Déli-dombság

- Rendben veled tartok. De akkor kérném ide a ruhámat.
* Egy pillantást vetek a közelben heverő ruhára.*
~ Biztos távolságban van.
- De hát nincs rá szükséged! Hiszen már van rajtad valami. Az már nem is elég?
* Jegyzem meg egy kaján vigyor társaságában. Azonban nem úgy tűnt, mintha Mitsuko tetszését is elnyerte volna eme kijelentésem.
Mikor szemével nagyon elkezdi méregetni eltulajdonított ruháját, elkezdem kezemet a ruha felé csúsztatni, ha véletlen megpróbálná megszerezni.
Rövidesen megelégeli a kialakult helyzetet, amit kicsit sajnálok, hisz olyan jól szórakozok tekintetén. Elindul felém, hogy maga kaparintsa meg tulajdonát, azonban mintha az istenek is rajta kívánnának szórakozni, lába alá kerül a takaró egyik sarka, aminek következtében egyenesen rám esik.*
- Nah tessék, beléd estem…
* Jót mosolygok a kijelentésen.*
- Hát igen, ez vagyok én.
* Azonban a szórakozás közben sem feledkezek meg arról, hogy ezzel az eséssel igencsak közel került a céltárgyhoz. Figyelem mozdulatait, hátha megkísérli megszerezni, de nem így tett. Egy csókot követően inkább feltápászkodik.*
- Gyl visszaadnád a ruhámat?.... Gylnar…. Gylnar Radek!
* Továbbra se igazán terveztem a ruha átadását, ezért, mint aki azt se tudja, mire céloz a másik, tekintetemmel próbálom megkeresni a szóban forgó tárgyat. Persze mindenfele nézek csak ép a megfelelő irányba nem.*
- Gyl… te akartad.
* Erre elkezd csiklandozni. Ezek szerint nem nyerte el túlzottan a kedvét korábbi megmozdulásaim. Szerencsére, nem vagyok az a csiklandósfajta, de azért jó volt eljátszani ezt a szerepet. Közben persze én se hagyom magam és próbálom visszaadni a csiklandozást.
Egyszer csak Mitsuko abbahagyja. Talán megelégelte a patt helyzetet. Ennek megoldására egy adag vizet vezet arcomba.
Nem volt egy tisztességes húzás. Kihasználni mágikus adottságait ebben a helyzetben. Váratlanul is ér a dolog. Ennek köszönhetően kerül a szemembe és a számba is belőle. *
- Most már hajlandó vagy visszaadni?
* Hallom a magabiztosságot hangjában, még a végén elhiszi, hogy nyert.*
- Megadom magam!
* Emelem fel a kezem, közben szemem még mindig csukva van. *
- Te nyertél! Máris adom.
* Leveszem kezem és elindul a ruha felé. Szememet résnyire nyitom, hogy azért lássam, merre nyúlok.
A ruha végre ujjaim között pihen. El is indítom Mitsuko felé, vagyis amerre hangja alapján lenni kell, hogy legyen, de egy körívet leírva ölembe kerül. Ekkor mindkét kezemmel megfogom, és a maradék arcomon található vizet szépen beletörlöm a ruhába.
A művelet közben jót mosolygok, amint elképzelem, milyen arcot vághat rögtönzött törölközőm gazdája. Szerencsére a ruha takarásának köszönhetően nem láthatja széles vigyoromat.
Mikor végzek a frissítő víz eltávolításával, leengedem a törölközőt. Közben arcomra ismét komoly tekintetet varázsolok, mintha csak természetes és mindennapi dolgot tettem volna az előbb.
Végül magam mellé helyezem, az ágyra, a ruhadarabot. Majd felállok. Tekintetemmel végig Mitsuko arcát és annak reakcióját nézem.*
- Viszont, akkor erre egyáltalán nincs szükséged.
*Mindkét kezemmel megfogom a takarót. Alaposan szemügyre veszem takaróba rejtett alakját. Számat kicsit elhúzom, fejemet kicsit megrázom a válasz közben*
- Nem állna jól egyszerre a kettő.
*Széles mosolyt követően folytatom. *
-Segíthetek az eltávolításában?
* A válaszát még meg se várom, de már a feladatnak neki is látok.*

