Városhatár

Tárgy: Re: Városhatár 2010-11-16, 5:14 pm

*Roobertől és Akahanától való távozása után mihamarabb el akarta hagyni Valiant és környékét. Nem volt már dolga a Természet templománál, az oda sereglő sárkányok tömegei pedig végképp nem vonzották.
Csak a régi dolgokat juttatták eszébe. Magának sem vallotta be, de kettősség élt benne. Nem akart a közelükbe kerülni, hiszen árulására emlékeztették, arra, ahogy nevelőapját hátba támadta, s egyben ugyanekkor saját népét is, hogy a kétlábúak mellé álljon.
Nem nézett tükörbe, nem volt kíváncsi a saját arcára, mert bár már szembe köpni nem tudta volna, nem szívesen nézett saját szemébe.
Ment volna inkább minél távolabb tőlük.
Azonban hiába tagadta maga előtt is, mikor meglátta a többi sárkányt, mikor megérezte közelségüket, ahogy hatalmas tömegben gyűltek a templomon kívül is már, úgy érezte, újra él, mintha egy darabját találta volna meg. Valahol ugyanezt érezte Souval való találkozásakor is.
Ez a se veled, se nélküled érzés volt a legrosszabb. Nem tudott kétfelé szakadni. Volt ugyan egy népe, egy fajtája, melyet meg nem tagadott még árulásában sem, de nem volt hajlandó közeledni hozzájuk.
Mikor Valian határain kívül egy erdő mélyére rejtett mezőn végre felvette aranyló alakját, úgy érezte, a szíve szakad ki a helyéről, ahogy eltávolodott tőlük.
Ellökte magát a földtől, hatalmas szárnyai ráfeküdtek a levegőre és a mező és a rajta lengő fűszálak eltávolodtak tőle.
Jó érzés volt a levegőben lenni. Ez az, ami megmaradt sárkány mivoltából.
Talán keresnie kéne a többiek társaságát, azokét, akik hozzá hasonlóan átálltak a másik oldalra, de ahogy magára, úgy rájuk sem tudna nézni utálat nélkül.
Norlan határában van egy barlang. Sárkány varász és maga a természet is rejti az avatatlan szemek elől. Nem messze innen körözve ereszkedik egy hatalmas aranyszínű sárkány. Erős pikkelyei visszaverik a nap fényét. Nem kell tartania attól, hogy észreveszik, magas dombok takarják leszállóhelyét Norlan éber őrszemei elől.
Fényes villanással veszi fel ismét fekete alakját, ahogy lábai a földet érik.
Nem sok idő, amíg ismét már emberi külsejében eléri a barlangot.
Csak odabent veszi fel ismét sárkány alakját, miután az üreg bejáratát takaró bokrok újra a helyükre kerültek és miután a sűrű bozótos illúziója ismét a helyén van, hogy bárkit meggyőzhessen arról, arrafelé a rágcsálókon kívül élő lény nem próbálkozik bejutni.
Kain elterül a barlang fekhelyül kialakított részén, s bár jó ideig nem jön álom a szemére, végül azért csak elnyomja a fáradtság. Holnap is nap lesz. Egy újabb értelmetlen nap, amire talán felkelni sem érdemes.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-08, 4:21 pm

Nem is tellett sok időbe, hogy a körülötte lévő táj egyre vadabb arcát mutassa. Ez a tény sokakat nyomasztana, de neki kész felüdülés volt a város forgataga után, bár most az emberek helyett a fákat, bokrokat és azok messzire elérő ágaikat kellet kerülgetnie. De legalább ezek nem szóltak utána óvatlan tuskónak nevezve, noha nem volt óvatlan csak egyszerűen akadt helyzet, amiből nem tudott másként szabadulni. Aztán észre sem vette, ahogy rátalált egy vadcsapásra és azon haladt tovább, bár nem tartotta jó ötletnek sokáig követni, noha jól kivehető volt, hogy valami patás állat használta utoljára, de esetlegesen egy vadkan nem gyerekjáték. Noha most messze nem lenne annyira hátrányban, mint a jó múltkori alkalommal. Ami megemlítésre méltó, meg az is, hogy azóta nem próbálkozott nagyobb vaddal, jól meg van ő halhúson is, ami talán látszik is. Lehetne már nagyobb és erősebb, no meg talán pocakosabb is, ugyan ez utóbbi nem valószínű, hogy valaha is megvalósul.
A vadcsapás egyszer csak eltűnt a lába alól, úgy látszik a vad úgy vélte jobb megkerülni az útirányba eső mezőt, Sou viszont nem látott semmi veszedelmeset rajta. Hacsak ő nem számít annak, mivel a felé szinte már maga mögött is hagyta. Szinte mindegy volt számára, hogy merre megy, mivel pontos útirányt nem tudott. Az irány még hagyján, de Norlant, mint város kizárta, hogy ott legyen az, akit keres, de a környéke elég tág fogalom is lehet. Az újabb erdőszakasz nem csak hosszabb, de sűrűbb is volt, de szerencséjére akadt egy széles sáv, ahol a magas fák nem hagytak érvényesülni dús koronáikkal szinte semmit maguk alatt. Kiérve erről a részről a táj újabb arculatát mutatta meg, meredek leejtő s szemben ívesen fölfelé egy kopasz domb, mellette, jobbra és balra fataréjos társai. Mintha csak hírnöke lenne a távolban sötét vonulatként emelkedő hegyeknek és így, a lemenő Nap különös fényeiben, meseszépnek találta ezt a tájat. Nem is mozdult onnét, még le is ült egy fának támasztva a hátát, a feltámadó szél is elárasztotta a mezők jellegzetes illatával, szinte már látta magát ahogy feláll és sárkányként rugaszkodik el a földtől. Mint akit megbabonáztak. Szárnycsapás nélkül, az áramlat hátán utazva tett egy kört, majd mégy egyet, de aztán kénytelen volt a magasba emelkedni.
~ Ha Kain lennék vajon hol rendeztem volna be a sárkánylakot? ~ Tette fel magának azt a kérdést, amire mióta elhagyta a város szeretett volna választ találni. ~ De mivel nem vagyok ő, így halvány lilám sincs ....~ S mintha csak jel lenne, egy seregnyi madár reppent fel, hogy figyeljen és jól is tette, mert odalent nem a keresett riogatta a madarakat. Nem is volt rejt hatalmas pamacsfelhőnek mutatni magát, majd rejtettebb helyen újfent két lábon folytatni az útját. Ez legalább adott számára egy ötletet, parányi kis szellőcskéket indított útjára, hátha megtud általuk valamit és valóban. Negyedórányi ücsörgés után megtudta, hogy a haramiáktól távol van és érett gyümölcsök is vannak a közelben. Ekkor döntötte, hogy mára ennyi elég és reggel kicsit elgémberedetten kelt újra útra, szerencséjére az éjszaka nyugodt volt, egy folyton kopácsoló harkályt leszámítva.
Lassan azon volt, hogy elkezd kiabálni, mintha elvesztette volna az illetőt, de ezt az ötletet hamar elvetette és egy bozótossal szemben telepedett le. Azzal a szándékkal, hogy az út közben begyűjtött bizarr külsejű gyümölcsöt megegye, bár biztos koplalna, ha nem látta volna, ahogy egy mókus ilyesmit falatozik. Így nekilátott az evésnek, bár valami nem hagyta nyugodni, olyan volt, mintha tudnia kellene mit érez, de nyilvánvaló, hogy nem tudja.
- Te meg mit nézel? – Kicsit morcosabban mordult az egy ideje már a nyomában, fáról fára ugráló mókusra, mint szeretett volna.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-08, 5:25 pm

*Mély, álomtalan álomból ébred. Idegen szag kevergőzik orrába. Könnyű felismerni, a barlangban és környékén jórészt sajátját érzi, de az érzés, mely most ébred benne másik sárkányra enged következtetni.
Egy pillanatra megfordul fejében a „hadd jöjjön”, végre elérkezik az ideje Anzar fogadott fiának…hogy befejezze bemocskolt életét.
Aztán kis szünet után mégis az életösztön keveredik felül.
A hatalmas, aranyszínű test megmozdul, majd egy pillanat múltával a sárkány már talpon is áll. A szag gyenge, csoda, hogy elért orráig, még nagyobb csoda, hogy felébresztette.
Kivételesen nem változik mágussá.
Ahogy kidugja a barlang száján fejét, hogy mélyet szippantson a levegőből.
Ezúttal nem frissességet keres, az szag érdekli. Ismerős neki, s csakhamar megállapítja forrását is.
Arany szarvain megcsillan a fény, de csak addig, amíg a következő pillanatban felvillanó fény kíséretében meg nem jelenik ott Namelyr sötét alakja. Szemében a szokásos mélabú.
A bozótos és a varázs takarja minden villanását az avatatlan szemek elől.
Nincs messze a gyöngysárkány, s láthatólag annak sincs tudatában, hogy épp Kain barlangjának küszöbén leledzik.
Az arany sárkány nem is várat sokáig magára.
Sóhajt egyet, hiszen ő hívta magához legutóbb az ifjonc fehéret, akkor ideje jó vendéglátóként elé sietnie.
Elrebegi a teleport igéjét és a következő pillanatban az épp a mókussal perlekedő Sou mellett jelenik meg egy gyorsan illanó sötét köd kíséretében.*
- Üdv neked, Sou!

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-09, 10:26 am

A kis jószág nem vette zokon az irányába tanúsított morgós modort és a kérdésre sem szelelt el, inkább parányi ujjaival végigsimította füleit. No persze a hirtelen érkező őt sem hagyta meg nemtörődöm állapotában és sebtében a közeli fára menekült, elrejtőzve a biztonságosnak vél lombban. Sou akár még irigykedhetne is, hogy a kis jószág ilyen könnyen nyert egérutat, vele ellentétben. Minden bizonnyal lehetett volna sokkal figyelmesebb a környezetére, de most éppen hátrébb hőkölve próbált úrrá lenni a helyzeten. Legalább első pillantásra sikerült felismernie Káin, bár ettől még szíve nem volt hajlandó lassabban dobogni, még dolgozott benne az ijedség. De aztán egy sóhaj kíséretében sikerült az arcára mosolyt varázsolni, eltüntetve a meglepetés maradék nyomait is.
- Néked is üdv, Kain! – Köszönti, bár azért kihallani a hangjából egy kis szemrehányást. Hiába, még nem volt ideje megszokni az ilyen és ehhez hasonló dolgokat, bár eddig, emlékezete szerint legalább is, még nem fordult vele elő, hogy bárki feltűnt volna mellette e módon. – Nem gondoltam volna, hogy te bukkansz rám és nem fordítva .. mondjuk ennek nagyobb volt az esély. Mert hát .. én már szinte elkönyveltem mára, hogy biztos nem találok a lakodra. – Míg beszélt felkecmergett a földről, megdörzsölve tenyerét, még is csak végighúzta a fa durva kérgén, bár még csak a bőrét sem sértette fel, de kellemetlenül égetett. Leplezetlen körül pillantott, el sem tudta képzelni, hogy az aranysárkány merről érkezhetett eredetileg, d egy hosszú pillanatig tekintete újfent megállapodott a bozótoson, de mivel a dologra ismételten nem talált magyarázatot inkább Kainhoz fordult.
- Remélem nem zavarok? Csak gondoltam, úgymond, meglátogatlak és ezzel egy kicsit el is kerülöm az emberi népséget. – Igen, Menion és Norlan után mindenképpen jól jön egy kis nyugodt természet, olyan társasággal, aki fajtája béli. Nem kell majd folyton vigyázni arra, hogy ne mondjon olyat, amivel leleplezheti magát, vagy tegyen, mert rá kellet döbbennie, hogy nem minden helyzetben képes kivágni magát. Bár szerencséjére eddig még komoly következménye egyiknek sem lett.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-09, 5:18 pm

