Lanur-hegység

*Hogy mit is keres egy mocsári törpe a hegyekben? Hát ez igencsak jó kérdés. Raman ráadásul nem is akármilyen törpe, mivel Lanur tornyában "székel" már amikor szeretett barátja, Riana miatt nincs egyéb elintézni való dolga. Most viszont éppen csak elindult a vízesések városához.
Singarme küldte, s a kis fickó vonakodva bár, de csak elindult.
Riana távolléte alatt egy különleges, csak ott nyíló virágot kellene, vagy annak egy hajtását elvinni a toronyba, hogy mikor a vörös nimfa visszatér oda, már egész garmadája várja ennek a ritka szépségnek.
Persze Ramannak erről is megvan a maga véleménye.*
- Hogy épp engem kellett annak az áttetsző úrnak elküldeni ide...nem lett volna jó bármelyik őr???
*Hangos morgolódását egy lány megjelenése szakítja félbe. Íjász, ez mindjárt látszik, s a törpe nyomban el is rejtőzik.
Ilyenkor veszi nagy hasznát méreteinek, mert ahová egy normál méretű lény nem fér, ott ő még vígan el tud bújni.
Egy irányba tartanak ugyan, de Raman nem sieti el a dolgot. Inkább tisztes távolból követi, minthogy el kelljen ugrálnia a nyilak elől.*
Így tesz most is, mert a lány már felajzott íjjal jár-kel.

*Hogy az istenek miért is szórták tele a sziklás terepet száraz faágakkal, teljes rejtély a mocsári törpe számára.
Minden esetre bosszankodik miatta eleget.
A szikla mögött kissé arrébb húzódik, nem akarva felfedni kilétét, ám a vaskos ág, amelyre eddig nehezedett erre a mozdulatra adja magát és elroppan hangos reccsenéssel. Ekkor érkezik egy nyílvessző, ami bár először nem találja el a törpét, hiszen magassága miatt körülbelül az elf térdmagasságában helyezkedik el, viszont a nyíl gellert kap a sziklán és úgy áll bele a törpe hátsó fertályába.*
- A francba!
*Bosszankodik Raman, miközben fogát összeszorítva rántja ki nemesebbik feléből a vesszőt.
Ekkor érkezik az elf újabb kérdése.
Raman fülig vörösödik mérgében.*
~Na, azt várhatod, te hegyesfülű!~
- Épp most lőttél meg! Ezek után ne várd, hogy megmutatom magam…!

*Talán figyelmetlen, talán a tünde olyan ügyes, hogy nem is veszi észre, ahogy megjelenik rejtekhelyénél.
Minden esetre igencsak bosszantó módon meglepi Ramant Mitsi, ráadásul nem átallja felemelni és megvizsgálni.
A sárkányölő mocsári törpe, merthogy ilyen híre van neki, s valóban meghalt egy sárkány kezétől, bár arról nem szól a fáma, hogyan is történt ez, paprikavörössé válik a méregtől.*
- Tegyél le! Tegyél le, most rögtön!
*Mire leteszi és bemutatkozik a másik, már eléggé fel is bosszantotta magát.
Még hogy egy hegyesfülű emelgesse őt, éppen őt!
Állát előreszegezi, miközben tenyerével tomporát fogja, úgy válaszol sziszegve Mitsinek.*
- Raman vagyok….és ha még egyszer felemelsz a földről, nem állok jót magamért!
A békés törpéjét sem hagyják már békén manapság…Te mindenre lősz, ami él?
*Morogja még az orra alatt.*

~És még viccel is velem! Hát tűröm én az ilyet?!~
*Raman egyik lábáról a másikra áll. A nyíl bizony jó mély sebet hagyott, és bár járni tud tőle, fájni azért fáj. Ezt viszont a világért sem mutatná.
A törpe azonban nem buta, ahogy hallja, hogy a nevét mondják, s sárkányölőként és híresként emlegetik, szeme felcsillan egy pillanatra.
Arca ugyan megenyhülne, de nem olyan könnyű a kegyeibe férkőzni.*
- Istenek! Te be akarsz vágódni nálam? Hiába emlegeted a nevem, attól még nem felejtem el a nyilat, amivel megtiszteltél engem!
*Raman látványosan, duzzogva vonul arréb. Orrát felhúzza, karjait összefonja mellkasán, még arról sem vesz tudomást, hogy a sebe minden lépésnél megfájdul.*
- Igen, öltem sárkányt, és én vagyok az a Raman, de még sosem esett meg velem az a szégyen, hogy fenékbe lőjenekek! Egyetlen mocsári törpéről sem hallottam, aki így járt volna!

