Sárkányok-völgye : A Kapu két oldala

*A nő bátran, semmitől sem tartva közeledett felém. Nem tetszett, de hát ellene tenni nem tudtam. Több eszem van, sem mint most rárontsak. Így hát feleltem a kérdésére.*
- Északabbra...a folyóvölgyön túl nem sokkal. Arra nem igazán mennek, nincs sok keresnivalójuk arra. Viszont a pórnép ölt... Csellel, meg miegymással.
*Hangom haragos lett, mikor utolsó mondatom kimondtam.*
- Persze arrafelé felégettem pár falut, de úgy szaporodnak, mint a patkányok.
*Fejeztem ki magam nem kevés undorral. Láttam a nő szemében, hogy nincs sok kérdése hátra ezért megnyugtattam magam, hogy hamarosan ismét felkerekedhetek.

*Láthatóan feldühítette Furiát az emberi faj gondolata is, de véleményem szerint minden fajtájához hű sárkány is így vélekedik az ocsmány kétlábúakról. Biztató szavai, hogy öljek minden embert, amelyikkel csak dolgom akad a gyűlölet lángját még jobban fellobbantotta szívemben.*
- Úgy cselekszem majd, ahogy te és a sárkányok népe azt megkívánja tőlem!
*Szóltam majd mélyen meghajoltam.*
- Nem fogsz csalódni bennem.
*Fejem felemeltem és elszánt tekintetem Furiára szegeződött. Az őseimre gondoltam, akik ott haltak meg a barlangban, holott ha ki tudtak volna jönni a gazemberekből semmi sem marad. Ha erre gondolok mindig elönt a düh. A kapura néztem, aminek túloldala csábított, de át mégsem mehettem, hiszen a kötelességem ide szólít.*

*A nő kecses távozása szemet gyönyörködtető volt. Titokzatos és hozzá méltó. Szívemben éreztem, hogy ez a vidék az igazi otthon, s nem más. Egy éjszakát még maradok aztán jómagam is tovább járom a vidéket. Szerencsésnek éreztem magam, hogy találkozhattam minden sárkány úrnőjével, még ha az elején kissé ódzkodtam is a dologtól. Leültem a földre és magamban mosolyogtam.*

//Én is nagyon köszönöm, Furia //

Fényes nappal volt ő mégis messziről kiszúrta a kapunál lobogó tűz táncoló lángjait. A sülthús illatáról már nem is beszélve. Másnak étvágyat csalt volna gyomrába az illat, ő mégis dühösen összehúzott szemöldökkel bámult ki a fák közül.
Ettől eltekintve egyenletes tempóban haladt tovább, méghozzá egyenesen a kapunál tébláboló személy irányába.
Dühös volt. Forrt benne a düh, mert a hús szagán kívül még mást is felismert. Egy édeskés illatot, melyhez volt már szerencséje vagy inkább balszerencséje korábban.
Amikor a lány megállt a kapuval szemben, ő megtorpant.
Maga sem tudta, miért nem megy tovább. Mint ahogy azt sem értette, mi késztethette rá múltkor, hogy életben hagyja ezt a kis bugrist.
- Teeee.... Kapsz még egy napot, hogy mutass nekem valamit. *a szemmel tartott nő elhallgatott és megfordult*
- Utána elmegyek.
Egy pillanatra meglepődött amikor szembe fordult vele, viszont láthatóan a lány nem vette észre még. Ami nem is csoda, hiszen ha jobban megnézte, hát lehunyt szemekkel állt ott.
- Remek gondolat. Már maga az ötlet, hogy a kapunál verj sátrat meglehetősen ostoba cselekedet részedről.
A hatás, amikor a lány riadtan kinyitotta szemeit, egyértelmű volt. Láthatóan frászt kapott a puszta megjelenésétől is. Magabiztos és könyörtelenséget tükröző mosollyal indult meg Sydney felé, baljós, sötét tekintetét mélyen a szemeibe fúrva.
- Csodálom, hogy nem vagy még egy sárkány fogai közé szorulva. *becsmérlő pillantással nézte végig tetőtől talpig, s csak azután szólalt meg, hogy újra a riadt szemekbe nézett* - Bár szerintem fogpiszkálónak sem válnál be.