*Kain nem gondolt rá, hogy esetleg megijeszti a gyöngysárkányt hirtelen érkezésével. Persze, ha el lenne gondolkodva egy erdő közepén és hirtelen oda teleportálna valaki, bizonyára őt is kiverné a frász.
Ha jobb hangulatban leledzene, esetleg régi önmaga lenne, akkor a komor ábrázat helyén egy jóízű vigyor ülne arcán, ám a viszont üdvözlésre csak bólint egyet.
Csendben hallgatja Sou szavait. Jó jele, hogy a fehér sárkány nem lelt barlangja nyomára, bár jó irányban nézelődött. Az álca tehát jól működik, annyira jól, hogy az illúziókban jártas Sou sem fedezte fel az illúziót, mely rejti a bejáratot.
Végre szóra nyitja a száját. Talán Sou az egyetlen, akit nem küldene egyből el melegebb éghajlatra, amikor közli, hogy „csak benéz” kicsit hozzá.
Róla nem tudja elképzelni, hogy bármelyik isten keze lenne a dologban, csak hogy általa avatkozhasson ismét bele életében.
Örömöt ugyan kevéssé lehet orcáján felfedezni, de nem küldi el a fiút.*
- Igen, a kétlábúakkal nehéz egy idő után közösködni….
Nem zavarsz, kövess, kérlek.
*El is indul az imént említett bozótos felé, amely a barlang tágas bejáratát rejti az illetéktelenek tekintete elől.
Biztos benne, hogy a másik sárkány készséggel követi.*
- Jó felé keresgéltél, meglep, hogy nem fedted fel az illúziót.
*Bal kezét felemeli és szemmagasságban elhúzza maga előtt balra. A hatalmas, sűrű bozótos helyét egy jóval kisebb, néhány bokorból álló váltja fel. Így már látható a barlang ásító szája, ami a belépésre vár.*
- Fáradj be, kérlek! Gondolom, elfáradtál már a keresgélésben.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-09, 6:19 pm

- A közösködés még csak-csak menne, de a városban az utcákon, azokban a bizonyos időszakokban. Tanulságos és ha nem érezném magam bezárva, még élvezném is azt a színes, nem mindig tiszta szájú forgatagot. – A szájára most sem igazán sikerül lakatot tenni, így a követésre való felkérésre az igenlő választ egy bólintás formájában adta meg. S nem is késlekedett, tarisznyáját le sem akasztotta a válláról, így nagyon nincs is mit összeszedni, legfeljebb azt az egy-két elgurult gyümölcsöt, ami az előbbi ijedt mozdulatnak köszönhetően megszökött a tarisznyából. De azokat inkább hagyja s mivel a rőt szőrű, hegyes fülű kis jószág is lejjebb merészkedett, gyanította, hogy lesz gazdája a gazdátlan maradt éteknek. Aztán már csak a homlokráncolás maradt hátra, ahogy az a fura érzést keltő valami felé haladtak és Kain meg is adta a választ. A ha vetne egy pillantást Soura észrevehetné, ahogy orcája enyhe rózsaszín folttal lett gazdagabb, igen elpirult, mert most már majdnem tudta mit érez. Saját népe keltette illúziókon sem mindig felismerhetőek egymásnak, pont ez benne a pláne, a többi nép által létrehozottak azonban kicsit mások, de mivel nem találkozott még ilyesmivel, nem sejthette. Legalább ezzel is gazdagabb lett.
- Éreztem, hogy valami más .. csak egyszerűen nem még magamnak sem tudtam megfogalmazni, hogy mi. – Egy kicsit lejjebb csitítja a hangját, noha nem attól fél, hogy valaki kihallgatja őket. Kain mellet ilyesmi biztos nem fordulhat elő, legalább is ő így véli. Hanem mert egy kicsit tényleg szégyelli a helyzetét. - Kicsit szégyellem bevallani, de még mindig van jó pár dolog, ami nem jön csak úgy, ösztönösen. De azért már messze nem vagyok annyira elveszett e téren, mint akkor, ott a fogadóban. – Bátran néz a rejtek mögé, mikre nem jók ezek a rögtönzött, elme szülte örök képek. Követi Kain, vagy ha úgy hozza a sor, akkor megy elől, a barlangot aligha tévesztheti el és válaszát már annak szájában adja meg.
- Annyira nem, éjszaka sikeresen kipihentem magam, talán kicsit túl korán is tértem nyugovóra, de nem akartam összefutni az erdőben ólálkodókkal. Ha már nem vettek észre, akkor már ne is vegyenek. – Mivel nem éppen barlangokhoz van szokva ez is új számára, eddig hűvös márványcsarnokban s aztán faházban töltötte ideje egy részét, s újfent inkább a szabad ég alatt. – Egész tágas! … - Elgondolkozott egy pillanatra. Szóval tarthatja e az aranysárkányt, aki udvariasságból invitálta e beljebb, vagy hagyja, majd kialakul a dolog.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-10, 4:58 pm

*Kain meghallgatja a választ. A maga részéről nem csalódott Souban, csak meglepődött. Lehet, másnapra már rájött volna, hogy egy illúzió rejti előle a barlang száját.
Közben vezeti be a gyöngysárkányt. A tövises bokrok jó védelemül szolgálnak mindenféle lény ellen, talán csak a rágcsálók ellen nem, de azok nem mernek egy sárkány lakóhelyében tanyázni.
Maga a barlang belülről már közel sem tűnik olyan sötétnek, mint amilyennek kívülről látszott. Jól látható a sárkány fekhelye is, amely jelenleg egy nagy kupac szalma, mivelhogy az arany sárkány szeret a földön aludni sárkány alakjában.
Úgy véli, ez is része annak, hogy ne puhuljon el a semmittevésben.
Sötét szemeit egy pillanatra a fehér sárkányra veti, amint nagy, bámész zöld szemeivel a barlangot méri fel.*
- Tényleg elég tágas….több sárkány is kényelmesen elfér benne.
*Közben könnyedén létrehozza az illúziót ismét, így a barlang szája kívülről szinte felfedezhetetlenné válik.
Nem kell sokat várni arra sem, hogy levesse kétlábú álcáját és felvegye méretes, aranyszínű alakját. Csupán addig vár vele, amíg a vendég beljebb sétál, hogy megfigyelhesse a barlang közelében található asztalt. Mellette, illetve rajta is étel, italtartalékok találhatók, de maga a barlang berendezése eléggé puritán.
Ha véletlenül Sou beljebb pillant, van egy kisebb vájat is, de belépni nemigen tud, ugyanis Kain azt a területet külön erőtérrel védte le.
Persze megtörni nem olyan nehéz, csupán óvintézkedés. Ott tartja az összegyűjtött varázstárgyakat, de mióta Rodelus főnix tolla megtámadta, azóta szükségét érzi a védelemnek.
Kivételesen egyetlen friss seb sem látható rajta.
Az arany sárkány nincs túl beszédes kedvében, de sárkány alakjának felvétele és a másik, örök fecserésző sárkány sokat javít a helyzeten.*
- Régóta a környéken vagy már?

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-13, 10:18 am

Sou igazán nem is tudta mire számítson. Be kell vallania képzelete megfestette az emberek fejében élő képet is a sárkányok otthonáról, kellemetlen többnapos hú szaga és mindenütt csontok, lerágott és még cupákosak. Ezt inkább nem is köti a másik orrárra, de jó volt a kellemes csalódás. A száraz szalma kellemes illata és az, hogy a látszat ellenére sem borul sötétségbe az egész, mielőtt beljebb merészkedne vett egy pillantást Kainra. Nem azért, mert attól tart, hogy az aranysárkány esetleg leharapja a fejét, hanem, hogy tényleg szabad e beljebb mennie. Ahogy a bejárat védelme újra épp volt, úgy vélte szabad. Az asztalt ugyan furcsállva méregette, de még is mi zárná ki azt, hogy egy sárkánynak legyen asztala és ezzel egy kis konyhafélesége is? Ellesett beljebb is és meg is indult volna, ha a sok érzés közül a az egyik arra nem készteti, hogy forduljon szembe a másikkal és kivételesen nem meglepetésére az ember helyett, az aranysárkánnyal találta szemben magát. Rögvest el is mosolyodott, Elegertől való elválása után tényleg rossz volt az emberek között lézengeni és az a tudat, hogy ő is bármikor nyugodtam –mert tényleg elférnek, felveheti sárkány alakját, örömmel tölti el. Le is teszi az asztal lábához a tarisznyáját és találomra választ magának egy helyet, ahol emberi alakjában igazán elenyésző helyet foglal el, de aztán egy szürkéskék gomolygás után, már szépen kitölti növelve egy kevéssé a barlang világosságát fehér színével.
- Nem. – fejét is ingatja hozzá, miközben szárnyait kissé lejjebb engedi, egy ideig tartsa őket a barlang alja. – Tegnap hajnalban érkeztem egy Eleger nevű vörös sárkány társaságában és bár nem tűnt olyannak, jobbnak láttam bemenni vele a városba, minthogy rögtön megpróbállak megkeresni. – Persze az utazás emléke eszébe juttatta az istennőt is és vele a szavait is. Eredetileg nem ezért akart eljönni Kainhoz, inkább csak úgy meglátogatni és tudni, hogy jól és annak örül, hogy közel sem olyan viharvert, mint ahogy szerencséje volt megismerni. – Oh, tényleg! Remélem nem zavarok, mert ha esetleg pihennél, akkor találok magamnak elfoglaltságot .. – Rögvest visszakozik, mint aki attól tart, hogy bár még csak néhány perce van itt, máris a másik terhére van. De igazándiból, nem igazán tudja milyen formában kérdezzen rá arra, ami a begyét nyomja. Az idő viszont nem sürgeti, tehát nyugalomra inti magát, aminek egy sóhajjal meg is adja magát.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-13, 5:19 pm

