LANURIA
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

LANURIA

A sárkányok, nimfák és mágusok birodalma
 
Kezdőlaphttp://newagelaGalleryKeresésRegisztrációBelépés

 

 Nemesi udvarház

Go down 
+24
Mia Ruton
Alamaise
Arnelian Kyrath
Valturaan
Onoria
Elonar
Thalion Órëa
Shuga
Hossin
Lysanor Eweny
Jeremy Talbot
Daxa Lavenir
Nawarean
Merilien Lumel'Auvrea
Cornelius de Sanctis
Ambalë
Balál Tangeran
Roober
Elisabeth De Winter
Kesa Klensbane
Al'Eron Ryden Savion
Alex Ian Keegan
Sol
Mesélő
28 posters
Ugrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 15, 16, 17  Next
SzerzőÜzenet
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 3:09 pm

// A bál - Nienna nan E'Leinor-Syllen és Elmiron ven Gondor //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

A jégszemű ifjú úgy cipelte Nie odahaza elkészített ajándékait és csomagjait, hogy a megerőltetés legapróbb jele sem látszódott rajta. Hiszen miért is esett volna nehezére? A szigetről egyenesen Tarsis-ig is elgyalogolhatott megállás nélkül, ennyire apró teher mellett; s az Égboltszeműnek is szívesen segített. Valóban így volt: ha nem érezte, hogy megalázzák avagy kényszerítik, Valturaan kiváltképp megbízhatónak és tettrekésznek számított, s ehhez mindössze kedves szavak kellettek. Bizalom még csak nem is szükségeltetett, hiszen idegenekkel is cselekedett jót, amennyiben kedve és környezete is lehetővé tette - azonban a leány azt is birtokolta, s adta vissza a sárkánynak. Természetes volt tehát, hogy mellette sétált, s együtt követték a fiút, ki az utat mutatta különös szállásukig.
Ami Elmiron ven Gondor-t illette, a fióka idáig még megállta, hogy túlbuzgó aggodalomtól fűtve faggatni kezdje a tünde leányt, honnan ismeri, s mégis mennyire kedveli őt. Megállta, mert úgy érezte, semmi köze hozzá, és megállta azért is, mert tudta, hogy ítéletet formálni róla csak akkor fog majd, amikor szemtől szemben állanak egymással. S hogy milyen ítéletet? Hát arról dönt majd, hogy méltó-e Nienna nan E'Leinor-Syllen társaságára, s esetleges érzéseire. Arról, hogy biztonságos-e az ismeretlen nemes köre a fehér elf számára; s tenni fogja ezt azért, mert... nos, mert őt egyszerűen ilyennek alkották meg az istenek. Mert mindenkivel megtette, aki útjába akadt, s ekképpen válogatta meg saját ismeretségi körét is. És mert annak idején megtette Arnelian Kyrath-tal is, önmagáért, és később Nie-ért; s úgy találta, hogy az iszákos dalnok arrogáns, tiszteletlen modora cseppet sem tartozott az elviselhető jellemvonások közé.
Jól vigyázzon hát Elmiron ven Gondor - gondolta -, mert jövök.
S mintha a leány a gondolataiban olvasott volna, egyszer csak megszólalt, s teljesen önszántából kezdett beszélni az emlegetett férfiról. Nem, a fehér sárkány nem gondolta, hogy Nie szerelembe esett volna. Igazán legalábbis nem - annak más hangja volt - heves szívdobbanásokat értvén ezalatt -, egészen más, s különb illata minden egyéb érzésnél. Azt azonban nem tagadhatta ő sem, hogy az égszín szemekben csillogott valami, amíg Artanis gyermeke a nemesről beszélt, s e csillogás valóban kellemességre, melegségre utalt Heledir lelkében. Fontossá lett számára a meghívók feladója, s e felismerésben az ifjú ragadozó megtisztelte Nie véleményét, még ha nem is értette egészen; s minden aggodalmát megtartotta önmagának - már csak azért is, mert a bátorító táncpartner témája után kevésbé ártatlan említések következtek. És a hósárkány dühös volt. Az volt a világra, amiért Nie életét megkeserítette, s rabbá tette őt önnön testében, kész lett volna megfosztani vágyaitól, még egy egyszerű báltól, s egy évig nem látott - esetleges - barát viszontlátásától is. Dühös volt mindenre és mindenkire, mi s ki gátolta őt; és mindössze azért hallgatott gondolatairól, mert hagyta a leánynak, hadd nézze az épületeket, s hadd gyönyörködjön szálláshelyükben. Mert hagyta, hagyni AKARTA neki, hogy boldog lehessen.
- Jeremy tényleg egy tolvaj. Egyszer ellopta az ebédem, Shuga-val, a bűntársával. - kezdte hát az ifjú, midőn maga is átlpte a küszöböt, mely kettejük leendő pihenőhelye közt teremtett kapcsolatot, talán éppen azért, hogy Val gyorsan hozzá siethessen, amennyiben valamit nem talál rendben - Arnelian... róla én sem tudok semmit. A mágus esetében meg valami azt súgja, hogy még látni fogjuk. De most nem fontos egyikük sem, Nie. - tekintett lefelé, a leányra, hogy megkeresse az égszínű szemeket mondandója nyomatékosítása céljából - Ha feszélyeznek, akkor nem fontosak, ma nem. Úgy döntöttél, hogy eljössz, akkor hát, tedd a legszebbé ezt az estét. - folytatta, noha félúton a beszédfolyamán saját magát hozta zavarba teljességgel nyílt és leplezetlen kedvességével, s ez azon nyomban le is rítt róla, így hát kissé megkeményítette hangját, s igyekezett úgy tenni, mintha az előző mondatot nem is ő ejtette volna ki - Jeremy, Raven, és az ametiszt - hiszen tudta, miféle, hogyne tudta volna; elvégre Jégkarom-csúcs több évezredes munkálkodása nyomán még az ő vérükből is csörgedezett az ereiben, ahogyan talán az összes létező kolóniával is történt - nem érdekel senkit. Kihajítom őket Tarsis-ból, ha a közeledbe kerülnek... 
Tán biztatásnak szánta a fehér sárkány. Legalábbis igyekezett annak szánni minden egyes kiejtett hangot, hiszen ő maga is szerette volna, ha a leány néha megválik biztonságos otthonától, s világot lát némi időre. Meglátja, hogy milyen szép is lehet odakint - és persze milyen biztonságos, ha nem egyedül vág bele. Valturaan ugyanis éppúgy sajnálta az Ibolyaszemű fogadott testvérét, mint maga Laryss, s sziklaszilárd elhatározással körvonalazta bensőjében az est legfontosabb célját: a szórakozást. Nie szórakoztatását.
- Két évvel ezelőtt? - kérdezett vissza kissé értetlenül, valószínűleg a korábban említett esetleges zavaró tényezők eliminálásáról szóló gondolataiból felocsúdván, hiszen ha Nie egyszer már megoldotta a problémát, akkor most tudnia kellett volna, hogyan tegyék, vagy hogyan tehetik - azonban szavai nem erre utaltak - Honnan szereztél ruhát két évvel ezelőtt? Varázsoltál magadnak?
Amíg a válaszra várt, a kezében lévő csomagokat kezdte meg lepakolni az átjáróajtó melletti asztalra, egyenként és lassan, noha nem csupán épségük megőrzése céljából cselekedett így. Egyfolytában hallgatott és figyelt maguk körül mindent, azon kívül pedig persze a leány meséjét és ötleteit is várta, egyelőre úgy döntvén, még mindig nem ajánlkozik a báliruha-teremtésre.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 4:14 pm

//Bál – Valturaan és Elmiron, és a mulatság kezdetét veszi//

- Honnan szereztél ruhát két évvel ezelőtt? Varázsoltál magadnak?

*Nie felkacag és ha Val-t meglepné a reakció, hát gyorsan felel is a kérdésekre, de nem tudja megállni, hogy ne kuncogjon a feltételezésen. Hiszen két évvel ezelőtt semmi ilyesmit nem tett volna. Eszébe sem jutott volna ilyesmi sem akkor, sem most, azonban a sárkány felvetése nem is tűnik olyan kivitelezhetetlennek.*

- Jaj, Val, ha akkor ilyet tettem volna, úgy jártam volna mint az a furcsa leány az emberek meséiben – mosolyodik el. – Nem, hogy éjfélig, de szerintem egyetlen óráig sem tartott volna ki az a holmi… Aztán ott álltam volna az útiruhámban a fényes bálterem közepén, Elmiron karjaiban… - elképzeli a dolgot és egyre jobb lesz a kedve. – Azt hiszem, akkor Jeremy Talbot sem próbálta volna ellopni a… tarisznyámat – kacag fel, hogy aztán mentegetőzzön. Mert persze nem Laryss kedvesének ötletén mulat, inkább akkori önmagán, s a helyzeten, amely kerekedhetett volna szánalmas próbálkozásából. – Nem, nem varázsoltam akkor, hanem Anna segített. Itt volt szobalány és általában, ha a Könyvtár feladatai miatt Tarsisban jártam, ő volt segítségemre – gondol hálás szívvel vissza azokra az időkre. – De most nem számíthatunk a segítségére. Amióta nőül ment egy jómódú kereskedőhöz, már nem lesi az Udvarházban megszálló hölgyek kívánságát, hanem a sajátjait teljesítik saját szolgái és szolgálói. De abban egy percig sem kételkedem, hogy Anna jól bánik velük. És abban sem, hogy most egyedül kell megoldanunk ezt a problémát – feleli, miközben azt várja, hogy Val eligazgassa az asztalon a csomagokat, s csak akkor kezd a „terv” megvalósításához. – Kérlek, állj csak odébb egy kicsit, hogy jól lássalak… - biccenti félre a fejét Nie, s figyelemmel szemléli az ifjút néhány pillanatig, hogy aztán néhány varázsige következzen, s az ifjú észrevétlenül „cseréljen” ruhát egy ünnepélyesebbre. Vagyis nem teljesen arra.*


Nemesi udvarház - Page 16 Image_10



- Jaj, nem, dehogy, ez nem lesz jó! – próbál uralkodni a vonásain a lány az ifjú láttán. – Azt hiszem, ezzel néhány évet elkéstünk. Sajnálom, Val… Ez szerintem jobb lesz… - s intése nyomán újabb ünnepi öltözet kerül az ifjú szikár alakjára.


Nemesi udvarház - Page 16 Valnak12



- Nem, ez sem jó – rázza a fejét Nie. - Ehhez meg nem vagy elég idős, ez túl komor hozzád… - Próbál magyarázatot adni a kritikára, meg sem várva a sárkány helyeslését, vagy tiltakozását. - De azt hiszem, tudom melyik lehet – s az újabb öltöny már Nie tetszését is elnyeri, s hagyja, hogy a Rejtőzködő is megszemlélje a neki választott ruhát.


Nemesi udvarház - Page 16 Valnak13



– Nézd csak meg! És ha nem tetszik, keresünk másikat… - mutat a tükör felé, s várja, mit szól a Két-alakban-létező. Hagyja, hogy nyugodtan megnézhesse magát jó alaposan, s addig a maga ruháját bűvöli elő. Mert most már ez sem jelent gondot neki… Hiszen két év hosszú idő…


Nemesi udvarház - Page 16 Ruha_211



- Talán ez megfelelő lesz… Mit gondolsz?

//Köszönet Val-nak az egyeztetésért és a kedvességért, hogy megengedte a varázslatokat  Nemesi udvarház - Page 16 2764  //
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 6:46 pm

// A bál - Nienna nan E'Leinor-Syllen és Elmiron ven Gondor //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Az ifjú nem értette, miért, s legfőképpen min nevette el magát a leány. Úgy nézte őt, mint egy macska a gazdáját, midőn olyasfélével kezdett foglalatoskodni, aminek se elejét, se végét nem látta. Még a fejét is félrehajtotta közben, s hallgatott. Hallgatta őt, ezzel egyidőben pedig gondolkodott, rendkívül fontos dolgokról. Lehetséges magyarázatokról, észrevételekről, következtetésekről. Mindarról, mi végül csak még jobban elmélyítette bensőjében az Égboltszemű iránti bizalmát... Talán a gondosan elszállított csomagok lepakolása következtében összegubancolódott a haja? Ez volt a kiváltó történés? Nem... biztosan nem, hiszen Nie oly boldogan kacagott, s oly őszinteséggel, hogy az ifjúnak meg sem fordult a fejében más az ártatlan jókedven kívül, mi rabul ejtette őt. S ahogyan a fehér elf - bizonyosan a mozdulatai, s az arckifejezése láttán - rögvest magyarázatba fogott, Valturaan ráeszmélt, hogy, bár szívesen meghallgatta őt, a tündének nem volt szükséges a tudtára hoznia nevetése okát. Nem volt, mert egyszerűen csak NEM számított tőle gúnyos kacajra, s kárörvendéssel fertőzött szórakozásra. NEM várta tőle, hogy mulat egyet a fiókán, egyes-egyedül csak azt, hogy VELE mulat majd. S éppen most is ezt tette.
Az embereknek van egy történetük egy varázslólányról, aki bálba megy a maga idézte ruhában...? - tette fel a kérdést önmagának, s kizárólag így, hangtalanul, a saját elméjében volt hajlandó ezzel foglalkozni, mert bár érdekelte a történet, jól tudta, most nem azért voltak itt, hogy a kerekfülűekről okuljon. És nem is azért, hogy kérdés helyett halkan megjegyezze: Elmiron csak akkor tarthatja őt a karjaiban, ha a sárkány az áldását adta rá. Hát nem jegyezte, egyrészről azért, mert ennyire egyenesen igazán ritkán fejezte ki bensőjét puhának és kellemesen melegnek feltüntető érzéseit, s gondolatait; másrészről pedig azért, mert a világért sem akarta volna, hogy Nie meggátolja őt a védelmezésben.
Hát tovább hallgatta figyelmesen a leány első báljának megmentőjéről szóló rövidke elbeszélést, s tudomásul vette, hogy Nie ezúttal valóban nem számíthatott az Anna nevű hölgy képességeire. Nie, hiszen ő maga aligha engedte volna, hogy holmi ismeretlen a segítségére siessen egy afféle kiszolgáltatott és megalázó helyzetben, mint az öltözékkeresés, amihez bizonyosan méretvételek is kellettek. Nos, azt már nem. Inkább elment volna, hogy egyedül oldja meg, amíg a két nő elintézi, amit el kell; azonban még a vak is látta, hogy ezúttal egyikük ügye sem kerül egyhamar a megoldottak közé, ha egy másik Anna váratlan érkezésére várnának.
Az ifjú éppen a saját, sötét és kissé viseltes köpenyétől vált meg, amikor Nie hozzá intézte kérését. Valturaan pedig hagyta ezt. Hagyta, hogy a leány segítsen, hiszen e szóhoz cseppet sem tartozott nehéz hangzás az ő esetében. Az az egyetlen lépés is oly súlytalan volt, melyet a fekete kelme letétele után megtett; mintha saját, hirtelen támadt szándékából vitelezte volna ki. Kiegyenesedett, hogy megkönnyítse az Égboltszemű dolgát - elvégre oly kevéssé számított, melyikük varázsol. Bajtársak voltak! Amit cselekedtek, egy cselekedte. EGY egész, s nem egy fél. És az ifjú mozdulatlanul várta, hogyan öleli körbe az elf leány varázsszövedékének láthatatlan, tengernyi szála, s még csak a szobában felállított tükörre sem pillantott a fal mentén. Úgysem értett oly nagyon a magasabb körökben illendő megjelenéshez, hát miért méregette volna magát? Elfogadta, hogy a leány nem találta megfelelőnek az első változatot, s valóban, mintha egy kissé ő maga is érezte volna, hogy valami nem volt rendben. Fiúgyermekeket látott olykor hasonló nadrágban sétálni az utcákon - ő pedig nem volt gyermek. Noha meg kellett hagyni, egyes urak is viseltek már efféle nadrágokat az ő jelenlétében. Ám az ifjú sárkány rendelkezett önérzettel, és az orcájára is kiült, hogy nem találja magához illőnek az első választást. Még akkor sem, ha a bálakban ez a viselet keltette volna a legnagyobb népszerűséget.
- Ez tényleg nem én vagyok. - tekintett végig magán deréktól lefelé a Kétlábúhoz illő kifejezés kíséretében, ám mire megfogalmazhatta volna bővebben kifejtett véleményét, a harisnyás nadrág helyére egy egészen másféle öltöny költözött.
Olyan, amelyben jóval nehezebben mozgatta karját, s ez jelezte számára, hogy valószínűleg még formálisabb megjelenésre esett az Égboltszemű választása másodjára. S mi tagadás, fehérebb is volt az előzőnél - akár a holdsugár, vagy a frissen hullott pelyhek az est leszállta után, Orod Opelë fényeiben. A kényelmetlenségek ellenére Valturaan megfelelőnek ítélte volna az elővarázsolt ruházatot, hisz egyáltalán nem ringatta magát tévképzetek közepette: tudta, hogy nem fogja jól érezni magát egyikben sem, elvégre, amennyit rövidke élete során a Csupaszbőrűek világából megtapasztalt, azt mutatta, hogy minél elegánsabb valami, annál kevésbé engedelmeskedik a puha bőr akaratának. Vagy talán egy ragadozó túlságosan magas elvárásainak, aki azt akarta érezni, mintha egyáltalán semmit sem viselne a saját bőrén kívül...
Egyszóval, kissé meglepődött, amikor Nie ezt sem ítélte elfogadhatónak.
Igen, valóban hallott már róla, hogy az öltözet előnytelen legyen valakinek, öregítheti, fiatalíthatja, kiemelheti a szemét. Ő maga is tapasztalta, hogy egyes szabásokat jobban kedvelt, de még Laryss esetében is felfedezte, ha valamely darab különleges hatást fejtett ki rá. Na persze, ha Shuga jelentette volna ki, hogy a leány második választása öregíti, az ifjú már tajtékzott volna; azonban a mágusdémonnak árnyéka sem húzódott meg e szálláson. És a fehér sárkánynak sem akadt ellenkezni valója. Éppen úgy, lehajtott fejjel szemlélte meg magán a harmadik öltözetet is, s valahogyan mintha jobban érezte volna magát benne, mint az első esélyesben. Ezt rögvest az Égboltszemű tudomására is hozta a halovány ábrázat, amely kissé kevésbé tűnt már olyannak, mint egy állaté, akit aprócska ketrecbe zártak. Az invitálásra oda is sétált a tükörhöz, s megállt előtte, hogy azután néma, elismerő pillantás kíséretében megpróbálja magát hátulról is megszemlélni. Természetesen észrevette, amint egy újabb varázslat kelt életre mögötte, azonban nem tiltakozott ellene, midőn újra látta képét, s azt is, hogy nem változott rajta semmi. A feltett kérdést, azt hitte, neki szegezték, ezért hát még egy utolsó pillantás után, félig kiejtett igen kíséretében fordult Artanis és Adan gyermeke felé - csak hogy belé is fagyjon az a felelet.
- Azt gondolom, hogy úgy festesz, mint egy igazi nemes kisasszony. - válaszolta, és bár megannyi szó eszébe jutott, amit Laryss mondhatott volna így látván fogadott nővőrét; ő nem Laryss volt, hogy eltulajdonítsa őket, s hamis tollakkal ékeskedjék.
Tolvajlás helyett hagyta, hogy őszinte, s büszke tekintete legyen válasza, majd pedig, ha a leány azt kívánta, hát hagyta őt, hogy tovább készülődjön. Kilime fia is ekképp cselekedett: fehér elfekhez illően készítette el frizuráját, fonatokkal a halántékánál, azonban ezúttal nem kötötte fel a hószín zuhatagot. Az arcát is megmosta a rózsavízben, amit az időközben bekopogó személyzettől kaptak, s utolsó simításként, mielőtt Nie-ért indult volna, nekilátott, hogy legféltettebb kincseit, a bőrszütyős övét, benne a fűszerekkel, valamint a táskáját, elrejtse az ágy alá. Nem bízott senkiben, még akkor sem, ha maga a meghívó riasztotta volna illetéktelen belépőkről a bálterem kellős közepén. Dolga végeztével megkereste a fehér elf leányt, s megtudakolta tőle, készen áll-e az indulásra. Várt még, amennyiben nemleges választ kapott; s amikor a Honvágy-gyógyító kilépett a szobájából, ő ott volt, hogy fogadja, s az illemnek megfelelően elvezesse.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 7:46 pm

//Bál – Valturaan, Elmiron és egy újabb csillagfényes éjszaka//

- Azt gondolom, hogy úgy festesz, mint egy igazi nemes kisasszony…

*Még mindig visszhangzanak Nie fejében a szavak. S a válasz is ott motoszkál, a felelet, amelyben biztosította Valturaan-t, Därur fiát, hogy nála egyetlen nemes ifjú sem fest majd különbül a bálon. Mert hiszen így is gondolja. S nem csak a külső az, amely nemessé teszi Laryss kedvesét, de szíve és lelke is. S így, amikor a lány kilép a szoba ajtaján, csillogó fehérben és ezüstben, s karját nyújtja az odakint várakozónak, senki sincs az Udvarházban, ki kétségbe vonná jelenlétük jogosságát. És nem is lehetne, hiszen születésük okán mindkettőjüknek helye van a nemesek között. Hiszen kivételezett helyzetben voltak, s a kor és az évek, amelyeket azóta éltek meg, azok sem fosztották meg őket ettől. Hiába nem áll már a Fehér Város, s hiába lett a fehér sárkány otthona a lanuriai rejtett Csúcs Eronia helyett, neveltetésük még mindig magán viseli származásuk nyomait.

