Eronia - A fehér sárkányok szigete

(3. Küldetés)
*Arielle a hósárkányok földjére indult. Kicsit fáradt volt ezért megpihent. De sajnos nem jó sült el ez a pihenés. Mikor éppen leakart ülni, megbotlott egy kőben, és majdnem lecsúszott a vízbe, de megkapaszkodott a parton.*
-Az Istenek sem figyelnek rám? Rusnya népség! Bajszerencse semmi más! Váá, utálom ezt!
*Kiabált össze vissza mikor hirtelen beborult az ég. Arielle a szívbajt kapja, mikor egy fekete felhő pont felé szállt.*
-Mi a...
*Hirtelen egy isten bújik ki a felhő alól. Maga a nap isten.*
-Bo..bocsánat! Csak felforrt az agyvizem!
*Mentegetőzött.*
-Majd mindjárt adok neked agyvizet! De ha annyira sajnálod akkor azt majd meglátjuk! Ebből majd tanulsz! Kergesd el a sárkányt a vadalanok földjéről, mert eltakarja az én szépséges napomat a füstje!
*Parancsolta az isten, majd eltűnt. Arielle nem tehetett mást, elment a sárkányhoz. Mivel ő is sárkány, is felveszi zöld sárkánygyík alakját, és odamegy a sárkányhoz.*
-Kérlek szépen, könyörgöm! Menj el! Kérlek! Nagyon fontos lenne! Menj vissza a barlangodba! Vagy ha nincs akkor keress egyet!
*Könyörgött Arielle, de a sárkány, se szó se mozzanat, egy tűzgolyót repített Arielle felé. Arielle gyorsan felcikázott az égbe.*
- Nem lehet máshogy legyőzni, csak puszta fizikai harcal, vagy talán egy hatásos mágiával.
*Arielle felvette emberi alakját, majd a kezével a fák törzseit a sárkány felé irányította, és indákat kezdett dobálni felé. Az indák megkötözték a sárkányt, de a sárkány egy nagy dobbantással földrengést csinált és kidőlt az összes fa.*
-Most mi legyen? Egy jó terv kellene! De vajon mi?
*Törte fejér Arielle, mikor hirtelen eszébe jutott ,hogy egy jeges szigeten van, és ha belelöki a sárkányt a mélyvízbe, akkor egy ideig nem tud tüzet fújni, se repülni. Arielle felvette sárkány alakját, és felcikázott az égbe.*
~Hajrá~
*Bíztatta magát, majd elmosolyodva, elkezdett körözni a sárkány körül. Egyre gyorsabban körzött, de semmi. Arielle közben savas köpésekkel ijeszgette a sárkányt, de még valami hiányzott. Arielle hirtelen meglendítette a farkát, és belelökte a hideg vízbe a sárkányt. A sárkány rögtön megfagyott, és elsűllyett.*
-Eggyel kevesebb eszetlen sárkány! Habár ezt magamra is mondhatom!
*Kiálltotta, majd hirtelen eltűnt a fekete felhő. Ez azt bizonyosította ,hogy a napisten megbocsájtott.*

// időntúli Mitsuko Midnighttal

*Sikeresen partot érek Eronia szigetén a saját készítésű tutajommal, már ha lehet tutajnak nevezni, azt a tákolmányt, amit sikerült összehoznom. Igazi csoda már az is, hogy kibírta ezt a rövid távot, amit a parttól a szigetig megtettem vele, és így sikeresen megúsztam egy igencsak ébresztő jellegű fürdőzést az Eroniát körülvevő jéghideg vízben. Kis nehézség árán, de sikerül partra vonszolnom a tákolmányomat, így nekiláthatok végre a sziget felfedezésének. Felfedezés közben újra felmerült bennem az a gondolatmenet, ami az idáig vezető úton is többször foglalkoztatott.*
~ Normális vagyok? Egyedül belevágni egy ilyen utazásba. Keresztül a sárkány-hegységen egészen idáig, csak azért, mert hallottam néhány pletykát, miszerint errefele esetleg láthatok néhány sárkányt, és így talán többet megtudhatok róluk. Viszont, az közel se biztos, hogy túl is élem azt az alkalmat, már ha egyáltalán bekövetkezik.
* Már jó pár órája járom a szigetet, viszont sárkányoknak se híre, se hamva. Ez idő alatt kellőképpen átjárt a hideg, így bármennyire nem tűnik biztonságosnak, de úgy határozom egy apróbb tüzet, azért csak kellene készítenem, hogy átmelegedhessek kicsit.
Nekilátok megfelelő tüzelőt és valami száraz gyújtósnak való kereséséhez. Ez nem a legegyszerűbb feladat egy hóval borított tájon, de végül mégis csak sikerrel járok. Hamarosan a kis tüzem fölött melegíthetem átfagyott végtagjaim. A veszélyről sem feledkeztem meg, ezért a kardom ott pihen az ölemben és fülemet is hegyezem, amennyire csak tudom.*

~ De jól esik! Azt hiszem örökre itt maradok a tűz mellett.
* Miközben a tűz mellett üldögélek, továbbra is élvezem a tűzből áradó melegséget, előkeresem kulacsomat és szomjamat próbálnám oltani, ha tudnám. Alig két kortynyi víz volt már csak benne, amikor nagy lendülettel nekiesetem szomjam csillapításához. *
- Hogy az a … . Ennek is most kell elfogynia! Miért nem néztem meg mikor átkeltem a szigetre, vagy mikor vízre leltem a gyújtós keresés közben? Persze még a végén néha használnám is ezt a vackot mi? – párszor megkopogtatom azt a bizonyos tököt, amit általában a fejemnek szoktam nevezni – Most majd mehetek vissza vízért. Viszont addig is… .
*Kezemmel belemarkolok a hóba majd a számba teszem.*
~ Nincs az az isten, akiért elhagynám most ezt a helyet.
*Hamarosan megtörténik a tragédia. Elfogy a fa és ennek köszönhetően a tűz is lassacskán kialszik.*
~ Itt az ideje folytatni az utat. De előtte orvosolni kellene a kulacs problémát. Még szerencse, hogy csak pár percre van a víz, amit találtam.
*Kardomat újra a hátamra erősítem, és már készen is állok az indulásra. Pár perc alatt el is érem a sziget szélét. Kulacsom megmerítem a vízben, mikor nagy megdöbbenésemre egy kék hajú elf feje emelkedik ki a vízből.*

