Sárkányok-völgye : A Kapu két oldala

*Egyre csak emelkedett fel a magasba, viszont a mérge lassan leereszkedett. Már megbánta azokat a szavakat, amiket a másiknak mondott, de ha egyszerűen annyira makacs, hogy nem engedi, hogy megértse. Szeretné őt megérteni, és ha tudna, akkor segíteni is rajta. Mert akármi is történt, és ha csak rövid ideje ismerik is egymást Kain igen is segített rajta. Már nem az, aki volt. Már nem akar fent a hegyek között egyedül lenni. Élvezi, hogy van mellette valaki, még ha olyan is amilyen.
Talán csak azért ragaszkodik ennyire hozzá, mert hosszú ideje ő az egyedüli, akivel egyszerre ennyi időt töltött, de mit tehetne, ha egyszer jól érzi a másik jelenlétében magát.
Az, hogy Kain nem mond semmit sem, csak azt, hogy induljanak fájt neki. Egy része azt mondja, hogy repülj haza, oda ahol semmi fájdalom, csalódás nem érhet, de a másik, ami sokkal erősebb maradásra bírja. És csendben száll a másik mellett jó ideig.
Játszik a levegőben, hogy elterelje a gondolatait. Fel, s le emelkedik, vitorlázik. Egyik alkalommal majd nem elgázol egy madár rajt is. Aztán mikor egyszer rápillantott a másikra, akiből még mindig nem tudott olvasni, valami azt súgta neki, hogy tennie kell valamit, mert ez a némaság megőrjíti. Talán fiatalságából, játékosságból cselekedett, vagy csak azért, hogy kibillentse a másikat ebből a hallgatásból, mert szerette volna, ha kicsit vidámabb.
Oda repült mellé, majd miután visszafordította róla a tekintetét, játékosan oldalba billentette kicsit, hogy egy pillanatra elveszítse a vitorlázás közben felvett egyensúlyát. Miután megtette gyorsan fentebb emelkedett, majd újra megpiszkálta a férfit. *
- Sajnálom, amiket mondtam, de hosszú idő óta te vagy az első, akivel huzamosabb időt töltök, és akár hiszed, akár nem élvezem ezt a társaságot. –* mondta mikor egyszer közelebb került, majd újra csak bele kötött a másikba, nem érdekelte mit szól hozzá. Ki akarta billenteni azokból a gondolatokból, amik a fejében lehetnek. Mert az alapján, hogy nem engedi meg neki, hogy olvasson benne, csak is valami rossz, vagy kellemetlen dologra gondolhat, legalább is Nasuada így hiszi. *
*Ha Kain rendre utasította, vagy nem reagált rá semmit sem, akkor némán tovább repült mellette. Ellenkező esetben pedig kicsit boldog volt, hogy sikerrel járt. *


*Lassan közeledtek a céljuk felé. A levegőből, már látni lehetett valami kapu félét. Miután ez kiszúrta nem igen tudta levenni róla a szemét. Érdekes látványt nyújtott a kapu. Most, hogy itt van kicsit megijedt. Nem tudja, hogy készen áll e erre. Kész e arra, hogy más sárkányokkal is találkozzon, akik ki tudja, hogyan fogadják. Nem lépte át a kaput, hanem leszáll előtte. Először újra a bejáratot nézte, majd Kaint.*
- Ha nem is tanítasz, de itt maradsz? –* kérdezte halkan. *

*Miután rászólt a másik nem folytatta a játékos repkedést. Utána némán repült a másik mellett. Örült, hogy itt lehet, de Kain viselkedett, mint egy öregember, aki csak nyugalomra vágyik, arra hogy ő békén hagyja. Semmi olyat nem tesz, ami arra utalna, hogy legalább kicsit örül annak, hogy a sors összehozta őket, még ha elég érdekesen is. Nem is engedi, hogy olvasson benne, pedig akkor talán jobban megértené őt, hogy mit miért tesz.
A kaput elérve Nasuada csak nézelődött, még soha nem járt ezen a helyen. Nem figyelt addig a másikra, amíg az meg nem szólalt. Csodálkozva nézett rá, nem értette mért akarja itt hagyni.*
- De… - *nézet még mindig értetlenül a másikra *-Hogy léphetnék be könnyű szívvel, ha tőled meg el kell búcsúzzam.
E*lfordult, nem akart a másikra nézne. Küzdött az érzelmeivel, és nem akart ismét kikelni magából, hogy ha tényleg elmegy, akkor vitatkozva búcsúzzanak el. *
- ÉS ha Roober azt akarja, hogy térj vissza? Talán ezért hozott össze minket. Te segítesz nekem vissza találni, én meg neked ez által, és talán még máshogy is, de nem tudom hogyan. Tudod lehet, hogy alig ismerlek, és elég furcsa körülmények között ismertük meg egymást, de én akkor is megkedveltelek.
*Nem tudta, hogy mitévő legyen. Újra elő jött az a régi érzés, hogy megkedvel valakit, és el kell, hogy veszítse. Ki tudja, hogy mikor láthatja újra, lehet, hogy talán soha sem.
Akadhatnak a kapun túl olyan sárkányok, akiket megkedvel, de talán egyiket sem fogja így, mint most Kaint. Valahogy úgy érzi van valami hasonló a sorsukban, de mivel nem engedi a másik, hogy jobban megismerje, így félő , hogy ez soha sem fog kiderülni. *
- Nem erőszakoskodom, menj ha menni akarsz, de én szeretném, ha maradnál. Igyekszem betartani azt, amit kértél, hogy ne említsem a neved, de ez nehéz lesz. A fekete sárkányokat pedig tisztelni fogom.
*Felsóhajtott, és miután legyűrt mindent magában ránézett a másikra. *