* A takaró a várt nagyobb könnyedséggel hagyja el Mitusko testét, ennek köszönhetően ismételten előtérbe kerül hálóinge.*
~ Már csak ettől az apróságtól kellene megszabadulnom.
* Gondolom, miközben Mitsuko a függönyről alkotott nézetét fejti ki előttem. Szerencsére a gondolatom miatt arcomra kerülő mosolyt könnyen a saját megjegyzésére értheti, ami egyáltalán nem probléma számomra, hiszen az is hasonló reakciót váltana ki.
Egy apró mozdulatának köszönhetően a szobában uralkodó fényviszonyok pillanatok alatt megváltoznak.*
~ Miért olyan nagy probléma az az ablak? Az elmúlt alkalmakkor csak néhány fa jelentette a takarást mindenféle élőlénnyel szemben. Igaz azok más kategóriába tartoznak az embereknek, de az elfekről azt gondolná az ember, hogy már-már úgy viszonyulna hozzájuk, mint az emberek saját embertársai iránt. Ezek szerint mégse. Mindig tanul valami újat az ember.
* Nem is jut több időm ezen a dolgom elmélkedni, hiszen itt áll előttem egy igen csak magával ragadó elf teremtés, kinek kezei rövidesen nyakam köré kulcsolódnak és gyengéd mozdulatokkal kezd el közeledni felém. Meg sem áll egészen addig, még a fülemig el nem ér, majd akkor halk, de még is vágykeltő hangon megszólal.*
- Mondtam már, hogy hiányoztál?
* Igen csak meglepetésként ér a kérdés, nem a kérdés maga, sokkal inkább az, miszerint az eddigi megnyilvánulásai már rég kifejezték ezt számomra.*
- Azt hiszem, ez még kimaradt a reggeli nagy kapkodás alkalmával.
* Miközben apró csókokkal kényezteti nyakam, ezúttal én hajolok a füléhez, majd folytatom. *
- Eddig oly távolinak tűnt Eronia, most mintha csak tegnap lett volna.
* Karjaimmal átfonom Mitsuko karcsú derekát, majd magamhoz szorítom, miközben ő a hátamat kényezteti.
Apró léptekkel elkezdem az ágy felé terelni.
Ezzel nem is volt probléma, egészen addig, amíg el nem határozom, egy apró lökéssel kényszerítem őt az ágyon való elterülésre. Azonban azzal nem számolok, hogy ő nem fogja elengedni a nyakamat, így ugyanazzal a lendülettel én is az ágyon kötök ki.*
- Ezt nem így akartam.
* Jegyzem meg egy széles mosoly keretében. Pár pillanattal később a mosoly alábbhagy, helyette egy hosszú csókot adok ajakira.
Idő közben kezeim Mitsuko arcától egészen a hálóinge végéig vándorolnak.
A csókot még egy apróbb követ, mely után egészen a hálóing végéig csúszok le. Ekkor kezeimet a hálóing alá csúsztatom, majd szépen fokozatosan elkezdem felfele csúsztatni azokat, így hálóinge is fokozatosan elkezd felfele kúszni, ezzel együtt Mitsuko újabb rég nem látott bőrfelületei kerülnek elérhető közelségbe.*
- Rég nem találkoztunk!
* Jegyzem meg a felszabaduló területeknek, majd sok apró csókkal köszöntöm is őket.
Így haladok egyre feljebb és feljebb.*