* Az elf alig, hogy feljön a víz tetejére hátra veti fejét.*
~ Hoppá! Lehet nem ártana kicsit arrébb húzódni. Még mielőtt egy igencsak érdekes szituációban találnám magam.
* Gyorsan körbenézek, mi lehet alkalmas fedezéknek. Hamar rá is akadtam egy alkalmasabbnak tűnő bokorra. Óvatosan fedezékbe is húzódok a tőlem telhető legóvatosabban. *
~ Na most légy ügyes Radek! Végre megfogtad az istenek lábát. ~ mosoly kezd körvonalazódni arcomra.
*Közben továbbra is figyelemmel kísértem a vízben tartózkodó mozdulatait, hogyha szükséges gyorsítsak a mozdulataimon.*
~ Egy ilyen kietlen helyen is sikerül ilyen társaságba botlanod. ~ látom, amint az ég felé nyújtja a kezét. ~Bárcsak kicsit közelebb lenne, hogy jobban lássam. ~ a mosolyom egyre szélesebb.
*Közben sikeresen elértem a bokor fedezékét és a jelek szerint még mindig nem tud a jelenlétemről.*
~ De vigyáznom se ártana. Nem a legjobb ajánlólevél, amit ép csinálok, és még esetleg segítségemre is lehetne. Nem hiszem, hogy csak kirándulni jött a Sárkány-hegység túlsó végére. Arra sokkal jobb helyeket is el tudnék képzelni.
* Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy a kék hajú megszólal. Nem túl hangosan, de az este csendjében ebből a távolságból azért még hallható volt. A hang hallatán meglepődök, sőt kicsit meg is ijedek. Teljesen váratlanul ér és hirtelen azt hiszem, nekem szól. Már azon kezdek gondolkodni, mivel vághatnám ki magam, mikor újra megszólal, és csak ekkor tudatosul bennem, nem is én vagyok a célszemély. Viszont ezzel még jobban felkeltette az érdeklődésemet és a bokor fedezékéből, próbáltam erősebben koncentrálni a hallottakra. Viszont egy repülő fényforrás meggátolt ebben. Igazi meglepetés csak akkor ért, mikor a női kimondta a sárkány szót.*
~ Sárkány!!! Hol? Merre? ~ kezem szinte azonnal a kardom markolatán termett, még arra se volt elég időm, hogy teljesen körbenézzek. Azonban sehol se láttam a sterni sárkányokhoz hasonlóakat, így a markolatomat is elengedtem. ~ Ne ijesztgess! Nincsenek túl jó élményeim a sárkányokkal.
- Egy sárkány átkozott el, erre te egy sárkányt adsz nekem? Egy... fényes.... fehér sárkányt? ... mit kezdhetnék vele?
~ Sárkány átkozott el? Na ez se mindennapi, de ezen majd később elmélkedek. Az a fényes izé egy sárkány lett volna? Pedig olyan kicsinek tűnt innen. Amit sternben láttam azok hatalmasak voltak. Ezt látnom kell! Maradj még így egy kicsit! Kérlek!
* Először csak a fejemet kezdem jobban előre nyújtani a bokor mellett, de ez még közel se volt elég. Így szépen fokozatosan bújok elő a fedezékemből, hátha megpillanthatom azt a sárkányt. Hiába. Már szinte a víz partján vagyok, és még ott is próbálok olyan pozíciót felvenni, aminek köszönhetően jobb rálátásom nyílik. Azonban az elf egyszer csak megfordul, és én ott állok a víz partján igen csak egyértelmű pozícióban.*
~ Na Radek ezt most jól megcsináltad! Nagy tapsot kérünk! Igazi bravúrt láthattunk! Na most légy okos! … ~ közben gyorsan normális testtartást veszek fel.
- E-elnézést, é-én csak vízért jöttem. – szerencsémre a kulacs még mindig a bal kezemben pihent, mikor ez tudatosult bennem gyorsan meg is emelem kicsit - Véletlen úgy hallottam, mintha sárkányt mondott volna. Jól hallottam? Meg tudná mutatni, hol van?
~ Hát ezt majd még gyakorolhatom, igazán szánalmas előadás. Se nyugodt nem volt, se magabiztos, se meggyőző … Remélem elhiszi, hisz végtére is ez az igazság, többé kevésbé mindenkép.
*Hamarosan meg is kapom a válszt, vagy legalább is én azt hiszem, mikor látom, hogy a kékhajú elf szája mozog, habár azt nem értettem mit mond. Majd egy kecses modulattal kiemeli kezét a vízből. Sajnálatomra csak nagyon rövid ideig akadt lehetőségem csodálni a kecses mozdulatot, a mozdulatot végrehajtó fehér kart és a karon megcsillanó vízcseppek, ugyanis a mozdulatot követően egy vékony vízfüggöny emelkedett kettőnk közé.*
~ Hoppá. Erre nem számítottam. Egy mágiahasználó … Nekem is egy ilyennel kell ebbe a szituációba kerülnöm. A végén még valami szép átkot kapok ajándékba, viszont ha az istenek velem vannak, sok újdonságot megtudhatok a sárkányokról. Ideje kockáztatni egy nagyot.
* Miközben ezen gondolkodom, arcomon egy kis lehangoltság kezd megjelenni. Közben az elf lassan közeledik a parthoz, a vízoszlop is vele együtt halad, úgy hogy továbbra is kettőnk között maradjon. Miközben a mozgó vízoszlopot figyelem, az is átfut az agyamon, nem lenne-e jobb, ha nem várnám meg, amíg kijön a vízből. Azonban a kíváncsiságom felülkerekedik ezen az érzésen és érdeklődve várom a remélhetőleg békés találkozást. Addig is a szemeim előtt újra megjelennek a pár perccel ezelőtti képsorok, amikor a bokor takarásából figyeltem.
Lassan de biztosan vízfüggöny a part szélére ér, azonban ez nem zavarja, ugyanúgy folytatja útját a partra, habár mintha mostanra vastagabb lenne. Szinte alig látni a vízből kiemelkedő elfet.
A vízfal továbbra is kettőnk közt van, bánatomra, mikor újra felmerül bennem a kétely.*
~ Jó, ha én itt várok?
* A még mindig bal kezemben pihenő kulacsot ráerősítem az övemre, majd egy egyszerű mozdulattal kioldom a kardhüvelyt hátamon tartó csomót, és a megüresedett bal kezembe veszem a leoldott hüvelyt.*
~ Ki tudja, még szükségem lehet rád öreg cimbora, de ezt szeretném elkerülni. Jobb is, ha nem húzlak ki, így csak felkészülök a legrosszabbra, és mégse annyira fenyegető.
* Így várom a kék hajú elf szépség érkezését, már ha nem az ellenkező irányba indul.*