*Sou felméri a barlangot. Nem tudná az arany sárkány kitalálni, mi jár a fejében.
Kain közben kinyújtóztatja tagjait. Nyakcsigolyái sorozatszerűen ropognak végig, ahogy megnyújtja egy pillanatra. Jobb így, kellemes érzés.
Aranysárga szemeit nem veszi le a vézna kis gyermekről, ahogy az veszi fel sárkány alakját.
Idejét sem tudja, mikor járt ebben a barlangban másik sárkány.
Mióta ő itt lakik egyszer sem fordult elő, annak pedig már több száz éve is megvan.
Eleger neve nem ismerős Kainnak, de nem is kell ismernie népének minden tagját. Pláne a vörösöket.
Minden esetre úgy tűnik, Sou már nem csak egyetlen sárkánnyal ismerkedett meg az utóbbi időben és itt magára gondol másodikként.
Fejét egészen közel nyújtja a fehéren világító sárkányhoz.
Más lett. Erősödött és nőtt is valamicskét, úgy tűnik, mióta utoljára látta.
Komolyabbnak is tűnik, s ez inkább lepi meg, mint az, hogy testileg erősödött.*
- Nem zavarsz.
*Csendben szemléli még, de végül csak kiböki, ami foglalkoztatja.*
- Megváltoztál.
Valahogy komolyabbnak és érettebbnek tűnsz, mint legutóbb.
*Nem tudja másként szavakba önteni. Nem ereje nőtt meg a sárkánynak, sokkal inkább valami belülről változott.
Ez az, ami nem kicsit felkeltette az érdeklődését. Emlékszik még saját gyermekkorára, és más gyermekekére is. Egyiknél sem volt ekkora a változás.
Valami történt a fiúval, olyasmi, ami belül indított meg valamit benne.
Vele is történt, összeakaszkodott két istenséggel is. S még emellett sikerült belecsöppennie egy akkora játszmába, amekkorára csak nála sokkal nagyobb hatalmak képesek.
Még most is érzi az élőhalottak bűzét az orrában onnan, a fogadóból.
Nyugodtan néz Soura, miközben leteszi hatalmas testét a barlang padlójára.
Aranyszínű farka hegye azonban verdes, jelezve érdeklődését, mellyel a választ várja.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-13, 6:26 pm

Elmosolyodik, hófehér fogait is kivillantva, bátran, hiszen Kain is sárkány, így meg meri kockáztatni, a másik csak könnyedén felismeri a viccsor és mosoly közötti alig különbséget. Legalább is, ami a látszatot illeti. Most már valamivel bizonyosabb abban, hogy nincs az aranysárkány terhére és valamivel jobban fel is engedett, messzebb tolta szárnyait, hogy kényelmesebb legyen ez a kutyamódi fekvés, tollas végű farkát is szépen maga mellé utasította. Fejét nem tette le, mivel volt elég hely, hogy hattyú módra kissé meghajlítva elférjen és így legalább nem is kellet folyton felfelé fordítania szemeit. Szinte szembe nézhetett Kainal, akinek kérdése meglepte.
- Megváltoztam? – Kérdez vissza, de int is fejével, hogy nem vár rá választ. Nagy levegőt vesz, azt nem mondhatná, hogy észre sem vette, de ha nem is vette volna, akkor is ott volt Narla, a madarak istennője, aki a szemébe mondta. Néhány hosszú pillanatig elnézte a barlang egyeletlen falát, több lehetőséget is látott a változás okául, de a számára legvalószínűbbet osztja meg Kainnal. – Más is mondta. Lehet, hogy az emlékeim miatt, azok nélkül nem volt nagyobb gondom csak, hogy sötétedés előtt hazaérjek és kész legyen a házimunka. De így .. most .. – Minden sokkal bonyolultabb lett. Fújt egyet, valahogy ez a téma, még ha csak utalás is történik rá fájdalmas tüskeként fúrja az oldalát, de ennek jelét nem agyja. vagy is hát, szemei még mindig árulkodóak, de már nem olyan mint a tiszta forrás, inkább mint egy feneketlen tó, aminek az alját látni nem lehet, csak sejteni, hogy neve ellenére valahol ott van a köves meder.
- Találkoztam Narlaval, ugyan olyan rejtélyesen tűnt fel, mint Eleger. Ő volt, aki elsőként megjegyezte a változás és még tett némi utalást a fajtámra. Még m sem igazán tudom, hogy örüljek e a szavainak vagy próbáljam elfelejteni. – Most látszik igazán, hogy Sou teljességgel megbízik Kainban és ha nem is köti az orrára, pont úgy tekint rá, mint egy testvérre, bátyra. Akinek el lehet mondani mindent bátran, s aztán vagy kap valami útravalót, vagy csak néhány gesztust, ami tovább segíti. Sou tudja, hogy még szüksége lenne az idősebbek terelgetésére, de jól tudja sokáig nem viselné, hiszen ha ingatagon is kissé, de megáll a saját négy lábán.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-14, 5:19 pm

*Mosolyog. Sou mosolyog. Kain vaskos farka hegyével enyhe puffogással ütögeti a padlót. Persze csak mozgatja a hegyét, de ekkora tömegnél, amekkora az övé, olyan, mintha valaki a ott ugrálna a kétlábúak közül páros lábbal.
Aranyszínű szemeit a smaragd szempárba mélyeszti. A szemek is mások. Mélyebbek, mintha az, aki belenéz, elsüllyedne bennük.
Kain amíg hallgatja a gyöngysárkány szavait, elfeledkezik saját lelki gondjairól. Ezért is jó társaság Sou.
Eltereli a figyelmét örökös kínlódásáról múltjával, lelkiismeretével.
Narla neve meglepi. A madarak istennőjéhez még nem volt szerencséje, csak teremtményeihez. Volt is nem egy, amit elpusztított közülük.
Mély hangján szólal csak meg, miután társa befejezte.*
- Narlához még nem volt szerencsém. Néhány társához már igen. Úgy vettem észre, az istenek az utóbbi időben elég aktívak lettek.
*Nem mondja ki, de valóban azt gondolja, hogy valami készülőben van. Fontos dolgok, amiknek bizton részesei lesz az ő fajtájuk is.
A világ bestiái valahogy sosem maradnak ki a világra szóló dolgokból, mintha kötelességüknek éreznék, hogy jelen legyenek és tevékenyen részt vállaljanak azokból, amik alakítják ennek a földnek a sorsát.*
- Nem tartozik rám, de ha gondolod, szívesen meghallgatom Narla szavait a te szádból.
*Maga is meglepődik, milyen közvetlen is lett, pedig nem is olyan régen a háta közepére sem kívánta a látogatókat.
Igaz, mással most sem lenne ilyen barátságos és hát Kainnak nem kell a szomszédba mennie egy kis vadságért.
A bejáraton bevilágló nap fénye épp az arany sárkány oldalára esik, s kissé szét is szóródik pikkelyeiről a barlang falára.
Kain nem törődik ilyenekkel, már számtalanszor látta. Maga részéről nem is éhes, és ahogy látta, Sou is épp eszegetett valamit, mikor megjelent mellette, így egyenlőre nem hozza fel a témát, inkább figyel vendégére.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-14, 6:00 pm

Ne m sokáig időzik az aranyszemekbe nézve, saját szavai is elmélkedésre sarkalják, hát még Kainéi. Az, hogy valamit nem mondanak ki, nem jelenti azt, hogy a másik nem talál rá a gondolat folytatását képező fonalra. Miért is mozgolódnának az istenek, s mi végre foglalkoznának olyan jelentéktelen egyedekkel, mint ő, bár Kaint nem meri magával egy kalap alá venni. nem tudja, inkább csak érzi az elejtett szavak nyomán, hogy nem egyszerű és fele annyira sem jelentéktelen dolgok vannak az aranysárkány mögött. Kérdéseket még tartogatná, de kíváncsisága ez úttal mohón vágyik a válaszra és nem is hagyja annyiban, így csak kiböki a kérdést.
- Te már több istenséggel is találkoztál? Én, amikor láttam sem tudtam, hogy az, Eleger segített ki. – Igen, a tény, hogy Kainnak másokhoz is volt szerencséje, meglepte. Meg így végiggondolva, az is eléggé furcsa, hogy egyáltalán Narla hozzászólt, hiszen az ő népe egy istent sem tisztel igazán, persze mint létező entitást igen, de mint valami felsőbb hatalmat, nem. Csak a nemzetek két legnagyobbját tisztelik úgy,a hogy az isteneknek kijárna. Ez a tény viszont határozottan lelombozza, bár emlékszik, hogy nem kerítettek túl nagy feneket annak, hogy ő az egyik a sok közül, mert bizony abban az évben ő a második volt, akinek szép zöld szemei lettek. Nem kis felbolydulást keltve ezzel, legalább is édesanyja így mesélte, jót kacagva az idősekk tanácstalanságán és próféciakeresgélésein, mert ilyen még nem fordult elő.
Kisebb sóhaj szakad fel belőle, ahogy a földre engedi nyakát és vele fejét is, szinte szórakozottan nézve a barlang falán játszó aranyfényt. Ez az egyszerű fényjáték valahogy megnyugtatja, nem volt ugyan túl izgatott, vagy bús, de valahogy kellemes hatással volt az aranyló pikkelyekről szanaszét szaladó meleg sárga fény.
- Mhh, pontosan már nem emlékszem a szavaira. – Lehunyta a szemét, maga elé idézve gondolatban az a csodás látványt, amit a madáristennő nyújtott kecses főnix alakjában. A dallamos, édes kacagás is előtte volt és a csendesen suhanó lángok örvénye megőrizte a szavak többségét is, csendesen. – Azt mondta, hogyha nem a bosszút hajszolom és kitartó leszek, meglelhetem a népem szétszóródott tagjait és jövőt adhatok nekik. Meg … - Nem tudta, hogy befejezze e amit elkezdett, de valahogy még is csak az egészhez tartozott. Alig néhány szívdobbanásnyi idő múltával folytatta is. -.. hogy a szavaim bölcsebbek, mint azt korom indokolná. Bár ezt én egyáltalán nem vettem észre, sőt, néha kifejezetten tudatlanak érzem magam. – Bizonygatóvá vált a hangja, de kétség kívül nem Kaint, hanem önmagát akarta meggyőzni erről. Persze hiába, mert néhány dolgot nem tagadhatott és nem mindenre volt magyarázata, minden bizonnyal egy krónikásnak most nagy hasznát venné, annak ellenére, hogy egyhez sem fűzte jó érzés.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-14, 9:58 pm

*Kain felkapja a fejét a hirtelen visszakérdezésre. Több istenséggel?
Igen, de szinte minddel mostanában. Alseran volt az első, majd Akahana és Roober következett. Illusztris társaság, annyi szent, de kihagyta volna mindet.*
- Igen.
*Ismeri el, talán kissé kelletlenül Egyik istenhez sem fűződik kellemes emléke.*
- Néha nem könnyű felismerni őket, főleg, ha valamelyik nép speciális jegyeit hordozzák, de az ő hatalmuk messze meghaladja a sima halandókét, de még az ősi sárkányokét is. Ez jelenthet kulcsot a felismerésükhöz.
*Kain figyelmesen, inkább szavait megtartva magának hallgatja tovább a fehér sárkányt.
Közben a lehunyt szemek jelzik, nem csak szavakat, gondolatokat idéz fel a másik, hanem képeket, illatokat is.
Mégis amikor a sárkány végre abbahagyja a beszédet, ő maga nyitja szólásra száját. Hangja elgondolkodó.
Ő maga is látta néha koravénnek Sout, de eszébe nem jutott volna, hogy bölcs, pedig nem egy megnyilvánulása igenis afelé hajlott.
Most pedig sokkal inkább tűnik annak, mint korábban.*
- Nem kell a bölcsességhez mindent tudni. A bölcsesség más lényegű, mint a tudás.
Emögött tapasztalat rejlik, olyan állapot, melynek a közelébe nem juthat minden tanult lény.
Nem sajátítható el tudással, csak megéléssel.
Ezt lehet érezni benned.
A múltad még mindig nem ismerem részleteiben, így ahhoz nem tudok hozzászólni érdemben.
*Csendben marad. Vár egy kicsit, de talán túl gyors válaszra számított, mert a gyöngysárkánytól nem érkezik egyből reakció.
Fejét leteszi két mellső mancsára, s úgy figyel felfelé ezúttal.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-17, 3:00 pm

- Elvégre istenek! – Kotyogott közbe, picit visszakozva, de nem bánva. Számára az istenek léteztek, de nem töltöttek be fontos szerepet. Talán, mert senki sem költött hozzájuk imát és nem várták el, hogy az év bizonyos napjain, bizonyos istenek színe előtt tegyenek tanúbizonyságot feléjük tanúsított tiszteletéről. Azt még sem mondhatja el, hogy akiről valaha is hallottak, annak nevét s tisztségét ne ismerték volna. Minden esetre őrült és ha nem is esett jól lelkének a találkozás, még is csak pozitívan gondolt magára az istennőre. Nem az általa nyújtott látvány miatt, noha nem elhanyagolható tény, inkább a hangjából áradó nyugodtság és nem is igen tudja mihez hasonlítani, őszinteség, talán.
A falon eljátszó aranyvillanásokat figyelve, mert Kain nem merte olyan merőn nézni, pedig ez a látványosság egyedül az aranysárkány számlájára, egész pontosan a pikkelyeinek a számlájára volt írható. Most már rájött, hogy a templom falain hasonló mód játszott a nap sugara, akkor is mindig megnyugtatta, ahogy most is. Halk sóhaj szakadt fel belőle Kin szavait hallva, majd felé fordította a fejét. Beszéljen a múltjáról? Mit is mondhatna, semmi különös nem színezte az otthonában töltött időket, azt az egyetlen éjszakát kivéve. Tekintete újra barlang falán függött s csak a maga szórakoztatására formálta át a színeket, mintha nem is egy aranysárkány, hanem egy ezüst vagy kristálysárkány feküdne mellette. Ezüstössé váltak a színek, aztán megremegett a barlang fala, ahogy a pusztákon látni nagy melegben a levegőt.
A lassan kibomló sűrű felhőrétegből, hűvös szürke oszlopok emelkednek, így csak szépek voltak, de gigantikus valójukban lenyűgözőek és a szobrok. Talán még e világ sem látott ilyen démonokat, pofájuk viccsorba torzult, de mind büszkén ültek és karnyi vastag karmaik között fekete rudak raboskodtak. Soha meg nem változó kép, ahogy a vitorlányi zászlók hangtalan lobognak a szél, játszó hátán. Ott a csarnok is, hívogató rejtelmes félhomályával, de Sou nem kívánja beljebb vezetni Kain - még, inkább kilép az oszlopok mögül, zöldellő domboldalt mutatva és erdőt, ezüst levelekkel és ében törzzsel. A tenger legszebb kékjében pompázó, homokos medrű folyót és a tavat, amit táplál, a messzi hegyek ezüst és fehér csúcsai végül egészé teszi a képet.
- Itt születtem és nevelkedtem. – Egyszerűbb, sokkal egyszerűbb volt megmutatni, mint elmondani. Szívesen borította volna be az egész barlangot formálva át, de így nem támadhatott az a képzete, hogy ott van és hazatérhet. Hiszen ez a tá már több mint hét éve nem létezik, ahogy a lassan feltűnő alakok sem. Akiket nem akart megmutatni, a felhőket még is elengedte, hogy ellepjenek mindent, mint a puha gyapotpamacsok. – Semmi mást nem tanultam, csak azt, amit talán minden kölyök és az, az éjszak. Ha megérzéseimre hallgatok, akkor azt mondanám, hogy te nem is egy olyat éltél át. …- Végül maradék illúziója is szertefoszlott és csak arany pikkelyek keltette fényjáték maradt, ahogy pofáján egy mosoly árnyéka. Fura volt, hogy ugyan szomorú volt, de nem társult hozzá az a keserű fájdalom oly mértékben, mint szokott.
- Nem vagyok bölcs, inkább csak rátalálok a megfelelő szavakra .. de ha nem bánod, inkább másról beszélnék. Meg hát .. nem akarlak az én búmmal terhelni. -: Kissé megemelte a fejét s tekintetét Kainra emelte, hálás volt, hogy ennyit is meghallgatott. De nem azért jött, hogy búskomorrá tegye a másik napjait, óráit. Ezért is kérdez inkább, de olyan dologra, ami érdekli. – Hogy találtál rá erre a barlangra éés mi van a mögött a járat mögött? – Fejével az irányba int s szemében a kíváncsiság mohó fénye is felvillant. Nem hagyja magát legyűrni, vagy inkább nem hajlandó veszíteni a búskomorsággal szemben, bár eme belső küzdelem olykor nem ezt mutatja.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-17, 5:21 pm

*Kain, bár igen meglepődik a gyöngysárkány illúzióján, nem mutatja, inkább figyelni kezdi. Úgy érzi, lényeges, amit lát, nem azért, mert még nem látott volna illúziót, hanem a téma miatt, amit felvetettek. Figyeli a feltűnő oszlopokat, a szobrokat, a felhőket, a tájat, mindent.
Fejét visszafordítja a gyöngysárkányra, mikor az megszólal. Sejtette, hogy szülőhelyét látja, így csak bólint, szó nélkül.
Szíven üti Sou megjegyzése. „Te nem is egy olyat éltél át….” Elharapott mondat.
Benne is emlékeket ébreszt. Távoli, de annál erősebb emlékeket. Amit a Kaszásban átélt, csupán játék volt ahhoz képest, amikben részt vett.
Jól sejti a fehér sárkány, mi mindenen ment át.
Az arany szemek a távolba merednek egészen addig, amíg ismét meg nem szólal társa. Akkor egy villanással visszatér a jelenbe, de az ő képén közel sem mosoly hagyott nyomot. Emberi arcán most elmélyültek volna a ráncok, s szájának sarka lejjebb süllyedt volna, ahogy tette azt sárkány szája is, csak kevésbé látványosan.
Készségesen beleegyezik ismét csak bólintásként abba, hogy más témák felé evezzenek, de ismét csak mély emlékek maradnak benne.
Fekete sárkány volt a nyomában, mikor Norlanhoz közeledett. Nem egy sebből vérzett, s lába is törött volt már akkor. Az volt kész csoda, hogy élt, de utolsó erejét használta el, mikor repülve igyekezett menedékre lelni az izzó sötét golyók elől, melyekkel közvetlen nyomaiban loholt az üldöző.
Árulása miatt üldözte a nő, mert nő volt.
S utolsó erejével a sárkány csak annyit tehetett, hogy a levegőben teleportált. Sárkányként nehezen tette ezt meg, le egészen a Norlan határában lévő erdőségbe, s maga mögött egy tükröt hagyott, mely a szintén nyomában teleportáló sárkányt visszavetette épp ellenkezőleg.
Maga sem tudja, hogyan ért földet.
Mikor magához tért, sajgott mindene, egy tisztáson feküdt, a barlang bejárata előtt.
De ezt nem szívesen meséli el még most sem pedig a fehér sárkányban már megbízik.*
- A vak véletlen, vagy az istenek mutatták meg. Bajban voltam, s épp előtte landoltam, anélkül, hogy tudtam volna a létezéséről. Nagyon jól jött akkoriban és azóta is szívesen használom….
*Mély sóhajjal igyekszik megszabadulni a nyomasztó emlékektől. Abban reménykedik, hogy az ősi sárkány nem is gondolná, hogy épp itt ütötte fel táborát, ahol majdnem életét is vesztette.*
- A járaton túl pedig kincseim rejtem…de ne emberi vagyonokra gondolj. Az én koromban már sokaknak kialakulnak hóbortjai. Az enyémek a mágikus tárgyak. Hosszú ideje gyűjtöm őket, s itt tárolom, többszörösen is rejtve és védve mindentől…
*Kényelmes itt pihennie, nem is vágyok most sem a magasba, sem a napra. Valahol abban reménykedik, hogy itt sem az istenek, sem más halandók nem zargatják.*
- Norlan. Hogy tetszett neked a város?

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-17, 6:44 pm

Mintha hasonló történt volna már? Egy kérdés és rá a válasz, percnyi csönd s fájdalmas múltba révedő tekintet. Sokak ajándéka lehetne a lelkek megismerése, ha fordítanának rá időt és áldoznának rá temérdek erőt. Souban s meg van az adottság, hogy többet lásson a tekintetekben, mint az amennyit elárulni szándékozik, de közel sem tökéletes és jó rész az apró csendes, lelkében súgó hangokra hallgatva. Ösztönből cselekszik, von le következtetéseket, az édesanyja mindig is biztatta, hogy soha ne adja fel s így támasza lehet másoknak. Ő mester volt s fiának most jól jönnének édesanyja gondos szavai, aki nem ármánnyal, hanem szeretetteljes fondorlattal csalta elő a lelkek titkait. A különbség árnyalatnyi és oly sok múlik még máson is, az időzítés, a bizalom és ennek megérzése elengedhetetlen. Ezért is marad csendben, szinte a finomabb szavak mögött megjelenik a valóság egy része, mert igen is emlékszik arra, ami a fogadótól nem messze történhetett.
Elfolytja együtt érző sóhaját és bólint, nem fűzve hozzá mást. Bár, igen is tudott volna hozzáfűzni néhány gondolatot, hogy végül is jól járt, mert most van egy hely, amit akár otthonának is tervezhet és teljes joggal. De hogy néz ne ez ki!? A baj alatt Sou van oly leleményes, hogy veszélyt, ha nem rögvest életveszélyt sejt, s ez esetben a barlang szerencsén múló felfedezése inkább életmentő szükséglet, mint otthon, de persze a kettő nem zárja ki egymást.
Ahogy gondolatai e téren kezdek összegabalyodni, inkább az újabban érkező szavak felé fordította a figyelmét és áldotta a sorsát, hogy sárkányéknál nem szokás hívatlanul az elmében vájkálni, mert az ő fejében uralkodó kuplerájban is tökéletesen észrevehetően eme új foganatok. De legyűrve valamiféle gombócot a torkában, minek keletkezést és jelenlétét fel sem fogta igazán, addig, amíg meg nem kívánt szólalni. Erről is elterelődött a figyelme és nem tudott nem elmosolyodni, azt ugyan nem várta el, hogy Kain lefelé görbülő szája és felfelé íveljen talán később, ha sikerül nem múltbéli keserű csontokon rágódniuk.
- A te korodban? – Húzza fel a szemöldökét, mert számára ez úgy hangzott, mintha vénségesen vén lenn. Pedig Kain inkább olyan középkorú sárkánynak tűnik, bár, e téren jobb ha hallgat, mindene esetre sokkal fiatalabbnak ítéli, mint Eleger. – Érdekes egy hóbort, de azt azért elismerem, hogy bizonyos tárgyak tényleg szépek, vagy nem, de pont az teszi őket azzá. – Eszébe jutott a városban látott kis boltocska, a sok ősrégi lim-lommal. Aminek valószínűleg egy darabja sem volt hétköznapi és pont azon volt, hogy megkérdezze Kain járt e már abban a bizonyos üzletben, de erre ő kap egy kérdést. Még csak gondolkodnia sem igazán kell, szinte azonnal válaszol.
- Tetszett, bár nem töltenék ott sok időt. Néha túl sokan vannak az utcákon és néha nem is nézik kit taposnak meg, mondjuk én tanultam és inkább az árral haladtam, mint azzal szemben. – Hangja annak ellenére is mosolygós, hogy emlékszik a lábán tipodó nem éppen törékeny hölgyeményre. Szinte csak csillagokat nem látott, de egészen jól viselte. – Bekíváncsiskodtam egy pékség félébe is és rögtön meg is sütöttem magamnak a betevőmet. Bh, még most is egy kicsit kiráz a hideg, ha az öregre gondolok. Még a nevét sem volt hajlandó elárulni, amikor kérdeztem. „Ne törődj vele, kölyök. A kezed járjon és ne a szád!” – Idézte elmélyítve egy kicsit a hangját, bolondozva imitálva, amennyire az sárkány mivoltából sikerült. – De azért visszamennék. Ja, és ha már mágikus tárgyak. Te voltál már abban a különös kereskedésben? Volt ott egy harapós kalitka, meg egy könyv, visszafelé bementem és gondoltam beleolvasok, de a szöveg eltűnt, amint nekiláttam volna. Azért .. kíváncsi vagyok, hogy el e lehet valahogyan olvasni. De annyi pénzem úgy se lesz, meg nagyon hova tenni sem tudnám. – Megbillentve a fejét, vetett egy pillantást a tarisznyára. Ami szükséges még pont elfér benne, bár tény, hogy néha nem jönne jól az esti órákban egy kis olvasnivaló. Ez igazán kezd neki hiányozni, emberi szüleinél mindig voltak könyvek, vagy ha nem, akkor a padláson talált magának érdekességeket. De ez könyvre számos veszély leselkedik a vadonban, amik között az eső és a sár a legveszedelmesebbek. Talán, majd, egyszer…

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-18, 7:56 pm

*Kain megrázza a fejét. Nem szépségük miatt gyűjti a tárgyakat.
Egyenlőre nem fűz hozzá kommentárt, hiszen a gyöngysárkány megállíthatatlanul folytatja saját elbeszélését, jogoson is, hiszen Namelyr kérdezett.
Ő ugyan nem szívesen jár-kel pékségekben, de talán jobb is, mert maradék pénzét ilyesfélére nemigen költi. Sokkal inkább érdekes azt figyelni, hogyan élnek a kétlábúak, mint részt venni benne.
Első ízben húzódik szegényes mosolyra szája, mikor Sou utánozni kezdi a péket, amint elhessegette a kíváncsiskodó kölyköt.
Ő sem szívesen adja ki sem nevét, sem egyéb titkait idegeneknek, bár ha jól sejti az az emberféle csak épp olyan kedvében volt, hogy inkább nem mondott el semmit.
Mély, de barátságos hangon szólal meg.*
- Minden varázstárgynak megvan a maga nyitja, ahogy a könyvnek is.
Ebben az esetben vagy megtörni lehet a varázst, vagy pedig megtéveszteni.
Voltam én is abban az üzletben, vásároltam is ott, de jobb szeretem saját ismerőseimen keresztül beszerezni a dolgaimat.
Általában megbízhatóbbak holmi boltosnál.
*Ez utóbbit, az általábant kissé meg is nyomja, hiszen épp legutóbbi szerzeményével járt meg csúnyán. Rodelus volt szíves olyan főnix tollat szerezni neki, amely éjnek évadján életére tört.
Na, azóta van pajzs a raktár bejáratánál, hogy még egyszer ne történhessen hasonló.
Az arany sárkány könnyed mozdulattal helyezi mellsőit előre, egymás mellé. Széles szárnyait kissé kitárja, hogy átjárjon alattuk a levegő.
Kényelmesebb így.*
- A legtöbb varázstárgy ártalmatlan, legalábbis csak úgy tárolva, de van köztük olyan is, amivel érdemes vigyázni.
*Rodelus emléke juttatja eszébe, hogy hol is tette le az utolsó ügyet.
Jó lesz majd végre újra nyomra lelnie, hogy végre megtudhassa, ki, vagy mi volt egykori barátjának megbízója, aki ajánlott neki többet a régi barátságnál, mely köztük volt.
Még most is nehéz belegondolni, hogy mivé lett ez az egész.
Akkor éppenséggel nem sikerült, de ki tudja, nem próbálkozik-e mással és még erősebben, ha a megbízó megtudja, hogy felsült a terve.
Ezért sem vett azóta már újabb tárgyat, előbb szeretné megtudni, mi mozgatta az ellene irányuló támadást.
Gondolataiból felpillant az előtte pihenő fehér sárkányra.*
- Figyelmetlen vendéglátó vagyok. Inni adhatok-e?

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-20, 4:51 pm

- Én inkább majd kavicsokat gyűjtök, igaz ez csak kiforgatása a tényeknek, de, felhalmozva azok is elég veszélyesek. Persze össze sem hasonlíthatóak a mágikus tárgyakkal. Közöttünk éltek olyanok, akik krónikásnak nevezték magukat és valamilyen varázslatnak köszönhetően, egyszerűen tudták, hogy mi történt a múltban. – Most más módon támadt kellemetlen érzése. Valami különös oknál fogva egyetlen egy krónikással sem jött ki túl jól és ki sem lehetne Souból nézni, de makacsul kelt vitába velük. Persze kölyök lévén sosem övé volt az utolsó szó és gyakorta fedték is meg, komoly büntetést azonban soha sem kapott. Vele mindig cinkos édesanyja miatt, Sou most látja csak igazán, hogy mennyire hasonlít az édesanyjára, mert apja valahogy mindig hű volt a szabályokhoz, hitvesével ellentétben. Jóleső melegség telepedett rá és felfigyelve a kevés kis mozgásra, neki is fészkelődnie kellett, mintha muszáj lett volna.
- Még olyan régen is, amikor még biztos a világon sem voltak. Ők tanítottak minket, ifjakat és sokszor a tanulságos történetek mellet, megemlítették, hogy mágusok, istenek és a halhatatlanok is készítettek veszélyes tárgyakat. A kardok, amivel halhatatlant és istent lehet ölni. – Alig egy lélegzetvétel múlva folytatta elmesélését, gondosan hallgatva a kellemetlenebb részekről, de kellemesekről is. Most azok nem kívánkoztak ide, meg még sem a teljes élettörténetét szeretné elmondani. Talán, ha Kain még szeretne hallani a múltjáról, akkor mesél még, többet, mélyebben. Igazából, hogy ezt felhozta és így, annak az volt az oka, hogy megmutassa, tisztában van ő a veszélyességükkel, de ennek ellenre ő megpróbálja a szép oldalukat meglátni. Nem a hatalmukat, hanem mondjuk az alakjukat,a megművelésüket, mert szinte biztos, hogy az említett kardok sem csak csonka fém és ronggyal bevon markolat. Biztos szépen csiszolták és nevét is, mágikus hatalmának nyomát is belevésték a nagy gonddal készítő kezek és a markolat sem ásíthat csupaszon,s ha nem is tették drágakövekkel ékesen kirívóvá, biztos kellemes látvány.
A kardról és a varázslatos holmikról elvándorolt a figyelme, még nem foglalkoztatja őt annyira ez a téma. Az értékét meglátja, de igényt nem tartana rájuk, inkább valóban gyűjtene ezerformájú és színű kavicsokat. S ha már kövek, hirtelen itt terem az ivás kérdése. A választ nem rögvest adja meg, még megragadt a kövek és a víz közötti összefüggésen, de nem húzza el a választ. Amin végül is agyalni sokat nem kell, mert nem szomjas. de már látja, hogy ez a válasza sem fog egy egyszerű szócskára korlátozódni.
- Köszönöm, de még nem vagyok szomjas. – A barlang kijárata felé fordítja a tekintetét, fülel is egy kicsit, aztán persze eszébe jut, hogy nem fontos, hogy forrás legyen a barlang közelében. A víz történetesen egy ideig hordóban is eláll, de őt túlságosan is elvarázsolta az a látvány, ami tegnap fogadta a fenyők rejtekében. – De eszembe jutott az a kis forrás, amit a levegőből láttam, már akkor eldöntöttem, hogy ha erre nem talállak, akkor visszafelé mindenképpen megállok ott egy kis időre. És nem vagy figyelmetlen, vagy is .. Nekem fogalmam sincs, hogy a sárkányoknál milyen vendégség. – Most így kimondva elég bugyután hangzott, de nem túlzottan érdekelte. Otthon mindenkit ismert, a vendégség fogalmával az emberek között ismerkedett meg. Lehet, hogy a sárkányok ilyet nem is igen csinálnak?

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-21, 8:15 pm

*Kain elég érdekesnek találja, amit Sou mond. No, nem a kavicsokról, azt csupán gyermeki gondolatnak véli, inkább a krónikások leírása ragadja meg.
A varázslat, melyről beszél a gyöngysárkány könnyen lehet akár csak távolba látás képessége.
Hallott már ilyenről, még emberek körében is.
Namelyr még a háborúból ismert egy jóst, aki előre tudta, mit fognak lépni a sárkányok.
Anzar fontosnak tartotta likvidálni, s ez a feladat Kainé lett.
Amikor az arany sárkány kezei elengedték a torkát a jósnak, már csak halott arcát látta, de volt valami a tekintetében, ami elbizonytalanított. Az „én megmondtam, én tudtam” nézés volt benne. Nem halálfélelem, amúgy sem volt benne ez akkor sem, amikor meglátta az arany sárkányt és tudta, hogy miért jött.
Ez volt benne a legrémisztőbb. Az, hogy előre tudta, hogy meg fogják ölni, s nem próbált meg ellene tenni. Ellenállás nélkül hagyta a sárkánynak, hogy megtegye, amiért érkezett.
Kain szívesen megkérdezné, hogy a krónikások talán Lanur kardjáról beszéltek-e, de végül inkább hallgat. Megtartja magának a gondolatot.
Közben a fehér sárkány jelzi, hogy nem kér inni.
Nincs a barlang közelében forrás, ez az egyik hiányossága neki.
Kain is úgy hordja éppen a bizonyos forrástól kannában, amit a fehér sárkány láthatott a levegőből.
Kain elgondolkodik.*
- Én is arról a forrásról hordom a vizet. Minden nap frisset, amikor kell.
A vendégeskedés pedig sosem volt erősségem. Bár tanultam etikettet, a kétlábúaknál és népünknél is. Muszáj volt, ha az ember egy olyan sárkány köreibe tartozik, mint a nevelőapám…
Kissé más népünk életében a közösségi élet, mint a kétlábúaknál.
*Nem akar jobban belemélyedni. Nem szívesen foglalkozik a múlttal és ha nem muszáj, inkább nem eleveníti fel a régi dolgokat.
Az arany sárkány egyik fő baja az is, hogy nincs jövőbeni dolga sem, amiről beszélhetne.
Egyik napról tengődik a másikra, nem érdekli semmi, talán csak az imádott varázstárgyai.
Nem szeret sem a múlta gondolni, sem a jövőbe. Nem készít terveket, s nem szívesen emlékezik, de ebben nincs választása.
Az ő elméjét is meg kell tölteni valamivel, s ha nincsenek benne tervek, hát lesznek benne emlékek.
Szusszan egyet. Népének gondolata állandóan kíséri, s kezd megfoganni benne a gondolat, hogy talán egy régi ismerőse, egy ősi sárkány volt az , aki arra gondolt, megtréfálja az arany sárkányt a főnix tollával.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-23, 9:23 pm