// 100. hsz-em //

*Élvezem a pillanat minden szépségét. Nehéz is lenne ezt elhanyagolni, talán túlságosan is élvezem. Észre se veszem Mitsuko próbálkozását, ami a gyengéd utalás lett volna a befejezésre.
Csók csókot követ, mígnem egyszer csak a két csók közötti szünetben megszólal.*
- Gyl… gyerek…
* A gyerek szó, mint a villám hasít bele elmémbe, és mint egy parancsszó ránt vissza a jelenbe és tudatja velem azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy ez most nem a legalkalmasabb helyzet.
A helyzet alakulása nem nyeri el túlságosan a kedvemet.
Mikor Mitsuko magára ölti a még mindig néhol vizes pólót, azért jót mosolygok rajta, de ez csak egy pillanatnyi öröm, hiszen már tudatában vagyok miről maradtam le.*
- Sajnálom Gyl, de nem akarok kockáztatni. Inkább most azonnal menjünk Norlanba. Nincs közel, úgyhogy jó lenne elindulni. Nem tudom, hogy változtak e az elmúlt században az utak, de tudtommal egy erdőn kell keresztül mennünk… ahol banditák is szíves örömest tanyáznak.
* Én még mindig az ágyon fekszek, miközben Mitsuko már szinte teljesen felöltözik.
Gondolataim messze járnak. Messze időben és térben. Szemeim előtt ismételten fel elevenedik eroniai utunk bizonyos időszaka. S nem egyszerűen csak a látottakat, hanem az érzéseket is felelevenítem magamban, egészen addig, amíg meg nem zavarnak. *
- Nah, ne most tessék lustálkodni, gyerünk!! Szedd össze magad. Minél hamarabb átérünk Norlanba, annál hamarabb vehetem meg a növényeket.
* Nem örültem túlságosan emlékezésem megszakításának, azonban a mondottak és a hozzá társuló mosoly, azt a benyomást kelti bennem, kárpótolva leszek a mostani elmaradásért is. *
- Akkor mire várunk!
* Egy kis lendületvétel után szinte csak úgy kiugrok az ágyból, majd szinte azonnal rajtam is vannak ruháim.
Nem telik bele sok idő és már a holmi is utazásra készen áll.*
- Irány Norlan!
* Jelentem ki széles mosoly közepette. Lelki szemeim előtt már látom Norlan tornyait. Minél hamarabb oda akarok érni. Ennek hatására meg is teszem az első lépéseket.
Alig, teszem ki a lábam a szobából, máris érkezik az első köszönés, amit szinte azonnal követ a másik. Két vendég emlékezett rám még tegnap estéről, nekem viszont fogalmam sincs arról, kik is lehetnek, azért visszaköszönök nekik.*
~ Ezek kik lehettek?
* Fut végig rajtam a kérdés, miután utamat tovább folytatom. Nem akartam beszélgetésbe keveredni velük, mert a végén még számukra is világossá válik a helyzet.
Még néhány köszöntés hallatszik a fogadóban. Ezek közül az egyik a fogadós maga.
Ekkor jut eszembe, még nem rendeztem vele a számlámat, ezért gyorsan oda is megyek hozzá.*
- Mennyivel is tartoznék?
* Arcomon nyomokban tükröződik a bizonytalanság, bár próbálom leplezni.
A fogadós csak nevet egy jóízűt, majd megszólal.*
- Már az este rendezted. Nem emlékszel?
* Majd továbbra is nevet, hiszen látott ő is abban az állapotban, ahogyan elindultam a szoba felé. Elindultam ?? Azért így erős túlzás.*
- Háááátt.
* Végül én is nevetést erőltetek magamra, majd eltávolodok tőle. Vár rám az utazás.*
~ Mi maradhatott még ki?

* Déli dombság csodás táján sétál, kellemesen ellát a szemével, élvezi a nap melegét. Léptei lassúak, nem számít senkire sem, aki ilyen nyíl területen közelítene, főleg ártó szándékkal.
~ Kicsit meg kéne állnom pihenni. ~ Reggeltől gyalogol, olyan dél felé járhat az idő, kissé melege van, különösebben nem zavarja. Pihenésnél dönt, ahol van ott helyben leül, később elfekszik a hátára, hogy az égen a felhőket nézhesse. Gondolatai kikapcsolja, élvezi a levegőt, a tájat, a felhőket.
~ Valamit ebédre fognom kellene.~ Kicsit éhes már, ebédidő is közeleg. Lehunyja szemeit, hallgatja a hangokat, élvezi a természetet. Valami beszélgető társra vágyik, kalandozó útitársra, akivel a felgyülemlett kalandjait megoszthatja.
~ Talán majd valamikor lesz egy útitársam. ~ Felkel a fűből és tovább indul, kulacsából iszik egy kevéske friss vizet, a maradékkal pedig leönti a fejét, hogy felfrissüljön. módosít tervein, vizet keres majd, utána ennivaló, este pedig az erdő közelében majd tábortűzénél melegedhet.
~ Arra van egy völgy, megnézem.~ irányt változtat, nemsokára meg is talál egy forrás, amiből vételez vizet, kulacsait feltölti. Erdőben van a hely, ahol kissé árnyékos, nem annyira süt rá a nap. Fát indul gyűjtögetni, száraz ágakat.*

* A fa gyűjtögetése időigényes feladat, viszont egyben hálás is, mert a kis tűz amelyet a meleget fogja adni kellemes lesz. Mikor mindkét keze megtelt száraz ágakkal akkor visszamegy a táborhelyére, ahol lerakja őket. Indul neki a következő adagért már a kezei éppen tele vannak, mikor mozgást hall, a fák közül nem sokkal rá, az idő törtrésze alatt egy női hang is csatlakozik hozzá.*
- Szép napot! Csak nyugodtan. * mutatkozik meg vendégszeretete a másiknak, ha tudná valójában egy sárkánnyal van dolga akkor nem így tenne. Végigméri a nőt, a smaragd tekintet minden vonalat megnéz a másikon, persze csak módjával.*
- Hideg lesz az este, próbálok minél több fát összegyűjteni, kitartson holnap reggelig. * Indul vissza táborához, reméli a nő követi őt, megérkezve lerakja a fákat a többi közé.*
- Jó lenne vastagabb fákat is találni, mert ezek hamar leégnek. * Néz rá a halom száraz gallyra, ami csupán gyújtósnak jó. Megindul érzései szerint egy másik irányba, mikor így szól az ismeretlen nőhöz.*
- Megtudhatnám a nevét? Esetleg miért egyedül? * Kíváncsi a másik válaszára, közben a távolban, vastagabb gallyakat, lát meg.
~ Jó a hely, tetszik, hogy itt lehet tüzelőt találni. ~ Közben gyűjti össze amiket a szemével kiszurt előre.*