* Az elf továbbra is felém közeledett. Sajnálatomra a vízfüggöny továbbra is eltakarta testét és csak az arcára engedett betekintést. Azonban ennek a bizonyos arcnak volt egy olyan kisugárzása, ami csak úgy vonzotta a tekintetem, szinte el is feledteti velem a vízfüggönyt.
Egyszer csak furcsa hangot ad ki.*
~Mi történhetett? Mintha fájna neki valami. – látom amint lefele tekint – Talán beleléphetett valamibe.
*A nő felnéz, így újra mélyen belenézhetek magával ragadó kék szemeibe. Szemeiből csak úgy sugárzik a vágyakozás, már túlságosan is. Kicsit furcsán is érezem tőle magam, de végül elhessegetem ezeket a gondolatok, inkább tovább csodálom azokat a kék drágaköveket. Csak a fejrázás ránt vissza újra a valóságba. Csak ekkor tudatosul bennem újra, még semmit se tudok a szándékairól. Már legalább annyit tudok róla, hogy a vizet tudja manipulálni. Bal kezemmel erősen rászorítok a hüvelyre.
Újra elindult felém. A vízből kinyúló karokat nem veszem észre azonnal, de amikor mégis, jobb kezem azonnal a markolaton terem, de mivel a karok nem egyenes felém jönnek, még nem húzom ki a fegyvert. *
~Nem szívesen támadnék rá. Jobb dolgokat is el tudok képzelni.
*A vízkarok körbeérnek és úgy látszik jó döntést hoztam, mivel csak óvatosan terelnek az elf felé. Azonban a gondolataimat jelen helyzetben már nem hagyom csak úgy elkalandozni. Kezem még mindig a markolaton és minden érzékemmel figyelek, egy jelet keresek, ami ártó szándékra utalhat.
Ez nem következik be, sokkal inkább egy kellemes meglepetés fogad, mikor kezeivel átfonja nyakam, gyengéden maga felé húzza fejem, ami automatikusan engedelmeskedik a gyengéd utasításnak. Hamarosan ajkaink is találkoznak. Ez a mozdulat újra feledteti velem az összes borús gondolatot, azon kapom magam, már csak ez a csók számít. Jobb kezem szorítása fokozatosan alábbhagy, végül el is engedi a markolatot. Ekkor kapom az újabb ajándékot a szépségtől. Hála neki vérzek. Természetesen teljesen meglepetésként ért. Hirtelen el is húzom a fejem, de még mindig érzem a nyakamat körbefonó vékony karokat, ez némi megnyugtatásként hat. Nyelvem végighúzom a sérült részen.*
~ Á ez semmiség!
*Jobb kezemmel átfogom karcsú derekát, magamhoz szorítom, ezúttal én csókolom meg a kis harapóst. Majd egy hirtelen apró mozdulattal kimozdítom egyensúlyából egyenesen a karomba. Ajkait továbbra se hagyom elszakadni a sajátjaimtól.
Azonban, mint minden jó dolog, ez a csók is véget ér egyszer. Ekkor nyílik, egy röpke pillantásnyi, lehetőségem kicsit megnézni csókpartnerem eddig eltakart külsejét. A testéhez tapadó selyemruha szerencsémre nem bíz túl sokat a képzeletemre, azonban ez nem a megfelelő helyzet formás vonalai, domborulatai nézegetésére.*
- Azt hiszem a korábbi kérdésemre, még nem kaptam választ! Ööö azt hiszem, még a nevét sem tudom! – egy szolid mosoly keretében teszem fel észrevételeim. - Engem Gylnar Radeknek hívnak. Igazán örülök a találkozásnak!

*Örömmel fogadom, azt az apró mosolyt, mely megjelenik arcán.*
~ Igazán jól áll neki, ha mosolyog.
*Azonban túl sokáig nem tudok gyönyörködni mosolyában, hiszen máris itt a következő csók, amit egy rövid, de annál érdekesebb suttogás követ.*
- Közel? Mennyire közel?
* Tettem fel a kérdést, azonban válasz helyett egy újabb csókot kaptam. Nem mintha panaszkodnék, hiszen nagyon is kedvemre való ez a helyzet, de így egész hosszúra fog nyúlni a beszélgetés.*
~ Azt hiszem tényleg a kegyei közé fogadott valamelyik isten, mi mással lehetne ezt a helyzetet magyarázni? Egy eldugott, szinte mindenkitől távoli helyen egy ilyen káprázatos nőre akadni és nem is akárhogy.
* Mitsuko kijelentése miszerint a tenyerében van a szóban forgó sárkány, teljesen meglepett. Habár már korábban gyanítottam, hogy egy kistermetű sárkányra gondolt még a vízben, de nem akartam elhinni, egészen mostanáig.*
- Ez elképesztő! Még nem láttam ilyen apró sárkányt, sőt még csak nem is hallottam róluk.
*Érdeklődve figyelem a sárkány mozdulatát. *
- Úgy látszik mostantól van egy sárkányom...
*Az elf szemébe nézek egy őszinte mosollyal karöltve. Majd az újdonsült házisárkányra fordítom ismét a figyelmem.*
~ Ez a sárkány teljesen más, mint amikkel sterni kiruccanásom során találkoztam. Lehet nem is olyan gonoszak a sárkányok, mint eddig gondoltam?
*Mitsukóval egyszerre nézek fel a sárkányról. Majd miután elcsendesedik, én is arcához érintem kezem. Gyengéd mozdulattal újabb csókra invitálom. Majd újra a kis sárkányra fordítom a tekintetem.*
- Az igazat megvallva ez a sárkány meglepett. Azt hittem minden sárkány olyan nagy, mint amilyenekkel, nem is olyan túl rég, volt szerencsém találkozni Sternben. Te is találkoztál már sárkánnyal ezelőtt? Bár gondolom nem is eggyel. – kisebb mosoly jelenik meg újra arcomon, azonban ez inkább a kérdésem értelmetlenségének szól.
* A sárkány megint megtett pár kört Mitsuko kezében. Ezzel az újabb megmozdulásával csak még jobban felhívta magára a figyelmem és elhatároztam, én is megérintem az apró szárnyas teremtményt. Azonban az én közeledésemre közel se volt olyan barátságos a fogadtatás, mint pár pillanattal korábban Mitsukoéra. Még szinte hozzá se értem, mikor egy hirtelen mozdulattal a kis fogai találkoztak az ujjammal. Nem kellett több, azonnal visszarántottam a kezem. Az érintett ujjon piros elszíneződés kezdett megjelenni, majd hamarosan lecsöppent az első vércsepp is a fagyott földre.*
- Azt hiszem engem nem szeret túlságosan.

*Hiába emelte fel a társaságomban lévő gyönyörű elf a kezét, már a mozdulat kezdetén tudtam mit próbál eltakarni.*
-Számomra ez nem volt olyan vicces. – habár nem akartam, de amint meghallottam mit is mondtam én is mosolyra derülök újra.
~ Ha másért nem, ezért megérte az ujjrágcsáltatás, újra láthatom mosolyogni.
* Közben megsimogatta újonnan szerzett kis kedvencét, és úgy látszott, mintha örülne is a fejleményeknek.*
-Gyra? Érdekes név? Megkérdezhetem honnan jött?
*Válasz helyett újra tettek következtek. Ujjamat a szájába helyezte, majd éreztem, amint nyelvével újra és újra körbejárja a sérült ”testrészt”. *
~Ilyen kezelés mellet, lehet nem ártana még egy ujjamat feláldozni. –el is mosolyodok a gondolaton.
- Igazán finom véred van Gylnar…
*Nem tudtam visszafogni a nevetésem, egyszerűen kitört belőlem a szavak hallatán.*
- Ohh igazán köszönöm! Legalább is azt hiszem. Még senki se mondta ezt korábban.
*Nagy nehezen sikerül lecsillapítanom fellángoló jókedvemet és egy kicsit komolyabb hangon folytattam*
- Van még belőle egy kevés, de ha így haladok, elég hamar elveszíthetem azt a mennyiséget is.
* Ha sikerül újra mosolyt csalnom Mitsuko arcára, akkor egy apró megjegyzést fűzök hozzá, mennyire szép a mosolya és mennyire jól áll, ha mosolyog.*
- Kicsit visszatérve, véletlen nem a közelmúltban történt az a sárkánytalálkozás Sterben? Mondjuk a sterni nagyvásár idején? Mert ha igen, akkor én is ott jártam és párszor majdnem sikerült otthagynom a fogamat is, de ez most nem fontos. A lényeg az, én ott láttam életemben először sárkányt. Mit ne mondjak nem voltak a legjobb benyomással rám.

~ Szóval ő is ott volt Sternben. Kár, hogy nem találkoztam vele korábban! Bár ki tudja, lehet akkor közel se lett volna ilyen érdekes a megismerkedés. És ezt a világ minden kincséért sem hagytam volna ki!
* Azonban egy pajkosan mosolygó arc közeledése nem hagyta folytatni a gondolatmenetet. Ajkaim örvendtek a közeledésnek. Miért is ne tették volna, hisz kellemes és oly rég látott társaság kopogtatott. Éreztem a szomorúságot részükről, mikor a vendégeknek újra távozniuk kellett. A gazdájuk más feladatot szánt nekik, hát nincs mit tenni. Fülembe súgták gazdájuk gondolatait.*
- Milyen szerencse, hogy csak majdnem hagytad ott a fogadat.
- Hát még én mennyire örülök neki! Különben szegényebb lennék egy élménnyel, melyhez képest egy isten látványa is csak egy múló emlékkép lenne. Semmiért se cserélném el ezt a pillanatot!
*Az elf közelebb húzódik hozzám, sőt már egészen hozzám simul. Ajkaim ismét örvendtek. Már tudták mi fog következni és már vágytak a csókra. Azonban Mitsuko újra használta fogait, bár nem olyan erősen, mint a legutóbb. Ez is elégnek bizonyult, hogy a korábban szerzett sérülésből újra előtörjön a vér.*
- Így tartalékolod a vérem? – tettem fel a kérdést már-már inkább csak csipkelődésnek mintsem szemrehányásnak. Tekintetem a tőlem telhető legkomolyabbra formáltam, azonban pár pillanat elteltével a komoly tekintetet egyre jobban kezdet mosollyá átrajzolódni.
- Tudom, hogy finom, de azért nekem is hagyhatnál belőle egy keveset.
~ Kicsit furcsa, hogy ennyire pályázik a véremre, de ha ezt szeretné, hát adjunk neki még egy keveset. Úgy is akad még ott, ahonnan ez jön. Viszont most eljött az én időm.
* Nem engedtem eltávolodni. Bal kezemmel letettem a kardot egy nagyobbacska kőre, majd minkét kezemmel gyorsan megragadtam fekete köpenyem azonos oldalának szélét. Ezt követően egy szempillanat alatt már körbe is takartam vele az elfet. Ezzel is megakadályozva távolodását. Másrészt már ép elég ideje hagyta el a jéghideg vizet és az az egy szál átázott selyemruha, nem nyújthatott valami túl sok védelmet a hideggel szemben.
Most már, teljesen a karjaim között van. Egy röpke pillanatig gyönyörködhetek zafírkék szemeiben, azonban ez nem tarthatott túl sokáig. Ajkaim, mintha átvették volna testem fölött az irányítást. Húzták maguk után az egész fejemet. Egészen az általuk kiszemelt célpontig. Addig esélyem se volt megállítani őket, de miután elérték a célt és a formás elf ajkakhoz tapaszthatták magukat, újra átadják elmémnek az irányítást. Olyan hévvel csókolom meg ez alkalommal, a karjaim közt tartott elfet, mint még találkozásunk óta egyszer sem. Beletelik jó néhány percbe, mire engedem ajkait eltávolodni.*
- Most én következek! – mosolyodok el.
* Újra felé hajolok, majd óvatosan fogaim közé fogom ajkait és óvatosan elkezdem magam felé húzni. Majd, mikor már úgy érzem, nem enged a gyengéd invitálásnak, elengedem és gyorsan egy újabb apró csókkal lepem meg.*

- Játszadozunk, játszadozunk?
- Hogy én? Áááá de hogy is. Hogy merészelnék én, egy egyszerű halandó, játszadozni egy istenségeket is megszégyenítő szépséggel? Ilyen bolondnak nézel?
* Válaszoltam mosolyogva, közben végig őt néztem.
~ Nem nem most még nem engedlek. Ki tudja, mikor tarthatlak újra ilyen közel magamhoz, ha egyáltalán lesz még hasonló alkalom.
* Apró szárnycsapásokra lettem figyelmes, de nem igazán állmódomban odanézni. Nem is bánom túlságosan. Most csak az számít, ami előttem és közvetlenül előttem van. Hamarosan így is rájöttem, minek a szárnycsapásait hallottam, mikor Gyra megteszi első körét körülöttünk.
Mitsuko apró kezét arcomra helyezi. Nagyszerű érzés volt újra bőrömön érezni érintését. Alig telt el néhány röpke pillanat, az utolsó érintéstől, de már hiányzott.*
- Az első férfi és ilyen kívánatos is? Ekkora szerencse?
- Ezt igazán jó hallani. – mosolyodok el - Hát igen! Elképesztő szerencséd van, hogy velem találkozhattál! – rövid szünetet tartok – Viszont ez eltörpül, ahhoz a csodához képest, ami akkor ért engem, mikor megismerkedhettem egy bizonyos kék hajú elffel.
* Mitsuko mutatóujját arcomtól egészen az ajkaimig húzza. Én meg reménykedek, ez nem más, mint egy csók előfutára. Nem tévedtem. Azonban meglepődtem, mikor óvatosan elkezdett hátra fele terelni.*
~ Csak most ne bukjak fel valami apróságban.
* Hamarosan érzem, amint a hátam egy fának ütődik.*
- Innen már nem szabadulsz.
- Jaj nekem! Mi fog most velem történni? – teszem fel a kérdést a lehető legaggodalmaskodóbb hangon, amit csak ki bírtam csikarni a széles mosoly közepette.
* Alig, hogy feltettem a kérdést, már meg is kaptam a választ. Méghozzá milyen választ! Rövid ideig megszűnt a világ, vagyis csak majdnem. Összesen két élőlény alkotta a világot Mitsuko és én. Sajnos hamarosan a világ újra kitágult. Már szemem sarkában láttam a víz felszínéről visszatükröződő holdfényt, viszont látómezőm jelentős részét még most is egy káprázatos elf arc tölti ki.*
~ Még hogy innen nem szabadulok. Ezt majd meglátjuk!
* Szó nélkül elkezdem lassan emelni a kezem egészen Mitsuko álláig. Majd óvatosan magam felé terelem ismételten azokat az ajkakat, mintha csak folytatni akarnám az előbb abbamaradt folyamatot. Ami teljes mértékig igaz is.
Ajkaink újra találkoznak. Újra ugyanazzal a hévvel csókolom meg, mint már korábban is. Közben kezem szép lassan learaszol egészen a derekáig, ahol aztán ikertestvérével együtt jó erősen hozzám szorítja Mitsukot, majd egy fél lépést próbálok előre tenni, ami nem igazán jár sikerrel, de már így is sikerül annyi helyet nyernem, hogy karjaimat kicsit megemelve és egy nagyon kis hátrahajlítással elérjem azt, hogy Mitsuko lába elemelkedjen a talajtól. A helyzeti előnyt kihasználva újabb fél lépést teszek előre így már elég hely adódik arra, hogy Mitsukot a fa felé fordítsam, ahol lábait újra a földre helyezem. Természetesen ajkaink egész idő alatt élvezhették egymás társaságát.*
- Azt hiszem, most már te nem szabadulhatsz. – kis gonosz mosoly jelenik meg arcomon.

* Figyelmem sikeresen elterelte. Hiába éreztem jobb kezét, miközben a mellkasom közelébe próbál kerülni, túl sok figyelmet nem szenteltem neki, azt lekötötte a csók és a másik keze.
Mikor megszólalt egyszerűen ledöbbentem.*
~ Hit akar ez tőlem? Még én lennék a sunyi, mikor ő az, aki nem egy alkalommal használta ki a csókot és harapott belém! Most meg, hogy én is csinálok valamit, ami kicsit ellenszenves neki, egyből fenyegetőzik.
~ Valami mást? Na erre kíváncsi vagyok, ezek után mit talált ki.
* Rövidesen meg is kapom a választ. A csókkal semmi bajom nem lett volna, ha nem társul mellé egy karmolás is. Érezem, amint a körmeit végighúzza, bőrömön erősen belemarva abba.*
~ Mit ne mondjak egyáltalán nem nyerte le a kedvem ez a húzása. Nem elég hogy harap még karmol is. Habár utána csókokkal próbálja enyhíteni az általa okozott fájdalmat.
*Bár nem esett rosszul a sok apró csók, de a korábbi mondatával és a karmolással újra elültette bennem a kétely magvait.*
~ Igaza van, egy mozdulattal végezhetne velem. Óvatosabbnak kellene lennem, de ha már meghalok, miért ne tegyem boldogan?
- Ez még nem a büntetés…
~ Ez nem jelent túl jót, viszont a hozzá tartozó mosolyt már láttam korábban és akkor nem jelentett rosszat.
- Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ezek után tudni szeretném-e mi lenne a büntetés. De hajt a kíváncsiság, mint ahogy azt teszi már néhány éve. Viszont előtte …
* Teszek pár lépést hátra, majd kezemet végighúzom a karmolt felületen, ezzel a vér nagy részét sikerül letakarítani, lekenni, de a lényeg, hogy ne a ruhám szívja fel az egészet.
Alaposan megnézem a kezem, mégis mennyire sikerült a nőszemélynek felsértenie a bőrömet. Szerencsére túlságosan nem csak néhány helyen jött egy kicsit a vér.*
- Látom, továbbra is óvatosan bánsz az édes nedűvel.
* Elsétálok a tó széléig, majd a hideg vízben lemosom a kezemre tapadt vért, ha már itt vagyok kortyolok is egyet a hideg vízből.*
- Ha ezt továbbra is így folytatod napkeltére tényleg nem marad elegendő belőle. Viszont most már készen állok a büntetésre. – mosolyogva várom az ítéletet.

*Az elf szépség követette egészen a vízpartig.*
~ Fájdalmat? Legfeljebb kellemetlenségnek nevezném, nem szeretem látni a saját véremet. Segíteni? – szemébe nézek – Úgy néz ki, mintha kicsit félreértettük volna egymást. Mit veszíthetek?
* Kicsit ellenkezek, mikor a vízbe invitál. Számomra hideg volt, de mégis követtem. Kicsit aggódtam, mikor egyre beljebb és beljebb vitt, azonban mikor megállt fellélegeztem, mégse kell teljesen belemennem.
Vékony vízréteget helyez mellkasomra. Érzem a hideg víz érintését, de nem csak ezt. Furcsa mód, mindha melegség is párosult volna hozzá. Éreztem, amint ennek a különös hideg, meleg kombinációnak hatására a sérülést egyre kevésbé érzem. Oda is kapom tekintetem és látom amint a korábbi sérülés szinte már teljesen begyógyult.
~ Jó lenne ezt megtanulni. Mennyi helyzetet megkönnyítene.
* Kicsit bele is meredek a lehetőségekbe*
-Jobb? Fáj még?
- Köszönöm most már sokkal jobb. Azonban fájni, eddig se fájt igazán, csak nem szeretem a tudatot, miszerint a vérem testen kívülre kerül. – a korábban tapasztalt hangulatváltozásom, semmivé lett ezt egy mosollyal jeleztem gyógyítómnak.
* Igazán csak ekkor gondolom végig a korábban történteket.*
~ Általában nem szokottam így reagálni, talán sokat köszönhettem annak a ténynek, hogy már kezd későre járni, így érzem a fáradtság első jeleit. Ha a parton nem találkozok ezzel a káprázatos elffel, már valószínűleg rég az álmok mezején járnék. Bár most hogy belegondolok, ez sokkal kellemesebb, mint egy álom. – közben figyelem Mitsuko mozdulatait.
- Vettem észre. – válaszoltam mosolyogva.
*A csókot követően rajtam volt a sor.*
- Most én következek – mosolyodok el -, hogy megmutassam az egyik dolgot, ami nagyon is megragadott.
* Kezem a hasára helyezem, majd egy kis hatásszünet után cikcakkban elkezdek felfele haladni vele. Ügyelek rá, hogy mindig csak egy kicsit haladjon felfele és maga a mozdulat se legyen gyors. Lassan elérem a nyakát, majd az arcát és végül a célomat is és megállok az ajkainál.*
- Azt hiszem, itt is lenne az egyik ilyen.
* Megcsókolom. Eredetileg egy apró csóknak indult, azonban az eredmény ezt nem tükrözte. Bármelyik korábbi csók intenzitásával felvehette a versenyt, sőt még akár túl is szárnyalhatta azokat.*
- Szerintem lassan ideje lenne kimenni a vízből. Lehet, neked nem hideg, de az emberek nem igazán rajonganak a fagypont környéki vizekben mártózni.
* Alig teszünk meg pár lépést, mikor egy gyors mozdulattal ölbe kapom. Le se teszem, amíg a parthoz nem érünk. Miközben kifele haladok, érzem amint a vizes ruhadarabok, a levegő hatására, egyre hidegebbé válnak. Mikor önként felvett terhemet leteszem, egy apró csókot adok neki.*
- Várj itt nemsoká visszatérek.
*Egy csókot követően, el is indulok utamra, hogy valami gyújtanivalót hozzak, és ne hagyjam elhűlni lábaim. Szerencsére a közelben volt az a hely, ahonnan az előző tüzemhez szereztem az alapanyagot, így már céltudatosan mentem el érte és alig pár perc alatt vissza is értem. Ha ez idő alatt Mitsukó kételkedett volna visszatértemben, könnyen észrevehette a földön hagyott kardot.
Kezemben a szükséges alapanyagokkal tértem vissza és hamar neki is készültem egy kis tüzet rakni. Mitsuko, jót szórakozhatott, miközben a tűz elkészítésével bajlódtam, pedig a problémám megoldása ott volt nem is túl messze tőlem.*

