Új-Argelion

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

Mese: A régi-új világ, Sydney, Alex, Lysanor, Aden Xerar//

*A vadalan katonatiszt szavai nem maradnak hatás nélkül. Harcosai egyként indulnak meg a falak mentén, melyek fedezékül szolgálnak számukra.
Sydney és társai is úgy döntenek, útjukat a védett terület felé veszik.
Mivel a tudósnak tűnő vörös démon ezidáig nem adta jelét, hogy válaszolni, netán tenni kívánna bármit is, a falusi, ki még e pillanatokban is fölé magasodik, karon ragadva vonszolja magával, kissé morcosan, hisz szerény véleménye szerint nem túl életrevaló lényt.
Nem tudja eldönteni, vajh azért van ez így, mert eme pillanatig is csupán játékot űzött velük, s valódi lénye sebezhetetlen, avagy ennyire nem érzékeli a veszélyt, s evégett kell minduntalan kirántani a bajból.
A csattanásra széles kék vállai közé húzza be hegyes fülű fejét, s ha vörös nő is engedi, hát még sebesebben bukdácsol vele át az állatokon a nem is oly távoli menedék felé.
Amennyiben a vörös démon is közreműködik, kisebb horzsolásokkal, de elérik a katonák őrizetét, s ott a tiszt már küldi őket a biztosabb, belső térbe.

Az egyik vadalan harcos hidegen méri végig Alexet.
Nem nyerte el tetszésé a sárkány nagy szája, s szavai sem, melyekkel őket ostorozza, noha tudja, ideges, mint mindenki, s helyzete épp emiatt nehéz is.*
- Arra sem vagy jó, hogy tisztelettel beszélj, ostoba sárkány! Jól ismered tetteid súlyát, s azok messze többet érdemelnének annál, mivel az Arénában találkoztál!
Ám bíráid mások lesznek, s érdemeid szerint döntenek majd sorsodról! Maradj veszteg, különben e kard legközelebb nem áll meg, s elmetszi gigádat!
*A nevezett penge hideg, de már egyáltalán nem makulátlan, állatvértől vörös hegye egyenesen Alex nyakába mélyed, s csupán egy apró moccanás választja el attól, hogy a bőrt átütve belé hatoljon a férfiba.
Eme határozott fellépés nyugtatja meg társait, s egy pillanattal később a tiszt hangja.
Sebes az elhatározás, s még sebesebb a tett. A fegyver elkerül a sárkány közvetlen közeléből, s egy másik bök hátába, oldalába, indulásra ösztökélendő a foglyot.
Az irány egyenesen a védett terület, s kétségtelen, hogy a vadalan harcosok mind hisznek abban, a tiszt kiviszi őket e veszélyes vidékről.

Lysanor és Aden együvé tartozását a favágó már nem méltatja figyelmére, inkább a katonatiszt hangját követve indul meg az adott irányba.
A harcosok, ha Aden bírja a járást, hát hagyják haladni, látszik, nem túl jó állapotban leledzik, ám ha nem, hát a hordágy még e pillanatban is kéznél van, s a férfi egészen nyugodt úton juthat el kedvesével, ki mellette maradva kíséri, a védett vidékre.
Természetesen végig őrizet alatt tartva, s Baant követve érnek célt.

Xerar közelében, a felszakadó földből folyékony tűz lobban ki, s hull vissza, éhesen, móhon tomboló lángra lobbantva a fákat, s az avart.
Sűrű füst emelkedik a magasba, egészen a felhőkig, kénes bűz kezd terjengni, s a levegő mintha vibrálva kínlódna valami megfoghatatlantól.
Addig, mígnem nem messze Xerartól szinte felhasad az is, s az égboltozat is. A sárkány úgy érezheti, tán az ég szakad rá testére, a földre kényszerítve irtózatos erővel őt, nem csupán fentről, vagy a körülötte lévő levegőből hatva rá, hanem szervei, sejtjei vonalában is, szinte széttépve a sárkányt testét. Ám mindez csupán érzés, mert teste, noha mindene fáj, túléli e múló hatást, s tovább haladhat, ha akar a falu irányába.
Intő jel ez, nem csupán a föld szenved a titokzatos erőktől, mindez kiterjed a levegőre, s az ég boltozatára is.
A katonatiszt szemléli az egybegyűlteket. A sárkányra várnak meg, a falu java már ott van, s összébb is húzódtak riadalmukban a hatalmas csattanásokra.*
- Várunk még egy keveset, majd nyomolvasónk, ki erre ismeri a vidéket, az ösvényeket, s utakat, elvezet minket innen. Kiürítjük e helyet, hogy mindenki éltét mentsük a súlyos órán! Mind kövessetek minket rendezetten! Utunk nem veszélytelen, de túl fogjuk élni!
*Ha Alex megérkezik, ha nem, hát tovább nem várhatnak, s ezt a tiszt is tudja jól. Rálát a sárkány, s őrei csoportjára, s ha megérkeznek, indulást rendel el.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-03-31, 7:38 pm

*Kitörése után Aden szólalt meg. Szavai nem voltak a sárkány fülének kedvesek. Villogó szemekkel nézett a fiúra. Valami olyasmit sugallt, hogy próbáld ki te is, ha akarod! De megszólalni nem tudott, mert ekkor az egyik katona ismét átvette a szót. Alex ránézett még mindig dühösen és kicsit kétségbeesve, s úgy hallgatta. Közben a kard hegye a nyakát érte. Fejét erősen a falnak nyomta, hogy minél távolabb legyen a pengétől. A kardot bámulta, de a fenyegetés utolsó szavainál már a beszélőre meredt. Összehúzta szemöldökét, s szemei még mindig villámokat szórtak, de egy szót sem szólt. Csak mélyen nézett a katona szemébe. Most már nem az a punnyadt, depressziós üldözött vadalan, akinek hónapokba került, mire lelkileg is talpra tudott állni a nagy Arénai incidens után. Nem. Most már az a vad sárkány, aki eldöntötte, hogy üldözze akár egy halhatatlan sárkány, kívánja halálát egy egész kontinens, ő nem fog megfutamodni, nem lesz nyúl, nem fogja feladni, s addig küzd, amíg az utolsó ereje is el nem folyik véréből. Szemébe lógott a haja, homlokán izzadságcseppek jelentek meg a feszültségtől és a haragtól is egyaránt. Na meg a tehetetlenségtől. Mármint attól, hogy lenne egy választása, de azt soha nem bocsátaná meg magának.*
~ Hogy mi a fenéért foglalkozok veletek, ahelyett, hogy csak magamra gondolnék?! Ki az az ostoba bolond ember vagy sárkány, aki azokat félti, kik kínhalálát várják?! ~
* Mikor eltűnt a penge a nyakáról, kicsit leeresztett. Észre sem vette, hogy addig nem vett levegőt. A földre pillantott enyhe megkönnyebbülésében, de már bökdösik is hátulról, hogy induljon. Ekkor hátrapillant, de aztán Aden szemeibe néz még mindig haragvón. Morogva neki szól, miközben elindul.*
- Nem hiszem, hogy te szívesen újra átélnéd, ahogy cirkuszi állatként kezelnek s várják a kivégzésed, amely utolsó cseppig tartó haláltusa.
* Majd elfordult, s követte a vezetőt, akiben a többi katona a megmentőt látták. Nem kételkedik benne, hogy nagyszerű harcos és vezér. Csak azt nem tudja, hogy mi fog rá várni. Végülis, amíg nem akarják megölni, nincs értelme kitörni. Úgy se mehetne sehova. Hisz Vadalanból nincs kiút.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-05, 8:30 pm

Nem volt elég magasan abban a pillanatban, amikor újra meghallotta azt a mélyről feldübörgő hangot, melyet eddig is hallhatott már párszor. Most azonban minden eddigitől erőteljesebben hatolt fülein keresztül az egész testébe. Érzésre mintha egész lényét bénító fájdalom járta volna át, pedig tudta, hogy nem sérült meg, mégis minden porcikájában ott marta az izmait engedelmetlenségre bíró fájdalom. Talán még csontjaiban is érezte futkosni azt a rémes érzést miközben tehetetlenül zuhant a vészesen közelgő föld felé. Üvöltött, sárkány bömbölése bántón hasította az eget. Szárnyait megmozdítani végül csak az utolsó pillanatban volt képes. Szárnyvégei súrolták a föld porózus felszínét ahogy kínlódó szárnycsapással újra az égre küzdötte magát. Az előzőn is túltevő robaj ekkor érkezett érzékeny hallójárataiba, de most nem hagyta izmainak bedobni a törülközőt, inkább még magasabbra küzdötte magát. Fél szemmel még látta, ahogy a föld repedése széttárulkozik, s izzó lövedékként lökődik az égfelé a vulkanikus láva. Minden izmát megfeszítve emelkedett egyre föntebb és föntebb, mégis érezte a perzselő fájdalmat szárnyainak alján, és orrát égett hús, s pikkely szaga csapta meg. Utoljára a háborús időkben érzett hasonlót. Szerencsére ez a mostani égés inkább volt számára kellemetlen, mint veszedelmes. Büszkesége mélyebben sérült tőle, mint teste.
Dühös üvöltése újra bejárta a felhős égboltot, miközben lendületes szárnycsapásokkal folytatta útját Argelion irányába.
Nem kellett valami sokáig várnia, hogy újra szeme elé táruljon a nem éppen hivalkodó méretekkel bíró falu látképe. Magasan, a felhők takarásában figyelte a lenti zűrzavart. Sárkány szemei most is kisegítették. Fejét lentebb eresztve, s hátrafelé pillantva szegezte tekintetét az alantiakra. Látta a menekülő állatseregletet, s ami a legfontosabb, azt is látta, hogy annyira lefoglal mindenkit önnön életének mentése, hogy a kutyának sem tűnne fel, ha egy személlyel több rohangálna közöttük. Persze leszámítva azt az apróságot, hogy Xerar bőrszíne azért még így is kirívó lenne.
Mégis teleport igéjére koncentrált, majd a következő pillanatban eltűnt a sárkány test, hogy odalent a házak között jelenjen meg legközelebb, de akkor már szinte teljesen átalakult emberi alakban. Néhány másodperc múltán a már mások által is megismert alakban lapult az egyik ház falához, mert néhány hegyi ragadozó macskaféle éppen akkor óhajtott átrohanni megjelenési helyén amikor még ott állt. A reflexek is jól jöttek ilyen esetben, a látásáról nem is beszélve, hiszen néhány háznyira megpillantotta azt amiért jött: a vörös lányt, Sydneyt.
Nem tudta, örömöt érez-e amiatt, hogy a helybéliek életben hagyták, vagy csak picivel többet a közönytől. Nem igazán örült ő még semminek, az a nő mégis kitudta belőle hozni a vadállatot egyetlen szavával. Valahogy mégsem volt képes megszabadítani őt az élet nyűgjeitől egy egyszerű nyaktekeréses mozzanattal. Valahol legbelül talán még élvezte is Xerar, hogy akadt végre valaki, akinek halvány gőze sincs mibenlétéről, s van olyan ostoba teremtés, hogy mágus kiléte se riasszon vissza attól, hogy elorozzon tőle valamit, ami neki mindenképpen kellett. Kezét mellkasához érintette, így érezte a bőréhez érő címeres medál hűs érintését. Hát igaz, hogy fél Lanurián át kellett ezért azt a lányt üldöznie, de megérte. Azt persze mai napig sem értette, miért hagyta ott a romoknál életben ezt a piszkafát.
Most viszont nem is törte ezen a fejét. Sokkal inkább az érdekelte volna, hogy rájött vagy sem arra, hogy hol a csudában is lehetnek, s ami még fontosabb, hogyan juthatnak haza?
Muszáj lesz közelébe kerülnie, ha szeretné nyakoncsípni, és elrángatni vendéglátója kezei közül, aki láthatóan nagyon ragaszkodhatott hozzá, mert egy pillanatig sem engedte el a lány karját, s így húzta magával az özönlő vadállomány között szlanomozva.
Gondolkodott és várt a mágus. Nem akart rájuk rontani, hiszen azzal korábban sem ért el semmi jót. Talán kivár egy ideig, s a megfelelő pillanatban elcsípi a vörös nőszemélyt, hogy eltűnhessen egy egyszerű teleportálás segedelmével. Ám terve még nem volt. Ahhoz ismernie kellett még a tényeket: a helyet, hogy hol vannak, s azt, hova is kellene visszajutniuk, na meg hogyan. Hát ezért észrevétlen követés és kivárás mellett döntött.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-06, 4:14 pm