Sou talán sosem fogja megtudni miket is bolygat meg a másikban, ő maga örülhet, hogy kellemet és rossz ízű emlékei száma kevés és azok sem kísértik. Csak kevéssé mérgezi napjait szomorúsággal, s azt sem hagyja soká, mosolyogva próbálja túltenni magát rajta és nem is olyan nehéz. Fele annyira sem, mintha azt, akkor, rögvest a sziget pusztulása után kellet volna megemésztenie a nem mindennapi elválás szeretteitől és talán nem is fogadta volna vágyakozva, szinte kiéhezve az emberi család szeretetét. Milyen könnyen lehetne egy megkeseredett, bosszúálló szörnyeteg is, aki nem ismer se sárkányt, sem istent, aki megállíthatná. Talán már nem is lenne esztelensége végett életben.
Tekintete gyakran ingázik a fényjáték és Kain között, nem idegesen, csak úgy, mikor úgy érzi, hogy érdemes minden rezdülést figyelemmel kísérni néz az aranysárkányra, s mikor ennek nem látja szükségességét tovább fürkészi a kibomló alakokat. S b kell vallania már-már nehezen állja meg, hogy csatlakozzék a falra festős, agy tornáztató művelethez. Megállja, nem feltétlen kell a nap derekán rögvest lefárasztania magát, így csak találgat, kalandozik, ha alakalma adódik rá. Igen a forrás, ezek szerint, ha eljön a tikkasztó érzés torkában, vagy Kainéban és talán még a hordó is üres, akkor megnézheti közelről, mert nem bírna veszteg megülni a fenekén. Ami ugyan oly nagy baj nem lehet, de tekintve, hogy elzárva mágikus tárgyak hevernek és kíváncsisága olykor túl mohó és nem mindig sikerül lecsillapítani, abból akár már nagyobb baj i származhat. Meg aztán, szép és kényelmes a barlang, sőt, merné rá mondani, hogy egészen lakájos is, de a város zsúfoltsága után nem egészen egy barlangra vágyik, inkább az erdő fával telített valóját látná, érezné maga körött.
- Nekünk kevés ünnepünk volt, kettő egész pontosan, de ha nem is ezek miatt, a mezőn, vagy a folyónál mindig találkoztunk. Valahogy olyan volt, mintha mindannyian egy hatalmas nagy család lennénk, akik között csak az idősebbeknek járó tisztelet kimutatása az elengedhetetlen, de egyéb .. Vagyis, a krónikások, ők kicsit mindig is zárkózottabbak voltak, olyan múltban élő típusok .. nem igazán kedveltük egymást. – Nem sokáig tartott, hogy a kimondani nem szándékozott gondolatok csak megszöktek. Az előbb annyira még nem tartozott a mondanivaló közé, de ezek közé a közvetlenebb szavak közé már beillettek. Még el is húzta a száját egy kicsit, mert a kioktató, kellemetlen, reszelős hang a fülében csengett, noha a szavak értelme nem volt meg. Ezeket az emlékeket, még nem akarta magáénak mondani, nem is igen bolygatja ezt a csomagot, elég az érzés egyenlőre, aztán majd jöhet a többi. ~ A nevelőapja? Vajon ki lehetett ő? Már ha halott, mert mért ne élhetne és a szavaiból úgy tűnt, hogy sárkány, méghozzá nem akármilyen sárkány.~ Tekintetét hosszabb ideig pihentette Kainon, de lassan kezdte felismerni azokat az apró, egészen elenyésző rezdüléseket, amik ahhoz tartoztak,amiről nem akart a másik szót ejteni s ezt tiszteletben tartotta.
- De valóban, a faluban elég sok mindent megünnepeltek és először szinte szédültem attól, amit a fogadott anyám mondott, tanított. Szerencsém volt, hogy mellettem korban voltak néhány évvel fiatalabbak, így könnyen megtanultam, mit és meddig szabad .. Na igen, a kor, te sem tűnsz idősnek. Most gondoltam csak bele, hogy idősebb vagyok a fogadott apánál. Meglehetősen fura érzés. – De még mennyire, hogy az. Alig néz ki tizenhatnak és már meg van vagy hatvan esztendős is, nagyjából, ha jól számolt. De még sem mérheti magát az emberekhez, hiszen még ezzel hat évtizeddel is fiatalnak számít és nem is érzi ezeknek az éveknek a súlyát, szarvai és még növőben, teste is még nyúlik néhány centit. Legalább is nagyon reméli, mert még népe között is eléggé kicsinek számít, nem mintha túlzottan zavarná, de azért nem szeretne tökmag maradni élete végéig.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-25, 9:00 am

*Kain csendesen pillant ismét Soura, majd követi tekintetét a falra. Neki nem szokott feltűnni ez a fényjáték, de most, hogy a fiatal sárkány abban gyönyörködik, neki is ott ragad egy rövid időre a figyelme.
Amikor a gyöngysárkány újra megszólal, az arany sárkány is figyelni kezdi.
Ismét szóba kerülnek a krónikások, s Kain ismét csak elgondolkodik rajtuk.*
~A kívülállók, másik, mint a többség, mégis közülük valók. Vajon az én közösségem, ahova egykor tartoztam, hogyan fogadna? Könnyen lehet, széttépnének, vagy az is lehet, hogy megbüntetnének árulásomért…nagy az én bűnöm…hajh…~
*Hatalmas tüdejét egy sóhaj hagyja el.*
- Furcsa lehetett emberek között felnőni. Én is éltem közöttük, de akkor már felnőtt sárkány voltam, amit tanultam úgy tanultam, hogy addigra magamba szívtam népem szokásait, gondolkodását.
*Kis szüntet tart.*
- Mondd csak, a Krónikások amikor meséltek, révedésből mondták krónikáikat, vagy pedig csupán mesélték, miket régen tanultak?
Hallottam afféle lényekről, kiket tisztánlátóknak hívnak, s ők azok, akik ismerik a múltat, jövőt, s belé látnak olykor a magunkfajta halandók lelkébe is…
*A jós is belé látott, már tudja, ismerte a sorsát, talán előbbre is, mint ahol az arany sárkány tart éppen. Látta előre, amit vele tesz, amibe keveredik, s ami hétszáz év múltán történni fog vele, azt is.
Talán szent ember volt, talán az istenek kegyeltje, vagy átkozottja, hiszen végül sorsát épp az arany sárkány teljesítette be.
Megrázza fejét.*
- Van kedved kisétálni a forráshoz? Persze nem mint sárkány. Nem szeretném ittlétemet, rejtekemet felfedni mások előtt…
*Kutatón néz a fehér sárkány szemébe. Hatalmas testét közben kissé arrébb helyezi. Valahogy a vendég jelenléte energiával töltötte fel, s kedve támadt kimenni a szabad ég alá.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-27, 4:56 pm

- Nem volt az, mivel nem tudtam, hogy sárkány vagyok és most inkább nehéz. – Maga elé pillant, elnézve hófehér mancsai végén előkandikáló koromfekete karmait, amitől még a bátya is megrettent, a többiről nem is beszélve, csak fogadott apja és anyja mertek közel jönni hozzá. Mosolya szomorkássá vált, de nem komorodott el. – Egyszerűen elfeledkezem dolgokról, teljesen emberként viselkedem, pedig nem vagyok az és nehéz ezt titkolni. Pedig jól tudom, hogy az emberek többsége a tény megállapításakor a barátként nyújtott kezébe vasvillát ragad. – Még nem tapasztalta, csak egyszer, de az pont elég volt, hogy többet ne is akarjon újra ilyesmivel szembesülni. Nyomasztó a volt jó barátok félelemtől és megvetéstől csillogó tekintete, mintha bűnös lenne, csak azért mert eme nemes nép fiaként született, mert büszke arra, hogy sárkány.
- Mh, a jövőt biztos nem ismerték. A történeteiket meg nem is igen tudom, hogy hogyan is regélték el, mert oly mód mesélték, ahogy az előbb én mutattam meg az otthonomat, csak hűben elevenítették meg. De én sokszor hagytam ezeket ki, mert mint az egyik Nagy nemzedékéhez tartozó jobban kellet volna ismernem a múltat, a nagy tetteket, de .. .. – Kicsit megakadt és látszólag nem is akarta befejezni a mondatot, mert fejét elfordította, levéve tekintetét a lábairól. Ismerte a történelmüket, amennyire akarta, amennyire szükséges volt, hogy ne nevezzék neveletlennek, de nem szerette a múltba burkolódzó vén tollasokat, akik mindig nagy tettekről, kötelezettségről beszéltek és szinte elvárták tőle, hogy ő is védelmező legyen, ahogy Nawara. Benne azonban nem honoltak ilyen babérok, hősnek és merésznek ott volt a másik zöldszemű, Nawarian és nem utolsó sorban Ava, aki mindenben felülmúlta őket. A két barátjára, akik osztoztak vele a kitűntetett figyelemben, talán most gondolt először és tette fel a kérdéseket: vajon élnek e, s ha igen, akkor jól e vannak, vajon ők is egyedül vannak. Arian biztos nem bírná ki ikerhúga nélkül, de Ava, még nem találkozott olyan lánnyal, aki annyira fifikás és erős lett volna. ~ Fordult a kocka a múlt és a mi jelenünk között, a kékszemű lett az erős és védelmező, míg a zöldszeműeké maradt a …~ A gondolatba egy kérdés vágott bele, Sou nem bánta és ahogy Kainra emelet tekintetét, már nyoma sem volt a nyomasztó gondolatoknak és bár tudta, hogy egy mondata függőben maradt. Nem akarta befejezni, most nem.
- Persze! Bár őszintén szólva szívesen sétálgatnék négy lábon, de a biztonság az első, főleg úgy, hogy nem is olyan messze embereket is láttam. – Ezzel összébb is húzta magát, majd sárkány alakjából gomolygó derengést alkotott és abból elkészítette emberi alakját, csak egy pillanat volt az egész. Ugyan ingjére rá fért az igazgatás, de az alig egy fél perces munka volt számára. – Üres kézzel megyünk vagy hozunk egy keveset ide is? – Körülnézett, de sem vedret, sem kulacsot nem talált pillantásával.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-27, 10:26 pm

