*Azok a szemek még mindig engem néznek. Nem tudok szabadulni a pillantásától és úgy érzem, hogy egyre kevésbé akarok. Mit tesz ez az elf velem? Amikor összefűzi az ujjainkat, zavaromban elmosolyodok. A szemeim biztosan nagyon csillognak és a pirosságot is érzem, a melegséget az arcomon. Nem veszem el a tekintetem az övéből. Észre sem vettem, hogy az utóbbi, ki tudja mennyi időben megszűnt minden más körülöttem. Nem gondolok sem a fákra, sem a csobogó, friss vizű patakra, csak a lányra ebben a pillanatban. A lányra, a selymes bőrére, a tűzpiros hajára, és azokra a szemekre, amik nem eresztik az enyéimet. Amikor a hüvelykujja simogatni kezdi a kézfejem, különös érzések kerítenek hatalmukba. Az a forróság, ami eddig le-fel száguldozott rajtam, megállapodik a medencém tájékán, mintha minden vérem ott gyűlne össze, közben pedig hallom, hogy megint a bőröm dicséri. Vagyis nem csak a bőröm, hanem engem is, akié a bőr. A lágy hang és a mosoly, ami csábítóan közelít felém, olyan, ami elől nem akarok kitérni. A szemeit nézem. Fekete szemeim izgatottan csillognak. Úgy érzem, hogy ez a lány vágyik arra, hogy még közelebb kerüljön hozzám és én is arra, hogy megérintsen. A keze megindul le az arcomról, az érintése nyomán érzem, hogy lúdbőrös leszek. A fejem kicsit oldalt billenten, hogy szabaddá tegyem a kéz haladásának az utat. Jó érzés ez az alig érintés. Olyan puha és simogató. Közben lejjebb halad a kulcscsontomra és még lejjebb. Meleg és bársonyos, mégis szinte éget. Érzem, hogy az érintése nyomán a mellem megkeményedik, én pedig mély lélegzetet véve felsóhajtok. Érthetetlen tüzek lobbannak bennem és az izgalom, ami eddig is érezhető volt, még magasabbra hág. Ez után az érzés után, ott, előtte térdelve, azt kívánom, hogy még…még tovább érintsen ez a furcsa, vérpiros hajú, igéző szemű elf lány. Szinte csalódottság hulláma fut végig rajtam, amikor a kezét a vállamra teszi.* - Fela….vagyok *Suttogom, de közben az eszem csak egy dolgon jár. Olyan más ez az érintés, mint a fiúké, akikkel összebújtunk a bokrok alatt, vagy Mumbasa durva és erőszakos kezéé! Érzem, hogy kell még nekem! Az én kezem is óvatosan, mint aki először tesz ilyet, megindul az arcán, bizonytalanul, de nagyon finoman. A félrehajtott feje felfedi karcsú nyakát és én most azt simítom végig, de nem merek lejjebb ereszkedni, pedig bőr felsőjéből van szabadon bőre és még a nyakánál is selymesebbnek igérkezik. Ő közben a hajam simogatja. A szemeim még mindig az ő szemeit nézik, piros, széles ajkaim enyhén szétnyílnak. Megkérdezhetném a nevét, de ebben az állapotban eszembe sem jut viszontkérdezni. A hatása alatt vagyok.*
- Mennem kell. Vigyázz magadra, és próbálj meg ne veszélybe kerülni. *Rám kacsint, majd feláll és a lovához megy, miközben felöltözik. Nem hívom vissza. A korábbi szenvedély lassan távozik belőlem és átveszi a helyét valami üresség. Érzem, hogy hamarosan magányos leszek, magányosabb, mint a találkozásunk előtt voltam. Nem ígéri, hogy találkozunk, és ha tényleg ő is egy kósza a sok közül, akik Lanuria útjait járják, akkor lehet, hogy soha nem látom többé.* - Hogy emlékezz rám! *Felocsúdok gondolataim közül. Már ott ülök a ruháimon, anyaszült meztelenül, a térdeim felhúztam és a rájuk fektetett barna karjaimon nyugtatom az állam, úgy nézem, ahogy készülődik. Második alkalomra kapom el, amit felém dobott. Ránézek, és látom, hogy egy medál az. Nagyon szép, és már tudom, amit nem kérdeztem meg eddig, a nevét.* ~Merilien…szép neve van~ *Felnézek rá, addigra már csak egy pajkos mosolyt kapok el, és ahogy ujját ajkához emeli. Elmosolyodok, de a mosolyomban már nincs zavar. Elégedett és kicsit szomorú. Valamiért az elválások mindig azok. Amikor a testvéreim elhagyták a szülői házat, és sajátot építettek, akkor is az öröm mellé mindig volt egy kis szomorúság is. Elmentek, ha csak a szomszéd utcába, vagy a falu szélére, akkor is. Már nem lesznek ott a napjainkban és most ezt érzem Meriliennel kapcsolatban. Édesapám mondta mindig: „Az élet rendje, hogy az emberek útjai keresztezik egymást, együtt haladnak egy darabig, aztán szétválnak újra. Van, akiknek egy életre megadatik ez, másoknak csupán egy pillanatra, de azt a pillanatot megőrizheted egész életedre. Az már a tiéd.” Ezt a gondolatot veszem elé, miközben kicsit megkésve kiáltok utána lágy hangomon. Talán még hallja is.* - Az istenek legyenek veled, Merilien! *Üldögélek még egy kicsit a dús fű között, amin körülöttünk látszik, hogy valakik feküdtek ott, aztán sóhajtok egyet. Egyedül vagyok. Megint. Csendesen felöltözök és utána elindulok én is, valamerre. Nincs célom, csak járom az ösvényeket és keresek valamit, amiről még én magam sem tudom, hogy mi az.*
//Nagyon szépen köszönöm a játékot itt is! Igazán jó volt! //