Azt hitte, menten szívrohamot kap, amikor egy hatalmas vadmacskát látott felé iramodni. Szemei tágra nyíltak, s csak az őt magával húzó vadalannak köszönhetően bukott majdnem orra, mivel a férfi egy erőteljes mozdulattal megrántotta maga felé, így Sydney simán a vadalan karjai közt terült el a földön. A férfi - nevezzük megmentőjének - laza mozdulattal nyomta lentebb a lány fejét, mikor az szeretett volna látni is valamit a veszedelmesen közelgő macskaféléből. Épp csak annyit tudott kivenni, hogy a szokottnál is nagyobb állati mancsok alig egy hajszálnyival feje fölött zúgtak el. Érezte az őt szorító erős karok szorítását, s tudta, ha amaz nem nyomja le fejét, akkor éppen telibe kapta volna az a vadállat. Nem volna tovább gondja a túlélésre, maximum a túlvilági elmélkedésekkel fogalaltoskodhatna mostanra.
Percek teltek el talán mire enyhülni érezte a szorítást, s csupán ekkor jutott el tudatáig, hogy mindvégig egy ellenkező nemű alakon volt kénytelen feküdni. Persze nem mintha önszántából tette volna ezt.
Fejét meglepetten emelte fel, s nézett szét amikor egy ideje már nem hallott semmiféle mozgást a közvetlen közelében. Ezután pillantása találkozott a még mindig alatta dekkoló vadalanéval. Syd feje paprika vörös lett és úgy pattant fel a vadalról, mintha tüzes vassal riogatnák.
- Elnézést... Sajnálom... Bocsánat...
Hebegett, habogott egy sort, mivel megmentője nem igazán törődhetett, mert villámgyorsan felpattant, majd kérdés nélkül újra karon ragadta a lányt, s meg sem állt vele a biztonságot nyújtó menedékig.
Katonák között találta magát Syd. Tekintete kutakodva járta körbe a helyiséget, hová végül beküldte őket egy katona tiszt.
- Ne téveszd szem elől a nőt! *adta ki az utasítást a tiszt, ki épp csak bentebb tessékelte őket ezelőtt* - Az uralkodó élve akarja látni a behatolókat, bármik is legyenek azok!
Hát ezen felháborodva nézett a katonára, s csaknem oda is vágott pár keresetlen szót, ám meggátolta ebben egy kéz, mely hirtelen elrántotta magával, s behúzta egy félreeső sarokba. Megmentője a falhoz tolta, persze nem erőszakos mozzanattal, majd közel hajolva hozzá megszólalt.
- A saját érdekedben, nem tanácsolom, hogy összeakaszkodj azzal a tiszttel. Sőt! Bárki kérdez is tőled, csak tedd inkább az ostobát, úgy életben maradhatsz és nem fog senki démonnak tartani.
Elhallgatott, s némi várakozási idő után szólalt meg megint.
- Mert nem vagy az, igaz?
Sydney tagadólag rázta a fejét, majd nem valami hangosan válaszolt erre a kérdésre.
- Esküszöm, egyszerű halandó vagyok, ahogyan ti is, csupán másmilyen a külsőm. Semmi közöm a démonokhoz!
A vadalan némileg elmerengve nézett rá egy ideig, szótlanul.
- Hiszek neked. *szemeiből is ezt olvashatta ki a lány* - Okosnak látszol és olyannak, akinek van némi sejtése arról, mi történik körülöttünk. Jól gondolom?
Sydney határozott bólogatással válaszolt.
- Mit gondolsz a helyzetről? *jött a kérdés a még közelebb hajoló férfitól*
Sydney - kissé elvörösödve még az előbbiektől - lehajtott fejjel, a cipőjét bámulva szólalt meg.
- Ha tudnám, hogy van netán a közelben egy vulkán, mely talán látható, talán már rég a föld alatt van, akkor azt mondanám, hogy... minden jel a vulkán kitörésére utal.
A vadalan hallgatott, s pár pillanatig csak néma csendben nézte a nőt.
- Nincs vulkán a kontinens ezen részén. Viszont néhány évszázaddal ezelőtt még volt de, az megsemmisült az utolsó kitörésénél. Szétrobbant az egész. Tehát annak már nyoma sincs. Más elképzelés?
- Igen van. *Syd tekintetét a férfira emelve folytatta* - Maga a vulkán attól még létezett tovább, csupán a földfelszín feletti része semmisült meg. Azonban maga az úgynevezett kürtő még ép, és eddig talán oldal irányban tört magának utat a láva, egészen mostanáig. Ha volt itt régen vulkán, akkor most azt mondom, ebben a pillanatban újra a földfelszínre tör a kürtőn át. Ha valóban van vulkán, az csupán nem volt aktív, egészen mostanáig.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Sydney, Alex, Lysanor, Aden, Xerar//

*Miután Sydneyt kimentette a vadmacska karmaiból az egyik zárt épületbe lépnek be, végre van lehetősége a vadalannak beszélni pár szót vele viszonylagos nyugalomban. Őt a dekoratív fehér bőrű nő kevésbé hozta zavarba, mint az esés láthatóan Sydneyt.
Volt lehetősége megfigyelni, hogy ha a lélekjelenléte nem is, az esze a vörös idegennek a helyén van.
Meglehetősen tanult és okos lény.
A feltett kérdésekre adott válaszok azonban nem sok jóval kecsegtetik. Egyenlőre nagyon úgy néz ki, hogy ha Sydneynek igaza van, a vulkáni tevékenység éledt újjá. Az, ami már nagyon régóta nem volt.
A kék óriásnak semmi kedve megvárni azt, amíg elárasztja folyékony tűzzel őket a föld, vagy azt, hogy az előtte haladó tűz elemészti Argeliont.

A katonák már nem sokat törődnek azzal, hogy mit beszél egymással Alex és Aden. Annyira figyelnek csak rájuk, hogy egyik sem szökhessen meg. A katona, amíg a sárkány nem ugrál, elegendőnek tartja a szoros őrizetet.
Lysanor és Aden megérkezése annyiban lényeges, hogy a falusiak idegenkedve és sokan dühösen, elkeseredetten szemlélik a vihar szülötteit.
Alex látványa különösen zavarja őket. A sárkánynak sokan a halálát kívánják még most is.
Vannak azonban, akik nem, de ők, akik tanyákon élnek a falu közelében, úgyszintén menekülve érkeztek ebbe a faluba. Bizonyos Kerrin, Alex édesanyja, és családtagjai azok.
A tiszt ugyan nem tud róla, hogy kik ők. A nő szemeiben könnyekkel figyeli a sárkányt távolról.
Menne is oda, de egyenlőre fél, hogy a falusiak gyűlöletét mind maguk, mind Alex ellen fordítaná vele.
Emiatt inkább szemmel követi fiát. Jó tudni, hogy él, még ha a tűzviharral együtt érkezett is.
Már akkor a falu irányába menekültek, abban reménykedve, hogy Argelionban nagyobb biztonságban lehetnek.
Itt látta meg Alexet és a katonákat, s azóta is figyeli őket.
Baan talán kissé sértődötten áll távolabb Lysanor és Aden párosától. Leginkább széles kék hátát mutatja nekik, s eközben mintha az idősebb favágóval váltana szót.
Aden állapota inkább stagnál, a gyógyítás hatására, minthogy javulna, de ennyi mozgással, mozgatással ez is jónak mondható. A pihenés lenne a leginkább célravezető, de ez érthető módon nem járható út jelen pillanatban.

Xerar szerencsésen, apróbb pörkölődéssel megússza a feltörő forróságot, lángokat, a testét és szellemét terhelő egymásnak feszülő erők hatását.
Még a faluba is bejut. A csapat eközben lassan gyűlik össze, s egy elmaradó falusinak van a lehetősége megpillantani a mágust, akit szintén sárkánynak hisznek, első sorban Alexnak köszönhetően.
Amikor nem messze Xerartól kilép az állatok páni félelemben száguldó seregletébe, megtorpan. A sárkány alakját nézi kikerekedett szemekkel, de mivel már látta, hogy mire képes, így inkább hátat fordít, hogy minél hamarabb biztos távolba kerüljön tőle.
Már ha van olyan, hogy biztos távolság.
A tiszt nem vár tovább. Bekopogtatnak Sydney és kísérője ajtaján is, bekurjantva egy „indulunk”-ot, majd a csapat amilyen gyorsan csak lehet, útnak indul. Elég sok falusi méregeti Alexet, de akadnak olyanok is, akik kis batyukkal felszerelt családját méregetik hasonlóan. Még ha ártatlanoknak is tűnnek, nem tudni, mit tudtak korábban erről a sárkányról.
A talaj megremeg, mintha kínlódna, s eközben többen a földre esnek a hirtelen jött földmozgástól.
A tiszt és társai pedig siettetve a teljes csapatot igyekeznek minél távolabb jutni.
Az legutóbbi rengésre azonban a falu határában is újabb repedés nyílik, egyenlőre csak gőz és gázok szabadulnak fel belőle, no meg a korábban már Xerar által tapasztalt erő.
A nyomkövető kénytelen változtatni a tervezett útvonalon.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-08, 11:07 pm

*Aden látta a dühös tekintetet a kijelentésre, igen igaza van nem élte át. De nem is akart erre utalni.
-Nem erre céloztam...Sok mindent állhattál ki amit én nem, igazad van.
*De hamarosan a katonák indult parancsoltak, bár látszott rajtuk szívesen szállítanák még hősiesen, de ő nem kért belőle. Két lábra állt, kissé oldala szúrt érezte a sebet. Kezét oldalára helyezte, nem volt nehézkes a járás ettől függetlenül. Az út nem volt hosszú bár támaszául szolgált Lys. Ki segítette őt, ahogy beértek a faluba utálkozó tekintetek fogadták őket. Furcsa érzés volt, még a hideg is kirázta egy percre Adent. Szeme az őt körül vevő alakok arcát vizsgálta, szinte minden dühüket érezte magán. Habár ő még mindig jobb helyzetben van mint a régi-új ismerős, aki éppen mögötte baktat. Katonák szoros őrizete alatt, de mit érne mégis ez a hat katona ha szét akarná őket tépni?
-Alex... -Szólt hátra fordítva fejét. - Annyi a különbség, hogy most nem leszel egyedül a bajban... Lesz ki nézze a hátadat.
~De vajon mi vár ránk még itt, nem tudom mi okozta ezt de valamiért olyan érzésem van mintha nem a merő véletlen hozott volna ide...
~Érdekes... Kicsit gyorsítani kell a dolgokon...
~Miről beszélsz?
*Majd nem érkezett válasz, egyre jobban bosszantja a hang a fejében. Kezdi elhinni, hogy megőrült. De miért pont most és pont itt?

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-13, 7:53 am

Egy ideig úgy tűnt, sikerül továbbra is észrevétlennek maradnia. Az egyik ház mögül figyelte az eseményeket. Nem volt közel egy teremtett lélek sem. Legalábbis így gondolta ott és akkor. Egészen addig, míg be nem fordult a szomszédos ház mellé. Ott sem látott senkit. Hangok sem szűrődtek füleibe. Tekintete vándorlásba kezdett a ház talapzatától egészen föl a tetőszerkezet aljáig. Igen magas építmény volt az általa megszokott, Lanuriában sokat látott háztípusokhoz képest. Bár az ittenieket sem mondhatta volna megszokott jelenségnek. Ahhoz neki túl szürkéskékek voltak. Elméjének már legeldugottabb emlékzugaiból is próbált bármi olyat előcsikarni, mit akár eddigi hosszú élete folyamán hallhatott erről a népségről. Mégsem jutott eszébe semmi. Igaz, sosem foglalkoztatta komolyan az olyan badarság, na meg szájhagyományok útján terjedő népbetegség, mint a mítoszok. Nem volt soha az a kimondott múlt rejtelmeiben kutakodó típus. Bezzeg Sydney az volt. ezt már ismeretségük első szakaszában észrevette, és bár felettébb bosszantó egy nőszemélynek tartotta a kis bugrist, mégis kénytelen volt elismerni rátermettségét olyan dolgokban, amiket Xerar addig figyelemre se igen méltatott.
A tetőről elkapta tekintetét, mert hirtelen neszezés ütötte meg érzékeny füleit. Szemei már akkor a sárgás színűre festett ház mélyvörös tölgyfaajtajára szegeződött mielőtt az kinyílt volna, s kilépett szemei elé egy a már korábbiakhoz hasonló, kékes bőrű szerzet.
Xerar szemeiben láthatatlan tűz lobbant amint tekintetük keresztezte egymást. A vadalan döbbent dermedtségben meredt rá.
~ Ez nem a te napod. ~
A pillanatnyi dermedtség elmúlt a vadalanból, s ösztönösen futásnak eredt. Xerar szemei sárgán villantak mielőtt elillant addigi helyéről, hogy rögtön ezután a menekülni vágyó előtt jelenjen meg sötét köpenybe burkolózott alakja. Egy szempillantás alatt ragadta meg félkézzel a férfi torkát. Nem folytogatta, nem szorongatta torkát. Szemei sárga színben virítottak sötét hajának előre omló tincsei közül.
- Ez nem személyeskedés, csak pech.
Ennyit mondott, s mielőtt a vadalan eszébe juthatott volna netán kiabálni a mágus külsejű sárkány köpenyének ujjából előkerült egy egyszerűnek látszó tőr, s a következő pillanatban már holtan is rogyott össze a vadalan.
Xerar lenézett a holtra, figyelte ahogy a vér lassan átszínezi a nyak alatti homokot, aztán újra hangokat jutottak el hozzá. Ezeke azonban a közeli házak felől érkeztek. A mágus Újabb szavára megnyílt a tetem alatt a föld, hogy magába rejtse a holttestet.
Nem volt szüksége semmi olyanra, ami felhívhatná a figyelmet arra, hogy nem kívánt látogató is besétált közéjük. A föld bezárult, a halottnak nyoma sem volt. Xerar a hangok felé fordította fejét, s csak eztán ment el a ház sarkáig.
Már érkezése előtt is tudta, jó döntés volt a bugris után nézni. Minden bizonnyal az istenek valamelyike is komálhatta, mert történetesen a szóban forgó nőszemélyt is látta a vadalanok között felbukkanni.
Nem tett mégsem semmit. Várni szándékozott. Várni, míg kijutnak innen a kis vörössel, s majd valahol, hol a kedvező feltételek is adottabbak, na majd ott és akkor nyakon csípi a lányt.
Xerar türelmes és kitartó volt, mindenben. Leszámítva azokat a perceit, melyeket Sydneyvel tölthetett, s már az első néhány mondata után kedve lett volna elkapni azt a törékeny kis nyakincáját. Mégis visszafogta magát, hogy életben hagyja a lányt. Most azt a pillanatot élhette meg, hogy nem bánja ezt a döntését.
~Hát túlélted. Legalább hasznomra lehetsz még. Talán nem is csak ezen a földön...~