Hát amikor kart karba öltve vonulnak a folyosókon és a széles lépcsőkön lefelé, s útjukat találgatás szegélyezi, s érdeklődő pillantások övezik a hófehér párt, senki sem gondolja, hogy kéretlenül s jogtalanul kaptak meghívást a mai eseményre. De a kíváncsiság, mely személyükre, s rangjukra próbálna magyarázatot lelni, nem kaphat kielégülést akkor sem, mikor a fényesen kivilágított terem ajtajához érnek. Nem tudhatják meg a kilétüket az odabent táncolók és az idekint álldogálók sem, mert Nie nemet int a nevüket firtató ajtónállónak. Pont úgy, ahogy tette két esztendővel ezelőtt is.

De a folytatás már nem olyan, mint akkor volt. Akkor, amikor először találkozott a ven Gondor ház sarjával. Mert a lány ezúttal nem rejtőzik álarc mögé, s nem próbál észrevétlen maradni. Nem menekül senki elől és nem igyekszik védelmet keresni senki karjaiban. Most tudja, mit szeretne. S ha a mellette álló, s karját nyújtó ifjú nem teszi meg önszántából, hát Nie kéri meg arra, amit helyénvalónak érez, s amit szíve diktál, hogy megtegyen. Még nem kutatja Elmiron ven Gondort a díszesen öltözött urak között, sem a táncparketten egy csillogó ruhát viselő hölgy kíséretében, nem próbálja meglelni az ismerős, kedves alakot, hanem tekintetével Val-t keresi, s szavaival bírja rá, hogy eleget tegyen „lovagi kötelességének”.*

- A kísérőm vagy Drest Aluviel – suttogja, s elengedi a kezet, mely mindeddig támaszául szolgált, csak hogy szembe forduljon a fehérbe öltözött sárkánnyal. – Az első tánc így a hagyományok szerint a tiéd. Megteszi a Bál egyik legnemesebb ifja, hogy felkéri hölgyét, vagy szégyenszemre petrezselymet kell árulnom?


Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 8:48 pm

// A bál //

* Dazulax még saját belátása szerint is roppant érdekes helyzetbe keveredett, merthogy nem gondolta, hogy valaha is kifog kötni egy ilyen helyen. Ugyanis szokásához híven hasznos információk után kutatott – tervei megvalósítását illetően – Valianban, amikor kifürkészte két nemes kisasszony beszélgetését, akik nagy lelkesedéssel készülődtek valami bál félére, ami elmondásuk alapján akkora esemény, hogy szinte egész Lanuria nemessége ott lesz.

És ez gondolkodóba ejtette az ametiszt sárkányt. Régen volt már – s azokat az érzéseket mélyen eltemette magában –, hogy egyfajta keserűség támadjon fel benne. Azonban az, hogy a fehér elfet végülis futni hagyta valami hasonlót ébresztett benne. Mindez azóta nem hagyta nyugodni, még annak ellenére sem, hogy minden erejével egy korántsem egyszerű cél megvalósításán fáradozott.

Sosem volt még effajta bálon. De mivelhogy általános rosszkedv gyötörte, úgy gondolta, hogy jót tenne neki ha elmenne rá. Elvégre biztosan jobban érezné magát attól, ha a nemeseket magában kigúnyolhatná sőt, mi több apró bosszúságokkal elrontsa az élvezetüket, csakhogy a sajátját fokozza? Hiszen mi lehet szebb az őszinte kárörömnél?

Így hát belefogott a megvalósításba. Minden bizonnyal sötét elfeket csak alapos indokkal engednek be a bálra – legalábbis elég nagy gyanút keltenének –, emiatt a sárkány ismét fondorlathoz folyamodott. Kevésbé lesz gyanús – gondolta –, ha megváltoztatja külsejét. Különleges, fehér kencét kevert ki magának többek között rizsporból, emberzsírból, szamártejből és porított elfbőrből, amivel mindenhol bekente lilás bőrét. A rá mondott igével pedig a különleges kenőcs tökéletesen elfedte lilás bőrét, s úgy beivódott, hogy saját bőrének részévé vált. Nem lehetett lemosni, vagy ledörgölni, s némiképpen sárkányszagát is elfedte, hála az összetevőknek. A varázslatot pedig egy ametiszt ékköves nyakláncba zárta, amit a nyakába akasztott. Amíg rajta volt a kő, addig biztos volt a varázslat is.

Haján is eszközölt némi változtatást. Az arcát keretező kissé kócos, fekete hajzuhatagot felkötötte, s alul fel is nyírta. Így már kezdett gonosz mágus helyett egy nemes harcosra hasonlítani. Azonban sarló alakú sebhelyét nem tüntette el. Egyrészt, mert nem volt abban annyira jártas, hogy sebeket nyom nélkül eltüntessen, másrészt úgy ítélte meg, hogy ez kifejezetten illik a harcos kinézethez.

Amikor mindezzel megvolt, már csak valami öltözet kellett. Eszébe jutott, hogy egyszer a sivatagban kifosztott egy drága kelméket szállító karavánt. Abból idézett oda magához bársonyos, zöld selymet, hogy köpenyéül szolgálhasson. A fekete páncéljához való bőrt pedig egy nemrég elhullott lótól kölcsönözte. Az összetevőkből pedig mágia útján pompás öltözetet készített magának.


Nemesi udvarház - Page 16 Dbea5fd5a5ffa453fd292b55e9f05a54


Ahogy belebújt biztos volt benne, hogy nem kelthet senkiben gyanút. Már csak egy nemesi levél vagy egy meghívó kellett, hogy bejusson. Persze erre is volt egy terve. Szándékosan úgy intézte, hogy ismét belefusson azokba a hölgyekbe, akikről a bálról hallott. S hogy–hogy nem éppen úgy esett, hogy két csavargótól védte meg őket, akiket néhány perccel azelőtt lefizetett. Ám hamar megtérült az üzlet, amikor megölte mindkettőt, s visszavette tőlük a darnáit.

Az egyik hölgy egy egyszerű köszönetnyilvánítás után távozott is volna a korai estben, azonban a másikat sikerült lenyűgöznie. Dazulax pedig ezer örömmel és egy nyájas mosollyal felajánlotta szolgálatát, mint hűbérurat kereső kisnemes. S bár nekik hamis nemesi levelet mutatott, ők hittek a szemüknek, s ezáltal biztos belépőt szolgáltattak neki is.

Így hát a Bvannarena-ház, azon belül is Siaya Bvannarena kishölgy kíséreteként érkezett meg tarsisi bálba. Bár a Bvannarena-ház nem számított a legbefolyásosabbnak Valianban, azért elegendő volt ahhoz, hogy szolgálja céljait.
S mivelhogy fegyveres kíséretként – illetve az udvarházban persze fegyver nélkül – valójában nem mehetett volna be a Nagyterembe, ám Siaya ragaszkodott hozzá, hogy Dazulax kísérje be. Úgy tűnt, őt kevésbé riasztotta a sárkány arcát torzító seb, nem úgy, mint legbizalmasabb udvarhölgyét, aki ezúttal is szúrós pillantásokat vetett Dazulax felé. S hogy Siaya amolyan lázadásként kereste a „kisnemes” férfi társaságát, vagy valóban megnyerőnek találta a nyájas mosolyt, azt Dazulax nem tudta, de nem is kifejezetten érdekelte. Játszotta a szerepet, s várta az alkalmat, hogy eltűnhessen a forgatagban, Siaya helyett egy pohár jó bor társaságában. Merthogy ezért jött, iszogatni és felszolgálókat borogatni, miközben a fennhéjázó nemeseket fúrja tekintetével. Biztos volt benne, hogy remek kikapcsolódás lesz. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-26, 9:25 pm

// A bál - Nie, Elmiron és Daz //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

A semmiből varázsolt báli ruhát, s annak viselőjét illető szavaira kapott felelet hűs forrásvízzel öntözte az ifjú sárkány önérzetét, büszkeségét; noha egészen új köntösbe öltözött fel, mire bajtársa - ki ezen az estén nem csupán szövetségesként vonul majd mellette a néhány percet leszámítva sohasem látott terembe, hanem választott hölgyeként is - csatlakozott hozzá odakint a folyosón. S hogyan is ne történt volna mindez, ha még most sem tudta, mit is mondjon az őt illetett szavakért cserébe? Hogy mit mondjon egyáltalán válaszul reájuk. Hát óvatosan teljessé tette az egymásba karolást, s ahelyett, hogy csendesen indulásra invitálta volna a tünde leányt, azt mondta számára, amelyről úgy vélte, nem marad jelentés nélkül, s talán kissé közelebb hozza itt-létük egyik célját: az Égboltszemű pillanatnyi fellélegzését a végtelennek tűnő világtól való elzárkózás után.
- Gyere csak. Vigyázok rád.
S vezette hát a varázslatos jelenést maga mellett, fénylő tekintetével pásztázván mindent és mindenkit, mi s ki mellett elhaladtak. Nem mintha foglalkoztatták volna a kíváncsi, s olykor egészen meglepett tekintetek, vagy - főképpen Nie-t meglátván - az ámuló arcok, ó, nem. A rejtett szándékokat és veszélyt kereste a szemekben, a mozdulatokban, s mindezt úgy hajtotta végre, hogy emelt fővel járt köztük, karján a nagyra becsült, védelmezett leánnyal. Akire ő is bizton számíthatott. Tekintélyt parancsoló kiállását, megjelenését némaságával változtatta teljessé, megkérdőjelezhetetlenné, így aztán Amyas egykori tanítványának nemleges válasza után nem próbálkoztak a pár másik tagjával még a legelvetemültebb kíváncsiskodók sem, nemhogy az egyszer már visszautasított személyzet. S ebben a fennkölt csendben, melyet összesúgások, s az ajtók mögül kiszűrődő hangszerjáték törtek meg; léptek a rangos vendégeknek fenntartott terembe, hová a meghívó szólt, csak hogy odabent még több érdeklődő tekintetnek szolgáljanak kiváltójául.
Valturaan pedig, mi tagadás, élvezte, ahogyan csodálják őket.
Ugyanakkor nem vakította el a nekik szentelt kitüntetett figyelem, s nem ködösítette elméjét sokszorosára duzzadt önérzete sem. Nem vált önelégültté, s mindenképpen úgy intézkedett, hogy Nie maga dönthesse el, mit kíván tenni, most, hogy megérkeztek. Frissítőre vágyik, esetleg rögvest Elmiron keresésére is indulna? Valturaan türelemmel várt volna néhány percig, s azután kérdéssel tudakolta volna meg tőle, mit tehet érte, azonban az Égboltszemű megelőzte őt. A lámpások és mécsesek tömkelegében csillogó tekintet elárulta a sárkány számára, hogy a másik meghívott szólni szeretne, ezért hát kissé meghajtotta fejét, hogy a leány ne érezze úgy, emelnie kell a hangerején. Oly gesztusok voltak, ez és a hozzá hasonlók, amelyeket a hósárkány Laryss ismeretségének köszönhetett, s amelyek ezúttal Nie kényelmét voltak hivatottak elősegíteni. És talán meg is tették - csak hogy a következő pillanatokban alaposan meglepjék az ál-alakba bújt jégszemű ragadozót. Bajtársaknak lenni ugyanis, egy egészen más dolognak számított, s nem feltétlenül járt együtt oly tevékenységekkel, mint az együtt való táncolás; még akkor sem, ha az illem így diktálta. Azonban, nagyon is úgy látszott, hogy Orod Opelë különleges gyermekének semmi kifogása nem támadt az ellen, hogy hagyományaiknak egy égi teremtmény oldalán tegyen eleget, s Kilime másodszülött fiának ennél többre nem is volt szüksége.
- Nienna nan E'Leinor-Syllen. - szólította meg, úgy, ahogyan helyesnek vélte, s eközben várakozón kinyújtotta karját a leány felé, hogy ő tenyerébe fektethesse az övét, amennyiben elfogadja a felkérést - Megtisztelnél azzal, hogy az idei bál első táncát nekem ajándékozod?
Persze ekképpen már kétség sem fért hozzá, hogy az elf igennel felel majd, s amikor így tett, az ifjú gyengéden irányítani kezdte őt.
- Bár a petrezselyem mindig jól jön. - fűzte hozzá egy ravasz félmosoly kíséretében, mielőtt még felfedte volna Nie előtt a minden bizonnyal kellemes meglepetést, miszerint ismerte az összes fehér elf koreográfiát, s otthonosan is mozgott közöttük ekkorra.
Mert ő is itt volt azon a két évvel ezelőtti estén. Itt volt Laryss Orowennë-nel a karjaiban, s néhány dallam erejéig felhőtlenül boldogan avatták fel közös gyakorlásuk gyümölcsöző eredményét. Itt volt, és bár igazán rövid ideig tehette csupán, mivel - torkosságának átkaként avagy valóban egy helytelenül elkészített fogás, netán egy sárkányok számára kevésbé fogyasztható összetevő miatt - csakhamar kezdte borzasztóan érezni magát, s ezért sajnálatos módon távozniuk kellett. Ő... aki még egyes mérgeket is vigyázzba állít akaratával. Az Ibolyaszemű csalódott lehetett volna, azonban többé nem vonzotta a nekik ajándékozott szabadság, miután a jégszemű kedves nem élvezte tovább, s elővigyázatosságból ő maga erősködött, hogy térjenek haza azonnal. Hogy oly körökben legyenek, hol segíthetnek az ifjún, amennyiben saját ismeretei csődöt mondanának - s Amyas leányának nem az önbizalma veszett oda, hanem az észjárása vágott élesen, akár egy kés. Hiszen más fajba tartoztak, s ekképpen máshogyan is működött a szervezetük.
Mássága azonban nem akadályozta Valturaan-t abban, hogy elsajátítsa két-lábon-járó választottjának kultúráját, ameddig szívének kedves volt, s ha ezzel boldoggá tehette Nienna-t is ezen az estén, akkor hát nem restelkedett elbúcsúzni az égi táncoktól, hogy a földiek keretein belül lágy szellőben ringatózó virágokként keltsék életre a tündék népének északi városában időről időre továbbadott mozdulatokat, melyek úgy olvadtak egy tökéletes egész egymásutánjába a zene dallamára, mintha nem is csak táncoltak volna. Mintha rejtélyes, varázslaton túli erőket szabadítottak volna fel önmagukban. S az ifjú partnerének legapróbb rezdüléseiben olvasva tett eleget minden vágyának, hogy az idei bál első táncának élménye egy időre feledtethesse vele aggodalmait, s szíve, lelke részesülhessen a csodának termésében, amelyet különös és különleges összetartozásuk gazdag földje táplált.
Vissza az elejére Go down
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2021-12-30, 6:11 pm

*A bál közönsége csendes morajlással hallatszik el hozzá minden szünetben.
Elmiron maga azonban nem mozdul, e pillanatban nem lát még olyan kétlábút, ki felkeltené az érdeklődését.
Hogy sárkányok érkeznek, azzal már tisztában van. Roober, a sárkányisten tud minden sárkányról, s érzékeli is a bálra érkezőket. Ismeri is őket, jobban ismeri, mint ők magukat.
Aztán megpillantja a bálra érkező Niennát, s a kíséretében Valturaant. A fehér sárkány és a fehér elf hölgy látványa már érdekessé teszi számára a mai estét.
S legalább oly érdekes lesz a másik érkező is, az ametiszt sárkány. Nem kell ahhoz itt születettnek lennie, ő istene az evolyrani sárkányoknak, s istene a dagorladiaknak, s istene minden más nem lanuriai sárkánynak is. Ott is jelen van.
Nem indul el feléjük, hiszen az elfnek van kísérője, azonban figyelme kiterjed rájuk is.
Érzékeli a teremben lévőket, s ahogy figyeli a lassan táncba kapcsolódó két, fehér ruhás alakot, nemes arcán félmosoly jelenik meg.
Belekortyol a kezében tartott italba.*
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-01, 2:09 pm

//Bál – Három sárkány és egy elf 😊//

*Kecsesen meghajol, mielőtt hagyná, hogy a hófehér szövetbe bújtatott kar a derekára simuljon, s a másik kéz, amely most oly hasonló a sajátjához, az övébe kulcsolódjon. Talán gondolhatna rá másként, gondolhatna rá „valódi” alakjában, de nem teszi. Hiszen már „ismeri” őt, s mert így van, az emlékek, a félelmei sem zavarják meg abban, hogy élvezze a fehér sárkány társaságát. Nem hagyja, hogy zavarják, nem kutat most senkit és semmit, mi elronthatná e szépséges este fényeit és hangjait. Nem töpreng azon sem, Elmiron ven Gondor honnan tudta, hogy kísérővel érkezik majd és azon sem, hogy Därur fia Valturaan vajon honnan ismeri és hol gyakorolta a tánclépéseket, amelyekkel most vezeti őt. Csak azt tudja, hogy minden ellenérzése és előzetes terve ellenére van ezen a helyen. Hiszen egyetlen évvel ezelőtt, amely most számára akár száznak is tűnhetne, még azt gondolta, sosem fog itt állni, ebben a pompába és színekbe burkolódzó teremben. Azt gondolta, az északi nemestől elbúcsúzott örökre.

De az év, amelyet maguk mögött hagytak, mindent megváltoztatott. Bajt hozott, fájdalmakat és félelmeket, de biztatást, reményt és a jövő ígéretét is magában hordozta. Hiszen az év történései gyökeresen megváltoztatták az életét. Mindannyiuk életét. A Telar-ban átéltek közelebb hozták őt azokhoz, kiket „beengedett” az életébe, s messzebbre űzték azoktól, kiket nem tartott érdemesnek arra, hogy ennek részei legyenek. Mert az új és reményt keltő életben, amelyben új otthonra lelt, már nem lehetett helye mindenkinek. De ettől az újfajta léttől erőt kapott, életet és célokat. S tudást, amely most „megengedte” számára azt, hogy múltbéli ígéreteit, s elszántságát arra, hogy sosem látogat már el a Nemesi Udvarházba, megváltoztathassa. Engedte, hogy maga döntsön, s hogy ezt félelem nélkül tegye meg. Hiszen Elmiron ven Gondor része kell, hogy legyen az életének.

Hiszen a borzalmas éjszaka, s az azt követő reggel óta, amely az általa oly nagyon nem kedvelt Telar-ban érte, már jó idő eltelt, s ez idő alatt elveszett otthona helyett újat lelt. S új menedéke biztonságot nyújtott és nyújt most is az ő számára és azon kevesek számára is, kik oda látogathatnak. S abban, hogy helyes döntést hozott, az eltelt idő is megerősíti, hiszen ez idő alatt semmi olyan nem történt, ami miatt nyugodt élete veszélybe kerülhetett volna. A hatalmas folyó aprócska szigetén álló háza most is Orod Opelë otthonosságával és biztonságával várja haza. Mindezért pedig hálás lehet Shuga Melfyomer-nek, Lar-nak és a most őt karoló ifjúnak. Annak, ki most is támogatja, s ki számára egyre inkább olyan, akár egy testvér, egy védelmező fivér. S miközben suhannak a fényesre polírozott táncparketten, a lány felpillant a díszes ruhába bújt alakra, egy sárkányra, és hitetlenkedő fejrázását egy halvány mosoly kíséri. Önmaga sem hiszi el, hogyan és mennyire változott meg az élete néhány röpke esztendő alatt. De nem, már cseppet sem bánja ezt. Nem kárhoztatja a mágust a titkokért, nem vádolja Laryss-t azzal, hogy nem volt közlékenyebb és önmagát sem… Most sem hibáztatja magát amiatt, hogy elfogadta a meghívást. Hiszen az északi nemes a „barátja”. És ő hálás az isteneknek a „barátaiért”.

És ha már a hála érzete járja át a lelkét, hát az is tagadhatatlan, hogy végtelenül hálás Elmiron ven Gondornak is. Hiszen az ifjú gondolatai, amelyeket a lány lelkében elültetett, „termő talajra” hulltak, gyökeret eresztettek, s ékes bizonyítéka ennek mai kísérője is. Ezért, ha véget ér a zene, ha szétszélednek a párok, kik eddig összekapaszkodva suhantak a fényes csillárok alatt, hát ő is megáll Val előtt, meghajlással fejezve be a táncot a szokásos módon. S amit eddig elmulasztott, hát nem kívánja tovább halogatni, így arra kéri az ifjút, legyen segítségére a keresésben, s kutassák fel azt, kinek a mai estéért tartoznak köszönettel.