*Kain belegondol, miféle érzés lehet elfeledkezni dolgokról. A múltról, annak minden örömével és fájdalmával együtt. Ő lassan már csak fájdalomra és halálra emlékszik, nem marad semmi, amiért érdemes visszatérni a régi időkhöz.
Valahogy kifordult a világ magából egész életével együtt és ez nem jó.
Ő épp azt az oldalt ismeri, mikor sárkánytársad támad hátba és ő volt a hátba támadó. A másik oldalt, ámbár legutóbb már őt magát is sikerült egy barátnak elárulni. Rodelus sosem volt a becsület mintaképe, de a jó kapcsolatot mindig fenntartotta, s épp ezért volt megbízható is.
Mégis elárulta.
Aranyszínű szemeiben ismét a fájdalom az úr, mikor Soura emeli, ki éppenséggel vidáman jelzi, hogy szívesen meglátogatná a forrást.
Azonban az emberek közelsége nem tölti el örömmel az arany sárkányt. Nem kíván emberi társaságban lenni. Lassan minden, de legfőképp az emberek a rosszra emlékeztetik, saját gyarlóságára, s a világ kétarcúságára, melynek ő minden esetben csak a nehezét kapja.
Könnyed villanással veszi fel a korábbi hatalmas aranyszín helyett a már-már megszokott sötétet.
Emberi, mágusi, s olyan, mint a lelke. Fekete.
Lobogó köpeny nem kíséri most léptét, mellyel a barlang bejáratához lép.
A fekete csizma és a fekete bőr nadrág nem maradhat el most sem, de mellénye elölről sötétszürke árnyalatot ölt, míg hátul a fekete legsötétebbjét. Alatta azonban kivételesen fehér ing világít ki a sok sötét ruha alól. Fekete haja kissé fényesebben terül vállára, s szemei az egyetlenek, melyek a szokásos mélabút árasztják magukból. Kezét nyújtja ki a barlang falánál álló szekrény felé. Sou nem láthatja, hiszen úgy van elhelyezve, hogy a belépők figyelme elől a szekrény maga takarja ki, egy kancsó pihen ott.*
- Hapa!
*A szóra az edény a mágus kezébe libben, s az hóna alá csapja.*
- Hozunk egy keveset. Van ugyan még az alján, de akkor már kicserélem frissre, ha megtehetem. Magamtól nem mennék úgy sem.
*A sárkány feloldja az illúziót, s kilép a szabadba, megvárja, hogy vendége kövesse, csak azután zárja vissza.*
- Említettél egy bizonyos Nagy nemzedéket…

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-28, 2:08 pm

Megszokhatná már, hogy kérdéseire szinte mindig adatik válasz, csak valahogy sosem a megszokott módon. De ezt vehetjük Kain egyéniségének is, ahogy a vizes hordó landol a kezébe meg is születik a válasz, ami mosolyt csal elő belőle, ami megenyhül, mikorra az aranysárkányra néz. A mondat ugyan motoszkál benne egy kicsit, mert mintha puszta jelenlétével arra ösztönözné a másikat, hogy mászkáljon, kimozduljon rejtekéről, de egyenlőre nem tudná megmondani, hogy ezt most jó e vagy sem. Persze jó az erdőben sétálni, élvezni a természet különös harmóniájából adódó nyugalmat, tapasztalatból viszont tudja, hogy ez az, ami megmozgatja az elmét. Emlékeket rángat elő a rejtett fiókokból, múltcafatokat szaggat még egy kicsit, taglalja a lehetőségeket, eshetőségeket és lehetséges történések szálait. Most ketten lesznek és nem muszáj engedni ennek a szinte kényszernek, mert beszélgethetnek, akármit felhozva témának.
Kilépve a barlangból jólesően nyújtózik az ég felé nyújtva karjait, tekintetét is nyugtatva néhány pillanatig a tiszta kékségen, az érkező fehér pamacsokon. Mélyet lélegzett, majd lehorgasztva fejét csak magában vigyorgott. Megint túl sokat mondott és ahogy látszik valamennyire felkeltette az érdeklődését Kainnak a nemzetek említésével, de végül is olyan nagy oka nincs, hogy ne beszélhetne róluk. Mondjuk, ami neki büszkeségre adna okot, az a többi sárkánynemzetnek lehet keserű emlék, de nem hiszi, hogy az aranysárkány csupán azért megutálná, amit nagyon régen mások követtek el, olyanok, akikhez még a vér sem igazán köti.
- Mi így neveztük azt a két gyöngysárkányt, aki összefogta a népünket és megalkotta a szigetet és elkövették azt az árulást, minek következtében népünk eltűnhetett. Vér nem köt hozzájuk, csak a szemem színe, állítólag, azért maradt megy ennyi örökség, hogy átvegyük a helyüket, ha szükség van rá. A krónikások leginkább ezt akarták tudatosítani bennünk, de ..én messze nem vagyok olyan, mint a Holló volt. – Sou számára kevésnek tűntek a szavak, az igazságok félig még a levegőben lógtak, valószínűleg egy herceg is így érezheti magát, aki inkább művelné a földet, mint irányítaná országát. Jószerével lába előtti fűvel futtatott földet figyelte, elkalandozva a fákon is, melyek mellett elhaladtak és így, hogy közben beszélt, egész rövidnek tűnt az idő a megtett úthoz képest. – Sosem vetet véget egy életnek sem, mert az ő kezében az illúziók veszélyesek voltak, sokakat kergetett őrületbe. Narla szavai ezért is zavarnak, mert ki tudja mi vár rám, ha egyáltalán eljutok addig az elhatározásig, hogy felkutatom népem még élő tagjait. Én nem akarok senkit sem az őrület szélére sodorni, más fegyverem viszont másokkal szemben nem igazán van. – Lelkesedését vesztve kullogott az idősebb sárkány mellet, akire még is hálásán tekintett fel. Folyton meghallgatja, bár szinte mindig felidéz az aranysárkányban valami rosszat, de véleményét is elmondja és ezért becsüli is.
- Hah, megint a kicsinyes problémáimnál tartunk, illetve tartok. – Halk sóhaj hagyja el ajkait. – Nincs szerencséd velem, mert megbízom benned és el merek mondani ilyeneket. De. A közelben nincs valami tó, mondjuk akkora, amiben egy sárkány is elfér? – Valahol nagyon mélyen, parlagon hevert ez a gondolat. Rég volt alkalma egy jót fürdőzni, most talán a víz jutatta eszébe, de nem is tűnt olyan rossz ötletnek, leszámítva a sárkány alakot.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-28, 10:38 pm

*Kain a fiút hallgatva arra ébred rá, hogy szinte semmit nem tud annak népéről. Igaz, tanult a történelemről, de az teljes egészében az ősi sárkányok szemszögéből íródott, ahogyan ők látták és megélték a dolgokat.
Már régen megtanulta, hogy a dolgok nem mindig úgy vannak, ahogy azt népének vezetői előadják.
Egy pillanatra belepillant szemének említésére a megnevezett zöld szemekbe. Valóban meglehetősen ritka ez a szín, ő maga sem sokkal találkozott még élete folyamán.
Csak egyetérteni tud az illúziók létjogosultságával kapcsolatban. Ő maga is ismeri erejüket, de kesernyés íz jelenik meg szájában annak hallatára, hogy a legenda sosem ölt.
Ő haszontalan, halandó sárkányként százak életét oltotta ki.
Hiba lenne azzal takarózni, hogy háború volt. Meg lehet tagadni az ölést, ahogy szembe is szállt apjával.
Régi dolog ez, sosem múló seb, melybe folyton vájkálni kell.*
- Rajtad áll, mit hoz a jövő, s milyen tetteket hajtasz végre.
*Nincs több, mit szólni kíván ahhoz, hogy az ifjú nem ölne, s nem kergetne senkit őrületbe.
Irigyli érte. Neki nem adatott meg ez, mire megismerte a másik oldalt, már sokszoros gyilkos volt.*
- Nem kell a múlton rágódnunk. Én sem szeretem, teszem azt magányomban épp eleget….
Sajnos tó az nincs, csak a forrás.
*Mutat előre a egy emelkedőre, ahol ugyan még nem látszik a forrás, mert annak másik oldalán fakad, de jelezni akarja, hogy lassan célhoz érnek.
Az erdő óvón borul föléjük, de a földi ragadozóktól nem óvja meg őket.
Emberszag terjeng a levegőben, áporodott, állott, savanyú szag. Keveréke az alkoholnak, melyből bátorságukat merítik, a félelemnek és az ápolatlanságnak.
Még nem hallja őket, de a közelben járnak. Talán épp a forrás közelében, ott várva arra tévedő szomjas utazókra, hogy aztán lerohanva értékeit, s talán életüket is vegyék nekik.
Fejét csóválja. Nincs kedve a harchoz, de nem osztja meg Souval észrevételeit.
Biztos benne, hogy már a fehér sárkány is tudja, mi jár a közelben.*

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-29, 4:50 pm

- Igen, ezt tudom! – Adja meg magát, legalább is a hangja erről árulkodik. – Nem is igen szeretek ezen töprengeni, de valahogy ez olyan, mint a bogáncs, ragaszkodó, és ha nincs meg a kellő figyelem a bokor közelében, akkor tetemes idő lesz megszabadulni az apró szálaktól. – Saját tapasztalata a növényt illetően nem igazán van, a múlt viszont nem csak a ragaszkodásában hasonlít, a gömb maga foglalja össze az összes szálat, ahogy a múlt fogalma alá kerül minden és mikor az ember, vagy sárkány, de akármely más lény belegyalogol, szálaira válik. Ahogyan az elme is kiválogatja azt a fonalat, amellyel egykoron a történéseket szőtték s lassan visszafejtve próbálja megérten i, újabb sorokat hozzákötve pedig megőrizni a kérdéseket, válaszokat és kételyeket. Valahogy most ez a gondolatmenet sem illik hozzá, de milyenek is kéne lennie? Szeleburdi, nemtörődöm, kalandvágyó ifjúnak? Félő, csak ha nagyon akarná, tudná csak magára venni ezeket a tulajdonságokat, bár a nemtörődömség valamelyest megnyilvánul óvatlanságában, ahogy félig tudatlan idéz maga köré néhány huncutan ficánkoló áramlatot.
Jól esik Sounak, ahogy kérdés nélkül kapják fel tincseit és játszanak velük, ahogy merészen kapnak könnyű ingébe, megrázva egy kicsit az anyagot, de mielőtt kicsusszannának a kezéből és Kainnal szemben is ugyan ilyen merészen lépnének fel, elengedi őket. Ez rögvest másfelé kanyarítja a gondolatait. Rengeteg ideje lenne gyakorolni, de egyre kevesebbet tölt ilyesmivel, mert mintha ösztönösen jobban menne minden, mint a begyakorolt mozdulatok nyomán. Még is, nem engedheti, hogy az érzései irányítsák hatalmát, erre is a krónikások figyelmeztették, hiszen könnyen zúdíthat szélvihart, vagy olyan képeket idézhet meg, amik lerombolhatnak egy egész várost. S mint mondotta, ártani senkinek sem szeretne igazán, még kicsit sem, noha talán ez elkerülhetetlen. Ezt is inkább valami belső kis hangocska súgja, nem lesz ő olyan ártatlan, mint szeretne maradni, vagy azért mert nem lesz más választása, vagy önszántából lép a könnyebb útra.
Megrázza fejét, a jól bevált módszerrel űzve el a gondolatot. De hol is tartottak? A tó hiánya arra készteti, hogy lebiggyessze ajkait, hát a fürdőzést, a gondtalan pancsolást, amivel talán előhozhatná a másik sárkányból is a kölyköt. Vajon mi végre ez a szándék? Nem valósulhat meg, legalább is most biztos nem, habár … de nem-nem, azért arcátlanság volna átformálni puszta hóbort miatt az erdő arculatát és a dombok közé csempészni egy kisebb tavat.
- Kár, de a forrás legalább kárpótol .. ha nem is úszásra alkalmas mélységével, páratlan szépségével biztos. – Újra mosolyog, pedig már elméje ott mutogatja neki a táblát, hogy: figyelj, mert ismerős illat terjed a levegőben. Illat? Ó nem, ez inkább már a szag kategóriában sorakozik, méghozzá a kellemetlen címszót viselők között, különösen fanyar eszenciájának pedig a Pirkadati fogadóban érezte párját, elődjét. Egy ódzkodó fintor suhan át az arcán, szúrós szemmel nézve a domb tetejét, ami lassan ugyan, de ellaposodik, jelezve, hogy bizony lassan a tetejére érnek. Ami azt jelenti, Kain intéséből kiindulva, hogy hamarost a forráshoz érnek és a domb tetejéről már akár láthatják is és egy pillanatra lehunyja szemét, kívánva, hogy az undok szagot terjesztők ne legyenek ott. Kinyitva rögvest mozgást keres, de nem lel, ennek azonban fele annyira sem örül, mint szeretne.
- Remélem, bolond reményem, hogy akik a közelben járnak, nem a forráshoz igyekeznek. – Reménykedve néz Kainra, tekintetét keresve, hogy igazolást nyerjen reménye, annak jogos léte ezzel. De nem hagyja figyelmen kívül, hogy erre könnyen rácáfolhat, talán maguk az emberek, megjelenésükkel.