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-13, 10:25 am

Akadna még kivesézni való a jelenlegi helyzetükön, ezt Sdy is jól tudta. Ahogy azt is, hogy a vadalan - kinek köszönheti életét is - jobban ismeri a környék földrajzi adottságait, mint ő. Már csak azért is, mert a lány életében nem járt még erre, eképpen nem tudhatja, ha elindulnának valamelyik irányba, amit ő maga választ ki abban a hitben, hogy arra elkerülhetik a perzselő lávafolyamot, hát meglehet, éppen belesétáltatná a többieket a halálos és folyékony tűzbe ha éppen arra menne. Ilyen hibát nem követne el soha.
Tisztán kellene látnia a lehetőségeket, az életbevágóan fontos ebben a pillanatban.
Gondolataiból erőteljes kopogás zökkentette ki, mire tekintetét az eddig zárt ajtóra emelte.
- Indulunk! *jött odakintről a veszteglést nem tűrő hang*
Mielőtt kimentek volna, még muszáj volt valamit megtudnia. Az ajtóhoz menet megtorpanva szólalt meg.
- Ha csupán ösztönösen menekülünk, az könnyen az életünkbe kerülhet, ha éppen rossz irányba mennénk. Tudja valaki a faludban, hogy hol volt régen az a vulkán? Ha élve akarsz mindenkit kijuttatni, akkor bízz bennem!
A vadalan szemöldököt összehúzva meredt a lányra egy darabig de, végül mégis megszólalt.
- Legyen úgy! Megkapod a bizalmamat. *Sydney felderülő arcát látva azért még hozzátett valamit* - Viszont, ha a legcsekélyebb jelét is látom majd annak, hogy hazudtál, akkor olyan gyorsan foglak megölni, hogy még a túlvilágon sem leszel tisztában a haláloddal jó ideig!
Ennyit mondott, s eztán kivezette a nőt a házból, ahol a katonákhoz, s egyéb túlélőkhöz csatlakozva az újdonsült társa gyors párbeszédet folytatott le néhány vadalannal, s ezután egy pillanatig sem hezitálva csuklón ragadta Sydneyt, és elviharzott vele, meg a többiekkel együtt a falu azon irányába, merre a futkosó vadak is haladtak.
A lány alig bírta tartani a lépést a nálánal sokkal magasabb társasággal. Egyszer aztán hirtelen megállásra késztette őt a csuklóját még most is szorongató vadalan.
Egy félig összedőlt ház került látóterébe. Nem értette, mit is akarhat itt a férfi, hiszen láthatóan a vonuló vadak végzetes károkat okoztak ebben az épületben. Egy roskatag építményben meg nem várna rájuk más csak halál.
Már csaknem ellenvetésre nyitotta száját amikor a ház romjai mögül előbotladozott egy aggastyán. Az öreg, hajlott hátú, sántikálva közelgő alak is vadalan volt, ez ordított már a bőre színéről is.
- Nalen! Hát megúsztad vén csont? *kiáltotta vidáman a katonák vezetője*
- Ami azt illeti nem sokon múlt, hogy elbeszélgessek apáddal a piszkos kis dolgairól Renak. *közölte kissé viccelődve az öreg, mintha nem is volna készülőben semmi katasztrófa.*
A vénség megállt előttük, szemei résnyire szűkűlve méregették Sydneyt tetőtől talpig.
- Mi az, újabban már ritkaságokat is gyűjtesz Galin?
Erre Sydney csuklóján kissé eresztett a szorítás.
- Ritkaságnak számít neked, ha olyan személyt hozok, aki megmenthet minket? *Syd kísérője nem egyértelműen válaszolt, de az utalás ott volt szavai közt a segítő szándékú idegen védelmére, ki segítségükre lehet* - Tudom, hogy külsőleg nem hasonlít ránk, viszont sokat tud az olyan borzalmakról, amik itt is elkezdődtek. Öreg, te sokat meséltél az ősi vulkánokról. Mennyi bennük a mítosz, és hol a valóságos?
- Nem hinném, hogy mesékre volna időnk. * Sydney türelmetlen közbeszólása akkor jött, amikor újabb rengés mozgatta meg a földet lábaik alatt* - Bocsánat a közbeszólásért de, ha nem tudom meg, hol van , vagy volt az a vulkán, akkor mind itt veszünk!
Mintha szavait akarná igazolni, egy újabb rengés érte el őket, s ez utóbbitól a ház még épen álló része is porba hullt.
- Fogytán az időnk. Kérem segítsen!
Riadt pillantása mindenkin körbe siklott, s végül megállapodott előbb egy kis időre a csuklóját fogva tartó szürkés kézen, majd végleg megpihent az öreg vadalan ráncos arcán.
Nem mondott mást, csak várt a reakcióra.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Sydney, Lysanor, Aden, Alex, Xerar//

*Galin messze nem az a típus, aki hagyná magát könnyedén irányítani, akár szavakkal, akár tettekkel. Sydneyre pillant, ismét csak résnyire húzott szemhéjai alól, miközben a rengésre a vihar szülte vörös démon ismét megszólal.
Rövid ideig hallgat, mintha csak játszana a jelen lévők idegeivel.*
- Én is csupán apámtól hallottam, aki az ő apjától és így tovább.
*Megint vár egy rövid lélegzetnyit, de mielőtt bárki türelmetlenül közbeszólna, megindul a mondókája.*
- Néhány órányi járásra van innen egy lapos kürtő. Az erdőktől nem is látszik már igazán, csak léghajóról lehet észrevenni, hogy szabályos kör alakja van….bizony…jártak erre Savanti léghajói is egykor.
No, az a kürtő jó néhány vadalani élettel ezelőtt tört ki utoljára. A mesék szerint akkorát szólt, hogy a hegy, ami ott állt előtte, teljesen eltűnt.
De mondd, te vörös hajú idegen, miben segít az nekünk, hogy tudjuk, hol van…?
Az állatok is tudják, épp arról futnak, s hát,…ha őket követitek, biztonságba juthattok talán még időben.
*Nalen hangja nyugodt volt, mint aki megbékélt már sorsával. Ő nem bír futni, öreg lábai, melyek réges-régen a leggyorsabban voltak Argelionban jó, ha a mostani sebességgel bírnák vinni, amivel a romok mögül kecmergett elő, s azt sem egész hosszan. A menekülőknek ettől sokkalta gyorsabbnak kell lenniük.*
- Kövessétek hát a vadakat, s a madarakat. Ösztönük viszi őket előre, ahol túlélhetik azt, ami ránk is vár. Már ha van esély túlélésre.
*Jegyzi meg az öreg siettetésképpen.*

Aden, Alex és Lysanor, meg a többiek eközben a biztonsági zónában ácsorognak, visszavárva a parancsnokot, valamint a többi távol lévőt.
A katonák kivont fegyvereikkel tartják sakkban a sárkányt, habár igaz, sok esélyük nem lenne, ha Alex ismét vörös alakjában akarna megszökni előlük.
A harcosoknak azonban ez biztonságérzetet ad.
Aden körül is akadnak fegyveresek, akik a sebesült férfit vigyázzák, még ha Lysanor is ott van mellette.
Ekkor érkezik az újabb rengés, s míg az előbbi repedés a falu határában esett, ez épp azt a helyet választja ketté, ahol a menekültek vannak. Aden és Lysanor, még ha fognák is egymás kezét, a repedés éppen közöttük nyílik meg, s mintha a föld eldöntötte volna, hogy elpusztítja ezt a kis falut. A gőzök alatt pedig fortyogó, forró kőzet rejtőzik, igaz, még jóval lejjebb, ám kénes gőzei már vegyülnek a víz gőzzé alakult formájával, jelezve, odalent maga a pokol várja a túl merészeket.
Természetesen Baan az, aki vállainál fogva húzza el a szakadék széléről Lysanort, míg a másik oldalon a katonák teszik meg ugyanezt.
Az öreg favágó fejét csóválva szemléli az ifjabb tettét, de szóra nem nyitja a száját. Ő is ment, a szakadék szélén egy a gőzben enyhébb égési sérüléseket szenvedve lógó falusit húz vissza karját markolva el. Vannak, akik nem ilyen szerencsések és halálsikolyaik velőig hatolva jelzik, nem játék folyik Argelilonban, Dremer kaszája könnyedén lesújthat bárkire.
A két részre szakadt csapat egyik fele, nevezetesen Lysanorék kerültek távolabb, mind Nalentől, mind a tiszttől és társaitól. Az ő oldalukon az egyik katona dönti el végül a dolgot és kiadja a parancsot. Mind látták a falu határában feltörő gőzöket, így arra nem mehetnek, a másik irányba indulnak el, hátha találnak egy helyet, ahol ismét csatlakozni tudnak a többiekhez. Lysanor és érezheti kezén a húzást, amit Baan fejt ki, hogy kövessék a távozókat.
Alex és Aden oldalán is akad már katona, aki a falusiakhoz intézi szavait.*
- Itt nem maradhatunk, talán a legközelebbi már épp alattunk nyílik. Argelionnak vége. Induljunk a parancsnok után! Az állatok is arra futnak, nekik jók az ösztöneik!

*Xerar a gyilkosság után ügyesen eltüntette a halottat, s bár nem tartanak népszámlálást, nem csak az elhunyt vadalan hiányzik a lakosok közül. Talán állatok, talán összedőlő ház miatt, de akadnak még hiányzók. A sárkány maga is láthatja a fel-feltörő gőzökből, hogy bizony egyre több helyen nyílik meg a föld, s ez nem sok jót jelent az itt maradóknak. Ezt támasztják alá a legutóbbi hasadékba hulló vadalanok halálsikolya is.
A távolban, ahol a felszakadó helyen már a láva is ömlik kifelé, a kürtő középső része beroskad, s a magasba törő por és hamu mellett már füst is vastag oszlopban emelkedik a magasba.
A folyékony kőzetek narancsos fénye pedig elégeti az aljnövényzetet, lángra lobbantja az erdőt, nem csak a kürtőnél, egyre több repedésnél is. De nem csak Argelion kihunyt vulkánja ébred fel, az egész kontinens területén a gyengébb pontok mentén repedések, rengések sorozata követi egymást, mintha az istenek eldöntötték volna, hogy módszeresen szaggatják apró cafatokra Vadalant, mígnem az egész eltűnik, s marad a világ számára az, ami egészen eddig is volt már hosszú ideje, egy mítosz.
Hogy így lesz-e? Azt még nem lehet tudni. Talán a halandók tettei eljutnak a Főnix-völgy szentélyébe a tanácskozó istenekhez, hogy meggyőzzék őket: érdemes megmenteni Vadalant?
Vagy a harcos nép és a vihar szülöttei egymás ölve tűnnek el a tűz és a víz szorításában?
Talán hamarosan fény derül ezekre a kérdésekre is.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-14, 2:04 pm

