Városhatár

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-06, 3:58 pm

Sejteni lehetett, hogy sem józan, sem esztelen szavak nem állítják meg a haramiákat, amit már a magukénak éreztek, azt nem akarták hagyni. Ragaszkodtak hozzá, mint éhező az utolsó morzsához, bármi áron. Sou még sem egyenesedik fel, e nélkül is körül tudja jártatni a tekintetét, amivel hamar sikerül felmérnie a helyzetet. Ha most közönséges emberek lennének, harc helyett saját sírhelyüket áshatnák, de nem egyszerűek s még csak nem is emberek. Alighogy elért a harmadik alantashoz, ki bőszen csavargatta a furkósnak szánt holt ágat, Kain meg is indul, ekkor dönt úgy Sou is, hogy elég a tétlenségből, de ott van még a negyedig. Akinek arcáról, belső késztetés végett, szeretné letörölni azt a nyugodt mosolyt, de még sem az arc az, ami megragadja figyelmét, inkábba bot. Semmi különleges nincs benne, nem borítják vésett minták, legalább is azokon a helyeken, amiket lát, még is ..
A reccsenésre összerezzen, hangosabbnak hallotta, mint valójában lehetett és csak a szerencsének köszönhette, hogy Kain ezt követően gyorsan cselekedett és annak vonta figyelmét magára, aki árthatott volna neki. Ha távolabbról nézné, most sok hasznos mozdulatot sajátíthatott volna el, de majd annak is eljön az ideje. Most azonban nem feledkezhet meg arról, hogy még mindig vannak támadók. Balját veti oldalra, mintha csak egy követ hajítana el, de csak egy áramlat volt, ha jellemezni kéne vékony, de erős, ezzel gátolva meg, hogy a másik kettő akár egy lépéssel is közelebb jöhessen. Mert a végén feljebb húzott ujjaival görbébe utasította a szelet, mi ledöntötte a lábáról a maradék két alakot.
A lefelé igyekvő még kellően messze volt, így a furkósnak szentelte figyelme nagyobb részét, illetve fegyverének. Mert azt már nyolc agyar roppantotta össze, melyeknek egy elnyújtott oroszlánpofa volt a tulajdonosa, de az ördögi fejhez, test is tartozott, pont olyan volt ez a lény, mint a barlangban mutatott vízköpők egyike. Teste súlyos volt, s azzal a férfira nehezedett, torkából feltörő mély hangja féktelen dühről árulkodott és legkisebb moccanásra is közelebb vonta a nyomorult arcához villanó, fekete agyarait. És ez csak egy illúzió, amit tömeggel, illattal és hővel ruháztak fel, mindenki jól láthatta, de az áldozatnak volt csak igazán valóságos, ki már eszméletlen hever az avarban.
De vajon mit lép a domb oldalában lévő? Sou felé fordul, remélve, hogy a szakadt és bűzös gúnyában nem egy alkoholmámorban úszó, de még is józan mágus bújik meg. Ezért sem szól hozzá, mert a szavak, mik most kikívánkoznak belőle messze meghaladják a jólneveltség szabályait, inkább csak eltökélten néz felé, készen arra, hogy a már illanó jószág párját, vagy keményebb, élesebb szelet zúdítson a vezérre. Igen, ez valahogy egyértelműnek tűnt számára, hogy aki szót emelt, az, ezeknek a senki háziaknak a vezetője.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-06, 5:23 pm

*A gyomron rúgott haramia levegő után kapkodva próbál feltápászkodni. Eközben Kain a két kampót jó messzire hajítja be az erdőbe. Neki ugyan nincs rá szüksége.
Nem akarja kivárni, hogy a másik felálljon. A csatatéren már megszokta, hogy vagy ő öl, vagy őt ölik, nem párbajról van ott szó, s tekintve, hogy itt négyen jönnek kettő ellen, ez sem a fair küzdelem példája.
Nem lát okot arra, hogy holmi emberi erkölcsi szabályokat tiszteletben tartson.
Második rúgása a fején találja a támadót, s az már csendesen terül el a forrás vize mellé.
Egy pillantást vet Soura. Elismeréssel villan sötét tekintete, főleg ahogy a meglepett támadó szemléli a kezében marad csonkját az iménti husángnak.
Majd nem sokkal később már az előtte álló rémséget.
Hátrál is, ahogy csak tud.
Nem emberek ezek, kénytelenek már rájönni, s látható az is, hogy a dombon lefelé igyekvőre néz kétségbeesett tekintettel.
Amaz vörös köpenye meglibben a szélben, s karját is emeli már.
Átkokat mormol szája, melyekkel előbb a pokolfajzatot veszi célba, őt látva veszélyesebbnek.
Nem tudja, ahogy Kain se, hogy Sou mennyire van felvértezve az elmét támadó átkokkal, ám ha nincs, oly érzés kerítheti hatalmába, mintha a világ minden bánata nehezedne szívére. A gondolatok, a fantázia teljesen lelassulhatnak, már-már kiveszhetnek belőle.
Kain is látja, mi történik, s első dolga az ilyenkor használt energiamező létrehozása.
Jól is teszi, mert bár alábecsülték, azért neki is szánnak valamit.
A vörös köpenyes botjával mutat felé, ahogy a bestiára kiküldte átkát, s a bot végéből fehéren izzó gömb zúdul rá egyenesen a nyugodtan álló fekete alakra.
Legnagyobb meglepetésére a botos támadónak nem sokkal a fickó előtt mintha láthatatlan falba ütközne, úgy foszlik szét támadása.
Kain érezte az erejét, s azt is tudta, hogy vele nem veheti fel a versenyt. Ám mielőtt még a mágushoz indulna, Souhoz fordul, hogy lássa, hatott-e rá a támadás.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-06, 7:46 pm

Szavak jutnak eszébe, amik mérges kígyó módjára tekerednek köré, kellemetlen érzéssel árasztva el. Beletrafált. Legközelebbi rejtélyes sugallat esetén nem fog többé habozni, cselekedni fog, hogy kitérhessen, vagy megakadályozhassa. Ám most számára ez nem adatik meg, a mérget a láthatatlan erő csepegteti, egyenesen a szívébe hullatva a bűvös átkot. Mar és kínoz, ahogy hirtelen üressé válik minden belülről, elillan az aranysárkány iránti félelem, mert baja is eshet, a megvetés kesernyés íze, amit ezek a gazok szítottak, vele a düh is az enyészeté lesz és oly sok minden más is eltűnik nyomtalan, csak egy marad. Bánat. Nincs kép, hang vagy illat, amihez kapjon, hogy tűnjön ez is, hogy ne hasogassa apró darabokra lelkét és talán ez az egyetlen lépése a mágusnak képes lenne elpusztítani a gyönge sárkányt.
De születése óta küzd ezzel az ürességgel, a bánat mardosó karmival és valami mással, mi úgy fűződik hozzá, mint halál az élethez s ez a keserűség, a magányé. Sou nem is sejtheti, hogy úgy kapaszkodik ártatlan színébe, mint gyermek az édesanyjába, elviselve érte az árat, csak hogy ne kelljen elfogadnia való énjén. Azt, aminek született és lennie kellene. Ösztönösen taszítja el magától az alvadt vér, szárazan pergő fekete színét, pedig a gúnya csak rá vár. És a bestia megmozdult, mert egyenest bordái közé vágtak. Egyszer létezett, s ez, amibe most taszították, ebből merítette erejét és formálta veszedelmessé, kíméletet nem ismerve zúdította elleneire, de ez nem csak az ő kiváltsága volt, meg van mindenkiben, aki a Hold jegyét viseli.
Sou mozdulatlan, még csak fel sem tűnt számára, hogy térdel. Eddig bezárt s most rabláncaitól szabaduló ösztön vezeti hatalmát, ami most egy apró láthatatlan fuvallat, köveket mozgat, ahogy tekeredik, elül s aztán millió szálra szakadva, robban. Robaja fura mód csendes, de köveket hány odébb, veszélyes gyorsasággal állítva repülő pályára, fákat hajlít meg, hogy ágait törje. Most nem fontos, hogy van pajzs, ami megvédheti a gyalázatost. A valóság egy könnyen átfesthető vászon, a meglepettség pedig elvesz az átokból, így tekerednek a földön éjfeketének tűnő kemény pikkelyes kígyók. Átsiklanak a törmeléken, ismeri mérgük, s ez elég, hogy halálos legyen a mágus számára marásuk. Ezért veszedelmes, kinevetik: csak ostoba képek, gyerekjátékok csupán, de ha hideg számítás irányítja őket, a valótlan igazzá válik, sosem létezett elfoglalja helyét az új vásznon.
Sou megrettenve nézi a kígyót, ami átjut bármin csak céljánál érve el a valóság határát, tudja és valami követeli, hogy tegye meg. Csak a természet rendjét követi ezzel, egy ocsmány féreg a büszke kobra áldozata lesz. Nem, kiáltaná, de hang nem jön ki a torkán, elnyelte az erőpróba, ami bőségesen merítkezett erejéből, erre még nincs egészen felkészülve. A nemes jószág szertefoszlik, meg sem kaphatta áldozatát, így Kainra marad, hogy a mágussal lerendezze a dolgot, Nawara már nem igen képes rá figyelni, reszket, nem érti hogyan fordulhatott meg ez a fejében. s még inkább, hogy volt képes, jól tudva, hogy meg is ölhette volna…

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-06, 9:52 pm

*Kain megbabonázva figyeli Sou válaszát a mágus átkára. Már-már el is érik a szinte testetlen tekergőző kígyók, mikor hirtelen semmivé foszlik, ami eddig bizony győzelemre vitte volna a gyöngysárkányt.
Azonban látta ezt a botos is és a döbbenet még úr benne. Kain sem rest mostmár. A husángos a biztos távolból figyel a sűrűből, szinte magán érzi figyelő tekintetet az arany sárkány.
Azonban látta már ezt az átkot. Látta, még a nagy háború alatt, volt sárkánytársa, ki ebben halt bele, midőn lezuhant az égből, mert erőtlen szárnyai nem tartották már meg odafent.
Szembefordul a vörös köpenyessel.
Sötét szemek villannak, s a sárkány szája szólásra nyílik.
- Lelket kötő béklyó
Hullj le hát a földre
Szállj arra, ki küldött
Taszítsd gödörbe!
Kugeuka nyuma!
*A Sou lelkét nyomó súly könnyebbé válik, miközben a vörös köpenyesé egyre súlyosabbá válik. Megfordul az átok, s ha ez nem lenne elég, Csak pislant egyet a domb oldalában álló mágus, s mire szemét kinyitja, a fekete mágus már eltűnt előle.
Csak sejtése van neki, de a sejtés rettegéssel tölti el.
Nem hallhatta a teleport igéjét, de a sárkány már ott áll mellette. Kéz tör be gyengülő pajzsán, s ragadja ki a botot kezéből, hogy aztán azzal sújtson le előbb térdhajlatár, majd derekára, s végül nyakszirtjére is.
A varázsbot oly könnyen forog az erős kezekben, mintha csak nádszál lenne, ám az ütések, miket sárkány erővel mérnek, földbe tiporják a gyenge emberi testet.
Az arany sárkány messze dobja a fegyvert, s visszasiet a gyöngysárkányhoz.*
- Hogy vagy, Sou?