~Persze, most már más a leányzó fekvése. Azt gondolja, hogy ennyivel lenyelem a sértést.~
*Puffog még egy kicsit magában, de végül csak szóba áll még a tündével. Ezek szerint az elf nem tudja, hogyan ölte meg azt a bizonyos sárkányt, de Ramannak nem is áll szándékában ezt megosztani vele. Vigyáz a jó hírére.*
- Egy elf, aki sárkányt akar ölni? Nem hinném, hogy az olyan könnyű. Ősi sárkány?
*Közben érdeklődéssel figyeli a lány, vagy talán nő(?) ténykedését. Ezeknél az efleknél nem lehet tudni a pontos korukat.
Nem akarja bevallani, hogy tájékozatlan a vörös leveleket illetően, pláne, hogy a helyzet igencsak fura ebben a pillanatban.
Az imént lőtte farba egy nyíllal, azt sem tudva, kicsoda, most meg már kipakol a táskájából és épp valami leveleket töröget egy mozsárban. Furcsa. De ki érti az elfeket?!*
- Az csak egy felkiáltás volt….
*A törpe elvigyorodik, még fájdalmáról is elfeledkezve, hiszen az ő utánzása igen érdekes hangokat csalt ki a nőből.*
- Mit csinálsz?

*A törpe nem szól. Figyeli, ahogy az elf a semmibe mered egy pillanatra. Jó hosszú pillanatra.
Aztán folytatja addigi tevékenységét.
Nem hinné, hogy kér a fájdalomcsillapító szerből. Elf varázslat lesz. Miért bízna benne?
Idegenkedve szemléli a tégelyt. Még meg is szagolná, igaz Mitsi nem tartja oda neki annyira, hogy az orrával vehessen mintát belőle.
A következő tette láttán a tündének meghűl a törpe ereiben a vér. A tőr egy pillanat alatt átmetszi a bőrét. Raman már lépne, hogy lefogja a kezét, nehogy kárt tegyen magában. De nem kell. Nem készül átmetszeni sem a saját torkát, sem másik csuklóját.
Akármennyire is nem szíveli, azért nem kíván neki rosszat.
A por, amit rászór a sebre szinte csodát művel. A beforró sebet Raman kidülledő szemekkel nézi.
Igen, ám, de most jön a következő érdekes gondolat. Még ha ott is tart, hogy a saját sebére is kér belőle. Nehogy már egy hegyesfülű érintse nemesebbik felét! De ha nem is ő érinti, ott lesz és végignézi, ahogy a saját ülepét próbálja meggyógyítani.
Végül csak kifundálja.*
- Öhm…ehh…egy kevéskét kérnék én is, majd…majd ott a szikla mögött elintézem…

*A mocsári törpe átveszi a felé nyújtott mozsarat. Nem szereti, ha kinevetik, pláne, ha egy tünde teszi azt.
Magában morgolódva biceg el a szikla mögé.*
- Könnyen nevet az, akit nem lőttek még farba…majd megtudná…ebben nincs semmi nevetséges…
*Nem igazán izgatja, hogy Mitsi hallja-e, úgy van vele, hogy igaza van, nincs mit titkolnia. Ettől függetlenül nem hangosan teszi.
Közben elvégzi, amit el kell végezni a szikla mögött.
A tünde kence tényleg hatásos, sokkal jobban van pillanatról pillanatra.
Közben hallja az elf kiáltozását és orra kiszagolja a füstöt is.
Az elf tüzet rakott.
Ő bizony nem akar sokáig maradni.
Előlépked a szikla mögül, kezében a mozsárral.*
- Jobban van már, köszönöm!
Én mennék is tovább arra, amerre tartok.
*Felnéz a tündére. Nem mondja, hogy örül, hogy találkoztak, de a mérge már elszállt a fájdalmával együtt.*