*Már mélyen beérve a faluba többen szemlélték őt magát s díszes kíséretét. Nem kedvelik, nagyon nem. Azonban hirtelen valami furcsa érzés kerítette hatalmába a sárkányt. Ismerős illat, ismerős hangulat. Körbenézett,s megállapodott a tekintete egy menekült családon. Pillanatra kitágultak a szemei, ahogy felismerte könnyező édesanyját. Majd összevonta szemöldökét, s próbálta tekintetében jelezni szüleinek, hogy semmi őrültséget ne tegyenek. Majd elfordította a fejét, s többet nem nézett rájuk.*
~ Mi a fenét keresnek itt? ~
* Hangulat egyre csak forrongott körülötte és családja körül. Féltette őket. Majd földrezgések történtek. Terpeszbe állt, hogy ne veszítse el egyensúlyát, de a menet szaporázta lépteit. Aden egyszer hozzáfordult. Nem tudott erre mit mondani. Jól is esett neki, ugyanakkor aggódott, hogy nehogy megint valami őrültséget műveljen a srác. Valami biztonsági zónában álltak meg,s várakoztak. Fegyveresek mindenhol, akik Alexen tartották tekintetüket, s lándzsájuk végét is. A sárkány igyekezte türtőztetni magát. Haragját próbálta enyhíteni,s minden további erejét arra összpontosította, hogy ne nézzen családja felé. De ekkor újabb rengés törte meg az így is zajos közeget, s meg is nyílt a föld Aden és a barátnője között. Alex erősen koncentrált, hogy ne essen el, de arra is figyelt, hogy ha valaki nagy veszélyben van, egy pillanat alatt elégesse a köteleket, s megmentse a bajbajutottat. Szükség is volt erre, ugyanis sokan zuhantak a mélybe. Alex elégette a köteleit, s mivel szinte a repedés szélén állt, csak a földre kellett vetnie magát, hogy elkapja az egyik kapálózó katona kezét. Nah igen, olyas valakit mentett meg most a haláltól, aki a halálát kívánta, de kit érdekelt ez?! Gyorsan felhúzta, mert láva emelkedett, s ki is öntött. Majd követte a sereg parancsnokát. Nem tehet mást, mint rendesen viselkedik. Mindenki érdekében.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-18, 7:27 pm

*Lysanor érzi, hogy itt valami nem stimmel. A föld megremeg és kedvese kezét valami oknál fogva azonnal elengedi. Jobban is tette, hiszen a föld kettejük között szétnyílott és fanyar szagú gáz tört fel. Érezte is Lysanor, hogy valaki elhúzta.*
- Baan!
*Mondta meglepetten, de nem tétovázik és nem is ellenkezik.*
- Figyelj csak! Mi történik itt? És hova megyünk most? Mi lesz?
*Tette fel a kérdéseket a férfinak. Nézte, hogy vajon Aden merre haladhat, találkoznak e vagy arra most várnia kell e. Hiába, kezdte megszeretni a fiút, bár még nem voltak a tetőfokán az érzései. És érdekes volt az is, hogy Baan viselkedett vele. Ő más volt, mint a többi. Kezdte megkedvelni a férfit. Látta, hogy csatlakozni fognak a többiekhez így a maradék időben kicsit faggatózni kezdett.*
- Remélem nem baj, ha kérdezek gyorsan. Tudod, nem árt azért megtudni egy két dolgot még rólatok. És nem a hátsó szándék vezérel, hanem csak is a kíváncsiság. Van királyotok? Vagy egyáltalán uralkodik itt valaki? Mert gondolom valami vezérféléhez akartak a katonák vinni minket.
*Loholt Baan után és várta a válaszokat.*

_________________
Új-Argelion - Page 3 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-19, 1:13 pm

*A föld megremeg, Aden már érzi semmi jó nem közeledik feléjük. Hiába az ösztönök elkezdtek dolgozni benne. Kénes illat csapja meg orrát, majd a lányra pillant ki elengedi a kezét. S ekkor érti meg mi volt ez a hatalmas sietség. Lepillantva már résnyire eltűnt a talaj kettejük között. Ahogy a két kéz elengedte egymást máris hátrébb ugrott az éppen szakadó nyílás mellől. Bár ne tette volna oldala beszúrt majd levegőért kapkodva esett fenékre egy méterre a szakadéktól. Majd egy erős kezet érzett hónaljánál aki felragadta őt, s ismét két lábra emelte. Nem látta ki volt az, bár az ujjak színéről biztos volt benne, hogy az egyik kékség segítette ki a bajból már megint. Ahogy a hasadék nem repedt tovább s elválasztotta a túloldaltól hátra fordult.
-Köszönet - Néz végig rajta, ugyanaz a katona kinél tárgyai vannak - katona.
*Majd vissza pillant kedvese felé ki ismét csak a favágóval menekül. Keze ökölbe szorul majd elernyed, nagy levegőt vesz mi kissé égeti oldalát majd ki is fújja azt.
-Nem baj legalább valaki vigyáz rá.... Katona most merre tovább? Nem kéne itt ácsingózni.
*Majd Aden a katonát megvárva nyomába szegődött kissé bicegős lépteivel.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Alex, Aden, Sydney, Xerar, Lysanor//

*Alex kérdése talán helyénvaló is lenne, ám szülei, s egykori családja is a vadak és a pusztuló világ elől menekült Argelion házai közé, remélve, hogy a faluban menedékre lelnek.
A falusiak közül többen emlegetik a világvégét, mint eddig.
Ők még sosem találkoztak ilyen dolgokkal, sem az állatok tömeges menekülésével, sem a felszakadó földdel, sem azzal a folyékony tűzzel, ami a résekből ömlik elő a gázok kíséretében.
Alex tettére a katona nem mond köszönetet. Ő felkészült a halálra, bár inkább fogadná azt szívesen egy becsületes harc végén ellenfele fegyvere által, mint a világ végével. Valahogy ez a megmagyarázhatatlan rettegés egyre több vadalani szíven lesz úrrá. Harcos nép tagjai, ismerik a hirtelen halált, de az olyat nem, ami ellen erejük, tudásuk és fegyvereik mit sem érnek.

Adent a katona rángatja talpra, akinél fegyverei vannak, s a katona a köszönetnyilvánításra biccent is.
Talán hasonló hozzáállást vártak eddig is az idegenektől, s nem ellenségeskedést, mutogatást egy gyilkos mellett. Persze senki nem veszi számításba, hogy a két nép mennyire eltér egymástól mind felfogás, mind szokások tekintetében.
Úgy tűnik, a vészben az egymás ellen érzett ellentétek egy időre semmivé válnak, s a közös erőfeszítések nyernek teret a túlélés érdekében.*
- Kövessük a többieket!
*Ad határozott választ a katona Aden kérdésére, s már indul is előre, arra, amerre Alex és a többiek is loholnak. Vannak elhasalók, akiket társaik rángatnak talpra, miközben a faluban nyílt résen még főleg a mérgező gázok szöknek fel a levegőbe, bár akad egy-egy hely, ahol némi láva is kiömlik a földre, s ott szilárdul fekete kőzetté.

A csapat, Alex és Aden társaságában sietve halad a házak között arra, amerre a parancsnok még mindig az öreg Nalennel társalog.*
- Menjetek már, mire vártok?!
*Türelmetlenkedik az öreg, hiszen ő sejti, itt nincs maradásuk, ha élni akarnak. Távolabb talán még lehet esélyük, még ha Argelionban marad is mindenük, hogy új életet kezdjenek.
Ő már nem tart velük, itt akar meghalni romos háza mellett. Csak hátráltatná az egész csapatot. A tiszt habozni látszik, ám Sydney nem válaszol, Galin is hallgat, s ekkorra odaér a falu közepéről menekülő csapat is. Alex és Aden, valamint Alex szülei, több tucatnyi falusi és a katonák java része.*
- Uram, a falu közepén is megnyílt a föld, itt nem maradhatunk!
- A többiek?!
- A szakadékon túl maradtak.
- Nalen, vihetünk is, de ha maradni akarsz, nem vitázok! A többiek életét kell mentenem.
*Veti oda a katonatiszt az öregnek, aki erre csak ingatja fejét. Ő már elmondta, hogy mit akar. A katona szürkéskék arcán megfeszülnek az izmok, s elfordul tőle, még vetve egy pillantást Sydneyre.
- Figyelem, mindenki! Irány a vadak menekülési útvonala! A nyomkövető vezet minket!
*A parancsra sietősen kelnek útra a falusiak és a többiek is. Galin is megragadja Sydney karját, ha a vörös démon esetleg habozna, de már korántsem olyan erőszakosan, mint korábban.
Sydney az utóbbi időben kétségtelenül nőtt a szemében. Újabb rengés morajlik, de akik elvágódnak, azokat is talpra rángatják. A csapat belátható közelségében nincs újabb hasadék, de közéjük dőlő fák igen, s ezek közül egy talán Alexet találná telibe, ha épp a legutóbb megmentett vadalan nem siet segítségére azzal, hogy ellöki az útból. Ő maga azonban már nem tud félreugrani, s a nehéz törzs gerincét töri a katonának.

A rengést, s a legutóbbi hasadék mélyéről áradó erőket még Xerar is érezheti. A sárkány még mindig ott hallgatózik és leskelődik.
Nalen, amikor a csapat végre távozik előle, lerogy a háza előtti egyik kőre. Talán épp a fal egy darabja volt. Tekintetét a távolban magasba emelkedő füstre veti, melyben itt-ott vöröslő színek is gomolyognak, s akad, ahol villámok szikráznak. A szeme sarkából ekkor pillantja meg Xerart.

Baan Lysanor kérdéseire hirtelen nem is tud válaszolni. Hiába él az erdőben, maga sem tudja, hogy pontosan mi is történik.
Az egész azzal a viharral kezdődött, ami olyan nagy pusztítást végzett még az erdőben is.
Az idegenek is akkor érkeztek, amikor a vihar elült, s azóta az egész világ a feje tetejére állt.*
- Én sem tudom, mi ez!
*Vallja be őszintén, majd az elf nő további kérdeződésére egy pillanatra belefeledkezik azokba a szép, világos színű szemekbe, aztán tekintetét elkapva, lopva körbenéz, hallja-e valaki őket.
A katonák és a falusiak is mással vannak elfoglalva, így gyorsan ad néhány rövid választ.*
- Király? Az meg mi? Uralkodni pedig az Uralkodó uralkodik. Övé itt minden! Ő vezeti népünket….mennünk kell!
*Teszi hozzá gyorsan, hallva a katona parancsát, s ezután pillanatnyi habozás után már elmarkolja az elf kezét, ha a nő hagyja, hogy húzza maga után, el a rés közvetlen közeléből.
Ezután az egész menet a földön keletkezett nyílástól biztos távolságban halad, azzal párhuzamosan, hogy valahol lehetőségre leljenek, ahol újra közelebb kerülhetnek a falu túlsó felén lévőkhöz. Az újabb rengést ők is érzik, s le is veri néhányukat a lábáról, ám tovább kell menni, itt nem lehet megállni, ki tudja mi vár majd rájuk? Már nincs a közelükben más élőlény, a rés pedig vészjóslón mutatja nekik, hogy milyen veszélyekkel kell szembenézniük, ha nem lelnek kiutat ebből a csapdából. Egyik oldalukon egy újjáéledt vulkán, másikon pedig a felhasadt föld. Talán Lysanor is érzi, hogy a hasadék nem csupán egy vulkáni tevékenység része. Más természetű erők feszítik a földet, s ezen erők még rá is hatással lehetnek, ahogy idegeiben, testében is érződik az, aminek hatására Vadalan kontinense nyögve, morogva kezdi megadni magát legsérülékenyebb részeinél. A halandók erőfeszítése közepette az istenek tanácsa még csak meddő vitát folytat arról, kell-e beavatkozniuk egy kontinens sorsába, vagy sem. Késlekedésük életekbe kerül, bár csak Ritalea tudhatja, hogy azon életeknek nem ez a végzet volt-e rendelve. A kérdések továbbra is nyitottak.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-20, 4:28 pm

*A segítség mindig jól jön, s komor arccal a katonára néz aki irányt mutat neki. Bár kissé döcögősebb volt az előrejutás mint a katonának de viszonylag hamar beérte őt. Majd körbe tekint a tömegen. A vezető kihirdeti az irányt, s az a vadak nyomaiban vezet. S egy félszemű gyengén látó is vezethette volna a csapatot hisz az állatok nem kis felfordulást hagytak maguk után. Nem kis falkában rohantak eszeveszettül, a nagyobb vadak egyértelmű ösvényt hagytak maguk után. S megindult a nép mindenki szedte a lábát ahogy csak bírta. Bár Adennek még volt egy kis dolga mielőtt nekivágott volna az útnak. Egy mankónak használható tárgyat keresett s érezte magán a katona szemeit. Hiába nem nézett vissza rá. Nem soká tartott míg egy villa féleséget talált, amit valószínűleg a takarmányt szórták. Kitámasztotta középső fogánál majd erőteljesen rávágott tenyerével. Mire a középső fog reccsent egyet s levált a nyélről. Hóna alá csapta azt majd utána bicegett, a katona megvárta valószínű az ő gondjaira bízták.
-Ne aggódj nem rohanok el.
*Bicegett tova a tömeg után, szeme furcsa jelenésre lett figyelmes mi teljes bizonyossággal nem vadalani. Egy vörös fürtű lányt látott bár csak néha látszott hisz eltűnt a nála jóval magasabb tömegben. Kissé gyorsított léptein már amennyire csak lehetett ebben az állapotban s a tömegben. Bár aki észlelte hogy a vihar szülöttei közül lépked valaki, inkább félre állt az útból. Babonás nép lehetett, hogy volt aki még csak puszta érintésére is megrezzent. Pár percnyi bajlódás után, őrzőjével nyomában beérte a kis vöröst.
-Winter kisasszony?- Lép mellé, majd kissé meging bizalma- azt hiszem tévedtem...
*Majd a lány mellett marad s vele haladt tovább.
-Aden vagyok, téged hogy hívnak?
*Majd a válasz után még egy kérdést szegezett neki bár nem volt nagy reménye arra, hogy ő tud valamit arról ami itt történik.
-Tudod mi történt? Vagy sejtésed egyáltalán?