Reméli, hogy a Két-alakban-létező nem mond nemet, s ha így lesz, ha bizakodása nem hiábavaló, hát igyekszik megtalálni a színes forgatagban az ismerős alakot. A bíbor árnyalatai, a lilák, kékek, az ezüst, vagy arany színben pompázók között ő egy egyszerű fekete ruhát keres, mely viselőjén mégis nagyszerűen áll, s nem hiányzik róla a cicoma. Talán csak egyetlen díszt látna szívesen az éjszín felöltőn, egy aprócska madarat, amelyet még ő adott az ifjúnak. S ha megleli őt, ha meglátja a kezében poharat tartó nemest, úgy karját Val-éba öltve indul meg felé, hogy ahogy odaérnek a békésen álldogálóhoz, még boldogabb mosoly ragyogjon fel Nie arcán. S ha Elmiron ven Gondor meglepte őt azzal, hogy számított Valturaan-ra, vagy bárki másra, ki vele érkezne, hát most ő is meglepheti azzal, hogy nem a szokásos meghajlás, vagy kéznyújtás lesz, amivel üdvözli őt. Mert ezúttal egy ölelés lesz a köszöntés. Nem bizalmaskodó, nem hosszú és nem tolakodó, csupán váratlan talán, hogy aztán mégis egy sokkal „szokványosabb” dolog kövesse. *

- Elmiron ven Gondor, néha azt hiszem, valamiféle rokonságban áll egy rémesen idegesítő, de mindenkinél kedvesebb mágussal, aki előtt szintén nincsenek titkok. Mert bármennyire is próbálom megfejteni, hogy hogyan szerezhetett tudomást arról, mit én magam sem tudtam még nem is olyan régen, nem tudom kitalálni a módját, hogyan láthatta előre, hogy nem egyedül érkezem majd. De a hálám így még nagyobb, s kérem, ismerje meg azt, kinek meghívásával boldogságot hozott ismét a mai estébe. – néz az ifjú sárkányra. - Ő itt Drest Aluviel, ki fogadott, de annál jobban szeretett húgom, Laryss jegyese, s ki vállalta, hogy elkísér Tarsis-ba. És azt hiszem, nem tévedek, amikor azt feltételezem, Drest maga is meglepődött a meghíváson. De mert volt oly jó és kísérőmül szegődött, hát az első tánc őt illette meg. Ezért bocsásson meg nekünk, hogy nem üdvözöltük azonnal. De más már nem gátolhatott abban meg minket, hogy megkeressük, s kifejezzük hálánkat a mai estéért. És persze, hogy én magam megtudjam azt is, hogy hogyan ment sora az elmúlt esztendőben, hogy jól van-e…
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-01, 4:05 pm

// A bál //




* Már ott állt a terem szélén lévő asztaloknál, amikor Nienna és Valturaan beléptek a terembe. Nem esett nehezére észre venni a párost, hiszen szinte minden körülötte lévő nemes elismerő biccentésekkel, sóhajokkal, szavakkal árasztotta el a hófehérbe öltözött párost, így ő is odapillantott a szenzáció felé. S pár pillanattal később már a lágy dallam szerint hullámzott a két fehér elf, mint két összeakadt szál árvalányhaj a mezőn, a kora esti szellőben. Ruhájuk fényes díszei büszkén verték vissza a terem szemet kápráztató ragyogását. És ez a fényáradat látszólag messzire űzte az árnyakat ezen az estén.

De persze ugyanúgy ott voltak, csak kisebb helyen voltak kénytelen meglapulni.

Dazulax pedig nem tudta levenni tekintetét a hófehér, női alakról, egyszerűen nem hitt a szemének. Ahogy ott látta táncolni sokkal szomorúbb dallamok keltek benne életre, mint amilyeneket a zenészek játszottak. Mert megint csak messziről szemlélhette, mint rab a rácson túli világot. Szinte a földbe gyökereztek a lábai, szíve a torkában dobogott. Nem számított erre a fordulatra... hogy ő is itt lesz. Most nem ezért jött, épp ellenkezőleg. Minél távolabb akart lenni tőle. Kicsit felejteni az elmúlt időszakot.

És ő csak ragyogott, kecsességével és szelíd mosolyával mindenkit elvarázsolt. Mégis hogy képzeli!?

Dazulax mellkasát eközben pedig ismeretlen erők próbálták meg szétfeszíteni. Érzett már ilyet, és tudta, hogy nem akar többször. Abba is kis híján belehalt. Amikor az az álnok nőstény átverte, s száműzték ármánykodásai miatt. Megsemmisülve ért földet Lanuriában, nem volt több egy kiüresedett, halálra váró porhüvelynél.

De ez a fehér elf olyan volt számára, akár nadragulya: hívogató, édeskés méreg.

Amikor a páros abbahagyta a táncot Dazulax meglehetősen sötét képet vágva elragadott egy karcsú üveget és szó nélkül kifelé, a terasz felé vette az irányt, faképnél hagyva az általa kísért fiatal hölgyet. Így már nem láthatta ahogy Nienna ven Gondor üdvözlésére siet. Siaya pedig értetlenül állt az esemény előtt. Ő is látta megérkezni a fehér elfeket, s ő maga is elismerően nyilatkozott róluk, de fogalma sem volt róla, hogy mi ütött kísérőjébe, amikor szó nélkül elsétált. Illetve csak sejtette, hiszen látta a férfi arcát, ahogy arra a nőre bámult. Néhány pillanattal később felháborodva követte Dazulaxot.

Az ametiszt sárkány akkorra már nagyokat kortyolt az üvegből, melyről kiderült, hogy igen erős gyümölcspárlat, amihez a hím a legkevésbé sem volt hozzászokva. Így nagy krákogások árán ugyan, de sikerült megakadályoznia, hogy torkából visszaforduljon. Legszívesebben sebet vágott volna magára, az a fájdalom elviselhetőbb, mint a megtépázott múlt emlékei... mint a szív fájdalma, amit nem lehet mérni. A vérző sebet viszont igen... az látható, tapintható.

Ám az elragadott pálinka sokkal konszolidáltabb megoldást biztosított az ő nagy bajára, így már kezdte kapizsgálni, miért szeretik annyira azok a megkeseredett kétlábúak. Az is fáj, csak belülről.

- Tedd le azt az üveget! - sivalkodott rá Siaya, hiszen megtehette - A kísérőm vagy, nem részegedhetsz le, mint valami falusi bugris! Legalábbis még nagyon korán van hozzá.

Dazulax Siaya felé villantotta haragos szemeit a fiatal lányba fojtva a szót, aki elől rejtegette eddig ezt a sötét, gyilkolásra kész ábrázatát.

- Meglepődnél, hölgyem, hogy hány ilyen üveg után fetrengenék a földön. Mindjárt visszamegyek, csak kell egy kis friss levegő - válaszolta a sárkány néhány pillanat múlva, de lassan beszélt, mert minden illedelmet ki kellett erőszakolnia magából. Legszívesebben a fiatal lánnyal végzett volna ott helyben, de nem tehette. Jó volt az álcája, nem akarta tönkre tenni, ki tudja, bármikor jól jöhet még akár Valianban, akár bárhol máshol. Ráadásul a bál tele volt mágusokkal, őrökkel, nem hiányzott, hogy ilyen "semmiségért" vezekeljen.

Szóval csak tűrte a lány számonkérését, s igyekezett nem elfelejteni, hogy Siayától függött az, hogy a nagyteremben ünnepel, vagy a többi kisnemessel és kísérő személyzettel, némileg szerényebb körülmények között. Bár lehet, hogy azzal jobban járna. Így hát Dazulax ott maradt még, a karjaival díszes kőkorlátot támasztotta, miközben azon merengett, hogyan tovább? Az a legkevésbé sem aggasztotta, hogy a fehér elf esetleg felismeri. Ugyanis Dazulax is felismerte a vele érkező sárkányt, így biztos volt benne, hogy Nienna nem rendez jelenetet.

A kishölgy nem szívesen ugyan, de látva Dazulax makacsságát visszafordult. Úgy volt vele, hogy majd kis idő múlva visszajön, ha a férfi nem fogad szót. Némi sértettég azért kiült az arcára távozás közben. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-02, 10:14 pm

// A bál - Nie, Elmiron és Daz //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Vajon mennyire lehetett képes egy égi ragadozó átérezni olyasféle finom és összetett dolgokat, mint a nemesi mulatságokra való tünde-tánc?
E kérdés bizonyára meg sem fordult sokak fejében, pedig Laryss Orowennë-ét rengeteg efféle töltötte meg annak idején, mikor az ifjúval ismerkedett, s azt szerette volna tőle, ha népének szokásaiba, hagyományaiba is betekintést nyerhetne. Annak idején? De hiszen máig az foglalkoztatta, mégis mennyiben különbözhetnek, s különbözhetnek-e egyáltalán a szó igazi értelmében, ha egyszer minden egyes tapasztalata arra mutatott rá, hogy jegyese, az ifjú Valturaan örömét lelte a konyhaművészetekben, az olvasásban, de még a tanulásban is, miután elsajátította az írás hasznos készségét. Hogy takarított és mosott és szerette, ha ruháik szépen vannak összehajtva. Hogy törekedett a rendezettségre, és megvolt a maga véleménye arról is, hogy mi és miért lesz otthonos vagy kényelmes. Hogy a 718. évben, amikor táncolni tanította, éppen annyira magával ragadta és elvarázsolta őt a zene, akárcsak egy pikkelytelent. Egy kétlábút. És nem csak a zene tette ezt vele, hanem az énekszó is. Úgy ringatta szívében Artanis altatóját, mint ő maga, sőt, néhanapján mintha még nagyobb becsben tartotta volna. Egy kapocsként, mely összekötötte a két északi leányt őbenne. A kedvesét, Laryss-t, és az égboltszemű Nie-t, kire bajtársként tekintett, s kit olykor legszívesebben túlbuzgó, féltő báty módjára óvott volna hímektől, s egyéb veszélyektől.
Akit ma, ezen az estén lehetősége volt táncba vinni.
És bár váratlan fejlemények sorozata juttatta el őket az Udvarházba, a varázs-öltözékbe bújtatott fióka mellkasában büszkeség szelíd lángja lobbant. Büszke volt ugyanis Nie-re, büszke azért, ahogyan helyt állt a telari csatában; büszke, amiért küzdött Laryss régi barátságáért; és büszke azért is, mert oly gyönyörű volt, oly kecses, és fenséges. Egy csiszolt gyémánt a sötét sziklák töredékei között. Büszke volt, hogy ilyen szövetségesre lelt - és... hálás. Igen. Hálás volt Nie-nek, hogy beengedte életébe és megmutatta számára, hogy nem Laryss Orowennë az egyetlen, ki megértheti őt. Hogy a lélek... az egész világ képes volt változni, ha akart. Ha olyat tapasztalt, amiét érdemes volt küzdenie és változnia. Hogy hajlandó volt küzdeni érte, mert valóban szüksége volt rá, s nem csak azért vállalt magára még több terhet, hogy ne szomorítsa el fogadott húgát a választott pár elutasításával. Kizárásával. Hiszen, talán kezdetben valóban ezért hozott áldozatokat a leány; érintése, és mozdulatai MOST MÁR NEM erről árulkodtak. Sőt. Nem árulkodtak ilyesmiről EGYÁLTALÁN. Mert Nienna nan E'Leinor-Syllen megpróbálta Valturaan-t Valturaan-ért megtűrni maga körül, s nem csupán megtűrni, hanem engedni, hogy felhúzza otthonát, engedni, hogy támogassa, és engedni, hogy szabadon hozzon örömet életébe, anélkül, hogy aggódnia kellene a különös és kedves érzések miatt. Önmaga miatt. Mert az egykori grifflovas NEM VÁRT EL tőle semmit. Nem követelt semmit, nem számított semmire tőle, csak arra, hogy önmagát adja. Hogy egyedül is eljő hozzá, ha akar, s hogy ő sem Laryss miatt teszi ezt. 
Nem. 
Nie miatt tette.
S a miatta érzett büszkesége, hálája, öröme és megkönnyebbülése mind-mind szélben lengedező selyemszalagokként fonták körbe könnyed, légies lépteiket. Feltárta bennük az ifjú, mi lelkében lakozott, mert azt akarta, hogy az északi leány tudja ezt. Azt akarta, hogy tudja, hogy érezze, hogy a hósárkány reményre lelt. Laryss-ban. Shuga-ban. Benne. Hogy végre-valahára VÁRTA, mit hoz számukra a jövő, mert látta, hogy jó lehet. Látta, hogy mindannyian együtt tölthetik az elkövetkező évet, amely, jóllehet, épp akkora - hacsak nem nagyobb - nehézségeket tartogatott; ám Kilime fia most már bátran állt elébük, mert megtalálta az erőt, mi átsegítheti az akadályokon. És azt kívánta, bárcsak Nie is megértené ezt. Hogy bárcsak érezné, bárcsak... bárcsak ő is megtehetné érte ugyanezt. Hogy bárcsak szívből, igazán jót tehetne vele, önzetlenül. Mert egyszerűen csak ezt akarta. Nem Shuga szigora miatt. Nem Laryss csalódottságától félvén. Azért, mert Nie lelkét akarta támogatni. Mert a Bukott Város leánya érdemesnek találtatott rá szemében. S érdemesnek arra is, hogy felfedje előtte, micsoda varázsléptű lovag is tudott lenni, ha akart.
Egy varázsléptű lovag, varázslatos illemtan-tudással megáldván, akinek tekintetében nem lakozott dac, sem kételkedés. 
Sem ellentmondás.
Minden véget ér egyszer, s így véget ért az ifjú sárkány esélye is, hogy kimondani nehéz szavak nélkül adhassa partnere tudtára érzéseit. Vágyait. Biztos jelenlétét. Mert biztos volt, ahogyan abban is biztos lehetett Adan és Artanis gyermeke, hogy amíg az Ibolyaszemű jegyesének dobog a szíve, addig nem fogja hagyni, hogy bárki vagy bármi is még egyszer szétválassza őket - Lar-t és Nie-t - egymástól... Így ért véget az est nyitótánca számukra, s a szükséges cselekedetek megtételével a ragadozó gyermek tiszteletét fejezte ki a fehér elf irányában, azután pedig hagyta, hogy beléje karoljon, s elvezesse őt, hogy annak az idegennek a keresésére indulhassanak, aki voltaképpen lehetővé tette, hogy ma idebent megjelenhessenek. S mivel az egek táncosának fogalma sem volt róla, kit is keresnek, Nie-re hagyta a feladatot, majd pedig, midőn a tünde meglelte a megközelíteni kívánt személyt, az ifjú rögvest - azaz még útjuk közben - bele is fogott, hogy alaposan szemügyre vegye őt. Nos, kétségkívül nemesnek tűnt, Nemesnek? Nemesinek. Előkelőnek. Egyszerűen fen... Nem, fenségesen egyszerűnek. S ahogyan egyre csökkent és csökkent közöttük a távolság, az ál-alakba bújt teremtmény halovány tekintetét megpróbálta a másikéba mélyeszteni, hogy felhívja magára a figyelmet, s előre megüzenje az illető levél-feladónak, hogyan is viselje magát. Mert ennek a leánynak az istenek bizony egy védelmezőt ajándékoztak, ki nem félt volna használni bajtárs-véri hatalmát, hogy elejét vegye Nienna veszélybe kerülésének. Elmiron ven Gondor-nak egyelőre azonban még szerencséje volt. Nem árasztotta ugyanis nem kívánatos személyek szagát, s ő maga sem érződött másnak egy egyszerű embernél, így aztán Valturaan egy kissé legalább megnyugodhatott...
Volna.
Ugyanis, amennyire a fehér elfeket ismerte - és igen jól ismerte őket -, az ölelés nem tartozott oly hétköznapi szokásaik közé, mint más népeknél. Első meglepődéséből felocsúdva azonban két lehetőség merült fel az ifjúban. Az egyik az volt, hogy Nie baráti kötelességből megpróbált eleget tenni Elmiron szokásainak - csakhogy Val kételkedett benne, hogy a kékvérűek bárkivel ölelkeztek volna. Nyilvánosan. A másik lehetőség viszont azt mutatta, hogy Elmiron valóban igazán fontos helyet foglalt el Nie szívében, s mivel minden más eszébe jutó magyarázatot kizárt, a fehér sárkány ennél az egynél állapodott meg, ami, nem jelentett éppen jót az ifjú nemesre nézve. Sokkal tüzetesebben vizsgálta ezután, mialatt Jégmadár beszélt hozzá, s csak annyira szakította meg eme fontos tevékenységet, hogy a neve hallatán biccentsen, s a kezét nyújtsa az idegen felé - noha megszólalni nem kívánt. Egyrészt azért nem, mert úgy vélte, okosabb előbb megfigyelnie, s csak aztán beszélnie. Másrészt azért, mert szemmel láthatólag a leány igazán örült a viszontlátásnak, s ő a világért sem rontotta volna el boldogságát azzal, hogy nem hagy időt Elmiron számára válaszolni.
És volt ott még egy harmadik ok.
Mintha valami ismerőset pillantott volna meg a szeme sarkából, amíg megadták a dallamoknak a nekik járó tiszteletet. Valaki ismerőset...
Vissza az elejére Go down
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-07, 6:12 pm

//A bál és a vendégek//

*A nemes ott áll változatlan, nem szalad előre, s nem is hátrál, komoly pillantása természetesen a kísérőre is villan, azonban örömmel várja a felé közelítőket. Szelíden, mint kinek nincs fontosabb, mint bevárni a hölgyet, kivel oly sok kellemes élménye volt már.
Viszonozza hát a mosolyt, s mert őt is meglepi az ölelés, mivel Nie üdvözli, hát így fél karjával, miben nem tart italt, viszonozza azt.
Eme ölelés azonban oly érzést kelt a nőben, mintha mindkettővel tenné azt.
Nie oly sebesen, s oly hosszan beszél, hogy Elmiron nem is igyekszik félbeszakítani őt, s egyben válaszolni a felvetett témákra.
Kezet nyújt a sárkánynak, s ez az a pillanat, mire a magát lovagnak, védelmezőnek képzelő sárkány nem készülhetett el.
Miután a kéz érintése a sárkány felé ismerős, a megbízható barátok érzésén is túl megy.
Hiszen a sárkány tán soha nem érezhetett effélét, hogy ezzel az emberrel ő szívesen töltene időt.
Hogy ez az ember az, kiben feltétel nélkül bízhat, akár életét is rábízhatja, vagy mások életét.
Hiszen mi más iránt érezhetne hasonlót, mint istene iránt.
Elmiron nem tolakodó, s nem is fogja tovább a kezét a fehér sárkánynak, mint illő.*
- Üdvözlöm mindkettőjüket, Nie, és Drest.
*Meleg és barátságos a hangja, mit Nienna már ismerhet az előző évekből.*
- Legjobb tudomásom szerint nincsenek mágus rokonaim. Örömmel tölt el, hogy elfogadták a meghívást, mivel szívesen látom eme bálon.
Mint látható, nem változott semmi, épp úgy megy sorom, mint az előző, s az azelőtti években.
Remélem, hogy kegyed is megtalálta mindazt, mit ígértem legutóbb.
Annak is örvendek, hogy kísérője is akadt.

*Az csak természetese, hogy e pillanatban Dazulax is azt érezheti, számára a két fehér ruhás vendég elérhetetlen távolságra van, s nem közelítheti meg őket, sem azt a fekete ruhás nemest, kivel beszélgetnek. Roober nem kíván e bálon két sárkány között viszályt látni, s Nienna a közelében számukra érinthetetlen, mert védelme alatt áll.*
- Remélem, azért e kísérő megengedi, hogy egy táncra elrabolja kegyedet.
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-08, 12:25 pm