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-07, 8:35 am

Jobb és egyre jobb lesz, csak rá kell döbbennie. De még egy kicsit, ha nem is forog, de hullámzik a világ. Be is csukja a szemét, nincs rá szükség, hogy a gyomra is felforduljon, bár sok mindent úgy sem tudna kiadni magából, de ha nem muszáj, ettől megkímélné magát. Nem jó ez így, sejti, mert kiszolgáltatottá válik, de nem nyugtalanítja a helyzet, majd utólag. S hogy közelebb jönnek, sem érzékeli egészen. a szavak már nem olyan tompák, mint voltak a varázslatéi. A válasz azonban makacs, egyszer mert válogat, hogy mi is legyen, mert dukál egy Köszönöm és magának a hogylétnek a jellemzése, a nagyobb gondot ez adja. Nem akarja, hogy aggódjanak, térdén támaszkodó kezei meg is markolják nadrágját, gyűrve, ezzel leplezve remegését, megéri szorítani fehéredésig ujjait, ha egy kicsit is elfedhet megviseltségéből. Volt már jobban, teljesen kimerültek érzi magát, nem, pedig ha teheti nem mond valótlan. Fejét is lehajtja, hogy nem rögvest a szín kavalkáddal keljen megbirkóznia, elég neki mosta világos anyag, de már nem szédül, most inkább, nem túl zavaróan, de zsibong feje, ahogy lába is. Nem túl előnyös ülési mód, s ha sokáig tartja így lábait,a nélkül, hogy szokná, hát endesen el fognak zsibbadni. Azt nem lehetne mondani, hogy örül ennek, de nem is érzi hátránynak, van oka, hogy mért is nem képes felállni. De mire fel ez a nagy titkolódzási szándék?
- Jól .. - Ez akadt először a nyelvére, de vaskosabbat is füllenthetett volna. Viszont ezen a parányi kis szócskán is lehetett érezni, mennyire nem így van, így mielőtt megmérgesíti az aranysárkányt, még hozzátette. - .. de voltam már jobban is. – Már legalább féligazságnál jár, miközben gondolatai szerencsére már azt boncolgatják a varázslat mért viselte meg ennyire, jobban mondva a rá szórt átok és saját varázslatai. Talán mert mostanában kevesebbet szentelt a gyakorlásnak, vagy mert teljesen felkészületlen érte ez a mentális támadás. Pedig rémlik valami, hogy tanítottak erről neki valamit és védekezni is ellenne. Lehet éppen ezt tette? Alább hagy a remegése lassan. De a gyerekes gondolatok, hogy ha ez igaz, akkor inkább remete lesz és társai és ezek ellenérvei kezdek el pingpongozni odabent. Feléjük csak legyint, összeszedve magát felemeli tekintetét, amiből a tapasztalt pillantásnak tényleg csak ennyi kell, egyetlene gy pillantás, hogy tisztában legyen mindennel, amit szóval torzítottak, vagy el sem mondtak.
- Köszönöm! … Neked nem esett bajod? – Még mindig jobb másért aggódni, mint saját magáért és egyáltalán jó érzés, hogy ez is visszatért. Körbenéz, csak komótosan, félve, hogy még beleszédülne. Négyből három, meg sem lepi, hogy a félelemtől elalélt haramia kereket oldott, amit megébredt pillanatnyi pánikjából. – Mindjárt összeszedem magam .. – Hát. A mosoly elég erőtlenre sikeredett, de legalább megpróbálta és nem érezte reménytelen dolognak és ez is megnyugtató, képes lesz még mosolyogni, hiába a gyilkos szándék kárörvendő árnyékának. Úgyis megteszed! Hiába fenyegetődzött, Sou nem figyelt rá, elzárta, oda, ahonnét a mágus csalta elő és remélte, hogy jó ideig nem is kell újra tapasztalnia, mennyi ártó szándék lakozik benne.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-07, 1:24 pm

*Kain jól látja, hogy a „jól” és a „de voltam már jobban is” közel sem fedik a valóságot. Távol áll mindkettőtől Sou.
Nincs őbenne semmi méreg, ha titkolni akarja előtte állapotát a gyöngysárkány.
Miért is lenne? Ugyanezt tenné ő is és tette is, mikor először találkoztak a Pirkadati fogadónál, a kék sárkánnyal vívott harca után. Akkor ő volt igen megviselt állapotban, bár neki csak testét zúzták meg, a lelket, s az elmét ért sérülések lassabban gyógyulnak.
Az arany sárkány nem az a lelkizős, s nagyon gondoskodó fajta. Szíve van neki, néha talán túl nagy is, azért rágódik hét évszázada ugyanazon, de hogy ebből kimutasson valamit, arra kevés az esély.
Így hát nem is térdel le a fiú mellé, hogy felemelje, vagy vigaszt nyújtson. Akképpen van vele, hogy ha saját erejéből fel tud állni, erősebb és tapasztaltabb lesz csak attól, amit kapott.*
- Ugyan…
*Legyint, értve ezt a köszönömre és a kérdésre is.*
- Az emberek szavajárásával: „csalánba nem üt a ménkű!
*Némileg téblábol a fiú mellett. Fizikailag nem sérült, elméjét támadhatta a varázslat, s lelkét törte talán, teste emiatt gyenge csak.
Valós fizikai állapota nem szenvedett kárt.*
- Szólj, ha kell segítség!
*Mondja, miközben kannájából, melyet eddig letéve a patak partján hagyott, immár hűs forrásvízzel töltve ujjaival hideg permetet dob a fiú arcába.
Kellemetlen is lehet, de a legjobb, ami eszébe jutott, hogy magához térítse Sout. Közben beszél, hogy szóval tartsa.*
- Norlan határa sajnos ilyen hely. A legtöbb haramia már megtanulta, hogy a fekete alakkal nem jó kikezdeni. Ezek újak voltak, még nem láttam őket.
*Nem így indult ez a délután. Csak reméli, hogy társa végre összeszedi magát, mert ebben a pillanatban nem jut eszébe a visszafordító átkon kívül, amivel végül a mágust sújtotta, más.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-07, 5:09 pm

Nem bánik fukar módon a boldogság görbével, mert erősebben rajzolja meg azt az emberek mondása, mivel a másik jellemezte még szerencsének mondható helyzetét. A dolog azért nem volt ilyen egyszerű, tapasztalat és tudás jócskán megalapozta a biztos sikert és már-már megfordult Sou fejében, hogy megkéri Kaint tanítsa őt. Nem is először fordul meg ez a gondolat a fejében, de igazán nem akar az aranysárkány nyakán lógni és ki tudja, hogy egyáltalán mekkora kedve lenne ehhez a másiknak. Bár még sosem tanított senkit, még is tisztában van vele, hogy nem csak figyelem és önuralom kell hozzá, hogy a tudást átadják, meg kell birkózni a felelősséggel is. Adott szó, olykor hamar illanó és sokszor csalfa kitekerhető hazug ígéretté formálható. Nincs is rosszabb a hátbatámadásnál ..
Újabb érdekes gondolat, amitől kellemesen, borzongatóan, hűvös cseppek ébresztik. A szavak is megvannak és mellé még valami, ahogy a zöld szempár villan. Szívesen pattanna fel és borítaná be egy kisebb árral a fröcskölőt, úgy látszik a módszer működött és jobb is volt így. Az oltalmazó kezet elütötte volna s talán mélyebbre süllyedhetett volna abban a zavarban, ami megülte lelkét és elméjét. E helyett fél vidáman gyermeki visszavágás képeit hessegetve mozgolódik, egy vénember komótosságával helyezkedve kényelmesebb pozícióba, óvatosan hajtogatva ki lábait. Amik már igen csak kellemetlenül zsibbadtak és jelen pillanatban is milliónyi tű hegyének böködését tűri, ahogy kezd visszatérni beléjük az élet.
- Szólok, ígérem. Ha visszatért a lábamba az élet, akkor meg is próbálok felállni. – Letekintett fuvarozó részeire, csak néhány perc, de soha többet nem akar így járni, pedig fog, ez olyan dolog, amit nem kerülhet ki, bármennyire is szeretné. Meglepő lehet, hogy néhány elenyésző pillanat alatt lett szinte teljesen jól lett. Elmúlt a remegés és a kellemetlen érzések többsége is elenyészett, még az a bizonyos bestia is belesimult az engedelmességre sarkalló láncok ölelésébe. Minden visszakerült a régi kerékvágásba, néhány apróságot leszámítva. Ha keveset is, de tanul és most már még inkább fontosnak tartja, hogy az ereje felett uralma legyen és véletlenül s forduljon elő olya, mint most, hogy annak van hatalma felette.
- Igen, hallottam, még a városban, hogy sok bandita van errefelé. De .. azt hiszem egy kicsit váratlanul ért a mágus átka, talán tanultam valamit ilyesmiről, de valahogy nem emlékszem rá. Mindegy, már megtörtént és nem pusztultam bele, ez a lényeg! – Ezzel meg is tette az első próbálkozását arra nézve, hogy két lábra küzdje magát. Mondani sem kell, hogy a tőle megszokott könnyedség teljes mértékben hiányzott, inkább olyan volt, mint elefánt a porcelánboltban és, ha Kain nem segít, akkor elsőre nem is áll meg a lábán, de még másodikra sem igazán, de a harmadik után, már nem szükséges a ráadás negyedik. ~ Ezt egy kicsit át kellet volna gondolni és talán, ha megmostam volna az arcom a hideg víz előbb is magamhoz téríthetett volna, vagy most könnyebb lenne megállni a lábamon, de se baj. ~Örül, hogy megáll és fikarcnyi esélyét sem akarja annak megadni, hogy esetlegesen elterüljön a folyóban, bár kétség kívül üdítő hatással lehetne rá.
- Kár, hogy így elrontották a napot, jó lett volna itt egy kicsit üldögélni. Majd legközelebb, addigra ezek a fickók is tudni fogják, hogy nem tanácsos a fekete mágussal kikezdeni. – Egész megjött a hangja, amiben már nyoma sem maradt a megpróbáltatásnak és a gondolatok is pozitívan irányba kanyarodnak, remélve, hogy ennél rosszabb a mai napon már nem történhet. De volt valami, amire még kíváncsi volt s elnézve a mágust, valamennyire sajnálva időzött meggyötört alakján, csak azután téve föld a kérdést Kainnak. – Nem egészen emlékszem. Mit csináltál vele?

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-07, 9:23 pm

*Úgy látszik, lassacskán kezd magához térni a fehér sárkány. Ideje is már. A „fekete mágus” már kezdett miatta aggódni. Türelmesen várja, hogy az előbb kinyújtóztatott lábak hogy bírják el a vékonyka test súlyát.
Talán nem is a lábakkal volt a gond, hanem inkább az elmével, de ezen nem volt idő gondolkodni.
A nem kicsit imbolygó fiút elkapja. Nem mert nem bízik benne, hanem mert ha elesik, a forrás mellett lévő kavicsokon, kisebb sziklákon könnyen összetörheti magát.
Könnyű a test, könnyebb, mint hitte, így ő maga is könnyedé emeli meg. Nem engedi el, míg a szédelgés abba nem marad. Erre azért várni kell még néhány próbálkozást.
Végül úgy tűnik, hogy Sou megáll végre a saját lábán, mi több, hangja is kezd visszatérni.
Kain szája mosolyra is húzódik, ahogy hallgatja szavait.
Egyre inkább emlékeztet a normál Soura és ennek örül az arany sárkány.
Nem hibáztatja magát azért, hogy ide vezette a fiút, hiszen akár még találkozásuk előtt az erdőben is megtámadhatták volna, amikor egyedül kereste a barlangot. *
- Nem tettem semmi különöset, ismertem már régről az átkot, amit ellened küldött, így az egyik lehetséges védekezési módot használtam.
Saját maga ellen fordítottam a varázslatot. Utána már csak el kellett kapnom, ami sikerült is a botjával.
Egy darabig nem ébred fel, azt garantálom.
*A kanna tele van, nincs miért itt időzniük. Kain nem is maradna. Azt sem várná ki, hogy a legyőzöttek magukhoz térjenek. Időben el akar tűnni mindenki szeme elől, mert van rá esély, hogy az, aki meglógott, esetleg még erősítéssel tér vissza.
Persze nem lehet tudni, vannak-e még, de az esély megvan rá. Ennyi elég is.*
- Elmehetnénk innen, ha elég erősnek érzed magad…

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-08, 11:47 am

A választ hallva tényleg megszánta a mágust, bár borzongva gondol bele, hogy amit okozott azt kamatostul kapta vissza. Egy egészen kis érzés, valahol egy sötét sarokban, ahová nem nyúlnak utána, mutat csak kárörömet és rázza Kain kezét képzeletben:Szép munka volt! Sou azonban egészen más szavakat használ, inkább támaszkodva a nyílt érzéseire, mint azokra, akik megbújva uszítják. Nem is érdemes több időt rájuk pazarolni.
- Hát .. nem lehetett kellemes számára, meg, azért a saját fegyverével elbánni vele. – Normális esetben, ez nem úgy hangozna, ahogy elhangzott Soutól. A helyett, hogy helytelenítette volna az aranysárkány tettét, inkábba másik oldalról nézte, a pórul járt máguséról, elbízta magát és nem hogy erősebb varázslattal, nem, sajátjával fegyverezték le és a tetejében még el is tángálták a varázsbotjával. Kellemetlen élmény lehet ez számára, s most a sugallathoz híven, az a gyanúja támad, hogy ez az alak nem meghúzni fogja magát, hanem kicsinyes bosszún jártatja majd az eszét. Ilyen lenne azaz ember, akitől mindig óva intettek, akik miatt régen vérbe burkolódzott eme föld és még vajon mennyi. Mennyi? Hány nép, kultúra élte meg törtető gőgjük, mérhetetlen hatalomvágyuk, a föld és a birtok, uralom minden fellett és kincsek.
- Mehetünk .. – Jelenti határozottan, bár fele annyira sem határozottan indul meg, de legalább feje nem viszi se jobbra, sem balra, csak egy egészen kicsit bizonytalan. De a járás olyan dolog, amit nem lehet csak úgy elfelejteni és hiába nem kívánja most a sétát, egyre jobban lesz, ahogy sokasodnak mögötte a léptek. A teóriák feltevései sem környékezik, a múlttal sem foglalkozik, minden figyelmét leköti, hogy lábai rendezett sorban haladjanak, ne kacsázzanak, vagy gáncsolják ki egymást. Bár az már igazán szép lenne, ha a saját lábában esne hasra. Amiben mellesleg gyakorlata is van, bár akkor nem tudta eldönteni, hogy keményre fagyott keréknyom, vagy tényleg a saját lába akadt bele a párjába. De eltörni nem törte semmijét, illetve a kölcsönkapott váza ripityára tört, de az ugyebár nem az övé volt.
- Megállhatunk egy kicsit? – Nagyjából az út felét tehették meg, mikor úgy érezte, hogy egyenlőre ennyi elég lesz. Neki is támaszkodott egy fának, sokat nem is kellet várni, hogy aztán a tövében kössön ki, hát egy biztos, nem a hatalmas és végtelenül erős sárkányok vére csörgedezik benne. A kitartással nincsenek bajok, de a fizikai dolgok terén bőven lenne hová erősödnie, ezzel ő is tisztában van. – Legszívesebben aludnék .. – Húzza el a száját, érezhetően elégedetlenkedve kitartásával de ilyen könnyen azért nem adja fel és pár perces pihenő után. Ez utal a fát használva segítségül első próbálkozásra sikerült két lábra állni. – De majd csak a barlangodban, ha megengeded. Igyekszem, nem még útközben elterülni. – Beszélni bezzeg van ereje, nem is kevés, mert amint tovább indulnak, akad kérdése, amit fel is tesz Kainnak. Elsőként a fura fenyőféléről, aminek vöröses gyümölcsei csábítóan csüngnek alá, aztán egy sárga madár sem csúszik ki a figyelme alól. E dalosról is tesz említést, s aztán egy különös hármas sziklára is felhívja a figyelmet, meg jegyezve, hogy olyanok, mint a másnapos trollok. Pedig életében nem látott még olyat.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-09, 12:54 am

*Kain csak megrántja a vállát Sou a mágusról hozzá intézett szavaira.*
- Ő kereste a bajt….
Jobban érdekli sárkánytársának állapota, ami továbbra sem valami fényes.
Nem is sietteti, arra készen követi, ha a fehér sárkánynak lábai felmondanák a szolgálatot, akkor el tudja kapni.
Abból is kitűnik, hogy mennyire megviselt a fiú, hogy az első pihenőig lényegében teljesen csendben van. Ez a leginkább meglepő, hiszen az arany sárkány már régen megszokta, az első találkozás alkalmával, hogy a fiatal sárkányban két ember beszélőkéje rejtőzik.*
- Türelem, idő kell, mire tested után az elméd is rájön, hogy nem veszített semmit, csak elhitették vele.
*Reméli, az intés elég lesz és nyitott fülekre talál, mert nagy segítség lehet, ha tudatosítja magában, hogy állni és járni is tud.
Ismét komoly figyelemmel kíséri, ahogy a sárkány feláll a fa mellett, mely alá nem is olyan régen rogyott le.
Úgy tűnik, használt a pihenés, mert a beszédes sárkány visszatért.
Kain válaszolgat is, amennyie tudásából és erejéből telik,
Hosszú a séta a forrástól a házig, de jót tesz.
Kain hamarosan megpillantja a barlangot védő illúzit.*
- Megérkeztünk, Sou.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-11, 11:27 am

Kifejezetten örült, hogy Kain tudására támaszkodva feleletet adott kérdéseire és ezzel mondhatni egész kellemesen telt az út további része. Nem volt könnyebb előre haladnia, de könnyebb volt azt mutatni, hogy megy. Az aranysárkány rávilágított egy lényeges dologra, de az ő esetében az elméje már tisztában volt mit is élt meg, a test viszont nem amiatt kimerült, hanem a kígyók miatt. Bárki számára létezők voltak, de csak félig, megfogni, kiszemelt céljától eltántorítani nem lehetett volna és a cseppnyi tudat, amit az elmébe csempészet, akkor is elérte volna célját, ha Sou talán már nincs eszméletén. S ez a fajta tudás, a megvalósítás ezen formája,még meghaladja erőit. Élt vele és ezért elfáradt. Persze most már világosan látja, hogy ha egy kicsit is merészebb elsőre, akkor egyszerűen a szél segítségével megúszhatta volna ezt az egészet. Azt könnyebb irányítani és könnyed, alig észrevehető fuvallatokkal is gátolhat, akár szétzilálva a szavakat, érthetetlenné téve, vagy egyszerűen port hintve a szemekbe. Utólag, ezek szerint nem csak az ember, de a tapasztalatlan sárkány is okosabb.
- Hah, megnyugtató .. – Nézi az ismerős bokrokat, amik mögött lelki szemeivel látja csak a barlangot. Most érzi csak mennyire szerencséje volt, hogy most és nem egyedül találta magát szembe a haramiákkal. Akkor vajon mi történt volna? Halott lenne, vagy sérült, de talán ennél is rosszabbul járt volna, mert vér szennyezné kezeit. Ezen nem töpreng, felesleges, hiszen nem történt meg és bár, alakulhatott volna másként, így sem volt rossz.
- Egy kicsit megszomjaztam. Kérhetek vizet? – Már csak a barlangba belépve szólalt meg, a hűs falnak támaszkodva. Kimondhatatlanul jól esett, a durva felület hidegsége, ahogy homlokát is neki támasztotta, lehunyva egy percre szemét, hogy szokja a bent uralkodó félhomályt. De nem várta el, hogy kiszolgálják, sejtve, hogy nem tagadják meg tőle a vizet, ellökve magát a faltól Kainhoz lépet. Hoz poharat, ha megmondják hol találja, a kannát még véletlenül sem emelné meg, félő volna, hogy azt a földön tartó erő, győzedelmeskedne ellene és rosszabb esetben kiöntené az értékes folyadékot. Visszamenni, nos, visszamenni pedig, egyenlőre cseppet sem akaródzik. Miután csitította szomját a táskájából előhalássza a maradék gyümölcsöt, nem vágyik tartalmasabbra, már ha azok közül akár egyet is le tud majd gyűrni. Kain is megkínálja. Aztán letelepedik, a barlang falához bújva, újfent élvezve a hűvösét.
- Ha esetleg, valamikor úgy érzed, hogy szeretnél tanítani, akkor ne habozz szólni. Nem sokat láttam a mozdulataidból, de az eredményt látva hatásosak voltak. Tudod, én még soha sem verekedtem. – Figyelmét az aranysárkányról a kezében forgatott gyümölcs felé fordította. Még nem akaródzott beleharapni, de az illata kellemes volt és talán meg is hozza, most még csak sejtelemként jelenlévő éhségét. – A faluban az idősebb fiúk volt, hogy megruházták a többieket, de ha én is ott voltam, akkor valahogy mindig hagytak meglógni minket. – Ezen csak most töprengett el igazán. Akkor még nem tudták, hogy ő, Sou sárkány és bár megvolt a szándék, hogy megajándékozzák egy-lét monoklival, de sosem valósult meg. Mintha mindig túljártak volna az idősebbek eszén és meglóghattak volna, persze, valahogy érezte, hogy csak egészen elenyésző alkalom volt csak, amikor tényleg saját eszüknek köszönhetően hagyták őket futni és nem csak úgy elengedték.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-12, 5:19 pm

*Bólint a sárkány szavaira. A szokásos módon oldja fel a varázslatot, hogy beléphessenek. A puritán barlang immár kellemesebb fényben hangulatosabbnak tűnik, a nap elvonult már a bejárattól és a fények, amik eddig olya éles kontrasztokat rajzoltak, most olyasféle hatást keltenek, mintha valaki finoman elmaszatolta volna a vonalakat, s így valami idilli, de még világos képet formázott volna. Olyan puha a hatása, mintha vattából lenne, félhomályos, mégis valahol világos.
Kain szereti ezt az állapotot, kellemesen elzsongítja, habár ismeri magát az érzést is. A harc után, mikor az adrenalinszint visszaesik tompábbá válik a harcos.
Megrázza fejét, de mielőtt átalakulna ismét arany alakjába, Sou vizet kér.
Igen, természetes, hogy ad.
A szekrényhez lép, amely mögött eddig a kannát tartotta, s ajtóit kinyitva két bögrét vesz elő belőle. Praktikusabbak, hiszen az esetleges forró italt is jobban bírják. Igaz, hogy most hűs, friss forrásvíz kerül beléjük, de ettől még ugyanolyan jól esik belőlük az ivás.
Tart persze kristálypoharat is, azoknak, akik adnak az efféle külsőségekre, ha netán kedvükben akarna járni, de Sout úgy ismerte meg, mint aki nem igényli ezt a fajta csillogást.
A bögrét könnyű mozdulattal nyújtja át a fiúnak, megvárva, hogy az biztosan tartsa.
Magának is tölt, hiszen neki is jólesik a frissítő. Nagy kortyokban issza az elejét, csak a végét hagyja kicsit lassabbra.
Közben Sou már le is telepszik a fal mellé. Sötét szemei mosolyra húzódnak. Ritka ez nála. Ismeri a barlang minden centiméterét, így azt is tudja, hogy ahová a fiú húzódik, az alatt egy vízér húzódik. Ettől tűnik a szokásosnál is hűsebbnek ott a hely.
Majd később szól, hogy órákig nem érdemes ott tartózkodni, mert ártalmas az egészségre.
A gyümölcsökből nem kér. A víz bőven elég volt neki.
A fiú megjegyzése meglepi. Már-már kérésnek tűnik, ám az arany sárkánynak esze ágában sincs senkit tanítani.
Régen, még a háború alatt tanulta a fogásokat, s még előtte is, de nem szívesen emlékszik azokra az időkre. Fájdalmas azoknak nagy része, s ha még a harcok maguk nem irtóztatnák eléggé attól, hogy rájuk gondoljon, hát árulása, mely még sötétebbre festi a múltat, még inkább távol tartja tőle.
Persze Kain mazochista, van, hogy szívesen kínozza magát ezekkel az érzésekkel.*
- Nem vagyok tanárnak való…
*Csendesen odatelepszik a fiú mellé a földre, Egyik lábát kinyújtva hagyja, másikat pedig behajlítva felhúzza, hogy könyökét rajta nyugtassa.*
- Nem jó a harc semmire, de van, hogy nincs más mód, védeni kell magad. A legtöbbet a tapasztalat segít, egy idő után látod a másik szeméből, hogy mikor akar támadni, s ölni akar-e.
Arra érdemes figyelni, hogy a hátad védve legyen, s az elméd éles.
Sárkány vagy. Ha emberfélével akadsz össze, erőd meghaladja a legtöbbjükét.
*Térdére támasztott karjára néz.*
- Ha többen vannak, lásd mindet! A mozgásuk elárulja, mire készülnek. Ha erősebb vagy, háríts, ha nem, akkor legyél te a gyorsabb! Hárítani legkönnyebben alkarral és könyökkel tudsz, vagy talpéllel. Ha te vagy a gyengébb, akkor a hárításoknál az a legjobb, ha a támadó saját lendületét használod ki. A karját oldalról told el, ha tudod, a teste elé, így a másik karral nehezebben tud támadni. Ugyanez igaz lábra is, kivéve, ha magasra rúg, mert akkor már a támaszkodó láb sebezhető. Az ellépés és az elhajlás is jó védekezés és ha figyelsz, a mozgásuk felfedi a réseket az ő védekezésükön.
*Ismét csendben marad. Nem az elmúlt csata játszódik le benne, az csak kis kakaskodás a szemében. Régi csaták képei vetülnek elé, s szerencséje Sounak, hogy nem oly jártas az illúziókban, mert igen felkavaró képek töltenék be a barlangot.*
- Ha győzni akarsz, támadni is kell. Puszta kézzel az ököl a leginkább használt mód a kétlábúaknál, de én jobb szeretem a tenyér sarkát. A legtöbb kétlábúnál az állcsúcs, a halánték, a nyak, a torok, a bordák, a rekeszizom, hátulról a vesék, a térdhajlat, a tarkó és elég nagy ütésnél a szívtájék a legsebezhetőbbek, ha gyorsan végezni akarsz.
Persze nagyobb erővel sok más pont is van….
*Nem akarja megmutatni, bár ő maga régen használta jó néhányszor azt is, mikor karjának végét ismét sárkánykarommá alakítja, mert ez halálos fegyver.
Immár hallgat. Szemeiben sötét lángok lobognak, míg fentebb lévő kezével hajába túr.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-16, 3:55 pm

Nem hallhatja a kristálypoharak kellemes csengését, de jól sejti Kain. Semmi szükségét sem látja az e féle külcsínnek, a forrásvíz ugyan olyan jól fog esni számára más pohárban, vagy bögrében. Sőt, ez utóbbinak még jobban is örül, mert nem fenyeget az a veszély, hogy egy óvatlan mozdulattal összetöri, a fogása is kényelmesebb annak, amit kapott. A tartalmát szinte egy húzásra kiitta és meghagyva későbbre, mert valószínűleg még fog inni még, az asztalon hagyta.
A tiltakozáshoz nem tud szinte semmit fűzni, bár meg merné kockáztatni, hogy talán még örömét is lelhetné benne az aranysárkány. Meglehet, hogy a sok felhozott múltdarab eleinte nehézzé tenné, de aztán megfakulnak és csak az öröm maradhatna, hogy adott valamit az ifjúságnak, valami olyat, ami elkészíti őket az életre. Belegondolva, emlékszik a falú egyik öregére, aki sokat megélt a letelepedése előtt és hírből tudja csak, hogy sokáig magányosan, mindenkitől elfordulva élt és egyszer csak felkarolta a falú gyermekeit. Írni és olvasni tanította, még más népek nyelvének alapjait is megtanította, az idősebbeknek ennél is többet nyújtott. Megosztotta vele a közelharc alapjait, persze ő valahogy sosem tartozott azok közé, akik vele tartottak az erdő szélére, ahol meg volt a hely, kiaknázhatóan.
Felpillant, ahogy Kain mellé telepedik, aztán visszafordította tekintetét a gyümölcsre. És hallgatta a sárkányt, aki sokat megélt és még is egy mondaton belül cáfolja meg hitét, meggyőződését. Sou is tisztában van azzal, hogy a harc csak a könnyebb út a cél felé egyes esetekben, mondhatni, hogy ez is azok közé tartozik, amit a szükséges rossz címkével látnak el. Fájhat s fájdalmat lehet vele okozni, de még ebben is, ah megmarad a gondosság és odafigyelés, akkor komoly következmények nélkül lehet védelemre fordítani s az már csak a küzdőn múlik, hogy csak saját védelmére, vagy másokéra is áldoz tudásából. Halvány örömgörbével figyeli a másikat, ügyelve jegyezve fel a hallottakat elméjében a hasznos tudnivalók alá. Ez is fura, nem tatja magát alkalmasnak arra, hogy tanítson és most még is, megosztja tapasztalatait Souval és ez nagyon is jól esik az ifjonc sárkánynak.
Ahogy folynak a szavak viszont egyre kevésbé tudott összpontosítani rájuk, pedig pontosan elírták a mozdulatsort és bár nem mutatták meg, aki a képzeletéből profitál, könnyen lefesti magának. Most ez még is egyre nehezebben ment Sounak. A barlangban uralkodó kellemes félhomály, a hűvös barlangfal, ami most, így percek teltével már borzongatta hidegével hátát, a helyet, hogy felfrissítették volna, egyre inkább elnyomta. Ezen az sem segített, hogy néhány centire tőle pedig melegség áramlott, valahogy nagyon hasonló volt a téli napok egyikére, amikor áthűlt tagokkal, még is kimelegedve élvezi az ember a fűtött szoba hidegebb sarkait, de a dermedtség lassú multával inkább fázik és a kandalló melege felé közelít.
Sou valahol az emberek valamely gyengepontjára mért ütésnél vesztette el a fonalat és abból a megmaradt kevés zűrzavarból is kilépett, ami még elméjében uralkodott. A fura, de finom gyümölcs koppant egyet aztán elgurult, az ellazult ujjak már nem tartották meg és Sou feje pedig pont kényelmesen támaszkodott a sárkány karjának. Most nincs azzal gondja, hogy illetlen dolgot művel, hogy Kain nézte ki párnának, talán majd, ha felébred. Míg szóltak a szavak egyre inkább pilledt, de a fáradság végül csak legyűrte, de legalább rendesen kipiheni magát, mert mélyen sikerült elaludnia, mintha csak édesanyja óvó szárnyai alatt szunnyadna. Testével együtt elméje is pihen, ahogy kivezeti a végtelen rétre, ahol egyszerűen jó elhasalni a harsogó fűben, mélyen beszívva az illatát és élvezni a tűző Nap melegét, a pillanatig tartó árnyékot, ahogy átúszik előtte egy gomolyag. Nem gondolni és nem tenni semmi mást, csak évezni a nyugalmat.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-17, 5:05 pm

*Az arany sárkány lenéz a mellette lévőre. Fel sem tűnt neki, hogy okításán elaludt. Fanyar mosolyra húzza el a száját.
Hát ilyen jó tanár ő, a diák elalszik az óráján. Igaz, bele is mélyed a régen tanultakba és elég sok kellemetlen élmény tört elő belőle, hiszen életének legmozgalmasabb időszaka harccal teli. Bár nem nevezhető ez a leghosszabb szakasznak, hiszen évszázadok óta már csak a múlton, s éppenséggel azon a rövid szakaszon rágódik.
Már régen túl lehetne rajta, de mint egy mazochista, folyton csak vájkál a régi sebekben ahelyett, hogy hagyná gyógyulni őket.
Az ifjú sárkány olyan gyermek még. Nem kéne ilyesféléket átélnie legfőképpen olyanokat, mint ő. Pedig ahogy ismeri a korok ritmusát, hamarosan ismét vérbe borulnak majd a hegyek és a völgyek, s harci lármától lesznek hangosak a bércek, s a várak falai rombadőlnek.
Lelki szemei előtt már lejátszódni véli az egész háborút, holott még nem is történt meg.
Megrázza a fejét. A karjának dőlő fiúra tekint. Talán már réges-régen lehetne ilyen utódja neki is. Egy gyermek egy asszony. Hétszáz elmúlt, ebben a korban már van utódja a halandó sárkányoknak.
S vajon milyen utódja is lenne neki. Vajon nem-e jobb a világnak is, ha nem szaporítja a hozzá hasonlókat?
Finoman alányúl a mélyen alvó gyöngysárkánynak.
Nem hagyhatja a vízérben aludni, az még egy ekkora lénynek sem egészséges. Már ő is érzi a csontig hatoló hűvös fuvallatot.
Bentebb van elég szalma kettőjüknek is. Óvatosan karjába emeli vendégét, majd beljebb lépdelve lefekteti a szalmára. Puha, sokkal melegebb így aludni, s hogy a barlang levegőjének hűvöse se bántsa, egyik pokrócát ráteríti. Csak a téli időkre tartogatja, de ő általában sárkányként alszik, s akkor ritkán van szüksége efféle melegítőkre.
Nem zavarja tovább az alvó sárkányt, kisétál a bejáratig, hogy ott, a falnak dőlve járassa gondolatait.
Emlékei új gondolatok felé viszik, s ez Sounak köszönhető. Egy bizonyos név az, amely felötlött benne, s amelyre eddig nem gondol.
Valaki van, aki szívesen látná holta, s az eddigi jelek, Tarabas intése a nagy hatalmú ellenségről, a sárkányos képek Valian kikötőjében, Rodelus félelme, s egyben árulása is, mind-mind egyvalaki felé mutatnak.*
- Furia…
*Mondja ki hangosan is a nevet. Egy ősi sárkány, ki fanatikusan kitartott a háború mellett, ki elvetemültebben irtotta a kétlábúakat, mint maga Anzar. Ő lesz a kulcs a rejtélyhez.
A Sárkány-hegységben van a kulcs. Tudja, hogy a nő szívesen gyakorlatozik a völgyön kívül. Erre pedig éppen alkalmas a hely.
Visszapillant a gyöngysárkányra, hogy felébredt-e.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-18, 8:53 am

Kedves, csendes kis csacsogás vegyült a rét neszébe. A kis ér csobogása volt az mely hűssé tette a falat, s hangjával is köszönt, belopódva az egyhangú álomképbe. Ami változott, megrázkódott és ez nem tetszett az álmodónak, arcára a nem tetszés vonásai foglalták el helyüket, de kapva kapott az alkalmon, hogy egy kicsit közelebb legyen a Naphoz, s ezzel a meleghez is. E képen formálódott a kép is, kissé megkésve a valóságos történésekhez mérve. A rét hullámzó zöldje, szertefoszló, szürkéből kifehéredő felhőkké váltak és az ész, az ég felöltötte szikrázóan kék színét. Repült, gondtalan, bár magányosan, egyenesen az aranyló, vakítóan sárga korong felé, de az utazás valahogy zökkenőhöz ért, újabbhoz. Összegömbölyödve fúrta magát a sárga szálak közé, olyan otthonszagú ez az illat. Szalma, amelynek száraz, édeskés töredéke elcsalja a nincstelen világból.
Egy gondosan épített istállóba vezeti, a benti hűs szürkeségben megrajzolva mutatja, a komisz kecskét, aki vette a bátorságot és lerágta a kötelet s a nyakába kötött kolomppal felköltötte az egész falút, mert egy bizonyos kölyök kint felejtette. De nincs harag. S ott vannak a mindig bő tejet adó foltos hölgyek, akiket kérődzés közepette megzavarni ildomtalan. A tollas fruskák is ott kapirgálnak, finom falatra lesve, de a legkedvesebb jószág is gyarapítja eme kompániát. Sárga, a derék, öreg kanca. Szomorú. Nem a ló, Sou, búcsú kesernyéjét érzi levegőben és melege van. Határozott mozdulattal rúgja le magáról a gondosan ráterített takarót, mit tudtán kívül honorált két szóval. Az egyik a sokat koptatott köszönöm, a másik a sosem elégszer kimondott anya, bár ez utóbbi nem állhatta meg a helyét, de honnan is tudhatta volna. Persze valahol az elméje peremén tisztában volt azzal, hogy nem fogadott családja körében van, de egy egészen hosszú pillanatig olyan volt. Olyan volt, mintha apja fektette volna az ágyba s anyja takarta volna be. Jó volt, ha csak egy kicsit is ebbe kapaszkodni, boldogan még is hamarabb nyeri vissza a sárkány is az erejét.
De már a határt feszegeti ébrenlét és álom között. Most, hogy megszabadult a túlzott hót adó darabtól, a hideg futkározott tagjain. Óvatosan óvakodott az ébrenlét felé és meglepetésére, mikor kinyitotta a szemét, egészen új kép fogadta. Emlékezete szerint nagyon nem itt volt, ez, amint tudatosodott benne. Hirtelenjében fel is ült, kótyagos volt ugyan, de ez az állapot hamar illat, hiszen látszólag egyedül volt. Fogalma sincs perceket, vagy órákat alhatott, a barlangban uralkodó árnyakat elnézve több mint egy órát. Kissé szégyenelte magát, hogy csak így kidőlt. Sokat azonban már nem tud rajta változtatni, de ez most kevéssé foglalkoztatta, mert volt egy érdekesebb kérdés. Hol van Kain? De mintha a sors meg is akarná adni a válasz egyetlen halk szó adja meg az aranysárkány hollétét. Aki kisvártatva be is pillant, Sou pedig egy kisebb, kibontakozni vágyó zavarral küzdve, elmosolyodott.
- Bocsánat .. nem állt szándékomban elaludni, vagy is .. de. De nem miközben beszélsz. – Mosolya egy kicsit életerősebbé vált. Elnyomott egy ásítást és jólesően kinyújtóztatta karjait, haját is érintve és a morgolódva bontva ki aztán, az amúgy is szétcsúszott lófarkat. Kellemes látvány lehet, ahogy szőke tincsei közé szalmaszálak vegyültek, bár néhányat be is gyűjtött belőlük. Fogalma sem lévén arról, hogy már megint mibe gabalyodik bele, feltesz egy kérdést, míg tovább kutatja az illetékteleneket saját rendezésű szalmakazlában. – Ki az a fúria? Egy sárkányhölgy talán.. – Sou kissé más dolgot sejt és nem névnek, inkább jelzőnek ítélve a szót. Pedig, ha tudná!