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-21, 12:28 pm

Nem volt ott már senki, csupán az az önmagát is épphogy vonszoló aggastyán, ki a törmelékeken ült. Nem volt oka a bújkálásra. Legalábbis Xerar nem érezte azt, hogy leheletnyit is tartania kellene attól a megfáradt vén csottól vele szemben.
Lassú, kimért léptekkel haladt előre. Tekintetével a környező romokat mérte föl, hátha akadna netán valami kellemetlen meglepetés megbújva a romba dőlt épület maradványai közt. Mégsem jött támadás semerről, hát a mágus alakban sétáló sárkány mostmár az öregre függesztette halált ígérő tekintetét.
Alig egy lépésnyire a vén vadalantól megállt, s néhány súlyos és meglehetősen nyomasztó néma másodpercen át nem tett mást csak nézett a sokat látott szemekbe. Végül mégsem a feketeköpenyes szólalt meg, hanem a romokon üldögélő aggastyán.
- Az, hogy nem vagyok halott csupán annyit jelenthet, hogy olyannyira szánalmas roncskupacnak tekintesz, hogy méltatlannak tartasz arra is, hogy saját kezeddel végezz velem ... sárkány.
Xerar sárgán megvillanó szemei egyértelműen mutatták hovatartozását. Mégis az, hogy a vadalan tudta, miféle néphez is tartozik pusztán a szemének változásából, arra utalt, bizony nem először van szerencséje a sárkányok fajához.
A mágus szemei újra emberivé váltak, s ekkor válaszolt.
- Felesleges dolgokat csak az ostobák és önhittek cselekednek. Hogy nem téptem ki még szívedet puszta kézzel az azért van, mert felesleges fárasztanom magam, hiszen hamarosan megteszi azt helyettem maga a világod.
Xerar nem óhajtott további csevegést lefolytatni a vadalannal, minden további szófecsérlés nélkül sétált el mellette. Nagyon nem hagyhatta még maga mögött a halált váró, megfáradt alakot, de annak szavai megállásra késztették.
- Melyik vált annyira fontossá számodra, hogy még követni is hajlandó vagy? *ekkor torpant meg a sárkány, mégsem fordult felé, hogy beszéd közben láthassa sárgává váló szemeit, pedig biztosra vette, hogy a düh úgy fog benne feltörni, mint láva a vulkánból* - A szép szőke vagy az az értelmes tekintetű lángvörös?
Xerar megfordult. Szemei valóban sárgán virítottak szemgödreiből.
- Valóban a halált akarod siettetni öreg? *a mágus szinte köpte a szavakat a vadalannak*
Az öreg vadalan elgondolkodva bámult arra, amerre korábban a többiek távoztak, majd figyelmét újra a sárkányra irányította.
- A halált nem lehet parancsra idetessékelni. Az nem jön se korán, se későn. Csak akkor, mikor éppen ott az ideje.
Xerar bensőjében lassú lángra kapni készült a düh. Visszalépett az öreghez és ruhájának nyaki részét megragadva emelte szemmagasságba az öreget.
- Már önmagában elég volna a halálod gyors iderendelésére az is, hogy tudod, mi vagyok. A népem törvényei szerint menten szét kellene szaggatnom téged.
- A néped akarata ellenére is életben hagytál eddig.
- Erről van szó: eddig! Azt nem mondtam, hogy így is marad.
- Mivel még élek, feltételezem, kérdésed volna felém.
Xerar résnyire szűkített szemei közül vizslatta a kiszolgáltatott kétlábút.
- Ha már így alakult, hát valóban volna pár kérdésem számodra. Kezdhetnénk azzal, hogy elárulod, milyen módon is lehet kijutni a világodból!? A te korodban sokat hallhatott a fajtád mendemondákról.
- Innen nincs más kiút csak az amelyiken jöttél. Hát találd meg azt, és hazatérhetsz sárkány!
A feketeköpenyes szemei normál szemmé változtak, azután nézett a vénség szemeibe még egy ideig, hogy végül letegye oda, honnan felemelte. Megfordult és szó nélkül elsétált, s közben hátra sem pillantva vetett oda még pár szót.
- Unalmas vagy. Nem fecsérelem veled tovább az időt. Majd idővel lesz, aki megtalálja a módot a kijutásra. Csak életben kell tartanom addig. Te meg csak várd a híres halálodat vénség!
Ezek voltak hozzá utolsó szavai, aztán eltűnt arra, amerre a többiek haladtak. A vadalan sokáig nézett utána. Arcára derűs mosoly fészkelte be magát.
~Szóval a vörös.~
Tekintetét végül Argelion irányába fordította. Tudta, többé nem lesz módja meglátogatni öreg cimboráit. A vég a világ remegésével együtt száguldott felé, ezt érezte minden porcikájában, s ő többé nem küzdött volna ellene.
Xerar lábai alatt újra megremegett a talaj, ám most nem a földrengés okán, hanem pusztán azért mert a férfi felöltötte sárkány alakját, s lábai erős rugaszkodással segítették a felszállásban. A magasból biztonságosabb és egyszerűbb is követni a többieket. Hát odaföntről szegezte figyelő tekintetét az alant menekülő társaságra.
Megfigyeltje is épségben volt, ezt is látta. Más annyira nem is izgatta. Az volt most legfontosabb, hogy élje túl az a kis görcs, és leljen rá a megoldásra. Fúria így is leordítja majd fejét a helyéről a hosszú eltűnése miatt.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-25, 4:58 pm

*Lysanor nem húzódik el Baan mellől, hiszen ő nem ismeri ezt a helyet a férfi viszont igen.*
- A király az olyan , mint az uralkodó más néven.
*Teszi hozzá gyorsan és halad Baan mellett. A földrengésre összerázkódik és bizony most egy darabig ketten kell tovább menniük. Tudta, hogy találkoznak, majd Adenékkel, csak azt nem, hogy mikor.*
- Nézd! Ez nem normális dolog. A természet fellázadt ellenetek. Mit követtetek el? Miért csinálja ezt?
*Kissé bosszús a tekintete, hiszen a természetért él, hal és tudja, hogy magától nem csinál csak úgy ilyet.*
- Valamivel küzd éppen ez a föld. Nem érzed?
* Nézett Baanra hitetlenkedve. Bár nem ismeri ezeket a lényeket, meggyőződése, hogy van köztük hozzá hasonló. Mivel Baan favágó, nyilván köze van neki is a természethez.*
- Csak azt nem értem, hogy az istenek miért nem cselekednek már. Ők közbe tudnának avatkozni. Nem fogunk meghalni. Érzem, hogy nem, mert azt csak nem hagyják. És gondolom, hogy nem csak mi vagyunk, akik idekerültek. Vannak még rajtunk kívül. Ahogy a sárkány a vöröske és az az unszimpatikus alak is idekerült, úgy mások is. Van más helyetek is? Valami város? Odasiethetnénk esetleg. Talán az még egyben van.
* Mondta, futás közben. Gyorsan szétnézett és látta, ahogy egy csapat madársereg viharzik el mellette. Megrázta a fejét és futott tovább. *

_________________
Új-Argelion - Page 3 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-27, 12:45 pm

//Mese: A régi-új világ//

Mióta elmenekültek a pusztuló falu romba dőlő házai közül, még most először szánt arra időt, hogy normálaisan felmérje útitársainak vegyes felépítését. Mostanra mintha többen is volnának, mint korábban. Meglehet, annyira elfoglalta magát saját gondolataival a menekülési lehetőségeken agyalva, hogy észre sem vette azoknak a jelenlétét, kik hozzá hasonlóak?
Nézte egy ideig a széparcú elf nőt, majd a közelében siető két férfit is. Ők sem vadalanok voltak.
~Hát persze, velük egyszerre kerültem ide. Na meg azzal a megátalkodott feketeköpenyessel. Aki.... aki jobb nem is tudni, éppen miben mesterkedik.~
Galin türelmetlen rántására indult csak el újra.
- Mennünk kell! *harsogta a magas vadalan miközben magával vonta Sydnet*
- Megyek, megyek... Viszont nem hiszem, hogy sok értelme van ezen a menekülési vonalon haladnunk. Ha az állatokat követjük, melyek elvileg a veszélyforrástól mindig igyekeznek minél távolabb kerülni... Abban az esetben miért haladunk egyre bentebb az alacsonyabban fekvő részek felé? Ha a láva utat tör a felszínre, akkor nem lesz túl okos dolog az útjában futkosni. Talán magasabb helyek felé kellene próbálkoznunk.
Ennek ellenére kitartóan sietett Galin után, hiszen míg a férfinek elég volt egyet lépnie, addig Syd kettőt is lépett, hogy tartsa vele a tempót. Az előtte loholót beérve szólalt meg újból.
- Előfordulnak olyan zavaró dolgok is a világban, amik katasztrófák idején esetenként összezavarják az állatokat. Ha itt is ez történt, akkor most egyenesen a halálba is rohanhatunk.
Mire elmondta a feléig a mondatot, már éppen Lysanorék mellé értek Galinnal, így azok is hallhatták a vörös lány mondatait.
- Nem beszélve arról, ha tengerpart felé haladunk, amit persze én nem tudhatok, akkor meglehet, hogy a rengések keltette szökőár fog velünk végezni.
Ez utóbbi kijelentésére Galin lassított tempóján.

//A vadalant a mesélőre bízom, mivel valójában gőzöm sincs arról, éppen merre tartunk. Question

//

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-27, 1:11 pm

*Egy csoportba verődtek az "emberek", tanakodás folyt, de végül megkapták a parancsot, hogy arra kell menekülni, amerre az állatok mennek. Alexnek mindegy volt. Rátekintett arra a harcosra, akit megmentett, de az nem mondott neki köszönetet. Vadalani volt ő maga is, értette, miről van szó. A vadalaniak felkészültek a halálra. Talán lélekben egy kicsit már meghalt? Továbbmentek hát. Egyszer azért rápillantott családjára, hogy jól vannak-e, de többet nem foglalkozott velük. Amúgy is érezte jelenlétüket, vagyis illatukat. Így míg érzi őket, addig nincs baj. Rohantak, de a föld újra megremegett. Alex alig tudott talpon maradni. Ekkor csak az utolsó pillanatban vette észre, hogy egy hatalmas fa kicsavarodott, s éppen őt készült telibe találni. Egy pillanat volt az egész.*
~ Ha Kain megtanított volna a teleportációra... ~
*De hirtelen lökést érzett, s oldalra vágódott a bokrok közé. Megrázta a fejét, majd körbenézett. Az általa megmentett katona volt az, aki most visszaadta a kölcsönt. Mozdulatlanul eltorzult pózban feküdt nyitott szemekkel a földön. Vége, meghalt. Alex felállt, s ökölbe szorította a kezét. Nem tudott sehogy sem reagálni. Otthagyta, s futott tovább. Bármely gondolat került a fejébe, elhessegette. Kitisztította tudatát, s most nem volt benne semmi, csak egyetlen cél. Futás.*

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Lysanor, Aden, Alex, Xerar, Sydney//

*Mivel Lysanor, Baan és még néhány falusi és katona is más úton halad, így ők távol Sydney, Aden, Alex, Xerar és a többi vadalan csoportjától, még a legutóbbi repedés másik oldalán keresik a kiutat. Ez utóbbi végül meg is mutatkozik a földrengésnek köszönhetően. Egy fa fordul ki gyökerestől, s a szép elf, fiatal favágó kísérője, meg a többiek is arrafelé vehetik útjukat. Legalábbis az őket vezető katona szerint, aki rá is lép a rönkre, kardjával aprítva le róla, az öregebb favágóval egyetemben az útba eső ágakat, hogy könnyebb legyen az útjuk.
Baan eközben értetlenségének ad hangot.*
- Mi harmóniában élünk a természettel. Nem követtünk el sem ellenük, sem az istenek ellen semmit. Ha így nézed a dolgokat, talán ti tettetek valamit. Pont egyszerre érkeztetek ezzel az egésszel….
Nem kell másokat vádolni, mert azt mi is tudunk…
*A kissé sértődött hangnem jól mutatja, hogy ezúttal elevenébe talált a fiatal favágónak, ám a férfi nem engedi el a nő kezét.
A nyelvét viszont mintha kivágták volna, s kék arcán is meglehetősen mogorva arckifejezés ül. Ő nem akar az istenekre várni, akiknépe emlékezete szerint már igencsak régóta nem mutatkoztak ezen a földön.
Ha arról van szó, hogy az életüket mentsék, hát azt kell tenni. Ellenben még megszólal, a fatörzs mellett egyszer.*
- A parancsnok Savantiba akart menni szerintem. Az a főváros…
*Ezzel már segíti is a nőt, ha hagyja, fel a fatörzsre. Odalent vörösen izzó fények és fel-feltörő gázok fenyegetik az átkelőket, de menni kell, mert talán nem lesz másik esély, s akkor ezen az oldalon ragad az egész csapat a feltámadó vulkán közvetlen közelében.
Lysanor és csapata átkelés után még épp láthatta, amint a fák közül felemelkedik egy nagy, vörös sárkány. Ők eddig csak Alexet látták korábban, s nem is sejthetik, hogy ezúttal nem az a gyilkos szökött meg, hanem a másik emelkedett a levegőbe.