*Látja Kainon, hogy zavarja valami, de nem kérdez. Kicsit fél a választól. Talán úgy hiszi, hogy ő maga az, aki zavarja őt, igen is fél ettől a választól. Meg kedvelte rövid időn belül a másikat. Nem tehet róla, ő már csak ilyen, ezért is engedi el nehezen. Örült, hogy végre találkozott egy olyannal, mint ő, és most el kell válnia tőle. Nem akart, nagyon nem, de hagyja, hogy a másik menjen, ha tényleg ezt szeretné annyira. *
- Nem tudom. –*hazudott, majd még is csak ki bökte az igazat *– Mert meg kedveltelek, akár hiszed, akár nem. Rég nem volt így senki a közelemben, mint most te.
*Elfordította a tekintetét, és nem nézett a másikra most már. Nem akarta, hogy lássa a szemében a fájdalmat, amit az elválás okoz. Tudja, hogy túl gyorsan kedvelte meg a sárkányt, és hogy nem is ismeri igazából, de ő meg akarta, de csak falba ütközött mind annyiszor.
Ezen kívül ő nem hiszi azt, hogy Roobernek csak ennyi állt volna a szándékában, hogy őt ide hozza. Az istenek mindig rébuszokban beszélnek, és ha még úgy is tűnik, hogy kis dolgot kérnek, sosem kicsi áll mögötte, hanem valami nagyon dolog, de a férfi nem engedi ezt kideríteni. Pedig ő szeretné, de már esélye sem lesz rá. *
- Nem értem mért nem lehetne újra az, létezik megbocsátás is a világon, és sosem tudod így meg, hogy megtörtént e már.
*Még mindig nem nézett oda, csak akkor mikor megcsapta a másik szárnya által keltet szél. Szomorúan nézte, ahogy az a magasba emelkedik. Szívesen utána ment volna, de nem tette meg.*
- Isten veled. – *mondta halkan, majd lefeküdt a kapu elé, és nem tudta mi tévő legyen, menjen e , vagy sem.*
*Félt az ismeretlentől, attól meg még jobban, hogy egyedül kell megtennie ezeket az első lépéseket. *

/köszönöm a játékot /

*Hosszú vándorlás után, elviselve a cudar időjárást a kapuhoz értem. A látvány teljesen letaglózott. Beleszippantottam a levegőbe, ellenség szagát nem éreztem. Kellemesnek találtam az itteni klímát, kifejezetten sárkánynak való.
Szétnéztem, de sehol egy lélek. A kaput is jobban szemügyre vettem, körberepültem, átnéztem rajta, de belépni még nem akaródzott. Inkább várok még vele, ki tudja, lehet hogy éppen olyan sárkánnyal találkoznék, amilyennel még nem akarok. Lassan lecammogtam a kapu elé, aminek háttal álltam, de akkor hangokat hallottam, és megjelent bennem az a furcsa érzés, ami ide hozott és ami lehet, hogy mostanra már félelemmé ért...*

*Szívem egyre hevesebben vert, mikor idegen szagokat kezdtem érezni a levegőben, de amikor megszólítottak, dobbant egy hatalmasat. A hang forrását kerestem és hamar meg is találtam. Egy emberi nő állt előttem, éjfekete ruhában, mely a földig ért. Bőre hófehér volt, amit ez a fekete öltözet még jobban kiemelt. Persze tudtam, hogy nem egy emberrel állok szemben.*
- Üdvözlet! Valóban, messziről jöttem. Mondhatni...látogatóba. -*mondtam kissé bizonytalanul és körülnéztem. Az idegennel szemben gyanakvó voltam. Ugyanis nem akármilyen sárkányoktól kell óvakodni erre felé...*

*Mikor felemelte hangját, sunyítottam és már erősen sejtettem, hogy nem közönséges sárkánnyal állok szemben. Bőszen fújtattam és ügyebár a kérdéseket illik megválaszolni. Persze csak óvatosan a szavakkal.*
- Nos, igen, használhatnánk ezt a szót is. Haza jöttem. -*mondtam neki, de istenigazából semmi sem kötött ide, hisz nem itt nőttem fel. De ki merne egy fekete sárkánnyal ellenkezni? Fejemet felkarom felé fordítottam és vettem egy mély lélegzetet. Valóban. Van rajtam némi szag a söpredékektől. Biztos a kocsma miatt. A fene...*
- Nem, élnek még és egymást eszik. -*fejeztem ki magam kicsit irónikusan. Nem szeretem, ha feljebbvalóimmal hoz össze a sors. A magam ura vagyok. Egy sárkány a maga ura...*