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Roober csendesen lovagol a kron mellett. A nőre nem pillant fel, ahogy hagyják maguk mögött a tájat. Jól haladnak, s csak akkor áll meg, ha Daxa is akarja. Ezúttal nem keresi a nő társaságát. Elgondolkodik a halandók sokszínűségén, s azon is, milyen változékonyak tudnak lenni. Könnyen állítható, legalább olyan szeszélyesek, mint olykor az istenek, s ebben mutatják talán a legnagyobb hasonlóságát a halandók a halhatatlanokhoz. A nap teltével az este is lassan rájuk borul, s jól látható, milyen sebesen és kitartóan is képes egy kron haladni. Az északi ló hasonlóképpen kitartó, bár a fáradtság jelei előbb rajta mutatkoznak.* - Norlant már nem érjük el naplementéig. Talán jobban tesszük, ha éjjeli táborhely után nézünk. *Jegyzi meg az istenség, miközben isteni lénye Garath, s Haleran jelenlétét érzékeli. Baljós jel a háború, harc, valamint a káosz erőinek jelenléte, a sárkányistenség jól tudja ezt. Isteni lénye már nagyon is sejti, mivel, vagy kikkel állnak szemben. A sötétség nem a két fáradt utazónak kedvez, ezt is jól tudja. Norlan városhatárát sosem sikerült egészen megtisztítani a város erőinek. Komolyan ránt egyet Alseran kantárán, mire az hirtelen megállva keresztbe fordul az ösvényen. Elmiron keze kardjának markolatára kúszik.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A nap eseménytelenül telik. Habár haladunk, nem érjük el napnyugtáig Norlan határát, amit sajnálok, de ez van. Elmiron felveti a lehetőséget, hogy le kellene táboroznunk és holnap tovább indulni. Igaza van, nem csak az állatok, de lassan már én is fáradt vagyok. - Legyen. -bólintok és épp körbe néznék, mikor Elmiron hirtelen megáll és kardjára teszi a kezét. Pár lépés után megállítom Arak'hist és hátra fordulva rápillantok. Talán látott valamit? Körbe nézek a sötétben, de hiába az elf lét, még sem vagyok macska, hogy tökéletesen lássak. - Elmiron...? - kérdezek rá halkan. Furán viselkedik, de a biztonság kedvéért leakasztom a kron oldalára rögzített lándzsámat.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron halandó szemei bizony nem látnak semmit. A leszálló sötétség, a fények kihúnyása nem segíti a tájékozódást. Elárulta volna magát? Aligha. Habár nehezen magyarázható, mi keltette hirtelen mozdulatát, mint, aki felébred szunyókálásból váratlan hangra. Zavartan pillant Daxára.* - Nem is tudom….hirtelen rossz érzésem támadt, mintha…mintha fegyvert szegeznének hátamnak, de nem hallok, s látok semmit e sötétben. Elf érzékeid rendben érzik azt, mi körülöttünk terül el? *Kezét még mindig kardja markolatán tartja. Alseran nyugtalanságát átveszi, s prüszkölve csapkod farkával. Talán csapdába sétálnak? Előbb az ösvényen kidöntött fa állja el az utat, mely épp az egyik a négy közül, mely Norlan kapuja felé visz. Talán vannak a sötétben ólálkodók is, akik csak arra várnak, hogy a gyanútlan utazó csapdába sétáljon, s átadhassa értékeit nekik. Elmiron bizonytalanul, s kérdőn néz körbe. Nem lát ellenséget, miközben Roober mindent átható lénye most is figyel.*
//Hatodik érzékes, bizony, néha jól jön az! //
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Kérdésemre Elmiron zavartan néz rám, amit nem tudok hova tenni. Válaszára körbe nézek, de nem látok, vagy hallok semmit. Az úton elterülő fára pillantok. Egyik lábam keresztbe vetem a nyergen, majd lecsusszanok a kron hátáról, kezemben a lándzsával. Közelebb sétál az úttorlaszhoz, hogy megvizsgálja: a fát segítették-e fejszével az útra dőlésben, vagy csak tényleg véletlen. Azonban ahogy közelebb ér, némi mozgást vesz észre a vastag törzs mögött. Lép egyet, hogy megkerülje, s ekkor látja meg a lapuló két banditát. Az egyik rögtön íjat is szegez rá. Nem szól semmit, csak jelzi neki, hogy dobja el a lándzsát, amit kelletlenül meg is tesz, hiszen ilyen közelről esélye sincsen kikerülni a nyilat. Szeme sarkából Elmiron felé pillant. Ha ennél is többen vannak, és őt még nem kapták el, még van lehetősége a lóval sarkon fordulni és elillanni, ha észre veszi a természetellenes viselkedését.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Daxa leszáll, s előbbre siet, lándzsájával a kezében. Elmiron nézi egy darabig, s amikor a gyér fényben azt látja, hogy a lány eldobja lándzsáját, ő maga is fordulna lovával. Nem derülhet ki, hogy az északi nemes, fittyet hányva neveltetésének, visszafordulna az úton, s kereket oldana, vagy segítségére sietne, felvenni az „elhullajtott” fegyvert, mert egy lándzsa hegye meredezik felsőtestének, kissé távolabb, de nem elég távol pedig egy megfeszített íj húrján pihenő nyílvessző is épp felé mutat. Akik ezeket tartják, arcukat javarészt rejtő szövet mögé bújnak, nem hagyva lehetőséget, hogy azonosítsák őket. A ló nyugtalan prüszkölése közepette lassan száll le s a két útonállónak hagyja, hogy a kardot, mit az előbb még köpenye rejtekében fogdosott, most kihúzzák hüvelyéből, s magukhoz vegyék. A lándzsa hegyének hathatós bökése arra ösztökéli a férfit, hogy közelebb sétáljon a nőhöz. Csak, amikor egészen közel jut, nyomában a két fegyveres férfival, látja, hogy hasonlóan kedves fogadtatásban részesítette a vörös hajú elfet is két másik. Ki tudja, hogy rejtőznek-e még a sötét takarásában. A kron mellett, azért széles kerülővel haladnak el. Az útonállók meg is bámulják a hatalmas állatot. Elmiron arcán bosszúság fut végig. Talán hamarabb észre kellett volna venni a csapdát… Azonban már késő bánat. Újabbak lépnek elő, oldalról.* - Gondolom, mondanom sem kell, pénzt, vagy életet! De leginkább minden értéket! *Szólal meg az utolsóként előre lépők egyike. Ő nem húzott elő fegyvert, biztos abban, hogy elegendő biztatás a szófogadásra négy társa.