Új-Argelion

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-12, 3:24 pm

*Rápillant a sárkányra ki épp oly jól viszonyult viccéhez mint várta, s a reagálásra felnevet ő maga is majd bólint rá egyet.
-Meglehet, de inkább víz legyen mint a tűzfolyam.
*Majd egy ajánlatot kap ami elég kecsegtető de mégis rettenti Adent. Tűzzel játszanak a teste körül, elhúzza a száját a javaslatra. Döntés elé állt, ha elfogadja a segítséget valószínű jobban lesz de még mindig ott van az egyetlen dolog amihez semmi képpen nem akar közelebb kerűlni mint muszáj. Mély lélegzetet vesz beletörődik a dologba, nem akar bicegni egész út során, s mivel a vérzés ismét csak megeredt nincs sok választása.
-Ahh, nem vagyok oda az ötletért... de tedd hát.
*Alex nekilát a feladatnak, s a vadalanok mind őt nézik. Enyhe rossz érzés kapja el a sok szem láttán mik most mind őt figyelik. Megremeg ahogy Alex tüze testéhez ér, s a víz teljesen leveri. Nem is tartott oly soká mint várta, félelmetes ez a tűz mit magukban hordoznak ezek a lények. Majd ismét csak a katonák hangja töri meg a csendet, mi már a feszülésig pattan. Nehéz elhinni, hogy ekkora vésznél is képesek az emberek ilyen nyugalomban lenni. Hamarjában indul a menet nincs idő s ami maradt is csak vészesen fogy. Katonák fogják közre őket a menet végére száműzve. Ami nem is oly nagy megrázkódtatás így legalább nem kell elviselni a vadalani szúrós tekinteteket. Az út nem éppen a könnyedségéről ismertetik meg, hol a fák dőlése állítja meg a menetet. Hol sziklák hömpölyögnek el mellettük, s egy kisebb csak úgy süvített el Aden mellett. Mire ő nem is reagált, valahogy az az érzése támadt nem a legjobb helyen vannak, s még azt sem tudja hogy jutott bele ebbe a kis világvégébe. Egy nagyobb rengés érkezik, mire az okosabbak már földre vetődtek. S az olyanok mint ő maga egy Vadalan nyakában kötnek ki, legalább puhára érkezett. Próbálja meglátni a pozitív oldalát az egésznek bár ez elég nehéz. Löki le magát a vadalanról a föld felé, s meg sem próbál két lábra állni míg a rengés abba nem marad. Majd ránéz a kékségre.
-Köszönet a felfogásért.
*Vigyorodott rá a vadalanra, s közben cseppet sem érdekelte annak véleményezése a dolgot illetően. Majd szemét a kis vörösre vezeti aki éppen egy nagyobb vörösön fetreng.
-Mi van Alex? Mit találtál? Felezünk?
*S ahogy a rengés abba maradt két lábra emelkedett, várt egy kicsit nem e jön egy újabb. De semmi jele ennek, s várta a vezényszót ami megindítja a népes tömeget.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-16, 5:54 pm

*Lysanor elesett, amikor a föld ismét uralkodni akart és nagyon megrázta magát.*
- Ez nem lehet igaz! Gyorsabbnak kell lennünk.
*Már fel is pattan, de nem jutottak messzire, mert egy függő hídba botlottak és még ráadásul hiányos is volt.*
- Ez nem igaz.
*Morogta maga elé. Látta, hogy a többiek is megtorpantak kicsit.*
- Azt hiszem én átmegyek rajta. Nekem nincs tériszonyom. Muszáj lenézni, mert hiányos a híd, így lábad elé kell figyelni, hogy hova lépsz.
*Mondta határozottan és rátette lábait az első deszkára. Nyelt egy nagyot és megindult. Gyorsan hátra fordult és adott még egy tanácsot.*
- Azt el is felejtettem, hogy egyesével kell átkelnünk a hídon, mert az se jó, ha meg van terhelve, alig tartja valami.

_________________
Új-Argelion - Page 4 Ni94ysxz2pl1lph9n2

Ha elsodor az élet vihara, állj talpra, és nézz vele újra szembe!

