és mosolyogva közli vele, hogy kutya baja neki.
Ez az utolsó reménye a mocsári törpének.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-07, 2:00 pm

*Riana márpedig nem érkezett meg. Már években mérhető távolléte, ahogy az őt üldöző ősi sárkányé is. Utóbbi hiánya Singarme számára kevéssé fájdalmas, mint előbbié.
A vörös nimfa a torony szerves része, gyakorlatilag ő volt Lanur kardjának őrzője, s a kísértetek feje, a torony egyik őrzője egy pillanatra sem kételkedett még a nimfa hűségében.
Habár Onoria nála sokkal inkább kétségbe vonta azt.
A kísértet most is ott lebeg észrevétlenül nem messze a kaputól és várja, hogy a mocsári törpe, ez a kis mitugrász végre belépjen a toronyba.
Mogan, a hatalmas méretű őr, a torony más részében van, s a kísértettel egyetemben, ő nem tud csak úgy megjelenni az egyik végén a toronynak, miután egy másik végén.
Minden esetre Singarme nagyúr már küldött egy kísértetet, hogy jelezze neki, Raman megérkezett.
A kísértetek, a tornyot őrző varázslatokat a kard ellopása, pontosabban azóta, hogy kiderült, hogy eltűnt, rendszeresen ellenőrzik, mégsem sikerült még felfedni azt a biztonsági rést, melyen keresztül a tolvaj behatolhatott oda.
Mogan és őrei is szigorították őrjárataikat, s át is szervezték azok útvonalát, hogy még kevesebb lehetőséget kapjanak az esetleges besurranók.
A korábban ide betört két sárkány nem gyanúsítható, ugyanis akkor már a kard nem volt a toronyban, így a rejtély még mindig megoldatlan.
Singarme abban a pillanatban jelenik meg a törpe előtt, amikor az végre kissé megnyugodva baktat végig a folyosón.*
- Remélem, jó híreket hoztál, Raman!

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-09, 8:59 am

*A mocsári törpe megrettenve lép hátrébb egyet, amikor megjelenik előtte a kísértet.
A torony őre köszönés nélkül rivall rá foszladozó szájával, s Raman előbb azt hiszi, menten kiugrik mellénye alól a szíve.*
- Neked is üdv. Singarme!
*Morogja, még mindig azon igyekezve, hogy nyugalmat erőltessen magára.
A kísértet nagyon jól ért ahhoz, hogy megijessze az óvatlanokat, akik nem számítanak érkezésére.
A törpe pedig most inkább Riana felé járt gondolataival és gyorsan világossá vált számára a kísértet szavaiból, hogy a nimfa nem tért vissza.*
- Nincs jó hírem. Beutaztam Lanuriát, nyomokat kerestem, még az új világba, Vadalanba is elmentem.
Rianát meg mintha a föld nyelte volna el…
*Nem meri kimondani, hogy talán nem is a föld volt az, hanem Risan, az ősi sárkány.
A hallgatása azonban beszédesebb, mintha szavaival ecsetelné, mire gondol.
Amikor Mogan is megjelenik, épp utolsó szavaira, futva, akkor csak biccent neki.
A szíve még mindig össze-vissza ver.
Nagyon régen indult útjára, elfáradt, seregnyi rossz dolgon ment keresztül, a ruhája is még mindig halszagú a Remény tengerén tett hajóutaknak köszönhetően. Legalábbis Raman úgy érzi.
Fújtat egyet szakállába.*
- Hadd pihenjek meg, aztán részletesen elmondok mindent….
*Kéri az őröktől.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-10, 3:49 pm

*Singarme ebben a pillanatban nem törődik azzal, mennyire riad meg a mocsári törpe. Ramanban, jó szívén kívül nem sok erényt fedezett fel az eddigi időkben, és sokkal nagyobb mértékben tartja érdemesnek figyelemre Rianát, mint magát a törpét.
Azonban előbbi nem tért még vissza, s a kereső szellemek sem lelnek nyomára, jóllehet, azóta is keresik.
Raman viszont visszatért, és ezért a kísértet most egy helyben lebegve hallgatja végig morgását a fújtató törpének. Félig áttetsző, szürkés karjait összefonja mellkasán, miközben éteri köpenye ott leng a folyosón mögötte.
Vadalan. A hely, amiről csak a kísértetek kósza híreszteléseiben hallott, de az onnan érkező mendemondák nagyon is sokszínűek.
Azonban továbbra sem ez érdekli a torony kísértet őrét, hanem az, ami Rianáról szól.
Kívülre mutatott egykedvűsége belül átvált egyfajta keserűségbe.
Ő sem mondja ki, mintegy egyet értve némán is Ramannal, hogy talán a vörös nimfa, a Ve’Doren klán sarja már nem él, s azért nem tért vissza Lanur tornyába.
Mintegy végszóra, megérkezik nagy lépteivel, futva Mogan, az emberi őrök vezetője.
Ő is hallotta az utolsó szavakat és úgy véli, ez most a lényeget is tartalmazza.
Átpillant az ott lebegő kísértetre, majd eláll a törpe elől.*
- Menj, pihend ki a keresés fáradalmait.
*Dörmögi csendesen. Megvárja, amíg a törpe elvonul, ugyanis beszéde van Singarme nagyúrral.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-14, 9:51 am