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Sajnos ahogy én, úgy Elmiron is sarokba szorult. Őt egy lándzsa hegye, engem egy nyílé. Idegesítő helyzet volt. Kiszámítható, de ha megfordulunk és elindulunk, lehet hátba lőnek minket. Aztán megjelenik a bandavezér, mire ökölbe szorul a kezem. Nehéz dolog ez... Egy átlag ember már nyújtaná is az értékét, de mi van, ha akkor sem hagynak életben? Végül is ha elengednek, azonnal szólhatunk az őröknek, vagy erősítéssel térhetünk vissza. Ilyen kockázatot nem szoktak vállalni ezek a mocskok. - Ugyan mi volna a biztosíték arra, hogy szabadon és sértetlenül elmehetünk? - kérdezem tőle. Jó magam még mindig közel állok az eldobott lándzsához, szóval ha esetleg meg tudnám lepni őket. Elmironra nézek, ahogy mellém parancsolják. Habár kard volt nála, nem tudom, hogy ez mennyire jelent harcképességet.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Az útonálló, aki eddig is beszélt, maga válaszol Daxa kérdésére. Elmiron maga sem szívesen válna meg csak úgy értékeitől, de ahogy hallja, az elf is inkább húzza az időt a felszólítás elhangzása után.* - Semmi, elf! Hacsak az nem, hogy arcunkat nem láttátok eddig, s ha ölni akartunk volna, már halottak lennétek. De ne várassatok meg! Elő a darnákkal, ékszerekkel! *Egyik útonálló fojtott nevetéssel heherészik az arcát eltakaró szövet mögött, de közben Elmiron sem látszik mozdulni. Az istenség, ha halandó formát öltene, most karjait mellkasán összefonva figyelné az eseményeket, de éteri formájának nincsenek efféle anyagias jellemzői, mint karok… Elmiron a maga részéről figyelmesen járatja rajtuk tekintetét. Nem mozdul, nem is ad, pedig a darnás erszény ott van köpenye alatt, de eddig a haramiák még nem vették a fáradtságot, hogy a kard elvétele mellett mást is kutassanak nála. Daxa inkább tűnik neki harcosnak, mint ő, az északi nemes, habár azért a kardot használta már. A vezér szavára a lándzsa ismét megböki, amire ő előrébb lép egy fél lépést, mintha megbotlana. Az íjász feszülten figyel, ahogy figyeli Daxát a nőt sakkban tartó két haramia is. A vezér szemein türelmetlenség fut végig.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Sajnos sokáig nem húzhatom az időt, ezt tudom. Az egyetlen előnyöm, amim van, az a félelmük: de nem irántam. Arak'his. Halovány, álbájos mosolyt eresztek a vezérre, majd kezem felemelve a kronra mutatok, amely csendesen, de feszülten álldogál a sok idegen között. - Minden értékem ő rajta van. Ha kell, szedjétek le róla: ám én a helyetekben inkább nem próbálnám. Nem az a szelíd fajta, legutóbb egy fél sereg orkot evett meg reggelire. Most még nem éhes, de ha felpiszkáljátok, előtörhet belőle a vadászösztön. - valójában nem hazudok. Harc közben egy övön csörgő, csapkodó darnás erszény nem túl kedvező, így mindenemet, ami a harchoz általában nem kell, azt az állaton szoktam tartani, hagyni. A zsákok, táskák, és úgy az értékeim is. Legalább is ebben nem hazudtam. Azt viszont nagyon kétlem, hogy ezek a barbár semmit tudó útonállók tudnák, mi is ez a lény, és hogy mivel táplálkozik. Talán ha elég rémisztőnek állítom be a kront, -s jelet adva felbőszítem kicsit,- elég lesz ahhoz, hogy elkergessem a rablókat... Legalább is a túlnyomó részét, vagy.. elterelni a figyelmüket, míg felkapom a lándzsám. A helyzettől függ még, hogyan lesz jobb a döntés, bár remélem inukba száll a bátorságuk. Habár nem volna rossz dühömet kiadni rajtuk.
//Köszönöm a bókot :3//
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A vezér szemén nem látszik semmi, ahogy a kron felé mutató kéz mozdulatát követi. Elmiron maga is követi Daxa mozdulatát és a hűséges állatra pillant.* - Menj, hozd el róla! *Int a vezér annak, aki vele együtt lépett elő a sötétségből. Az a kron felé néz, majd megint a vezérre és látszik rajta, hogy nem akaródzik neki felmenni az állat hátára.* - Nem megyek, menj te….! *Próbálkozik, amiből Elmiron maga is sejti, hogy bizony, nagyon nem akaródzik az útonállónak a hatalmas állat hátára fellépni. Ellenben a vezér, hogy mentse a menthetőt, másra jut.* - Menjen az elf kis barátja! Ő biztosan jobban ismeri azt az állatot! *Úgy tűnik, a haramiák ezt már jobb néven veszik és a lándzsa bök is egyet az indulni nem akaró északi nemesen. Az kelletlenül elindul a kron irányába, de azért meg-megáll. Erősen gondolkodik, mit is tehetne, de az íjász, és a lándzsás elég határozottan szemmel tartja. Amikor megáll, mindig kap egy bökést is. A vezér eközben Daxára néz.* - Remélem, a barátod nem tekinti majd prédának az állatod.
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Csak a szememen látszik az elégedettség, hogy enyhe port kavar kronom. Azonban csak akkor örülök igazán, amikor Elmironnak parancsolják meg, hogy másszon fel rá: ő ott lesz a legnagyobb biztonságban. A férfire nézve és minden egyes alkalommal, mikor megbökik a lándzsával, harag fut át rajtam. Eddig még az járt a fejemben, talán elmenekülhetünk, de most már nincs olyan isten, aki rá vesz arra, hogy ne leckéztessem meg ezeket. Némán figyelem Elmiront, remélve, hogy az rám pillant és láthatja, ahogy biccentek neki, s közben lassan zárom ökölbe kezem testem mellett, mintegy jelezve, hogy kapaszkodjon meg. Remélem, hogy ezt a haramiák nem veszik észre, de tekintetem azért gyorsan végig jár rajtuk, hogy ebben biztos legyek.
//Ő közben elénekelget magának: These scars will never heal (Ezek a hegek nem fognak gyógyulni) So I bandage them in layers of steel (Így fémmel kötöm be őket) Till I see a girl no more (Amíg nem látok már egy lányt) But a she wolf ready to win this war (Csak egy farkas nőt, aki kész megnyerni ezt a háborút)
Now hear my battle cry (Halld csata kiáltásom) Fire and wrath burning in my eyes (Tűz és harag ég szemeimben) You kicked me to the floor (A földre rúgtál) And I became a warrior (És harcossá váltam)
The fear never goes away (A félelem sosem tűnik el) But I'm ready to fight it (De kész vagyok harcolni ellene) Once I was the prey (Valaha én voltam préda) Now I'm a Lion (Most én vagyok az Oroszlán) //
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A böködő lándzsa nem túl kellemes ösztökélése Elmiront a kron felé tereli. Korábban nem akart felülni rá, most kénytelen lesz. Veszi Daxa jelzéseit, de a lányt sem akarja egyedül hagyni. Milyen dolog már az, hogy ő, a férfi felmászik egy böhöm nagy bika hátára, míg a lányt lent hagyja, hogy bánjon el a haramiákkal? Az utasításnak azonban kénytelen eleget tenni, a lándzsa hegye tesz róla, hogy ne nagyon ugráljon. Az íjász kicsit távolabbról kerül, hogy közben végig fenyegethesse az északi nemest a nyíl hegyével. Roober isteni lénye ezúttal szórakoztatónak találja a kiélezett pillanatot, s így figyeli a történéseket. A lándzsás azonban gondol egyet, mutatva, nem olyan teljhatalmú a vezér, mint amilyennek talán eddig mutatta magát.* - Megállj! Előbb darnát, ékszert ide! Mindet, amid van! Aztán majd felmászhatsz a többiért is! *Roober megtorpan a hirtelen parancsra, miközben a haramiavezér ránéz a vörös hajú elfre.* - Mond valamit a társam. Téged sem nagyon motoztunk még meg! Ehhez csak lesz azért bátorságod, ugye?! *Pillant az előbbi ellenkezőre, amelyik kéjesen megnyalja a szája szélét.* - Hát már hogyne lenne! Kedvemre való feladat lesz. Hátha hazudott a cafka! *Néz rá a vörös elfre. Nem tart a kezében fegyvert, de a vezér kezében már ott van a sajátja, azt nyújtja ki, hogy hegyével Daxa mellkasának szegezve a fegyvert.* - Az a dög csak nem megy sehova addig! *Társa közelebb lép hátulról az elf nőhöz, mustrával a karcsú testalkatot. Öröm lesz felderíteni, keresni elrejtett tőrt, darnát, láncot, karkötőt, bokaláncot, egyebet.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A helyzet romlani látszott. Elmiront megállították, hogy először átkutassák darnáért, s.engem is. Az a baj, hogy ehhez nem fülik a fogam, de amíg Elmiron a kron közelében van -és nem rajta- nem vadíthatom be, mert egészen biztosan agyon taposná. Így hát kénytelen leszek várni, míg átkutatnak, hogy lássák, az én pénzem tényleg ott van. Az állkapcsom összeszorítva figyelem mereven Elmiront, miközben szemem sarkában látom, ahogy az útonálló hozzám lép. Az is szöget üt a fejembe, hogy akár ezzel is elterelhetem a figyelmüket, ki ne akarná végig nézni, ahogy megaláznak és végig tapogatnak. Persze már a gondolat is undorító, hogy ezek úgy érjenek hozzám, de nem vagyok még abban a helyzetben, hogy ugráljak. Szememmel figyelem Elmiront, majd pillantok a kronra, aztán újra rá. Ezt megteszem párszor, hátha megérti, mire gondolok. Ha közben a bandita hozzám ér, meg se rezzenek, komor arccal remeg meg ökölbe zárt kezem, tovább figyelve a nemest. Ha netán olyan helyre jutna a mocskos kéz, ami "érzékeny", szemem lehunyva nyugtatgatom magam gondolatban, hogy ne mossak be neki, míg Elmiron biztos helyre nem kerül. A bandita persze megtalálhatja rajtam a tőrömet, bár az eddig is feltűnően ott díszelgett rajtam. Ékszert azonban nem találhat, nem hordok.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A vezér szavai cseppet sem kedvére valók. Ahogy a lándzsa sem, amely most is testének szegeződik. Felemeli kezeit, jelezve, hogy ő ugyan nem ad át semmit, de hagyja, hogy elvegyék. A sötétben kipillant Daxára. Sajnálja, hogy ilyen helyzetbe kerültek, ez süt pillantásából, s még valami. A lándzsás és az íjász is haboznak, végül utóbbi dönt úgy, hogy közelebb sétál, leengedve az íjat, s míg társa a lándzsával sakkban tartja a nemest, addig átkutatja azt. Elmiron érzi, ahogy a darnákat tartalmazó zacskóra ráakadnak, s magukhoz veszik. Meg nem számolják, de a motozó kezével megemelgeti kissé, hogy érezze a súlyát. A nemes ebben a pillanatban még egyszer kinéz a vörös elfre, akinél bizony a haramia nem átall illetlen területeken matatni mocskos kezével. Olyanokon, amelyeket ő sem illethetett, igaz úriembersége okán első sorban. A másik haramia már leakasztotta a tőrt Daxáról, ahogy Elmironról is az övét, ám amikor látja, hogy az elfet matató kezek markolni is merészelnek. Két keze lezuhan az íjászra, s megragadva azt, befelé fordítja a lándzsa és maga közé. A másik haramia keze immár megindul a döfésre, s miközben társa testén áthatol a fegyver hegye, megáll az északi nemesben. Elmiron felnyög fájdalmában. Az istenség alkotta halandó test arca eltorzul a fájdalomtól, érzi, ahogy a meleg vér átszivárog a ruháján ejtett lyukon. A lándzsás figyeli őt döbbenten, s az istenség maga is érdeklődve követi éteri alakjában a történéseket. Garath megjelenése olyan dolog volt, amire már számított. A háború istenének hatása megkérdőjelezhetetlen ebben a csetepatéban.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Ha a helyzet eddig rossz volt, most már katasztrofális. Undorral viselem, ahogy a kezek élvezkedőn matatnak végig rajtam, biztosra veszem, ha rajtuk múlna itt biztos nem állnának meg. Elveszik a tőröm, s mikor felpillantok, érzem, ahogy a férfi kezei a combjaim közé csusszannak. Szinte ezután egy pillanattal Elmiron is megmozdul. Elkerekedett szemekkel figyelem, ahogy megragadja az íjászt. - NE! - kiáltok fel, de ekkor már késő, a lándzsa átszalad a banditán és belefut a nemesbe. Arakh'is idegesen búg fel és lépeget arrébb, míg engem elönt a düh és az aggodalom keserű sava. Most mindenki a veszteségre és Elmironra figyel, így hát hátra könyökölök, hogy aki éppen a testemen élvezkedik kapjon egyet a gyomorszájába. Ez lefogja kötni addig a pár másodpercig, amíg megpróbálom elkapni annak a kezét, aki elvette tőlem a tőrömet, s karját fogva pördüljek mögé a vízszintesen tartott keze alatt. Egy határozott fogás, jó rúgás a hátba, s egy hangos reccsenés jelzi, ahogy kitöröm a bandita kezét, amennyiben sikerül a mozdulat. Az első, amit felmarkolok, a mellettem lévő lándzsa. A szívem és az eszem zakatol. Aggódok Elmiron miatt és közben elönt az adrenalin, nehéz koncentrálnom.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Valahonnan, távolról Elmiron hallja Daxa kiáltását, de nem tűrhette tovább ezt. Az íjász és az ő vére keveredik a földön, de amíg a haramia szemei immár a túlvilágot kémlelik, addig az övéi most tévednek a lándzsásra. Az íjásznál van a kard, amit nem is olyan régen elvettek tőle, ezért nyúl, miközben elengedi a hullát. Másik kezét a szúrt sebre tapasztja. Cseppet sem szerencsés ez most neki. Minden esetre, amíg a banditák az ő sebesülését, és elesett társukat figyelik, addig az elf kihasználja az alkalmat. Szinte odáig hallanai, ahogy agonizál a gyomron könyökölt haramia, s amíg nála van a tőr, addig töri ki a kezét a vörös hajú elf. Van ott még három másik bandita is. A vezér reagál először. Kardjával szúr a nő felé, előre is lépve. A döfés célja, hogy a karcsú test hasában merüljön el a penge. Az íjászok is végre reagálnak, s nyilakat indítanak, amelyek a levegőt süvítve szelik Daxa irányába. Elmiron eközben már a kardot markolja, s az újra döfni készülő, már meglehetősen dühös haramia elől próbál kitérni. A lándzsa vészesen közeledik hozzá, talán jobb döntés, ha a kezében lévő karddal vezeti el maga mellett a hosszú fegyver hegyét, s ezzel mintegy előnyre is tesz szert. A haramia közelebb kerül hozzá, míg a fegyverének veszélyes része már túl van azon a ponton, ahol még veszélyes rá. A seb azonban fájdalmas és sokat lassít rajta. Az istenség Garath esszenciáit figyeli. Szinte biztos benne, hogy ha az istenség némileg halandó formához hasonlatosat venne magára, most a fejét csóválná a sárkányisten tettén.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A gyomron vert bandita összegörnyed, és az elkapott kart is sikerül kitörnöm. Egy ideig nem kell azzal foglalkoznom. A felkapott lándzsát a görnyedezőbe szúrom, s kicsit elengedve a nyelét hajolok hátrébb, fogom meg a fegyver végét és rántom meg. Így kitérek az elém suhanó kard elől, kirántom a fegyvert a banditából és remélhetőleg azt közém és a vezér közé húzom. Egy lépéssel meg is fordulok és bevetődök a kidöntött fa mögé. Hallom ahogy a nyílvesszők belefúródnak a fába. Ha el is talált egy, az adrenalintól jelenleg nem érzem a fájdalmat, de lehetőleg letöröm magamról. Azután hangos, éles és magasodó füttyszót adok le. Arakh'is erre hangosan válaszol, de semmi több. Nem akarom rájuk küldeni, mert sejtem, Elmiron azóta sehova nem ment, de nem gond, ha egy kicsit megijednek, netán megéhezett. Ha a vezér addig nem támadt rám, remélve a kron adta lehetőséget és elterelést kelek fel a fatörzs mögül, hogy rátámadjak lesújtó mozdulattal.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A vezér kardja beleszúródik az amúgy is ledöfött társába. A férfi átkozódva rántja ki, miközben a vörös hajú elf egy fa mögé vetődik. Majdnem időben, nyilak fúródnak bele, de az egyik mégis eltalálja. Elmiron ezt közben nem látja. félrevezette a lándzsát, de a haramia kihasználja, hogy sebesülése miatt lassabb, mint kellene. Az északi nemes arcába egy ököl vágódik, miközben a lándzsát visszahúzza a férfi. Elmiron eközben megtántorodva fordul vissza, hogy lássa, mire készül az ellenfél és ha tud, reagáljon rá. Állkapcsa még sajog, de nem olyan fából faragták, hogy ez rögtön csökkentse is megmaradt harcképességét. Arakh’is hangja tereli el a haramia figyelmét és az északi nemes ezt használja ki, hogy kardjával félreüsse a már felé álló lándzsa hegyét. A mozgásra reagál a bandita és ezúttal a lándzsa másik, tompa végével húz rá a nemesre. A bot a sebesülésnél találja el a férfit, aki felkiált fájdalmában és összegörnyedve hátrál. A vezér is ezért késik egy ütemet, mielőtt nekitámad az elfnek. Daxa előrelépésére hátrál, bár ez hibának is tekinthető, a lándzsa testközelből kevésbé hasznos, de abból a távolságból már veszedelmesebb, ahol a vezér tartózkodik. Az íjászok azonban eközben helyet változtattak, az egyik nyila már ismét a vörös hajú tünde felé repül.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A vetődés közben elér nyíl az oldalamba fúródik. Fájdalmasan töröm le magamról. Így is korlátozza a mozgásomat, úgy még inkább, ha a vége kiáll belőlem. Felkelek, de arcomat hideg verejték pettyezi már: meg lesz a böjtje még annak, hogy jelenleg nem érzem az éles fájdalmat. A vezér hátrál, mire felé szúrok. Ekkor hallom meg a nyíl sivítását, de ebből a távolságból képtelen vagyok kitérni -főleg ezzel a sebbel az oldalamon-, s így a vessző felkaromat találja el. Ha eközben sikerült a lándzsára szúrnom a vezért, akkor az eddigi lendületet tovább viszem, s vele együtt lépve lököm neki az egyik közeli fának, majd elragadva tőle kardját húzódok mögé a lehetséges újabb lövések elől. Ép kezem az oldalamra tapasztom, majd elhúzva a sebről, zilálva nézek vöröslő kezemre. Érzem, ahogy a meleg végig cikázik az oldalamtól a csípőmön át a lábamon lefelé. A karomon is érezném, ha a másik seb nem okozna sokkal nagyobb fájdalmat. Kifogytam az ötletekből és az erőm is oly hamar fog elillanni, akár a vérem. Nem szoktam kifejezetten sokat kérni az állatok segítségét, de most lehunyva a szemem kihasználva azt a kis mágiát mi bennem leledzik kérem a madarakat arra, hogy az íjászokat támadják meg. Legalább addig, míg felkoncolom őket. Ha a vezért nem sikerült felszúrnom, a varázslatot így is megpróbálom, s tovább támadom az alakot, míg erő van a karjaimban.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*A lándzsás is utánamegy a nemesnek. Látja, hogy fájdalmas volt az első ütés, tudja, hogy legközelebb hova kell támadni. Nem adta azonban még fel Elmiron sem. A kezében tartott karddal megint félreüti a lándzsát, s egyúttal próbál kitérni a várható újabb támadás elől. A támadó ismét a bot szabad végével célozza meg a sebesülést, de a halandó bőrbe bújt istenség sem buta egészen. Legalábbis karjával hárítja összegörnyedve a csapást, s egyúttal a karddal szúr vissza. Nem látja, hogy szíve hölgye eközben újabb nyilat kapott testébe, s azt sem, hogy a vezér immár az elf lándzsájával testében rogy össze a fa tövében. Az íjászok, látva, hogy ismét egy fa mögé bújt, s az előbb is találtak egy lövéssel, úgy látják jónak, hogy egyikük az elfet, másikuk pedig kísérőjét vegye célba. Utóbbi úgyis háttal áll nekik, nem is fogja észrevenni, ha nyilat küld belé. A másik viszont felajzott íjjal csak arra vár, hogy a sebesült tűzhajú tünde előlépjen a fa takarásából. Talán ez lenne a legegyszerűbb, ám e pillanatban megelevenedik az erdő. Madarak szállnak ki éjjeli álmukból kelve, s lepik meg a két íjászt. Azok hadonászva igyekeznek megszabadulni az éles karmok, csőrök, csapkodó szárnyak sokaságától, e pillanatban semmi mással nem törődnek. Roober odafent újabb társaságban gyönyörködhet. Megjelenik Thaloma esszenciája, hiszen az elf mágiát használt, amikor a madarakat megidézte, s már jelen van Garath, a háború istene mellett Dremer, a halál ura is. A sárkányistenség jól tudja, ebből a helyzetből nem feltétlenül jön majd ki jól. A be nem avatkozás, mint olyan aranyszabály az istenek között, s ő épp most szegte meg. Nem lehet azt állítani, hogy minden így történt volna, ha az istenség nincs jelen. Talán Daxának adott iránymutatásai még alkalmasak is lehetnének, hiszen olyat nem mondott, amit mástól nem tudhatott volna meg, s nem is tett olyat. Ám neki köszönhetően egy haramia meghalt. Ez egy élet végét is jelenti, s már minden azon múlik, ez volt-e a végzete, avagy Ritalea kezében más fonalak tekergőztek vele kapcsolatban.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Daxa szinte imádkozik, hogy a madarak hajlandóságot mutassanak a segítségre, s szerencséjére ez meg is történik. Hallja, ahogy a csicsergés erősödik, majd az állatok kisereglenek a lombok közül a banditákra. Nem vár sokat, előlépve pár szökkenéssel terem az eddig őt célzó bandita elé. Lendületét kihasználva rúg térdébe, elég erősen ahhoz, hogy azt hátra felé törje ki, majd egy határozott mozdulattal, fél kézzel vágná le a térdre eső fejét. Ha ez sikerül, már halad is tovább a másik íjász felé, akinek a gyomrába tolná bele lendületesen a kardot, s míg fordul meg, metszené szét felfelé ívelő mozdulattal. Zilálva néz az utolsó banditára. A vér szinte belepi, saját és az áldozataié is. Lábai már kissé remegnek, de nem akarja mutatni, megfélemlítően elindul felé, hátha inába száll a bátorsága végül. Ha igen, úgy megáll. Fáradtan roskad össze. A szinte begyógyult sebei zsibbadnak, az újak élesen fájnak. Eldobva a kardot néz ködös, aggódó tekintettel a nemesre, még mielőtt oldalán lévő sebéhez nyúlva görnyedne össze.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron szúrása elől a lándzsás haramia könnyűszerrel tér ki, ám a hirtelen megjelenő mágia kissé eltereli az ő figyelmét is. Az északi nemes is visszapillant s, mit lát, megdermeszti egy pillanatra. Daxa lefejezi az egyik féltrédre hulló, s ordító banditát, miközben madarak sötét tömege köröz körülöttük, s támadja a másikat. S ha mindez nem volna még elég, a másik felé is szúr, ám az, megelégelve a varázslattal megbolondított, s számukra eddig is igencsak tragikus csatát, inkább hanyatt-homlok menekülni kezd, még mindig kapadozva a madarak miatt. A lándzsás is hátrálni kezd, hiszen, mint kiderült, a természet is ellenük van már, s ez olyan dolog, ami ellen neki sincs túl sok esélye. Mormog még valamit, de végül, amint teheti, már futtában van. Nem marad már élő támadó körülöttük, mind elmenekült. Daxa fáradtan roskad össze, miközben Elmiron is sántikálva indul el felé, kardja hegyét a földön húzva. Maga is vérzik, s a fájdalom terjeng testében. Roober eközben figyelmével a körülötte tevékenykedő istenségek erejét tartja szemmel. Nincs kétsége afelől, tudják, mit tett, Garath, s Dremer mindenképpen, míg Thaloma talán nem.* - Milyenek sebeid? *Nem törődik a kronnal, most az lenne a legutolsó, amire gondolna, sokkal fontosabb a szépséges Daxa számára.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
A haramiák megfutamodnak. Annál jobb nekem, ugyanis eléggé elfáradtam. Szemeimmel követem, miként rohannak el, Elmiron arcán látom ahogy a múló döbbenet aggódássá válik. Kérdésére fájdalmas mosollyal nézek rá. - Volt már rosszabb is... Segíts, kérlek..- mondom és remegő kézzel nyúlok a karomból kiálló nyílhoz. Magamnak nem tudom kihúzni, legalábbis úgy nem, hogy ne roncsoljam jobban a sebet. Az oldalamban lévő nyíldarab a mozgásra beékelődött a húsomba. Azt kiszedni sem lesz leány álom, de egészen biztos nem itt ejtjük meg, hanem majd a városban. Kicsit szédülni kezdek, egyrészt a zilálástól, másrészt a vérveszteségtől. - A te sebed? Nincs nagy bajod, ugye? - Kérdem hirtelen aggódó pillantással végig mérve. Az ő állapota még is jobban izgat, mint a magamé.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Az északi nemes rápillant a női testből kiálló nyílra. Az övében nincs fegyver, a lándzsa hegyét az ellenség még akkor kihúzta, amikor azt hitte, mindkét embert átdöfte. Azonban a haramia lándzsájának hegye megállt Elmiron testében, nem szaladt át rajta. Így is kellően vérzik, és fájdalmas is. Kardját a férfi hagyja a földre dőlni, maga pedig óvatosan megfogja a nyilat. Belepillant a vörös szépség szemeibe. Ő maga is a fájdalomtól kissé görnyedten áll, ám mielőtt megtenné, amit kell, a lány újra kérdez tőle. Megrázza a fejét, válasz helyett. Kölcsönösen jobban aggódnak a másik állapota, sebei miatt, mint saját magukért.* - Felkészültél? *Ha Daxa igennel felel, akkor igyekszik abban a tempóban kihúzni a nyilat, hogy a lehető legkisebb roncsolást végezze. Ha sikerül, akkor ő is megtámaszkodik térdein pihenésképpen. Most nagyon messzinek tűnik Norlan az éj sötétjében, fájó, vérző sebekkel. Lenéz a nő oldalára, ahol szintén vér jelzi a sebesülést.* - Mi van a másik sebeddel? *A nemes sincs túl jó színben, ha a vérzés nem áll el, hamarosan egyre nagyobb lesz a vérvesztesége.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Amikor megkérem, hogy segítsen, Elmiron szintén a földre ejtve a kardot lép mellém. Másik kérdésemre csak megrázza a fejét, de a sötétben oldalára pillantva így is látom, hogy ez nem igaz. Aztán ő kérdez, én pedig mély levegőket véve bólogatok. Amikor elkezdi kihúzni a nyilat, a fájdalom fokozódik, kicsit el is sötétedik a kép, miközben fehér szikrák töltik be a látóterem. Először összeszorított fogakkal tűrök, de egy fájdalmas kiáltás így is ki kívánkozik. Arakh'is idegesen búg fel, de elf szavakkal csitítom gyorsan, nehogy megtámadja a férfit. Ezalatt a nyíl kikerül belőlem, én pedig hangosan zilálva küzdök az eszméletemért pár másodpercig. Elmiron kérdésére megrázom a fejem. - Ehhez gyógyító kell... Nem állunk jól. Nem táborozhatunk le, különben a sebek végeznek velünk...- mondom reszketegen felkelve és Alseranra pillantok. - A lovad gyorsabb, mint a kron. Mihamarabb el kell érnünk a várost. - pillantok rá ködösen, kezem ismét oldalamra szorítva. Erős ló, szerintem elbír kettőnet, ha Elmiron megengedi, hogy én.is felszálljak rá és a városba vágtassunk.
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Elmiron szűkebbre húzza szemeit, amikor hallja a fájdalmas kiáltást. Nem akarta ő ezt, ám most mégis kénytelen viselni a következményeket. Nem is figyel Arakh’is hangjára, pedig talán kellene. Sokkal inkább Daxa tünde szavaira. Látja, hogy a lány alig bír magánál maradni, ezért hozzá hajolva igyekszik megtartani, hogy ne kerüljön közelebbi kapcsolatba a talajjal. Ha a lány akar, támaszkodhat rá, bár ő maga sincs túl jó erőben. A lándzsa lágy részt ért, legalábbis részben, s az emberi test ennek megfelelően reagál. A férfi bólint, s Alseran felé vezeti Daxát.* - Elbír minket, de ilyen sebekkel a lovaglás sem lesz leányálom. *Ha Daxa jön vele, érezheti, mint gyengül közben a férfi is, de mégsem adja fel. Tartja magát, és ha kell, tartja az elf lányt is. Lefelé csepegő vére jelzi útjukat az északi lóig. Ha az elf engedi, felsegíti Alseran hátára, s ő maga is mögé ül. Megfogja két oldalt a lány mellett a gyeplőt, így kvázi ölelésében indulhatnak el. A sebéből szivárgó vér az előtte ülő Daxa ruháját is vörösre festi. Norlan valóban messze van, míg Roober isteni lénye érzékeli, hogy bizony a többi isten ebben a pillanatban nem tekint rá túlzottan kellemesen. Most azonban fontosabb számára az elf élete, mint az istenek véleménye.*
Daxa Lavenir Zöld elf
Hozzászólások száma : 372 Életkor : 186 Munkahely : Idomár
Szerencsére a kron nem támad Elmironra, habár idegesen toporog, nagyokat fújtat, meleg lehelete párásan jelenik meg a levegőben. Érzem a nemes gyengeségét, mikor támasztékul próbál szolgálni. Sápadtan pillantok körbe és szólok neki a lóról, mire ő bólint és oda vezet a paripához. Szavaira aprókat bólogatok, és felpillantok rá, mielőtt neki állnék felszállni. Nem vagyok szakértője a sebek ellátásának, de a túléléshez értek. - Várj... Ez kellemetlen lesz. - mondom, s kezem a férfi hasfalához érintem, és anak nyomán egy vékonyabb inda -akár a szőlőindák- indul el Elmiron sebe felé, végén azonban egy hegyes tüske nő. Ha a férfi hagyja, úgy a növény elnagyolt öltésekkel húzza összébb a sebeket. A szúrás fájdalma elenyésző lehet ahhoz képest, amelyet a lándzsa okozott, így kétlem, hogy a férfi ne bírná ki. Ez ideig-óráig elég csak, ez nem rendes kezelés, csak éppen rásegít arra, hogy összehúzódjon a seb, könnyebben alvadjon a vér. Magamon igen egyszerű okból nem használom: bennem még ott van az a fél nyíl. Ha összébb is húzom a sebet, a vérzés nem fog csökkenni, viszont sokkal erősebben tolja majd befelé a nyilat, amely így is vándorol a hegyének a kialakításának köszönhetően. Felszállok a lóra, de már ettől a mozdulattól villámként hatol testembe a fájdalom, amit egy kellemetlen nyögéssel adok ki magamból. Elmiron mögém ül, karjai mellettem elnyúlva fogják meg a kantárt én pedig a nyeregbe kapaszkodom. Habár próbálok nem a sebéhez érni, érzem, miként áztatja át meleg vére ruhámat. Végül elindulunk, de én a vágtát úgy élem meg, mintha valaki folyamatosan egy tőrt szurkodna az oldalamba, s minden egyes alkalommal megforgatná azt. Ismerem a fegyvereket és az elfek előszeretettel használják az íjat, nyilat, nem véletlenül. A nyílhegy háromszög alakja elősegíti a sebbe hatolást, míg a kihúzás gyakorlatilag felér egy kínzással. Olyan, akár a cápafog: a mozdulatok előre engedik, de a széles hátsó része nem engedi kifelé mozdítani. Egy ideig még sápadtan figyelem a horizontot, de aztán már Alseran dobogása is csak távoli zajnak tűnik. Elönt a forróság, szinte kiver a víz, majd ezután hirtelen felkavarodik a gyomrom. Tudom jól, hogy ezek mind az eszméletvesztés jelei. - Elmiron... Danneim*...-kezdem elhaló hangon, de befejezni már nem tudom, a gyengeségtől észre se veszem, hogy nem a közös nyelven szóltam hozzá. A sötét növekszik, míg eltakarja a csillagokat, de ez valójában nem a szemem hibája, csupán szemhéjaim csukódtak le akaratlanul. A fogásom lazul a nyergen, fejem előrebiccen, testem pedig mint egy zsák kezd előre lefordulni a lóról, ha s le is esek róla, ha a férfi nem elég erős ahhoz, hogy megtartson. A testem nem bírta már az oldalamba ékelődött nyíl fájdalmát, a vérveszteség is rá tett egy lapáttal.Furcsa megnyugtató érzés jár át, mert úgy hiszem, többé már soha nem nyitom ki a szemeimet. Sosem gondoltam volna, hogy annyi csata és háború után néhány haramia küldi a lelkem Dremerhez.