A karakter dala

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Aden, Alex, Sydney, Lysanor, Xerar//

*A rengés ledönti lábáról az összes menekültet. Galin magát porolgatva áll talpra a földmozgás végeztével. Feddő tekintetét nem kerülheti el Aden, de nem szól semmit. Ezért nem okolhatja a vihar szülöttét, nem tudható be szándékosnak a tett.
Hamarosan Sydneyt keresi, és ha a vörös démon még mindig a sárkányon heverészik, ő maga segíti fel onnan, miközben a gyilkosra is vet egy keresetlen tekintetet.
A parancsnok tudja, hogy ez után a rengés után kicsit nehezebben áll talpra a társaság, s akad olyan is, ki soha többé nem kel fel.
Van még fa a közelben, ami kidőlhet, bár most csak ág szakadt le, éppen fejen találva az egyik katonát, aki nyakát szegve fekszik ott.
A tiszt lezárja a szemeit a szürkéskék harcosnak. Egyik legjobb katonája volt.*
- Talpra, mindenki, ha nem akarjuk úgy végezni, mint ez a derék harcos!
Minden harcos foglalja el helyét!
*Ha a csapat ismét rendbe állt, akkor már csak egy „Indulás!” parancs hangzik el, és haladnak tovább. Nem csak a vulkán az, ami sötétíti az eget. A nap, melyet már takarnak a szürkésvörös füstfelhők, lenyugvóban van.
Hosszú nap volt ez, s a parancsnok is teljesen tisztában van azzal, hogy az idő továbbra sem nekik dolgozik, ám Savanti városa már nincs is olyan messze.
A menet már fáradóban van, a többség a vihar kezdete óta talpon van, menekülnek, menetelnek, kapaszkodnak, s ereszkednek, és ki tudja, hányszor kellett már talpra állniuk.
A vulkán morgása távolibbnak tűnik, s talán ritkábban vannak rengések is. Telik az idő és fogy az út is. Hamarosan feltűnnek a távolban a Savanti háztetői, valamint a folyók, csatornák és vízesések is. Újabb dologgal kell szembenézniük. Azok a vadak, aki máshonnan menekültek és be akartak jutni Savantiba, nem tudtak. Mostanra nagy tömegben kavarognak a folyó innenső oldalán és nem egy nagy ragadozó akad közöttük, aki ingerült, csalódott és éhes. S nem utolsó sorban veszélyes, mert sarokba szorítva érzi magát. Ha Vadalan elpusztul, számukra nincs menekvés. Többen elkeseredetten indulnak meg a csapat ellen, amikor az kiér az erdőből a síkra.*

*Lysanor átkel elsőként a hídon. A kötelek reszketnek és recsegnek is kissé, de csak egy palló adja meg magát és reccsenve törik ki az őt fogó hurkokból, hogy aztán a patakba hulljon, és a víz tovasodorja.
Utána apránként a többiek is átkelnek, szerencséjükre mindenki túléli mártózás és egyéb baleset nélkül.
Az úton, amerre haladnak tovább, kőomlások, kidőlt fák jelzik nekik, hogy a természet örjöngő ereje magát a tájat sem kíméli és kissé át is szabja.
Újabb földrengés rázza meg őket, mígnem a sötétedésnek induló tájon eljutnak oda, ahol legutóbb megállt az előző menet. Az ösvény szélén fekszik a halott vadalan, még a gyilkos ágat sem tették sokkal messzebb, amely megölte őt.
Talán az nyugtathatja őket, ha van, aki tudja, hogy nincs már túl messze Savanti városa. Ám addig még túl kell élniük Vadalan földjének kínlódását a természetfeletti erők szorításában.
S a magasba emelkedő hamufelhő sem tudni, meddig fog kiterjedni, amikor leereszkedik a talajra. Nincs tehát sok idejük továbbra sem, legyenek bármilyen fáradtak.
Xerart azért szemmel tartja az a vadalan, akinek megkegyelmezett, s aki látta Argelionban elkövetett tettét.*