*Raman elmenőben lenne. Az elf azonban nem hagyja annyiban. Vajon miért erőlteti a barátkozást egy hegyesfülű egy magafajta törpével?
Nincs igazán jó válasz.
Még az is megfordul Raman fejében, hogy talán a sárkány meglelésében, vagy megölésében gondolja Mitsi, hogy segítségére lehet, de persze erre akkor sem vállalkozna, ha még egyszer farba lőnék érte.
Az elf ajándékot ad neki. Azt a kencét, egy kis varázsolt dobozban, amivel a sebét gyógyította.
A mocsári törpe habozik elfogadni, végül mégis kinyújtja a kezét és gyors mozdulattal kikapja a tünde kezéből.
Felsandít Mitsire mielőtt megadná a választ.*
- Avlanionba készülök, a vízesések városába. Azt gondolod, hogy magányodat egy magamfajta törpe enyhítheti? Mi van a népeddel?

*A törpe csendben hallgatja a tünde monológját. Kék tünde. Hát igen, de miért is félt volna tőle?
Nem olyan törpe ő, aki megijed a saját árnyékától is.
Igaz, ami igaz, ő sem sok elffel találkozott az utóbbi időben. Bár 100-200 éves időszakokban nem gondolkodik.
Arra már nehéz visszaemlékezni.
Megindító, ahogy a tünde szinte könyörög a maga módján, hadd tartson vele a vízesések városába.
Raman jól elvan egyedül, nem igényli annyira a társaságot, bár igaz, ami igaz, megszokta, hogy még ha nem is látja, sokszor akkor sincs egyedül, mert Singarme kísértetei, vagy Lanur tornyának emberi őrei mindig ott vannak a közelben.
Raman egy pillanatra elképzeli magát, ahogy más törpéknek meséli, hogy bizony, neki volt ám tünde követője is. Egy pillanatra büszkeség suhan át az arcán.*
~Miért is ne? Rossz nem sülhet ki belőle…rosszabb, mint a farlövés…~
- Ha nincs másik olyan, mint te, te miért vagy kék?

*Raman hallgat. Továbbra is csak hallgat. Várja, hogy tényleg magyarázatot kapjon, de számára nem egyértelmű. Végül a nagy koncentrálásban bozontos szemöldöke és homloka is ráncokban fut össze, mire megszólal.*
- Ha valami jót jelent, nem kellene másoknak félniük tőled. De amit elmondtál, nekem egyáltalán nem magyarázza, hogy miért vagy kék.
*Ismét csak hallgat. Láthatóan töri a fejét. Naná, de őt nem kell megmenteni. Eddig is vigyázott magára, ezután is fog. Farba meg jó, hogy nem lövi még egyszer a tünde. Egyszer is bőven elég volt.
Töprengése jól látható, de nem hiába mondják a népének tagjai, hogy lágy szíve van. Talán Riana ragasztotta rá ezt a tulajdonságot. Régen nem ilyen volt.
Ennek köszönheti Mitsi, hogy a törpe végül kezet nyújt neki.*
- Legyen, Avlanionig, de a városban elválnak útjaink. Remélem, az életem nem kell megmenteni…
*Teszi hozzá még.*

*Tőle megszokott csendben lépeget felfelé a szűk ösvényen a sziklák között. Nem szokott menet közben beszélgetni, vagy füttyögni, mivel általában egyedül utazik. Most is így tett, míg farba nem lőtték.
Mitsi azonban beszédes tündének tűnik. A repülés az, ami felett legutóbb elsiklott.*
~Tud repülni? Szárnyak nélkül? Azt ugyan hogy teszi?~
- Hogyhogy nem próbáltad ki még? Lehet, hogy akkor nem is tudsz repülni, csak ezt mondták?
*A törpék. Végülis sokat nem mesélhet róluk. Már jó ideje elhagyta népét. Mind a mocsári törpéket, mind a hegyi törpéket kerüli. Bár tudja, hogy a hegyi törpék városa, Mardan nem messze innen terül el.*
- Nem sokat mondhatok róluk. Régóta nem keresem már népem társaságát. Más életem lett. De ha kíváncsi vagy, a hegyi törpék városa, Mardan nem messze van innen.
*Eszébe jut a vörös nimfa, Lanur tornya és a küldetés, melyet csak morgolódva vállalt el.*

*Raman csendben hallgatja a választ.*
~Telihold? Vajon lehet a telihold valakire olyan hatással, hogy elfeledkezzen valamiről? Pláne ilyen nagy dologról, mint a repülés…ha nekem sikerülne repülnöm, lehet, hogy sose próbálnám újra, de el biztos nem felejteném.~
*Kissé meglepetten tekint az elfre. Első pillanatban nem is tud válaszolni, csak megy tovább az ösvényen.
Lassan hatalmas sziklák közé érnek, az ösvény pedig szűkebbé válik és meredeken felfelé vezet a hegyekbe. Erős szél áramlik közöttük, belekapaszkodik a törpe szakállába is.
Nem fázik, de mindenképpen nehezíti a haladást.*
- Telihold? Ööö…talán pár napon belül. De hogy páros, vagy páratlan. Ez attól függ, honnan számolod….Mi van a teliholddal?
*Másképp nem tudja megkérdezni, de érdekli, mert őrá ugyan semmilyen hatással nincs a Hold. Furcsa számára, hogy bárkire hatással lehet.*

*Felfigyel a tünde meséjében a végére.*
- Akkor a löttyöd csak minden második teliholdkor hat?
~Mondjuk még így is szerencsés, hiszen ha így hat az átok, akkor csak fele annyiszor történik meg vele.
Elég rossz lehet folyamatosan a Holdat figyelni, hogy épp mikor telik be.~
*Közben a sziklák egyre magasabbak lesznek.
A hegyekből az ösvényre hirtelen egy kupac kő indul meg. Sziklaomlás. Egy-másik kő majdnem akkora, mint maga Raman.
Nem éppen biztonságos környék és mivel a törpe megy elől, ezért ő kapja az elejét is neki. Hátrálni nemigen tud, hiszen mögötte ott van Mitsi, és az ösvény elég szűk, nincs más választása, mint előre.
Az első szikladarabok mellette koppannak az ösvényen.
Szégyen a futás, de hasznos alapon már lendületben is van. Szakálla csak úgy lobog utána.
Raman gyorsaságával lepipálja a nála nagyobb népek tagjait is, szüksége is van rá, hiszen az életéért fut. Nincs ideje Mitsire figyelni, ide-oda cikázik a lezuhanó sziklák között a szűk ösvényen, csak reméli, hogy a tünde is kikeveredik valahogy az omlásból.*

*Raman az ösvényen a nagy csendre megáll. Meg is fordul, mire tátva marad a szája.
A levegőben lebegő sziklák bizony nem mindennapi látvány a szűk ösvény felett.
A törpe egy darabig hajlong, de sem a kövek alatt, sem között, sem mögött nem látja útitársát.
Végül eszébe jut felfelé is nézni, s ott látja lebegni és koncentrálni a lányt.
Na igen, nem kis erő kellhet ehhez, nem is gondolta volna, hogy az elfben van elég hozzá.
Viszont ne tudja, mi a terve Mitsinek, mert a kövek nem mozdulnak. Mintha megfagytak volna a levegőben, majd lassan süllyedni kezdenek lefelé, míg végül az ösvényen landolnak puhán.
Raman újra feltekint a lányra, mivel eddig a hozzá legközelebb lebegő sziklát követte tekintetével.*
- Ez szép munka volt, elf! Nem is gondoltam volna, hogy ilyet is tudsz!

-Én sem gondoltam...éééés elfáradtam *mondta Mitsi majd leesett a földre* - huhh...ennyire még sohasem merültem ki. ~ kell egy kis víz~ *gondolta, majd elővette szütyőjét és kivette belőle kis kulacsát*
- Még sokat kell tanulnom, ez csak pillanatnyi megállítás volt... majd meglátod egyszer majd lebegtetni is tudom őket. Ez a természet ereje, ilyenkor örülök, hogy kék vagyok.
* Mitsi észrevette, hogy a nap egyre jobban kúszik lefelé az égen, akaratlanul is eszébe jutott, hogy kevés ideje maradt*
-Szerintem sietnünk kéne... kezdek kimerülni....

(bocsi ...szünet volt XD)