A természet temploma

Hozzászólások száma : 335 Character sheet Nép:

*A természet temploma... Igen, ez a hely különleges. Már maga a neve azt sugallja, hogy az ember nem mindennapi helyre fog betévedni. És ez így is van. A templom maga egy nagyobb tó egyik szigetén fekszik. Csakis csónakban lehet eljutni ide, vagy esetleg griffen. Sokan látogatják eme helyet. Itt élnek a természet papjai és papnői, akik az istenekkel és istennőkkel tartják a kapcsolatot, áldozatot hoznak nekik és segítik az erre tévedt "lelkeket". A természet papjává illeve papnőjévé csak egy bizonyos szertartást követően válhat az ember. Ennek feltétele pedig a tiszta, természetszerető lélek és a természettel kapcsolatos mágiaág tudása. Így a természet papjai/papnői nincsenek sokan, de szép számban jelen vannak így is.

A természet temploma Termszettemploma_by_stixion-das9jw2

A természet temploma nem csak ezért a természet temploma. Ugyanis évente egyszer ellátogat ide egy istenség, illetve istennő. Mindig az a bizonyos isten vagy istennő, akinek az éve van épp. Mert Lanuriában az adott év mindig egy istenségé. Így a nyári napfordulókor mindig ellátogat az adott istenség a templomba,a hol a papok és papnők irányítják a vele való beszélgetést és ügyelnek arra, hogy ne sértsék meg az istenséget. Ugyanis ezen a napon bári betérhet ide, a természet templomába, hogy beszélhessen, vagy legalább láthassa az istenséget, aki leszállt közéjük eme napon. Sokan, nagyon sokan járnak el a nyári napfodulókor a templomba. Ez amolyan zarándoklatszerűség, ami egész Lanuriára kihat. De arra is volt már példa, hogy átutazó vendégek is ellátogattak a híres napon a templomba és elbeszélgettek a közéjük szállt istenséggel.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-20, 5:55 pm

A birodalmi fő város temploma. Pontosabban az egyik. Lassan közelítettem meg a tót. Nem állt szándékomban belépni a templomba, csak nézelődni jöttem mint egy turista. Lassan körbe jártam a tavat miközben bevizeztem a kezem. ~Oh, igen a víz. Ha itt végeztem, oda megyek.~ Gondoltam és megmostam az arcom. Kis idő múlva már a lábamat lógattam a hideg vízbe, hogy kipihenjem az utazás fáradalmait.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-20, 6:03 pm

*Arielle lépett ki a templomból. A természet papnője még nem lehet, hisz a mágia ágát még nem uralja mesteri szinten. Még csak haladó. Mikor kilépett a szél egyszerre feltámadt.*
~Sou, a szélről mindig Sou jut eszembe.~
*Gondolta magában, majd körbenézett, és meglátott egy férfit. Az aurájáról ítélve ő is sárkány volt. Arielle ezért boldogan lépett a közelébe, majd megszólította.*
-Víz? Akkor gondolom kék sárkány! Micsoda szánalmas. Kék sárkányokból sincs rengeteg. Vörösből még annál is kevesebb!
*Mondta komoran, mert gondolta megvicceli a sárkányt. Ezután a "kedves" bemutatkozás után az ifjú sárkányt belelökte a vízbe.*
-Most vagy csak igazi vízi sárkány!
*Mondta gúnyosan, majd hátra fordult, és elindult a víz oltára felé, ha csak meg nem állítja valaki.*

/Valaki...vajon ki lesz az? xD//

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-20, 9:16 pm

Éppen az eget nézegettem amikor hirtelen meghallottam valakit. A szavai erősen sértőnek voltak számomra és már nyitottam is a számat.
-Mi va...aah!-A mondatot már nem tudtam befejezni mert belökött a vízbe. Kicsit még gúnyolódott aztán elindult másik irányba.~Hogy az a. Mi van ma mindenkivel? Reggel egy vak agyon bökdös, aztán egy részeg üldöz és sört kér, most meg ez. Na jó elég a jó fiúskodásból.~A kezembe koncentráltam az a vizet egy nagy vízgömb formájába és feldobtam az égbe. Egy kicsit lebegett a célpont felett majd egy csettintésemre megszakadt a mágia. És ha valamit nem befolyásol mágia azt magával ragadja a tehetetlenség.*Placs*
-Teli találat!-Mondtam miközben elkezdtem röhögni.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-21, 6:38 pm

*Arielle felnevetett.*
-Olyanok vagyunk mint a gyerekek!
*Mondta, majd megfordult, és segített kihúzni a másik sárkányt a vízből, de a bénasága miatt ő is beleesett.*
-Így még jobb!
*Nevetett fel.*
-Amúgy Zöld sárkány vagyok! Természet mágiával foglalkozom, de mellékesen fény mágiában is jeleskedem! De nem olyan gyógyítás szempontból! Inkább harci fehér mágia!
*Nyögte ki, majd felállt és kilépett a tóból.*
-Jah, és Arielle! És te?
*Kérdezte félmosollyal.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-21, 7:08 pm

Tökéletes siker volt és nem is lett mérges rám sőt segített is volna kihúzni, de a végére csak még vizesebb lett. Ő is egy sárkány volt. Egy fecsegős. Ilyet se láttam még. Vagy inkább hallottam.
-Elkator Rayen. És sokat beszélsz.-Mondtam miközben kimentem és egy gyors mozdulattal kihúztam a vizet a ruhámból majd vissza dobtam a vízbe mint egy halat. Sőt az alakja is hal volt. Aztán ugyan ezt megcsináltam a papnővel is.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-22, 11:20 am

//Arielle még nem papnő..xD//

*Arielle felnevetett.*
-Te meg túl keveset!
*Mondta, majd biccentett egyet, és elindult a város felé.*
-Remélem nem szándékozol követni?!
*Kérdezte dörmögve, majd elkezdett nyújtózkodni. Miután eléggé kinyújtotta magát, elkezdett fénygömböket dobálni. Szép látvány volt, de csak a saját maga szórakoztatására csinálta.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-08-22, 2:15 pm

Kicsit elmosolyodtam miközben ő beszélt. Hagytam, hogy befejezze a mondatot amin kicsit elgondolkodtam miközben néztem ahogy fénygömböket dobált. Kicsit közelebb léptem.
-Ez kérdés volt, vagy remény?-Kérdeztem miközben a fénygömböket nézegettem. Nem igaszán voltam az a művész lélek ezért csak gyönyörködtem bennük mint egy átlag ember tenné.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-18, 9:08 pm

Játék - Istennő vs. sárkány

Tudom, hogy a napforduló nemsokára lesz, de kivételesen nem azért tartok a Természet templomába, mert az idei ingyen szívó én vagyok. Á nem, nekem csak jó pár év múlva kell újra megjelennem, de most nagyon-nagyon-nagyon kíváncsi vagyok rá, mi is lesz itt. Legalábbis sikerült az egyik legmorcosabb istenséget kifogni látogatásra, így én ki nem hagynám a lehetőséget, hogy megnézzem közelebbről a jelenetet, ráadásul még fogadni mernék, hogy az oldalamat is szét fogom alatta nevetni. Vidáman, már pár napja ide jöttem, és az eddigiekben azzal töltöttem az időt, hogy találjak egy helyet, ahonnan dízspáholyból nézhetem végig, hogyan is fog a kedvenc ellenfelem egy egész napon keresztül jópofizni a papokkal, papnőkkel, és minden erre tévedt emberi és természetfeletti lénnyel. Tudom, kicsit gonosz vagyok, de most ki nem tenné ezt meg a helyemben? Elvégre nem mindenkinek adatok meg, hogy első sorból nézheti végig, miképp is fog a kedvenc kis sárkányistenem beégni. Legalábbis minimum az agyvizét fel fogják húzni, abban biztos vagyok már most.
Nem tudom melyik paparazzi kezdett el különben itt riadót fújni, de a terület nagy részét már most kezdték titokban ellepni a sárkányok. Ki gondolta volna, hogy ennyi van belőlük? Mindenesetre már bukkantak fel pár helyen, igaz, azt hiszik, senki nem szúrta ki őket. Szegények, ideje lenne megtanulniuk, hogy nem nehéz őket eltéveszteni. Velem ellentétben, eddig ugyanis mindegyiknek sikerült engem nimfának vagy elfnek néznie, bár eléggé távol állok az ismertetőjeleket illetően mindkét fajtól. Na, nem baj, akkor legalább azt fogják hinni, hogy én vagyok itt az egyik felvigyázó. Ami nem igaz, szerintem ha engem beosztanának oda, minimum a tetőn keresztül távozna a fél banda, méghozzá nagyon rövid idő alatt. Nem vagyok általában harcias, de jó kis erőnlétem van, ha az kell hozzá...
A gondolkodásba kicsit belemerülve nem is figyeltem, merre megyek. Mire rávettem magamat, hogy felemeljem kicsit a fejem, már a templom mögött, egy elhagyatottabbnak tűnő, nyílt folyosón sétáltam. Most persze ezen sem lehetett volna találni port, még nagyítóval sem, de látszott rajta, hogy máskor nem használták. Kb. tükörsima volt az egész padló, ezért inkább meg sem próbáltam rajta sietni. Óvatosan lépkedtem, nem akartam a padlót felnyalni, de úgy tűnik valaki ezt megtette helyettem. Legalábbis két méter siklás után valaki pont a lábam előtt ért földet.
- Tudtam, hogy padlót fognak tőlem, de azért ez már túlzás... - jegyeztem meg nagyban vigyorogva, mivel a szerencsétlennek még mindig nem sikerült felállnia. Hát, ez is ügyesen eltaknyolt, azt el kell ismerni. Csak éppen most próbált felnézni rám, de ekkor a pillantása valahol a miniszoknyám tájékán elakadt. Pontosabban inkább szerintem remek belátása volt alá is. Azt a szatír mindenét neki. Ezért kinyírom minimum. - Perverz disznó! - vágtam rá azonnal, megemelt hangerővel, miközben sikeresen a képében találta a talpamat is. Az agyvizem azonnal felment valahova a Plútó környékére, hisz ez azért már tényleg túlzás. Merem remélni, hogy a vetődés nem direkt volt, mert még véletlenül megszabadítom pár testrészétől. Ez a minimum, ha már merészelt így semmibe venni. Remélem, hogy tanul belőle, mert ha nem kér gyorsan bocsánatot, biztosan nem fog egy darabbal elmenni innen, és az sem fog érdekelni, hogy vakarni kell innen a vért, vagy bármi mást is...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-18, 10:20 pm