* Továbbra is próbálom életre kelteni a tüzet, mikor fény érkezik a hátam mögül, kicsit meglepődök, de inkább a tüzemmel foglalkozok.
~ Na gyerünk már … ! Gyulladj meg! – de csak nem akar.
* Hirtelen két kecses kar érintésére lettem figyelmes. *
- Lassan elkészül.
~ Legalább is remélem.
* Közben továbbra is próbálok előcsalogatni a lángokat, de arra lettem figyelmes, hogy óvatosan a fülemre harapnak. Majd néhány szót suttognak bele, amit nem értek. Ezzel egy időben sikerül fellobbantani a tüzet is.
Furcsa mód, hirtelen egy érzés kerít hatalmába. Vágyakozás. Vágytam Mitsuko érintésére, csókjaira és egyéb dolgokra vele kapcsolatban. Nagy nehezen sikerül még kicsit ellenállnom az érzésnek, míg a tüzet sikerül annyira feléleszteni, hogy nem kíván folyamatos figyelést.
Apró mozdulatokkal szép lassan megfordulok. Ügyelve arra, véletlen se szabaduljak ki a kacsók öleléséből. Hála ennek, mire sikerül teljesen megfordulnom arcaink annyira közel kerültek egymáshoz, hogy orraink már össze is értek. Mélyen belenézek szemeibe a válaszom előtt.*
- Hmm nehéz kérdés. – gondolkodok kicsit a válaszon – Mivel a mosolyod nem igazán egy kézzel fogható dolog, ezért a válaszom azok az ékkövek, melyeket szemeid helyén viselsz.
* Kezeimmel én is átkarolom az elfet, majd óvatosan elkezdek oldalra dőlni. A négy rögzítő karnak köszönhetően Mitsuko is követi a mozdulatot. Hamarosan oldalra borulunk és egy apró mozdulattal máris a földön fekszek rajtam pedig vágyaim megtestesítője. Kezem hátán elindul felfele. Kicsit megállva élvezi a kék hajszálak érintését, majd egy apró mozdulattal újra összetereli ajkainkat, ha ez eddig nem történt volna meg.
Ajkak találkozása alatt, kezeim óvatosan haladnak fel és le Mitsuko fejétől egészen a combjáig. *

- Ez szerintem csak útban lenne.
- Szerintem is igazad lehet. – mosolyodtam el, majd tekintetemmel a vélhető földet érési pontja felé fordultam, mégse lenne jó, ha elhagynám.
* Mostanra már rég elfeledtem a célom, miért is érkeztem erre a szigetre. Már egy ideje közel sem tartottam olyan fontosnak. Majd ha itt az ideje foglalkozok vele újra, de mióta hatalmába kerített az az érzés, azóta gondolni se tudok másra, csak és kizárólag Mitsukora. Más már nem is számít, csak és kizárólag ő.
- Ilyet én nem szoktam… én eddigi életemben jó kislány voltam….. De nem bánom a változást…. Kifejezetten szeretem..
* Még mielőtt bármit is reagálhattam volna az előbb elhangzottakra, tett róla, hogy ezzel várnom kelljen. Olyan hévvel csókolt meg, ami még engem is meglepett. Na de engem se kell félteni. Megpróbáltam felvenni a ritmust. Már szinte el is feledtem, mit is akartam mondani, mire ajkaink újra eltávolodtak. Ekkor próbáltam valami reakciót adni a korábban hallottakra, de apró csókjaival szinte folyton félbeszakított.*
- Ebben … az esetben … nekem kellene … elrontanom … ezt a … jó kislányt? – mosolyodtam el újra.
* Alig, hogy befejeztem, újra megcsókol az előzőhöz hasonló intenzitással. Közben kezeim továbbra is serénykednek. Utat keresnek a ruha alá. Miközben ezzel próbálkozok egyszer csak felfigyelek valami különösre. Mikor Mitsuko lapockája környékén jár a kezem furcsa dolgot érzek. Kicsit abba is hagyom a próbálkozást és megpróbálom kitapogatni.*
~ Mintha heg lenne? Hogy nem vettem ezt észre eddig?
* Folytatom a heg környékének vizsgálatát. Egy másik heget is éreztem alig pár centire a előző alatt, azonban hogy ne legyen annyira feltűnő, nem csak ezt a területet simogatom, hanem el el tévednek kezeim onnan és a fejemben próbálom meg összerakni a kitapogatott mintát. Igen mintát, mert már az elején feltűnt, nem egy egyszerű hegekkel van dolgom. Túlságosan összetettek voltak ahhoz, hogy egyszerű hegek legyenek,
és túl szabályosak ahhoz, hogy több különböző sérülésből származzanak. Kíváncsiságomat bár próbáltam elfojtani, végül mégis előtört belőlem a kérdés.*
- Szépségem, ezeket hogyan sikerült összeszedned? – teszem fel a kérdést egy apró csók társaságával, bár sejtem valószínű nem örül neki túlságosan.

* Nem tévedtem, mikor arról próbáltam meggyőzni magamat, ne tegyem fel a kérdést, de már feltettem és meg is lett a hatása. A szemem láttára változott meg az eddig mosolygó vidám elf szomorúvá és gondterheltté. *
~ Miért nem tudom befogni azt a nagy számat? Miért kellett megkérdeznem?
*Néhány rövid pillanattal az után, hogy abbahagytam az önostorozást Mitsuko megszólalt. Miközben hallgatom a történetét egyszer csak eszembe jut amit a tónál hallottam, mikor még a vízben fürdött.*
~ Egy sárkány átkozott el. Ha jól emlékeszem, akkor is ezt mondta. Hát erre gondolt akkor is.
* Idő közben én is feltápászkodok kicsit. Látom, amint lehunyja szemeit, és bár küzd ellene, de mégis megjelennek az első könnycseppek, melyeket kezeivel próbált eltüntetni. *
~ Miért kellett megkérdeznem? Miért? Miért?
* Mitsuko megpróbál rám mosolyogni, de bármennyire is próbálta, ennyi ismeret után is látszott rajta, nem igazi.
Felkászálódok a földről, majd szépen elindultam a kardom felé. Miután kezembe vettem visszaindultam Mitsukohoz. Leültem mellé, a kardot az ölembe tettem, kezemmel átkaroltam vállánál és kicsit magam felé húztam.*
- Borzalmas érzés lehetett. – másik kezemmel letörlöm könnyeit. - Bár nem tudhatom, milyen érzés így elveszíteni a családot, azonban már nekem se élnek a szüleim. Anyám a születésembe halt bele, és bár soha senkinek nem mondtam, mindig is felelősnek tartottam magam érte, főleg, mikor láttam apámon, mennyire sajnálja anyám elvesztését. Apámat meg három éve vesztettem el. Azóta járom a világot.
* A szabad kezemmel kihúzom a kardot. *
- Ez az egyetlen dolog, ami mindig rá emlékeztet. Az életemnél is többet ér számomra.
* Visszateszem a hüvelybe, majd Mitsuko kezébe adom és rámosolygok.*
- Most kezedben tartod az életem. Ha szeretnéd, előkerítem neked azt a sárkányt és végzek vele. Azt még nem tudom hogyan, de megcsinálom.
* Egy újabb mosoly keretében egy kis csókot adok ajkaira. Kezem az ő kezére helyezem.*
- És hidd el, nem szoktam csak úgy ígéreteket tenni.