*Singarme sztoikus nyugalommal lebeg előtte. Raman most nincs jó kedvében. Annyira nincs, hogy még az egyébként rémisztő kísértetre sem reagál.
Ő most pihenni akar, sőt, a megérkező Mogannak sem tud igazán örülni. Pedig már ismeri az ő nagy titkát is. Azt, hogy valójában Riana népéhez is tartozik, ugyanis az anyja nimfa volt.
Most azonban fejét csóválva vonul el a kísértet és a torony őre, Mogan mellett.
Amint holmiját leteszi, elindul az őrök konyhájára, hogy szerezzen valamiféle ételt magának.
A pihenés ugyanis egy valamire való mocsári törpe szempontjából egy kiadós evéssel kezdődik.
Ennél fogva szerez is egy hasíték szalonnát, hozzá frissen sült cipót, valamint egy üveg bort is.
Régen járt szobájában és a torony lakóinak becsületére legyen mondva, legalább tisztán tartották. Valaki még rendet is rakott ott, habár ennek a törpe kevésbé örül.
Persze attól, hogy az itt utoljára használt evőeszközöket nem találja, nem hozza zavarba.
Az oldalán rengeteg sok célra használható eszköz csörög, de a szalonnához és a kenyérhez nem is kell más, csak hű kése, amit mindig magánál hord.
A vacsora végeztével végre ledől egy kicsit régi ágyára, de álom az nem jön a szemére.
Hánykolódik, szuszog, nyög is, végül csak felül az ágyban és a vörösborból tölt a fakupába, amit aztán úgy hajt fel, hogy még szakállán is csorog le belőle két oldalt.*

Tárgy: Re: Lanur tornya 2014-04-16, 10:05 am

*Nem kell sok ideig várni, hogy Raman az evésben keressen nyugalmat magának. Singarme, a szellemvezér tökéletesen ismeri már a mocsári törpének ezt az oldalát, amelyet éppen olyan konokul tart meg, mint amilyen konok tud lenni, ha valamit nagyon el akar érni.
Nem is marad sokáig a közelében, csak a legközelebbi fordulóján, amikor ismét arra jár, s tapasztalja, hogy Raman még mindig ébren van, jelenik meg előtte.
A bor tócsákba csepegett az ágy mellett, és ez szemmel láthatóan nem izgatja a törpét, de Sinarme nem is ezért érkezett.*
- Nem mintha sokat számítana, hiszen a kereső szellemek sem lelték nyomát….de hát az istenek a tudói csak, hátha ott is lelsz nyomokat.
*A kísértet írisz nélküli, fehér szemei Ramanra szegeződnek.
Maga Singarme sem teljesen biztos abban, hogy Rianának Raman a nyomára bukkanhat, de ki tudja?
Eddig senki nem találta, s talán ebben a pillanatban ez a legjobb megoldás, ami lefoglalja a konok törpét, aki az elmúlt hosszú időben sem adta fel a nimfa keresését.*
- Utoljára a keresők a Remény templomában találták nyomát.
*Nem mondja ki a nevét, ám a nagyúr pontosan tudja, hogy a törpe tisztában van vele, kiről is beszél.
Természetesen Rianáról.*
- Ha odamész, küldenék még valamit a főpapnőnek veled.
*Egyáltalán nem biztos abban, hogy Ramannál biztonságban tudhatja, de abban igen, hogy a mocsári törpénél nincs az az ellenség, akinek eszébe jutna keresni a levelet, amit Onorinának szán. Már csak az a kérdés, hogy a küldönc elvállalja-e a feladatot.*

» Lanur-hegység
» Lanur-hegység