*Kain nemrég vált el a mágustól, akitől újabb nyomot remélt Rodelus megbízójához. Az ominózus illető egy régi barátját, Rodelust használta fel ahhoz, hogy eltegye az arany sárkányt láb alól. Persze nem járt sikerrel és kisebb nyomozás után az arany sárkány megtalálta az őt eláruló barátot és végzett vele. Nem biztos, hogy ez lett volna eredeti szándéka, ha a másik nem próbálja felnyársalni egy tőrrel, nem is lett volna gond, csak azt akarta tudni, ki áll a háttérben.
Persze ehhez nem volt szerencséje. Ekkor lépett a képbe Nasuada, a sárkánylány. Hamar kiderült, hogy nem más, mint Roober küldte oda, hogy Namelyr foglalkozzon vele.
Hát az amúgy sem túl nyitott sárkány nem örült neki kimondottan, főleg, hogy a lány beleavatkozott a dolgába Rodelussal és hát neki köszönhette a tőrt is az oldalába.
De ennek már jó ideje és azóta a nyomozás egészen Valianig hozta a sárkányt. Hallott róla a városban, hogy most Roober, a sárkány istenség lesz az épp érkező vizitelő isten.
Úgy gondolta, ideje kérdőre vonnia az istenséget, hogy vajon szándékosan szórakozik-e az életével.
Éppen elég neki a háborúban elkövetett tetteivel együtt élni, nem hiányzik még egy isten kitüntető figyelme hozzá. A halandó lényekkel is elég baja van, hogy távol tartsa magától őket.
Roober még nem érkezett meg, talán ideje is van bőven rá.
Kain a szokásos külsővel jelent meg és most is abban járkál és gyönyörködik a templomban. Fekete bőr kabátja alól csupa fekete csizmája, nadrágja, s inge látszik csupán ki, s kardja, mely a kezén lévő gyűrűével azonos kristályt viseli ékként.
Fehér arcából két sötét, szomorú szem figyel, s kiengedett, hosszú, fekete haja a hátát verdesi.
Tele van a környék sárkányokkal és Kain nem csak azért kerüli őket, mert sokan vannak, hanem azért is, mert a háború végén a vezetőjük, Anzar fogadott fiaként árulta el őket és állt át Lanur seregei mellé.
Érthető, hogy nem szívesen mutatkozik a közelükben, nem azért mert ne merné megvédeni magát, erre igazán jó példa az a kék sárkány is, ki lesből támadt rá, de azóta már hamvait is belemosták az esők az erdő talajába, ahova az arany sárkány sújtotta le.
Egy eldugott kis ajtóra lel a templom oldalában, s ha már meglelte, be is nyit. A benti folyosó tükörtiszta, mondhatni, s olyan fényes és sima is, mint a tükör. A sárkány óvatosan lépdel és jól is teszi, mert ebben a fordulóban éppen szemtanúja egy érdekes jelenetnek.
Egy láthatóan ledéren öltözött nőszemély előtt hasal el béka módjára egy idegen férfi.
Miközben tápászkodna fel, nagy valószínűséggel szerencsésen (vagy szerencsétlenül, ezt csak őt tudhatja..) belát az igencsak rövidke szoknya alá. Kap is azonnal egy igen fájdalmas rúgást a képébe, és mivel eléggé csúszik a járat, így csúszik rajta távolabb métereken át a fickó is.
Kain megveti lábát, mert az alak épp felé tart, de még így is kis híján leveri a lábáról, arrébb is löki nem kicsit.
Próbál segíteni neki, ha már így elkapta, aminek az lesz a következménye, hogy szerencsésen rátenyerel a szerencsétlen egyik kézfejére.
Az várt üvöltés elmarad, a férfi inkább csak nyöszörög.*
- Ide sem jövök többet…nem kell nekem, hogy rugdossanak, csak elestem, elég lett volna felsegíteni…erre a másik meg még le is tapos.
*Kain végül visszanyeri egyensúlyét és gallérjánál fogva felemeli a másikat. Kérdő tekintetet vet a nőre, fogalma sincs róla, hogy ismeri-e, akit megrúgott, vagy csak hirtelen úgy gondolta, kidíszíti az arcát egy talplenyomatával.*
- Hölgyem, van szándékod ezzel az alakkal?

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-19, 6:53 pm

Hihetetlen, hogy egyesek mikre nem képesek. Oké, hogy én sem a szoknyáim hosszúságáról vagyok híres, jó értelemben legalábbis biztosan nem, de ez még nem jelenti azt, hogy el fogom tűrni, hogy bármilyen mondvacsinált alak, akinek kedve támad hozzá, alánézzen. Ez több mint sértés, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam meg, hogyan is érzem magamat. Elvégre minden embernek vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tud lenyelni, és nekem is van természetesen a fejemben egy lista az ilyenekről. Első számú, és egyben legfontosabb része, hogy eszem ágában sincs eltűrni, hogy bárki is ledér, könnyen kapható nőnek nézzen. Tudom, hogy nem erősségem az öltözködés, és soha nem lehetett rólam elmondani, hogy túlöltöztem, de akkor is van határa mindennek. Méghozzá elég széles határa, amelyet az előttem még mindig elterülő alak, köznyelven mondva, nagy ívben leszart. Hát, ha már merészelt velem ilyet tenni, nagyon remélem, hogy hajlandó lesz viselni a következményeit is a dolognak. Az a minimum, hogy megcsókolhatja a cipőm talpát, ha nem kezd el hátra felé csúszni, a második lépésemmel helyre tettem volna a kiálló fogait, csak éppen biztos vagyok benne, hogy minden egyes darab az álkapcsán kívül találta volna meg az új helyét. De így, hogy a padló volt olyan kedves menedékjogot nyújtani neki, amit megjegyzem, szerintem nagyon nem érdemelt meg, nem maradt más választásom, mint beérni pár perc dühöngéssel, miközben próbálom magamat visszafogni, és nem fogom a belét jó alaposan kitaposni. Ez utóbbi pedig minden egyes pillanattal jobb ötletnek tűnik, főleg ha figyelembe vesszük azt az apró tényezőt is, hogy a cseppet sem szent életű áldozatom meg fogja próbálni magát jobb színben feltüntetni. Kis baj ezzel, hogy rossz emberbe kötött bele, nekem eszem ágában sem lesz hagyni, hogy kimagyarázza ezt az esetet. Legalábbis most már nem. Ha látom rajta, hogy elpirul és szégyelli magát, akkor bőven elég lenne engesztelésnek egy bocsátnatkérés, de ez a viselkedés már szépen átugorja a tűréshatáromat, ami megjegyzem, jelenleg eléggé a yorkshire terrier magasságával van egy szintben, az is a jobbik esetben.
Már éppen vettem volna a fáradtságot, hogy megint közelebb kerüljek a szerencsétlen áldozathoz, aki még nem fejezte be a padlósúrolást, de végül még időben megállította az egyik letérőnél egy újabb férfi. nem mondom, jó erőben lehetett, ha csak úgy meg tudta fogni ezt az élő bombát, amit azért nem kis erővel indítottam el. De még nagyobb lesz majd az az erő, amivel föld körüli pályára állítom, ha meglátom a közel jövőben még egyszer. Mivel az idegességem még mindig az eget verdeste, inkább a velem szemben álló férfit vettem újra szemügyre. Ahogy láttam, ő is sárkány volt, bár a kinézete nagyon mást sugallt. Öltözéke a fekete színből állt, amellyel csodás "változatosságot" adott ruháinak. Be kell vallanom, az első, ami eszembe jutott, mikor megláttam, hogy ez eltévedt a vámpírok báljára menet. Legalábbis rég nem láttam semmilyen lényt, aki ilyen sötét lett volna. Az összeállításra még a haja is rá rakott egy lapáttal, melynek hála úgy nézett ki, mintha fekete leplet terítettek volna rá. Egészében a látványa eléggé lehangoló volt, és csak remélni mertem, hogy belsőre nem olyan fekete, mint kívülről. Arra időközben rájöttem, hogy a kis áldozatomat sikeresen a helyén tudja tartani, és ezt méltányoltam is. Ha nem ragadja meg a ruháját, fogadni mernék, hogy az az utolsó mocskos dög már régen árkon-bokron túl lenne, miközben én közelebbről megnézném a sárkányt. Így azonban nem tudott elmenekülni, nekem pedig egy halvány mosoly jelent meg az arcomon, mikor érzékeltem, hogy a fogva tartója időközben végigmér. Hát, azért én sem éppen úgy nézek ki, elismerem, mint az itteni tisztességes papnők. Piszkosszőke hajam széteresztve terült el hátamon, bár nem sok látszott belőle szemből, hála a szélcsendnek. Az egyik kedvenc szürke ruhám volt rajtam, magasított nyakkal, ujjak nélkül, helyette alkarvédők díszítették a kezeimet, és combközépig érő szoknyarésszel. Azért a lábam vonalában így sem lehetett sokat gyönyörködni, mivel fűzős csizmáim egészen a térdemig felértek. Kivételesen íjat nem hoztam magammal, de ez nem jelenti azt, hogy nem tudok ártani ennek a kis, hadd ne mondjam meg, minek... Időközben pedig sikeresen meghallottam azt is, hogy milyen hangja van a sárkánynak. Nem mondom érdekes hanghordozás, nemesi származásra utal. Legalábbis ezt tippelem egyenlőre. Fogadni mernék, hogy ő is Roobert keresi...
Időközben előkaptam egy kisebb tőrt a csizmám fűzős részéből, amelyet a kezemben forgatva, sejtelmes mosollyal fordultam az áldozatom fel. Szemem ismét vörösen csillogott, elárulva, hogy bár nem látszik, még mindig nagyon mérges vagyok, és ezért csúnya revansot fogok tőle venni.
- Igen. Három másodperced van, hogy illendően bocsánatot kérj, különben teszek a többi nőnemű lénynek egy nagy szívességet, és kiheréllek... - közöltem a férfival nyugodt hangon, de most már nem volt olyan könnyű elnyomnom magamaban a haragot és a kárörömöt is. Azért szerintem nem látszódott rajtam egyik sem, az pedig teljességgel hidegen hagyott, hogy egy kósza sárkány éppen mit gondol a szadista hajlamokkal megáldott viselkedésemről. Így legalább megtanulja, hogy nem érdemes egy nőt felhúzni...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-20, 1:35 pm

*Kain is konstatálja, hogy a nő szemre vételezte őt. Nem igazán hozza lázba a helyzet, a gondolatai leginkább Rooberrel vannak tele.
Véget akar vetni a mostani helyzetnek, már amennyiben a sárkányistenség tehet arról, amiben van.
Most azonban ettől fontosabb dolga is akad. Nem tudja, mi is történt pontosan, ám a hosszú csizmaszárból előkerülő tőr nem sok jót sejtet a kezében vergődő fickónak.
A sárkány fekete szemei belepillantanak a nőébe és látják benne a dühöt.
Igen sokszor volt már ehhez a fajta szemhez szerencséje, vagy épp balszerencséje. A háború alatt rengeteg ilyet látott és sok hasonló tekintetet ki is oltott örökre, minkét oldalon.
Egy pillanatra behunyja szemét, hogy feledje emlékeit.
Nem könnyű velük együtt élni, pedig már hétszáz éve, hogy véget ért az öldöklés.
Namelyr nem értve, mi történik, nyugodtan hagyhatná a férfit, hogy rendezze le a nővel az ügyét. Ha jól sejti, nem sok esélye van neki, és ahogy figyeli a közeledő jelenést, rajta van az érdeklődés sora.
Nem hasonlít egyik fajra, vagy azok keverékére sem, amikkel hosszú élete folyamán találkozott.
Ha pedig így van, vagy egy új faj lehet, vagy pedig, ami valószínűbb, egy istenséghez van szerencséje. A belőle áradó mágia sem mindennapi, jó lesz vigyázni vele.
Tudja, hogy semmi esélye sem lenne, ha harcra kerülne a sor, de ilyesfélét nem is tervez.
Nincs dolga más istennel, csak Rooberrel. De volt már néhányhoz szerencséje.
Legutóbb éppen a Nap istenének vívta ki a haragját, aminek következtében bizony meg kellett küzdenie egy vörössel, és bár legyőzte, megakadályozva ezzel, hogy tovább árnyékolja a napisten fényét, mégsem szándékozik másik dühét is magára vonni.
Alapjában is kerülné az isteneket, ahogy kerüli, ha teheti a halandókat is.
Eközben megszólal a nő és hangja sem békés szándékról árulkodik, bár teljesen nyugodtan fenyegeti a sárkány kezében lógót.
Kain nem szívesen okoz már fájdalmat másoknak, sosem tette örömmel, az meg, hogy végignézze, megint csak nincs kedvére. Ő bizony megelégedne a nő helyében a rúgással, de nem tudhatja, nem volt-e már közöttük egyéb ellentét is korábban.
Úgy dönt, még szól pár szót, mielőtt magára hagyja a párost és szavával megelőzi a levegő után kapkodó és láthatóan pánikban lévő férfiút is.
Hangja még mindig mély, de kellemes hatása van neki.*
- Szabad tudnom, hogy mi történt itt?
*Ez a biztos. Ha itt végzett, akkor meg próbál megfelelő helyet találni, ahol Rooberhez könnyen hozzáfér, ha majd megjelenik.
Addig viszont hátha sikerül rendezni itt a viszonyokat.
Kérdő tekintettel mered a már egészen közel lévő dühödt lányra.*
~Aki úgy öltözködik, mint ő, ne csodálkozzon, ha egyes férfiak szeme megakad rajta.~
Igaz, aki a kezében van, azé talán túlságosan is megakadt, vagy tett valamit, ezt már nem tudhatja a sárkány, de kíváncsivá vált, hogy honnan indultak az események.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-24, 6:55 pm