Tárgy: Re: Városhatár 2010-12-30, 12:29 am

*Kain nagyon is tudja, hogy milyen az, amikor minden apró dologról a múlt egy szelet jut eszébe. Hiába is küzdene ellene, nem megy.
Sounak nem tetszik, hogy tó nincs a közelben. Legalábbis a lebiggyesztett ajkak erre utalnak.
Kain erre csupán gondolatban megvonja vállát. Nemigen tud mit kezdeni a dologgal.
Neki magának nem hiányzik a tó, jobb szeret szárazon lenni. Bőven elég egy forrás, amiből vizét nyeri és időnként mosakodni lehet benne.*
- Magam nem kedvelem annyira a vizet, hogy hiányát érezzem akár a tónak, akár az úszásnak.
*A fehér sárkány is érzi a jelenlétét hát a kétlábúaknak. Lassan mindenhová beférkőznek.
Felérnek a domb tetejére, s alant megjelenik a forrás. A csobogó kristálytiszta víz hangja az emelkedőig is felhallatszik.
Visszatekint Soura és látja a reménykedő tekintetet.
Hát rajta ugyan nem múlik, hogy ne a forrás legyen az emberek úti célja. Talán nem is az, hanem a többi kétlábú.*
- Haramiák…ha lemegyünk a forráshoz, számíts arra, hogy prédának tekintenek majd minket…
*Kain elkezd lefelé ereszkedni a túloldalon a forrás felé. Reméli, hogy Sou is vele ereszkedik, de ha mégsem tartana vele, akkor is magabiztosan folytatja útját.
Bánt már el haramiákkal, s a Nagy Kaszás élőhalottjai után ez már meg sem kottyan neki.
Hamarosan lent is van a csobogó víz partján, s kannáját belemeríti a kristálytiszta vízbe.
Érzékei élesen figyelnek mindenfelé.
Számít arra, hogy meglepni készülnek, hogy mindenét elvegyék, s akár meg is öljék.
Még nem tudják, kivel is kezdtek ki.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-04, 3:41 pm

- Nem meggyőzés képen, de egész megnyugtató elmerülni a vízben, elnézni a sejtelem alatt elterülő világot. Régen nagyon sokat játszottam a barátaimmal, persze szinte sosem hagytuk érintetlen a medret, szegény halaknak még is meg maradt épp halelméjük. – Valahogy most jó volt az eltűntekre gondolni és hogy nem lesznek itt, hiába áll tényként az oldalára, makacsul. Ez egy kellemes emlék volt és nem adná semmiért sem és ugyan ilyen hiába jegyezte meg, hogy Kaint ez annyira nem ragadja meg, az elhatározás megmaradt. A megvalósítás viszont jócskán egy másik időpontra tolódott, mondjuk egy olyanra, ami egy tavakkal átszőtt helyen éri őket, vagy esetleg rögvest a legnagyobb víz mellett. A tenger és annak hitvese az óceánok, csak képzeletében él a kép, melyben sehol sincs ég felé mutató gömbölyded, vagy hegyes púp, csak csillogó, tiszta mélykékség és a soha sem változó ritmus, ahogy a hullámok ringanak, összecsapnak. Gömbölyödik a horizont felé pillantva, arannyá változtatva a türkizt, majd ezüsté csitulva a sötétben végtelen mély szakadékká téve. Vágyott erre a látványra, de most a kép is elég volt
Elég, de nem ahhoz, hogy ne érezze a kelő haragot, amit most a banditák jelenléte szított benne. Túl szép és kellemesen átlagosnak indult ez a nap, könnyed séta a részéről, egy meglehetősen sikeres pihenővel, könnyed beszélgetés és aztán séta a forráshoz. Igen, valószínűleg túlságosan unalmas lett volna, ezért adatott meg, hogy egy azon időben érjenek ide a haramiákkal. Kain szavai nem derítik jó kedvre, a vállát vonja csak meg. Mit tegyen? A kérdést is fölösleges volt feltennie, mert elméjében már számtalan rémalak felöltötte torz külsejét és csak arra várnak, hogy valaki rászabadítsák őket. Gyerekesnek tűnhet, de aki ezeken keresztül védheti meg magát igen csak komoly.
- Remek! – Színtelen hangon szólalt meg, ahogy Kain után lépkedett, elvárni még sem lehetett tőle, hogy repeső örömmel fogadja a hírt. Nem volt túl nehéz lejutni a domb oldalán és a látvány tényleg szívet dobogtató volt, mert egyszerű, de szép látványt nyújtott, ám mintha a terjengő szag borús felhők árnyékaként borult volna rá. A fák sötét sziluettjein futatta végig a tekintetét, már nem is egyszer, de mozgást nem látott, talán valami hirtelen tűnő árnyat. Nem félt, valahogy nyugodt volt, hiszen csak akkor lesznek nagy bajban, ha a banda egy tagja nem csak járatos a mágiában, hanem mestere is annak.
- Túl szép lett volna a mai nap, de talán .. – Motyogta félig az orra alatt, de mondatában egy ág reccsenése akasztotta meg és már nem is folytatta szóval, csak egy lemondó sóhajjal. De talán! Talán nem rontanak rájuk rögvest és talán nem kell vérrel beszennyezni e tiszta helyet, nem is azért komorodott el, mert csupán kapzsiság miatt rájuk törhetnek, még az életet sem kímélve. Inkább azért, mert túl sokat hallott arról, hogy nincs más választás …

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-04, 10:30 pm

*Valahogy az utóbbi időben Sou és Kain rendre visszakanyarodnak a múltbeli emlékekhez. Hiába beszélték meg, hogy hanyagolják a témát, úgy tűnik, a téma csak vissza-visszatér.
Ezúttal a gyöngysárkány emlegeti vissza a régi, úszós időket.
Az is igaz, hogy ez a gondolatsor megint csak hidegen hagyja az arany sárkányt.
A csillogó vízben közben megmerül a kanna.
Kain szereti a forrás vizének ízét. Valahogy lágyabb, selymesebb, mint amit általában máshol megszokott már. Itatja magát, s ha valaki kortyol belőle, menten kívánja a következőt.
Közben hallja a mellett jövő másik sárkány szavait is.
Sejtette, hogy Sou igencsak ellenzi az erőszak minden formáját, de van, hogy az ember, avagy a sárkány nincs befolyással a dolgok menetére.
Ez van most is.
A négy igencsak mocskos kinézetű, ápolatlan férfi lép elő a sűrűből.
Vagyishogy csak három a sűrűből, három különböző oldalról, a negyedik a domboldalon kezd el lefelé ereszkedni.
Vezetőjük lentről érkezik. Sunyi tekintete messziről sugározza a sötétséget.
Rekedtes, borgőzös hangon mordul rájuk.*
- Üdv az uraknak! Tudjátok-e, hogy ez a forrás a miénk? Ha itt inni akartok, nekünk kell fizetnetek érte.
*Kain felegyenesedik a csordogáló víz mellett. Szeme villámokat szór, ahogy a beszélőre emeli. Tökéletesen tud a másik három érkezőről is, ha más nem, orrfacsaró szaguk messze elárulja őket.
Bőr ruházatuk pecsétes, szakadt és foltos.
Kain Soura néz. Szemében a harc lángjai villannak.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-05, 6:25 pm

Hiába morgolódik és minden reménye vak, meghallgatásra sem találnak fohászai. Ez a nap már nem fog kellemesen alakulni, erre meghökkenve ugyan, de lehorgasztja fejét. Honnan vesz ilyen badarságot, még semmi sem dőlt el, bár hiába tagadná, hogy a terjengő bűzben nem tudná megmondani ki merre vette útját, de reccsenő száraz avar kacatjainak hála még is csak találgathat. Még sem akadályozzák meg ezek a z intő jelek abban, hogy néhány lépésnyire Kaintól az ér partján fél térdre ereszkedjen és megcsodálja a víz által formált köveket, amik mintha huncutan mosolyognának rá, a csintalanul csillogó habok mögül. Tényleg vétek megzavarni egy ilyen pillanatot, de ez egyeseken szinte biztos, hogy fel sem merült. Ezeknek agyukban csak arany és ezüst, meg drágakő lakozik, kapzsiságtól mozgatva, legyen minél több. Ezért intették óva az embertől őket, s ezért jellemezték a legnagyobb fertőként egy pillanatnyi létű lényeket, de a mérlegnek két tányérja van és akik a másikban foglalnak helyet, ő értük érdemes meglépni a lépést és nyitni feléjük.
Erre azonban még is rettentő nehéz gondolni, amikor ilyenekkel, jobb jelzőt nem talált rájuk, tehát ilyenekkel szembesül a sárkány. A hang vonzotta Sou tekintetét és bár arca nem árulta el meghökkenéssel vegyes undorát, de mindig árulkodó tükrei megtették ezt helyette. Valamiért még is reagál, ösztönből talán, de rögvest jelzi, nemet intve fejével, hogy erről fogalma sem volt arról, amiről felvilágosították. A vállát is megvonta egy úttal, hogy az érdeklődése ez által sem lett felkeltve, az által meg pláne nem, hogy fizetniük kéne. Igen, belül az a kis vicsorgó hangocska, ha nem nyugtatnák, képes lenne kikövetelni, hogy szálljon szembe ezekkel az aljadékokkal, hogy ez a föld nem hogy nem az ővéké, de joguk sem sok lenne járni rajta, egy van, amit tehetnének. Hogy áldják szerencséjük, hogy itt élhetnek és a sokkal régebben itt élők eltűrik őket.
Hogy megcsitul hamarjában a sötét szempárnak köszönheti, az a fény, ami most benne ég nem sok jót ígér. Lehunyja szemét, persze fog segíteni, de csak is a maga módján és csak reméli, hogy odáig nem vetemedik, hogyha úgy hozza a sors egynek ezek közül a védelmére kell. Mert édesanyja szavai elkísérik: minden élet értékes, legyen kicsi vagy hatalmas, fényes vagy förtelmes. Ha elvennénk, csak a könnyebb útra lépnénk és hamar eltűnnénk.
- Szerinted megfutamíthatóak? Mert van néhány komisz képem. – Sou ajkai mozdulatlanok maradtak, ez volt jó erejében, nem kellettek szavak, vagy hosszú varázsigék, egyszerűen képzeletével mindent megoldott, vagy legalább is majdnem mindent. Most hangját keltette életre, de a megbűvölt személy csak Kain volt. Meg ezzel próbálta kimutatni, hogy nem fog megfutamodni és az egész kalamajkát rá hagyni.

» Városhatár