// A bál - Nie, Elmiron és Daz //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Úgy függött fagyos szigorral meghintett, jégszínű tekintete az ölelkezőkön, mintha legalább az Égboltszemű testvérbátyja volna.
Árgus szemekke figyelte az embernemest, s még az összes apró mozdulatán is végighaladt, egytől egyig, azt vizsgálgatván, vajon hová is teszi a kezét, s hogy vajon mit gondolhat mindeközben. Ám Valturaan, ahogyan az összes többi élő, nem nyerhetett bepillantást mások elméjébe, ráadásul a bál sűrű, szagos forgatagában igazán nehézkesen tudta volna megmondani, hogyan, miként, - s legfőképpen - mikor változik Elmiron ven Gondor aromája. Egyvalamit azonban mégis biztosnak vélt, miután sokadszorra is belemélyedt a férfi lélektükreibe: Nienna nan E'Leinor-Syllen rejtélyes, kedves ismerőse cseppet sem félt tőle. Nem feszélyezte, hogy a hölgy, kit oly nagyon látni kívánt, kísérővel érkezett, s hogy e kísérő a bemutatásából is jól látszó módon, szorosan kapcsolódott hozzá. Na persze, még a fiókának is hozzá kellett tennie, hogy efféle ölelés tapasztalása belőle is hatalmas meglepődést váltana ki - s váltott is, annak idején, nagyon sokszor. Váltott, mint ahogyan minden érintés, mely az Ibolyaszeműtől származott, s mely arról tanúskodott, hogy nem félte a hatalmas, hófehér ragadozót; hogy törődött vele, s a legjobbat kívánta számára. Hogy komolyan gondolta, és az éjjelt a meleg, puha sörényben óhajtja eltölteni, őmellette; ahelyett, hogy hazament volna a biztonságos falakon belülre, a saját ágyába, édesapja oltalma alá, mely akkor is felette lebegett, ha Amyas Orowennë igencsak távol járt Orod Opelë-től. Később, a felvett ál-alaknak is jártak ilyen érintések, azután pedig még annál is különbek... És Valturaan nem gondolta, hogy holmi váratlan testközelség, akár egy fehér elf esetében is engedélyére, áldására adhatna okot. Főképpen nem a különb érintésekre vonatkozóan!
De legalább abban bizonyos lehetett, hogy Elmiron ven Gondor-nak sem állt szándékában az északi leány jókedvét szegni; ugyanis ő is hallgatásba burkolózott, míg Nie beszélt. Kételkedése és tartózkodása azonban nem szűnt meg körülöttük áramlani, s még akkor sem illant tova, midőn a talpig feketébe öltözött, fenséges és kifinomult megjelenésű nemes férfiú úgy határozott, nem hagyja ki a bemutatáshoz illendően tartozó kézfogást; hiszen az etikett követése Val számára még nem jelentett semmit. Könnyen megeshetett, hogy csupán megnyerő kisugárzását kívánta használni rajta, hogy biztosíthassa afelől, Nie-nek jobb helye nem is lehetne mellette az estére; és azt sem zárhatta ki, hogy egyáltalán nem is akarta lenyűgözni a régen látott hölgy kíséretét. Igen... Megeshetett, hogy csak túl akart esni a formaságokon, s azután megkaparintani magának azt a leányt, hogy a forgatag takarásában azt tehessen vele, amit csak akar. De Jégkarom-csúcs híres-neves kamasz sárkányát nem kellett félteni furfang és észjárás terén sem, ezt pedig a kékvérű kerekfülű is megtapasztalhatja, ha kivívja magának. Ha arra vetemedik, hogy...
Hogy... 
Mire is?
De hiszen ez az ember az ég-világon semmi rosszra sem lett volna képes! Hiszen szándékai oly tiszták, s oly szeretettel teliek voltak, tekintete pedig könnyedén olvasható, akárcsak testének összes többi vonása és rezdülése. S Valturaan tudta, hogy Elmiron ven Gondor nem volt többé idegen számára - hogy talán sohasem volt az, s nem is akarta, hogy az legyen. Nem, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejében, hogy elhúzza karját, hogy a két tenyér soha ne érintkezhesse többé. Szelíden, lágyan rázta meg a másik kézfejét, s nem úgy, mintha próbára tett ismeretlen volna. Nem úgy, mintha felebarátja volna, de még csak nem is úgy, mintha a bátyjával, Zandros-szal kötött volna egyezséget. Nem, dehogy... Hiszen Elmiron ven Gondor oly közel állt a lelkéhez, hogy szinte már eggyé vált vele. Mintha a másik fele lett volna, kinek távolságát oly nehezen viselte volna, s kinek közelségében melengető, puha fények töltötték meg bensőjét, s mérhetetlen bizalom lengte körbe minden tagját. Bizalom?
Biztonság.
Igen...
Valturaan biztonságot érzett, igazán biztonságot; olyat, amelynek hatására úgy érezte, bármit megtehetne a feketébe öltözött ember mellett. Oly védelmet, jóságot és őszinteséget, hogy jobb helyen, s jobb emberrel nem is tudhatta volna Heledir-t. Sőt! Nem is akarta más oldalán tudni, csak az övén, s előre vágyakozott, reménykedett az elkövetkező percek, órák eljövetelében, amelyek alkalmat adnak majd rá, hogy némi időt tölthessen az emberrel, kinek látványa örömmel, s nyugalommal töltötte el őt. Ismerősséggel. Mintha rokonok, testvérek volnának. Nem. Mintha Elmiron pontosan értette volna lényének, lelkének minden egyes apró részletét. És ez igazán tetszett az ifjúnak. Még azon is elfelejtett gondolkodni, hogyan lehetséges ez. Hogyan akadhatott ily szoros közösségre egy egyszerű emberrel. Hogyan gondolhatott arra, hogy minden szava, minden titka, de még az álma is biztonságban volna a nemes mellett, nem is beszélve Nie-ről. Többé már nem kételkedett, nem vizsgálódott, nem méregette szúrósan a feketébe öltözött alakot - egyszerűen csak engedett. Elengedte magát, s izmai egyszerre lágyultak meg, ahogyan békességtől és szabadságtól eltelve válaszra méltatta az idegent, ki, mintha életének minden pillanatánál jelen lett volna mellette.
- A megtiszteltetés az enyém, Elmiron. - felelte az ifjú, hasonlóképpen megszólítva őt, mint ahogyan vele tették, s még hangjának íve is arról árulkodott, többé nem emelt falakat maga köré, s nem rettegett, nem állt készenlétben.
Legalábbis nem a nemessel szemben. Elengedte a kezet ő is, s ahhoz sem fűzött semmit, hogy ezután a férfi válaszát is türelemmel végig kellett hallgatnia, melyet az Égboltszemű részére szánt. Még valamiféle könnyed mosoly is fellelhető volt másképpen zord és feszült ábrázatán, s amikor felfedezte, hogy engedélyét kérik, még csak meg sem lepődött. Természetesnek tűnt számára, hogy Elmiron rendelkezésére bocsátja Nie kezét, hiszen olyan volt, mintha... szavakat sem talált rá, milyen volt. Hogy kinek adta őt. Egyszerűen csak megtette. Őszintén bólintott, s leplezetlen elégedettséggel nézett rájuk, mielőtt feleletét - melyet Nie tán kissé különösnek talált volna Laryss jegyesének alapos ismeretében - tudomásukra hozta volna. Valturaan ugyanis nem méregetett, nem habozott és nem elemzett semmit. Lerítt róla, lerítt minden egyes vonásáról, hogy őszintén beszélt, s valóban áldásos nyugalom telepedett rá a Honvágy-gyógyító meghívóinak feladójával kapcsolatban.
- A kísérő úgy határoz, hogy hölgyét Elmiron ven Gondor annyi táncra rabolhatja el, amennyihez kedvük van.
Még segíteni is hajlandó volt, amennyiben neki nyújtották volna a parketten igencsak nagy hátráltató tényezőt képező poharat, benne a vöröslő borral. S noha Kilime fia helytelenítette eme párlatok fogyasztását, nem érezte Elmiron felől, hogy megártott volna számára, akár egy parányit is. Sőt! Nem is jutott volna róla eszébe, hogy Nie társaságában vagy akár máskor és másutt afféle borzalomra vetemedne, mint a lerészegedés. Békés ütemben dobogó szívvel szemlélte őket, s meg volt győződve róla, hogy kitűnően fognak majd szórakozni, s hogy a hármukat körülölelő melegséges boldogságnak határt sem szabhatott semmi. Egyetlen illetőt kivéve. S ekkor bizony eszébe jutott az ifjúnak, mit látott - hogy KIT látott -, s bár illedelmesen megvárta, amíg a táncolni vágyók eltávoznak mellőle; azután már nem tarthatta vissza oly erő, mi megakadályozhatta volna a Telar-ban látott ametiszt sárkány felkutatásában. Hiszen tudta, miféle ő, noha arról fogalma sem volt, mégis honnan származott, honnan jöhetett. Val olykor végzett némi kutatómunkát Jégkarom-csúcs tiltott területein, még apja uralma alatt is, így aztán, midőn a rengeteg tiltás közül néhányat feloldottak, mikor Kilime rendelkezett az otthon ügyeiben, sokkal tüzetesebben és átfogóbban ismerhette meg ősei történetét. Onnan eszmélt rá édesapja, s az elődeinek sötét titkaira, nőstények és tojások elrablásáról, jó formában lévő hímek bebörtönzéséről, s a rengeteg, rengeteg kiontott vérről, mely azokhoz tartozott, kik túl sokat tudtak, kik fellázadtak, vagy akik nem születtek fehérnek. Hiába hallgatták el előle a felnőttek, s a testvérei, ő akkor is elérte, amit akart, előbb vagy utóbb. Amikor sikerült Frvaia-t félreállítania az útjából. És bár meggondolatlanság lett volna kijelenteni, hogy mindenről szerzet némi ismeretet, arra bizonyosan emlékezett, hogy olvasott vagy hallott már a lila színű pikkelyek tulajdonosairól, ráadásul még rokoni szálak is fűzték némelyekhez. Na persze ez nem jelentette azt, hogy VELE is azok lennének - igazából nagyon is remélte, hogy nem így van -, efféle hír mégsem gátolta volna meg abban, hogy utána eredjen. Ahogyan azt sem tűrhette megtorlatlanul, ahogyan Laryss-szal és Nie-vel viselkedett az ostrom éjszakáján.
Muszáj volt beszélnie vele.
Beszélnie, nem elüldöznie. Azzal semmire sem ment volna, s legfőképpen válaszokkal nem gazdagodik, bár ahhoz érezte magában a legtöbb kedvet. Így azonban csupán megpróbált visszaemlékezni rá, hol is érezte meg őt, s hogy mit viselhetett, ám a ruhák és öltönyök alkohol tömény és bódító aromájával sűrűn meghintett forgatagában aligha jutott eredményre. Jobbára csak céltalanul kóválygott, az érzésekre, s az orrára figyelvén, miután többször is bebizonyosodott, hogy a távolba kémleléssel semmire sem ment. Valahogy így került lassacskán egyre közelebb és közelebb a teraszhoz vezető kijárat felé, ahol, mivel kevesebb vendég tartózkodott, a zavaró hangok és zajok is megritkultak kissé; ennek köszönhetően pedig hamarosan rábukkant a halovány, kerekfülűek által gondosan összezavart nyomra, melyet követhetett. És amelyről még a hűs téli levegőre való kilépése előtt kiderült számára, hogy egyelten részletet tekintve sajnos tévedett. Hogy egyetlen orrfacsaró bűzt árasztó nedű aromája nagyon is odakintről származott, s az ifjú kissé megrökönyödve adta át magát a hófödte est fátylával betakart kert látványának, csak hogy a következő pillanatban megláthassa az ugyancsak alaposan felöltözött alakot. Az alakot, melyben mégis félreismerhetetlenül fellelte a telari rémségek emlékét, az Ibolyaszemű bűntudatát és rettegését. Az Égboltszemű zuhanását a végtelen semmibe.
Mégsem rohanta le őt.
Nem ordított vele, nem támadta meg, bár igazán szerette volna. Ez azonban rövid úton mindkettejük kitiltását eredményezte volna a bálról, legalábbis Valturaan így vélte. S ha a másik is tudta ezt, akkor hát fordítva sem történhetett meg efféle nem várt bonyodalom, nem igaz? Ráadásul, ha az ametiszt elmenekült volna, talán sohasem juthatott volna még egyszer ennyire közel hozzá. Keresve sem találhatott volna tehát jobb alkalmat az őt illető válaszok megszerzésére. Hát lassan indult feléje, nem rejtőzködött, s nem adott okot semmiféle harcra vagy ellenkezésre. Egyszerűen csak csendesen odasétált hozzá, s oldalra fordította fejét, hogy meglelhesse magának a sötételf még sötétebb tekintetét. S amennyiben nem hagyták őt magára, úgy, az odabentieket megismételvén, újra kinyújtotta jobbkezét, s ezúttal az ametiszt felé tette ezt.
- Valturaan. - mondta halkan és nyugalmasan, noha érezhető volt, hogy bemutatkozása cseppet sem aggodalommentes döntés eredményeként valósult meg - Beszélni akarok veled.
Az ifjú félt, bár immáron jobban palástolta ezt, mint korábban, noha majdnem biztosra vette, hogy az ismeretlen érezhette, ha úgy kívánta. Mégsem fordult meg, nem menekült be a bálterembe, s nem tágított akkor sem, ha kézfogásuk sohasem történt meg, de még egy nevet sem sikerült kiérdemelnie, jutalmul bátor - és botor - vállalkozására.
Vissza az elejére Go down
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-08, 6:58 pm

* Néhány kortyot legurított még. Igaz, meglehetős küzdelmek árán. Nem ízlett neki az áttetsző "tüzesvíz", s még csak a bódultság érzése sem fogta el, melyet a kétlábúak oly sokszor hoztak kapcsolatba az itallal, mint az imént Siaya is. De már ez az égető érzés egyre kevesebbnek bizonyult, s Dazulaxot nem sok választotta el attól, hogy az önsajnálat sötét, mocsaras mezsgyéire lépjen.

Csak az ital okozhatta, hogy nem vette észre időben, hogy mellé lépdel az a bizonyos alak. A pálinka erős íze, aromája egy röpke ideig elvette tőle a szaglását. Úgy tűnt, valójában csak erre az egyre jó. A hangok pedig szintén nem szolgálhattak támaszául.

Akkor érezte meg, hogy nincs egyedül, amikor a másik mellé ért, s tekintetét kereste. Lassan egyenesedett fel a párkányról, hogy összevont szemöldökkel végig mérje az előtte álló, fehér öltönyös alakot, aki úgy tetszett, szöges ellentéte mind külsőre, mind belsőre. Az arcán nem látszódott meglepettség, ám annál inkább a gyanakvás jelei. Először a sárkány arcát nézte, amit egyből felismert. Aztán a kezet, ami üdvözlésért nyúlt. S csak ez után pillantott mögé. Vajon egyedül jött? S mi lenne a kézfogás? Jel az őrségnek, hogy kit kell elhurcolni?

De semmi ilyesmit nem vélt felfedezni. Még a fehér leány sem volt vele, akivel néhány pillanattal ezelőtt táncolt. Dazulax sem tett semmiféle olyan mozdulatot, mely támadást sejtetett volna. Fegyvere nem volt, a mágia? Nos, itt az is hamar kiderült volna. Amúgy sem harcolni jött ide. S volt még valami furcsa ok, ami miatt most, itt nem akart kárt tenni senkiben...

Ezen gondolatok néhány szempillantásnyi idő alatt futottak át a fejében.

- Mit akarsz? - kérdezte az előtte álló alaktól, akinek immáron a nevét is tudta, s akit első perctől folyamatosan fürkészett. Mert mit is felelhetett volna neki? Nem számított rá, hogy meg fogja keresni, ráadásul egyedül, már a bál elején. Megbízott az álcájában, ami ebben a pillanatban vallott kudarcot. Úgy vélte, ha találkoznak is, akkor azt ő fogja kezdeményezni, hogy az arcába dörgöljön néhány kellemetlen emléket egy kárörvendő mosoly kíséretében. De ehhez jelenleg nem sok kedve volt. Talán majd kicsit később.

Ha Valturaan félt is az ametiszt sárkánytól, az előtte egyelőre titokban maradt. Hangja nem remegett meg, állása egyenes volt, s a kézfogása? Nos, abból nem derült ki semmi, de ahogy nyújtotta a kezét, még az is határozottnak tűnt, ám annyi látható volt, hogy ezen gesztusáért nem tudta, mire számítson. Ám Dazulax megkérdőjelezhetetlen magabiztossággal utasította a vissza a felé nyújtott kezet. De a legkevésbé sem gyűlölettel. A hím nem gyűlölt Lanurián senkit. Egyszóval józan, számító elmebetegnek számított, rendkívül ritkán vezérelte holmi felindultság.

Talán Valturaan is tudta ezt. Hogy az ametiszt nem volt több jelenleg egy méregfogát vesztett kígyónál. De ha tudta is, vajon honnan? Vagy csak azért jött, hogy szemmel tartsa? Hogy Dazulax tudtára adja, hogy nem tehet semmit észrevétlen, s oda a meglepetés ereje. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-08, 11:25 pm

// A bál - Nie, Elmiron és Daz //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Elárulta a nevét.
Bátor lépés volt avagy talán hiba? Joggal kérdezhette volna ezt bárki, akiben lakozott volna annyi bátorság, hogy két sárkányt hallgasson ki egy erkélyen, hol talán csak azok lehettek volna tanúi csúfos lelepleződésének, kik rövid, csípős sétát tettek odakint, a hófödte, árnyas kertben. Ám ha megőrizhette volna rejtekhelyét, akkor sem ért volna még véget feladata, hiszen akadtak még kérdések az ifjú döntését illetően, amelyek közül néhány bizonyára a társalgópartnerében is felmerülhetett. S rögvest itt is volt az első: miért? Miért határozott így Kilime fia? Miért akarta tudatni az ametiszt sárkánnyal, hogyan találhatja meg, s hogyan keresheti őt ezután? Félreértés ne essék, az Ibolyaszemű jegyese pontosan tudta, mekkora, s miféle kockázatot is vállalt ezzel, mégis vállalta azt - sőt, még odabent talált így vélekedni, azelőtt, hogy kilépett volna a pálinka-aroma birtokolta teraszra, a korláton támaszkodó fajtárshoz... Vállalta, mert azt akarta, hogy a sötételf-álca birtokosa ismerje őt, s mindegy volt, hogy a másik fél miként viszonozza lépését - ha teszi egyáltalán.
De nem tette.
Nem, s Valturaan nem is lepődött meg rajta. Már nem. Sokat tanult az elmúlt évek folyamán a Kinti Világról, s a Csúcson kívül nevelkedett égi ragadozókról, kiknek köreiben a név, mint olyan, egyfajta titoknak számított. Titoknak, mert ritka volt, hogy megosztották egymással, s ritka volt az is, ha ezt következmények nélkül megtehették. Így inkább azon lepődött volna meg, ha a másik is megszólal - noha akkor viszont erősen kételkednie kellett volna abban, hogy az igazat hallotta-e, hisz' igencsak közeli tapasztalatokat szerzett már oly Pikkelyesbőrűekről, akik képessé váltak hazugsággal felelni saját népük tagjainak, mely sosem derült ki azután. Nem derült volna. Magától nem...
A kinyújtott jobbjának elutasítását sem fogadta sértettséggel, hiszen arra is számított, még azelőtt, hogy egyáltalán döntött volna magáról a cselekvésről. Sőt! Voltaképpen valami sokkal erőszakosabb vagy lekezelőbb választ várt tőle. Olyasfélét, amit Telar-ban osztályrészéül ítélt; így aztán mondhatni, egészen kellemes meglepetésben lehetett része most az egyszer. És egyébként is, a kézfogás csupán a bál miatt volt. Az illem miatt, amelyet e rendezvény, s az elfogadott meghívás megkövetelt a jégszemű ifjútól - legalábbis úgy vélte, megkövetelt. Meg, hiszen azon némelyek, kik levegőzni tértek a tánc utáni vagy netalán a párlatfogyasztást követő kimelegedés enyhítésére, még mindig rajtuk tarthatták szemüket időnként, ráadásul azt sem lehetett volna állítani, hogy a hósárkány bensőjének egy eldugottabb szegletében nem tombolt suttogva afféle bizonyítási vágy. Mintha be akarta volna mutatni a másiknak, mennyi mindent tud a Hártyabőrűekről, s mennyi mindent hajlandó lenyelni azért, hogy közöttük felfedezetlenül létezhessen. Végtére is, a sárkányok között aligha fordulhatott elő kézfogás... mancsrázás. Szagokról és küllemükről azonosították egymást, s a tapasztaltabbak olykor még mágikus tárgyakról, s folyamatban lévő varázslatokról is megmondhatták, kihez tartozik. Az pedig, hogy a családtagok, a nőstény és a hím hogyan üdvözölték egymást, már egészen más medreket képezett annak a bizonyos víztömegnek.
S ha már a küllemről való azonosítás került szóba, amikor az ametiszt sárkány alaposan megnézte magának az ifjú fehér-elf-álcáját, azon pillantok egyikeként számítódott a megtörtént események közé, amelyek bizony rövid úton vívták ki az eroniai Kilime gyermekének haragját. Ezúttal azonban, mint tapasztalható is volt, az ismerősök által várt válaszreakció nagy része elmaradt, mintha soha nem is létezett volna, avagy mintha egyetlen egyszer sem lehetett volna jellemzőnek nevezni azt az ifjú Val-ra; ennek pedig bizony, oka kellett, legyen. A sötételf ugyanis nem kapott egyebet a fagyos, halovány tekintetnél, melynek mélyén némi türelmetlenségnek tűnő, ködszerű anyag terjengett, s összegészében vizsgálva a dolgot, cseppet sem volt ijesztő, inkább csak mérsékelten figyelmeztető. Ráadásul alig tartott néhány pillanatig, hiszen átvette a helyét valami annál is szokatlanabb - noha ugyanolyan halványan derengett körülöttük, mint rövid életű elődje. Büszkeség. Pontosan. Laryss Orowennë jövendőbelije hibátlanul emlékezett rá, hogyan esett meg a nemesek báljára való felkészítése az Égboltszemű által, ezáltal pedig azt is éppen olyan pontosan tudta, hogy az Adan és Artanis leánya által választott öltözéke már odabent is csodálkozó, elismerő tekinteteket, suttogást vagy éppen hangos ámulást követelt a magáénak. Miért is ne furcsállhatta volna egy ragadozó-társa, hogy efféle vitathatatlanul páratlan divatérzékre is szert tett az illemtudás mellett? Vagy talán... éppen azt furcsállta rajta, ahogy festett? Na és, ha... ha azt nem értette, mit keresett idekint, VELE?
Nos, egyszer már elmondta, s nem fogja megismételni magát.
Beszélni akart vele.
Amire, úgy festett, engedélyt is kapott annak a rövid kérdésnek a formájában, mely csakugyan nem bizonyult indulatkeltőnek - ám hazugság lett volna azt állítania, akár önmagának is, hogy nem érzett haragot azért, amit ez az alak tett Nie-vel és Lar-ral -, avagy legalábbis nem volt elég ahhoz, hogy a fehér sárkánnyal kimutattassa a foga fehérjét. Maradni akart hát, még mindig, s elmondani, amit kívánt; annál is inkább, hogy felfedezte rettegésének lassú, egységekben történő tovatűnésének kezdetét. Mintha a válasz, sőt, a tulajdonosa sem úgy festett volna, ahogyan arra számított. Az istenekre, hiszen ez a sárkány könyörtelenül lehajította a Honvágy-gyógyítót a magasból! Ezen az estén mégis úgy jelent meg, mintha szöges ellentétét képezte volna a telarinak. Abban a városban élettel telinek látszott, vadnak, tettre késznek, rémisztőnek; itt pedig... MOST pedig olyan... gyenge és fakó volt. Szürke. Már-már szomorú. Nem, biztosan szomorú. És biztosan NEM élettel teli.
- Jól van - konstatálta Valuraan halkan -, akkor majd... kénytelen leszek adni neked egy nevet. Nagyon jó vagyok ebben, majd meglátod.
Maga sem tudta elhinni, amit tapasztalt, ugyanakkor éppen eleget látott már a világból, hogy felmerüljön benne, az ametiszt akár játszmát is űzhetett vele, megpróbálhatta átverni őt, hogy azután ott folytassa, ahol az ostrom éjjelén abbahagyták. Azt azonban ettől függetlenül el kellett ismernie, hogy ennyire hihető szenvedő alakításhoz még nem volt szerencséje. De hiszen ÉREZTE! Érezte rajta, hogy... valami olyat érzett, amihez hasonlót már ő maga is átélt, s hatalmas adag fájdalomhoz lehetett köze. Legalábbis, életében nem látott még olyan sárkányt, aki akarattal nyúlt volna ennyi alkoholhoz, pusztán azért, mert el kívánt vegyülni. Ó, nem... itt szó sem volt semmiféle elvegyülésről. Társasága ugyanis leginkább azokra a Kétlábúakra hasonlított, akikkel utazásai során találkozott, s akik azért fordultak káros szenvedélyekhez, hogy bánatukat altassák a mellkasukban.
Azonban nem volt mit tenni. Erősnek kellett maradnia, s kiölni szívéből a sajnálatot - még mindig nem hitte el, hogy képes volt EZT érezni a leányok szenvedését okozó teremtménnyel kapcsolatban -, végül pedig a tárgyra térni. Igen. Arra, amiért idefáradt. S akkor, midőn egy ideig utoljára felkereste a sötét szemeket, egyedül csak a megannyi miértet látta maga előtt. Azután levette róla tekintetét, s többi érzékével tartotta szemmel őt, míg halovány lélektükreit az alattuk elterülő, gondosan karbantartott kerten nyugtatta. Jól tudta, ha nem nézi egyfolytában, az tovább bizonyítja majd ártalmatlanságát, s kevésbé feszélyezi az ametiszt sárkányt.
- Magyarázatot. - kezdte aztán, ugyancsak halkan, határozottan, ám indulatok, provokáló hangsúlyozás nélkül - Arra, ami Telar-ban történt. A két tündével. Ha kell, egész éjjel kérdezgetlek, és kétszer is meghallgatom az életed történetét. Válaszokat akarok.
Azokat, amelyeket attól a bizonyos két tündétől nem kaphatott meg teljesen. Most az egyszer. Csak egyetlen egyszer. Egyetlen egyszer meg kellett próbálnia nem erőszakhoz folyamodni az övéi védelmében. Egyszer, csak egyszer. MOST.
Vissza az elejére Go down
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-09, 11:08 am

* El kellett ismernie, felébredt benne valamiféle kíváncsiság. Már ott, Telarban is biztos volt benne, hogy ez a Valturaan valamiféle védelmezője lehet a fehér elfeknek. De még mindig nem volt egyértelmű, hogy miféle kapcsolat fűzi őket egymáshoz.