Valami, vagy inkább valaki nagyon nem akarta, hogy ma én jól érezzem magamat, ezért rakott ilyen csúnya, kétesélyes helyzetbe. Egyik oldalról legalábbis nagyon helyénvalónak tűnt számomra, hogy egy kicsit lejjebb vegyem annak a férfinak az egoját, aki úgy gondolta, megérdemli, hogy közelebbről benézhessen a szoknyám rejtekébe. Nos, a probléma ezzel csak annyi volt, már az elejétől kezdve, hogy nekem ez éppen nincs ínyemre. Egyszerű halandó sem tűrne el ilyen viselkedést, én pedig éppenséggel a fiatal és forró fejű istenségek közé tartozom, így szerintem nagyon is megérdemelném, hogy kicsit eljátszadozhassak a kezemben lévő késsél a bőre felszínén.
Ugyanakkor illene az eszembe vésnem azt az apró szabályt is, hogy mindennek megvan a határa, és akárki felett még én sem ítélkezhetem. Oké, a pusztítás és a halál istene simán meg tudná tenni azt a szívességet nekem, hogy elveszi az életét, ha kicsit húzom miatta az agyát, de szerintem a sors istennője nagyon megorrolna rám, ha el merném vágni egy olyan személy életének a fonalát, akinek nyilván valóan feladata van még az életben. Legalábbis ez az egy vigaszom van, amiért Holdistennőként nem én kaptam meg a tisztet arra, hogy egyszerűen kivégezzem. Hiába, a többiekhez képest fiatal vagyok, tapasztalatlan, ráadásként pedig mire én megszülettem, már a legtöbben éltek, és elvonták a legfontosabb szerepeket. Az én sorsom így maradt az, ami a maradékból érdemesnek mondható volt. Szépen szólva, ha egy falkavadászaton lennénk, vagy valaki üldözné ezt a perverz szatírt, akkor nyugodt szívvel ki tudnám magyarázni bárkinek, hogy miért is hagytam, elkapják. Amennyiben űzött vaddá alakul, az enyém, addig azonban az életét nem bánthatom. Ugyanakkor szerintem senki nem mondhatná, hogy rosszat teszek vele, ha kicsit a késemmel kidíszítem egy testrészét...
A sárkány viszont szemmel láthatóan már kevésbé méltányolta a szadista hajlamaimat, és volt egy olyan érzésem, mindjárt el is fogja engedni ezt a félre sikerült Casanovát, csakhogy ne kelljen jobban belefolynia az ügybe. Hát azt bizony lesheti, mivel nekem nincs eszemben hagyni, hogy megszökjön. Előtte minimum egy kis búcsúajándékot megérdemel, és nem érdekel más véleménye ezzel kapcsolatban. Kimagyarázom én magamat, ha kell, addig pedig talán észre sem veszik, hogy megint büntetős kedvem van. Nem tudom honnan örököltem ezeket az enyhe szadista hajlamokat, de biztosan nem értékelik a többiek a létezésüket.
Végül rájöttem, hogy van egy módszer, amivel biztosan sikert érhetek el. Egy pillanatra a sárkányra néztem, majd óvatosan a kezemmel megérintettem a kezét, hogy engedje el az áldozatomat még az idén. Amint elértem a pillanatot, hogy szabaddá vált, egy szinte emberi szám számára követhetetlenül gyors suhintással a késem kicsit bele kóstolt az arcbőrébe is. Szerencséje van, ugyanezzel az erővel le tudtam volna vágni a harmadik lábát is, de nem tettem meg. Csak egy kicsit kicifráztam, azt pedig túl fogja élni. Legalábbis túl kellene neki, különben pedig nem értem miért ne tehetné. A szerencsétlen a földre ülve kezdett el virnyogni, és szapora szidásokkal illetni mindenkit, aki az eszébe jutott. Nem törődtem vele, nem engem szidott, akkor meg?
- Mondhatjuk, hogy már semmi, neked pedig tűnés! - villant meg még egyszer utoljára vörösen a szemem a földön heverő alak felé, majd megpróbáltam méltóságteljesen elvonulni. Pontosabban ez csak két lépés erejéig sikerült, utána ugyanis az a kicifrázott perverz felállt, és megpróbált hátba támadni. Dühömben azonnal torkon rúgtam, minek hála jó pár méteres újabb zuhanásba kezdett. A probléma csak az volt, hogy mire megfordultam, már letarolta a sárkányt is, így nem tudtam, hogy az utóbbi segíteni próbált, vagy csak egyszerűen az útjába került az élő ágyúgolyónak. Magamban pár csúnya szitokkal illettem a férfit, majd megpróbáltam kitalálni, hogy most valójában mi is történhetett. Valószínűleg a sárkány csak ott állt, és én céloztam rosszul, akkor azonban illene kicsit bocsánatot is kérnem tőle, hiszen már másodszor vágom hozzá ezt az alakot. Na, nem mintha annyira bántana a dolog, nem kértem közönséget a jelenethez, de ha már itt van...
- Letarolt, vagy te is el akartad kapni? - fordultam felé, miközben reméltem, ha tudomást sem veszek erről az emberről, végre hajlandó távolabb mászni tőlem. Ideje lenne megtanulnia, hogy nem minden nő egy nebántsvirág. R8adásul még csak nem is mutattam meg az igazi erőmet neki...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-24, 10:34 pm

*Egy pillanatra úgy tűnik, a lány mégsem gyilkos szándékkal jön feléjük. Kain, ahogy megérzi a lány lágy érintést a kezén, szabadon engedi a kezében remegő fickót.
Ezért nem számít a következő mozdulatsorra, ami ugyan gyors, de nem neki. Csupán a reakciója túl lassú, hogy bármit is tegyen, bár arról sincs fogalma, tennie kellene-e valamit, vagy jobban teszi, ha kimarad az egészből.
Minden esetre a két ismeretlen között lezajlik az újabb menet, amit megint csak a férfi veszít el.
A sárkány orrát megcsapja a vér semmivel össze nem keverhető illata. Embervér. Régen ilyesfélével volt tele a világ.
Valahogy emlékezteti valamire a földön vinnyogó lény. Embernek nemigen nevezné, hiszen ha már így áll, állnia kellene a fájdalmat.
Rodelus jut eszébe. Ugyanígy rettegett tőle, amikor Nasuada közbelépett. Akkor egy tőrt kapott az aranysárkány a bordái alá, hálaként, hogy megkegyelmezett neki egy pillanatra.
Épp szólásra nyitná a száját, s mozdulna ő maga is, de a csúszós padlón nem olyan könnyű mozgásba hozni méretes testét.
Nem úgy a földön nagyobb felületen tapadó (értsd félig heverő) emberkének. Támadásba lendül, mielőtt a sárkány elérhetné és megakadályozná ebben, közben pedig Namelyr azt hiszi, a gyanútlan áldozat nem is sejti, hogy éppen hátba támadják.
Nem bírja az ilyen alantas lényeket. Viselhetné magát becsülettel, ha már így alakultak a dolgok, de megvárja, hogy a nőszemély hátat fordítson neki és csak azután lép akcióba.
Nos, ezt nem fogadja be a sárkány gyomra.
Egyszóval a férfi lendületben van, és bár fáziskéséssel, már a sárkány is lendületben utána, aminek köszönhető, hogy a nemrég még támadó fickó amolyan retúr küldeményként épp elkapja a levegőben a nem túl biztos lábakon álló sárkányt.
Le is dönti lábáról, de Kainnak annyi ideje még marad, hogy markával immáron nem galléron, hanem megrúgott torkánál markolja el az embert.
Csak kis híja van neki, hogy nem változtatta vissza sárkánykarmokká, de nem kívánta felfedni kilétét, ha még nem jöttek volna rá.
A lány figyelemre méltó teljesítményt produkál. A fekete szemek, miközben talpra kecmereg gazdájuk, fél kezével támaszkodva, másik kezével még mindig a fullákoló embert emelve, ismét a fiatal hölgy tekintetét keresik.*
- El akartam kapni…volt már tapasztalatom a hasonló gerinctelen férgekhez. Annyi sincs benne, hogy ha már támad, szemből tegye.
Kell még neked ez az ember?
*Immár teljesen nyugodtan áll ismét, nem törődve az emberféle vergődésével. Az azért látszik rajta, hogy már döntött, hogy ki mellé áll, így ha a férfi ismét szökni próbálna, nem sok jóra számíthat.
Annál inkább kíváncsi a másik lényre, aki egyik ismert fajhoz sem hasonlítható. Kutató szemei is kíváncsiságról árulkodnak, ahogy felmérik a nőt.*
- Kain Namelyr vagyok.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-26, 3:09 pm