* Bemutatkozik a hölgy, majd magyarázattal szolgál, hogy ő is olyan vándor fajta mint ő. Állandóan úton van, keresi a kalandokat, a változatosságot és ráadásul egyedül indult el, akár csak saját maga.
~ Talán megleszünk ~ Villan át agyán ez a két szó, mikor a másik visszakérdez, hogy ő kiféle és miféle, amire természetesen válaszol.*
- Wyamor Zendur, vándor * mutatkozik be egyszerűen, semmi különleges nincs benne. Hogy ő miért van egyedül itt? Ezt a kérdést kicsit pihenteti, nem egyből vágja rá a választ.*
- Legtöbbször egyedül járok, olykor pár alak hozzám vetődik de különösebben nincsen jelentősége. * hallgatásba merül, folyamatosan dolgozik a keze, mire újra megtelik.*
- És hol vannak a fegyvereid? * Feltűnik neki, a másiknak egyáltalán nincs védelmi eszköze, azt pedig nem tudja, hogy mágiában is ismeretes. A sajátja a helyükön pihennek a tokjaiban, némi nyugalmat ad a számára, másik részről bízik a mágia tudásában.*
- Induljunk vissza a táborba, ennyi fa elég lesz, majd még szedünk ha kell. Inkább valami ennivalót kell szerezni. * Sarkon fordul, a tábor újra a cél. Megérkezve pedig egy kis pihenőt iktat be a teendői közé, már ha társasága van.*
- Tud vadászni? Tűzet gyújtani? * Érdeklődik, mire lehet befogni a nőt, milyen képességekkel rendelkezik. Fontos az önellátás szerepe, főleg egy ilyen helyen. Egyenlőre ennyi kérdéssel beéri, később is fel tud majd tenni újabbakat.*

* Meghallgatja a másik válaszát, ami némileg kecsegtető és némileg nem. Az hogy a másik tüzet tud gyújtani az jól hangzik, viszont az hogy nincsenek fegyverei, az már kevésbé. Kissé meglepődik, mikor a bemutatót látja, egészen egyedi ezen varázslás formája Nem mintha félne de ilyet azelőtt még nem látott életében.*
- Hívj csak nyugodtan Zennek * Tudja le ezt a kérdést, miközben rájön a vadászat kérdése rá marad. Nincs kedve itt hagyni a nőt de kénytelen lesz. Feláll a helyéről, kicsit sóhajt egyet.*
- És én hogy szólíthatlak? * Kérdez vissza, kicsit körülnéz utána megszólal.*
- Megyek, fogok valamit estére, hamarabb úgy sem lesz * Világosítja fel a másikat, lába már viszi is. Először egy rétre kerül, ahol szétnéz az üregekben, hátha él valami nyúl ott de semmi. Biztonság kedvéért felállít pár csapdát, meglátja mi lesz. Tovább indul, talán némi erdei gyümölcsöt, kezeit teleszedi vele.*
~ Ennyi elég, estére csak lesz valami ~ Visszaindul a nőhöz, megérkezve az áfonyával kínálja.*
- Egy finom áfonya, tessék vegyél csak. Estére meg remélem egy nyulat is sikerül fogni. * mosolyog barátságosan a nőre, leül mellé a földre, nincs kedve álldogálni. Ránéz a forrásra a közelben, annak folydogálásába kissé belemerül, elnézi ahogy lefelé halad, finom hangja pedig szól hozzá.*
- Maradsz éjszakára, vagy sietsz valahova?