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-23, 11:29 am

*A háború az elemekkel újabb életeket követel, s nincs sok idő mit eljátszhatnak. A katonák szinte rögvest megindítják a menetet, s elesett bajtársukkal példálózik a vezető. Semmi kétség igazuk van. Indulni kell ha nem éppen egy nyíló szakadékban akarja az egész társaság végezni. Sebe egyre jobban van Alexnek köszönhetően, s így már sokkal kényelmesebb a járás. Azt nem mondhatná, hogy egy cseppet sem fáj de elviselhető a dolog. Hamar szedi fel mindenki sátorfáját s segítik talpra a még a földön fekvő vadalanokat.
Körbe tekint, állatok nyüzsgő zsivaját lehet hallani. Pontosan előlük, s a fák közül kiérve meg is pillantja az állatok hadát. Gyomra kicsit össze szorul érzi ennek nem lesz jó vége, riadtak fáradtak s sarokba lettek szorítva ő általuk. S most mint a megsebzett vadak neki fognak ugrani az őket kergetőnek. Halk hang csapja meg fülét a lábak alól, felé pillant. Egy kő volt az, s a kő alatt alig egy tíz centis kis kígyó lapult. Ahányszor csak egy láb lépett mellé mind csak beljebb húzódott s halk sziszegő fenyegetőzéssel jelezte ha közelebb érsz harapok. LEhajol hát a kis állathoz s a tömeg ketté válik körülöttük. Bár egy egy láb megakad benne, de figyelemre sem méltatja őket. Megemeli a követ mire egy apró kis szempár sandít rá sziszegve.
-Ne aggódj kis barátom... Van aki hallja segélykérő hangod.
*Rakja le elé kezét, hogy az állat rá mászhasson. S bár kicsit kétkedve teszi de mégis megindul, oda kúszik majd bele tekeredik a tenyérbe. S Aden felemeli azt, majd hátra veti csukjáját kivillantva fehér loboncát. S kezét hozzá emeli majd beengedi oda az állatot.
-Biztonságosabbat most nem tudok nyújtani apróság.
*Egy apró kis fej kukkant ki a csukjából, saját arca mellett. Majd két lábra áll s megindul a menet után. Bár a katonák vannak szép számmal, mégis elgondolkodni látszanak a hatalmas sereggel szembe mi velük szembe áll. Jókora ragadozók villantják fehér fogaikat feléjük s nem titkolja egyik sem szándékait. Habár a csúszómászókkal megtalálja közös hangját az emlősökkel már kevésbé van így. Ezért a katonák mögött pillant ki, s várja mi lesz a vége ennek a kis találkozásnak.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-25, 10:25 am

*Bár Aden nem volt vidám az ötlettől, belátta, hogy szükség van arra, hogy beégessék a sebét. Ezt Alex meg is tette, nem érdekelve, hogy sokan őket nézik. Kezét a sebre tette, s csak kis idő kellett, apró tűz jelent meg a sebben, ami azonnal összeforrasztotta azt. De aztán a tűz el is tűnt. Mikor felállt, megpaskolta társa vállát.*
- Ügyes vagy.
* Majd menniük kellett tovább. Olyan volt, mint egy erőltetett menet. A katonák közt még mindig rabnak számított, de ő saját magát már rég nem érezte annak. Hogy mi történik, amikor Savantiba érnek? Nem tudja, de abban reménykedik, hogy hamarosan rálel a válaszokra, s ha megtudja, hogy lehet innen kijutni, akkor nem habozik, s elhagyja a birodalmat, remélhetőleg véglegesen. *
~ Csak ne találkoztam volna velük újra! ~
* Családjára sandít, reméli jól vannak. Furcsa érzés, mikor azt hiszi valaki, hogy soha többé nem látja azokat, akiket szeret, s egy félév leforgása után ismét szembe találkozik velük. S tudja, hogy ismét el kell hagynia őket örökre. Útjukat kisebb-nagyobb földrengések zavarták meg, veszélyes helyen keltek át. De egyszer csak olyan erős rengés rázta meg a földet, hogy mindenki elvágódott, s ez a különös vörös hajú lány csöppent az ölébe. Mármint a mellkasára. Ugyanis ő a hátán ért földet, s rajta feküdt a lány. Jó póz, kellemes meg minden, de nem ilyen körülmények között. Ráadásul miért pont vörös hajúnak kell lennie? Különleges, az biztos. A lány szemeibe nézett. Aden szavaira nem is reagált. Ha a lány nem ugrott fel azonnal, szépen, gyengéden eltolta magától a lányt. De az egyik vadalani már ott volt, hogy felsegítse Sydneyt. Miután felült, akkor szólalt meg.*
- Jól vagy?
* Az már korán sem izgatta, hogy a vadalani haragszik rá. Végül ismét felálltak. Volt egy halott. Alex csak bámulta érzelemmentesen.*
~ Egyik pillanatban hazájáért küzdött, másik pillanatban meg mintha sosem létezett volna. Mi volt az értelme az életének? Egy csettintésnyi idő, s nincs többé. ~
*Körbenézett, hogy a civilek jól vannak-e. Megnyugodva vette, hogy családjának semmi baja. Továbbmentek hát. Egy idő után azonban állatok hada látszott előttük, távolabb pedig Savanti körvonala. Aden mellőle lehajol, s valamit szöszmötöl a földön. Mikor visszatér társa, akkor veszi észre a kis kígyó fejet a csuklya alól. A szagát is érzi. Csak rápillant a fehér hajúra, de egy szót sem szól. Az állatokat nézi újra, s már készül is, hogy ha arra kerülne sor, megvédhesse önmagát, s másokat, főleg a családját. *