Egészen eddig biztos voltam az elhatározásomban, hogy nem büntetem meg túlságosan a férfit. Egy kukkolás olyan dolog, amit le tudok nyelni, igaz tetemes jóvátétel kell hozzá nekem. Azonban arra, amit ezután művelt ez az utolsó, alávaló, mocskos féreg, már nem tudok mit mondani. Méghogy a nők játszanak tisztességtelen eszközökkel. Akkor ő mit csinált? Mindennek megvannak a maga szabályai, és szerintem az ellenfél hátba támadása egyike a világ legnagyobb becstelenségeinek. Lealacsonyító, szinte már pokoli szintre emelő dolog egy olyan emberre kezet emelni, aki a védtelen hátát mutatja neked. És akkor még azt nem is vettem számításba, hogy még csak nem is férfivel próbálta ezt megkísérelni.
Lehet, hogy nekem van maradi felfogásom, de engem még arra neveltek, hogy a nők törékeny lények, és nincs annál nagyobb gyávaság, mint egy védtelen és nálad szemmel láthatóan gyengébb lényre a kezedet emelni. Igaz, egy istennőnél nem mindig válik be ez a módszer, de akkor is kiábrándító látni, hogy egyesen mennyire nem tisztelik a hagyományokat és a régi szokasokat. Csak kapjam még egyszer a kezem közé ezt az alakot, nem lesz élő/holt, aki megfékezhetne. Ráadásul szemmel láthatóan neki még mindig nem tűnt fel, hogy amit tett, az hihetetlenül megbotránkoztatott nem csak engem, de a sárkányt is.
Hoppá... ezt én is csak most vettem észre. Remek, végre van olyan is a társaságomban, akibe szorult valamennyi morális érzék. Legalábbis a gyilkos pillantását biztosan nem azért meresztgeti a férfira, mivel én küldtem neki az alakot, inkább mert őt is mélységesen felháborította ez a fajta szemtelenség. Most az egyszer nagyon sajnáltam, hogy az én kezem meg volt kötve, különben nagyon szívesen befejeztem volna, amit elkezdtem a kis tőrömmel nem egészen egy perccel ezelőtt. De utána rájöttem, hogy teljesen felesleges egy ilyen miatt magamat még jobban felhúznom, szerintem ezek után már csak a nyúlcipő hiányzik neki a mai napon. Én legalábbis a helyében már csak szabadulni akarnék, mivel alaposan felsült, ráadásul nem is egyszer.
- Ember? Én egyet sem látok erre... - jegyeztem meg hamiskás mosollyal, csakazértis alapon belenézve az áldozatom képébe. Remélem megjegyzi az arcomat, és megtanulja messze elkerülni a magányos nőket a jövőben. Ideje lenne rájönnie, hogy nem mindenki védtelen, aki egyedül utazik. - ...de ha már ilyen segítőkész vagy, megtennéd, hogy kidobod a szemetet? - nézek ezúttal a sárkány szemébe ártatlannak szánt arckifejezéssel, majd kaján mosollyal mutatok rá egy eléggé szépen kialakított, és békanyállal fedett tavacskára nem messze a folyosótól. Látszik rajta, hogy próbálták rendbe hozni, de nyilván eléggé elmocsarasodott ahhoz, hogy javíthatatlan legyen. Brrr, én nem szívesen mártóznék meg benne, de ennek itt nem fog megártani. Amúgy is mindegy neki, az előbbi magánakcióm nyomát az életben nem fogja eltűntetni a sunyi kis pofikájáról. Egyébként pedig fogadni mernék, hogy a sárkány elsőre bele is fogja hajítani a szerencsétlent a legmélyére.
- Szép név, jelentése is van? - teszem fel a kérdést a sárkányra pillantva, mivel érdekel a válasz. Azt tudom, hogy a régebbi időkben mindenki olyan nevet kapott, ami illett rá, csak sajnos nem vagyok perfekt a holt nyelvekből, a legtöbb közülük még a születésem előtt megszűnt használatban lenni, ezért nem is nagyon vettem rá a fáradtságot, hogy komolyabban ellenőrizzem a jelentésüket. Tök felesleges tudás, ha szükségem lenne rá valaha is, hogy lefordítsanak nekem egy szöveget, keresnék egy istenséget, aki megteszi... - Egyébként hívj Akahanának. - teszem még hozzá, mivel majdnem elfelejtettem, hogy illene nekem is bemutatkozni. Közben pedig most már egy tényleg őszinte kis mosoly kúszik az arcomra, elképzelve, hogy szegény sárkányt még kicsit ki fogok készíteni a közeljövőben.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-26, 9:47 pm

*Igazad kell adnia a nőnek. Aki ilyesféle magatartást tanúsít, s levetkőzi magáról az emberi viselkedést, az nem érdemli meg azt a nevet.
Igaz, ez az arany sárkánynak sem sokat jelent. Nem úgy nevelték, hogy az „ember” kifejezés felemelő jelentéssel bírjon, sokkal inkább szitokszó volt az nevelőapja, Anzar szájából.
Kezében a vergődő kétlábú megdermed a lány szavaira és a sárkány is követi tekintetét a tavacskára, amely szó inkább dicsérő jelző a mocsaras kis ingoványra.
Nem az a fajta Namelyr, aki vigyorogni sokat szokott, most sem teszi, de szemében megvillan valami, ami akár derűnek is nevezhető Akahana ötletére.
Kain elméjében egy pillanatra újra bevillan az árulás csalódása, amit barátja tett ellene egy ismeretlen megbízó hatására. Máig nem tudja, ki lehetett az, de mérge kissé feljebb kúszik, eléggé ahhoz, hogy ezúttal a nyaka helyett a hiábavalón kapálózó kétlábút a grabancánál és övénél ragadja meg.
Előbb nem is felel a nevére vonatkozó kérdésre, hiszen mit is mondhatna rá. Csak díszként, álcaként hordja. Még akkor szokott rá, amikor küldetést végrehajtani ment a háború alatt a kétlábúak városaiba. Rájött, hogy könnyebben vegyül el, ha második nevet is használ. Ő maga feleslegesnek érzi és érezte is, a sárkányok között nem volt szükség több névre. Kain volt, és kész. Anzar fogadott fia.
Közben a kalimpáló, vérző képű alakkal lassan araszol ki a folyosóról. Mikor lába végre szilárd, nem csúszós talajt ér, végre rendesen tud haladni.
Nem is megy egészen a tóig.
Meglendíti a testet maga előtt, majd elengedi.
A kukkoló szép ívet ír le, aminek a végén nagy hasassal, sikoltva becsapódik a békalencsés tóba.
Kain nem törődik többet vele. Maga kereste a bajt. Valószínűleg elengedte volna, ha nem támadja hátba a lányt.
A név azonban szöget ütött a fejébe. Hol hallotta?*
~Akahana…honnan ismerős a név?~
- AZ az Akahana? Akinek Rooberhez is köze van?
*Néz fekete szemeivel a lány szemeibe. Ha így van, az mindent megmagyarázna. Sok a kérdőjel a nőt illetően, s ezért nem magyarázza még a nevét. Mondhatná az igazat, vagy találhatna ki fedősztorit is, abban jó volt régen….
Mégis inkább megvárja a reakciót kérdésére.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-28, 8:29 pm

A kis bunkókámat egész eddig nem zártam a szívembe, sőt ami azt illeti, a helye valahol a hátam közepén volt, de most megváltozott a véleményem. Az a gyönyörű ívelt repülés, amit, igaz egy jó erőben lévő sárkány fenéken billentős rásegítésével, de bemutatott, egyszerűen utánozhatatlanra sikerült. Szinte kacagni támadt kedvem, amint néztem, hogyan szeli a levegőt, szinte már félkör alakban, majd landol hassan a takarításra szánt mocsár közepén. A vízzel való ütközéskor nem lettem volna a helyében, hiszen egyrészt nem túl kellemes érzés lehet az a hasas, másfelől pedig amennyire visított, minimum fél literrel csökkentette a nem éppen higiénikusnak mondható tó térfogatát, amely vízadag nyilván valóan felesben landolt a gyomra mélyén és a tüdejében. Brr, nem lennék a helyében, mert ha egyszer ezt nem tudja felköhögni, a következő pár órában piszok erős hasfájástól fog szenvedni. Ráadásul amint végre hajlandó lesz kimászni abból a pocsolyából, tapasztalni fogja, hogy nem éppen virágillata mindenkit el fog riasztani a közeléből. Ennyit arról, hogy egy istennő nem tud visszavágni a szívatásra, és akkor még a pofidekorról egy szót sem szóltam.
Közben Kain újra engem néz ki, mint támpontot, és próbál valami információt még kiszedni belőlem. Vagyis csak azt hiszem, hogy próbálkozik vele, mivel egyenlőre a szemének nincs olyan ösztönző hatása, hogy bármit is mondjak. Az arcát elnézve viszont kezd neki is derengeni nagy eséllyel, hogy nem csak egy kósza lélek vagyok errefelé, meghatározhatatlan fajeredettel, és szerintem én ebből nem fogok jól kijönni. Egyetlen tétova kérdése elég ahhoz, hogy kicsit felmenjen bennem a pumpa és kezdjek bepipulni. Nem hiszem el, hogy ennyire ismeretlen vagyok. Névről már azért illene engem is megismerni, de nem, neki is csak annyi esik le, hogy nagy eséllyel elég sok közöm lehet a sárkányistenséghez, hiszen ez utóbbi néha elég szapora szidásokkal tudott illetni. A válogatott jelzői pedig akkor érték el tetőpontjukat általában, mikor volt hallgatósága is, ennek hála, szerintem már nincs olyan, aki ne hallott volna rólam pár cifra dolgot. Mindenesetre az nem segített egyikünk helyzetén sem, hogy cserébe én is éppen elég borsot törtem az orra alá. De most nem kéne ennyire harsongani ezeket a dolgokat, nem kérek extra sárkányinváziót.
- Tudod, illik először válaszolni a feltett kérdésre... - jegyzem meg csak úgy, hogy esetleg eltávolodjunk a témától. Bár, ahogy ez itt most előttem állt, egészen biztosan nem fogja csak úgy ejteni a témát. De akkor is, legalább lesz időm kicsit átgondolni a dolgokat, amíg ő a szavakat keresi magában. Reményeim szerint ez eltart még egy darabig, igaz, nem éppen annak a nehéz felfogású egyénnek néz ki. Mindegy, nekem sem az etikett az erősségem, akkor meg? - Egyébként a válasz igen, de ha elharsogod, hogy itt van Roober húga, megtapasztalhatod, milyen az, ha a vadászat istennőjét felhúzzák... - figyelmeztettem picit dühösen, hiszen amilyen hangerőt ez használt, szerintem csoda lesz, ha a hátra lévő időt túlélem mindenféle fennakadás nélkül. Ráadásul a helyzetemet az sem dobja fel, hogy vészesen erős temperamentumot örököltem valakitől...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-29, 1:04 pm

~Így már más a leányzó fekvése. Roober istenség húga…~
*Valóban, meg is lepődik, hogy Akahana ilyen könnyen felfedi magát neki. Tapasztalata szerint az istenségek előszeretettel rejtik el igazi énjüket a halandók elől.
Azonban igyekszik gyorsan biztosítani a lányt hallgatása felől.*
- Nekem ugyan eszem ágában sincs elharsogni semmit. Magam is kerülöm a feltűnést, amikor lehet. Hétszáz éve a nevem a sárkányok között egyet jelentett az árulással.
Anzarnak, a sárkányok vezetőjének fogadott fia voltam, de beleuntam a mészárlásba…a többit talán te is tudod, hiszen az a háború biztosan nem kerülte el az istenek figyelmét.
A nevem pedig…nos, mivel a sárkányoknak nincs családnevük, így nekem sincs.
A Namelyrt csak azért tettem mellé, mert úgy tapasztaltam, hogy a kétlábúak között könnyebb elvegyülni, ha még a nevem is hasonló az övékhez. Csupán annyit is jelent. Név, neves…
*Közben a mocsárban hangos cuppanások hallatszanak, ahogy a beledobott féreg igyekszik valahogy talpra kecmeregni, bár talán jobban járna, ha nem akarna két lábra állni. Ha nagyobb felületen oszlik el súlya a süppedős, ingoványos területen, nehezebben süllyed el a mocsárba.
Kain egy pillanatra odakapja tekintetét, majd újra Akahanára néz.*
- Talán a sárkányistent jöttél elkísérni ide? Beszélni valóm lenne vele…
*Várakozón néz az istennő arcára. Abban reménykedik, hogy talán így hamarabb jut Roober közelébe, és nem kell elvegyülnie a sárkányok és egyéb halandók tömegében.
Nem sok kedve van részt venni a tolongásban, de válaszokat akar az istenségtől.
Nem érzi, hogy sokkal több tiszteletet kellene tanúsítania iránta, vagy Roober iránt. Tisztelnie kellene talán hatalmukat, erejüket, de úgy érzi, megadja a tiszteletet Akahanának és a többi istennek is, ahogy a halandóknak is megadja, amíg ellenkezőjét nem „érdemlik ki”.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-30, 5:23 pm