És most ez az ifjú odajön hozzá, hogy magyarázatot követeljen. Dazulax akár fel is háborodhatott volna azon, hogy tőle valaki választ akar... De nem tette. Ám az előtte állónak ez az utolsó mondata kezdte visszaterelni a kétszeresen is álcázott sárkányt valódi önmagához. S néhány pillanat múlva már magához tért, mint aki egy sötét vízű tó mélyéről ért fel a felszínre. Persze ez nem jelentette azt, hogy sokáig a felszínen tudna maradni. Csak éppen egy lélegzetvételre volt szüksége.

Hiszen mire akart magyarázatot? A miértekre sosincs jó válasz. Mert egyesek anélkül is megértik, másoknak pedig a végtelenségig lehetne magyarázni. Így hát Dazulaxnak esze ágában sem volt belemenni egy ilyen feneketlen témába. Az élete történetébe meg aztán pláne. Talán még senkinek sem mesélte el végig... Hát biztosan nem neki fogja. Meg aztán, mit kezdett volna ezzel az ifjú? Ha mindent elmesélne töviről hegyire, akkor megértené, hogy miért okoz örömet neki mások szenvedése? Hiszen ezt még maga Dazulax sem értette. S mivel ő is értetlenül állt e tény előtt, hát letudta mindig annyival, hogy ő a szükséges rossz a világban. Az a rossz, aki készségesen tartja a görbe tükröt az erényeit firtató, közben pedig a végzete felé menetelő lanuriaiak elé.

Halványan elmosolyodott, majd hátat fordított a korlátnak - s egyben a rendezett, téli ruhába öltözött kertnek -, hogy könyökeivel rátámaszkodhasson. Így emelte tekintetét Valturaanra. Az üveg még mindig a kezében volt.

- Csak nem meséltek neked rólam? Remélem csupa jót. - Hangja még mindig ugyanolyan nyugodtan szólt, s nem érezte szükségét, hogy erejét megemelje. Várta a fehér sárkány reakcióját. Az már a fürkészés közben kiderült, hogy kissé türelmetlen, s nem fukarkodik a hűvös pillantásokkal sem. Bár még most sem érette, hogy mit akart azzal a kézfogással, mivel minden jel szerint csak "magyarázatért" jött. Nem is választhatott volna jobb kétlábú alakot. A fehér elfek jeges pillantása egyesül benne a sárkányok pökhendiségével. Micsoda elegy! S ez a jellem találkozott azzal, mely bosszantásra kifejezetten hajlamos sőt, élvezetét leli benne. Így hát nem bánta meg, hogy nem küldte el egyből a fehéret. Kezdte kifejezetten szórakoztatni.

- Az az lila tekintetű... Hogy is hívják? Ő kifejezetten ajánlkozó kedvében volt akkor. Azt hiszem most élnék azzal az ajánlattal. Itt van ő is valahol? - s hogy még rátegyen egy lapáttal, feltűnően fürkészni kezdte a bent lévő forgatagot.

S Dazulax várta, elképzelni sem lehet mennyire várta, hogy a másikat kihozza a sodrából. Elindult egy játék, mely a gyengepontokat kereste. Vajon mivel lép rá a fehér tyúkszemére? A lila szeművel, vagy Nievel? Melyik fontosabb a számára?

Mindeközben persze tudta, hogy nem voltak itt többek két láncra vert kutyánál, akik néhány centi híján összeértek. Lapos pillantásokkal leste, hogy Valturaan mikor kezdi el rángatni az a bizonyos láncot. Dazulaxé még csak meg sem feszült. Úgy állt ott, mint aki már hozzá volt szokva az ideges fajtársakhoz, s kárörvendőn csaholt, ha látott egyet főni tehetetlen dühében. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-09, 6:11 pm

//Bál – Daz, Elmiron és a legkedvesebb kísérő//

*Talán örülhetne, hogy Elmiron arca nem tükrözi meglepetését és annak is, hogy kísérője, az ifjú fehér sárkány ez alkalommal a háta mögött áll, így az övét sem látja. És mert így van, túláradó boldogságának nincs megrontója, s nincs egyetlen aprócska tett, vagy pillantás sem, mely zavart okozna, vagy bánatot, kétséget. Nem látja azt sem, amit Val megpillant. Nem látja a másik fekete öltözetet, amelyet smaragdszínnel párosított a viselője, az ismerős és mégis ismeretlen, s nem látja a felkötött éjszín hajat, a mágia és kenőcs-szülte fehérségű bőrt, az ismerős sebhelyet, amely Telar-ban égett bele Valturaan emlékeibe. Nem lát mást, csak a két, számára oly kedves alakot, kik oly egyformák, hiszen óvó tekintetük az ő biztonságát vigyázza, s mégis oly különbözőek. Különbözőbbek talán nem is lehetnének. De a lány ezt most nem látja, s nem érzi. Csak az fontos számára, hogy mikor befejezi a mondandóját, s a megszólított végre szóhoz jut, az, mitől Valturaan miatt tartott, hogy „fivére” majd helytelenül ítéli meg az északi nemest, csak ostoba feltételezés volt. A kölcsönös és főként udvarias üdvözlést ugyanis „engedélykérés” követi Elmiron ven Gondor részéről, s fehér ruhába öltözött leány magában mosolyog, hogy rég látott táncosa talán nem is sejti, hogy mit kockáztat azzal az egyetlen mondattal*

- Remélem, azért e kísérő megengedi, hogy egy táncra elrabolja kegyedet.

*S ha eddig ez a bál a meglepetéseké, hát az újabb sem várat magára.*

- A kísérő úgy határoz, hogy hölgyét Elmiron ven Gondor annyi táncra rabolhatja el, amennyihez kedvük van.

*Meglepi, amit hall, de boldogságához ma éjjel talán már csak ez kellett. A hálás mosoly persze jár a döntés szabadságáért, melyet Val ezzel a mondattal nyújt. Mert ez nem csak azt jelenti a lány számára, amit talán mindenki más számára jelentene. Nem csak azt hagyja jóvá biztonságának hószín őrzője, hogy a mulatság éjjele tele lesz lehetőséggel és tele választással, hanem azt is, hogy Nie véleménye megerősíttetett, s döntése, hogy a ven Gondor ház sarját ama „belső kör” egyik tagjának tekintheti, kit beengedhet új életébe. Hiszen az elmúlt bálok lovagjának személye jóváhagyásra és elfogadásra talált a Két-alakban-létező által is. S így nem csak a múltjának, de jövőjének is része lehet.

S e jövő első néhány perce már a táncé lehet, amelyre az ifjú kérte, s Nie-nek eszébe sem jut tiltakozni ellene. S ha Elmiron – megszabadulva a kezében tartott pohártól – a táncparkettre vezeti, ujjaik már „ismerősként” fognak összekulcsolódni. Nem, ez az érzés nem jelenti azt, hogy Nie pontosan ismeri őt, hiszen szinte semmit sem tud róla. Múltjáról, családjáról, személyéről és tetteiről csak annyit, amit a Udvarház-béli pletykák mesélnek a titokzatos nemesről, ki feddhetetlen hírével, kifogástalan megjelenésével és modorával mindig szívesen látott vendég e díszes falak között. És az sem zavarja a lányt, hogy ezek a pletykák szólnak persze hölgyekről is, szépségesekről és különlegesekről, s kikről Nie először Annától hallott, amikor két esztendeje a bál forgatagában a Sorsok Szőttesébe új minta került Ritalea jóvoltából. Egy éjfekete és egy ezüstfehér sorsfonalat bogozott össze a Végzet Úrnője, s ezek a szálak még most is összekötik őket, s díszítik a szivárványszín „lét-szövetet”. S talán már az első bál után sem hitt teljesen a híreknek… Inkább a saját tapasztalatában bízott, s ez azt mondta neki, hogy Elmiron ven Gondor nemes, s tökéletes úriember, kitől nem kell tartania.

Mert Nie Elmiron-ról alkotott „tudása” másban rejlik.

Ő a mozdulatokat ismeri. Amellyel az ifjú a karját nyújtja, amellyel ujjait az övéibe kulcsolja, a tenyér megnyugtató érintését, amely a derekára simul. A meleg tekintetet, amely az övét keresi… A biztonságot, az „otthon” érzését, amelyet az ad, hogy mellette lehet… És a táncon túl a szavakat, amelyeket úgy és akkor mondanak neki, hogy talán azt is hihetné, a másik olvas a gondolataiban.

Hát a tánc most is ilyen lesz, ha az éjszínbe öltözött ifjú nem dönt másként.

Összeszokott, akár egy sokszor eljátszott zenedarab, egy dal, amelyet mindketten ismernek. A táncra kérő karnyújtástól kezdve tökéletes, mégis könnyed és fenséges. Ahogy a hófehér, karcsú kar a fekete öltönybe bújtatott másikon pihen, ahogy a lépések ott és ugyanakkor szakadnak meg a parkett közepén, a fejbiccentés és a meghajlás összhangja, mely a tánc kezdetét jelzi, az apró lépés, amely közelebb viszi a két testet egymáshoz. S aztán már csak a lebbenő ezüstfehér és ében. S ők ketten hallják a zenét, s talán „érzik” is a dallamot, amely most azt „meséli”, hogy újra itt lehetnek, s hogy boldogság a találkozás, túláradó öröm.

S mert így van, így lehet, Nie talán észre sem veszi a kifelé induló másikat, a hónál is fehérebbet. Nem látja, hogyan kutat a jégszín pillantás valaki után. S azt sem látja, ha a tánc elragadja, hogy rá is lel a hósárkány nyugalmát megzavaró alakra…

A bál számára még tökéletes…*
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-14, 12:31 am

// A bál - Nie, Elmiron és Daz //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Mindegy volt, hogy mit lát.
Cseppet sem az számított, hogy a szemek elé hány csalfa képet tártak, s milyenek voltak, ha egyszer pontosan tudta, hogy hazugság szennyezi őket. Nem számított, hogyan álcázta magát a telari ostrom idején felbukkant ametiszt, ha mivoltát, s jellegzetes szagát semmiféle ismert praktika nem rejthette el ilyen érzékeny orr elől, mint amilyennel őt, Valturaan-t megajándékozta az istene. És bár olykor - olykor? Inkább meglehetősen gyakran - nehéz pillanatokat szerzett számára eme adomány, ezúttal képes volt kamatoztatni az előnyöket, amelyeket szolgáltatott. Képes volt meggyőződést szerezni róla, hogy nem tévedett, s nem vált ámítás rabjává az izzadsággal, fojtogató parfümökkel átitatott, ételektől és alkoholtól súlyos légben, mit úgy csomagolt be jótékony ajándékként a nemesi származásúak bálterme, hogy talán még a masnit és a díszes szalagot is látni vélte az épület körül... S hogy egészen pontosan miről is kellett meggyőződnie? Hiszen az ametiszt igazán kitett magáért, bárki elől is akart elrejtőzni, midőn elhatározta, hogy beférkőzik a kékvérűek közé. Vagy talán annak adta ki magát? Ez a fehér ifjú számára nem nyomott sokat a latban, sokkal inkább az, hogy vajon miért nem tüntette el az arcáról azt a hatalmas, tenyérnyi, félhold alakú sebhelyet, ha már megannyi energiát és erőt beleölt a látszat hihetőségébe? Miért vétett efféle hibát? Talán nem számított rá, hogy ismerősökbe botlik majd? És ha tényleg nem, akkor hát mi más okból nem fedte el valamiféle krémmel vagy porral? A Csupaszbőrűek, akik neves családból származtak, igazán ritkán sérültek meg, s főképpen ennyire látványosan - legalábbis Kilime fiának ismeretei szerint.
Egyszóval pontosan tudta, kivel állt szemben. Pontosan, az elbizonytalaníthatóság legapróbb jele nélkül, s ezért is követte őt az erkélyre, hogy most melléje telepedjen, s a válaszokra várjon, amelyekre hatalmas szüksége volt, ha nem kívánt hamarosan menthetetlenül beleőrülni a két északi leány hallgatásába. Merthogy hallgattak a tündék, s ki-ki a maga indokai miatt nem beszélt az esetről: Laryss amiatt, ami a Főnix-templomban történt kettejük között, amikor Nie megmentésén fáradozott hasztalan; Nie pedig, nos - Val számra kellő indokul szolgáltatott szótlanságára mindaz, amit átélhetett a túszul ejtése és a lehajítása alatt, így aztán, belőle jóval kevesebbszer próbálta meg kiszedni, mi vezetett a mágiával megerősített falak között ahhoz, ami felettük teljesedett be, a magasban... Hát így döntött afelől, hogy a harmadik résztvevőtől tudakolja meg az események akkori alakulását, s így tűnhetett oly elszántnak, oly magabiztosnak, szilárd alapokon álló bátorsággal elteltnek, még akkor is, ha nem volt az. Akkor is, ha a leányok védelmezésére való törekvései mellett félelem is szorongatta őt. Félelem egy fajtárstól, egy ismeretlentől, ki bizonyára idősebb, tapasztaltabb volt nála, s kitől egyszerűen nem tudhatta, mire számíthat.
Mégis, ahogyan a másik "elvarázsolt" orcájára mosoly kúszott, s ő, már-már érdektelenségről árulkodván, hátát támasztotta a korlátnak; az ifjú fehér sárkány úgy érezte, megállt benne az ütő. Úgy érezte, SENKITŐL sem remélhetett volna efféle gesztust a városban megesettekre célozván, és senkitől nem is akart ilyesfélét remélni. Maga sem lehetett tisztában vele, mennyire gyorsan képes volt teljességgel dühbe gurulni, s ekképpen hitetlenkedve kellett megpróbálnia nem kimondottan barátságos érzéseinek leplezését. Legszívesebben kirángatta volna ezt az alakot a díszes öltözetéből, s oly messzire hajította volna az odabent bizonyára már Elmiron karján táncra perdült Nie-től, hogy soha többé ne találjon vissza még csak a kontinensre sem. Legszívesebben elordította volna magát, hogy egy pillantást se merjen vetni többé a két fehér elfre, különben nem áll jót magáért. Azonban nem tehette, s túlságosan sokáig nem is gondolkodott azon, miért nem teheti "még". Elég volt az az egyetlen tény, amelyet már szóban is közölt a témát mulatságosnak találó kétlábú-alakkal. A válaszok. Válaszokat akart. És ha csak TŐLE kaphatta meg őket, akkor hát azt kellett tennie. Elérni, hogy megkaphassa őket.
Akkor is, ha ehhez jelentős mértékű önmegtartóztatásra volt szüksége, amely, be kellett vallani, nem tartozott a fióka kiemelkedő erősségei közé, ráadásul úgy érezte - ahogyan mindig is tette az ehhez hasonló helyzetekben -, hogy amaz minden mozdulatával, minden gondolatával, s kiejtett szavával azon dolgozik, hogy őt provokálja. És talán egyéb esetekben tévedett, most azonban nem is sejtette, mennyire helyesen ítélte meg az ametiszt céljait, miközben a csendes és higgadtságról árulkodó szavakat hallgatta némán, s igyekezvén szabályozni légzését. Az izmai megfeszülésének is jobb lett volna elejét vennie, így aztán végül egyetlen aprócska mozdulatot, rezdülést sem engedélyezett önmagának, melynek következtében engedelmes fültanúja lehetett társasága második megszólalásának is, amelynek hallatán, úgy festett, csaknem minden addigi erőfeszítése feleslegessé vált. Erőlködnie sem kellett, hogy elképzelje, ahogyan ráveti magát, s átlöki a korláton, egyenesen a hóval fedett, sűrű bokrok közé, hogy ott, a sötétség és az árnyas ágak rejtekében elégtételt vehessen mindazért, mi máris elhagyta az ismeretlen száját, s mit egészen végig sem gondolhatott, fel sem foghatott a saját haragjától, melynek égetően fagyos lángjai jegyesének említésére hatalmas magasságokba törtek mellkasában. Merthogy kétsége sem férhetett hozzá, kire gondol a másik, s ahhoz sem, hogy amit merészelt - azazhogy a szájára vette őt... ahogyan Valturaan maga kérte -, az túlhaladt minden határon. Az összesen, még azokon is, melyeknek létezését nem követte nyomon túl gyakran. Azonban az sem fordult még elő, hogy egy ártalmasnak tekinthető egyén holmi ajánlatról beszéljen neki, amelyet az Ő NŐSTÉNYE tett, s ígért meg és amely eléggé nagy értéket képviselt az egykori behatoló szemében ahhoz, hogy megpróbálja behajtani rajta. 
Valturaan mélységesen mély haragot érzett önmagában, ám nem esett félreértésekbe. Neheztelt ugyan a leányokra titoktartásukért - hisz' mindketten tudhatták, mi is volt ez a bizonyos ajánlat -, azonban jól tudta, ha nem is látott most tisztán, később majd fog, s később ráébred, hogy a bensőjét szétfeszíteni igyekvő erők tömkelegébe csupán a két tünde féltése vegyült, nem pedig az irányukban létrejövő, nem-létező düh. S noha a lángnyelvek felemésztették, magukba olvasztották ezt az aggodalmat, az érzést ki nem ölhették az ifjú szívéből, kinek alaposan koncentrálnia kellett ahhoz, hogy NE tegyen semmit. Nem volt szabad, különben tudatlanul térhet vissza a bálterembe - feltéve, ha nem tiltják ki egész Tarsisból, és ezúttal valóban -, s tovább, tán élete végéig is töprenghet rajta, miféle ígéretet tett ennek az alkoholtól bűzlő alaknak Laryss Orowennë, s hogy amaz válaszul mivel "fenyegetőzhetett". Hiszen nyilvánvalóan valahogyan bejutott a templomba, s felfedezése után valószínűleg mindent bevetett, hogy kijuthasson, így a gyermek nem is kérdőjelezte meg e korábbi színvallás igazságtartalmát. Vagyis pontosabban azt, hogy az igazságnak hányad részét árulták el neki. Ám ez most cseppet sem számított neki. Éppen elégnek bizonyult, hogy a megmunkált fémen könyökölő alak Laryss és Nie közelébe került, egy levegőt szívott velük... elégnek ahhoz, hogy le kívánja rombolni az egész udvarházat, ha kell - ha azzal megfékezheti és ártalmatlaníthatja az ismeretlent. Mégis uralkodott magán, hiszen muszáj volt ezt tennie, noha minden egyes pillanat kínszenvedésnek tűnt számára. Láthatatlan vívódásán nem segített, hogy újfent eszébe jutott mindaz, amit AKKOR látott. Ahogyan az ametiszt az Égboltszeművel bánt, ahogy vonszolta magával a vastag falak takarásában, s ahogyan a borzalmas, alant tátongó mélységbe hajította őt.
Talán először nem gondolkodott azon, miért tehette. Ideje sem volt rá. Azután azonban újra és újra átrágta magát az eseményeken, s arra a következtetésre jutott, hogy túsznak használt jelentéktelen kétlábúnak tartotta, akinek a halála nem jelentett számára semmit, csak néhány múló másodpercet. Azután mégis másfelé kanyarodtak a gondolatai, s lassacskán rá kellett ébrednie, hogy nem erről volt szó. Nem csak erről. Hiszen pontosan tudhatta, hogy az ifjú majd utána igyekszik - tudhatta, mivel addigra már látta törődni őt hogylétével, elhurcoltatásával, s ezt maradéktalanul ki is használta. Elvégre túszt fogott, kit a templomon kívül igazán elereszthetett vagy megölhetett volna... De nem tette, vagyis vagy használta valamire, vagy pedig használni akarta. Az ifjú fehér sárkány szerin pedig éppen itt volt az ideje, hogy valaki megtanítsa az ametisztnek az eszközök és az élőlények közötti különbséget.
Elsőként meg kellett mutatnia, hogy egyáltalán nem fél tőle; ennek érdekében szembefordult vele, noha semmilyen hirtelen mozdulatot nem tett: eléggé akarta sarokba szorítani, és nem teljesen, vagyis a legkevésbé sem azt kívánta ezzel elérni, hogy amaz kereket oldjon, s esetleg elmeneküljön előle. Leküzdötte a késztetést, hogy legalább csak átbillentse őt a kert fölé, s végignézze, ahogyan az álcás-kiöltözött alakját benedvesíti a fagyos hó; s arra gondolt, hogy elsődleges feladata megakadályozni, hogy a másik akár véletlenül is észrevehesse Nie-t a táncolók közepette. Meg kellett tennie, hiszen Elmiron csupán egy ember volt... bármilyen biztonságot is árasztott magából, egy sárkány ellen aligha ért volna vele valamit, és az ifjú nem akarta, hogy bizalmának újdonsült birtokosa akár csak megsebesüljön. Nem akarta azt sem, hogy tettének - a szembeállásnak - második okát - Nienna nan E'Leionr-Syllen rendkívüli óvni akarását -  bármivel is elárulja, így nem fordult meg, s nem nézett be a terembe, hogy szemügyre vehesse, vajon táncolnak-e ők ketten, s ha igen, hát hogyan teszik - HOL teszik. Nem is szándékozott szóba hozni őt, elvégre a sárkányok számára, amíg meg nem jegyezték egy Csupaszbőrű szagát, mind ugyanolyan volt; s hacsak nem ismerte fel korábbi partnerét az égi ragadozó, akit idáig követett; Valturaan esélyt sem akart adni számára, hogy a továbbiakban akárhogyan is megtegye. Nie illatát nem tudta eltüntetni magáról, azonban bízott benne, hogy az ametiszt számára elveszett a többi között, s még azokat is eltompított, összezavarta a pálinka borzalmas aromája. Hallgatott hát róla, bajtársáról, s nem kereste meg őt. Helyette egyenesen a túlzottan is nyugalmas szemekbe mélyesztette tekintetét, s hiába érezte meg akkorra fajtársa érthetetlen - és meglehetősen gyanús - izgatottságát a levegőben; úgy döntött, alkalmazza a filnoreni taktikáját, s csendesen tudatja társaságával, hogy némi fenyegetést jelent.
- De igen... meséltek. - válaszolta tehát halkan, önuralommal, ugyanakkor magabiztosan és némi figyelmeztetéssel a hangjában, elvonatkoztatva attól, hogy a leányok nem meséltek... vagy legalábbis nem eleget - És olyan jó volt, hogy eljöttem a saját adagomért belőled... - folytatta, remélve, hogy válasza kellően meglepi és megfogja majd az ametisztet - A "lila tekintetű" pedig nincs itt, és ha itt is lenne, egy lépéssel se engednélek hozzá közelebb. - tette hozzá, s engedte, hogy jégszínű, halovány tekintetét fényekkel fessék meg a csillagok, s a kelő hold - Ha annyira érdekel az ajánlata, hát oszd meg velem - "égek a vágytól", hogy megtudjam. Majd utána meglátom, "mit tehetek" érted.
Vissza az elejére Go down
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-01-16, 8:53 pm