//Danneim* - Elesek/elpusztulok//
Roober Istenség
Hozzászólások száma : 520 Munkahely : Sárkányistenség
*Mielőtt még felszállna a lóra, Daxa megállítja Elmiront. A férfi nem tudja, mit tervez a nő, ám amikor érzi az indákat, amint ám-meg átszövik sebének széleit, majd összehúzzák azt, fogait összeszorítja, s megkapaszkodik a nyeregben is, hogy megtartsa magát. Hangosan felszisszen, de nem adja át magát a fájdalomnak. A lándzsaszúrás egy pillanat volt, ám a varázslat valamivel tovább tart. Végül csak véget ér a művelet, s a két sebesült lassan felszállhat Alseran hátára. Az istenség fájdalma nem csökkent, bár a „varrás” bizonyára segítségére lesz neki. Előbb a fájdalmában felnyögő nőt segíti fel, majd maga is felerőlteti magát a nyeregbe, az elf mögé. Más ez az érzés, mint Tarsis kapujánál, amikor a kron felé indultak. Most szó sincs gerjedelemről, vágyakról, csupán egy dolog vezérli a férfit. El kell érni Norlant, s a gyógyítókat. A férfi karjai között ott ül az elf, miközben Roober, érezve a még mindig jelen lévő isteneket, közel sem olyan aktív, mint volt a bálon. Erejét sokkal inkább visszafogja, s így igen kevés erő szabadul ki a sebesült halandó testen keresztül. Talán még ez is segítség, de nem elegendő. Daxa egyre bizonytalanabbul tartja magát a nyeregben, ahogy a sötétben a ló sietve halad előre. A férfi elhaló hangot hall, de sokkal inkább érzékeli a test mozgását karjai között. Az ő sebe is nyilall a ló mozgására, hiába az öltések. Roober lassításra fogja a lovat, s igyekszik megfogni a lányt, hogy ne essen le a lóról.* - Tarts ki, csak még egy kicsit! *Suttogja a nő fülébe, majd jobbját a nő szíve fölé tartja. Az energia, ami belé áramlik, kevés, ám a férfi, s a mögötte magasodó istenség pontosan tudja, elégnek kell lennie, hogy a nő kibírja az utat az ispotályig. Roobernek pedig lesz néhány szava Thalomához. Az istennőt sokat kerülgette egy időben, vonzó volt számára, s talán volt annak némi viszonzása is. Hatnia kell rá, habár nem ő a kemény dió. Nibelon sokkal inkább veszedelmes. Norlan tornyai a hold ezüst fényében csillognak, amikor elérik a város kapuját. Elmiron fáradtan, sebesülten tartja Daxát, míg saját maga is lassan lecsúszik a nyeregből. Az őrök szedik össze őket, s juttatják el az ispotályba…*
//A következő akár Norlanbe is mehet. //
Kain Namelyr Arany sárkány
Hozzászólások száma : 2045 Életkor : 743 Munkahely : A magam ura vagyok
*Az arany sárkány a tolvajt ott hagyja, ahol leütötte. Nincs már dolga vele. Esteledik már, lassan ideje lesz szárnyra kapnia, s elhagyni a környéket. Azonban a meglelt kendő, a nyom, felborítja eredeti terveit. Egy fontos dolgot meg kell nézni, s nem is telik sok időbe. Még emlékszik a régi barlangra, arra, ahol édes-bús órákat töltött Silaronával. Milyen régen is volt már az, s milyen sok minden történt azóta! A hely még megvan. A fekete mágus körbepillant sötét szemeivel, mielőtt kezét félrehúzná a táj előtt. Az szürkület fényeiben szinte fel sem tűnik, ahogy a cserjés, bozótos helyét hirtelen egy éjfeketén ásító barlang szája váltja fel. Kain még nem lép be. Ismét körbekémlel, mintha a sötétségben ellenség bujkálna körülötte, s egy kereső mágiát is körbeküld, majd egy másikat is, mely felfedi majd, ha bent tartózkodása alatt bárki is megközelíteni a helyet. Semmi jele annak, hogy ellenség várna rá, annak sem, hogy bárki járt volna erre, mióta magára hagyta rejtekét. A barlang hívogató mélysége emlékeket ébreszt benne. Egy búcsúcsókét, egy ígéretét, melyet a feketeköpenyes alak súgott rekedten az elf fülébe. „Két hónap múlva” Azóta találkozta, s azóta sok minden történt. Ebben a barlangban lettek először egymáséi, s ez volt tán mindennek a kezdete. A férfi torka elszorul az emlékektől. Kezével megszorítja a kendőt, ujjai belefehéredek a szorításba, miközben megközelíti a barlangot. Nem utal semmi továbbra sem jelenlétre, s arra, hogy csapdát állítottak volna neki. Sou sem járt erre, nem nyitotta meg a mágiát, mely az avatatlanok elől rejti a helyet. Azt észlelte volna még azelőtt, hogy ő feloldja. Itt tartotta kincseit, melyeket szintén megmutatott a vörös sárkánynak. Megmutatta egész valóját, azt, mit akkor annak hitt. Mélyet sóhajt. Ha lett volna itt valaki, már tudná. Mégsem megy be. Nem akar az emlékeivel találkozni, most túlságosan fájnának. Nehéz szívvel zárja vissza a barlangot, majd a kendőt szája elé emeli.* - Wys my waar u meester is! *A vörös kendő feldereng, s látszólag nem történik semmi, mikor Namelyr behunyja szemeit. Aztán csakhamar kinyitja, egy pillanatra aranysárgán villannak az est sötétjében, majd maga a mágus is felvillan, s a helyét egy hatalmas, arany test veszi fel. A csillagok halvány derengése meleg fénnyel vonja be pikkelyeit, mikor kitárva szárnyait ellöki magát a talajtól. Széles szárnyai a szélbe kapaszkodva emelik könnyedén, s mikor az ég magasában van, elindul abba az irányba, melyet a kendő mutatott neki.*
_________________ "Egy kóbor álmodó. Ez vagyok én, messze szálldosó a mindenség tengerén."
Tárgy: Re: Városhatár 
2013-06-07, 2:35 pm
Mi is....? 
//
//
//
//