Szinte láttam, miként kezd el a felismertés az arcán derengeni, majd vált át valamiféle meghatározhatatlan érzéssé. Az egyetlen, amit biztosan ki tudtam belőle venni, az a megdöbbenés volt. Na igen, nem mindenki hirdeti, hogy istenség, és valószínűleg én is jobban jártam volna, ha nem verem nagy dobra, csak éppen Rooberhez való viszonyom miatt kénytelen voltam beismerni. Inkább ez, minthogy valami másnak, például szeretőnek nézzenek. Brr, ebbe bele sem mernék gondolni, nagyon róka veszély lenne itt miatta. De akkor is, nem értem miért fixiroz hirtelen ennyire a sárkány engem. Jól van, nem vagyok az a tipikus istenalkat, nincs tekintélyt parancsoló kisugárzásom, sem hatalmas erőaurám, de pontosan ezért vagyok én az, ami. Addig vagyok biztonságban itt a földön, amíg le nem lepleznek. Ha véletlenül kiderülne, hogy több vagyok egy egyszerű emberszerű lénynél, biztosan nem ráznám le magamról az embereket jó ideig. Pedig igazán elvagyok nélkülük is, legalább a nimfák és az elfek között senki nincs, aki zokon venné bármilyen viselkedési szélsőségemet. Azokból ugyanis van egypár, még mindig nem erősségem tisztességesnek lenni. Különösebben ebből még soha nem volt probléma, hiszen mindig meg tudtam szökni a baj elől. Egyetlen mázlim, hogy a hold még mindig a hozzám tartozó elem, így bármikor el tudok menekülni egy olyan helyre, ahova a tudtom nélkül senki nem tudna bejutni, vagy éppen engedélyem nélkül távozni, hiába isteni személy. nem szép dolog ezt kihasználni, de kifejezetten hatásos tud lenni.
Közben a sárkány szemmel láthatóan átlendült a holtponton, és igyekezett jobb benyomást kelteni magáról. Legalábbis erre következtettem abból, hogy végre megnyílt a szája, és neki állt dumálni is. Elismerem, elég szép kis beszédet hozott össze, szinte már túl részletesen is ismertetve a nevét. Nem értem miért csinálta, nekem elég lett volna pár szavas válasz is, de ha ő mesélni akar, csak tessék. Szíve joga megtenni, ha meg már nagyon unom magamat, akkor lelépek. Egyenlőre ezt nem tettem meg, helyette csak érdeklődést színleltem, és próbáltam nem lebukni is. Szerencsére elég jó kis színésznő vagyok, és pár rész után fel is adta a kisregényt, így valószínűleg nem tűnt fel neki, hogy nem a kedvencem a hosszú litánia.
Közben újra magára vonta a figyelmet, az immáron mocsárlakó perverz, és csak remélhettem, hogy a beszélgetésből a fülét borító trutyi miatt semmit nem hallott, különben nagyon csúnyán mégjárná a dolgot. Más dolog felfedni magamat egy sárkány előtt, akinek a bátyámmal van elintéznivalója, és megint más egy olyan ember előtt, aki egyszerűen csak nagyzási hóbortból el akarja dicsekedni, hogy szólt válthatott eggyel a legfelsőbb lények közül. Közben Kain ismét megszólal, és a mondatából kitűnik, mi is az igazi célja. Hogy az a ******. Tipikus férfi, mit is vártam? Egyszerűen hihetetlen, hogy mennyire reménykedtem benne, végre egyszer azért érdekelek egy sárkányt, mert meg akar ismerni, és nem mert a bátyám a vezetője, hogy úgy mondjam. Remélem, azért abban nem reménykedik, hogy rám parancsol, akkor fogom magam, és megszervezek neki egy két személyes találkát Rooberrel. Nem, ennyire nem vagyok befolyásolható, ráadásul én sem akarok vele összefutni, így nem leszek gyertyatartó. Ha valamit akar, harcolja ki.
- Csak tessék, de rám ne számíts! Csak meg akartam nézni, hogy fogja elviselni ezt az egészet, mivel jövőre én vagyok a soros... - jegyzem meg ridegen, és próbálom nem kimutatni, hogy rosszul érint, ha valaki manipulálható kis csitrinek tart. Bár szerintem ebből már leszűrte, hogy kicsit beégette magát, és én szépen le fogok lépni. Pontosabban ez utóbbit csak most döntöttem el, de kapásból át is ültetem gyakorlatba az elméletet. Egy köszönés nélkül fordultam meg, és indultam el a folyosón, mikor megragadta a karomat. Egy pillanatig megpróbáltam kirántani a csuklómat a szorításából, de túl erős volt. Annyit értem el vele, hogy sikeresen hátra estem, ledöntve őt is a lábáról. A zuhanás nem volt kellemes, de legalább nem a földdel találkoztam utána. Bár mikor végre hajlandó voltam megnézni, hogy mégis mire estem rá, inkább akartam volna találkozni a mocsárral. Hát igen, ilyen az én szerencsém is. Pontosan sikerült rázuhannom egy férfi legérzékenyebb pontjára. De jó -.-" Mázli, hogy nem vagyok nagyon nehéz, különben már elküldött volna a fenébe. Nagy nehezen feltornáztam magamat álló helyzetbe, majd újra ránéztem.
- Kellett neked pattogni! - jegyeztem meg szarkasztikusan, hiszen egyértelműen ő szenvedte el a súlyosabb sérüléseket, de megérdemelte...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-10-30, 11:09 pm

*Kain alapból meglepődik Akahana válaszán. Semmiképpen nem kérte volna meg a lányt, hogy márpedig hívja oda neki a bátyját, abban reménykedett csupán, hogy esetleg megemlíti Roobernek, hogy kivel találkozott.
A maga részéről szívesebben kerülné el a sárkányistenséget, mint hogy a szeme elé kerüljön.
De mivel van egy meggyőződése, erről akar bizonyosságot szerezni.
Kérdőre vonta vonná az istenséget arról, milyen jogon avatkozik bele halandó sárkányok életébe, mikor találhatna magának jobb elfoglaltságot is.
Látja, hogy a kis istenség felkapta a vizet, s ha nem épp a saját ügyével lenne elfoglalva, megfordulna a fejében, hogy esetleg az előbbi fickó sem tett nagyobb rosszat, mint amennyi a szerencsétlen eséssel történt, ám ezzel most nem foglalkozik. Annál inkább nem, mert a mocsárban dagonyázó alak bizony másodjára már nem ártatlanként viselkedett.
Visszatérve Akahanához, a kis miniszoknyás lány elfordul, s lép is egyet, a sárkány nem tudja, vajon azért, mert tőle akar elmenni, vagy pedig ismét a mocsárban fetrengő férfit akarja büntetni.
Ösztönösen nyúl utána, s szája is formázza a szót: „Várj” marka pedig rákapcsolódik a lány csuklójára. Nem akar ő nagyot szorítani, nem is gondolja, hogy az istennőnek esetleg fájhatna a fogás.
Akahana próbál kiszabadulni, ám a padló csúszik, nem tud elég erőt kifejteni, s a próbálkozással előbb magát, majd a sárkányt is ledönti lábáról.
Ez nem is volna baj, bár már másodjára kerül padlóra a lány jóvoltából, ráadásul még szerencsétlenül is esik.
Kain nem tudná megmondani, a lánynak mije érintette legnemesebb testrészét, de az a valami elég keményen találta el. Két szerencséje van csupán, az egyik, hogy viszonylag magas a fájdalomküszöbe, köszönhetően annak az átoknak, mely még a háború idején csaknem megölte, a másik pedig, hogy Akahana bizony nem ütötte, vagy rúgta, hanem „csak” a súlyával zuhant rá, az is inkább dőlés közben történt, vagyis nem nagy lendülettel.
Mégis most fogát összeszorítva ül a földön, küzdve az alhasában tomboló fájdalommal.
Sötét szemei felvetődnek az időközben épp felálló és őt bámuló lányra.*
- Itt csak egyvalaki pattogott…
*Végül jobbnak látja hallgatni, és lassan feltápászkodni. Fel nem foghatja, mivel szolgált rá arra, hogy Roober belenyúljon az életébe, ahogy arra sem, hogy a sárkányisten köztudottan izgága húgával találkozzon össze.
Már csak azért sem kérte volna a segítségét, mert legendák szólnak arról, milyen is az istennő.
Eközben a mocsárból lassan kimászik a nem sokkal korábban beledobott alakzat és minimum egy félig rothadt hullaként, olyasféle szagokat árasztva közelít ismét hozzájuk.
Az arany sárkány nem tudja, mi üthetett a fickóba, ő maga már rég lelépett volna, nemhogy ismét közelítsen.*
- Szóval te vagy a híres Akahana! Mégis milyen jogon terrorizálod a halandó férfiakat? Attól mert istennő vagy, még nem kellene így viselkedned.
*Namelyr csak a fejét csóválja erre. Nem is állhatja szó nélkül.*
- Öreg, jobb, ha elkotródsz innét, amíg nem kapsz megint egyet…
*Aztán Akahanára néz. Már leküzdötte fájdalmainak javát, tud egyenesen állni.*
- Eszembe sem jutott, hogy bármit kérjek tőled. Roobertől sem kérek, nem kell nekem semmi, csak hogy békén hagyjanak…

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-01, 12:32 pm

A kis baleset szemmel láthatóan megviselte a sárkányt, és nem is irigylem érte, de legalább visszafogta magát, és csak a saját gondolataiban káromkodta le a csillagokat az égről, nem a fülem hallatára. Ugyanakkor nem én tehetek róla, hogy pont oda estem, megjegyzem eléggé szerencsétlenül, hanem a föld gravitációs tere, amely szemmel láthatóan nem kivételez senkivel sem, és pont ezért nem fogja megtenni eme kiváltságot egy kétbalkezes, akarom mondani kétballábas fiatal (és a nagy, idős bátyusok szerint tapasztalatlan) istennővel szemben sem. De jó nekem, így marad a cuki kis pirulás, bár ez tőlem nem várható el, ugyanis sikerült már ennél is különb baleseteket produkálnom néha. Máig emlékszem milyen letolást kaptam, amikor sikerült a kiképzőmet K.O.-val földhöz vágnom. Még kicsi voltam, nem értem fel egészen az oktató fejéig, és sajnos az egyik rúgásom övön alulra került, ahelyett, hogy a bordáit rakta volna helyre. Phuuu, szerintem szegény férfi azóta sem heverte ki teljesen, hogy egyes részeit egészen a gerincének paszíroztam, és minden egyes alkalommal, mikor találkozunk, az orrom alá dörgöli, hogy akkor sikeresen csináltam belőle nemzőképtelent. Régebben mindig zavarba jöttem ettől, meg a kis megjegyzéseitől, hogy nekem gyermekként is elég volt pár perc, hogy bárkit levegyek a lábáról, csak éppen mindig is a fájdalmasabb módszereket vetettem be. Hát nem tudom, egy nőt hiába kérdeznek meg arról, hogy egy jól célzott rúgás, vagy a lábak elkaszálása a fájdalmasabb eredményű, ha arról van szó, hogy egy pasi padlót fogjon. Szerintem mindkettő ugyanolyan, leszámítva a maradandó sérülések esélyeit, az ott a célzástól függ nagyban...
Jól van, tudom, hogy nagyon illene szégyellnem magamat, vagy legalábbis kis mértékben megbánást tanúsítanom, de szerintem a felesleges színészkedés jobban fogja sérteni a sárkány egóját, mintha meg sem szólalok, csak úgy teszek, mintha egyszerű kis mindennapi balesetben lett volna része. Oké, mellettem az ilyesmi tényleg elég gyakori, nem éppen mindennapi, de azért majdnem havonta sikerül valakit kicsit megkárosítanom, igaz, az kevésbé zavarja a legtöbbeket, ha az új tűsarkúmmal taposom le a lábuk egy aprócska részét. Ez utóbbiért főleg Roober szokott kiakadni, de ő most őszintén, min nem húzza fel magát velem kapcsolatban? Ha megerőltetem magamat sem tudok túl sok ilyen dolgot felsorolni, vagyis nem is akarok. Elvégre nála sosem lehet tudni, éppen mi miatt is játszik sértődöttet és morcoskodik. Teszem hozzá játszik, igazán dühösnek ritkán látni, és akkor még én se nagyon merek a közelében tartózkodni, pedig még soha nem bántott, csak éppen néha olyan érdekes szónoklatot intézett hozzám, hogy hólyagos lett mindkét fülem, mire befejezte.
Közben Kain újra volt kedves hangot adni nem tetszésének, de különösebben nem érdekelt a dolog. Nem enyém az utolsó szó, de legalább valamennyire úgy tűnik, mintha igazam lenne, és ez nekem most elég lesz egy ideig, pontosan addig, amíg az a lekopni képtelen perverz idióta el nem oldalazik a közelemből. Megjegyzem, az utóbbi jelenleg olyan aromát áraszt magából, amitől mindjárt köhögőrohamot kapok, mert esküdni mernék, hogy a világ leglumpabb lényének sem volt még ilyen illatfelhő a nyomában. Nem tudom mire használhatták a mocsárt, de szagminta alapján még azt is meg merném kockáztatni, hogy régen alatta volt a pöcegödör, vagy valami hasonló kellemetlen dolog. Brr, remélem nem gondolja komolyan, hogy idejön, mert én visszalököm a pocsolyába azzal az erővel. De nem, neki megint a szája nagy, nyilván rájött, hogy ez a szag elég átható hozzá, hogy jobb meggyőződésem nélkül merjek csak felé közelíteni, a kis számító...
- Tudod, azt terrorizálom, aki nem tudja hol a helye. Egyetlen szerencséd, hogy nem Dremer vagyok, különben már máshol járnál... Bár, ha jobban meggondolom, szerintem megtenne nekem egy kis szívességet kérdés nélkül... - jegyzem meg elgondolkodva, hiszen szerintem kb. a fél világot ki tudná írtani maga, és ha azt ígérem, hogy egy évtizedre békén hagyom, a legnagyobb örömmel veszi előre ezt a nagyképű hülyét a listáján. Első helyre kerülne, ha szépen megszerezném neki a kedvenc napját, vagyis egy olyan időt, amikor a kérésének engedelmeskedem, és nem nyelvet öltögetve táncolok ki a szállásáról, mikor felhoz egy témát.
Közben a sárkány ismét magyarázkodni kezd, és közben kezdem azt hinni, hogy mégsem olyan számító, mint amilyennek az előbb gondoltam, csak reménykedett egy kis önkéntességben. Pechje van, mivel a hülyék jómodorra nevelésében a mai ingyenmunkám már kifogyott, és valahogy nincs energiám még egyszer eljátszani a segítő szerepét. Inkább csak egy kis pihenésre vágyom, vagy legalábbis bármire, ami nem olyan fárasztó, mint az igazam bizonygatása egy féleszű emberszerű lény előtt.
- Ebben sokat nem tudok segíteni, nekem nincs jogom beleavatkozni mások életébe, amíg a segítségemet nem kérik, és azt is csak a vadászaton belül. A többivel a kirendelt isteneknél kell próbálkoznod...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-02, 2:52 pm

*A mocsárlény szeme felcsillan a trutyi mögött. Valószínűleg megsejtette, hogy Akahana kevéssé viseli jól a szagát. Szó, mi szó, ő maga is érzi, de mivel saját magán van, valahogy kevésbé bántja, talán el is veszítette már a szaglása javát. *
- Én tudtam, hol a helyem, istennő, te mégis csak ütni tudtál…a fekete fickó se tudta, hol a helye?
*A hangjából remény hangzik, hátha a másik mégis mellé áll az előbbi inzultus után, ám Dremer említése kissé megváltoztatja a hangját. Elveszni látszik a magabiztosság, amivel az imént még közelített az istennő felé.*
- Öhm…eh…hát…megyek inkább, lemosom magamról a sarat…
*Hátrálni kezd, hogy minél hamarabb eltűnjön az istennő közeléből. A vadászat istennője nem tűnik olyan veszélyesnek a szemében, mint ama másik isten, akit emlegetett.
Közben Kain amíg Akahana a mocsárból szabadult emberrel van elfoglalva, teljesen összeszedi magát.
Mire az istennő újra felé fordul szavaival, már újra szálegyenesen áll és úgy néz Akahana szemébe.
A fiatal lány külső ugyan nem fogja meg, de mindenképpen elismeréssel adózik a istennő szépsége előtt.
Azonban nem bámészkodik sokáig, fülét megüti Akahana pár szava.*
~Kirendelt istenek…milyen megnevezés! Mintha bizony arra lennének rendelve, hogy bizonyos feladatot lássanak el. Bár valószínű, hogy a vadászat istennője jobban tisztában van az istenek viszonyaival, mint egy halandó aranysárkány.~
- Minden esetre azért köszönöm, istennő a tájékoztatást! A magam részéről el is indulnék, hogy beálljak a Roobert faggatók sorába. Minél hamarabb odamegyek, annál hamarabb kerülök sorra.
*Jó lett volna, ha valami egyszerűbb utat talál a sárkányistenhez, de ha nem, nem. Be kell érnie a tömegben tülekedéssel és annak a kockázatával, hogy egy régi harcostársa felismeri, s ha eszébe jut Anzar és a háború vége, akkor esetleg előkerül egy éles penge.
Kain hátrébb lép, hogy induljon vissza a templomba, ahol már bizonyára kisebb csoportosulás várja, hogy az ügyeletes istenség megjelenjen. Mégsem indul még el. Ha még Akahana ott áll, újabb kérdéssel fordul hozzá.*
- Még egy szóra, ha kérhentélek…van valami különleges dolog, amit szeret Roober? Vagy olyan, amire biztos, hogy megjelenik? Te jobban ismered, mint én….
*Várakozással néz nagy, fekete szemeivel a lányra. Látszik rajta, hogy sokat nem adna azért, hogy valami támpontot kapjon, de ha nem kap, akkor erőt vesz magán és elindul a tömeg felé. Nem szokása a trükközés, az alibizés, és ha nem egy rakás sárkány lenne ott, kik közé préselnie kell magát, és nem küzdött volna nem is olyan rég egy kék sárkánnyal épp az életéért épp a múltja mitt, nem is tenné.
Mégis ha egy módja van rá, hogy elkerülje a legutóbbi élmény megismétlődését, inkább azt választja.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-07, 5:20 pm

Nos, semmi sem lehet fekete-fehér, oké, ezt én is bármikor ezer örömmel ismerem el, de hogy színes sem, az azért nagyon erős túlzás lenne. Szerintem igenis van olyan helyzet, amit vagy ezer-féle képpen lehetne értelmezni, mert mindenki a maga módján teszi, de az ilyen elég ritka. Most viszont vagyunk itt hárman, és nagyon úgy tűnik, mindenki nagyon biztos az igazában, de szerintem csak egynek lehet teljesen az, és biztosan nem én fogok lemondani ennek a kivételes személynek a helyzetéről. Ha kell, kicsit vitázom velük, na jó, nagyon, és fenyegetőzöm, de előre is tudom jól, hogy senki és semmi nem fogja ellenem megnyerti ezt a csetepatét. Azon kívül szerintem az ember maradt egyedül, azok után, amit itt előttem leművelt, szerintem nincs az az alak, aki ártatlannak merné mondani, szerintem minimum mindenki azt mondaná, nagyon is merérdemelte, hogy kicsit közelebbről megismerje annak a pöcegödörnek a felépítését. Bár, ha tudom, hogy ilyen az utóhatása, inkább csak későb kérem meg Kaint, hogy dobja már bele. Hiszen bocsánat, de ez a bűz rosszabb, mint a pokol mélye. Na jó, drasztikus vagyok, de akkor is, olyan az illata, mintha valaki fogná magát és közelebbről megismerkedne a rothadó alma, bomló sajt és még pár nem túl gusztusos és romlásnak indult étel keverékével, majd az egészet magára öntené. Hát, majdnem ez történt, de remélem mindjárt lelép, mert ez a büntetés nekem túlságosan fájdalmas. Oké, kicsit érzékeny az orrom, de erről nem én tehetek, a vadász bármikor kiszagolja a vért, és ez nekem is megy, de ezzel együtt sajnos olyan érzésem van, mintha valaki az orrom előtt húzogatna egy nem túl finom illatú kendőt, szóval komolyan megkönnyebbülök, amikor végre veszi a lapot és kihátrál ebből a helyzetből. Bár, az nem sokat dob a pontlistájának alaposan mínuszba menő részén, hogy Dremer nevét kell emlegetnem ehhez a lépéshez, márpedig a halál istene az én listámon is a végső bevetési pontok körül cikázik, méghozzá nagyon erősen. Ki gondolta volna, hogy pont ez kerül elő? Remélem azért jól szórakozott, mert hogy a következő pár hétben üldözési mániája lesz, arra befizetek, méghozzá a javából.
Kain legalább nem tett erre megjegyzést, és semmi olyat nem fogtam ki, hogy enyhén szadista hajlamaim vannak, vagy valami. Nem is rossz, tudom, hogy neki sem lehet könnyű visszanyelni minden megjegyzést ezekre a viselkedési végletekre, de szerintem azért ki fogja bírni anélkül is, hogy valakinek ki kelljen kaparnom a szemét az ő megjegyzéseiért. Bár, az a valaki is ő lenne. Csak nem itt tenném meg, arra nincs szükség, hogy Roober megtudja, ki akarom lesni. Elég lesz később közölni vele ezt a kis apróságot, amikor éppen egy újabb megjegyzést akar tenni a nem létező türelmemre és engedékenységemre a nekem nem tetsző feladatokkal szemben. Remélem ez helyre fogja őt is tenni, vagy ha nem is, megnézhetem, neki meddig van meg a nyugalma, amit még nekem sem sikerül túl gyakran kiirtani belőle... Közben Kain újabb kérdést tesz fel, amire ezúttal nem félek válaszolni, mivel nem éppen egy nehéz dolog. Talán csak annyi benne a probléma, hogy sajnos még én sem tudom kiismerni a bátyámat ennyire, így fogalmam sincs róla, mit is fog csinálni. Ebben hasonlítunk, egyikünknek sem tudnák megmondani a reakcióját egy-egy helyzetre.
- Kötelességből tuti megjelenik, de ezen kívül kiszámíthatatlan a viselkedése. Bár nagy eséllyel a nyitott kert felőli oldalra fog inkább menni, én meg az ellenkezőre... - teszem hozzá vidáman, hiszen ahogy magamat ismerem, a tetőgerendákan szépen el fogok ücsörögni feltűnés nélkül. Kérdezni magánban is tudnék, egyszerűen nézni meg annál jobb helyet nem is találhatnék. Ha Roober felbukkan, azonnal ki fogom szúrni, de ő nem hiszem, hogy engem egyhamar észre tudna venni.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-08, 4:54 pm

//A szíves hívásra beszállok én is //

~Hugicám, hugicám, miféle elképzeléseid vannak a bátyádról?!~
*Szokásos, halandók előtt teljesen láthatatlan külsejével már egy ideje odafentről figyeli a beszélgetést. No, nem olyan szögből, ahol a halandókkal éppen elfoglalt istennő könnyedén észrevehetné.
Vélekedésével ellentétben az ő bátyja sem most jött le a falvédőről és képes észrevenni a másikat, főleg, ha az épp két halandóval van elfoglalva.
Roober elég biztos abban, hogy az a mocskos férfiú valamivel igencsak kivívta hirtelen haragú testvérének a haragját.
Na igen, van ez így. Nem nagy feladat, sokkal nagyobb nem kivívni, főleg, ha férfi az illető.
Akahana időnként nem kímél sem istent, sem halandót, ha épp paprikás hangulatban találtatik, és mikor is nincs ő paprikás hangulatban?
Azonban az már komoly feltörést okoz neki, hogy vajon a vadászat istennőjének mi dolga akadhatott Kainnal?!
Ez akkor is rejtély, ha Kain valószínű épp Roobert akarná megtalálni itt, ahol várhatóan amúgy is felbukkan, hiszen az ő éve van.
Annak idején a halandóknak ők maguk vállalták azt, hogy évente egyikőjük megjelenik a templomban, amolyan fogadóórát tartani.
Szépen egymás után, ez alól még az imént emlegetett Dremer, vagy épp Haleran sem kivételek.
Ezért van most itt a sárkány istenség is, és ha minden igaz, ezért jött Kain is.
Akahana, nos, ő meg valószínű csak kárörvendeni jött, ahogy ismeri testvérét…
A sárkányistenség megunva, hogy csak külső szemlélő legyen, előbukkan, egyenlőre még csak Akahana számára láthatóan.
Rögvest a földre is ereszkedik és éppen csak annyira takartatva, hogy immáron világos vászonruhájában tűnjön fel. Hosszú, fekete hajjal, erőt és bölcsességet sugárzó szemekkel.
Így lép a két beszélgető közelébe, s mint ki csak most érkezett, köszön be.*
- Üdvözöllek benneteket! Örömmel látom, milyen sokan eljöttek, hogy válaszokra leljenek a sárkány istenség szavaiban kérdéseikre. Tudom, most épp csak ketten vagytok itt, a többiek már odabent, a templomban és a templom kívül is tülekednek.
*Ráhunyorít az istennőre.*
- Te is bizonyára kérdéseiddel jöttél, melyekre választ kívánsz, hát ne is késlekedjetek, mert hosszú idő, mire az istenség mindenkinek megadja a válaszokat és a sorok már a templomon kívül kígyóznak.
*Igen, tudja, hogy Akahana áll előtte, s tudja, hogy Kain a másik, ki épp őrá vár. Ezúttal rá is tekint.*
- Vagy esetleg másban reménykedtek, s azért vagytok ily eldugott részén a Természet templomának?

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-08, 4:56 pm

*A sárkány csak áll. Ezek szerint, ha a templomkertbe siet, akkor talán még sikerül elkapnia Roobert, feltéve, hogy éppen a közelében fog megjelenni, és persze még fel is ismeri.
Jól tudja, hogy az istenségek ritkán mutatkoznak igazi alakjukban, talán fel sem fognák őket a halandók, így aztán valószínű, hogy valami halandó formát öltenek magukra.
Minden esetre azért még jól jöhet Akahana segítsége, ha másban nem, hát ebben.*
- Nos, istennő, talán ebben tudnál még segíteni nekem. A magamfajta halandó sárkány nem egykönnyen ismer meg fel egy álruhás istenséget, s jól jönne egy kis segítség, ha csak távolról is, hiszen úgy látom, nem kívánod felfedni előtte itt léted….
*Ám ekkor tűnik fel egy ismeretlen férfi. Kain egy pillanatra összerezzen, nem érezte a közeledését, sem jelenlétét neki. Nem sárkány.
Talán egy itteni templombéli valaki lehet…
Mégis a megjelenése, ha nem is feltűnő, magában hordoz valamiféle tekintélyt, kiváltképp a szemei.
Az arany sárkány kérdőn néz előbb a férfira, majd Akahanára, aki szintén az új jövevény felé fordul.*
- Üdvözletem, uram! Való igaz, a sárkány istenséget jöttem kérdezni, s remélem, mihamarabb válaszokat is kapok tőle.
A hölgy szándékairól nincs információm, csupán a vak véletlen hozott össze minket erre a helyre.
~Meg gerinctelen féreg, aki rosszkor volt rossz helyen.~
*Namelyr nem tudja mire vélni a férfi megjelenését, de álmában sem jut eszébe, hogy két istenség is lehet ugyanott, ugyanabban az időben, ahol ő is.
Sötét sziluettje kissé türelmetlenebbül mozdul, szeretne végezni már, s eltűnni innen jó messzire.
Norlan…igen, Norlan melletti kis barlangjába, ki sem dugná az orrát pár napig, amíg végre ki nem élvezi a magányt és a többi sárkány távolságának örömteli érzését.
Topogva pillant ismét Akahana fiatal arcára, majd Rooberre, mintha tőlük várva segítséget arra nézve, hogy mitévő is legyen.
Mégis tudja ő, csak valahogy elbizonytalanodott a két hatalmasság közelében.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-08, 8:18 pm

Vidáman ácsorogtam még mindig Kain mellett, nem tudom miért nem vettem a fáradtságot, és léptem le, talán csak meg akartam őt is kicsit ismerni. Érdekes fazon meg kell hagyni, nem tudom miért, de jókora bosszúságot érzek benne, bár az az én vidám jelenségem mellett nem éppen észrevehetetlen dolog. Bárkit fel tudok húzni meg minden, de egészen biztosan nem én tehetek most róla, hogy fogta magát, és kicsit morcosabb lett. Bár, ha kihagyom a rávetődést, egészen biztosan kevésbé citromharapó fejjel figyelne, és nem lenne ilyen óvatos. Jól van, egy hiba megengedett, de istenség lennék, a fenébe is, másodszor nem szokásom ugyanabba a csapdába beleesni. Remélem ez előbb-utóbb neki is leesik, mert már kezd feszélyezni, hogy minden létező élő lény két lábon járó természeti katasztrófának néz, még jó esetben is. Az egyetlen hiba az egészben, hogy én a természethez tartozom, az az egy, aminek nem tudok ártani, sőt, egy erdőtűz néha engem jobban meg tud viselni, mint az ott élő nimfákat. Nem értem miért kell mindig az első benyomás alapján ítélni, még akkor is, ha nálam másodikat szerezni nehezebb, mint leásni vagy egy kilométer mélyre. Na jó, be kéne már lassan fejezni a fejben való egyéni értekezést, és a barokk körmondatok kreálását, mert ha egy is közülük kiszalad a számon, egészen biztosan nem fogja senki és semmi érteni, hogy mire is gondolok. Ez még Rooberre is hatványozottan igaz, mivel azonban őt önként próbálom megőríteni, az lenne az eredménye a dolognak, hogy csak fejfájást okoznék neki. Oké, és ez utóbbi kit zavarna, merthogy engem nem, azt simán és biztosan állíthatom.
Miközben Kain ismét beszélni kezdett, az lett az érzésem, hogy valaki figyel, ezért szinte észrevehetetlenül, de körül néztem. Az előző nagyképű halandó hajlandó volt végre eltűnni, de vele egy időben kezdett előkapaszkodni a belsőmből egy üldözési mánia is. Pontosabban csak akart volna, mivel nyugodtan állíthatom, hogy olyanom soha nem volt, viszont erős női megérzéseim igen. És ezek nem sokat javítanak a helyzeten, mert jelenleg vagy egymillió dolog sikítja azt a fejemben, hogy nagyon is figyelnek, és nem éppen jó szándékkal. Hiába is igyekeztem a sárkányra figyelni, az most valahogy nagyon nem akart sikerülni, mivel még mindig idegesített a dolog. A legrosszabb azonban az volt az egészben, hogy nekem pontosan akkor sikerült az ingyen dolgozó paparazzit kiszúrni, mikor végre válaszolnom kellett volna. De jó, remélem nem tűnik fel neki, hogy én kicsit máshol járok, bár, szerintem az már biztosan nem marad észrevehetetlen, hogy sikeresen meg fogok valakit fojtani, ha nem törli le azt a magabiztos mosolyt a képéről.
- Egy istenség szinte mindent meg tud magán változtatni, ezért nem könnyű kiszúrni. Egyetlen előny, hogy a legtöbb szentimentális, és ragaszkodik egy bizonyos kinézethez... - utalok egyrészt magamra, másrészt burkoltan a mögötte álló kukkoló bajnokra, akinek most éppen mind a 32 foga kilátszik, úgy vigyorog. Na, csak tűnjön el a képből a sárkány, én mindjárt photoshop nélkül is eltüntetek párat azokból a fogakból, és nem érdekel, hogy holnapra visszanőnek. Oké, rokon, de akkor is, milyen jogon jön utánam? Jól van, eredetileg én jöttem el, hogy rajta nevetgéljek, de ez akkor is más. Én még úgyis fiatalnak vagyok mondható, nem árt meg nekem egy kis tanulság, de az már messze nem szép dolog, hogy megpróbál kitolni velem. Na várjon csak, mindjárt úgy visszakapja, hogy attól koldul. Végül azonban mielőtt még sikeresen nyúlcipőt húzhattam volna, volt olyan merész és mellénk lépett. Na, ezt most megkeserüli, de nagyon. Miközben próbáltam egy mosolyt erőltetni az arcomra, mindent megtettem, hogy véletlenül se látszon, máris lelepleztem egy, az előbb említett álruhás istenséget. Oké, ártatlant bármikor tudok adni, szóval fel az angyali, nem én voltam a bűnös külsőt, mielőtt még lebukom a javából. De ezen nem sokat segít, hogy nem én vagyok az egyetlen a családban, akinek a nyelvét "picikét" felvágták. Szóval egy dühös pillantást vetettem felé, ami kb. annyira értelmezhető volt, hogy ő rájöjjön, most gondolkodom rajta, a bokáját rúgjam meg, vagy éppen istenesen nyakon csapjam kicsit. De talán van egy harmadik módszer is. Kis mosollyal fordultam felé:
- Az első kérdésemre te is válaszolhatsz, hülye felirat van valamelyikünk homlokán? - teszem fel a kérdést kicsit ingerülten, mire rájött szerintem már a harmadik tag is, hogy megint nem szokásos emberrel beszélek. Bár az eddigi reakcióim sem voltak éppen normálisak. De ha már én szívok, ő is megteheti, és szerintem nem is fog neki megártani. Lássuk csak, melyikünk is jobb a nyelve élesség terén. - Na, most ha nem akarod, hogy egy csatakiáltással a nyakadban kössek ki, hanyagold a burkolt megjegyzéseket. Egyébként pedig, ha tényleg valami olyasmiről lenne szó, egészen biztosan nem bukkannál fel... - na igen, annyira neki nincs önuralma, hogy bele merjen avatkozni a kishúga extra magánéletébe. Ott is sülne le a bőr a képéről, ha más nem is, bár, tőlem kitelne, hogy kikaparjam a szemét...

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-09, 2:18 pm

*Valóban elvigyorodik Akahana utolsó szavaira. Miért is ne tenné és miért is ne húzná fel kicsit ő is merő szeretetből hugicáját, aki (tudja azt Roober jól) örömét leli abban, hogy más istenségeket a végletekig bőszítsen.
Erre aztán kiváló alanyt talál a birka lelkű Rooberben, akit igen nehéz nyugalmából kibillenteni.
Ragyogó mosollyal tekint vissza a dühös pillantás adójára. Hát igen. Akahana, a kedves, Akahana a jóságos és Akahana a megfontolt. Kiváltképp ez utóbbi tulajdonsága miatt gondolják róla még ennyi idő után is az istenek, hogy még mindig tinikorát éli.
Első pillantásra figyelmen kívül hagyja az istennő megjegyzését. Ő bizony nem lát semmit a homlokán egyiküknek sem.
Illetve jobban szemlélve húgáé mintha kezdene vörösödni, s ez annak a jele, hogy közel jár a tűrésküszöbhöz, ami valljuk be, nem éppen magas. A nyakbaugrás fenyegetését azonban még nem hagyja reakció nélkül. Behúzza a nyakát és mosolyogva ijedtséget mímel, majd a sárkányhoz fordul.*
- Megbocsáss, kérlek, ez családi dolog kettőnk között, már regéket költöttek róla a halandók. Amennyiben nem értenéd bájos hölgyismerősöd kurta mondatát, felvilágosítanálak, hogy Roober áll előtted. Érdemes tehát feltenned a kérdésed még most, mielőtt a hugi nekem esik, és mielőtt még belépek a templomba, hogy mindenki mással is foglalkozzak.
Hidd el, nem könnyű munka ám ez…
*Közben az istennőre pislant, vajon még mindig itt áll-e vagy inkább már elfoglalt valami kellemes nézelődő helyet, ahol kedvére vidulhat bátyján, aki a halandók kérdésözönének lesz kitéve hamarosan.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-09, 4:52 pm

*Csak kapkodja a fejét, előbb értetlen szemekkel hallgatja az istennő megjegyzéseit, amiket az újonnan érkezett férfinak címez.
Lassan kezd kialakulni az a kép benne, hogy a mindenképpen szemrevaló istennőt a férfiembernek jobb elkerülni, mert sosem tudhatja, mikor landol a legérzékenyebb pontjain a nőnek egy-egy testrésze.
Mégsem húzódik távolabb tőle, hiszen egyenlőre balesetnek könyveli el magában az előbbi incidenst.
Első hallásra nem tudja hova tenni, amit a férfi mond. Hogy ő Roober? Magasabbnak, sárkányosabbnak, és mindenképpen tekintélyt sugárzóbbnak gondolta eredetileg.
Már érti Akahana korábbi szavait és magatartását. Ki ne hallott volna még a két testvér örökös torzsalkodásáról?
Tesz egy fél pillantást az istennő felé, hogy vajon ő szándékozik-e mondani valamit, de csak kissé mérgesebbnek találja, mint korábban. Mondjuk eddig is hirtelen cselekedett, nem sok átmenet volt a harag és a nyugodt kedélyállapot között.
Megvan a szó: szeszélyes, kiszámíthatatlan. Ilyennek érzi az istennőt, amellett, hogy kétségkívül vonzó teremtés.
De térjünk csak vissza Rooberhez.
Szépen kitalálta, hogy mit is fog kérdezni tőle, de most, hogy itt a lehetőség, mintha megnémul volna.*
- Öhm…ehhh….
Igazából az érdekelne, hogy az elmúlt időszak eseményei, kezdve Nasuadával, Rodelus gyilkossági kísérletével, át Souval való találkozáson egészen Elkatorig a te terveid szerint történtek?
Miért játszol az életemmel? Azt szeretném kérni, hogy hagyj engem békén, válassz magadnak más halandókat, nekem épp elég az eddigi izgalom az életemben.
Nem kell isteni beavatkozás, csak békét akarok! Nyugalmat!
*A végére már igencsak megjött a hangja, határozottan, bátran beszél, s amikor elhallgat maga is meglepődik rajta, hogy itt áll két istenség mellett és az egyikkel ilyen hangnemben mert beszélni.*

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-09, 9:11 pm

Oké, akkor nagy levegő, és nem képelem fel a kedvenc, és egyben szerencsétlenségére egyetlen bátyámat. Nem, nem vagyok cseppet sem brutális, ugyan már, egyszerűen csak szokás szerint felhúztak. De ez nem tragédia, hiszen én maga vagyok a nyugalom és a higgadtság szobra, ha arról van szó. Rendben, az iróniától lassan minden mondat már elfolyik, de talán ennyit megengedhetek magamnak, miután szokás szerint a lehető leghülyébb helyzetbe keveredtem. Először is én azért jöttem ide, hogy titokban kilessem a türelem mintaképe bátyámat, hátha képes lesz itt valaki kihozni őt a sodrából. Nekem legalábbis eddig nem túl gyakran sikerült, pedig el lehet hinni, hogy keményen próbálkoztam vele jó pár évtizeden keresztül. De ha már én beégek, remélem van nálam is dörzsöltebb alak, akinek sikerül elérni ezt. Elvégre nem Roober volt az egyetlen, akiről azt állították, jeges tea folyik az ereiben, de eddig mellettem ő az egyetlen, aki bizonyítani is tudta az igazságalapját ennek a pletykának. Talán ez is csak annak köszönhető, hogy születésem óta ismer, és volt ideje szinte minden szeszélyemre felkészülni, mivel látta a kialakulásukat is. Szerintem a nimfákat azóta is átkozza, mivel nekik köszönhetem a mérhetetlen makacsságomat és szabadságvágyamat is, amivel a holdat szoktam boldogítani általában. Miért is ne? A drága szüleim is már régen megbánták, hogy engedélyezték nekem a részvételt az egyik mondjuk úgy, nevelőintézetükben, ahol sikeresen megerősítettek benne, a véleményemért ki kell állnom, ha arról van szó. Mondjuk a szócsatáimtól azóta is visszhangzik a ház, ha arról van szó...
Egyébként pedig több okom is volt ide jönni, köztük az, hogy meglessem, hogyan is megy ez az egész, és jövőre ne legyen ilyen elveszett lélek. Elvégre a legtöbb istenség azért informálódik, mielőtt betáncol egy ilyen helyre, és nekem még ilyenre nem volt időm, ugyanis eddig mindig sikerült megúsznom, hogy kihúzzanak. Hiába a tinilányokat nem szokták sorsolni, és amikor az utolsó helyezés volt a nem éppen elhanyagolható számú istenség között, én még nagyon is a kiskorú szférába tartoztam. Mondjuk most már ezt nem tudtam nekik beadni, csak annyit közölnek velem, hogy remélik, senkire nem hozok szégyent. Na, bizakodjanak csak, én sem tudom mit fogok művelni. Különben meg reménykedhetem abban is, hogy ha véletlenül tetszik neki a helyzet, meg tudom még dumálni, hogy jövőre váltson fel. Kb. erre az esély 10%, de akkor is, ha elég ideig lógok a nyakában, talán enyhül. Ha a szócsatára meg a temperamentumra immunis is, a hisztit szerintem akkor sem bírja már egy jó ideje. Én meg azért produkálni tudok egyet, ha kell, igaz az egész csak színészet. A nyafogás nem erőssségem, vagyok én eléggé szívós, ha kell.
A beszélgetésükbe sajnos nem nagyon tudok beleszólni, mivel tippem nincs róla, mi is éppen a téma. Az egyetlen dolog, amin fenn tudok akadni benne, a drága bátyám első mondata, amelyben utal a köztünk lévő jótestvéri szeretetre. Mintha neki nem lenne köze a szóbeszédek terjedéséhez. Minimum a fele az ő panaszaiból indult ki, egy-egy korábbi eset után, amikor sikeresen kiborítottam kicsit. Ez utóbbi nem volt éppe ritka alkalom. De ideje lenne nekem is végre megszólalni, mielőtt kineveznek díszkíséretnek.
- Bátyus, még egy utalás, és tényleg Roober nevet fogom elharsogni, mint tudod, cseppet sem kicsi tüdőkapacitásommal... - utalok rá egyértelműen, hogy a nyakát ugyan behúzhatja, és megjelenhet nálam vagy húsz centivel magasabb alakban is, de egyenlőre még én vagyok tudás szintjén előnyben, főleg, ha vagy háromszáz sárkány éppen őt várja. Egy szavamba kerülne leleplezni, mivel olyan jó testvér vagyok, egyenlőre ezt nem teszem meg. De egy mosolyt biztos nem tudok visszanyelni, fogadni mernék, hogy jó ideje az arcomon virít. És ha nem vigyáz, még picikét meg is igazítom a haját, ami nálam annyit jelent, valamennyire megtépkedem, amilyen jótét lélek tudok lenni vele szemben.

Tárgy: Re: A természet temploma 2010-11-10, 5:04 pm

*Roober csendesen hallgatja a kirohanást. Bizony, részben igaza van Kainnak, de a dolgok többségéért nem a sárkány istenség a felelős. Mégsem mondhatja el neki a pontos okokat, hiszen mit sem érne el vele.
Nagyon is megfontolt okkal küldte Nasuadát a melankolikus Kain nyakára. A lánynak arra volt szüksége, hogy igazi fajtabélivel találkozzon, s az elvezesse a Sárkányok Völgyéhez, ahol végre népe körében lehet.
Ám a lánynak sem mondta el, miféle alakhoz küldi, s, hogy voltaképpen a két sárkány eszköz az istenség kezében, hogy mindkettőjüket gazdagítsa azzal, amire szüksége lenne.
Nasuadának a társaság és népe a völgyben, míg Kainnak a társaság, mely végre kirángatja magányából, hogy végre ismét aktívan élni kezdjen. A cél pedig nála is az volt, hogy belépjen a Völgybe, mert a sárkányok többsége már nem fordulna ellene gyilkos szándékkal. Nem többen, mint ahányan amúgy is megtámadják a többi halandó közül is.
Más kérdés, hogy Roober kis bosszúságára Namelyr nem ment ebbe bele.
Mégsem szólhat bele a szabad akaratába. Még egy istenségnek is meg van kötve a keze, a halandók maguk dönthetnek sorsukról, az istenség, ha okos, csak ösztökélni tudja őket, hogy a megfelelő ösvényre ébredjenek rá.*
- A legtöbb eseményért nem én felelek. Csupán Nasuada volt az én felelősségem. A többi dologér legfeljebb magadat okolhatod. Te vagy a sorsod kovácsa, olyan hatalom van nektek halandóknak a kezetekben, amivel csak élni kell tudni.
Szabadon döntötök a sorsotokról, abba még egy isten sem szólhat bele. A többi esemény a te döntéseid következménye volt.
Tudom, hiába is mondom el ezt neked, mert vagy olyan makacs, hogy a saját fejed után menj, már csak azért is.
A barát megválasztása a háborúban a másik oldal mellé állás, ezek mind-mind döntések voltak és a döntéseknek következményeik vannak. Van, amelyiknek azonnali, és van amelyik csak évekkel, évtizedekkel, esetleg századok múlva ér utol. De utolér, ebben biztos lehetsz.
*Széles mosollyal fordul húgához, hogy neki is válaszoljon.*
- Ugyan, kedves húgom, ereszd ki nyugodtan a hangod, hiszen ehhez a háromszáz sárkányhoz jöttem. Csak előrébb hoznád az audienciát, más kárt nem okoznál vele.
Ha Kainnak nincs több kérdése, akkor újtára is bocsátom, mert tudom, hogy legszívesebben sietne vissza Norlan mellé a barlangjába, hogy ott húzza meg magát mindenki elől, legyen az jó, vagy rossz szándékkal felé.
*Komolyan néz a lányra. Ideje mennie és semmi kedve most egy testvéri torzsalkodáshoz. Ha akarja, ám lesse meg, sejtette, hogy úgyis itt lesz valahol, csak abban nem volt biztos, hogy észre is veszi-e. Tudatában van, hogy testére a következő évben követi őt a sorban. Ahogy annak is, hogy segítséget véletlenül sem kérne épp a bátyjától, mert ahhoz túlontúl önfejű.*
- Te, pedig, Akahanám, akár velem is tarthatsz, közelről teljesen más ám egy ilyen esemény, mint valahonnan messziről...

» A Remény temploma
» A Teremtés temploma