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-25, 11:08 am

Sydney döbbent arcánál csak bőrének hajával szinte azonossá váló színe lett feltűnőbb, mikor ráeszmélt, azon a fickón landolt, akiben egy valódi sárkányt üdvözölhetnek. Szíve szerint azonnal leugrott volna, de zavarában megpróbálva feltolni magát karjaival, hát éppen ellenkezője sikeredett, s a nedves talajon megcsúszó tenyerének köszönhetően félútról újra a sárkányon landolt.
- Jól vagyok... Bocsánat... elnézést *paprika vörös arca most már tényleg lassacskán lekörözni látszott hajkoronájának színárnyalatát, de végül megragadták fölülről és hirtelen talpon találta magát* - Bocsánat, nem volt szándékos.
Még utoljára a földről rá nézőre pillantott, majd zavart tekintetét arra vándoroltatta, ki felemelte a férfiról ebből a kellemetlen szituációból. Nem is tudta, hogy meg kellene-e lepődnie a személy kilétén, mikor Galin sötét szemeivel nézett szembe.
- Köszönöm az újabb segítséget Galin.
- Nem tartozol köszönettel, ez természetes dolog tőlem, hiszen kötelessége mindenkinek segíteni a nálánál gyengébbeket.
Hát ez a mondat kissé szíven ütötte a lányt, ámbár tudta, a vadalannak teljes mértékben igaza volt: gyengébb tőlük. Itt szinte mindenkitől gyengébb fizikumú. Viszont volt valamije, ami a többségnek nem: rengeteg tapasztalata ilyen helyzetekből, hiszen a sok, sok tudományos expedíciónak is hasznát veszi az ember idővel és ez most pont az az idő.
Mielőtt még bármit mondhatott volna, már hallotta is a katonát.
- Talpra, mindenki, ha nem akarjuk úgy végezni, mint ez a derék harcos!
Minden harcos foglalja el helyét!
Csak erre a mondatra fordította tekintetét a szóban forgó és felettébb néhainak tűnő harcos irányába. Nem sokáig nézte az élettelen testet, melynek a katona zárta le szemhéjait.
- Igaza van. Ha maradunk mind itt veszünk. Mihamarabb biztos távolba kell érnünk.
Elindultak. Azonban nem sokáig jutottak előre, mert útjukba került több ragadozó is, melyek egyértelműen támadó szándékkal néztek velük szembe.
Galin első mozdulatként maga mögé tolta Sydneyt.
- Bármi történjék, maradj mindig mögöttem!
Szavait kezei követték melyekben megvillant egy-egy vadászkés féle tárgy. A vadalannal szemközti és legközelebb morgó nagymacska üvöltve rugaszkodott feléjük. Syd érezte ahogy testét félre löki a vadalan, hogy biztos távolba tudja őt az őket kiszemelő állattól.
Többen is harcba bonyolódtak a nem éppen kistestű ragadozókkal.
A katonák egyértelműen esélyesebbek voltak a vadaknál. Majd Galinra nézett és épp azt látta, ahogy a férfin landolt a vadállat. A lány sikított volna de, mégsem nyikkant meg. Dermedten nézte végig állat és vadalan halálra menő tusakodását. Aztán egyszer csak elhalt a felőlük érkező harc zaja. Csaknem egy teljes percen keresztül nem mozdult egyik sem. Aztán a nagymacska teste megemelkedett és félre gurult. Galin felsértett felkarral és vérző mellkassal bár de, élve tápászkodott föl. Sydney azonnal oda is rohant hozzá. Tudatáig a többi hadakozó zaja épp csak eljutott. Galin féltérdre rogyva volt előtte, mikor odaért. A lány nem teketóriázott. Bokáig érő szoknyáját megemelve tépett le körbe egy vastag csíkot a puha, finom anyagból. Szemei sebtiben néztek szét a körülöttük lévő növényzeten. Szemei hirtelen akadtak meg azon a nagy levelű növényen melynek belsejéből olyan nedvet lehet kipréseltetni, mely tisztítja a bőrt. Igaz nem gyógynövény, azonban a fehéres folyadék kellően letudta tisztítani a sebkörnyéket, hogy megelőzhessék a fertőzést. Több levéllel is leszaggatott a növényekből, s egy részüket összedörzsölgetve, morzsolgatva annyira megtörte, hogy sok kis apró törésen kezdett el gyöngyözni belőle a fehéres folyadék. A vadalan tiltakozása ellenére is körbe dörzsölte vele annak sebeit, majd a ruhájából tépett anyaggal bekötözte a felkarját, hogy ne koszolódhasson a seb most már.
Újabb darabot tépett le ruhájából, s ezzel a mozdulattal már épp csak térdig ért ruhája. Ezt a ruhadarabot összehajtogatva nyomta Galin mellkasához, s tette végül a férfi kezét sajátja helyére.
- Tartsd rajta, így kisebb az esély az elfertőződésre.
Csak amikor felállt végre, s a vadalan is felállt - mellkasán tartva a lány ruhájából származó anyagot - akkor jutott el tudatáig, hogy minden harci zaj elült már.
Szétnézett, hogy lássa a végeredményt, s ha szükséges, akkor segítsen a sérültek ellátásában. Még akkor is, ha ez csak időhúzás a gyógyítás előtt.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-25, 1:08 pm

Xerar nem törődve szemmel tartójával sietett előre Lysanor mellé. Most úgy gondolta, ideje valamilyen szinten kapcsolatot teremteni az egyik idegennel, mely leginkább hasonlít annak a vidéknek a kétlábú teremtményeire, ahonnan ő maga is érkezett. Ez lett volna Lys.
Az elf mellé érve nyíltan felé fordítva fejét és félhangosan szólalt meg.
- Te ott voltál abban a faluban is, ahol felbukkantunk. Gondolom, nem tévedek ha arra következtetek, te épp annyira vagy idevalósi, mint én.
Nézett pár másodpercig a nőre, s mielőtt újra megszólalt volna hát segített neki átjutni teljesen a leszakadni látszó hídként funkcionáló alkalmatosságon. Mivel ő ezt már távolról sem nevezte volna hídnak. Inkább valami szerencsejáték, hülye pályájának ami vagy leszakad, vagy nem.
A híd megingott alattuk, ahogy a lány mögé lépett újra. Újabb, bár némileg kisebb földmozgás érkezett meg. Az elf karjának közelében maradva haladt át, ha netán meg kellene fognia őt mielőtt leesne a roskatag hídról.
Amint lábai szárazföldet értek, sanda és feltűnést kerülő pillantását a hátul igyekvő követőjére szegezte. Hát ez alkalommal sem volt szerencséje, hiszen az a fránya vadalan sikeresen átküzdötte magát utánuk. Most egyébként sem engedhette meg magának az eltakarítás luxusát. Csalódottan nézett más irányba és inkább Lysanor mellé szegődve szólalt meg ismét mikor a túloldalon heverő testhez értek. Kezét a még ki sem hűlt test fölé tartva, a halott vadalan mellett guggolva hallatta hangját.
- Nem rég haladtak el itt a többiek. Még ideje sem volt kihűlni ennek a testnek.
Felállt, szétnézett, fülelt. Hallotta a távoli zajokat, melyek akár a többiek tusakodásának hangja is lehet a vadakkal. Ezt mégsem tudhatta biztosan, hiszen ahogy ők idevetődtek, aképpen mások is idetévedhettek, ha netán egy helyre tartanak velük. Mindenesetre nem állt szándékában érzékeny füleinek köszönhető információját megosztani a jelen lévő kétlábúakkal. Majd előrébb lépett pár méternyit, vizsgálgatva a környezet növényeit az előzők útirányának kiderítése végett. Egyértelmű volt az irány számára, s láthatóan a vadalanok némelyike számára is.
- Ha az általatok említett Savanti arra van, *mutatott közben az első csoport irányába* - akkor a többiek is arra tartanak, amerre mi.
Miközben beszélt már fülelt is, hiszen immár elhaltak a távoli zajok.
~Tehát valamelyik oldal veszített. De vajon a kétlábúaké, vagy a vadállatoké? Remélhetőleg azért a kis vörösnek volt annyi sütnivalója, hogy kivágja magát a szorult helyzetből. Az rá vallana...~
Bevárta a többieket, s várta, hogy valaki közülük kiadja végre az indulási parancsot.