*Jól megnéztem magamnak a fekete sárkány emberi alakját. Tekintetünk találkozott s én bár nem féltem belenézni, hosszú ideig nem állhattam. Ekkor tekintetem a földre szegeztem és válaszoltam kérdésére.*
- Nem találkoztam én egy feketével sem. Sőt, utamat kevesen keresztezték. Nem szeretem az idegeneket.
*Tekintetünk megint találkozott, ekkor kezdtem kicsit ideges lenni. Feszélyezett egy erősebb sárkány jelenléte. Egy rossz válasz és lehet nem jutnék innen messze. Ezekre a gondolatokra egy morranás erejéig megremegtek hangszálaim. Figyeltem erre az földön lévő nőszemély reakcióit, mert őszintén szólva ezért a buta cselekedetemért még csúnyán megfizethetek. De egyszerűen már alig bírtam magammal, ezek a fürkésző szemek...nem engedem, hogy csak úgy vizslassanak, természetem nem állhatta, hisz így is nehezen tűröm meg magam mellett az idegen társaságot.*

*Lehetett érezni némi dühöt a nőszemély hangjában. Nagyon akarta tudni a nevem, bár nem hinném, hogy a neveknek oly nagy jelentősége lenne. Az ellenségei nevével kapcsolatban valóban elszóltam magam. Távol a háborútól nőttem fel és valószínű az öreg nevelőmet annyira elkeserítette a helyzet, hogy inkább nem is beszélt az egészről. Mégis az emberek gyűlöletét erősebben rám ragasztotta. Na de majd ennek utána járok magam.*
- Becsületes nevem: Alamaise. És a te személyedben kit tisztelhetek?
*A félelmeim elillantak és nevem kimondásakor enyvén meghajtottam fejem. A fürkésző szempár továbbra is nagyon zavart. Az ajánlata igen kecsegtető volt. Harcolni a sárkányok oldalán, nincs is ennél nemesebb ügy. Mihelyt tájékozódom igaz múltunkról, felveszem a harcot, amit az emberek ellen eddig is folytattam.*

*A fekete sárkány tovább méregetett és erősen rólam kíváncsiskodott. Kecsesen mozgott előttem, de szemei végül mindig rám tapadtak. Hiába volt ebben az állapotában sokkal apróbb nálam, erőfölényemet nem lehetett vele érzékeltetnem. Hiszen bármikor felül kerekedhetne rajtam.*
- Messziről. Ez had legyen az én titkom.
*Válaszoltam neki. Nem akartam magamról egyből mindent elárulni, hiszen az úgy már nem is lenne izgalmas. Mondjuk sejtettem, hogy neki ez nem fog tetszeni, de erre is van megoldásom.*
- De hogy én is kérdezősködjek. Egy fekete sárkány ennyit jár haza? Ha én az lennék, biztos sok dolgom lenne más földeken...az a rengeteg ellenség...
*Hunyorítva tekintettem rá, fürkésztem az arcát. Közben léptem egyet felé.*

*Utóbbi pimaszságommal eléggé sikerült felbosszantanom a fekete sárkányt. Mikor kibontakozott haragja kénytelen voltam pár lépést hátrálni. Szívem megint hevesen vert. Pont nekem kellett összefutnom egy felsőbb hatalommal, a gyengékkel jobban elszórakoznék.
A fekete természetesen úgy beszélt és úgy viselkedett, mint ahogy az uralkodókhoz méltó. Szavai fennhangon céloztak meg. Pofám amennyire a vastag bőr engedte ráncossá és mogorvává vált. Mondandója végéhez a nevem külön hozzátette. Felszólított. Aminek hirtelen nem tudtam, örüljek-e.*
- Jól van, nézd el nekem, igazad van.
*Tettem hozzá alázatosan.*
- De hogy a lényegre térjek. Miben is lehetek úrnőm szolgálatára?

*Hiába távolodtam tőle, a nőszemély követett. Nem adja fel egykönnyen, nem lennék az ellensége. Ha ennyire érdekli, hogy honnan jöttem, kérdésére akkor megadom a választ.*
- A Sárkány-hegységtől északra fekvő folyó völgyében nőttem fel. Csendes és nyugodt hely volt. Persze az emberek tönkretették. De hogy visszatérjek óhajodra: ha úgy kívánod, a nevedben ölök, de én megelégszem ezzel a nyugodt vándorló életstílussal.
* Szóltam neki és állásom magabiztossá vált. Szárnyamat időnként meglibbentettem és csak a nőt néztem. Figyeltem minden mozzanatát.*