Gomora szárnyai suhogtak és csiklandozta a felkelő Nap sugarai. Imádta a nap első fényeit, elbűvölte őt mindig. Nincs kellemesebb egy elhagyatott tengerparton a naplementében gyönyörködni jóllakottan vagy az ébredő természetet a levegőből köszönteni.
Még fél óra volt hátra hazáig. Lustán vitorlázott a szárnyaival. Nem kellett erőt kifejtenie a magasság tartására már. Szép csendben ereszkedett alá, ahogy a fák egyre közelebb kerültek hozzá. Hamarosan úgy is egy barlang előtt ennél is gyorsabb süllyedésbe kezd, hogy elégedetten érkezzen a talpára.
Lassú, melankolikus hangulatban sétált be a bejáraton, hogy csak odabent vegye át tünde alakját.
-Fenébe! Hogy egyszerűen nem tudok úgy haza érni, hogy ne legyen minden tiszta kosz...- zsémbelődve húzta fel a cipőjét és közben ide-oda járt a szeme a lombikokon, könyvespolcokon és azon a kertész nadrágon, amit még indulás előtt fél órával lökött a heverőre. Ez volt a legfontosabb pillanat, mikor eldőlt benne, hogy nem a barna munkás cipőt veszi fel, hanem kicsinosítja magát. Bármennyire is örömét lelte abban, amit a tükör mutatott vissza neki, most szimplán csak dühös volt a kerti nadrágra. Dühös, amiért itthon maradt. És dühös, amiért még mindig ott hever szanaszét, ahová dobta.
Bal kézzel felkapta, hogy leporolja és berakta a legnagyobb szekrényébe a helyére. Ez után becsukta az ajtót és csípőre tett kézzel szemlélte a szemétdombot, hogy kitakarítson-e. Nem volt lelki ereje a nagy munkához, így felkapta fél kézzel az egyik lombikot és kivitte magával a konyhába. Vizet töltött bele és alaposan megnézte előtte a külsejét. A fél napja halmozódó por és piszok elviselhető volt, már amennyiben mérlegre tesszük, hogy újból neki látna kifényesíteni a lakóüreget. Nem sokkal elmenetele előtt már úgy is megtette, még ha nem is volt a legalaposabb nagytakarítás. Inkább csak a szokásos tűzoltás, hogy lelkét megnyugtassa.
Miután készített magának egy kis reggelit, visszament a táskájáért és bevitte az értékes tartalmukkal az egyetlen helyre, amit ajtó választ el a többi helyiségtől. A laborjában nem csak kémcsövek és tálak voltak. Igazat megvallva ezek többségét a többi szobában szokta tárolni. Ide jóval kevesebbet hoz be és a legtöbb helyet egy dézsa, egy furcsa asztal és a papíros elkészítéséhez szükséges egyéb gépek foglalják el. De vannak itt a polcokon igen gyakran használt adalék anyag is és néhány igazi ritkaság.
Ha valaki leselkedne, akkor egy igen csak tanácstalan sárkány hölgyet látna, aki ihletért könyörögve fordítja hol a jobb kezében lévő üvegre a tekintetét, hol pedig a balban lévőre. A szíve harcolt az értelemmel odabent. Nehéz volt dönteni, melyiket nyissa fel előbb. Ha azt, amelyikben a tiszta, sárga homok van, akkor vágyainak ad teret, és neki láthat az egyik rég dédelgetett tekercs előkészületeinek. Aminél semmi sem volt, mi boldogabbá tehetné.
Viszont eszével tudta jól, hogy azt kell kibontania, amelyik a másik kezében van. Az, amely magába szívott egy kevéske vért a mágustól. Ideje lesz elkészíteni egy sokkal kevésbé szórakoztató dolgot.
Kiment a konyhába, felemelte a vízzel teli lombikot és bevitte magával. Mindent beleöntött egy tálba, amibe a véres földet is beleszórta. Ideje lesz elkészíteni az iránytűt, ami mindig abba az irányba fordul, amerre a prédája épp van. A vadászat még nem fejeződött be. És bár előtte van még néhány évszázad, hogy eltegye a láb alól, most mégsem jönne jól, ha mindenkinek elmesélné a legközelebbi kocsmában, hogy sárkányt látott.
Hamarosan végzett néhány előkészítő lépéssel és kiment a környező erdőkbe. Fontos volt, hogy csiperke gombát találjon a fák között. Csak szarvas gomba volt itthon, de nem szerette volna azzal elkészíteni. Egy gyönyörű őzet látott haza felé jövet, akiből fenséges ebéd lesz. De jobban ment volna hozzá a csiperke gomba. Ha eleget sikerült gyűjtenie, akkor a vadat is elkapja utána. Ha nem ma, akkor a héten valamikor...

/Furuja tánc?/
*Lanur hegyeinek lábánál gondoltam hogy túl sok idő az míg eljutok a kontinens közepéig igy hat eme helyet valasztottam ki célul. Igaz csak a kapuig jöttem el s ezen tovább nem is szándékszom menni s még mielött a nap helyet adna a holdnak tollért nyúlok s körmölni kezdek. Tinta híjján saját véremmel vesém a papírra e szavakat:
A kaputokban állok úrnő, én vagyok kit Namelyr után küldtél. A feladat sikertelen volt. Ha kérhetem keressen fel, mivel híreket hoztam.
Mélységes Tisztelettel:
Nawarean Hosshin Ekko
*A levelet Lezárom s keresem is a küldöcöt ki ez esetben egy jól megtermett csörgő kígyó. S az lenyeli a postát mit kis fa tokba van elhelyezve. Annak érdekében hogy ne emessze meg mielött célját elérné.
-Most indulj keresd meg a fekete sárkányt s add át neki.
*S a csúszómászó így is tett elindult a sárkány hegység mélyére. Ismerte már a terepet eme helyen nőtt fel s hamar utat talált magának a fekete sárkányhoz. S ott várt némán mint egy árnyék míg az úrnő fel nem fedezte. Akkor csörgésbe kezdett felegyenesedett majd kihányta a levelet. S arrébb húzódott. Remélhetőleg emberi formájában érte tetten a feketét.