* Némi türtőztetést érzett. Igen, haloványan ugyan, de ott volt az ifjúban. Ám korántsem olyan mértékben, mint azt az ametiszt sárkány remélte. S már éppen visszatért volna az a keserű szájíze, amikor a fehér szembe fordult vele.
Mert ekkor jött rá, hogy a hős védelmező jóformán semmit sem tud azon kívül, ami azelőtt történt, hogy ők ketten először találkoztak volna. Hiszen akkor miért is keresné az ő társaságát, mire lenne jó ez a fenemód türtőztetés, ha nem arra, hogy többet tudjon? Miért is akarná az ő verzióját meghallgatni?

Dazulax nem válaszolt egyből. Figyelte az ifjút arcát, igyekezett kiolvasni belőle érzelmeit, eközben pedig annyira élvezte a helyzetet, hogy szolidan elnevette magát. Annak ellenére is, hogy érezte Valturaan szavainak figyelmeztető jellegét, ami kevés hatással volt rá.
- Nem tudsz te semmit tenni értem. Hiszen magadért sem tudsz. Sem pedig a lányokért - Dazulax kihúzta magát, szembefordult az ifjúval, s egy leheletnyit még közelebb is hajolt hozzá - Akik szemmel láthatóan nem bíznak benned annyira, hogy megosszanak veled egy ilyen fontos eseményt...

Szavait a tüzes narancsszín selyembe öltözött Siaya zavarta meg, aki indulatosan közelített a magas, fekete öltözetű alak felé. Hangját megköszörülve hívta fel magára a figyelmet, szúrós tekintetével pedig emlékeztette a sárkányt korábbi ígéretére.

- Uram... Niossae... - nézett a kishölgy várakozón Dazulaxra, aki ezzel a névvel írta meg hamis nemesi levét. Niossae an Halyohn' Onne.
- Most pedig, ha megbocsájtasz... Valturaan... Mint látod, most dolgom van, de biztos vagyok benne, hogy még összefutunk. Szívesen folytatom veled ezt a...csevejt.

Ezzel az ametiszt sárkány, odanyújtotta karját Siayának, aki megfogta, s együtt sétáltak vissza a fagyos télből a fényűző bálba.

- Most, hogy kiszellőztetted magad, ideje lenne talán arra koncentrálni, amiért jöttünk. Táncolni akarok! Táncolni és együtt mulatni.
- Ennek természetesen semmi akadálya, hölgyem -
felelte Dazulax, aki útközben lerakta az üveget. Nem foglalkozott a lány parancsoló hangnemével, gondolatai egészen máshol jártak. Pont ott, ahol igazából nem akart kalandozni. Telarra gondolt, az ifjúra, az ibolyaszeműre és Niere, aki most szintén itt volt valahol, s Dazulax tekintete szinte akaratlanul kutatta őt a többi nemes között.

Ám mindeközben nem felejtkezett meg a mellette álló Siayáról sem, akivel ezúttal szembe fordult.
- Hölgyem, felkérhetem egy táncra? - A sárkányra ismét kiült a széles, elragadónak szánt mosoly, amire a lány úgyszintén egy mosollyal felelt.
- Természetesen, Niossae - Ezzel kezét Dazulax tenyerébe helyezte, aki a táncparkett felé vezette őt, odaérve pedig bal kezét a lány derekára helyezve elindította a dallammal összhangban mozgó, körkörös mozgásukat.




Persze Dazulax számára a sok gyertyafény helyett a vér emelte volna igazán az est színvonalát, de hát tudta már régóta, hogy az effajta kétlábúaknak legtöbbje a vér színét csak az általuk oly hőn szeretett borokban és a ruhákban látják szívesen. De addig is, amíg a Siaya ereiben lüktető piros nedű, a karjaiban oly könnyedén lebegő naiv élet, és a gyilkos ösztönein való uralkodás elterelte a figyelmét, addig sem kereste tekintetével azt a bizonyos fehér elfet. Csak járt körbe-körbe, ahogy azt a tánc mozdulatai megszabták, s úgy járta azt a táncot, mintha élet s halál táncát járta volna. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-02-12, 6:37 pm

//A bál - Nie, a csodálatos táncpartner, és a két gyermeki sárkány//

*Roober meghajtja hát fejét Drest felé köszönetképpen.*
- Ígérem, éppúgy óvom majd lépteit, mint maga Drest.
*Ezzel poharát az arra elhaladó pincér tálcájára teszi, s immáron két szabad kézzel áll Nienna előtt.
Egyik karját hátul derekára téve, enyhén előre hajol, másik kezével kérve a hölgy kacsóját, hogy a táncparkettre vezesse.
Mikor megkapja azt, hát a parkettre vezeti a hölgyet. Nienna ugyanazon megnyugtató, meleg érzésekkel találkozhat, mikkel az istenség az előző alkalmakkor is megajándékozta, s most is tökéletes lesz az összhang a táncban, s könnyedek a lépések, mintha puha felhőkön lejtenék azokat.
Az éjszínű ifjú azt adja a háborút is megjárt partnernek, mit az előzőekben is tett.
Hogy Ormr mennyiben engedelmeskedett egy isteni sugallatnak, s mennyire saját, legbelső énjének, azt Roober sosem fogja senkivel, legfőképp a többi istennel megosztani.
Meghagyja ő a szabad akaratot az alá rendelt teremtményeknek, kik sokszor a teremtés csúcsainak képzelik magukat, és sokszor úgy járnak el, mintha – jó értelemben – valóban azok is lennének.
Ormrban is megvan az erre való hajlam, nem véletlenül érkezett ő Filnorenbe azon hajnalon, s az sem véletlen, hogy az ősi sárkány épp őt választotta a feladatra.
Elmiron azonban ezekről mit sem szól, s tán a halandó, anyagi testbe bújt elől jótékony homály is fedi mindezt, miként az udvarház lakói elől is sok mindent jótékony homály fed, s épp ezzel fenn is tartja az északi, titokzatos, mégis oly megnyerő nemes felé az érdeklődést.
A táncban örömmel vesz részt, titkon, év közben vágyott is a halandó fehér elf nő társaságára, hisz Nie lelke az elmúlt években is megragadta őt.
Természetesen isteni lénye figyelemmel kíséri a kint történteket is, a két sárkány között zajló beszélgetést.*
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-02-13, 11:48 am

// A bál - A táncolók és az őrszem //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Nem, nem mesélt eleget a Bukott Fehér Város két karcsú szülötte.
Nem avatták be jóformán semmibe, ami a telari rémséges éjhez kapcsolódott, és bár megtehette volna az ifjú, hogy őket kettejüket faggatja, nem akarta megtenni. Nem tette volna, ha csak módjában állt kikerülni azt, ugyanis ismerte önmagát, s a leányok esetében figyelt is arra, hogy ne bántsa őket feleslegesen. Hogy ne gázoljon lelkükbe - még akkor sem, ha a tündék hallgatásukkal pontosan ezt művelték vele -, a hószínű ifjú ugyanis igazán megismerte a szeretet mélységeit az elmúlt évtizedek alatt. Megértette, mit jelentett szívéhez közel engedni egy másik teremtményt, s megértette, hogy az nem különbözött olyannyira a gyermeki imádatától, mely első néhány évében Niveria-hoz húzta. Megértette, hogy a nővére gondoskodás-vágyát irányában éppúgy érezhette volna egy másik sárkány; sőt, egy Csupaszbőrű is, valaki olyan, mint Laryss. Hogy a hozzá hasonlóak nyíltabban kifejezték érzéseiket, s mindennél jobban élhettek azoknak, mint az ég pikkelyes ragadozói, akik gyakran saját maguknak is hazudtak azokról. Megértette a gyermek, hogy nem követelhet akármit, nem ronthat rá, nem fenyegetheti meg az Ibolyaszeműt, ha tudni, tenni akar valamit - s nem is kívánta már ártalmát egy idő után. Nem kényszerítette volna semmire, amit a leány nem akart, sőt, egészen addig meg sem érintette, meg sem csókolta ajkát, amíg a kiképzőmester utódja félreérthetetlen jelzésekkel nem szolgált afféle tettekre vonatkozóan. Törékeny, sérülékeny és élő volt a szemében, amilyenné Nie is vált, miután az ifjú felismerte, s elsajátította az élet tiszteletének és védelmének eszméjét. Így történhetett hát, hogy akkor, azon a különös napon, abban a még különösebb fogadóban saját ígéretét adta, hogy egy ujjal sem árt az Égboltszeműnek, kitől a megoldást remélte borzalmas helyzetére. Akitől megtudhatta, hogy ismerte a másik leányt - azóta pedig megannyi esemény elkövetkezett, s kötötte sorsukat némiképp egymáséhoz. Kötötte, mert hiszen a sárkánygyermek mostanra vérével, életével védte volna a két tündét, s végtére is, a bálba is azért jött, hogy ezt megtehesse.
Azért igyekezte volna az ametiszt sárkányból kifacsarni a kívánt válaszokat, hogy ne bántsa a két apró, ám olykor veszélyes nőstényt. Azért kereste meg a fajtársat inkább, MERT nem akarta bántani őket, még ha fájdalmat, őrlődést is okoztak számára - hisz' érezte, hogy titkaikat őrizni kívánják előtte, s hallotta tőlük, hogy többet nem fognak mondani. Azért állt hát ott az erkélyen, az álcázott-álca-alakkal szemben, s azért száműzte a leányok iránti érzéseit is mélyen önmagába, a sötétségbe, hol meglelni, s honnan előhozni is csak ő lesz képes azokat. Közömbösen, és mégis megfélemlítően magasodott a szeszfogyasztó előtt: az egyetlen ismert és számára működőképes módon, amellyel tekintélyt parancsolhatott, s amellyel elrejthette az idegen fajtárs okozta aggodalmakat. Éreztetni akarta az egykori behatolóval, hogy nem tolhatja félre őt, nem veheti semmibe sem jelenlétét, sem pedig szavait, azonban, ahogyan a világ részét képező pillanatok peregtek, melyekben az ifjú sárkány a másik orcáját kémlelte, amaz pedig az övét; Valturaan egyre biztosabbá kezdett válni abban, hogy erőfeszítéseinek semmiféle hatása nem kélt. Olybá tűnt, mintha ostoba tréfának nézték volna, egy jelentéktelen, üres térnek, melyre időt, energiát pazarolni is bűn volna, s e gondolatok igencsak megijesztették Kilime fiát - az efféle felesleges terheket ugyanis az ég könyörtelen vadászai jobb szerették levakarni magukról, hacsak nem elpusztítani. Akkor emlékeztetnie kellett önmagát, miket élt át, s mi munkát fektetett erejének, saját testének uralásába Shuga Melfyomer, s ikergyermekei oldalán; emlékeznie kellett, hogy többé már nem eltiporható utód csupán, melyhez bárki, s bármi ártalommal közeledhet. Lerázta lényéről a rettegés ravaszul ólálkodó hullámait, újból megtette, s nem hagyta abba az idegen tekintet firtatásának viszonzását. Nem hagyta magát elnyomni, megalázni, soha többé; így hát, midőn friss társasága némi hahotára fakadt, Valturaan alig bírta megállni, hogy ne villantsa reá csillogó, éles fogsorát, s ne közölje vele, merre is találja helyét valójában az ametiszt. Mert abban biztos volt, hogy nem itt és nem így kellett volna ekképp viselkednie, s abban is, hogy a rajta való bárminemű élvezkedést sem tűrte soha, senkitől, s a jelen sem képezhetett kivételt ez alól; legfőképpen pedig EZ az alak nem. Legszívesebben rendre utasította volna. De rendre ám! Azonban igencsak erőteljes késztetését ezúttal kénytelen volt leküzdeni, több okból kifolyólag, s egyiket sem nevezhette volna elhanyagolhatónak, ha hirtelen belegondolt. Ott volt például Filnoren esete az év egy korábbi időszakából, amelyben pontosan a rendre utasítások sodorták veszélybe őt és az Égboltszeműt - s amelyet kétségkívül nem akart megismételni a Nemesi Udvarházban, hol a sápadt, beteges, sötétségbe burkolózó, vagyonos Hártyabőrűek parancsoltak, s éppúgy börtönbe vethették őt, ha valami nem nyerte el tetszésüket. Mert megtehették, s meg fogják tenni, amennyiben Valturaan nem táncol az ő ritmusuk szerint; s ebben az emberek, a tündék, vagy más népek sem különböztek a sárkányoktól, ahogyan azt már korábban megállapította. Megteszik majd akkor is, ha idefent, az erkélyen rendeznek felhajtást, mint két meghívott, s nem odalent vagy odafent az égen, mint két szörnyeteg - ez nem számított volna, hisz' kitiltásuk, elfogatásuk szorosan követte volna tetteiket, ráadásul abban sem bízhatott, hogy akkor megszabadíthatná Nie-t a telari veszedelemtől... elvégre, miféle garanciát lelhetett volna arra, hogy a félholdképűnek nincsenek kapcsolatai, melyek megóvhatnák őt a börtöncellától? Hogyan akadályozhatta volna meg akkor az ártalmat, mely Adan és Artanis leánya ellen fordulhatott, de még tán Elmiron ven Gondor-t sem kímélte volna?
Mindezen gondolatok tükrében nem volt oly meglepő, hogy a nevetést követő tényleges felelet szemmel láthatólag felháborította az érzéseit rejteni igyekvő fiókát. Erővel igyekezett közönyt ültetni tekintete fagyos talajába, mintha lelke, s tudata elérhetetlen volna az ismeretlen szavai által, azonban bárhogyan igyekezett, az elhangzottak végérvényesen az elevenébe találtak. Itt és most nekiesett volna, s addig meg sem áll, míg a zavaró tényezőt elég messzire nem eliminálja a télközép ünnepi rendezvényektől - nem, egyenesen egész Lanuriától. A halovány szempár fojtogató, kíméletlen, rideg lángokat köpött szerteszét, s a nyugalmasnak tűnő vonások, tagok is mind-mind arról árulkodtak, hogy a beszélőnek hamarosan az önvédelemre kell fókuszálnia, mintsem folytathatná, amit elkezdett; azonban az istenek mintha még ebben is szabotálni igyekezték volna a jégszínű teremtményt. Eme szándékuk megtestesüléséül a bál egy hölgyét választották, ki meglehetősen zaklatottnak, nem is, feldúltnak tűnt, s Jégkarom-csúcs szülötte az első néhány pillanatban úgy vélte, a Kétlábú nőstényt bizonyosan megbántották, és minden idők közül éppen MOST döntött úgy, hogy kiszellőztetné fejét a havas tájban gyönyörködvén. Legalábbis, addig úgy vélte, amíg rá nem eszmélt, hogy az a bizonyos nőstény pontosan a sötétbe öltözöttet kereste, s tette meg dühe jutalmazottjának, hiszen minden bizonnyal a kísérőjeként érkezett, s ennélfogva a selyembe öltözött teremtés akaratlanul kiérdemelte, hogy Valturaan megjegyezhesse megjelenését, hangját és szagát is. Ennyit tehetett, s ennyit kellett tennie is, ha másra már nem adatott több lehetősége - noha talán mindenkinek így volt a legjobb... A Niossae nevet is eszébe véste, bár egészen biztosan ki merte volna jelenteni, hogy az ametiszt sem a valódi nevét adta meg az esten való részvételhez, na de legalább innentől kezdve máshogyan is hívhatta magában, mint azon kevésbé kellemes és illendő jelzőkön, amelyeket az elméje berkein belül igyekezett megőrizni.
Azt nem értette pontosan, mégis mit tarthatott fel oly láthatatlanul az a nő az ametiszt ellen, hogy távozásra és engedelmességre kényszerítse, tagadni azonban nem kívánta, hogy ezúttal "megfordult a szélirány", s reá került hát a sor, hogy kárörvendő félmosoly kíséretében végignézze a Honvágy-gyógyító egykori túszul ejtőjének nyilvános megaláztatásként azonosított elhurcolását. Az ifjú északi elégedettséggel konstatálta, hogy éppen-csak-elkezdett értekezésüknek egyelőre vége szakadt; még akkor is, ha nem tudta mire vélni, mire fel ejtette ki valódi nevét egy Kétlábú előtt, s eltérő esetben nagyon is megharagudott volna e tettéért. Vajon azzal próbált volna menekülni kilátástalannak vélt helyzetéből, hogy kérdéseket igyekszik felébreszteni abban a nőstényben? Esetleg kétségbeesetten ragadta meg az utolsónak vélt alkalmat, hogy megsértse, bajba keverje az ifjút? Akárhogyan is volt, a nevén nevezett füle botját sem mozdította a történtekre, s úgy tett, mintha cseppet sem zavarná, bármit is tervezett az ametiszt.
- Ezt örömmel hallom... - közölte nyugalmasan, mégis némi provokáló éllel a hangjában, válaszul az említett csevej-folytatásra - Tegyél csak eleget a bál kötelezettségeinek. Azután pedig én foglak "kötelezni" arra, hogy valóban folytassuk ezt a felettébb érdekfeszítő diszkussziót. - folytatta, némiképpen hangsúlyozván a kötelezés szót, ugyanakkor hagyva, hadd képzeljen bele a másik azt, amit akar, s hadd maradjék a leendő valóság egyelőre titokban.
Megerőltetés nélkül volt képes előadni a vérbeli, elragadóan lehengerlő, udvarias és rejtélyes fehér elf nemest, minden illemnek és megtartóztatásnak pontos ismerőjét. Még a fejét is meghajtotta a távozni óhajtó hölgy előtt, azután pedig útjukra eresztette őket, noha szemét le nem vette róluk. Hallgatta lépteiket, lélegzetüket, s szívüknek zaját, e neszek következtében pedig egyre csak nőtt és nőtt bensőjében a harag, s indulatok kavargó, fekete fellege. Bajt is érzékelt, a leányok épségének megóvását övező, sürgető szükséget, és a vágyat, mely az igazság felszínre kerülését és a kétes ügyekben sántikáló ametiszt sárkány lekapcsolását illette. Újdonsült magánya tehát, mely körbeölelte őt az alant elterülő havas táj árnyas, ellazító látványával egyetemben, nem tűnt túlságosan megkönnyebbülést hozónak - azután pedig, hogy az ifjú ráeszmélt: azok ketten a táncparkett felé tartottak, hol Nie és Elmiron is tartózkodhattak; már nem is akaródzott kint maradnia, hogy megvárja a fajtárs visszatértét. HA egyáltalán visszatért volna. Elindult hát a szagos testek, a zajos terem felé, amelyben azonnal a nemest és a leányt kezdte keresni; bár az egymásba kapaszkodott párokhoz, s az őket csodálókhoz nem merészkedett közel, s ha meglelte azokat, akik után kutatott, feléjük sem vette az irányt, nehogy megzavarja őket. Jobbnak látta figyelemmel kísérni a selyembe öltözött hölgyet, s a másik sárkányt, hogy azonnal megakadályozhassa, amint úgy látja, hogy a másik páros felé tartanának. Természetesen mindehhez a temérdek nézelődéshez a lehető legjobb helyet választotta ki: az ételektől roskadozó asztalok hívogató társaságát.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-02-13, 4:19 pm