~ 893 éve? Mégis mennyi idős lehet? Az biztos, hogy kicsit idősebb nálam.
*Majd meghallom a mondat második felét is. Szóhoz se jutok a szavak hallatán. Ha meg tudtam volna tenni, most biztos, hogy a földön landolt volna az állam. Ilyet még soha életemben nem hallottam, sőt még csak képzelni se mertem.*
- Köszönöm hogy kezemben tarthattam életedet... de felejtsük a múltat... mert a jelen szebb...
* Visszamosolyogtam rá, de valószínű látszott még rajtam, még mindig az előbb elhangzottak hatása alatt állok. Viszont a következő mondata visszahozott a jelenbe.*
- Én is téged.
* Fejemben még mindig kavarogtak a gondolatok, így másra nem futotta. Csókja ébresztőlég hatott elmémre. A korábban hallottak kicsit elbizonytalanítottak, viszont most már tisztán látom ő nem más, mint egy áldozat. Egy igazán gyönyörű áldozat, aki rabul ejtette szívemet.
Miközben a kacsója ruhám alatt tevékenykedett, az én kezem utolsó könnycseppeket hessegeti el zafír szemei környékéről, majd hosszú füle végétől indulok el lefele egészen álla hegyéig. Majd a korábbi mozdulatot megismételve húzom magam felé, hogy újra megcsókolhassam. A csók alatt kezem elindul szép lassan lefelé, majd mikor már eléri a ruha szélét az alatt folytatja, meddig a ruha csak engedi. Másik kezemmel pedig a hátán halad körbe-körbe.
Hamarosan már nem elégedek meg annyival, amennyit a ruha engedi, így szépen fokozatosan elkezdem lefejteni róla a ruhadarabot, ezzel is növelve az elért felületet. Közben végig elmerülök zafírkék szemeiben.*
- Komolyan én vagyok az első? … Kicsit nehéz elhinni, egy ilyen csodálatos elf még nem talált magának senkit se. Most vagy csak ugratsz engem, vagy én vagyok a legszerencsésebb ember egész Lanurián. Na melyik igaz? – teszem fel a kérdést, de már az azt megelőző mondatnál is széles mosoly ül ki arcomra.

*Meg állt egy pillanatra a szivem*
- Én is téged.
*Szívem őrületes sebességgel kezdte meg újra munkáját
Éreztem, ahogy a csókok közepette Gylnar keze végig kalandozott hátamon, majd ruhám alá is betévedt keze. Halkan felnyögtem, amikor a ruha alatt hozzá ért bőrömhöz. Kis idő elteltével elkezdte ruhámat is lefejteni rólam, bár ez nem teljesen sikerült zöld öv szerűségem miatt. Hosszú idő után, bár nagy nehezemre esett, elhúztam ajkaimat, hogy levegőt vehessek.*
- Komolyan én vagyok az első? … Kicsit nehéz elhinni, egy ilyen csodálatos elf még nem talált magának senkit se. Most vagy csak ugratsz engem, vagy én vagyok a legszerencsésebb ember egész Lanurián. Na melyik igaz?
* Elmosolyodtam kérdésén, majd egyik kezemet arcára tettem.*
- Hát nem is tudom, mit mondjak… Ez van… Nem szoktam férfiakkal találkozni, főképp nem úszás közben. Főképp nem szoktam velük így „hancúrozni”.
Érezd magad szerencsésnek.
*Mondtam mosolyogva, aztán apró csókokat nyomtam Gylnar ajkaira, majd szépen lassan végig csókoltam álla vonalát, nyakát, majd újra megszólaltam.*
- Nincs még egy elf, aki emberrel ily módon ”összebarátkozott” volna, és kék elfet pedig soha nem fogsz találni a világban. Úgyhogy nagy szerencséd van…
*Mg beszéltem kezem továbbra is Gylnar pólója alatt kalandozott. Én se bírtam tovább féken tartani vágyaimat, felsőrésze végét ujjaimmal megragadtam és elkezdtem felfelé húzni.
Annyira izgatott voltam, hogy biztos voltam abban, hogy szívem vad verését Gylnar is hallja, hisz éreztem, hogy majd kitör a helyéről.
Ahogy megszabadítottam Gylnart felsőrészétől szemet kápráztató látványban volt részem. Bár volt egy- két apróbb heg mellkasán és hasán, de a holdfényben így is csodálatos látványt nyújtott. Kidolgozott felsőtestén árnyékot vetett a hold.*
- Biztos megdolgoztál érte… nem?
*Kérdeztem tőle, s közben mutatóujjamat végig húztam ajkain, állán, nyakán majd kulcscsontjától a hasfalán keresztül a nadrágja övéig.*
- Nah meddig jussunk el?
*Kérdeztem tőle ismét, közel hajolva ajkaihoz. Úgy tettem, mintha meg akarnám csókolni, de mikor ő is elkezdett felém hajolni, hogy félúton találkozhassanak ajkaink elmosolyodta, s csók helyett csak megnyaltam nyelvemmel ajkai szélét.*
- Csak nem akartál valamit?
*Szólaltam meg, majd megcsókoltam. Nyelvemmel szinte kényszerítettem ajkait azonnali válaszra. Szenvedélyes csók követte ezt a kis akciót.*
~Mint a macska az egérrel.
* Gondoltam majd teljesen Gylnarhoz simulva csókoltam őt tovább, míg kezeimmel markolásztam hátát.*


//ui nem karmollak...//