Aden szavaira a katona nem szól egy szót sem, csak fejét csóválja, majd ő is sietősre fogja, amikor a bicegő, mankós idegen megindul.
A félszemű igyekezete hiábavaló, ugyanis a vörös hajú lány nemigen méltatja figyelemre futás közben őt, talán jobban kellene igyekeznie, hogy a köztudottan elmélyülésre hajlamos tudósfélék közét tartozó Sydneyt kibillentse gondolatai közül, melyek épp a probléma körül keringenek.

Sydney ezen gondolatai lassításra késztetik Galint, de a fejét kénytelen megrázni, amikor a tengerpart kerül szóba.*
- A tenger onnan még jó messze van. Amerre megyünk most, arra Savanti van, s ha valóban csapdába rohannak az állatok, mi, akik utánuk megyünk, jó eséllyel elkerüljük azt. Okulunk a rossz példából.
*Futás közben azonban még ráncolja homlokát, egészen addig, amíg a nyomolvasó le nem tér a vadak útjáról, s meg nem áll.*
- Előbbre egy szakadék van előttünk, arra nem tanácsos mennünk. Az állatok egymást fogják beletolni, nekünk pedig Savanti a cél.
Ott még nem volt földrengés időtlen idők óta.
*Galin ért oda, majd, mivel hallották a vadalan szavait, ezért a vörös lány felé fordulva jegyzi meg.*
- Talán meghallgathatnánk ezt az idegent is, mielőtt tovább haladunk, hátha van építő jellegű ötlete.
*Tekintete a távolból bicegő Adenre esik, meg a loholó, immár kötelék nélküli sárkányra, majd felvándorol az égre. A szürkéskék arcban ülő szemek kikerekednek és a száj is tátva marad egy pillanatig. Argelion irányában az eget fekete füstoszlop sötétíti el, s a gomolygó füstben vöröslőn izzó bodrok is vannak, valamint kékesfehéren villódzó villámok. Mintha a végítélet közeledne. De más helyekről is lát feltörni távolabbi füstgomolyagokat.*
- Az istenekre…..
*A katonák vezetője ekkor lép oda, megfogva az argelioni vállát. A kemény, hegek szabdalta, kékes színű katonaarcban ülő fekete szemek is elámulnak egy pillanatra a látványon, melyet talán még egyetlen vadalan sem látott, majd Galinra pillantanak komolyan.*
- Sietnünk kell. Ez a vidék nem biztonságos.
*Xerar jól rejtőzködik, a fák takarják alakját, pedig ebben a pillanatban jó sok szem a menekülők közül az eget vizslatja. Sokaknak gyökerezik lába a földbe, s többek hajtják szomorúan le fejüket. Sokaknak családi öröksége, egy élet munkája veszik oda talán épp ezekben a percekben.
Argelion hitük szerint most pusztul el.
Lysanorék is jól haladnak, bár még jócskán le vannak maradva az elől menekülő csapattól. Mivel előttük nem tisztította meg semmi az utat, ezért kénytelenek átvágni magukat az erdőn.
Nincsenek már vadak, legfeljebb néhányan, akik elkésve futnak végzetük elől.
Vadalan földjére vajon meddig tekintenek még az istenek le? A döntés nem született még meg, s a halandóknak fogalmuk sem lehet róla, hogy mikor fog.
Az újabb rengés mindenkit ledönt a lábáról, s a távolban a feléledt vulkán a levegőbe okádja a föld folyékonyra olvadt oldatát.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-04-28, 9:54 pm

*A lány nem méltatta figyelemre, elmélyedhetett gondolataiban. Nem zavarta, haladt tovább a tömeggel.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-03, 1:56 pm

//Mese: A régi-új világ ~ Aden, Alex és a menekülő többiek//

Elmerengett, ez tény. Nem éppen érezte túl megbízható verziónak a mostani tervet a menekülésre. Nem is igazán jutott el a tudatáig, hogy hozzá beszélt valaki, s Galin - a kelleténél is erősebb - oldalba lökése rántotta vissza a káoszba fulladni készülő valóságba. Csak ekkor tudatosult benne, hogy talán tényleg szólt neki valaki. Oldalra pillantott a szürkés kézre, mely elszántan és kitartóan vonta magával még most is. Azután a mellette loholóra figyelt fel. A férfi nem helybéli volt. Be is ugrott neki, hogy ő volt az egyik, akit ideérkezésekor még látott is a faluban, mielőtt az az elmebeteg mágus megtámadta volna.
- Bocsáss meg, mondtál valamit?
Sydney engesztelő nézéssel emelte rá tekintetét, hátha valóban nem hallott olyasmit, amit kellett volna.
- Úgy tűnik te épp annyira nem vagy idevalósi, mint én. - rohanás közben még azért eszébe villant, hogy illene netalán bemutatkoznia akár részben is - Én Sydney vagyok.
Ám mielőtt még kivárhatta volna a választ, már meg is állította az a bizonyos szürkés kéz.
- Előbbre egy szakadék van előttünk, arra nem tanácsos mennünk. Az állatok egymást fogják beletolni, nekünk pedig Savanti a cél. *a nyomolvasó hangja magabiztosan csengett*
- Talán meghallgathatnánk ezt az idegent is, mielőtt tovább haladunk, hátha van építő jellegű ötlete. *tanácsolta Galin.*
Ekkor emelte önkéntelenül is mindenki az égre a tekintetét. Fekete füstoszlop terpeszkedett egyre jobban szét odafenn.
- Az istenekre… * a katona szemei döbbenten merednek a füstoszlopra* - Sietnünk kell. Ez a vidék nem biztonságos.
Nem látta helyénvalónak most agyalni a lehetséges okokon, hogy mi is történik itt most pontosan. Sokkal inkább volt helyén való ebben a pillanatban szedniük a lábukat. Az a füstoszlop semmi jót nem jelent. Utoljára, mikor ilyen látványban volt része, napokkal később emberek százainak holttestét láthatta, melyek úgy tűnt, megfulladtak a tüdejüket telítő hamu miatt, amely a levegőben sötétlő füstoszlop kíséretében érkezett. Neki akkor nem esett bántódása, hiszen az expedíciójának minden mozgásképes tagja addigra abba a barlangba menekült, hol egy gigantikus kristályt tanulmányoztak már egy ideje, s a furcsa piramis szerű építményt védő mágikus pajzs nem engedte át a hamut.
- Azt hiszem a füst több, mint aminek látszik. Már láttam ilyet és akiket elért, belélegezték, s egy sem élte túl. Hamut hordoz magában a füstoszlop, ami a kürtő berobbanásakor az égbe került. Ha nem jutunk elég messzire időben, akkor mind meghalunk!
Nem volt idő a körbemagyarázós, nem idegösszeomlást okozható finom és burkolt célzásokra. Könyörtelen egyértelműséggel hagyták el száját szavai.
Galin sötét szemeibe nézve szólalt meg újra, de most már halkabban.
- Mennünk kell!
- Hallottátok az idegent! Indulnunk kell, ha nem akarunk itt meghalni! *Galin a katonákra nézve közölte ezt a tényt, majd nem várva a reakcióra megindult, s automatikusan magával húzta a vörös hajú lányt is.
Sydney nem ellenkezett. Más esetben nem, szívlelte ha hozzá érnek ilyen huzamos ideig, most mégis némileg biztonságérzetet adott neki a tudat, hogy van itt valaki, aki nem hagyja elveszni ebben a káoszban. Szedte is a lábát, mint akit ezer démon kerget.
Rohanása közepette hátra-hátra tekintett, hogy vajon saját földijei is követik-e őket.
Megnyugodva nézett végig a meginduló Adenen és Alexen. Utóbbira pillantva még most is döbbent értetlenséggel gondolt vissza annak átalakulására. Életében akkor vált bizonyossá számára, hogy valóban közöttük járnak az alakváltásra képes sárkányok. Fejébe be is rágta magát a gondolat, hogy vajon Alexnek igaza volt-e, mikor a feketeköpenyest sárkánynak nevezte? Erre a képtelenségre megrázta fejét. Lehetetlen - gondolta magában - hiszen ha az volna, már régen megmutatta volna az igazi arcát amikor keresztül üldözött fél Lanurián azért a medálért.
A múlt és jelen lehetőségein vegyesen töprengett menekülés közben.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-03, 3:48 pm

// Lysanor és társai//

Látta a ketté szakadó társaságot. Ez valamilyen szinten talán kapóra is jött neki, hiszen így nem kell közvetlen a vörös közelében felbukkannia már most. Talán így nem fog szemet szúrni senkinek, s talán a túloldalon rekedtek között nincs is olyan, aki jelen volt tombolásánál a faluban. Lysanorékra terelte figyelmét. Tőlük nem is messze leszállt. Az újabb rengés ebben nagy segítségére volt, hiszen mind eldőltek szinte mint egy szál fa, s ezidő alatt Xerar képes volt felvenni kétlábú alakját, s gyalogosan megindulni az előtte haladók után. Sietve ment előre egészen addig míg egy újabb rengés le nem akarta dönteni őt magát is lábáról. Egy pillanatra meginogott, s szeme sarkából még látta azokat a fákat, melyek éppen rá kezdtek dőlni. A becsapódás előtti pillanatokban enyészett el alakja, s jelent meg pár méternyire attól a helytől, hol nagy dörrenéssel ütköztek a földnek a földből gyökerestől kifordult fák.
Arcizma sem rándult ettől a kis semmiségtől, hiszen valójában egy másodpercig sem volt veszéjben.
Sietősen haladt a többiek után, s hamarosan megpillantotta Lys szőke fürtjeit. Egy elf, gondolta, sosem szívlelte az elfeket sem. Neki valamilyen szinten mesterkélteknek tűntek. Hiába volt akkor nagy kötődésük a természethez valahogy a természetüknél fogva idegenkedett tőlük. Pontosabban tőlük is, mivel nem nagyon létezett olyan faj a világon, melyben egy valamire való sárkány ne talált volna kifogásolni valót.
Az újabb rengés pillanatában éppen beérte a menekülőket. Újabb fák fordultak ki a földből, ám most nem őt vették célba, hanem Lysanort és a körülötte sietőket.
Xerar az utolsó pillanatban emelte a fák felé egyik kezét, s száját halk suttogásként hagyta el népének egyik igéje.
- Comsur! (Hamvadj!)
Mindenki behúzta tehetetlenségében a nyakát is, s várták a halálos csapást a fáktól, ám éppen a fejük fölött mind felizzott egy röpke pillanatra, s a riadt menekülők arcába langyos pernye szóródott. Ennyi maradt csupán a fákból.
Minden szem rá szegeződött. Ha volt is ott valaki, aki látta a vadalanok között tetteit, hát most mégsem szólt ellene semmit. Vagy nem volt ott szemtanú, vagy csupán hallgatott, mert örült, hogy megmentette az őket beérő feketeköpenyes mágus.
- Ha senkinek nincs kifogása, akkor csatlakozom én is. Gyanítom kapóra jöhet még nektek egy mágus a közeletekben.
Várt az ellenvetésre, ám az is elmaradt. Néhányan egymásra nézve határozottan bólintottak, majd az egyik, aki Lys mellet volt, megszólalt.
- Valóban elkel a segítség.
Ennyit kapott válaszként, s már ott is volt az újabb földrengés, azután meg az ég aranyló lángokba öltözött a vulkán lávájának égbetörésekor. Xerar sietősnek érezte a helyzetet. Nem volt érdemes tátott szájjal bámulni ki a fejükből, mert az csak a biztos halált hozná még talán neki is. Végülis ő nem halhatatlan sárkány. Tekintete a felhőket átszínező vulkáni füstre szegeződött, majd a semmibe nézett egy darabig arra, hol a vöröset és társait sejtette.
Az újabb, mégis sokkal enyhébb rengés biztos jelét adta nekik, hogy nincs idő bámészkodni. Most már Xerarral együttesen indultak meg a menekülők. A férfi végig hátul haladt, hogy szükség esetén cselekedhessen, ha netán túlságosan kezdene forróvá válni a helyzet. Gyorsan felidézett és memorizált néhány varázslatot talán a legerősebbek közül, ha szüksége úgy hozná, hogy használnia kelljen a sárkányok mágikus erejét.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-03, 4:25 pm

*Rápillant a lányra, talán ily sokáig tartott, hogy felfigyeljen szavaira. Vagy csupán most eszmélt rá, hogy neki küldte őket.
-Semmi komolyat.
*Majd elmosolyodott a lányra s tartotta mellette a lépést bár kissé bicegve.
-Se ide se oda nem tartozom.
*Majd megvárta míg a lány elárulja nevét majd ő is ismét bemutatkozott, sejtette hogy a lány nem is emlékszik a hozzá intézett szavakra.
-Aden a nevem.
*Majd megálljt int a csapatnak az őket vezető nyomolvasó. Szavai borúval árasztják el a tömeget, s erre Syd is rátett egy lapáttal.
~Káosz az egész... s honnan veszik hogy a főváros még mindig áll? Hisz oda tartunk...
*Majd a katona ismét elindul. Rápillant majd vállat von. Majd a tömeggel együtt ő is megkezdte lépteit.