//Bál – a rejtőzködő istenség, a figyelmes barát és az elszánt kutató//

*Már rég túllépett azon a határon, amely az oly nagyra tartott tartózkodásában eddig jellemezte. Elmiron ven Gondor már régen nem csak egy kellemes táncpartner, egy nemes ifjú volt, kinek társasága elfogadható volt Nienna nan E’Leinor-Syllen számára. Ahogyan a lány élete sem olyan volt már régen, mint amilyet a Fehér Város falai között élt nem is olyan régen, mégis talán évszázadokkal ezelőtt. Hiszen ha ott, Falqualion nagyúr bálján maga sietett volna egy ifjú elé, hát anyja dorgálása szégyennel töltötte volna el, s Orod Opelë lakói másnapra már valamennyien értesülhettek volna arról, hogy az Ispotály első gyógyítójának egyetlen leánya ismét semmibe vette a szabályokat. Nem, nem mondtak volna felette véres és megsemmisítő ítéletet, megbocsájtóak lettek volna és elnézőek valamennyien, egyetlen kivétellel. Mert Artanis nan E’Leinor a következő bálig büntetések sorát szabta volna ki rá, s hallgathatta volna anyja csalódásról árulkodó szavait. De most nem ott voltak, nem az égbenyúló hegyek közti fenséges palota legfényesebb termében ragadta el a muzsika őket valahová, ahova senki sem tudott utánuk nyúlni. A hatalmas ablakok itt nem a fejedelmi, szikrázó fehéren ragyogó bércekre néztek, hanem egy álombéli kertre, amely azóta az éjszaka óta is kísértette a lányt. S nem anyja szavaitól kellett tartania, hanem a saját érzéseitől. Hiszen az öröm és boldogság, amely feledtette vele azt, hogy hogyan is lenne illendő viselkednie, s amelynek „testvéréről”, mi az éjszín ruhás ifjú lelkében lakozott, s amelyről a leány mit sem tudhatott, az elmúlt év során sokkal fontosabb lett számára. Hiszen az előző bál óta a világ újra változott, veszélyesebb hely lett valamennyiük számára, s barátok, bajtársak, társak csak még fontosabbak lettek mindenki számára. Hiszen a háború új vereséget hozott, veszteséget, halált és szomorúságot sokak számára. S ő is tanúja volt ennek a változásnak. De nem csak tanúja volt, hanem maga volt a változás is. Mert azt az átalakulást, amelyet Észak Ékkövének pusztulása indított el, Telar-é zárta le. Mert míg az első városért folyó vesztes csata elvett tőle mindent, otthont, családot, társakat, barátokat és jövőt, addig a másik, mely ugyanúgy pusztulást és vereséget hozott, az elveszettek helyett újat adott.

Bár azt hitte, nem veszíthet semmit, az emberek bűnnel teli, mégis pusztulásában megszánt városáért folytatott harc során rá kellett ébrednie arra, hogy csak most veszíthet el dolgokat igazán. Olyanokat, amelyek nem az istenek kegyéből lettek az övéi, hanem amelyeket kiérdemelt, megszerzett, amelyeket mások adtak neki és amelyeket örömmel fogadott el, s amelyekről már soha többet senki és semmi kedvéért nem akar lemondani.

Hiszen itt van Valturaan, ki most Drest Aluviel-ként egyike az ősi nép oly ritkán látott tagjai közül, ki e bál fényét emeli, s ki nem más, mint egy ifjabb fivér, egy hű barát és figyelmes kísérő. S kivel oly kalandot éltek át, amelyről kevesek mesélhetnének szerte Lanurián, hiszen bejutni a rejtélyes Filnorenbe és épségben ki is jutni onnan, oly keveseknek sikerült, hogy Shuga Melfyomer tanácsára ők is titkolni kényszerülnek ezt mások elől. És a mágus, az atyai jó barát is ott van neki, kinek tetteit, s áldozatát már sosem fogja elfelejteni. Hiszen ő hozta vissza neki Lar-t is, a nem vér szerinti, mégis annál kedvesebb húgát is, kit testvéreként szerethet, s kivel családját kapta vissza. S vannak még oly sokan, hasonlóan fontosak, mégis oly különbözőek. S vannak még oly sokan, elfek, sárkányok, kedvesek, s kevésbé azok.

S köztük ott van ő is, az északi nemes, ki most karjaiban tartja, s kinek tekintete és szavai, egész lénye most váratlan jutalom, s az istenek kegye Nie számára. Hiszen úgy vált el tőle, hogy sosem látja már, s most már azt is tudja, hogy csak a Feljebbvalók mentették meg attól, hogy ez ne így legyen.
Talán ezért fűzi szorosabbra az ujjait a másikéiba, talán ezért hajtja a fejét az éjszín ruhába burkolt mellkasra, s talán azért suttog egyetlen mondatot alig hallhatóan.*

- Köszönöm az Isteneknek, hogy itt van…

//És az illendőség, amely eddig oly kevéssé volt fontos, de most mégis azzá vált, azt mondja, hagyjuk, hogy a táncban az urak vezessenek! 😊 //
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Kra'h Lur Dazulax
Ametiszt sárkány
Kra'h Lur Dazulax


Hozzászólások száma : 148
Munkahely : Ügyeletes gonosztevő

Character sheet
Nép: Külhoniak

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-02-18, 7:55 pm

// A bál //

* Abban a pillanatban, ahogy Siaya megjelent látta Dazulax a másik sárkány arcán megjelenő kárörömöt, hogy most őt Valturaan szeme láttára egy kétlábú utasítja. Ám ezekben a pillanatokban ez sem zavarta. Hiszen ez volt a legkevesebb ahhoz képest, amit Dazulax tett és tehet még. Ez a gondolat pedig teljes mértékig kielégítette, s hidegen hagyta Valturaan kárörvendése. Úgy táncolt a fiatal lánnyal, mintha csak ketten lettek volna ott, teljesen átadta magát a kétlábúak művészetének. Egy fikarcnyit sem aggódott a figyelő tekintetek miatt. Még egy leheletnyit közelebb is hajolt Siaya fedetlen nyakához, hogy közelebbről érezhesse a lány illatát, rezgéseit. Mindezt azonban korántsem az iránta érzett vonzalom hozta ki belőle, ahogy az kívülről tűnhetett. Párduc és antilop szerelme volt ez, mely közönség nélkül addig tartott volna csupán, ameddig az eleven test. Egészen bele is feledkezett ebbe az érzésbe.

S úgy tűnt, ennek a kishölgy sem volt ellenére sőt, kifejezetten imponált neki ez az enyhe közeledés. Nem törte meg a pillanatot felesleges szavakkal. Meg sem fordult a fejében Dazulax valódi indítéka, ahogyan egyetlen embernek sem ezen a bálon. Csak az asztaloknál bámészkodó udvarhölgyét botránkoztatta meg az, amit látott. De mit tehetett volna ő ez ellen? Hiszen Siaya mellett ő mindössze egy szolga volt, aki szintén csak azért lehetett most vele egy teremben, mert ragaszkodott hozzá a kishölgy. Mindazonáltal lesz egy-két keresetlen szava az idegenhez, ha már Siaya nem hallgat rá. Micsoda illetlenség kihasználni egy ilyen fiatal hölgyet! Mert minden bizonnyal ez a célja: beházasodni egy nála módosabb házba.

A tánc azonban mindezek ellenére tovább folytatódott, lengett a lángoló narancsszín szoknya, s a smaragd színű köpeny. *
Vissza az elejére Go down
https://sites.google.com/view/ametisztragyogas/f%C5%91oldal?auth
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-10-23, 2:53 pm

//Bocsánat a késés miatt!//

*Ó, hát az isteneknek ehhez valójában semmi közük nincsen. Legfeljebb egyetlen istennek, ki maga Roober, a sárkányok ura.
Az északi nemes azonban halovány mosollyal válaszol mindezekre.*
- Részemről az öröm, hogy újfent karjaimban tarthatom s megoszthatja velem a tél legfényesebb csillaga e táncot.
*Az északi elf nemes mozdulatai, könnyed tánca, s a melegség, mi furcsa módon átjárja e lélek közelségében az isten által épített porhüvelyt, ismételten új élményekkel gazdagítja az istenséget a halandók között.
A szorosabbra fonódó ujjak és a mellkasára hajtott fej mindeközben arról árulkodik, őszinték a szavak, s hát miért is ne lennének azok.
Az istenség cserébe ajándékoz önnön erejéből egy porszemnyit az elfnek. Így aztán úgy érezheti magát, mintha meglelte volna otthonát, a békét, s a biztonságot, mit oly régen már elveszített egyszer.
Az északi grifflovas és a sárkányistenség tánca ez, mit az avatott halandó ujjak közül felszálló dallamok tesznek varázslatosabbá, s az istenség hatalma emelik a szférák szintjére.
Ám eme érzéseket oly finoman adagolja, hogy a halandó nő ne rémülhessen tőle, még csak ne is gyanakodhasson, hisz nincs más céljuk, mint boldoggá tenni őt.
Elmiron ven Gondor fekete ruhájában mégis félistennek tűnik a halandók között, erősnek és biztosnak. Így vezeti gyengéd, ám határozott mozdulatokkal a nőt a parketten.
A könnyed mozdulatok hiába tűnnek azonban örökkévalóságnak, a zene nem az, s így idővel vége lesz neki.
Ahogy a könnyed mozdulatok lassulnak, s felhangzik a halk taps, az istenség meleg pillantással néz le a hozzá simuló nőre.*
Vissza az elejére Go down
Valturaan
Fehér sárkány
Valturaan


Hozzászólások száma : 531

Character sheet
Nép: Sárkányok

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-11-06, 7:43 pm

// A bál //
720 évvel az éj-hasadéki csata után

Meglehetősen téves, pontatlan és cseppet sem túlzó jellemzés lehetett volna a bálterem zsongó mivoltának kihangsúlyozása - ha valaki egyáltalán megkérdezte volna, hogyan vélekedik a helyzetről -, ráadásul korántsem pozitív értelemben, tekintve, hogy magáról Valturaan-ról volt szó; az ifjú fehér sárkányról, az akaratos, vakmerő, és némely esetben ostoba fiókáról, aki, bár évek állottak rendelkezésére a múltban ahhoz, hogy járását, s magabiztosságának mikéntjét a kétlábúak között felkutassa, s gyakorlatba helyezze, még mindig igazán nehezen szabadulhatott mivoltában rejlő gyengeségei elől. Hiszen az orra a helyén maradt, noha rövidebb volt, és puhább, és persze a fülét sem vágta le senki, így aztán a szagos, kölnivel agyonlocsolt, alkoholban tocsogó és fűszerektől, ízektől maszatos népség minden rezdülését nyomon követhette, még akkor is, ha éppen hátat fordított volna a táncparkettnek, hogy szedett-vedett, szánalmasan csekélyke vacsoráját elköltse. Ám az ibolyaszemű gyógyító jegyese nem így cselekedett - mi oka lett volna rá, ha az érzékeibe nyúlós-ragacsos, szorongató, nyálkás csápokként kapaszkodó ingereket semmi sem szüntethette volna meg e percben... sem pedig a következőben, vagy akár az azutániban. Oly helyzetbe sodorta magát az ifjú Nienna nan E'Leinor-Syllen kíséretével, amelyben az emberi konyha remekműveitől eltekintve elenyésző mennyiségű megnevezésre méltó pozitívumot lelhetett csupán; ám ő mégsem fordult sarkon, hogy szállásukon keressen magának menedéket, hová időközben gyűjtögetett hatalmas kupac zsákmnyát magával vihetné. Nem, nem tehette ezt, hiszen, noha a különös mód megnyerő embernemes jelenléte mellett a leány biztonságához kétsége sem férhetett, valami mélyen az elméjében mégis óvatosságra intette. Elmiron ven Gondor sok mindentől megvédhette volna a tündét - bármi okán is gondolta ezt -, azonban Valturaan mérget mert volna venni arra, hogy azon a listán rendkívül-idegesítő-és-karmolni-való-ametiszt-sárkányok nem szerepeltek.
Neki kellett hát szemmel tartania a veszélyt, amelyről a páros mit sem sejthetett. Neki kellett nyomon követnie a félholdképű minden rezdülését, s uralkodni indulatain, amelyek a leányokat ért sérelmek földjében csírázásnak indult bosszújából táplálkoztak. Neki kellett résen állnia, s addig tompítani-elviselni érzékeinek ostromát, ameddig kizárólag a látottakra nem összpontosíthatott. Nos, a látottakra, és az esztétikusan feldíszített csokoládékrémes süteményszeletre, amelyet éppen elfogyasztani igyekezett. A helyzet azonban álcáért kiáltott, s Valturaan nem is volt rest eleget tenni e hangtalan kikötésnek, jelen pillanatban azzal, hogy a kisebbik tányérjára, amelyet tényleges evésre alkalmazott, egy újabb adag fahéjtól illatozó pudingot emeljen. A ifjú fehér remélte, ekképpen senkinek sem támad majd olyasféle gondolata, mint őt táncba vinni, noha nem azért, mert ne élvezte volna a lépéseket, amelyeket fáradságos munkával tanult meg a kiképzőmester leányától - attól tartott, más elfoglaltság keretében szem elől tévesztheti a nemrégiben megpillantott másik párost, s az valóban nem kívánatos fejleménynek ígérkezett volna, tekintve, hogy a telari vész "Niossae" formájában megkísérelte utolérni őt, s a kísértjét, méghozzá épp ezen az estén mind közül. Való igaz, Valturaan különös késztetést érzett önmagában a felfordulás, komolyabb összeszólalkozás és tettlegességgé fajulás elkerülésére, valami azonban, messziről jövően és tompán, mégis aggasztotta őt, ahogyan ott állt, a különféle ételektől roskadozó asztaloknál, abban bízván, fenséges fehér elf kisugárzása, s a ruházat, amellyel Nie kiegészítette a tökéletes kétlábú-álcáját, megvédi majd az esetleges beszélgetésre, sétára, táncra áhítozóktól, s neki csupán arra kell majd ügyelnie, nehogy véletlenül rosszullétig folytassa a táplálkozást. 
Az apró testnek végtére is, a gyomra is kicsi...
Nie és Elmiron látványa még az imént végiggondolt érzés figyelembe vételével is meglehetősen különös módon, ám mégis, valamiképpen megnyugtató volt számára; békét és biztonságot árasztott - azon túl, hogy valamiféle földöntúli szépséget is képviselt, már amennyire ehhez az ifjú, korából, s származásából kifolyólag egyáltalán érteni tudott. Rendelkezett szépérzékkel, természetesen - olyasfélével, amely lehetővé tette számára, hogy Laryss Orowennë vonásait végtelenül finomnak, gyönyörűnek és tökéletesnek találja -, ennélfogva pedig képes volt meglelni, és értékelni más fajok teremtésének, kultúrájának művészetét is valamily' módon. Láthatta így azt is, hogy a két ifjút, a többi vendég nagy részével egyetemben, boldogság lengte körül, és az ifjú maga is örült ezen felfedezésének... örült, hogy ezt a boldogságot megadhatta Nie-nek a kíséretével, és persze Elmiron-nak is a leány idehozatalával. Ezen érzésekről pedig akaratlanul is más jutott eszébe, egy egészen különböző irányban csírázásnak indult gondolat formájában: Laryss. Laryss, és a tagadhatatlan tény, mely szerint e percekben rendkívül szerette volna maga mellett tudni őt, érezni bőrén a gyengéd lélegzetet, ahogyan testük, s az azokat borító kelmék a dallamok ritmusára hullámzó táncuk következtében mind-mind jobban egymáshoz simul, s eggyéolvad, mintha soha nem is kellett volna kettészakadnia. Hallani akarta a gyógyító szívverését a temérdek, súlyos, sötét hegyként föléje magasodó káoszban, amelybe belecseppent - de... a két leány közül ő volt az, ki odahaza, Jégkarom-Csúcs rejtekében, édesanyja, testvérei, s szövetségeseik mellett legalább biztonságban lehetett attól az alaktól... attól, amelyik úgy táncolt a selyemruhás nővel, hogy az még az ő, felettébb hiányos és maga után kívánni valót hagyó illemtudása szerint is kissé, hacsak nem jobban, illetlen volt. Valturaan sohasem ítélte volna efféle helyre valónak, ami felőlük áradt, Laryss Orowennë ide vagy oda... És afelől sem támadhatott semmi kétsége, az elbukott város ostromakor történtek egy részének ismeretében, hogy az ametiszt sárkány bensőjét valami olyan is alkotta, amely táncpartneréét talán kevésbé. Valami... valami hátborzongató és feszültségteljes; valami borzasztóan nyugtalanító. Valami, ami, tekintve, hogy a gyógyítót megfenyegette, az egykori grifflovast pedig ledobta a magasból, teljességgel meggátolta az ifjút abban, hogy elvonatkoztassék az esetleges szörnyű sorsok valamennyi lehetőségétől, amely tán a selyemruhásra várhatott. 
Vagy Nie-re, ha nem vigyáz...
Vigyáznia kellett hát. Vigyáznia, figyelnie, s valahogyan jelét adnia, hogy vigyáz és figyel. Jelét adnia, hogy elvegye az ametiszt kedvét az esetleges újabb merényletektől... 
Hogy elvegye...
Hűvösen feküdt a porcelántál a díszes terítőn. Nem volt többé szüksége reá az elszánt ifjúnak. Nem volt, hisz' eltávozott már az asztal terhe által képezett ál-elfoglaltságtól; eltávozott, hogy érkeztével a tánc vége nyomán szabaddá - és cselekvőképessé - váló párok közt azt az egyet boldogítsa érkeztével, amelytől a legtöbb veszélyt vélte származni a közeljövőben. Azt az egyet, s annak azon felét, amelyhez odakint, az erkélyen dörzsölte szemtelenül, s kemény elhatározottsággal itt-létének, tudásának, és felügyeletének tüskéit. Nem óhajtotta bántani - még nem, legalábbis -, arra azonban pontosan megtalálta a megoldást, hogyan is tudassa vele, hogy e teremben nem ő az úr, s nem is az lesz, amit ő akar, bármit is keressen e helyen. Merthogy elfogadható keretek közé eső szórakozást nem kereshetett, abban biztos volt az ifjú fehér. Biztos, és kissé aggodalmas is, bármily nyugalomfelhőbe burkolták is ezen az éjjelen. Hát lépdelt tovább a lassacskán szétszéledő párok között, észak megtizedelt népének hangtalan, súlytalan kecsességével, akárcsak egy díszszalag, amelyet szabadjára engedtek a szélben; lépdelt, s halovány, jégszín tekintetét le sem vette volna a holdsarlóval csúfított orcáról, s a selyemruhácskáról. Amennyiben pedig senki és semmi nem akadályozta meg abban, hogy elérje úti célját, s azok ketten sem léptek avagy fordultak el tőle, az ifjú fehér sárkány éles pillantást vetett fajtársára, mielőtt belekezdett volna mondandójába.
- Elnézését kérem, hölgyem. - lehelte a fehér elfek rejtélyes, ám annál is érdekesebben hangzó társalgási módján, s mialatt folytatta, várakozón, s vezetőn nyújtotta sápadt ujjait az idegen kisasszony felé - Páratlan mozdulatai arra engedtek következtetni, hogy méltóbb partnert érdemel a következő tánchoz - olyasvalakit, aki képes szabadjára engedni mindazt, amit magában rejteget. - mondotta vaj-puhaságú, lágy, mégis fennkölt hanglejtésben, mintha nem is kellett volna erőlködnie, hogy - mágiával avagy anélkül, de - elvarázsolja a nőstényt. Vagy legalábbis felkeltse az érdeklődését.
Az ifjú igyekezett úgy fordulni, hogy testével az első adandó pillanatban közéjük ékelődhessék; s ami még fontosabb, egyúttal úgy is, hogy az ametiszt egyenes rálátást nyerhessen a háta mögé tartott kézfejére, amellyel, mintha valamiféle jelet készült volna formálni...
Egyelőre azonban semmi sem történt.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-11-25, 9:20 pm

//Bál – három, oly különböző ifjú//

*Az utolsó taktusok is elhalnak, a muzsika elhallgat, s a zenészek, táncosok „mutatványát” tapssal ismerik el a jelenlévők, hogy aztán partnerükkel az oldalukon induljanak a frissítőkért. Talán így tesz a csillogó fehér és az éjszín feketébe bújt alak is, s Elmiron ven Gondor nyílt tekintetére hasonló érzésekkel teli az éjkék pillantás. S ahogy a karcsú kéz lekerül a vállról, s az erős másik már nem simul a derékra, úgy távolodik el egymástól a két test, de csak annyira, hogy halk beszédük még hallható legyen a másik számára, hogy még megtartsák a bensőségesség látszatát és a nyugalom érzetét ezen a nyüzsgő, élettel teli helyen.