* Neki így is jó, meg úgy is, bólint egyet, hogy tudomásul veszi maradását. Nekilát a tűzet előkészíteni, a sok gallyakat apróbbra töri, körülbelül egyforma hosszúságúra. Ellenőrzi megfelelő mennyiség áll rendelkezésre tüzelő szempontjából, mivel még világos van, így megint elsétál tüzelőért. A csapdáshoz nem megy még, idő kell ahhoz, hogy állat essen abba, így a fagyűjtögetés igazán kézenfekvő tevékenység. Meg is feledkezik vendégéről, aki valószínűleg még mindig ott üldögél. Talál jó vastag száraz fél törzsek, átmérőbe mint a karja, s pont méretes.
~ Ez pompás, ezzel a nyulat el lehet készíteni. S még úgy látom van pár belőle ~ Megörül ennek, így ide oda szalad, míg végül teljesen kifárad a fagyűjtésbe. Újra leül a nő mellé.*
- Bocsáss meg, hogy így magadra hagytalak Lyn. ~ Elf ajkai között olyan szépen dallamosan csendül fel e név, utána még elmondja a további híreket.*
- Érzéseim szerint hideg lesz, nem tudom mennyire szoktad meg a földön alvást. Ha valami zavar, nyugodtan szólj. * Azon gondolkozik, milyen rendes természetes ágyat csinálhat a nő számára, úgy véli a másik kényes fajta. Persze a népében a nők nem azok, mind az erdő szülötte.*
- Mesélj valamit a legutóbbi kalandozásodról, utána én is mesélek egyet. * Mosolyog rá, kellemes időtöltésnek szánja, már ha vevő rá a másik. Ő megannyi történettel van tele, olykor jó lenne valakivel megosztania. Olykor hiányzik mellőle a nő, egy útitársnak igazán örülne.*

* Megnyugszik, hogy a másik nem neheztel rá, hogy magára hagyta csak úgy, így akkor tovább nem is mondja ezen dolgokat, hanem a nő beszédére figyel, akinek különösképpen megeredt a nyelve kicsit. Ennek felettébb örül, az a érzése van hogy mégis csak jó társasága lesz, ő pedig szívesen fogadja a másikat, legyen az bármennyire fura is.
~ Mindenkinek megvan a saját világa.~ Kocsmai verekedésre csak mosolyog, neki is volt egy története, pár keményebb fickóval vagyis inkább az egyikkel küzdött. Nem találja azt érdekesnek, sokkal inkább egyedibb történetet keres. Már szürkül befelé, mikor úgy dönt ideje elkészíteni a tűzet. Gyakorlott mozdulatokkal készíti el, a tüzet s meg is gyújtja, kell neki egy idő. Pár perc múlva ott ropog előttük a tűz.*
- Valamikor régen korokkal ezelőtt, amikor még olyan 1000 éves lehettem mikor történt velem egy különös történet. Fenn északon a hegyekben barangoltam, senkit és semmit nem láttam, egy élőt se. A kilátás pedig szép volt. Hirtelen pár érdekes lény ragadt el, szőrösek voltak, s fura hangokat adtak ki, valami olyat hogy " Kwwrrwit " meg ha jól emlékszem " Kwwffeen". Beraktak egy jégcellába, aztán magamra hagytak. Később jöttek, piszkáltak és szagoltak, aztán nem tudom mi nem volt jó, vagy mi rossz de elengedtek, persze nem finoman, hanem távolra eldobtak, szerencsére a nagy hóban nem sérültem meg. Azóta arra a környékre nem merek menni, mert ha még egyszer eljátsszák biztosan én is mutatok nekik valamit. * Kicsit elgondolkozik a történet mesélésben, rak a tűzre.*
- Ennyi * Sóhajt egy jót, hiszen ha eszébe jutnak e lények, mindig elgondolkozik rajtuk.*

// Mitsi

* Még mindig az este hiányzó foszlányaira próbálom megtalálni a megoldást, mikor már lassan az ajtó elé érek.
Mitsuko csak ekkor ér utol, melyet egy vállamra helyezett kézzel tudat velem. Felé fordulok.*
- Én vagyok a bűnös… én rendeztem a számlát a nyereményedből, de itt van a visszajáró. A tálcán volt amit reggel behozott a szobalány.
* Hirtelen nem is tudtam, hogy kellene reagálnom erre. Egyrészt meglepett az a tudat, hogy nyertem kockán, ami ugyan nem volt túl ritka dolog, de azokra emlékezni szoktam. Másrészt az a tudat, hogy ő fizetett az én nyereményemből ismételten nem vet rám túl jó fényt, hiszen ez azt jelenti látott abban az állapotomban, amiről én még nem tudom milyen volt.
Miközben ezen töröm a fejem, Mitsuko felemeli egyik kezem, majd belehelyezi a visszajárót tartalmazó erszényt. Sőt bónuszként egy puszival is gazdagodok.
Még mindig kicsit bambán nézek előre, hiszen nem olyan egyszerű az ember fejét ellepő kérdéseket csak úgy félresöpörni, de mindent megteszek, hogy ez ne látszódjon rajtam.*
- Nah, induljunk!
- Útra fel!!
* Harsogom, miközben Mitsuko megszorítja kezemet.
Utunk egész jó ütemben halad, egészen amíg meg nem érkezünk a erdő határához, melyen át vezet az út Norlanba. Azonban az út hamarosan több irányra válik.*
- Gyl… most merre??
~ Igazán jogos kérdés. Itt az ideje, hogy előkeressem.
- Máris.
* Kezének elengedését követően, holmim közül előkutatok egy fém hengert, majd azt kinyitva előveszem annak tartalmát. Egy térképet. Szinte azonnal rálelek helyzetünkre*
- Itt lennénk.
* Motyogom az orrom alatt. Ami igazából csak kicsit hangosra sikerült gondolatomat tükrözi.
Mutatóujjammal végignézem a lehetséges ösvényeket, egészen addig, amíg a Norlanba vezetőt meg nem találom.*
- Az lenne az!
* Mutatok rá az egyik ösvényre. Még egyszer átfutom az ösvény útvonalát a térképen. Ez alkalommal magát az ösvényt vizsgálom meg.*
~ Ezt le kellene vágni.
* Jegyzem meg egy nagy íves kanyarnál, melynek a levágásával akár órákat is spórolhatunk. Ami számomra egyet jelent azzal, hogy annyival hamarabb szerezhetjük meg a növények, és annyival hamarabb fejezhetjük be azt, amit nem is olyan rég abbahagytunk.*
- Nézz csak ide!
Mit szólnál hozzá, ha levágnánk ezt a kanyart? Nem tűnik túl nehéznek a terep, és elég sokat nyerhetünk rajta.
* Egy apró csókkal próbálom meg emlékeztetni Mitsukot, miért is olyan fontos számunkra az idő.
Amennyiben Mitsuko elfogadja a javaslatot, a tárolót elrakom, de a térképet kezemben tartom, hogy megleljük a megfelelő kanyart, illetve után a megfelelő irányt.*
- Itt kell letérnünk az útról és arrafele egyenesen.
* Mutatok az egyik irányba, mely egy domboldalon vezet felfele. *
- Ne aggódj csak az eleje ilyen meredek.
* Teszem hozzá egy kellemes mosoly társaságában. Végül elérkezik az idő, hogy a térkép a hengerbe kerüljön, majd vissza a helyére.
Szerencsére a térkép nem tévedett. Tényleg csak az első szakasz volt meredek, de azt közösen sikerül leküzdeni. Onnantól kezdve már csak lankásan ereszkedik lefele.*
- Megmondtam.
* Jegyzem meg mosolyogva. A mosoly csak akkor kezd lankadni, mikor pár méter megtétele után egy tábortűz nyomaira bukkanok, majd ezt követően észreveszem azt a majd tucatnyi fekhelyet is mely az itt alvók számát jelentheti.*
~ Banditák.
* Tudatosul bennem a gondolat, hiszen az út még igen csak messze van, és mások nem nagyon szoktak ilyen távol tábort verni.
Aggodalmamat még nem osztom meg Mitsukoval, pedig biztosra veszem, hogy ő is észrevette mindazt, amit én, sőt még talán sokkal többet is.*

//Zen//

*Jó ideig csak töröm a fejem a történeten. Kis idő után eszmélek rá, hogy összeráncolt szemöldökkel bámultam a tűzbe. Furcsa volt az egész története, illetve nem is a furcsa a jó szó rá, inkább a megdöbbentő. És már azon is elcsodálkoztam milyen öreg a mellettem ülő férfi. Ha ez akkor történt, amikor 1000 éves volt...*
~ Hűha.. érdekes szervezetekkel hozhatja össze a sors a sárkányt, ha kalandozni indul... ~
*Kis ideig még bámulok a tűzbe, majd megkérdem.*
- Igazán nem akarom felkavarni az emlékeket, de egészen elképesztő ez az egész... Mégis milyen lények lehettek ezek? Úgy értem én még fiatal vagyok, de azért jártam néhány helyen... de ilyen szőrös valamikről még nem igazán hallottam. Ha összesodort volna velük a sors, úgy hiszem emlékeznék rájuk.
*Kissé megrázom a fejem, már ezeknek a valamiknek a gondolata is különös. Majd aggodalmasan a férfire nézek.*
- De elnézést, ha ezzel valami kellemetlen emléket ébresztettem föl. Természetesen nem kell beszélned róluk ha nem akarsz... csak nem tudok mit kezdeni ezzel a mindig kíváncsi önmagammal.
*Bocsánatkérő aranyszemekkel pislogtam rá. Jó volt beszélgetni a tűz mellett, valahogy olyan békés és otthonos volt az egész. A mesteremmel voltak ilyen estéim és azokat is borzasztóan élveztem. Vártam hogy átkaroljon és buta meséket mondjon a csillagokról... de ilyen már nem lesz, ő már meghalt... miattam.
Kissé elkomorodom, de igyekszek, hogy ne látszódjon az arcomon.*

//Lyn//

- Milyen lények lehettek? Nem tudom, talán egy új faj, egy új megjelenés. Lehet egy örült mágus félresikerült kísérlete. Épp olyan tudatlan vagyok ebben az ügyben mint te. * magyarázza el Lynnek a helyzetet, azért próbál magában valami értelmes magyarázatot keresni, besorolni őket valahova de nem érzi magát olyan nagy személynek, hogy ő ilyeneket eldöntsön.*
- Ha lehetne, nem beszélnék róluk. Nekem nagyon meglepő volt a jelenlétük, a megjelenésük és beszédük * Magyarázza tovább a szép szemű nőnek. Ránéz a tűzre, rak rá, ki ne aludjon, hanem tovább melegítve őket az éjszakában, nyugodtan beszélgethessenek amennyire szükséges.*
- De tudok még más történeteket is mesélni, melyek olyan félelmetesek mint egy fekete sárkány. * Kicsit elmosolyodik a saját kis hasonlatán de talán nem is mondott oly nagy hülyeséget vele. Észreveszi kis komorodást a másikon, ami kellőképp alkalom a számára, hogy odaüljön a nőhöz, átkarolja finoman majd kedvesen megszólal*
- Valamivel megbántottalak? Vagy mi jutott eszedbe amely elkomorított téged? * Még kedvesen meg is simogatja barátian a nő oldalát, igazán finoman, biztatón. Nem vár választ, nem várja el, hogy a másik feltárja előtte gondolatait, ha nem szeretne róla beszélgetni, akkor nem kell.*
- A mosoly sokkal szebben áll rajtad * Tűz ropog, mibe belenéz előttük, több szó nem is hagyja el az ajkait, türelmesen vár mi lesz most.*

* Nem tudja mi játszódik le a másikban, mit gondol róla. Ő csak annyit vesz észre az egészből, hogy a nő teljesen belesimul az ölelésébe, teljesen megadja magát neki. Oly védtelennek tűnik számára a nő, aki most oly törékeny, hogy vigyázni kell rá. Így hát kötelességének érzi megvigasztalni a másikat.*
- Az én nevelő szüleim is hiányzanak, megölték őket a szemem láttára. S bár magányos vagyok, mindig azt mondom magamban, egyszer úgyis fogok még velük találkozni. Nevelőapám aki törpe volt mindig azt mondogatta nekem, hogy fiam egy biztos, a halál, a többi rajtad múlik. S hogy egyszer mindenki meghal, legyen az hamar vagy akármilyen hosszú idő múltán. Nekem sok minden hiányzik de már nem gondolok rájuk, nem kísértem magam a régmúlt dolgokkal. Inkább a mára gondolok, a túlélésre, a jövőre. *Magához húzza végül Lynt, fejét odarakja a másikéhoz így pislant bele a tűzbe.*
- Ha szeretnél sírni nyugodtan megteheted, könnyeid nem hiába fogják Lanuria földjét áztatni. * Megsimogatja nyugtatón Lyn hátát, oldalát és elengedi. De csak azért mert ideje megnézni azokat a csapdákat.*
- megnézem a csapdákat, mindjárt jövök. * Lassan de biztosan indul meg a csapdái felé, még pár alkalommal odapillant a bánatos nőre, majd eltűnik. Pár perc séta után máris a mezőn keresgéli a csapdákat. Két nyulat sikerült fognia, aminek örül. Visszaindul a tűzhöz kezdi a hideg bekebelezni a tagjait, megérkezve felmutatja a két finom példányt.*
- Ez a vacsora. Nekilátok elkészíteni. * Nem zargatja továbbra sem a nőt, inkább a nyúzással van elfoglalva, nyárskészítés, utána meg elkészíti a tűzhöz a sütőjét. Nyárson kezd sülni a nyúlhús ő pedig visszaül a nő mellé.*
- Jobban vagy már?

// Mitsi

* Még alig sikerült összeszámolnom a fekhelyeket, mikor Mitsuko megszólal.*
- Ha jól sejtem banditák… és egy.. kettő…hat fekvőhely… de nincsenek itt…
- Szerencsénk van, nincsenek a közelben tovább mehetünk.
* Kezemet megfogva elindul, ezzel engem is magával visz. *
- Igen szerencsénk. Egyébként, még ott is van néhány fekhely nyoma.
* Mutatok rá egy területre, mely kicsit távolabb van a többitől. *
~ Nem szeretnék összefutni ezekkel.
* Utunk további részében szerencsére nem sikerült ránk akadniuk, sőt ami még nagyobb örömöt okozott számomra, mi se botlottunk beléjük. Pedig meg lett volna rá az esélyünk.
Végül csak visszajutunk az útra. *
- Nah most már nem rövidítünk, irány Norlan, lehetőleg az ösvényen!
* Szép látványt nyújtott mosolya, melyet nem szívesen akarnám eltüntetni arcáról, de úgy érzem, muszáj lesz.*
- Szerintem ez nem a legjobb ötlet. Inkább pont az ellenkezőjét kellene tennünk. Minél nagyobb kerülővel kellene mennünk, ha el akarjuk kerülni őket. Biztos vala…
* Hírtelen mintha fémek találkozást hallanám, ezért elhallgatok, hogy jobban halljam.
Nem is kell sokat várnom, ismét hallom, ezúttal már biztos vagyok benne.*
- Asszem megtaláltuk a banditákat. Menjünk segíteni… Gyere már Gyl!
- De még azt se tu…
* Végül abba is hagyom a próbálkozást, hogy meggyőzzem őt, ne menjünk oda. De már késő, így inkább követem.
Egy kisebb kanyart követően szemünk elé tárul a helyzet. Egy szimpla rajtaütésnek tűnik. Sőt egy egész komoly rajtaütésnek. Hiszen elég komoly célpontot sikerült kifogniuk. Nem mindennap mászkál egy utazó kocsi testőrök kíséretében.
Még fel se tudtam mérni a szemben álló feleket, mikor Mitsuko már el is indul a harcba.*
- Várj!
* De mintha észre se vette volna, rohan tovább a banditák felé. *
~ Hogy a … !
* Már indulok is utána, de alig pár lépés megtétele után lelassítok.*
~ Kb egy tucat bandita, csak akad köztük legalább egy íjász, aki az esetleges menekülőkre, illetve a nem várt eseményekre figyel.
* Ilyen helyzetben tudom csak értékelni azt az időszakot, amikor én is ezt a szakmát űztem. Még ha csak rövid ideig is.
Kivont karddal, gyorsan behúzódok az erdőbe, azon az oldalon, amelyiken a táboruk is volt. Így az erdő fedezékét kihasználva közelíthettem meg az események helyszínét, és ha akad rejtőzködő íjász, akkor annak is ezen az oldalon kell lennie.
Miközben a fák között haladok előre, sikerül jobban felmérnem a helyzetet. A kocsit öt őr kísérte, akik közül kettő már halott vagy haldoklik. A banditák kötött is akad már négy halott vagy legalább is földön fekvő, de még így is jut minden testőrre legalább két bandita.
Tovább haladok a fák között, mikor sikerül kiszúrnom egy embert, aki egyszer csak feláll és kifeszíti íját. Mitsuko ekkor bonyolódik harcba termetes ellenfelével.
Látszik, hogy nem volt túl éber az őrszem. Inkább az eseményeket figyelte, ahelyett, hogy a feladatát végezte volna, így későn veszi észre Mitsukot. A felhúzott íj arra utal, várja a tiszta célpontot.
Mikor ez tudatosul bennem, már nem törődök azzal, hogy viszonylag halkan, de mégis gyorsan haladjak. Úgy helyezkedek, hogy a mellette lévő fa takarásában legyek, majd futásnak eredek. Közben próbálok rálelni a többi lehetséges íjászra.
Mire Mitsuko elindítja döntő támadását, én már elég közel kerültem az íjászhoz, hogy a törött ág hangját, amit az utolsó lépésem eredményez, még a sokkal erőteljesebb fémes csattanások hangja közül is felismerje. Kis rendülés jelezi meglepettségét. Majd mikor már a hang forrása felé próbál fordulni, kardom pengéjével találja szemben magát.
Tekintetemet gyorsan Mitsuko felé irányítom.*
~ Hála az isteneknek! Túlélte!
*Még egyszer körbenézek az erdőben. Mikor végzek ezzel, továbbra se találok újabb rejtőzködőt, így én is becsatlakozok a harcba.
Utam a legközelebbi őrt sanyargató két bandita felé veszem. Kihasználva a meglepetés erejét, első célpontomat sikerül hátulról levágnom. Ezzel sikerül felkeltenem a másik figyelmét, amit az őr használ ki. A pillanatnyi figyelemkiesést kihasználva sújt le áldozatára. *