A Remény temploma

//Onoria//

Csendben haladtam az utcán, miközben táskámon rántottam egyet. Már egy ideje úton voltam, hisz levelet kaptam a főpapnőtől magától Onoriától, hogy hivatott engem. Azóta többször is átolvastam a megbízatásomról írt levelet, de semmit sem tudtam küldetésemről, csak azt, hogy a remény templomába kell mennem, minél előbb. Az út 3 napnyi séta volt, mert a közelben nem volt semmi folyó mellyel rövidíthettem volna. Csendesen haladtam a tömegben, közben a város látványosságait néztem, mint holmi turista.
Nem arról volt szó, hogy nem tudtam hova kell mennem, csak hű maradtam szokásomhoz.
Nem tartott sokáig, hogy elérjek a templom bejáratához. Amikor kinyitottam az ajtót, körbe néztem az épületben. A keleties kialakítás bent is megvolt, pont úgy mint kint. Eltartott egy ideig míg találtam valakit aki segíthet, merre menjek tovább. Végül is kaptam útba igazítást, és oda sétáltam az ajtóhoz. Az őrök, furcsának tűntek nekem, de tovább engedtek, miután megmutattam a levelet, és bemehettem.

Megvártam, hogy a főpapnő elmondja amit szeretne, közben meghajoltam amikor felém fordult. Egy ilyen magas rangú személynek illik megadni a tiszteletet. Amikor közelebb lépett, én kitartóan egy helyben maradtam, és figyeltem rá. Ezután a papnő belekezdett a következő mondatba, amire úgy éreztem már válaszolhatok.
-Nos Onoria... Őszintén szólva, még nem igazán hallottam róla.-Mondtam, és közben kicsit körbe néztem a teremben, majd vissza a papnőre ha újabb mondatba kezd.
Nem voltam biztos benne, hogy könnyű küldetésnek állok elébe, ezért próbáltam tántoríthatatlannak tűnni előtte, hisz nem akarok csalódást okozni.

Csöndben és figyelmesen hallgattam a főpapnő szavait, miközben néha le-lenéztem az ősi sárkány tetteinek hallatán. Azt nem tudtam, hogy miért kelhetett a papnőnek azaz ereklye, és hogy miért engem küldött oda. Pont engem akinek az eleme a víz, és a vízhez kötődik leginkább egy olyan szárasságba küld, ahol a víz csak a levegőben található ott is kevés. Kicsit eltöprengtem, hogy akarom-e ezt, hisz ebben a küldetésben sok veszély lehet, és nem egy halálos csapda, mely a várost védi. A szenvedés egyik forrásába kell behatolnom. Végül aztán mégis rászedtem magam, hisz lehet, hogy nem lesz olyan szörnyű mint ahogy sejtem.
-Egy kérdésem lenne. Hogy jutok el odáig? Hisz gondolom a sivatag nem éppen kicsi, és a város sem a szélén van.-Mondtam miközben kicsit megigazítottam a ruhámat, és újra a papnőre néztem.

Amikor a papnő tapsolt kettőt egy férfi jött be aki biccentett, amit viszonoztam.
A papnő elmondta a dolgokat miket tudnom kellett róla. Újra ránéztem, és alaposan végig mértem kire is bízom rá az életem. Végül újra felé fordultam és bólintottam.~Lesz ami lesz, vagy hős leszek, vagy halott, nincs túl sok választásom, és előbb utóbb mindenki meghal szóval ha most kell akkor most fogok és kész... Legalább nem kell hátba szúrnom a barátaim ha azelőtt halok még mielőtt találkoznék azzal a személlyel.~
-Remélem sikerrel járok.-Mondtam azzal meghajoltam, és ha megengedte akkor új útitársammal elindultam kifele. Nem szóltam hozzá inkább arra vártam, hogy ő kezdeményezzen.

Két hónap és két hét telt el mióta utoljára itt jártam. A megbízásom itt kezdődött, és úgy tűnik itt fog véget érni, de mint eddig is éreztem azt az érezést mintha valaki még ide is utánam jött volna.~Vajon idáig követett? Vagy csak paranoiás vagyok?~Kérdeztem magamtól, miközben a folyosókon haladtunk Boudurral. Néhány perc séta után visszaértünk oda ahol ez az egész kezdődött. Boudur rögtön kopogni kezdett az ajtón. Én viszont az üres folyosókat néztem. Éreztem, hogy közelben van, de hogy ez a közel az épület előtt vagy mellettem van nem tudtam megmondani. Az ösztöneim, teljes éberségre késztettek.~Ha az a valami idáig követett, akkor biztos akar valamit... Talán azt, hogy Onoria mit akar a serleggel?~A tudat, hogy az a lény valami olyasmit tud meg amit nem kéne félelemmel töltött el. De nem tudtam mit mondhatnék.~Onoria úrnő, egy démon meg akarja tudni mit kezdesz a tárggyal... Igen, eléggé furcsa lenne, de el kell mondani a gondolataim, különben még rosszabb lesz a helyzet.~

*Haleran jót mulatott a sárkány és az ember csevegésén. Ha tudták volna, hogy szőkesége ott leledzik körülöttük és hallja minden szavukat…bár a sárkány sejtette.
Látta a szeme járásából, a tartásából.
A további úton sem maradt el tőlük. Nem indított már olyan támadást, ami akár halállal is végződhetett volna.
Kissé rásegített a dombok között keletkező homokviharokba, különös tekintettel a hajnali és az alkonyi órákra.
Jó volt figyelni, ahogy a karaván sietve menedékbe húzódott. Gyakorlott emberek alkották, tudták mi a teendő ilyenkor, de azért a vége felé már nagyon elegük lehetett.
Később, már a termékeny vidékeken járva, könnyedén talált rablóbandákat, akik egy jó fülesnek vették az ő üzenetét.
Elkator s Boudur sem láthatták, ahogy szakadt martalócként megbújt a szétkergetett útonállók között.*