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-18, 5:24 pm

*A sárkány bizony ébren van és Kain ezért is megrója magát.*
- Semmi baj, nem akartalak felébreszteni….
*Látja a kezdődő zavart a gyöngysárkány szemében, de ő maga még mindig másfelé jár gondolatban.
Ha kicsit jobb hangulatban lenne, talán elmosolyodna a szőke hajból itt-ott kikandikáló szalmaszálakra nézve. Gondolhatott volna erre, de itt látszik, hogy sárkányként alszik a barlangban, a pikkelyek közé pedig vajmi kevés szalma tud beakadni.
Kain arca nem árul el érzelmet, pedig tanulmányt lehetne írni azokról az érzelmekről, amik átviharzanak rajta, de egyik sem a nevezett sárkányhölgy nőiességére vonatkozik.
Halkan, hideg arccal szólal meg.*
- Jobb, ha sosem tapasztalod meg, ki is ő valójában…
*Majd gondolván, hogy esetleg udvariatlan volt, újra megszólal, már enyhébb hangon egy sóhaj kíséretében.*
- Furia egy ősi sárkány. Fanatikusan hisz saját fajtája magasabb rendűségében, s ezért meg is tesz mindent…
Őt nem zárták az Éj-hasadékba, mert nem volt ott a csatában….
Gyilkos, mészáros egy lény.
*Kicsit hallgat. Emlékeiben megjelenik az ősi sárkány fekete pofája. Sosem kedvelte, már akkor sem, amikor még Anzar oldalán repültek közösen harcba.
Egyszerűen neki túlontúl taszító volt ez a hozzáállás, pedig akkoriban ő is a sárkányokkal, a sárkányokért harcolt.
Fura valahogy más, mintha csak egy központi gondolata létezne, s az mozgatná minden pillanatban.
Ő nem állt le a közös beszélgetéseknél, állandóan gyakorolt, növelte erejét, javította a manőverezési képességeit, foglyokon gyakorolta, hogyan lehet a leghatékonyabban ölni kétlábúakat.
Kain saját szemével látta. Tudta azt is, hogy megveti őt.
Amikor átállt a másik oldalra el tudja képzelni, mekkora gyűlölet lehetett úrrá a fekete sárkányon iránta.*
- Valószínűleg ő akart megölni a legutóbb…
Ezért kell elmennem a Sárkány-hegységbe, hogy végre pontot tehessek az ügy végére.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-19, 11:19 am

- Nem te voltál! – Ez így volt igaz. Nem Kain, hanem az általa ráterített pokróc volt az igazi bűnös és ha nagyon akarnánk, akkor végül is az ő javára lehetne írni. De mivel ilyen apróságokban senki sem fog gáncsot keresni, főként, hogy mindez törődésből történt. - Melegem volt, azért ébredtem fel és nem is nagy baj, mert így legalább éjszaka nem fogok azon fáradozni, hogy végre elaludjak és közben téged se zavarjalak. - Ritkán, nem, nem mondhatni, hogy kevés alkalom szülte a tapasztalatait. Sokáig kísértették a rémálmai téve pokollá az éjszakái és végül is. a nappaljait is. Ami ugye azt szülte, hogy nap közben bóbiskolt el lépten-nyomon és éjszaka pedig forgolódott, arra összpontosítva, hogy végre elaludjon. Persze akadt alkalom olyan is, amikor nem rémálmainak köszönhette a nappali szunyókálást.
A mondat viszont folytatódott volna, csak az a szörnyű kényszer, mely eltátatná vele a száját, igen makacs és elnyomni sem volt könnyű, de sikerült. Az eztán feltett kérdésére érkező válasz azonban Kainra szögezi tekintetét, a szavak óva intését egy alig bólintással fogadta, de inkább a hang, amin megszülettek a szavak keltette fel inkább figyelmét. Még szalmaszálvadász akcióját is abbahagyta. Valami újra felcsendült benne, de nem az elmúlt események szülte akaratossággal, gúnnyal. Ez inkább volt szomorú és csalódott, ahogy a kérdést ismételgette elhalkulva.
- Miért kell az ősieknek.. ilyennek lenniük? – Bukott ki a kérdés Souból, mintha nagyon is jól tudná mire képes akár egy is a halhatatlanok közül. Nem, nincs képe Furiához és egyetlen másik fekete, pikkelygúnyáshoz sem, ahogy tetteik is csak elmondás alapján léteznek. De még is rossz ezt hallani, hogy azok a nemes lények, pont olyan kicsinyesek, mint a féreg rágta emberek, akiket olyannyira utálnak. Lehet, hogy csak tükörképük irritálja őket s ettől akarnak mihamarabb megszabadulni? Nem mentséget keres az emberek tetteihez és hiába ejtettek szót már erről Elegerrel, nem képes szabadulni attól a gondolattól, hogy bármi is történjék, igen is a hatalmasabbnak kell okosabbnak lennie. Nem vérontást szítani, hanem megakadályozni. Még mindig naiv és nem veszi figyelembe, hogy ha nagyon visszatekintünk, akkor minden sárkánynemzet egy tőről fakad, de nem ugyan azt kapták útravalóul. Már maguk a képviselt elemek is adnak egy jellemet, s az élet is rengeteget formál még ezen. Bölcselkedik, ez úttal csak magában, kissé bele is zavarodva gondolatai menetébe. Mert a tényszerű megállapításait valahol megcáfolja a tudat, hogy semmit sem tudhat róluk, az indokaikról.
- Mármint .. tudom, hogy akkoriban eléggé kifordult magából a világ, de .. egy sem próbált a békére törekedni? – Jól lehet ezt a témát nem kéne tovább feszegetnie, de saját népe is ilyenek miatt választotta a teljes elzárkózást és vajon még hányan tették ugyan ezt? Ez sem jó, de ideig-óráig megfelelő megoldás kivonulni arról a szintérről, ahol nincs más csak egymás elleni acsarkodás, megbocsájtást nem ismerő sértések tömkelege. – Ha mész is .. nagyon vigyáz magadra, jó! – Aggódás tisztán kihallatszott a hangjából, sokakat veszített el és Kain, talán szándékában sem állt, de túl kedves lett Sounak. Nem szülőpótlékként tekint rá, inkább egy testvérre, akivel megbeszélhet mindent és ha hibázik is felvilágosítja, de nem utalja hosszabb időre gondolkodni a sarokba, büntetésként.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-19, 5:05 pm

*Az arany sárkány annyira belemerül saját gondjaiba, hogy előbb fel sem fogja, mire gondol Sou, azt hiszi, Furia vérengzésére utal vele, de aztán gyorsan megvilágosodik előtte, hogy miről is van szó.
Az éjszakára Kain még nem is gondolt. Esze ágában sincs most azon morfondírozni, mikor jól tudja, hogy nem jelent majd sétagaloppot a Furiával való találkozás. Igazán azt sem tudja, mit is akar tőle, de egy dolgot mindenképpen el akar érni, éspedig azt, hogy ne kelljen állandóan attól rettegnie, hogy az ősi sárkány bosszúja mikor éri utol.
A gyöngysárkány kérdése egy pillanatra eltéríti gondolataitól ismét.*
- Nem minden ősi ilyen. Ahogy nem minden sárkány gonosz, ahogy ez emberek hiszik. A kétlábúak csak végletben tudnak gondolkodni. Ha meglátnak, első pillantásra eldöntik, hogy jó, vagy rossz vagy-e és tisztelet a kivételnek, a többség a sárkányokat egyből rossznak kiáltja ki.
Már elfelejtették, hányan álltunk az ő oldalukra és azt is, mennyit segítettünk nekik…Tízezrek életét mentettük meg.
Voltak, akik békét próbáltak kötni, de kisebbségben voltak. Csak a többiek ellenszenvét vonták magukra.
*Elhallgat. Sokat mondott ezzel, nem kellene a háború rémségeit, sem saját rovott múltját megosztani a fiúval. Jobb lenne mindkettőjüknek, ha magában őrizné, hiszen ő is ott repült Anzar oldalán, ő is pusztította az akkor élősködőnek látott kétlábúakat.
És nem véletlenül járt be mágus alakjában a városokba, falvakba. Kém volt, népének ügynöke, mint oly sokan mások is.
Gyilkolt, szabotált, ahol, és amikor a helyzet megkívánta.
Egészen addig, amíg meg nem változtak a dolgok.
Régen volt, s egyik tettére sem büszke ezek közül.*
- Igyekszem…
*Kapja fel fejét. Semmi biztosíték nincs rá, hogy élve megússza a találkozást. Nincsenek egy súlycsoportban. Sőt talán kívánja is a megnyugvást, így, vagy úgy….ha meghal, véget érnek az önmarcangolások, az önsajnálat, végre békére lel..ha más megoldás lesz, talán úgy is jó…*
- Nem csak rajtam fog múlni…