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ Lysanor, Xerar, Sydney, Aden, Alex//

*A távolban Xerar hirtelen jelenik meg a menekülő Lysanorék mellett, s egyúttal megmenti életüket is. Valóban akad olyan a kisebb csapatban menekülők között, aki jelen volt Xerar hatásos argelioni belépőjénél, de ki ő, hogy egy ilyen hatalmú lény ellen szóljon, aki ráadásul most mentette meg az életét.
Így inkább hallgatólagosan megkapta az „engedélyt”, hogy velük tarthasson, bár korábban elkövetett bűnét sem felejtették el. Ahhoz kevés egy hatásos életmentő belépő.
Így amikor a rengések hatására tovább indulnak, nem csak Xerar az, aki hátul marad.
Nem sokkal előtte, valamivel a többieknél lassabban halad az egyik falusi is, aki hátra-hátra tekintget arra az alakra, akit Alex maga is sárkánynak mondott.
Ő nem bízik meg benne, ki tudja, miféle szándékai vannak az idegennek?
Lysanor életét ugyanúgy megmenti Xerar, ahogy a többiekét, ám Baan még most is duzzogva segíti a szőke elfet. Nem tetszettek neki legutóbbi szavai, épp arra vonatkoztak, amire oly büszke.
Legalább a hasadék felett átkeltek már, így hamarosan rálelnek arra az állatok által kitaposott ösvényre, amin nem is olyan régen még a másik argelioni csapat haladt.
Az egyik katona lehajolva szemléli a nyomokat, majd kinyújtja kezét, s a haladás irányába mutat.*
- Arra mentek!

*Eközben a kupaktanács hamar véget ér és a vadalaniak is kénytelenek fejet hajtani Sydney szavai előtt, nagyon is igaza van.
A nő, aki végül mégis észrevette Aden bemutatkozását, sötét képet fest eléjük az eljövendőről.
Galin, valamint a parancsnok korábban elhangzott szavaira az egész csapat ismét útnak indul.
Aden, Alex és a többiek is követik. Hamarosan megzavarodott állatokra bukkannak, akik már nem tudják, merre fussanak. Sok társuk lelte halálát a szakadékban, mely útjukat állta, s a természet ilyen kegyetlen csapdája láttán már nincs bátorságuk Ragadozók kushadnak meg a fák között a menet láttán. Inkább elbújnak, semhogy még újabb veszélynek tegyék ki magukat.
A vadalanok menete velük ellentétben tudatosan kerüli el a szakadékot, majd halad tovább Savanti irányába. A következő az a patak, mely a szakadék aljában is fut, ám itt még a szakadékba érkezését jelölő vízesésnél jóval fentebbi folyását keresztezik.
A patakot azért nem lehet könnyedén átlépni, ám van híd, igaz, csak kötélből és pallókból, mely átvezet felette.
Az újabb rengés akkor éri el a csapatot, amikor átkelnek ezen az alkalmatosságon. A híd egyik korlátja, valójában egy kifeszített kötél, elpattan, s Alex zuhan a vízbe, ha nincs, aki utánanyúlva elkapja, vagy ő nem kapaszkodik meg valamibe, ám ha ez utóbbi a híd széle, akkor esetleg mások is belehullnak a sebes sodrású vízbe.
Ha lezuhan, vadalan kezek nyúlnak utána, s rántják vissza, immár csuromvizesen. Nem engedik még a halálba sem szökni a vörös sárkányt, aki ha beleesik a patakba, kaphat néhány zúzódást is.
Adennek sem könnyű sérüléseivel megkapaszkodni az épen maradó korlátba, talán nem is képes rá, miközben Sydney mellett őrangyala, Galin halad, aki hatalmas, kék kezével stabilan tartja a lányt.
Az égbolt Argelion felőli oldala kezd elsötétülni, ahogy a belé okádott rengeteg füst és hamu terjed a felsőbb légrétegekben.

Lysanor és Xerar a kisebbik csapattal hamarosan szintén menekülő állatokkal találhatja magát szemben.
Ezek a szakadék felől menekülnek megzavarodva. Mögöttük a zsákutca, előttük a vulkán.
A szakadék irányából összezúzott vadak panaszos sírása hallatszik.
Fentről egyre inkább rájuk borul a sötétség. Mintha valami éjfekete vihar közelítene, mely talán elsöpri az egész világot.
Valakinek észlelnie kellene társaik nyomát, ami mutatná, hogy nem a szakadék felé vezető utat választották, ellenkező esetben a szakadék szélén tömörülő, rémült vadállatok társaságában találhatják magukat.
Onnan is tovább tudnak haladni, de néhány rémült ragadozó sarokba szorítva érzi magát, s ez bizony a kis csapatra veszélyes is lehet.
Ha a nyomokat követik, hamarosan közel érhetnek a függőhídhoz.
A háttérben a vulkán tovább ontja magából a lávát, vulkáni hamut, füstöt, a föld pedig meg-megremeg, mostmár a kitörés erejétől is, nem csak a főnixek és az istenek varázslatától.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-04, 3:15 pm

*Lysanor biccent Xerarnak. Nem túlzottan szimpatikus neki. Az elején se volt az, noha megmentette most. Észrevette Baan duzzogását is.*
- Ne legyél már ilyen. Látom, hogy nagyon meg vagy sértődve. Nem akartalak megbántani, csak furcsa, hogy nem vettétek észre ezt az egészet. Ne haragudj.
* Bocsánatkérően ránézett Baanra, mintha Xerar ott se lenne. Észleli az állatok zavarodását és a közelből jövő riadt sírásokat is, ami egyáltalán nem nyugtatja meg.*
- Én érzem csak, hogy rossz irányba haladunk?
*Tette fel a kérdést és megállt. Szét nézett, beleszimatolt a levegőbe is. Érezte a láva szagát is még. Nem jó jel. Leguggolt a földre és nézte az állatok nyomait. A sok nyom között észrevett más nyomokat is.*
- Baan! Gyere ide légy szíves.
*Mondta Lysanor.*
- Ezek a te társaid nyomai? Vagy felismered ezeket? Biztosan nem állat. Talán van közte emberi is. Igen, mintha az egy lábbelié lenne. Követni kéne azokat, mert a természet mutatja, hogy előre bizony a vesztünkbe rohanunk.
*Mutatott a tőle jobbra lévőtől. Nem volt sok idejük és, ha Baan is rábólint a feltételezésre, Lsa követni fogja a nyomokat.*

_________________
Új-Argelion - Page 3 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-08, 4:08 pm

*A híd szakadni kezd alattuk, s megremeg. Aden elveszti az őt tartó botot s már két kezével a korlátba kapaszkodik, érzi oldalán a sérülés, talán felszakadt a hirtelen ugrálástól. Bár ez most cseppet sem az ő sara. Körbe tekint Alex sehol sincs elragadta magával a balszerencse. De most saját életével kell törődnie hisz nem csak másé de a sajátja is veszélybe került. Egy vadalan nyújtja kezét majd markol alá az övének. S ő szolgál most támasztékul a sérültnek. Szapora léptekkel igyekeznek tova a hídról, hogy minél előbb a biztonságos zónába érkezzenek, még mielőtt az egész híd leszakadna. Megterhelő volt ez a szapora lépték Adennek ahogy a túloldalra érnek oldalához kap. Kihúzza kezét a kötések felől s megnézi, ismét eleredt a vérzés. Érezte, hogy ez nem lesz olyan egyszerű mint gondolta.
-Köszönöm...
*Szólt a vadalan után ki máris ott hagyta egymagában üldögélni. Alex jelent meg szemei előtt, valószínűleg vett egy hűsítő fürdőt, hisz mindenéből csöpög a víz.
-Milyen a víz?
*Vigyorodott rá a sárkányra, s az sem zavarta ha ő nem viszonozza. A halál kapujában sem veszíti el jókedvét, s talán azután sem fogja.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-10, 11:09 pm

//Mese: A régi-új világ - Aden és Alex//

Bizonytalan léptekkel haladt a folyó fölötti hídon. Lépésről lépésre, ez volt most a legkézenfekvőbb taktika, hiszen kiszámíthatatlan időközönként kezdtek táncba lábai alatt a helyenként eléggé megbízhatatlannak tűnő deszkák, melyek elméletileg azt a célt szolgálták, hogy ők átkelhessenek rajtuk a túloldalra. Ebben lettek volna kétségei, hiszen normál körülmények között igen csak megfontolta volna a dolgot, hogy átmásszon rajta, vagy kerülje meg bármi áron. viszont most nem éppen volt a helyzet normálnak nevezhető.
Sydney ujjai elfehéredtek annyira megszorította az oldalt futó köteleket, mikor újra rengett a föld. Egyik lába éppen lépés közben volt, s emiatt aztán sikerült is pár centivel a deszka mellé lépnie. Egy szempillantás volt az egész, s már meg is indult szemei felé az odalenti vízfolyam. Legalábbis addig közeledni látta addig míg oldalra bukása hirtelen félbe nem szakadt. A riadtságnak köszönhetően némi késéssel jutott el tudatáig az a tény, hogy fájdalmat érez bal karjában, melyre pillantva jött csak rá, hogy Galin erőteljes szorításának köszönheti az ingyen fürdő elkerülését. Egyébként is Sydney bizonyosan meg volt arról győződve, hogy ő bizony képes volna térdig érő vízbe is belefulladni, olyan szinten nem próbálkozott még úszással.
Leszámítva azt a pár pillanatot, amikor abban az orkoktól hemzsegő Sendel közelében lévő vízben kellett volna keresgélnie annak a szadista hajlamú mágusnak a medálját. Hát igen - gondolta magában miközben szürkéskék őrangyala felhúzta maga mellé - az az őrült most vajon merre ronthatja a levegőt? Minden esetre már az is pozitívumként értékelendő számára, hogy nem Sydney közelében rontja azt a bizonyos levegőt.
- Óvatosan! *Galin hangja sikeresen vissza is rángatta a jelenbe gondolataiból.*
- Köszönöm... Vigyázok.
Végül tényleg ép és száraz bőrrel úszta meg a dolgot, s a túloldalra érve, kissé szemügyre véve társait észrevette a földön ülő Adent, na meg azt a furcsa alakot, akit a saját szemeivel láthatott sárkány alakban még Argelion kellős közepén. Ha nem a saját szemével látta volna... Még sosem látott korábban igazi sárkányt, főleg nem úgy, hogy még alakot is váltott előtte. Igaz, a feljegyzésekben rengeteget olvasott már róluk azonban olvasni és tapasztalni teljesen más dolog.
Galin szorítása előbb enyhült majd érezte, amint elereszti karját melyet a hídon átkelve végig fogott.
- Köszönöm a segítséget Galin. Ha nem gond, csatlakoznék a többiekhez.
Galin szótlan bólintással jelezte egyetértését, s míg ő fajtájabeli társaival diskurálásba kezdett addig Sydney Aden mellé huppant.
- Csatlakozom hozzátok, ha nem baj. *mire ezt elmondta már le is csüccsent, s tekintete a másik kettő fizikai állapotát kezdte vizslatni* - Rendben vagytok? Bírjátok még?
Utóbbi kérdését akkor érezte bagatel hangzásnak, amikor pillantása Alexre siklott. Kissé hülyén érezte magát, hogy épp egy sárkánytól kérdez ilyet. Azt látta még a hídra érés előtt, hogy Aden talán komolyabb sérüléseket szerzett, mint az első pillantásra tűnt volna bárkinek, viszont azon sosem agyalt, hogy egy sárkány vajon hogyan is élheti meg mindazt, ami éppen most zajlik körülöttük.
- A nevem Sydney H. Low. Lanuriai, ahogyan gondolom ti is. *közben megint a sárkányra nézett, és helyesbíteni támadt kedve* - Legalábbis egyikőtök Lanuriai, ha nem tévedek.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-11, 12:13 pm