*Megáll egy pillanatra, míg bemennek a templomba. Felnéz a csúcsára. Igen. Ide nem szeret jönni. De ez Onoria rejtekhelye, vagy ahogy a tisztelői mondják, székhelye.
Pislant egyet, s már a nagy ajtó mellett áll. Elvigyorodik.
Most ő is izgul kicsit, reméli, szemtől szemben állhat a papnővel.
Mikor a karavánvezető kopogtat, ő is kopogást imitál, miközben egészen közel hajol Elkatorhoz. Látja, hogy gondolataiba van merülve.
Eljátszik a gondolattal, hogy talán épp rajta morfondírozik.
Hát tegye is! Reméli, megemlíti Onoriának is!
Gúnyosan elmosolyodik. Hát végre ideértek!
Az ajtók kitárulnak, s az őrök látva, hogy kik érkeznek, beengedik a két utazót a ládával, majd kívülről maguk után be is csukják.
Odabent láthatóan Onoria várja őket.
Haleran a sárkány mögött settenkedik, még mindig észrevétlen, onnan les a főpapnőre.*

//Írj nyugodtan, Onoriát illik előre üdvözölni az érkezőnek//

Kellett egy kicsit várnunk végül az őrök kinyitották nekünk a kapukat. Ahogy bementünk letettük a ládát, és mindketten meghajoltunk Onoria előtt.
- Üdvözlet Onoria úrnő. Visszatértünk hosszú utunkról, és elhoztuk amit kértél.-Kezdte Boudur.
-Igen a serleg a ládában van.-Mondtam szerencsére nem biztosan, hisz minden harc után leellenőriztük, hogy biztos nem kaparintotta meg senki se, és a templom bejáratánál is belenéztünk, a biztonság kedvéért.-De mielőtt átadnám, szeretnék beszélni önnel négy szem közt, ha megengedi.-Mondtam, mire Boudur kicsit felvonta a szemöldökét, hisz még neki sem beszéltem érzéseimről, és csakis vele akartam megosztani, ami a fejemben volt. Boudur, nem tudta, de úgy tűnt nem nagyon érdekli csak meglepődött azon amit mondtam.

Amikor Onoria intett, felegyenesedtem, és elindultam utána. Miután kinyitotta az ajtót, mögötte én is besurrantam. Magunkra maradtunk, de az érzés csak egy pillanatra tűnt el, majd ismét visszatért. Kicsit féltem attól, hogy beszéljek, hisz lehet, hogy a végén csak nagyobb baj lesz. Végül vettem egy mély levegőt és belekezdtem.
-Bocsássa meg, hogy íly módon kell beszélnünk, de meg kell osztanom a gondolataimat. Amikor eljutottunk a romvárosba, és megszereztük az ereklyét találkoztunk egy sötét erővel. Ez a sötét erő egy ideig feltartóztatott minket, és manipulálta a gondolataink, hogy egymás ellen forduljunk. A haja szőke volt, szarvai voltak, és az egyik kezén páncél kesztyű volt. A szemeiből mértéktelen káoszt olvastam, és olyan érzésem volt, mintha az én erőm eltörpülne az övé mellett. Többnyire láthatatlan, és körülöttünk ólálkodik. Én azt hiszem éreztem ezt, és ez az érzés most sem akar múlni, most, hogy csak mi ketten vagyunk itt. Azaz érzésem, hogy követett bennünket. Azért mondom ezt el, hogy figyelmeztessem. Nem akarom, hogy valami baj történjen önnel.-Itt abbahagytam, és vártam az esetleges kérdéseket, vagy bármit amit a papnő mondani kíván. Közben kicsit körbenéztem, és hiába nem láttam semmit, mégis úgy éreztem, mintha egy harmadik személy is itt lenne, pont mellettem. Féltem megnézni, hogy igazam van-e, ezért nem is tettem. Ismét Onoriára néztem, de még mindig nem szólaltam meg, és ha ő sem akkor meghajoltam.
-Nos, erről lett volna szó.

~Szóval Haleran a neve. Tehát ismeri~A papnő szavai megnyugtattak egy kicsit, de még mindig nem teljesen. Addig nem leszek nyugodt, amíg nem tudom biztosan, hogy elment. Végül elindultunk visszafelé.
Ahogy kiléptünk, észre vettem, Boudur arcát, de nem feleltem. Oda mentem a ládához és felnyitottam, majd elővettem az ereklyét és átnyújtottam Onoriának.
-Parancsoljon!-Mondtam, és vártam, hogy elveszi-e vagy sem, majd ha ez megvolt ismét körbe néztem, miközben a fejleményeket vártam, valamiért még mindig úgy éreztem, mintha több szem nézne mint kéne, és az érzés már kezdett megőrjíteni. Néha már gondoltam, hogy jég szilánkokat küldök abba az irányba ahol sejtettem a helyét, de aztán mindig emlékeztettem magamat arra, hogy meg se karcolhatom illyes fajta gyenge mágiával. Többet nem szóltam csak vártam a jutalmam, és hogy minél gyorsabban lezárhassam ezt a küldetést, akkor talán egy kis időre megszabadulok, tőle.