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-19, 10:06 pm

Megnyugtató, ha nem is hozza meg a teljes megnyugvást, legalább ott van az a parányi reménysugár. Nem mind ilyenek, bár elsőre Sou azt mondaná: fogalma sincs mi okozhatja azt, hogy valaki oly módon, mint Furia, az említettek alapján, ennyire gyűlöljön. Aztán még is, nem is kellet messzire mennie, ott van mindjárt a saját helyzete,mert mondani könnyű, szóban vagy gondolatban az mindegy, hogy nem akarja halálát annak, aki tönkretette az életét. De, ha ott állna előtte, ha esélye lenne arra, hogy egy kicsit is visszaadjon abból, ami időnként elönti lelkét, akkor nem habozna. Életet talán tényleg nem venne el, de mint mondani szokták: a halálnál vannak sokkalta rosszabb dolgok, s ő ettől csak egy gondolatra van. Persze nem említve a felkészültséget és erőt, ami hozzásegítheti a győzelméhez.
Megrázza a fejét, hatásos gondolatűzési technikaként, bevált, ugyan ideig-óráig, de bevált. Nem róla van szó és nem is akar igazán többet magára pazarolni, bár nem ártana. Az aggódás kóros méreteket kezd benne ölteni, de a maga elenyésző hatvan évével elég furán nézne ki, ahogy anyáskodóan, kioktató módon inti elővigyázatosságra a nem egy századot megélt aranysárkányt. A kép, mi megelevenedik lelki szemeit előtt még mulattatja is és nevetne, de addig nem megy el. Inkább újra neki áll ujjaival átgereblyézni a loboncát, újabb és újabb szalmaszálakat halászva ki belőle, minden csak néhány pillanatnyi időt ölelt fel. Még át is tapogatta, ez még belefért és hagyta szabadon végül, már hosszabb lett, így nem csiklandozza folyton a nyakát, hát igen, nincs egy gondos édesanya közelében, aki grabancon ragadva gondot fordít a hajnyírásra és egyéb teendőket, mint a szakadások eltűntetése a ruhákon.
- Nehezek ezek a dolgok .. – Lépet Kain mellé. Teljesen felébredt, s már egyáltalán nem fáradt és mind e mellet még jól is esik a kinti levegő. – És. Tudom, hogy sok mindenen múlik, de szeretnék még nálad alkalmatlankodni, persze, ha képes vagy még elviselni. – A raktárban, parlagon heverő mosolyarzenál közül előhalászott egy pimaszabbat, leporolta és az arcára biggyesztette, ahogy felnézett a másikra. Szinte kész csodának érezte, hogy Kain megtűri, mivel mindig olyanokat húz elő belőle, amiken talán így is túl sokat rágódik, mert az arcának meg tudja parancsolni, hogy mikor sírna is mosolyogjon, a gond felhőit sem mutatva. S még ha rendesen oda is kell figyelni, a sötét tükrökből lehet olvasni, nem mindig, de olykor-olykor elkapható néhány érzelem nyoma.
- Ó! Tényleg! – Próbál más vizekre evickélni, ezzel nem csak magát rángatva ki a múlt töprengő őrlőfogai közül. – Én szinte már elkönyveltem, hogy itt töltöm az éjszakát, de ha más dolgod lenne, vagy egyedül lennél, akkor megleszek az erdőben is. Kétlem, hogy a haramiák a mai napon a pihenésen kívül mást még terveznének .. Meg aztán, többnyire sárkányként alszom, úgy meg azért csak nem mernek belém kötni. – Fogott egy adagot abból, ami éppen az eszébe jutott és kiborította, de legalább mondatokba szedve, nem túl gyorsan, de nem is ráérősen adva hangot a szavaknak.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-20, 5:16 pm

*Sou láthatóan elgondolkodik. Kain is saját gondolatai, már-már démonjai között járkál.
Vállával még mindig a barlang falát támasztja.
Nem változtat a pózon akkor sem, amikor Sou megjelenik mellette, jóllehet összerezzen egy kissé, amikor a másik sárkány megszólal.*
- Nem vagy terhemre, szívesen látlak. Maradj nyugodtan!
*Látja a pimasz mosolyt, de ugyan miért is ne venné ezt is egynek a fiatalság kissé hebrencs magatartásai közül. Neki ilyenben nincs része, hiszen utód még véletlenül sem boldogítja, avagy keseríti napjait.
Ott van arra saját maga.
Ismét lenéz a mellette álldogáló fiúcskára.*
- Nagy ez a barlang, két sárkány is bőven elfér benne, miért küldenélek ki éjszakára? Meglátogattál és barlangom neked mindig nyitva van, Sou…
~Soká viszont nem időzök már Norlan mellett. Furia a kulcsa az utóbbi hetek-hónapok titokzatos történéseinek. Le kell zárnom ezt az ügyet, hogy végre békében nyugodhassak, vagy így, vagy úgy….~
*Kinéz a bejáraton, melyet a nap aranyszínbe borít, mintha saját pikkelyeinek színe csillanna vissza a barlangba.
Ma még nem evett, csak ivott és verekedett egy kicsit, amivel bevallhatja, nem lehet jóllakni, főleg nem a hozzá hasonlatos méretes bendőjű lényeknek.*
- Ha nincs ellenedre, elmennék vadászni. A gyümölcsök engem nemigen táplálnak, így marad a jóféle vadhús. Nem tudom, szeretnél-e velem tartani egy kis repülésre….
*Kérdőn pillant a gyöngysárkányra A fiúval már vadásztak, de akkoriban éppenséggel kétlábú vadászat volt, s nem igazi sárkányok nemes zsákmányszerzése.
Mert be kell vallja, egyetlen kétlábú vadászat sem mérhető a sárkányok istenadta képességeivel végrehajtott vadászathoz.
Sötét tekintetét visszairányítja a fehér sárkányra, választ várva az invitálásra.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-20, 7:24 pm

Örömmel hallotta és határozott biccentéssel nyugtázta is, de azért még nem meri kikiáltani, hogy ez a hely lehetne az egyik menedéke, ahová eljöhet, ha valami nem úgy alakul, ahogy szeretné. Talán idővel, sok idővel, ami megalapozhatja barátságuk, bár mást is hozhat, de arra inkább próbál nem gondolni. Bölcsnek szánt szavak elevenednek meg benne, a jó barátság titka, a jó házasságén alapul. Persze ezzel nem igazán tud mit kezdeni, mert még nem volt házas, párja sem volt még, legalább is olyan, akire úgy gondolt volna, mint élete választottjára, akivel kéz a kézben öregedhetnek meg, nézve gyermekeik és azok utódainak cseperedését. Egyszer azonban őt is utol fogja érni, a kor előrehaladtával, az érzés hogy kell valaki, akihez hazatérhet, akinek elmondhatja mindenét és viszont, meghallgathatja örömét és bánatát. Az idő, miután, ha egy csinos hölgy a közelébe kerül, nem csak megjegyzi, hogy szép, hanem utána fordul és ábrándokat szül. Mert gyerek sem maradhat örökké és bár hajlamos, hogy mindent félre téve csak egy valami éltesse, talán neki más sors jut. Más, mint elődeinek.
- Nem is tudom, mit mondja, ha velem alszol, akkor talán megérted. Tudod .. nagyon ritkán, igen trehányul tudok aludni, bár az esetek többségében meg sem moccanok reggelig. – Nem érezte kínosnak a témát, de azért zavarta egy kicsit. Valahogy sehogy sem tudta elképzelni, hogy Kain mosollyal, ne adj isten, nevetéssel honorálná, hogy az éjszaka közepén egy sárkánymancs, vagy farok tartozék tollpamacs nyomakszik a képébe és jószerével a barlang falának van préselve, egy groteszk módon kicsavarodott fehérsárkánynak köszönhetően. Az elképzeléshez történet is tartozik, bár megemlítendő, hogy sárkányként valóban elég rendezetten tud aludni, inkább emberi alakban hozza a formáját. Minek testvérei itták meg a levét, mikor egy ágyba kényszerültek vele mert, ha az emlékezet jól őrizte meg, akkor éjfélre sikeresen elüldözte bátyát és öccseit pedig elegáns kéz és farmozdulattal tolta le az ágyról. Most nincs ágy, szerencsére, vagy szerencsétlenségre, majd kiderül. – Köszönöm szépen! Nem is tudod mennyi mindent köszönhetnék meg még neked, de majd idővel. – Ritka alkalmak egyike, hogy teljesnek érzi magát. Nincsenek nyomasztó árnyképek, mert bezárták őket és bár a kulcsért hadakoznak, még egy ideig eltart, mire újra kitárják az ablakot. Nem kell rejtőznie sem, valaminek, valaki másnak mutatnia magát, lehet –bizonyos határokon belül-, felelőtlen és gyerek. Egész felszabadító ez az érzés és ez szüli meg azt az ég felé törő nyújtózást is, amivel jólesően űzi, még a tagjait piszkáló tompaságot
- Ha nem zavarok? A vadászatba nem kapcsolódnék be és nem is zavarnálak, de a repülés kimondottan jól esne. – De még mennyire! Pillantás meg is akad a sötétülő, kék vásznon, bár kezét is szeme elé kell tartania, hogy a Nap ne vakítsa el teljesen. Szinte már érzi a tagjait átjáró szellőt, az alatta eltörpülő erdőt is látni véli. Szinte bezsongva, türelmetlenül néz fel a mágusra, szóval nem csak pillantással kérdezve, mikor indulnak.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-20, 10:06 pm

*Kain még nemigen osztotta meg a barlangját mással, sem sárkánnyal, sem kétlábúval, hacsak a néha besurranó mókus nem nevezhető lakótársnak.
Ennélfogva fogalma sincs róla, hogy milyen is lehet az a trehány alvás, de nem is igazán érdekli, hiszen a barlang tágas, többen is elférnének két sárkánynál benne.
A sárkány nagy szemeket mereszt, nem érti, mit köszön Sou, még kevésbé, hogy mire utal a köszönettel kapcsolatban.
Valójában épphogy csak szóba állt vele, kissé röstelli is, mert úgy vette észre, hogy a fiatal gyöngysárkány szimpatizál vele.
Csak bólint a fehér sárkány szavaira, de még mielőtt elindulnának, újabb dolog jut eszébe neki.
Borongós gondolat, illik a mai borongós naphoz. Furia emléke és gondolata tett róla, hogy rendesen el legyen rontva a nap hátralevő része.
Bár Sounak még lehet része abban, hogy kissé jobb legyen, ahogy észrevette, a fiatal fiú igencsak jó érzékkel dobja fel a hangulatát.
Végül nem vár tovább, fejét felszegi, s egy mozdulatával megszünteti az illúziót.
Persze könnyedén át is sétálhatna rajta, de jobb ezt gyakorlatban tartani és abban is biztos, hogy a fehér sárkány is figyeli mozdulatait. Most neki csinálja. Szépen kissé távolabb sétál a barlangtól, majd megvárja, hogy Sou is utolérje.
Időközben feltámadt a szél és a fák barátságos susogása közepette fordul szembe Souval.
Sötét szemeivel a smaragd szempárt kutatja, majd mikor sikerül elkapni, halkan szólal meg.*
- Most zárd le te a barlangot!
*Nincs indok, nincs semmi, csak az egy mondat, mely nem is parancsoló, csak jelentése az. Inkább tanári, oktató hangvételű, bár Kain véletlenül sem annak szánja. Csupán tudni akarja, hogy meg tudja-e csinálni társa.
Ha Sou sikerrel jár, az arany sárkány nem kertel tovább, néhány lépéssel távolabb kerül annyira Soutól, hogy ne csapja meg szárnyaival, amikor átváltozik, majd egy gyors villanás kíséretében már kiterjesztett szárnyai fekszenek rá a levegőre és emelik mind magasabbra.
A szabadság, a friss levegő mindig egy kicsivel boldogabbá teszi, s ez most sincs másként.
Pikkelyei megcsillannak a nap fényében, s rövid idő múltával már azt figyeli, hogy fehér társa hol érkezik utána.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-21, 5:46 pm

Különösebb késlekedés nélkül indul meg az aranysárkány nyomában, szinte már ismerősnek tekintve a varázslat feloldását. Az a néhány határozott, először merőben furának tűnő mozdulatot és örült, hogy neki különösebb szüksége nincs ilyenekre, bár. Régen, mintha látott volna fiatal gyöngysárkányokat, emberi alakjukban küzdelmet imitálni, azok a mozdulatok nem hasonlítottak, de a célt szentesítették. Lendületet, hullámzást, vagy egyenes sújtást kölcsönöztek a megelevenedő képeknek, védekezés és támadás. Furának is találta, hogy mindez így hirtelen elé villant, s morogva magában állapította meg, hogy ez előbb is eszébe juthatott volna, akkor talán derekasabban állhatott volna helyt a banditákkal szemben. Gyakorlata ugyan ebben annyi sincs, mint a többiben, mert az édesanyja nem engedte, szerette olyan helyen tudni ahol nem kerül egy olyan sárkánytársa közelébe sem, akik ennek a hóbortnak hódolnak. Ellenben az édesapja, nos csak fű alatt, hogy hitvese meg ne tudja, maga mutatott meg néhány hatékony megmozdulást és nem is volt annyira elkeseredve, bár Sou nem is a született kétbalkezesek közé tartozik. Bár ez olykor nem igazán látszik, most is, lekötötte figyelmét a gondolatain túl a tolvaj mókus, aki megint csent valamit, mert mintha egy gombot tartana ujjacskái között, azon fáradozva, hogy feltörje. Meg is említené a dolgot Kainnak, de mikor felé pillant egész alakjával kitölti a látómezőt, hát sikeresen majdnem neki gyalogolt. Noha az ütközést minden bizonnyal elkerülték volna, egy kicsit morog magában, de Kainra bocsánatkérően pillant és aztán, meghallva az indítványt, tekintete meglepettséget tükröz.
- É .. Végül is megpróbálhatom, de tartós illúzióval még nem igen próbálkoztam … azért tudom, hogyan kell megalkotni. – A bizonytalanságot titkolni sem igen lehetett, ami a hangjából igen csak kiérződött. Azonban ez rögvest csökkent, ahogy a feladatra kezdett el koncentrálni, meg hát, születésétől fogva hatalma van e felett a sokak által semmire sem jónak tartott erő felett. Így azért magabiztosabban indulhat neki a feladatnak. Szembe is fordul a barlanggal, most ez a vászon s képzeletében már meg is festette a bokrokat, amik nem csak úgy hirtelen ott teremnek. A vesszők megtörik a földet, majd megkérgesedve ölelik körül a vastaggá lett főtörzset, az ágak szárba szökkennek. Sok-sok ágat lökve a szélrózsa minden irányába, aztán minél magasabbra nyújtózva, a csokorba rendezett tüskék zöldből, mély bordó színbe merülnek és végül levelek is kisimulnak, bársony zöldjével nézve a nap felé. A bokrok szövevénye, immáron nem csak megfestett kép, a levelek zizegnek, ahogy a szél ismerkedik az új jövevényekkel, minden levelet kipróbálva, igazi. Nincs szó, ami a valósághoz kötné, de egy megragadott s kötött akarat igen, ami megtartja addig, míg szükség van rá.
- Egy ideig biztos ennyire élethű lesz, aztán szépen lassan elveszti a fizikailag érezhetőségét és puszta kép marad majd. De tudni fogok róla, ha valaki megpiszkálja. – Fogalma sincs, hogy Kain elégedett lesz e vele, de tőle ennyire futja, mivel nem mágikus szavakkal varázsol, hanem puszta akarattal. Így varázslatai is csak addig és olyan mértékben léteznek. De attól nem kell félni, hogy mire visszaérnek, a barlang kilátszik a tüskés növények mögül, legfeljebb ezeken is át lehet majd sétálni, amit most nem lenne bölcs megkockáztatni, csak felkészülten.
Az egyik lényeget viszont kart, karba fonva követi a másik és ahogy Kain távolabb lép tőle, egy kicsit lejjebb is ereszkedik, teret adva a hatalmas aranyszín bestiának. Eleger vöröse is lenyűgöző volt, de minden bizonnyal az aranysárkányok a legelkápráztatóbbak, a Nap sápadt fényében még sem az erősen tűző korongot juttatja eszébe a látvány, inkább egy üstökösét. Adózik még a látványnak néhány pillanatot és aztán Sou is maga mögött hagyja a talajt, még mindig ugyan abból a kékesszürke felhőből bontakozva ki. Jólesően nyújtóztatta ki szárnyait, ezzel fektetve fel őket a szél hátára, most még nem akart bukfenceket vetni, csak élvezni a pikkelyein végigsimító hűvös áramlatokat, a sörényét kócoló kavargókat. Csak néhány perc, míg incselkedik a fák legmagasabbjaival és aztán Kain közelébe navigálj magát, talán egy kicsivel magasabbra, hogy jobban beleolvadjon az ég fakó kékjébe, felhőt ugyan még keveset lát, de lesz hatalmas nyáj belőlük.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-21, 11:44 pm

*Utólag gondolkodik el Kain Sou próbálkozásán az illúzióval. Nem bánja, ha nem tart ki örökké, hiszen tisztában van vele, hogy ha minden jól meg, hamarosan vissza is térnek egy kis friss, még melegen gőzölgő hússal.
Hamarosan hallja már a fehér szárnyának suhogását, ami ilyen méretű lényeknél nem is kis hanggal jár.
Az arany sárkány már kitárt szárnyain vitorlázva élvezi a panorámát.
Mióta először repült, azóta is mindig megcsodálja a kis játékházakat a még kisebb játék lényekkel.
Gyönyörű zöldbe boruló erdék és világso réteg váltják egymást, de távolabb láthatók az emberek művelte területek is.
Nem értette, hogy miért is jó ezeknek a fura lényeknek életük legjavát azzal tölteni, hogy túrják az anyaföldet, növényeket dugdosnak bele, majd azzal bíbelődnek, míg végre termést hoz, hogy az betakaríthassák, s az egészet kezdjék újra következő vetéskor.
Oldalt, felfelé tekintve látja a tollas bestiát nem messze, amolyan vigyorféle villan Sou felé.
Kain mindig is szerette a repülést. Szabaddá teszi, itt nem kell alakoskodnia, rejtőzködnie, ez az ő birodalma.
De hohó! Odalent néhány gyanútlan őz legelészik egy kisebb réten.
Az arany sárkány rutinos vadász. Bő hét évszázada volt rá, hogy tökéletesítse technikáját.
Tesz egy fél fordulatot, hogy árnyéka ne árulja el jöttét. Szagnyommal nem kell törődnie, messze megelőzi majd a zuhanásban.
Szárnyait összehúzza, így cső alakot formálva, felgyorsulva süllyed már a rét irányába. Pontosan kiszámított íven érkezik, az őzek pedig, bár igen ijedős állatok, nem is sejthetik, hogy egyikük már préda.
Nem sokkal a rét előtt hirtelen kitárja szárnyait, hogy zuhanása lassuljon, mozgása irányíthatóvá váljon, így már siklásban, de még viszonylag nagy sebességgel érkezik, s bár az egyik suta már észrevette a vadászt, a menekülésre esélyük sincs.
Csakhamar már mellsőinek karmai között van a vergődő állat, de Kain nem az a fajta, aki hagyja szenvedni.
Erőteljes harapással vet véget az állat szenvedéseinek, s egyúttal feltépve az őz ütőerét ki is engedi a még meleg, lüktető vért.
Csak most tekint ismét a gyöngysárkányt keresve felfelé. Már tudja, hogy a barlangnál fogyasztják el.
Erős szárnycsapásokkal emelkedik mind feljebb, hogy újra Sou szintjén lehessen, majd fordul is egyből Norlan felé, jelezve a fiatal sárkánynak, hogy nem tervezett sétarepülést.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-23, 10:37 pm

Lassan evez előre szárnyaival, nem siet sehová, még a már igen csak vendégeskedhető éhség sem űzi valahogy nem. Lehunyt szemmel siklik egy darabon, s komolyan kezdi hiányolni a foszló tömeget, amitől ugyan mindig egy kicsit nyirkosak lesznek szárnyai, de hamar szárad és amúgy is leperegnek az alig gombostűfejnyivé érő cseppek. Lejjebb ereszkedik, egy hosszú percig keresve a megszokott arany csillogást, soká nem is kelet kutatnia utána, ú sokkal könnyebb helyzetben volt, mint az alant még békésen legelésző őzek. A mozzanatok ismerősek voltak, de most más érzés társult hozzájuk, kicsit sajnálta az őzeket, de tudván, hogy Kain nem nyújt elégséges energiát a sovány halhús és gyümölcs, így nem ágál. Meg aztán, ennyi erővel minden élőlény megróható lenne, még a növények is, mert mint ugyan úgy táplálkoznak, hogy éljenek.
Nem követi végig a zuhanást, tekintetét csak úgy vonzzák az erdő részletei, ahogy emelkedik, aztán eltűnik és a távolban a hegyek, szinte összefolyva az éggel, maszatosak is kissé. Talán már hó borítja a csúcsaikat. Szerette a telet, annak ellenére, hogy mindenki arról próbálta meggyőzni: miért is nem jó ez az évszak, de eddig senkinek sem sikerült. Számára az érintetlen, hóval fedett mezőn éppen olyan szabadság sétálni, mint így, kötetlen szárnyalni az égen s ha a hó is esik, az igazán a szép, olykor a rettentő hideg ellen is.
Észrevétlen, már mint magának, emelkedett egészen magasra, ha meg is látnák, alig mozduló alakját, előbb néznék felhőnek, mint sárkánynak. De nem kóricál el, az eleség meg van és úgy néz ki házhoz fuvarozzák, így Kain nyomába szegődik. Viszont, ahogy a táj egyre ismerősebb, s ezzel közelibb a barlang, Sou rádöbben, hogy még nem akar leszállni. Mivel nincs is a másik sárkányhoz kötve és most úgy sem tartana vele az étkezésben, bátorkodik egy orrhosszal a másik elé, de mellette repülni, a könnyebb szóváltás végett.
- Ha nem baj, én még tennék egy kört. Éhes sem igazán vagyok, lehet, a mozgás majd meghozza. – Persze, azt nem teszi hozzá, hogy jobban örülne inkább valami finom lazacfélének, cseppnyi ecettel. Elvégre, ha ilyesmit akar enni, akkor keres magának egy folyót, vagy egy tavat és elkészíti magának, avagy bevitorlázik a városba, mindenki nagy örömére és a fogadók valamelyikében költi el azt. Így, ha csak nyomos érvvel nem szolgálnak, Sou átsuhan felszálló helyük fölött és sokáig nem is emelkedik el túlságosan a fák koronájától. Habár a fák igen csak megróhatnák, mert a nyomában keletkező szél jócskán megcibálja ágaikat, nem kevés levelet szórva ezzel a földre. De most így jó! S mivel még a forrással is ellentétes irányban halad, haramiákkal sem igen futhat össze, de pontosítsunk, azokkal a haramiákkal nem futhat össze. Az illúzió miatt sem aggódik, elvégre rejtésre és na meg persze védelemre alkotta meg a képet, de Kain a tulajdonos, így őt nem fenyegetik a tüskés ágak. Ellenben persze a hívatlan látogatókkal. Ha Kain tényleg nem tart vele, akkor lesz némi ideje magában lenni.
Sou jó egy óra hosszát marad el, valamivel többet is talán, de ez nem is csoda. Messzire röpítették szárnyai és magasra is, erőt vett rajta némi gyermekes bohóság, amely olyan látványt nyújtott, mint a viharos szélben elsodort levelek. Magasba kapott, hogy szállingózva alább hulljon, s ahogy elkapta az újabb roham, sebesen törjön előre, cikkcakkban kószálva. Elfáradt, aminek egyetlen haszna az lesz, hogy hamar és jót fog aludni, jobbat, mint az előbb, bár kifogása sem lehetett. Landolása szinte hangtalan, de még nem akaródzik neki felvenni emberi külsejét, sőt, könnyen meglehet nem is teszi és jöttét egy kurta dallammal jelzi csak. Félreismerhetetlen, nincs még egy olyan sárkányfaj, aminek kiáltása ennyire dalszerű legyen.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-01-28, 12:54 pm