Tárgy: Re: Új-Argelion 2013-05-25, 2:04 pm

*A sárkányra pillant aki komor arccal áll mellette, szinte már feszültségig pattan ez a kis menet. S most, hogy újabb akadály állta útjukat nem is messze a várostól csoda lesz ha nem kezdődik meg az őrjöngés. Már több állat is fogait mutogatja s jellegzetesen felborzolja bundáját. Pont ugyan azt érzik amit ők csak náluk nehezebb ez az egész hisz ők tehetetlenek mindez ellen. Aden megingatja fejét, ajkába harap, majd hangos mély levegőt vesz. S beletűr a fehér lobboncba. S a sárkány felé szól.
-Rettegnek... s támadni fognak hisz választásuk nincs... ha nem is mi vagyunk ki most az ellenség nem fogják kímélni a menetet.
*Alex vállára rakja a kezét.
-Ha úgy adódik, próbáljad meg nem ki irtani az egész állatvilágot barátom. Talán egy kis tűz meggondoltságra bírná őket. Főleg ha a tűz tulajdonosa az egyik legveszélyesebb lény mindegyikük között. A katonák ehhez a sereghez képest...
*Tekint előre az állatok felé, majd jól végig méri őket. Látszik nem sok esélye lenne ennek a maréknyi katonának, e tömeggel szemben. Majd leveszi Alex válláról a kezét, s előre indul az első sorok felé. A parasztok lehet találkoztak már mindennel de mégsem katonák, egykét vadalani az útját állja kiket eltessékel maga elől. S már a vezető mellett álldogált, s rá pillantott.
-Nem tudom ki vagy vadalan, nem tudom hány csatát vívtál eddig s kik vagy mik ellen... De itt az idő, hogy belássuk ez itt már nem kósza idegenekről szól... Hanem saját véredről kiket most vezetsz. S nem vagytok elegen, e sereg ellen. A parasztokat nem küldhetjük vágó hídra akármilyen erősek is legyenek a csata nem az ő dolguk...
*Ha Alex nem is indult meg mögötte ő maga már a katonákat is elhagyta, s a vadak felé vette az irányt.
-Kis barátom légy te a szemem, hisz hátra én magam sem látok.
~Segíts nekem kígyó...
~ Tiszta a szíved Aden túl tiszta... eldobnád az életed idegenekért?
~ Fogalmazzunk úgy, hogy új barátokért.
~ Legyen gyermek, tedd ahogy szíved kívánja...
*Felemeli kezét a szokásos jelet formálva, szeme elől elhúzza a takarót. Látnia kell s ez esetben még a lebukást is kockáztatja, elég hasonlóak szemei a sárkányéhoz. S ahogy eddig tapasztalta az itteniek nincsenek oda értük.
-Remélem Alex nem húzod sokáig az időt... nem szeretnék cica vacsora lenni...

Hozzászólások száma : 1520 Character sheet Nép: NJK

//Mese: A régi-új világ, Sydney, Aden, Alex, Xerar, Lysanor//

*Veszélyes a helyzet, s a vadak és a vadalan menet nem is sokáig néz egymással farkasszemet. Galin kapja nyakába az első ragadozót, és a falusi, harcos nép tagjához méltón áll helyt, emellett nem kis lovagiasságról is tanúbizonyságot téve. Sydney védelmében a vadat, amely talán nem is a nehezebb ellenfelet szemelte ki magának, késeivel végzi ki, de ő is komoly sérüléseket szerez.
Eközben Aden is kap egy farkast, amelynek elsődleges célja, hogy a fehér hajú és bőrű idegennek a torkán zárja össze állkapcsát, s aztán el ne engedje, amíg a férfi mozdulni tud.
Alex szaga árulkodik fajtájáról. Minden ragadozó tudja, hogy a tápláléklánc csúcsával van dolga, így inkább a kevésbé nehéz ellenfeleket, tehát a vadalanokat veszik célba.
Nem tesznek a vadak különbséget, hiszen nem is tudnak falusi, vagy harcos, nő, vagy férfi között, támadnak mindenkit, akit érnek.
Talán Alex saját családjának védelmében lép fel, talán Aden megszólalása is hozzájárul ahhoz, hogy tüzet idéz meg, s ez félbe is szakítja a harcot a vadak és a vadalanok között. Így is van ragadozó, amelyik holtan fekszik a földön és több harcos és falusi is, aki sebeket szerzett a küzdelemben. Ez ad időt arra, hogy Sydneynek legyen ideje gyógyírt készíteni Galin sebére.*
- Köszönöm.
*Galin tudja, hogy sokat érhet még Sydney segítsége, főleg, ha egészen a városig kénytelenek harcolva haladni.
A parancsnok kapva kap az alkalmon és a még itt-ott megmaradt lángok kihasználására buzdítja harcosait.*
- Készítsünk fáklyákat, amíg újra fel nem bátorodnak! Rajta!
*A harcosok, s egyes falusiak is, leszaggatott ruhadarabokból, faágakból készített rögtönzött fáklyákat gyújtanak meg.*
- Vegyétek körbe a menekülteket, senki ne maradjon a védelmi körön kívül!
*A vadalan harcosok gyakorlottan teszik dolgukat, sokan a még ellátatlan sebeikkel sem foglalkoznak. Savanti falai adnak nekik új erőt.

Xerar pillantását észreveszi a vadalan, hiszen szemmel tartja a sárkányt. A sárkány jól látja, valóban közel járnak a másik csapathoz, ez annak is köszönhető, hogy hamarabb ismerték fel a helyes utat, s kisebb csapat révén könnyebben is haladhattak, mint az elől haladók.*
- Tovább! Ne maradjunk le mögöttük!
*A katona hangja, aki már korábban is valamiféle vezető szerepet töltött be, ismét, bár kissé fojtottan adja ki az utasítást és a csapat megindul. A csatazaj végére érik el az első csapatot és még épp indulás előtt.
A fáklyás menet már felállt, s a kedvüket vesztett vadak a másik vadalan csapatot, ahol szintén képviseli magát egy sárkány, már sem kívánják megtámadni. Morgások, persze hallatszódnak, és kerülgetik is a kisebb csapatot a ragadozók, de csak nem akaródzik egynek sem támadásba lendülnie.
A parancsnok viszont, amikor végigtekinti a menetet, felfedezi a második csapatot.*
- Ide-ide!
*Kiáltja az elmaradtaknak. Csak amikor ők is beveszik magukat a védőkörön belülre, akkor indulnak el.
Baan csendben igyekszik eloldalogni Lysanor mellől és megkeresni az idősebb favágót.
A falusi, aki Xerart tartotta szemmel, sugdos valamit a vadalan parancsnok fülébe, aki Xerarra, Lysanorra néz, mond valamit a falusinak, majd kiadja a parancsot az indulásra.
Lassan araszolva haladnak, ám Savanti falaihoz közel érve, már az ottaniak támogatására is számíthatnak, így amikor a holtfáradt menekülteket végre a város védői, mágusok és harcosok veszik körbe, többen lerogynak fáradtságukban a földre.*

//Ha mindenki a városba megy, akkor a következő hsz-eket már írhatjátok oda.//

Tárgy: Re: Új-Argelion 2016-02-08, 8:40 pm

//Folytatás a kalderától//

*Úgy tűnt, hogy Constantine ismeri az utat, hisz a leszálló éjben is látszólag magabiztosan haladt az erdő sűrűjében előre. S bár útra, ösvényre mindeddig még nem tértek rá, Aldonak nem is ez volt a furcsa az újonnan szerzett ismerősben. Elindulásuk pillanatában a kalderától szöget ütött a fejében, ahogyan Constantine Lanuriát megemlíti. Hiába próbálta elaltatni figyelmét azzal, hogy valójában Aldo futott bele véletlenül, mágusunk biztos volt benne, hogy van valami zűrös benne.*
- Khm...az előbbire visszatérve...jártál már Lanurián, vagy esetleg ismersz valakit onnan?
*Próbálta óvatosan megközelíteni a témát, hogy ne tűnjön túl gyanakvónak sem, de kérdését eléggé esetlenül sikerült megfogalmaznia. Nem tudta milyen reakcióra számíthat az előtte haladótól. Constantine szemmel láthatóan lelassította lépéseit válasza idejére, viszont meg nem fordult.*
- Mondhatni is-is. Miért kérdezed? Tán azt hiszed, hogy menekülnöm kellett onnan?
- Szó sincs róla, sőt...~ha belegondolok, engem üldöznek már ott is a király emberei...~ ...csakhogy az előbb megemlítetted. Azért hoztam fel.
- Á, jártam én már sok helyen. Lanuria, Evolyran, Álomfalva...
*Szinte földbe gyökerezett a lába, az utolsó szó hallatán.*
- Álomfalva?!
*Nyelt egy nagyot, amint kiejtette e szót, de Constantine léptein igencsak gyorsítva sietett előre.*
- Várj már!
*Kiáltott utána nyomában szaladva, amikor is egy, a sötétből érkező lándzsa épp az orra előtt fúródott bele a mellette levő fa törzsébe.*
~Mi a véres pokol?!~
- Vissza, fuss, Aldo! Menekülj!
*Ordította Constantine, amint visszafele tartott rohanva. Aldot sem kellett kétszer biztatni, bár még egyszer utoljára belebámult a sötétbe, ahonnan most már tisztán érthető szavak is érkeztek:
-Gyilkos! Pusztulj!
~Hogy mi? Na, én ezt nem várom meg, akármi akar is lenni.~

Tárgy: Re: Új-Argelion 2016-02-09, 8:55 pm

*Most már habozás nélkül fordult vissza, de Constantine fáklyafényét szem elől tévesztve eltévedve bolyongott az éjsötétben.*
~Biztosan kioltotta, hogy ne tudjanak utánunk jönni. Már csak én kéne rátaláljak...~
*Időérzékét lassan elvesztette, hisz a holdat is a felhős égbolt magába zárta, akárcsak őt az erdő. S bár néha a fák sora ritkulni látszott és fényeket vélt látni azokon túl, a hangok, amelyek abból az irányból érkeztek egyáltalán nem voltak biztatóak.*
~Azon "személyek" lakóhelye biztosan, akik üldözőbe vettek.~
*Rövid idő után újra visszatévedve az erdő ezen széléhez, úgy döntött, megkockáztatja és közelebbről is vet egy pillantást az üldözőire. Kunyhók körvonalai kezdtek kirajzolódni, amikor még az erdőben meglátta az első idegent. Ugyanolyan lándzsát tartott kezében, mellyel az előbb rátámadtak.*
- Üdv...hátsó szándék nélkül jövök. Csak egy kis útbaigazítás kéne.
*Tíz lépésnyi távolságban állt meg előtte, amikor észrevette, hogy akihez beszél, bizony egy fához van kötözve, s egy hosszú karó áll ki oldalából, nem pedig kezében tartja azt, ahogyan az előbb látni vélte.*
- Uhh, mi sem fogunk bájcsevegni órákig...
*Tovább közeledve a faluhoz, szinte minden fánál talált egy hasonló meglepetést, amelyet nem tudott mire vélni. Volt amelyiknek a feje hiányzott, volt amelyiknek minden végtagja, egynéhányuknál jól látszott, hogy szenvedhettek, nem is keveset. A hideg futkorászott hátán már, amikor az utolsóhoz ért. Az éppen akkor készült kilehelni lelkét. Hozzásietett, hogy eloldja, de a haldoklón látszott már, hogy utolsó erejével mondani szeretne valamit. Ezért inkább leállt és közel hajolt hozzá.*
- Meg...fizetsz...
*Mondta, majd feje lebicsaklott. Aldo nem értette mit akart ezzel mondani. Ott állva a kihunyt élet mellett, arra lett figyelmes, hogy az előbújó hold fénye megcsillan a földön. Letekintett, s észrevett egy kést. Felvette. Akkor látta, hogy bizony ez az övé.*
~Biztos most eshetett ki, amikor lehajoltam a kötelet eloldozni.~
-Aldo!
*Felrezzent, ahogy a nevét szólították. Constantine volt az.*
-Gyere, találtam egy barlangot éjjelre! Itt nem biztonságos.
-De a falu...
-Hagyd! Mondtam már, nem biztonságos!

//Folytatás a Savanti Territorium topicban//