//Mese ~ Lysanor és akik a közelben volnának//

Tisztes távolból követve a csapatot haladt a menekülők útján. Egy vadalani szintén lemaradozott a többitől, s időnként gyanakvó pillantásokat küldött Xerar felé. Nem igazán foglalkoztatta a dolog. Nem akart semmi olyat produkálni amivel még az előzményektől is jobban kivívhatja az itteniek ellenszenvét, haragját. Utóbbi dolgok nagyban zavarnák terveinek kivitelezését. Való igaz, nem is léteztek kerek perec kiagyalt tervei, csupán olyan dolgokra szeretne rájönni, amik támogatni tudják hazatérési szándékát. Ebben meg szüksége lesz segítségre, s emiatt kénytelen lesz elviselni a helyiek közelségét még akkor is, ha netán fenyegetve éreznék tőle magukat, s bilincsben kellene eljutnia a kiútig innen.
Bár, jelen pillanatban semmiféle bilincs nem nehezedett kezeire. Szemei messze előre kutakodtak mivel érzékeny fülei nem éppen kellemes hangokat hallottak. Halálos agóniában síró állatok, ezt hallotta. Aztán egyszer csak megálltak az elől haladók, s Xerar arcizom rándulás nélkül lépett az őt még most is figyelemmel kísérő vadalani mellé. Nem mondott neki semmit, még csak rá sem pillantott. Jobbnak látta nem felhergelni saját magát mert az sosem szül jót.
Az egyik katona lehajolt nyomokat vizslatva, majd felegyenesedve kinyújtotta kezét, s a haladás irányába mutatott.
- Arra mentek!
Ekkor hallotta meg újra, s most sokkal közelebbről azt a halálra vált hangot, melyet már az előbb is hallhatott. Tekintetét a hang irányába fordította. Szemei a távolba révedtek, s füleibe még a mellette álló vadalan szavai is csak halkan jutottak el, hiszen a férfi, ki eddig gyanakvón méregette, most suttogva beszélni kezdett hozzá.
- Ha elérünk Savantiba mind felelnetek kell majd a tetteitekért. Eképpen neked is.
Xerar szinte már látta lelki szemei előtt, ahogy ujjai rászorulnak a szürkés nyakra és addig szorongatják míg a szerencsétlen kétlábú ki nem leheli lelkét. A valóságban mégis inkább csak sanda oldalt pillantással nézett a nagyjából vele azonos magasságú vadalanira.
- Ha egyáltalán lesz még bármiféle Savanti, mire odaérünk.
S mintha szavait akarná igazolni a föld az eddigieknél jóval vadabb rengésbe kezdett. Még Xerar is elvesztette egyensúlyát egy pillanatra. A föld megállás nélkül rázkódott, s vadalaniak és nem őslakosok egyaránt zuhantak földre. A mágus másod ízben segédkezett, s ez alkalommal éppen azt ragadta meg ruhájánál fogva, ki az előbb még az eljövendőt ecsetelte neki. A föld hirtelen hasadt meg a vadalani alatt, s Xerar a riadt szemekbe nézve egyértelműen látta, hogy a másik nem kételkedik abban, hogy a sárkány elreszti, hiszen így megszabadulhat egy szemtanútól.
Xerar szemei a föld belsejében alant haladó tüzes folyamot követte, majd a vadalan szemeibe nézett. Mégis, érezte magán valaki tekintetét. Oldalra nézve tekintete Lysanoréval találkozott. Xerar a levegőben, s a láva fölött lógó vadalanira vicsorgott, utána kiemelte maga mellé, s a férfi rongybabaként omolt földre.
- Figyelj, hova lépsz, különben lemaradsz a feleltetésemről!
Ennyit vetett oda neki, s a következő pillanatban már sarkon is fordult és elviharzott abba az irányba amerre Savanti van. Elsietett pár őslakos mellett, s még Lys előtt is, akivel újra összenéztek egy pillantás erejéig.
Xerar nem érezte elérkezettnek az időt arra, hogy kitörjön ebből a helyzetből. Előbb muszáj megtalálnia a vörös lányt, akinél abban bizakodott, hogy mire újra összefutnak az már ellátja pár hasznos ötlettel a kijutást illetően.
- Induljunk abba a híres Savanti városotokba, ha még létezik egyáltalán! Vagy pusztuljon itt mind, aki hezitál most!
Nem foglalkozott tovább semmivel, csak határozott és sietős tempóval megindult arra, amerre Savantit mutatta nem rég a katona.
Állatok zajára figyelt fel, melyek egy szempillantás alatt rohantak rájuk. Ragadozó nagymacskafélék és agyatlannak tűnő legelő fajták érkeztek Xerar baljáról olyan tempóban, hogy nem látta valami nagynak a túlélési esélyeket, ha az a sok és megvadult állat eltiporja a menekülőket.
Talán ösztönösen vagy csupán önző érdekből de, mégis oldalra emelte kezét, s az állatokra sárgán villanó szemekkel suttogta el őseinek egyik halálos igézetét, melyet közös nyelven valami olyasmi szóra fordíthatnánk, hogy:
- Hamvadj!
Nem spórolt az erejével, s az egész állatseregletet vette célba. Nem volt most idő más módszeren agyalni, muszáj öléssel túlélni.
Aztán a feketeköpenyes leengedte kezét, s szinte hallotta ahogy azok mögötte lélegzetvisszafojtva néznek rá most. Pontosabban érezte a tucatnyi tekintetet magán. Nem nézett rájuk csak tovább indult amerre korábban is haladt.
- Ha valakinek nem tetszett volna a dolog, hát cselekedett volna mielőtt még nekem kellett!
Ezt a mondatot hátra sem pillantva vetette oda a többinek, kik ezután meg is indultak végre utána.
- Haladjunk!

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-11, 6:26 pm

*Na igen, Alex már megszokta, hogy általában őt éri a balszerencse. Haladnak szépen sorjában, de neki nagyon nem tetszett, hogy ezen a hídon egyszerre mennek. Csak egy apró rengés és vége is. Eléggé ismerte már az utat Argelionból Savantiba, egy párszor megjárta már az élete során, s ezt a hidat is volt szerencséje néha használni. De meg is történt, amitől félt, megremegett újra az egész táj, majd leszakadt a híd fele, ő meg hupp, belecsobbant a vízbe. Neki a szikláknak, a sebes víz sodrása ütötte hol a partnak, hol egy másik sziklának. Marha jó érzés volt, az biztos. Megragadt egy fűcsomót, így a víz nem sodorta tovább, de pár vadalani segítette ki végül. Csak biccentett nekik. Minek köszönje meg? Mikor utoljára megmentett valakit, s az nem köszönte meg, később meg is halt. Talán így halhat meg, ha most ő sem köszöni meg. Naiv gondolat, de ebben a helyzetben semmi sem szánalmas, amire gondol az ember, avagy sárkány, avagy vadalani. Az ücsörgő Adenhez érkezett. Nem volt valami jó állapotban a srác. A kérdésre fáradtan elmosolyodott.*
- Egész jó. Csak vigyázni kell vele. Vannak kifejezetten forró áramlatai. Talán a tűzfolyam miatt.
* Mosdta tényleg bőrig ázva, de talána női szemek most ragadnának le, ha ránéznének. Természetesen pár zúzódást, vágást is szerzett. Homlokáról apró érben folyt a vér. Végül a vörös hajú lány is megjelent. Örült, hogy jól van, rossz érzés volt egyedül hagyni őt a faluban, amikor a többieket magával ragadta. A lány feltett egy ostoba kérdést, de nem rótta fel neki. Hisz szívében nem sárkány, egész életét közemberként, vagy nevezzük közvadalannak, élte. *
- Amíg a kisasszony bírja, addig minket ne féltsen.
* Mosolygott a lányra. Nagyon, de nagyon hasonlított valakire, akire nem akart emlékezni. A folytatása a beszélgetésnek kínosabbra sikeredett. Felvonta a szemöldökét.*
- Vagyok én minden. Lanuriai és vadalani is.
*Miután a lány bemutatkozott, biccentett, s ő is megtette.*
- Alex Keegan.
* De most végre közelebb sétált Adenhez, s letérdelt elé.*
- Ha gondolod, beégethetem a sebet.
* Nézett komolyan társa szemébe. Majd ránézett kezére, hogy jelezze, saját tenyerével tenné. *

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Lysanor, Sydney, Aden, Alex, Xerar//

*Az első rengés után a híd fele megadta magát az időnek és a természet erejének. Az, hogy végül mindenki az első csapatból szerencsésen átvészelte ezt, talán csak az isteneknek, vagy a csapat lélekjelenlétének és összefogásának volt köszönhető.
A túlparton rövid ideig megpihennek, de az idő nem nekik dolgozik, ahogy az utánuk jövőknek sem.
Galin hagyja, hogy a vörös lány a pihenő erejéig visszatérjen a többi idegen társaságához, habár annak nem örül, hogy ezek közé sárkány is tartozik.
Szíve szerint hagyta volna azt a gyilkost leúszni a folyón, hátha találkozik valahol egy hasadékkal, benne a már látott forró anyaggal.
A vadalaniak eközben a parancsnokkal folytatnak rövid eszmecserét. A szürkéskék arcokból ítélve komoly a téma, de ezekben a pillanatokban nehéz elővenni a humort.
Amennyiben Alexnek Aden hagyja kezelni a sebét, a sárkány tettét nem egy kék arcban ülő szempár kíséri. Nem lépnek közbe, egymással hadd tegyenek ezek azt, amit csak akarnak.
Számukra azért Aden még mindig a gyilkos sárkány pártolója marad, s amint látszik, a sárkány is hasonlóképp áll a félszemű férfihoz.
Végül döntenek a csapat vezetői, így tovább kell haladniuk.
Galin visszatér Sydneyhez, míg társainak csak biccent, hozzá szól is.*
- Továbbindulunk. Itt nem maradhatunk, s az egyetlen hely, ahol biztonságban lehetünk még, az Savanti. Ott sosem volt földrengés.
*Vet néhány pillantást az idegenekre, de sem jót, sem rossza nem szól hozzájuk.
Nem is kell, mert megteszi helyette a katonák vezetője.*
- Ha élni akarunk, menni kell. Szedelőzködjetek. Katonák a csapat végére, és elé is!
*Kezének gyors intéseivel vezényli a kék harcosokat a menet elejére és végére. Ő marad a nyomkövetővel az elején, míg a falusiak, köztük Alex szülei is, közvetlenül utána érkeznek.
Ezután a menetbe beiktat még két katonát, s utána Galin, Sydney, Aden és Alex, majd a sort a már említett katonák zárják.
Az ösvény, amely a híd után kezdődik tovább vezet a némává vált erdőség között. Mintha kísértet járta tájon haladnának, melyből eltűnt az összes élőlény.
Az út nem zavartalan. Hol kőomlásokat kell kerülni, hol a rengések miatt menedéket keresni a kidőlő fák útjából.
Aztán érkezik egy olyan erejű, amely mindenkit lever a lábáról. Sydney ezúttal nincs Galin szorításában, de a rengés hatására a lány Alexen köt ki, míg Galint Aden veri le lábáról.*

*A második csapatban Lysanor kérdésére válaszolna Baan, ha nem előzi meg az egyik katona, határozottan kijelentve, hogy hova mentek a többiek. Baan komoly arccal marad a nyomok fölé hajolva, s így szürkéskék, komor arca egészen közel van Lysanoréhoz. Sötét szemei egyenesen a lány kék pillantását keresik.*
- A katona meg is adta a választ helyettem.
*Lysanor el is indul, hogy kövesse a nyomot, amit talált, de az újabb rengés őt is ledönti a lábáról, ahogy Baant is.
A Xerart követő vadalan láthatta a sárkány szemében, ahogy azt fontolgatja, hogy megölje-e vagy sem, és megkönnyebbült sóhajjal vette tudomásul, hogy végül utóbbi mellett döntött.
A sárkány szavára a társaság is felszedelőzködik, hogy tovább haladjanak, ám a sárkány újabb erődemonstrációt rendez. Talán érthető az, hogy nem takarékoskodik erejével, ám azok a tekintetek nem az állatok leölése miatt függenek most olyan kitartóan rajta.
Impozáns volt, ahogy eltakarította az útból a megvadult állatokat, s többeknek eszébe juthat, hogy vajon mikor dönt úgy, hogy velük is ezt teszi.
Összenézve társaival szól a katona is.*
- Indulás! Kövessük az idegent.
*Azért még odasúg társainak, nem foglalkozva azzal, hogy a sárkány hallja-e szavait.*
- Tartsátok készenlétben a fegyvereket!
*Rövidesen elérnek a félig leszakadt hídig. Nekik már jóval nehezebb lesz a félig lógó, néhol erősen hiányos deszkákból és kötelekből álló függőhídon átkelni.
Haboznak is, csakhogy nincs más út. Haladni kell, ha nem akarják, hogy a fejük felett lassan terjeszkedő hamufelhő, vagy a hátuk mögött az erdőbe belekapó tűzvész, melyet a hasadékok és a vulkán maga gyújtott, utolérjék őket.
Adott tehát a feladat, ha nem akarnak túlságosan lemaradni az előző társaság mögött: át kell jutni a hídon.*

//Örülünk a sok reagnak! //