*Sou hamar csatlakozik hozzá, s Kainnal együtt haladnak a barlang felé. Azonban amikor már egészen közel vannak, a fehér sárkány közli, hogy neki még egyenlőre nincs kedve leszállni, s voltaképpen nem is éhes, így repül még egyet.*
- Menj csak!
*Az arany sárkány még odapillant, majd mivel megérkeznek már a landoló hely fölé, így figyelmét már a leszállás köti le, s mire immáron átváltozva, vállán a zsákmánnyal tekintetét az ég felé irányítja, nyomát sem látja a fehér sárkánynak.
Így nem is marad tovább odakint a réten.
Normál esetben nem vesződne a sütögetéssel, de most vendége van és nem hinné, hogy a nyers vadhús épp a kedvence lenne Sounak.
Inkább benyomás ez, mint információ, ösztönei súgják, így hamar ki is hozza a nyársat a barlangból, és hozzálát a tűzrakáshoz, ami ebben az esetben csak a fa gyűjtésére és rendezésére terjed ki, mivel a tüzet produkálja ő, révén nincs türelme kivárni, amíg tüzet csihol. Azért sárkány, hogy meg tudja kovakő nélkül is oldani.
Mire egy óra múlva a gyöngysárkány landol a barlang közelében, vadsült illata terjeng a levegőben, s mivel otthon van, végre rendes fűszerezéssel készül. Hagyma, bazsalikom, némi oregánó, só, s nem maradhat el a vörösbor sem, amivel időnként megöntözi a húst.
Az arany sárkány kissé neki is vetkőzött, hiszen a tűz igen jól melegít, s az idő is meglehetősen kellemes.
Fekete ruházatának javától meg is vált, s ami rajta maradt, az egy kivételesen sötétkék mellény, s alul a bőrnadrág és a csizma. Így most kilátszanak izmos karjai és válla is, amit általában vékonyabbnak mutat a rajta szinte mindig meglévő sötét felsőruha.
Hosszú, a változatosság kedvéért szintén fekete haját ezúttal lófarokba kötve viseli, nem akarja, hogy akár egy szál haja is belelógjon a sütögetésbe.
Int is az érkező sárkánynak, mikor meglátja.*

Tárgy: Re: Városhatár 2011-02-06, 10:10 pm

A finom, orrot szinte rabulejtő illatok már messze is érezhetőek voltak, bár nem volt képes minden fűszert felismerni, elismeréssel adózott a szakács tudásának. Azonban a finomság előhírnöke meg is hozta étvágyát, földet érve még sem váltott rögvest alakot. Még egy kicsit élvezni akarta a környezetét úgy, ahogy emberi bőrbe bújva képtelen volt, mintha a pici tok néhány dologra képtelen lenne, pedig az és ő. Letelepedik a tűztől nem messze, valamennyire összehúzva magát, fejét a mancsaira téve.
- Nagyon finom az illata. Már messziről lehetett érezni. – Szemét nem függesztette a sülő húson, éppen ezért akadt meg valami máson. – Az ott, azaz abban nem bor van véletlenül? – Az illatát nem érezte, végül is az alkohol erőssége hamar elillan, elméletileg, ez a része azért egy kicsit aggasztotta. Ez idáig, tudomása szerint, egy kortynál nem ivott többet, bár az a korty igazán ölesre sikeredett és kicsit mólés lett a hangulata is. Amiből ő azt a következtetést vonta le, hogy nem igazán ápol jó barátságot az e féle italokkal. A változást is jónak látta véghezvinni, így egy pillanat és ismét emberi formájában csücsül, törökülésben és óvakodó pillantást vetett az üvegre.
- Remélem a hatása nem érződik, mert hát … volt egy alkalom, amikor kettesben maradtunk egy üveg vörösborral és emlékezetem szerint nem éreztem magam túl jól. – Igen, talán azaz egy korty nem is volt egyetlen egy, persze ezt, ez eddig még senkinek sem mondta el. Bátyával karöltve gyomorrontásnak álcázták az egész másnapossági hajcihőt, szüleik ugyan egy szóval sem említették, de minden bizonnyal észrevették az üveg hiányát. De büntetést nem kaptak, habár ha beszámításra kerül a szédülés és az émelygés, a fejfájásról nem is beszélve, akkor meg volt a kellő büntetés. Et a lépést azonban ki is feltételezné egy angyalarcúnak mondható, alacsony kis suhancról, másrészről viszont ős is csak a határait próbálgató kölyök.
- Am, én azt gondoltam .. vagy inkább feltételeztem, hogy nyersen jobban szereted.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-02-09, 4:58 pm

*Kain izmos karjával int is az érkező fiatalnak, majd fordít egyet a nyárson. Nem látja, de érzékeli az átváltozását a gyöngysárkánynak szőke fiúvá.
Ez is csak mágia, s mint olyan energiák mozdulnak meg a világban, s ebből a távolságból már a rutinos aranysárkány is érzékeli őket.
A fakó arcon a dicséret a főztjének illatára egy halvány mosolyt csal elő. Bizony aki emberként, vagy mágusként éli napjait, kénytelen megtanulni ezt-azt, hogy álcája hiteles legyen, s ezek közé tartozik az is, hogy a főtt, sült ételeket fogyasztja a friss, harsogó nyers inak, izmok helyett.
A kérdésre csak felvonja szemöldökét, s kutató tekintete egy pillanatra elidőzik a kérdező fiúcskán.*
~Talán bizony kóstolta már az emberek bódító italát?~
*A következő mondat, már el is árulja, hogy a válasz a ki nem mondott kérdésre igen.
Az ő találkozása előbb kellemes volt, addig, amíg meg nem tapasztalta a határait sárkányszervezetének. Nem kis mennyiségű alkoholra van szükség ahhoz, hogy erős testét, még mágusként is ki tudja ütni.
Rak még a tűzre, hogy ébren tartsa, majd a füst és a lángok mögül, melyek fehér bőrét sárgásabbra színezik néz át Soura. A lángok ott lobognak szemében.*
- Jól feltételezted, nincs jobb a friss, meleg és nyers húsnál, de ha a kétlábúak között élsz, és nem akarod idejekorán elárulni kiléted, alkalmazkodnod kell a szokásaikhoz.
Bár most magunk között vagyunk, inkább a te kedvedért készítem így a zsákmányt.
A bortól pedig nem kell félned. Ezen a hőfokon az alkohol gyorsan elpárolog, ami benne van és csak az ízét veszi át a hús egy kissé.
Jóval ízletesebb lesz a vadhús.
*Tőrét előhúzza csizmaszárából, s megszúrja vele több helyen is a vadhúst.
Láthatóan elégedett az eredménnyel.
Felegyenesedik, s kinyújtóztatja szálfa termetét, úgy, hogy dereka is ropog belé.
A fehér sárkányra néz.*
- Megkóstolod?

Tárgy: Re: Városhatár 2011-02-10, 5:04 pm

Nem számított más válaszra, bár maga valahogy nem találta annyira ízletesnek a még meleg izmokat, inakat. Nem mintha túl sokszor vájta volna fogát nagyobb vadba, mert a halak azért egész más lapra tartoznak, az ő esetükben maximum a szálkákkal kell óvatosnak lenni, de egy olyan nagy toroknak még az sem igazán nagy falat. A pikkelyek ellentétben elég zavaróak tudnak lenni, de csak akkor, ha két fog közé ékelődnek és feszítik azokat, mert kihalászni igazi mutatvány. Mondjuk, gyakorol, mert mi más lehetne könnyebb feladat egy illúzionistának, mint kibűvölni azt a fránya érmét a szorult helyzetből.
A mondat folytatása azonban őszintén meglepte, ki is ült az arcára az érzés. Jól esett számára, hogy Kain gondolt erre, talán sejtette is az arany sárkány, hogy némi fenntartása van a nagyobb vadakkal és csak, ha muszáj kényszeríti vetemedik a nyers fogyasztásukra, így sülten könnyebben csúszik. Megszólalni sem igen tud, de a hálát szavakkal nem is igen lehet kifejezni, majd tettekkel, ki tudja, lehet eljön majd az, az időszak, amikor az ő segítsége is fog érni valamit. Elmosolyodva pillant a szakácsra, aki talán még hírnevet is szerezhetne a szakmában és határozottan bólint, igennel válaszolva ezzel a kérdésre.
- Igen, megkóstolom, főleg, ha ennyit fáradoztál. – A hangjára is rátalál, tányért, vagy deszkát nem keres, ahogy evőeszközt sem, amire szüksége van ugyan is megteremti magának. Egyszerű lapos fatányért, villával. – Kevesebbet kell mosogatni. – Bár biztos van varázslat, ami a legkoszosabb edényeket is tisztává varázsolja, de ő ezt nem ismeri és ha teheti a mai napon nem fogja többet hagyni az aranysárkányt, hogy miatta fáradjon. Elvégre nem azért jött, hogy kiélvezze a vendégnek járó minden extra szolgáltatást, hanem, hogy egy kicsit mellőzve az embereket, fajtabeli mellett lehessen. S ebben az sem volt elhanyagolható, hogy olyannak a társaságában, aki nem harapja le a fejét.
A hús egy darabjának leszelésében Kaintól kér segítséget, az elfalatozgatásához azonban a villa helyet saját ötágúját használja, elvégre maguk közt vannak. Tehát senkinek nem kell megmutatnia, hogy ember mércével milyen illedelmesen tud enni. Az első falatnak azonban kitűntetett figyelmet szentel, valóban finom, ahogy azt az illata már sugallta és a bor ízét sem lehetett túlzottan érezni.
- Tényleg nagyon finom! Anya sosem tett semmibe sem bort, pedig így valamivel jobb. – Emlékezett vissza a faluban elköltött vacsorák némelyikére, apja, erdőjáró lévén sokszor hozott haza őzet és hitvese el is készítette azt, sosem volt rá panasz, mert ízletesen főzött. De most valahogy ez finomabb volt annál.
- Milyen városok vannak észak felé? – Hirtelen vetődött fel benne a kérdés és két falat között fel is tette azt.

Tárgy: Re: Városhatár 2011-02-14, 5:15 pm

*Sou úgy tűnik, egyre inkább használja a mágiáját, s az illúziókból anyagi tárgyakat teremt magának. Így tesz most is, mikor a húst kéri.
Kain biccent, s tekintetében az elismerés is csillog, ilyet ő nem tud, igaz, mikor egyedül eszik, nincs is szüksége rá.
Ő a sajátjait, mivel a vízért gyalogolni kell, s nem egyszer kényelmes, inkább varázslattal tisztítja. Egyszerűbb és kényelmesebb módja a takarításnak.
Kanyarít is a fehér sárkánynak a nála lévő tőrrel egy nagyobb darabot az állat húsából. Úgy, hogy legyen rajta bőrös, s vegyesen soványabb és kövérebb része is a sültnek, hiszen jól tudja, hogy úgy a legízletesebb.
Közben már visszafordul, s szel magának is egy jókora darabot, a már előre előkészített cseréptányérra teszi.
Ő sem sokat vesződik, hiszen erős, egészséges fogai vannak, s két jó keze is, melyekkel könnyedén elbánik az étellel.
Feltekintve biccent, s ezúttal mosolyog is egyet Sou dicséretére.*
- Én sem magamtól tanultam, de amíg a kétlábúak között éltem, volt kitől ellesni a fogásokat, s ő így készítette.
*Eszébe is jut az öreg mágus, kitől tanulta a fogásokat. Az ősz férfiú sokat vesződött, mire a felerősítette a sérült bestiát.
Látta is Namelyr eleget, hogyan készíti az étkeket, s mivel szükségesnek vélte, hogy a jobb alkalmazkodás miatt ő is tudja, hát jól eszébe véste a fogásokat.
Gondolatban madártávlatból átfutja a térképet, s csak utána szólal meg két falat között.*
- Lássuk csak…innen északnyugatra a Hajnal mellett egy kopár sík szomszédságában Telar városa fekszik, szinte egyenesen északnak Valian, a kétlábúak birodalmának fővárosa van.
Ha még északabbra mennél, ott már a folyó túlpartján egy varázslatosan magas erdő mélyén a tündék városa, Olassië. Erről csak hallottam, ott sosem jártam. Nem kedvelik a sárkányokat.
A Lanur-hegység déli lábainál már Stern vára fekszik, s onnan keletre a törpék legnagyobb városa, Mardan.
A hegység szívében, északnyugatabbra pedig már Nortelon, a legmagasabb ponton, a felhők felett, míg nyugatabbra pedig Avlanion van. Ott már griffeken lovagló kétlábúak őrzik a várost. A többi helységet nem nevezném éppenséggel városnak, habár a törpéknek lehetnek még ott nagyobb helyei, de rejtegetik őket mindenki elől.
Északra mennél?

» Városhatár