Mert ezt érzi Nie mindig, amikor az északi nemest tudhatja az oldalán. S ha elhatározását nem hinné oly véglegesnek, s nem tekintene úgy az ifjúra, mint a legkedvesebb barátra, valakire, akivel megosztotta legféltettebb, s legtitkoltabb gondolatait, félelmeit, mint olyanra, kinek lelkét oly közel érzi a magáéhoz, s aki mindig megvigasztalja és bátorítja, hát folyton vágyna a társaságára. Éppen ezért, és talán a borzalmas év után is, amely megint halált hozott és pusztulást, még jobban vágyik rá, s hálás az isteneknek a férfiért, ezért az éjszakáért. Azért az éjért, amely mintha kárpótolni igyekezne a bánatért és a veszteségekért. S ő most ezt a boldogságot érzi - a Feljebbvalók ajándékát -, ahogy ujjai Elmironéival fonódnak össze.*

- Köszönöm a táncot – hajtja meg a fejét a férfi felé mosolyogva. – A legtöbb hölgy nyilván a Szürke Földekre kíván, mert lefoglalom a bál legkedvesebb lovagját és legjobb táncosát. És még jobban kivívom az ellenszenvüket, ha most arra kérem – persze, csak ha nincs ellenére, hogy kísérjen ki a kertbe. Ahogyan az első alkalommal is tette. De tudja mit? Nem érdekel egyetlen gyűlölködő, vagy féltékeny pillantás, mert nekem jogom van arra, hogy kisajátítsam ma este – neveti el magát, s talán meglepi vele az ifjút.

*Hiszen a ven Gondor ház örököse nem tudhatja, hogy a lány már soha többet nem akar elszalasztani egyetlen pillanatot sem, amit a jó és helyes érzéseknek, és azoknak a személyeknek szentelhet, akik fontosak számára.  Így ha Elmiron követi, hát kifelé indul.

Hiszen csak néhány meghitt percet szeretne, amely alkalmas lehet rá, hogy kifagassa a másikat az elmúlt esztendőről, az élete folyásáról. Csak csendet szeretne maguk körül, hogy elmondhassa, hogyan és hány alkalommal segítettek neki az ifjú nemes és bátor gondolatai, s mentették meg az életét is talán. Csak szeretne hálás lenne neki, szeretné elmondani, hogy a háború ellenére is történtek jó dolgok. S miközben sétálnak kifelé, látja a hófehér ifjút, a ruhában, amelyet ő bűvölt neki. Azt is látja, hogy beszélget valakivel, egy zöld-feketébe öltözött, nekik háttal álló férfi és egy tűzszín ruhába öltözött hölgy a beszélgetőtársai, ám mert semmi fenyegetőt nem lát a helyzetben, nyugodtan sétál tovább, azt gondolván, Val is igyekszik kiélvezni az est szépségét, s a Nemesi Udvarház kiváló ételeit, italait és még kiválóbb vendégeit. Örül, hogy elhozta őt, hiszen úgy tekint rá, mint kedves „rokonára”, ki most vele együtt lehet részese valami jó dolognak. S ha a sárkány felé tekint, hát apró intéssel jelez neki, jóváhagyóan, s talán azért is, hogy a másik ne aggódjon, vele is minden rendben van.

Ahogy úgy gondolja, az ifjú nemes, északi birtokának egykori ura is rendben van. Hiszen jelenléte biztonságot adó, s nyugalmat sugárzó, mint mindig, hát amikor kiérnek a teraszra, a hóval fedett kert fölött, a lány örül, hogy az utolsó párok is most indulnak befelé, hogy elfogyasszák frissítőiket, s ezzel feleljenek Nie ki nem mondott kívánságára.*

- Reméltem, hogy magunk lehetünk, ahogy az első alkalommal is… Ugye emlékszik? Akkor is ilyen hó volt és csend – mosolya emlékekkel teli. – És én akkor az isteneket kárhoztattam a világ sorsáért talán, de Ön akkor sem hagyta, hogy kétségbeessek. És azután sem. Megóvott a saját félelmeimtől és gondolatai jövőről és hitről azóta is velem vannak. Telar-ban is segítettek – borul el a tekintete. – De most ne beszéljünk a szörnyűségekről, csak arról, hogy azok a gondolatok sok mindenen átsegítettek és szerettem volna, ha tudja, beszélgetéseink nem voltak hiábavalók és a remény, amelyt adott, még kitart, s új életet adott, új otthon, amelybe egyszer majd Önt is elvárhatom, ugye? Csak azt akartam, hogy büszke lehessen rám és hogy tudja, a hálám az öné marad mindig – aztán persze rájön, hogy önző módon csak magáról beszél, hát halvány pírral színezett, mégis boldogságtól csillogó arccal folytatja szabadkozva. -  De szóljon, hogy ne magamról beszéljek mindig, hiszen nem is azért jöttem, és nem is emiatt vágytam a társaságát. Magáról szeretnék tudni, azt, hogy ön is otthonra lelt valahol, s talán másra is – mosolyodik el sokat sejtetően, de reméli, az ifjú nem érti félre megjegyzését. – Csak meséljen, hiszen oly keveset mondott eddig is! Kérem, mondja, hogy rendben van!
Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-12-23, 8:01 am

//A bál - és annak ragyogó csillaga//

- Részemről a megtiszteltetés, s ha a hölgyek netán úgy is éreznék, az urak valószínűsíthetően éppoly irigyek, hogy Ninenna kegyeit szerénységemnek adja.
*Hajtja meg fejét Elmiron ven Gondor is. Az északi nemes a mondat másik felére bizony csak csendes mosollyal felel, s karját is nyújtja Ninenna felé, hogy együtt hagyhassák el kifelé a táncparkett fényekkel teli terét.
A meglepetés olyasféle dolog, mivel nehéz egy istenséget elérni, s Elmiron maga sem lepődik meg e pillanatban, noha a férfi arcán azért átsuhan vajmi kis árnyalat, ám az inkább boldogságnak tűnik.
Akár elfogadják karját, akár nem, a hölggyel együtt távozik a tánctérről, s egyenesen az udvarház kertje felé veszik az irányt.
Roober maga nem figyeli a jelen lévő sárkányokat, enélkül is érzi őket, pontosan tudja, melyik mit tesz.
A hószín lepelbe burkolózó kert meghitt csendességgel teli, s a férfi hallgatagon érkezik meg oda.
A hó puhasága elnyeli, tompává teszi a zajokat, s így olybá tűnik, mintha jótékony, ám óriási szobaként venné körbe meghitt kettősüket a kert.
Nienna hálatelt beszéde megérinti a szívét, s ha a nő engedi, megfogja kezét, meleg tenyerével borítja azt.*
- Miattam nincs miért aggódni. Családom élő tagjaival megvetettük lábunk a Középvidéken, s a Keleti szegletben is.
Mondhatni, otthonom csupán az észak lesz mindig, ám meghitt, csendes kúriák mindenhol vannak, hol megpihenhet a magamfajta is, távol a világ zajától.
Nekem örömöm van abban, ha segíthetek, s így örömöm határtalan, ha látom kegyed örömét.

*Fordítja a szót Nie felé vissza.*
- Jó hallani, hogy új otthonra lelt, s új életre is. Fontos, hogy ilyenek legyenek, hogy legyen lehetőség gyökeret ereszteni, s célokra lelni az életben.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-12-26, 11:08 am

//Bál és a legkedvesebb istenség//

*A férfi szavai mosolyra késztetik, s talán a legelső alkalommal, akkor, amikor az Udvarházban évekkel ezelőtt először találkoztak, talán zavarba is hozták volna az északi leányt ezek a szavak. Ám most a lelkét csak melegség járja át, s egyfajta cinkosságot sejt Elmiron ven Gondor mondataiban. Csak a meghittséget sejti mögöttük, s oly természetességgel sétál vele a kifelé vezető úton és áll meg vele szemben odakint a szikrázóan fehér kertben, ahogy senki mással nem tenné. S hagyja a kézfogást is, amely a szemlélők számára – legyenek azok bár oly kevesen is – azt mutatja, ők ketten tökéletesen értik, s érzik egymást.

Mert ezt gondolja az elf, amikor az ifjú nemes tenyere zárja be az övét. S ha megnyugtató az érintés, hát a kérésének teljesítése is az. És az, hogy biztatása, s folytonos reménykedése nem hiábavaló, csak még boldogabbá teszi.*

- Miattam nincs miért aggódni. Családom élő tagjaival megvetettük lábunk a Középvidéken, s a Keleti szegletben is. Mondhatni, otthonom csupán az észak lesz mindig, ám meghitt, csendes kúriák mindenhol vannak, hol megpihenhet a magamfajta is, távol a világ zajától.

*Minden, mit a másik mond, úgy hangzik, akár, ha saját érzései kelnének életre. Oly tökéletesen megfogalmazza az önnön életében levő érzéseket az éjszín ruhás alak, kit barátjaként, tanítójaként, mentoraként köszöntött, hogy Nie érzései is tökéletessé várnak. Osztoznak ebben is, ahogyan osztoztak már korábban is és Artanis leánya végtelenül hálás az ember-férfiért, ki bölcsebbé és reményteljesebbé formálta őt akaratlanul is. Akaratlanul, hiszen nem tudhatta a ven Gondor ház örököse, hogy vigasztaló gondolatai ily kiváló követőre lelnek majd. Hát hallgatja őt a fehér selyembe öltözött leány, elmerül a fekete tekintetben, csak hogy a lágyan, pehelykönnyűen érkező szavak, a kertet borító hófehér takaróhoz hasonlóan borítsák be óvón a lelkét.*

- Tudja ugye, hogy bátorságot ehhez Ön adott. Ha Ön nincs, sosem lelek rá önmagamban az erőre, amellyel újrakezdhettem mindent. Tudja, hogy hányszor jutott az eszembe, amit a félelemről és az emlékekről, a múltról mondott? És az is, hogy amikor arról beszélt, egyszer talán még együtt láthatjuk a Fehér Várost, azt mondta ki, amiben én addig sosem mertem reménykedni? Hogy új utat mutatott azzal, amikor értésemre adta, nem kell mindennek ugyanolyannak lennie, mint volt, ha a változás jó és üdvözítő? – az emlékeiben már nyoma sincs a félelemnek. - Hát így lett, s hallani azt, hogy Önnek is van hova „haza menni”, oly boldogságot jelent, ami most sok dologért kárpótol. Egy kúria…  És nyugalom… Én sem vágyom másra – szinte látja a helyet, ahol ő is békére lelt, s úgy érzi, meg kell osztania Elmiron-nal az örömét. Mert ahogy a férfi boldoggá tette őt a saját életének egyetlen kiragadott képével, hát ő is azzá teheti, ha elmondja, hol talált otthonra végül. -  A hely, amelyet megtaláltam, oly elhagyatott, védett és biztonságos, hogy talán a Feljebbvalók is elfeledkeztek már arról, hogy megalkották azt az aprócska szigetet – nevet fel visszafogottan, mégis önfeledten. - Csak alig páran vannak, akik tudnak róla, s még kevesebben, akik már jártak ott… - magyarázza. - De ugye megígéri, hogy ha ideje és kötelezettsége engedi, eljön majd egyszer.  Magát szívesen látnám. Nem, nem kúria… - tiltakozik gyorsan, mert attól tart, talán túl előkelőnek gondolja majd a másik a lakhelyét, amely természetesen sosem versenyezhetne a nemesi lakok fennköltségével. – Csak egy ház, régi és nem is túl nagy, de akad benne hely, hogy vendégül láthassam azokat, akik… Akik fontosak számomra. Nem bánja, ha ezt mondom, ugye? Tudom, hogy nem ért félre, hiszen ismer – az égkék tekintet most nem rejt szégyent, csak bizalmat, s reményt, hogy a másik nem mond majd nemet. – Szinte mindenkinél jobban ismer… - halkul el a hangja, emlékezve apja régi barátjára, a mágusra, kivel már régen nem találkozott, s ki talán megmérkőzhetne ebben az előtte álló ifjúval. – De én alig Önt, alig tudok magáról valamit, bármit is, Elmiron ven Gondor. – suttog még mindig, s már mindkét kezének ujjai fonódnak össze a másikéval. – Ezen változtatni kívánok, ha nem bánja… Ismerni és érteni szeretném, és tanulni Öntől… Hogy az az élet, amely előttem áll, más lehessen… Segít nekem? Mesél majd magáról, ha meglátogat?

Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-12-28, 4:13 pm

//Kint, a puha hóban//

*Elmiron fogja még a kezeket, mikor Nienna szavai önfeledten hagyják el a nő ajkait. Roober, az istenség azonban sejti, hazudnia kellene, ha további dolgokat árulna el a nemesi családról, mi valóban létezett, s létezik is még, s míg szavaiban keverednek az istenség családjának sorsai, s egy bizonyos ven Gondor család sorsai addig, ha magáról kellene többet mondani, hát hasonulnia kellene.
Ám a fehér elf hagy még akaratlan kibúvót kérésében, s e kibúvót ő most ki is használja.
Hiszen honnan is tudhatná a fehér elf, hogy oly sok helyen, s oly sok formában találkozott is már eme istenséghez köthető dolgokkal, s nem egy esetben e dolgok épp rémületet, s boldogtalanságot okoztak?
Honnan tudhatná, hogy a sárkányok mögött ő rejlik, ki egy északi nemes porhüvelyébe bújva adott neki új reményt? S honnan is tudhatná, hogy ha az istenek megneszelnék, mit évek óta apránként tett a bálokon, bizony büntetés terhét rónák rá érte?
Nem kell mindezt tudnia, főképpen nem azt, hogy azért, mit a fehér elf életében okozott halandóként mutatva önnön magát, Dremer kezei közé küldhetnék, netán más büntetéssel sújthatnák őt?
Haleran a jó példa rá, hogyan jár az isten, ki hibázik a halandókkal kapcsolatos szabályaikkal kapcsolatban.*
- Úgy érzem, túlbecsüli kegyed az én hatásomat. Számtalan bölcs és alkalmas ember él a Birodalomban, kik éppúgy képesek szép szavakat szólani, mint én. Bölcsebbek, s alkalmasint jobbak is nálam. Ha nem velem találkozik, hát találkozik valaki mással, ki a megfelelő pillanatban a megfelelő szavakat szólja. Ritalea fonalai kifürkészhetetlenek, s a végzet épp engem hozott ide, hogy találkozzunk, s ha Nienna sejtené, legalább annyit adott lényének csodájával szerény személyemnek, mint amennyit az én jótéteményemnek sejt.
*A nő otthonra tett megjegyzéseit nem tudja szó nélkül hagyni.*
- Nem az otthon mérete a fontos, hanem az, amit jelent tulajdonosának.
S igen, feltétlenül beszélünk, ha meglátogatom otthonában.
Vissza az elejére Go down
Nie

Nie


Hozzászólások száma : 962
Munkahely : Könyvtárossegéd

Character sheet
Nép: Elfek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2022-12-30, 7:57 pm

//A bál – a kert és az emlékek. No meg egy álruhás védelmező 😊//

- De önt küldte, talán azért, mert tudta, nem bölcsességre és alkalmasságra van szükségem – mosolyodik el a fehérbe öltözött hölgy. – És a szép szavakon is átlátok talán már annyira, hogy ha haszontalanok, én sem látom értékesnek őket. Arról pedig, hogy talán más is megtette volna, amit végül ön tett meg…  A Sorsok Takácsa semmit sem tesz véletlenül, úgy hiszem, s mi halandók sosem dacolhatnánk vele, nem gondolja? – folytatja hát, s a mosolyhoz immár vidámságtól csillogó pillantás is jár. - De az, hogy nem csak elvettem, hanem adtam is, el kell hinnie, vigasztaló, s e kedves gondolat ismét csak engem igazol.

*Mert Nie vidám, boldog, hisz a béke és a nyugalom még háborítatlan odakint. A halk szavak nem bontják meg a kert csendjét jobban, mint a bentről kiszűrődő alig hallható zsivaj, s ők ismét csak ketten állnak a behavazott kertre néző teraszon, mint ha rajtuk kívül más nem is létezne. Még tart a tündérmesébe illő éj, éppen olyan, akár a legelső.

Mert hiszen honnan is tudhatná az északi leány, hogy mi is jár a sötétség színébe öltözött „lovagja” fejében, miközben az ujjak még összekapcsolódnak? Honnan ismerhetné a másik féltő gondolatait, s a késztetést, hogy meneküljön a szorult helyzetből, amelybe Nie akaratlanul is sodorta? Ha Nienna csak a töredékét is megsejtené mindannak, amit a kedves és számára a vágyott biztonságot jelentő alak titkol, tán gondolatai is oly komorak lennének, akár a finom szövet színe, amely a férfit burkolja. Talán, ha tudná, hogy álruhás kísérője évek óta becsapja, s félrevezeti, isteni mivolta sem számítana a szemrehányások és a csalódást igazoló könnyek mellett, amelyek érzéseit adnák nyilvánvalóan tudtára az északi nemesnek.

De miért is hinne mást Adan gyermeke, mint amit lát és tapasztal? Hogyan is gondolhatna arra, hogy Elmiron ven Gondor oly hatalommal bír, amellyel a világ legerősebbnek vélt lényeit uralhatja, hogy a vele való találkozással a „rokonlélek” mégis, e hatalom birtokában is önnön szabadságát kockáztatja, s oly súlyos büntetésre számíthatna, ha az éjközép báljainak soráról valaki a Feljebbvalók közül tudomást szerezne, amelyet Nie nem is lenne képes elképzelni? És ha megtudná mindezt, talán nem hibáztatná önmagát vágyai miatt, melyekkel felelőtlenül magához láncolta az égi lények urát még akkor is, ha csak évente egyetlen éjszakára tette?

Talán így lenne...

De most még semmit sem sejt az égkék szemű, most még kipirult arca, s kezének óvatos, köszönetet mondó szorítása adja a másik tudtára boldogságát, melyet nem zavar meg egyetlen sötét gondolat sem, hiszen sosem látta, ahogy most sem láthatja az aggodalom, vagy akár a bizonytalanság egyetlen jelét sem az ember férfin. Semmi olyat nem lát, amely gyanút kelthetne benne. Ezért Nie már csak az ígéretre figyel, amely azzal kecsegteti, hogy nem egyetlen alkalom lehet az évben, amely találkozásukkal örvendezteti meg őt. Az öröm túlárad benne, s a tanítás, amelyet oly sok közelmúlt-béli esemény erősített meg benne, és amely arra oktatta, hogy sose habozzon háláját, érzelmeit kimutatni mások felé, hiszen sosem tudhatja, meddig teheti meg, arra veszi rá, hogy egyik kezét kivonja a férfiéből, s ujjai a másik arcát érintsék finoman, miközben lábujjhegyre állva egy halvány csókkal illesse az előtte álló arcát, s húzódjon aztán a leány őszinte mosollyal távolabb.*

- Azt hiszem, mégis csak ez az Ünnep legszebb ajándéka. Köszönöm, Elmiron ven Gondor.

Vissza az elejére Go down
http://www.nienna.eoldal.hu/
Roober
Istenség
Roober


Hozzászólások száma : 520
Munkahely : Sárkányistenség

Character sheet
Nép: Istenek

Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime2023-01-18, 8:06 am

*Roober úgy dönt, nem szaporítja a hazugságok sokaságát. Nem fogja a fehér eflnek elmondani, hogy ki is ő valójában. Az túlontúl súlyos lenne az épp összeforrt léleknek, s a munkát, mit elvégzett, nem rontja le.
Talán hazudott, elhallgatott dolgokat saját magával kapcsolatban, noha valóban létezik a család, miről beszélt.
Ez azonban tetteinek értékéből, s legfőképpen hatásából nem von le.
A célt elérte, s e cél végül elegendő lehet mindenre.
Azonban jól felfogott érdeke is van, mi már isteni mivoltából ered.
A nő előbb megszorítja a porhüvely ujjait, majd kivonja kezéből övéit.
Elmiron mindezt hagyja, miközben csókot fogad arcára.
A karcsú elf ezután húzódik távolabb, miközben a férfi enyhén meghajtja a fejét.*
- Az ajándék közös, s éppúgy hálával tartozom érte.
*Tán Akahana érthetné meg mindazt, mit Roober tett mostanság, hisz a vadászat és a hold istennője éppúgy szívesen jár-kel a halandók között, mint ő. Tán ez az egy közös bennük.
Az istenség halovány mosollyal válaszolna, amikor a bálterem ajtajában egy szintén sötétbe öltözött, ám idősebb úr jelenik meg.
Elmiron feltekint rá, majd biccent felé.
Karját nyújtja a hölgynek.*
- Úgy vélem, ideje visszatérnünk a bálterembe. Engem szólít némi kötelesség, s így örömmel kísérem vissza kísérőjéhez. Kérem, bocsássa meg kegyed, hogy ily röviden kell megszakítanom e számomra oly becses együtt létet!
Hív némi kötelesség, s e kötelességnek eleget kell tennem.

*Meleg pillantása, s higgadt mosolya arra utal, valóban nincs gond, s a lánynak nincs oka aggodalomra.*
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom





Nemesi udvarház - Page 16 Empty
TémanyitásTárgy: Re: Nemesi udvarház   Nemesi udvarház - Page 16 Icon_minitime

Vissza az elejére Go down
 
Nemesi udvarház
Vissza az elejére 
16 / 17 oldalUgrás a következő oldalra : Previous  1 ... 9 ... 15, 16, 17  Next

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
LANURIA :: Lanuria világa :: Keleti szeglet :: Tarsis-
Ugrás: